Erdőségek

Eldobtam a fegyvereimet és rögtön a következő állat felé vettem az irány, azonban ez hatalmas hiba volt. Figyelmetlen voltam és túlságosan bíztam a képességeimben. Mikor a másik farkas mögé kerültem, azt rögtön a levegőbe rúgtam, de ekkor egy lökést éreztem, ami leborított a lábamról. Mikor földet értem rögtön meg is pillantottam az okát. Két farkast sikerült megölnöm a shurikenjeimmel, de a harmadik szerencsés módon túlélte a támadást. Ugyanakkor látható, hogy már alig áll a lábán. Amelyiket elrúgtam is csak most próbál lábra állni, így van egy kis időm, de még mindig van egy, aki gondot tud okozni nekem. Vicsorogva áll és figyeli minden mozdulatomat. Tudom, hogy amint megpróbálok felállni rögtön támadásba lendül, így gyorsnak kell lennem. Hátrafelé lendítettem a lábaimat, hogy át tudjak gurulni a hátamon és ezzel egy guggoló pozícióba érkezzek. Ezzel képes vagyok egy minimális távolságot nyerni és biztos testhelyzetbe helyezni magamat. A gurulás közben Benyúltam a kunai tartó tokomba és előhúztam egyet, amit érkezésemkor rögtön magam elé kapok, hogy védeni tudjak. Ha látom, hogy rögtön támad, akkor nem is próbálok meg felállni, hanem inkább felkészülök. Ha közel ér, akkor megpróbálom a kunai segítségével a száját, vagy a torkát megvágni, még mielőtt harapni tudna. Ha nem sikerül megvágni, esetleg még meg is harap a bal kezemmel nagy erővel a fejére csapok, hogy elengedje a harapást. A pillanatnyi zavarát használom arra, hogy újabb vágásokat indíthassak ellene. Ha valamilyen módon sikerül megölnöm, akkor a másik kettőre fordítom a figyelmemet. Elsősorban arra az állatra, amelyikbe belerúgtam, mivel valószínűleg az fog előbb támadásba lendülni, bár a másikat is folyamatosan figyelem, mert nem akarok újabb meglepetés támadásokat.

//Az előző postomba írt beszédek továbbra is élnek, ha vége lesz a csatának//

Amint megmozdulsz, a farkas nyomban támadásba lép. Azonban nem ér el téged, ugyanis valami megállítja. A fán ücsörgő lány vadkörtével kezdett dobálózni, ami sikeresen megállította a vadat, így nem esett bajod. Ráadásul annyira hatásos, hogy a farkasok megfutamodnak.
- Most viszont én mentettelek meg, ami azt jelenti hogy száz ezer ryo-t kell leperkálnod nekem! Na jó, csak nyolcvanat, mert tartozok neked hússzal. - mondja szemtelenül.
Ezután újra lemászik a fáról, leporolja magát, majd rád mutat.
- Hehe, nekem nagyobb van! - kacag fel, majd pár pillanat múlva újra elkomolyodik. - Ha haza kísérsz a falumba, akkor eltekintek az adósságod felől. Asszem nem nekem való ez a vándor élet, még egy normálisat nem is ettem, nincs illemhely, papír meg pláne... Nah, vigyél haza, te ninják gyöngye és akkor kvittek vagyunk! Mit szólsz? - kérdezi érdeklődve, de választ nem vár, már indul is délnyugat felé.

