Re: Erdőségek

**Kenshiro Dai** Vas. Május 15 2016, 00:01

Mióta is vagyok már úton? Egy, talán két hónapja? Nem mintha számítana. Az idő, ahogy minden más is teljesen jelentőségét vesztette számomra. Azt se tudom, hogy pontosan hol járhatok. Az biztos, hogy a Vízesést már elhagytam. Talán a fű országába lehetek valahol. Vándorlásom alatt semmi se történt. Minden olyan unalmas, olyan eseménytelen. Emiatt sok időm jutott arra, hogy gondolataimba elmélyedjek, ami nem éppen tesz túl jót. Fejembe újra és újra átélem azt a szörnyű napot. Újra elvesztettem mindenemet, egyedül maradtam. Se célom, se helyem nincs a világba. Sokszor elgondolkoztam, hogy egyáltalán van-e értelme továbbenni. Jobb lenne lekuporodni valahova, majd csendbe eltávozni. Amúgy se hiányoznék senkinek. Azonban valami megakadályoz ebbe. Hívhatjuk talán életbemaradási ösztönnek, ami alapvetően minden élőlénybe megvan. Ez a cseppnyi megmaradt erő késztet arra, hogy egyik lábamat a másik után tegyem. Mit kéne tennem? Tettem fel magamnak a kérdést néha. Jó lenne esetleg valahol letelepedni, de eddigi tapasztalatok alapján ez nem akar működni. Ha valahol tábort verek ott valami történni fog és újra útnak kell indulnom. Nem biztos, hogy kibírnék még egy olyan csapást. A sűrű erdő, amibe eddig haladtam hamarosan elkezd ritkulni. A fák már nem nőttek olyan sűrűn, mint azelőtt és mire feleszméltem már el is értem a végére. Vagyis nem egészen, sokkal inkább egy faluhoz értem, ami körül nagy területen ki volt irtva az erdő. Ez kellett még nekem... Jó ideje már, hogy nem léptem más emberekkel kapcsolatba. Ha szükségem volt rá, akkor időnként betértem valahova bár dologért, vagy egy jót pihenni a helyi fogadóba, azonban legtöbb esetbe próbáltam elkerülni a nagyobb helyeket. Megint olyanná váltam, mint mikor eljöttem Iwagakuréból. Állandóan feszült, ingerült vagyok. Különböző zajok pedig erősítik ezt. Pont emiatt kerülöm, hogy olyan közegbe menjek ahol sok az ember. Mos kívételesen egy kicsit jobb állapotomba vagyok, így talán nem kell aggódnom. Amúgy is rég volt már, hogy rendes ágyba aludhattam, és ki tudja, lehet történik valami érdekes is. Szerencsémre nem túl nagy a falu és elég csendesnek tűnik. Rögtön meg is keresem a fogadónak tűnő épületet és belépek rajta. Szerencsére a pénzzel nincs gond, mivel viszonylag sokat kerestem a szervezetnél töltött idő alatt és elég keveset költöttem. A pulthoz lépek, majd jelzem, hogy egy szobát szeretnék kivenni

**Kenshiro Yori** Hétf. Május 16 2016, 01:07

// Kenshiro Dai – A múlt kísértetei //

Az erdő árnyékos rejtekéből amint eléd tárult a ragyogó nap sugaraiban fürdő kis falu, pár percre legyökerezett a lábad. Többször is átsuhant elméd rejtett zugaiban a feltételes kétségbeesés, a furcsa emlékek és a múltban történt események sokasága. Talán magadat, jobb esetben a falubélieket féltetted ahogy hunyorogva megközelítetted a település határait. A békés környezet, és az érdekes építésű házak között nyüzsgött a boldog hétköznapi élet. Férfiak és nők cserélgették egymással áruba kínált portékájukat, rengeteg információ és még annál is több pénz talált új gazdára még azon a pár méteren is ami eléd tárult a fogadó irányába. Kiszemelt célod felé egy kósza labda pattogott be eléd, melyet egy a derekadig érő lányka kergetett széles mosollyal az arcán. A lasztit boldogan kapta fel, majd kettőtök pillantása találkozott egymással. Hirtelen volt kedvesed rémképei formálódtak át a leány bőrébe bújva, melyek hirtelen szerte is foszlottak. A kislány ijedten nézett tovább kék szemeivel, szinte a lelkedbe látott ahogy apró könnycseppek gurultak végig piros pozsgás arcán. Ijedtnek hangzó sikításával egy pillanatra megtörte a város nyüzsgő hangnemét, szinte megállt az idő ahogy elszaladt előled a kislány. A furcsa esemény valója mely nem telt többe mint két perc, szinte két órának élted meg egy rossz álomnak ami talán örökké kísérteni fog. Megráztad fejed s végül elérted célod, a fogadót mely tágas belső tere szokatlanul is üresnek tűnt. Talán a többség odakinn árulja áruba bocsájtható felszereléseit, de ez a fölösleges információ nem számított csak, hogy nyugovóra térhess végre egy annak megfelelő helyen.

