Elhagyatott város

// Akira //
 
A genjutsut már, ha egyáltalán annak a hatása alatt állok, nem tudom megszüntetni, hiába próbálkozok. S igaz a földről felkelni sincs időm, de legalább a tőrömet még idejében előbírom húzni a tokjából és ki tudom védeni pengéjének a csapását.
* Na, most ez vagy egy erősebb genjutsu, vagy tényleg a valóság! Nem elég, hogy éppen az életemért kell küzdenem, közben még erre is rá kell jönnöm! De, ha fény derülne a kezébe húzódó láncnak a rejtélyére, valószínűleg ez a kérdés is megválaszolásra kerülne.
Ez jár a fejemben miközben a kezeinkben lévő pengéket egymásnak nyomjuk. A két fegyver a rájuk ható erők és ellenerők miatt centis kilengésekkel mozognak fel és le, hogy ne végezzem be, legalábbis az én esetemben ez a célja, ellenfelemnek hát sajnos az ellenkezője.
* Hogyan kéne most kikecmeregnem ebből a slamasztikából, vagy legalább két lábbal a talajra állni?
Tevődik fel fejemben a kérdés amire, a választ kiötleni nem tudtam, mert hát egy harcban nincs szünet átgondolni a stratégiát. A férfi ball kezével, ami még szabad volt felém kezd nyúlni, s ahogy a közelítő nyitott tenyerén megpillantok egy pecsétet.
* És ezzel megoldódott a kézbe húzódó lánc rejtélye, már csak az a kérdés hogy az-e az egyetlen lepecsételt tárgy, vagy ott is van valami szúrófegyver, mint a másik kezében? Muszáj leszek, úgy elkapni a kezét, hogy utána se a lánccal, se egy másik karddal ne tudjon célba venni!
Szintén szabad bal kezemmel, magam előtt keresztben ráfogok az ellenség alkarjára, ezzel próbálom megállítani, s ekkor egy meglepetés kunai repül el az ellenfél feje előtt. Engem eléggé meglepett és abban reménykedem, hogy az ellenlábasom is hasonlóan érez. Ezért a megmarkolt, bal kezét megrántom fejem mögé, ezzel megpróbálom kibillenteni egyensúlyából és a mozgásban lévő testével az enyémet is utána lendíteném, hátha sikerülne egy hátrabukfenccel végre nekem a másik fölé kerekedni. Ráérek utána rápillantani, hogy kis is dobta azt a kunait. Ha viszont, nem jönne be ez a próbálkozás úgy, az egyik lábamat behajlítva felhúznám, annyira amennyire csak tudnám, majd mellkason rúgnám a fickót. Tudom a páncél miatt nem érezné meg, sőt talán ismét nekem lenne fájdalmasabb,  de legalább hátrataszítanám magamtól. Mert mikor megrúgom, abban a pillanatban elengedném az addig fogvatartott kezet. Utána gyorsan felállnák végre mert ez a földön fekvős védekezés valahogy nem az igazi.

//Akira JM//

Nem derül ki, hogy genjutsu, bár ha az lenne, akkor elég élethűre sikerült, mert elég sok mindent el lehet hitetni az emberrel, de valódi érzéseket és cselekedeteket, amit az áldozaton kívül történik elég nehéz, ha nem lehetetlen. Ha valóban genjutsu, akkor az igazi támadó sm lehet messze, mert, hogy ilyen időzítéssel pontosan arra reagáljon a támadó, amit te csinálsz nem lehet. Ha valamennyire ismernéd a genjutsut nem pazarolnál arra chakrát, hogy a a genjutsut próbáld megszüntetni, mert arról szó sincs. Ez a valóság, ez egy vérre menő harc, ahol akár meg is halhatsz, mondjuk egy genjutsu során sem lehetetlen a dolog. A feléd csapó kezet sikerül elkapnod, de talán nem is érted, hogy mért nem lővődik ki fegyver a pecsétből. Talán, mert rövid lenne a penge, hogy elérjen vagy egyszerűen nincs ideje rá. Ekkor repül a kunai. Ugyan fogod a kezét, de hirtelen a férfi olyan erőt fejt ki jó irányba, kifelé, hogy ha nem engeded el a kezét, akkor bizony a csuklóid megsínylik a mutatványt. (Már előzőleg is mondtam, hogy a pasi hátraugrik) A férfi ezt és a hátraugrást nem azért tette, mert a kunai nagy kárt okozhatna benne, hiszen a páncél megvédi, hanem mert így már több ellenfele is van és ahhoz szüksége van mind a négy végtagra amiből igazából 3 le van kötve, a két kezét te fogod, míg az egyik lábán állnia is kell, még ha a másikkal tud is rúgni. A társaid furcsán néznek rád, amikor a levegőt rugdosod, hogy a férfit hátratántorítsd, mert már nincs ott. Neki nem fáj a rúgás, viszont te egy pillanatra szúró fájdalmat érzel a térdedbe, ahogy megfeszül a fölösleges rúgástól, hiszen nincs ami ellenálljon, így a rúgás ereje egy kicsit a térdedet megrántja, ezzel együtt a szalagokat is, ami bizony fáj de nem veszélyes, csak pár másodpercről van szó. Végre sikerül felállnod, amit szerettél volna és körbenézel, hogy ki az újabb támadó. Szerencsére a társaid azok, így nem kel többfelé figyelned. A férfi vár, hogy most mi lesz. Egyelőre nem támad, csak figyeli a reakciókat, de ha felfigyeltek rá, mintha egyre alacsonyabb lenne, ahogy eltűnik a földbe, hogy majd onnan támadjon. Mit teszel? Mit tesztek?