//Elnézést a ritka postokért mostanság, azonban sok minden közbejött at elmúlt napokba, de igyekszem rendesen írni.//

Amint megmozdultam a farkas már támadásba is lendült. Nem volt elég időm reagálni, így csak reménykedhettem a legjobbakban. A szerencse velem volt, mivel mielőtt az állat elkapott volna hirtelen megtorpant. A fán ücsörgő lány körtével kezdte el dobálni a vadállatot, ami azonnal meg is állt és valami érthetetlen oknál fogva meg is futamodott a többi társával együtt. Különös arckifejezésem teljesen elárulta, hogy teljesen értetlenül állok az eset előtt, azonban örülök neki. Ez rengeteg fáradozástól kímélt meg engem. Egy pillanat alatt az arcom visszatért a normális kifejezéstelen formájába, majd a lányra néztem.
- Ne legyél túl beképzelt, mert szerencséd volt. Legjobb esetben is csak pár kisebb sérüléstől mentettél meg - válaszolok neki, miközben elkezdtem összeszedni az eldobált fegyvereimet, majd letörlöm róluk a vért és visszateszem a tartóba. Arra amit ezután mond csak felkacagok.
- Mégis mit gondoltál, hogy mit fogsz találni a vadonba? Talán megőrültél? Mindenesetre hihetetlenül szerencsés vagy, hogy velem találkoztál. Ha nem jöttem volna lehet, hogy órákig a fán ücsörögtél volna, vagy rosszabb esetben egy olyan ember jött volna, aki nem olyan kedves mint én. Elég rossz időket élünk, így könnyen járhattak volna erre banditák vagy más ninják, akik kihasználták volna a helyzetedet. Hidd el az ember sokkal rosszabb dolgokra képes, mint azok a vadállatok. Jut eszembe egyáltalán mit kerestél erre fele. Egyedül mászkálni az erdőbe hihetetlen buta ötlet - mondtam neki, miközben befejeztem a fegyvereim összeszedését. Ezek után egy újabb ötlettel állt elő, amiben azt akarja, hogy kísérjem haza. Bár a stílusa lekezelő, de valahogy érzem, hogy van benne némi félelem és ezért szeretné ha vele mennék. Nagyot sóhajtok, majd válaszolok neki.
- Rendben elkísérlek. Azonban, ha  folytatod ezt a viselkedést, akkor kikötözlek egy fához és otthagylak - mondtam miközben egy kis gonosz vigyor jelent meg az arcomon.

A lány arca elvörösödik a szavaid hallatán, de úgy tűnik, az eddigiek alapján kinézi belőled, hogy képes lennél kikötözni őt. Így hát bólint egyet és int hogy menj utána.
- És milyen az élet felétek? - kérdezi. - Tényleg képesek vagytok a falon járni? És tüzet fújni? - nagyon izgatott a témával kapcsolatban.
Az utatok jelentéktelenül zajlik tovább. Az erdő fái között néha megpillanthatsz egy-egy állatot, őzet, különböző madarakat, egy vaddisznó családot, akik épp eliszkolnak a bokrok között stb. Nagyjából egy órát sétáltok, mire egy magaslatra értek. Innen megpillanthatod a falut, ami még talán fél órányi sétára van tőletek. 

//Szeretnél még egy rövidebb kis küldetést, vagy a játék ennyi legyen? Ha az utóbbit választod, akkor a kövi körben le is zárom a játékot.//

//igen szeretnék//

A lány arca elvörösödik egy kicsit, mikor meghallja a fenyegetésemet. Nem éppen ilyen reakcióra számítottam, de amennyiben megértette a dolgokat minden rendbe lesz. Folytatjuk az utunkat a falujuk felé. Miközben sétálunk elkezdett kérdezősködni a ninja lét felől. Láthatóan érdekelt a dologban, így nincs okom, hogy ne válaszoljak neki.
- Igen képesek vagyunk ilyenekre. A falon való mászás egy elég kezdő technika, így a legtöbb ninja képes rá, azonban a tűzfújás már egy más kérdés,  de vannak akik képesek rá. A ninja élet kemény és sok mindennel kell megküzdenie az embernek. Nagy teher nehezedik a vállunkra. Azonban minden kockázat és nehézség ellenére megéri ezt az utat követni. Mi ninják nem csak magunkért, de másokért is felelősek vagyunk. Szerintem a mi feladatunk, hogy megvédjük azokat, akik nem tudják magukat. Pontosan ezért is siettem rögtön a segítségedre, mikor meghallottam a kiáltásokat - válaszoltam neki. Már egy jó ideje megyünk az erdőben, de szerencsére nem ütköztünk semmi problémába az utunk során. Láttunk néhány vadállatot, de azok mind ártalmatlanok voltak, de a védelmemet nem engedtem le egy pillanatra sem, hiszen nem lehet tudni, hogy mi történhet. Ekkor azonban valami eszembe jutott. Itt utazok ezzel a lánnyal, de még a nevét sem tudom.
- Most jut eszembe, hogy még be sem mutatkoztunk egymásnak. Én Kihara Rin vagyok. Téged, hogy hívnak? -

