Erdőségek

Szépen lassan összegyűlt a csapat. Rajtam kívül még volt kér fiú és egy lány, akik genin szinten lehettek, a többi Sasha-sensei volt. Hogy miért többes szám? Nos, mert a sensei egy tecnika segítségével klónozta magát, felkereste külön-külön a geneineket, és így hozta össze ezt a találkozót. Egyik személyen sem akadt meg különösebben a tekintetem, kivéve a lányon. Nagyjából velem egykorú lehetett, és fejpántot sem viselt. Biztos szökött shinobi.. - gondoltam. Az egyik srác bemutatkozott, majd én viszonoztam:
- Hiraga Natsu vagyok... - de ekkor valaki belém fojtotta a szót. A sensei volt az, aki elkezdte passzív-agresszív stílusú beszédét, majd feloldotta a klóntechnikát. Folytatta a lenéző hangnemű szövegelését, majd ismertette a technikát, amit meg kell majd tanulnunk.
Maga a technika hasznos lehet - kezdtem el agyalni az elmondottakon - És nem gondolnám, hogy túlságosan bonyolult lenne megtanulni. Inkább az előkészületek időigényesek. Tíz kunai-ra van szükség, ezekre pedig egy-egy kisebb zsákocskát kell rögzíteni. Ezeket a zsákokat tele kell pakolni apró robbanójegyzetekkel, majd az ellenfél felé árasztani a bombahalmot. Majd később, egy tökéletes időzítéssel egy úgymond normál robbanójegyzetes kunait a sűrűjébe dobva, majd azt aktiválva berobbanthatjuk az egész területet, láncreakciószerűen, így sokkal nagyobb lesz a robbanás mértéke, hatásosabb lesz a támadás.
- Akkor lássunk is neki! - szólaltam fel hirtelen indulatból, majd egy idióta vigyor és fejvakarás kíséretében jeleztem, hogy már most megbántam a kis érzelmi kirohanásomat.
Remélem nem nézek máris komplett idiótának..

A zöld lombok alatt a képzést tartó mester is felbukkant. 
-Na végre-kiáltottam fel, majd csak úgy felpattantam a földről és odasétáltam a többiekhez, a mester köré. Hosszú összes haja, és fura ruhája, erős és akaratos jellemet hordozott magába. Nem mondom, hogy nagyon szimpatikus alak, de a szigor az a tanulás javára fog menni. 
A technika szerencsére nem valami bonyolult, de annál inkább hasznos. Tökéletes menekülésre és támadásra is egyaránt, és akár halálos is lehet.
Első körben jegyzeteket kell készíteni, amik gömb formájában a kunai végén lógnak, ebből kőrubelul tíz darab kell, majd végül kell egy plusz kunai is amin egy rendes robbanócetli van, ami azt a célt szolgálja, hogy aktiváláskor elindítja a robbanó láncreakciót.

Na de lássunk is hozzá. Szerencsére az alapokot még a fejembe voltak és könnyedén megtudtam formázni az apró jegyzeteket, amiket a kunai végére helyeztem föl egy kis damil segítségével. Egyáltalán nem volt bonyolult feladat, sokkal inkább időigényes. A kezeim jól bírták a munkát, de a türelmem véges volt. Remélem, hogy tényleg nagy robbanás fog keletkezni, és nem holmi kis tűzijátékék-gondoltam magamba mikor is a tizediket készítettem elő. Mikor azzal és készen álltam egy újabb kunai vettem elő a táskámból amire egy nagyobb méretű robbanócetlit helyeztem föl. Körülbelül 5-10 perc alatt készen voltam a munkával. Miután végleg befejeztem a munkát, feltápászkodtam és egy egyszerű fejbólintással jeleztem a mester szemébe, hogy készen állok.

