Erdőségek

//Husi//

A lány egy pillanatban leeresztette fegyverét, majd beavatott kis titkaiba. *Hm. Na pont ezért nem bízom eléggé a nőkben. Bármikor képesek becsapni bárkit.* Bár kissé zavaró volt a lány, mégis igaza volt. Nem szabad felfedni mindent elsőre, habár nem is tette, csupán alaptechnikáinak egy kisebb részét mutatta be.
A fiú klónja idő közben elért a lányhoz, ám nem emelte kardját a magasba, és nem csapott le rá. Csupán állt, még mindig karddal a kezében, elvégre mi van ha a lány most is csupán játssza magát, és valójában csapdába akar csalni. Ezek után a fiú nem bízhatott semmit a véletlenre.
Lassan, ám magabiztosan sétálni kezdett a fa oldalán, szemeivel mindvégig a kis harcost figyelve. Miután leért, megigazítja ruházatát, elvégre hölgy társaságában nem mutatkozhat gyűrött, lógó ruházatban. Ha a lány valóban az, akinek mondja magát, akkor közelebb sétál, és csak a végső esetben oldja fel klónját, aki egy fröccsenéssel a földön szétfolyik, mintha soha sem lett volna ott.
- Gondolom a Mizukage küldött. Szóval te vagy az a lány, akit meg kell keresnem. - kezdett bele ismét a beszélgetésbe a fiú. - Elvégre, a küldetés sikerrel járt, a feladatom az volt, hogy megtaláljalak - mosolyodott el. Majd arca komolyabbra váltott, és meghajolt a lány előtt, nem túlságosan mélyre, csupán fejét hajtotta le, megadva a másik iránti tiszteletet.
- Ha a Mizukage küldött, gondolom tudod, ki vagyok. Azért bemutatkoznék, a nevem Gaisuke Daizo - a fiú ismét elmosolyodott. - Ügyes megtévesztő vagy, el kell ismernem - fejezte be a hízelgést, majd a tárgyra tért. - Gondolom a vizsgám nem ért még véget. vagy mégis?

//Husi//

A fiú végighallgatta a lány gúnyos megjegyzéseit, végighallgatta a véleményét, mindent végighallgatott. A mosoly eltűnt az arcáról, majd mintha egy igen komor álarcot húzott volna magára, szinte teljesen kifordulva magából válaszolt a lánynak.
- Nos, nem tudom ki vagy, de az tény, hogy eléggé oda vagy magadért - valóban kimondta, amire gondolt. Az eddig kedves fiú felvette komor énjét, kinek nem számított barát és ellenség, nő vagy férfi. - Nem akarok kitérni a harcra, mivel nem volt komoly harc. Azonban ha nem te vagy Hana, hanem az egyik közeli ismerőse, talán családtagja, akkor miért van az, hogy nem a lány után mentél? - kezeit háta mögött összekulcsolta, néha jobb kezével mutogatott, kifejezve magát - Ha az én családom egyik tagját rabolták volna el, már rég utánuk mentem volna, és megállíthatatlanul, kegyetlenül számoltam volna le a rablókkal, nem pedig feltartok egy másik személyt, akivel közös a célom. Talán megbuktam a vizsgádon, viszont te megbuktál a család vizsgáján. Ez pedig talán sokkal nagyobb bukás, elvégre a szeretet próbáján hasaltál el. Ezen gondolkozz el.. - ezzel elfordult. - Nem tudom, mit érzel, de nem hiszem, hogy örülsz, hogy elveszett. Én tudom, milyen ha valaki elveszti a családjának tagjait, a szeretetteit, esetleg barátját. megjártam már ezt az utat és igen nehéz volt visszatérni a jó útra. Úgyhogy egálban vagyunk a bukásokat tekintve.
Fújt egy nagyot a fiú. Talán túl erőssé sikeredett a beszéde, de a lánynak meg kell értenie, ha valóban elrabolták a rokonát, nincs helye a másik gúnyolásának. Az ráér később.
- Ha valóban megbuktam nálad, akkor már indulok is tovább, elvégre a küldetést a Mizukage bízta rám. Azonban ha még sem olyan vészes a dolog, mint ahogy elsőre gondolod, akkor tarts velem, szabadítsuk ki Hana-t az emberrablók karmai közül. - visszanézett a lányra - Sajnos erre nincs most időm. - jelentette ki. A fiú nem fog semmin csodálkozni, ha a lány elsírja magát, esetleg ha arcon is vágja. Csupán reménykedik benne, hogy a lány megérti, amit mondott.