//Kihara Rin//

A lány teljes csodálattal hallgatja a szavaidat, nagyon elégedett a válasszal és látszik rajta, hogy lenne más kérdése is, nem csak amit feltett neked. Kérdésedre viszont felkapja a fejét, majd körbenéz, hátha valaki máshoz beszélsz.
- A nevem? - kérdezi. - Mika, a nevem Urohara Mika. - válaszolja végül. - Azt hallottam, akár falvakat is képesek vagytok lemészárolni... egyedül. - mondja szomorúan, majd elhallgat.
Az út további részében nem mond semmit, még ha próbálkozol, akkor sem nyög ki semmi értelmeset, csak a vállát vonogatja. Fél óra múlva viszont eléritek a falut, ahol a lány hamar köddé válik. Úgy lelép, hogy észre sem veszed! A nap már lemenőben van, neked pedig még nincs szállásod, ráadásul az emberek sem túl barátságosak. Ha nagyon rámenős vagy, akkor többen is össze állnak és különböző mezőgazdasági eszközökkel fegyverzik fel magukat és úgy tántorítanak el az önkényes szállásfoglalástól. Ahogy a kicsin utcákat járod, hamarosan "kirobban" az egyik ajtó és egy nálad nem sokkal idősebb nő szalad beléd.
- Segíts! Segíts! Könyörgöm, segíts! - rángatja a ruhádat, miközben majdnem elsírja magát. - Egy szellem meg akar ölni! Kérlek segííííts!

