Re: Elhagyatott város

Uchiha Madara Hétf. Dec. 16 2013, 17:38

Kezed az ajtó kilincsére csúszik, majd ujjaiddal körbefogod a fémből készült fogót. Mestered ekkor gyorsan és csendben nyúl utána, majd szemedbe néz, míg másik kezével háta mögé nyúl. lassan egy kendőt húz elő, majd még egyet. Elengedi kezed és lassan felköti, ezzel takarva arcát.
Benn eközben a dúdolás egyre erősebb lett, majd mintha valami csapott nyitottak volna, csöpögni, később folyni kezdett a víz. Hallottátok, ahogy a férfi elhúzza maga mögött az ajtót, amely meggátolja, hogy a víz kifolyjon az egész szobába, majd tovább dúdolva fürdeni kezd.
- Most - szólalt meg halkan, utalva, megadja neked a lehetőséget, hogy elsőként lépj be a terembe, amely vagy azt jelentette, hogy tart valamiféle támadástól, és pajzsként hazsnál téged. Bár a halk suttogásából arra következtethetsz, megbízik benned annyira, hogy ha már látta, megindulsz a férfi után, akkor ő nem gátol meg ebben.
Halkan benyittok a fürdőbe, ahol a férfi hangosan dúdolva fürdik nektek háttal. Mestered közel oson, majd jobbjában egy kunait tartva a férfi mögé oson.
A fürdő férfi hirtelen megérzi a penge szorítását a torkán, miután a függönyként használt bambuszfal elhúzódott.
A férfi szólni sem tudott az ijedségtől, erre rátett egy lapáttal a kést tartó férfi szavai is.
- Ha most megmondja, hol vannak a fiolák, nem esik bántódása.
- A ssz...szekrényben. - dadogta remegve, testét takarva. Fejével mutatta az irányt. Mestered intett, nézz utána. A szekrényt egy másik ajtón benyitva találod egy hálószobának tűnő teremben, az ágy melletti éjjeliszekrényben. Kis dobozban találsz összesen 10 darab fiolát, melyek kék színűek és folyékony halmazállapotú. Mellette találsz még néhány aranyozott gyűrűt és egy nyakláncot is, közepén egy sötétszínű kővel. Mestered már várja a dobozt, hogy minél hamarabb megbizonyosodjon, valóban az e, amiért betörtetek.
Miután visszaviszed neki a dobozt, a férfi egyszerűen nyakon csapja a pucér férfit, aki elterül a vizes kövön.
- Most pedig futás - nézd rád ismét, majd eltéve a dobozokat indul neki az ajtónak. Arcán fennvan még a kendő, így ront neki a következő teremnek, ahol az őrök kártyáztak.
Mestered kézpecsétek után néhány lángoló shurikent fújva dönti le az őrök nagy részét, egyet meghagyva, aki képes volt elhajolni, bebújni az asztal mögé. A férfi nem foglalkozik vele, kitör az ajtón, majd még mielőtt odaérne a kertben sétáló őrség, a föld alá rejtőzik és eltűnik a helyszínről.
A kártyázók termében megmaradt férfi felkel az asztal mögül és eléd áll még futás előtt, amennyiben gyorsan támadsz, talán meglepheted őt, és ki tudsz jutni a házból. Vagy netalán maradsz még a házban, a földön fekvő férfi hálójánál? A te döntésed. Amennyiben maradsz, a lopott zsákmány értéke igen nagy lesz, azonban számítanod kell a kártyázó férfi mellett a kertből beérkező katonákkal is, számszerrint 4 katana-s őrrel.

**Kitsune Haruka** Hétf. Dec. 16 2013, 19:12

//Uchiha Madara//

Amint az ajtó felé lépdeltem, már szinte vártam, hogy a Mesterem mögém lépve vállamra tegye a kezét, ezzel jelezve, hogy várjak még. Kezeim, már szinte a kilincsen voltak, s körbefogták azt, amikor éreztem a vállamon Senseiem kemény kezét. Hamar fordultam hátra, s tekintettem mesteremre, aki a háta mögül valami kendőfélét vett elő, majd még egyet, s arcára kötötte. - Igaz is... figyelmetlen voltam. Így bárki megláthat. - Mormogtam halkan, s magam is követtem mesterem példáját, s arcomra egy kellemes tapintatú, szinte simogató kendőt kötöttem fel, mely persze eléggé takart ahoz, hogy ne ismerhessenek fel. - Most már készen vagyok! - Jelentettem ki halkan, s fordultam ismét az ajtó irányába.

Füleim újra furcsaságra figyeltek fel, a hang amit eddig hallottunk erősödni kezdett, de még mindig dúdolgatást hallottam, de volt mellette valami más is... mintha víz csobogását hallanám, majd egy furcsa zörgő hangot, mely valószínűleg egy paraván lehetett, mely megakadályozza a víz kifolyását. A bent lévő férfi még nem is tudja, hogy ezzel könnyítette meg a dolgunkat... Hiszen, így szinte gyerek játék lesz mögé kerülni, s elfogni vagy megölni, ez majd a mesteremtől függ.
- Most ! - Szólalt meg a Sensei, miközben éppen befejeztem a gondolatmenetem, s máris benyitottam az ajtón. Persze csak halkan, azért nem akartam lebukni, s csak óvatosan, nehogy legyen más is a szobában. Lehet, hogy a mesterem csak pajzsként használ engem, s azért akar előre küldeni, így óvatosnak kellett lennem. Ahogy beléptünk, nem volt ott senki azon a férfin kívül, aki fürdött, így azonnal arra vettük az irányt. A sensei halkan osont közel hozzá, s a férfi még szinte észre sem vette, pedig a penge már a nyakát ékesítette, s a mesterem volt az irányítója. A férfi szinte szólni sem bírt, láttam a szemeiben a félelmet , s azt a riadtságot, mely élvezetté tette számomra az e féle életmódot. Tetszett, amit láttam, s izgalommal töltött el a férfi félelmének látványa. Már már bizsergést éreztem a gyomrom körül, s ekkor megszólalt mesterem, aki elvonta a figyelmemet erről az érzésről.
- Ha most megmondja, hol vannak a fiolák, nem esik bántódása. - Mondta a férfinek, akit így láthatóan ismert, hiszen tudta mit rejteget.
- A ssz...szekrényben. - Válaszolt a férfi, aki eközben éppen csak ki tudott nyögni egy szót, hiszen szinte minden figyelmét testének takarására fordította, már már nevetni lett volna kedvem ... látva a férfi kiszolgáltatott állapotát.
A sensei kis intéséből arra következtetek, utána kell néznem annak, hogy igazat állít e a férfi, s elhoznom számára az említett fiolákat.

Van itt egy másik ajtó, így gondolom arra lehet a férfi által megemlített szekrény, benne azokkal a fiolákkal, melyeket keresünk. A szobába, csak lassan nyitok be, de mint látható üres, így hamar az említett tárgyak keresésére indulok. Maga a szoba olyan hálószoba jelleggel bírt, szépen berendezett kis szoba volt, de nem nézelődni jöttem... a fiolákat meg is találtam az ágy mellett lévő éjjeliszekrényben. Pontosabban 10 db fiolát találtam, melyekben valami furcsa kékes színű lötty volt. Nem tudtam mi lehet, de felkaptam mindet. Ám volt ott még egy két értékesnek tűnő dolog. Találtam pár aranyozott ékszert, egy egy igencsak szép nyakláncot, melynek közepét egy sötét színű kő ékesített. Szemem hamar megakadt rajta, s mire észbe kaptam már a zsebemben voltak. ~ Jól jöhetnek még! - Gondoltam, s habozás nélkül indultam vissza a mesteremhez.
Visszaérve a Senseihez azonnal megmutattam neki mit találtam, s erre ő szinte azonnal nyakon csapta a férfit, kinek eddig pengéjét szegezte a nyakának. A férfi szinte abban a szempillantásban elterült a vizes kövön, melynek elég érdekes csattanó hangja volt. Ekkor már sokkal inkább találtam undorítónak a férfi látványát , ahogy ott feküdt a vizes kövön egy szál semmiben. Nem tudom miért, de valahogy egy disznóra emlékeztetett, pedig nem mondhatnám , hogy kövér volt, vagy bármi egyéb jelzőt, csupán így éreztem.
- Most pedig futás! - Szólalt meg mesterem, kinek szavára azonnal ugrottam. Nem is értem magamat, olyan vagyok mint valami jól nevelt kiskutya... ~ De van más lehetőségem ebben a helyzetben? Meg egyébként is... tanulni akarok tőle nem? Akkor pedig be kell tartanom amit mond... Azt hiszem! ~ Kavarogtak a gondolataim. Nem vagyok hozzá szokva, hogy bárkinek is ennyire engedelmeskedjek, s már-már felszínre kívánkozott a kicsit morcisabb , engedetlenebb énem. Azt nem mondom, hogy gonosz... mert nem az, csak szívem szerint nem tennék meg neki mindent amit akar, jobban élvezném ha ellenkezhetnék kicsit, már csak azért is, ha ezzel bosszanthatnám valamennyit. De én mégis engedelmeskedem, ami furcsa...összezavarodtam volna? Nem tudom...
Mesterem szinte erőből rontott neki az ajtónak, mely a kártyázó őrök irányába nyílt. Lángoló shurikeneket fújva tört ki, s ezzel valamennyi őrt le is terített, kivéve egyet, mely az asztal alá bújva kerülte ki a támadást. Persze eközben a Senseinek volt ideje kijutni az épületből, s mielőtt a kertben állomásozó őrség elkaphatná a föld alá siet, s már kámforrá is vált. Minta itt sem járt volna, tűnik el a helyszínről.

Jómagam hamar sietnék utána, ám nem volt olyan egyszerű a dolog. Az asztal alatt kuporgó férfi össze szedte magát, s elém állt, mielőtt én kijuthattam volna. Ám nincsen sok időm itt lacafacázni. Valamennyi zsákmányt eltettem az imént, annak a férfinek a szekrényéből, így nem érné meg kockáztatni itt. Jobban járnék, ha sietnék kijutni innen...
Hirtelen eszembe jutottak a fegyverek, melyeket még nemrég mesteremtől kaptam... a karmok, melyek itt lapultak nálam, melyeket hamar előkaptam, s a kezemre illesztettem őket. ~ Ezeket használva gyorsan a Sensei után siethetek!

Újdonsült fegyvereimet használva rontok rá a megmaradt egy őrnek, olyan gyorsan ahogyan csak tudok, még mielőtt az feleszmélne a támadásomra. Igyekszem sok sebet ejteni rajta, valamint harcképtelenné tenni, ha szükséges megölni, hogy kijussak. Nem óhajtom megvárni , hogy a kint állomásozó őrök is megérkezzenek. Támadásom alatt próbálok létfontosságú pontokat eltalálni...erősen támadok a nyakon elhelyezkedő fő verőér felé, hiszen azt elvágva szempillantások alatt kivérzik az áldozatom. Ez a fegyver tökéletes lehet ennek az eltalálására, így ez a fő célom! Amennyiben ez sikerül, próbálok hamar kijutni az épületből, s követve mesterem példáját, a föld alatt hamar kámforrá válni. Mintha csupán illúzió lettem volna, s be sem tettem volna ide a lábamat...

Uchiha Madara Csüt. Dec. 19 2013, 15:52

Sietve rontasz be a szobába, majd a szekrénybe nyúlva megtalálod a fiolákat. A szekrény egész tartalmát kiüríted, az ékszereket zsebeidbe tömted, majd visszatérsz mesteredhez. A férfi meglátva a fiolákat tudta, befejeztétek a küldetést, egyetlen dolog maradt hátra, a lehető leggyorsabban kijutni az épületből.
Mestered után iramodsz, hátrahagyva a gazdag férfi termeit és rejtekhelyeit, amely felbecsülhetetlen értéket rejtenek.
Az előtérbe érve az asztal mögé bújt férfi előmászik, mestered után indul, mikor meghallja a háta mögött érkező lépéseket. Megfordult, majd hirtelen öt, éles körömmel találja magát szemben. Gyors és halálos sebet ejtettél rajta, felvágva nyakát hagytad megfulladni a férfit, aki saját vérében fekszik már a padlón.
Kiérve a házból aktiválod technikádat, majd eltűnsz a sötétben.

Sikeresen visszatérsz az otthonodba, ahol a férfi már asztala előtt ül, lába az asztalon van, szájában cigaretta, kezében pedig a kis fiola.
- Szép munka volt - tette vissza az üvegcsét a többi közé. Látván rajtad a mester tudja, hogy rá fogsz kérdezni, mire is jó az üveg, így megelőzve a kérdést, válaszol.
- Az üvegben lévő folyadékok mérgek, amelyeket ételekbe vagy italokba keverve érik el hatásukat. Elkábítja azt, aki belekóstol. Ez igen csak megkönnyíti a dolgunkat a későbbiekben.
A férfi felállt, kisétált az ajtó elé, majd beleszívott a cigarettába - Holnap hosszú nap lesz, menjünk aludni. - mondta, azzal lefeküdt arra a helyre, ahol te aludtál a minap.

A küldetést sikeresen elvégeztétek, a csodás postokért, a kreatív megoldásokért + 15 Chakrat felírhatsz. A lopott tárgyak értéke pedig 4000 Ryo.

**Kitsune Haruka** Csüt. Dec. 19 2013, 17:40

//Uchiha Madara//

Amint kijutottam a házból, s magam mögött hagytam az őrt, ki saját vérében úszkált, sietve merültem alá a földben, mely újra selyem szerűen omlott testemre. Kellemes érzés volt, s közben sietve igyekeztem vissza ahoz a régen elhagyott házhoz, ahol most a mesteremmel éldegélünk. Viszonylag hamar visszaértem, de persze a Sensei már az asztalnál üldögélt. Nem is vártam mást. Szájában a szokványos cigaretta, s kezében a fiola , melyet nemrég szereztünk be attól a gazdag férfitól. Megbabonázott a fiolában rejtőző lötty színe, s meredten bambulni kezdtem. Talán a fáradtság, talán tényleg az a lötty volt rám ilyen hatással, magam sem vagyok biztos benne, s ezt a bámészkodást csak a mesterem szavai bontották meg...
- Szép munka volt! - Mondta. Miközben éppen vissza helyezte az üvegcsét a helyére. Kíváncsi voltam, mi lehet benne, de kicsit restelltem megkérdezni, s sokat haboztam rajta. Gondolkoztam, hátha magamtól is rá tudnék jönni, de könnyebb lett volna csupán pár szóval elintézni a dolgot, de persze a Sensei gyorsabb nálam, s nem várta meg, hogy rávegyem magam a kérdésre.

- Az üvegben lévő folyadékok mérgek, amelyeket ételekbe vagy italokba keverve érik el hatásukat. Elkábítja azt, aki belekóstol. Ez igen csak megkönnyíti a dolgunkat a későbbiekben. - Válaszolt, a még fel sem tett kérdésemre, mellyel kicsit talán meglepett, de valahol belül számítottam a még kéretlen magyarázatra.
A Sensei felállt , s kisétált a friss levegőre, majd szinte azonnal beleszippantott a cigarettájába, ami hirtelen felizzott, majd újra elsötétedett. Kicsit tetszett a perzselő, izzó dohány színe...de hamar eltűnt, mielőtt még jobban megfigyelhettem volna. ~ Talán ilyen lenne az én lelkem is? Néha felizzik, majd újra, s újra kifakul? ~ Merengtem el önmagam mélységeiben, de a Sensei szavai újra visszatérítettek a valóságba, ami most igencsak jól jött.

-Holnap hosszú nap lesz, menjünk aludni. - Szólt a Sensei, s kicsit talán meglepődött arccal figyeltem a szavait. Lehet a fáradtság az oka annak, hogy most folyton elkalandozik a figyelmem, s minden apróságról eszembe jut valami. Tényleg jobb lesz ha aludni megyek...Ám van egy kis probléma. A Sensei az én helyemre feküdt le...Ami kicsit bosszantott, s rákényszerültem, hogy új helyet válasszak magamnak. Nem messze az előzőtől kuporodtam le, s mint egy kismacska ... "fülem-farkam behúzva" aludtam el szinte egyből.

Reggel hamar keltem, pedig azt hittem , hogy most, így küldetés után majd hosszasra nyúlik az álmom, de mégsem... az első napsugarakkal felpattantam a földről, s még arra sem emlékeztem egyáltalán álmodtam e valamit vagy sem, olyan édesen aludtam, hogy fogalmam sincsen...

