Re: Erdőségek

**Sasaki Haru** Szer. 7 Jún. 2017 - 23:46

Nem teszek úgy, ahogy azt mondják, s ennek tetejében még meg is rázom a fejem, hogy nem fogok engedelmeskedni. Addig fogok küzdeni, amíg azt kell, s várok, hogy Yuki-chan erősítést hozzon. Már ha van még annyi időm. Ha nincs, akkor tudni fogom, hogy legalább volt értelme ennek az egésznek. Mégpedig az, hogy megmentettem egy kislányt, akinek talán több mindene maradt itt, mint nekem. Viszont... itt van Aki. Annyi mindent mutatott, s annyi mindenen mentünk keresztül, hogy most nem akarom itt hagyni. Hogyan is tehetném, amikor ő volt a legelső az életemben? Minden téren. De most nincs itt, hogy megvédjen, hogy megmentsen a zsarnokok karmai közül, ahogy azt a legelső éjjelen is tette, amikor megismerkedtünk.
Ahogy az idegenek közelednek felém, gyors kézjelekbe kezdek, s a Rakurai (Könnyed villám) technika segítségével egy elektromos mezőt hozok létre magam körül, hogy a közelembe lévő ellenfeleket egy időre lebénítsam. Ha ez sikerül, akkor a legközelebbi ellenfeleket veszem célba. Régebben tartottam magam attól, hogy bárkit is bántsak, de most arról van szó, hogy nem csak önmagamat kell megvédenem, de talán mindenkit, aki erre fog jönni az elkövetkezendő órákban, mert ha valaki nem végez velük, akkor addig fognak itt ólálkodni, míg nem szerzik meg, amit akarnak. Most cselekednem kellett, és végleg végezni velük, nem csak ártalmatlanítani őket. Így amikor a tehetetlen ellenfeleimhez jutottam, a kezemben lévő kunai késsel leszúrtam őket. Ekkor azonban valaki a hátam mögül leütött. Biztosan már a mező hatótávolságán kívülre esett.
A fájdalom a fejemben szinte lüktetett, és ettől a földön fetrengtem. Éreztem, ahogy a vörös éltető folyadék a számba folyik, íze vasas volt és meleg, de nem akartam ezt érezni. Tudván, hogy ez most végzetes is lehet, s érezve, hogy mit akarnak, beindult bennem valami. A túlélési ösztön adott egy olyan adrenalinlöketet, aminek segítségével meg tudtam kísérelni, hogy az engem vetkőztetőt lerúgjam magamról, s talán sikerülhet is a sok éves taijutsu edzésnek köszönhetően. Bár a fejemből folyt a vér, erősen homályosan láttam, s léptem már korántsem volt egyenes, de ki kell tartanom. Az egyiküket vettem célba - ami talán vesztemet is okozhatja, mert még mindig öt emberre kell figyelnem -, s ahogy a Villámököl technika villámai körbevették a kezem, hogy egy végzetes csapást mérjek most én a zsarnok fejére, úgy nem figyeltem a hátam mögé.

**Uchiha Kagami** Csüt. 8 Jún. 2017 - 21:47

/Sasaki Haru - Végjáték/

Az utolsó kis adrenalinfröccs sokat segített neked. Annak ellenére, hogy még mindig kóvályogtál, a kiképzésed felidéződött benned, s az életösztönöd segített ebben a reménytelen helyzetben is koncentrálni. Koncentráltad a chakrádat és a Villámököl technikával le tudtál sújtani arra a férfira, aki a leghevesebben igyekezett téged megbecsteleníteni. A heves ütés, a hirtelen beleadott apai-anyai bizony megtette a hatását, és a raiton technika segítségével gyakorlatilag átütötted a koponyáját, az egyik szeme ki is pattant a helyéről a nyomás következtében. A férfi azonnal meghalt, sehogy sem lehetett volna segíteni rajta immár, hiszen péppé zúztad az agyát.

Persze a többieknek sem kellett több, rögtön körbevettek, és bárhogy is próbáltál volna küzdeni, az már nem segíthetett rajtad; eddig tartott a felpörgés, az előzőleg a fejedre mért ütés most éreztette igazán a hatását veled; megszédültél és a földre zuhantál. Körülötted csillagok táncoltak, és már nem tudtál mit tenni, amikor az egyik elkezdte lerángatni rólad a ruháidat... ami aztán abbamaradt. Egy csattanás és egy méltatlankodó kiabálás, ezt hallottad, majd pedig a Shoichi nevezetű férfi hideg, fenyegető hangját. - Azt mondtam, nem nyúltok hozzá! Épen kell, de nem élve kell, ami azt jelenti, hogy nem fogjátok megerőszakolni! Keressetek magatoknak nőt, ostoba barmok, ha visszaérünk a bázisra ezzel még számolni fogunk! Takarodjatok hátrafelé, most rögtön! Majd én kezelésbe veszem...

Ezzel a férfi odalépett hozzád és óvatosan, szinte már-már gyengéden visszahúzta rád a ruháidat, annak ellenére, hogy előtte vetkőzésre szólított fel téged. Homályosan láttál már csak, de ki tudtad venni, hogy mosolygott. - Nem személyes, pusztán üzlet. Jó donor leszel. Most mondd az utolsó szavaidat - mondta és megvárta, amíg mondtál valamit, majd egy rántást éreztél a nyakadnál, s minden elsötétült. Azt már nem hallhattad és nem érezhetted, amint felkaptak téged és elindultak veled az erdőben. Szegény Yuki-chan, bármekkora erősítést is hozott, azzal már elkésett.

Nyolc ember ellen viszonylag jól helyt álltál, de a végtelenségig nem húzhattad a csatát... az utolsó csatádat, amely most véget ért. Ennyi lett volna egy shinobi élete? Ennyi lett volna... az élet? Már nem érhetted meg a háború végét, nem láthattad az ismerőseidet, nem láthattad, amint Yuki-chan felcseperedett... életed utolsó mondatát még elmondhattad... de ennyi. Vajon lesz sírköved? Lesz, aki rá fogja írni, hogy "Itt nyugszik Sasaki Haru?" Ezek a kérdések már megválaszolatlanok maradtak számodra. Élettelen testedet ki tudja merre vitték, mit terveztek vele csinálni.

RIP Sasaki Haru

//Kérlek, írj egy búcsúposztot, amely után karakterdet "Halott Karakter státuszba helyezem. Köszönöm a rövidke végjátékot, remélem megfelelt számodra és maradéktalanul eleget tettem a kérésednek.//

**Sasaki Haru** Pént. 9 Jún. 2017 - 1:00

A harcias visszapofozás bevált, de nem tartott ki sokáig. Legalábbis nem addig, hogy elég időm maradjon arra, hogy Yuki-chan meghozza az erősítést. Talán nem is talált. Talán annyira megijedt, hogy nem tudta, kihez forduljon. Nem hibáztatok senkit se, hiszen nem tudhattuk, és nem láthattuk előre, hogy ez fog történni. A háború sajnos ilyen... sok áldozatot követel, s mindegy, hogy azok ott, a háborúban hunynak e el, vagy másként. Manapság megtörténhet, hogy besétálsz az erdőbe és huligánok jönnek veled szembe, hogy elvigyék a szerveidet. Bárcsak... bárcsak dohányoztam volna, vagy alkoholista lennék, akkor talán senkinek sem kellenének a szerveim. De remélem, hogy olyan emberekhez jutnak, akiknek tényleg szükség van rá... jó emberekhez. Nem olyanokhoz, mint akikkel ma szembe kellett néznem. Olyanokhoz, akik tenni fognak valamit annak ellenében, hogy ne kelljen ártatlanoknak elesniük.

Látásom homályos volt... talán homályosabb, mint eddig. Nem mondtam már semmit, hiába voltak utolsó szavaim. Nem voltak. Csak egyenesen bámultam előre, s vártam, hogy mindennek vége legyen. Ennél még a háborúban, a csatamezőn is jobb meghalni, mintsem egy idegen kezében, aki olyan dolgokat készül veled tenni, amelyre soha az életben nem számítottál.
- Köszönöm - suttogtam az idegennek. Valószínűleg nem számított ezekre a szavakra, hiszen ki az az idióta, aki az élete utolsó leheletével egy köszönömöt nyög ki az orra alatt? De tudnia kellett, hogy hálás vagyok azért, hogy nem hagyta meggyalázni a testemet. Tiszta voltam, mint az első tavaszi esőcsepp, soha nem bántottam senkit, s minden erőmet arra tettem fel, hogy megvédjem az elesetteket, a gyámoltalanokat, az esetleneket. Rájöhettem az utolsó perceimben, hogy sajnos az élet nem egy anyaméh, ahol végig táplálnak, és megvédenek a külső csapásoktól. Ez egy hajó, amibe ha beszállsz, onnantól már nincs megállás. Hiszen a hajót elviszi a sodrás, majd egyenesen a nyílt tengerre sodor, ahol nem tudod kiszámítani, hogy mikor süt rád a Nap, mikor jutsz újra partra, vagy mikor húz maga alá a tenger. Eddig is lebegtünk a vízen. Hol a hullámok magaslatán, hol pedig a völgyeiben, egyik percről a másikra.
Talán maga az élet sem más, mint az elmúlásra való hosszas készülődés. Valahol mélyen tudtam, hogy eljön a pillanat, de soha sem akartam erre gondolni. Ott voltak a szüleim, akiket kicsit hamarabb veszítettem el, mint azt kellett volna. Nem emlékszem már, hogy milyenek voltak valójában, s bánom, hogy nem lehettek velem többet. A bátyám, aki még a hóeséstől is megvédett, és ott volt mellettem a legnehezebb, legbajosabb percekben. Ő volt, akire mindig is felnézhettem, s aki mindig példát mutatott; olyan akartam lenni, mint ő. Talán túl sokat akartam, s a céljaim végül maguk alá mostak. A nagyszüleim... a nagymamám, aki megtanította, hogyan kell finom pitét és süteményeket sütni, melyektől a szomszédok is elolvadtak... vagy hogyan kell gondozni a kertben a virágokat, hogy ne hervadjanak el. A nagyapám, aki a legszomorúbb napokon is képes volt felvidítani, s öreg kora ellenére is mindig arról beszélni, hogy a haja és a szakálla számára a legfontosabbak, persze csak a szerettei után.
És... a legelső szerelem. Emlékszem, amikor megismerkedtem Akival. Épp üldöztek, és az ő "nyaralójuk" volt a legközelebb hozzám ahhoz, hogy elrejtőzzek valamikor. Nem volt szándékomban megzavarni őt és mesterét a nyugalmas perceikben, viszont véletlenül felborítottam egy vázát, amire Aki kijött az épületből. Felajánlotta, hogy az éjszakára ott maradhatok, s hosszasan beszélgettünk. Mire észbe kaptam, már hajnalodott, s vissza kellett mennem... de nem felejtettem el. Amíg vele voltam, boldog voltam... hónapokig leveleztünk, majd amikor Konohába látogattam, furcsa lett a viselkedésem a közelében. Egyszerűen azon kaptam magam, hogy beleszerettem. Nem sokáig tartott, hogy észrevegye, mi is a baj, persze ezzel megpecsételődött mindkettőnk sorsa. Egy pár lettünk.

Most pedig... itt kell hagynom mindenkit abban a tudatban, hogy már nem vagyok többé, s nem is tudom őket értesíteni. Nem hagyhattam számukra levelet, vagy bármi nyomát annak, hogy elvesztem. Reménykedem abban, hogy Yuki-chan mindent elmond, s megbosszulnak.
Reménykedem, hogy boldog lesz mindenki nélkülem. Hogy boldog leszel... Aki.

Hiszen a halál csak annyi, mint elfújni egy gyertyát.

// Köszönöm a gyors lemesélést! Mielőtt bárki félreértené, hogy a Gundanon ilyen könnyen hullanak a játékosok, azoknak egy kis nyugtató: én szerettem volna, hogy a karakterem halott státuszba kerüljön. Very Happy

//

**Hakkyou Katsumi** Hétf. 26 Jún. 2017 - 11:10

//Aokaze Atsushi : Veszélyben a szállítmány?//

Immár nem járhatnak hőseink messze a célállomástól. Hiszen az erdőség egészen a határig húzódik kisebb nagyobb szünetekkel. A rögös földes út csak jobban megnehezítette a mini karaván dolgát, de koránt sem zavaró tényező. Ami viszont Katsumi gondolataiban motoszkált; túlzottan sok a holt pont, kiteljesedett a túlzott óvatosság.
Ennek eredménye lett, hogy mindenkitől chakra mintát kért a nagy chakratinta tégelybe, melyeket az ő chakrája hidalt át, így egy különös, mondhatni zavarodott szellemi energia egyveleg itatta át a tintát, amivel korlátozott hatályú meghatalmazási Szerződést írt meg egy-egy tekercsen. Ezen kicsi tekercsek a szerződés végén a tintás ujjlenyomatok ékeskedtek. Amivel a kapuk és vámok már nem jelentenek gondot.
A valódi háttere viszont kicsivel másabb. A Chakra egyveleget könnyű lekövetni, így bárki bármilyen jutsuval próbálkozik a megtévesztés szempontjából könnyen kitalálható ki az igazi és ki az imposztor.
Miért is? nagyon erős a tinta, s egykönnyen nem jön le a tagok ujjbegyeikről.
Nagyobb az esélye annak, hogy rájuk támadnak, viszont a harcban nagyon sok előnnyel is járhat.

Mindennek tudatában Katsu komoly aurát sugárzott, mintha feszült lenne, de nem a társai okozzák. A csapat egyetlen női tagjának; Hitominak kérdései bár az oldottság érdekében hangzanak, Katsu nem engedhette le figyelmét.

„- Mond csak te mióta vagy a Hakurei szentély mikója. Már ha szabad érdeklődni. Mert te nem vettél részt a bemutatóban, mint a többiek. Vagy csak szimplán nem szeretsz szerepelni?”

Az első kérdés az egész küldetés alatt foglalkoztatta, sőt nem is tagadhatja. S tudja, hogy csak akkor derülhet fény a titokra, ha meglátogatja a szentélyt vagy mesterét igaz mondásra kényszeríti.

- Őszintén a legöregebb emlékeim négy évesek. Számomra is különös az egész. Annyit sejtek, hogy nekem a szokottnál magas a Chakra mennyiségem egy kezdőhöz képest. Lehetséges, hogy tanultam előtte valamilyen jutsut, s alkalmaztam is, de egy kovácsfaluban nem hinném, hogy képeznének ninjákat. Feltevés az egész! Annyi biztos, hogy kvázi tanulhatom elejéről a ninjutsukat. Viszont elkap néha egy különös érzés egyes tárgyaknál, vagy cselekedeteknél, amikor minden ösztönösen tudat formáltan megy. Ilyen az írás, számolás, olvasás, vagy bokkenemmel való alaphelyzet beállás. Olyan mintha a testem sejtekben tárolt tudása előkerülne. Ez a sok gyakorlás eredménye, ami az amnéziát megkerüli.
Az elmúlt napokban most már sokkalta erősebben kételkedek a jelenlegi élet vitelemben.

Katsu úgy érezte, hogy túl sokat járt a szája. A véleménye megbízhatatlannak állíthatja be őt. Ennek még komoly következményei is lehetnek, ha kitudódik a többi tag között. Viszont vállalja! Tisztában kell lenniük evvel. Amit viszont nem árult el, hogy mélyen motoszkál egy érzés, valami mintha nagy erőként félálomban dörzsölné szemét.
Erről terelte le Hitomi újabb kérdése;
„- Mit szólnál hozzá, ha amíg itt utazunk kitalálnánk néhány formációt, esetleges támadás esetére? Nekem a távolsági harc az erősségem. A taijutsuba nem is nagyon jeleskedem. Az chakrám eleme pedig a szél. Kitalálsz ezek alapján valami formációt, vagy esetleg mondasz magadról te pár dolgot és találjak ki én valamit?”

- Van elég időnk rá! Alapabbakat átvehetjük. A tinta pedig segít legalábbis nekem, hogy hogyan tudnánk összehangolni a passzív és aktív taktikákat.

