Re: Erdőségek

**Inugoya Yukinohana** Kedd Jan. 12 2016, 05:53

Yukinohana párducprém palástján elnyúlva hallgatja, ahogy a téli erdő neszei súgnak neki vadregényes meséket. Nappal a fehérségbe fagyott rengeteg konok és unalmas hallgatásba burkolózik... De amikor a Nap nyugovóra tér, a süvítő szél szárnyán potyautas érkezik: az éjszaka szerenádja. Párt kereső őzbakok bőgése vegyül a fajdok rikácsolásába, s az ősöreg fák már-már beszédre emlékeztető nyikorgásába. Az anyatermészet szonettjén andalogva mélyet szippant a hűvös, fenyőillatú levegőből, s egy pár pillanatra már-már elfelejti, hogy a színek csodálatos világa több mint egy évtizede megtagadtatott tőle. Ugyan nem bánná, ha egy csöppet hidegebb lenne az időjárás - nagyjából annyira, mint otthonában: az örök tél birodalmában -, mégis hálás, hogy nem kell többé elviselnie a kontinens késő őszi, tízfokos kánikuláját. Bár egy igazi télnek csak bugyuta paródiája az, amit az idevalósiak zimankónak csúfolnak, mégiscsak könnyebb megmaradni a bőrében.
Csendes pihenőjéből egyszer csak egy nedves orr határozott bökése riasztja fel. A kunoichi az oldalára fordul, majd finom mozdulattal simít végig a behemót farkas orrnyergén. Ezután az állat állát vakargatja meg, s szórakozottan lepöckölgeti a bestia jégcsapokba gyűlt nyálát annak szakálláról.
- Mit akarsz..?
Kérdezi álmatag, rekedtes hangon négylábú barátjától. A válasz egy kurta, de annál izgatottabb vakkantás.
- Már megint éhes vagy? Ha így folytatod még a végén elhízol Accalia...
Gyomrának korgása azonban jobb belátásra téríti. Könyékig nyúl táskájában, majd egy nyúzott mókust dob a kölyökkutyaként ugrándozó toportyánnak. Magának is kivesz egy előre megsütöttet, majd belemélyeszti fenevadra hajazó agyarait, hogy egy pillanattal később fájdalmasan felkiáltson:
- Aúú... Ez szarrá van fagyva! Mégis hogy bírod ezt megenni?
A farkas - miközben szájából jégtörmelék záporozik - értetlenül forgatja a fejét, nem igazán tudja mire vélni gazdája problémáit. Valószínűleg nem is nagyon érdeklik őt, mindaddig, amíg szegényes estebédjével van elfoglalva. A lány letörten dobja oda a saját részét is kedvencének, miközben a levegőt szaglássza.
- Taka már jó ideje elment tűzifáért. Te sem érzed őt a közelben ugye? Lehet hogy a keresésére kéne indulnunk...
Accalia még mindig nem nagyon méltatja figyelemre a Farkaslányt. Épp azzal van elfoglalva, hogy hogyan vegye a szájába mindkét mókust, anélkül hogy a másikat elejtené.
- Igazad van... Lehet hogy csak elkerülnénk egymást. Várjunk még egy kicsit, és ha nem tűnik fel, akkor összepakolunk és utána megyünk.
Nagyjából fertályórája várakozhatnak egykedvű csendben, amikor csizmás talpak súlya alatt roppan a hó. Yukino nem győzi átkozni magát, amiért ilyen figyelmetlen volt, és hagyta hogy a szembe szél megcsalja az érzékeit. Egészen különös szagot érez a hang forrása felől... Olyan mint Takayamáé, és mégis más. Felkapja botját maga mellől és talpra szökken, hogy szembefordulhasson az érkezővel. Csak reménykedni tud, hogy a barátja az, mert Accaliaval elveszni ebben az idegen erdőben nem épp egy életbiztosítás...

**Imagawa Takayama** Szer. Jan. 13 2016, 18:23

~ Na jó az eszem megáll… Hogy a retkes kutyafarokba tévedhettem el az egyenes úton? ~ Ami valójában nem is volt annyira egyenes. Legalább is az erdei csapások, nem sokszor tartalmaznak két lépésnél tovább ugyanabba az irányba. Megálltam csípőre tettem a kezem és körbetekintettem a havas erdei tájon. Egyik vállamon a katanám, másikon pedig egy spárgával összekötött rőzseköteg fityegett. Az erdőt belepte a finom puha hó, minden ágon, minden kidől farönkön nem volt más mint a hófehér paplan, ami igazán hasonlított a Vas országának havához azzal a különbséggel, hogy itt mindez hetek múlva meg fog olvadni átadva helyét a tavasz első rügyeinek. Az itteni idő is eltérő volt a megszokottól, hiszen a mínuszokat nálunk két számjegyben mérik, de itt örülünk, hogy az egyet is eléri. Bőrkabátomba behúzódva, szinte nem is éreztem a külvilág hőmérsékletét. A napokban futhattunk be Hanával, és Accaliával ebbe a rettenetesen enyhe telű erdőbe, ami remélhetőleg Konohába, vagy legalább is a közelébe vezet.
~Akkor itt erre…? Vagy arra?
Morfondíroztam magamban egy nagyon ismerős fa előtt ácsorogva. Magas volt és vastag, és az egyik ága pont úgy volt eltörve, mint amikor egy nyílvesszőt hosszában ellövünk. Ritka egy jelenség mind a kettő, ezért is volt jó útjelző.
- Hááát ez így nem fog menni.
Mondtam leginkább magamnak meg annak a kismadárnak, aki a fa tetején ücsörgött, és érdeklődve tekingetett le rám. Kékesfehér tollazata, ügyesen rejtve tartotta a ragadozók elől, és hegyes csőrével a fákban megbúvó rovarokat ügyesen ki tudta kapirgálni. Miközben engem nézett, megrázta tollazatát, majd kitárta szárnyait, és rövid időn belül elnyelte a hótenger. Én fejcsóválva úgy döntöttem legjobb, ha arra megyek amerre a kisfickó repült. Vagyis abba az irányba a fától.
Számon át párafelhő távozott a hűvös téli levegőbe, miközben erőltetett menetben törtem át magam a hófödte talajon. Szerencsémre a táj kezdett egyre ismerősebbnek tetszeni, így újult erővel, csörtettem előre. Többször is kitértem már a havas táj részleteire, de talán egyvalamit kifelejtettem. Mégpedig azt, hogy a hó mindent képes befedni. Még a kicsi rágcsálók által földbe fúrt üregek bejáratát is. Ennek az a hátulütője, hogy magam egy elegáns lépéssel bele is botlottam, és így olyan kecsesen buktam orra, hogy azt még a következő ódákban is zengeni fogják. Ó és persze csak hogy a dolgok ne legyenek annyira egyszerűek, a hó tartogatott nekem még egy meglepetést. Ez pedig nem más, mint kedves emlősállataink, trágyadombját. Ami még a hó alatt sem szilárdul meg rendesen, nem válik belőle szikla, hogy megóvja az óvatlan botladozókat, attól, hogy frissen felvett kabátjuk ne váljon feketéből zöldes-barnává.
Legszívesebben felkiáltottam volna, de azt szokták mondani, hogy aki szarba lép annak szerencséje lesz. És aki beleesik? Annak mije lesz, magas tisztítószámlán kívül?
- Még ez is…
Morogtam magamban miközben a kezembe gyűjtött hókupacokkal próbáltam lesikálni a maradék szaftot. Így futottam be a táborhelyre, csörögve, zörögve, bűzölögve. Valahogy mindig sikerül büdös helyzetbe keverednem. Először levizelnek, most meg a másik felébe lök a szerencse. Ahogy átvágok a tábort szegélyező bokron, az első dolog, amit észreveszek, hogy Hana talpon botját szorongatva, tekint felém. És gondolom, nem pacsit akar adni.
- Öhmm neked is helló. Nyugodtan tedd le a botod, mert nem akarok mindjárt a teletojt kabátom mellé, még egy vérhólyagot is a fejemre.