//Husi//

A lány szépen végighallgatta a fiút, kinek hangja nem érzelgősségről, sokkal inkább felelősségtudatról árulkodott. Talán kissé sokkolhatta is a lány, mármint a fiú elsőre ebben a hitben élt. Ám mikor a lány ismét kinyitotta száját, a fiú teljesen ledöbbent.
*Hát ő tényleg egy érzelemmentes, önző alak. Semmi már. Még, hogy tesztelt, míg a lányt fogságban tartják.*
Habár a fiú száját már nyitotta, hogy megkérdezze, mire föl ez a nagy egoizmus, valamint ha ennyire nagyra tartja magát, miért nem indult maga a lány után, de inkább hallgatott. Nem látta értelmét a további vitáknak, az egésszel csupán az idejüket pazarolták volna.
- Ha úgy gondolod, hogy még sem vagyok olyan két ballábas, akkor mutasd az utat. - szólt a fiú, majd ruháját ismét megigazította, kardjának markolatára tette kezét, majd a lány felé nézett. Szemei a közömbösség legmagasabb szintjeit súrolta, egyszerűen nem értette a lányt, de inkább nem is akart már foglalkozni vele.
*A végén még rajtam marad ez a kis taknyos. Mit tudhat az életről? Nagy valószínűleg semmit, csupán nem engedték neki, hogy azt csináljon, amit akar.* dühöngött magában, majd mély levegőt szívott. orrán kifújta, nyugtatta magát. Ismét a lányra nézett.
- Indulhatunk - szólt felé.

/Haruno Sakura/

Midoriko feltett kérdésére Kowarashi csak annyit mondott:
- Nem igazán. Induljunk hát sürget az idő.
A két ninja további útja a város kapuja felé vezetett. Midoriko közben kénytelen volt észrevenni, hogy a férfi tempója egyre gyorsult, s mivel a lány nem szándékozott leszakadni tőle, ő is felvette a futás sebességét. Vajon mi lehet ilyen sürgős, gondolta magában a lány, majd pár perc múlva a társa ismét megszólalt:
- Ne aggódj, ez nem egy vad feladat. Csak sietnünk kell és pontosan kell időzíteni.
- Értettem. - bólintott válasza közben Midoriko. Mialatt oldalt kissé lemaradva követte a férfit a lány, Kowarashi beavatta őt a küldetésük részleteibe. A feladat egy kunoichi megtalálása és hazahozása, lehetőleg élve. A lány ifjú kora és genin léte ellenére profi genjutsu használó, azért jó lesz majd résen lenni, állapította meg magában Midoriko. Ezért hát a nagy sietség: még adott a lehetőőség, hogy a két ninja beérje a szökevényt. Beszéde befejezte után Kowarahi még gyorsabban kezdett él futni, és Midoriko bár már egy kissé kimerült volt, megpróbálta felvenni a tempóját, hiszen jól tudta, az idő most kulcsfontosságú tényező. Ennek eredményeképp hamar a város faán kívül voltak, ezután pedig az erdő felé vették az irányt. A férfi viszont, aki egy ideig biztosan vezette Midorikot, az erdő sűrűjében egyszer csak megállt.
- Én gyönyörű ezüst harmatom. Most, hogy így kettesben vagyunk, a segítségedet kérném. - szólalt meg a férfi, miközben Midoriko számára negédesnek tűnő tekintetét rámeresztette. Mielőtt még a lány válaszolhatott volna, Midoriko észrevette, hogy a társa jobb kezét látszólag minden ok nélkül felé nyújtotta. Ah, úgy látszik, már megint kitört rajta ez a furcsa mániája, emlékezett vissza a fiatal kunoichi a sikátorban történtekre. A legrosszabkor, gondolta a lány, miközben önkéntelenül is összeszűkült a szeme. Midoriko elégedettségére azonban a férfi a kezét hamar le is tette.
- Bajban vagyunk. Itt véget érnek a nyomok. - vázolta fel a problémát a férfi.
Nyomok ? És valóban, most, hogy Midoriko alaposabban is megfigyelte, az úton, amin idáig jöttek, sarura emlékeztető lábnyomok vezettek végig. Ezeknek azonban ott, ahol álltak, vége szakad. De miért ? Gondolkozott el a lány ezen, hiszen a megoldást a társa láthatóan tőle várta.
- Említette, hogy a renegát kunoichi genjutsu használó. - kezdett bele mondandójába egy kis szünet után Midoriko. - Érdemes lenne megpróbálnunk, hogy nem-e ő maga fedte el egy genjutsuval a további nyomokat a szemünk elől ? Vagy, ha nem ez történt, úgy gondolom, hogy el kellene kezdenünk szétnézni itt, a lábnyomok körül, és megállapítani, hogy vajon merre és hogyan ment tovább a szökevény, hátha találunk valamilyen nyomot. - zárta le a mondanivalóját a lány, közben pedig a férfi szemébe nézett, és a válaszát várta.