**Aokaze Atsushi** Pént. 14 Júl. 2017 - 21:23

// Hakkyou Katsumi: Veszélyben a szállítmány? //

Jól tudod, milyen következményei vannak annak, hogy utatok most egy erdőben folytatódik. Ezért jobban odafigyelsz a környezetedre. Látómeződ a sokszorosára csökkent hála a sűrűn növő fáknak. Bár nem látszik Hitomin, de valószínűleg ő maga is jobban figyel, mint eddig. Valószínűleg a többi Konohai is hasonlóképpen viselkedik, mint a lány. Ám mivel ők más szekereken vannak, így ezt nem lehet tudni. Egyedül csak az egyik kocsis arcát látjátok. Aki a közvetlen mögöttetek lévő járművet hajtja. Kezében erősen markolja a gyeplőt, arcán látszik az idegesség. Szemei pedig jobbra-balra jojóznak. Nem tudja merre nézzen, vajon honnan fognak lecsapni banditák. Már ha vannak erre félé. Még ő is tudja, hogy egy erdő a legalkalmasabb hely az efféle karavánokon való rajtaütéshez.

Hitomi elképedve hallgatja, amit mondasz neki. Szemei kicsit ki is kerekedtek, jól látható arcán a meglepődöttség.
- Remélem, egyszer majd visszatérnek az emlékeid.
Hallatszik egy rövid, de őszinte válasz. Ami mellé egy melegséget sugárzó mosoly is társul. Következő válaszodat is végighallgatja, ami már a stratégiára megy rá és nem a múltadra. Ám még így is furcsa értetlenség ül ki a lány arcára. S hogy ez miért is van, rögvest meg is osztja veled.
- Nem igazán értem miben is segít neked a tinta. Ezt ki tudnád fejteni? - Vár pár pillanatot majd folytatja. - Jaj, mielőtt még elfelejteném. Mivel azt mondtad bokennel edzel, arra merek következtetni, hogy a közelharcban jobb vagy, mint én. Így az „A” formáció legyen az, hogy én leszek hátul és fedezlek téged. Két erre alkalmas jutsum van a szél eleműek között a Fuuton: Reppusho és a Fuuton: Kami Oroshi. „B” formációnál cserélhetünk, ha szükségesnek találod ezt az opciót. Végül pedig a „C”-nél mindketten visszavonulunk a kocsihoz és azokat védjük. Utóbbit a többiek is ismerik, mert még a találkozás előtt velük is átbeszéltük a stratégiát.
A karaván még halad néhány percig. Ám kénytelenek vagytok, megállni egy az útra kidőlt fa miatt. Az utatokba gördülő akadályt azonban nem nézhetitek túl sokáig. A megállás után szinte azonnal, két tucat fegyveres férfi, jön elő az út menti fák és bokrok rejtekéből. Gyorsan körbeveszik a három, szekeret. Többségüknél lándzsát és buzogányt lehet látni. Ám háromnak a kezében íj van. A felbukkanó veszély miatt a védelemre felbérelt konohaiak, már le is szálltak a szekerekről. Vezetőjük körbe néz és megszámolja az ellent.
- Majd én védem a bal oldalt, ti foglalkozzatok csak a jobb oldalon lévőkkel!
Adja ki a parancsot, a középső kordéról leszálló Hiroto. A három chuunin szó nélkül a kocsik jobb oldalára állnak és felsorakoznak, veled együtt. Majd az egyik bandita megszólal, valószínűleg a vezér.
- Ha át akartok kelni, adjátok át a szállítmány felét, vagy 10.000 ryout!
- Nem áll módunkban banditákkal egyezkedni! Na, nem mintha egyébként hajlandóak lennénk pénzt adni az ilyen élősködőknek! - Hallatszik a válasz a konohai ninják vezetőjétől.
- Akkor mind meghaltok, veled kezdve!
Ahogy ezt kimondta a bandita, az egyik íjász már el is engedte ujjai közül a kihúzott ideget. Kilőtték az első nyilat egyenesen a férfi felé. Kiváló képességeiről, mi mutatna jobb képet mint, hogy játszi könnyedséggel ragadja meg a levegőt átszelő nyílvesszőt. Majd ahogy elkapta, már vissza is dobja a banditáknak. Közben pedig még egy kunait is elővesz, amit pedig az íjász felé hajít. A ninja dobófegyvere egyenesen az íjász mellkasába fúródik bele jobb oldalon szívmagasságban. A nyíl pedig egy másik bandita bal vállába ált bele.
- Támadás!
Vezérük szavára pedig, már meg is indulnak a felfegyverzett banditák.

// Bocsánat a késésért. Kompenzációként + 5 ch úti a markod a kaland végén. Very Happy

A harcban szabad kezet kapsz. Első körben azonban csak 2-3 ellenfelet intézhetsz el. Az most mindegy, hogy csapatban csinálod vagy sem. //

**Hakkyou Katsumi** Kedd 25 Júl. 2017 - 15:21

// Aokaze Atsushi: Veszélyben a szállítmány? //

A banditák szokottan nem barátságosak, viszont kitételük tudatlanságukból fakadóan Katsumi szerint nem egyenértékű. Tízezer pénzecske vagy a szállítmány fele? Nem feltétlen egy hosszas ideje tervezett rablásról van szó, inkább egy standard elveken alapuló helyi tolvajbanda akciója zajlik hőseink körül.
Katsumi saját pénzből odaadná a pénzösszeget, de tudta jól, hogy ha mégis megadja nekik, akkor következtethető a szállítmány magasabb értéke. Mivel cirka huszonnégy ember veszi körbe a szekereket, ezért sokkal valószínűbb, hogy a banditák senkit nem akarnak élve hagyni. A kidöntött fa erre a bizonyíték.
Az ostobaságot jellemzi az, hogy az ellen nem csendben kezdte meg a razziát. Innen tudhatjuk, hogy a banditák tudása és erejük egy átlag emberhez mérhető. Viszont nem lebecslendők. Biztosan akad köztük, akik erősek, s a geninek is megizzadnak. Ez már igazából megfigyelés kérdése. S tartogathatnak valamennyi meglepetést.
Katsumi tudta hogy egy erdő sok titkot rejtegethet, és taktikai előnyben részesedik az ellen. Hősnőnk sejtette, hogy a huszonnégy ember legyőzésével még nem nyerhetnek, a menekülés jelenti az igazi győzelmet.

- Hitomi a "Z" terv, amikor ti is fussatok. Bajotok eshet! Nem árulhatom el az okát. De D tervként kell egy föld chakra típusú ember, hogy lesüllyessze az út közepén fekvő fát, vagy hidat képezzen az felett. További csapdákra is számíthatunk. Óvatosan! Egyelőre maradjon az A terv.

Katsumi kicsit előrébb állt! Immár egy piros tekercset érintett meg hát mögött a csípője tájékán esetleges készülődés gyanánt. A másik keze pedig félkör ívesen maga elé emelte, s némi rogyasztás után egy Shunshinnal előre lökte magát. A szembe levő két ellent A Shunshin végre hajtása közben bokkenjével fej magasságban félkörívet suhintott, s két bandita eszméletlenül feküdt a földön.
Kilencvenkét fokban fordult gyorsan Katsu a saját tengelyén, majd a másik kezében lévő tekercs tartalmát kiengedte a levegőbe, hogy ne lássa senki őt. Ruha darabok függőnyszerűen lepték be Katsu háta mögötti holtterét, hogy másoknak is holttér váljon, s az előtte levő embert már két kézzel tartott csontot törhető hasítással letérdeltette. S ahogy ez megtörtént talpából Chakrát árasztott, hogy alatta a föld kisebb kráterként beomoljon. Az idő alatt katsumi könyökével felcsúsztatta az ellenfél orrcsontját s nagy sietősen egy füst bombát roppantott el. A füstölgő gödörből két klón rontott ki, hogy utána maga inkognitóját megtartva felmérje a következő pillanatok körülményeit, s akár segítse a többieket, vagy haladjon a következő célpontok felé.


[d]Felszerelések:
+ 1 db övtáska
+ 6 db füstbomba (Övtáskában)
+ 1 db hosszú Bokken
++ sárga tekercs (konyha tekercs)
[s]++ piros tekercs (váltóruha, álruházat)[/s]
++ fekete tekercs (fegyver tekercs)
+++ Wakazashi
+ Mély dekoltásos, lenge, divatos, karmazsin vörös felső
+ néha még a tekert fejfedőjét is használja
+ térdtől lefele, és felkarjain kötések láthatók.(A műkarja csatlakozási helye és a lábán lévő maradandó zuzódás nyom maitt.)
+ Egyszerű, halk shinobi cipő
+ a családi Harci Legyező[/d]

**Aokaze Atsushi** Csüt. 3 Aug. 2017 - 18:18

// Hakkyou Katsumi: Veszélyben a szállítmány? //

A banditák vezérének szavaiból nem nehéz rájönni az akció nem ellenetek irányul. Mindössze csak rosszkor voltatok rossz helyen. De hogy ez nektek vagy nekik rossz az még a jövő zenéje. Miközben pedig felsorakozva várjátok az események alakulását saját taktikati ötleteidet is felvázolod. A lány végighallgat, majd végül egy fejbiccentéssel jelzi megértette. Viszont Doton használó csapattagról nem mond semmit. A ninják le sem veszik szemeiket az ellenről. Végigmérik őket, hogy majd hogyan támadjanak, ha arra kerülne a sor. Majd miután megtámadták Hirotot az események felgyorsultak.
Felvetted a harci pozíciódat, majd amint úgy érezted megkezdted a támadást. A shushin no jutsu segítségével a támadásod gyors volt. Olyannyira, hogy az ellenfeleid nem is tudtak reagálni. Hála a rövid távolságnak. Fakardoddal jól fejbe is kólintasz két egymáshoz közel álló banditát. Akik a csapás után vérző fejjel eszméletlenül hullnak a földre. Támadásod már-már tökéletesen hajtottad végre. De egy valamivel te sem számoltál. A kardcsapások ugyan nem voltak erősek, de a sebesség miatt felerősödött. Az első ütésnél az ellenerő miatt, meg is lazulta a kezedben. Amitől a második ütésnél már ki is repült a kezedből. Néhány méterre ért tőled jobbra földet. Viszont mivel tudod, hogy jó vagy a közelharcban, így a fegyvered elvesztésének ténye sem riaszt attól, hogy szembe szállj még egy ellenféllel. Ám mielőtt még szembeszállnál vele óvintézkedéseket teszel. És előhívod a másik kezedben tartott tekercsed tartalmát. A ruhadarabok takarásában megragadod az újabb áldozatod, majd erőteljesen gyomron térdeled. Térdre rogy, némi gyomortartalommal kevert vér felöklendezése közben. Vele még lehet majd bajod, csak ideiglenes az állapota. Közben a levegőbe engedett ruhafoszlányok lassan földre értek, vagy fennakadtak egy-egy ágon. Újabb rejtőzködő taktikát vetsz be. Amint elrejt a füst létrehozol két kópiát magadból, akiket ki is küldesz. Az amelyik jobbra indul Hitomi és a többi chuunin irányába néhány méter után el is tűnik. Hála az egyik ellenséges íjásznak, aki egy nyilat küldött volna a jobb válladba. Már ha te lettél volna. De így csak eltűnik a kópia, a nyílvessző pedig tovább halad és végül beleáll az egyik fába. A másik klón eközben tovább halad az első kocsi lovai elé. 4 méter után azonban már csak homályos alakokat látsz a füst miatt. Klónod árnyéka előtt pedig hirtelen feltűnik másik kettő. Akik be is visznek neki egy-egy ütést, amitől a másik is eltűnik.
- Katsumi!
Kiált fel Hitomi, majd irányából egy erőteljes széllökés halad el melletted. Ami mégjobban rásegít a füstfüggönyöd eltenyészésére. De a klónodra támadó két banditát is elrepíti. Igaz csak föllökte őket, de ez így is egy jó lehetőség, hogy lecsapj rájuk. Fegyvereik mellettük hevernek, egy majdnem 2 méteres lándzsa és egy vasbuzogány. A lány közben mögötted újabb kézjeleket formáz.
- Szent lökéshullám!
Majd egy újabb erőteljes fuvallat kavarja fel a levegőt. Az első kocsi vezetője és a befogott lovak között süvít el egyenesen az íjász felé. Akit az előző két férfihez hasonlóan hátralök. Telibe egy fa törzsének. Fájdalmasan kiált fel a férfi, miközben nekiütközik a merev mélyen földben gyökerező fának. Majd miközben lezuhan a földre, háta a súrlódástól, tovább sebeződik. Fegyverét is elejti, majd amint leért néhány másodpercig nem is mozdul. Majd kezeivel rásegítve próbál felkelni, de a hátába nyilaló fájdalomtól megáll. És még egy percig majd úgy is marad, csak utána áll fel nagy nehezen. Eközben a két konohai fiú is kiüt 2-2 ellenséget. Hitomi csak jutsuival tartja távol őket, illetve támogatja két társát és téged. A kérdés csak az, ezt mennyi ideig lesz képes csinálni. Hiroto helyzetéről pedig nem is lehet sokat tudni. Mivel a kocsik sokat takarnak a másik oldalból. Csak annyit lehet biztosan tudni, hogy még életbe van, mert abból az irányból is hallhatóak csatazajok. Hogyan folytatja tovább Katusmi?

**Hakkyou Katsumi** Vas. 6 Aug. 2017 - 21:20

// Aokaze Atsushi: Veszélyben a szállítmány? //

Nem látszott, de az igazság az, hogy bár képzettebb a többi ninja, nagyon is aggódott Katsumi értük. Ebből az okból is indította el korábban az immár elpusztult két klónt. Katsumi számára kölcsönösen nem ismeri társait igazán, viszont Katsumiban ott tombolt az erős akarat és azt átfűző gyilkos hajlam. Talán ezért is roppantott el egy füstbombát ezelőtt, hogy ne lássák azt a kicsi makacs mosolyt, ami a szája jobb szélén húzódott.
Érthető mindegyik cselekedet, viszont csak eddig gondolta át végig. Nincs mese! Ki kell zúgni ő számára a szabad térre, hogy felmérje a pillanatok alatt változó csata elemeket. Egy Shunshinnal kirontott Hitomi irányába, hogy fakardját megragadhassa. így is történt. A gyors helyváltoztatás nem a szokásos elugráson alapult, hanem a tigris bukfencének utolsó mozzanatát segítette elő a jutsu.
Bevallom a fakardot bár nem ragadta meg, hibás volt az irány bemérés, de Hitomi elé termett guggolásában, s elővette a legyezőjét.
Gyorsan felmérte a körülötte levő terepet, sokan megfogyatkoztak! Immár tíz ember hevert a földön, s még rálátott négy emberre. Maga körül még érzékelte Katsumi a saját Chakra lenyomatát.
Tudta hősnőnk, hogy a csapat vezetője még nagyon is aktív, hiszen a legmesszebb levő chakra-lenyomatot is mozgásban érzékeli. Ő számára nem problémás a csata kimenetele. Talán már csak a banditák főnökével harcol, s talán még valakivel. Nem saccolható meg!

Na de nézzük is meg a négy pacákot! A másik négy test felépítésileg erősebbek voltak, elismerhetjük!
- Fiúk!

Szólalt fel Katsumi, hátha figyelnek a fiúk, de mire visszafordult volna, a 180 cm magas, izomtól és zsírtól túlsúlyos pacák megfogta a leányzónk fejét, majd felemelte Katsumit. A hirtelen események koránt se kedveztek a csapatnak… Ki kell menteni az egyik tagjukat.
Hakkyou Katsumi még próbálkozás képp még fellendült, s egy sikertelen rúgás után mocorgott, hogy ellenségének ne legyen könnyű dolga. Addig a többieknek időt nyerhet a többiek elintézésére, s valamint talán lesz idő arra, hogy valaki talán ki menti drága látos, szerencsétlen hősnőnket.