- Meddig szállna meg ifjú? - Tette fel kérdését a tömzsi pultos, végigmérve tetőtől talpig. - Ha elég időt töltene nálunk, lehet mi fizetnénk ki a szállást, na persze ha hajlandó belefolyni az itteni dolgokba. Kemény legénynek tűnik maga azzal a dologgal a hátán. - Mutatott óvatosan a kaszára majd megpödörte zsíros bajuszát. - Holnapig elgondolkozhat az ajánlaton, de csak akkor avatom be a részletekbe ha már biztosra tud állást foglalni döntése mellett. - Azzal átnyújtotta a kulcsot a szobádhoz és egy papírt melyen az épület felülnézetes képe volt látható, jópofa nyilakkal ábrázolva mi merre található a fogadóban.

**Kenshiro Dai** Hétf. Május 16 2016, 17:04

A fák kellemes árnyékos takarásából hirtelen léptem át a nyílt területre tűző nap által megvilágításába. Szemem már elszokott ettől, ami miatt kicsit hunyorogva lépkedtem tovább a falu felé. Szerencsére hamar, így mire beléptem már újra rendesen láttam. Bár a falu maga nem volt nagy, maga a falu tele volt élettel. Az emberek adtak és vettek mindenféle dolgot az utcán. Mindenki boldognak tűnt. Láthatóan ez egyike azon kevés falunak, amit nem érintett túl negatívan a háború. Elmémből próbáltam a lehető legjobban kizárni az embereket, így haladva tovább. Egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy egy labda pattogott lábam elé. Ahogy lenéztem egy alacsony, fekete hajú kislány futott el előttem, majd a lábamnál lévő játékszerét vidáman kapta fel. Ekkor tekintetünk találkozott. Arca egy pillanatra megváltozott. Mintha Kuronekot láttam volna. Sajnos nem éppen olyan állapotba, mint ahogy szerettem volna. Az arc fehér volt, tele sebhelyekkel. Elmém újra és újra megmutatta azokat a képeket, amiket a legjobban szeretnék elfelejteni. A pillanatot, mikor megpillantottam őt a láncon, élettelenül lógva. Testét komoly kínzások nyomai borították. MIÉRT? MIÉRT NEM HAGYSZ NYUGODNI? Üvöltöttem magamba. Szám is kiáltásra nyílt, azonban hang nem jött ki rajta. Éreztem, ahogy minden erő kiszáll belőlem. Lábaim elkezdtek remegni, és kezemmel az arcomhoz kaptam. A lány szemében könnyek gyűltek, ahogy egyenest a szemembe nézett. Mintha belém látott volna, de lehet, hogy csak ijesztő voltam számára. Hirtelen felsikított, majd elfutott. Én ott álltam még egy ideig. Képtelen voltam mozogni. Testem egyetlen porcikája se akart engedelmeskedni az akaratomnak. Újra átéreztem azt, amit akkor. Fájdalom, düh, kétségbeesés. Tehetetlen voltam, nem tudtam megmenteni őt. Bárcsak ott lehettem volna hamarabb. Akkor lehet még megmenthettem volna. Kezemet ökölbe szorítottam. Szorításom olyan erős volt, hogy tenyeremből vér serkent ki. Úgy éreztem, mintha órák teltek volna el. Fejembe folyamatos küzdelem zajlott, hogy képes legyek megőrizni józan eszem még megmaradt darabkáit. Tudtam, hogy ha nem sikerül, akkor itt vér fog folyni. Azt nem akartam. Nem vagyok jó ember, de sose voltam oda az értelmetlen öldöklésért. Szép lassan sikerült visszaszereznem az uralmat testem felett. Minden tagom remegett, zihálva kapkodtam levegő után, arcomon pedig izzadság csillogott a napfénybe. Miután kellőképpen összeszedtem magamat rögtön el is indultam az eredeti célom felé. Bár már most megbántam, hogy betértem ide. Járásom még nem volt túl biztos, így útközbe igyekeztem mindenbe megkapaszkodni, amibe csak tudtam, hogy el ne essek. Szerencsémre, vagy éppen az illető szerencséjére senki nem foglalkozott velem. Talán megjelenésem kicsit ijesztő volt, így nem mertek a közelembe jönni. Bizonytalan léptekkel tántorogtam be végül a fogadó ajtaján, majd a pulthoz léptem. A hely kongott az ürességtől, azonban ez egy cseppet se zavart. Legalább nyugodt volt a légkör. A tömzsi bajszos pultosnak jeleztem, hogy egy szobát szeretnék kivenni.
