Re: Határmenti falu

**Matsuda Aya** Szer. Szept. 28 2022, 16:00

// Ōtsutsuki Indra - Gyalog a sakktáblán //

Aya mindent feltett erre az elterelésre. Benizakurával vajként vágta át a kemény fa törzsét, kettészelve azt. Lassan-lassan az Eizo nevű fickó irányába kezdett dőlni , kecses mozdulattal. Abban reménykedve, hogy a fa elég ideig lefoglalja a férfit, a lány már vetődött is a karmazsin vértócsa kellős közepére, a megszeppent gyermek irányába. Útját a sűrű sötét bokros lágy susogása kísérte. Pontosan tudta mit kell tennie, ezért egy határozott, sietős mozdulattal már kapott is volna a gyermek irányába. Közben várta a szörnyű reccsenést, lelki szemei előtt már látta, ahogy a súlyos törzs maga alá temeti a behemótot, de még nem hallotta, hogy földet ért volna. Az öreg lombos helyett balja felől azonban teljesen más hang érkezett, a férfi mély suttogása.

- Issen.

Csupán egy halk susogás a fülledt, meleg éjszakában, lágy, könnyed, selymes hang. Aya szemei tágra nyíltak a felismeréstől. Szinte érezte, ahogy a vér kifut arcából, s most már olyan sápadt volt ő is, mint az ezüst hold az égen. Egy szó, ennyi kellett, hogy a lány keserűen felismerje a helyzetet. A férfinek csupán egy fatörzset kellett kettévágnia, amit akár egy sokkal egyszerűbb technikával is megtehetett volna, mint amilyet Aya is használt. A hideg futkosott hátán. Teljesen biztos volt benne, hogy a férfi meg akarta félemlíteni, erejét akarta fitogtatni. Egy ilyen szintű technika magas fokú képzettségről árulkodott. Hiba volt ilyen szintű szamurájokra támadnia. Nincs esélye ellenük. A férfi célját el is érte, mert egy pillanatra a rémülettől földbe is gyökerezett a lány lába, ahogy oldalra fordult.

A színtiszta chakrapenge kékes fénnyel hasította át minden gond nélkül a gallyakat, ágakat, és magánnak a fának a törzsét is, majd lassan szertefoszlott, ahogy tovább haladt. Az öreg lombos még a levegőben magába roskadt a lökéshullámtól, majd nem sokkal később ketté is tört. Bizonyosan nem számított arra, hogy élete így ér majd véget. A dús, zöld lombkorona teteje méterekkel Eizo lába előtt landolt. A becsapódás felzavarta az iskola udvarán összegyűlt szürke, porhanyós hamutengert, s az apró porszemeket újra a levegőbe repítette. A szél széthordta a hamvakat, az iskola maradványaihoz érve pedig felizzította a karmazsin parazsat, még tovább fűtve a fülledt éjszakát. Vörösen izzott. A fojtogató füst mellett a vér fémes szaga töltötte be újra az udvart. A gomolygó felhő áthatolhatatlan sűrűségben fedte a talajt, egyáltalán nem lehetett az aljára látni még. Lágyan hullámozva csapódott neki a férfiak combjának és Aya derekának. A kis Chika épp csak mellkasától felfelé látszott ki, ahogy szemeiben remény csillant.

Értetlenül tekintett a lányra, ahogy szemeit elhomályosították a könnyek. Megkönnyebbülés és öröm keveredett arcán.
Ahogy Aya megragadta a gyermeket, az fájdalmasan felszisszent, fogait összeszorította. A lány kezét meleg vér nedvesítette. Azonnal enyhített szorításán, nem akart fájdalmat okozni a fiúnak. Mielőtt bármit szólhatott volna, a gyermek ártatlanul felkiáltott.

- Várj…A tojás!