Uchiha Madara Vas. Dec. 22 2013, 16:17

Miután kinyitod a szemed, láthatod, amint a férfi az asztalnál ül és eszik. Egy másik tányér is van mellette, rajta néhány hússal és egy kis rizzsel. Valószínűleg neked lett kikészítve. Miután megetted a kikészített ételt, megindulhatsz mestered után, aki már rég kinn vár rád. Egy palack víz van kikészítve mellé egy táskában, ami mellett még néhány kunai is felsorakozik.
- A minap igen bátor voltál, még engem is megleptél a vakmerőségeddel. Azok az őrök soha sem fognak megtalálni minket, ebben biztos lehetsz, nem kell tartanod a lopott gyűrűk miatt. - mosolyodik el, tudta, hogy loptál mást is a házból, nem csupán a mérget.
- Azonban, van még mit tnaulnod, az egyszerű őrök nem tarthatnak fel téged semmilyen fontos küldetésed alatt, így most edzeni fogunk. Megtanítalak néhány hasznos lépésre. - Jobb kezét maga elé emeli, a bal háta mögé helyezi.
- Támadj nekem - int feléd jobbjával.
A férfi nem mozdul, csupán áll és várja, mit lépsz. Kíváncsi rád, ki akarja ismerni a mozdulataidat. Tanítványának fogadott, így el is várható, hogy tudjon rólad mindent. Szemeivel figyeli minden egyes mozdulatodat.
Bármit is lépsz a férfi csak áll és vár, az első komolyabb erejű támadásnál azonban teste megrepedezik és kis darabokra törik. A föld alól pedig hátad mögé kerülve, akár egy árny, úgy csap le rád és egy kunait szorítva torkodhoz, másik kezével melleid alatt tartva zárja le gyorsan a harcot.
- Pontosan erről beszéltem. Nem engedhetjük meg, hogy feltartsanak, kell neked egy társ, amikor én nem vagyok ott. Egy olyan társ kell, aki tökéletesen ismer téged, és megegyeznek a képességetek is. A legjobb társ önmagad leszel. - enged el. A kunait félredobja, majd belevezet egy újabb technika rejtelmeibe.
- Amit most mutatni fogok az már ismerős lehet a számodra, még az akadémián taníthatták a Bunshin technikát. Itt azonban nem csak egy szellemet alkotunk, hanem egy testtel rendelkező harcost. A Tsuchi Bunshin, azaz a földklón képes harcolni is, részben ellenáll a fizikai támadásoknak, valamint képes a Doton elem technikákra is. Egy szinte tökéletes technika azoknak, akik egyedül dolgoznak, akár csak mi. - majd kezével egy pecsétet formált.
- A technikához ismét a lábad kell majd, azon keresztül kell a chakrad a földbe vezetni és megformázni a már átitatott földet a saját képedre. ha ez megvan, akkor szólj - majd lefeküdt és rágyújtott.

A technika első fázisáról szeretnék egy szép hosszú postot.

**Kitsune Haruka** Vas. Dec. 22 2013, 19:28

//Uchiha Madara//

Kinyitottam a szemem, s tekintetem szinte egyből mesteremre szegeződött, aki nem messze, az asztalnál ülve tömi a reggelijét, vagyis annak nézett ki. Ételszerűség, melyet jobban megfigyelve egészen finomnak nézett ki. A Sensei tányérja mellett volt egy másik, még érintetlen, egészen finomnak tűnő reggeli is kikészítve, pontosabban néhány szelet hús, egy kis rizzsel, mégis számomra fenséges lakomának tűnt. Pont ekkor kordult egy hatalmasat a gyomrom, amit bizonyára egyből észrevett a mesterem is, s a fejem hirtelen csapott át átlagosról, amolyan sötéten vöröslőbe, szinte már-már nehéz volt eldönteni, hogy szégyenlős vagyok, vagy inkább mérges önmagamra, emiatt a csöppet kellemetlen hang miatt... Ekkor felpattantam a földről, s lassan, mintha mi sem történt volna sétálok oda az asztalhoz, s sietősen kezdtem neki a reggelimnek, vagyis gondoltam, hogy a számomra volt odakészítve az az egy tál étel. Nem volt túlzottan fűszeres, sem pedig tökéletesen elkészítve, mégis olyan volt, mintha már 1000 éve nem ettem volna. Bár igen, hogy tegnap nem ettem túl sokat a küldetésünk miatt, s talán ez az oka a mostani falánkságomnak.

Amint befejeztem a reggelit, észrevettem, hogy mesterem már rég odakint, a friss levegőn tölti az idejét, s roppant kíváncsi voltam mivel, min ügyködhet... így hamar követtem őt. Kiérve kicsit talán meglepetésként ért, de mégis nagyon feltüzelt, a Sensei mellett egy palack víz volt, s egy táska, nem messze tőle pedig néhány kunai hevert a földön. ~ Ez nem jelenthet más...ezek szerint...újra...újra...valamilyen feladatom lesz! ~ Reménykedtem legbelül, s gyorsan siettem senseiem mellé, aki hamar elkezdett beavatni a következő feladatomba, amire szinte nem is számítottam...
- A minap igen bátor voltál, még engem is megleptél a vakmerőségeddel. Azok az őrök soha sem fognak megtalálni minket, ebben biztos lehetsz, nem kell tartanod a lopott gyűrűk miatt. - Nyitottam ki szemeim, melyet sokkal inkább árulkodtak meglepettségről, mintsem félelem lett volna bennük. Meglepett, hogy a sensei tudott a gyűrűkről, bár mit is vártam. Tudhattam volna, hogy semmi nem maradhat rejtve a szemei elöl, s ennek isten igazából örültem is, hiszen tőle tanulok, vagyis... előbb utóbb valószínűleg én is hasonlóan szemfüles lehetek mint ő, ami újra, s újra boldogsággal töltötte el a testem. Szinte egészen megborzongtam, amikor belegondolok miket is érhetek el mellette.
- Azonban, van még mit tanulnod, az egyszerű őrök nem tarthatnak fel téged semmilyen fontos küldetésed alatt, így most edzeni fogunk. Megtanítalak néhány hasznos lépésre. - Folytatta a Sensei, majd tett egy mozdulatot, melynél már valahogy kezdtem kapisgálni mi is fog rám várni, de nem mertem tenni semmit.

- Támadj nekem! - Hangzott a parancs, legalább is én annak éreztem,s kicsit lefagytam. Sosem gondoltam, hogy lesz ilyen feladatom is, ahol rá kell támadnom. Nehéz volt kiolvasztani a lábaimat, s megtenni az első lépést. Először ötletem sem volt, hogyan tehetném ezt meg, ráadásul a sensei sem tett semmilyen lépést, csupán várta, hogy elinduljak, s megmutassam mit is tudok... ~ Ez várható volt, mármint az ilyen feladat, én mégsem vagyok felkészülve erre... Ilyen gyorsan még nem...~ Járt a fejemben, miközben éreztem magamon mesterem átható pillantásait. ~ érthető, hogy meg akarja ismerni a technikáimat, s mozdulataimat, elvégre is ő a mesterem, s érthető , hogy mindent meg akar tudni rólam. ~ Gondolkodtam, de nem jutottam előrébb, s talán már a sensei is mérges rám, hogy ennyi idő után nem indítottam semmilyen támadást. ~ Mindegy, hiszen még csak most ismertem meg, mi köt engem még hozzá....alig valami...gyerünk már Haruka, ne legyél ilyen gyáva! ~ Mondta legbelül egy hang, mely talán a sajátom, talán nem...nem az eredetét figyeltem, csupán a szavai jelentését, s igaza volt! ~ Támadnom kell!~ Nem habozhatok itt tovább, tudtam, s felkaptam a még alig használt fegyveremet, melyet pont ő, a Sensei adott nekem... Karmok, melyek tökéletesen illeszkedtek a kezemre, s amikor rajtam voltak valahogy...sebezhetetlennek éreztem magam. Kellemes érzés volt,s így könnyebb volt rátámadni a saját mesteremre.
Talán hülye ötlet volt, de önnön saját technikáját próbáltam ellene fordítani, s eltűntem a föld mélységeiben, szinte elő sem bukkantam, csupán mesterem mögött, próbáltam sebesen kiugrani a földből, majd karmaimmal elkaptam a lábát, majd karjait. S már-már úgy véltem sikeresen támadtam rá...Ám ekkor...egy kisebb halovány repedésnek tűnő csíkocskát véltem felfedezni a Senseiem karján, majd lábain, melyek az általam ejtett karmolásnyomok mentén jelentek meg elsőként, majd egyre folytatódtak, s nőttek, míg végül a Senseiem egész teste a porba hullott, persze kicsinyke darabokba, melyet a repedések sűrűsödése okozott.
Szemeim csodálkozva, szinte már ámuldozva figyelték s földet, ahol mesterem egykori testének darabkái ékeskedtek, de nem volt sok időm a bambulásra... Senseiem máris a hátam mögött volt, s kicsikét dezsavű érzésem támadt, torkomhoz szorított egy pengét...pont, mint mikor legelőször találkoztunk, s körülbelül úgy is éreztem magam. Hirtelen legyőzötten álltam ott, s mozdulatlanná dermedtem, s harc el is dőlt...szinte azonnal vesztettem, amit nem nagyon tudtam elfogadni. ~ Miért győzött le megint ilyen könnyedén...ennyire semmirekellő lennék? ~ Járt a fejemben.
- Pontosan erről beszéltem. Nem engedhetjük meg, hogy feltartsanak, kell neked egy társ, amikor én nem vagyok ott. Egy olyan társ kell, aki tökéletesen ismer téged, és megegyeznek a képességetek is. A legjobb társ önmagad leszel.- Mondta a sensei, miután szinte gyermeki egyszerűséggel győzött le, s kicsit megalázottan éreztem magam, pedig tudom, hogy ő nem annak szánta ezt az egészet, csupán a tudtomra akarta hozni, hogy még rengeteget kell fejlődnöm, s kicsit úgy éreztem, most egy újabb, s még izgalmasabb technika rejtelmeit ismerhetem majd meg, mint előzőleg. Talán így kicsit kárpótolva leszek a gyors porbatiprás után, még ha ő nem is veszi ezt figyelembe.

- Amit most mutatni fogok az már ismerős lehet a számodra, még az akadémián taníthatták a Bunshin technikát. Itt azonban nem csak egy szellemet alkotunk, hanem egy testtel rendelkező harcost. A Tsuchi Bunshin, azaz a földklón képes harcolni is, részben ellenáll a fizikai támadásoknak, valamint képes a Doton elem technikákra is. Egy szinte tökéletes technika azoknak, akik egyedül dolgoznak, akár csak mi.- Szemeim csillogva figyeltél a senseit, s minden szavát szinte már-már ittam...Hihetetlenül feldobott az új jutsu tanulása, s már el is felejtettem az előző leégésemet. ~ Egy klón, mely ilyen hihetetlen erőkifejtésre képes, nem is beszélve arról, hogyha úgy néz ki mint én...rengeteg cselhez felhasználható lesz majd... nagyon hasznos lehet, annyira élvezem... ~ Gondolkodtam, miközben tekintettemet mesteremen tartottam, aki kezével egy pecsétet formált. Szinte egyből próbáltam én is újaimmal létrehozni ugyan azt a pecsétet, mely talán azonnali tudásvágyamra utalhat.
- A technikához ismét a lábad kell majd, azon keresztül kell a chakrad a földbe vezetni és megformázni a már átitatott földet a saját képedre. Ha ez megvan, akkor szólj! - Majd hanyatt vágta magát, s pöfékelni kezdett.
~ Nah, jó! ~ Járt a fejemben. ~ Akkor kezdjük!
Az, hogy a földbe vezessem a chakrámat már megyeget, de hogy a saját képemre is formáljam, aki ott áll előttem, az már kicsit más tészta lesz. Lehunytam a szemeim, s összegyűjtöttem minden erőmet, majd koncentrálni kezdtem. Éreztem a föld nyújtotta békés érzést melyet korábban is a tanulásom alatt, talán ez segített akkor is, s majd most is a higgadt gondolkodáshoz és koncentrációhoz.
Eltelt talán 1-2 óra, s még nem igen sikerült kimozdítani a földet önmaga szilárdságából, de a tanulás utáni vágyam nem lankadt, próbálkoztam, mialatt a mester még mindig ott heverészett nem messze tőlem.
Szemeim még mindig lehunyva, s előttem a sötétség lebegett, melyben próbáltam megfejteni a jutsu titkát, melyet nemrég elém tárt a mesterem. Már rég itt vagyok, s most...valahogy úgy érzem mintha ki tudnék emelni valamit a földből, mely előttem áll, de nem tudom megfogni, s csak úgy megemelni... valahogy érzem, hogy kapcsolódik a chakrámhoz, de mégis...olyan fura...
Belém hasított egy érzés, s olyan volt, mintha valamit húznom kéne, de nem bírom... mégis próbáltam, próbáltam kitépni a földből... amikor már úgy éreztem sikerült, kinyitottam a szemeim, s szinte padlót fogtam a látványtól. Egy még csak rám kicsit sem hasonlító, olyan agyagos dolog lehetett előttem. Tény, hogy biztosan a földből származik...de mégsem pont olyan amilyet akartam...azt hiszem.

Hamar eltakarítottam, s újrakezdtem azt amit az előbb is tettem, csupán most próbáltam alakítani, s formálni is azt a valamit, amit igyekszem kitépni a földből. Igyekeztem megadni számára a saját alakom, legalább is amilyennek én önmagamat látom, s remélem ez megfelelő lesz a sensei számára. Így másodjára már félve...szinte rettegve nyitottam kis a szemem, de szerencsére most már kellemesen csalódtam önmagamban. Végre nem egy földből kutyult szörnyeteg állt előttem, hanem sokkal inkább egy lány...aki mellesleg egészen hasonlított rám, legalább is ahogy én láttam...Remélem a mesterem is hasonlóan vélekedik majd, bár kicsit félve fordítottam a sensei irányába a tekintetem, majd ennek ellenére...hangosan kiáltottam oda számára....
- Sensei! Ez megfelel...

Uchiha Madara Kedd Dec. 24 2013, 21:35

A próbálkozásokat mestered mosolya zárja le. Közelebb sétált klónodhoz, majd rád néz.
- Az előző valamiért jobban tetszett - mosolyodik el, talán a benned lak szörnyre gondolt, miközben ellőtte ezt a nem éppen erős poént.
- Viszont. - vár ismét egy lélegzetvételnyi időt. - A klónodat mozgatni is kell, nem elég csak létrehoznod, hisz mi értelme lenne, ha csak állna egy helyben...na ugye - mosolyodik el ismét, majd visszaül helyére, újabb cigarettára gyújtva.

Eljutottál a technika második fázisához, ahol inkább gyakorlás, mint újabb tanulnivalók várnak rád, hiszen az alapjai már megvannak a technikának. Hogy miről is szóljon a postod?
Mestered, látván gyakorlásod és klónod mozgatását, felkel, majd egy kunait dob feléd.
- Ha képes sebet ejteni rajtam akár egyetlen klónod is, befejezhetjük a tanulást. Ám amíg ez nem valósul meg, addig gyakorolni fogunk. - szívott egy újabb slukkot a cigibe. A férfi eléd sétált, levette felsőjét, hogy látszódjon, ha találat éri őt. Az edzést pont olyan komolyan veszi, mint a küldetéseit, nem lesz egyszerű feladatod.
A klónokat a kunai késsel együtt tudod létrehozni, ám az első támadás olyan szinten vall kudarcot, hogy mikor a klón rátámadt a férfira, az megakasztotta alkarral a szúrásra kész fegyvert tartó kezet, majd egyensúlyát megtartva rúgott egy olyat, talppal, hogy a klón darabokra tört és összeesett.
- Nos? - int feléd a férfi. élvezi a harcot, ezt te is látod rajta.
Ismét egy hosszú postot szereték egy utolsó támadással, melyneka végét hagyd nyitva.

