Re: Erdőségek

Jiraiya Szomb. Márc. 17 2012, 11:25

A sensei csak állt ott és állt. Felsegítette Sukit, aki illedelmesen meg is köszönte.
- Az egyik bandita leütött. Sok mindenre nem emlékszem, de talán előtte el is kábítottak. Lehet, hogy Yagamit is elkapták. - nézett Suki arrafelé, ahol emlékei szerint Te voltál, de ugye most nem vagy ott - Az én foglyom, az itt volt végig mellette. Lehet, hogy elvette az a másik Yagamitól a fegyverét és elkábított. Nem tudom, hogy pontosan mi történt. De az is lehet, hogy utánuk ment. De amint látom az egyiket sikerült elkapnia. Feltehetően a másik addig elmenekült a gyógynövényekkel.
*Pukk*
Hangzott a halk pukkanás a bokorból. Némi kis füst is szállt fel. Ez mind a Hengével jár. A sensei villámgyorsan termett a bokor előtt, majd kunait szorított a torkodhoz. Nem szólt semmit, csak felemelt, majd a barlang bejáratához hajított.
- Tehát nem másolat. Chh! Már azt hittem, hogy lemásolták az alakodat. Nem hittem, hogy ezek a piti bűnözők ennyi gondot fognak nektek okozni. Egy suhintással elkellet volna intéznetek őket. És mik ezek a hullák? Nem mintha sajnálnám őket, de a parancs világos volt nem? Élve elfogni őket! Nem baj. És mi lett a másikkal és a növényekkel? Remélem sikerült elkapnod.
A sensei beletúrt a gyönyörű szőke, hullámos hajába, majd hátrasöpörte. Suki odasétált melléd, majd kihúzta magát. Itt az idő, hogy válaszolj a sensei kérdéseire, vagy pedig valami mást találsz ki. Minden rajtad múlik.

**Yagami** Szomb. Márc. 17 2012, 11:53

Ismét amatőr hibába estem, elfelejtettem, hogy a henge no jutsu mivel jár.
~ Na most légy okos Yagami~
- Nos, Sensie..- kezdtem el, miután felálltam és leporoltam magam. Ezek a tolvajok rafináltabbak voltak, mint hittük. Miután Sukival benyomultunk a barlangba és elkaptuk őket, Suki megkötözte az ő ellenfelét és a gyógynövényeket tartalmazó dobozt kivitte a barlang bejáratához, és várt engem, hogy mehessünk. Én is arra készültem, hogy megkötözöm a tolvajt és Suki után megyek, ám ekkor egy erős ütést éreztem a tarkómnál... a következő pillanat az volt, hogy a férfi a táskámban kutat és pár senbont vesz ki és Suki felé hajítja őket. Suki pechére mérgezett senbonokat hordok magamnál, de nem kell aggódni ezek nem halálos mérgüek, valószínű mostanra már el is múlt a hatása. Szóval miután eldobta a fegyveretek az egyikkel eltalálta a társát fogva tartó drótot ami meglazult így az leütötte Sukit, és meglépett a ládával. Eddigre tért vissza az erőm, így tudtam végezni a tolvajjal mivel miután felálltam felém rontott egy kunaial amit szintén tőlem lopott. Mivel képzettebb voltam nála kihasználva a testi fölényt végeztem vele. Tudtam jól, hogy élve kellettek de nem tehettem mást. Ezután a másik után eredtem. Elkaptam a bozótban ám előtte Henge no jutsuval felvettem a társa alakját, hogy ne fogjon gyanút és, hogy legalább őt elkaphassuk. Miután a bozótba értem, próbáltam a bizalmába kerülni, ám átlátott rajtam amikor az egyik kérdésére nem tudtam válaszolni, nekem támadt egy kunaival, amit nem tudom honnan szertezett, lehet, hogy Sukitól, és a harc hevében ő is a rövidebett húzta. De ha Sensei nem hisz nekem, ott van a gyógynövényes lába a bozótban, pont amikor elkapott akkor változtam vissza, utána akartam jönni megnézni, hogy Suki jól van-e... Tényleg Suki minden rendben? - mondtam, majd bíztam benne, hogy elhiszik.
~ Remélem sikerül beetetnem őket ezzel és akkor mind a két küldetésemet megcsináltam.~

Jiraiya Vas. Márc. 18 2012, 10:43

Bla bla bla~ A sensei csak ennyit értett a mondandódból. Nem igazán figyelt se rád, se a küldetésre.
- Bahh! Elhiszem. De akkor sem kellett volna kigyilkolnotok mindenkit. Geninek vagytok az ég szerelmére! A ládáért én megyek. Suki, Te velem jössz! Mivel ez volt az utolsó küldetésed, ezért Én kísérlek el leadatni a felszereléseidet. Te pedig - fordult feléd, azokkal a nagy fekete szemekkel - menny haza. Majd küldünk levelet, hogy ha szükség lesz rád.
Azzal a sensei és Suki elviharzottak. Persze Te nem fogsz semmilyen levelet kapni, hiszen minden a főnöködhöz megy. Nah de szerencsére szereztél egy kevés növényt, mai talán elég bizonyítéka az elhivatottságodnak és a bátorságodnak. Most a legfontosabb, hogy kijuss az erdőből, és valahogy, kézbesítsd a növényeket. A nagy sötét erdőben, egyedül érezhetted magad. Most a bábod sem volt fizikai valójában melletted, és minden olyan csendes volt. Már a Napocska is kezdett lejjebb kúszni az égen, a hófehér felhőket vörösre festve. Szép látvány lett volna, ha láttál volna valamit a fáktól és a hatalmas gombáktól. Nem sokat tétováztál, elindultál Te is arra amerre a sensei és Suki ment. Ezernyi gondolat járt most a fejedben. Itt merőben más az okítás és az élet mint Sunagakuréban. De most a legfontosabb dolgod, hogy elnyerd az alvilág bizalmát, hogy közelebb kerülj a célodhoz.

// Szép volt. Túl vagy néhány gyilkosságon. Most már nem visel meg annyira a hullák látványa és a vérző szenvedő élet. De azért nem vagy még egy Orochimaru Razz

A szép játékért +5 ch-val gazdagodtál. Írd fel az adatlapodra.

**Djuka Mikommi** Csüt. Márc. 22 2012, 10:09

Miután egy szusszanásnyi időm sem maradt a srácok közölték, hogy azonnal indulnunk kell mert a végén még meglógnak a bűnözők így a kapu felé vettük az irányt. Eszméletlen gyorsak ezek a srácok igen csak a nyakamba kellett vennem a lábam, hogy tudjam tartani a lépést, és még így is én voltam a sereghajtó. Hát persze nem véletlenül chuuninok. Ez a különbség köztünk.
Amikor Daiwou meglátta, hogy a bandita csoport letarolta a kapuőrséget és kijutottak a faluból (lehet csak nekem tűnt úgy), de mintha még jobban rákapcsolt volna. A banditák ahogy odaértünk a kapuhoz észre vettek minket és azonnal szétszéledtek az erdőben gondolták, hogy így több esélyük lesz... aztán ki tudja lehet a végén én esek pofára és ők ússzák meg a dolgot.
- Szét kell válnunk! - Kiáltotta Daiwou.
Pont ezt nem szerettem volna hallani, de az események igen csak nagy fordulatot vettek, mert miután közölték, hogy ne harapjak fűbe olyan gyorsan magamra maradtam ahogy azt illik. Meg is fordult egy pillanatra a fejemben, hogy hazamegyek és lefekszem inkább aludni, de hát én akartam egy kis kalandot az életembe hát tessék most megkaptam.
Miközben futásnak eredtem az erdőbe egy teljesen másik irányba amerre a többiek indultak újra elhangzottak a fejemben Enraku szavai. 'Nem kell úgy izgulni... Biztosan nem fogsz unatkozni!' Hát valóban nem unatkozom sensei...
Igyekeztem abba az irányba rohanni a banditák után amerre láttam, hogy elindulnak. Nem tudom pontosan hány embert üldözök, csak annyit tudtam megszámolni, hogy összesen heten vannak. Igyekeztem kicsit lassítani, nehogy belefussak valamilyen csapdába és figyeltem a környezetet ahogy anno Hanatól tanultam. Előkaptam egy kunai kést, és futás közben erőteljesen szorongattam.

// Amennyiben észreveszek egy banditát erőszakosan utána vetem magam és futás közben igyekszem hozzávágni egy shurikent! Közben a kunait továbbra is szorongatom... //

Shikamaru(Inaktív) Csüt. Márc. 22 2012, 14:51

Mikommi egy pillanatnyi habozás után követte társai példáját és bevetette magát a fák közé a banditák után. Eléggé lassan haladt, hiszen a fű országában megszokott dús aljnövényzet igencsak megnehezítette a dolgát, ráadásul kiváló búvóhely is volt, így arra is kellett ügyelnie, hogy nehogy csapdába csalják. Szerencsére erre figyelt, így nem érte meglepetésként, amikor véletlenül aktivált egy csapdát, és egy kunai röppent felé a sűrűből, amit hárított is a saját fegyverével. Természetesen az lett volna az ideális, ha magát a csapdát is észreveszi, de azért egy olyan vékony drótot, mint amivel ezt elkészítették eléggé nehéz észrevenni...
A lényeg, hogy nem történt baj, ráadásul a bandita/banditák időt vesztettek ennek a felállításával, azaz már nem lehetnek messze. Nem is tévedett, egy kis haladás után észre is vette az egyiküket, ahogy egy hasonló csapdát készített elő, mint az előző volt. A kunai-t valószínűleg már elhelyezte, most éppen a zsineg kihúzásával volt elfoglalva, ezért nem vette észre Mikommi-t. Két fa közé akarta kihúzni a drótot, hogy aki elhalad arra, mindenképpen beleakadjon. A fiún múlik, hogy mit tesz, a bandita látszólag teljesen egyedül van.