A fiatal szamurájnak ideje se maradt gondolkodni, hogy vajon milyen tojásról is beszélhetett, mert hirtelen ösztönei összerántották testét. Mint villám, futott át a hideg feje búbjától talpáig rajta. Egy hirtelen mozdulattal, érzésből vetette magát a sűrű füstfelhőbe. Jobbját a gyermek fejére helyezve ugyanazzal a mozdulattal lenyomta a sűrűn gomolygó vajtengerbe őt is. Aya szerencsére csak hajának utolsó öt centiméterétől búcsúzhatott el, s nem nyakától. A fényes, obszidián szálak szétszóródva hulltak alá a portengernek. A chakrapenge kecsesen hasított át a füstrengeteg felső rétegén, elsimítva azt, mintha semmi sem állta volna útját, annak ellenére, hogy épp most szabadította meg a lányt dús, fekete tincseitől. A pillanatnyi tétlenséget Eizo használta ki. A kékes fényű penge tovaszállt az éjszakában, céltalanul haladva. Egy csilingelő hang kíséretében aztán szikrákat vetve találkozott Shoichi katanájával az udvar túloldalán, aki sikeresen hárította a támadást.

- Te engem akarsz megölni?! – kiabált társával, ahogy idegesen lépkedett egyik lábáról a másikra, válaszra várva. Eizo csak megvonta vállát, majd figyelmét újra a gomolygó füsttenger kötötte le.

Ayának nem volt ideje nagy levegőt venni, mielőtt a füsttenger alá bukott. A porszemek könnyesre csípték szemét, s ha nem jut ki hamar, nem csak látása fog elhomályosulni előtte, hanem maga a világ is. A vértócsát alattuk a föld igyekezett magába szívni, de ruháikba itt -ott karmazsin foltok ivódtak. A lány kimonójának ujját szánt szándékkal mártotta a vörös folyadékba. Habár nem vizes, mégis, egy nedves kendőt szorítva orruk elé több idejük lehet, mielőtt megfulladnak. Baljával kitapogatta a fiú arcát, másik kezével pedig a nedves ruhaujjat Chika szájához nyomta.

-Nao, Hisao!

Aya nem hallott többet, szemeiből éppen, hogy valamennyire kipislogta a könnyeket, mozgást vélt felfedezni a szürke felhőben. A füst gyorsabban gomolygott az erdő irányába. Valószínűleg a menekülőútjukat zárták el. Nagy meglepetés érné őket, ha arra indulnának. A lány kezdte elveszíteni irányérzékét, így emlékeire támaszkodott. Merre kússzonak? Nem emelkedhettek fel a felszínre, hiszen azonnal elkapnák őket. Azonban alatta sem maradhattak sokáig, még egy chakrapenge, és hosszában fogja mindkettejüket felszeletelni. Aya tüdeje szinte égett, úgy vágyakozott az édes, friss levegő után. Minden köhintés elárulhatta, merre rejtőznek. Gyorsan kell gondolkodnia, hiszen, ha nem sietnek, a füstfelhő hamarosan felszáll, és akkor annyi menedéküknek, vagy rosszabb, elfogy a levegőjük, s mindketten eszméletüket vesztik.

Látása sajnos nem javult, a tejfehér ködben nehezen igazodott ki. Vakító fehér sötétség vette őket körbe, a hold ezüstös csillogása is nehezen szűrődött át a portengeren. Ahogy a szél kezdte elfújni a füstöt, a távolban felizzította az iskola romos épületének maradványait. Parázslott csak, a lángnyelvek már rég kialudtak, nem nyaldosták az ódon épület falait, gerendáit. A meleg, narancsos fény, mint világítótorony az éjszakában, irányt mutatott. Aya nagy nehezen elkezdett kúszni a fény irányába, Chikát szorosan maga mellett tartva, szinte megával vonszolva a gyermeket, azonban ketten elég lassan haladtak így fuldokolva. A lány remélte, hogy még időben elérik az iskola sötét folyosóit, s ha menedéket nem is, talán egérutat biztosít nekik.

Ahogy az utat tapogatta a nedves, poros földön, a lány kezébe egyszercsak egy apró kerek kavics akadt. Talán nem is kavics lehetett, ahogy jobban megtapogatta, sokkal törékenyebbnek találta. Ekkor bevillant neki, amikor a kis Chika valamit elejtett, miközben üldözői kegyetlenül sarokba szorították.
Felkapta hát a kis kerek dolgot, ujjait óvatosan marokra szorította, s úgy haladtak tovább Chikával. Mire elérkeztek a szenes gerendák takarásába, a füsttenger is lassan semmivé vált.

