Re: Elhagyatott város

**Hateshi** Szer. Május 22 2013, 18:18

Bár akkori énemnek Karasutól, az ideiglenes senseiemtől kapott feladat nehéznek tűnhetett, az előző, ugyancsak Karasuval folytatott genjutsutréningem mellett hamar eszembe jutott az első illúziótechnikám megtanulása is. Akkor még a „régi” senseiem oktatott. Bár ott a jelenleginél egy valamivel egyszerűbb genjutsu – a Démonikus Illúzió: Pokollátó Jutsu – megtanulásával foglalatoskodtam, az akkor szerzett tapasztalatok mindenképp segítettek az elindulásban. A tény, hogy az említett illúziótechnikát sikeresen elsajátítottam, további ösztönző erővel bírt.

A kérdés persze hamar felvetődik: miben más ez a technika, mint az előző? Először is, már csak az elméleti részből is tisztán kivehető, hogy létrehozásához valamennyivel több chakrára van szükség, fenntartása pedig egyértelműen nehezebb. Noha már a Démonikus illúziónál is meg kellett tanulnom a látás – a talán legnehezebben befolyásolható érzékelési típus – manipulálását, a reprodukált kép ezúttal sokkal bonyolultabb. Bár igaz, ezúttal is „a már látottakon” alapul, nem szabad elfelejteni, hogy itt nem egy fix kép késleltetett létrehozása a cél. A használó a Ködszolga Jutsu segítségével akár több másolatot is létrehozhat magából, ezek pedig később a saját kénye-kedve szerint viselkednek. Ez azt jelenti, hogy a jutsu létrehozójának folyamatosan reprodukálnia kell a képet – esetlegesen a hangot – a célpont agyában. Ez pedig, tudva, hogy az emberi szem mintegy 180 fokos szögben képes érzékelni, cseppet sem egyszerű feladat.
Volt még egy hatalmas különbség a két tréning között: míg első edzésemkor egy hús-vér ember, maga a mesterem volt az alany, ez alkalommal kage bunshinok chakrahálózatába kellett behatolnom. Karasu elmondásából pedig már tudtam: amennyiben feladatomat nem a megfelelő precizitással végzem – az odafigyelésem hiánya, így a klónok fájdalomérzete miatt – a bunshinok könnyen kámforrá válhatnak. Erre a legutóbb nem igazán kellett figyelmet szentelnem, hiszen nem tudhattam, hogy mesterem éppen fájdalmat érez-e. Bár lehetséges, hogy a technikát első edzésemkor ilyen szempontból is helyesen hajtottam végre, mégis valószínűbbnek tűnt, hogy akkor a hangsúly még magán a mechanizmuson volt. Így ezt a tényezőt senseiem nem vette figyelembe – meglehet tehát, hogy éles helyzetben még nem tudtam volna bevetni az akkor megtanult technikát. Ám, mint tudjuk, gyakorlat teszi a mestert.

Nekileselkedtem hát kitűzött feladatomnak. Egyelőre csupán arra összpontosítottam, hogy a csatlakozás megfelelően menjen végbe, tehát a klón ne érezzen semmiféle fájdalmat. Mivel négy próbálkozásom volt, így egyértelműnek tűnt, hogy a két fázisra kettőt-kettőt kellene – ideális esetben – felhasználnom.
Az első próbálkozásom röviden szólva a kudarccal volt egyenlő. Bár előtte megpróbáltam ellazítani a testem, és teljes lelki nyugalommal vágni neki a feladatnak, úgy tűnt, hiába csatlakozom a klón chakrahálózatához, az már szinte a behatoláskor érzékeli az idegen chakrát.
Másodjára már az előzőnél óvatosabban jártam el. Úgy ítéltem, szükségem van néhány percnyi pihenőre – vagy mondjuk ki: meditálásra –, hogy helyre rakjam a gondolataimat. Ezúttal, miután kiterjesztettem a chakrám, a lehető leglassabban próbáltam meg behatolni a klón chakrahálózatába. Mihelyst bejutottam, úgymond felmértem a terepet. Bár furcsának hangozhat, de valójában nyilvánvaló, hogy a különböző egyének chakrája, így annak keringése is más és más. Megpróbáltam hát a saját chakrámat hasonlatossá tenni a klónéval, hogy ne keltsek feltűnést. A tenketsuk és maga a chakrarendszer feletti uralom elérése azonban tovább váratott magára. Bár egyre inkább megismertem Karasu klónjainak chakratermészetét, a kapcsolódásban pedig már szinte sikerrel is jártam, végül a klón mégis felfedezte az idegen eredetű chakrát, majd szertefoszlott.
Újra kudarcot vallottam, de ezúttal jó néhány új tapasztalatot is szereztem. Magabiztosan kezdtem neki újra a feladatnak. Mivel már az előző kísérletnél is csupán karnyújtásnyira voltam az első fázis sikeres teljesítésétől, úgy gondoltam, kellő figyelemmel most végre túlléphetek azon.
Nem csalódtam. Mondhatni minden a terv szerint alakult – két klón elég volt arra, hogy megtanuljak kellő óvatossággal behatolni az alany chakrahálózatába. A neheze azonban még csak most jött, hiszen a második fázis nagyobb odafigyelést és felkészültséget igényelt, mint a már általam ismert genjutsutechnikánál.
Valamivel megkönnyítette a helyzetem a viszonylag nagy sötétség, hiszen így a szem fotoreceptorai úgymond nem voltak annyira aktívak, mint fényes nappal. Az éjszakai edzés tehát ilyen szempontból mindenképp kedvező volt, mert a fényviszonyok miatt maga a látás is korlátozottabb volt, mint egyébként.
Úgy gondoltam, hogy a szem feletti uralomhoz a látás egyik ottani központján keresztül vezet az út. A szem hátsó felében található sárgafoltra koncentráltam, mely egyébként az éleslátásért felelős, és ide összpontosul maga a látott kép. Arra gondoltam, hogy amennyiben chakrám segítségével kis mértékben károsítom a sárgafolt úgynevezett lencsefüggesztő rostjait, képes leszek meggátolni a fókuszálást, így korlátozni – és később irányítani – tudom majd magát a látást. Bár az elgondolásom valószínűleg helyes volt, próbálkozásomat mégsem koronázta siker. A problémát az okozta, hogy fizikálisan próbáltam meg befolyásolni a látás működését: ez törvényszerűen kisebb fájdalmat váltott ki, a hatás pedig nem volt kielégítő. Bár már éppen sikerült reprodukálni saját kinézetem egy álomkép alapján, Karasu klónja közölte velem, hogy a másolatom darabosan mozog – tehát nem megfelelő –, majd eltűnt.
A negyedik és egyben utolsó nekilendüléskor másképpen próbáltam meg felülemelkedni a problémán. Úgy gondoltam, bár igen veszélyes vizekre evezem, mégis az agy egy részét kell megpróbálnom manipulálni. Ez azért volt ésszerű, mivel itt csupán stimulációra volt szükség a kellő hatás eléréséhez. A második agyideget – más néven látóideget – kellett kisebb elektromos impulzussal engedelmességre bírni. Ez, bár igen nehéz feladatnak tűnt, villámelemű chakrám segítségével úgy tűnt, mégis sikerült. A bunshin szemei előtt hamarosan megjelent a klónom, mely szinte kiköpött másom volt, ezúttal pedig már a lassú mozgásra is képesnek látszott. Bár egyértelmű volt, hogy a technika 100%-os elsajátítása még várat magára, határozottan haladtam a kitűzött cél felé.

Jiraiya Csüt. Május 23 2013, 17:55

// Hateshi //

Próbálkozásaidat siker koronázta. Olyannyira, hogy a klón miután sikerrel elsajátítottad a technikát, eltüntette magát, hogy mihamarabb tudomást szerezzen ezen tapasztalatokról az eredeti Karasu-sensei. És valóban, azután öt perccel, hogy a klón eltűnt, mozgolódás hangja ütötte meg a füledet. Az egyik mögötted lévő bokor zörgött. Érzékeidnek hála, egyből oda összpontosítottad a figyelmed, valamint már fordultál volna meg, amikor is mozdulatlanná dermedtél. Szemeidet tudtad mozgatni, így lenéztél a lábadra, majd észrevettél egy furcsa, árnyék szerű, sötét valamit a testeden, ami a bokádtól egészen a válladig, spirálisan futott körbe-körbe a testeden. Egy pillanatra levert a víz, de ez nem tartott sokáig, ugyanis egy ismerős hangot hallottál a hátad mögül.
- Remekül elsajátítottad a technikát... Ugyan voltak nehézségek, de elméletben minden a helyén volt, így kitartó munkával, valamint egy kis gondolkozással sikeresen teljesítetted a kiszabott feladatot.
A hang Karasu hangja volt, aki miután ezt elmondta, feloldotta a technikáját és a furcsa sötét minta lekúszott a testedről, majd vissza Karasu alá.
- A technika még nem teljesen tökéletes, azonban az első elméleti és gyakorlati részt kitűnően tudtad alkalmazni. Tanulásod közben, én körbenéztem egy kicsit. Sajnos, szinte teljesen körbevették az Eső Országát, valamint egyes helyeken ellenőrzőpontokat hoztak létre. Azokon a helyeken pedig ahol nincsenek ilyen pontok, valószínűleg más ellenőrző és biztonsági dolog van... Ezért, a "főbejáraton" megyünk, mégpedig az Esőt és a Tüzet összekötő főúton. Ugyan valószínűleg ott a legnagyobb az ellenőrzés és a bázis, de ott a legkisebb az őrök figyelme és ott számítanak behatolásra legkevésbé. Ne aggódj, ha valami balul sülne el, akkor a Konohai csapatok itt vannak "mögöttünk". Viszont a behatolás előtt, mondj el mindent amit tudsz Amegakuréról, annak védelmi rendszeréről, a shinobik különleges taktikáiról ha vannak. Tehát MINDENT ami lényeges lehet.
Mondta Karasu, majd lassan elkezdett a határ felé sétálni, miközben várta tőled a válaszokat.

// REMEKÜL teljesítetted a kiszabott feladatot, és nagyon sok mindent belevittél amit talán még a saját karakteremmel sem tettem volna meg. Azt nagyra értékelem, ha valaki mer és tud kicsi "tudományt" is belevinni a játékba, hát még ha chakraelméleti magyarázatokkal is el lett volna látva bőven. De ezt már nem vártam el. Jutalmad +20 ch! KÖVETKEZŐ POST: Eső Országa --> Határvidékek //

**Kitsune Haruka** Szer. Nov. 20 2013, 16:46

/ Uchiha Madara/

Túl vagyok egy újabb küldetésen, melyet sikerrel zártam. De utam itt nem ér véget, messze még a cél...
Ahogy megtettem amit kellett tovább is indulok, folytatva utamat, s keresgélve, milyen küldetéseket sodor majd elém a sors.
Elég hosszasan meneteltem, míg talán valamiféle város félét látok magam előtt.
- Nem árt szétnézni, hátha lesz valami feladat a számomra itt is. - Mormogtam magamban, s lábaimmal szaporábban kezdtem lépkedni.
Ám ahogy közelebb érek elfog egy furcsa érzés, valami nem stimmel ezzel a hellyel... Szemeim először megakadnak a romos házakon, s a kitört ablakokon. Mintha valami csata, vagy régi viszálykodás helyszínéül szolgált volna ez a falu. Vagy talán csak régen elhagyatott... Nehéz volt eldönteni. Olyan furcsa volt, még a légkör is itt, nem is tudom a megfelelő megfogalmazást, talán hátborzongatónak nevezném.
Ahogyan egyre beljebb érek, egyre több és több romot látok, valamint szinte az összes ajtó be van deszkázva, mintha valamit bezártak volna, vagy legalább is mintha lenne odabent valami. Az egyiken különösen sok deszka volt, vagyis talán nem volt olyan sok, csupán az én figyelmemet keltette föl ez az egy.
Lassan közeledek az említett ház irányába. Kicsit megborzongok attól, hogy bemenjek oda, pedig nem szokásom félni az ilyen helyektől, nem is félelem az amit érzek, csupán olyan furcsa ez az egész. Mióta itt vagyok egy lelket sem láttam, s minden elhagyatott. A kitört üvegek , s elhanyagolt épületeket látva jött elő ez a furcsa érzés. Na de mind1, nem félek így tovább közeledem ahoz az ajtóhoz, amit az imént kiszemeltem magamnak. Az ajtó mint már említettem telis-tele volt fákkal, melyet védték a behatolástól, azt hiszem, így nem lehetett csak úgy kinyitni. Kénytelen voltam hát használni az erőmet, s így betörni az ajtót...
Odabent sötétség volt, így nem láttam még semmit, kénytelen voltam belépni ebbe a sötét lyukba. Csupán a padlót láttam halványan amint beléptem lassan, semmit sem elsietve haladtam be az immár kitört ajtón...