[d]Felszerelések:
+ 1 db övtáska
+ 6 db füstbomba (Övtáskában)
~~+ 1 db hosszú Bokken~~
++ sárga tekercs (konyha tekercs)
[s]++ piros tekercs (váltóruha, álruházat) [/s]
++ fekete tekercs (fegyver tekercs)
+++ Wakazashi
+ Mély dekoltásos, lenge, divatos, karmazsin vörös felső
+ néha még a tekert fejfedőjét is használja
+ térdtől lefele, és felkarjain kötések láthatók. (A műkarja csatlakozási helye és a lábán lévő maradandó zuzódás nyom maitt.)
+ Egyszerű, halk shinobi cipő
+ a családi Harci Legyező[/d]

**Aokaze Atsushi** Csüt. 24 Aug. 2017 - 19:45

// Hakkyou Katsumi: Veszélyben a szállítmány? //

Miután a szándékosan felhúzott füstfüggöny eltűnésére rásegített a konohai leányzó visszavonulsz kirendelt társad mellé. Közben fegyveredet is megpróbáltad visszaszerezni. De nem sikerült. Talán alapból rosszul számítottad ki a mozdulatot, vagy magával a Shushinal nem számoltál, amit közben alkalmaztál. De legalább sikerült a kunoichi mellé megérkezned. Így csakis saját nézeteidtől függ, hogy ez a pohár most miképpen áll. Félig teli, vagy félig üres? Próbálod, magadra vonni a másik két chuunin figyelmét is. Ám mintha meg sem hallották volna, folytatják tovább a harcot. Azt hihetné az ember, hogy ügyet sem vetnek rátok. Ám éppen ellenkezőleg, ugyan a harc miatt tényleg nem megengedhető az a luxus, hogy az ember elfordítsa a fejét. De bevállalva a kockázatot szemükkel mégis felétek pillantanak. Viszont ti ezt nem érzékelitek. Mert már bele is botlottál abba a hibába, amit a két fiatal próbált elkerülni. Hátulról egy tenyér erősen megmarkolja a fejed. Majd játszi könnyedséggel emel fel a földről. Maga elé tartva téged, így egy pajzsot is képezve veled Hitomi ellen. A szabadulásra tett próbálkozásaid pedig teljesen hatástalannak bizonyulnak.

A veled szemben álló, Hitomi is szinte olyan tehetetlenül áll, mint ahogyan te lógsz. Ökölbe szorított kezei, remegnek a dühtől. Szemeivel pedig az ellenfelet méri fel. Hiába a szorult helyzet nem akar csak úgy nekirohanni az ellenfélnek. Elvégre saját elmondása szerint nem túl jó a közelharcban. Valamint ott vagy te is a kezében, mint élő pajzs. Majd oldalról egy kunai repül a férfi bal kezébe amivel téged tart. Amint a dobófegyver betalál, az egyik fiú nekiugrik a férfinak. Majd a téged tartó keze alatt, megrúgja az oldalát. Amitől a férfi már nem bír tartani és elenged a szorítása. Na meg persze a rúgás erejétől hátra is dől. Téged pedig hátulról megfognak. Repültök ti is előre pár métert. Mivel a rúgás nem csak a fogás meggyengítésére és a férfi ledöntésére szolgált. Hanem azért is, hogy még közelebb kerüljetek Hitomihoz. Te pedig, ha felpillantasz megláthatod megmentőd arcát. Ami nem máshoz tartozik, mint Kaihoz. Aki úgy tart a kezében, mint egy hercegnőt. Amint megérkeztek a földre le is rak, majd hátat fordítva nektek elindul a melák felé. Ezzel talán sikerült valamit javítania azon a képen, ami az első találkozáskor alakult ki benned róla.
- Ezt bízzátok rám hölgyeim! Nektek ott van az a másik kettő elől. Úgy látom, kezdenek éledezni.
- Mi lesz Kazuyamával?
- Már csak két ellenfél van a hátsó szekereknél. Azokat pedig könnyen elintézi! Utána megy a túloldalra segíteni a mesternek. Már ha szüksége van rá.
Tekintetetek, rá is szegeződik a két férfira, akiket a kunoichi jutsuja pár perce küldött a földre. Láthatjátok, hogy a fiú igazat beszélt. Éppen már félig felálltak fegyvereikkel a kezeikben. Ha pedig jobban körülnéztek, akkor láthatjátok, hogy a másik oldalon lévő íjász is próbál felkelni. Ám az ő sebe fájdalmasabb, így az marad próbálkozás. De az a férfi, akit gyomron térdeltél is próbálkozik a talpra állással. Valamint még egy lándzsás férfi közelít Kai felé, hogy segítsen társának. Mi lesz, folysz az árral és Hitomival karöltve megtámadod az elől lévőket? Vagy felülbírálod a fiút, és elégtételt veszel az előbbi miatt a férfin. Esetleg teljesen más dolgot szeretnél tenni.

// A posztot addig írd, hogy milyen opciót választasz. Valamint, hogy azon belül is mit akarsz tenni és hogyan. Aztán majd elválik mi teljesül és mi nem. //

**Hakkyou Katsumi** Vas. 27 Aug. 2017 - 21:31

// Aokaze Atsushi: Veszélyben a szállítmány? //

„…ugyan a harc miatt tényleg nem megengedhető az a luxus, hogy az ember elfordítsa a fejét. De bevállalva a kockázatot szemükkel mégis felétek pillantanak. Viszont ti ezt nem érzékelitek. Mert már bele is botlottál abba a hibába, amit a két fiatal próbált elkerülni. Hátulról egy tenyér erősen megmarkolja a fejed. Majd játszi könnyedséggel emel fel a földről. Maga elé tartva téged, így egy pajzsot is képezve veled Hitomi ellen. A szabadulásra tett próbálkozásaid pedig teljesen hatástalannak bizonyulnak…”

Katsumi érezte az idegen tenyér szorítását. Úgy érezte szétrobban a feje, ha tovább folytatódik. A melák apró kuncogásai pedig egyre jobban idegesítették. Mégis Katsumi a bal szemével látta – amit nem takart el a benga vastag ujjak egyike sem – Hitomi félelmét. Az a feszült test tettekre akarta kényszeríteni a lányt, de meredten maradt. Nem mozdul! Ekkor Katsuminak egy könnye kihullott a bal szeme sarkából. Egy pillanatra elvesztette a tudatát.

Katsumi egy sötét helyen találta magát. Ez nem más, mint az elméje legmélyebb pontja, ahol a homályban egy alak körvonalát vélte felfedezni. Ő alatta egy kőből vájt trónon ült, melyen vájatok találhatók, de nem rendezetlen, ósdi trónt képzeljünk el. Azon a trónuson démonok sokasága, romlott ember szerű lények hada irányult a maguk egyszerű ábrázolásában egy körön belül katanát fogó pálcika ember felé.
Valóban pálcika? Nem tudni, mivel a különös alak félig meddig eltakarta a fejével. Ezek a jelek nagyon is két értelműnek számítanak. Egy biztos, Katsumi régen járt itt! S ahogy szemezett a homályos alakkal, egyre nagyobb bizonyosságot szerzett hősnőnk, hogy aki előtte áll, ő a legrosszabb rémálma, ki csak a pusztítást ismeri. Ő nem a megmentő!
A farkasszem párbaj hamar befejeződött, amikor a lány lelki bal szeme sarkából egy könnycsepp kicsordult, akár csak a valóságban. Egyre jobban érezte a közeledő aurát, s mire megérintette, az alak felállt. A testét zöld lángok borították be, majd szerte foszlott. A homályos alak testét páncélzat borította, kezében pedig egy katana.
Katsumi érezte, hogy az alak segíteni akar, de mellette dühös, melyet jobban megerősített. Katsumi kétségbe esését pedig határozottsággá alakította önmagában. Az aura nem véletlenül érintette meg Ichiban hordozójának lelkét. Lassan feléled az őrjöngő gyilkos! Viszont meglepődött, amikor hősnőnk egy pofonnal fogadta, majd így szólt.

- Nem kértem a segítséged!

A lény egyre jobban bevadult, de Katsumi halálos tekintette kicsit rendre utasította. Ám a leghatásosabb az volt, amikor visszatalpalta a szamurájt a trónusába, a katanát pedig kiragadta a kezéből.

- Nincs szükségem arra, hogy minden életet újra kiolts, és újra kezdhessem az életemet. Emlékszem rád! Eljön az idő egyszer, amikor egy hatalmas csatában részt vehetsz, ezt megígérem. Gyűjtsd és tartogasd a dühömet! Érzem, hogy számíthatok rád, s akkor elveheted az életemet.

Katsumi ekkor bár háttal állt katanával a kezében, de válla felett figyelte a férfit. A trón karfáján való könyökölés, s avval a karral való fej támasztás nyugalmat jelképezett. A szamuráj páncél elhalványult rajta, s hamarosan el is tűnt. Ebben a pillanatban látta Katsumi először a férfi kifejezéstelen arcát és később az ő ravasz mosolyát.

Erdőségek - Page 25 Tumblr_mh5f7ieozv1rwate3o1_r2_500

A mi kis nőszemélyünk aurájában látszott, ahogy a természetes chakra és Ichiban, az exlaw chakrája (katanából áramló chakra) keveredik, s lassan, halványan aranysárga színben pompázott Katsumi chakrája.

„…A veled szemben álló, Hitomi is szinte olyan tehetetlenül áll, mint ahogyan te lógsz. Ökölbe szorított kezei, remegnek a dühtől. Szemeivel pedig az ellenfelet méri fel. Hiába a szorult helyzet nem akar csak úgy nekirohanni az ellenfélnek. Elvégre saját elmondása szerint nem túl jó a közelharcban. Valamint ott vagy te is a kezében, mint élő pajzs. Majd oldalról egy kunai repül a férfi bal kezébe…”

Ekkor nyitotta ki szemét hősnőnk. Hitomi úgy gondolhatta, hogy az a bizonyos szempár témájában bizony becsapta az agya, de amikor Kai sikeresen végig hajtotta a mentő akciót, csak akkor láthatta igazából, hogy Katsu természetes tenger kék íriszein aranysárga szín felfedezhető, nem beszélve arról, hogy ében fekete hajában ősz-fehér mellírok ékeskedtek.
Valami történt a kis inassal? Az exlaw kicsiny erővel átitatta hordozóját, de a többiek erről nem tudhatnak.

//Valószínűsített események!//

Mielőtt a megmentett átkozottunk felállt volna, hálásan Kai-ra mosolygott. A gyakran változó hangulatot, viszont önmagában érthetetlen, ha valaki nincs tisztában a titokkal. Na de haladjunk tovább!
A legtöbb aggodalom Katsumiban gyűlt fel, de a szokottnál sokkal határozottabban és szilárdabban érzi, hogy az őt áthatotta energia az izmainak erőt ad. Ennek ára van! Ám hősnőnk nem hajlandó józan eszét játszi könnyedséggel átadni, mégis bátran használta Hanataro Ichiban átkát.

Nem restek a shinobik, s Katsumi is hamar felpattant. Kai szavait végig hallgatva úgy gondolta, hogy továbbra is együtt működő marad, viszont jobban odafigyel Hitomira. Ennek eleinte igaz nem adta látszatát. Újabban Shunshin no Jutsut alkalmazva bátran odatermett a két bandita közé, kik elől már felfegyverkezve támadást akartak indítani. Nem maradt esélyük, mivel a shunshin igazából egy figyelem elterelésnek szánt ugráspontot szemelt ki Katsu. Mire a második ugráspontra fókuszálhattak volna, az ellenségük már a levegőbe ugrott vízszintes testtartással, s nem kímélve őket a Hebi no Otachi jutsuval egy-egy találatot kaptak.
A földet érés toll könnyedséggel fejeződött be, viszont a két férfi túl nagy erejű ütéseket szenvedtek el. Egyiknek a kulcs csontja törött el, a másiknak pedig a bordái jeleztek bajt. A harcot nem folytathatták, így amint volt esélyük, inkább elmenekültek.
Katsumi ennyivel nem hagyta abba, hiszen a következő áldozata a lándzsás férfi volt. Amennyire csak tudta kicsit terelte Kai közeléből. Innentől kezdve a Hebi no Otachival ellentétesen működő technikával; a Tsukimasuval tönkre tette a minimális képzettséggel dicsekvő lándzsás csuklóját, miközben a fegyver útvonalát a harci legyező egyengette. A férfi felkiáltása nem alaptalan, mivel a ninja technika katsumi ujjbegyeit erősítette meg, s komoly idegroncsolás miatt képtelenné vált bármit is forgatni.

Hősnőnk csak ekkor fedezte fel, hogy a lándzsa nem akár honnan származik. Bizony Takumi no Sato védjegye díszítette a sajátos gravírozással a fegyver pengéjét. Egyértelművé vált, hogy ez a banda mindig itt csap le a fegyverszállítmányok reményében. Talán bonyolultabb az ügy, mint gondolná. Hipotézis született benne, mi szerint a ninja társai nem csak a szállítmány védelmét szolgálja, hanem lehetséges plusz küldetést kell teljesíteniük. Az megmagyarázza a csapat váltást! Még egy dolog, amit a főnökei nem árultak el számára a levélben. ~ Mily meglepő...~

Viszont egy időben a gondolattal Hitomi felé a korábban letérdelt, dühös férfi erőre kapott, s felvéve a bokkent támadásba lendült!
Katsumi nem habozhat. Nincs rá idő! Ekkor elővette fekete tekercset, maga elé kipörgette azt. A pecséttel nem maga szemben, hanem a célpontja elé irányítva. Egy egyenes, erős tenyeres ütéssel a kipecsételt Wakazashiját A rohamozó előtt szúrt a földbe, s így a bandita megtorpant. Siker! Miután az átkozott Katsumink ő mögé felgyorsította magát, s a Wakazashit megragadta, s csapdába ejtette a férfit. Ám kombinált támadás is történt!
Hitomi figyelme immár kicselezhetetlen volt, mivel az őt fenyegető bandita megtorpant, Katsumi már igaz az illető mögött állt, de egy klónt is felfedezni vélt. Szemét mindvégig az íjászon és a klónon tartotta. A klón egy egyszerű rugással ijesztést váltott ki. Az íjász pedig egy fának dőlt! Ez volt Hitomi tökéletes pillanata, melyet azonnal megragadott. Három kunaijal rögzítette három ponton a fához.

[d]Felszerelések:
+ 1 db övtáska
+ 6 db füstbomba (Övtáskában)
~~+ 1 db hosszú Bokken~~
++ sárga tekercs (konyha tekercs)
[strike]++ piros tekercs (váltóruha, álruházat) [/s]
++ fekete tekercs (fegyver tekercs)
+ Wakazashi (kipecsételve a fegyver tekercsből)
+ Családi Harci Legyező
+ Mély dekoltázsos, lenge, divatos, karmazsin vörös felső
+ néha még a tekert fejfedőjét is használja
+ térdtől lefele, és felkarjain kötések láthatók. (A műkarja csatlakozási helye és a lábán lévő maradandó zúzódás nyom miatt.)
+ Egyszerű, halk shinobi cipő[/d]

Hanataro Ichiba exlaw befolyásolása: 8 %

**Aokaze Atsushi** Hétf. 4 Szept. 2017 - 21:44

// Hakkyou Katsumi: Veszélyben a szállítmány? //

Miután sikerült az ellenségnek elkapnia téged ketten is a segítségedre siettek. Míg az egyik erővel próbált felruházni addig a másik már ki is szabadított. S bár Ichiban talán könnyű szerrel vehette volna át tested felett az irányítást mégis elállt tőle. Mikor meglátta az elszántságot benned. A rövid találkozás az öreg samuraial, neked lehet több időnek tűnt. De a valóságban alig pár másodperc volt. A kapott erő viszont nem jár ingyen. Az Exlaw ébredésével nem csak a testi erőd változott, de maga a tested is. S noha a fiatal shinobik szemed színének változását nem is szúrják ki egy csata közben, de hajadban néhány tincs megfakulása már annál inkább szembetűnő. Viszont nem mondanak róla semmit, talán még azt sem vették észre a folyton újonnan vagy éppen visszatérő ellenfeleknek köszönhetően.