Ōtsutsuki Indra Pént. Okt. 07 2022, 14:21

// Matsuda Aya - Gyalog a sakktáblán //

Kegyetlen intenzitással mart bele a fehér füst a szemedbe. Ahogy a vértől vörös ruha Chika szája elé került, érezted ahogy egész teste megfeszül, küzdve a hirtelen rátörő öklendezések ellen. Óvatos mozdulatokkal kúsztál végig a füst leple alatt, tompán hallva a körülötted lévő emberek mikromozgásait; ruháik lobogását az enyhe szélben, talpuk érdes súrlódását a földön. Tested ingerei könyörtelenül ostromoltak téged ösztönözve rá hogy levegőt vegyél. Egy magasabb, kissé talán erőtlenebb hang szűrődött át a füstön

- M-Miért próbáltad megölni? - Egy ideig nem jött válasz. Tompán hallottad Eizo dörmögését.

- Nem mindegy hogy elkapjuk vagy megöljük? - Ahogy a szavakat kimondta, hallottad ahogy óvatos lépéseket tett, a füsttenger szíve felé. Szinte érezted ahogy tűéles tekintét végigmossa a fehéres lepel felületén. Shoichi csettintett egyet nyelvével.

- Eizonak igaza van. - Reccsintette meg nyakát, ahogy pengéjének végét végighúzta a felhőszerű füst felszínén. - Én nem akarok foglalkozni a vakarccsal. Levágjuk, a hulláját eltüntetjük, azt mondjuk hogy elszökött. - Beállt egy pillanatnyi csönd. Ezalatt végigkúsztál a vöröses, sáros földön. Beleszőtte ruhádba magát a füst és vér kegyetlen aromája. Utadat vezette a halvány fény, mely még kiszökött az iskola romjai közül, illetve az izzó hamu hője. Szinte vakon közelítetted meg az iskola romjait, melynek alakja elmosódott képként rajzolódott ki könnyező szemeid előtt. A füst teljes takarást adott nektek, ahogy két elszenesedett farönk alatt betoltad magatokat az iskola maradványainak belsejébe. Kezedbe hirtelen belehasított a fájdalom, ahogy a hamu alatt még izzóan forró fadarabokkal találkozott a bőröd. A másodperc töredéke alatt sercegett el az izzadtság a tenyeredről s kezdte el sütni a húsod. A sajgás áthullámzott a testeden görcsökbe rándítva meg izmaidat.

- D-de ha megöljük...

- Akio nem ezt a parancsot adta. - Egy magabiztosabb, fiatalabb hang szakította félbe az előzőt.

- És kit érdekel ha Akio nem ezt a parancsot adta?! - Shoichi hangja hirtelen felerősödött, mint egy semmiből érkezett vihar. - Ha nem tudja akkor...

- De tudni fogja. - Érezted, ahogy egy teljesen másfajta feszültség lopta be magát a négy ellenséged közé. Szinte hasította az idegeket. - Tudni fogja mert elmondom neki. - Hirtelen földet rengető lépéseket hallottál, amik Hisao felé közeledtek, majd egy pengét ami énekelve szellte végig a levegőt félelmetes sebességgel. Te ekkor már az iskola megmaradt falain belül voltál. A vérrel és sárral tarkított ruhádat bevonta a hamu, mely azon túl a hajadat is fehérre festette. Hátadat egy magasabb, feketére égett fal nyomta, mely lehetőséget adott, hogy kiemelkedj a füstből levegőért. Chika teste már rángott szinte az ingerektől. Mindkettőtök érezte hogy bár a lángok kialudtak, még mindig kemenceként öntötte magából a meleget a rom. Félig-meddig tiszta, de füstszagú levegővel tudtad feltölteni kínokban úszó tüdődet. Néhány lyuk és rés a fedezékedként szolgáló falon rálátást adott neked az udvarra.

Ha kinéztél, láthattad, ahogy Shoichi pengéje érintkezik Hisao nyakával. Egy árva csepp vér préselte ki magát a penge és bőr között.