A lány csodálattal hallgatja a mondanivalómat, azonban mikor a nevét kérdezem felkapta a fejét és körbenézett, mintha attól tartana, hogy valaki meghallhatja. Végül válaszolt nekem, de valami érdekeset mondott rögtön utána. Hangja szomorúvá vált, mikor megemlítette azt, hogy a ninják akár egyedül is képesek falvakat lemészárolni. Minden világossá vált. A korábbi ellenséges viselkedése a félelemből, szomorúságból keletkezett, amit a ninják iránt érezhet. Ha tényleg átélt egy ilyen eseményt, akkor nem csodálom, hogy így érez. Nagyot sóhajtok, majd válaszolok neki.
- Igen, sajnos vannak olyanok, akik képesek erre. Nem minden ninja, így én sem rendelkezek olyan erővel, amivel egy egész falut elpusztíthatnák, de tény, hogy vannak akik megtudják tenni. Azonban sokan nem tesznek ilyeneket. A legtöbb ninja nem tesz olyan alantas dolgokat, mint védtelen falusi emberek lemészárlása, kivéve ha valamiért nagyon muszáj, azonban ekkor sem örömmel teszi. Állíthatom, hogy a többség inkább védené meg a falut, ami bajban van. Sajnos azt sem tagadhatom, hogy vannak gonosz emberek, akik kedvtelésből gyilkolnak. -
Láthatóan nem számított mit mondtam neki, mivel innentől egyáltalán nem reagált, vagy válaszolt az elhangzottakra és én is úgy láttam legjobbnak, ha nem erőltetem a dolgot. Hamarosan beértünk a faluba ls Mika úgy tűnt el, mintha ott sem lett volna.
- Láthatóan lőttek a jutalomnak - jegyeztem meg magamban viccesen, majd elindultam szállást keresni. Ez azonban teljes kudarcba fulladt. Ahogy Mika is, így a többi falusi is nagyon ellenszenvesen viselkedett velem szemben. Egyre nagyobb megerősítést nyert bennem, hogy ezek az emberek sok szörnyűségen mentek keresztül, hála a ninjáknak. Nem erőltettem a dolgokat. Elindultam a faluból kifele. Nem akartam tovább ijesztgetni őket, így minél hamarabb igyekeztem elhagyni a falut és a következő fele venni az irány, hátha ott több szerencsével járok. Miközben az utcán sétáltam az egyik ajtó szinte szó szerint kirobbant a helyéből. Egy nálam alig fiatalabb nő rohant ki, majd belém kapaszkodva segítségért könyörgött. Szellem? Nem túlzottan hiszek az ilyen dolgokba, így mindenféleképpen érdekesnek találtam, illetve nem hagyhattam figyelmen kívül a nő segítségkérését sem.
- Maradjon mögöttem! - mondtam, miközben a bal kezemmel a hátam mögé próbáltam terelni. A másik kezemmel egy kunaiért nyúltam és magam elé rántottam. Egy pillanat alatt az ajtó elég ugrottam, hogy be láthassak, de elég messze tőle, hogy a bent lévő dolog ne tudhasson rögtön elkapni. Ha nem látok semmit, akkor szépen lassan és nagyon körültekintően megpróbálok beljebb menni. Igyekszem óvatos lenni, mivel nem tudom, hogy pontosan mivel is állok szemben.

//Te csak ne sárkánykodj Haruka  //

/Kihara Rin/

Miután óbégatva előrontott a nő, azonnal engedelmeskedik neked és mögéd áll. Ezután óvatosan megkísérelsz bejutni. A nő hebeg valamit mögötted, de nem érted. Ha bemész, akkor nem látsz semmit és senkit, a ház üres. Egy egyszerű kis kuckóról van szó, a bejárat egy nagyobb szobába vezet, ami lényegében nappali lehet, illetve dolgozó szoba. Az egyik sarokban varrógép és különböző varráshoz szükséges dolgok, anyagok vannak. Három ajtó vezet innen tovább. Ha szétnézel, az egyik a mosdóba, a másik a konyhába, a harmadik pedig a hálóba vezet. Sehol nem látsz senkit és semmit.
Lassan a nő is bekullog mögötted, könnyes szemekkel, szipogva.
- Elment? - kérdezi tőled.

A nő rögtön engedelmeskedik a kérésemnek és mögém áll. A fegyveremet elővéve a legrosszabbra is felkészültem, mikor beléptem a házba, azonban legnagyobb meglepetésemre semmit sem láttam. Kis épület volt alig pár szobával. Beérve a házba egy nappalit pillantottam meg. Talán dolgozószobának is használták, mivel az egyik sarokba még egy varrógép és különböző varráshoz használatos anyagokat láttam. Tovább mentem a következő szobába, ami egy fürdő volt. Benéztem, de senki nem találtam ott sem. A konyha, illetve a hálószoba is hasonlóan üres volt. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon a nő képzelődik, vagy tényleg volt itt valami. Miután végeztem a kutatással elindultam kifele, a fegyveremet pedig eltettem. Ekkor a nő könnyes szemekkel jött be és megkérdezte, hogy elment-e.
- Nem tudom, hogy mi volt itt, azonban az biztos, hogy már nincs itt - válaszoltam neki nyugodtan, miközben gyorsan pár futó pillantást vetettem a környezetre, hátha meglátok valamit, ami nem odaillik.
- Most, hogy ez a probléma megoldódott én távozok. - Normál esetben egy kicsit jobban érdekelne a dolog és kérdéseket tettem volna fel neki a látottakról, azonban nem túl bölcs dolog sokáig itt maradni. A falusiak nem szimpatizálnak túlságosan a hozzám hasonló emberekkel, így a legjobb, ha hamar távozok.