Jiraiya Szer. Jan. 20 2016, 16:52

// 14-es Csapat //

Mugo-sensei arca komollyá vált az üzenet olvasása után. Borús gondolatok cikázhattak a fejében. Ám tanítványai kíváncsisága felkeltette a figyelmét, így alap feladatai közé tartozik a magyarázat.
- A Küldetésünket törölték, a csapatunk új feladatot kapott, mégpedig egy roppantmód veszélyes feladatot. A Villám Országát megtámadták... - Két másodperces csend, majd folytatja - Mint tudjátok a háború a Tűz és Víz Szövetsége között már hónapok óta zajlik. Ez idő alatt a saját és több szövetséges ország határait is megvédtük, de Sunagakure no Sato elesett Iwagakure ellen. Ezúttal pedig nagyon úgy néz ki, hogy Kirigakure no Sato támadta meg Kumogakurét és Rai no Kunit. A Daimyou-t és a civileket evakuálják, de az értesülések szerint Kirigakure már elfoglalta a Déli partszakasz teljes részét és vele együtt a Kikötővárost is. Feltehetőleg a következő célpont Kumogakure no Sato lesz, ahová nekünk minél előbb el kell érnünk. Ott további utasításokat kapunk majd.
Fejezte be Mugo, majd fordult is meg, hogy útnak induljon. Ám ekkor egy varjú zavarta meg a csapatot, miközben pedig az leszállt Mugo elé, a férfi pedig lehajolt hozzá, válaszolt Erisának.
- Ne aggódj. Nincs baja.
Mondta, miközben tenyerét a madár csőre felé nyújtotta, az pedig kiöklendezett egy tenyérnyi méretű tekercset. Egy üzenet. Mugo-sensei kitekerte, majd újfent szembefordult a csapattal és őszinte mosollyal közölte:
- Találkozunk Shinku-senseiel és a többiekkel.

**Kenta Koizumo** Szer. Jan. 20 2016, 22:14

// Ú, ki kell érnünk a frontra :3 //

A senseihez csak úgy jöttek a madarak az üzenetekkel. Nyilván nagy bajban lehet a Villámok országa, ha minden nyamvadt migráns genint elküldenek erősítésként. Koizumo szerette azt a helyet. Amíg vándorolt, viszonylag sok időt töltött arrafele. Rengeteg tipikus felhő-stílusú kardtechnikát figyelhetett meg - Kumogakure híres volt kenjutsus ninjáiról -, és kedvelte is az egyszerű, hatékonyságra törekvő, légies elemeket. Tisztelte a kenjutsuk helyi mestereit, és mióta találkozott Gonzával, és kenjutsut kezdett tanulni, maga is megpróbálkozott egy ott látott technikával, ami némi gyakorlás után sikerült is (lsd.: Adatlap). Azonban egy dologban nem volt biztos.

- Sensei, megvannak nálunk a kellő felszerelések? Nekem elég kevés kunaim van, és nincs nálam használható katana, csak a ninjatoim, azokkal pedig nehezebb sikeresen kivitelezni egy kenjutsut.

~ Na meg a pénzemet is otthon hagytam. Bár legalább pár ezer ryot zsebre vágtam volna, abból kijött volna egy olcsó penge, ami pár napig bírta volna legalább.

Mindenesetre ez van, ezt kell szeretni, a fiú így kellett, hogy nekivágjon az új küldetésnek. Az volt a legmeglepőbb, hogy Yuuék is csatlakoznak. Nem is volt olyan rég, hogy utoljára látta őket, ez mégis olyan távolinak tűnt. Mintha hónapok teltek volna el.

**Kenshiro Erisa** Csüt. Jan. 21 2016, 17:00

Hihetetlen gyorsan változnak a körülmények. Néhány napja lettem csak hivatalosan genin, de nézzenek oda, máris kiküldenek a frontra. El nem tudom képzelni mekkora emberhiány lehet ha még a néhány napos újonc genineket is behívják küzdeni.
Látszott a senseien egyébként hogy nem akar tovább beszélni Isamiról, legalábbis rövid válaszából erről tudtam következtetni. Nem tudom hol lehet vagy mit csinálhat, de bizonyára körülbelül olyan veszélynek van kitéve ő is mint amilyennek mi leszünk nemsoká. Bár Koizumohoz hasonlóan felkészületlennek érzem magam ehhez, bár én nem a kunaiok számát keveslem. Ha kiérünk a frontra embereket kell ölnünk. Nem egyet, hanem minél többet, kérdés és hezitálás nélkül. Ráadásul képességek terén sem érzem magam a csúcson. Nem mehetek ki a frontra anélkül hogy ne tudnék valamilyen módon komolyabb támadásokat végrehajtani... Ezt a senseinek is tudni kell, hogy nem csak tapasztalatlanok vagyunk, de sok minden van még amit taníthatna nekünk. Túl sok minden.
- Sensei, egyből indulunk, vagy van felkészülési időnk? - Félek. Egy kicsit. Ha most azonnal indulnunk kéne, lehet én lennék az első aki meghalna. Idegesít is, hogy félek a haláltól. Egy olyan embernek, aki bármikor meghallhat, meg kellene szoknia, és együtt kellene élnie a halállal. Bár mondjuk, nekem még nem adatott meg a lehetőség hogy megszokjam... Még nem...
Yuu és Sayuri híre megkönnyebbülést okozott nekem. Örültem kicsit, hogy újra láthatom őket, de talán azt is hogy bizonyíthatok Yuunak. Bebizonyíthatom, hogy félreismert. Bár nem szólok a dologhoz semmit, legbelül nagyon is izgatott vagyok.

Jiraiya Pént. Jan. 22 2016, 14:58

- Nincs időnk semmire. Azonnal indulnunk kell, hogyha időben oda akarunk érni. Sajnos a vízi utazást nem vehetjük igénybe, így gyalog kell megtennünk az utat a Villám Országába. Ami csöppet sem lesz veszélytelen...
Mondta Mugo, majd intett, hogy induljanak máris és felvették az előbbi erőltetett tempót. Azonban a Sensei közben beszélt.
- Minden szükséges felszerelést megkapunk majd Kumogakuréban, azonban legyetek résen. Utunk a Gőz és Fagy Országán át vezet majd. Utóbbi csak a zord időjárása miatt veszélyes, azonban a Gőz Országa már neccesebb... A területe semleges, azonban mostanában egyre több Otogakurei egységet láttak arrafelé. Nem kizárt, hogy összefutunk velük.
Mondta Mugo, miközben a csapat menetelt.

// Mondjatok technikát, amit meg szeretnétek tanulni. Ugrunk az időben egy keveset //

**Kenshiro Erisa** Szomb. Jan. 23 2016, 16:48

Az ismertetés és a parancs hirtelen jött. Tömör volt, mégsem lehetett belekötni semmibe. Ez nem egy olyan helyzet, ahol bármibe is bele lehetne kötni egy ismertetésben. Úgy tűnik picit talán korán, de belecsöppentünk a teljes háborúba.
Mugo elindult, természetesen én és gondolom Koi is követtük őt, amilyen gyorsan csak tudtunk. Szemem lassan újra hozzászokott a fák hihetetlen sebességéhez, miközben egy zsebkendővel letörölgettem a kezemről a vért. A sensei elmondta milyen veszélyekkel kell számolnunk, és az előbbi kis lecke után folyamatos feszültséggel figyeltem az esetleges orvtámadásokat.
Nem volt mit mondanom. Remegett a testem a gondolattól hogy a frontra készülünk menni. Részemről elfogytak a kérdések.