//Sakura Fubuki no Jutsu // Cseresznyevirág Vihar Technika képzés- Hinata//

~Azt hittem, hogy a télapó.~ Komolyan minek közli velünk, hogy a mester, elég lett volna ha mondja, hogy ő fog tanítani, mert attól, hpgy elsajátítok tőle egy technikát, majd a jó büdös életben nem látom, attól még nem lesz mester, de nem fejtem ki eme véleményemet. A neve sem nagyon izgat, de azért megjegyzem, Sasha, hiszen lehet, hogy lesz kérdésem és akkor nem mondhatom neki azt, hogy "te ott mester". Igazából engem sem érdekel ő, de ha valami használhatót tanít, akkor elviselem. Igen csak flegma tudok lenni és ez most sincs máshogy, de van annyi eszem, hogy ne mutassam ki. Egy pukkanás jelezte a klónjai eltűnését, de ez sem igazán zavart, tovább rajzolgattam a csapat egyetlen lány tagját. ~Pukkadj meg.~ Gondolom a rajzra tett megjegyzésre, de elteszem a füzetem és figyelek. Nem igazán tudtam meg sokat és ugyan már csináltam jegyzetet, de az nem robbant, csak mérges gázt eregetett, körbenézve láttam egy- két olyan növényt, amiből meg tudnám csinálni a pecsétet, de akkor biztos, hogy azt a nő ellen használnám és még a kiütés előtt agyonverne. magyarázott és magyarázott, próbáltam leszűrni a lényeget, bár nem sok volt, 2 dolgot kell végrehajtani, kis robbanó cetliket kell létrehozni, amiket egy kosárba kell tenni és kunaihoz rőgzíteni, pontosan 10 ilyen kell és kell egy rendes robbanó cetli, ami beindítja a láncreakciót. ~Szívesen megnézném a nőt, ahogy cafatokra robban.~  Legalább valami technika, amivel akár halálos sebet is lehet okozni, igaz van olyan a tarsolyomba, de nem árt néha frissíteni a repertoáromat.

 
- Haruka, Natsu... - kaptam fel a fejem a Sasha-sensei hangjára - kezdjetek hozzá.
Visszatérve bambulásomból, azt teszem amit elvár tőlem a sensei. Helyet foglalok a földön, előveszem a szükséges dolgokat, és elkezdem a munkát.
Tevékenykedésem közben nem kerüli el a figyelmem a sensei cselekvése sem, miszerint leellenőrzi annak a Mizurinak a munkáját, mivel ő már haladt is valamennyire a feladattal. Sőt. Már mind a tíz kunait elkészítette, amiből a sensei kilencről le is tépte a ráaggatott kis 'csomagokat'.
- Kapkodás, árra a kudarc. A kudarc, pedig egyenlő a halállal. Kezd újra és ez utal figyelj jobban oda arra mit csinálsz. - bírálta el a fiú munkáját mostmár szavakban is.
Uhhh, tényleg nem könnyű eset a sensei . - nyeltem egy nagyot - Nagy a szigor ahogy látom, és a feladat is egyszerű...nek tűnik, de ezek szerint nem az. - lombozódtam kicsit le, és talán kedvtelenül folytattam a feladat végrehajtását. Ott gubbasztottam már egy jó ideje a földön. Ültem és ügyködtem, próbáltam a legmegfelelőbben elkészíteni a jegyzeteket, majd egy kis zsákocskába helyeztem őket, majd felkötöttem egy drótdarab segítségével egy kunai végére. Tényleg nem tűnt bonyolultnak ám szinte tudtam, hogy a sensei bele fog kötni a munkámba. Ha még belekötni nem is, de megzavarni sikerült neki:
- Lássátok kivel van dolgotok. A jutsunak, van egy titka nagyon egyszerű már szinte nevetségesen is. Kíváncsi vagyok, ki fog rájönni elsőként. - szólalt fel váratlanul.
Mégis mire gondolhat? - kezdtem agyalni, ám semmi nem jutott az eszembe. Nem jellemző rám, de úgy látszik tényleg annyira egyszerű a feladat, hogy pont ezért fog ki rajtam. Sóhajtottam egy nagyot, majd úgy gondoltam, ha magamtól nem megy, akkor megnézem, hogy a többiek milyen módszerrel dolgoznak. A nagyjából velem egykorú lányon akadt meg a szemem, akinél éppen elkaptam azt a pillanatot, amikor az egész eddigi munkáját félrehajította. Talán ő máris rájött a dolgokra? - néztem rá furcsállkodóan, és kíváncsian. Talán túlságosan is megbámultam őt. Nagyon megbámult egy kunai-t, úgy mint aki még soha nem látott ilyet. Vagy pont úgy, mint aki már nagyon is sokat látott ilyet, de rájött valami újra.. Én viszont képtelen voltam rájönni, hogy mit is bámul annyi ideig azon a fémdarabon, nem tudom mi van ma velem. Talán otthon hagytam azt az éles eszemet. Ahogy egyre tovább nézem, annál jobban érdekel, hogy mégis mit csinálhat. Mert úgy tűnik, hogy tudatosan teszi azt amit. Még egy ideig bámultam, majd odamentem hozzá és megszólítottam:
- Látom neked már nagyon megy. - mosolyogtam rá - Tudnál segíteni? Nekem nem igazán megy. - vakartam meg a fejem a tipikus idióta mosollyal az arcomon.