// Akira //
 
Ahogy fekszek a földön és megragadom a felém nyúló kezet, utána semmi sem történik, vagyis inkább a várt esemény nem következik be. Bal kezének pecsétjéből semmilyen fegyver nem jelenik meg. A pontos okát nem tudom, csak találgatni lehet.
* Talán csak a lánc van belepecsételve, esetleg a nagy durranást a végére hagyja!
Ezzel be is fejeztem, a találgatást. Agytekervényeimet inkább más fontosabb dologgal foglalkoztatom, azzal hogyan is kéne valahogy fölé kerekednem. Ekkor egy repülő kunai süvít el fölöttem a férfit célozva, én és az ellenfelem is egyaránt megkezdtük a magunk úgymond szabadulásának tervét. Én szerettem volna elrúgni magamtól a férfit, miközben ős szintén szabadulni próbált, és sajnos nem fogtam elég erősen ahhoz, hogy a szabadulni próbáló kezet visszatartsam. Alkarja könnyen kicsúszott kezeim közül, és hátraugrott, én pedig a megrúgásával próbálkoztam. Szépen telibe is trafáltam a levegőt, ellenálló anyag híján, ami fogadta volna az érkező rúgást, térdembe hirtelen belenyilall a fájdalom a rándulástól. Sajnáltatni magam nincs időm, ahogy lábaim visszaeresztem a talajra fel is pattanok. Majd hátratekintek, kinek is jött a felmentő sereg.
- Reméltem, hogy véget vetek ennek a harcnak mielőtt ti megjelentek! Az ellenfél igen erős, a kezein, egy-egy pecsét található a tenyerénél. A jobból egy pengét idézett, a balból pedig eddig csak egy láncot, a páncélja igen erős, képes elnyelni a tüzet!
Társaim jöttének több ok miatt nem örülök. Az egyik az-az, hogy egy ilyen zárt térben a csapatmunka úgysem lesz teljesen megoldható. A második, hogy eddig úgy tűnt jobban szeretne egy-az egy ellen harcolni, és volt olyan kedves, hogy elengedte ennek érdekében a lábamat is. Így most nem tudom nem-e fog újfent piszkos trükkökhöz folyamodni.
* Takeshi a Doton: Doroku Gaeshivel (Föld Elem: Földhasító Védelem) felhúzhatna közénk egy falat, de mi a garancia arra, hogy a férfi nem aktiválja a robbanó jegyzeteket. Amikkel kitapétázták Nanami celláját. A legfontosabb az lenne, hogy valahogy onnan a lányt kihozzuk mert, amíg ilyen a helyzet addig bármikor felhasználhatják ellenünk mint túszt. Nincs sok választási lehetőségünk, valakinek vagy valakiknek le kell foglalni a férfit, amíg a harmadik kiszabadítja.
Még mielőtt a tervnek azon részét kitalálnám, hogyan valósítsuk is meg az elterelést, a férfi elkezd belesüllyedni a talajba. Kunait dobni utána értelmetlen, a páncél úgyis megvédené. Inkább azzal próbálkozom meg, hogy a lábamba koncentrálom a chakrám és a Shushin no jutsut használva mögé kerüljek és megpróbáljam a sisak és a mellvért közt nyakon szúrni, vagy legalább esetleg lehúzni róla a sisakot, hogy egy támadható felületet hozzak létre rajta. Ha teljesen elnyeli őt a föld, akkor társaim vakfoltjában keresem, vagyis a hátuk mögött, abban bízva, hogy ők is figyelik az enyémet, amire azért fel i s hívom a figyelmüket:
- Mindenki figyelje valakinek a vakfoltját!
Abban az esetben, ha nem mögöttem próbál előbújni akkor ismét Shushin no jutsut használom, hogy egy megelőző csapást csináljak, de mivel esetleg az is megtörténhet, hogy engem vesz célba hátulról. A társaim pedig jeleznek, félreugrok, hogy ők is megpróbálkozzanak a férfi levadászásával.

//Akira - Jm//

A pecsétből előugró fegyver hiánya csak gondolatokat ébreszt, többet nem tudsz vele foglalkozni, lévén ez egy csata és nem sakkverseny. jó ha az ember harc közben néha gondolkodik, de attól nem nyered meg a csatát, ha csak a fejedet használod és nem támadsz. Se a rúgás, se a kunai nem tene benne kárt, mégis hátraugrik, mint, aki azt a parancsot kapta volna, hogy foglaljon le titeket és várja meg, míg megérkezik az erősítés. Vagy nem, de ezt rajta kívül más nem tudhatja. A fájdalom csak néhány másodperc, amíg a feszülés megszűnik és te könnyen talpra állsz. Egyből fordulsz is a repülő kunai forrása felé, hogy mégis kiről van szó, kinek akartak segíteni, még ha nem is volt elég világos, hogy ha nem neked akartak volna, akkor téged céloznak. Túl sokat beszélsz, mert minden egyes szavaddal a férfi kb 1 centit kerül beljebb a földbe és egyre kisebb az esélyed, hogy elkapd, sőt ami rosszabb, ha teljesen eltűnik, akkor csak tippelni tudtok, hogy vajon kit fog támadni. Aztán végre észreveszed, hogy a férfi mintha összemenne, de szerencsére nem telik sok időbe, hogy felfogd, hogy oda akar visszatérni, ahonnan előjött. Megtámadod és sikerül lekapnod róla a sisakot, de ekkor furcsa dolgot veszel észre. Az ellenfeled nem rohad, de látszik rajta, hogy nem ma halt meg és valaki ügyesen mumifikálta a testét. Nem tudhatod, hogy milyen technikáról van szó, hiszen ilyen "sötét" orvosi technikával ritkán találkozik az ember, feltéve, ha nem egy őrült tudós laborjában keresi, márpedig ti itt vagytok, így nincs min meglepődni. A társaid támadnak, egy- egy kunait dobva az ellenfeletek fejének, de az egyszerű kézmozdulattal védi ki és mintha mi sem történt volna, lassan eltűnik a földbe, ha csak nem akadályozzátok meg valahogy. Mit teszel, mert jelenleg a társaid is tehetetlenek, mert még ők sem találkoztak hasonlóval. Nincs sok időtök gondolkodni, mert lépteket hallotok, talán ismerős lehet a hang, talán nem, de lassan ki fog derülni, hogy ki is jön, barát vagy ellenség.