// A technikát akkor Jirára bízom, ahogy megbeszéltük//

**Kenta Koizumo** Vas. Jan. 24 2016, 21:09

// Ha már elkezdtem, a Senei Jashu-t választom, ha jól emlékszem a nevére ^^ //

Koizumo őrült a gyaloglásnak, szeretett így közlekedni. Ha egészen pontosan akarok fogalmazni, nem kifejezetten szerette ezt a közlekedési módot, sokkal inkább adja vissza a valóságot az a kifejezés, hogy előnyben részesítette. Való igaz, annyiszor hozakodom elő a vándorlás témájával, de most megint erre hivatkozva állítom, azért lehet ez, mert hozzászokott ahhoz, hogy két istenadta lábával az utakat rója. Bár amit isten ad, azt el is veheti. Egyedüli kifogása talán a rájuk várakozó szélsőséges időjárás lehetett. A Fagy országának persze beszédes neve volt, de a Gőz országa miért olyan hideg?

~ A Gőz forró víz, tehát valami felmelegítette. De ha a víz felmelegszik, az ország miért nem? ~ bosszankodott a fiú. Akárhogy is, ez van, ezt kell szeretni... Amikor Koizumo korábban a Gőz országában járt, akaratlanul belefolyt két helyi klán összetűzésébe. Ha az ő személyes hasznát vesszük figyelembe, az incidensből csak jól jött ki, de ő nem ilyen ember. Még nem. A Gőz országa sokat adott neki, ő pedig cserébe csak futott, amikor az életét kellett mentenie. Persze ez egy hozzá hasonló túlélőtől akkor még természetes volt, de vajon most is így cselekedne? Persze hogy nem - elvileg. Élete álma volt, hogy konohai ninja lehessen, és ez sikerült. Az ég meghallgatta imáját, cserébe ő lojalitást esküdött a falunak. Hűséget, nem vakságot. Amíg nem tartozott sehova, nem kellett senki más érdekét szem előtt tartania, de most már egy látszólag jól működő gép részévé vált. A polip nincs meg a karjai nélkül. A pókot a lábai viszik előre. Egy falu geninjének, és az általa szolgált célnak a metaforái ezek. Kenta Koizumo háborúba indul azok ellen, akik az ő hőn szeretett Konohájával szemben állnak. Vak szeretet jele ez, a fiú nem önös érdekeitől vezérelve, hanem önként elfogadott parancsra cselekszik. De hangsúlyoznám... Hűséget, nem vakságot.

**Hyuuga Shakaku** Csüt. Jan. 28 2016, 17:42

[Yuki és Taka]

– Valahogy van egy olyan érzésem, hogy ezt a munkát nem fizetik meg kellően... – a férfi dohányterméktől és egyéb erkölcsrontó szubsztanciától rekedtes hangjából a hitetlenkedő meglepődés egyértelműen kihallatszik. Ez talán teljesen logikus is, hiszen a humanoidok aligha hétköznapi, vagy inkább szokatlan komolytalansággal mustrálják egymást. ~És persze van egy eb is... a kedvenceim.~
A faágak takarásában gubbasztó férfi viszonylag könnyen észrevehető, miután már szavaival felvonta magára a figyelmet, ámbár az általa aligha preferált állatfaj képviselője már egy ideje az ő irányába figyel, s talán morog is. Az idegen irányából ugyanis egyértelmű macskaszag árad.
Az idegen egyértelműen hímnemű (vagy egy nagyon rosszéletű és férfias nő), fekete kendővel bekötött fejjel és viszonylag szálkás termettel. Taktikai mellénye alól fehér kötszer kandikál ki.
– Tájékoztatom Önöket, hogy a Tűz Országának területén vannak, amely Konohagakure no Sato érdekeltsége. Azonosítsák magukat!
A faágon gubbasztó alak sötét, madárszerű tekintete rezzenéstelen, egész konkrétan olyan, mintha röntgen tulajdonságaival bírva a különleges páros ruházata alá nézne folyamatosan. De persze ki tudja, az is lehet, hogy éppen biszex.

//Elnézést a minőségért és a rövidségért, még nem vagyok a helyzet magaslatán, de közeledem afelé ...

**Inugoya Yukinohana** Kedd Feb. 02 2016, 03:57

Harcias beállását egy pillanat alatt cseréli önfeledt futásra Takayama felé, amikor felismeri a fiú hangját. Botját eldobva siet a szamuráj elébe, hogy egy csontropogtató ölelésbe zárja útitársát - már kezdett nagyon aggódni érte - de félúton megtorpan, mert a rounin penetráns szaga szinte mellbe vágja, olyan büdös.
- Taka! Már azt hittem sose jössz vissza, olyan sokáig elvoltál... Amúgy miért van átható medvekulaszagod?
Ujjait lapos orrára csippentve hátrál pár lépést a förtelmes szubsztanciától erősen szagló társa elől. Valószínűleg ezért nem érzi meg a tragikomikus téli idillbe gázoló idegent. Úgy látszik, az elmúlt hetek eseménytelensége alaposan elaltatta veszélyérzetét, ma már másodízben kerül valaki a közelébe anélkül, hogy neki erről a leghalványabb sejtése lenne. Vörösesbarna hennafestésektől ékes arcát az ismeretlen hang irányába fordítja, s aprókat szimatol a levegőbe. Enyhén öklendezik. Nehezen tudná eldönteni hogy Taka Grizzlyshit for Men parfümje, vagy az őket számon kérő határőr olcsó dohányfüsttel vegyes kandúrbukéja-e az elviselhetetlenebb. Accalia acsarkodásából ítélve a farkas számára mindenképp az utóbbi.
- Yukinohana vagyok a yukigakurebeli Inugoya klánból. Ő pedig itt a vakvezetőm, Accalia. Nem kell tartani tőle, békés állat. Nem fogja megharapni... Egészen addig, ameddig a fán marad.
A fiúnak szokás szerint meghagyja a lehetőséget, hogy magát mutassa be. Elvégre ha mindig helyette beszélne, akkor még papucsnak hívná valaki szegény srácot. Azt pedig nem hagyhatja. Az az ő privilégiuma.

Jiraiya Szer. Feb. 03 2016, 15:21

// 14-es Csapat //

Erőltetett menettel haladtak előre. Keveset beszéltek, csak akkor alakulhatott ki párbeszéd, amikor Mugo-sensei megállt, vagy lassított. Máskülönben a gyorsaság alábbhagyott volna. A Sensei eltökéltnek látszott, nagyon úgy tűnik, hogy komolyan veszi azt, amit írtak a levélben. Napnyugtakor azonban megálltak.
- Itt fogunk éjszakázni.
Mondta a férfi az erdő kellős közepén. Csak fák és bokrok, már az útnak se híre, sem pedig hamva nincs. Tüzet raktak, majd a Sensei elővett egy kisebb lábast, majd néhány alapanyagot és főzni kezdett... Csend volt. Csak az erdő zaját lehetett hallani, a kis csapatból pedig úgy tűnik, hogy se Mugo, sem pedig a két Genin nem szeretne komolyabb beszélgetésekbe elegyedni.