Megmentőd mosolyod láttán kicsit elvörösödött, majd visszamosolygott rád miközben kiengedett karjaiból. Majd vissza is indult az ellenfeléhez közben pedig újra felosztódott a csatatér is. Te pedig haladva az árral ismét szembeszállsz az egyszer már földre kényszerített ellenfeleiddel. A shusinnal ismét sikeresen közel kerülsz hozzájuk. Majd gyorsan kapnak is egy-egy ütést mellkas tájékban. S nem elég, hogy Ichiban felerősítette testedet. De egy jutsuval még tovább növeled tenyereid keménységét. Amitől az ütések tovább erősödnek. Szinte már halálos sebet is lehetne ejteni velük, ha olyan helyre céloznál. Ám kegyesen meghagyva az életüket bordára és kulcscsontra célzol. A jobb oldalit sikeresen el is találod és eltöröd 2 bordáját. Ám a másiknak nem sikerül bevinni az ütést. Lándzsájával sikerül minimálisan lassítani és eltéríteni a kezedet. Valamint a férfi felső testével is mozdul így ezzel az ütéseddel csak a harci eszközét tudtad kettétörni. A fegyver földre zuhanó darabján pedig szemeid valami igen érdekes dolgot pillantanak meg. A fegyver fémrészét egy gravírozás ékesíti, ami nem más, mint magának a fegyverkészítők szövetségének a címere. Noha nem a legjobb dolog a harcban másra koncentrálni, a látottak mégsem hagynak hidegen. Gyorsan átpörgeted magadban a dolgokat és egy újabb elmélet alakul ki benned. Ám ennek a helyességének felderítésével egyenlőre még várnod kell.
A fegyverét elveszítő férfi, neked ugorva megragad és a földre ránt. Közben pedig hátulról is érkezik segítség a férfinak. Ismét csak egy az általad ideiglenesen leterített egyének közül. Akit Hitomi jutsukkal nem támadhat meg, mivel te is a hatósugarukban vagy. Így a lány is megindul futva felétek. Közben elővesz két kuniat, majd az egyiket a férfi bal combjába dobja. Akit tőletek alig pár méterre talál el. A hirtelen jött hátbatámadás miatt, a férfi megtorpant és hátra tekintett. De már túl késő volt a kunoichi már túl közel volt. És egy jól irányzott arcra mért ütéssel állkapcson találja a férfit. Aki mellettetek hullik a földre. A másik kunait pedig a bal vállába dobja. Majd tovább rohan egyenesen felétek. És nekiugrik a rajtad lévő férfira, akit sikeresen lelök rólad. Miután a lány is átesik fölötted, a földre zuhan. Közéd és a férfi közé. Eközben pedig a másik férfi húzogatja ki testéből a ninja fegyvereket. Az egyiket eldobja magától pár méterre. A második tőrt pedig kezében szorongatva próbál veled egyszerre lábra állni. Szorult helyzetbe kerültetek, amiből Kai most nem biztos, hogy ki tud húzni titeket. Mivel még ő maga is harcol. És még ott van Ichiban is, akiről nem lehet tudni meddig fogja még nézni az eseményeket, és mikor próbálja meg saját kezével befejezni a harcot.

// A következő postban ismét szabad kezet kapsz a harcban. Mindegy melyik ellenfelet választod, győzni fogsz. Ám most legyen kicsit hosszabb az összecsapás. Azt az ellenfelet pedig, akit meghagysz Hitominak, azt majd félre csalja a lány. //

**Hakkyou Katsumi** Vas. 17 Szept. 2017 - 12:12

//Veszélyben a Szállítmány? - Aokaze Atsushi

A történések koránt sem úgy alakultak, ahogy Katsumi gondolta volna. A tervezet végén a Wakazashit a tevezett utolsó bandatag nyakához szegezve le akarta állítani a harcot, de tevékenységét a címer keresztül húzta.
A lándzsa forgató férfit is eltalálandó vízszintes pördülés alapú spontán technika kiforratlansága az időzítésen bukott el.

A két bandita közti érkezés tökéletes volt! A két férfi mire tekintetüket az ellenségükre hatvannyolc fokban fókuszálták volna, azt megelőzte egy rövid shunsin – ami más fél métert visszahátráltatta Katsumit. Csak az egyik férfit zavarta meg a hátra suhanás. S az ebből keletkezett időzökkenést kihasználva az oldalas előre szaltó lehetővé tette Katsuminak, hogy a Hebi no Otachi nevű technika számára szükséges lendületet és forgást eredményezzen.
A megerősödő jobb tenyér éle hallhatóan bordákat tőrt. A bandita le is ült fájdalmában, s üvöltött torka szakadtáig. Erre kapta fel a fejét a harmadik haramia, s nem is kell megosztanom azt a tényt, hogy számára ez hívó szóként hatott. Amire nem számított, hogy Hitomi bizony szintén nem rest, célba vette a férfit.
A mozdulat sor másik eleme, mely esetében a hősnőnk lábfejének éleire is hatott az Otachi, tervek szerint a lándzsaforgató térdét – az egyik lábfej, a másik lábfej - vállát célozta, ám ahogy említettem csak a borda törött banditában keltett zavart az előző visszaszökkenés.
Ebből kiindulva a lándzsás fegyverével védekezett, s azon pontok körül eltörött a szálfegyver.
Katsumi ezután rosszul mérte fel a helyzetet. A legyező tartó jobb kezével már a töretlennek gondolt lándzsát akarta elvezetni, hogy a másik keze ujjbegyeiben összpontosuló Tsukimasu idegkárosodást okozzon a lándzsás kezében, de sajnos, az egyenes támadás teljes mértékben leolvashatóvá vált a felesleges elvezető mozdulat miatt.
Ekkor pillantotta meg nőszemélyünk a lehullott dárda pengébe gravírozott Fegyverkészítők Szövetsége címerét. S a pillanat alatti meglepettség A Tsukimasu taijutsut bizonytalanná tette. A férfi megmarkolta ruházatát, s a földre taszította magával együtt remélve, hogy a földharcban nagyobb az esélye a nyerésre.

Drága szenvedélyes Hitomink a saját kivételezése közben megmentette Katsut, ám a shinobi lány a forrongó vérű Katsunk és az ellökött földön heverő bandita közé esett, megcsúszott.
Az aranysávos szemek mást is észrevettek. A fájdalomtól ordítozó sebesült segítségére érkezett bandita nagyobb állóképességről tett tanúbizonyságot. Hiszen ezelőtt Hitomi őt ártalmatlanította két kunaijal egészen ez idáig. A férfin két sebhelyet fedezett fel hősnőnk, mégis csupán egy kés fenyegette, miközben – nevezzük az ismeretlen „C” – bandita hadakozva próbált felállni Katsumival.

Végül mindketten felálltak, s egymás kezét fogták. Katsumi bal kezével a Kunait tartó kézfejet markolta, ám a legyezőt fogó műkar kezét a bandita foglalta el. A szorítást Katsu érezte. Az exlaw ereje egy kicsit növekedett, aminek egyik jele, hogy a műkar kezd szervessé válni. Nem is kell mondanom, hogy inas nőszemélyünk egyre jobban bedühödött, s az ő kézfej szorítása is erősebb lett. „C” bandita bizony nem bírta a nyomást. A fájdalmat nem bírta eltűrni s mire újra koncentrálhatott volna, csupán az elsuhanó legyezőre, s Katsut beborító vér és a gyilkos szempárt láthatta. Ez volt az utolsó pillanat, amit felfoghatott a valóságból.
Az elvágott torok „A”-chant és „B”-chant megrémisztette. Nem tudhatták, hogy Ichiban e kevéske ereje előhozza Katsumi elfojtott gyilkolási vágyát, melyet az ösztönök kényszerítettek ki.
De vajon mit válthatott ki Hitomiból?
Nem tudhatja az inasasszonyunk! Viszont ahogy kimondhatta a kunoichi társa nevét, s figyelmeztethette volna a Z tervre, a háta mögött egy távolsági támadás betalált a hátába. Egy nyílvessző fúrta be magát Katsu jobb vállába.
Az íjász ülve használta íját, s még zsibbadása lefoglalta őt, ezért nem tudott teljes erejével kihúzni a húrt. Bár gondolata szerint jól sejtette, hogy célpontja a földre fog térdelni ezzel esélyt adva a két banditának, viszont valami más is történt.

Észrevehető, hogy Katsumi magasabb lett. A szemei teljesen arany színben pompázott. A kitörő chakra, ami körülötte sűrűsödött, az alakokat vett fel. Egyre inkább tudatosult mindenkiben, hogy ő egy szörnyeteg. S ezt Kai-jal harcoló férfi is észre vette, hiszen Katsu gyilkos kisugárzása, azaz kenji-je egyre erősödött.

A következő célpont Kai ellenfele?

**Tsuuzoku Tomoe** Vas. 24 Szept. 2017 - 17:03

///Uchiha Kagami\\\

    Rég nem láttam már azt az Inuzuka hölgyet aki segített Jinsei megmentésében, azonban most, hogy segítséget kér kötelességemnek érzem, hogy eleget tegyek neki. Ráadásul nem is kér olyan hatalmas dolgot. Az, hogy a falun kívülre kell menni a közeli erdőségekbe és ott növényeket gyűjteni… mondhatni gyerek játék. Már akadémistaként is rengeteget jártunk ott, hisz egy gyereket mindig hajt a kíváncsiság, ennek okán nem egyszer fordult elő, hogy kiszoktunk. Edzés címszó alatt játszottunk egymással. Ninjának adtuk ki magunkat, egyik fa ágról ugráltunk a másikra, a félelem legkisebb jele nélkül. Tudtuk, hogy a vaskos ágak és a falu közelsége biztonságot nyújtanak. Ismerjük az erdőt, ahogy az is ismer minket.

    A fejpántnak köszönhetően most sokkal könnyebb dolgunk van, már ami a kijutást illeti. Nem kell lopakodni, nem kell figyelni, hogy mikor nem néznek erre az őrök. Egyszerűen csak megmondjuk, hogy miért szeretnénk elhagyni a falut, majd kisétálunk a kapun. Nos igen, a fejpántok melyek a Rejtett falu jelével vannak ellátva jelentést hordoznak. De ha ne adjisten ez nem lenne elég, akkor megemlítjük az Inuzuka hölgy nevét, aminek bőven elég indoknak kell lennie arra, hogy kilépjünk a kapun túlra. Az Inuzuka klán egy igen neves név konohában, valamint a vér mérsékletük miatt nem sokan kötözködnének velük. Elhagyva a falu területét sokkal másabb a környezet. Egyrészt azért, mert a hatalmas fák árnyékot vetnek a talajra, így sötétség borítja a tájat. Csak néhány helyen érik el a telihold fényei az alj növényzetet, azonban ilyenkor ezek a részek gyönyörű látványt nyújtanak. Másrészt azért másabb kint, mert hiába van itt a falu, nem vagyunk akkora biztonságban mint odabent. Nyílván tudjuk, hogy az őrök a legkisebb gyanús hangra ide sietnek, de ettől függetlenül mégis éberek vagyunk… legalábbis én mindenképp. Háború dúl, ezért nem tudni, hogy mi mikor akarnak az ellenséges hatalmak egy éjszakai meglepetés támadást indítani a Tűz szövetségének szívébe. Természetesen erre kicsi az esély, de a shinobi világban bármi megtörténhet.

    Az erdőben sétálgatva keressük a kért növényeket. Szerencsére van illusztrált ábra róluk, mégis inkább ha találunk egyet, akkor legalább háromszor összevetem alaposan a képpel, nehogy rossz növényt szállítsunk le. Mint azt feljebb már említettem, egy Inuzukánál senki nem szeretné kihúzni a gyufát, vagy aki mégis… nos az finoman szólva is bolond. Két növény megtalálása között, számomra hihetetlen módon, Ayumi-chan beszélgetésbe elegyedik velem. Ez tényleg furcsa jelenség, hisz amióta ismerem, azaz a régi régi bújócska óta, mindig elpirult arccal forgolódott. Hol engem nézett, de olyankor a szemem sarkából ragyogó szemeket véltem felfedezni, máskor meg teljes zavarban nézte a földet ha úgy alakult, hogy tekintetünk összeér. Most viszont más. Ő kezdeményezi a beszélgetést, többszöri alkalommal is a szemembe nézz, melynek következtében végre szemből is láthatom végre azokat a ragyogó szemeit, melyekkel rám néz.
-Hát őszintén mag mondva igencsak embert próbáló testnek vetett minket alá a sensei. Három feladatunk volt, melyek egyre csak nehezedtek. Az első forduló, már ha nevezhetem így, személyre szabott volt. Mindhármunknak más volt a teljesítendő próba. Nem tudom, hogy Nora-nak és Kato-nak mit kellet csinálnia, azonban nekem egy izzó parázs mezőn kellet átsétálnom csupasz lábbal. Még most is kellemetlen kicsit minden lépés, hisz az égési sérülések miatt feszül a talpamon a bőr. -ennél a résznél Ayumi-chan kissé elborzad, de nem szól semmit.- A második feladat az már egy csapat orientált próbatétel volt. Valahogy a sensei elvett tőlünk valami fontosat, melyet egy apró tekercsbe pecsételt. Ezt a tekercset kellet visszaszereznünk egy varjútól. Ha nem lett volna elég, hogy a kis Ninjuu igen gyors volt, másik két társa folyamatosan próbált minket demoralizálni. Negatív dolgokat hajtogattak és folyamatosan csipkedtek minket. Egy egész napos hajszolást követően sikerült elkapnunk, azonban a hab a történ csak ezután jött. Meg kellet küzdenünk életünk legnagyobb ellenségével… vagyis saját magunkkal. Egy igen csak furcsa álmot követően sikerült ezt a próbát is teljesíteni, szerencsére mindhármunknak. -Itt egy kis szünetet tartok, az idő alatt meg némán bámulom a jobb kezem. -Na és veletek mi a helyzet Ayumi-chan? Nektek volt bármi ilyesmi?

    Folyamatosan beszélgetünk miközben próbáljuk megtalálni a növényeket. Az egyiknél még össze is veszünk, hogy ez most az, vagy nem. Végül pedig, mikor beismerem, hogy valóban neki van igaza, és ez az egyik keresett növény, Ayumi-chan hangosan felnevet. Barátias hangon rászólok, hogy ne nevessen már ilyen hangosan, majd együtt kezdünk el nevetni kicsit halkabban. A hold fényben fel csillanó kék szemei igen impozáns és szép látványt nyújtanak. Mondhatni megigéz, csupán attól, hogy belenézek ebbe a szemeibe elkezd bennem mozogni egy érzés. Egy érzés melyet nem tudok megmagyarázni, de mégis ott mocorog bennem. Felállunk a guggolásból, melyet követően Ayumi el is rakja a megtalált növényt. Nem maradt más mint a Holdvirág. Ismét beszélgetés veszi kezdetét, miközben összevissza sétálgatunk a fák között. Mikor Ayumi a szüleiről mesél akkor kicsit én is elgondolkodok, hogy vajon apámmal mi lehet.
-Hát nem tudom, hogy apám a fronton van-e, de az biztos, hogy küldetést teljesít. Nagyon ritkán jön haza és akkor is szótlan. Minden bizonnyal megviselik a dolgok melyeket lát, hall és tesz. Bár ez kit ne viselne meg. A háború csak borzalmat és szomorúságot hozz mindkét félre. De ne erről beszélgessünk most. Inkább mesélj magadról Ayumi-chan. Mit szeretnél elérni az életben?
-Hát nem is tudom… Nincsenek nagy céljaim. Szereznék hasznos tagja lenni a falunak, segíteni azt, hogy még tovább virágozzon. Szeretnék családot, gyerekeket és… férjhez menni valakihez. Na és neked Tomoe?
-Én szeretnék olyan jó shinobi lenni mint az apám. Szeretnék felkerülni arra a listára, melyen Konoha nagy neveit tartják számon. Gondolok én most azokra a nevekre, mint Sharingan no Kakashi, Konoha Zöld Szörnyetege, a Sárga villanás és még sorolhatnám.