// Hidan //
 
Miután sikeresen bolondot csináltam magamból a levegő rugdosásával, végre felállok és elmondom társaimnak az ellenfélről, amit eddig tudok. Közben ő csak süllyed le a talajba és mire észreveszem már késő, hiába próbálom meg elkapni, eltűnt a talajban. Én pedig pár méterrel tovább szaladtam a kelleténél. Megfordulok, hogy figyeljem társaim hátát. Egészen addig, míg a férfi el nem kezd előbújni, és éppen pont ott jön föl, ahol lesüllyedt. Még miközben emelkedik kifelé a földből, sietve oda rohanok hozzá, nehogy újra eltűnjön. Elsőre a lendületem túl nagynak bizonyult így csak a sisakját sikerült megragadnom, ami aztán le is jön a fejéről. Ezzel sikerült egy támadható felületet létrehoznom rajta. A páncélból egy nem éppen mai hulla feje kandikál ki.
* Ez most mi?! Egy horrorfilm főszereplője lettem? Először mutánssá változtatott lány, aztán egy kutyába ültetett emberi agy, most megy egy élőholt! Mégis mikor lesz már végre vége ezeknek az embertelen beavatkozásoknak?
Majd társaimtól érkező egy-egy kunai, ami a zombit célozza, végre visszaránt a valóságba. Igaz a páncélos egy kézzel is könnyen hárítja a fejére célzott fegyvereket, de legalább rámutat, hogy attól hogy úgy néz ki, mint egy hulla még igen is meghalhat.
És most újfent eltűnni vágyik, hamar a kezemben lévő tőrömmel meg is próbálom torkon szúrni, remélhetőleg sikerül eltalálom, mert a kúria folyosójának falai már ide-oda dobálják egypár cipő egyre közeledő lépteinek hangját. S csak remélni merem, hogy nem egy újabb természetellenes élőlény jön felénk, ha nem is a sensei, de legalább szintén ember legyen, még akkor is ha egy újabb ellenségről is van szó.

// Hidan //
 
A földben egérutat remélő ellenfél most is gyorsan süpped, de fortuna asszonysága inkább az én hajómhoz tereli szerencsés áramlatait, és sikeresen beledöföm a nyakába a tőrömet. A penge nem túl mélyen szúródik bele, de azért elégséges ahhoz, hogy egy átlagember artériáját eltalálja, ellenfelem mégsem vérzik.
* Ez hogy lehet, van öntudata, de nincs benne vér?
Túlzottan bele bonyolódni ezekbe a gondolatokba most nem tudok, mert hát tiszta célpont vagyok. Na meg azért is, mert a sebe felől sípolló hang keretében a tőr kivágódik belőle, hiába fogom erősen. A kicsapódó gőz kicsit megégeti a tenyerem, bár a kesztyűmnek hála főképp inkább csak az ujjbegyeim érezték a hirtelen hőt. Nem mintha egyébként is nagyon kihatna a harcomra. Mindössze az ellenfél kapott pár másodpercet arra, hogy befejezze a félbeszakított próbálkozását. Hirtelen őrült módjára kapkodom fejem jobbról-balra, fentről-le azért, hogy még idejében felkészülhessek az újabb támadásra. Most sem marad sokáig a padlóban. Tőlünk pár méterre emelkedik ki, a lépések hangja felőli folyosó elejében. De valami mégis furcsa. Miközben lassan egyre többet látunk belőle annál inkább az vehető észre, hogy nem támadni akar hanem, mint egy jó szolga várja mesterét. Rövid időn belül a ”mester” kiléte is felfedeződött. Mikor megpillantom egyszerre köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Néhány nappal ezelőtti ellenfelem jött közénk, akinek most Konohában kellene lennie egy magányos cellában, esetleg egy jó kis vallatáson Morino Ibikivel.
- Mégis, hogy lehetsz itt?! A sensei és Ayame elvittek a falunk börtönébe, talán klónoztad magad? De abban igazad van, hogy ennek itt véget kell vetni! A magadás nem szerepel ernyeink közt. De gondolom, te sem szeretnéd önként felszámolni ezt a helyet, és a falum börtönében továbbélni hátralévő életed?
Kérdezem kissé idegesen, ami most inkább a szorult helyzetünk miatt van mintsem a férfi iránti haragom miatt. Válaszát még megvárom aztán, kénytelen vagyok, társaimat az oszd meg és uralkodj taktikára rákényszeríteni.
* Nem bírnám elviselni, ha Ayame vagy Takeshi is egy kísérleti patkányként végezné a kezei közt. Én pedig már egyszer sikeresen fölé kerekedtem, bár akkor még életben hagytam! Most már nem lennék képes, életben hagyni. Egyrészt biztos keményebben fog küzdeni másrészt nem bírom neki megbocsájtani, amit Ayaméval akart tenni és azt sem, amit Nanamival és a testvérével tett.
Amint befejezte Hiroto a mondandóját illetve megadta a kérdésemre a választ. Rögtön rá is erőltetem többiekre az akaratomat. Miközben bal kezemmel benyúlok az övtáskámba és előveszek egy füstbombát, hogy kéznél legyen, a kellő időben.
- Enyém Hiroto, ti hárman valahogy találjatok egy módot a gőzzombi kiiktatására! És ha lehet, akkor ne haljatok meg!
Ahogy befejeztem a mondandómat, megindulok Hirotó felé. Fél szememet még továbbra is a páncéloson hagyom, mert nem szeretném, hogy valamivel meglepjen. Ha sikerül zökkenőmentesen eljutnom Hirotóhoz akkor, megpróbálom a földalatti járatok felé vezető folyosóba csalni.