// Lehet beszélgetni. Azt elkülönítve vezetjük majd. Addig írjátok, amíg megvacsoráztok, majd aludni tértek mind, ugyanis pirkadatkor indultok. De ahogy mondtam, beszélgetni lehet. Koi: Tőled kérek egy nagyobb posztot a tanulás elkezdéséről. Elvonulhatsz, stb. Erisa: Tőled még nem kérek semmit. //

**Kenshiro Erisa** Csüt. Feb. 04 2016, 16:39

Furcsa ez a dolog. Néhány órája még úgy volt hogy egy kevésbé veszélyes küldetésre megyünk, most pedig elindulunk oda, ahol a legnagyobb az esélye annak, hogy esetlegesen meghalhatunk. Nem érzem magam felkészültnek erre. Koizumo lehet hogy volt már csatában, vagy valami küzdelemben, de én még nemigazán. Nincs tapasztalatom, nincsenek technikáim, sebezhető vagyok. Egyáltalán mire leszek jó? Mit fogunk csinálni a fronton? Nem hiszem hogy alacsony szintű genineket egyből az első sorba állítanának, de akkor hova?
Szívesen mondanám hogy lassan telt az idő, de nem. Az egész utazásból mindössze pár dolog maradt meg az emlékeimben, mintha nem is lettem volna magamnál az út során. Pánik talán? Nem, annyira nem félek. Vagy mégis? Emlékszem hogy mindenre figyeltem, amire csak tudtam, nehogy a sensei újabb kis csellel megsebezzen minket, de már a felére sem emlékszem a kis részletekből. Próbálom elhitetni magammal, hogy ura vagyok a helyzetnek, de kicsit úgy érzem, mintha a félelemtől kihagyna az agyam.

Szótlanul telt az idő a részemről. Máskor biztos záporoznának a kérdések, de most valahogy semmi sem jut az eszembe. Vagyis ez nem teljesen igaz, lenne egy pár kérdésem. Például mit kell majd csinálnunk, milyen feladatot fogunk betölteni? Mit gondol a sensei, vajon egyáltalán készen állunk-e erre mind fizikailag, szellemileg, és technikailag? Biztos vagyok benne hogy Koizumot sokkal érettebbnek találja a feladatra, de akkor miért nem mond valamit, hogy én is fel tudjak zárkózni? Valamit, amivel addig is erősödhetnék hogy ne haljak meg az első tíz másodpercben. Nem maradhatok szótlan, nem hagyhatom hogy a tétlenségem hátrányba hozzon engem, Koizumot, a csapatot. Valamit lépnem kell. Fejlesztenem kell a képességeimet.

A tűz már ég, az étel fő/sül. Kigondoltam egy kis edzést, ami talán segít a jövőben. Az imént bebizonyosodott mennyire nem tudom még irányítani az elememet. Erről igazából a kezemen lévő két szép vágás még egy ideig emlékeztetni is fog. Amíg az étel elkészül elkéredzkedek és 15-20 méterrel arrébb kis fa- illetve bokorleveleket gyűjtök, megpróbálok annyit beletömni a kis övtáskába amennyi csak belefér, hogy holnap, az úton tudjak gyakorolni. Sokkal nehezebb lesz kört vágni beléjük, miközben folyamatosan mozgásban vagyok, de valószínű hogy a fronton sem lesz rá lehetőségem, hogy mindig megálljak egy pár másodpercre, hogy sikeresen véghez tudjam vinni a technikákat. Igen, ez lesz a legtökéletesebb edzés, a kívánt hatás eléréséhez. Addig nem hagyom abba, amíg el nem érem azt a szintet, amikor már abban a pillanatban elvágok valamit, ahogy az valamelyik kezemhez hozzáér.

Mást nem tervezek... Nem akarok beszélgetni, csak aludni a vacsora után. Még mindig úgy érzem, mintha pánikolnék... Talán... Esetleg ha lenne egy módja... Hogy ne kelljen kimenni a frontra... Létezhet egyáltalán ilyen lehetőség?...

**Imagawa Takayama** Szomb. Feb. 06 2016, 18:03

// Hana, Naka, Taka \o/ Jól hangzik Very Happy

//

Hana szerencsémre még idejében leengedi a botját. Persze nem írhatom a számlájára, hogy idegenként kezdett kezelni, hiszen kinek a szaglása a szeme, azt könnyedén be lehet csapni egy erős szaggal. Példának okáért medveszarral. Most, hogy kiderült, melyik erdei förmedvény árnyékszékébe pottyantam bele, hirtelen minden sokkal büdösebb lett.
~ Ezaz…~
Gondoltam magamba, miközben a lány szenvedését néztem.
- Azt hittem a természetes parfüm a gyengéd. Hát látom mással kéne próbálkoznom.
Mondtam, miközben újabb adag porhanyós hóval mostam a kabátom szaftos részét. Persze, hogy alig akart lejönni.
~ Mit tojt ez ragasztót?~
Morgolódok magamban, egészen addig, míg egy rekedtes hang ki nem zökkent. Morgolódó, ideges, és persze unott hanghordozás. Pont az, akikkel a legkevésbé akarok találkozni. Feltekintek a vállam felett abba az irányba amerről a bájos orgánumot hallom. Egy varjúra emlékeztető figura gubbaszt ott mélabús tekintettel. Tenyerem hihetetlen sebességgel közelíti meg a homlokomat, és egy hallható – legalább is Hana számára – dörmögéssel véleményezem a mukit.
- Csak egyszer… csak egyszer nem jöhetne, valami életvidám, jófajta… mondjuk mittudom én, egy kurtizán? Csak hogy ne csak ilyen begyöpösödött tacskókkal kelljen konzultálnom?
Hana láthatólag könnyedén kezelte a helyzetet, és próbált békésen megegyezni a varjúval. És hagyta, hogy magam mutassam be önnön személyem. Most a kérdés csak az, hogy ez jó döntés volt-e.
- Erm… Imagawa Takayama. A Vas országából, madárijesztő bácsi. Most hogy azonosítottuk magunkat hozna egy korsó sört? Szomjasak vagyunk.

**Kenta Koizumo** Hétf. Feb. 08 2016, 20:33

// Formázásért bocsi, telóról nehézkes ^^ //

A csapat az élen a senseijel rohamléptekkel szelte a Tűz országát egyenesen az úti cél felé. Az iram nem volt megterhelő, de a fiú úgy érzékelte, sikerült tekintélyes távot megtenniük. Az út mentes volt a külső ingerektől, és a csapat is hallgatag volt. Amikor Koizumo vándorlásai során elképzelte, milyen lesz falusi geninnek lenni, mindig egy zajos csapatba képzelte magát. Egymással rivalizáló csapattársai mellett azt hitte, ő lesz az egyetlen hányatott múltú, csöndes, ámde kiváltképp hatékony ninja. Azonban a csapat ahová került korántsem ilyennek mutatta magát. Amint megérkezett, rögvest a konohai belpolitika kellős közepébe, és a Hokage egyik titkos akciójába csöppent. Bár furcsa érzés volt elismerni, valahogy ez talán közelebb is állt hozzá, mint egy átlagos genincsapat oldalán való feladatteljesítés. Úgy érezte, sokat várnak el tőle, ehhez pedig meg kellett erősödnie. Az ő erejének mércéje a győzelmek száma volt, de még nem büszkélkedhetett túl nagy érdemekkel. Sőt, hivatalos ninja karrierje alatt egy valódi shinobiként megvívott meccséből sem került ki győztesen. Útjai alatt elpáholt civil ellenfeleinek felülmúlásával pedig semmit sem ért. Ez betett kicsit az önbecsülésének. Egyetlen egy módot tudott eme csorba kiköszörülésére, az pedig Amaimon, a kígyó legyőzése volt. Ahogy Erisa mindvégig őrültségnek tartotta a jounin szintű ellenféllel való küzdelmet, a harc Kenta számára fény volt az alagút végén. Örömmel állt a kihívások elé, és ha nem volt, csinált magának. Ez már évek óta így zajlott. Azonban ahhoz, hogy végre győzhessen, edzenie kellett. A képességeinek fejlesztése a mindennapjainak részét képezte. Amikor a sensei megállította a menetet, egyből a gyakorlásra való lehetőséget kereste. Indulásuk óta konkrét tervei voltak: le akarta győzni Amaimont a saját fegyvereivel. Kígyóval a kígyó ellen. Azt a jutsut akarta, amivel már annyiszor megtámadták őket, mégpedig a Senei Jashut.

A csapat tehát megállt, és kínos volt a csönd.