A kunai-ok hamar elkészültek, de ez nem volt vele nagy szerencsém. Mikor a fejemmel jeleztem egyet, hogy én már készen is vagyok, a mester odalépett hozzám és ő is átvizsgálta a munkámat. Szerencsétlenségemre nem tetszett neki. Tízből kilencet darabokra szedett, utalva ezzel, hogy az eddigi fáradozásom egyenlő a nullával. Úgy vélte, hogy a kapkodásom miatt nem sikerült elérnem a kívánt formát. 
Szerencsémre egy darab jó volt, úgy hogy volt valami példa, ami alapján talán megtudom csinálni a többit is.  Az az egyet felemeltem és átvizsgáltam. Megnéztem, a labda pontos elhelyezkedését, súlyát és alakját. Majd miután rögzítettem az agyamba az adatokat, újra hozzáláttam.
Most sokkal nyugodtabban és aprólékosabban dolgoztam. Nem siettem el és nem is kapkodtam, hisz volt időm bőven. 
Sokkal pontosabban dolgoztam, a méreteket szakszerűen használtam és nem csak úgy, mit az előbb. Az apró jegyzeteket újra megformáltam gömb formájába és ismételtem felakasztottam a kunai végére egy madzaggal. Most már a damil méretét is figyelembe vettem, hátha az volt a baj. Dupla csomót is tettem rá, nehogy véletlenül leszakadjon, vagy leesen. Remélem az aprólékos és türelmes munka, most már végleg meghozza a gyümölcsét.
 Mikor végre az utolsóra is felhelyeztem a robbanó jegyzetekkel készített labdácskát, egy újabb darab kunait vettem elő, mire egy egy nagyobb méretű robbanócetlit helyeztem föl.Miután ismételtem befejeztem a munkát, feltápászkodtam a földről és körbenéztem, hogyan haladnak a többiek. Mindenki számára kissé nehéz és időigényes feladat volt, de ahogy látom, most valahogy mindenki jobban teljesít. Most már csak azt kell megvárni, hogy mint mond erre az oktató. Remélem most már tényleg jó lesz, bevallom én is úgy érzem, hogy most sokkal jobb munkát adtam ki a kezeim közül mint előzőleg.

//Sakura Fubuki no Jutsu // Cseresznyevirág Vihar Technika képzés- Hinata//

Haruka, Natsu és Tomoko... - Felkaptam a fejemet, hogy mit is akarhat, de csak engedélyt adott arra, hogy elkezdjük, de az az érdekesség, amiről beszélt felhívta a figyelmemet és a többiekkel ellentétben nem esek neki agyatlanul a cetli készítésnek, hanem azon próbálok agyalni, hogy mi lehet a technika nyitja. Közben a sietősen kezdő fiú, aki a mester bármiféle parancsa ellenére el is kezdett cetliket gyártani, ami persze nem sikerült és a mester le is szidta, sőt letépte a cetlijeit és még egy kis oktató beszédet is tartott mellé. A fejembe zsongott a mester mondata, hogy van egy apróság. Töröm a fejem, de nem akar jönni az isteni szikra. Gondolkodásom közepette felkapok egy nagyobb követ és eldobom, ahogy nézem a gurulását látom, ahogy a kisebbeket félrelöki. Ekkor meg lett a megoldás, a kisebb pecsétekbe kevesebb kell, míg a nagy pecsétbe többet. Ennek megfelelően kezdem el készíteni a kisebb pecséteket, majd elteszem a zsákokba a kisebbeket és kunaiokra erősítem, majd egy üresre a nagyobb pecsétet helyezem és várom a tanár ellenőrzését.

( Sokáig kimaradtam net gondok miatt ezért felgyorsulunk kicsit )

Végig jártam diákról, vagy is geninröl-geninre aha. A lány kezd rá jönni, a másik megpróbálja a titkot elesni. A harmadik inkább a saját feje után megy nos, mindenki próbál boldogulni. A maga módján természetesen.
- Akkor,akik eddig nem jöttek volna rá az egészet rosszul csinálták mivel, van néhány dolog ami fontos. Egyszerű technika is lehet nehéz, ha a titka nincs a markotokban. Most mindenki próbálja ki azt amit csinált eddig.