**Kitsune Haruka** Szer. Dec. 25 2013, 13:34

// Uchiha Madara// =^.^=

Végre előttem állt a képmásom, s a Sensei felém közeledett...
- Az előző valamiért jobban tetszett! - Vigyorgott a Sensei, ami nem is tudom, hogy bók vagy inkább rossz inulatú megjegyzés lenne, s egy kicsit értetlen vagy nem is tudom, amolyan furcsa arckifejezés volt rajtam. Amennyiben a bennem lakó sötétségre gondol, meglehet, hogy eféle alakot öltene, bár szerinte az sokkal nagyobb, s gonoszabb lenne ennél. Ez hozzám képest egy aranyos kiscica lehetett csupán. Azt hiszem, talán haragudnom kellene Konohára, de rá nem tudok... Nem magával a faluval van a problémám, csupán egyetlen személy felé irányul minden haragom, s gyűlöletem...
- Viszont. - Szólt, hozzám ismét mesterem, aki ezzel megszakította előző, bár cseppet sem helytálló gondolatmenetem. S egy pillanatnyi idő múlva már folytatta is.

-A klónodat mozgatni is kell, nem elég csak létrehoznod, hisz mi értelme lenne, ha csak állna egy helyben.
- Ez igaz...- Mondtam, s közben eléggé elgondolkoztam, hogy nekem ez mégis miért nem jutott az eszembe, annyira nyilvánvaló, és bolond sem vagyok..akkor meg?
- Na ugye... - Mosolyodott el a Sensei, s vissza ballagott az imént már elfoglalt helyére.
A klón már előttem állt én mégis csak bámultam, s azon gondolkoztam , hogyan mozdíthatnék meg egy tárgyat, ami előttem áll. ~ Lehet, hogy idegesnek kellene lennem emiatt? Vagy más félne a Senseie haragjától, amiért nem megy neki azonnal? Nem tudom, én nem érzek ilyesmi, az baj? Nem vagyok ideges, sokkal inkább nyugodt, s próbálok rájönni a dolog nyitjára, a Sensei meg úgyis alszik...ezért legyek ideges... ~ Járt a fejemben, de most nem igazán az eféle gondolatoknak kéne ott járnia. Sokkal inkább a technikán kellene agyalnom, s hogy, hogyan valósítsam meg. A mester nem ad túl sok instukciót, nem olyan mint a többi sensei Konohában...ők mindig elmondták, hogyan kell elkezdeni, s mit is kell csinálnom közben, hogy hogyan tartsam a karom, mit érezzek, mire figyeljek... de ez itt nem lehetséges. Talán jobban is kedvelem ezt a stílust, mintsem mindig ott legyen a "cumi" a számban, s mindent megkapjak. Ezért tartom gyengébbnek azokat, akik ott tanulnak, s ezért indultam én el egyedül, s hagytam ott a falut. Nem nézem sokba azokat, akik a falu burka alatt nőttek föl...
~ De miért jutnak eszembe ezek... Mióta eljöttem, sosem gondolkoztam ezen... talán , ez lenne a honvágy? De hát nem akarok visszamenni oda... mégis ...valahol legbelül talán... hiányozna?
El kell zavarnom most ezeket a gondolatokat, s visszatérni a tanulásomhoz, s hogy megmozdítsam végre az a föld izét itt előttem. Valószínűleg ez is, mármint a mozgatás, a chakrámmal lesz összeköttetésben, mégis azt hiszem rá kell jönnöm, hogyan tudok számára bizonyos mértékű önálló chakrát biztosítani ami nem egyszerű. De először is mozgassuk meg kicsit a befásult föld ízületeket... Azt hiszem ezt valami elfuserált poénnak szántam, még jó, hogy csak magamban elmélkedem...
A chakrám irányítása, át egészen a klón belsejébe ment, egészen különösen, mégis tökéletesen vezette át a föld minden chakrámat. Éreztem, hogy a klón már rendelkezik a chakrám egy kicsinyke részével, amit egyenesen belé vezette, s már nem csupán egy föld daram volt, mely kimagaslik , hanem egy chakrával rendelkező földdarab... oh yeah...
Talán ha megpróbálom megmozdítani magát a chakrámat, akkor majd a föld is mozdul vele együtt ... gondoltam én...

Szemeim hirtelen nyíltak ki, mikor a mellettem álló földdarab hirtelen mozgásba lendült, mégpedig nem éppen arra amerre én akartam... Előre rontott, de azt hiszem pont ettől a gyors, hirtelen mozgás miatt következett be az, hogy... szinte egyből kicsinyke... már-már porszemnyi darabokra hullott szét a klón, amit létrehoztam, s az ijedtség , amit a hirtelen mozgásba lendülő klónom okozott, azt eredményezte, hogy ott csücsültem a földön... cseppet sem szép pózban.
Talán ez eredményezte, hogy a Sensei felkelt a földről, hisz már ő sem bírta nézni a szerencsétlenkedésemet... de azért a bennem lévő küzdőszellem nem lankadt, csupán érdekes formában bontakozott ki...
A sensei egy kunait vett a kezébe, majd felén dobta. Eleinte furcsálltam, de mint vártam, megmagyarázta tettét...
- Ha képes sebet ejteni rajtam akár egyetlen klónod is, befejezhetjük a tanulást. Ám amíg ez nem valósul meg, addig gyakorolni fogunk.- Hangzott el mesterem szájából, melybe újra bevette a cigarettát, s mélyen beleszívott, majd felém indult, szinte egészen elém ért már, amikor a felsőjéért nyúlt, majd egy könnyed mozdulattal szabadult meg tőle. Hamar leesett mit is akarhat, valószínűleg ez azt jelentheti, hogy ott kellene megsebeznem valamelyik klónommal, s így jobban látható ha ez sikerül. De mégis, hajlandó arra, hogy az én kis edzésem kedvéért sérülést szenvedjen el... ~ Mi lesz ha nem tudom megfelelően irányítani a klónt, pont mint előzőleg, s nagyobb sérülést ejtek rajta annál, mint amit ő gondol... Mi lesz ha nem csak egy horzsolás lesz, hanem esetleg sokkal nagyobb mértékű... ~ Kicsit nyomást éreztem magamon, s nem akartam bántani a Senseit. Szívesen mértem volna össze vele az erőmet, de ez egyáltalán nem az volt. Nem erő felmérés, csupán meg kellett sebesítenem a klónommal. Nagyon szeretném elsajátítani a technikát... de mégis...
Valamiért egyről a kettőre változott meg a véleményem... eszembe jutott, hogy mi is a célom, s miért vagyok itt... ~ Meg kell sebeznem? Hát legyen ! ~ S szinte szem elől vesztettem az eddigi nézetem, miszerint nem akarom bántani a Senseit... ~ Talán ez a bosszú egészen megváltoztatna engem?
Újra létrehoztam a klónomat, ami már kicsit könnyebben ment, s már eleve a kezében volt a Kunai, amit használnom kell a támadáshoz... ám először kisebb, s finomabb mozgásokat próbálok elérni vele, s csupán néhány lépést tettem vele előre.. ahogy gondoltam... az elmém és a chakrám összhangjából alakul ki a megfelelő mozgás. De ez nem olyan egyszerű... A sensei talán türelmetlen lesz, de mégis még folytattam a kisebb mozdulatok gyakorlását, nem szívesen jártam volna úgy mint előzőleg, s még ez sem volt tökéletes...megesett, hogy robotos, kicsit vicces mozgás sikerült, de talán egy óra elteltével már egészen emberinek tűnt. Valószínűleg jókat nevetett rajtam a sensei, még ha ezt nem is mutatta ki...
~ Most, hogy már tudok vele könnyebb mozgásokat produkálni...talán elkezdhetnék támadni is? ~ Gondoltam, s a klónt egyenesen a Sensei irányába állítottam. Elszántnak éreztem magam, de legbelül valahol még ott motoszkált, hogy nem akarom nagyon megsebezni a senseit.. ami magamat ismerve, csupán azért volt, mert ez hátráltatná a további küldetéseket, s tanulásokat. De abban is biztos voltam, hogy a Sensei majd kikerüli a támadást, ha azt nagynak látja, vagy túl veszélyesnek...
A klónnal végre készen állok arra, hogy támadjak ... Szinte szemtől szembe, rárontottam a Seneire a klónommal...ami így utólag átgondolva szörnyű ötlet volt, s nem is tudom, hogy miért így kezdtem..de akkor is így volt...Amint a klón a sensei közelébe ért, s előrenyújtotta a kezében lévő kunait, a Sensei szinte azonnal hárította a Kunait, s egy csöppet sem erőteljesnek látszó rúgással ripityára törte a klónomat, mely apró föld darabkák formájában hullott alá a földre.
- Nos? - Intett a Sensei, s az arcomon meglepettség, majd kisebb vigyor lett úrrá. ~ A sensei élvezi ezt kis játékot? Hát, legyen..
Úrja, s újra létrehoztam egy klónt, mellyel támadtam, és én is egyre inkább élveztem a harcot, még így is, hogy a Sensei sorra tette tönkre mindet... Nem tudom, hogyan, de ez az ember képes arra, hogy a már éppen kihunyó lángos újra, s újra felélessze bennem, mely újra és újra egyre nagyobb lángokkal tér vissza, pont mint a legendás főnix... Ez bizonyítja, hogy jó Senseit találtam magamnak, ő lehet az, aki kihozza belőlem a legjobbakat...
Szemeimben égett a tűz, legalább is én így éreztem, s minden chakrámat összeszedve létrehoztam egy klónt, mely más volt az eddigieknél... Nagyobb chakrája volt, s a részletessége is egészen más volt... sokkal szebb volt, és erősebb is, melynek kezében szintén egy kunai volt. Érezhetően jobb volt mint az eddigi társai, s sokkal tisztább volt az irányíthatósága. Kicsit talán büszke voltam magamra, hogy létrehoztam, de kicsit aggódtam, hogy a Sensei ezt is szinte azonnal visszaküldi a porba... De nem inoghatta meg... minden erőmet használnom kellett, s támadni... De nem szemtől szemben, kicsit cikázva, oldalról támadtam, a klónnal... remélve, hogy végre elérem a célom, s megsebesíthetem őt... Sokat kételkedtem ma, de most mindent tisztán látok...

Uchiha Madara Szer. Dec. 25 2013, 18:42

Az újabb és újabb klónok megindultak mestered felé, aki nem habozott, egyszerű, gyors, ám annál hatásosabb mozdulatokkal ütötte ki az összeset. Mestered, mintha chakrat koncentrált volna tenyerébe, majd azt összpontosítva egyetlen csapásba ütötte át klónjaid mellkasát, amelyek átszakadva tették tönkre azokat. A klónok darabokra hullottak, a földre esve törtek szét.
A férfin egy karcolás sem volt, izzadtsága azonban mér kezdett jeleket adni. A férfi egyre nagyobb kőkupacra állt, onnan mérte újra és újra a csapásokat.
- Frontális támadásokkal és cikcakkos mozgással nem tudsz megtéveszteni. Hidd el, hamarabb kifogysz a chakraból, ha így küldöd nekem őket. AZ őröknél ez a fajta támadás bejön, de mi van, ha egy képzettebb shinobi ellen indulsz? - tanácsolta, miután egy újabb klónnak ütötte keresztül a mellkasát.
- Ha nem vagy képes meglepni az ellenfelet - csapott le ismét - Nem lesz esélyed a túlélésre.
Mestered néhány pillanatnyi pihenőt mutatott kezével, leporolta öklét, ám ezzel készen is állt, hogy ismét megvédje magát.
A férfi teste épp olyan egészséges és sértetlen volt, mint amikor levette felsőjét. Nem vehetsz félvállról egy ilyen embert, meglepetésszerű támadást kell indítanod ellene.

Vissza kell emlékezned mindarra, amit mestered a technikáról mondott, illetve az imént elhangzottakat is vedd figyelembe. Fontold meg a támadásaid, a postnak nem kell hosszúnak lennie. Elég néhány próbálkozás. A végét hagyd még nyitva kérlek.

**Kitsune Haruka** Szer. Dec. 25 2013, 19:40

//Uchiha Madara// =^.-=

Kezdtem ideges lenni, s talán egy-egy felelőtlen pillanatban még az eszem is elkószált, s nem a kellő helyre figyeltem. Figyelmetlenségem a jelenlegi probléma oka. Legalább is én így gondolom. A klónok megfelelőek, így külsőleg, s a kellő chakra is megvan bennük, mégis valami nem stimmel, s ez a baj már csakis velem lehet. ~ Nem vagyok elég jó? Nem vagyok rá képes? - Járt a fejemben, s gondolkoztam mi az amit kihagytam... ~ Nem figyeltem kellő képen a Sensei szavaira? Mit is mondott még reggel, amikor elkezdtük a tanulást...
- Amit most mutatni fogok az már ismerős lehet a számodra, még az akadémián taníthatták a Bunshin technikát. Itt azonban nem csak egy szellemet alkotunk, hanem egy testtel rendelkező harcost. A Tsuchi Bunshin, azaz a földklón képes harcolni is, részben ellenáll a fizikai támadásoknak, valamint képes a Doton elem technikákra is. Egy szinte tökéletes technika azoknak, akik egyedül dolgoznak, akár csak mi.
- Nyitottam ki a csipámat, amikor eszembe jutottak a sensei szavai. ~ Képes Doton vagyis a föld elem használatára. Mind eddig ezt kihagytam a támadásokból, s csupán föld feletti, fizikai támadásokkal próbálkoztam. ~ Nevettem egy nagyot, s talán a mester azt hiszi bolond vagyok, pedig csupán önnön butaságomat nevettem ki. Ami kicsit megalázó is volt, hiszen a sensei elmondta, én mégis figyelmetlen, s együgyű voltam. Csupán a saját fejem után megyek, s cseppet sem figyelek a szavaira...De nem ez az egyetlen amit kihagytam , s figyelembe sem vettem a szavaiba.
A sensei egyre csak összezúzta a klónokat, de valahogy mindig csak egyet küldtem ellene, ami szintén a saját együgyűségem miatt van. Nem néztem a dolgok mögé, s nem jöttem rá, hogy egyszerre több klónom is lehet, s ráadásul így értékes chakrát pazaroltam el.
- Frontális támadásokkal és cikcakkos mozgással nem tudsz megtéveszteni. Hidd el, hamarabb kifogysz a chakraból, ha így küldöd nekem őket. AZ őröknél ez a fajta támadás bejön, de mi van, ha egy képzettebb shinobi ellen indulsz? - Mondta a sensei, miután egy újabb, majd egy újabb klón zúzott darabokra, szinte minden erőfeszítés nélkül. ~ Igaza van, ez így helytelen! ~ De már kezdett megfogalmazódni bennem egy terv, ami talán beválhat, de kételkedem önmagamban, s ez hiba. ~ Mégis ez egy kicsit összezúzta az önbizalmam, általában nyugodt vagyok, és felmérem a helyzetem, most mégis... Mégis elfutottam olyan fontos információk mellett, ami nélkül nem győzhetek. Ez zavaró. Mikor váltam ilyen felelőtlenné? Miért... - S talán egy picinyke könnycsepp is kicsordult, mégis megálltam, s kicsit lehajtottam a fejem. Miközben az agyam szinte megállíthatatlanul forgott.
Szemeim kinyitva, egyenesen a senseinek szegeztem a tekintetem, s nem vettem le róla a szemem. Kicsit ijesztő lehettem, mert nem kedves nézésem volt. Amolyan " Úgyis kicsinállak! " nézés volt, melyet komolyan gondoltam. ~ Elkaplak! ~ Indult be bennem a vadászösztön. Szinte saját akaratomon kívül cselekedtem, miközben az agyamban pörögtek a sensei szavai. Újra, s újra...

- Elkaplak Sensei! - Mondtam vigyorral az arcomon,s egyszerre nagyon magabiztos lettem. S minden maradék chakrámat összeszedtem, hiszen sokat pocsékoltam...De itt lesz a vége!

A szemeim, éreztem, hogy égnek..ég bennük egy tűz, mely azt súgja...CSELEKEDJ!
Nem is számoltam, de egyszerre körülbelül 5 klónt hoztam létre, melyeket szinte mind egyszerre a mesteremre uszítottam, persze kunaial felfegyverezve, de 2-őt ekkor hirtelen a föld alá rejtettem. Akik ez idő alatt pontosan a sensei alá érkeztek. Kicsit mosolyogtam a helyemen, nem bírtam ki, hogy ne, bár amolyan őrült vigyor volt, mert hihetetlen élvezet járta át a testem. Élveztem, hogy támadom a Senseit, s éveztem használni a technikát. Élveztem...
A sensei alatt lévő két klón csak akkor bukkan a felszínre, amikor a mesterem éppen elfoglalt az őt támadó másik 3 klónnal. Akik reményeim szerint kellően lefoglalják őt... Amikor az a 2 előbukkan a földből, melyet gyorsan akarok megvalósítani, szinte azonnal két irányból támadják majd meg a senseit... Aki remélhetőleg a többi klóntól figyelmetlen lesz, s nem számít hirtelen felbukkanó további klónokra.
- Gyerünk, játszunk Sen-sei...