**Djuka Mikommi** Csüt. Márc. 22 2012, 16:01

A szívverésem felgyorsult és éreztem ahogy az adrenalin szétárad ereimben. Egy pillanatra majdnem fejjel rohantam a falnak és majdnem kiugrottam fedezékemből, de aztán a józan ész végül mégis győzött... Körülnézek és ha nem tapasztalok semmilyen mozgást másfelől akkor cselekszem is.
Ha a társa nem tűnik fel hamar akkor egy shurikennel megpróbálom eltrafálni az egyik lábát. Amennyiben ez bejön és el is találom akkor a Dinamikus belépővel ártalmatlanítom is amilyen gyorsan tudom, hogy ne tudjon üvöltözni. Ilyen távolságból talán sikerül egy izmot eltalálni. Az lenne a legjobb ha nem artériát találnék el mert akkor nem vérezne el nekem, én meg nem pazarolnék el időt azzal, hogy bekössem a sebét. Végül is nem megölni kell őket csak elkapni. Nem azt a parancsot kaptuk, hogy üljük meg őket csak azt, hogy ártalmatlanítsuk...
Tehát akkor következő lépésből kivárok és amennyiben nem jön senki lesből támadok az előbb leírtak szerint, hogy a meglepetés ereje is velem legyen. Ezek mellett pedig nem hagyom el a rejtek helyet amíg el nem dobtam a shuriken...
Amennyiben jön a társa is akkor sajnos a robbanójegyzetes megoldást kell választanom.
Ám ekkor hirtelen eszembe jutott egy másik ötlet és igyekszem elhelyezni körülötte észrevétlenül, de látó távolságban 2 robbanójegyzetet és az ellenkező irányba helyezkedtem el majd berobbantom a jegyzeteket! Ha minden jól megy felém kell elindulnia, és akkor nincs kegyelem!

Shikamaru(Inaktív) Csüt. Márc. 29 2012, 04:54

A szökött fegyenc nagyon el volt foglalva annak a csapdának a megszerkesztésével, így sejtelme sem volt arról, hogy akinek készítette, az már javában figyelte. Mikommi ügyesen helyezkedett az egyik nagyobb fa tövében zöldellő bokor mögött - mindent látott, őt viszont nem láthatta meg célpontja. Egy ideig szemmel tartotta a férfit, próbálta kitalálni, hogy hogyan intézze el úgy, hogy ne ölje meg, de ne is legyen lehetősége visszatámadni. Ezenkívül azt is figyelembe kellett vennie, hogy akár társa is lehet, azaz mindenképpen jó tervvel kell előállnia.
Elő is állt valamivel. Az, hogy jó volt-e a terv, azt nem tudhatta, ugyebár a puding próbája az evés, így hát rögvest nekilátott a megvalósításnak. Az első fázisnál azonban elkövetett egy kis hibát. Egy shurikent akart a férfi lábába hajítani, ami alapból nem lett volna egy rossz gondolat, viszont ehhez ki kellett emelkednie a bokor mögül, az apró mozgás pedig magára vonta a bandita figyelmét, aki éppen végzett művével, de az apró mozgásra odakapta a fejét, és azonnal félrevetődött, így a shuriken, ha hajszálnyira is, de elkerülte.
A férfi elmorzsolt pár káromkodást a fogai között, majd menekülőre fogta. Valószínűleg Mikomminak is kedve lett volna a férfi példáját követve megdicsérni egy két közeli családtagot a sikertelen akció miatt, de most erre nem volt ideje, maradt a tervnél, azaz használta a dinamikus akció-t, amivel a férfi hátába került. Mivel ellenfele menekült előle, éppen a hátát mutatta, így nem volt nehéz a lendületből érkező fiúnak egy alapos tockost kiosztania, amitől a bandita ájultan rogyott a földre. A fiú megkönnyebbülten kifújta az eddig visszatartott levegőt, örült neki, hogy ilyen hamar sikerült ártalmatlanítania az egyiküket, azonban ekkor valami szöget ütött a fejében. Valami nem volt rendben a bandita viselkedésével. És tudta is, hogy mi: nem kiabált. Elvileg jópáran vannak még a sűrűben, azaz kérhetett volna segítséget, de nem tette, az egyetlen hang, amit kiadott az a néhány káromkodás volt, de azok is inkább csak magának szóltak. Ez az egész két dolgot jelenthetett: vagy egyedül volt, azaz teljesen különvállt a többiektől, vagy pedig a társa/társai valahol itt vannak a közelben. Ebből pedig az következett, hogy Mikommi egyáltalán nem volt biztonságban.
Az adrenalin ismét elöntötte a testét, ahogy erre rájött, és ösztönei azonnal jeleztek is: felpillantott, és egy hatalmas karddal felszerelt férfi látott, ahogy éppen "felé zuhan", valószínűleg eddig az egyik faágon bújt meg. Amikor támadója észrevette, hogy felfedezték, egy borzalmas üvöltést eresztett el, minden bizonnyal próbálta sokkolni áldozatát. Ami hatásos is volt, az üvöltő, torzonborz, kardját maga felett lesújtásra készen tartó, felé zuhanó férfi egy pillanatra ledermesztette a fiút. Egészen annyira, hogy alig maradt 2-3 másodperce a reagálásra. Itt most nincs idő gondolkodni, az első dolgot kell csinálnia, ami eszébe jut. Hacsak nem akar meghalni...

**Djuka Mikommi** Csüt. Márc. 29 2012, 15:39

Egy pillanatra már kezdtem elhinni magamban, hogy felnőttem egy kicsit is... Amikor felfigyeltem, hogy valami nincs rendben hiszen nem jelzett ez az isten barma, senki fiának! A következő amire emlékszem, hogy az érzékszerveim hevesen jeleznek, hogy valami nincs rendben. Felpillantottam és azonnal lesokkolt a látvány. A bandita társa üvöltve zuhant felém egy kardal a kezében...
Elsötétült az egész világ a szemem előtt és hirtelen lepörgött előttem az egész életem. A testem magától cselekedett valószínűleg ezt hívják életösztönnek. A dinamikus akció segítségével hátráltam meg, de még mindig minden sötét volt előttem valószínűleg a halál félelem miatt.
Nem tudom meddig repülhettem hátra és milyen gyorsasággal, de azt sikerült realizálnom, hogy még életben vagyok és úgy néz ki az utolsó pillanatok egyikében mégis csak kitértem. Nem tudom milyen messzire kerültem a banditától, de ha még látom elhajítok felé egy shurikent nem számít hova, mert ő is az életemre próbált törni és ezért most meg fogom ölni!
Olyan gyűlölet öntött el amilyet még életemben nem tapasztaltam... Talán innen származott az az erő is ami most talpra kényszerített. Az eldobott shuriken után előkapok egy kunait a jobb kezembe egy robbanó cetlit a másikba és rohamozok a bűnöző felé. Eldobom felé a kunait elterelésként esetleg ha visszatámad a kunaial hárítom. A dinamikus akciót használva a háta mögé kerülök, és igyekszem ráragasztani a robbanójegyzetet észrevétlenül aztán pedig behelyettesítés és igyekszem olyan 10 méteres távolságba kerülni tőle!

**Shiawase Zouo** Hétf. Ápr. 02 2012, 00:51

Nicholas FU@KING Cage! írta:Az utad a másnap éjjeléig tart. A megállód alatt, de általánosságban sem törtnik semmi különleges. A háború ezúttal szerencsétekre még alvó állapotban van, mindössze a csapatmozgások és ezúttal a Fű országának védelme a cél, ami a nagyhatalmak másfelé mozgása miatt egyáltalán nem tűnik veszélyesnek.
Amit tudnotok lehet, hogy a közeli Eső földje felé mindig is problémás védelem most egyre zordabb lett. Az Eső falusi ninják mindent agressziónak vesznek, és ridegen válaszolnak minden akár csak közeledésre is. Az utad a határoktól egyforma távolságra vezet, így a másnap egésze szinte síri csöndben telik, a jóval határok mögé húzódott védők és a határ közötti "légüres" térben.