Uchiha Madara Szomb. Nov. 23 2013, 22:31

Belépve a sötét házba első benyomásod az lehetett, amit a pislákoló fényben láthattál, a ház rég lakatlan. A földön a padlórész hiányzott, föld temette be a földet, néhány láda, régi asztal. Pókháló a sarkakban, lécek az ablakokon.
Belépsz a házba, csak lépsz be a sötétségbe, mikor valami reccsen a talpad alatt. Egy régi üvegszilánk.
A ház kísértetiesen üres. Talán ki kellene menned. Vagy netalán meghúzod magad itt egy kis időre?
A nemrég elfogott fiú után biztos nyomoznak már, hiszen nem érkezett meg a célba, és egy befolyásosabb család nem vár sokáig. Még szerencse, hogy hamis papírokkal intézkedtél.
Ha kicsit körbenézel, láthatod, hogy a hely több szobára nyílik, néhol még ott vannak az ajtók is. Közelebb lépsz az egyikhez.
Hirtelen valami hideg és éles érzést veszel észre a nyakadon. Majd megérzed a penge összetéveszthetetlen tapintását.
- Mit keresel itt? - kérdi egy hideg hang.
Valaki mégis csak volt otthon. De hogyan rejtőzhetett és osonhatott mögéd ilyen halkan egy néma városban? Ki lehet ez az ismeretlen?
- Ha nem válaszolsz, megöllek.

~Újféle játéktípus/ Kérdezz-felelek~
Kezdődhet egy élet halál harc, ahol a válaszoknak súlya lesz, minden azon múlik, mit mondasz a feltett kérdésekre.
A férfi kérdéseket fog feltenni neked, melyeket a következő postodban fogunk végigjátszani, mégpedig úgy, hogy a következő körödben válaszolsz az első kérdésedre, én pedig editelve fogom megadni az újabb kérdést, majd ismét te következel. Ezzel felpörgethetünk egy szockodós történetet.
Az első kérdés:
- Mit keresel itt?

**Kitsune Haruka** Vas. Nov. 24 2013, 10:12

/Uchiha Madara/

Gyenge volt a fény, ami beszűrődött, de éppen láthatóvá tette a házacska belsejét. Mint ahogy azt vártam, valószínűleg a ház már rég lakatlan volt. A talaj csak föld volt, nem látni más talapzatot, a berendezés kopott és poros volt, már amennyire a ládák és egy asztal berendezésnek számíthat. A sarkakban nagy, már régóta ott álló, pókhálók terjeszkedtek, az ablakokon pedig lécek voltak, amit bizonyára valaki oda tett, így volt némi gyanúm, hogy nem lehet olyan elhagyatott, de ez csak egy halovány megérzés volt, így nem hagyatkoztam rá.

Ahogy haladok kicsit beljebb a sötétségben, valami reccsent a talpam alatt, s szemeim egyből oda irányultak. ~ Csak egy üvegdarab volt...huh. - Gondoltam hirtelen, mikor megláttam azt az üvegdarabot. Kicsit hátborzongató volt ez a hely, de hajtott a kíváncsiságom, hogy jobban szétnézhessek. Nagyon úgy néz ki, hogy lakatlan ez a ház, így megfordult a fejemben, hogy itt kellene maradnom kis időre, nem hiszem, hogy itt bárki is keresne, így megfelelő búvóhely lenne míg lecseng annak a kölyöknek az eltűnése. Bár álnéven, s hamis papírokkal vágtam neki a küldetésnek, mégis van némi esély rá, hogy felfedezhetik a kilétem, s keresni fognak, így jobb elrejtőzni egy időre. Ez a kis városka jónak néz ki erre a célra, hiszen egy árva lélek sincsen itt, legalább is úgy néz ki.

Ha jobban körülnéztem elég feltűnő, hogy több ajtó is nyílik még ebből a nagyobbacska szobából, így ha már itt maradok kis időre, jobb lesz szétnézni, hátha találok valami élelmet, vagy legalább használható dolgokat. Ám amikor odalépek az első ajtóhoz , hirtelen egy hűvös, kicsit élesnek látszó tárgyat érzek, majd azonnal rádöbbenek, hogy egy penge táncol a nyakamon. Hirtelen homlokomon kisebb ráncok jelentek meg, majd mozdulatlanná dermedek, s hagyom, hogy támadómé legyen az első szó. ~ Nem úgy volt, hogy senki sincsen itt? Ennyire rosszul mértem volna fel a terepet, vagy.... ennyire erős lenne....- Forgott az agyam, és próbáltam rájönni mi is történhetett.
- Mit keresel itt? - Szólalt meg elég hamar, így nem volt időm sokat agyalni a dolgokon. A hanga hideg volt, érezhetően nem volt ellenére, hogy itt azonnal megöljön. S csakhamar folytatta ...
- Ha nem válaszolsz, megöllek. - Erre már ekkorra magamtól is rájöttem, de azért még hozzáfűzte. A helyzet nem nekem kedvezett, és abból , ahogyan mögém került ... Nagy valószínűséggel erősebb nálam, és nem is olyan kicsit. Talán válaszolnom kellene, de semmi kedvem nincsen hozzá. Bár sok mindent nem tudna meg tőlem, hiszen a céljaim , amiért itt vagyok, még néhol nekem is sötétségbe burkoltak. Csak úgy vagyok, s majd tovább állok. Igaz a fiú miatt rejtőzködnék itt, de attól még nem tudom, hogyan tovább, majd ahogyan sodor az ár... Nah, de ideje válaszolnom is valamit, hiszen mégis csak élni akarok még, mert nem teljes a bosszúm, addig nem halok meg!
- Csak erre jártam, nincsen semmi és senki amit keresnék! - Nyögtem ki miközben a penge a torkomnak feszült. - De mi közöd hozzá? - Mondtam, ami csak úgy kicsúszott a számon. Lehet nem jó ötlet feleselni neki, de ilyen vagyok, nem hagyom szó nélkül. Nehogy azt gondolja, hogy behódolok neki, csak mert erősebb...

- Még egyszer megkérdezem, mit keresel itt? Ha nem kapok megfelelő választ, nem hagyod el többé ezt a házat, élve. - szólt ismét a hang mögüled, itt az idő, hogy bevesd mindazt, amit az egyedüllét alatt megtanulhattál. Taktikázz, kerülj ki a kés szorításából.

Azt hiszem a helyzet kezd komolyabbra fordulni, s érzem, hogy biztosan megöl, ha a válaszom neki nem tetsző lenne. Nem hiszem, hogy az orrára kellene kötnöm, hogy egy elrabolt kölyök miatt kötöttem itt ki, így inkább más felől közelítem meg a helyzetemet...
- Nincsen otthonom, nincsen családom, nincsenek barátaim... - Kezdtem el. - Egyedül vagyok a világban, s csupán ide sodort az utam. Csendes környéknek tűnik, így magányos shinobi ként, úgy véltem itt megpihenhetek egy kis időre. - Fejeztem be mondanivalóm. Gondoltam rá, hogy beszólok neki valamit, mert csípte a csőrömet ez az alárendelt helyzet, de visszafogom magam, nem vagyunk egy erőszinten. Most jobb ha csak megfigyelem a reakcióit, jobb lesz megismerni, hogyan reagál a szavaimra...

Szóval nincs hazád. Szökött shinobi vagy. Egyetlen dologra válaszolj. Mi a garancia, hogy ha elengedlek, nem fordulsz ellenem? Hisz ha elengedlek, te pedig megszöksz, akkor abból csak baj lesz. - mosolygott mögötted a gyilkos fegyvert tartó férfi. - Mit tudsz nekem nyújtani azért, hogy életben tartsalak? Mennyit ér az életed?

~ Az életem nem ér semmit, de még nem halhatok meg! - Fordult meg a fejemben. ~ Ajánlanom kell neki valamit, különben itt végzem be, és semmit sem érek az eddigi tetteimmel...
- Sokat nem tudok neked felajánlani... Nem vagyok túl vagyonos, így ilyesmit ne várj tőlem...- Kezdtem el...majd folytattam.- Viszont egy időre talán melléd szegődhetnék, s hasznomat vehetnéd... - Ideges voltam, nem tudtam mit is vár tőlem pontosan. Igazából elsőként arra gondoltam, hogy talán amolyan szolgáló féléje legyek, de nem fogok ilyesmit kerek perec kimondani, nem leszek egy közönséges csicska...csúnyán kifejezve. Így kicsit körítettem a dolgokon. S ha már így fog alakulni, s netalán elfogadja ezt a szerény ajánlatot, akkor már remélem tudok tanulni tőlle. Nem tudom mennyire erős, de biztos vagyok benne, hogy jelenleg engem messze felül múl. Így elleshetnék tőle egy két dolgot!

Uchiha Madara Hétf. Nov. 25 2013, 20:03

A rövidke bemutatkozás véget ért, a hideg fém kezdett távolodni a torkodtól, majd teljesen leengedte a férfi a kezét, engedte, hogy megfordulj.
- Jól van kölyök. Szóval segíteni akarsz nekem. De ha csak egyszer is lábalatt leszel, esküszöm nem vacakolok még egyszer ennyit. - fenyegetett meg a férfi.
- Nem vagy te olyan félős, mint ahogy azt hittem. Viszont az efféle csapdákkal mindig számolni kell, egyes lecke, kölyök: tartsd nyitva a szemed. - kopogtatta meg a kezében lévő kunaial a fogát, majd kilépett a házból.

Elhagyatott város - Page 4 15e4a16f48adc7ba1ff0d547057647f1

- Segítek neked, viszont először bizonyítsd, hogy bármire képes vagy. - intett a férfi, majd elindult.
Kiértetek a kis faluból, egy domb tetején állva néztek előre. A domb alatt egy kis út halad végig, a távolban egy kocsis hajt felétek.
- A kocsis hamarosan ideér. A te feladatod lesz, hogy eltereld a kocsis figyelmét, amíg én teszem a dolgom. Rád bízom a kivitelt, viszont ha lebukunk, az a lelkeden szárad. A kocsit két testőr védi, úgyhogy csak óvatosan.

Mivel az út hosszú, és a dombról könnyen elláthatsz távolra, így a becsült érkezési idő körülbelül 2 perc. Addig van időd tervet kovácsolni, a férfi mindeközben eltűnik mellőled, mintha a föld nyelte volna el. A kocsit meg kell állítanod, az eszközök a te kezedben vannak, viszont hitelesnek kell tűnnie, ha nem akarsz a testőrökkel harcba szállni.

**Kitsune Haruka** Hétf. Nov. 25 2013, 20:54

/Uchiha Madara/

Hirtelen a nyakam felszabadult, ami hihetetlenül jó érzés volt. Végre nem tartja a torkomnak azt a hideg pengét.
- Jól van kölyök. Szóval segíteni akarsz nekem. De ha csak egyszer is lábalatt leszel, esküszöm nem vacakolok még egyszer ennyit. - Szólt felém fenyegetően az az alak. Ami nem nagyon tetszett , de mégis egyenlőre nem voltam abban a helyzetben, hogy bármit is vissza szóljak neki. Bár úgy érzem a jövőben úgysem fogom mindig megállni, hogy csak úgy hagyjam neki ezeket. Na de majd az idő eldönti...
- Nem vagy te olyan félős, mint ahogy azt hittem. Viszont az efféle csapdákkal mindig számolni kell, egyes lecke, kölyök: tartsd nyitva a szemed. - Folytatta a támadóm. Magam is tudom, hogy nem vagyok félős, ezt nem kell taglalnia. És roppantul zavart az ez utáni kioktató beszéde is. Amiben igazából igaza volt, csak nehéz volt ezt tőle hallani. Valamiért ki akartam tűnni a szemében. Egy furcsa érzés kerített hatalmába. Kicsit úgy éreztem , egy új tűz lángja gyúlt bennem. Mégpedig az, hogy meg akarom mutatni neki, hogy milyen jó is vagyok. Azt akartam , hogy elismerjen! És ezt el is fogom érni...
A férfi pont úgy nézett ki, ahogy én azt elvártam. Vagyis, amilyennek gondoltam. Kicsit mogorva arc, de azért nem annyira, hogy félni lehessen tőle.