Uchiha Madara Szer. Dec. 25 2013, 20:55

Egy utolsó támadást indítottál mestered ellen, nem egy, nem kettő, hanem egyszerre 5 klónnal. A klónok egy része elterelte a férfi figyelmét, míg a másik része a föld alól támad rá.
A férfi két kezével oldalra csap, ezzel átütve a szélről támadókat, ám az előtte lévőre nem marad ideje, hisz a föld megreped és két klónod ront rá egyből. A férfi elhajol, egy-egy csapással földre teríti őket is, ekkor megakad a lélegzete. AZ előtte álló klón mestered nyakához szegezi a kunait, végre sikerült lefegyverezni őt.
- Szép munka volt. Az elterelést jól megoldottad - mosolyodott rád, miközben egy ruhadarabba törölte arcát.
- Csak most lehet azt mondani, megtanultad a technikát. Szép munka volt. Mostantól mindig ott lesznek neked a társaid, akik a gondolataid alapján cselekednek és ölnek. - gyújtott rá elégedetten egy cigarettára.

Néhány perccel később, mikor már mestered leült az asztal elé, lábát feldobva a sík lapra, hogy nyugodtan és kényelmesen cigizhessen egy nem várt fordulat következett.
Egy fehéres szőrű, négylábú állat sétált be a ház nyitott ajtaján. Megdermedt az ajtóban, majd mesteredre nézett. Szájában egy tekercs volt.
- Áh, Seimei. Mi hír? - szól mestered mosolyogva. Választ nem kapott, csupán a róka lépett közelebb. Talán zakkant a férfi, hogy a rókával ült le beszélni, vagy van még valaki a házban?
A róka közelebb lépett, majd fejét mestered felé dugta, aki kivette a tekercset, majd szétnyitotta és olvasni kezdte.
- Hm. Rendben. - válaszolt, miután elolvasta. A róka fejet hajtott, majd egy pukkanásban eltűnt.
- Remélem, szeretsz utazni - néz ismét rád mosolyogva. Ugyanis utazunk. Holnap este indulunk. Addig pihenj, vagy tégy amit akarsz - fordul ismét vissza, cigarettázni.

A technikát elsajátítottad, felírhatod az adatlapodra, valamint a csodás megoldásokért és postokért + 8 Chakrat is felírhatsz. A postod a mai nap lezárását tartalmazza, tehetsz bármit, kora délután van jelenleg. Mestered leginkább csak cigizik az asztalnál, nem megy semerre, tlaán itt az idő, hogy megtudd, ki is ő.

**Kitsune Haruka** Szer. Dec. 25 2013, 21:59

// Uchiha Madara// =^.^=

Még mindig dühös voltam. Nem volt egyszerű úrrá lenni önmagamon. S szinte éheztem a harcra... Élvezet volt nézni ahogy a klónjaim elkapják a senseit, s még nagyobb élvezet volt, látni, ahogyan végre én... vagyis a klónom szorítja az ő torkához a pengét.
~ Ez az! ~ Sikerült lefegyvereztem őt, s végre felülkerekedtem rajta. Boldog voltam, hogy sikerült. De a harc utáni vágyam ekorra már felerősödött, és nem akartam leállni... De muszáj volt...muszáj uralkodnom magamon...

- Szép munka volt. Az elterelést jól megoldottad. - Mondta a Sensei, miközben egy ruhadarabot vett magához, s törölgetni kezdte testéről a port és izzadtságot.
- Csak most lehet azt mondani, megtanultad a technikát. Szép munka volt. Mostantól mindig ott lesznek neked a társaid, akik a gondolataid alapján cselekednek és ölnek. - Miközben hallgattam a Senseiem szavait, éreztem, hogy még mindig zihálok...talán az előző kicsit fejvesztett támadásomtól. Most mégis másképpen láttam őt. Már nem éreztem azt, hogy kilométerekkel felettem állna. Szó sincs arról, hogy ne lenne különbség az erőnk között, de nem akkora mint eddig...

Boldog voltam, hogy tudom ezt a felettébb hasznos technikát, s viszonylag elmúlt az érzés, ami az előbb átvette felettem az irányítást, de bent..legbelül még éreztem valamit, aki kezd megváltozni bennem, s csakis rajtam áll, hogy engedek-e neki, vagy visszafojtom...de egy bizonyos ponton túl...Képtelen vagyok irányítani önmagamat...
A sensei újra cigarettát gyújtott...
- Nem káros ez egy kicsit? - Szóltam meg... bár nem nagyon érdekel mit tesz önmagával.
A sensei újra az asztalnál ült, abban a házban ahol először találkoztunk... s nagyban szipákolta a cigijét. De ekkor, egy furcsa...roppant kicsike állat sétált be az ajtón...Kicsi volt, s fehér...mint egy szőrgolyó. Az ajtó nyitva volt, így könnyen bejöhetett, s én dermedten néztem rá. De amint az ajtóba ért, ő is megfagyott egy pillanatra, s a mesteremre nézett, szájában pedig egy tekercs volt.
- Áh, Seimei. Mi hír? - Szólalt meg mesterem. S úgy tűnt választ is vár a kölyöktől, de miért?

A róka nem válaszolt semmit, csupán közeledni kezdett a senseihez. ~ Miért beszélget a mester rókával? Általában nem szoktak az emberek állatokkal társalogni...Biztos van egy kis beütése...~ Gondoltam, hiszen kicsit bizar volt, ahogyan az állathoz beszélt.
A róka egészen közel lépett a mesteremhez, majd fejét a sensei felé dugta, aki ennek hatására elvette tőle a tekercset, s egyből olvasni kezdte.
- Hm. Rendben. - Vágta rá egyből, s nagyon érdekelni kezdett, mi állhat abban az irományban.
- Remélem, szeretsz utazni! Ugyanis utazunk. Holnap este indulunk. Addig pihenj, vagy tégy amit akarsz... - Mondta a sensei, majd figyelme visszatért a kezében parázsló cigarettára.
Még gyerek az idő, csak kora délután van. S van egy kérdés ami nem hagyott nyugton. Olyan rég itt vagyok már ezzel az emberrel, aki idő közben a mesterem lett, mégsem...mégsem tudom ki ő valójában...
Elvonultam, s semmit sem mondtam. Kimentem a levegőre, hogy kicsit átgondoljam az imént történteket...hogy mi volt velem, s a mestert is hagyni akartam pihenni, valamint magam is el voltam fáradva. Idegesített az amit tettem, vagyis inkább az , hogy hogyan tettem. ~ Mégis ki vagyok? Mi rejlik bennem? Nem akarok gonosz lenni, csupán egy bosszús, s sötét utat követek. De ez nem feltételezi azt, hogy merően..legbelül gonosz lennék...Miért tör elő belőlem, időről időre. S olyankor egy sokkal sötétebb ember válik belőlem... aki csak harcol akar, és néha..ölni is... Vajon el tudom majd nyomni őt? Felülkerekedhetek rajta valaha? Egyszer, ha befejeztem ezt a bosszút... visszatérhetek még Konohába? ~ Ahogy az utolsó kérdés felmerült bennem, szemeim nagyra nyíltak, s kicsit mintha könnyes lenne...
- Sírnék? De miért...
~ Sosem akartam visszamenni oda, most mégis..úgy érzem...egyszer...majd visszatérnék oda..pedig gyűlöltem. De akkor most miért? ~ Töröltem a szemeim, s nyomtam el minden érzést, ami egyszerre csak feltört , s rám szakadt. ~ Nem hagyhatom, hogy jelenleg ide nem illő, buta érzések kerítsenek hatalmukba. Már nem vagyok gyerek...Nem az vagyok, aki akkor voltam...amikor ott éltem. Egészen más ember lettem. ~ Fordultam meg, s sétáltam vissza a házba, ahol a mesterem volt, s már igencsak a végét járta a cigaretta a szájában. Volt bennem egy kósza érzés, hogy beszéljem e meg vele az edzés közben történteket, de hamar el hessegettem...Nem mondhatom el neki... mégis mit gondolna rólam...
Inkább leültem , s pihentem...összekucorogtam egy sarokba, s próbáltam a gondolataim az imént történtekre összpontosítani...utazni fogunk? Szeretek utazni..vajon hová megyünk? Remélem semmi nyirkos és nedves helyre...azokat nem igazán szeretem. Sok idő elment a gondolataim alatt, s már a nap lefelé sietett, s fáradtan is éreztem magam, mégis mióta itt járt az a ki róka eszemben járt egy gondolat, amit most már meg kell kérdeznem...mégis úgy érzem talán tolakodásnak veszi majd...
- Hová..megyünk...holnap... Sensei? - Csúszott ki a számon, miközben őt figyeltem. Erősen néztem rá, s reméltem válaszol majd nekem...Nem igazán szoktam ilyen kíváncsi lenni, de érdekelt mit írhattak abban a tekercsben. Legszívesebben elkaptam volna tőle, s elolvasom, mégis az illetlen dolog lenne. Ilyenkor mindig eszembe jutott anyám, s így nem mertem rossz dolgot tenni....bár így is szerintem az életemet merően , teljes egésszében elítélné, hiszen ő nem volt ilyen...tiszta ember volt, aki szerette a faluját, s engem...
Amint megkaptam a válaszom, vagy éppen nem. Ezzel beérve térek nyugovóra.

Remélem a holnap még több újat hoz majd számomra, s egyszer majd megismerem végre a bennem rejlő igazságot...

Uchiha Madara Csüt. Dec. 26 2013, 15:53

- Hogy hová megyünk - mosolyodik el a férfi. - Majd megtudod. Messze, az ország másik végébe. - hangjában egyformán hallatszott a meglepetés és az a kissé rémisztő mosoly a szája szélén, nem tudhattad, hogy egy újabb küldetésre visz e téged, vagy csak meglep egy hétvégi kiruccanással.
A férfi elszívott még egy cigarettát, közben egy üveget vett elő egy régi, poros szekrényből. Az üvegben szaké volt. Beleivott az üvegbe, majd feléd nyújtotta. Ha segítesz, ha nem, az üveg tartalma az este alatt elfogy, majd mind a ketten aludni tértek. Mestered lefekszik arra a helyre, ahol tegnap éjjel is aludt majd feléd fordul.
- Nem kell a ház másik végébe menekülj éjszakánként - mosolyodik el. Talán csak a pia hozta ki belőle, de úgy tűnt, őszinte a mosolya, megkedvelt téged. Hogy miért? talán emlékezteted valakire, esetleg a tehetségeddel keltetted fel az érdeklődését, vagy talán csak szimplán azért, mert nő vagy. A férfi hamar elalszik, másnap reggel pedig korán kel.
Kisétál a házból, majd szokásához híven rágyújt. Kinyújtóztatja végtagjait, majd visszaül az asztalhoz, a már megszokott pozícióba, lábát feldobva, így pihen még egy kis ideig.
A délelőtt lassan telik, valami ételmaradékot esztek együtt reggelire, az este távolinak tűnik még, így van időd mindenre, amit a mai napra terveztél.
Kimehetsz a kertbe edzeni, gyakorolni, vagy ülhetsz mestered mellett, kérdezgetheted. A következő kör előre megbeszélt forgatókönyv szerint fog telni, lehetőséget kapsz a férfi megismerésére, a postodba edit-elve fog lezajlani a párbeszéd köztetek.
A férfi időközben egy újabb üveg szakét vesz elő, melyet kortyolgat, ha gondolod, kérhetsz tőle.

**Kitsune Haruka** Csüt. Dec. 26 2013, 16:29

// Uchiha Madara // =^.^=

- Hogy hová megyünk? - Mosolygott a Sensei. - Majd megtudod. Messze, az ország másik végébe. - Folytatta, aki kicsit meglepetésként ért. Nem nagyon tudtam mire gondolni, hogy vajon mi is lehet az oka annak, hogy oda fogunk menni. Én úgy tudom, ott nem sok érdekesség van, de majd meglátjuk. Nem hiszem, hogy csupán látogatóba mennénk oda, sokkal inkább jellemző a mesteremre, hogy újra kitalált valami küldetést, vagy talált egy gazdag családot, ahonnan lenne mit elhozni.
A sensei egy újabb cigire gyújtott rá, mely hamar elfüstölgött a kezében, majd a közeli szekrény felé indult. Kivett egy fura világos színű üveget, s hamar rájöttem a tartalmára... Szaké! Meghúzta az üveget, majd felém nyújtotta.
- Kösz nem! - Csaptam el a fejem... nem igazán szeretem az alkoholt, s azt sem néztem jó szemmel, hogy ő olyan könnyedén húzta lefelé. Szívem szerint mindet a képébe öntöm, de az ő döntése mit tesz ... Nem szólhatok bele.

Amikor már fogytán volt az üveg, úgy éreztem jobb lesz mihamarabb aludni, mert ha az beüt a Senseinél, akkor nem leszünk jóban. Nem bírom a részegeket, s valószínűleg ilyen mennyiség már meg fog látszani rajta, nem is kicsit... Valószínű, hogy leosztanám , így inkább alszok...akkor talán majd békén hagy.
Amikor leültem a már -már szokványos helyemre. Szerencsére a Sensei fekhelye nem volt még csak a közelemben sem, így nem éreztem a belőle áradó bűzt amikor lefeküdt, ám így sem bírt megférni a bőrében...
- Nem kell a ház másik végébe menekülj éjszakánként. - Szólalt meg a mester, s én elég furcsa tekintettel meredtem rá. Melyben vegyült az értetlenség, s szavai által felkeltett dühöm is. ~ Mégis, hogy gondolja, hogy majd mellette alszom... Egyáltalán miért gondol ilyesmire? Tetszenék neki....KIZÁRT! ~ Ráztam meg a fejem! ~ Emlékeztetném valakire a múltjából... vagy netalán már erős nőhiányban szenved?... Áhhh..ezt akkor sem rajtam kellene levezetnie...keressen magának valakit! Bár ezt a modora miatt nehéz elképzelni...a Sensei és a csajozás mi? ... Jó vicc...

- Inkább itt maradok! - Válaszoltam, s igencsak visszafogtam magam a válasznál. ~ Perverz sensei! ~ Gondoltam, s hamar álomba merültem, de ahogy láttam mesterem sem tette ezt másképpen. Mégis reggel, már jóval előttem ébren volt... bár én is hamar szinte egyből utána kinyitottam a szemeim. A sensei kiment, s rágyújtott, majd vissza sétált az asztalához, s lábait feldobva pihengetett már egy kicsit.
Mellé ültem, s valami furcsának tűnő ételmaradékot szedett elő a sensei... kissé írtózva tőle, de megettem...nem tehettem mást..éhes voltam.

Reggeli után kimentem a szabadba, s szétnéztem... próbálgattam kicsit az új technikámat, de nem sokáig...hamar visszabattyogtam a házba, ahol a sensei már elővett egy újabb üveg Szakét. ~ Mégis honnan szed ennyit? ~ Értetlenkedtem, s lassan mégis mellé ültem ...
- Sensei...akarom mondani Yao...Sensei - Szólítottam először a nevén. S kicsit zavarban is voltam miatta. Vajon zavarja majd? - Mégis miért vettél magad mellé engem? Nem vagyok csupán kolonc a nyakadon? - Kérdeztem, amíg még magánál van a mesterem, s nem jelentkezik a szaké hatása...

Mestered igen csak meglepődött, mikor nevét mondtad. Rég hallotta ezt a megszólítást.
- Yao-sensei...hm. Volt, amikor így neveztek. - válaszolt. - Ha kolonc lennél, már rég a ház tetején feküdnél és a madarak ebédjét adnád. Már megbeszéltük. Amíg segítesz nekem, én otthont adok neked és tanítalak. Ha viszont lábatlankodsz, nem fogom kétszer átgondolni semmit. - válaszolt szigorúan, majd ismét elmosolyodott szájának széle - Tehetséges vagy, gyorsan tanulsz, talán ezért is tanítalak.

A sensei válazsa kicsit önbizalmatt adott nekem, s igencsak jól esett.
- Köszönöm Sensei. - Válaszoltam. - Egyébként miért pont itt laksz, vagy rejtőzöl...vagy hogy is mondjam... van valami, ami elől menekülsz? Van célod amit el akarsz érni? Yao-Sensei... - Kérdeztem...majd csak halkabban tettem utána....- Valamint minek vedeled azt az undorító szakét? .... - Bár az utolsó kérdésemre nem biztos, hogy akarok választ kapni...