- Elmegyek tűzifáért. - mondta a fiú, még mielőtt a sensei utalhatott volna hasonlóra. (Persze ha Mugo másként rendelkezik, marad.) Amint ezzel végzett, visszatért, és amiben tudott, segített a vacsora elkészítésében. Edzeni akart, de titokban, így nem vonhatta magára a figyelmet. Erisa korábban valamiért külön vonult, feltehetőleg ő is edzeni akart, ehhez kereshetett valamit. Koizumo sem akart tétlenkedni. Sietett a vacsorával, és úgy tett, mintha hamar lefeküdt volna. Alvást színlelt, amibe korábban egész jól beletanult. Amikor nem volt más ötlete, és az erdőben éjjel egy vadállat környékezte meg, mindig alvást színlelt, azt találta a legegyszerűbbnek. Leölni egy csomó farkast minden bizonnyal megterhelőbb, mint csöndben megúszni mindennemű megmozdulást.

Amikor tiszta volt a levegő, a fiú ninjához méltóan a lehető legkevesebb zajt csapva felkelt tettetett álmából, és félrevonult egy helyre, ahol nem hallják meg a többiek ha beszél, de a segélykiáltására még felfigyelhetnek. Magával vitte az Emitől szerzett energiatablettáiból egyet, így még maradt hat darab a zsákjában. Gyanította, hogy ki fogja meríteni magát az éjszaka, és hogy reggel folytathassa útját, rengeteg energiára lesz szüksége. Konkrét célja volt, de nem tudta egész pontosan, hogyan is érje el. Még csak látta a kiszemelt technikát, soha senki nem magyarázta el neki, hogyan is kéne a chakrájából kígyókat létrehozni. Az egyetlen támpontja az volt, amit még kiskorában a vándor mondott neki, hogy a chakrával a ninja bármire képes lehet, ha el tudja képzelni. Persze ez egy teljesen új technikánál vajmi kevés. Ahogy azt első senseijel közös tanulásukon tette, most is meditálni kezdett a madár kézjelét formázva, chakráját a kezébe koncentrálva. Rengeteg tekergő viperára gondolt, ahogy előkúsznak Amaimon köpenye alól. És nagyjából idáig jutott.

// Azt hiszem, ez hosszabbnak minősül, de telóról nem igazán látom át. //

Jiraiya Szomb. Feb. 20 2016, 12:03

// Na, nagyon jó, mindketten belekezdtetek valamibe, így lesz értelme a nagy posztoknak és az időugrásnak! //

   Mennyire furcsa lehet látni egy tapasztalt Jounin, ha nem magasabb rangú Ninja számára a fiatal Geninjei arcáról és viselkedéséből kiolvasható érzelmeket, kételyeket és tenni vágyást. Elvégre Erisa szöges ellentéte Koizumonak és fordítva. Éppen ezért, a Háború nem csak egy egyszerű esemény lesz a számukra, hanem nagyon nehéz lelki és fizikai megpróbáltatás, ami után már nem lesznek ugyanazok az emberek...
   Leszállt az éjszaka. Minden csendes volt, még a kis csapat is. Mugo-sensei nem erőltette a beszélgetés, valószínűleg tudta, hogy az elmúlt órák eseményei nagyon nehéz nyomást gyakorolonak mindkét Genin lelkére. Így Ő is nyugovóra tért, ahogy a két tanítványa...
   Az éjszaka folyamán Koizumo próbálkozásai vajmi kevés sikert arattak. Igaz, annyit el tudott érni, hogy chakrája a karjába áramoljon, de így ennyi. Éppen ezért lassan visszatért a csapathoz, elvégre még hosszú út áll előttük. A hosszú út alatt pedig szüksége lesz az energiájára.
   Reggel megindult a csapat. Még érezhető volt a harmat a fűszálakon, ez pedig a félhomályban roppant kellemetlen érzetet kelthetett, mivel egészen hideg volt. Persze, amerre tartanak, ott még hidegebb lesz, így jobb lesz ha szokják. Egész délelött meneteltek, nem a leggyorsabb tempóban, de azért kimerítő volt. Ágról-ágra ugráltak, ahogyan azt illik, így gyorsabban is haladtak. Ám Shinobik révén bírták a menetet.

// Erisa kezdj neki az edzésednek a levelekkel. Koizumo te pedig írj amit szeretnél, a következő körben neked is gyakorolnod kell majd ^^
Ide kérem a posztot: http://narutohun.niceboard.org/t963p105-nyukingou-falva //

**Hyuuga Oyoki** Vas. Feb. 28 2016, 19:33

//Hana és Taka. Hana kérésere vettem át a mesélést. Neki már szóltam de azért itt is jelzem, hogy nem életbiztosítás a kezem alatt játszani Very Happy

//

Mérges ráncok jelentek meg a Konohai ninja arcán a bemutatkozásotokat hallgatva. Keze a kunai tartója felé nyúlt ám még nem vett elő belőle semmit.
- Háborús időkben nem feltétlen jó döntés viccelődni. Feltételezem, ti is tudjátok, hogy a szavak jelen helyzetben kevesek. Bárki-bárkinek mondhatja magát. Papírral igazoljátok magatokat és azt is hogy mit kerestek itt. Ellenkező esetben azt kell feltételeznem, hogy hátsó szándékok vezéreltek titeket ide. Ilyenkor pedig biztonsági okokból, el kell koboznom a fegyvereiteket és meg kell kötöznöm titeket, majd a kihallgatásra specializálódott csoportunkhoz vezetni. Ellenállás esetén pedig likvidálni a veszély forrását. Remélem érthető voltam.- Hangjából érződött, hogy nem viccel és keze fenyegetően még mindig a fegyverek közelében mozgolódott. Kevés információtok volt róla, így kérdéses, hogyha harcra kerülne a sor ki kerülne ki győztesen. Annyit azonban felételezhettetek, hogy habár nincs jelenleg társa, könnyen előfordulhat hogy egy csata hangjára több őrjáratos is felfigyelne. A döntés a tietek, hogy miként cselekedtek.