- Egy napra - válaszoltam első kérdésére.
Nem szándékoztam ennél többet eltölteni itt. A másik, amit mondott kicsit meglepett. Lehet, hogy el kéne rejteni a fegyveremet, vagy nem tudom. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy akarom-e, azonban nem voltam abba az állapotba, hogy ilyenekkel foglalkozzak most. Elvettem a kulcsot és a kis térképet a fogadóstól, majd a szobám felé vettem az irányt.
- Majd elgondolkozok.
Válaszom nem volt a legkedvesebbnek mondható, azonban most nem volt éppen energiám az udvariaskodással foglalkozni. Az is nagy erőfeszítésbe került, hogy ne akarjam megölni a fickót. Miután elértem a szobát, felszerelésemet és ruháimat levettem, szépen letettem magamhoz közel, majd befeküdtem az ágyba. Eleinte megpróbáltam aludni, de ez valahogy nem nagyon jött össze. Fejembe még mindig káosz uralkodott. Gondolatok ezrei cikáztak oda-vissza az agyamba. Főként az az idő, amit Kuronekoval töltöttem. Szép idők voltak azok, de nem akarok rá emlékezni. Nem így, hogy tudom mi fog történni utána. Miután kicsit kitisztult a fejem, elkezdetem a fogadós ajánlatán gondolkozni. Nem tűnik túl legális ajánlatnak. Nem mintha ez zavart volna, de vannak dolgok, amit hajlandó vagyok megtenni és vannak, amiket nem. Nem fogok ártatlan életeket elvenni. A pénzre se nagyon van szükségem. Így is annyi van nálam, hogy nem tudom mire fogom költeni, hisze szinte soha nem térek be ilyen helyekre. Azonban még ha ideiglenesen is, de valami munka talán eltudja vonni a figyelmemet. Végül az agyalás közben valahol elnyomott az álom. Álmom közel se volt kellemesnek mondható. Azelőtt az öreg, omladozó ház ajtaja előtt álltam. Egy ideig csak bámultam, majd a kilincs felé nyúltam. Ekkor a réseken keresztül valami piros folyadék kezdett el kifolyni... vér. Ettől függetlenül én kinyitottam. Odabent üresség volt. Egyetlen dolog, amit láttam a lány teste volt, ahogy a láncokon lógott.
- NEM, EZ NEM LEHET! - kiáltottam, de torkomat nem hagyta el hang.
Ekkor mögöttem egy másik hang szólalt meg.
- Mi van? Talán elfelejtettél? Mi sírsz itt, mint egy gyerek? Mikor én voltam ilyen állapotba előtted arcodon mosoly ült.
Pontosan tudtam, hogy kihez tartozik a hang. Yoko... Nyakamon a fém hideg érintését éreztem. Szép lassan belemélyedt, amitől vér bugyogott ki rajta. A vágás nem volt mégy, így nem volt halálos se. Ekkor azonban egy újabb hang szólt. Ezúttal forrása az előttem lévő lány volt. Szemei kinyíltak és élettelen, üres tekintettel bámultak rám.
-Miért, Dai? Én bíztam benned, te pedig hagytál meghalni. Miért nem jöttél.
- ELÉÉÉÉG
Hangos üvöltéssel ültem fel az ágyban. Miért kínoz saját elmém? Miért? Nem tudtam a válaszokat. Minden estém hasonlóan telik. Az utóbbi időben egy olyan éjszakám se volt, mikor nyugodtan aludhattam volna. Egy kis ideig ültem ott, arcomat a kezembe temetve. Próbáltam összeszedni magamat, de ez közel se volt könnyű. Kinéztem az ablakon. Láthatóan korán reggel lehetett. A nap még éppen. hogy felkelőben volt, azonban első sugarait már lehetett látni, ami egy kis fény adtak a szobába.Kikeltem az ágyból és felöltöztem, majd rögtön kifele vettem az irányt. Odalépek a pultos férfihoz.
- Jó, elvállalom. Mit kéne tenni?
Magam se tudom, hogy miért tettem ezt, de igazából mindegy is. Remélhetőleg érdekes lesz. Az ő érdekében is, mert ha nem, akkor lehet megölöm.