- Nehezen látod még a dolgokat, mivel fiatal vagy. Ha valakit üldöz egy ország, az nem élhet biztonságban, amíg van egyetlen élő ember is a közelében. Ez a kis falu évek óta kihalt, a madár sem jár erre. Megtanulod értékelni mindezt, ha legalább a felén keresztülmész azokon a megpróbáltatásokon, amelyeken én. - válaszol, látszott rajta, belekérdeztél egy olyan témába, amely felkavarja benne a múltat. - Hogy miért? Mert más nincs ezen a helyen. A víz ihatatlan szinte, a kutak földdel telítődtek. Valamint segít ellazulni az estéken. Próbáld ki. Mást úgy sem fogsz nagyon találni. - nyújtja feléd az üveget.
- Úgy látom, nagyon belekezdtél a kérdezgetésekbe, egy valamire válaszolj nekem. Félsz tőlem?

Úgy érzem eltaláltam a lényeget, s olyasmit kérdeztem ami felkavarta őt... Talán ennek az eredménye, hogy ismét felém tartja azt a bűzlő szakés üveget, s kínálgat belőle. Majd egy furcsa kérdéssel rukkol elő.. Félek-e tőle? Ez vicc? Csupán érdeklődő vagyok, s úgy vélem nem árt tudnom róla valamit, amit ő egyből furcsának vél, s félelemnek?
- Miért félnék? - Válaszoltam, ami ugyan kérdés volt, mégis szerintem kifejezi amit akarok. - Vidd előlem azt az üveget, vagy a fejére borítom a tartalmát. Bűzlik az üveg, s már ön is bűzlik tőle Yao-sensei. - Feleltem. S enyhén erős, szúrós tekintettel fordultam az irányába.

- Ha nem hát nem - mosolyog. Nem tűnt részegnek, talán már nincs rá hatással az alkohol. - Érzem, ahogy belül remegsz. A megfelelési vágy, az, ahogy a nevemet mondod. Félsz tőlem. Ezzel nincs baj. Mindenki fél valamitől. - majd megelőzve újabb kérdésed - Kivéve én - nevet fel, az asztalra téve az üveget. Hirtelen felpattan, majd egy, az oldaláról előrántott kunait tartva feléd néz szemeidbe - Biztos nem félsz? Nem tartasz attól, hogy egyszer úgy döntök, álmodban végzek veled? - a mosoly még most is ott ül arcán, ám szemei most komolyak és gyilkosak. Szája bűzlött a szakétól, állán a borosta szúrta bőröd, ahogy magához húzott téged.

A mester vigyorgott, majd újra úgy beszélt, mintha félelem lenne bennem, ami enyhén szólva is nagyon felmérgelt. S önmagáról hatalmas egoval kezdett beszélni. Mintha ő sérthetetlen lenne... ~ Cseppet sem vagy az! ~ Gondoltam.~ Ez a szaké lenne, ami beszél belőle, vagy józanul is ilyen idegesítő csak eddig nem tűnt fel?
Amint ezen járt a fejem a Sensei felpattant , miközben az üveget az asztalra tette, s vigyorgott. Előrántott egy kunait, s nekem szegezte, majd ismét az idióta kérdéseivel jött.
- Na persze, azt nem hagyom! Vegye tudomásul Yao sensei...NEM FÉLEK MAGÁTÓL! - Jelentettem ki, miközben ő magához rántott engem. Szinte undorító volt... bűzlött a piától és az állán éktelenkedő borosta is eléggé szúrós volt. Nem bírom ezt a viselkedést...
- Engedjen el! - Parancsoltam rá.- Mit képzel magáról? - Mondtam, miközben kezem erősen pofonra lendült... ~ Nem állom, hogy ennyire bemerészkedjen a személyes terembe, ráadásul ilyen módon... - Néztem rá gorombán... Még akkor is, ha ez nem jelentett semmit, ne csináljon ilyesmit csak így hirtelen...
Torkomnál volt a penge ismét, ami nagyon irritál, így én is a sajátomért nyúltam. ~ Nem félek tőle, s ha kell ezt bebizonyítom!

Érezted tarkódon a férfi ujjainak szorítását, nyakadon pedig a fegyver hideg pengéjét. A férfi csak a szemeidet nézte, mélyen olvasott bennük. A szorításon engedett, majd leengedte fegyverét.
- Ezért vagy még életben. Mert kemény fából faragtak. Azért vigyázz, nem fog mindenki elengedni - mosolyodott el olyan sunyin, ahogy az előbb, majd lassan visszaült a helyére, kését a faasztalba állítva.

~ Csak egy próba lett volna? Jó, hogy nem mutattam félelmet? Mondjuk, tény...hogy nem is éreztem félelmet. Ha kell megvédem magam ..akár ellene is! ~ Járt a fejemben, miközben a sensei elengedett, s visszaült a helyére. Ezt az egészet amolyan próbatétel szerűnek éreztem...Majd kioktatott afelől, hogy vigyázzak, mert nem mindenki enged majd így el.
- És akkor mi van? - Feleltem. - Megvédem magam! - Folytattam. ~ Legalább is megpróbálom, sodorjon bárkivel is szembe az utam. ~ Gondoltam, de ezt már nem kötöttem az orrára.
Én is visszaültem a helyemre, bár szívesen bemostam volna neki egyet az előzőért, plusz a most az arcán lévő sunyi mosoly miatt is, melytől borsózott a hátamon a szőr. ~ Nem tudom , mit kérdezzek tőle...vagy kell e még kérdeznem bármit is...az előző kis akciójával úgy tűnik nem nagyon akar társalogni...~ Visszakoztam önmagamban a társalgás ellen,s igencsak furcsa arcal néztem rá, emlyet talán ő is észrevett.

- Persze, hogy megvédenéd magad. Ám ha nem én ugrottam most volna, lehet, hogy a nyakadon egy olyan vastag csík lenne már, mint az ujjam. Ám ezért vagyok itt. Nem véletlenül kerültél te ide. Nem vagy kém, ezt az első beszélgetéskor már tudtam pontosan, így nem lehet más, mint a vak sors. Az az átkozott sors, ami téged is és engem is ebbe a putriba űzött. Megtanítalak megvédeni magad, azonban azt már kitalálhattad, a lazsálást nem tűröm el, vannak szabályok. - nézett ismét közömbösen téged. A mosoly eltűnt, beesett szemei bágyadtan néztek rád.
- A második szabály kölyök: Add meg azt a tiszteletet, amivel tartozol. Aki pedig életben tart téged és tanít, annak kijár a tisztelet, legyen bármilyen múltja is. - hangjának szigorúságával falat lehetett volna törni. Jobb talán, ha betartod a szabályokat, különben a következő villámtámadásánál megcsúszhat a keze.

A sensei elég sokat papolt a szabályokról...s, hogy a sors keze van abban, hogy mindketten ide vetődtünk. ~ Meglehet. ~ Gondoltam, bár eléggé kételkedtem benne. ~ Igaz, hogy számomra egy sensei kellett , de... neki miért lenne szüksége rám? Eddig is jól megvolt nem?
A sensei elkezdte ismertetni a második szabályt, vagyis az állítása szerint az volt. ~ Tisztelet? Megkapja a tiszteletet ami jár, de ez rá is igaz...
- Tisztelem önt Yao-sensei, de ez cseppet sem jelenti azt, hogy bármit megtehet! - Feleltem kicsit talán túl nagy bátorsággal. ~ Az, hogy tisztelem őt, egy dolog, de akkor ezt én is elvárom, s elutasítom az imént tanusított viselkedést! ~ Gondoltam, de ezt már nem mondtam el neki. Lehet, hogy a következő hasonló megmozdulása jelenti majd életem utolsó percét? ~ Oda kell figyelnem! Ez az ember vagy a felemelkedésem kulcsa, vagy a... halálomé! - Fordult komorrá az arcom, s néztem egyenesen a senseiem szemei közzé.

Utolsó gondolatod teljes mértékben leírta a jelenlegi helyzeted, ez a férfi vagy naggyá tesz, vagy megöl.
- Nem szabad elfelejtened a helyzeted, jelenleg szökött shinobiként vagy elkönyvelve, bármi megtörténhet bármelyik percben, ez az előbbi is bizonyította, egy szempillantás alatt az életed a tét. Tartsd szem előtt mindezt. Bármennyire is zavar az alkohol szaga, a modortalan kirohanás, vagy a poros föld, ez együtt jár mindazzal az úttal, amelyet te választottál. Én sem akartam ezt, de ha nem tudom elfogadni, már nem élnék. Vagy ami rosszabb, láncra verve ülnék egy cellában. - zárja le a beszélgetést talán mestered. Ha van még kérdésed, tedd fel nyugodtan, látod rajta, cseppet sem dühös, nem haragszik rád. Kissé őrült, ez tagadhatatlan, ám ki az, aki tiszta fejjel képes végigvinni mindazt, amit ő?

A sensei világosan fejtette ki a véleményét, s azt én fel is fogtam. Valahol legbelül igaza volt, én mégis fent akartam tartani legalább valamennyit abból, amit egykoron anyám tanított nekem, s fontos volt a számomra. Nem akarta egészen azonosulni a szökött shinobik életformájával. Mégis, úgy fest, kénytelen leszek elfogadni ezt egy ideig, pedig csöppet sem szívlelem. De nagy akarok lenni, s a bosszúm is még rám vár, hogy bevégezzem. Meglehet, hogy a sensei nem komplett, de én sem vagyok az...
- Értettem sensei! - Feleltem, mint aki elfogadta azt, amit elmondott, s így is volt. Már nem gondoltam azt, hogy jobban meg akarom ismerni, de mégis..szükséges lenne nem igaz? A sensei nem tűnt mérgesnek, így meglehet könnyedén válaszolna bármilyen kérdésemre, s lehet, hogyha magamba néznék, lenne még mit megtudnom tőle, mégis azt hiszem... jobb lesz hallgatnom. Majd ha úgy érzi, hogy tudni akar rólam valamit, hát megkérdezi...egyedül egy valami van, amit úgy éreztem el kell mondanom..
- Tudja Yao-sensei... én nem csak egy kölyök vagyok... a nevem Kitsune Haruka!

A férfi elmosolyodott, mikor kiálltál ismét magadért, most már saját neved mellett ütötted mellkasod, a férfinak tetszett ez a hozzáállás ez látszott rajta.
- Jól van, nekem már kölyök maradsz - nevetett, majd újabb cigarettára gyújtott rá, ezzel jelezve, lezárta a beszélgetést.
A délután csendesebben telik, mint a délelőttöd, ha gondolod, mestered ismét megtámadhatod kérdéseiddel. Mikor kezd sötétedni, a férfi egy szobába sétál, ahol két tekercset hoz ki, majd egy köpenyt kap magára. Egyszerű, szürke, csuklyás köpeny volt. neked is dobott egyet. A tekercseket belső zsebeibe helyezte, majd indulásra készen várta, hogy elkészülj.
- Ahogy mondtam, este indulunk.

Az első éjszaka:
Egy nem is annyira távoli faluba tértek be, ahol alig van néhány faház, lakossága maximum 15 fő, civil földművesek. Élelem után kutattok, mestered nem ad egyéb feladatot. Élelmet és vizet kell szereznetek, bármi áron.
A szép párbezsédért + 5 Chakrat írtam jóvá.

**Kitsune Haruka** Csüt. Dec. 26 2013, 18:44

//Uchiha Madara --> Köszönöm a ch-t ^^ // =^-^=

A sensei láthatóan jó kedvre derült, s besétált az egyik szobába, ahonnan egy tekercsel tér vissza. Csakhamar magára kap egy köpenyt, majd felém is lök egy hasonló sötét köpenyt, melyet minden bizonnyal fel kell vennem.
- Ahogy mondtam, este indulunk. - Ahogy kitekintettem, már tényleg sötétedett, s talán eljött az ideje, hogy elinduljunk. ~ Őszintén nem nagyon szeretek sötétben közlekedni, sok veszélyt rejthet az éjszaka leple, de mégis... valamiért élvezem is. Talán a félelem apró árnyéka az, mely élvezettel tölt el? Nem tudom... ~ Mégis enyhe vigyorral az arcomon lépek ki senseiem követve az éjszakába.
Nem beszéltünk, csupán haladtunk... egyre tovább, s tovább... Semmi sem állta az utunkat, minden sötét volt, csendes, s békés, csupán a szél lengette meg néha az ágakat, mely kellemes susogó hangot adott ki.

Nem jutottunk még túl messze, csupán 1-2 napja lehettünk még úton, de a hasam már erőteljesen korgott fel élelem után. S csakhamar beélrtünk egy faluba, melyben alig pár kis faház, amolyan viskók alkották az épületeit. A lakossága sem volt nagy szám...talán 10-15-en lehettek. Nem nagyon értettem a miértjét annak, hogy itt vagyunk... de ha Yao-sensei így látja jónak, ám legyen!
A sensei hamar felfedi előttem az ittlétünk szándékait... élelmet, s vizet szerezni, ami nem butaság... szükségünk lesz ételre, s vízre a hosszas utazáshoz, s az sem utolsó, hogy jelenleg is éhesek vagyunk, vagyis én biztosan.. Yao mester nem adott semmilyen ötletet ahoz, hogy honnan szerezzek élelmet, így önmagam kell cselekednem. Bár szerintem őt nem is érdekli, hogy honnan , csak az, hogy legyen.

Mivel kevés a lakos, így a lebukás veszélye nem nagy, ráadásul a lakosság csupán földműves, nem fogok nagy ellenállásba ütközni. Nem szívesen buknék le, hiszen még ha földművesek is, nem hagyhatom, hogy lássák az arcomat... Kinézem a leggazdagabbnak tűnő viskót, már ha lehet köztük különbséget tenni... ha nem akkor kiszemel azt, mely a legközelebb van , s nem látok körülötte senkit. Lassan, arcom elé húzva a köpenyemet közlekedek... mely bár kevéske, de mégis védelem , gondoltam én ...s meg védhetem a személyazonosságom.

Az első ház, melyet kinéztem kicsit kopasz volt...mármint nem voltak az udvaron állatok, bár több ház is így volt vele, csupán 1-2 háznál láttam szaladgálni az udvaron amolyan háziállat szerűeket, melyeknek sosem voltam a híve. Talán jobb is volt így, hogy itt nem voltak állatok, hiszen csak megzavart volna a behatolásban. A házhoz könnyű volt hozzáférni, mivel normál, amolyan átlagos távolságban voltak egymástól, s nem kellett kisebb réseken átpréselnem magamat. Kívülről, szinte egészen fa építmény volt, s valami azt súgta odabent sem lesz ez másképpen. Kint a házak előtt végig , bár csupán földből, de volt utca kitaposva, ez jelezte, hogy élnek itt. Ahogy feltekintettem az ablakokra, azok sötétek voltak, s talán alszanak odabent. Csend volt, csupán egy két távolabbi állat hangját hallottam, s önmagam lélegzetvételét, amint belefújom a levegőt köpenyem szélébe, mely még mindig arcom előtt volt. Lassan merészkedtem be, de igazából számomra ez már nem jelenthetne gondot, mégis picit ideges voltam. Lassan húztam el az ajtót, mely amolyan régi... tradicionális volt, s kicsit itt ott már korhadozott, de még működött. Halkan tettem be az egyik lábam, majd a másikat, s mintha hallottam volna valami halk nyöszörgést, melyet a padlózat adott ki. ~ Erre oda kell figyelnem! ~ Belépve láttam, hogy igazam volt, a ház teljes egészében fából épült,
bár itt-ott eltértek a fafajták egymástól. Belülről a ház igencsak magas volt, de fent viszonylag nagy hússzeletek csüngeszkedtek a gerendákon. ~ Nyami. ~ Fordult meg egyből a fejemben. Fel is merészkedtem az egyik kisebb darabért, melyet sikerült hangtalanul lecsempésznem.
Jobban körülnézve, a házacska régimódi volt, s a felszerelése is annak tűnt, s hálók külön-külön, egymástól elválasztva helyezkedtek el, de nem nézelődni jöttem ide... Tovább haladtam, s találtam egy helyiséget, mely valószínűleg éléskamra ként szolgálhatott, s telis-tele volt finomságokkal. Volt minden. Rizs, zöldségek...s ami szem-szájnak ingere. Siettem telepakolni a zsákomat, miközben kellő mennyiségű folyadékot is vettem magamhoz. A pakolás nem telt sok időbe ,s mikor már tele volt a tatyóm, gyorsan igyekeztem visszafelé, ám megakadt a szemem egy , a szekrényen árválkodó szakés üvegen, mely bár már csak félig volt, mégis hamar elkaptam... ~ Legyen Karácsonya a perverz senseinek!~ Gondoltam, s tovább indultam kifelé. ~ Nem érdemli meg, hogy ilyen kedves legyek... ~ Folytattam az eszmecserét önmagammal.
Kilépve a házból feltűnt, amit eddig talán nem is figyeltem... a hold fénye, ezen az éjszakán erősebb volt mint eddig valaha. Szinte már-már elnyomta a közelben pislákoló lámpások fényét, s ezzel mutatott nekem utat, utat vissza a mesteremhez. Talán egy jel lehetett? Bár nem hiszek az ilyen butaságokban...