// Hidan //
 
Hirotó miközben továbbra is halad felénk a csigalépcsőn jó házigazd a módjára válaszol a vendég minden kérdésére. De ezzel nem rakta félre az illedelmességet, még kedvesen megkért arra, hogy önként és dalolva patkoljunk el. Majd továbbra is játszva a segítőkész vendéglátót, felém dobja a kezében pörgetett szikét, hogy segítséget nyújtson meghalni. Viszont én még nem szeretnék meg hali, így jelezvén ezen opció elutasítását elhajolok előle, még éppen időben.
- Sajnálom, de ezt a kérésedet nem teljesíthetem! De téged átsegítelek a túlvilágra, ha akarod, ha nem!
Közben a páncélos élőholt ismét lesüllyed a talajba, nem tudva kit szemelt ki magának kénytelen vagyok szinte teljesen figyelmen kívül hagyni. Mert valószínűleg Hirotó már nem lesz olyan kedves, hogy megvárja, amíg valahogy leverjük a kis kedvencét. Nem marad sokáig a talajban, Takeshi előtt emelkedik ki villám gyorsan, majd neki is veti magát. Ahogy testközelbe ér, hirtelen kezeivel szorosan deréktájon átölelve magához szorítja, hogy ne szabadulhasson. És hiába a páncél nagy súlya, nem csapódnak a talajba. Egyenlőre, mert ugye ami késik az nem múlik, sikerül a páncélba bujtatott zombinak újra meglepnie minket, a vasbakancsok talpából hirtelen lángszóró lett, és a fizika törvényeit használva felhajtóerőnek használta a lángokat. Hamar tovaszálltak a sötét folyón olyan távolra, hogy el is tűntek látóterünkből. Társam bajával most nem tudok foglalkozni, mert én is farkasszemet nézek a közeledő ellenfelemmel. Ayame kénytelen hezitálni kinek is a segítségére kellene segítenie. Mivel ez egy nagy teher, hogy eldöntse kinek is nyújtson segítőkezet, megadom neki a kezdő lökést.
- Enyém Hiroto, ti hárman valahogy találjatok egy módot a gőzzombi kiiktatására! És ha lehet, akkor ne haljatok meg!
Ahogy távozik társunk kisegítése érdekében, még intéz hozzám néhány buzdító szót, majd sebességgel távozik. S Toya is félrevonul a csatatérről, csak nem a társaimnak segíteni hanem testvéréhez a cellába. Így most már csak egy emberre kellett összpontosítanom, bár még így is nyugtalan voltam, mert kénytelen voltam társaimra bízni egy igen erős ellenfelet. Nem hezitálhatok túl sokat, mert az idő most luxusnak számít. Így átveszem a kezdeményezést és megpróbálok közel kerülni hozzá. Ahogy rohanok ez ellenfél felé, megtorpanásra kényszerülök egy mély lila gázfelhő miatt, amit az imént lehelt ki a száján, ami beteríti kettőnk közt a folyosót. Hirtelen megállásomból egyből elrugaszkodok a talajtól és hátraugrok, majd a biztonság kedvéért a befogom az orrom, hogy ne lélegezzem be a valószínűleg káros gázokat.
* Na, ez biztos nem a rossz szájszagának a megtestesülése. Orvos révén ismerheti a mérgeket és így képes lehet előállítani rám és másokra nézve halálos gázokat. Ilyenkor érzem, hogy milyen jól is jönne néha-néha egy gázmaszk.
Miközben figyelem a gázfelhőt hogy jön-e az ellen vagy esetleg egy támadása. Berakom a zsebembe a bal kezemben lévő füstbombát majd előveszek, két kunait és két robbanó cetlit, majd fél kézzel megpróbálok  nagyjából feltekerni a markolatára őket. Ahogy megvagyok mind a kettővel, elrakom őket az övtáskámba, így újra szabad a bal kezem a jobban pedig az ajándékba kapott tőrömet tartom. Közben csak várom, hogy elenyésszen a gázfüggöny, ami kettőnk közé ékelődött. Abban az esetben, ha a füst anélkül enyészne el, hogy megtámad, akkor ismét megpróbálkoznék a közelharccal. Ha nem akkor csak kivédeném, illetve kitérnék előle, ha egy jutsuról lenne szó.