Végig szemlélem a próbálkozásokat és halkan hümmögök, van aki még hezitál. Csak az ösztönzés hiányzik a látvány többiek mit csinálnak.




( Kérnék egy nagy postot legyen kb 1 A4 oldal. Pihenés, beszélgetés mindegy mi van benne. A lényeg az első próbálkozásnál legyen néhány tör mindenkinél, több kevesebb ami nem működik. A másodiknál meg szinte mindegyik sikerülhet. Aki akarja bele írhatja 1 esetleg 2 nem volt még tökéletes. )

//Sakura Fubuki no Jutsu // Cseresznyevirág Vihar Technika képzés//


Még mindig a tökéletesítéssel voltunk elfoglalva, legalább is én arra igyekeztem koncentrálni, miközben nem messze tőlem, néha szót váltottam Natsuval, bár többnyire neki járt a szája. Belemerültem a készítésbe, s kivitelezésbe, melyen sokat töprengtem. Próbáltam így, próbáltam úgy, s igyekeztem rálelni arra az egyensúlyra, mely tökéletesítheti a tanulandó technikámat. ~ Gyerünk már! ~ Járt a fejemben, miközben valahogy nem sikerült a tökéletes egyensúly, mely szükséges a technika végkifejletéhez. ~ Már több helyen is próbáltam elhelyezni a cetlit, mely majd a robbanást generálja, mégis..valahogy sosem sikerült eltalálni azt a pontot, mely megfelelne. ~ Már lassan alig figyeltem a körülöttem lévő világra, s a fiúra, ki nem messze tőlem próbálkozott,talán figyelt engem, hogyan is csinálom, de ezt csak szemem sarkában volt látható, mely számomra jelenleg nem volt felfogható, mivel csakis az előttem lévő pengére, s a rajta csimpaszkodó cetlire figyeltem, meg persze, hogy megtaláljam annak tökéletes illeszkedését. Még arra sem figyeltem, hogy a nő, ki tanított minket már elsuhant előttem, s talán szemügyre is vette a műveimet, melyek közül még egy sem volt megfelelő, de nem voltam képes a fenekemen maradni, ki kell próbálnom..talán azzal megtudhatom mi is a hiba...így hát nekiálltam első próbálkozásomnak. Kezembe vettem a kunaiokat, melyeket eddig készítettem, majd mind egy irányba dobtam, mintha ott lenne a számomra kiszemelt célpont, akit a halálba akarok küldeni. Talán a többi tanuló azt hiheti túl heves vagyok, mégis...nem bírtam tovább ülni, s csak figyelni, ahogy sorra láthatóan rossz kunaiokat készítettem el. ~ Tudnom kell a hiba okát. ~ Bár meglepetésemre, néhány...talán 1-2...de nem számoltam, még így is megtette amire szántam őket. Kellő helyre érkeztek a cetlik, melyeket később tökéletesen tudtam robbantani, ám a felrobbant cetlik száma kevés volt, s sok kunai a célt sem érte el... ~ Kevés..kevés...~ Szedtem össze az eldobált fegyvereket, majd a még megmaradt cetliket, majd előző helyemre dobtam le magam, mely még alig hűlt ki, s én már megint ott feszítettem..törve agyamat a megoldásokon...s átnézve a megmaradt...úgymond selejtes termékeket. Közben néha figyeltem azt a Natsu kölyköt, aki még ahogy látom ügyködik valamin, talán neki már megvan a tökéletes egyensúly? ~ Kétlem, de kérdezzünk rá...
- Neked már sikerült? - Kérdeztem, de valahogy a választ nem vártam meg. Talán nem is érdekelt annyira? Vagy csak most kapcsolt az agyam...s jöttem rá valamire, mi eddig elhagyta a figyelmemet. ~ Talán, csupán icinyke picinyke mozdításra volt szükség, s én mindeddig nagyobbakkal próbálkoztam...ha egy nem sikerült, akkor egyből nagyobb távolságban próbálkoztam ismét, pedig nem így kellett volna. Oda kellett volna figyelnem, s csak kicsiket mozdítani...most ott próbálkoztam, hol az az 1-2 kunai működött, s onnan csak törpicurnyit mozdítottam a cetlik helyzetén, remélve, így elérem a sikert. Több ötletem már nem volt, így muszáj volt sikerülnie...ha ez sem menne, nem lenne semmi sütnivalóm mivel próbálkozzak, s amikor minden kunai elkészült, most már remélhetőleg jól...
- Kezdhetjük a mókát!
 Ahogy elkészültem, ismét egyből élesben akartam látni mit alkottam, s immár másodjára akarom megtenni azt, mi végül a sikerhez, s e technika elsajátításához fog vezetni...lássuk hát , miben változott az előzőhöz képest... ~ Legyél jó...legyél jó...legyen meg az egyensúly! ~ Futottam neki, s a kunaiok szinte hasították a levegőt, s a kellő helyre érkeztek be, talán 1 volt, melynél valószínűleg elszámoltam magam, de a többi a kellő helyre érkezett, már csak a " gyújtás kell"-et , így hamar ráadtam azt is..s így halhattuk.... BUMM ! Nagy robbanás volt, melytől még szinte megremegett a föld, ám ez egyet jelentett! ~ Siker! Legalább is közeledek az út végéhez, melynél elsajátítok egy újabb jutsut. ~ Futott át a fejemen, s kicsit nagyképűen bár...de szépen leültem, s vártam, mit szól ehez az oktató shinobink...