**Inugoya Yukinohana** Csüt. Márc. 03 2016, 06:41

~ Igen Taka, minden ivarérett embernőstény arra vágyik hogy egy nyakigszaros kóbor szamuráj ölelgesse... Oké, hogy egyikünk se fürdött egy ideje, de... Ennyire igénytelennek tűnnék? ~
Suhan végig a szarkasztikus gondolat a vak kunoichi fején, de megjegyzéseit ezúttal megtartja magának, nem valószínű hogy látogatójuk értékelné a szokásos csipkelődésüket. Az elmúlt pár hétben egészen olyanok lettek, mint egy házsártos, öreg házaspár. Hosszú körmökben - szinte karmokban - végződő kezének egy mozdulatával leinti társát, üzenete egyértelmű:"ne most!" Persze a rounin szinte már stílszerűen pimasz az idegennel szemben. Ha így folytatják, lassan összeveretik a kontinens minden országában magukat. A macskaszagtól bűzlő határőr persze kevésbé találja humorosnak a dolgot és rögvest maguk igazolására szólítja fel a triót.
~ Hogy... Papírok..? ~
Egészen biztos benne, hogy volt nála egy a faluvezetés által kiadott menlevél, amikor átkelt a tengeren, különben fel sem engedték volna a jégtörő hajóra, ami a Villám Országába szállította. De mintha egy ideje nem látta volna azt a papírost... Persze a női táskák képesek fittyet hányni a fizikai törvényeire, könnyen meglehet hogy valamelyik fagyott mókus alatt bujkál. Azonban van egy olyan rossz érzése, hogy nem vizsgálta meg eléggé alaposan, hogy mit használt lapulevél helyett, amikor a sivatagos területeken szólította a szükség. Ez a hátránya, ha csak tapintás alapján próbál különbséget tenni két darab papír helyett, pláne ha olyan puhából van nyomtatva, mint az ő útlevele... Óvatosan poggyászába nyúl, és csak reménykedni tud, hogy nem egy adag vécépapírt fog kihúzni önmaga igazolására...
- Ez úgy néz ki mit egy útlevél..?
Kérdezi Taka felé mutatva az előhalászott tárgyat, akármi legyen is az. Akárhogy is, próbálja menteni a menthetőt.
- Semmi szükség az acsarkodásra. Békével érkeztünk, jóamagam a pártatlan Rejtett Hó Falvának képviseletében, Takayama pedig a szintén semleges Vas Országából jött. Jó szándékom jeléül átadom a fegyvereim...
Hogy szavait hitelesítse, nyúzókését, tantoját és némi habozás után botját is a hóba dobja, az ág alá, ahonnan a mogorva shinobi jelenlétét érzékeli.
- Remélem ezektől nem kell megválnom...
Fűzi hozzá, majd hegyes agyarakkal szegélyezett, széles mosolyra húzza ajkait.
- ...Viszont attól tartok, ha nem tud eltekinteni a gúzsba kötésünktől, nem lesz aki visszafogja Accaliát. Hogy is mondjam... Nincs épp oda a macskatartókért. El tudnánk intézni ezt valahogy másképp?
~ Hogy lehet egyáltalán egy férfinek macskája?! ~
A szemeit takaró kötés alatt idegesen hunyorog, mert van egy olyan érzése, hogy válasza nem igazán lesz a konohai ínyére. Pedig az utolsó szóig igazat mondott... Jobb kezének ujjai erősen az ordas bundájába markolnak, hogy maga mellett tartsa a farkast, s érzi, hogy minden pillanattal egyre jobban nekifeszül a húzásnak szeretett társa. Egy valamit utál jobban a cirmosszolgáknál... Az olyanokat, akik fenyegetik a gazdáját.

//Mivel az adatlapomra nem volt külön felvezetve, de eléggé magától értetődő dolognak tűnik a birtoklása, a vakszerencsére bízom az igazolványkérdést: 1=vécépapír 2=útlevél

Random number (1,2) : 2

//
//Félreértések elkerülése végett, a színekkel babráltam, meg a helyesírással, ha nem akarnám hogy wc papír legyen, nem így írtam volna a posztot - Hidan//

**Imagawa Takayama** Kedd Márc. 22 2016, 12:55

//Elnézést a késésért, nem szabadkozom, nem találtam rá Takára egy darabig Very Happy

Viszont most kipróbálom vele az E/3-as írásmódot, hátha így jobban megy vele ^^ //

~ Jó talán az ipsével mégsem lenne ildomos szórakozni. ~
Gondolta magában kicsit megszeppenve a szamuráj. Legalábbis egyszer már felsült azzal, hogy nem volt tisztában egy világot megmozgató eseménnyel, így tehát magától értetődő, hogy senki sem vevő most rá. Ettől függetlenül azért még mindig nem repesett az ötlettől, hogy itt most őke kihallgatásra hurcolják, átvilágítják, megmotozzák, vagy egyéb úriemberhez nem méltó dolgot műveljenek velük. Kicsit megborzongott a gondolattól, de háta egyenes maradt, amivel kicsit a varjúember fölé emelkedett. Hana persze kapásból, már kotort is a táskájában lázasan az útlevelét keresgélve, majd kérdőn tekintett Takára, az irományt szorongatva. Látszott rajta, hogy nem biztos a dolgában, és hogy elképzelhető, esetleg, valami mást fogott meg, mondjuk egy kupont a Shusi & Társa egyszemélyes bableveséhez.
- Igen, az az. És neki is van útikönyve?
Kérdi Accaliára utalva, bár nem igazán van tisztában azzal, hogy egy farkasnak szüksége van-e egyáltalán útlevélre. Elvégre a vadon teremtményei oda járnak, ahová csak akarnak, és ha kötik magukat egy gazdához, akkor sem biztos, hogy lényeges lenne nekik papír az utazáshoz. Hana ezután egyből kezdett mentegetőzni, védve a Ronint a nem éppen kedves megjegyzését követő haragos csapásoktól. Kedves, de nem tűnik úgy Takának, hogy az illető azonnal támadásba lendülne, néhány szúrósabb szó hallatán. Bár n-em is akarta tovább feszíteni a húrt.
Belekotort a táskájába, előhalászva az utazás során kicsit meggyűrődött papírjait, amit még az apja állított ki neki. Legalább ő gondolt erre, nem úgy, mint a tökkelütött fia.
- Tessék, itt van. Származásom olyan tiszta, mint a hófödte hegyek. És semmi ártó szándék nem vezérel, elvégre csak két hete annak, hogy megtudtam egyáltalán háború van.
Hiába nem a legjobb dolog felvágni a tudatlansággal, most valóban menteni kell a menthetőt. Legalábbis azért, hogy ne kapjanak a valagukba néhány shurikent üdvözlésképp.
- Viszont ha lehetséges a kardomtól nem válnék meg. Egy ninjának mindig ott vannak a különböző varázslatai, de nekem csak a kardom van. És ha netán egy adag felbőszült vadnyúl támadna ránk, nem szeretnék védtelen maradni.
Persze ha erősködik a bácsi, akkor odaadja neki a kardját. De persze nem ledobva. Az értékes vasat, melyet maga kovácsolt, nem fogja csak úgy a porba vetni. Egyenesen hüvelyestül a varjúember kezébe adja. Persze magában azért nem keveset fortyog, elvégre az eddigi zavartalan utazást, most így megzavarni nem éppen olyan dolog, amire a Ronin vágyott eddig. Persze a Hanával töltött napok egyike sem volt éppen nyugalmas, de ennek ő örült, hiszen élvezte a vak lány társaságát, csipkelődésest, és nevetését. A szamuráj számára a lány olyan volt mintha már évek óta ismerné, noha kevesebb, mint egy hónapja, ha ismerik egymást.

**Hyuuga Oyoki** Hétf. Ápr. 11 2016, 14:55

A papírok előkerülés után óvatosan a közeletekbe ment a határt őrző Konohai és óvatosan átvette tőletek az iratokat. Mikor alaposan átnézte őket vissza adta nektek és a földről felvette Hana fegyvereit, majd a lány felé nyújtotta. Csak pár másodperc után esett le neki, hogy a lány valószínűleg nem lát így hangot is adott cselekedeteihez.
- Köszönöm az együtt működést. A fegyvereiket nyugodtan elrakhatják. Az öné kisasszony itt van maga előtt derék magasságban nagyjából egy méterrel előrébb nyugodtan vegye át. Az útjuk további részében biztosítanék egy kiséretet a személyemben, melynek két funkciója lenne. Az első ami számotokra hasznos, hogy több ilyen kellemetlen igazoltatásban nem kell útközben részt vennetek. A másik része pedig, hogy felügyelni tudom, hogy nem cselekedtek semmi olyat ami esetleg összetűzésre adhat okot. Mikor elérjük a falu bejáratát ott átvesz tőlem egy másik osztag aki segít nektek, és valószínűleg egy erősebb átvilágításban részesítenek titeket.- Ha volt még kérdésetek vagy megjegyzésetek ez még ott helyben megtudtátok beszélni. Ha mindennel végeztetek akkor közösen indultatok tovább. Közel egy órás út várt rátok, egy teljesen egyhangú környezeten. Mindenhol fa meg bokrok úgyhogy túl sok látnivaló nem volt, pláne Yukinohananak. Mikor a fák ritkulni kezdtek lassan egy nagy fal sziluettje rajzolódott ki Takayama szemei előtt, majd pár perccel később már egy hatalmas kapu előtt áltatok. A bejutáshoz újra elkérték az irataitokat, majd a kapun átjutva egy nagy üres szobába vezetek ahol három ANBU maszkos ninja állt.
- Úgy láttuk a papírjaik rendben vannak. Kérem meséljék el utazásuk célját, feltételezhető itt tartózkodásuk időtartalmát, esetleges igényüket valamiféle segítés terén és minden egyéb fontosnak vélt dolgot.- Tér a tárgyra a közében álló ninja