Amikor megérkezel, kezded érteni a választott színhelyet. Az örökké növő bambuszerdőkről szinte lehetetlen elmondani, hogy milyen is a talajuk szintjének emelkedése, így amikor az erdő hirtelen egy szirtben ér véget, még ninjaként is direkt reflexek kellenek ahhoz, hogy ne zuhanj le a szinte kunaival hasított szirt oldalán. Az előtted levő táj párszáz méterrel lejebb változatlan, azonban a szirt egyenesen leeső falán számos kiszögellés és terasz mutogatja magát. A hely szinte elmeséli, hogy kitűnő rejtek a gyors megpihenésekhez és nagyon jól védhető, illetve nehezen támadható. Egyetlen a "baki" Senki sincs itt, se közel, se távol nem láttál és hallottál, de nem is éreztél senkit. Egyetlen lelket sem, annak ellenére, hogy a Lélek szavai azt sugallták bizonyára fogsz.

Egy napod leírását várom, a helyzetről nyugodtan elmélkedve. Ha készülsz, akkor mire és hogyan?

[Tudom, a kérés most sablonos és talán kissé nehézkes, de a későbbiekhez szükségem lesz hozzá, ahogy az előzőekre is volt.]

[Shikaku]

Az utam nyugodalmasabb volt, mint számítottam rá. Lakóterületek közelében ártatlanul és hagyományos mód sétáltam, de jobbára igyekeztem elkerülni őket, mert mégis csak gyorsabb úgy haladnom, ha kihasználhatom a képességeim. Ennek ellenére nem kívántam hibát elkövetni, így lakatlanabb foltok területein és éjszaka "siettem" csak, egyébként átlagosan közlekedtem, ha esély adódhatott rá, hogy bárki megpillantson. Közben ugyan figyeltem, követnek-e esetleg, de semmi ilyesmit nem tapasztaltam annak ellenére, hogy elkészültem rá, hogy a véráldozatom egy ilyen esetleges követővel kezdem.
Indulásom követő nap éjszaka érkezem a célhely közelébe. A babmuszerdő illata már egyfajta extázisba hoz, amelyről egyedül a gyomromban kélő izgalom és merev arcom gombszemeiben gyűlő hátborzolóan metsző csillogás tanúskodhat. Hangulatom viszont elcsendesedik - ha lehet csendesebb, mint volt - hiszen nem lenne jó hamarabb lelepleződni, mint feltétlen muszáj. Szeretnék előbb felkészülni, és csak utána fejest ugrani a vérfürdőbe, zuhanyt véve az erekből spriccelő vörös folyadékban, magamra égetve áldozataim illatát örökre.
Feszült kompozíciómból egy szakadék váratlan felbukkanása zökkent ki, semleges arccal, fáradtságtól enyhén lihegve pillantok a mélybe azután az apró földgurigák után, amelyek belevesztek az alant elterülő sötétségbe, csak lelki szemeimmel követve végig útjuk a fenékre. Elmosolyodtam: kis híján sietségem lökött a halál karjaiba, mielőtt bármit is cselekedhettem volna. Összébb vonom a szemöldököm, s elraktározom magamban az újonnan megfogalmazódott meggyőződést, legközelebb még sietnem is óvatosabban kell, mert nem mindig kifizetődő a loholás fejjel a falnak, vagy épp egyenesen egy szakadék mélyére.
Nem a saját életem féltem, azt sajnálnám egyedül, hogy a Lélek semmi, de semmi hasznát nem látná sem éltemnek, halálomnak pedig még úgy sem. Igen szégyenteljes lenne egy test számára...
De figyelmem másra irányítom. Nagyjából már a megjelölt területen kellene lennem, így jobban szemügyre veszem a szakadékot, amely lábaim előtt terül el. A táj odalenn ugyanolyan, mint idefenn, mintha valami lábnyom része lenne a "mélyedés", amely számomra, apró hangya számára óriási szakadéknak tűnik. A sziklafalon azonban mélyedések, sziklakitüremkedések, talán barlanokat, vájatokat is rejthet. Lefelé haladók számára kockázatos, az ott esetlegesen megbújók számára viszont tökéletes természetes erőd. Életnek azonban nincs nyoma, csak annyi, amennyi egyébként is jelen van egy bambuszerdőben.
Leültem a földre, csak észrevétlen figyelgetve lefelé, miközben próbáltam rendszerezni a gondolataim. Ha most elindulok lefelé, jó célpontot nyújtok, s mivel nem zuhantam le, és a veszély ellenére lefelé indulok, nem fogom tudni kimagyarázni, hogy én csak egy errejáró senki vagyok, egyből rájönnek, hogy kaptam sepciális képzést. Persze előfordulhat, hogy senki sincs odalenn sem, de ezzel nem számolhatok.
Sietni szeretnék, minél előbb eredményekkel szolgálni a Lélek számára, de ahogy lepillantok ismét, elönt a megbizonyosodás: sokszor a türelem sokkal előbb eredményre vezet, mint a sietség...
Felállok, s hosszas sétát teszek, kikémlelve, meddig tarthat a szakadék, hátha találok valahol természetes lejárót, és már lentről közelíthetem meg a helyet ismét. Gyalog teszem meg az utat, teljesen átlagosan, hiszen egy egyszerű utazóként ez lenne a logikus lépés, és ha nem találok semit, és mégis erre akarok tovább haladni. Bár sántíthat, de így még mindig lehetek vándorartista. Vagy valaki, aki erősebbé akar válni, és ezért mestert keres, és úgy hallotta, errefelé lakik valaki, aki alkalmas lenne a feladatra. Annyi a lehetőség. Azonban ez majd ráér akkor, ha aktuálissá válik.
Ha valóban találok lejárót, akkor azon keresztül visszatérek, s amennyire lehet, megközelítem rejtőzve. Ha így tudok némi információt szerezni, aszerint fogok cselekedni.
Ha így sem látok semmi mozgást, vagy az élet legkisebb jelét sem, akkor szándékosan feltűnősködve játszom el a civilt, aki csak véletlen erre járt, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Bízom benne, hogy nem szándékoznak majd azonnal megölni, bár erre is el vagyok készülve, de ha összejön esetleg a terv, még mindig előadhatok valami sztorit. Úgyis többször megkaptam már, hogy ijesztően felnőtt a pillantásom, könnyedén elhiszik, hogy a bosszú mozgat, és tanulni akarok.
Amennyiben nem találok lejárót, akkor a szakadék széléhez fekszem, és ugyan figyelve a fenti világra is, megpróbálok valami titkot kifigyelni az alsóról. Hátha mozdul valami, vagy az éjszaka leszálltával fények egyéb apró életnyomok fedik fel maguk megnyugodva a sötétség takaró mélységétől. Persze kényszerűségből muszáj néha megszakítanom megfigyelő tevékenységem ivással, némi evéssel és a természet hívó szavának is engedelmeskedni kell, amikor már túllép egy bizonyos határt, de egyébként nem nagyon mozgok, csak ha veszélyt szimatolok esetleg.
Ha semmi nem történik a nap első sugaraiig, akkor nekilátok, hogy leereszkedjek két kunai segítségéve, amelyeket - ha kapaszkodót nem találok, bele tudjak vágni a szikla oldalába.

//Remélem, ilyesmire gondoltál, bár igazából a tervezésben sok helyen megakasztott a "ha", így számomra az sem gond, ha némi infó után folytatom a tervezgetést, de a két fő vonulatot szerintem felskicceltem nagyjából//

Shikaku Csüt. Ápr. 12 2012, 13:07

Mivel semmi sem történik, és nincs a láthatáron sem nem-természetes életnek nyoma, így az éjszakát végül a szirt tetején töltöd el, figyelve az ugyanennyire kietlen semmit. Habár az órák elteltével és az álmosságod feltörekvésével egyre hajlamosabbnak érzed magad mindenféle valóságból kihajló tervek szinte ösztönös kiagyalására, ahogy valaki a környéken rejtőzhet, vagy éppen használhatja a tájat az előnyeire fel is vélsz fedezni pár érdekes nyílást, olyan helyeket, ahol a látószög blokkolva van, és órák megfigyelése kellett az optikus valóság kiszűréséhez.
Ezzel befejezve a ténylegesen éberen töltött éjszakának vége, a nap feljön, te pedig lassacskán nekikezdhetsz a terved folytatásának. A két kunait segítségül használva leereszkedsz a falon, és közelebbről is meg tudod vizsgálni a kiszögelléseket. Már nem lep meg igazán, úgy ahogy eleve sem lephetett meg, hiszen direkt ide (is) küldött téged a Lélek, hogy emberi nyomokat vélsz felfedezni. Egy talán tűzhely volt helyét, apró koromfoltok maradványait, pár laposabb sziklát ülő magasságban, illetve az éjjelről derengő helyeken bizony pár vájatot a falban. Ezek a vájatok lényegében olyanok, mintha csak egy hatalmas furatot készített volna a természet a falba, rézsutosan lefelé nézve, alig fél-egy méterre ebbe is hagyva a munkát. A vájat mélyén így harmat és esővíz gyűlt, és a sziklába gyökerező gacsos növények burjánzottak a rés mélyén, de még így is úgy tűnt, mintha egy fának is lett volna helye (és talán volt is azelőtt) egy ilyen üregben.
Ezek a megfigyelések azonban az egyetlenek, amiket tehetsz. Mást nem találsz, és senki sem jön a hely felé aznap sem, így egy újabb pihenő után újra elindlhatsz.