- Segítek neked, viszont először bizonyítsd, hogy bármire képes vagy - Mondta. Ami felkeltette az érdeklődésemet. ~ Igen! Megmutatom! - Mondtam magamban, szinte nevetve. A korábbi kicsiny ijedtség, a torkomon lévő pengétől, már egészen elmúlt. Felváltotta valami furcsa izgatottság, ami az új ...talán mesterem... váltott ki belőlem. Tanulni akartam tőle, és azt , hogy elismerjen. Furcsa volt, hiszen sohasem volt még ilyen, hogy meg akarok felelni valakinek. Nah, de mindegy...a lényeg, hogy megtegyem amit akar nem? Aztán remélhetőleg tanít nekem pár új trükköt....
Míg ezen gondolkoztam már kiértünk a faluból, és egy domb tetejére érkeztünk. Itt újra hozzám szólt a titokzatos ember:
- A kocsis hamarosan ideér. A te feladatod lesz, hogy eltereld a kocsis figyelmét, amíg én teszem a dolgom. Rád bízom a kivitelt, viszont ha lebukunk, az a lelkeden szárad. A kocsit két testőr védi, úgyhogy csak óvatosan.
Majd e szavak után szinte nyomtalanul eltűnt. A dombról felmérve, úgy 2 percem lehet még. Szükségem lesz egy kisebb tervre, amivel elterelhetem egy kis időre a figyelmüket...
- Talán megvan! - Mormogtam magamban halkan.
~ Régi trükk, de hatásos lehet... A sérült fiatal lány szerepét talán nem nekem találták ki, de el tudom játszani ha ez szükséges. Ha ügyes leszek magamra vonhatom a két őr figyelmét is, s így az az ember teheti amit akar. - Gondoltam ki.

Az idő gyorsan telt, s hamar sebesült lánykává kellett változnom.

A ruhámat meghúztam a hasamon, hogy még vékonyabbnak tűnhessek, s a melleimet megpróbáltam megemelni, hátha segít valamicskét ez is, majd egy kunait vettem elő... kisebb de mégis nagynak tűnő sebeket vágtam a combomra, felkaromra és egyet a hasamra is. Ezen kívül néhol megszakítottam a ruhámat, hogy még elveszettebbnek nézzek ki. Mikor már elég közel járt a kocsi, lassan előre indultam.
Először csak halkan, mintha a hangom összecsuklana a félelemtől. Majd hangosabban, de még mindig reszkető hanggal mondtam...
- Segít...ség! Kérem....Va..la..ki! Segít...sen! - Majd lassan bicegtem elő a kocsi látóterébe.

Remélem egy szegény elhagyatott lányka segítségére sietnek majd, s beválik ez a kis tervem... Bizonyítani akarok ennek az idegennek....

Uchiha Madara Hétf. Nov. 25 2013, 21:37

A sebhelyek, egy szakadt ruha, vér és kiáltások. Mindez része volt az álcának, egy álcának, amely egy feléd közelítő kocsi utasait akarta megtéveszteni.
A megsebzett lány kiesett szinte a kocsi elé, sikított, tökéletesen eljátszva a szerepet. A két őr előre rohant.
- Kisasszony, mi a baj kisasszony - lihegett az egyik.
- Hívjunk segítséget? - kérdezte a másik.
- De mégis honnan? - tétováztak mind a ketten. - De itt sem hagyhatjuk. Mit tegyünk? - idegeskedett a két őr.
- Uraim, csillapodjanak le - szólt egy ismerős, ám láthatatlan hang. majd a két őr mögött, szó szerint kinőtt a leendő mestered a földből és két tőrt döfött az őrök hátába, ezzel megpecsételve sorsukat.
- A kocsiban ülök a te részed. Csak a pénzük kell, a többit rád bízom. - mosolyog feléd a férfi, miután kirántja a gyilkos tőröket a halott testekből, majd az egyiket neked adja.

A kocsiban egy férfi és egy nő ül, egy kis dobozzal a kezükben. Ruházatukon látszik, nem épp hétköznapi ruházat, az ujjaikon is számtalan gyűrű, karjukon láncok díszelegtek. Védtelenek, ám ezt te nem tudhatod pontosan, amíg be nem nyitsz a kis hintóba, hogy méltó fogadtatásban részesítsd őket. Azonban előbb a kocsihajtót kell elintézned, aki még most is törli a szemét az imént látottakon.

Így első feladatod lesz a kocsis likvidálása, a bennülők, ha gyors vagy, nem vesznek észre semmit, csupán annyit, hogy a kocsi megállt.

**Kitsune Haruka** Hétf. Nov. 25 2013, 22:30

/Uchiha Madara/

- Kisasszony, mi a baj kisasszony - lihegett az egyik., miközben hozzám sietett.
- Hívjunk segítséget? - kérdezte a másik, amikor szintén mellém ért.
- De mégis honnan?
- De itt sem hagyhatjuk. Mit tegyünk?
Folyt az ideges beszélgetés a két őr között. Én belül kicsit büszke voltam magamra a megtévesztés miatt, de ez közel sem elég ahoz, hogy elismerjen engem ez a fickó. Ő messze felettem állhat, de megküzdök az elismerésért, nem akarom könnyen megkapni, az túl egyszerű lenne. A bennem lévő láng ami fellobbant növekedni kezdett, remélem nem fog egykönnyen kialudni.
- Uraim, csillapodjanak le! - Szólt egy hang, ami nagyon ismerős volt. Majd az őrök mögött a földből egy alak tűnt föl. Szinte szó szerint a földből jött elő, ami nagyon meglepett... Mikor megláttam ki az, egyből éreztem magamban a vágyat... ~ Ezt meg akarom tanulni! - Csillant fel a szemem, de persze ez nem volt ok, hogy kiessek a szerepemből. Nem fogok megbukni a vizsgán..mármint ez olyan vizsgaszerű nem ? ~ Megszerzem az elismerését ha addig élek is !
A férfi a felbukkanása után villámként szúrta le a két őrt, ami szintén eléggé meglepett...vagyis nem...nem meglepett, inkább még jobban tanulni akartam tőle. Tudni mind azt amit ő tud. Erőssé válni, általa!
- A kocsiban ülök a te részed. Csak a pénzük kell, a többit rád bízom. - Szólt felém az idegen, az arcán mosollyal , ami már egy csöppnyi elismerésnek számított tőle. Legalább is így éreztem. Ami újabb erőt adott, hogy folytassam, és kövessem az utasításait, miközben ő kihúzta a két tőrt a két őr hátából.
~ Azt mondta, hogy intézzem el a többieket, ha nem akarok feltűnő lenni, először a kocsist kell elintéznem, mégpedig olyan gyorsan ahogy csak lehet, így nincsen időm semmilyen kisebb csapdára, vagy más távtámadásra, biztosra kell mennem. Úgyhogy gyorsan és közelről kell halálos sebet okoznom neki. - Gondoltam át a helyzetem, és a mesterem előző szavaira figyeltem. ~ Mivel rám bízza az ügyet, azt hiszem nem kellene túlélőket hagynom. Mivel az a későbbiekben veszélyes lehet rám és az idegenre nézve...aki ha a mesterem lesz....nem engedhetem meg, hogy bajba kerüljön.
Sebesen kaptam elő az egyik kunaiomat, s mielőtt a kocsis feleszmél megpróbálok mellé kerülni, és egyetlen csapással végezni vele. Így a szíve irányába kellene céloznom. Nem hagyhatom, hogy ideje legyen szólni a hátul ülő két utasnak, az nem lenne szerencsés helyzet. A legjobb az lenne, ha ez mind hangtalanul sikerülne, így a bent ülők csupán annyit vesznek észre, hogy a kocsi lelassul, majd megáll. Eközben mi sem tudva az őrök haláláról, sem rólam vagy a másik fickóról.
Amennyiben ez sikerül, igyekszem méltó fogadtatásban részesíteni a hátul ülő két személyt. Erősen rontok be, hogy idejük se legyen az ellenállásra. Nem hiszem, hogy náluk beválna a szegény kislány eljátszása újra, hiszen nem egyszerű népeknek tűnnek, így valószínű hidegen hagyná őket egy szerencsétlen ember látványa.
Bejutva a kocsiba máris meg kell szereznem az irányítás, így először a férfire támadok, és még mindig úgy vélem meg kell ölnöm. Félő, hogy túl nagy a befolyása, s könnyedén kereső csapatokat indíthat utánunk, hogy elkapjanak minket. Ez után jön a nő, kire ismét gyilkos szándékkal támadok , s ismét kunai segítségével.

Ha sikerül elintéznem őket, akkor vissza veszem az elpazarolt kunaiokat, majd össze szedem az értékeiket, köztük az ékszereket is, melyek rajtuk voltak. Összegyűjtök mindent! Ez volt a parancsom, s amúgy is így tennék, ha már így alakult. Nekik már úgysem kell igaz?
Majd vissza bóklászok a férfihoz...

Uchiha Madara Kedd Nov. 26 2013, 21:41

A penge lecsapott, amint a védtelen kocsivezető mellkasához ért. A fém átszúrta a bőrt, behatolva a csontok közé döfött bele a szívbe. A férfi felköhögni sem tudott, csupán egy utolsó, érthetetlen szó hagyta el a száját, majd leesve a kocsiról meghalt.
Már csak a kocsiban ülők maradtak életben. Kinyitottad az ajtót, majd újra lecsaptál, először a férfira, majd miután vele végeztél, kioltottad a nő életét is. A penge nem kímélt, éhes volt, vérre éhezett. És kapott is. A fegyvert tartó kéz nem először csap le, ez a mozdulatain érezhető volt. Gyors volt és pontos.

A két test saját vérükben fürödve hullott a kocsi kipárnázott belsejében el, véres ujjukról sorban csúsztak le a gyűrűk, nyakukból a láncok mígnem az egész kocsit ki nem raboltad.
Visszatérve az ismeretlenhez átnyújtottad a zsákmányt, aki elégedetten megveregette a vállad, majd annyit mondott.
- Találkozunk a háznál. - majd ismét eltűnt a föld alá.
Az út nem hosszú, van időd a hullák eltakarításához is, már amennyiben foglalkozol az ilyenekkel.

A házba belépve majd mestered fog fogadni, egy asztalnál ül és éppen az összegyűjtött vagyont becsli, milyen összeget is sikerült megszereznetek. A férfi egy nagyobb kupac előtt ül, míg egy kisebb kendőre van téve néhány gyűrű és egy lánc. Hogy miért van elkülönítve? Kérdezz rá. Az biztos, hogy örül a zsákmánynak, elégedetten dől hátra és gyújt rá egy szál cigarettára.

Itt az idő, hogy feltedd a kérdéseid a férfinak, talán most egyszerűbb lesz megtalálni a közös nevezőt.

**Kitsune Haruka** Szer. Nov. 27 2013, 18:06

/Uchiha Madara/

- Igen! - Hangzott a számból halkan, amikor feleszméltem, hogy megcsináltam! ~ Sikerült! ~ Mondogattam magamban!
Hamar begyűjtöttem az ékszereket, s minden vagyonukat, majd tele kézzel tértem vissza az ismeretlen alakhoz.

Amikor újra ott álltam előtte, s látta a nálam lévő vagyonos, drága tárgyakat, melyeket átadtam neki, megveregette a vállam , ami számomra egyfajta elismerés volt, bár még nem az amit ki akarok vívni, de kezdetnek megteszi. Azt hiszem sikerült beteljesítenem amit így kezdés képen tőlem várt, s remélem átmentem a vizsgáján. Elhatároztam, hogy tőle akarok tanulni. Látva, hogy most is mire volt képes biztosan erős lehet. És kétség kívül tud nekem újat mutatni. Ez az amit kerestem...
- Találkozunk a háznál. - Szólalt meg az idegen, majd ismét a föld alá rejtőzött és eltűnt.

Az út nem hosszú, így eszembe jutott , hogy:

~ Vajon el kéne takarítanom magam után? ~ Gondolkoztam, és végül is arra jutottam, hogy nem ártana. Az lenne talán a legkönnyebb ha az egész kocsit felgyújtanám. Így mivel a testek is égettek lennének, nehezen lenne bizonyítható a támadás kockázata. Bár így is minden jel arra fog utalni, hogy külső támadás érte őket, mégis nem lesz annyi nyom. A kocsiba befogott lovakat szabadon engedtem,miután kicsit odébb, nem olyan feltűnő helyre vittem a kocsit, minden halottal együtt. A lovakat útjukra eresztettem...majd mikor minden összepakoltam, meggyújtottam... Kicsit figyeltem a porrá hanvadó testeket, s éreztem azok égett érdekesen kellemes szagát. Sokan ezt undorítónak hihetik... mégis nem volt fertelmes vagy orrfacsaró szag számomra. Talán nem vagyok átlagos emiatt? Ez rosszat jelentene? Nem tudom....
A takarítás után az idegen után siettem , aki a házban várt rám. Siettem, mert minél hamarabb meg akartam hallgatni a véleményét rólam. Amennyiben alkotott egyáltalán bármilyen véleményt...
Amint beléptem a házba ő ott ült az asztalnál, s úgy tűnt a zsákmányt méri fel. Én magam is kíváncsi vagyok ennek a mértékére, elég nagyocskának tűnt. A férfi előtt volt egy nagyobb kupac, mely egy kendő szerűségre volt felhalmozva, míg kicsit odébb egy kicsinyke kendőre volt még pakolva egy-két darab. Pontosabban pár gyűrű, s egy lánc szerűség volt ott, félredobva. Kicsit furdalta az oldalam, hogy miért is van az ott.... ~ Vajon meg kellene kérdeznem? ~ Járt a fejemben, miközben kicsit közelebb léptem hozzá.
- Ezek miért vannak félredobva? - Csúszott ki a számon, kicsit talán halkan. Nem tudom, hogy direkt mondtam e ki amit gondoltam, de sebaj, így esett meg. Ám ezután sorra jött pár kérdés, amiket szintén nem tudom miért, de kimondtam. Igaz hajtott a kíváncsiság, mégis lehet, hogy rossz ötlet ennyire kíváncsinak lenni?
- Mégis ki vagy te? Hajlandó vagy tanítani engem ? Miért tettél próbára? Elnyertem a tetszésedet az imént?