**Inugoya Yukinohana** Szer. Május 18 2016, 07:16

Harci festései alatt szégyenlősen elpirulva, megszeppenten nyúl a felé nyújtott botért, de csak akkor amikor felhívják rá a figyelmét. Olybá tűnik, nem csak az orra dugult be alaposan, de egyéb érzékei is cserbenhagyják. Bár a kevésbé rideg tónus hallatán Accalia is megnyugszik kissé, a lány biztos ami biztos hátrébb - finoman, de ellentmondást nem tűrve - húzza hátrébb farkasát az elébük lépő férfi közeléből. Szinte érzi a belőle áradó feszültséget, s azt hogy cseppet sem bízik marcona kísérőjükben. Miután a férfi tüzetesen átvizsgálta úti papírjaikat, visszaadja őket, a hófalusi pedig elsüllyeszti feneketlennek tetsző málhájában, a botot pedig marokra fogja, hogy az induláskor majd arra támaszkodhasson, s kitapintsa vele az útjába kerülő akadályokat. Az eligazítás után nem is vesztegetik az időt, egyből útnak indulnak. A lány csacsogó hangon - mintha az időjárásról diskurálna... - teszi fel az egyetlen kérdést, ami az elhangzottak után az eszébe jut:
- Csak a miheztartás végett... Vendégek vagyunk vagy foglyok..?

Közel egy órányi gyaloglás után hirtelen változik meg a metsző téli szél járása, erőssége. Fagyos szárnyain megannyi idegen illat és valamivel gyengédebben, de hang is ostromolja finom érzékeit. Jóleső izgatottsággal konstatálja, hogy ez bizony egy település, de legalábbis egy kisebb-nagyobb helyőrség alig észlelhető lüktetése lehet. Szíve szaporábban kezd verni a gyermeteg izgatottságtól, hogy hosszú utazása után végre célhoz ért, s kis híja van, hogy elfelejtse: valójában kihallgatásra tart, nem pedig városnézőtúrára. Az pedig eszébe sem jut, hogy közel sem olyan biztos, hogy épp Konohagakure no Satoba terelgetik be, hanem valahova egészen máshova...
Mielőtt azonban teljesen elragadtatná magát, egy számára kissé dohosnak tűnő, állott levegőjű helyiségbe vezetik őket, ahol három különböző szagot és lélegzetet tud megkülönböztetni. Hamar kitűnik, hogy ezeknek a fickóknak nem kenyere a felszopóduma, mert rögtön bele is vágnak a közepébe. Cserébe ő sem szeretné vesztegetni az idegenek idejét, szóval megpróbál a lehető leglényegretörőbben válaszolni a nekik szegezett kérdésekre:
- Rokonlátogatás céljából érkeztem. Hogy meddig, azon őszintén sosem gondolkoztam, talán pár hétre, de semmi esetre sem tovább egy-két hónapnál. Igényem nincs sok... Majd Takayama félrehúz, ha épp neki készülnék menni egy lámpaoszlopnak. Ugye?
Fordul a mellette álló rouninhoz. Persze csak költői kérdés volt, de azért mindig jó tudni, mivel számoljon az ember...

**Imagawa Takayama** Pént. Május 20 2016, 14:39

Taka megkönnyebbült, mikor közölték vele, hogy nem szükséges átadni a fegyverét. Így két dolgot tudott egyből leszűrni. A varjú lehet, bízik bennük, a másik nem áll szándékában cipekedni. Senki sosem állította, hogy egy kard olyan könnyű lenne, mint egy bot. Egy idő után Taka vállát is szokta húzni a vas, de nem panaszkodik elvégre ez az egyetlen fegyvere, és nem jó dolog ilyen hasznos szerszám nélkül róni az utakat. Viszont, Hana kérdésére felfigyelt, mert azért van igazság a farkaslány szavaiban. Lehet a legrosszabbkor érkeztek az országba? És valóban mennyi kihallgatáson átvizsgáláson, és egyéb nyalánkságon kell átesniük, mire oda jutnak, hogy mehetnek kutyát simogatni?
Miután elindultak Taka némaságba burkolózott, és csak az előtte futó utat nézte. Legbelül gondolatok, téves elképzelések, és rettenetesebbnél rettenetesebb jövőképek öltöttek alakot. Persze ezek csak tévképzetek, miszerint tüzes vassal próbálnak majd neki beöntést adni annak érdekében, hogy csicseregjen. Lassan elértek egy falhoz. Nagy volt, de valahogy kicsinek tűnt a Vas országának hadi falaihoz képest. Bár lehet ez csak egyfajta hazaszeretet, és kicsinyesség, de Takának ez most fontos volt.
Papírok ismét, ellenőrzés, és egy üres szoba három maszkos figurával. ANBU. Róluk azért már hallott, noha nem részletekbe menően. Leginkább annyit, ha egy ANBU üldöz téged, add fel. Úgyse nyerhetsz. Nos, ezt a tanácsot sose értette igazán, de a félhomály és a három maszkos figura, elültette benne a félelem írmagját. Valóban nem volt benne biztos, hogy ezeket félvállról lehet venni. Az álarc mögül érkező hangban még annyi érzelem se volt, mint a madárijesztő károgásában. Valóban megfagyasztja az ember ereiben a vért. Csak a baj az, hogy Taka még mindig egy tökkelütött kölök. És ő csak azért is megmutatom testtartásban állt a kihallgató szobában. Fejét magasan tartva, fegyverét vállán lógatva, egyik kezével a szíjat tartva, míg másikat kabátja zsebében nyugtatja. Mint aki nem tart semmitől. De ezt csak a nevelése teszi vele. Meg az önfejűsége. Hana válasza enyhe vigyort varázsol az arcára, noha az is látszólag görcsös volt.
- Én világlátás miatt érkeztem erre. Tanulni és felfedezni akarok. Az Vas hazájában a havon és a vason kívül sok mindent amúgy se lát az ember. Szóval felkerekedtem és útközben botlottam bele két útitársamba. Így tehát melléjük szegődtem. Hogy meddig maradnánk? Nem tudom. Igény…? Igazából megoldjuk szerintem magunk. Talán ha útba tudnának igazítani, hogy hol tudjuk feltölteni, megjavítani a készleteinket, azt megköszönném.
Röviden ennyi. Nem eresztette bő lére, főleg, hogy azt se tudja pontosan, mit is akarnak ezek az emberek. Balja idegesen megfeszült a kard szíjon, légzése kicsit erősödött, miközben várta az ítéletet.

**Hyuuga Oyoki** Szomb. Jún. 04 2016, 14:47

A három ANBU nem vacakolt veletek sokáig. Elvégre is naponta jönnek mennek még háborús időben is az emberek egy ekkora faluban, a ti esetetek csak annyival volt speciálisabb, hogy az útközben ért kellemetlen találkozó miatt nektek volt egy kis plusz figyelemben részetek.
- Értem. Nos nem látom akadályát az itt tartózkodásuknak. Kapnak tőlem egy-egy íratott mely igazolni foglya az önök jogos itt tartózkodását egy hónapra. Az idő letelte előtt ha úgy döntenek tovább maradnának akkor a falú egyik bejáratánál tudják az meghosszabbítani. Ezenfelül kapnak egy térképet melyben szerepelnek szállók, éttermek, hivatalok, klánok és egyéb fontosnak vélt helységek. Fel kell ezenfelül hívnom a figyelmüket arra, hogy önök itt vendégek, és a nemzetközi konfliktusok miatt, kicsit erősebben reagálnak a helyi hatóságok így hát kérem kerüljenek el mindenfajta rendbontó magaviseletet. - A mondat végén oldalra emelte a kezét amibe az egyik társa, belerakta a felsorolt iratokat. Majd ezeket átnyújtotta Takának. - Amennyiben nincs kérdésük kellemes itt tartózkodást kívánok, ha van még valami amit meg akarnak tudni és az eddigi segítségek nem használnak várom a kérdéseket.- Adta át nektek a szót.