**Kenshiro Yori** Csüt. Május 19 2016, 21:49

A visszatérő rémálmok nem hagytak az éjszaka sem magadra. Kínjaid szinte minden nap átéled, nevezhetjük ezt a te tiszta elméd béklyója. Üvöltésedre a szomszédból egy idegesnek hangzó kopogást hallhattál, de abba is maradt. Talán egy másik vendégnek megzavarhattad a pihenőjét, de ez ebben az állapotban koránt sem érdekelt, fogjuk fel a Nap felkelte előtti ébresztőnek szántad Elég hangos kiáltásod. Miután rendbe szedted magad egyből a pultoshoz indultál ki már örömében a markát gyötörte.
- Remélem kellemes éjszakája volt. - Jelentette ki a talán koránt sem megfelelő kijelentést a nem túl megfelelő pillanatban. Látszott az arcán, hogy fogalma sincs az esti történtekről egyfajta udvariasságnak szánta mondandóját.
- Remek, remek. Kövess légy oly szíves. - Fordított hátat és invitálóan integetett válla felől. A fogadó konyháján keresztül egy kamra szerűségbe kalauzolt a figura, majd egy nagyobb hordót gördített odébb a sarokban. Egy csapóajtóra lettél figyelmes a padlón, melyet a férfi fel is nyitott és egy létrán kezdett lemászni. Gyanúsnak tűnhetett a dolog, hogy hová is akar vinni téged az illető. Még is milyen beteg dolog járhat az agyában ha már az alagsorba kell vele menni. Kettesben. Más sajnos nem tehettél mint, hogy követted kérdő tekintettel egészen három fordulónyira a csapóajtó aljában elterülő csatorna rendszerben. Végül egy tágasabb részhez értetek, hol több férfi és nő is vígan iszogatták italukat, társasjátékokat és kártya féléket játszottak, nagy szerencsejátékos Mekkának tűnt az első körben. Próbáltál nem lemaradni a köpcös úrtól ezek között a vadidegen és gyanús emberek között, majd egy hatalmas parafa tábla előtt áltatok meg. A tábla tele volt tűzdelve különféle felhívásokkal, körözött emberek és levadászásra váró állatok posztereivel melyek aljában a munkáért járó díjat lehetett olvasni. A férfi egyet letépett a falról majd feléd nyújtotta.
- Ez fiam, maga a fogadó, a Rejtett Utazó. Egy olyan titkos céh vagyunk, kiknek felhívásokat küldenek, hogy oldjuk meg a problémákat melyeket más emberek nem tudnának. Különlegesnek tűnsz és azt hiszem itt megtalálhatod amit keresel. - Vázolta fel a szituációt majd intett a csaposnak és egy italt hozatott neked. Az, hogy tovább hallgatod a pultost és az ő munkáját fogadod el, vagy keresel inkább magadtól egy számodra megfelelő munkát, ez csak rajtad áll.

//Ha elfogadod leültök és megbeszélitek a melót, ha viszont sajátot választasz kifelé indulsz megkezdve a missziód. //

**Kenshiro Dai** Pént. Május 20 2016, 17:41

Ébredésem nem volt éppen kellemes. Hosszú ideje gyötörnek már hasonló álmok, azonban ehhez nem lehet hozzászokni. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és magamra kaptam a felszerelésemet. A szomszédok láthatóan nem nagyon örültek a hangoskodásomnak, azonban engem ez egy cseppet se érdekelt most. Legszívesebben átrúgtam volna a falat. Tekintve az épület szerkezetét talán még sikerült is volna egy lyukat ütnöm, de jobbnak láttam inkább visszatartani ezt a késztetést. Álmos, nyúzott arccal megyek a szobámtól a bejáratnál lévő pultig. Ott már a jól ismert kövér fogadós fogadott. Kijelentésére inkább nem válaszoltam, csak üres tekintettel néztem rá. Tudom, hogy a legkevésbé sem érdekli, hogy milyen volt az éjszakám, ez mindössze udvariasságból mondta. Mikor mondtam, hogy érdekelne a munka rögtön hátat is fordított és elindult hátra, közbe jelezve nekem, hogy kövessem. Egy szó nélkül mentem utána. A konyhán keresztül utunk végül egy kamrába vezetett. Nem tűnik túl biztatónak a dolog, ha ilyen eldugott helyen kell megbeszélnünk a dolgokat. Azonban ki vagyok én, hogy ilyet mondjak? Persze utunk itt nem állt meg. Egy hordót gördített arrébb a sarokban, ami alatt egy csapóajtó volt. Itt egy pillanatra elgondolkoztam, hogy mibe is kevertem magamat. Titkos hely a fogadó alatt. Nem sok jót sejtet. A férfi elkezdett lemászni a létrán, majd egy nagy sóhaj után én is követtem a példáját. Gondolom már amúgy is késő lenne meggondolni magamat. Egy kis séta utána a csatornába, végül megérkeztünk a helyre. Az eddigi szűk folyosóktól eltérően egy nagyobb, tágasabb terembe értünk. Körbe asztalok, amiknél férfiak és nők, láthatóan jó hangulatban iszogattak és különböző kártyajátékokat játszottak. Sose voltam oda a szerencsejátékért. Főleg, mert nagyon fel tudott idegesíteni, mikor nem én nyertem. Egyszer félhavi pénzemet eljátszottam egy fickó ellen, míg a szervezetnél voltam. A vége az lett, hogy az arcába borítottam az asztalt. Most azonban nem játszani jöttem. A fickó egy parafa táblához vezetett, amin nevek és képek szerepeltek, illetve egy pénzösszeg. Nem kellett zseninek lenni, hogy ezek mit akarnak jelenteni. Itt lehet mindenféle fejvadász munkát elvállalni. Kérdés, hogy mennyire legális ez a tevékenység, azonban az itteni embereket az ilyen gondolom nem nagyon izgatta. Kicsit nézegettem a felhívásokat, majd a fogadóshoz fordultam.
- Érdekesnek hangzik. Legalább lesz egy kis izgalom az életembe. Magam milyen munkát ajánlana?
Egy lapot letépett, majd felém nyújtotta. Gyorsan ránéztem, közben helyet foglaltunk az egyik asztalnál és egy italt hozatott nekem.
- Mik a részletek? Mi az amiről tudnom kéne?
Egy pillanatra se fecséreltem az időt. Az italba néhányszor belekortyoltam, azonban nem szándékoztam munka előtt részegre inni magamat, így inkább nem ittam sokat, még ha nem is a legudvariasabb a dolog.