// Hidan //
 
Az ellenfél által kreált talán mérgező, lilás gázgomolyag, teljesen befedte a folyosót faltól falig. Sehol sem lehetett átlátni a légnemű anyagon. Nyomasztó csend ült a harctérnek nevezett hosszúkás alakú szobára. Még arra is ügyeltem, hogy a kunaiok előkészítése a lehető leghalkabban történjen. Közben fülemet hegyeztem, s kissé vagyis, inkább teljesen gyér szaglóképességeimet is próbáltam használni, de sajnos nem jártam sikerrel, ami érthető is hisz nem vagyok egy Inuzuka.
Lassan de biztosan oszlik a füstfüggöny, ami másfél percnél már észrevehető, de csak a másodikban lehet átlátni rajta. És akkor is csak annyira, hogy egymás körvonalait meglássuk. Hiroto sem mozdult akár csak én, ő is pont ugyan ott ált ahol ezelőtt is.
* Nahát, valaki nagyon magabiztos, annak ellenére, hogy nem rég kikapott ellenem! Oké, hogy ismét nála a hazai pálya előnye, de szerintem nem csak erről van szó és tartogat még némi meglepetést!
Ahogy azt sejtettem készül valamire, a férfi kezei mintha gyorsan mozogni kezdenének teste előtt, mire is lehetne ekkor gondolni, minthogy ismét egy jutsut vet be ellenem. Amit hamar igazol is mikor a kézjelek befejeztével kiabálja a technika nevét. Hirtelenjében a férfi ismét eltűnik egy sötétebb anyag miatt ami, hamar magába olvasztja az előző leg kilehelt anyagot. Ez a sötét valami sem marad meg túl sokáig, mert hirtelen, egy kémiai folyamat keretében a falra és padlóra kerülve nehezíti a közlekedést, abban a néhány méterben, amit lefed. De mire ez a folyamat végbemegy az elmebajos orvos elsomfordált, s közben valami furcsa szag üti meg az orrom, ami valószínűleg az imént létrejött jutsuból árad.
* Mégis mi ez? * Szimatolgatok mégy egy kicsit. * Talán… olaj! Ezzel próbálná meg meggátolni, hogy robbantsak vagy, hogy emberi lángszóróként ontsam rá haragom tüzét? De mégis honnan akar támadni? Ha ismét nem mozdulok, talán éppen társaimat gyilkolom meg, mert pont feléjük siet. Talán el kéne indulnom feléjük, hátha előbújik rejtekéből!
- Ah, hát ez meglépett!
Majd ahogy elhintettem benne kissé a csalódottságom magvait, vagyis inkább csak megpróbáltam ezt tenni elindulok társaim felé. Közben csak a környezetemre koncentrálok, honnan is fog felbukkanni. Abban az esetben, ha nem kíván élni a felkínált helyzettel, akkor csak addig megyek, hogy ha tűztechnikát használok vagy felrobbantom a robbanójegyzeteket a falakon és padlón lévő olaj lángjai ne érjenek el. Majd ott várakoznék tovább.  

 // Hidan //
 
Miután eltűnik szemem elől Hiroto várok egy kicsit, pontosabban addig, amíg ki nem ötlöm mit kéne tenni. Majd sarkon fordulok, hogy megnézzem társaim bajban vannak-e, bár igazából én magam sem gondolom komolyan, hogy velük kezdené a mészárlást. De így legalább most én is megpróbálhatom csapdába csalni. Persze mielőtt elhagynám a mostani harcteret, ha lehet annak mondani, hogy egyhelyben állok és tervezgetek elhelyezek egy robbanó cetlit a falon közel az olajos borításhoz, hogy a robbanás hatósugarán belül legyen. Utána egy megnyújtott lépésekkel ballagok társaim felé. Közben viszont Hiroto felbukkanását várom. Sokáig nem történik semmi, így amint úgy ítélem meg, hogy elég messzire kerültem. Bal kezemmel megformálok egy egyszerű kézpecsétet, majd egy hatalmas robbanás. Féloldalasan hátranézek a bal vállam fölött hogy lássam menekülnöm kell-e a lángok elől. Szerencsém van a lángok főképpen a csigalépcső felé veszik az irányt. Ahonnan egyszer csak egy hangos fájdalommal teli kiáltás hallatszik, s a hang eléggé ismerős, melynek visszhangja még sokáig hallatszik a folyosóban.
* Na, remek csak pár lépcsőfokot visszament, én meg annyira túlkomplikáltam, hogy azt hittem valami titkos ajtón át fog megtámadni! Bár azt hiszem így még jobban is jártam.
Ahogy elhallgatnak a visszhangok, szinte síri csönd ül a helyre, csak alig hallható keserves jajgatás az, ami nem engedi, hogy nyugalom legyen. Hisz ez azt jelzi még mindig él az ellenfelem. Visszafordulok és elindulok, hogy megadjam neki úgymond a kegyelemdöfést. Közben ő is lassan felsántikál a lépcsőn, a falnak támaszkodva. A látvány nem ép kellemes, arcán a hús az egyik oldalon szinte teljesen leéget, dús hajkoronája már csak egy-egy lekókadó hajszál, feje búbjának többi részét szintén égési sérülések csúfítják. S rövid ideig még, csak bosszús tekintettel figyel. Mit a bika, akit a matador hergel és készül a felöklelésére.
- Végül oly torz lettél külsőleg, mint amilyen a belsőd! Milyen érzés az, ha te költözöl egy ”új” testbe? Tán most már átérzed, mit éreznek, éreztek azok, akiken kísérleteztél.
Végül ő is abbahagyja a néma játszását, s dühödten próbál rám ijeszteni azzal, hogy elmondja milyen sors vár rám és szerelmemre mielőtt meghalnék.
- Látom félsz, de ez még nem ok arra, hogy a szádra merd venni Ayamét! A kinézeted miatt pedig ne aggódj, nem kapsz tőlem nyitott koporsós temetést!
Majd ismét kézjeleket formálgat, ismét ködöt hozott létre, de most már csak a hagyományosat. S ezt követően, szinte szinkronban beszéltünk pár szót.
- Félsz a tűztől?
* Most, aztán megfogott! Itt tüzet nem nagyon lehet csiholni. Muszáj lesz kijutnom innen, mert hiába sérült, itt övé az előny!
Hamar megindulok a helyemről Ayameék irányába, hisz Hiroto biztosan tud tájékozódni a ködben. Megteszek pár lépést jobbra, majd felugrok a plafonra ahol aztán chakrát koncentrálok a talpamba és úgy szaladok ki a ködből megspékelve magam még a shushin no jutsuval is. Abban az esetben, ha sikerül kijutnom a ködből minden eddig felhalmozott dühöt, amit elfojtottam belegyúrom egy méretesebb Katon: Endanba. Ami remélhetőleg elég erős lesz ahhoz, hogy átszelje az instant ködöt. Ha pedig sikerül megakadályoznia, hogy kimenjek, akkor kénytelen leszek a jobb kezemben lévő tőrrel brillírozni. Valamin kénytelen leszek elhasználni a két előkészített robbanócetlis kunaikból legalább egyet.