/ Sry ennyi lett, de az 1 oldal megvan:) /

//Sakura Fubuki no Jutsu // Cseresznyevirág Vihar Technika képzés- Hinata//

A próbálkozásomra nem kaptam reakciót, sem a pecsétekre, sem az ötletemre. A mester csak körbejárt és a fejét rázva mondta, hogy mindent rosszul csinálunk, mert van valami amit tudnunk kéne, de azt már nem árulta el, hogy mi a franc az a valami, amit tudnunk kéne. ~Menjen a fenébe!~ Komoylan ez a nő az agyamra megy, honnan a francból kellene tudnunk, hogy rosszul csináljuk, ha nem árulja el, hogy mit csinálunk rosszul. Komolyan kezdek ideges lenni, hogy mégis mit képzel ez a nő, ha egyedül akarnám elsajátítani, akkor otthon is maradhattam volna, nem kellett volna elcaplatnom egy ellenséges területre, hogy egy idegesítő némber utasításait kövessem, aki még abban sem segít, hogy mi a technika rejtélye, ami miatt nem tudom elsajátítani ezt a szart. Komolyan felhúz. Figyelem a többieket, hogy mit csinálnak, de nem akar semmi az eszembe jutni, leginkább az, hogy a nő háta mögé kerülök ráragasztok egy cetlit, majd elfutok és feltobbantom, bár megtehetném, de nem valószínű, hogy sok esélyem lenne hozzá. Ekkor rá kell jönnöm, hogy éppen tanulni vagyok itt, bár eddig csak a mérgemet tanultam meg kezelni, tőbbet nem igazán értem el, talán csak egy sikertelen próbálkozást mondhatok a magaménak. Nos akkor lássuk, hogy mit is kéne tudnom a technikáról. Mivel van időm és egy kis gondolkodás után meg is találtam azt a részt, amihez nem kell gondolkodnom, csak egyszerű gyakorlat és igazából még chakra sem kell, elővettem a nálam lévő drótot és elkezdtem kunaiokra erősíteni a zsákokat, amikbe majd a robbanó cetliket teszem. Egyelőre csak 10-t csináltam meg, ami éppen 2 adag, de nem is tervezek többet, hiszen mire ennyi pecsétet megcsinálok jó időbe fog telni. Ekkor a pecséteknek is neki állok, vagyis neki állnék, ha lenne fogalmam róla. Valamennyi van, de nem tudom, hogy az most jó volt, vagy egyáltalán közel voltam-e a megoldáshoz, de mivel nem kötött bele a dologba, így az eddigi módszeremmel kezdtem el készíteni a rengeteg cetlit, amit majda zsákokba teszek. Nem kis időbe telt elkészíteni ennyit, de elpakolom a zsákokba nagyjából egyenlően elosztva, kivéve kettőt, amire csak egy- egy robbanójegyzetet pakoltam. Nem tudom, hogy jutott eszembe a dolog, de ha kész vagyok, akkor kinézek a társaságtól egy kicsit arrébb lévő fát vettem célba egymástól nem túl nagy távolságra eldobtam a zsákos kunaiokat, majd ahogy a cetlik kihullottak a kezembe lévő kunait is eldobtam, amin a rendes robbanó jegyzet volt és vártam a robbanást. Semmi. Nem értettem, hogy mi a halál van, hogy nem jött össze a dolog, talán a pecséteket rontottam el, talán a kunai eldobása nem volt megfelleő vagy egyszerűen az egész együtt nem úgy jött ki, ahogy kellene? Aztán ekkor meghallottam a csapat egyetlen lány tagjának robbantását és beugrott. ~Hogy lehetek ennyire hülye?