**Kenshiro Yori** Hétf. Május 30 2016, 19:30

//Kenshiro Dai //

- Érdekesek bizony, és garantál az izgalom és az élvezet is egyaránt. – Mondta, majd a népek felé fordult széttárt karjaival hadonászva akárcsak egy karmester. Előrevezényelt szavait pedig céltudatosságod csak nyelte magába akárcsak a pár korty italt, melyet óvatosan kortyolgatsz. Közben az összegyűlt emberek tovább hahotáznak, kártyáznak vagy dárcz nyilaikat dobálják halálos pontossággal a céltáblákba, vagy bátrabbak fején pihenő almákra és egyéb dolgokra célozgatnak.
- Hogy milyen munkát? Látszik rajtad, hogy helyt tudnál állni egyedül is. Így egyszerű likvidálások, pénz behajtás, fuvarozás, mármint kézbesítés. Esetleges nyomozások, ha inkább az effélék vonzzák természeted. – Vázolja fel visszafordulva feléd, majd elfészkelődik pár pillanatig a számára is túl magasnak látszó széken, összekulcsolja ujjait majd belekezd ismét.
- A részletek egyszerűek. Három embert látsz a képen mind a hármukért külön-külön jár a fizetség így ha van kedved egyikükkel is végezhetsz, vagy bezsebelve a teljes jutalmat mind a hármukat is a túlvilágra küldheted. – Mutogat tömzsi ujjaival a képeken. Az első személy egy fiatal lánynak tűnő alak. Mivel mindegyik kép rajzolva van, így csak sejtetik a képek az igaz valót. A lánynak rózsaszín haja van és mintha valamiféle fülmelegítő szerű felszerelés lenne a fülein. A középső fickó egy brutálisnak tűnő óriás, hosszú fekete hajjal, bozontos szemöldökkel és egy kétkezes baltával a vállán. A másik szélső egy színes bőrű napszemüveges férfi, afro frizurával. Szájából egy szétrágcsáltnak tűnt cigaretta lóg, vállához egy vélhetőleg katana tokja simul.
- Ők lennének a célpontok. Bár ha nem tűnik túl hívogatónak az embervadászat, vagy kérdésed lenne, tedd fel bátran!

**Kenshiro Dai** Hétf. Május 30 2016, 22:57

A fickó lelkesen kezdi nekem magyarázni nekem, hogy miféle munkák is akadnak erre fele. Könnyű megmondani, hogy nem éppen legális tevékenységet folytatnak, de ki vagyok, hogy emiatt ítéljem el őket. Közben persze a hely zeng a körülöttünk ülő emberek nevetésétől, beszélgetéseiktől. Elég zavaró volt számomra. Hirtelen képek villantak be pár hónappal ezelőttről. Ahogy mind ott ültünk az asztaloknál és ezekhez az emberekhez hasonlóan. Előttünk bőséges vacsora, kezünkbe pedig a sörös kupákkal mulattunk. Mellettem Kuroneko ült és szokásához híven folyton engem nézett. Hirtelen a fejemhez kaptam. Ahogy ezt a képet láttam erős fejfájás tört rám, de szerencsére egy pillanat alatt elmúlt. A férfi is könnyen észrevehette, azonban gyorsan megnyugtatom, hogy semmi gond nincs. Majd folytatja a magyarázatot. Úgy nézz ki, hogy bérgyilkos munkára akar felkérni. Csináltam már azelőtt ilyet, szóval nem nagy gond, azonban nem vagyok benne biztos, hogy bele akarok-e menni. Megnézegetem a rajzolt képeket az áldozatokról. Sokat nem mondanak a dolgok, így ha bele is megyek, akkor is több információra lesz szükségem.
- Értem! Akkor lenne is pár kérdésem. Első sorban szeretném megtudni, hogy miért is került ilyen szép pénz ezeknek az embereknek a fejére? Alapvetően nem vagyok válógatós, ha munkáról van szó, de nem gyilkolok ok nélkül és főleg nem olyanokat, akik semmi rosszat nem tettek. Ahonnan én jöttem már csináltam ilyet, de meg voltak az elveink és szabályaink, amihez továbbra is tartani szeretném magamat. Másodszor, szeretnék bővebb információkat. Kezdjük a nővel. Ki ő és merre találom? Kell-e bármiféle ellenállásra számítani? Gondolok itt arra, hogy van-e bármiféle harci tapasztalata, vagy esetleg van-e őrség mellette? Kell-e, illetve ha igen, akkor miféle bizonyítékot hozzak a haláláról?
Kérdések sorával bombáztam a férfit. Nem is csoda. Egy ilyen munka tervezést igényel. Nem lehet csak berohanni összevagdosni mindenkit és kirohanni. Vagyis lehet, de nem biztos, hogy élve távozik onnan az ember. Ezt még a mostani roncs állapotomba is jól tudom. Kortyolok még egyet az italomból, miközben figyelek a válaszára.