Uchiha Madara Vas. Dec. 29 2013, 17:01

II. Kör

A rablás sikerült, hamar elhagyjátok a kis falut. Összesen 3 napra elegendő élelemmel és itallal távoztok. Mestered igen elégedett volt, a falutól távol egy kis mező pihentek meg, ahol sátrat vertek. A terület fákkal van körbenőve, egyetlen út van kitaposva a mezőre, valamint egy út vezet tovább is. Yao egy sátrat vesz elő, amelybe mind a ketten befértek, a felszereléssel és csomagokkal együtt. Szakét bont és hozzálát a vacsorához, miután egy apró tábortüzet tett össze a sátor mellett. A lángok beragyogják a terület nagy részét.

III. kör

Másnap későn keltek, dél elmúlhatott már. Mestered cigarettára gyújt a másnaposság elnyomása érdekében. Egész nap haladtok, nem sietve, de sötétedésre elfáradtok a sík területeken is. Napnyugtakor ismét előkerül a sátor, a tábortűz, és a szaké. A helyszín ezen az estén egy domb oldalába kialakult mélyedés, afféle barlangbejárat, barlang nélkül. A föld kemény, de a mélyedésnek köszönhetően a sátor és a tűz is megúszta a késő esti vihart. Mestered hajnalig marad fenn, a mai nap alkalmas ismételten közelebb kerülni hozzá, a szakétól megeredt a nyelve, válaszol kérdéseidre.
A maradandó vihar miatt úgy dönt, egész nap ott maradtok, így egy nap csúszással indultok tovább másnap, az élelem és a víz nagy része elfogyott, még egy éjszakár kibírnak a tartalékok.

Minden napról egy részletes írást szeretnék, lehet külön-külön vagy akár egybe.

**Kitsune Haruka** Vas. Dec. 29 2013, 18:13

// Uchiha Madara // =^.^=

II.Kör:

Miután megszereztem az ételt, szinte egyből visszatértem mesterem mellé, aki úgy láttam elégedett volt velem, s a szerzett lakomával. Ha jól számolom ez úgy 3 napra lehet elegendő, úgyhogy nem is olyan sokára újabb élelemforrást kell majd találnunk. ~ De állok elébe, úgysem fognak ki rajtam. ~ Gondoltam. A legutóbbi edzésem óta a Senseiel... sokkal magabiztosabbnak érzem magam.

Hamar továbbindultunk, hiszen ezek után nem tanácsos itt maradni. Nem szabad kockáztatnunk.
Kis idő múlva úgy , mikor már úgy éreztük, hogy elég távol vagyunk a falutól...találtunk egy mezőt, mely nem volt túl szem előtt, de mégis számunkra elegendő volt éjszakára, úgyhogy megpihentünk. Ahogy ott ültem, s körülnéztem ... a mező szinte körös körül volt véve fákkal, melyek gátolták a kilátást, de egyben védelmet is nyújtanak a kíváncsi szemek elől. A mezőn csupán egy kisebb út volt kitaposva, melyen úgy tűnik, hogy sűrűbben járhatnak emberek, s tovább is csupán egy kisebb út vezetett. Kíváncsi voltam, mi lehet annak a kis útnak a végén, s úgy éreztem mintha hívogatna. Szinte hallottam egy hangot, mely hívott, s szinte a fejem is belefájdult...
Mesterem egy sátrat vett elő, mely első látásra úgy tűnt, hogy elegendő lehet akár 2 személynek is, s így is volt. Valamint még a felszereléseink és a csomagok is bőven elfértek mellettünk. Én beültem a sátorba, miközben mesterem kint egy tábortűz szerűséget próbált összehozni, s egy szakés üveget láttam a kezei között. ~ Már megint vedelni akar? ~ Gondoltam, amikor eszembe jutott önnön hibám... ~ Én hoztam azt a szakét, basszus... ~ Fogtam a fejem, melybe újra belehasított a fájdalom, s szinte innen éreztem a szaké egyre csak szétterjedő bűzét. ~ Mi lehet ez? ~ Általában nem vagyok fejfájós... most mégis valamiért nagyon elkezdte. ~ Azt hiszem pihennem kellene!
Odakint mesterem már jókorában itta a szakét, s már a vacsorának is nekikezdett. Én is éhes voltam...s a beszállingózó étel illatának hála kordult meg a gyomrom ... s kimásztam a sátorból, szemeimmel egyből az ételt keresgéltem. Akkor és ott nekem mindegy volt milyen étel az, csak ehessek valamit végre... Szinte egyből magamhoz vettem az elsőként megpillantott ételdarabkát, s bőszen majszolni kezdett. Ha valaki látott volna, azt mondhatná, már több napja nem ettem rendesen, bár lehet van benne valami. ~ Talán ez okozná a szűnni nem akaró fejfájásomat is? ~ Gondoltam. ~ Talán a sensei is furcsának talál? ~ Néztem rá, talán furcsa, kérdő szemekkel.
- Sensei! - Mondtam, s igyekeztem kitalálni valamit, ami majd elvonja a figyelmet rólam, s többet is megtudhatok a holnapról. - Merre tovább? Követjük az ösvényt, vagy magunknak csinálunk utat?

A tűz lángjai magasra csapkodtak, s szinte elkápráztattak. Bámulatos volt, s úgy éreztem olyan akarok lenni mint az előttem mocorgó tűz lángjai, melyek újra, s újra az ég felé csapkodnak...az ég felé, melyen millió csillag tündökölt, s csupán arra vártak, hogy a lángok egyszer elkapják őket...

Az evés után hamar álomra hajtottam a fejem. Azt hiszem a sensei is így tett, bár az elalvással voltak gondjaim. Nem igazán tudtam értékelni, hogy egy sátorban kell vele aludnom... töbek között zavart a túlzott közelsége, s még jobban talán a szaké szaga, mely töményen áradt belőle. De mint egyszer már mondtam, ez az én hibám. Nem kellett volna hoznom neki még azt is... ~ Nem hittem, hogy ilyen hamar egyből benyakalja...~ Gondoltam, s lassan álomba merültem.

III.Kör

Másnap, valami erős füst csiklandozta az orrom, s erre keltem csupán föl. Mi lehetett volna más, mint a mesterem cigarettája, melyet egy könnyed szellő éppen az én orrom irányába fújdogált. ~ Valahogy nem éppen ilyen reggelre számítottam...~ Járt a fejemben , miközben lassan , még szemeimet törölgetve másztam ki a sátorból. Bár ezek után már nem kellett sok , hogy összeszedjem magam, elegendő volt az égre tekintenem... a nap már elég magasan járt, ami azt jelenti, hogy dél is elmúlhatott. Gyorsan pattantam fel, hogy indulhassunk. Nem akartam eddig aludni.
- Miért nem keltettél fel Yao-Sensei! - Förmedtem rá, miközben pattogtam, akárcsak egy gumilabda, ami végül is valami pakolás féle lett volna, s igyekeztem össze szedni gyorsan minden cuccomat, hogy indulhassunk.
A haladás nem volt gyors, de lassúnak sem nevezném, amolyan átlag tempó volt, mégis valamiért fárasztó. A senseiel nem igazán társalogtunk, csupán néha ejtett meg egy egy szót, de arra sem igen figyeltem oda. Lefoglalt a táj.. hiszen ezen a környéken még nem láttam, mégis volt valami ismerős benne, bár fogalmam sincsen, hogy mi az... kellemes kis út volt , s idő közben a fejfájásom is elmúlt. Szinte nem is figyeltem rá, s mintha csak egy varázsütésre elmúlt volna.
Mivel későn indultunk el, bár még így is szerintem egészen jókora távot voltunk képesek bejárni, mégis hamar elmenekült a nap az égboltról, s csupán sötétséget hagyott maga után. Bár valahol belül nem bántam, szerettem volna tovább haladni, mégis az út megviselt, s szükségem volt egy kis pihenésre. Az út majdnem végig köves, vagy néhol fűvel telített volt, de már a sötétedéskor egy sziklásabb részhez érkeztünk, s egy domb szélében kerestünk menedéket. Amolyan barlang féle lyukacska volt, de mégsem pont az. Nem nyúlt be mélyen a földbe, csupán egy nagyobbacska üreg volt, ahol éjszakára meghúzódhattunk, s még a sátort is sikerült felállítani odabent. A mester hamar tüzet gyújtott, s mellé is ültem melegedni kicsit, miközben ő újra kezei közzé kaparintotta a szakés üveget.
- Ne mááár! - Nyilvánítottam ki elég hangosan a véleményem, majd inkább elfordultam, bár a szake szaga igen hamar megcsapta az orromat.
Még nem voltunk itt túl sok időt, s éreztem , hogy egyre erősödik a szél, s egyről a kettőre egy kisebb vihar alakult ki, a föld kemény volt, s mégis hála a lyuknak, ahol meg húzztuk magunkat, minden egybemaradt, s a sátort sem döntötte le az erősebb szél. Én beljebb húzódtam, s már szinte a sátor bejáratánál csücsültem, de itt nem ért annyira a viharos szél, s jobban éreztem magam.
A senseien hamar jelentkeztek a szake tünetei, így a nyelve is mintha megeredt volna... ~ Vajon helyes lenne kérdeznem tőle egy-két dolgot? Vagy jobb ha csendben maradok...Ötletem sincsen. ~ S igazából nem is élvezem az ittas emberekkel való társalgást, bár nem is túl sűrűn beszélek másokkal, igazából soha ? ~ Mit kérdezhetnék..~ Sütöttem le a fejem, s elgondolkoztam, mégis az agyam valahogy alig akart működni... lefagyott... Kicsit mintha pirossá váltam volna, s inkább bemenekültem a sátor védelmébe, kint hagyva a senseit, s a rossz időjárást is...
Lefeküdtem, s szinte egészen kinyúltam. ~ Nem tudom mi van velem... az edzés óta... más vagyok. Megváltoznék? ~ - Járt a fejemben. Belül éreztem valami másságot, s kicsit feszültebb is voltam...de nem tudtam rájönni...pedig igencsak hosszasan gondolkoztam, miközben egyről a kettőre elnyomott az álom, pedig még a vacsorámat sem fejeztem be... micsoda pazarlás...

Másnap az arcomat simogató szellő keltett, mely olyan erősen tombolt odakint, hogy átfújt a sátort alkotó különleges anyagon, s már csak kisebb szellő formájában érte el az arcomat. Kinézve , a tegnapi vihar csöppet sem hagyott alább, s talán ez volt az oka, hogy nem mozdultunk. Mármint nem haladtunk tovább, csupán itt csücsültünk az üregben, mely jelenleg menedéket nyújtott a számunkra. Bár nem tetszett az üldögélés, nem nagyon vagyok olyan ember aki sokáig megtud ülni a fenekén, mégis muszáj volt. Szinte halálra untam magam, s Yao sem nyújtott túl nagy társaságot.
S a nagyobb baj az volt, hogy fogytán van a víz, sőt az élelem is, talán az éjszakát még kibírja, de holnap reggelre már nem igen fog maradni belőle. Vigyáznunk kell erre a kevésre is, nem tudom mikor találunk újra egy helyet, ahonnan kölcsön vehetünk egy kicsit.
Legszívesebben legalább gyakoroltam volna, vagy valami de az idő nem engedett , s úgy tűnik az egész napunk csupán ücsörgéssel fog eltelni... annyira bosszantó volt... Remélem, most egy rossz szót sem mond a sensei, mert helyből rendbe teszem, nagyon felmérgelt az idő. Tovább akartam haladni, s kielégíteni a kíváncsiságomat, tudni akartam a célunkat... de nem akartam újra megkérdezni a senseitől.
Az idő lassan telt, s alig vártam , hogy sötétedjen, s végre fel virradjon majd egy új nap, amikor végre majd elindulhatunk.
Szinte felcsillant a szemem amikor sötétedni kezdett, de hamar elvesztettem ezt a "jó" kedvet amikor előkerült a vacsora, a megláttam, hogy alig-alig van már valami. Kevéskét vettem csupán, s csak lassan, elmerengve falatoztam készletünk utolsó darabkáit...

Uchiha Madara Hétf. Dec. 30 2013, 11:56

III. Kör - éjszaka

Az eső rendíthetetlenül zuhogott, az ételkészlet hiánya miatt a vacsora sem volt épp laktató. Előkerült ismételten egy üveg szaké, ám ennek is már csak a negyede volt meg. A cigaretta volt az egyetlen, amely úgy tűnt, nem fog elfogyni. Így nem maradt más, étel, ital nélkül maradtatok, bezárva a természet által egy verembe. Mit tehet ilyenkor két utazó? Talán beszélget. Az egész napos ücsörgés alatt nem sikerült beszélgetni, talán most. Mestered készségesen beszélget veled, tudja, az elzárkózásnak nincs értelme. Az este folyamata rajtad múlik, mestered csak akkor tér aludni, mikor már elaludtál.

IV. Kör

Az eső az éjszaka alatt enyhülni látszik, legalább a szél megszűnt. Felhős reggelnek néztek elébe. Legfőbb célotok a nap folyamán az élelemszerzés, amelyet megtehettek egy újabb kis falu kirablásával, amely néhány órára van tőletek az út mentén, a dombon túl. Vagy magatok vadásztok le néhány állatot a hegyről, vagy az azt körülvevő erdőből. Egy biztos. Élelemhez kell jutnotok.
Amennyiben a vadászatot választod, akkor mestereddel néhány kisebb emlőst vadásztok le, valamint egy fiatalabb őzgidára is ráleltek.
A falu, csakugyan mint az előző, kicsiny és elhagyatott, az itt élők fafeldolgozásból élnek, kemény férfiak, akik egész nap dolgoznak az erdőben. Az élelmiszerkészletüket leginkább húsok adják, alkohol nem található minden házban. Az élelemszerzést egyetlen tényező nehezíti meg. A házak között található kis műhelyben éjjel-nappal mennek a munkálatok, napnyugtakor van a műszakváltás, amely napkeltéig kitart.
A nap végét ismét a szabadban kell töltenetek, az erdőben, a sátorban.

**Kitsune Haruka** Hétf. Dec. 30 2013, 14:19

//Uchiha Madara =^-^= //

III. Kör - éjszaka

Miközben a maradék ételt falatoztam, mely nagyon gyorsan fogyni látszott, az eső csak zuhogott, s úgy tűnt megállíthatatlan. Mi pedig mindeddig ide, ebbe a föld vájta lyukba vagyunk beszorítva.

- Szeretem az esőt... megnyugtató. - Mormogtam magamban. - De nem lesz ez már egy kicsit sok? - Húztam össze a lábaimat, s kucorodtam össze magamban. Talán az unalom tette, nem is tudom, de egy kicsit letört lettem...Bár ebben nagyban szerepet játszott, hogy nem tudtunk tovább haladni, s egészen elvette a kedvem. Gyorsan akartam ...sietni...hogy megtudhassam hová is megyünk. Egyszerűen zavar,s úgy éreztem, hogy durci vagyok..mert nem tudom mire készülünk...

Körül néztem, s úgy tűnik csupán a cigaretta volt az, amiből a sensei eleget hozott magával az útra... Még az újonnan elővett szakés üvege is csupán a negyedéig volt, s ez már azt hiszem neki nem is lesz elég, csupán egy enyhe kis bódulatot fog elérni vele... ~ Így talán kevésbé lesz idegesítő.