//Ha semmi fontosabb kérdésetek nincsen akkor találjátok ki merre mentek és már mehet oda a poszt.//

**Kagemare Ran** Hétf. Jún. 13 2016, 12:34

/Zauki/

Miután bemutatkoztunk indulni készültünk. De előtte Modoma - sensei eligazítást tartott nekünk. Elfoglaltuk helyünket ahogy kérte és elindultunk végre. Már majdnem átértünk a kapun, mikor hirtelen megtorpantam mert olyan volt mintha figyelt volna valaki. Hátra fordultam de a szokásos esti forgalmon kívül semmit nem láttam. Nagyon elgondolkodtam mert arra eszméltem hogy Otaru a nevemet hajtogatja.
- Bocsánat már megyek is. - mondtam és utánuk siettem. Ahogy jött úgy ment is az a fura érzés. De akkor is zavar mi lehetett az. Ugyan biztos csak képzelődtem. Ki követne? Pláne a faluban. Gondolkodtam majd inkább a környezetre figyeltem.
Már egy jó ideje haladtunk, nyugalomban mikor hirtelen egy ág elroppant. Mindenki azonnal megállt és a Sensei utasítása szerint, Otaruval elindultunk szétnézni. Először nem találtunk semmit ezért kicsit eltávolodtunk, de látótávolságon belül maradva. Az meg? Frissnek látszik. Valószínűleg ez az ág roppant az előbb. Tanakodtam magamban majd vissza indultunk.
- Nem egyértelmű a nyom. Lehet követtek minket, de az is lehet csak egy nagyobb állat járt arra és az lépett rá az ágra. - Mondtam mikor mikor a sensei kérdezett. Majd Otaruval a válaszát vártuk.

**Hasegawa Zauki** Szer. Jún. 15 2016, 18:48

/Kagemare Ran/
-Értem, rendben. Szép munka volt, induljunk. Ám, legyünk figyelmesek utunkon, mint ahogy mondtátok, nem volt egyértelmű a nyom.-
Nyugtázta jelentéseteket a sensei, majd intett, hogy induljatok. Utatokat végig nagy figyelemmel kísérte, látszott hogy példát kíván mutatni számotokra. Menetelésetek közepette, a nap már felbukkanni látszott, kész volt lassacskán ismét megmutatni ragyogását, keleti, hegyvidékes rejteke mögül. Mint ahogy az lenni szokott reggeli órákban, a lecsapódó pára mindenre rávetette magát, ninja szandálotok pedig nem volt éppen a legzártabb lábbeli, így természetesen szépen beférkőzött rajta a víz. Nem a legzavaróbb tényező, ám nem is épp kellemes.
Egy falu kezdett előttetek kirajzolódni. Modoma hátrafordult a két civilhez.
-Amennyiben fáradtnak érzik magukat, nyugodtan megállhatunk egy pihenőre, terveim szerint enni mindenképpen megállunk.-
-Nem szükséges, köszönjük a figyelmet.-
A villámgyors válasz után Wakaza-sensei kissé csalódott arcot vágva fordult vissza a menetirányba.
Egy órába se került mire a falucskához értetek, belépve egy kisebb tömeg fogadott. Az emberek végezték mindennapos teendőiket, rótták az utcákat eközben. A kapun bevezető út egészen a központig elvezetett. Oldalról házak, üzletek és kisebb további utak szegélyezték. Jobbra egyből a kapu mellett egy rámenes standot láthattatok, szembe pedig egy egész pofás éttermet.
-Nos akkor... megállunk egy kis időre némi étkezésre, nem szóródunk szét, együtt maradunk. A kérdés csupán, hogy mit is kéne kajálni. Ötlet?-
-Nekem teljesen mindegy, Sensei.-
-Nekem szintén.-
-Nekem is teljesen mindegy, hogy hol és mit eszünk.
-Ran, te mit javasolsz? Úgy tűnik rajtad áll az egész.-
Csapatod tekintete rád szegülve választ vár. Modoma arcán a szokásos mosollyal támaszkodik Otarura, aki kissé mintha neheztelne rá emiatt.
-Sensei, nem szállna le rólam, kérem?-
Hinti el neki, miközben arcán jól felismerhető a visszafojtott indulat.
-Ó! Elnézést, se...Otaru.- Veszi le válláról kezét. -Nos, Ran. Akkor mi a válaszod?-

**Kagemare Ran** Csüt. Jún. 16 2016, 20:20

/Hasegawa Zauki/

Csak bólintottunk, és újra elindultunk. Minden egyes zajra figyeltünk, és én is a combomon lévő fegyvertokon tartottam a kezemet, hogy ha muszáj, rögtön megtudjam, védeni az ügyfeleket. A sűrű sötétség után végre derengeni kezdett a reggeli nap fénye, ami igen csak szép volt. Nem zavart a reggeli pára, hogy vizes lett a lábam, és hogy hűvös a reggel. Számomra a napfelkelte mindig élvezetes volt. Előfordult, hogy a fiúkat csak azért rángattam éjjeli edzésekre, hogy láthassuk a napfelkeltét. De, ahogy a napfelkelte úgy a napnyugta is csodás volt számomra. Végig néztem a csapaton és igaz, hogy az ügyfeleknek a szemét láttam csak, nem úgy néztek ki, mint akik nagyon elfáradtak. Otarura csak a szemem sarkából mertem pillantani, mert kicsit morcosnak tűnt, de mikor rám nézett csak rá mosolyogtam, majd gyorsan el is fordultam tőle. Nem akartam már is magamra haragítani. Modoma – sensei mivel háttal volt nem igazán tudtam eldönteni, hogy is érezheti magát, de látszott a tartásán hogy éber és ugrásra kész. Éreztem, hogy teljesen más a légkör, mint a saját csapatommal. Már szinte teljesen fölkelt a nap, mikor megpillantottunk egy falut a távolba. A sensei felajánlotta a védenceinknek, hogy megállhatunk pihenni, de elutasították. Együtt érző mosolyal figyeltem a sensei csalódott arcát majd mentünk tovább. Mikor a faluba értünk, már szinte mindenki sürgött forgott. Nagy élet volt így reggelről, hisz mindenki vásárolni indult. Majd a sensei ismét felék fordult. Mivel mindenki passzolta a reggelit, hogy neki mindegy így én maradtam a döntőbíró. Én meg habozás nélkül az étteremre mutattam.
- Ha már mindenki lemondott a választás jogáról én az étteremre szavazok. – mondtam határozottan. Nem mintha nem szerettem volna a rament, de a dango az mindent vitt nálam. Majdnem elnevettem magamat, mikor a sensei Otarura támaszkodott, de még is visszafojtottam, mert a fiú arca igen csak nagy haragról árulkodott. És jobbnak láttam nem bosszantani. Nem akartam én lenni a küldetés áldozata. Pláne nem a saját társamtól. Hú de morcos. Lehet csak az éjjeli kutyagolás vagy esetleg a reggeli párás idő teszi de jobb nem kötözködni vele. Gondolkodtam ahogy feltűnés mentesen kicsit arrébb araszoltam. Nem szerettem vitázó felek közé kerülni. Pláne ha biztos erősebbek nálam.
- Akkor mindenkinek megfelel? – kérdeztem hogy lehiggasszam Otarut is.

Ajánlott tartalom