Ahogy alaposan szétnézel, több arra utaló nyomot is találsz, hogy a házba betörtek. Erre leginkább az ablakpárkánynál található karmolások utalnak. Mivel az épületben nincs senki, már távoznál is, de ekkor egy hörgő hangot hallasz:
- A kis fruska barátnődet is elkapom! - mondta, majd szörcsögve nevetni kezd az illető.
Nem is kell több a lánynak, már a nyakadba is ugrik félelmében. Ezt követően kaparászó hangot hallasz a konyha felől, ami egyre közeledik felétek. A következő pillanatban előugrik egy fickó az említett helységből, késsel a kezében. A nyakán egy átvérzett kötés van, ami arra utal, hogy a hangját ez a sérülés okozhatta.
- Mitsuke! - szólalt meg hörögve újfent. - Most végetek!
A lány azonnal leugrik az öledből, majd mögéd áll. Ezután a fickó feléd ront és megpróbál leszúrni. Rajtad áll, hogy mit teszel, de ha nem vigyázol, akkor könnyen megsérülhetsz!

Találtam pár nyomot, ami betörésre utalt. Több mint valószínű, hogy semmi természetfeletti nem volt a házba, azonban úgy tűnik bárki is volt, már elment. Távozni készültem, de ekkor egy hörgő hangot hallottam a konyha felől. Pillanatokkal ezelőtt szinte biztos, hogy senki nem volt ott. Nem tetszik túlságosan a dolog. A lány félelmében rögtön a nyakamba ugrott, ami nem épp a legbölcsebb ötlet, azonban erre ő is hamar rájöhetett, mert amint a férfi megjelent inkább mögém vonult. Az illető nyakán átvérzett kötés volt, ami megmagyarázza a torz hangját, kezében, pedig egy kést tartott és újabb fenyegető megjegyzést tett felénk.
- Azt nem hagyom! - válaszoltam neki, miközben egy kunait vettem elő. A férfi rögtön felém ront és megpróbál fegyverével megszúrni. Talán nem lenne túl problémás kitérni, vagy kihátrálni a támadásból, azonban egyik lehetőség sem megoldás. Ha kiérek, akkor nagy eséllyel a mögöttem álló lányt fogja eltalálni, illetve hátrálni is pont miatta lehetetlen. Az egyetlen ésszerű lehetőség hárítani a támadást. A kezembe lévő kunaial egyenesen a fegyverére célzok és megpróbálom félrelökni azt. Ha sikerül rögtön egy rúgást próbálok intézni a gyomrára, ezzel ideiglenesen megbénítani. Ha összejön, akkor elkapom a kezét amiben a kés van és igyekszem kicsavarni azt belőle, ezzel ártalmatlanná tenni. Ha nem muszáj, akkor gyilkosság nélkül szeretném megoldani a dolgokat, talán ezzel ha csak egy kicsit is, de visszaadhatom a hitet az emberekben, hogy vannak megbízható ninják.

Miután a fickó támadásba lendül, azonnal védekezésbe húzódsz. A fegyvereitek hangosan csendülnek, ahogy összecsaptok, majd megpróbálod félrelökni a kést. Azonban ellenfeled erősebb, így nem jársz sikerrel. Azonban egy rúgást még el tudsz indítani, ami könnyedén betalál, de komolyabb gondot nem okozol vele. Ezután viszont a férfi meglendíti a kezét és erőteljesen pofon vág, amitől elsodrod a mögötted ácsorgó lányt. Azonban nem esel el, így belekezdhetsz egy újabb ellentámadásba. Viszont oda kell figyelned és nagyon úgy néz ki, hogy az Akadémián tanultakat is be kell vetned. Legalábbis ha győzni akarsz.