~ Nem-nem-nem...Ez túl sok lesz... Minek beszélek? ~ Járt a fejemben ~ Majd megint nekem támad? Felbőszítem? Harcolnom kell majd vele? ~ Sok minden járt a fejemben, míg nem válaszol, már amennyiben válaszolni fog nekem, hiszen nem köteles rá.

Talán erősebb nálam, de ha megtámadna...nem fogok ölbe tett kézzel várni, ha kell szembeszállok vele, és mindent bele fogok adni a harcba, hiszen erős ellenfél lenne... ~ Vajon győzhetnék ellene?

Uchiha Madara Csüt. Nov. 28 2013, 11:14

A férfi csak számolt, kezével próbálta a tárgyak súlyát megsaccolni. Méregetett, hümmögött, rád sem nézett.
- Az a te részed. - bökte ki végül, miután az utolsó gyűrt is letette a kendőre.
- Elnyerted a bizalmam, itt maradhatsz, egy ideig. A nevem Yao, 4 évvel ezelőtt szöktem meg Konohából, egy gyilkosságba keveredtem bele. Este volt, az utcákon sétáltam, mikor sikolyt hallottam. Siettem, követve a hangot, ám későn értem már oda. Egy vérző test feküdt a földön. Már nem lélegzett. A tettes nyom nélkül eltűnt, azonban egy felderítő shinobi meglátott, és üldözni kezdett. próbáltam elmagyarázni az esetet, nem hallgatott rám, nekem támadt. Ekkor minden elsötétült, mikor a sötétség eltűnt, ott álltam, kezemben egy kanatanval, a pengéjére pedig a férfi volt feltűzve, mosolygott, majd ennyit mondott
- Nincs hova menekülnöd - és összeesett. Azóta járom az országot, falut falura, menekülök, tudom, egy napon úgy is rám találnak. A bujdosást nem adtam fel, azonban megerősödtem, hogy megvédhessem magam.

A férfi vallomása után felkelt, majd kiropogtatta hátát, visszaült, lábát az asztalra tette, majd rágyújtott egy cigarettára. Megkínált téged is.
- Mi a te történeted? Nem látok rajtad sem fejpántot, valamint nem úgy nézel ki, mint akit utánam küldtek volna. - fújta ki a füstöt.
A férfi végighallgatja a történeted, miként szöktél meg a városból, majd eltervezi, segít neked, tanít téged, hogy megvédhesd magad a későbbiekben.
- Fogd ezt meg - nyújt át neked egy papírt, amely réginek, porosnak tűnt. - Vezesd bele a chakra-d. Eredetileg nem neked szántam ezt a papírt, ám...valamiért a régi énemre emlékeztetsz. Ki tudja, mit hoz nekünk a jövő. - a papír, amit neked adott, egy elemi chakrara érzékeny lap volt, melybe ha belevezeted a chakrad, megmutatja, milyen elemi affinitással is rendelkezel.
A postban írd le a történeted, valamint a chakra vezetését a papírba, az elem rajtad áll. A papír leírását, az elemek kimutatását itt megtalálod.

A küldetést sikeresen elvégezted, a részednek osztott zsákmány értéke 1500 Ryo, valamint a szép postok és az átlagon felüli aktivitásért felírhatsz + 5 Chakra-t.

**Kitsune Haruka** Csüt. Nov. 28 2013, 19:47

/Uchiha Madara/

Kiderült hát... az a pár félredobott ékszer volt az én részem. ~ Nem sok! ~ Gondoltam, de azért több mint a semmi!
Ez után olyasmi következett, amiről álmodni sem mertem... Az idegen elárulta kilétét, sőt... még mesélt is a származásáról, arról honnan jött, s miért él külön, egyedül a falujától...Megtudtam, hogy a neve Yao, s már 4 éve szökött el Konohából! Ekkor kicsit felcsillant a szeme, hisz akkor egy helyről származunk, lehet, hogy valahonnan még ismerhet is engem. Bár Konoha elég nagyocska, így nincsen rá sok esély. Az ő története sem volt boldog, nem volt kedves, nem volt örömteli, s legkevésbé volt jobb mint az enyém. Nagyon hasonlóak voltunk. Talán ezért is érzem amit érzek, hogy megbízom benne, s még mindig ég bennem a tűz, a bizonyítási vágy! Jó akarok lenni, s ő segíthet ebben, ha elfogadna tanítványának, vagyis inkább csak társának egy kis időre. Nem akarok sokat kérni, nem kérhetem, hogy tanítson, de számomra elegendő lenne ha csupán figyelhetem, s talán egyszer kétszer elmagyarázna pár technikát. Nem hagyhatom , hogy elszökjön előlem! Valahogy mellette kell maradnom!
A története után cigarettát gyújtott, majd kevéske mozgolódás után felém szólt:
- Mi a te történeted? Nem látok rajtad sem fejpántot, valamint nem úgy nézel ki, mint akit utánam küldtek volna. - Szólt, miközben a cigi füstje kiröpült a száján, s kavargott a szoba enyhén érdes levegőjével.
Ezek után én elmeséltem neki mindent! A származásom, hogy én is Konohai vagyok, s elmondtam azt is... Anyám halálát...Ahogyan láttam kicsordulni a vérét, s ahogyan utolsó szavait mondta ki számomra...halkan, lassan lecsukódó szemmel. Majd elmondtam az iskolai éveimet is, persze csak tömören, s mégis mi volt az okom , hogy elhagytam a falum. Még a bosszúmról is tüzetesen beszámoltam. Elmondtam neki az ember leírását akit keresek, már amennyire emlékeztem még rá, hátha talán ismerheti valahonnét. Miután mindent elmeséltem neki...a hangulatom kicsit letörté változott, s magam is meglepődtem az őszinteségemen, de ő...valahogyan...kihozta belőlem ezt! Olyasmiket tártam elé, amit soha senkinek, s nem értettem önmagamat... de így alakult, most már ismer engem, szinte tökéletesen!
- Fogd ezt meg ! Vezesd bele a chakra-d. Eredetileg nem neked szántam ezt a papírt, ám...valamiért a régi énemre emlékeztetsz. Ki tudja, mit hoz nekünk a jövő.- Szólalt meg, mikor éppen csak befejeztem a mondandómat, s én kicsit meglepődve álltam ott. De örülök, hisz ez azt hiszem azt jelenti, hogy kezd elfogadni engem , igaz? ~ Gyerünk, megmutatom , hogy milyen fából faragtak! ~ Mondtam magamban! S így biztattam is talán kicsit önmagam. E mellet én is nagyon kíváncsi voltam , hogy mit mutat majd ki ez a papír. Azt hiszem láttam már hasonlót, de a viselkedéséről fogalmam sincsen...De kezdjük hát...
- Csak bele kell vezetnem a Chakrámat, ugye? Az menni fog ! - Mondtam, majd kicsinyke mosoly villant fel az arcomon, melyet az izgalom, és a hatalom vagy talán inkább tudás utáni vágy indított be!
Első próbálkozásom talán kudarcba fulladt? A papírral nem történt semmi! Félelem kezdett kibontakozni bennem, talán baj van velem?
~ Nem! Nem szabad ilyenre gondolnom! Menni fog! ~ Mondogattam többször magamba miközben szemem becsukva tartottam, s csak a lapra koncentráltam! ~ Menni fog! Menni fog! Menni fog! ~ Ismételgettem, s a chakrámat folyamatosan a papír irányába próbáltam küldeni...
Egyszer csak, azt hiszem.... - Sikerült! - Szólaltam fel. Éreztem valami furcsát a kezemben, ami már egészen biztosan nem papír volt, valami másabb, apró kis részecskékből álló valami volt... Féltem kinyitni a tenyerem! Aggódtam mi vár rám... de nagyot nyeltem, s széttártam az ujjaim!
Igazam volt..már nem papír volt ott... Az ujjaim között por szerű anyag hullott alá a már amúgy is földel borított padlóra! Szemeim tágra nyíltak, s meglepődtem, akkor ez mit is jelent most? Ennek biztos, hogy pornak kellene lennie? Nagyon izgatott lettem ... vártam mit szól majd ehez újdonsült mesterem!

Uchiha Madara Vas. Dec. 01 2013, 14:48

A férfi átnyújtott egy lapot, majd a kellő instrukciókat elmondva zsebre dugta kezét, valamit keresett. Egy fehér dobozt vett elő, melyben cigaretta volt. Elővett egy szálat, majd meggyújtotta és csak nézte, ahogyan megbirkózol a feladattal.
A papírba vezetted a chakrad, mire a papír reagálásként apró darabokra kezdett esni, mint a kandallóban maradt hamu, úgy hullott ki ujjaid közül. Nem értetted, mi történt ezzel, ám mestered nem hagyott sokáig a tudatlanságban élni.
- Különös. - hümmög a férfi - Emlékszem, mikor még én álltam a te helyeden és fogtam először kezembe a papírt. Mesterem adta át, én voltam az első a csapatban, akinek sikerült feloldania az elemét. Hárman voltunk a csapatban. Csak álltam és bámultam előre egy dombon, néztem a tájat. Majd azt vettem észre, hogy a papír darabokra hullik és hamuként folyik ki a kezemből.
A férfin látszott, kissé elgondolkodott a múltján, majd egy fejrázással tért vissza a szürke valóságba.
- Mutatok neked valamit. Egy olyan technika, amely segítségével nem csak hogy elrejtőzhetsz ellenfeleid elől, de könnyedén beosonhatsz szinte bárhova. Ez a technika a Föld országának specialitása, az ott élő shinobik őse alkotta meg. A technika neve Iwagakure no jutsu // Földben rejtőző technika. A technikát tőlem is láthattad már párszor, először pont ebben a teremben alkalmaztam, mikor elfogtalak. Kíváncsi vagyok, miként teljesítesz.
A férfi eldobta cigarettáját, majd feléd nézett.
- A technika lényege, hogy beleolvadj a földbe, válj eggyé vele, és ha ez sikerült, képes vagy mozogni is. Állj stabilan egy adott helyen, majd kezd el chakradat végigvezetni a lábadtól kezdve, lassana combodig, onnan pedig tovább, felfelé. Lazulj el, érezd szint e föld apró porait és válj eggyé velük.

Mestered úgy döntött, megtanít neked egy kezdő technikát, melyről szeretnék egy eddigiekhez hasonló hosszú és szép postot.
A föld elemet felírhatod első elemként az adatlapodra

**Kitsune Haruka** Vas. Dec. 01 2013, 18:02

//Uchiha Madara//

- Különös. Emlékszem, mikor még én álltam a te helyeden és fogtam először kezembe a papírt. Mesterem adta át, én voltam az első a csapatban, akinek sikerült feloldania az elemét. Hárman voltunk a csapatban. Csak álltam és bámultam előre egy dombon, néztem a tájat. Majd azt vettem észre, hogy a papír darabokra hullik és hamuként folyik ki a kezemből. - Beszélt a férfi, s miközben a múltját hallgattam egészen elmerengtem, szinte láttam magam előtt a szavaiban említett tájat, s őt is gyakorlás közben. Furcsa volt, hiszen nem igen szoktam ilyesmit csinálni. Talán annak lehetett az eredmény, hogy nagy figyelmet szenteltem a szavainak. De igazából magam sem tudom... Amint a férfira nézem látszott rajta mennyire elmerengett a múltjában, mintha kicsit visszavágyna oda... vagy ilyesmit láttam rajta, majd egy könnyed fejrázással tért vissza a jelenbe, s hozzám.
- Mutatok neked valamit. Egy olyan technika, amely segítségével nem csak hogy elrejtőzhetsz ellenfeleid elől, de könnyedén beosonhatsz szinte bárhova. Ez a technika a Föld országának specialitása, az ott élő shinobik őse alkotta meg. A technika neve Iwagakure no jutsu // Földben rejtőző technika. A technikát tőlem is láthattad már párszor, először pont ebben a teremben alkalmaztam, mikor elfogtalak. Kíváncsi vagyok, miként teljesítesz. - Mondta, majd a szemeim nagyobbra nyíltak, s egy kicsinyke, de belül annál nagyobb mosoly volt az arcomon.