// Hidan //
 
Sikerül kifutnom a folyosót, ellepő ködből, majd azonnal rákontrázok a plafonból egy tűzgolyóval. Veszek egy mély levegőt, közben formálom a kézpecséteket: Patkány, Tigris, Kígyó, Kos, Majom. És emelet a tüdőmbe koncentrálom a chakrám, ahol aztán elkeverem a levegővel. Végül a chakra-levegő keveréket kifújom s még a számban elhelyezkedő tenketsuimmal elvégzem, a végső simításokat mielőtt kifújnám és begyújtanám.
- Katon: Endan!
A tűzgolyó melybe beletettem minden dühöm, úgy megy végig a folyosón, mintha az imént létrehozott köd nem is létezne. A falakat is elérő lángcsóvák felmelegítik, azt és még a festést is elintézik. De valami nem stimmel, az előbbi sikítás nem hallható, s amint eltűnik a technikám. Még holttestet sem látok. Majd hirtelen a jól ismert férfihang felcsendül Nanami cellájából.
* A kis szemét, átvert nem én voltam a célpontja! De mi lett Toyával, miért nem támadta meg vagy legalább ugatással jelezhetett volna. Az ő érzékei jobbak, mint az enyémek, tudnia kellett volna, hogy feléjük megy. Oh, én hülye még mindig fél tőle! Fél ellenállni neki!
Miközben lassan elindulok a cella felé, kezeim lassan engednek a tőr szorításán, míg végül kicsúszik ujjaim közül. Majd lassan lecsatolom, combtokomat, aztán megszabadulok az övtáskámtól is. Közben bámulok meredten a cellába, s így tartom szóval:
- Félsz? Megértem, bárki félne attól, aki oly csúnyán elintézi! Én is félek, de a helyzet nem engedi meg, hogy elfussak! Olyanokért vagyok bátor, akiket szeretek fontosak nekem! Ha ott leszek előtted mersz támadni?
Az igazság az, hogy ezen szavak nem Hirotóhoz szólnak és nem is Nanamihoz, hanem a testvéréhez. Most perpillanat csak rá számíthatok, és hogy hajlandó legalább egyszer megtámadni korábbi gazdáját. Hogy megvédjen hasonlóan ahhoz mint, amikor Nanami és közém vetette magát a Yamanaka birtokon. Lassan átsétálok, a hosszúnak tűnő folyosón a hatalmas csend miatt. S közben látom, Nanami kétségbeesett tekintetét.
- Ne érezd, hogy a te hibád! Én nem voltam elég eszes, hogy rájöjjek a köd alatt nem engem támad hanem csapdába akar csalni. Úgyhogy ne érezd, hogy miattad halok meg, már, ha képes lesz megölni!
Amint belépek a cellába kétféleképpen cselekedhetek, ami csak a szituációtól függ majd. Abban az esetben, ha Toya összeszedi a bátorságát és megtámadja Hirotót akkor én is neki megyek, megragadom a két kezénél, majd elrántom a lánytól, aztán kezeinél fogva lerántom a föld felé majd arcon térdelem. De ha Toya mégsem mer cselekedni, megpróbálom elkerülni a támadását. Legrosszabb estben kézzel hárítom el már, ha késsel próbálkozik. Majd úgyszintén megragadom az egyik kezét, azt amelyikben a kés van. Majd megpróbálom kiráncigálni a cellából, aztán szabad kezemmel oldalbordájára mérek több ütést. 