Tudom, hogy mi lesz a feladatom, így távozom a sátorból, ahol az eligazítást tartják. Nem érzem úgy hogy érdemes. Senki nem állít meg, így végre friss levegő kerül a tüdőmbe a rengetek ember izzadság szaga után. Szinte megkönnyebülés. Nem elég az, hogy a technikával fel tudom erősíteni a szaglásomat, de az hosszú évek használata után ki is hatott rá, így az orrom érzékenyebb, mint egy átlagos embernek. A délutánt leginkább pihenéssel töltöm, némi gyakorlással, de nem erőltetem túl magam, mert kell holnapra az energia.
Az idő eltelt. Este korán feküdtem, így korán fel is tudtam kelni. A feladatra készen álltam, hiszen az én terepem. Átláthatatlan erdő, ahol a szemed helyett a többi érzékedre kell figyelned, nekem itt van az orrom, más lehet, hogy szenzorképességekkel bír, de egyik sem alantasabb a másiknál. Pontosan tudom, hogy mennyi az esélyünk a túlélésre. Amikor viszont meghallom a nevem és azt, hogy én leszek a vezető, egy pillanatra megszédülök, de össze szedem magam.
- Igen!
A bajt és a mókust is ki tudnám szagolni, ha ismerném a szagukat, de sajnos nem tudom, így viszont lehet, hogy problémás lesz, de azért pontosan tudom, hogy milyen szaga van a mókusnak és az embereknek, így talán lesz némi esélyem, hogy megtaláljam mind a kettőt. Mirui aztán visszament a barakkba és mi hárman maradtunk. A kapitány megszólítás furcsa volt nekem, mert még sosem vezettem senkit.
- Az Akira megfelel! A helyzet az, hogy az első küldetésem, amit én vezetek, viszont van egy tervem. A parancs szerint járunk el, tehát mindenki ott lesz, ahova beosztotta Mirui. Én fogok elől menni és a shikyaku no jutsu segítségével keresem az idegen szagforrásokat, míg Izanagi a fejünk fölül fog figyelni- mutatok a sólyomra- Moon pedig körülöttünk fog járőrözni és jelez, ha valamit talál.
Közlöm a tervet, majd megérintem a madarat és egy pillanatra halvány kék derengés során áthelyezem bele a chakrám 10%-át, hogy a saját technikámmal én is lássam, amit ő felülről lát. Nem tudom, hogy a többiek ebből mit értenek, de nem fogok magyarázkodni, ha csak rá nem kérdeznek.
- Indulhatunk!
Adom ki a parancsot, majd Izanagi felszáll és Moon is az erdőbe indul, kerülő úton, hogy meglepetésszerűen támadhasson, ha esetleg arra van szükség. Ugyan szeretem Yukinot, nem biztos, hogy plusz egy fő most sokat segítene.

//Bocs, de holnap már nem érek rá, így most írok... Ráadásul nem is nagyon van mire, mivel jelenleg mellékszereplő vagyok.//

A támadást követően megkapjuk az oszolj parancsot, mire én csak hátrébb ugrok. Nem igazán tudom mire számoljak, ezért inkább szabadon hagyom a kezeimet. Ha kell, egy Doton technikával megvédem magunkat. Musato viszont beleugrik a vízbe. Azonnal fogni kezdem a fejem, nem hiszem el, hogy ezt teszi. Viszont a srác hamarosan visszatér, amit egy kiáltás követ. Valaki a túloldalt azt kérdezi mit keresünk itt. Pusztán csak sóhajtok egyet, majd összefonom magam előtt a karjaim.
- Nah, mutasd a nagy tárgyaló képességed főnök! - szólalok meg, majd várom a fejleményeket.
Megpróbálok a környezetünkre odafigyelni, hátha valaki mégis ránk támadna. Azonban így, hogy ez az illető kérdést tett fel, nagyon valószínű, hogy biztonságban vagyunk. Így hát jelenleg nincs más dolgom, mint várni és a környéket figyelni, nehogy meglepjenek minket.