   Hosszas percek telnek el a legutóbbi növény megtalálása óta, talán lassacskán már egy óra is lepörög a homokórában. Az időt most egyáltalán nem lehet érzékelni. Nem csak azért, mert a fák takarása miatt nem látni a holdat, hanem azért is mert ahogy a mondás is tartja: Jó társaságban repül az idő. Azonban hirtelen az egyik fa mögül nagy fényesség szúrja ki a szemünk. Betekintve oda megpillantjuk azt, amit keresünk. A lombokon átszűrődő hold fényben pompázik a Holdvirág. Szinte már-már visszatükrözi annak fényét, amely rávetül Ayumi-chan arcára. Kék szemei ismét csillogásba kezdenek, barna, vállára eső haját megtáncoltatja egy gyenge fuvallat. Gyönyörű, nőies arcát bámulva, szinte már azt érzem, hogy meg kell fognom, hogy végigsimítsam bőrét. Igaza van, mikor azt mondja, hogy gyönyörű a virág, de szerintem akad itt más, ami… pontosabban aki gyönyörűbb mint bármi vagy bárki más a környéken. Az a korábbi érzés újfent felbukkan bennem. igazából el se tűnt, végig itt volt bennem, azonban most… Most kétszer… tízszer… sőt százszor erősebb mint eddig. Kezdek rájönni, hogy mi ez az érzés. Ez a meleg érzés, amely mosolyt csalna az arcomra, feltéve ha nem tátott szájjal bámulnám a mellettem tündöklő lányt. Egyértelmű, hogy lassacskán nem csak barátként tekintek Ayumira, hanem mint lányra, mint egy nőre… egy kifejezetten vonzó küllemű nőre. Szeretnék neki mondani valamit, azonban gyönyörű arca olyan szinten elbűvölt, hogy elfelejtettem beszélni. A csendet végül Ő töri meg. Azonban mintha neki is gondok lennének a beszéd készségével. Kissé mintha habogva mondaná a szavakat, valamint a mondatot sem egybefüggően, hanem kissé szakadozottan mondja. Viszont nem bírja befejezni a mondandóját, mivel egy igencsak külön és nagy zajjal járó hang zavarja meg az idilli pillanatot. A bódultságom mely eddig volt úrrá rajtam a másodperc tized része alatt vált semmisé. Testemen az adrenalin vette át az irányítást. Oda ugrol Ayumi-chan elé, mindkét kezembe kunait kapok. Egyetlen cél lebeg a szemem előtt. ha ezt a hangot valami rossz vagy ártó szándékú előlény adta ki, akkor meg kell védenem Őt. Idegesen forgok, próbálva a lehető legnagyobb felületen takarni Ayumit. Azonban az egyik pillanatban, mikor épp nem rá nézek hirtelen egy halk és rövid idejű kis sikolyt hallat. Szinte azonnal fordulnák hátra, hogy megnézzem mi történt, viszont a testem elnehezedik, a szemhéjam pedig lecsukódik. Elájulok… egy aprócska szót még sikerül kipréselnem magamból, azonban ez nem segít a helyzetünkön.
-Ayu..mi…

Végül pedig magával ragad a tehetetlenség, de vajon mi, vagy ki az, aki ilyen módon ártalmatlanított mindkettőnket? Mi a célja? Mit akar velünk? Zsarolni a falut? Talán valami más?

**Uchiha Kagami** Vas. 24 Szept. 2017 - 23:34

/Tomoe/

//A hozzászólást olvasók számára kívánom jelezni, hogy 18. életévüket be nem töltött személyek, csak saját felelősségükre vágjanak bele, annak tartalma miatt//

Füst. Az első, amit megéreztél, az a füst szaga volt. Egy kicsit később jutottak csak el a hangok a füledig; ropogás. Valami biztosan ropogott, ha kicsit jobban meresztetted a füled, akkor eljuthatott az elmédig, hogy tábortűz volt melletted, ugyanis nemsokára még a tűz melegét is érezhetted a közelben. Nagyon kába voltál még, a fejed csak úgy hasogatott, látásodat pedig alig-alig nyerted vissza, egyelőre minden teljesen homályos volt számodra; jelenleg azt sem tudhattad, hogy merre van a fent és a lent, a jobbra és a balra. Ha megpróbáltál megmozdulni, akkor azt tapasztalhattad, hogy nem megy; se a kezeid, se a lábaid nem engedelmeskedtek az agyad által kiadott parancsnak, amely bizony igen ijesztő lehetett számodra. A látásod még mindig nem tért rendesen vissza, csillagok táncoltak a fejed körül. Egy kis fény hatolt át résnyire nyitott pupilládon, de ez olyan volt neked, mintha ezernyi tűvel szúrták volna a retinádat egy időben, s lehet, hogy fel is szisszentél, azonban... nem történt semmi. Minél tovább feküdtél ott, annál inkább kezdtek visszatérni az érzékszerveid, s percek múlva már rájöhettél, hogy teljesen gúzsba voltál kötve, méghozzá egy tábortűz közelében fekve; úgy fetrengtél ott, mintha csak odahajítottak volna téged, valószínűleg így is történt. Ahogy a látásod már teljesen kitisztult, fel tudtad mérni a környezetedet, de kábaságod miatt még mindig szédültél, s ez nagyban csökkentette annak az esélyeit, hogy tiszta fejjel gondolkodj. Hát még az, amit megláttál akkor, amikor a tábortűzhöz néztél... ez a látvány volt az, amire nem számíthattál, és sejthetted, hogy életed végéig el fog kísérni.

Ayumi-chan a tűz mellett feküdt, arca feléd volt fordulva. Üveges tekintettel nézett rád, melyből megállapíthattad, hogy valami nagyon nem stimmelt. Fölötte két marcona alak guggolt, s egyikük lenyúlt a lány hasára; most láthattad meg, hogy genin társad teljesen mezítelenül feküdt ott. A férfi egy rántással kettényitotta Ayumi-chan hasát, valószínűleg már előzetesen fel volt vágva, társa pedig belenyúlt a lányba és egyre másra elkezdte kipakolni a benne lévő... szerveket. A szívét vette ki elsőnek, amelyet egy jéggel teli ládába rakott bele, s így tett minden más, létfontosságú szervvel is. A máj, a vesék, a tüdő... mind a jéggel teli kis ládikóban végezte. Ott feküdtél tehetetlenül, s figyelned kellett, amint a nemrég még vidáman ugráló leányzót darabonként kipakolják, s tudtad, hogy jelen állapotodban nem tehettél ellene semmit. Érezhetted a vér nehéz, sós illatát, amely émelyítően keveredett a füsttel, de nemsokára belevegyült a bélsár undorító, orrfacsaró szagorgiája is. A másik férfi elkezdte kidobálni Ayumi-chan beleit, s hamarost kutyák csaholását is hallhattad. Látásod bár eléggé kitisztult, de még mindig olyannyira kába voltál, hogy megszólalni nem igazán tudtál... bár mit is mondhattál volna erre a képre? - Gyűlölöm ezt a részét - szólalt meg az egyik férfi, majd miután végeztek a szervek kipakolásával, az egyikőjük előhúzott egy kézifűrészt és módszeresen nekiállt feldarabolni a lányt.

A fűrész hangosan felvisított, amint csontot ért, a másik férfi pedig megcsóválta a fejét. Undorító cuppanásokat hallottál, ahogy a végtagok elváltak egymástól, s alig pár percen belül, a kedves Ayumi-chan, aki nemrég még a szerelmét akarta bevallani neked, nos... több tucat darabban feküdt ott, kipakolt szervekkel. Mindezek után módszeresen odadobták a kutyáknak a kis darabokat, egyedül a fejet dobták be a tűzbe. - Nézd meg a fiút - mondta a fűrészes fickó, a másik pedig egy pillanat alatt ott termett és megmozdított téged. Egy szakadt ruhákba öltöző, bűzlő férfit láthattál magad felett, s az első, amit észrevehettél, az a nyakán lévő hiénafejet ábrázoló tetoválás volt... már, ha figyeltél ezekre a részletekre. - Ez ébren van - állapította meg a tényt, és visszadobott a földre, majd beléd rúgott egyet, melynek következtében alig észrevehetően, de némiképpen meglazultak a kötelékeid. A másik kiköpött a földre, és felkapott egy wakizashit, amelyen megszáradt vér hirdette, hogy Ayumi-chan ellen használhatták. - Öljük meg most - mondta, és már ment is volna, hogy véget vethessen szenvedéseidnek, azonban a másik leintette. - Nem. Te vidd el a ládákat a bázisra, addig én itt maradok. Megvárom, amíg a kutyák feltakarítanak, utána eltüntetem a nyomokat. A fiút majd ott elintézzük. Lódulj! - kiáltott rá, a másik férfi pedig morogva, de engedelmeskedett. A téged rugdaló tag leült a tűz mellé, és árgus szemekkel nézte, amint a kutyák módszeresen elpusztították Ayumi-chan földi maradványait, de néha-néha rádpillantott a biztonság kedvéért.

Tomoe állapotok:

Chakraállapot: 100%

Fizikális állapot: 75% (vérveszteség, fejseb, kábaság és folyamatos szédülés)

//Következő posztod ennek a lereagálását tartalmazza, továbbá elkezdhetsz szökést tervezgetni, de mindent csak feltételes módban írj le//

**Tsuuzoku Tomoe** Hétf. 25 Szept. 2017 - 15:52

///Uchiha Kagami\\\

Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a kaland továbbra is olyan elemeket tartalmaz, melyek a nyugalom megzavarására alkalmasak. Kérjük azokat a 18 éven aluli olvasóinkat, akiket érdekel a folytatás, hogy csak és kizárólag a saját felelősségükre görgessenek lejjebb. Megértésüket köszönjük.

~-=/\=-~

    Elvileg bizonyítottam azt, hogy alkalmas vagyok Shinobinak. Többszöri alkalommal is tanúbizonyságot tettem rátermettségemről és képességeimről egyaránt. Magam is elhittem, hogy Genin válhat belőlem fiatal korom ellenére. Kihagytam egy évet, mert úgy vélték előrébb vagyok haladva mint kortársaim. Genin lett belőlem, Konohagakure no Sato ninjája. Megkaptam a fejpántot és a címet. Büszkeség járta át a szívem, hogy sikerült. Azonban most… Most egy másodperc alatt ütöttek ki. Szinte reagálni nem volt időm. Nemcsak, hogy magamat, de még Ayumi-chant sem tudtam megvédeni az erdőben tanyázó veszélytől. Ennyit ért a sok edzés? Az a sok izzadság és vércsepp melyeket a sikerért áldoztam fel? Tényleg ennyit érek? Egyetlen szem pillantás alatt tettek harc képtelenné. Még arra sem volt alkalmam, hogy megnézzem a támadót. Talán túl sokat gondoltam magamról. Talán túlságosan is el voltam szállva amiatt, hogy én voltam az évfolyamon… sőt talán azok közül akik most az akadémiára járnak a legjobb. Túlbecsültem magam. Hiába álltam készen a támadásra, nem tudtam mit tenni. Talán ha nem terelődött volna el a figyelmem. Talán ha nem Ayumi-chan szépségét bámultam volna. Akkor talán… de csak talán, képes lettem volna időben felkészülni. Vagy lehet mégsem. hisz aki ilyen hangtalan módon képes volt ártalmatlanítani, azt az sem zavarta volna, hogy éber vagyok. Az is igaz, hogy teljesen értelmetlen ezeken agyalni. Nem tudom, hogy ki a támadó. Nem tudom, hogy mit akarnak. Nem tudom, hogy hova fogok kerülni amíg eszméletlen vagyok. Nem tudom, hogy mi fog történni. De azt tudom, hogy mindent megteszek azért, hogy biztonságba tudjam majd mindkettőnket. Feltéve… ha még nem késtem el.

    Egy egyre inkább hangosodó zaj csapja meg a fülem. Eleinte nem is igazán tudom azonosítani, hogy mi adhatja ki ezt a hangot, nem tudom mihez kötni. Azonban az idő múlásával egyre jobban hallom. Ropogás… olyan mint amikor a száraz fa pattogzik a tűzben. Viszont nem ez az egyetlen amit megállapítok. a percek múlásával arra is rájövök, hogy nem a zaj lett hangosabb, hanem az én hallásom kezd egyre inkább kitisztulni. Nagyon úgy fest a helyzet, hogy csúnyán elláthatták a bajom. A fejem sajogat, a fülem sípol, a végtagjaimat nem érzem. Viszont ahogy telnek a percek úgy kezdenek az érzékeim egyre inkább tisztulni. Bár még nem teljesen tiszta minden, a tábor tűz közelsége most már biztos, hisz egyértelműen felismerem annak jellegzetes hangját, valamint a melegségét is érzem az arcomon. Feltehetőleg közel van hozzám, hisz ha nem így lenne akkor nem érezném ilyen intenzíven. Nem mondanám, hogy éget, de kellőképp melegít. Ebből akár még hasznom is lehet. Valamiért, egy belső, megmagyarázhatatlan érzésből adódóan, kissé nyugodt vagyok, ha tűz van a közelemben. Talán pont, hogy a belőle áradó hő miatt, amely megvéd az éjszakai hidegjétől, talán köze van az elsődleges elememhez. Sok oka lehet, azonban ami a lényeg, örülök, hogy tűz van a környezetemben. Próbálom látásra buzdítani szememet, azonban eleinte tiszta, koromfekete sötétséget látok csak. Ez később is csak annyiban módosul, hogy homályság váltja fel a sötétséget. Mikor mozogni próbálok meg se lepődök, hogy nem birok. Tény, hogy a végtagjaim zsibbadnak még egy kicsit, de ha ez nem lenne elég még meg is vagyok kötözve, méghozzá alaposan.

    Fekszem a földön mint egy kötözött sonka. Tehetetlenül, teljesen megfosztva a mozgás szabadságától és az érzékimtől. Mondjuk ez nem teljesen igaz. Hallásom szerencsére kezd visszatérni, melynek következtében nem csak a tűz hangját hallom, hanem mást is. Furcsa hangok zaja szűrődik át a ropogáson, mely arra enged következtetni, hogy valakik vagy valamik nem épp gusztusos dolgot művelnek. Nem is tudnám szavakkal illetni a hangokat, hisz ezek ilyen… nos nem épp szokványos hangok. A jelenlegi állapotomban még csak hasonlítani sem tudom valamihez, egyszerűen csak annyit tudok, hogy nem valami jól eső zajok a fülemnek. Kiráz tőlük a hideg és rossz érzés fog el, félelem és undor. Újfent kinyitom a szemem, azonban a tűz fénye ismét bántóan esik a retinámnak. Még mindig kába vagyok, pedig már jó pár perce visszanyertem az eszméletem. Jó pár perce? Kitudja mennyi idő telt el azóta. Nem csak a látásom és a hallásom nem funkcionál tökéletesen, de még az idő érzékemet is kidobhatom a kukába. Azonban muszáj megerőltetnem magam. Muszáj még egyszer kinyitnom szemem és annak ellenére, hogy még a hunyorgás is fáj, körbe kell tekintenem, hogy mi folyik körülöttem. Nagy fájdalmak árán de sikerül nyitva tartanom a szemem, így kissé homályosan de látok. Két alakot vélek felfedezni a tábor tűz másik oldalon. Guggolnak talán, vagy legalábbis olyan testhelyzetben vannak, melynek köszönhetően felsőtestük közel van a földhöz. Egyre inkább élesedő látásommal próbálok minnél több részletet megállapítani. Megrázom a fejem, hogy életre keltsem kicsit a vér keringésem, azonban amit ezután látok azt még a legrosszabb rém álmomban sem gondoltam volna.