~ Ez az! Tanulunk! ~ Gondoltam, s hihetetlenül örültem... Minden egyes kis tanulás , technika... Közelebb, s közelebb sodor a célomhoz...
- Szóval ez azt jelenti, hogy az elemem a föld! - Mondtam miközben nagyon boldog voltam, s alig vártam, hogy kezdjük a tanulást.

Ráadásul ez egy nagyon hasznos technika lesz, legalább is az alapján amit mondott. Könnyű rejtőzködés, ami hihetetlen előnyt adhat nekem a harcok során, valamint a lesből támadás előnyét is megadhatja nekem. Emellett ott van az a lehetőség is, hogyha be kell jutnom valahová, könnyen s egyszerűen megtehetem ezzel a technikával. Szóval a Iwagakure no jutsu // Földben rejtőző technika lesz az első, amit megtanulhatok tőle, az első amit tanulok azóta, hogy elszöktem Konohából. Az utam talán végre igazából is elkezdődik... ~ Figyelsz engem valahol, Anya?

- A technika lényege, hogy beleolvadj a földbe, válj eggyé vele, és ha ez sikerült, képes vagy mozogni is. Állj stabilan egy adott helyen, majd kezd el chakradat végigvezetni a lábadtól kezdve, lassan a combodig, onnan pedig tovább, felfelé. Lazulj el, érezd szint e föld apró porait és válj eggyé velük. - Szólalt meg a Sensei, megtörve a gondolataim. ~ Váljak eggyé a földel? Lehetséges ez... ~ Gondoltam, majd megráztam a fejem... ~ Persze, hogy lehetséges! Hiszen a Sensei a szemem előtt csinálta meg. ~ Kergettem el a kóbor gondolatot. ~ Szóval ha megy a földbe olvadás, akkor nyert ügyem van!
Ahogy a Sensei mondta, úgy cselekszem, azt hiszem úgy mondta... állj stabilan... Szögeztem le a lábaim kicsit terpeszben de nem túlságosan...Kezd el a chakrádat végigvezetni a lábadtól kedve, lassan a combodig, s onnan tovább lefelé... ezt tettem, vagyis próbáltam, éreztem, hogy áramlik lefelé a chakrám, de valahogy nem éreztem semmi mást, nem éreztem , hogy eggyé válnék a földel, sem azt, hogy érezném a földet. Azt hiszem, hogy kicsit megijedtem ettől, hogy semmi nem történt, apró, mégis félelem kelt a szívemben, amit hamar ki kell űznöm onnét. - Nem adhatom fel! - Hangzott hangosan a számból, majd szemeim becsuktam, s igyekeztem elkergetni a rossz gondolataim, s megnyugodni! Talán a Sensei ekkor furcsán nézhet rám, de nem hagyom, hogy megtorpanjak!
Újra meg tudtam nyugodni... Talán most már képes leszek koncentrálni a chakrámat, remélem! Igaz ez csak egy kezdő technika lehet, de mégis nagy hasznát vehetem majd a későbbiekben így fontos a számomra. Tudni akarom! Vágyom rá, vágyom a tudásra, így mindent megteszek a siker érdekében!
Újra, újra s újra próbálom... De valahogy nem ér a földig a chakrám, legalább is én így érzem, de legalább most már nem rezdül meg a bizalmam önmagamban! Próbálom, akarom, hogy a chakrám a földig érjen, s még mélyebbre, mélyen le...
Érzem, ahogyan a combom szélein kúszik lefelé a chakra, érzem, hogy ott van a testemben, szinte megbizserget, amikor végigkúszik a lábamon!
~ Le, le le és le! Koncentrálj! A földbe...a Föld alá! - Járt a fejemben, miközben minden erőmet beleadom!!!

Uchiha Madara Hétf. Dec. 02 2013, 20:37

Meghallgattad az instrukciókat, megértetted a feladatod, megkaptad a lehetőséget. Miután sikeresen feloldottad elemedet, mestered, ki szintén föld affinitású, ismét egy nagy segítséget kínált fel, megtaníthatja az első elemi technikádat. Miután elmondta, mit hogyan képzelj el és miként alakítsd, hogy az egy technikává forrjon egybe, neki is kezdtél az elsajátításának.
A chakrad megfelelően irámyítottad, könnyedén átérezted a mozgást, valamint, talán most először te is érezhetted szinte, ahogy chakrad átjárja egész testedet, és talpadon keresztül a földbe vezeted. Szemeid lehunyod, mikor utoljára próbálkozol meg a technikával, majd erős koncentrálások közepette el is felejted, van még rajtad kívül valaki a teremben, aki tapsolni kezd. Mikor kinyitod a szemed, észrevehetsz egy apró, ám mégis szembetűnő változást. Vagy mestered nőtt hatalmasra, vagy te mentél össze, hisz az ellőtted álló férfi jóval magasabb lett, mint eddig. Ám ha jobban megnézed, pontosabban lefelé tekintesz, észreveheted, hogy hiányzik a fél tested. Szinte a melleidig ér a poros padló, lábaid és törzsed már a föld alatt van.
- Ne hagyd abba - utasítja mestered.
Kis chakraval és kellő akarattal képes lehetsz elsajátítani a technikát, azonban ez sajnos nem a vége.
Miután sikeresen elnyeleted magad a földdel, mestered lép egyet, melynek következtében egy erőteljes érzést érzel, amely kíméletlenül taszít téged ismét a felszínre.
- Nem elég, hogy a föld alá tudsz menni, meg kell tanulnod mozogni is. Ha lenn vagy már a föld alatt, nem lehet probléma, főleg egy olyan lánynak, mint te - mosolyodott el, ki tudja mit rejt a mosoly, a szavaiból tisztán kivehető, bízik a képességeidben.
Eéjött az idő hát, hogy miután sikeresen eltűnsz ismét a föld alatt, megtanulj helyet változtatni. A föld alatt kell elérj a mestered mögötti asztalhoz és elvenni az ott lévő papírt, anélkül, hogy a két távolság között egyszer is felbukkannál. Amennyiben ez nem sikerül, mestered ismét a felszínre repít a technikájával és a feladat ismét kezdetét veheti.
Amennyiben sikerül eljutnod a kendőhöz, akkor mestered még három másik akadályt is felállít, ám ezeket már távolabb, a ház előtt.
A próbák számát rád bízom, hosszú post esetén a technikát elsajátíthatod a kör végén.

**Kitsune Haruka** Hétf. Dec. 02 2013, 22:03

//Uchiha Madara//

A szemeim sötétségbe zártam. A chakrám átjárta a testem. Ez az érzés olyan bódító volt. Bárcsak sohasem érne véget ez a pillanat, olyan kellemes. ~ Igaz sokszor próbáltam meg ezt a technikát, mégis most mást érzek, kicsit furcsa, de olyan stabil érzés, mintha mozdíthatatlan lennék, és örök. ~ Járt a fejemben, miközben egyszer csak egy taps szerű hang szólalt meg. Riadtan nyitottam ki a szemem, s mesterem ott állt nem messze tőlem. ~ Igaz is. Hiszen a Sensei végig itt volt velem, s én egészen megfeledkeztem róla. ~ Mondtam, miközben kicsit csodálkozó arcot vágtam, de az igazi meglepetés csak később jött.

- Sensei, mióta nőtt meg ennyire? Ez valami jutsu? - Mondtam ki, majd ezzel egy időben néztem le a földbe, s ekkor láttam meg azt, ami a legnagyobb örömet okozta nekem ebben a percben. A testem félig a föld alatt volt. - Sikerült! - Mondtam hangosan, s mosoly vette át arcom felett az irányítást. Majd hamar vágtam kicsit mufurcabb arckifejezést, hiszen hirtelen Senseinek hívtam azt, akit még csak pár órája ismerek. ~ Azt hiszi majd, hogy olyan vagyok mint a többi kölyök, s egyből elfogadom őt. ~ Bár tény, hogy rá vagyok szorulva, s igazán örülök, hogy ennyit foglalkozik velem, éppen ezért is akarom, hogy keménynek és határozottnak higgyen, ne pedig egy kölyöknek. Remélem ezzel még nem rontottam el nála mindent.
- Ne hagyd abba! - Szólalt meg, amivel megszakította az elmélkedésemet, ami talán nem is baj.

A mester közelebb lépett , s ezzel egy időben valahogy úgy éreztem...mintha...valami ki akarna tépni a földből, elszakítani engem onnan ahová még csak pár perce sikerült bejutnom. Nem tetszett ... de mégis hipp-hopp a felszínen teremtem. De ott volt a siker élmény, hogy sikerült, s így újra és újra meg tudom majd csinálni!
- Nem elég, hogy a föld alá tudsz menni, meg kell tanulnod mozogni is. Ha lenn vagy már a föld alatt, nem lehet probléma, főleg egy olyan lánynak, mint te. - Mondta a Sensei. Nem nagyon tudtam hová tenni a szavait. Nem tudtam, hogy bíznom kell-e benne. Mosolygott, miközben ezeket mondta, de nehéz...nehéz elhinni a mosoly őszinteségét. ~ Talán mert... ennyire nem bízok meg senkiben? Az én hibám lenne?

~ De akkor azt hiszem bízik a képességeimben! Ez már elismerés nemde? - Csillant fel a szeme, s tértem vissza máris a zord valóságba. ~ De ez még nem elég, megmutatom mit tudok! ~ S hamar ismét a technikával próbálkoztam!
Erősen kellett koncentrálnom, éreztem újra azt az érzést, azt, ahogyan alámerülök a temérdek földben. S éreztem, ahogyan a mesterem , kicsit talán hideg, tekintete végig fut rajtam. Figyelt! ~ Igen, erre van szükségem, figyelj csak!
Éreztem, ahogyan elértem azt a határt mint az előbb. A mellemig a földben voltam. ~ Tovább, tovább kell jutnom! ~ Mondogattam magamban, s éreztem, hogy apránként egészen alámerültem a talajban. Érdekes érzés volt, melyet most már az egész testemben éreztem. Hihetetlen volt...
~ A Sensei azt mondta, hogy mozognom kell ugye? Gyerünk! ~ Első célpontom a mesterem mögötti asztal volt, melyről egy kendőt kellett elvennem. Nem tudtam, hogyan kezdjek neki... hiszen ez a föld, s hogyan lehetne benne mozogni? Mégis képesnek kell lennem rá! Ez dönt a sorsomról, s a sorsomat én irányítom! Amit csak tudok elkövetek, hogy erős legyek!

Sok módon próbálkoztam, de rá kellett jönnöm, hogy a fizikai erővel semmire sem megyek! Hiába próbáltam erővel, annak semmi értelme sem volt. Nem mozdult....a testem mintha sziklából lenne... mozdulatlan! Azt hiszem, másképpen kellene hozzáállnom. Ha erővel nem megy... akkor?
Akkor megy az akaraterőmmel, s a chakrámmal! Az akarat már megvan, csak a chakrám kell... Az agyamban kezdett megfogalmazódni egy kép. Mely azt mutatja meg, hogyan jutok el az asztalig, s kapom le róla azt a papírt. Ahogy egyre jobban koncentráltam, az előző kemény érzés kezdett feloszlani, a felváltotta egy sokkal könnyebb, mégis ugyan olyan erős érzés. Nem volt már nehéz, ami lekötne, sokkal inkább könnyed, s lágyan simogató. Mintha ezernyi kis porszem fogna körül, s mint csak engem féltene. óvna a sérüléstől. Kellemes érzés.
Ezek után hirtelen furcsa érzés volt, mintha a fülem mellet ezek a könnyed szemcsék elrepültek volna, s valami kemény dologba vertem volna be a fejem...Szemeimet kinyitva, s fölfelé nézve hamar kiderült, hogy ez az asztal lába volt, s a fejem akkor vertem be, amikor el akartam venni a kendőt az asztalról. ~ Sikerült! Eljutottam az asztalig, s ha jól éreztem, nem bukkantam föl közben sehol a föld felszínére. ~ Járt a fejemben, bár a kendőt csak pár másodperccel később vettem el, hiszen talán pár centivel elvétettem a célt, és sikeresen találkoztam az asztal lábával. Lett is egy nagyobbacska pukli a fejemen, de ebben a percben semmilyen fájdalmat nem éreztem, csak a siker boldog ízét, mely elvett minden kellemetlen érzést, s felül kerekedett rajtam. Kicsit talán nagyzoló szemmel néztem a mesteremre, de hát büszke voltam magamra!
Ezt követően a sensei több pontot jelölt ki számomra , gondolom ezzel is tovább akarja, hogy gyakoroljam ezt a technikát, bár most úgy érzem a boldogságtól bárhová képes lennék eljutni. Akár így, a föld alatt is. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy máris megtanulhatok egy ilyen nagyszerű technikát. Ezek az akadályok már hosszabbak voltak, s az utolsónál egy tárgy alatt is el kellet mennem, bár elvileg az nem lehet probléma igaz?