// Hidan //
 
Megszabadulok teljes fegyverzetemtől, amin Hiroto kicsit meg is lepődött. Nem mintha nem lett volna lehetőségem a fegyverzetemmel harcolnom ellene, de akkor Nanami rövid életének is véget vetnék.
- Mi az nem hitted, hogy megteszem, amit kérsz?
* Különben is a shinobik egyik legerősebb fegyverétől nem vagy képes megfosztani. Amíg az eszem élesebb, mint neked, győzhetek fegyverek nélkül is!
Ahogy közeledek a cella felé, próbálom megtéveszteni a magát okosnak vélt fickót azzal, hogy a Toyának címzett buzdító beszédet felé mondom. Tervem jobban sikerült, mint vártam, mert még Hirotót is sikerült kihoznom a sodrából. Már csak az a kérdés, hogy ez az egész a kutyára is úgy hatott-e, ahogy azt én szerettem volna ezt jelezte gúnnyal teli hangos nevetése, és dühvel fűszerezett válasza. Lassan végigérek a folyosón, már csak pár lépés választ el a cella ajtajától. Tudom a hezitálásnak nincs helye, s példát is kell mutatnom Toyának. Így egy másodpercre sem torpanok meg, csak ugyan olyan gyorsasággal, mint eddig haladok tovább. Olyannyira sikerül felbátorítanom, hogy még a tervezett pillanat előtt, meg is támadja Hirotót. Aki még a válaszát sem tudja teljesen befejezni, de ő az önvédelmi reflexek miatt máris megtámadja a fölbátorodott ebet. Én is próbálok elég gyorsan reagálni, de vagyok elég gyors. S bár nem létfontosságú helyen, de sikerül megsebeznie, a támadóját, akinek ettől hirtelen jött bátorsága el is illan. De innentől többet nem is várok tőle, most már minden csak rajtam áll. Megragadom mindkét kezét, majd megrántom aztán, ahogy zuhan a föld felé erőteljesen beletérdelek az arcába. Reccsenő hang jelzi, hogy arca még tovább csúfult. Fél kábult állapotban elejti a kését, majd valószínűleg a fájdalomtól ismét magához tér és dühödten felkiált. Az ordítás közben nekem veti magát, így hátrazuhanok. A földet érés nem kellemes alapból sem, de a törött csontjaim miatt most még rosszabb, de nem engedek a szorításából. Még akkor sem mikor megpillantom még rondábbá vált arcát, amiből a vérpatakokban folyik. Heves állóküzdelem, bár a mostani helyzetben inkább fekvőküzdelem alakul ki kettőnk közt. Próbálja összehúzni kezeit hogy kézpecséteket formáljon, miközben én próbálom szétfeszíteni vagy legalább megtartani, mostani helyzetében, majd egyszer csak én is felemelem hangom:
- Ááááá!
Heves harci kiáltássommal hirtelen megemelkedik felső testem is. Majd megfejelem az ellenfelet, s a homlokpántomnak köszönhetően ez a csapás is elég kemény. Hát még akkor, ha ezt többször is megismétlem. Az arcából patakzó vérből már rám is annyi került, hogy azt lehetne hinni, hogy engem is sikerült megvágnia. De szerencsére ilyesmi nem történt. Amint elég kába lesz, megragadom a testénél és átfordulok vele úgy, hogy ő legyen alul. Majd tovább püfölnöm, lassan pépes arcát, amit csak akkor hagyok abba, mikor megragadom az imént elejtett tőrt. Szabad bal kezemmel jobb vállánál fogva, lenyomom a földre, ha mégis még magánál lenne.
- Nem szeretnék gyilkolni, de te megérdemled a halált! Jobban örülnék, ha a börtönben rohadnál meg, de mint láttuk képes vagy megszökni még onnan is.
Majd a jobb kezem, és ami fontosabb a tőrt is meglendítem a szíve felé. De végül a lelki ismertem nem hagyja, hogy megöljem. Csak a tenyerét szúrom át vele. Majd még egy utolsót behúzok neki. Amitől ha eddig nem is most már tényleg elájul. Ha ez megvan gyorsan összeszedem az eldobált felszerelésem. Majd Hiroto hátára ismét felragasztok egy robbanó cetlit a biztonság kedvért, majd nekilátok Nanami kiszabadításának.