A legközelebbi pont jóval magasabban van, valamivel az erdők határa fölött. Az egyetlen hasonlóság a mostani hely és a között az a sziklás hegyoldalba hasító függőleges szirtfal, amin ugyanígy megtalálható néhány kisebb kiszögellés, és még egy rézsutos vájat is...

**Shiawase Zouo** Vas. Május 06 2012, 00:37

[Shikaku]

Az éjszaka eseménytelenül telt. Nehéz volt ébren maradni, s többször kellett tudatommal fegyelmeznem magam, hogy ne nyomjon el az álom, s a koncentrációm is viszonylag megmaradjon, igyekezetem azonban nem hozott sikert. Bár nézőpont kérdése, lehet az is siker, hogy nem láttam semmit. Mindenesetre ez megindította a második lépcső felé a gondolataim, s végül összeszedelőzködve ereszkedtem le két kunai segítségével a meredek sziklafalon. Hiába voltam résen, továbbra sem történt semmi rendkívüli. A táj ugyanolyan csendes és emberek hiányával küzdő volt, mint korábban.
A kiszögelléseket megvizsgálva "tábor" nyomait vélem felfedezni, így ha most nem is, már fordultak meg itt emberek úgy, ahogy azt feltételeztem, csak épp nem időzítettem tökéletesen.
Mindent módszeresen végigvizsgálok, elkülönítve a mesterségest a természetesen kialakulttól, de így sem jutok többre. Tűzhely, ülőalkalmatosságok oké, ha az ember megáll, még ha csak egy éjszakára is, tüzet gyújt, eszik, valamire le kíván ülni, ha több napra érkezett, akkor meg különösen igényli ezeket a minimum-komfortérzetet erősítő "berendezési tárgyakat". Amik még felkeltették az érdeklődésem, a falba vésett vájatok. Csak találgatni tudok, mi mindenre lehetne egy ilyet használni, minden kétséget elhessegető bizonyítékom viszont nincs, mi lehet a valóság. Azért jól megnézem őket, hogy emlékezhessek rájuk, hátha lesz jelentősége, aztán beveszem magam a tábortűz nyomait rejtő üregbe, s várok. A nap viszont ismét eseménytelenül zajlik, s kissé úgy érzem, fontos órákat fecséreltem el itt minimális eredménnyel, amely arra ösztönöz, hogy még az éjszaka továbbinduljak.
Felidézem magamban, ehhez a ponthoz képest hol volt a legközelebbi, majd a lenyugvó nap segítségével betájolva magam, nekiiramodjak. Az éjszakát már ismét "az úton" töltöm, a földön aludva néhány órát, s hajnalban újra talpon vagyok. Be kell hoznom a lemaradásom, viszont arra is ügyelnem kell, hogy ne fárasszam le magam teljesen, nehogy beleessek abba a hibába, hogy mikor harcra kerül a sor, összeesek a kimerültségtől.
A következő pont magasabban van, minden lépés küzdelem az emelkedőkkel, s az eredmény, enyhe deja vu.
A helyszín, ahova érkezek, bár erdő nincs, hasonlít a korábbira. Ugyanúgy meredek hegyoldal, ugyanazok a kiszögellések, ugyanaz a rézsutos vájat, csak pepitában. A fejemben a gondolatok összekavarodnak. Mi lehet ez az egész?
Felrémlenek bennem a Lélek szavai. Azt mondta, jegyezzem meg a pontokat, s ne rajzoljam le őket, s ne is kérdezzek róluk senkitől. Csak jussak el, vándoroljak végig rajtuk, s bármit is találok itt, ha van itt élő ember, végezzek vele, vagy végezzek saját magammal. Talán nem is azt keresem, amit kell, hiszen nem tudom, mit kell igazán. Épp ezért kell mindent és egyben semmit sem keresnem. Minden négyzetcentimétert át fogok vizsgálni itt is épp olyan óvatosan, mint a másik helyen, várva, hátha felbukkan valaki, s ha nem, tovább kell indulnom a következőhöz. Az is lehet, hogy mindegyik pont ugyanahhoz az egy emberhez vagy csoporthoz kötődik, itt munkálkodtak valamikor, s ez a Lélek tudomására jutott, de mivel változtatják a helyük, újra és újra költözve, nem tudni, hol érdemes lecsapni rájuk. Még az is lehet, hogy nincs is senki, akire le kell csapni. Viszont ahhoz, hogy felfedezhessem a mondanivalót, hogy megláthassam a közöst, és remélhetőleg kihallhassam a lényeget, gondosan végig kell vizsgálnom ezt is, ahogy a másikat, hogy aztán a harmadikat már ennek a kettőnek a tükrén keresztül vizsgálhassam. Talán érdemes lenne még az elrendezésre is figyelni, a vájatok tájolására, bármi fontos lehet, hiszen nem tudom, mit keresek, persze így egy csomó erőfeszítés "pazarlás" és csak "kárba vesz", de ezt csak akkor fogom megtudni, ha már megértettem, mi is volt a Lélek valódi célja küldetésemmel, s teljesítettem azt legjobb tudásom szerint. Mert kell legyen valami, ami közelebb visz a rejtélyhez, biztosan, s bár sietnék, legszívesebben rohannék, hogy teljesíthessem a parancsot, nem kapkodhatok, nem válhatok figyelmetlenné nagy igyekezetemben, minden egyes helyen ugyanolyan nagy gonddal kell eljárnom, még ha ez mind-mind csak elpocsékolt idő lesz végül, visszatekintve, mert nem szeretném, ha újra végig kellene járnom mindent, mert elsiettem, s azzal még több értékes időt vesztegetni el végül.

**Itanashi** Szomb. Júl. 21 2012, 20:52

//Ero-sama//

A mai napom nem is lehetne jobb. Az idő épp megfelelő volt, nem volt sem túl meleg, sem túl hideg. Úgy éreztem, kora délután kisétálok az erdőbe, hogy gyakoroljam az idézést. Egy megfoghatatlan dolog súgta, hogy az erdőbe menjek, ahol nyugodtabban tudnék gyakorolni. A délelőtt a kertben edzettem, de nem volt elég hely az edzéshez. Anya szólt ki a házból
- Sendo, kész az ebéd - majd bementem és megebédeltünk. Megkérdezte, mit terveztem aznapra, én pedig elmondtam neki a tervem. El is indultam ebéd után az erdőbe. Ott egy kisebb tisztásra értem, ahol neki is kezdtem gyakorolni. Majd egy fickót láttam meg, ahogy néz engem. Nem mozdult, csak nézett, majd mikor megidéztem a kígyót, felém közeledett.
Talán harcolni akar? Nem vettem tudomást róla először, csak amikor túlságosan is közel ért.
- Kicsoda maga? - kérdeztem tőle. A kígyó, aki egy perce még egy másik világban volt, most a lábam között kezd lassan a földön kúszni a fickó felé, nyelvét kinyújtva, sziszegő hangot adva.
- Kicsoda maga, megkérdem még egyszer - ismételtem.

Jiraiya Vas. Júl. 22 2012, 18:33

Az edzéseknek hála és a szerződésednek, sikerült egy igen szép példányt megidézned. Tényleg szép volt. A kígyók csillogó bőrével és a hozzá tartozó simulékony kecsességgel siklott a lábad között. Persze ez nem egy élettelen giliszta volt, hanem nagyjából 7-8 méteres példány. A mintázata is csodaszép. Mint ha sok apró szemet formálnának a barna alapszínen. Mint minden kígyó a kígyók fajából, Ő is tud beszélni.
- A szerződéskötés végett, általában nem támadjuk meg azt, aki megidéz minket...
A kígyó szája nem mozgott, csupán kitátotta azt, megvillantva méregfogait és úgy jött ki a hang.
- ...De ha feleslegesen zavartál akkor kivételt teszek!
Mondta a kígyó haragosan, majd felkúszott a lábadon. Tudtad, hogy nem bánthat, hiszen szerződést is kötöttél velük és Te idézted meg. Az plusz elismerésnek számít, hogy az Ő szintjén állsz vagy talán meg is haladtad azt. A titokzatos alak kisétált az erdő sötétjéből és egy fának támaszkodva nézett titeket. A haja hosszú volt és barna. A háta közepéig ért. A testén mindenféle jelek voltak barnán rátetoválva. A felsőtestét nem borította semmilyen ruhanemű, csupán a jobb karjára volt rátekerve egy vastagabb anyagdarab, ami egyben körbefogta a derekát is. Övként szolgált. A nadrágja nem is nadrág volt, hanem egy hosszú, fekete szoknyaszerű anyag ami korántsem tűnt nőiesnek. Továbbá egy egyedi kard is volt az övébe dugva és egy zöldes nyaklánc lógott a nyakában.