/Semmi probléma. /

Kowarashi azonnal bólint válaszodra, de mielőtt indulásnak ered megkomolyodik az arca.
- Nekem sincs ínyemre a válás. Ha bármi történik, ordíts, szólj, jelezz bárhogyan, ahogy tudsz. Az utak kis szögben kanyarodnak így nem leszünk egymástól távol. Talán pár száz méterre. Egy jó tanács, egy genjutsu használónál összekavarodhatnak az érzékeid, de a szíved vezette út nem… Szerintem meg tudsz birkózni a feladattal, ha mégsem, csak adj valami jelet, és jövök.
Bólint, majd kedves mosollyal rád pillant, aztán elindul a saját útján.
Neked se kell sok idő, el is indulsz a saját általad kiválasztott úton, egy gyors tempóban, hogy utolérhesd a szökött hölgyeményt. A fák levelei, gyönyörű smaragd színben pompáznak, mely az érkező tavasz jele. Az erdőben még madárcsicsergést is hallasz, mintha ezer és ezer madár egyszerre adná elő tavaszi énekét, olyan érzés mintha egy színházba lennél, ahol minden darabot egyszerre játszanak.
A táj szép és gyönyörű, csak, hogy előtted pár száz méterre egy alak körvonala bontakozik ki megtörve az erdő fás bokros ismétlődő jellegét. Jelenleg távolsági fegyverekkel nem igazán érheted el, de utána kiálthatsz, vagy még jobban rágyorsíthatsz, hogy beérhesd és letámadhasd. Ha még nem vett észre, akkor követheted is.

// Minovara - Kaland Átvéve //

Most, hogy különváltál az enyhén szólva sem mindennapi társadtól, Kowarashitól, hamar egy alak sziluetje kezdett kibontakozni a látótávolságodban. Te, rejtőzködve követed ezt az embert. Mindenképpen okos dolognak tűnik, bár meg van az a kockázata ennek a lépésnek, hogy ha ez az alak, nem az az illető, akit keresel, akkor bizony az üldözött még nagyobb előnyt szerezhet magának.
Hamarosan elég közel érsz hozzá ahhoz, hogy megállapítsd egy körülbelül egy hetvenöt magas férfivel van dolgod. Kopottas, barna inget visel, nadrágja fekete, s világosabb színű por üli meg. Szalmakalapja a kezében van, oldalán egy Tachi himbálódzik minden lépésére, hosszú megfigyelés után a kard olyan látszatot kelt, mintha egy harmadik láb lenne, hiszen olyan ritmikusan utánozza a valódi lábak mozgását. Ez, ugyebár annak köszönhető, hogy a férfi csipőjéhez van rögzítve. Semmi más nincs az alaknál. A tempója kényelmes, lába ruganyosan tapossa a mérföldeket. Nem úgy tűnik, mintha arra számítana, hogy rajtaütnek, bár nyílván nem véletlenül hord kardot az oldalán...
Látszólag nem vett észre, vagy legalábbis nem tudsz róla, hogy jelenléted lelepleződött volna. Azzal a sebességgel, amivel most haladtok, nem nagy kihívás neked, hogy folytasd a rejtőzködő követését az illetőnek és mellette alaposan végiggondold mindazt, amit végig akarsz gondolni. Tehát olybá tűnik, mintha ebben a kellemes környezetben a világ minden ideje a rendelkezésedre állna, noha tudod, hogy ez nem így van...