// Hidan //
 
A talajra vitt harcunkban én diadalmaskodtam. Hála a shinobi élettel, amit én nem löktem félre, mint ellenfelem a műtőasztalért. Ahogy széthúzom kezeit, abban a pillanatban meg is fejelem. Az arcán csattanó fejpánt, már elsőre is megtette volna a hatását, hogy helyet cseréljünk, de még párszor megismételtem a mozdulatot. Majd végül, mint egy rongybaba esik rám. De dühöm csillapítására még ez sem elég, félrelököm magamtól, s aztán fölé térdelek majd további erőteljes ütéseket viszek be teljesen szétroncsolt arcára. S a közbeni fájdalomra, amit a bőrömbe fúródó apró csontszilánkjai okoznak, már meg sem érzem. S végül a fájdalomtól teljesen kiütött Hiroto teste közelében megpillantom a kését. Majd azzal próbálom ledöfni, s végül a józan eszem sikeresen felülkerekedik és csak az egyik kézfejébe szúrom bele. Majd gyorsan fölszedem a felszerelésem és kiszabadítom a láncok fokságából Nanamit. Gyönge testét képtelen megtartani, mikor elengedik a béklyói. S egyenesen a karjaimba esik, majd apró kezeit átkulcsolja a nyakamon és megpróbál fölállni. A lány fiatal korának ellenére a köszönetnyilvánításkor igazi mélyenszántó beszéd is elhagyja száját, melyet sok bölcsész is megirigyelhet. Majd lassan elmegy egészen a cella ajtóig egy kis segítséggel, onnan pedig már egyedül megy el Hirotoig. A férfi fölött állva, könnyes szemekkel visszanéz, mintha sajnálna valamit. Alsó végtagjait lecseréli leginkább egy lóéhoz hasonlítható végtagra. Rögtön rájövök mire is készül, s próbálnám megállítani, de már késő. Lábával széttrancsírozta az eszméletén kívüli, férfi koponyáját. A szétfröccsenő vér leginkább a lánylábán volt, de azért rám is jutott egy kevés. Meghökkenve álltam, attól hogy ilyen törékeny kislány képes legyen önszántából gyilkolni. Az okait viszont teljesen megértettem, s nem is éreztem rá jogot, hogy szemre hányást tegyek érte hisz én is majdnem megöltem, pedig nem is okozott számomra annyi fájdalmat, mint nekik. Ezután a lány testvére oldalán elindult. De végül nem kívánt velünk tartani a faluba, saját útját szerette volna járni. És ismét el is tűnt mielőtt én beszélhette volna vele.
* Remélem nem felejti el amit a Yamanaka klánnál utána kiáltottam! Most is megtenném, de félek a többiek meghallanák!
Végül kihúzom Hiroto kezéből a kést majd, jó messziről belehajítom az egyik robbanó cetlibe, amivel kitapétázták a cellát. A felsértődő pecsét megtört és egy hatalmas robbanásban magával vitte a többit is. Társaim nem sokkal ezután épségben visszatértek. Kissé nyúzottan, ugyan de velük is minden rendben volt. S még mielőtt a szétrobbantott celláról kérdeztek volna megelőztem őket.
- Mielőtt Hiroto meghalt felrobbantotta a robbanó cetliket. Nem tudtam megmenteni egyiküket sem! Ne is kérdezzetek többet!
Persze társaim sem hülyék, így valószínűleg rájöttek az igazságra és pont ezért nem is kérdeztek semmit. Hárma visszaindultunk azon az úton, amelyen jöttünk a konyháig. Onnan ismét lementünk a csatornába, de már négyen. Mazurit is magunkkal vittük hisz az ígéret az ígéret. Kint találkoztunk Kai senseiel, aki sikeresen elvégezte azt a feladatot, amit magára vállalt. Értetlenül nézte miért is egy néma fiúval jövünk ki Toya és Nanami helyett, de ahogy neki is elmondtuk az egyességet a fiúval és, hogy hogyan haltak meg a lányok ő sem kérdezett többet. Úton hazafelé viszont Mazuri is levált tőlünk és saját otthona felé vette az irányt, Konohába érve pedig jelentést tettünk.
 
// Akkor most inkább a rövidebb lezárást választom. De nem lustaságból, hanem inkább, azért mert várom a következő játékot. Köszönöm a bőkezű adományozást és a sok jót amit rólam írtál. Számomra is egy élvezetes játék volt, bár már kicsit örülök, hogy vége. De szerencsére a közös munkának még nincs. //

Épp indultunk volna, amikor egy vörös hajú lányt láttunk meg mögülünk közeledni. A sensei felvilágosított, hogy ő lesz az új csapattagunk. Az üdvözlés után a sensei kérésére elmondott magáról pár mondatot tömören. ~Nem túl nőies egyénnek tűnik, és elég jól tud beszélni is. Na igen, ebben egyáltalán nem hasonlítunk...~  Miközben magáról beszélt végig méregettem, megpróbáltam kideríteni milyen harci stílust kedvel, de nem igazán volt időm ezt megtenni, egyből kérdést szegezett nekem. - Szóval, Niana... mesélj valamit! Bírnak a pasik?- A kérdést hallva azonnal zavarba jöttem, az arcom fokozatosan átment pirosba, majd negyed-fél perc döbbentség okozta dermedtségemből kilépve, méregtől duzzadva fakadtam ki. - Már megbocsáss, lehet, hogy én tudom rosszul, de ilyet egyáltalán nem illik kérdezni, és egyáltalán miért érdekel? Semmi okom válaszolni mivel semmi közöd hozzá! - Kifakadásom után szinte azonnal visszatért a hidegvérem és folytattam - Elnézést az előbbiért, csak nem vagyok épp az a típus, aki ilyenekről tud beszélni. Inkább folytassuk az utunkat és beszéljünk szolidabb témákról, ha megkérhetlek. - A mondat végén egy mosolyt próbáltam kanyarítani az arcomra, feltehetően elég erőltetettnek hatott. Majd a sensei után siettem. ~Mondhatom most jól lejárattam magam. Biztos merevnek hisz. Lehet, hogy az is vagyok?~

// Sajnálom, csak sűrű időszakom volt, de valószinüleg most már itt tudok lenni. Hetente egy poszt körül meg tudom csinálni  Sajnálom hogy vártatok rám sokat. A megjegyzés részhez még annyit, hogy elég rég nem vagyok Mo.-on így sajnálom ha kicsit érthetetlen.//


A lány kicsit zavarba ejtett az első kérdésével. Próbáltam válaszra nyitni a szám, de még mindig az előző gondolatok jártak a fejemben. ~Tényleg merev lennék?~ Mikorra feleszméltem és válaszoltam volna a sensei már közbe is vágott és eligazított minket a feladatvégzésünk beosztásáról. ~Remek, mi végezzük a piszkos és undi munkát míg ő relaxál.~ Szokásomhoz hűen, természetesen teszek fel kérdést is. -Sensei, egy kérdésem azért lenne. Mégis mi, geninek akik azt tanuljuk épp, hogy hogyan lehetünk sikeres és jó ninják, mit tanulhatunk egy öregember ápolásával? Értem én, jó dolog a fürdő az tény, de mégis mi az ami olyan fontos és csak így tanulhatnánk meg?- Érdeklődve várom a sensei válaszát aztán társamra tekintve várom, hátha neki is van valami kérdése.