    Ayumi-chant pillantom meg a földön fekve. Az eddig tündöklő szemei most üresek és üvegesek. Az élet legkisebb szikrája sem tekint vissza belőlük… meghalt. Életemben most először látom halott embert. Ráadásul pont egy olyan személyt kell így látnom, aki kezdett többet jelenteni nekem mint szimpla barát. Eszméletlen fájdalom járja át a szívemet. Olyan mintha kést döftek volna bele, majd ezt követően még forgatnák is benne. Szinte fel sem fogom, hogy mi is folyik itt. Próbálnám őt szólongatni, azonban számat nem hagyja el egyetlen egy hang sem. Még ha sikerülne is kifacsarnom magamból egy szót, akkor sem kapnék választ. Meghalt. Egy ártatlan emberi élet veszett oda, egy olyan dolog miatt, amihez egyáltalán nincs köze. A rosszakarat legapróbb csírája sem volt jelen a szívében. Kristály tiszta lelke volt. Ha hasonlítanom kéne valamihez, olyan volt mint a frissen esett hó. Tiszta, ártatlan, játékos és jó. Mégis meghalt. Megölték Őt. Pupilláim most olyan tágra nyílnak, mint eddig még soha. Egy könnycsepp gördül végig az arcomon, lepottyanva a földre. Azt mondják, hogy egy Shinobi soha nem sír. Nem add jelet az érzéseiről. Nem szomorkodik. Nekem is vissza kell fojtanom a feltörni akaró fájdalmat, mert kitudja, hogy milyen következményei lennének annak ha utat engedve nekik zokogásban török ki. Végigtekintve élettelen testén látom, hogy az a két foszer, akik feltehetőleg a haláláért is felelősek, épp meztelen teste fölött gubbasztanak. Az egyikek egy könnyű, szinte már-már begyakorolt mozdulattal felhasítja a hasát. Szépen és módszeresen elkezdik kipakolni a belsőségeit. A fontosabbakat hűtő ládákba teszik, ezek közé tartozik a szív, máj, vese. A többit pedig hátra vetik maguk mögé, melyekre hamarost rá is vetik magukat a kutyák. Barbárok ezek? Hogy lehet ilyet művelni egy emberi lénnyel? Arcukon az undornak jele sincs, mintha nekik ez tök természetes lenne. Miután végeztek Ayumi kipakolásával, az egyikük egy fűrészt vesz a kezébe. Én már sejtem mi jön. Sietve össze csukom a szemem, hisz bőven elég, ha csak a hangokat hallom. Azok is elég borzalmasak. Hallani, ahogy a kutyák falánkan szaggatják a beleket. Azt, ahogy a fűrész először a húst kezdi el cafatokra tépni, majd mikor elér a csonthoz azt kezdi szétválasztani. Minden bizonnyal a végtagjaitól szabadulnak meg. Nem tudom, hogy ezek miféle beteg emberek, már ha lehet Őket embernek szólítani. Miért jó ez nekik? Mit akarnak ezzel? Miért kell ilyen szinten megalázni szegény Ayumi-chant? Még ha szerv kereskedők lennének, akkor is… minek darabolják fel? Szabadulnom kell… ez lesz a sorsom nekem is ha nem találok ki mihamarabb valamit. Próbálnék koncentrálni, megoldást találni, azonban a hús szakadó hangja, a csont fűrészelése és az, hogy a kutyák ott csócsálják a beleket. Ezek mint olyan zavaró tényezők, melyek nem engednem tiszta fejjel gondolkodni. Ezek a dolgok már önmagukban borzalmasak. De a tudat, hogy mindezt Ayumi-channal teszik… egyszerűen túl sok. A fűrészelés végével hallom, hogy a részeket szétdobálják. Valószínüleg azok is a kutyák martalékául végzik. A vér és a belsőségek szaga járja át a környéket. Orrfacsaró bűz leng mindenhol. Már a levegő vétel is nehézkessé válik. De ha ezek még mindig nem lennének elegek, nemsokkal később éget bőr és szőr szaga is párosul ezek mellé. Kinyitom hát a szemem, hogy megnézem mit dobtak a tűzre, onnan pedig Ayumi-chan feje nézz vissza.

    Mikor feltápászkodik az egyik, tudom, hogy én leszek a soron következő. Oda lép elém, majd szól a társának, hogy én bizony ébren vagyok, majd emberesen belém rúg egyet. A rúgástól egy kis vért köpök fel, látásom újfent homályossá és zavarossá válik, fülem sípolása kissé felerősödik. Amaz azonnal egy véres pengéért nyúl, viszont szerencsémre, az én kivégzésem elhalasztásra kerül. Nyerek egy kis időt arra, hogy megoldást találjak. Az amelyik belém rúgott leül nem messze és a kutyákat kezdi el figyelni, ezzel szemben a másik elindul valami bázisra a ládákkal. Te jó ég! Ezeknek még bázisuk is van? Ott még lehet több ilyen pszichopata van. És engem meg oda akarnak vinni. Na azt már nem. Ki kell szabadulnom, de mégis hogyan? Feltűnik, hogy a kötés mely eddig a kezemet szorította, most enyhén ugyan de meglazult. Feltehetőleg a rúgás válthatta ki ezt. Valahogy el kell érnem, hogy még lazábbá váljon. Ha sikerülne meglazítanom annyira, hogy kézjeleket tudjak formálni, akkor talán tudnék kezdeni valamit magammal. Azonban vigyáznom kell! Ha ez a gennyláda észreveszi, hogy miben mesterkedem, akkor lehet, hogy itt helyben elmetszi a torkom. A halott Tomoe pedig nem jó Tomoe. Több lehetőség is eszembe jut.

    Az egyik, hogy talán sikerül apró mozdulatokkal tovább lazítani a kötést. Ha ez megtörténne, akkor megpróbálnék kézjeleket formálni. Ha úgy fest a dolog, hogy megy a pecsétek alkotása, akkor először is körbetapogatok a kezem körül hátha találok valamit. Ha sikerülne valamivel tovább vágni a kötést akkor talán ki bírnám teljesen szabadítani a kezeim és képes lehetek támadást indítani. Azonban ha találok valami élesebb dolgot, de nem bírom vele a kötél rostjait vágni, akkor megpróbálnám felsérteni a bőrt a kezemen. Csupán egyetlen csepp vérre lenne szükségem. Ha ezzel sikerrel járok és még nem füleltek le, akkor megpróbálnám a kézjelek megformázását. Először egy Goukakyuu no jutsu-val próbálkoznék, hogy azzal megsebesítsem illetve lefoglaljam a fickót. Ezt követően sietve kezdenék újabb kézjelekbe, hogy idézést hajtsak végre. Lehetőleg Asao-t próbálom megidézni.

    A másik módszer amit kitaláltam, az kockázatosabb ugyan, de ez is megoldás lehet. Óvatosan megpróbálnék a tűzhöz jutni, hogy annak lángjaival próbáljam meg kiszabadítani a kezem. Szinte biztos, hogy égési sérüléseket szereznék, azonban amint bírom mozgatni a kezem, azonnal egy Housenka no Jutsu-val támadnék. Ezt követően fordítanám a lábam a tűz felé, hogy az azokat összetartó kötéstől is megszabaduljak. Az égési fájdalmak most nem számítanak, hisz az életem forog kockán.

**Uchiha Kagami** Kedd 3 Okt. 2017 - 22:33

/Tomoe/

//Újfent kiírnám a +18-as figyelmeztetést, a posztban lévő horrorisztikus elemek miatt//

Vér. Por. Belek. Végtagok. Folyamatosan ezek a képek ismétlődhettek előtted, amint Ayumi-chan üveges szemeit bámultad, egészen addig, amíg a fejet a tűzre nem dobták és a kutyák el nem kezdték marcangolni a megmaradt részeit. Valószínűleg örökre belédégett a kép, amit kábán végig kellett nézned, főleg az, amikor a leány feje a tűzből nézett rád vissza. A haj egy pillanat alatt lángra kapott, a bőr előbb felhólyagzott, majd teljesen leégett. Rövid időn belül csak egy, a lángok és a parázs által feketére festődött koponya nézett vissza rád, de szerencsére még ebben a helyzetben is megőriztél valamennyit a lélekjelenlétedből. Az elvileg téged figyelő férfi elmélyülten nézte, amint Ayumi-chan minden egyes maradványát feltakarították a kutyák, így kábaságodat félig-meddig legyűrve, az életveszélyben felerősödött életösztönödnek köszönhetően volt még benned annyi, hogy megpróbálj kiszabadulni a szorult helyzetből. Talán az adrenalinfröccs, talán ösztöneid tették, de minden idegszáladdal sikerült a menekülésre koncentrálnod, annak ellenére is, hogy az előbb nézted végig kedves társad halálát. Lehet, hogy ez a tény segített abban, hogy megpróbálj béklyóidtól megszabadulni, azonban a kötelék nem engedett, még úgy sem, hogy némiképpen meglazult a rúgás következtében. Híján voltál egy-két fontos technikának, amelyek lehetővé tették volna a chakrád általi kiszabadulást, de leleményességed okán a másik úthoz folyamodtál, egy jóval veszélyesebb, mégis, jelen helyzetben ez volt az egyetlen mentsvárad; a tűz. Úgy érezhetted, mintha a tűz megszólított volna téged, sőt... mintha Ayumi-chan hangját hallottad volna, s nem a fejedben... mintha csak a koponya szólt volna hozzád, arra buzdítva téged, hogy vidd végig a tervedet, és legalább te menekülj meg.

Számoltál az égési sérülésekkel, ez nem volt vitás, de már az odakúszás sem volt éppen kismiska. A rúgástól fájt az oldalad, s úgy kellett visszatartanod a lélegzetedet, nehogy megint egy adag vért köpj fel. Amikor odatartottad a kezed a tűzhöz, érezted, amint a kötelékek lángra kaptak, s nemsokára ezek a lángok a csuklódba martak. Fájdalom öntött el téged, olyan fájdalom, amit eddig még nem tapasztalhattál meg, teljesen más volt, mint az eddigiek; szerencsére bőröd nem kapott lángra, de úgy érezted, mintha csuklóidat ezernyi tűvel szúrták volna meg újra és újra... de az adrenalin segített neked... legalábbis azt hitted. Amikor megpróbáltál kézpecséteket formálni, rémülten vehetted észre, hogy ujjaid nem voltak hajlandóak engedelmeskedni az agyad által kiadott parancsnak, mereven álltak és nem mozdultak; ha ránéztél a kezedre, láthattad, hogy csuklóidon biztosan harmadfokú égési sérülést szereztél, erről tanúbizonyságot tehetett az is, hogy hamarost már nem éreztél a kezedben fájdalmat... egyszerűen leginkább semmit sem éreztél. - Ha túlzottan megég, károsítja az izmokat, akkor pedig hiába akarsz kézpecséteket formázni - hallottál egy hangot a hátad mögül, ha pedig odafordultál, láthattad vigyorgó ellenségedet.

- Vicces volt nézni a szenvedésedet, vakarcs. Ahogy odakúsztál a tűzhöz, hogy leégesd a saját kezed! Vicces kis vakarcs vagy, jól szórakoztam. Tudod mit? Szórakozzunk még egy kicsit! - röhögött fel, és minden megmaradt kötelékedet elvágta, felkapott egy furcsa, hosszúkás és nyálkás valamit, amivel tetőtől-talpig bekent téged; gyakorlatilag mozdulni sem tudtál a sokk miatt, ami ért téged akkor, amikor rájöttél, hogy jelenleg nem tudtál kézpecséteket alkotni... akkor meg végképp, amikor bevillanhatott neked, hogy éppen Ayumi-chan vastagbelének egyik darabjával kenegette be a szabadon levő részeidet, majd azt nyakkendőszerűen a nyakadba kötözte, és még egy kis masnit is csavart rá; soha ilyen groteszk csokornyakkendőd nem volt még, az egyszer biztos. - Milyen fess úriember lettél! Szabhattam volna egy öltönyt is a bőréből, de hát ugye az már nincs meg. Apádnak tetszeni fogsz, anyád ki fog csattanni az örömtől, már ha egyáltalán valaha viszontlátod még őket! - nevetett fel, és tovább "csinosítgatott" téged. Ha útközben bárhogy megpróbáltál elszabadulni, az ismeretlen férfi határozott ütésekkel tett róla, hogy ez még egyszer eszedbe se jusson.

- Játsszunk egy játékot. Adok... két perc egérutat, nem többet, utána eleresztem a kutyákat és megyek utánuk. Ha előbb befutsz Konoha kapuján, minthogy a kutyák elkapjanak és széttépjenek téged, nyertél. Ha nem... tudod mi lesz a vége. Ha nyersz, nem üldözünk tovább. Na, tetszik a játék? Egyszerűek a szabályok. Nálad lehet mindened, várj, rád is akasztom - közölte röhögve, és rádhúzott egy ismeretlen hátizsákot, amelyben valószínűsíthetően shinobi felszereléseid lehettek. - No, még egy szabály. Ha visszafordulsz támadni, a játéknak vége és én nyertem. Gyerünk, fuss! Ketyeg az óra vakarcs, és szórakozni akarok még egy kicsit! Na, mire vársz! Érjen itt véget a játék? Abban nincs semmi szórakoztató, vakarcs! Gyerünk, rohanj, hadd szórakozzak egy kicsit, mielőtt belőled is donort csinálunk! - ordította és meglökött téged, ezzel is nyomatékosítva, hogy indulnod kéne, ha nem akarsz itt helyben meghalni. Kezdetét vette hát a játék, a játék, ahol az életed volt a tét.

//Következő posztodat ide, Konoha kapujához írjad. A posztban reagáld le az itt történteket, továbbá fejtsd ki, Tomoe milyen módon menekül az erdőben. A kutyák két perc lejártával - az idegen betartja a megszabott időt - elkezdik üldözni, folyamatosan csaholást fog hallani a háttérben, továbbá sátáni röhögést. Posztodban írd le, hogy milyen érzések kavarognak Tomoe-ban, miközben az életéért fut, majd ott fejezd be, hogy meglátja Konoha kapuját, a kutyák pedig már épphogy beérték, de kaphat egy utolsó adrenalinfröccsöt, amely meglódítja őt, viszont ne írd le, hogy átlép a kapun!//

**Aokaze Atsushi** Kedd 3 Okt. 2017 - 23:11

// Hakkyou Katsumi: Veszélyben a szállítmány? //

Mintha csak egy szerelmes pár lennétek, úgy keltek fel a földről. Kezeitek romantikusan összekulcsolódnak ujjaitok által. Csakhogy ti boldog gerlepár helyett inkább, mint ádáz sasok szorongatjátok a másik kezét. A szerelem tüze helyett pedig a harag és düh harcias lángjai lobognak bennetek. Miközben pedig a benned rejlő exlaw szépen lassan átadja neked az erejét az amúgy is penge élen táncoló mérleg, melyet a férfi vérrel, verejtékkel és minden erejével próbálja egyensúlyban tartani hirtelen elbillen. S miközben az erővel párhuzamosan megjelenésed is folyamatosan kezd a férfi alakjára változni, az egyre erősödő vérszomjat már nem is bírod kordában tartani. Az első adandó alkalommal, amit kapsz már el is metszed az ellenfeled torkát. Az átvágott ütőérből nagy mennyiségű spriccelő vérből rád is jut bőven. Hiába kap a férfi egyből a sebre mind a két kezével azt a sebet elállítani már nem lehet. A rád fröccsenővér néhol megfakuló ében hajadat vörösesre festette. Persze arcod és az egész felsőtestrészed sem maradhatott ki a zuhanyból. A nyakadon végigcsurgó vér még kebleid közé is becsurdogált. Fölsőd hamar átitatódott a vérrel.

Mindeközben a 4 konohai ninja tovább harcolt. De ezek közül csak 2 van a közvetlen közeledben. A tőled szinte karnyújtásnyira lévő Hitomi, a fennmaradó ellenféllel próbál közelharcban tovább boldogulni. Kunaival kezében hárítja a csapásokat miközben folyamatosan hátrál. Persze ez csak taktikai húzás. Hiszen bár azt mondta nem jó a közelharcban, de azért egy útonállóval még csak elbír kunoichi létére. Nagyjából 5 métert ment hátrébb, mikor hozzád hasonlóan a shushin no jutsut alkalmazva gyorsan a férfi mögött termett és egy erőteljesebb tarkóra mért ütéssel ártalmatlanná tette. Kai pedig látszólag könnyedén ártalmatlanná tette az erősítésként érkező banditát. Már csak a hústoronnyal folytat egy eléggé egyoldalú ökölharcot a fiú javára.