A Sensei apróbb tárgyakat helyezett el szétszórva , egymástól elég messze, ha jól számolom három. S ezeket össze kell gyűjtenem...addig nem térhetek vissza hozzá. Az első célpont egy kunai, egy fa tövében, melyet nehéz lesz megközelíteni, hiszen a föld tele lehet a gyökereivel. A második célpont egy egyszerű földön elhelyezett táska volt, s a harmadik egy shuriken, mely egy deszkába volt szegezve, amely előtt egy hordó volt. Lássuk hát ... ~ Megszerzem mind!

Azonnal, s nagy hévvel indultam, amint az első tárgy közelébe értem, éreztem, hogy van ahol nem tudok tovább haladni, azok lehettek a gyökerek, melyek a fa fennállása során keletkeztek. A látásom a föld alatt egyenlőre csekély volt, bár gondolom ez a próba pont ezt próbálja javítani! Nehézkes volt kikerülni az ágas bogas gyökereket, s eljutni a kunaihoz. Mégis meg kell csinálnom! Mentem, s mentem előre, volt, hogy egy két gyökeret eltörtem, talán a feszültség, de nem hagytam abba, csak mentem tovább, míg el nem értem a célomhoz... ~ Végre megvan a kunai! - Villant fel a vigyor az arcomon, s szemem máris a következőre, a földön lévő tárkása szegeztem, melyet hamar a kezeim közzé kaptam! Könnyen eljutottam oda, s nem is volt akadály a környékén... vagy mégis? Ahogy a táskához értem, hallottam valami halk ropogó hangot, mintha valami égett volna... Szemeim tágra nyíltak , s hamar vissza igyekeztem a föld alá....A táskában robbanócetli volt. Nem voltam elég gyors, így lett egy apróbb vágás az arcomon, s egy nagyobbacska a karomon. De ez a tanulás velejárója! ~ Ez csakis az én hibám! Én szaladtam bele a csapdába! ~ Gondoltam, miközben kicsit elgondolkoztam azon, hogy vajon a mesterem most csalódott bennem? Ám sok időm nem volt a gondolkozásra, hiszen még előttem állt egy tárgy , az utolsó..a Shuriken! Ehez már nem rohantam úgy, ezzel a húzással a mesterem kicsit visszább fogta a sebességem, hiszen nem tudtam mi rejlik ott valójában, vajon ott is elrejtett valamit?
Ahogy a shuriken előtti hordó elé értem kicsit lelassítottam. Nem akartam ismét beverni a fejem, így még jobban koncentráltam, hogy kellő mélységben legyek az áthaladáshoz! Szemeimet szorítottam, míg át nem értem a hordó alatt , s mikor kinyitottam, s a magasba néztem, már a shuriken lebegett a fejem felett...vagyis nem lebegett, tudom, hogy egy deszkába volt szögezve, mégis, olyan érzés volt mintha lebegne!

Boldogan húztam ki a fából, s mutattam a mester felé...mintha mondtam volna, hogy ezt is megszereztem!

~ Sensei, tartogatsz még számomra valamit? ~ Gondoltam, s szinte mosolyogva fordultam a sensei irányába, várva az újabb feladatot! Nagyon élveztem a tanulást!

Uchiha Madara Csüt. Dec. 05 2013, 12:04

Mestered csak áll és nézte, ahogy a tested eltűnik és felbukkan a különböző helyeken. Egymás után sikerült becserkészned a kendőket, majd végül mestered elé kúsztál a föld alatt, ezután pedig újra a felszínre kerültél.
- Szép munka volt, pihenj egy kicsit. - ültetett egy székre az asztal mellé.
- Nagy terveim vannak veled - mosolyodott el. - Ha betartod a szabályokat, abban az esetben nagy dolgokra leszünk hivatottak. Te és én sok mindent elérhetünk. Bizonyítottál nekem, nem csak engedelmes vagy, hanem gyorsan is tanulsz, nagy hasznodat vehetem a későbbiekben. - kezdett el beszélgetni jövőbe tekintő tervekről... - menjünk, aludjunk, késő van már és holnap sok dolgunk lesz.

~Másnap~

Gyönyörűséges álmaidból két erős kéz fogása keltett fel, egy utasítással kombinálva,
- Kelj fel - rázott fel mestered. - Sok dolgunk lesz ma. - sétált vissza asztalához.
Ha közel mész hozzá, láthatod ahogy egy tekercset forgat a kezében, valamiféle rajz volt ráfestve, pontosabban tervrajz vázlat.
- Egy közelben lévő nagybirtokos rezidenciájának tervrajza. A birtokot egy fal veszi körbe. Itt van a kapuja - mutatta ujjával a térkép egy pontját - Egy hatalmas kert, tele fákkal és egy kis patakkal, valamint maga az épület. - mutatta a térképet.
Ma este indulunk - talán furcsa lehetett számodra a többesszám, ám ez is bizonyítja, kiérdemelted a bizalmát. - Behatolunk a rezidenciára és nemes egyszerűséggel kiraboljuk őket. Túszokat nem ejtünk, semmi szükségem alkudozásokra és az ANBU-ra. A feladatot a lehető legcsendesebben kell elvégezni, ha észrevesznek, örülhetünk, ha kijutunk, élve.

Előtted áll egy egész nap, rajtad áll, mit teszel. A férfi odasétál hozzád egy váratlan pillanatban, majd egy kis dobozt ad neked.
- Egyik ellenfelemtől maradt, ám én nem tudom használni, hátha hozzád passzol.
A nap végén ismét hozzád sétál a férfi, majd egy fekete színű ruhát ad, amit fel kell venned, a tetőtől talpig fekete ruha segít, hogy elrejtőzhess az árnyak között.

Szabad játékot kapsz az egész napra, az indulásig szeretném olvasni a postod, amiben aludhatsz, gyakorolhatsz, a férfit faggathatod.
A technikát felírhatod az adatlapodra, valamint a gyönyörű postokért felírhatsz magadnak + 5 Chakra-t, valamint a dobozban találsz összesen 6 db Nekote-t.

**Kitsune Haruka** Csüt. Dec. 05 2013, 17:48

//Uchiha Madara//

- Huh...- Ejtette ki a számon. - Vége lett a mai napnak is. - Ültem le, miközben mesterem elmondta, hogy átmentem a próbán, bár elég fárasztó napom volt, azért igyekeztem figyelni arra amiket mond.
- Nagy terveim vannak veled. Ha betartod a szabályokat, abban az esetben nagy dolgokra leszünk hivatottak. Te és én sok mindent elérhetünk. Bizonyítottál nekem, nem csak engedelmes vagy, hanem gyorsan is tanulsz, nagy hasznodat vehetem a későbbiekben. Menjünk, aludjunk, késő van már és holnap sok dolgunk lesz. - Örültem, hogy elfogad engem társának...Legalább is úgy fest. De mégis... a legjobb amit most mondhatott az az alvás szó volt. Hamar ugrottam le a földre, s kerestem magamnak egy kényelmes kis vackot, ahol aznap éjjel elszunyókálok. Ma igazán álmosa, de mégis örömtől kicsattanva tértem nyugovóra. Hiszen ezek szerint a Senseiel maradhatok...

~ Másnap... ~

Kezdett virradni, bár én még legszebb álmaim közepén voltam. Ilyenkor mindig anyámmal lehetek, általában megjelenik az álmaimban, s elmesélhetem neki a történteket. Nem volt ez máshogyan ma sem, s éppen ecsetelgettem számára a Sensei próbáit, s hogyan fogadott el engem. Egyedül a bosszú iránti terveimről nem tud...Bár ez jobb is szerintem. Ám ekkor egy furcsa hangot hallottam a fejemben.
- Kelj fel - Rázott meg valaki, s erre szinte azonnal felriadtam az álmomból. - Sok dolgunk lesz ma. - Persze a Sensei volt, s máris nem hagy aludni. Nem tudom meddig leszünk így jóban. Húztam az orromat a korán kelés miatt. Bár nem a korán kelés zavart, sokkal inkább a túl kevés alvás. Kicsit kimerültem , de azért persze nem gyengülök el. Felpattantam, és máris a Senseit követve leültem az asztalhoz.
Amint mellé kuporodtam, megláttam valami tekercs félét a kezében, jobban mondta inkább valamiféle tervrajznak tűnt. Kicsit érdekelni kezdett mi lehet az, de ráhagytam a dolgot, gondolom úgyis elfogja mondani. Már amennyiben rám tartozik.
- Egy közelben lévő nagybirtokos rezidenciájának tervrajza. A birtokot egy fal veszi körbe. Itt van a kapuja... - Kezdte el mutogatni a tekercsen lévő rajzokat. ~ Ezek szerint észrevette, hogy figyeltem a tervrajzot?
- Egy hatalmas kert, tele fákkal és egy kis patakkal, valamint maga az épület. - Folytatta a Sensei, látva, hogy figyelek rá.
- Ma este indulunk. Behatolunk a rezidenciára és nemes egyszerűséggel kiraboljuk őket. Túszokat nem ejtünk, semmi szükségem alkudozásokra és az ANBU-ra. A feladatot a lehető legcsendesebben kell elvégezni, ha észrevesznek, örülhetünk, ha kijutunk, élve. - Én csak figyeltem, s kicsit meglepett ahogyan többes számban beszélt, de mégis...kellemes érzéssel töltött el, hiszen ...ezek szerint tényleg elismerte a tudásomat. Ahogyan indult ez a találkozás... Legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy majd a Senseiem lesz. De...ez így van rendjén...

~ Szóval egy újabb akció, amit közösen hajtunk végre... Legyen hát...
- Már alig várom! - Mondtam , miközben a Sensei szemébe néztem. S remélem észrevette mennyire vágyom egy kis akcióra.

Szeretem a veszélyt, nem tagadom. S így, hogy megtanultam egy új technikát, még jobban ki akarok próbálni azt akció közben. Eléggé vártam az estét...
Elmélkedésemet ismét csak a mesterem szakította meg, miközben hozzám sétált, s valami furcsa dobozt nyomott a kezembe.- Egyik ellenfelemtől maradt, ám én nem tudom használni, hátha hozzád passzol. - Mondta, s már tovább is állt.

Én csak lassan mertem kinyitni, nem tudván mi lapulhat benne, de azért kicsit izgatott voltam mit kaphattam.

Feltárva a dobozka tetejét 6 db. Nekote volt benne. - Ezek fegyverek igaz? - Mondtam ..miközben bámultam a kicsiny, de annál élesebb karmocskákat.

Hamar felpróbáltam, s mivel majd csak este indulunk neki az akciónak, úgy félem kicsit ki lehetne próbálni nem?
A szabadba siettem, s egy közeli, ami szinte a házunk előtt állt, fához rohantam, s hamar nekiestem a karmokkal... Elég szép, mély sebeket is tudott okozni, de persze erősen függött tőle milyen erővel csapsz le.

Elég hosszasan, szinte délig, vagy még tovább is gyakorolgattam vele. Eldöntöttem, hogy este használni fogom. Nagyon könnyed, s kellemes viselet volt. Úgy éreztem akár egész nap is a kezemen tudnám viselni őket. Gyors és hatékony.