- El ne felejtsd ki adja a parancsokat. - Shoichi hangja elmélyült. Érezted a gyilkolás szándékát benne. Eizo és Nao tekintete is a két férfi felé szegeződött, mindkettejük keze készen rá hogy vágásra emelje fegyverüket. Eizo ettől függetlenül kiegyenesedett, s csak szeme sarkából nézte a párost, míg Nao keze szinte remegett az izgalomtól.

- Nem felejtettem el. - Hisao hangja hideg volt, könnyes szemeiden keresztül is láttad érdektelen tekintetét. - Akio adja. - Szavára megrándult Shoichi keze egy kicsit. Katanája belekapott Hisao húsába, de néhány miliméter után megállt. A férfi meg sem rándult tőle.

- Te tényleg nem félsz a haláltól. - Shoichi fegyvere eltávolodott társa nyakától. Egy egyszerű mozdulattal két ujjával lehúzta a rajta maradt vért.

- Én már halott vagyok. - Válaszolt Hisao egysíkú hangon.

Érezted Chika testén a rohanó szívének lüktetését. Mellkasa egyre szaporábban emelkedett meg. Érezted, ahogy oldalán egyre gyorsabban nő a nedves folt. Testének melege kezdte elhagyni a fiút.

Egyszer csak a távolban egy maddárraj szállt fel a lombok közül. Varjak voltak, tomboló hanggal repültek fel a felhők irányába. A négy férfiból Eizo és Nao egyszerre vetették arra a tekintetüket. Hisao és Shoichi még egy pár másodpercig egymás szemében keresték a gyengeséget.

- Elment melletted a lány. - Hányta oda társának degradáló hangnemben. A két férfi között dermedt volt a levegő. A másik kettő pedig paralizáltan állt, vártak a parancsra. Shoichi eltette a katanáját.

- Eizo, szólj Kogának hogy a déli határvidéken keresse a lányt. - Mutatott el a felszáló madarak irányába. Eizo lassú medveként bólintott rá egyet, majd korántsem sietős tempóba elindult az északi határ felé, ahonnan utoljára hallatszódott a lópaták dobogása. - Ti ketten elindultok a hang irányába. - Nao Egyből indult, gondolkodás nélkül. Hisao egy másodpercig még tartotta a farkasszemet, majd hirtelen vett erővel kezdett el rohanni dél felé. Egy pillanat alatt eltűnt a fák soraiban. Mikor már nem hallatszódott a két férfi rohanásának hangja, Shoichi felsóhajtott. Testéből elszállt a feszültség, jobb kezével megtámasztotta homlokát.

- Egyszer megölöm... - Mormogta magának, ahogy lassan elillant a füst körülötte.

Chika belemarkolt ruhádba. Ha ránéztél láttad homályosodó szemeit. Körülötted izzodt az épület, de az ereje gyorsan csökkent. Ismerősek voltak a folyosók, szobák maradványai, ugyanakkor szinte lehetetlen volt eligazodni a beomlott falak, átjárók, összeégett falak és bútorok miatt. A falu szívében volt egy patika, pontosabban az öreg Masa néni növényboltja, ahol árult gyógyszereket, kötszert is. Ugyanakkor az is biztos volt, hogy keresőid csak ideiglenesen lesznek lekötve a déli határvidéken. Nyitva állhatott előtted a nyugati út is, ahonnan az ostorcsattanás is hallatszódott több mint fél órája. Az út több kisebb falun keresztül Asakami városába vezetett, ahol a tartományvezető uralkodott családjával. Az Arasaka család uralta a Tűz Országának déli tartományait, a család, akikhez Matsuda Tetsuo és a teljes Matsuda klán örökös hűséggel tartozott. A keleti út egy közelebbi kisebb faluhoz vezetett Uranokawába. Egy folyó mentén feküdt, közkedvelt volt a folytonosan utat taposó kereskedők számára, akik gyakorta álltak meg a településen árusítani és lemosni az út porát magukról. Délre egy kisebb halászfalú hevert el csupán, ahol kereskedőhajók serege úszott át minden nap, a világ minden tájáról. Az északi út a nemrég elpusztul Konohagakure no Sato felé vezetett, habár több napi járásra volt.