Mikor a torokmetszett férfi elvérezve a földre hullik a fiss vér szaga már javában szétterjedt a levegőben. A ninják a harcok során már hozzászoktak az ilyesfajta aromákhoz és látványhoz. Így őket ez nem billenti ki a harcból. Csak annyira köti le őket, hogy így nem a te külsődet nézik még olyankor sem, mikor arra vetődik pillantásuk. Ezáltal talán még sikerül titokban tartanod előlük mi is vagy. A kocsisok viszont semennyire sincsenek hozzászokva az ilyesmihez. Ők már magától a szagtól is rosszul vannak. Nem is csoda, hogy a legelső kocsis el is hányja magát a szekér alatt. Ahová idő közben elbújt. Közben pedig a másik oldalról az íjászkihasználva azt a tényt, hogy háttal vagy neki összeszedte minden erejét és célba vett. Megpróbálva megbosszulni társát. Miután becélzott megfeszítette az íj húrját. De a legvégén hátába nyilalló fájdalom miatt keze elmozdult és mikor elengedte az íjat az eltévesztette a célt. Bár még így is eltalált. De csak jobb válladat pár centire a tüdőd fölött fúródott testedbe a nyíl. A találattól pedig összecsuklottál. Egy pillanatra mintha szemed világát vesztetted volna. S mikor már újra láttál ismét lelked sötét termében találtad magad. Abban a pózban, ahogyan a valóságban is a földön ülsz. Tőled alig egy méterre ott a kőtrón. Rajta Ichiban jobb kezével a karcán támaszkodik, unott arcát is ezzel tartva. Most nem látszik rajta az előző találkozásnál tapasztalt vadság. Lepillant rád, majd sóhajt egyet.
- Nézz magadra! Ilyen egyszerű banditák, akik többsége talán még fegyvert sem tud forgatni csak hadonászik. Már másodszorra tudtak sarokba szorítani. Miért fogsz akkor hát vissza? Vagyis miért hiszed azt hogy vissza foghatsz? Főleg úgy, hogy még csak a vérszomjadat sem tudtad visszatartani, amint kaptál az erőmből. Ahogy kapsz az erőmből már kezded is elveszíteni önmagad.Mond meg hát miért kéne hát itt ülnöm és nézni, ahogy megöleted magad? Holott azért vagyok, hogy életben tartsalak. Cseréljünk és kevesebb, mint egy perc múlva már meg is oldódnak a gondjaid. Vagy mondj egy jó okot, amiért tovább kéne néznem ezt a harcot?
A férfi hangja végig nyugodt maradt. Akárcsak az arca, amin semmilyen érzelem nem látszódott a beszéde közben. Szemei végig rád szegeződtek figyelve mit reagálsz.

Állapot:
Hála az exlawnak még most sem tudom, hogy mennyire változik a chakra állapotod főleg ilyen nagy erejű jutsuk használata mellet. De fizikai állapot miatt muszáj vagyok besaccolni valamit.
Fizikai: 85% Enyhe fejfájás a szorítástól; megsebzett jobb váll, nehezen és némi fájdalom árán még tudod mozgatni
Chakra: Normál esetben 90% mondanék, de mivel az exlaw miatt duplázódik így 180%
Exlaw befolyás: 15%

// A postot addig írd, hogy miután válaszolsz Ichibannak visszatérsz a valóságba. //

**Akihiro Jaken** Vas. 18 Feb. 2018 - 21:23

//Arashi Himiko - Egy új élet//

A Nap lassan kúszott fel az égre, elhozva az új reggelt. Már megint egy reggel. Lassan egy hét telt el a Genin vizsgád óta, és még mindig nem kaptál küldetést.
Nincs semmi elvégzendő feladat, amit rád bízhatnának? A legapróbb küldetést is örömmel fogadnád, elvégre azért vállaltad el újra a shinobi lét nehézségeit, hogy másokon segíthess. De ezt mégis hogyan tehetnéd meg, hogyha semennyire sem bíznak meg benned, mint külhoniban? Nem… Te már nem vagy külhoni, és amint kapsz egy küldetést, lehetőséged is lesz bizonyítani.
Ez a lehetőség pedig ezen a délutánon el is érkezett, amikor is egy chuunin mellényes alakba futottál az utcán.
- Arashi Himiko, igaz? – szegezte neked a kérdést, majd válaszra nem is várva az egyik zsebében kotorászva előszedett egy tekercset, és a kezedbe is nyomta – Az első küldetésed részletei. Egyelőre egyedül kell menned, mivel még nem sikerült neked megfelelő csapatot találni, de amint változik a helyzet be leszel oda osztva. Most pedig… Viszlát! – zárta le a beszélgetést egyszerűen, s egy szempillantás alatt el is tűnt.
Az első küldetésed hivatalos konohai kunoichiként. Vajon mit kell majd tenned? Öröm és izgatottság töltött el, ahogy elkezdted szétnyitni a tekercset.

„Megrendelő: Chirakuse Jomei
Feladat: Répaültetvény rendbetétele, répák begyűjtése
Helyszín: Konohai erdőségben északinyugati részében egy apró kunyhó. Egy különálló ösvény vezet a kunyhóhoz a főútról, másfél kilométerre a falutól egy hatalmas, különálló bükkfánál.

Kijelölt shinobi: Arashi Himiko”

Hát nem a legizgalmasabb feladat, azt meg kell hagyni, de legalább feladat. Felszerelésedet összeszedve azonnal nekivágtál az útnak, amit rövid idő alatt meg is tettél. A bükkfa valóban jó irányjelzésül szolgált, lekanyarodtál az ösvényre, s idővel meg is pillanthattad a kunyhót, mellette pedig elkerítve a hihetetlenül izgalmas küldetésed színhelyéül szolgáló répaültetvényt.

//Addig írd a posztot, míg megpillantod a kunyhót. A Genin vizsga óta eltelt napokról, illetve a rövidke útról a kunyhóhoz nyugodtan írhatsz valamicskét, hogy mivel foglalatoskodott a karakter//

**Arashi Himiko** Szer. 21 Feb. 2018 - 15:53

//Akihiro Jaken//

- Eh, halálra unom magam.
A hátamra gördülök, és a plafon felé nyújtom a kezem. Nyitott tenyerem körül a porszemek lusta keringőt járnak. Néhány percig talán lefoglal a látvány, de elég hamar elveszítem az érdeklődésem, és a karom a mellkasomra hanyatlik.
- Hát semmilyen küldetés nincs, amit rám bízhatnának? Valami baj van velem?
Oldalra fordulok.
- Makoto, mi baj van velem?
- Azon kívül, hogy egy másik ország shinobija vagy, akit a klánja elárulásáért száműztek, a háború alatt pedig gyáva módon rejtőzködött? – jön az unalomig ismételt felelet az íróasztal mellől. Szóra nyitom a szám, de végül csak egy „hát erre nem igazán tudok mit mondani”- féle biccentésre/bólintásra/fejbillentésre futja. Kicsit elemelem a lábam az ágytól, és lendületet véve ülő helyzetbe rántom magam.
- De ha nem adnak alkalmat a bizonyításra, úgy esélyem sincs!
A tenyerembe támasztva az állam elgondolkozom.
- Mondjuk, hogyan bizonyítod azt, hogy megbízható vagy, és nem fogsz hátba szúrni senkit? Hm, fogós kérdés… nem, teljesen esélytelen, ilyen teszt egyszerűen csak nem létezik. Teszt?
Felkapom a fejem.
- Mi van, ha már ez is egy teszt? Talán csak a türelmemet tesztelik!
Hosszan felsóhajtok, és elengedve minden izmom, rongybabaként dőlök vissza az ágyra, majd az alkarommal eltakarom a szemem.
- De miért pont a türelmet? Utálok türelmes lenni!
- Aha – mivel csak ennyi reakciót kapok, oldalra fordítom a fejem.
- Tessék. Annyira unatkozom, hogy hülyeségeket beszélek. Makoto, mi a halált kezdjek magammal? – szegezem a kissé nyavalygós hangnemben feltett kérdést a lány hátának, de ő azzal sem tisztel meg, hogy felém pillantson.
- Nem érdekel, csak valahol máshol csináld. Baromira zavarsz a munkámban!
- A munkádban? Várj! – intően felemelem a mutatóujjamat.
- Igazából nem érdekel.
Az ember nem hinné, hogy valaki, aki tolószékben ül, ilyen határozottsággal tud kitoloncolni a lakásából, ezért, mielőtt egyetlen mondatot végigmondhatnék,
(Várj, Makoto! Bent hagytam a…)
az ajtó hatalmas dörrenéssel bevágódik az orrom előtt, én pedig a rossz oldalán találom magam.
- … cipőmet – fejezem be megilletődve és teljesen feleslegesen. Megfordulok, és hátamat a bejáratnak támasztva felsóhajtok.
- Oh, hogy én mennyire unatkozom!
Átvillan az agyamon, hogy talán visszakönyörgöm magam – tudom, hogy Makoto visszaengedne, hiszen valójában nem dühös rám (ha ennyivel fel lehetne bosszantani, nem lennénk ilyen jó barátok), csak tényleg rettenetesen zavartam – de végül elvetem az ötletet. Már a lány bosszantásához sincsen semmi kedvem. De akkor mi legyen?
Pontosan ugyanaz, amit az előző egy hétben minden egyes átkozott napon csináltál.
Hát igen. A vizsgám óta eltelt időben főképp három dolgot csináltam: edzettem, tanultam (felidéztem, fejlesztgettem és karban tartottam az orvosi ismereteimet), valamint Makotot bosszantottam. És mivel utóbbi kettőhöz még annyira sincs kedvem, mint az elsőhöz, ezért ez eldőlt. Visszamegyek edzeni. Yayy. Érzem, ahogy átjár a lelkesedés. Végül is ki ne akarna naphosszat egy fatörzset rugdosni/ütögetni/különböző fegyverekkel dobálni? Hahh! Jó vicc volt. Ha lenne egy edzőpartnerem, persze más lenne a dolog. De így…
Persze előbb haza kell mennem egy másik pár cipőért. Másik pár? Van nekem egyáltalán másik pár cipőm? Mialatt ezt végig gondolom, ellököm magam a bejárattól – épp időben, ugyanis az hirtelen kinyílik, és egy női kéz egy pár fekete csizmát helyez a küszöbre, majd maga mögött bevágja az ajtót.
- Köszönöm! – mondom nevetve, kicsit megemelve a hangom, hogy a fal másik oldalán is lehessen hallani, és belebújok a lábbelikbe. Elől fűzős, kifejezetten elegáns darab. A ninja szandált mindig is utáltam. Zavart, hogy kilógnak belőle az ujjaim…
Dupla masnit kötök a fekete zsinórokra – elég kínos lenne, ha kikötődne, én meg hasra esnék a saját lábamban (mintha nem történt volna már meg) – és a cipők orrát párszor finoman a padlóhoz ütögetve a helyére igazítom bennük a lábam.
Az utcára érve felnézek. A nap már túljutott a legmagasabb pontján, és épp lefelé igyekszik. Én meg a kiképzőterepek felé. Megint. A délelőttömet is ott töltöttem, mielőtt beállítottam volna szerencsétlen Makotohoz egy kiadós ebéd reményében, amit persze meg is kaptam. Hogy nekem mennyire nincsen most kedvem ehhez! Történjen már valami…
Zsebre dugott kézzel, a legkisebb motiváció hiányában haladok az úti célom felé. Talán ma a kunai dobó technikámat kellene fejlesztenem. De a shurikenekkel is jobban álltam régen… és persze a taijutsu. Áh, hagyjuk, egész délelőtt erőnlétre edzettem, bármit, csak azt ne…
Valami zaj üti meg a fülem, és oldalra fordulva néhány gyereket pillantok meg, akik kétségbe esve bámulnak egy fát, aminek ágai közé egy labda akadt.
Felsóhajtok, és odasétálok hozzájuk. Minimális chakrakoncentrációval fellépkedek a fa törzsén, a szerencsétlenül járt játékot a gazdái kitárt tenyerébe ejtem, majd zsebre dugott kézzel puhán leérkezem közéjük.
- Köszönjük – mondják megszeppenten, ámulattal és csodálattal a szemükben. Nem szolgáltam rá, de azért kösz. Intek nekik, és továbbállok. Ah, hogy én mennyire…
Nemtörődöm módon belerúgok egy kavicsba, de az alig egy méter siklás után egy pár sötétkék ninja szandálnak ütközik, és odébb pattan.
- Arashi Himiko, igaz?
Sértődött pillantást vetek a lábbelikre, amik ily galádul tönkretették a szórakozásomat, de nem az én nevemet mondta valaki az előbb? Feljebb emelem a tekintetem, és minél többet látok meg a cipők tulajdonosából – combra csatolt kunai tartó, chuunin mellény, mogorva szempár, konohai fejpánt – szemrehányó arckifejezésem fokozatosan illedelmes megszeppentséggé változik.
- Igen, én vagyok – szeretném válaszolni, de a férfi ezt meg sem várva egy tekercset vesz elő, és néhány teljesen felesleges mondat kíséretében – „Az első küldetésed részletei. Egyelőre egyedül kell menned, blablabla” – felém nyújtja. Kényszerítem magam, hogy ne egy hetek óta éhező csincsilla mohóságával kapjak utána, majd megpróbálom udvariasan megköszönni, de ez pont annyira érdekli, mint az előző feleletem, és nemes egyszerűséggel faképnél hagy. Aucs.
Lassan kigöngyölítem a tekercset,
(jól hallottam, küldetést mondott? Ugye küldetés?
Nem, esküvői meghívó. Mégis mi lenne?!)
átfutom a szöveget, aztán elolvasom még egyszer, egyesével emésztgetve minden szót, majd még harmadszorra is, csak a biztonság kedvéért, mielőtt elengedném a papír egyik felét, és hagynám, hogy visszaugorjon az eredeti állapotába.
Répa. Ültetvény. Répaültetvény. Répa.
Mégis mire számítottál?
A tekercset a kezeimmel együtt mélyen a zsebembe süllyesztem, és elindulok. Lassú, megfontolt léptekkel, már-már gépiesen hazafelé veszem az irányt, miközben a gondolataim a küldetés körül forognak. Répák. Egy répa, két répa, sok répa. Sárgarépa. Főtt répa. Ó, azok az átkozott répa-tolvajok! Tolvaj-ninják! Rettenetes répa rabló rémek! Mit áltatod magad? Miért lenne minden küldetés izgalmas? Törődj bele, egy vénembernek fogsz segíteni a földjén. Segíteni. Erre vágytál, nem?
Végül is, ha így nézzük… Legalább kaptam egy feladatot. A semminél mégiscsak több!
Ahelyett, hogy örülnél, amiért elengednek egyedül. Ültethetnének, mondjuk egy chuunint is a nyakadba, azzal a paranccsal, hogy az első gyanús mozdulatodnál végezzen veled.
Hát, ja. Akkor ez mégis a bizalom jele lenne? Bár nem hiszem, hogy egy Isten háta mögötti kis kunyhóban sok ártalmas dolgot tehetnék…
A lakásomba érve összekészülök: nem igazán van mit magammal vinnem, de leellenőrzöm, hogy minden fegyverem és az elsősegélykészletem is rendben van-e, és a tükör elé lépve leellenőrzöm a kinézetemet. Fontos a jó első benyomás, nem igaz? Most arra van szükségem, hogy a vénember „kedves, udvarias, megbízható és nagyszerű shinobiként”, esetleg „remek munkaerőként” hivatkozzon rám. Megigazítom a szemüvegem. Jól van, küldetés elfogadva!
A tekercsben lévő útleírás elég nagy segítségnek bizonyul, a bükkfánál rá is térek az ösvényre. Nem sietek, hiszen a répák megvárnak, de azért egy hajszálnyival gyorsabban megyek, mint kényelmes lenne. Talán csak egy egyszerű feladat, de akkor is változatosság a szürke hétköznapokhoz képest, nem igaz?
Mire igazán elveszhetnék a gondolataimban, az ösvény újabb kanyart vesz, befordulva pedig végre megpillantom rövidke utazásom célját.