Továbbra is titeket nézett, majd közeledni kezdett kinyújtott kézzel.
- Üdvözöllek! Nem hittem volna, hogy valaha is látjuk még egymást Yakura.
A kígyó elkezdett rajtad keresztül ágaskodni és rátekeredett a férfi kezére, onnan rá a testére. A férfi most feléd fordult, majd megszólalt.
- Elég tehetséges lehet, hogy ha sikerült megidézned Őt. Én már sok éve állok szövetségben a kígyókkal és egészen jól ismerem őket. Az Én nevem Dasu Egaki! Örvendek.
És a kígyót átnyújtotta neked, aki készséggel rád is mászott, majd megszólalt.
- Én megragadnám az alkalmat kölyök, és tanulnék tőle egyesmást.
Ekkor a férfi mosolyogni kezdett.

// Közelebbi ismeretséget kötöttél Yakurával a kígyók egy jelentősebb fajával. Képes vagy megidézni a kellő gyakorlás mellett //

**Itanashi** Vas. Júl. 22 2012, 19:58

A kígyó lábam között sziszegett, figyelmeztetett, hogy ha feleslegesen idézem meg őt, akkor rám fog támadni, de ezzel tisztában voltam. Ekkor érkezett meg az alak, aki csak figyelt engem edzés közben. Magas férfi volt, hosszú barna haját fújta a szél. Afféle erdőharcosnak tűnt, ruházata is inkább egy erdőben élő embert mutattak. Testét mintázatok díszítettek. Ha ez nem lett volna elég, egy méretes kard is volt a birtokában. A férfi odaért hozzám
- Üdvözöllek! Nem hittem volna, hogy valaha is látjuk még egymást Yakura. - mondta. Nem tudtam, kinek mondhatta, ekkor a kígyó átmászott a férfira. A fickó megdicsért, hogy meg tudtam idézni a kígyót, ami nem kis dolog, elmondása szerint. Ki lehet ez az alak? A neve Dasu Egaki, mutatkozott be. Yakura, a kígyó pedig azt tanácsolta, van mit tanulnom a fickótól.
- Üdvözletem, a nevem Djuka Sendo. - mondtam, miután visszakaptam a kígyót. - Azt mondta, ért a kígyókhoz. Lenne egy kérdésem. Nem is olyan rég, egy harcban használt ellenem egy fickó egy kígyótechnikát. Azelőtt még nem láttam olyat. - mondtam a fickónak, miközben a kígyó tekergett a karomon és a mellkasomon. - A technika alatt a kezéből jöttek elő a kígyók. Ha ismert a kígyókkal kapcsolatos dolgokban, remélem tud nekem segíteni. - reméltem, tud majd segíteni nekem a férfi, ha tényleg ennyire ismeri a kígyókat, talán meg is tudja nekem tanítani a technikát.

Jiraiya Kedd Júl. 24 2012, 13:52

// Gyorsan a lényegre térek, hogy haladjunk //

A férfi összeborzolt szemöldökkel nézett téged, és hevesen bólogatott.
- Ismeret a technikát, de kötve hiszem, hogy tökéletesem tudnád kivitelezni. Legfeljebb 2-3 kígyót tudnál létrehozni ami nem sok mindenre jó, de azért érnek valamit. Attól függ, hogy mennyire ismered ezeket az állatokat és mennyire vagy képes a chakrádat egyszerre, különböző módokon fókuszálnod és irányítanod. Nem tudom, hogy hallottál-e már a Kage Bunshinról? Ez lényegében ugyan olyan. Egy teljesen valóságos kígyómásolatot hozol létre. A technika neve Senei Jashu // Rejtett Árnyék Kígyó kezek.
És itt a férfi kinyújtotta a kezét, majd hirtelen, mint ha a bőre alól jelentek volna meg a kígyók, úgy ágaskodtak végig egészen az arcodig. Négy kígyó sziszegett a képedbe, plusz ott volta rajtad Yakura. A kígyók visszahúzódtak, majd eltűntek.
- Nos... Az első lépés az a kígyók mozgásának megfigyelése. Figyeld meg egy kígyó mozgását. Itt neked könnyebb dolgod lesz, mivel itt van a megidézett kígyód, így tud segíteni a mozgásával a tanulásban. Miután memorizáltad a kígyók mozgását, jöhet a második lépés. Összpontosítod a chakrádat. Nincsenek kézjelek, így a teljes technika a chakrakontrollon múlik. Koncentrálj! A karodig irányítsd a chakrád, majd az ott lévő tenketsukon áramoltasd ki és adj neki alakot. Ugyan úgy mint ahogy a klónjaidnál, de itt a beleölt chakra mennyiségnek sokkal nagyobbnak kell lennie. Nem kell elfelezned a chakrád csupán megosztanod. De ezt nem lehet elmagyarázni, mivel erre rá kell érezned. A következő lépés a kígyók mozgatása egy időben. Ez megosztott koncentrációt kíván. Próbáld meg párszor, aztán ha nem megy akkor segítek.
Azzal a fickó, felugrott az egyik fa ágára és ráfeküdt. Nem zavartatta magát.

// Kb 20 soros postot kérek. Két próba sikertelen a harmadikra sikerült egy kígyót létrehoznod. Kövesd az utasításokat és a megidézett kígyót irányíthatod. //

**Itanashi** Kedd Júl. 24 2012, 14:31

Mikor rákérdeztem a technikára, a férfi szemöldökét mozgatta. Elmondta, mi a technika valódi lényege, hisz én csak annyit ismertem, amit láttam a harcból. Hm, szóval Rejtett árnyék kígyó kezek. Az egész technika chakramanipulációból áll. érdekes edzés lesz.
- Hallottam már róla. Olyan klónok, akik képesek támadni, emellett képesek a jutsuk használatára, mintha egy másik személy állna ott. - próbáltam összeszedni a legtöbb információm a technikáról, mikor a Kga Bunshin-ra kérdezett. Majd elmagyarázta a technika létrehozásának lépéseit, azzal felugrott egy fára, és várta, hogy nekikezdjek.
Legfontosabb, hogy tanulmányozzam a kígyók mozgását. Ez nem lesz nehéz feladat, imádom a kígyókat, sokszor figyeltem őket. Mikor idézni tanultam, és csak a kis példányok sikerültek, volt időm figyelni a mozgásukat. Próbáltam először kezemmel utánozni a tekergő mozgást. Yakura még mindig ott állt mellettem, figyeltem a mozgását, miközben kezemmel utánoztam. Ez eltartott egy pár percig, mikor belekezdtem a chakram koncentrálásába. A kezembe kellett koncentrálnom. Szemeim becsuktam, hisz így az első próbákon mindig jobban tudok figyelni, ha csak egy dologra figyelek, a többit kizárom a fejemből. Csukott szemekkel álltam, két kezem kitártam. Éreztem, ahogy árad a chakra a kezembe. Éreztem, ahogy végigfut a chakra-m. Most jön a nehezebb része a technikának. A formázás. A mozgatástól nem féltem annyira, mert sok technikám gyakorlásánál volt szó a mozgatásról, a formázás az, ami nehezebbnek tűnt számomra. Először is ki kell, hogy engedjem a chakram a tenketsu pontjaimon. Ha ez sikerül, akkor kell a chakra-m megformáznom. Továbbra is becsukott szemekkel álltam, és koncentráltam. Éreztem, ahogy a chakra-m szinte kitör a felszínre, és körbeveszi a kezem. A chakra-m sikerült kiengednem. Nem tudom, mennyi idő telhetett el azóta, de gondolom nem 2 perc. A nap sugarai sütötték arcom, de nem is figyelve azt koncentráltam. Majd elkezdtem a már kiengedett chakra-m formázni. Szemem ekkor nyitottam csak ki. A kiáramló chakra egy barnás színű, egyenes, kígyószerű alakot vett fel, ám még mielőtt sikerült volna, mint egy faág a viharban, eltört, lehajlott és eltűnt. Újra kell próbálnom. A chakra-m sikerült egy kis időn belül újra kijuttatnom, majd a kígyóvá alakítást újrapróbáltam. De még most se sikerült. Megálltam a tanulással. próbáltam összeszedni a gondolataim, mit tanultam, ami segíthet most. Hát persze. A klónok. A földklón is hasonlít az árnyék klónokhoz. Csak most a föld helyett a saját chakram kell manipulálnom, és átalakítanom. Mit mondott a mester?
- A chakrad nem kell megfelezned, csupán megosztanod. - igen, ez az. Most menni fog. Érzem. Ismét a chakram sikeresen kijuttattam a tenketsu pontokon keresztül, majd megpróbáltam a formázását. Végig néztem Yakura-t, aki a lábam előtt sziszegett. Rá fogom mintázni a kígyót. A chakram kezdett felvenni egy kígyószerű alakot, majd a színe is sötétedni kezdett. Sok chakra-t öltem bele most, fáradni is kezdtem, de éreztem, jó úton haladok. Sikerült a jobb kezemből egy kígyót növeszteni. Fekete színű volt.
Most vártam a mestert, hátha mond valamit, és utána következhet a mozgása.