/ Itt gondoltam egy zenét, de csak egy rész alá. Innentől kezdve, s majd jelölöm a végét/

VIDEO/ZENE

Összekuporodva figyeltem, ahogy egyik esőcsepp követi a másikat, s végül egy hatalmas pocsolyába tömörülnek. ~ Kicsit emlékeztetett Konohára... ~ Néztem fölfelé, a helyemen egy kicsit talán látszott az égbolt, mely most felhős volt. ~ Hiszen ott is sok kis esőszem, a sok falusi ember, akik ott élnek, alkotnak egy nagy pocsolyát, alkotják a falut, mely egyre nagyobb ,s nagyobb lesz. De kár, hogy vannak olyan esőcseppek, akik elvetődnek, s kényleneket egyedül folydogálni a nagyvilágban, ez lennék én? Egy elveszett esőcsepp?

~ Mi ez az érzés? Miért megint Konoha? Miért jut eszembe folyton? ~ Fordítottam le hirtelen a tekintetem, s arcom a térdeim fölé helyeztem, majd karommal átfogtam azt, s egy két könnycsepp gördült ki szemeim sarkaiból, mely szinte nyomtalanúl tűnt el az átnedvesedett talajban. Valahogy nem bírtam abbahagyni...~ De... nem értem önmagamat...miért?
- Miért Yao-Sensei? - Emeltem fel a hangomat, s valahogy minden ki tőrt belőlem.... De egy ilyen embernek..alig ismerem...s mégis, hogyan válaszolhatna ő erre a kérdésre, fogalma sincsen, hogy miért kérdezem.
- A francba! - Guzorodtam össze újra, s valahogy az esővel együtt hullottak az én könnyeim is, mintha...bennem is..legbelül ...most esne az eső... zuhogna...mely elsöpört mindent...elsöpörte a gátat, mely eddig bent tartotta az érzelmeim, s egyszerre minden...minden a felszínre került.

- Anya! - Még ő is, az anyám emlékei is...amikor meghalt, s még akkor is csak rám gondolt, életét adta értem. Szeretett, s én mégis...én mégis elhagytam a falut, mely számára a világot jelentette...de ez a sorsom, meg kell tennem! Addig nem lehetek nyugodt, míg meg nem teszem ezt... - Okasa! Okasaaaaaaa! O...kasa... - Mondtam..halkan...s könnyeim záporként hulltak alá..
~ A sensei most biztosan idiótának néz...hülye vagyok... ~ Töröltem a szemeim, de valahogy a zápor, mely bennem volt, nem hagyott alább...
Hallottam ahogy az eső még mindig zuhog, s tekintetem sűrűn vetült arra, miközben szemeim még mindig úsztak. ~ De talán egy kicsit jobban vagyok... ~ Nyúltam végig a földön, mely igaz nedves volt, mégis úgy éreztem egy kicsit megnyugvást hoz a számomra... Érdekes...
Hallottam amint az esőcseppek a földet érik, s a kellemesen lágy morajlása közben, mintha Yao mondott volna valamit, de már nem figyeltem... Nem törődtem a körülöttem lévő világgal...Bezárkóztam, s magamra zártam az elmém díszesen csillogó kulcsát. Elzártam újra az ajtót, mely az imént kiszakadt...egy erősebbet kell építenem a helyére...mely bírja a terhet, ami bennem él, s amit hordoznom kell! Egy nagyobb, s erősebb ajtóra lesz szükségem, melyet majd egy még díszesebb kulcs fog őrizni... Őrizni mindörökké...míg valaki ki nem szabadít onnan...Akivel majd egyszer megváltjuk a világot...
Álomba merültem...miközben talán az eső is enyhülni fog...

/ Talán idáig jöhetne a zene/

IV. Kör

Kinyitotam a szemeim, ahogy az egyre erősödő fénysugarak halványan áttörtek a messze felettünk húzódó felhőfátylon, mely messze elterült odafent. Tekintetemmel talán próbáltam keresgélni, merre lehet a vége, de nem láttam...csupán a végtelenbe nyúló szürkeséget, mely valahol bennem is megvolt...
Miután összepakoltuk a cuccainkat, hamar eredtünk útnak, hiszen sok feladat állt előttünk, s az idő csupán sietve rohant előttünk, amit valahogyan utol kell érnünk.
~ A tegnap estére úgy érzem, jobb ha nem kérdezek rá...mit is gondolt rólam. ~ Sütöttem le a szemeim, s nem is figyeltem merre haladunk, bár a kérdés bennem motoszkált, hogy mégis honnan szerzünk élelmet. Bár legszívesebben egy szót sem szólnék, csupán magamba mélyedve sétálgatnék mesterem után, mégis ...élelem kell!
Ha jól tudom előttünk nem messze egy kisebb falucska lesz, mely kicsiny, de mégis macerásabb lenne elemelni az ételt, s most nem vagyok a legjobb hangulatomban sem... azt hiszem előnyösebb most a vadászat, s kicsit fel is élénkülök majd tőle... Bár az erdő ismét régi, fájó emlékeket hoz elő bennem, s néha egy-egy hangot is hallok a fejemben, mintha...ő lenne az...Mama...Édesanyám...
Erősen ráztam meg a fejem, még mielőtt úgy járnék mint tegnap éjjel, s ismét felszakadna az ajtó, melyet még csak most zártam be.
~ Nem lehetek megint ilyen! ~ Gondoltam, s lépteimet megnyújtottam. ~ Be az erdőbe...gyerünk! ~ Siettem előre, s tekintetemmel máris a fák tövében kutattam. ~ Merre lehet valami állat...hmm?
Igyekeztem legyőzni azt, ami hátráltat, s ha most nem jöttem volna ide, később csak nehezebb lenne... ~ Erdő? chh.. mi ez nekem ...
Mentem beljebb, s beljebb, de láttam, hogy mesterem is követ. ~ Ezek szerint benne lenne a vadászatban? Legyen hát ... Ki fog többet Sensei?
Ugrottam előre, s megláttam egy nyuszit a fa tövében. Aranyos volt...de nem engedhetem meg, hogy elszaladjon. Szükségünk volt rá...
Elővettem egy shurikent, s szinte pillanatok alatt elejtettem a zsákmányt. Nem mintha nehéz lenne...
Tovább haladtunk, s láttam, hogy a sensei is fogott már pár kisebb állatot. Remélem ehetőeket... Belőlle kinézem, hogy valami hülyeségen töri a fejét.
Már hosszasan keresgéltünk az erdőben, s valami nagyobbat is akartam, nem csupán nyulakat... Tény, hogy ez is jó..de mégis ha hosszabb időre akarjuk akkor ez nem elég. Egy őz kellene vagy valami termetesebb állat.
Szemeimmel erősen figyeltem a bokrok rezdüléseit... Szinte lélegzetem is visszafolytottam, csakhogy meghalljam ha bármi a környékükön van.
Az egyik bokor megrezdült, s pillantásom egyből arra vetült.
- Van ott valami. - Súgtam oda a senseinek, s egyből arra vettem az irányt. ~ Ez nagyobbacska lesz! ~ Gondoltam, s vigyorogtam.
Bár nem nagyon tudom, hogyan terítsem le, de maradok a jól bevált módszernél... Vagyis, számomra bevált... A föld alá rejtőztem, s szinte egészen az állat alá kerültem. ~ Egy őzgida? Még fiatal, de most szükségünk van rád. ~ Gondoltam, s hirtelen emelkedtem fel a földből, közvetlenül az állat nyaka alatt. Kezeim között kunait tartva vágtam el a torkát, még mielőtt ráeszmélt volna, hogy ott vagyok.
Az állat egy szempillantás alatt rogyott a földre, szinte hangtalanul.
- Siker ^^ - Vigyorogtam a sensei felé. Remélem elégedett. Bár eltelt az idő, s ezután már nem tudtunk olyan sokat haladni, mint vártam.
Úgy tűnik az éjszakát ismét itt kell töltenünk, a természet lágy ölén, vagy mi a szösz. Bár most bent az erdőben fogunk éjszakázni. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz. Jómagam hamar beköltözök a sátorba, melyet ismét felállított a sensei, s befészkelem magam a helyemre. Kellemes volt itt, még a vacsorát is idebent fogyasztottam el. Úgymond lustálkodok, s hamar álomba is merültem ismét.
Már kevésbé zavart a sebességünk, mármint a haladásunk sebessége. Tény, hogy lassú volt, de a lényeg a célunk, melyet már alig várom, hogy fény derüljön rá...

Uchiha Madara Szer. Jan. 01 2014, 19:43

A őz húsa ínycsiklandó illatokkal terítette be a közeli területet, az illatok mély hangokat csaltak elő mindkettőtök gyomrából.
Miután befejeztétek a vacsorát, mestered rágyújtott, te pedig a sátorban fekve aludtál el, szinte azonnal.
Nem tudd pontosan, mennyi idő telhetett el az elalvás után, egy kéz ráz fel téged lassú mozgásával. A kéz, amely válladat simogatta, mesteredhez tartozott, aki már ott volt melletted a sátorban. Nem feküdt, ült, mozdulatlanul, szemeivel kifelé tekintett a sötétségbe, hisz a "bejáratot" nyitva hagyta. Az éjszaka csöndes volt.
Amennyiben felkelsz, és mesteredre förmedsz, nem válaszol, csupán leveszi rólad a kezét és tovább bámul ki a semmibe. Viszont ha nem támadó jelleggel kelsz fel, talán el is beszélgethettek.

A párbeszéd a szokásos módszerrel lehetőségek, továbbiakért tudod hol találsz. Ez az egyetlen kör most, a továbbiak rajtad múlnak.
Amennyiben nem akarsz beszélgetni vele, csupán átfordulsz a másik oldaladra és alszol tovább, nem fog tovább zavarni.

**Kitsune Haruka** Csüt. Jan. 02 2014, 09:16

// Uchiha Madara// =^ˇ^=

A vadászat nem volt olyan fárasztó mint gondoltam, sokkal inkább szórakoztató. Élveztem, ahogy a különböző állatokat, más, s más módon lehet becserkészni majd elkapni.
S amikor megéreztem a már majdnem elkészült őzgida húsának illatát a gyomrom nagyot kordult... mintha egy medve rejtőzne bennem, aki már nagyon várta az etetést, de a Sensei is hasonlóképpen reagált, hallottam az ő irányából is valami hasonló hangot, s kicsit elmosolyodtam. ~ Szóval nem csak én vagyok ennyire éhes.

Végre elém került a lakoma, s mint aki már jó ideje nem evett, elkezdtem tömni a finomságot. Rég ettünk hasonló ízletes ételt, s igazán jól esett. Nem nagyon bírtam magam visszafogni, pedig egy lányhoz... khöm... akarom mondani nőhöz, ez nem nagyon illik. Nem illik ez a falánkság, s általában nem is szoktam ennyire habzsolni az ételt, most mégis nagyon megéheztem. Talán el is vörösödtem valamiért, nem nagyon akartam, hogy ilyen falánknak gondoljon engem a sensei, s emiatt kicsit rosszul éreztem magam. Olyan mintha nem tudnám becsülni az ételt, mely elém kerül...

Szinte annyit ettem, hogy megmozdulni is nehéz volt, alig bírtam magamat bevonszolni a sátorba, ahol hamar kiterültem, s szinte azonnal elnyomott az álom. Már nem emlékszem, hogy a fáradtság vagy az étel hatása volt e, hogy ennyire elálmosodtam, de mindegy is, az biztos, hogy húztam a lóbőrt. Ha jól emlékszem a sensei még kint dohányzott amikor elbóbiskoltam... Nem emlékszem mikor aludhattam el, de most éreztem valamit... egy hűvös kéz rázott fel álmomból, s simította végig a vállamat... Szemeim csupán résnyire nyitottam ki, s sarkaiból figyeltem mi történik. Legszívesebben egyből felpattanok , s lekeverek egy fülest... de most mégsem tehettem ezt meg, csak így röpke felindulásból.

~ Persze, hogy a Sensei az! ~ Lettem dühös így elsőre. S kevés választott el attól, hogy megmondjam neki a magamét. ~ Mégis, hogy képzeli... ~ De olyan furcsának láttam. Miközben a keze a vállamon volt, ő kifelé tekintett a sátorból, mely nem bejárata nyitva állt. ~ Talán valami baj lehet? ~ De nem láttam semmit sem. Nem éreztem semmilyen közeledést, sem állatot a közelben, vagy csak velem van a baj? Csöndes volt az éjszaka, így nem tudtam mire vélni az ébresztőt, velem lenne valami baj? Elrontottam valamit, s most jön a leszidásom...de hát semmit sem csináltunk ami baj lehetne... de legyen... Lassan feltápászkodtam,s még az érzelmeim is visszafogtam, s nem szidtam le...egyenlőre...

Még éreztem, hogy a hasam tele, de már nem volt nehéz, így könnyedén fel tudtam ülni, bár még fáradtnak tűnhettem ...a szemeim még nem mutattak kipihentséget, de valahogy érdekelt mit akar Yao...Kíváncsi lettem, de ez gyorsan változhat...
- Sensei... - Nyögtem ki, még szemeimet dörzsölgetve, próbáltam eltüntetni az álmosságot.- Mi történt? Van valami baj?

A férfi kérdésedre levette válladról kezét, majd összekulcsolta ölében.
- Dehogyis, csupán...elgondolkodtam. - nézett előre üres tekintettel. - Nincs semmi - hangja nyugodt volt és tiszta. talán igazat mond és tényleg csak eszébe jutott valami a múltjából, amely olyan homályos és sötét, mint az éjszaka.
- Ha baj lenne, már rég elintéztem volna egymagam - nevetett, gúnyolódva kissé rajtad. Fellazult hangulata volt, beszédes és gúnyolódós kedvében volt egyszerre., annak ellenére, hogy tekintete ürességet és bánkódást mutattak, amit a sötét miatt nehezen láthattál. Nem tűnt fáradtan, egyáltalán nem. De vajon miért simogatta a vállad?

A sensei viselkedése furcsa volt. S a válaszai valahogy cseppet sem győztek meg. Furcsán elgondolkodott, amit még nem sokszor láttam nála, s talán ez egy kicsit engem is aggodalommal töltött el. Majd kicsit később az a gúnyos vigyora... Lehet rosszul érzem, de olyan erőltetettnek hatott. A szemeiben más volt...s ez nem a mosoly volt, vagy a jókedv. Bár a sötétség kevesebbet engedett látni belőle, mégis a hangján is érezhető volt mindez. Rajta nem látszott a fáradtság, mint rajtam. De akkor miért...
- Rossz emlékek Sensei? - Vettem a bátorságot rákérdezni, pedig igazából féltem. - Mi volt az oka, hogy....- Kezdtem el, de valahogy arra már nem mertem rákérdezni, miért volt a vállamon a keze. Olyan furcsa érzésem támadt...mintha jobb lenne nem megtudni...

Mestered pontosan tudta, mi is volna a mondtad folytatása. Elmosolyodott, amit nem láthattál a sötét miatt. Azonban nem válaszolt. Először. majd ismét a kezét érezhetted válladon.
- Csupán belegondoltam, összekapcsolt minket a sors. Együtt utazunk, tanítalak. nem gondoltam volna ebbe néhány héttel ezelőtt. Évek óta nem gondoltam ilyenre. - szavai közben keze apró mozdulatokkal ugyan, de mintha megindult volna a válladon, mintha simogatni kezdene. - Mit mondasz? Nem gondolkodtál még ezen?

A sensei szavai megdöbbentettek, s valahogy nem akartam hinni a fülemnek. Értettem miről beszél, s tudtam mire akar kilyukadni. ~ Mégis...hogyan képzeli? ~ Járt a fejemben, miközben a kezei, talán úgy érzem mozgásba lendültek a vállamon... Kezeim ökölbe szorultak, s nagyot nyeltem. Nem volt kérdéses mit teszek. ~ De mégis miért kényszerít erre? Elhiszem, hogy nehéz élete volt, nem kételkedem benne...de mégis nem gondolja, hogy kicsit hamar rohant bele ebbe? Meg amúgy is...nem érzek iránta ilyesmit...vagy ez nem is számít neki? ~ De nem gondolkoztam azért túl sokáig...inkább a kezem járt mint a szám, s bár csak halványan láttam merre van a sensei...azért megpróbáltam lekeverni egy termetes pofont... érte ahol érte, nekem mindegy...
- Miket gondol rólam sensei? Ön szerint így megérdemli a tiszteletem? - s egyre csak nőtt bennem a düh.