Eléggé tönkretettem szegény fát, de hát valamin muszáj volt kipróbálnom.
Kicsit késő volt , amikor vissza battyogtam a házba, de közben is végig a fegyveren , s saját magamon járt az aszem, hogy hogyan tudnám kihozni belőle a legjobbat. És ekkor felvillant egy fénysugár a sötétségben. - Megvan! Talán akkor, ha használom a Földben rejtőző új technikámat. A földből kitörve az ellenség irányába gyorsabban tudok majd váratlanul támadni, s így elég szép kis sebeket okozhatok. - Mondtam halkan, szinte csak mormogva magamban. De azért siettem befelé, hogy elmondjam a Senseinek, hogy én igen is tudom használni ezeket a kis aranyos fegyvereket. S , hogy megköszönjem számára. Valamint talán nem ártana még egy kicsit pihennem mielőtt indulunk.
Ahogy beléptem a házba, a Sensei még mindig az asztalnál ücsörgött. Kicsit furcsáltam, de legyen...
- Sensei... - Léptem hozzá közelebb. - Köszönöm a fegyvereket, igen nagy hasznukat veszem ! - Mondtam, miközben szokáshoz híven meghajoltam. S hamar a fekhelyem felé vettem az irányt. Ledőltem, bár nem aludtam, inkább csak pihengettem. De végig figyeltem a környezetem, s a Mestert is. ~ Már késő lehet, nem akar még indulni? - Gondoltam, de még nem szólt, így maradtam az eddigi helyzetemben. Pár perc múlva..már nem nagyon bírtam tovább... Elbóbiskoltam, s pont ekkor lépett oda hozzám a mesterem... Kint talán már sötétedett, ő pedig egy talpig fekete ruhával állt elő. Én felriadtam, s szinte ugrásban álltam föl a földről. Olyan ébernek mutatva magam mint amennyire csak ebben a helyzetben lehetett. El kaptam a kezéből a sötét ruhát, s átnéztem kicsit, ahogy magamra öltöttem szinte tökéletesen passzolt. Azt hiszem ez majd a rejtőzködésünket fogja szolgálni.
- Ezek szerint...Indulunk végre Sensei?

Uchiha Madara Szomb. Dec. 07 2013, 14:35

A karmok, melyeket mestered adott, igen jól mutattak ujjaidon.
- Ahogy mondod. Ezekkel a körmökkel harcolnak a kunoichi-k, igen egyszerű, mégis hatásos fegyver. A karmokat méregbe vagy valamiféle döglött állatba mártva még hatásosabb hatást érhetsz el, hogy legyőzhesd ellenfeled.
Nap közben a fa törzsén tesztelted, és bizonyítottad, mire is képes egy nő, ha erős karmokkal rendelkezik. A leghatásosabb fegyver.
Álmaidból ismételten mestered zavart fel, kezében egy fekete ruházattal.
Szemmel láthatóan végignézte, ahogy átöltözöl, nem zavartatta magát.
- Készen állsz, Haruka? Indulunk. - lép ki az ajtóból a mestered.
Az út egy fél órát tölthetett talán ki, gyorsan haladtatok. A Hold teljességében ragyogott, elfoglalta méltó helyét a sötét égbolton.
A birtok egy alig emelkedő domb szélén állt, magas, fából készült kerítéssel volt körbevonva, a bejáratot egy magas, szintén fából készült kapu jelképezte, melyben két őr állomásozott. Fáklyák voltak a falra felhelyezve, melyek bevilágították az egész falat.
A fal felett belátva csupán fák lombkoronáját láthattátok, illetve egy épületet, amely rendesen meg volt világítva.

Mestered leguggol melléd, majd megkezdi a terv ismertetését.
- Az a kettő a kapuban semmit sem tud tenni ellenünk, szimplán kerüljük ki őket. Az, hogy a birtokon hány őr tartózkodik, egyenlőre nem tudom, csupán annyit, hogy ha valaki észrevesz minket, akkor a birtokon lévő összes katona ránk fog támadni. Éppen ezért kell csendben behatolnunk. Ha a birtokra beértünk, ott következik majd a belső erőnek a felmérése. Benn találkozunk - ekkor a mestered felegyenesedett, sötét ruhájában alig láthattad még te is, majd ahogy lépett előre, a kapu felé, egyre jobban süllyedt, míg el nem tűnt végleg a föld alatt.
Egyedül maradtál a két őrrel szemben, ők nem látnak téged, te viszont kinn maradtál, be kell jutnod, át az őrökön.

A belső udvar
Az udvar telis tele van bokrokkal és fákkal, szabályosan, követve az út formáját. A bejárattól egy kavicsokkal kirakott út vezet egészen a házig. A ház előtt egy vékony patak csordogál, egy fahíd vezet át a birtokról a ház bejáratáig.
Két-két testőr mászkál folyamatosan a birtokon, a kaputól a hídig, a hídon túl pedig újabb két őr áll a ház ajtaja előtt. A járőrök 5 percenként találkoznak egymással.

**Kitsune Haruka** Vas. Dec. 08 2013, 17:25

//Uchiha Madara//

Ahogy fáradtan nyitogattam a szemeimet , mesterem kezembe nyomta a fekete, talán álcázás céljából használt öltözetet, mellyel egészen beleolvadhattunk a sötét éjszakába. Persze, át kellett öltöznöm, s ehez nem állt rendelkezésemre külön helyiség, ami kicsit zavart. Nem sokon múlott , hogy ne vágjak be egy nagyon a Sensei képébe. ~ Azt hiszi nem látom, hogy néz... Kéjenc! - Gondoltam magamban, de próbáltam nem figyelni rá. ~ Lehet, hogy csak ezért akarta, hogy ruhát váltsunk... - Eléggé feldühített, nem vagyok az a fajta, aki tűri az ilyesmit.

- Készen állsz, Haruka? Indulunk. - Szólalt meg, amikor éppen befejeztem az öltözködést. Ezzel is lebukott, hiszen tudta mikor végeztem...Bár mintha eddig nem jöttem volna rá a kukkolásra.

Amint elindultunk volt egy kis időm figyelni az égboltot, s a hold olyan fényesen ragyogott mint eddig talán soha. Egészen beborította a fénye a sötétbe burkolózott tájat. Az út nem volt hosszú, talán egy fél óra lehetett, de nem vagyok biztos benne, a biztos az, hogy megérkeztünk. A birtok amit kerestünk, egy igen kicsinyke, lassan ívelő dombon állt, s annak is a szélén. Viszonylag magas kerítéssel volt körbekerítve, s hasonlóan magas kapu védte a bejáratot , mellette két őrrel. A falak, melyek védték a birtokot erősen meg voltak világítva fáklyákkal, s felettük betekintve csupán a fák magasló lombjait lehetett látni, illet még valamit... egyetlen kimagasló épületet, mely igencsak erős megvilágítást kapott, ami felkeltette a figyelmemet.

Ezt a figyelmet csupán a mesterem törte meg, ami mellém lépve leguggolt, s elkezdte a tervünk ismertetését:
- Az a kettő a kapuban semmit sem tud tenni ellenünk, szimplán kerüljük ki őket. Az, hogy a birtokon hány őr tartózkodik, egyenlőre nem tudom, csupán annyit, hogy ha valaki észrevesz minket, akkor a birtokon lévő összes katona ránk fog támadni. Éppen ezért kell csendben behatolnunk. Ha a birtokra beértünk, ott következik majd a belső erőnek a felmérése. Benn találkozunk. - Mondta, majd felállt, s a kapu irányába indult. Nagyon sötét volt, s így alig volt csupán látható a fekete ruhában. Lassan sétált előre, s közben egyre jobban elnyelte őt a föld...s végül már ki sem látszott a talajból. Gondolom nekem is hasonlóan kell tennem, hiszen a mester azt mondta, hogy kerüljük ki őket. Nem a semmiért tanította meg nekem azokat a technikákat, használnom is kell ... Lassan én is felálltam, s elkezdtem bemerülni az alattam húzódó talajba. Újra érezhettem azt a csodás érzést, s igyekezhettem a mesterem után. Végre biztonságosan tudtam közlekedni a föld alatt, így nem volt okom megküzdeni az őrökkel, könnyen juthattunk be a falak mögé.

Ahogy beértem elém tárult a falak által rejtett kis birtok, melynek köves utcáit fák tarkították , végig az utak mentén, nagyon szabályosan. A kis út végén állt a ház, mely előtt egy vékonyka patak csordogált , melynek elég megnyugtató hangja volt, de nem ezért vagyok itt... A házhoz egy kis fa híd vezet át a patakon.

Ahogy az őrséget figyeltem, a kis kövezett út mentén 2-2 őr járkál, végig a hídig, majd a híd után újra két őr található. Ahogy nézem az őrök 5 percenként találkoznak egymással, így ez az 5 perc az amit kihasználhatunk a mesterrel, bár előbb nem ártana vele beszélnem, hogy tudjam mit is tervez valójában. Mivel az elismerésére vágyom, így nem akarok elhamarkodottan cselekedni, s nem is óhajtok harcba keveredni egyenlőre, nehogy keresztbe húzzam a számításait. Jobbnak érzem várni, s megtudni mire készül a mesterem egészen pontosan. Sok minden van , amit még tanulhatok tőle, ezt a lehetőséget nem szalaszthatom el. Nyugodtnak kell lennem, s nem kapkodok. Bár egyébbként is ilyen a természetem...

Uchiha Madara Kedd Dec. 10 2013, 16:53

Sikeresen hatoltatok be mind a ketten az ellenség birtokára, kijátszva a kapuban álló őröket újabb akadállyal találtátok magatokat szemben. A falak alatt könnyedén áthaladtatok, azonban a hatalmas kertben több csapatban járőröztek az őrök, valamint az épület bejárata előtt is állt két őr, kiknek eltűnésük hamar felkeltheti a figyelmet és gyorsan riaszthatják az erősítést. Mestereddel egy bokor takarásában pihentetek meg, tervet készített fejében a férfi.
- Összesen 6 őr tartózkodik a kertben, a kapuban álló kettőt nem is számolva. Ki tudja, hányan vannak még a házon belül... . Ostobaság lenne felvenni a harcot a testőrök ellen, erő ide vagy oda, nem vonhatjuk magunkra a figyelmet.
Idő közben a mozgó őrök irányt váltottak, az egyik kétszemélyes csapat a nagy kaputól a kertben sétált, míg a másik leváltotta a kapuban állomásozó őrséget, ám helyükre nem érkezett új csapat. Így a kertben csupán két testőr mászkál már, ők sem mennek el a hídig, ám ki tudja, mikor kerülhet újabb váltásra sor.
- Itt az idő, kislány - suttogta - majd a háznál álló férfiak felé mutatott. - Tied a bal oldali férfi. A jobb pedig... - be sem fejezte a mondatod, már el is tűnt a föld alatt. Össze kell dolgoznotok, azonnal mestered után kell, hogy indulj, hiszen ha ő megöli az egyik őrt, a másik azonnal riadót fúj.
mestered a két férfi mögött bújik ismét elő a föld alól, egy kunait markol jobbjában. megvárja, amíg te is előkerülsz, majd lassan az őr mögé lépve megfogja a fejét és elvágja a torkát.
Amennyiben azonnali és hatásos módszert indítasz te is ellenfeled ellen, abban az esetben a két őrt sikeresen likvidáljátok, és bejuthattok a házba, ha nincs más dolgotok.
Ha viszont az őr nem hal meg a támadástól, esetleg el is kerüli, az igen nagy problémát fog nektek okozni a következőkben.
Ha sikerül megölni a két férfit, bejuthattok a házba, amely egy hatalmas csarnokba nyílik, telis tele ajtókkal és nem utolsó sorban katonákkal. Amennyiben kiszúrnak titeket, az egész épület testőrsége rátok ront, így okosan kell a házban is mozognotok.
összesen 4 ajtót láthattok, 1-1 a két oldalsó falon, 2 pedig veletek szembe. A teremben összesen 6 testőr állomásozik, pontosabban ül, a terem közepén lévő asztal körül, kártyáznak.

A likvidálás sikere a postodtól függ, a következő körben fogom leírni mi történik, ha elbuksz. Amennyiben úgy érzed, könnyedén megölöd az őrt, akkor folytasd a történetet a házon belül. Írd le ötleteidet, terveid, a mesteredhez intézett kérdéseid.