// Minovara //

Úgy döntesz, egyelőre nem teszel semmit, hanem követed tovább a férfit. Döntésedben lévő kockázat, hamarosan rájöhetsz, megérte. Ahogy telnek a percek és Te egyre közelebb érsz, feltűnik egy igen érdekes részlet. A járása, nos, nem igazán férfias.... Csípőjét jobban kilengeti, talán ezért van az, hogy annyira himbálódzik a Tachi.
Ez még nem döntő bizonyíték, bár felettébb különös. Egy férfitól ilyesmit nem várna az ember, bár ugye lehetnek kivételek, ezért még nem biztos, hogy döntő bizonyítéknak nyílvánítod ezt a részletet. Ám ahogy telik az idő, mintha az istenek is a segítségedre akarnának sietni, az alak felbukik egy kiálló gyökérben, s láss csodát, amint elesik egy kisebb füstfelhő jelenik meg körülötte. Ez túlzottan sűrű ahhoz, hogy az esés természetes következményekénti por legyen. Mindenképpen egy ninja technika áll ennek a hátterében. A felhő hamar eloszlik. Ekkor százötven centis kislány áll fel, mogorva arccal és szép, fehér kimonóját porolgatja. Nyakában ott díszeleg Kirigakure no satou fejpántja. Nem vagy tőle messze, hallhatod ahogy fojtottan - bár bájosan - káromkodik, amiért ruhája piszkos lett. Alkata nem olyan, hogy azt feltételezd túl jó lenne a közelharcban. S egy Taijutsu használó shinobi nem is nagyon szidkozódna azért, mert bepiszkolódott. Érezhetően a lány más, mint azok akik nagyrészt a ninja társadalom derekát alkotják. De vajon Ő az akit keresel, s egyébíránt mi a következő lépésed?

// Midoriko - Gratulálok! Már régóta várom, hogy egy játékos kilogikázza a dolgot  Nem Te vagy az első, aki ellen ezt a jutsut bevetettem, de Te végre olyan megoldást találtál, amit nagyon tudok értékelni - és némileg reménykedtem is benne. Ez plusz chakrákban fog meglátszódni az értékelésnél.  //

A jelenet, amit a lány rendezett, nem érintett meg mélyen. Sőt, kifejezetten hidegen hagyott téged, de mit is várhatna az ember Kirigakure egy shinobijától, nem igaz? Egy ninja nem dől be ilyesfajta trükknek - talán csak a Konohai csőcselék, gondolhatod, belerúgva ezzel az ősi riválisba, de persze a gúny, csak gúny marad bizonyíték nélkül.
Néhány értékes másodpercet áldozol rá, hogy megvizsgáld a lábnyomokat, de ezáltal talán értékes órákat, vagy napokat nyersz. Egyetlen alak hagyott maga után lábnyomokat, azok pedig az erdőbe vezetnek. Szerencséd volt. Nem. Egyszerűen csak nem dőltél be ennek a trükknek.
Követed az erdőbe. Látod a nyomait, mégis olyan, mintha egy labirintusban lennél. Nagyon érdekes. Hamarosan belefutsz Kowarashiba, akivel közösen kilogikázzátok, hogy ez újfent egy Genjutsu. Társad két próbálkozás után megtöri. Megint a lány üldézésébe fogsz, ám immáron nem egyedül. A Nyomai után - ezeket nem nagyon rejtette el, talán tényleg bepánikolt - könnyedén megtalálhatjátok. Egy kisebb tisztáson éritek be, szembe fordul veletek.
- Hagyjatok békén! - kiáltja, szemei könnyesek.
Feladatotok - emlékeztet Kowarashi - hogy elfogjátok és visszavigyétek a faluba. Hogyan akarjátok, illetve akarod elkapni?