**Kenshiro Yori** Csüt. Jún. 30 2016, 18:30

// Kenshiro Dai //

Ahogy múltad folyamával sodródtál, arcod kissé eltorzult az emlékképek láttán. Vendéglátód kérdően tekint rád, de látszólag tényleg hamar visszatértél a jelen körforgásába. A munkával kapcsolatban, érzéseid nem csapnak be, tényleg illegális munkáról van szó. Bár a munkák illegalitása és a szervezet alapításától eltelt idő valószínűleg okot ad arra, hogy az itt dolgozókat valami fensőbb erő is oltalmazza munkáik során. Nem isteni és egyéb misztikus védelem, inkább a pénz által megvásárolható emberek, őrök, nemesek és zsoldosok, ők azok, kik zsebei tele vannak tömve és lefizetve oltalmazzák a bérgyilkosok munkáját.
A munkát illetően csináltál már régebben hasonlót így veszed is a bátorságot a képek elemzése után és megpróbálsz jobban belefolyni a szakma rejtelmeibe.
- Pénzt bárki feltehet, bárki fejére. Meglátsz egy embert és úgy véled nem szimpatikus, el kéne tüntetni. Te behozod a felhívást és feltünteted az árat. Mások azért tesznek nagyobb pénzeket, hogy vérszemet kapjon az elvállaló így hamarabb likvidálja az illetőt. Hogy ezek miért kaptak ilyen magas jutalmazási díjat? – Mutat végig egyesével a képeken, majd ujjai mindegyik képen egy furcsa szimbólumra mutatnak. Az alakzat mintha a fű országának szimbóluma lenne, körülötte akárcsak lángoló nyelvek törnének az égbe és egy vigyorgó alak formája vehető ki a lángok közül.
- A céhük neve ismeretlen, de céljaikra hamar fényderült. Az országnak akarnak ártani, a mi országunknak. Bűnözők kik ártatlanokat, fiatalokat és öregeket fosztanak meg vagyonuktól és tesznek, el bárkit láb alól ki akadályozná őket céljuk elérésében. – Vázolja fel első kérdésedre válaszait, majd állát tenyerébe temeti.
- Az elveidet és szabályaid nem vagyok képes felrúgni. Itt nálunk a Rejtett Utazóban nem kívánjuk megváltoztatni az embereket. Cselekedj, ahogy kívánsz, csak a munka sikere a fontos. Na meg persze hogy élve vissza térj új kontaktokat felvenni. – Nyel egy mélyet majd kezébe veszi a rózsaszín hajú lány képét, s arccal feléd fordítja.
- A neve Henkou Yaki. Fiatal lány, de annál erősebb. A chakra manipulációs technikái és elemi beállítottsága ismeretlen. Sajnálatos módon, akik eddig a kutatására indultak nem tértek vissza. Őrség lenne e mellette, gyanítom egy pár fős csapat óvja a hölgyet, de nem hinném hogy szüksége van rá. Bizonyítéknak elég lesz egy tincse, esetleg a fülén hordott ékszer, vagy nem is tudom, minek hívhatnánk azt a valamit. De hol is találod pontosan arról inkább körbe kellene szaglásznod a környéken, bár ezt csak óvatosan tedd. Sejtem nem nekem kell kioktatnom téged, hogy miként is járj el. Ügyes kölyöknek nézel ki, csak megoldod. – Vázolja fel a kérdéseidre a talán nem túl kielégítő válaszokat, majd csak tovább ül veled szemben, olykor belekortyol az italába és várja az esetleges, további kérdéseid.

// Kései reagomért és a megvárakoztatásért az ellenőrző Staff taggal 5 CH-t jóvá iratok. Utólag is elnézésedet kérem a hiányzás miatt! //

**Kenshiro Izuna** Kedd Júl. 05 2016, 15:58

// Ayanokoji Takashi //

Élő víztározóként rontottam be a házba miután elkapott a vihar. Bosszankodva néztem végig az átázott ruháimon és a hajam kifacsarván egy kisebb vízesést árasztott. Arra már nem nagyon gondoltam, hogy házon belül állok és egy jókora tócsa keletkezett alattam. Körülnéztem hogy nem látta-e senki, de aztán elhessegettem a gondolatot, hisz csak Kazuya tartózkodik itthon és Ő sem járkál sokat. Szerencsémre persze éppen most bújt elő az öreg. Azzal voltam elfoglalva hogy mérgelődjek, így nem meglepő, hogy nem figyeltem fel jöttére. Megszólított és hirtelen nem is tudtam hova álljak, hogy eltakarjam a nagy pocsolyát. Végül mosolygott egyet és visszajött egy törölközővel.