//Jiraiya - Musato, Dansei, Hiroto//

Beszédem befejeztével egy olyan dolog történt, amire igazán nem számítottam. Musato egyszerűen fogta magát, ordított egyet majd levetette magát a hídról.
Mi többiek pedig csak álltunk ott, és… hát nehéz szavakba önteni.
Egy pillanattal később a fák közül előrelépett valaki, aki láthatóan egy Kumogakurei ninja volt, úgyhogy már szinte teljességgel nyugodt voltam. Pedig nem kicsit kalapált a szívem, amikor az előbb a kunais műveletet elvégeztem.
Egyébként meg nem hinném, hogy ez átverés lenne. Persze nem lehetek benne biztos, de hát bízok az emberekben, úgyhogy hiszem, hogy itt most nem fognak ránk támadni. Ha akarják egyébként is meg tehették volna már. És közel s távol ez az egyetlen híd amit látok, úgyhogy bizonyára fontos stratégiai szempontból is, úgyhogy csak nem robbantják ránk…
De persze még nem lehettem teljesen nyugodt. Hátra is pillantottam egy kicsit, és mintha megláttam volna egy árnyat… Áhh biztos csak képzelem… /Hali Erisa és Koi / Vagy csak beértek minket a Samuraiok akik eddig követtek minket, és velük igazán nincs semmi gond.

- Mit kerestek itt? – tette fel a kérdést a shinobi. Én épp nyitottam volna a számat, de Mustato sajnos gyorsabb volt. Elkezdett beszélni a Kirigakurei nagyképű – itt egy picit elmosolyodtam – ninjákról és az ő álnokságukról, meg hogy ő majd jól megmutatja nekik. Mondjuk ezt úgy mondta, hogy félig a földben volt, és azért ez adott egyfajta stílust a szövegéhez. Meg persze ez le is döbbentett kicsit, mert sosem láttam még ilyesfajta technikát.

Miután Mustato végzett mondandójával én próbáltam menteni a menthetőt:
 - A csapatunk vezetője nyilván úgy értette, hogy majd amikor kiértünk a frontvonalra, hogy Kumogakure segítségére siessünk, akkor fogja szétrúgni a Kirigakurei hátsókat. Mert hát itt ugyebár egy Kirigakurei sincs… igazam van?

Ekkor bizonyára a (feltehetőleg) Kumogakurei férfi egyenesen rám figyel, így én a szemébe nézek, majd rápillantok Musatora és vissza a férfira, és felveszem, a Mi igazán nem akarunk semmi bajt, ahogy láthatod már így is elég gondunk van az idióta csapatvezetőnkkel tekintetemet. Mert hát ilyen tekintete mindenkinek van...