**Akihiro Jaken** Szer. 7 Márc. 2018 - 17:21

//Arashi Himiko//

A hűst adó fák lombkoronáinak árnyékéban lépdelve haladsz Konohaiként első küldetésed helyszínéhez. Sikerült gondolataidat pozitív irányba terelni – aminek minden bizonnyal csak pozitív hatásai lehetnek -, elvégre a küldetés az küldetés, legyen az bármilyen kis apróság.
Ahogy a kunyhó közelébe értél meg is pillantottál, egy ajtón kilépő kopaszodó öregembert. Háta görnyedt volt, s egy bottal a kezedben indult el irányodba, de szívélyes mosolya azonnal barátságossá tehette számodra.
- Üdv! – szólított meg – Bizonyára te leszel a mai napi segítségem! Nagyon hálás vagyok a segítségedért, én már sajnos nem bírom olyan jól a munkát, mint ifjú koromban, de valamiből meg kell élni – húzta széles mosolyra megint a száját – Így hát a felbérelt shinobik besegítenek nekem a munkában, a répák eladása után pedig elég nagy a profitom, hogy megélhessek egy újabb szezonig! Akkor körbe is vezetnélek, és ha nincs semmi ellenvetésed bele is vághatunk – fejezte be, majd megindult a valóban apró kunyhóhoz.
Az ajtón belépve egy teljesen szokványos kis erdei lakba nyerhettél bepillantást. Mindenből csak az volt az épületben, ami igazán szükséges volt. A legtöbb falhoz szekrények voltak állítva roskadásig pakolva könyvekkel és különféle tekercsekkel. Néhány régi képre is felfigyelhettél, amiken egy fiatal férfi feszít büszkén a chuunin mellényében, egy-egy képen pedig egy nő is állt mellette.
A veteményeshez vezető ajtón kiléptetek, s szemed elé tárultak feladatod tárgyai: a répák.
- A sárgarépa szerves anyagban gazdag talajban érzi jól magát – kezdett bele az öreg valami teljesen felesleges rizsába - Ha egy száraz időszak után megérkezik a csapadék, a mikroorganizmusok nekilátnak a szerves anyag lebontásának. Az „emésztési” folyamat melléktermékeként sok nitrát – a túl sok elfogyasztott nitrát árt az egészségnek - termelődik. Azért kell ilyenkor pár napot várni a betakarítással, hogy legyen elég idő a nitrát lebontására a növényben és a talajban. Szerencsére az időjárás tökéletes volt az elmúlt időkben, úgyhogy ez a mai pont jó időpont a betakarításhoz. A feladatod nagyon egyszerű: kihúzod a répát, lecsavarod a lombját, és belerakod ebbe a kosárba. Világos? – helyezte le ezzel eléd a hatalmas kosarat, amit még a házban vett fel.
Amennyiben kérdés nélkül hozzálátsz a feladathoz az öreg lassan egy kinti székhez kullog, majd arra leülve figyelni kezd téged. Kezdődhet a küldetés!

**Arashi Himiko** Pént. 16 Márc. 2018 - 18:35

//Akihiro Jaken//

Az öreg mintha megérezte volna a közeledésem, épp akkor lép ki az ajtón, mikorra odaérek. Kedvesen üdvözöl, és van benne valami, ami rögtön szimpátiát ébreszt bennem. Biztosan imádják az unokái.
Körbevezet a házban, majd az ültetvényhez érve – jesszusom, nem gondoltam, hogy ekkora! – a kezembe nyom egy kosarat, és egy teljesen felesleges szöveg végighallgatása után – de most komolyan, miért akarja mindenki az időmet rabolni? – végre hozzáláthatok a feladatomhoz. „Végre.”
Kihúzod a répát, lecsavarod a lombját, bedobod a kosárba. Nem olyan bonyolult ez! Kihúz, lecsavar, bedob. Kihúz, lecsavar, bedob. Hogy haladok? Nem elég gyorsan. Mekkora ez az ültetvény? Végül is, valahogy meg kell élni belőle…
Kinyújtózom - utálok hajolgatni – és nagy elhatározással a combomra csapok. Fejezd be a hisztit, Arashi Himiko! Gyorsan végzel ezzel az unalmas melóval, bezsebeled az érte járó fizetséget, és elmész belőle vacsorázni a barátaiddal. Gondolj erre! Igazán motiváló.
…lenne, ha lennének barátaid.
Már, hogy a hét pokolba ne lennének barátaim?
Mondj egyet.
Makoto.
Mondj még egyet.
Egy pillanatra elgondolkozom, aztán elhúzom a szám. De voltak!
Kik? A csapattársaid?
Például.
Hagyjuk már! A hátad közepére sem kívántad őket. Amikor lehetetett, egyedül dolgoztál.
Az életemet kockáztattam értük!
De szeretetből vagy felelősségből?
Megrázom a fejemet. Hülye barátok, kinek kellenek? Hülye gondolatok, hogy ilyen hülyeségekkel zargatnak! Hülye, unalmas munka, ami nem foglal le eléggé…
Rádöbbenek, hogy egy ideje már nem jár a kezem, és rettentően zavarba jövök. Mit elmélkedsz itt ahelyett, hogy dolgoznál? Ostoba. Kihúz, lecsavar, bedob. Kihúz, lecsavar, bedob. Ne foglalkozz semmi mással!
Kihúz, lecsavar, bedob.
Kihúz, lecsavar,
[Mennyire jól lehet vajon megélni a répatermesztésből?]
bedob. Kihúz,
[Elég jól, ha még arra is van pénze, hogy ninjákat béreljen. Nem olcsó mulatság ez!]
lecsavar, bedob. Kihúz, lecsavar, bedob.
Talán inkább nekem is répákat kellene termesztenem. Arashi Himiko, aki emberek ezreinek az arcára csalt mosolyt fantasztikus ízű és minőségű árujával. Arashi Himiko, a ninja, aki felfedezte a répák varázslatos gyógyító erejét. Persze arra majd vigyáznom kell, hogy hagyjak elég időt a nitrát lebontására a növénynek és a talaj…
Ha. Megjegyeztem. Gratulálok, Arashi Himiko, répa-specialista. Újabb felesleges információkkal sikerült megtöltened a memóriádat, hogy ne maradjon hely az igazán lényeges dolgoknak.
Miért nem tudok csak a munkára összpontosítani? Dudorászni valami dalt, vagy ilyesmi, ami nem tereli el igazából a figyelmem?
Komolyan az öreg előtt akarsz énekelni? Van annyira jó hangod?
Oh, valóban, az öregember. Miért figyel engem? Fél, hogy ellopom a répáit? Hát nem bízik bennem?
Miért tenné?
Akkor is zavar, hogy néz. Miért néz? Még néz? Óvatosan hátrasandítok a vállam fölött. Még néz.
Eh, ha már ennyire itt akar lenni, legalább szórakoztasson! Az öregek amúgy is szeretnek beszélni, nem? Hm, hogyan kezdeményezzek beszélgetést?
Lelki szemeim előtt hirtelen felvillan néhány fénykép, amit odabent láttam. Ó igen, ez tökéletes lesz. Ezer hálám, fotografikus memória!
Felegyenesedem, megtörlöm a homlokom, és a férfi felé fordulva, a könnyed csevegés hangnemét megütve udvarias, de komolyabb érdeklődés nélkül felteszem a kérdést:
- Mondja csak,
[Mi is a neve? Mi az átkozott neve?! A rohadt életbe, mit mondott? Hogyan mutatkozott be? Bemutatkozott egyáltalán? Miért nem figyelek arra, amit hallok? Átok rád, fotografikus memória! Hogy jutott eszedbe beszélgetést kezdeményezni anélkül, hogy legalább a tekercsbe belenéztél volna, te ostoba, idióta, szerencsétlen]
Chirakuse-san,
[A semmiből pattan elém a név, de nem érdekel miről ugrott be, nem tudok elég hálás lenni érte. Valaki szeret engem odafönt.]
azokon a benti fényképeken maga szerepel a feleségével?

**Akihiro Jaken** Csüt. 29 Márc. 2018 - 13:11

//Arashi Himiko//

Egy idő után már olyan rutinnal takarítod be a répákat, mintha már évek óta ezzel foglalkoznál. Vagy erre születni kell? Minden esetre profi szinten végzed a dolgodat, s el is játszol a gondolattal: Talán pályát tévesztettél!
A már lassan egy órája tartó monoton munkába azonban elég hamar beleuntál, gondolatban pedig elkalandoztál, s nem is nagyon bírtál túl sokáig csendben maradni, így megszólítottad az öreget.
- Azokon az ősöreg képeken ott bent? – mereng el egy kicsit – Bizony, az a jóképű fickó én vagyok, a feleségemmel – nevet fel, majd egy kisebb szünet után folytatja – Azokban az időkben nagyon boldogok voltunk, amikor azok a képek készültek. Volt egy gyönyörű feleségem, jouninná avattak – az életem sínen volt. Aztán kitört a Második Shinobi háború… - sötétült el az arca, majd egy nagyobb szünet után ismét mosolyra húzta száját – De nem akarlak itt ezekkel most lefoglalni, a répák nem takarítják be magukat!
Azonban az öreg ezzel most felkelthette a kíváncsiságodat, elvégre kiderült, hogy ninja volt, veteránként pedig sok hasznos tapasztalattal rendelkezhet. Lehet, hogy ezt valahogy előnyödre tudnád fordítani?

//Ha gondolod folytathatod csendben a munkát, vagy megpróbálhatod felderíteni az öreg múltját//

**Arashi Himiko** Pént. 30 Márc. 2018 - 11:42

//Akihiro Jaken//

Elég csúnyán lepattintott.
Hát, ja. „Nem akarlak lefoglalni” – figurázom ki némán, hátat fordítva az öregnek.
Esküszöm, mint egy hároméves. Hagyod, hogy ilyen könnyen lerázzon?
„Dolgozni jöttem, nem beszélgetni” – hogy alátámasszam a gondolatot, gyors mozdulattal újabb szerencsétlen zöldséget rántok ki az anyaföld ölelő karjaiból. Aztán még egyet, és még egyet. A tökéletes dögunalom és a türelmetlen tenni akarás különös egyvelegével rángatom/tépkedem/csavargatom a répákat. Dolgozom én, kérem szépen, éppen csak semmi kedvem hozzá.
Egy veterán a Második Shinobi Háborúból! Ez mennyire király már? Mennyi borzalmas, rettenetes, véres, kegyetlen és hihetetlenül izgalmas dolgot tudna mesélni?
Áh, a fenébe is! Egyik kezemben egy répával, másikban annak lecsavart lombjával, rosszul leplezett kíváncsisággal megpördülök, és olyan „csakazértis” alapon újabb kérdést intézek a férfihez.
- A felesége is ninja volt?
Amennyiben valamiféle igennel válaszol, a következő kérdést teszem fel:
- És együtt harcoltak? Vált válnak vetve?
Ha viszont nemmel felel, a kérdésem a nő foglalkozására irányul; szigorúan jelen időben („akkor ő mivel foglalkozik?”), hogyha már meghalt – amit elég valószínűnek tartok, hiszen nem találkoztam vele – akkor ezt ki kelljen mondania hangosan, ezzel tovább lendítve a beszélgetést.

**Akihiro Jaken** Pént. 11 Május 2018 - 13:49

//Meglepetéééés! Nem vagyok ám szörnyű mesélő... ^^"//

Szemmel láthatóan az öreg nem volt a felesleges locsogás híve – kivéve persze amikor a répa betakarításról van szó – így egyre-másra te próbáltad tovább fűzni a beszélgetést.
Első kérdésed után felnézett az égre, s elérzékenyült szemei néhány néma pillanatig a nagy hőségben árnyékot adó felhőkön mélázott.
- De még milyen ninja… Egész életemben nem ismertem nála tehetségesebb és talpraesettebb teremtést ezen a földön.
Látszott rajta, hogy elmereng a múltban, s teljes odaadással beszél a feleségéről.
- Szinte egész életünkben egymás mellett voltunk, már az Akadémiától kezdve, majd egy csapatba is osztottak minket. Egészen utáltuk egymást kezdetben, hogy őszinte legyek – nevetett fel – Úgyhogy igen, vállvetve harcoltunk, míg végül teljesen össze nem rázódtunk. Évekkel később, a Második Shinobi Háborúban is együtt harcoltunk. Nagyon nehéz idők voltak, de valahogy sikerült átvészelni. Aztán pedig… No de mindegy. Egészen jól állsz a répákkal, ahogy nézem!

**Arashi Himiko** Kedd 12 Jún. 2018 - 20:31

//Akihiro Jaken//

Nem beszélsz? Ne beszélj. Elmehetsz a…
Hirtelen rám tör a mérhetetlen unalom, és semmi kedvem nem marad ezen ostoba „játék” folytatásához.
Mi lenne, ha csak beszélnél? Anélkül, hogy nekem bonyolult köröket kelljen futnom előtte? Összedőlne a világ? Kitörne egy újabb háború? Az összes bijuu egyszerre rohanná le a falut?
Azért azt megnézném.
Tudod mit? Már nem is érdekel.
Pukkadj meg az izgalmas, idegfeszítő, akcióval és néha talán egy csipet drámával fűszerezett Második Shinobi Világháborús kalandjaiddal együtt!
Felsóhajtok.
Pedig érdekel! Csak a puhatolózást unom. A rossz tulajdonságaim listájára nyugodtan felírhatom ezt is. Közvetlenül a „könnyű figyelemelterelődés” alá.
Tudtad, hogy az, hogy hirtelen ráunsz valamire, amiben addig örömödet lelted, a pszichopaták gyakori tulajdonsága?
- Szerintem addig, amíg nem állok neki embereket gyilkolni azért, hogy ne unatkozzak, nincs miért aggódni.
Megmerevedek.
Ezt most… ezt most haláltutibiztosan kimondtam hangosan, igaz? Ugye nem? Ugye ennyire nem vagyok szerencsétlen?
A szemem sarkából az öregre pillantok, de szinte meg sem látom az arcát, bármiféle valós megfigyelés nélkül levonom a lehető legrosszabb következtetést.
Yapp.
Hogy az a hét pokol… és most? Ennek a mondatnak volt ám értelme abban a gondolatmenetben! Eskü! Most mi legyen? Gondolkozz, gondolkozz!! Talán valami mást kéne mondani, ami eléggé leköti a figyelmét ahhoz, hogy ezt az apró bakit elfelejtse – és ne azt jelentse a falunak, milyen beteg és fenyegető gondolataim vannak.
Érzem, ahogy egy verejtékcsepp lassan lekúszik a halántékomon.
Vagy meg kellene próbálnom megmagyarázni? Villantani egy kedves mosolyt, és…
Az előző ötleted jobb volt. Mi lenne, ha belecsapnál a lecsóba, és konkrétan rákérdeznél arra, ami érdekel? Ha ráveszed, hogy visszaemlékezzen a múltjára, az elmúlt öt perc annyira sem fogja érdekelni, mint egy bijuut egy E szintű támadás.
Mégis mit kérdezzek? Nem lenne kicsit fura, csak úgy kibökni, hogy, "bocsika,
- nem mesélne nekem a háborús élményeiről?"
…
…
A tenyerembe temetem az arcom, és érzem, ahogy ég a szégyentől.
Most komolyan? Sosem csináltál még ilyet. Most meg egymás után kétszer! Ennyire izgulsz amiatt, hogy újra hivatásos shinobi lehetsz, és küldetéseken vehetsz részt?
Öljetek meg!
Ismersz olyan technikát, amivel öngyilkos tudnál lenni?
Megölethetem magam egy klónnal…?
Ha most el is tekintünk ennek a lehetetlenségétől, tudsz olyan klónt idézni, ami fizikailag bármihez is hozzá tud érni?
Sosem sajnáltam ennyire, hogy nem tudom a kagebunshin no jutsut…
Könyörgöm, nyeljen el egy doton technika!
- Amíg én dolgozom, természetesen – nyögöm ki, olyan kínos mosoly kíséretében, amilyen rettenetes grimasz még soha senki arcára nem ült ki, és, - hogy bizonyítsam, tudok egyszerre dolgozni és figyelni – kirántok egy répát a földből.

Ajánlott tartalom