- Köszönöm, Kazuya-sama. - adtam hálám a figyelmességéért és elkezdtem szárítkozni. A ruháimmal sajnos nem tudtam mit kezdeni, kénytelen leszek őket lecserélni, de a hajamból ki tudtam itatni a vizet nagyjából. Igaz úgy néztem ki a dörzsölés miatt, mint aki már napok óta nem látott fésűt. Kazuya hirtelen felszólalt és a kezem ügyébe nyomott egy cetlit, mondván jól jöhet nekem. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet olyan érdekes ezen a darab papíron, így felvontam a szemöldököm és kíváncsian vártam a magyarázatot, miközben a papírt forgattam és nézegettem. Gyógynövény? Hát ez igazán izgalmasan hangzik... Mindenesetre annyit biztos, hogy érdekesebb lesz kimozdulni végre, mint itthon ücsörögni. Szóval banditákkal is összefuthatok. Az legyen a legkevesebb, legalább alkalmazhatom rajtuk az új technikámat! Felcsillant a szemem és kinyitottam a papírt, ami egy öt sziromlevelű virág rajzát rejtette. Kiegészítette nekem a rajzot két színnel, hogy biztosan felismerjem a növényt. Belül vörös, kívül kék. Milyen különös színkombináció. Csak el ne felejtsem! Majd még párszor elismételgetem az úton, hogy biztosan a fejemben maradjon. Vajon mire használhatják, hogy ennyire fontos a beszerzése és minket bíznak meg? Ezt a felhajtást mindössze nyolc darabért... Érdekes.

Kazuya rátette a kezét fejemre és összeborzolta törölközőn keresztül a már eddig is kócos hajamat. Gondolom ez amolyan szeretet kinyilvánítás a maga módján, ezért mosolyogtam egyet. Óvatosságra intett és hogy öltözzek fel jobban. Az időjárást tekintve ez teljesen érthető.

- Úgy lesz, köszönöm. Ha Mika addig visszatérne, kérem biztosítsa Őt is, hogy minden rendben lesz velem. Ahogy ismerem, aggódni fog értem. - kértem Kazuyát, elvégre a nyakamat merném tenni rá, hogy még a gyógynövény szedést is veszélyesnek gondolná és nem engedne el.

Az első dolgom az volt, hogy száraz ruhába öltöztem és rendbe szedtem a hajam. Átkutattam a szekrényeket valami köpeny után, ami védhet az esőtől és találtam is egy fekete, csuklyás köpenyt. Összeszedtem a ninja eszközeimet: a drótot, a shurikeneket, a kunaiokat, a senbonokat, a füstbombákat és a robbanó cédulákat. Ezeket elraktam az széles övtáskámba és a shurikentartómba. A hátizsákomba belepakoltam a tekercseim és a szerszámkészletet valamint az elsősegélydobozt és az energiatablettákat, a vizes kulacsom és még két almát, mert akármennyire is kerestem, nem volt más otthon. A cetlit gondosan a zsebembe tettem, még csak az kéne, hogy itthon hagyjam. Na meg persze magamhoz vettem a tanto-mat, talán szükségem lehet rá. Picit úgy éreztem magam, mint egy málhás szamár, de inkább legyen elővigyázatos az ember.

Magamra öltöttem a köpenyt és elköszöntem Kazuyától, majd útnak eredtem. Közben ismételgettem magamban a "belül vörös, kívül kék" szavakat, hogy tényleg ne felejtsem el, mert leégne az arcomról az összes bőr, ha rossz virággal állítanék vissza. Betettem a lábam az erdőségek területére és eddig eseménytelenül telt a túrám. Pont úgy néz ki, mint akármelyik másik erdő. Nem hiszem, hogy túlságosan tartanom kéne tőle. Gondolatom Mikára szállt ismételten. Vajon mit csinálhat most éppen. Ő is erdőben barangol? Vajon gondol-e rám? Biztosan. Lehet, hogy éppen most is. Remélem sikeresen elvégzem ezt a küldetést és büszke lesz rám.