//Ha a hídon a hátranézős rész szabályba ütközne, akkor Jaken nem csinálja//

A terv ismert, parancs az parancs. Ugyan részletekre menő leírást nem kaptunk, így azokról én döntök. Egyelőre nem módosítok a parancson, a feladat adott, viszont a végrehajtásban sajátos módszert alkalmazok. Mivel én már kész vagyok, így el is indulok, de természetesen a kérdéseket és kijelentéseket pontosan hallom, hogy menet közben válaszoljak.
- Igen, így lesz. A felvetés jogos, viszont nem tudom, hogy mi lesz akkor, mert az a jövő. Mi teljesítjük a ránk eső részt és majd akkor ráérünk ezen gondolkodni, ha ott vagyunk. Fölösleges a jövőn rágódni, amikor most is van épp elég bajunk!
A szavak magamnak legalább annyira szóltak, mint a csapatnak.Ha egyedül lennék, akkor gondolkodás nélkül vetném bele a dologba magam, de úgy érzem, hogy felelős vagyok a csapatért, ami igaz is, mert ha elbukunk az az én bukásom lenne, amit nem engedhetek meg. Utoljára ilyet akkor éreztem, amikor a családomat kellett biztonságos helyre vinnem, hogy utána megtaláljam Kumogakurét és befogadjanak. Nem igazán tudom, hogy hova is kellene érkeznünk, de az orrom és a levegőben lévő "szemem" megteszi. Néha a chakrán keresztül megnézem, hogy mit lát Izanagi a magasból, ilyenkor lelassítottam, amit a csapat talán észre is vett. Aztán valami furcsa szagra lettem figyelmes, égett haj szagára, amit utoljára a romoknál éreztem, de az is lehet, hogy amikor a kereskedőt látogattam meg.
- Állj!
Adom ki a parancsot, majd folytatom.
- Valami nem stimmel. Ha nem ti gyújtottátok fel a hajatokat, akkor nem vagyunk egyedül.
Gyorsan átváltottam Izanagira, hogy megnézzem felülről is, hogy mi történik és az alapján tervezzek.

// Fórumkaland - Akira - Szeptemberig ideiglenesen átvéve - Megjegyzés: a dobocu seisin no jutsu// Állat lélek technika használata közben nem hogy lelassulsz, konkrétan megállsz és leülsz, különben elesel. ^^ Illetve ha túl sokszor használod, azzal nagyon megviseled a szervezetedet, mert mindig egy nagyobb adag chakrát kell áthelyezned az állatba. //

Akira élete egyik legnagyobb kihívása előtt áll, noha elviekben egyszerű rutinmunkáról van szó. Most mégis Őt osztottátok be a csapatba vezetőként, ami újdonság. Hamar felfigyel az égett haj szagára, noha több minden is zavarja a szaglását. Aoi izzadtságának szaga az egyik, az erdő milliónyi illata a másik. Amikor Akira leült "révedezni" Aoi mindig valami "háttégedmegmiakutyaháromlábúfülecsodájaérthogyittüldögélszküldetésközben" nézéssel köszöntötte, noha könnyen előfordulhat, hogy Akirát ez a legkevésbé sem érdekli.
Ritsu egész út alatt olyan volt, mint valami kislány, aki éppen egy hatalmas ajándékcsomag előtt áll. Összegezve: fura egy csapat ez.
Ám a szokatlan nem jelenti azt, hogy nem lehet hatékony. Amint Akira révedezni kezd, egyből érzi Izanagi részéről az ellenállást. Nem agresszív jellegűt, inkább csak amolyan nyafkaságot. Nyílvánvaló, hogy a madár nem élvezi ezt, pláne, hogy túl gyakran történik, ezen felül az Ő testét is megviseli a tudat átplántálás.
A madár szemével látja Akira, hogy három hosszúkás szekér közeledik, noha nem látni, hogy mit szállítanak, mert mindegyik szekér fölé óvó pányvát feszítettek ki, így olyanok, mint a guruló sátrak. A szekereket sovány lovak húzzák és több fegyveres alak, köztük néhány Shinobi sétál. Azután eltakarják őket a fák lombjai, ezért Izanagi elveszíti szem elől a vonulásukat.
Amint Akira kinyitja a szemét és valamelyest magához tér, észreveszi, hogy egy aranyos, de már-már álló pózban lévő mókus terpeszkedik előtte. A madár távlatából nehéz megállapítani, de a karaván nincs olyan messze.
- Jajdecuki...! - hagyja el Ritsu száját a kifejezés, mire a mókus lebiggyeszti a száját és kiölti a nyelvét.
Mondani sem kell, Ritsu odáig és vissza van ettől. A lány toporzékolni kezd és kinyújtja a kezét, mintha több méternyi távolságból megsimogathatná az állatot.

// 
Akira:
Állapot: 83%
Chakra: 72%
//