Jiraiya Szer. Júl. 25 2012, 11:34

Egy óra telt el a próbálkozásoddal. A "Dzsungelharcos" egy fűszálat szopogatva és cuppogva nézett rád. Sikerült létrehoznod egy szemmel rendelkező fekete kígyót, ami körülbelül fele akkora volt mint Yakura. A megidézett kígyód, felkúszott a lábadon egészen a kezedig. Ott rátekeredett az általad létrehozott egyedre, majd szorítani kezdte. Olyannyira, hogy még Te is megérezted. A kígyó egy szempillantás alatt szétfoszlott. A chakra semmivé lett.
- Normális esetben, ha beszünteted a jutsut, akkor úgy fest, mint ha a kígyó visszamászna a bőröd alá. De igazából csak a chakrádat húzod vissza a testedbe, amiből létrehoztad a klónt. Ez a másolat egészen jó anyagszerű érzetet keltett. Meg kellett magam erőltetni, hogy szétzúzzam. Most figyelj rám. Koncentrálj a mozdulataimra. Érezd és lásd is!
Azzal a kígyó, elkezdett körbe körbe tekeregni a karodon. Te érezted az alakját és a formáját. Érezted magát a kígyót. Miután Yakura befejezte a bemutatót, szó nélkül lemászott rólad, majd átadta a szót a senseinek.
- Remek! Most, hogy megtudod formálni, adj neki alakot és a megfelelő mozgáskultúrát. Próbáld meg most hárommal. Ha megvan, akkor a lehető leggyorsabban próbáld elkapni azt az ágat - Mutatott egy nagyjából ceruza vastagságú ágra - és törd el. Ha sikerült, akkor sikeresen elsajátítottad a technikát. Képzeld el és valósítsd meg! Hajrá!
Azzal a Dzsungelharcos eltűnt...

// Egy 25 soros postot kérek a technikáról. 2 próbálkozásra sikerül rendes alakot adnod a kígyódnak ami megtévesztésig hasonlít egy kígyóra. 3. Próbára sikerül három kígyót létrehoznod a 4. próbával pedig megpróbálod eltörni az ágat. A végét hagyd nyitva. ^^ //

**Itanashi** Szer. Júl. 25 2012, 13:56

Mikor sikerült létrehoznom az első kígyót, Yakura felkúszott a kezemre, majd agyonzúzta a kígyót. Majd azt tanácsolta, figyeljem őt. A kezemre kúszott, és kúszott végig. éreztem, ahogy teste kúszik kezemen, éreztem a kígyót, éreztem a mozgását. Ezek után leszállt rólam. A mester mondta, hogy próbálkozzak meg egy tökéletes példány létrehozásával, mely külsőre is, és mozgásra is megtéveszthetetlenül hasonlít egy kígyóra. Ismét próbálkoztam azzal, amivel eddig. Chakram a kezembe vezettem, majd elkezdtem a felszínre vinni azt. Éreztem, lassan meglesz, talán jobb is, mint az előző. De nem jött össze, ugyanolyan lett, mint az előző, amit Yakura kettétépett. De nem adhatom fel. itt már nem. Újra kell próbálnom. Még több chakra-t kell belevinnem. A próbám sikeresen zárult, sikerült egy szinte tökéletes kígyót létrehoznom. Fekete színű volt, sárgás szemekkel. Sikerült. hagytam még, megfigyeltem, majd úgy, ahogy a mester mondta, "visszahúztam" kabátujjam alá. Most, hogy sikerült egyet, próbálkozzunk meg többel. Ehhez még több chakra kell. Kis várakozás után sziszegést hallottam. Szemem kinyitottam, és láttam, ahogy létrehoztam, nem kis próbálkozás, és koncentrálás után, 3 db, fekete színű, sárgás szenű kígyót. Nem sikerült egyből, már a második kígyónak nem stimmelt teljesen a feje, kicsit mintha elcsúszott volna, a harmadikról nem is beszélve. Fáradni is kezdtem már, de éreztem, még egy próbálkozás, és sikerülni fog. Csukott szemmel álltam, karjaimat kitartottam, majd chakram kiengedve a tenketsu pontokból kieresztettem a 3 kígyót. Most jöhet a mozgásuk. Figyeltem Yakura-t, ahogy karomon végigkúszott, éreztem őt, mielőtt még belekezdtem volna az egészbe. Először kezemmel próbáltam utánozni a mozgását. Ezt kell most is tennem, legalábbis úgy éreztem. Karom elkezdtem hullámozni, pont úgy, ahogy a kígyók teste a földön. lassan, megfontoltan. Majd megpróbáltam a kezemben levő chakrakígyókat is ilyen formán mozgatni. Kellett egy kis idő, mire a kezem mozgatása nélkül is tudtam őket mozgatni. A 3 kígyófej először csak fel és lefelé tudott bólogatni, de kis idő után eljutottam, hogy ehhez hozzákapcsoljam a testük mozgatását, azt a lassú és csodálatos mozgást. Jó néhány perc kellett, mire teljesen egy kígyóra hasonlító mozgást tudtam létrehozni. Most meg kell próbálnom azt, hogy a létrehozáskor is már úgy mozogjanak, mint az igazi kígyók. A kígyók visszakúsztak kabátom alá. Kicsit leültem, pihentem egy pár percet, mert elfáradtam már eléggé. Ittam egy kis vizet, majd elszívtam még egy szálat mellé.
Hát akkor, próbáljuk meg még egyszer. Felkeltem, majd kezem kitartottam. A chakram kijött, majd felvette a kígyók formáját. kabátom alatt hallottam a sziszegést. még nem hoztam teljesen létre azokat, csupán elindítottam. Azt akartam, hogy már a kabátom ujjából is kúszva jöjjenek elő. Koncentráltam nagyon, hogy sikerüljön, mint az előbb. A kígyók hamarosan kezemen kúszva tekeredtek elő, furcsa és egyben fantasztikus érzés volt. Most, hogy a mozgásukat sikerült létrehoznom, jöhet a mester legutolsó kérése.
- Lássuk csak, mire vagyok képes. - mondtam halkan, majd egy közeli fa lehajló ága felé ütöttem. A 3 sziszegő kígyó fej egyenesen felé indult. Vaon képes vagyok már eltörni egy faágat?

Jiraiya Csüt. Júl. 26 2012, 15:01

A Faág körülbelül egy kunai vastagságának felelt meg. A három kígyó sikeresen rátekeredett és szétroppantotta. Yakura sziszegve gratulált. Ugyan a Dzsungelharcos nem volt sehol, de biztosra tudtad, hogy a technika alapjait sikeresen elsajátítottad. A kígyók szépen lassan visszakúsztak a kabátod alá, majd eltűntek. Teljesen tökéletesen tudod alkalmazni a technikát három kígyónál.
- Szép volt kölyök! Igaz, hogy egy faág eltörése nem sok erőt vesz igénybe. Próbálkozz csontokkal is és ha azokkal is sikerül, akkor roppant veszélyes technika lehet. Ha megbocsájtasz, akkor Én most visszamegyek.
Azzal a kígyó eltűnt egy kevés fehér füst kíséretében. Elégedett lehetsz magaddal, habár még van mit csiszolni a technikán. Talán jól fog jönni a Chuunin Vizsgán.

// A technikát Alapszinten, sikeresen elsajátítottad. 3 kígyót tökéletesen előtudsz hívni. Minél többször használod a technikát annál jobban fog menni. Maximum 5 kígyó. Gazdagodtál + 4 ch-val //

**Itanashi** Pént. Júl. 27 2012, 10:45

Jöhetett a kihívás. A faágra rátekeredtek a kígyók, majd egy mozdulattal széttörték. Yakura felém kúszott, majd gratulált és egy füstben eltűnt. A mestert sem láttam sehol, de éreztem, valahol figyel engem. Miután egyedül maradtam, az ott maradt cuccaim összepakoltam, majd felnéztem a fára, ahol a mesterem ült az edés elején, és meghajoltam.
- Köszönöm, Sensei - mondtam halkan. Majd hazasétáltam és ettem.

//Köszönöm a tanítást:)//

Shikaku Csüt. Okt. 04 2012, 19:11

Shiawase Zouo írta:
[Shikaku]