~ Összeszedtem a kunaiokat és a menet közben kieső pecséteket, de most újrapróbálkozás helyett az elkészült prototípusokat elraktam a hátizsákomba és miközben egy szendvicset, amit én pakoltam el, hogy legyen mit ennem, kezdtem el fogyasztani, miközben körbejártam és próbáltam rájönni, hogy a többiek hogy gondolkodtak. Igen, nagyjából mindenki azt a tervet találta ki, amit én először, hogy kunaira erősíti a pecsétet és így dobálta, vagyis inkább a lány, asszem Kitsune, de a fiú nem igen jutott semmire és a lánytól kért segítséget, de ő sem tudott igazán segíteni, vagy nem akart ki tudja. Kitsune igen csak elmerült a technika elsajátításá, hogy nem igazán vett észre semmit a környezetében. Miután a szendvicsemmel végeztem egy bokor alját néztem ki és oda feküdtem a fejem alá pedig párnának ami nem biztos, hogy jó ötlet volt, hiszen mégis csak tele van 12 kunaial és rengeteg robbanó cetlivel, de engem nem érdekelt, hiszen rajtam kívül úgyse tudja senki feltobbantani őket, mert az én chakrámra reagálna, ha parancsolnám, igaz épp most nem is gondoltam arrra, hogy éppen megölhetnének vagy akár magamat is, hiszen eléggé fáradt voltam, hogy igazából semmire ne gondoljak. Igaz a kések elég kényelmetlenek voltak, hiszen a lapjukat éreztem a táskán keresztül is, de elég gyorsan elaludtam, hogy ez ne zavarjon. Nem tudom mennyit aludhattam, de magamtól keltem és ez jó volt. Újra nekiálltam a dolgomnak, de mivel már nem kellett újra elkészítenem, így jóval gyorsabban jutottam el oda ahova akartam. Ismét megettem egy- két szendvicset, majd kivettem az 5 zacskós és az 1 robbanócetlis kunait, majd a korábban kinézet fához dobtam a zacskósakat végül pedig a robbanócetlit jutattam oda a maradék eggyel, végül pedig felrobbantottam őket, a robbanás nem volt akkora, mint vártam, de a fa így is komoly károkat szenvedett. Nem akartam, hogy miattam bárki is megsérüljön és ha továbbra is azon a fán kísérletezem, akkor ki fog dőlni ki tudja merre és ha rossz irányba, akkor valakire dőlhet, így keresnem kellett egy másikat. Újra elővettem a kunaiokat, majd a kiválasztott fa tővébe dobtam a kunait, mire a robbanás el is dőrdült és amire nem számítottam elég nagy lett, hogy kidöntse a fát. Még csináltam pár adagot és amikor az ötödik robbantásra is sikerült elégedetten dőltem hátra, hogy kész vagyok.