**Kitsune Haruka** Kedd Dec. 10 2013, 22:03

//Uchiha Madara//

Szemmel tartottam az őröket, miközben feltűnt , hogy mesterem egy bokor közelében húzódott meg, így hamar odasiettem hozzá, persze igyekeztem eközben továbbra is észrevétlen maradni az őrök szeme elől. Egyenlőre sokan voltak, s ahogy azt látom, ezt a mester is észrevette.
- Összesen 6 őr tartózkodik a kertben, a kapuban álló kettőt nem is számolva. Ki tudja, hányan vannak még a házon belül... . Ostobaság lenne felvenni a harcot a testőrök ellen, erő ide vagy oda, nem vonhatjuk magunkra a figyelmet.- Szólalt meg mesterem, amivel teljesen egyet értettem. Nem volt más döntésünk egyenlőre. Vártunk. Ám pont ekkor, hogy ez szerencse vagy sem, azt nem tudom, de a mozgó őrök irányt váltottak, s az egyik kétszemélyes csapat a nagy kaputól a kertben sétált, míg a másik leváltotta a kapuban állomásozó őrséget, ám helyükre nem érkezett új csapat. Így csupán két őr maradt . Ez remek lehetőség lehet, mesteremre néztem, ám még nem szólaltam meg, ő azonnal rájött mit is akarok... vagyis nem, ő már azelőtt tudhatta, hogy bennem egyáltalán megfogalmazódott volna a gondolat.
- Itt az idő, kislány! Tied a bal oldali férfi. A jobb pedig...- Ahogy kimondta a szavait, máris eltűnt a föld alatt, de én sem totojázhattam sokáig, hamar a követésére indultam. Ő az őrök mögött bukkant föl ismét , így követtem őt. Ő egy Kunait vett elő, s már azt hiszem tudom mire készülhet, gyorsan, s hátulról el kell vágni a torkukat, ez gyors és halálos, így esélyük sem lehet riadót fújni, s mi folytathatjuk tovább a küldetésünket.
A mesterem könnyedén intézte el az őrt, de valahogy volt egy olyan érzésem, hogy számomra ez nem lesz ugyan ilyen egyszerű. A baj, csupán az volt, hogy nem csaphatok zajt, így eléggé problémás. Valami hasonló elvet kellene követnem mint a Sensei? S hátulról elvágni a torkát, vagy próbálkozzak mással? Nem hiszem, hogy a figyelem elterelés jelenleg beválna, hiszen egyből riasztana, s elég nagy kérdés lenne, hogyan kerültem ide. ~ Nem, az túl feltűnő. - Gondoltam, de hát gondolkozni sincsen időm, hiszen már fordult is az őr lassan a mesterem felé, s így le fogunk bukni... ~ Nem ! Nem bukhatunk le . - Járt a fejemben, s egyből a testem szinte magától lendült mozgásba. Előkaptam egy kunait, s szinte tökéletesen követve a mesterem mozdulatait az őr nyakának támadtam. Nem tudom miért, vagy mi volt ez... Mintha valahol tudat alatt már tudtam volna mit akarok, de erre a testem egyből reagált, s így sikerült megvédenem a "láthatatlanságunk". Bár talán kicsit késtem, mégsem lett belőle nagyobb baj. Én sokkal inkább aggódom a küldetés többi része iránt...remélem ha eljön az időm... újra bizonyíthatok a mesternek. Hogy méltó vagyok a tanítványának lenni, s egyszer majd...egyszer...felülmúlom őt!

Szerencsénk volt, s remélem ez továbbra is így lesz. Azt hiszem most jön az, hogy bejussunk a házba. Innen nem is tűnik nehéznek, olyan békés kívülről, s mégis, bent ki tudja mennyi őr, és harc vár minket. ~ A mester átgondolta ezt? - Néztem egy kicsit kérdően felé, de nem lehetnek kétségeim, biztosan átgondolta a tervét... ~ Jobb ha indulunk mielőtt észrevennének.

A házba nem léphetünk csak úgy be..legalább is szerintem... Jobban járnánk rejtőzve, így jómagam csak sunnyogva a mesterem után indulok el. Olyan mód szerrel ahogyan azt ő meghatározza számomra.

Odabent egy hatalmas csarnok tárul a szemeim elé, amit kintről aligha gondoltam volna, melyből első látásra ezernyi ajtó nyillik tovább.

~ Vajon melyik az amelyiket mi keressük? Talán a mester már erre is fényt derített valahonnan? - Érdekes ez az ember. De én csupán követem őt. A feladat oroszlán része úgyis rámarad. Löktem egyet a vállamon, s figyeltem tovább őt.
Ám valamin még megakadt a szemem. Az addig rendben, hogy bent vagyunk, de megint őrökbe botlottunk. Így első látásra 6-an vannak, s a terem közepén lévő asztalnál ülnek. Talán kártyáznak ha jól látom, ami talán a hasznunkra lehet, hiszen nem figyelnek annyira ránk.

~ Úgy vélem rejtve kellene maradnunk, így talán rejtve maradhatunk, s átnézhetjük a szobákat lassacskán. Ha az őrökre rontunk, attól semmi jó nem sülne ki, s csak nekünk lenne bajunk belőle. Vagy talán ismét figyelem eltereléssel kellene próbálkoznunk? Legyek ismét csali a kedvéért? Amennyiben kéri persze megteszem, hiszen a sorsom tőle függ. De minden döntés a mesterem kezében van, így nem is tudom miért agyalok ilyesmin...Majd ő kiadja a parancsot. Az én feladatom pedig annyi hogy, .... KÖVESSEM!
- Hogyan tovább Sensei? - Súgtam a mesterem felé, várva, hogy majd megmondja mi lesz a dolgom. S eközben olyan halk voltam, amennyire csak lehettem.

Uchiha Madara Pént. Dec. 13 2013, 20:45

Csendben közelítettétek meg a két őrt, akik hamar úgy hullottak a földre, akár az elszáradt falevelek.
Testüket a sötétbe húzta mestered, majd feléd fordult.
- Nincs sok időnk. Sietnünk kell. Az őrök előtt ki kell jutnunk, nem maradt sok időnk. Ha nem tévedek, az őrök 20 perc múlva érnek vissza, ha nem is néznek a hídra, akkor is kockázatos, úgyhogy siessünk. - vette fel az egyik őr alakját egy technika segítségével, majd rád nézett. - Ébresztő, kislány.
Miután megfelelően álcáztátok magatokat, benyitottatok a terembe, ahol az őrök kártyáztak. Fel sem figyeltek szinte a belépő őrökre, egy békés környék volt, a telken több őr volt, mint a közelben lévő 100 méteres körzetben összesen.
- Váltást szeretnénk kérni, megszédült - fogta meg vállad, próbálva rájátszani a rosszullétedre. Amennyiben ügyesen rájátszol, akkor az őrök tovább játszanak, mestered pedig bekísér a szembe lévő ajtón, mely a bal oldalon helyezkedik el.
beléptek az ajtón, talán a szerencsén múlott, hogy megfelelő ajtón léptetek be és nem valami spájzba kísért téged mestered.
- A hálószobát kell keresnünk. Ott tartják azt, ami kell. - nézett körbe mestered a sötét szobában. Az ablakon bezsűriző fény segít némiképp, a látottakból ítélve vendégszoba lehet, néhány ággyal, egy asztallal és néhány kisebb csecsebecsével. Egy ajtó van a szoba másik végén.
Dönthetsz, hogy a szobában maradsz és átkutatod, ékszer találás címen, esetleg továbbhaladsz az ajtón.
Az ajtó egy folyosóra nyit neked utat,a folyosó másik oldalán egy újabb ajtó található. A ház ezen része csendes, valószínűleg az egész ház üres. Csak a tulajt kell elkerülni ebben a hatalmas labirintusban.
Ha benyittok a második ajtón, akkor egy újabb szobába léphettek be, hasonló berendezésekkel. Ahogy elnézed, a kisebb értékes tárgyakkal rendesen kidekorálták a szobákat, mestered valamiféle hatalmas vagyonról álmodozhat, ha ezekhez hozzá sem nyúl. A terem végén egy másik ajtó, ahonnan hang szűrődik ki, egy férfi hangja, amint énekel, dúdol.

**Kitsune Haruka** Pént. Dec. 13 2013, 21:25

//Uchiha Madara//

Ahogy beléptünk az ajtón, immár nem szokványos alakban, kártyázó őrök társasága került a szemeim elé, s kicsit idegesebb lettem, amikor mesterem magához ragadta a szót.
- Váltást szeretnénk kérni, megszédült! - Fogta meg a vállam, s egyből átszaladt rajtam egy érzés, egy furcsa dolog, de reagálnom kellett valamit. ~ Meg kell játszanom, hogy rosszul vagyok? ~ Futott át rajtam a felismerés, s egyből rá is kezdtem. Kicsit megrogyasztottam a lábaim, hogy úgy tűnjön alig bírok megállni, s próbáltam gyengébb arckifejezést vágni, amolyan erőtlennek tűnőt, mint aki tényleg rosszul érzi magát. Talán kicsit túl is játszom a szerepemet, de betegnek kell tűnnöm nem? Ahogy előrébb léptünk, kicsit imbolygó lépésekben haladtam előre, s igyekeztem nem kiesni a szerepemből. Lassan kezdtem magam kellemetlenül érezni, minta beteg lennék... ~ Túlságosan is beleéltem magam ~ Gondoltam, s térítettem vissza magam a valóságba.

Mesterem egy ajtó felé irányított engem, mely a bal oldalon helyezkedett el. Az agyam elkezdett gőzerővel dolgozni.... ~ Honnan tudja a mester, hogy ide kell mennünk? Miért éppen ide akar menni? Honnan tudja , hogy ez nem egy rossz ajtó, s esetleg csapdát rejt e, vagy nem egy felesleges szobát nyit, melyre semmi szükségünk... ~ Kavarogtak a gondolataim, s igencsak nehéz volt koncentrálnom... Úgy éreztem, mintha egy vízcsepp gördülne végig a homlokomon... talán kifárasztott a szimuláció, vagy csupán az izgalom, hogy mit rejt az ajtó túloldala? Nehéz lenne eldönteni... Magam sem tudom.
Beléptünk az ajtón, s sötétség fogadott bennünket.
- A hálószobát kell keresnünk. Ott tartják azt, ami kell. - Szólalt meg a Sensei, s tekintete elmélyedt a sötét szoba rejtelmeiben. Én is próbáltam felfedezni, hol is lehetünk, s ebben csupán az ablakon beszűrődő fény volt a segítségünkre, de így is maradtak fel nem térképezett területek a szobában. Látszólag, egy vendégszoba lehet. Csupán pár ágy, asztal, s egy két kisebb csecsebecse volt a szobában, s látható volt, hogy nem ezért jöttünk ide. Körülnézve kerestem valami tovább vezető utat, amivel követhetjük célunkat, s nem vesztegetjük az időt ebben a kis szobában. Hamar felfedeztem egy ajtót, a szoba másik végén, s felé indultam. Kicsit vártam, hogy a mesterem megállít-e vagy velem tart, mert nem tudhattuk mi van a másik oldalon, de úgy tűnik nincsen ellenére a továbbhaladás.

Csak lassan, s roppant kis mozdulatokkal mertem kinyitni az ajtót, s csak fél szemmel kukucskáltam át a másik oldalra... de úgy tűnik nincsen veszély. Az ajtó egy folyosóra nyílt, mely üresnek bizonyult, csupán a végén hívogatott még egy ajtó, s égtem a vágytól, hogy kinyissam. Érdekes, de mióta itt vagyunk, egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet a hely, s kíváncsi vagyok minden zegzugára, tudni akarom mi az amit a Sensei el akar innen vinni, mert nem hiszem, hogy ilyen sokat kockáztatna egy apróságért. Szinte rohantam az ajtóhoz, kicsit talán felelőtlenül, de tovább akartam jutni, amilyen hamar csak lehet, mégis mikor a kilincsre tettem a kezeimet, csak lassan csúsztattam lefelé, s nyitottam ki az ajtót. Vissza kellett fognom magam, különben bajba keverhetem a Senseit, s magamat is. Ami végzetes hiba is lehetne...
Ismét fél szemmel lestem be az ajtó túloldalára, ami talán idegesítette a mesteremet, de én valahogy élveztem ezt a bújócskát. A szoba hasonlított az előzőhöz, s beljebb merészkedve feltűnt, hogy ismét üres, s valószínűleg nem ezt a szobát keressük. Bár itt talán több az értékes tárgy, mint az előzőben, mégis a Sensei egy újjal sem nyúl hozzájuk... ~ Lehet itt ennél is értékesebb dolog, ami annyira hatalmas, hogy ezek csak eltörpülnek mellette? ~ Szemeim felcsillantak, de egy szót sem szóltam a Senseihez, csak csendben követtem őt, a már szinte izzott a vérem. ~ Tudni akarom mi az!
- Eh... Mi lehet ez a hang? - Figyeltem fel egy furcsa..dúdoló..vagy talán énekelgető férfi hangra...Bizonyára a Sensei is hallja. De azért felteszek egy kérdést, biztosan többet tud mint én. - Mi ez a hang Sensei? Kié ez? - Kérdeztem, észrevettem, hogy itt is, pont mint a másik szobában, található egy ajtó, de ez az ajtó más, olyan különlegesebb, mely mögül ez a hang szűrődik ki.

~ Ki lehet ott? - Járt a fejemben, s közelebb léptem az ajtóhoz, hallani akartam ezt a hangot, s tudni, kit rejt az ajtó. Közelebb s közelebb értem, s féltem, hogy a mesterem megállít, s nem tudhatom meg ki van ott...Kezem rásimultak az ajtó kilincsére, de féltem kinyitni, valamint a Senseitől is, hogy emiatt megharagszik rám. Csak szorítom a kilincset, s nem teszek semmit...pont mint egy félénk kiscica... ~ Tényleg ilyen lennék?

Ajánlott tartalom