Az éjszaka eseménytelenül telt. Nehéz volt ébren maradni, s többször kellett tudatommal fegyelmeznem magam, hogy ne nyomjon el az álom, s a koncentrációm is viszonylag megmaradjon, igyekezetem azonban nem hozott sikert. Bár nézőpont kérdése, lehet az is siker, hogy nem láttam semmit. Mindenesetre ez megindította a második lépcső felé a gondolataim, s végül összeszedelőzködve ereszkedtem le két kunai segítségével a meredek sziklafalon. Hiába voltam résen, továbbra sem történt semmi rendkívüli. A táj ugyanolyan csendes és emberek hiányával küzdő volt, mint korábban.
A kiszögelléseket megvizsgálva "tábor" nyomait vélem felfedezni, így ha most nem is, már fordultak meg itt emberek úgy, ahogy azt feltételeztem, csak épp nem időzítettem tökéletesen.
Mindent módszeresen végigvizsgálok, elkülönítve a mesterségest a természetesen kialakulttól, de így sem jutok többre. Tűzhely, ülőalkalmatosságok oké, ha az ember megáll, még ha csak egy éjszakára is, tüzet gyújt, eszik, valamire le kíván ülni, ha több napra érkezett, akkor meg különösen igényli ezeket a minimum-komfortérzetet erősítő "berendezési tárgyakat". Amik még felkeltették az érdeklődésem, a falba vésett vájatok. Csak találgatni tudok, mi mindenre lehetne egy ilyet használni, minden kétséget elhessegető bizonyítékom viszont nincs, mi lehet a valóság. Azért jól megnézem őket, hogy emlékezhessek rájuk, hátha lesz jelentősége, aztán beveszem magam a tábortűz nyomait rejtő üregbe, s várok. A nap viszont ismét eseménytelenül zajlik, s kissé úgy érzem, fontos órákat fecséreltem el itt minimális eredménnyel, amely arra ösztönöz, hogy még az éjszaka továbbinduljak.
Felidézem magamban, ehhez a ponthoz képest hol volt a legközelebbi, majd a lenyugvó nap segítségével betájolva magam, nekiiramodjak. Az éjszakát már ismét "az úton" töltöm, a földön aludva néhány órát, s hajnalban újra talpon vagyok. Be kell hoznom a lemaradásom, viszont arra is ügyelnem kell, hogy ne fárasszam le magam teljesen, nehogy beleessek abba a hibába, hogy mikor harcra kerül a sor, összeesek a kimerültségtől.
A következő pont magasabban van, minden lépés küzdelem az emelkedőkkel, s az eredmény, enyhe deja vu.
A helyszín, ahova érkezek, bár erdő nincs, hasonlít a korábbira. Ugyanúgy meredek hegyoldal, ugyanazok a kiszögellések, ugyanaz a rézsutos vájat, csak pepitában. A fejemben a gondolatok összekavarodnak. Mi lehet ez az egész?
Felrémlenek bennem a Lélek szavai. Azt mondta, jegyezzem meg a pontokat, s ne rajzoljam le őket, s ne is kérdezzek róluk senkitől. Csak jussak el, vándoroljak végig rajtuk, s bármit is találok itt, ha van itt élő ember, végezzek vele, vagy végezzek saját magammal. Talán nem is azt keresem, amit kell, hiszen nem tudom, mit kell igazán. Épp ezért kell mindent és egyben semmit sem keresnem. Minden négyzetcentimétert át fogok vizsgálni itt is épp olyan óvatosan, mint a másik helyen, várva, hátha felbukkan valaki, s ha nem, tovább kell indulnom a következőhöz. Az is lehet, hogy mindegyik pont ugyanahhoz az egy emberhez vagy csoporthoz kötődik, itt munkálkodtak valamikor, s ez a Lélek tudomására jutott, de mivel változtatják a helyük, újra és újra költözve, nem tudni, hol érdemes lecsapni rájuk. Még az is lehet, hogy nincs is senki, akire le kell csapni. Viszont ahhoz, hogy felfedezhessem a mondanivalót, hogy megláthassam a közöst, és remélhetőleg kihallhassam a lényeget, gondosan végig kell vizsgálnom ezt is, ahogy a másikat, hogy aztán a harmadikat már ennek a kettőnek a tükrén keresztül vizsgálhassam. Talán érdemes lenne még az elrendezésre is figyelni, a vájatok tájolására, bármi fontos lehet, hiszen nem tudom, mit keresek, persze így egy csomó erőfeszítés "pazarlás" és csak "kárba vesz", de ezt csak akkor fogom megtudni, ha már megértettem, mi is volt a Lélek valódi célja küldetésemmel, s teljesítettem azt legjobb tudásom szerint. Mert kell legyen valami, ami közelebb visz a rejtélyhez, biztosan, s bár sietnék, legszívesebben rohannék, hogy teljesíthessem a parancsot, nem kapkodhatok, nem válhatok figyelmetlenné nagy igyekezetemben, minden egyes helyen ugyanolyan nagy gonddal kell eljárnom, még ha ez mind-mind csak elpocsékolt idő lesz végül, visszatekintve, mert nem szeretném, ha újra végig kellene járnom mindent, mert elsiettem, s azzal még több értékes időt vesztegetni el végül.

Újabb két nap telik el, és te ismét úton vagy. Az előző helyen sem történt semmi, így tovább álltál onnan is, majd megközelítetted a határt, ahogyan az utad vitt a célpontjaid szerint. Egyre magasabb hegységláncok tornyosultak eléd az úton, és egyre erősebb volt a téged verő szél, ami minden völgyben erősebben süvített lefelé a Föld fennsíkjairól.
A terveid szerinti megérkezés reggelén végül megpillantottad a lehetséges célpontodat. Nem tellett túl sokba, hogy kiszúrd azt: a napkeltében ragyogó hegyoldalak és szirtek között ismét ott volt egy, ami szinte függőlegesen, mintha csak félbevágva meredezett volna ki a többi, jóval természetesebb sziklás tető közül. A napkorona, amint megjelent végigsütötte a csupasz szirtet, és habár még több, mint egy mérfölded volt hátra, a nap laposan beeső sugarai egy csíkszerű árnyékot vetettek a falra, ami kiütött a szirtfal simaságából, egy olyan kitüremkedésről, ami habár porszemnyinek tűnt, mégis egyértelműen nem a halovány, vöröses fal színe volt, hanem zöld. Ez még nem is lehetett volna gond, de ez a zöld pont csupán pár másodperc alatt végül semmivé vált, az árnyéka pedig az eltűnését kísérve rövidült egészen addig, amíg teljesen el nem tűnt.

Akármilyen gyorsan érsz is a helyszínre, végül az előzőekhez hasonló állapotokat találsz. Tudod, hogy döntést kell hoznod, az előzőek és a mostani rejtélyes felbukkanás alapján, de mi lesz az?

//Írjak ki postolási határidőt, vagy maradjunk szabadosan?//

**Shiawase Zouo** Vas. Okt. 28 2012, 01:59

[Shi-sama]

Erőfeszítéseim idáig látszólag teljességgel eredménytelenek maradtak, csupán az időjárás vált zordabbá körülöttem köszönhetően annak, hogy egyre nagyobb magasságokat voltam kénytelen meghódítani. Fázok, ez nem kétség. Mégis, előre kell haladnom, tovább és tovább. Amíg mozgok, biztos nem fogok kihűlni, aztán ha úgy adódik, megpróbálok tüzet rakni, hogy felmelegedjek egy kicsit, mielőtt a kihűlés fenyegetne. Más lehetőség nincs, mivel semmi olyan ruhám nincs, amivel javíthatnék a helyzetemen, azért meg nem fogok leállni vadászni, hogy egy kevéske prémhez jussak. Mert biztos lenne itt olyan állat, amely megfelelő lenne hevenyészett kabátnak, de nem engedhetem meg magamnak az idő elfecsérlésének luxusát. Így is úgy szórom a perceket ki a kezemből, mint a tékozló fiú az örökségét.
Az éj árnyai lassan foszlani kezdenek, mire megpillantom. Olyan egyértelmű, hogy megérkeztem, mint amilyen egyértelmű az, hogy pillanatokon belül felkel a nap. Mint egy rémálom, vagy a felesleges várakozás, mert megint ugyanolyan, épp ugyano...
Gondolataim folyása megtorpan, ahogy a felkelő nap fényében közeledve szemtanúja lehetek valaminek, ami nem olyan, mint eddig volt. Határozottan nem. Ahogy a nap sugarai beestek a mélyedébe, végignyaldosva felszínét, különös árnyékot vetett. Bár nem az árnyék volt az igazán különös, hanem inkább az, ami okozta. Zöld volt, innen apró, és olyan gyorsan vált semmivé, mint a káprázat. Meg is kell csípnem magam, hogy biztosan tudjam, ébren vagyok teljesen.
A dolog kissé megdöbbentett. Mi lehetett az a zöld? Ahogy közeledem, igyekszek felidézni magamban mindent a korábbi helyszínekről, de semmi olyan nem jut eszembe, ami akár csak nyomokban, elejtett névjegyként viselte volna e zöld színt. S ahogy eltűnt, s vele az árnyéke is lerövidült, beleolvadva a Nap fénylő sugaraiba elfeledve sötét létét... Egyszerűen lövésem sem volt, mi lehet. Csak azt tudom, ezt a zöld színt nem fogom elfelejteni, beleégett a retinámba a reggeli nap és a köröskörül elterülő vörösesség közepette lángolón.
Fura, mert töltöttem már éjszakát el ezen helyek egyikén. Éltem meg a napfelkeltét, de zöld fényt nem láttam, ilyesmit semmit. Biztos nem a természet érzéki csalódása, mindegyik hely ugyanolyan, ez nem lehet véletlen, és mivel ez az egy eddig a más, mint a többi, ez lehet a kulcs, épp csak én nem értem, nem vagyok képes gondolatban a zárba illeszteni.
Undor fut végig rajtam. Gyűlölöm magam, a tapasztalatlanságom, a tudatlanságom, az értetlenségem. Hiszen itt van előttem, de nem értem. Egyáltalán nem értek egy átkozott betűt sem belőle!
Lélek! Oly megtisztelő a bizalmad, de félek, ez a test haszontalan, mert nem ért...
Csak állok, nézem a jelenés hűlt helyét, és tanácstalanság köt undorító gúzsba. Gyűlölöm az érzést, mert olyanná tesz, amit minden idegszálam megvet: tehetetlenné. Egy egyszerű és egyértelmű dolog kényszerít térdre! Szánalmas vagyok!
Zaklatott dühvel nevetek fel, ridegen nevetve ki saját magam. Én vágyom a Lélek teste lenni? Egy egyszerű kóbor szellem, egy kis senki sem venné hasznom, nemhogy a Lélek!
Érzem, tombolnom kell! Némán ordítva gyilkos tekintettel és újra és újra lesújtani kunaimmal a zöld jelenés eltűnésének helyén a sziklába, míg az ki nem csorbul, újra és újra lesújtva, megpróbálva kierőszakolni a sziklából, hogy hova tette, hova rejtette, és addig gyötörni,míg újra elő nem adja! Add nekem! Fedd fel! Törj meg, nem hallod! Szétdöfködlek, apró darabokra zúzlak, elpusztítalak, tönkreteszlek!!!
Zihálva állok meg, ahogy lassan tisztul a kép, s egyik tenyerem a szemem elé téve veszek mély levegőt, hogy rendezzem ziháló lélegzetvételem, s visszanyomjam őrjöngő önmagam belülre. Mert nincs szükségem a saját lelkemre, mikor a Lélek vezet utamon...
Amint sikerül, megpróbálok ismét körbenézni, megvizsgálva a tönkretett sziklarészt is, hátha hagyott magából mist kivételesen valamit a zöld jelenés ezen túl is. Ha nem, hát fogalmam sincs, az egyetlen kapaszkodóm csupán a következő pont, semmi több.
Vérforraló. Megalázó. Kiábrándító. De semmi sincs a kezemben, amit felmutathatnék egy kicsorbult kunain kívül, semmi több...