Úgy látszik hiába próbálok informálódni, nem kapok választ. - jegyeztem meg magamban, miután megállapítottam, hogy Haruka talán meg se hallotta, hogy hozzá beszéltem. Kicsit furcsa volt, és idegesített is, mintha velem lenne baja, hogy nem akar hozzám szólni valamiért, de ez egyszer elnéztem ennek a még ismeretlen lánynak. Nyilvánvalóan csak nagyon belemerült a munkába.. Ideje nekem is ezt tennem, de előtte... - végignéztem ahogy elkészíti az eszközöket a lány, persze kicsit már eltávolodtam tőle. Egy két apró részletet vettem észre, hogy mit csinál másképp mint én, így hát én is nekiláttam a saját kis cetlijeim készítéséhez. Ez a lány úgy néz ki hogy rájött valamire, akár magától, akár a kis segítséggel, amit a "tanítónk" adott.. Áhh, mindegy, nem ez a lényeg most. Feladat van, meg kell csinálni. Egy széles fa törzséhez huppantam le, mely árnyéka hívogatott, én pedig nem ellenkeztem. Törökülésbe helyezkedtem el, elővettem a szükséges kellékeket és megpróbáltam mindent a legjobb tudásom szerint megcsinálni. Az első egy-két kunai-t, rajta a kis zsákocskát, benne a kis robbanócetli golyókat, még a régi módszeremmel csináltam, úgymond ösztönből, úgy ahogy jött. Mielőtt még mással próbálkozhattam volna, a tanítónk közbeszólt:
- Akkor,akik eddig nem jöttek volna rá az egészet rosszul csinálták mivel, van néhány dolog ami fontos. Egyszerű technika is lehet nehéz, ha a titka nincs a markotokban. Most mindenki próbálja ki azt amit csinált eddig.
Figyeltem minden egyes szavára, azonban nem sokat tudtam kiszűrni belőle. Pusztán annyit, hogy rossz az egész, és valahogy oldjuk meg. Nagyszerű... - szitkozódtam magamban, de ekkor észhez tértem, és nekiláttam a feladatnak. A következő kuaniokat már a lánytól ellesett fogással próbáltam megalkotni, hátha többre jutok... Ha jól vettem észre többször is megvizsgálta a penge egyensúlyát. - gondoltam vissza arra, amikor nagyra nyílt szemekkel figyeltem tevékenykedését, nem egészen pár perce... Jobban belegondolva logikus dolog. Egy jó fegyvernek, jó egyensúlyelosztással kell rendelkezni. Az hogy egy átlagos kunai egyik végére többletsúlyt helyezünk, az felborítja az eredeti súlyelosztását, így, nagyon nem mindegy, hogy mégis mennyit teszünk bele, hova kötjük pontosan.. Minden egyes milliméter  számít.
Ennek tudatában kínoztam magam a technika előkészületeivel, mondhatni teljesen belemerültem.
- Neked már sikerült? - kérdezte egy bársonyos női hang, de mire odafigyelhettem volna az illetőre az már szinte tovább is állt. Haruka volt az, láttam, tudtam, ám úgy látszott rajta, hogy most szállta meg az ihlet, így sietősen babrálni kezdett a kis cetlikkel, zsinórral és a kunaiokkal. Én is hasonlóképp tettem, többször megvizsgáltam a súlyelosztását minden egyes elkészített fegyveremnek, ha úgy éreztem nem megfelelő, pusztán apró mozzanatokkal igyekeztem javítani, vélhetően lesz eredménye. Mikor talán már az utolsó lépéssel is végeztem, hirtelen egy robbanásra kaptam fel a fejem, ami nem messze volt tőlem. Kis idő múlva, mikor a látásviszonyok kitisztultak, Harukát pillantottam meg. A robbanás mértékéből ítélve neki már sikerült. Akkor én sem tétlenkedhetek. - bátorítottam magam, majd én is egy félreesőbb helyre mentem, ahol biztonságosan kipróbálhatom  a technikát.
Egy-két-há'-négy kiszsákos kunait a távolba, gyorsan utána a rendes robbanójegyzetes kunai-t, és Bumm!! A robbanás sikeres volt, habár érezhettem, hogy nem volt olyan mértékű, mint amit a lány produkált az imént. Megvizsgáltam a robbanás helyszínét, és találtam két kiszsákos kunait, amik szinte sértetlenek voltak. Elvétettem volna? - kételkedtem magamban, azt hittem, hogy a detonáció láncreakciót fog majd indítani, de valamit biztos rosszul csinálhattam.. Ott helyben letanyáztam, majd újra készítettem a rossz kunai-okat, és csináltam mellé még pár másikat is, de most már sokkal precízebben végeztem a dolgom. Miután végeztem, ismét megpróbáltam. A kunai-ok szélsebesen hasították a levegőt, majd egy rendes robbanójegyzetes kuani érte utol a többi speciális eszközt, ezután pedig..
- Jibaku Fuda: Kassei!!! - aktiváltam a robbanójegyzetet, mely szinte tökéletes időben robbant be, a detonációja magával rántotta szinte mindegyik 'társát' is. Miután elcsendesültek a dolgok ismét a robbanás helyszínére mentem vizsgálódni, és megállapítottam, hogy szinte maradéktalanul berobbant minden apró kis cetli. Egy enyhe kis mosollyal az arcomon nyugtáztam a sikeremet, majd visszamentem a többiekhez, megnézni, hogy ők hol tartanak, és beszámolni a mesternek..