Küldetésre készen érkezek meg a megbeszélt helyre, de a megbízómat még nem látom. Úgy döntök helyet foglalok egy közeli padon, de ekkor egy feltűnő alakra leszek figyelmes. Azonnal odasietek hozzá, majd felteszem a kérdésemet. A válasz csupán annyi, hogy azonnal. Nekem ennyi is elég, nem kell semmilyen mellébeszélés! Miután elindul elárulja hogy a főnöknek dolga akadt, ezért van ő itt és lényegében ő lesz a társam az első küldetésemet. Ezt követően az is kiderül, hogy mit kell csinálnunk. Egy házat kell megtalálnunk, ahol banditák tanyáznak és meg kell őket büntetni. Így első hallomásra eléggé egyszerű feladatnak tűnik, de gondolom valami gigszer biztos lesz. Azt például nem tudni, hányan is vannak, meg hogy mit tudnak.
- Én pedig Shinko vagyok. - mutatkozok be szintén. - Nem kell aggódni, egyszerűen zseniális vagyok! Ha kell, egyedül végzek az összessel. Annyira nagyszerű vagyok, hogy azt szavakkal már le sem lehet írni!
Ezután abbahagyom a fecsegést és követem a társam. Hamar elhagyjuk a falut, majd az erdő sűrűjébe vetjük magunkat. Szerencsére nem tart sokáig és rátalálunk egy házikóra. Első ránézésre úgy tűnik, minden ki van halva, éppen ezért se szó se beszéd a távolból, a fák közé rejtőzve körbejárom az épületet. Többnyire nem látok semmit, mintha senki sem élne benne, de pár perc után érkezik valaki, aki belép a házikóba. Így első ránézésre csak egy egyszerű vadásznak tűnik, nem pedig rablónak. Éppen ezért megyek vissza a társamhoz.
- Csak egy vadász... - szólalok meg. - Most mi legyen? Bemegyünk, vagy tovább keresünk? Szerintem megkérdezhetnénk a fickót is, hogy esetleg tud-e valamit a banditák házáról. Mondjuk az sem kizárt, hogy ő rejtegeti őket, így viszont óvatosan kellene megközelíteni az épületet. Hogyan tovább? - kérdezem érdeklődve.

//Azt hiszem kezdek szenilis lenni... Több mint egy hónap után írok végre, ne haragudj!//

Kezdek felpörögni és túlbuzgó lenni. A társam valószínűleg nem bíz az ítélőképességemben és szerinte nevetséges a feltételezésem, de én akkor is kitartok mellette. Ez CSAK egy vadász. Viszont se szó se beszéd, már meg is indul a ház felé, így gyorsan utána eredek. Amint ott vagyunk, bekopog, ami szerintem eléggé nagy hülyeség, de hát ő tudja, ő itt a főnök. Legalábbis még... A vadász pedig pár pillanat múlva ajtót nyit, mire Arata kiüti.
- Ez szép volt! - szólalok meg halkan.
Ezután pedig szól, hogy mehetünk befelé és tegyem magam hasznossá. Hah, lemerem fogadni hogy sokkal hamarabb megtalálok minden lehetséges nyomot, mint ő! Óvatosan lopakodok be a kuckóba és próbálok felfedezni minden lehetséges veszélyforrást. Így elsőre egy egyszerű kis vadászlaknak tűnik, nincs semmi különösebb. Első köröm a konyhában ejtem meg. Ott nézek szét, leginkább azért, hátha találok valami ehetőt. Az asztalon azonban teljesen másra bukkanok: egy levelet, amelyben az áll, "Meg fognak találni. Segítesz?". A papírost azonnal magamhoz veszem, majd még nézelődök, de nincs semmi értékelhető. Így hát Arata-hoz lépek és átnyújtom neki az irományt.
- Ez az asztalon volt. - suttogom, majd a polcokhoz megyek.
Itt találok újabb nyomokat, három kirigakurei fejpántot. Nem nyúlok hozzájuk, egyszerűen csak a társamhoz fordulok, a kezemen hármast mutatok, majd megkocogtatom a saját fejpántomat. Ezt követően tovább kutakodok. Újabb nyomot nem találok, hiába nézek szét. Már éppen vissza akarok térni a társamhoz, amikor feltűnik egy lejáró. Azonnal oda settenkedek, majd lehajolok és hallgatózni kezdek. Valamit hallok, valószínűleg embereket, de a számukat nem tudom meghatározni. Ha Arata még nem lenne mellettem, akkor oda megyek hozzá és szólok hogy kövessen.
- Van itt egy lejáró, ahonnan hangokat lehet hallani. Az is lehet hogy azok vannak lent, akiket éppen mi keresünk, de az is hogy mások. Bár nekem az eddigiek is nagyon gyanúsak, szóval szerintem megérné lemenni és szétnézni. Mit szólsz, társam? - kérdezem vigyorogva.

//Elnézést a késésért, kiment a fejemből, hogy írnom kellene!//


//Helyzetelemzést és terveket várok, akár többet is.//