//Lehet határidős, csak azért lazán olyan 1-1,5 hétben számolj lehetőleg XD Most már figyelni is fogok ide fél szemmel, mert csak múlt hét szombaton sikerült felfedeznem, hogy jé, te írtál nekem ide O.o De most már jobban figyelek és igyekszem majd írni rendesen, csak a szakdoga billentyűzetundort kezd kifejleszteni bennem ^^'//

**Kitsune Haruka** Kedd Nov. 26 2013, 18:44

/Képzés: Sakura Fubuki no Jutsu // Cseresznyevirág Vihar Technika /

Éppen sietősen haladok a Fű Országának irányába, egy senseiel, akit még alig ismerek. Annyit tudok, hogy a neve Sasha. Semmi mást...

Hogy mégis minek tartok akkor vele. Azt ígérte, hogy tanít nekem valami új technikát, aminek talán hasznát vehetem majd valamikor, s egy magamfajta kóbor ninjának nem sűrűn adódik ilyen lehetőség, ezért gondoltam egye fene... kihasználom!

Attól nem igen félek, hogy átver, így első látásra nem néz ki olyan erősnek, bár biztosan nem gyenge, mégis nem érzek félelmet. Egyenlőre semlegesek az érzéseim iránta. Nincsen bennem sem kételkedés, sem amolyan nagy hit. De lássuk mit tud mutatni...
Szerencsére a Fű nincsen messze az országomtól, így nem kell hosszan utána loholnom. Remélem nem lesznek más tanoncok is, hiszen nem áll szándékomba mások szerencsétlenkedését figyelni. Inkább koncentrálnék helyette a magam javítására.

Vissza térve a senseire, az úton nem sokat beszéltem vele, sem előtte. Tény, hogy nem vagyok túl beszédes, ha nem muszáj inkább csendben maradok, de ezidáig ő sem volt egy nagy kezdeményező figura. De mindegy is, jobb így...Szeretem ha csak akkor beszél, ha fontos dolog következik.
Mint előzőleg mondtam, nem kellet messzire menni, így hamar megérkeztünk. Ha jól figyeltem egy kis kerülőt is tettünk közben, talán az itt dúló csatározások miatt lenne? Biztosan nem akart belekerülni semmi ilyesmibe, amit személy szerint meg tudok érteni, én is így tettem volna. Bár én biztosan nem tudtam volna megmondani ezek pontos helyét ...
Lassan egy folytonos erdő részhez értünk, majd egy hirtelen mozdulattal állt meg előttem Sasha-sensei.

~ Ide jöttünk? - Fordult meg a gondolataim között, s kicsit körülnéztem...~ Egyedül vagyunk...egyenlőre. Remélem ez így is marad majd! Nem akarok nem kívánatos személyeket! - Folytattam magamban a bámészkodás közben.
Mikor végre felmértem a terepet vártam, hogy a sensei esetleg pár szót intézzen hozzám...

**Hiraga Natsu** Kedd Nov. 26 2013, 19:27

Sakura Fubuki no Jutsu // Cseresznyevirág Vihar Technika

- Többen is leszünk Sasha-sensei? - kérdeztem a nemrégiben megismert ideiglenes tanítómat. Nah de várjunk csak. Ki is ő egyáltalán? Erre a kérdésre magam sem tudtam a választ. Igazából abban sem voltam biztos, hogy mit keresek itt, és azt sem tudtam teljes bizonysággal megmondani, hogy éppen hol is vagyok. Talán valami Fű országát említhetett korábban.. Jah igen! Meg valami tanulás.. - ugrottak be emlékképek a közelmúltból. Furcsa dolog az amnézia. Még csak most keltem fel egy nagyjából két évig tartó kómából, és az az előtti idők szinte teljesen kiestek a fejemből. De ezek szerint még utóhatása is van a balesetnek... Elvégre a jelenlegi helyzetem részleteire sem emlékszem. Talán abban sem voltam biztos, hogy ez tényleg a valóság. De mégis. Annyira élethű volt minden, a madarak csicsergése, a fű lágy puhasága, a fák susogása. Meseszép tájat láthattam magam előtt, teljesen másfélét mint odahaza Kumo. Annak is meg van a maga szépsége a csodás hegyvidékével, a végtelen nyúló felhőkkel, nem is beszélve a felkelő Napról, mely igencsak gyönyörű tudott lenni azon a vidéken. Itt viszont, egy hatalmas síkság terült el. Legalábbis közel sem olyan ingázó a magasság, mint Kumban. Jelenleg egy kisebb-nagyobb erdőben tanyázok másodmagammal, és azon agyalok, hogy mégis mi lehet ez? Elrángatnak a világ másik felére, csak azért, hogy megtanítsanak nekem valamit? Ebből következik, hogy az előző kérdésem óriási baromság volt, ugyanis ha ilyen messzire kellett eljönni, akkor biztos, hogy lesznek mások is. Furcsa amúgy, nem jellemző rám, hogy előbb cselekednék, és aztán gondolkodnék. De.. úgy látszik elég csúnyán beverhettem a fejem, azon a bizonyos napon. Azon már nem is merek agyalni, hogy miért pont engem kellett kirángatni Kumo-ból, egészen idáig, mert tudtommal nem vagyok egy különleges genin. Mindezekre a kérdésekre remélhetőleg a közeljövőben választ kapok, éppen ezért egyre sűrűbben pillantok a sensei-re, kérdően felhúzva a szemöldökömet, jelezvén, hogy csinálhatnánk is valamit az unalmas ücsörgés helyett.

**Takeyanagi Tomoko** Kedd Nov. 26 2013, 21:34

//Sakura Fubuki no Jutsu // Cseresznyevirág Vihar Technika képzés- Hinata//

A falut járva egy hirdetésre lettem figyelmes, amit egy Sasha nevű ismeretlen hirdetett meg, de ami furcsa volt, hogy a Fű országában a falut körülvevő erdőségben. Furcsa volt és eléggé tébolyult ötlet volt, hogy valaki eljön Getsuba, majd egy olyan képzést akar eladni a faluban, ami egy ellenséges terület közepén van, talán be sem jutok az országba, de azért megpróbálom. Nem ismerem a mestert és valószínűleg a többi részt vevőt sem, hiszen nem hiszem, hogy az emberünk csak itt tette ki a papírt, hogy lehetőségünk van megtanulni egy általa választott technikát. Nem is nagyon teketóriáztam, el is indultam. Az első probléma, ami megoldásra várt, hogy találjak egy olyan hajót, ami hajlandó eljuttatni egy ellenséges országba, végül egy olyan megoldást találtam, ami már megoldható volt, így a hajós, akit találtam egy közeli, szövetséges ország kikötőjébe vitt el ahonnan már csak át kellett jutnom a Fűbe, ami nem volt nehéz, hiszen nem rég támadta meg Iwagakure és barátai a falut. Mivel az út még fákon ugrálva sem egy nap volt, így a pihenő időben a környezetet rajzoltam, de aztán ez is megszakadt, hiszen megérkeztem a kijelölt helyre, ahol elvileg a képzés lesz, és már ketten várakoztak a amesterre. Az érkezésem emlékére egy újabb rajzba kezdtem, de ezúttal nem a tájat, hanem az ott lévő lányt, de csak titokban, hiszen ki tudja hogy reagálna arra, ha megtudja, hogy titokban a rajzom témája lett.

Ajánlott tartalom