A férfi megint csendbe maradt. Némán ült, talán kérdéseden gondolkodott, vagy meg sem hallotta. Ám keze csupán megállt, a válladról nem került le. Ujjaival most gyengébb szorítást éreztél, ahogy magához fordított.
- Kölyök, nem is olyan rég, amikor megkérdeztem tőled, félsz e tőlem, azt válaszoltad, hogy nem. Jól emlékszem. Figyelj rám. A félelem mindenkiben ott van. A félelem az ember egy tulajdonsága, sokan nem szeretik kimutatni, ám ott van. Mindenkiben. Akik azt mondják, nem félnek semmitől, nagyon is félnek. Azonban ha szembenézel a félelmeiddel, te kijelentheted, félsz, de erősebb vagy nála. Ismét megkérdezem - ekkor közelebb hajolt hozzád, érezted lihegésének melegségét, kezével még most is fogott.
- Félsz tőlem?

A férfi arca, miközben csupán csendben ült, s mintha elgondolkodott volna valamin, olyan mintha nem is figyelt volna rám? A keze megállt a vállamon, majd kicsit mintha megszorította volna, s odafordított önmagával szembe. Ismét a félelemről kezdett beszélni, s hogy megvan mindenkiben, csupán van aki kimutatja...van aki nem. Ebben igaza van..talán. De én nem akarom, hogy bárki is belém lásson, nem akarom kiteríteni a szívemet senkinek, a gondolatok melyek bennem kelnek, majd hamvadnak el csakis az enyémek, s nem akarom megosztani őket. ~ Talán azt várná, hogy mondtam el neki ami nyomja a lelkem? Azt akarja legyen őszinte, s zúdítsam rá a gondjaimat? Miért akarná ezt? Nézzek szembe a félelmeimmel...mintha csak egy vénember hallanék. Tudom amit tudok, s tudom mi a célom. Egyenlőre félek, igen félek itt lenni, s féltem otthagyni a falumat... de megtettem. Ezt mind el kellene mondanom? ... De egy valamit tudok, ami lehet furcsa...de tőle NEM FÉLEK!!!~ Közelembe hajolt, miközben elmélkedtem, szinte éreztem minden lélegzetvételét, s mintha hallottam volna a szívdobogását. Meglepő volt, de kezei még mindig rajtam voltak, s olyan érzés volt, mintha többé nem engedne el...
- Nem...Nem félek! - Jelentettem ki újra, de valami érdekes rikoltozó hangon, melyen még én is meglepődtem. De azt akartam érezze szavaim súlyát...

A férfi arca nem remegett meg, mikor hangon elváltozott, ugyanazokkal az elszánt szemekkel nézett rád, érezhetted lihegésének melegét. Ám ekkor elengedte vállad - Majd meglátjuk - mosolyodott el, majd kisétált a sátorból és rágyújtott. Este már nem beszéltetek tovább, kivéve ha te magad szólítod meg őt.

V. kör
Két napra elegendő hús maradt kettőtöknek, ám a vízkészletetek fogyóban van, ha a lelkiismereted nem engedi, vásárolnotok kell az erdő melletti faluban. Utatok egyre meredekebb lejtőkön folytatódik, a füves talajt egyre több helyen váltja fel a sziklás, meredek hegyoldal. Hosszú hegységlánc vezet előre, ám mestered megnyugtatott, még két nap és megérkeztek a célba.
Egész nap hegyi ösvényeken és völgyeken át haladtok, gyorsan tudtok menni, annak ellenére, hogy nem egyszer kell áthaladnotok egy-egy kockázatos és annál is vékonyabb szirt szélén. Az éjszakát sátorban töltitek, egy sziklaszirten, amely párkányszerűen nőtt ki a hegy oldalából. Reggel mestered korán kel, majd felráz téged is, a reggeli keltések egyre gyengédebben történnek, már nem csak szóval ébreszt téged fel legszebb álmaidból, hanem kezeivel is válladat és fejedet simogatják, akár a szülők a gyermekeiket vagy a szerelmesek.
A reggeli indulásig szeretném a kört. A párbeszédért jóváhagytam neked + 4 Chakrat

**Kitsune Haruka** Kedd Jan. 07 2014, 18:28

//Uchiha Madara// =^^=

Beszélgetésünk itt véget ért. A sensei elhagyta a sátort, s én ismét nyugovóra tértem. Legalább is akartam, de valahogy nem jött álom a szememre. Vajon mi lehet velem a baj?

V.kör:

Az élelem még elegendő volt, ám a víz fogytán volt... talán a lustaságom az oka, de megkímélve magam a fáradtságtól az erdő melletti kis faluban bevásároltunk, ami talán elég lesz egy ideig, s egyből folytattuk is az utunkat.

Ahogy nézem utunk egyre nehezebb tájakra sodor, s az eddig füves talaj helyét egyre csak átveszik a sziklák, kövek majd lassan a meredekebb hegyoldalak is megjelentek...Utunk egy hegylánc vonulata mentén vezet tovább, s kicsit aggódtam...~ Mégis hová mehetünk?
Nem tudom, hogy a sensei kitalálta e gondolataim, vagy sem...mégis megnyugtatott , hogy már csupán 2 nap, s odaérünk. Ezzel, talán nem is sejtette, mégis megmozgatta a fantáziám, s ismét megmozdult bennem a gondolat...~ Merre mehetünk?
Az utunk szinte csupán ennyiből állt: Hegyről le, hegyre fel...majd így tovább. Már-már nehéz volt számolni, hány vékonyka szakadék mentén billegtem át a sensei után, s lenézve minden olyan szabadnak tűnt. ~ Mintha nem is létezne semmi rossz vagy jó a világban, csak a természet, s én....Ugye milyen furcsák a gondolataim? ~ De legalább a táj számomra nagyon szép volt, s örültem a látványnak. S amikor a nap alkonyulni tért a táj megmutatta önmaga gyönyörű estélyi ruháját, s úgy éreztem már ez is megérte ezt az utat.
Az éjszakát ismét a sátor sötétjében töltöttük, egy , a hegy oldalából kimagasló szírt tetején, s most végre úgy aludtam mint a bunda, talán a friss hegyi levegő hatása lenne?
Másnap reggel a sensei korán ébred, s hamar felkelt engem is...ám feltűnt valami aminek azt hiszem zavarnia kellene, s ez így is van...

Régebben a sensei néha durván, sőt szó nélkül kegyetlenül felrázott legmélyebb, s legszebb álmaimból is, ám most...másabb...mintha kedvesebben tenné ezt, s nem vadul felrázz, amolyan... csupán szelíden simogatja meg a vállam, vagy a fejem, s nem erősen, morcosan ráz fel, hanem gyengédebben , csak megmozgatja a vállam. Ennek örülnöm kellene...ez amolyan anyai gondoskodás lenne? Engem arra emlékeztetett, mikor kicsike voltam, s anyám még élt...ő is pont így csinálta... vagy netalán más érzelmek rejlenek mögötte? vagy csak el akar érni valamit, s úgy érzi ez hozzá a járható út? Mit tegyek? Azt hiszem...ha folytatja...lépnem kell...

Uchiha Madara Pént. Jan. 10 2014, 16:34

VI. kör
A hegyen továbbhaladtok, egész nap másztok és másztok, míg le nem értek a másik végén és egy hatalmas nagy, erdős völgybe nem értek.
- Hamarosan ott vagyunk - mosolyog hátra mestered, majd előreindul a hegy oldalán. - Már csak át kell vágnunk az erdőn.
Többfelé találsz a falban kisebb nagyobb lyukakat, ahogy egyre jobban megközelíted a hegy lábát. leérve bevetitek magatokat a völgyben elterülő hatalmas, kiismerhetetlen erdőnek. A magasra és sűrűre nőtt fák között ingázik Yao, mögötte pedig te. A bokrok egyre gyakrabban zörrennek meg körülöttetek, néha egy-egy világító szempárt is észrevehetsz, már ha felfigyelsz a levelek hangjára.
Majd egyszer csak a fák mögül elétek ugrik egy világos, szinte már fehéres szőrzetű róka. lassú lépésekkel közelít feléd, fogsorát vicsorítva. Majd egy újabb mászik elő mögüled, aztán még egy. Összesen 5 vadállat közelít meg téged, körbeállnak, majd vicsorogva ugatni kezdenek.
- Maradj nyugodt. Ne lássák, hogy félsz - súgja mestered, kezével tenyerét mutatja.
A rókák körülötted vicsorognak rád, egyre több jelenik meg, lassan annyian lesznek, hogy nem tudsz elhaladni mellettük. Vajon hogy került ide ez a sok vadállat és miért csak rád vicsorognak?

**Kitsune Haruka** Szomb. Jan. 11 2014, 12:14

//Uchiha Madara// =^^=

~ Hegy,hegy hegy...ahj....Elegem van ebből a hegyből. Unalmas. Jó... a látvány talán szép... de már attól is besokalltam. ~ Elmúlt a kezdeti csillogó szem effekttus, s már nem bűvölt el a hegy önálló szépsége. Talán a bennem kavargó gondolatok, vagy csupán a túl sok utazát beszél belőlem, s már elvesztettem minden szépség iránti vágyamat. Szemeim csak akkor csillantak fel ismét, mikor végre a hegyről leérve egy zöldellő, erdős völgy tárul eléjük. ~ Végre nem csak kövek...~ mosolyodtam el egy pillanatra, de nem vittem túlzásba.
- Hamarosan ott vagyunk. - Fordult hátra hozzám a sensei, s mosolygott, majd továbbindult. - Már csak át kell vágnunk az erdőn.- Folytatta, s én amolyan meglepődött fejel néztem rá. ~ Máris, odaérünk?~ Mintha talán hosszabb útra számítottam volna...de hát miket beszélek...éppen elég volt. Így is kíváncsi voltam hová tartunk, s végre kiderül. ~ Erdős területre? Vagy rejtőzik valami az erdőn túl? ~ Nyitogattam a csipámat, s próbáltam átlátni a fák sűrűjén, de úgy néz ki ez így lehetetlen. Oda kell érnünk, s csakis akkor fog elém tárulni a célunk. Helyes, ha azt érzem félnem kellene? Lefelé jövet, s falban... amolyan megmagyarázhatatlan, furcsa lyukakat láttam... rá kellene kérdeznem...de valahogy belül...nem akarom tudni mi csinálta azokat.
Leérve, végre az erdőben...ahogy felnéztem a fákra, azok valahogy egyáltalán nem voltak átlagosak.

- Hatalmaaaaaas! - Néztem rájuk föl, s ténylen....szinte porszemnyinek éreztem magam köztük, de valószínűleg így is van. S nem elég, hogy maga az erdő területe hatalmas, a fák magasak....e mellé még olyan sűrűre is nőttek, hogy köztük ingázni már-már művészet. Bár én csupán a Senseit követem, még így sem egyszerű. De ...mintha ő már ismerné. Olyan érzés, mintha a sensei már járt volna erre...Vajon ez így van?
A körülöttünk húzódó erdő csöndes volt...legalább is eleinte. Bár mi is felvertük némi zajjal, de később már nem csak az általunk keltett zajra lettem figyelmes... volt még valami itt...mégpedig rajtunk kívül. ~ Mintha ott... láttam volna valamit. ~ De nem volt időm nézelődni, különben lemaradok, amit nem engedhetek meg magamnak. Így nem figyeltem meg a villanó valamit, de biztos, hogy volt ott valamit.
Követtem a senseiem...pedig nem tudtam hová visz... de ... mennem kell! ~ Gyerünk...érjünk már oda! ~ Gyorsítottam meg a tempómat.
- Gyerünk, gyerünk sensei! - Szóltam felé, s ekkor valami furcsa fehére golyó ugrott elénk valamelyik fa mögül. S az előbb felvett tempóm hirtelen nullázódott le.
- Mi ez? - Mondtam kérdően a senseiem felé, bár ekkor már lassan nekem is leesett a fehér szőr golyó mivolta. - K...i...tsu...RÓKAAAA?

~ De akkor miért fehér? ~ Tanakodtam...de azt hiszem hallottam már ilyesmiről, csupán még nem találkoztam velük... ~ Ez egy ezüstróka lesz. - Pásztáztam szemeimmel a jövevényt. ~ De mit akar? ~ Ekkor lassú léptekkel felém indult, s mintha vicsorgott volna...
~ Megtámad? ~ Ráncoltam össze szemöldököm, s kaptam elő egy kunait. De egy újabb, s egy újabb róka tűnt fel, s mind körém gyűltek...Körbeálltak engem, s amolyan furcsa hangot adtak ki... olyasmi lehetett mint mikor a kutyák ugatnak, de ezt nem nevezném pont olyannak, de hasonló lehetett. Nem akartam, hogy félelmet lássanak rajtam, de nem is volt bennem félsz. Bár vadállatok voltak körülöttem, mégis jó mókának tűnt volna megküzdeni velük.

- Maradj nyugodt. Ne lássák, hogy félsz. - Mondta a sensei, s a tenyerét mutatta, meg kellene fognom? ~ Na neee... Nem pacsizok le vele... Nem fogom meg a kezét. ~ De egyre több, s több róka jelent meg. ~ De miért csak én vagyok a célpont? S a senseit figyelmen kívül hagyják... Mintha őt már...ismernék? Lehetséges, hogy a senseit már ismerik... De akkor.... ~ Néztem rá Yaora, aki olyan nyugodtak nézett ki... tényleg igazam lenne?
~ Ahj, már helyem sem lenne eltűnni közülük. Bár érdekelne egy kis harc velük... vicces lenne. ~ Gondoltam, s nem léptem hátra. csak álltam a sok fenevad között, s vártam, hogy lépjenek ők elsőként...~ Várjunk csak...ők lennének az úti célunk?

Uchiha Madara Hétf. Jan. 13 2014, 15:58

Miközben azon töröd a fejed, miért csak rád vicsorognak, végre "megvilágosodsz", rájössz, miért is van itt ez a sok állat.
Mikor az állatok látják, a félelem apró cseppje sem mutatkozik meg rajtad, és szemeidben tükröződik, megtaláltátok a végső célt, mestered közelebb lép, tapsolva.
- Szép volt kislány. - mondja elégedetten, miközben egy fehér szőrű róka, ugyanaz, ami a házba is betért, most ismét előtted áll, egy tekerccsel a szájában. Lábaid elé helyezi a tekercset, majd rád néz.
- Most pedig megadatik a lehetőség, hogy vérszerződésbe kerülhess az ezüstrókák fajával. A szerződésben elfogadod azt, hogy bármikor megidézhessenek téged, valamint te is képes lehetsz megidézni őket. Először azonban a vérszerződést kell megalkotni. Nincs más dolgod, minthogy a tekercsbe a saját véreddel beleírd a neved.
Amennyiben elfogadod a szerződést, az imént elmondottak alapján fejezd be a küldetésed.
Az utazásnak itt vége, ám most valami egészen új dologba kerültél.

Az eddigi kalandért, gyönyörű, tartalmas és élvezetes játékért kapsz tőlem + 13 Chakra-t, valamint a vérszerződést felírhatod az adatlapodra.

Társak

Miután megkötöttétek az egyességet, mestered egy új dologba kezd. A rókák elvonultak, ám mestered még az erdőben akar tartani téged.
- Most, hogy véretekkel összekapcsoltátok magatokat, képes lehetsz megidézni a faj, egy számodra ismert tagját. Nincs más dolgod, mint ismét saját véredet adni a technikához - ekkor megvágja ujját, majd kézpecséteket formáz - majd a pecsétek után szilárd talajra helyezni a tenyered, és megidézni a ninjuu-t. Kuchiyose no jutsu - mondja, majd tenyerét a földre nyomja. Ekkor tenyere alatt jelek formázódnak, majd egész karját hirtelen felszabaduló füst takarja el. A füstből pedig egy hosszú, lompos, ezüstös-szőrű farok lóg ki, melynek gazdája egy nagyobb termetű róka.
- Ő itt Seimei. Ő járt nálunk is, átadni egy fontos üzenetet. Azonban a rókák kellően gyámoltalanok, hogy csak úgy szerződést kössenek bárkivel. Aki azonban rájuk talál, és elég bátor, azzal úgymond lepaktálnak.

A feladatod, hogy sikeresen megidézd Seimei-t, aki az idézés után nem sokkal eltűnik. A próbálkozásokat rád bízom, az első körökben, ha sikerül, kisebb kölyköket vagy képes megidézni, majd a végén megjelenik a róka.

Ajánlott tartalom