**Ayanokoji Takashi** Csüt. Júl. 07 2016, 23:06

// Pici Kenshiro kislány //

Belül vörös, kívül kék. Belül vörös, kívül kék. Vörös, kék, vörös, kék. Ha más nem is, a rövid időn belüli szavakra való fókuszálás kifejezetten erdős területen a specialitásoddá vált. Már önmagában ezért büszke lehetne rád nővéred! Talán te is így érezhettél, miközben egyedül róttad a fás területeket. Eközben szemeid élesek voltak mint elméd, a szirmokat komolyabban vadászták mint egy óriáspókháló a saketól bódult muslincákat.
A moha lágyan ölelte szandálod minden egyes léptednél, mintha csak kárpótolni akarna a szakadó eső miatt okozott kellemetlenségekért. Az elsőnek közönyösnek tűnő erdő lassan pompázni kezdett a felhők között kibúvó nap sugarai és a szakadó eső közös színjátéka alatt. Különös pillangók bújtak meg a fák menedéket nyújtó törzseinél amiket te is könnyű szerrel észrevehettél.
Idővel egy tágabb területre jutottál ki ahol válaszúthoz érkeztél. Jó erdő révén útmutató nem állt rendelkezésre tábla formájában, csakis a kunoichi érzékeid vezethettek jó irányba. Jobb oldali irányba meseszerűen világított egy pontra a nap, mintha csak egy felsőbb erő akarna jelezni neked. Lehet pont egy növényre mutat, esetleg egy sziklára? Nem tudtad kivenni abból a távolságból. Mielőtt még szemügyre vehetted volna a bal oldalt is, abból az irányból egy sikoly hallatszott, egy-két ijesztően gyermekded hangú kiáltással párosítva.
- Ne, kérem ne! Ne!
Megrázó lehet mindenkinek egy segélykérés, ilyenkor az adrenalin túlságosan mély helyet bélel az ember testében. A kérdés viszont az, hogy felhasználja-e ezt az adrenalint, vagy inkább elnyomja? A döntés a te kezedben. Vajon helyes lesz?

**Kenshiro Izuna** Pént. Júl. 08 2016, 18:09

// A jó ÖREG Takashi :3 //

A végtelennek tűnő rengeteget járva egészen elmélyedtem gondolataimban. Olyannyira, hogy párszor fel is bukdácsoltam egy-két a kelleténél jobban felszínre törő fa gyökerében. Ezt persze nem hagyhattam szó nélkül és késztetést éreztem, hogy mindre ráolvassak egy átkot. Úgy tűnik, a természet szeret tréfát űzni velem. Biztosan ez lehet az oka az engem ért csapásoknak. Igyekeztem kizárni minden zavaró vagy esetleg bosszantó tényezőt és a valódi feladatomra koncentrálni. Bár kicsit nehéz, mikor az ember arccal sétál bele egy sunyi pókhálóba, ha nem néz előre. Hogy is nézhettem volna, hisz a földet kellett bámulnom. Hunyorogva legeltettem szemem a talaj mentén lapuló növényeken, mintha csak mindet gyanúsítanám. Egyszer-kétszer már annyira meg akartam találni a gyógynövényt, hogy akarva-akaratlanul beleképzeltem magamnak, hogy ráakadtam egy példányra és szélsebességgel rohantam le az áldozatot egy "Áháááá!" kíséretében. Természetesen ezek csak vaklármák voltak, de már kezdett alábbhagyni a lelkesedésem.

Épp jókor bújtak elő a nap sugarai a felhők árnyai mögül. A fény megcsillogtatta az esőcseppeket ezzel beragyogva az erdőt, és talán a kedvemet is. Áhítattal tekintettem végig az erdő élőlényein. A figyelmemet leginkább a fatörzseknél lappangó lepkék kötötték le. A legváltozatosabb színkombinációban pompáztak és különféle minták ékítették apró szárnyaikat. Csillogó szemekkel pillantottam körbe és elmosolyodtam.

- Látod, van neked jó oldalad. Mutogathatnád gyakrabban is! - dünnyögtem az orrom alá az anyatermészetnek címezve. Csak nehogy kihívásnak vegye...

A moha borította ösvény, amit lábam taposott hirtelen kettéágazott. Kezemet szemeim fölé raktam, hogy ne vakítson el a nap és könnyeben ráláthassak a két lehetséges irányra. Na nem mintha ez élesített volna a látásomon, de legalább nem könnyeztem. Nincs hozzászokva a szemem ilyesmikhez, főleg ha egész nap csak a lakásban vámpírkodok. A jobb szélen valami csillogott, ami ösztönösen odavonzotta tekintetemet és kíváncsivá tett. El sem gondolkoztam volna melyik az általam vélt helyes irány, ha nem hallok egy vérfagyasztó segélykiáltást a másik szélről. Annyira csalogatóan fénylik az a valami a jobb oldalon, de végre itt lehetne a várva-várt hősi belépőm és elsüthetném az új technikám is. Csillog-segít... Csillog-segít... Segít! Óvatosan megindultam a kiáltás irányába a lehető legkevesebb zajt keltve. Tervem szerint a fák kitakarnának és meg tudnám lesni, hogy mi folyik itt éppen és kivel állok szemben.

**Ayanokoji Takashi** Vas. Júl. 10 2016, 15:10

Szökött ninja ide vagy oda, egy segélykiáltást egy jóra való kunoichi sem enged el a füle mellett. Te is egy ilyen ember vagy, elszántságod és tapasztalatod segítségével puma léptekkel közelítetted meg a baj forrását. Szerencsédre az erdő megannyi megbújásra való lehetőséget tudott nyújtani hősies, mellesleg szerény személyednek. Az eső is kedvezett neked, hisz alapjáraton halk lépteidet a verődő víz hangja is leplezte. Immáron biztosan kijelenthetted a természet anya most neked drukkol. Rövid időn belül el is érkeztél egy tökéletesnek bizonyuló pontra.
A nap tündöklő sugarai megvilágították a várva várt jelenetet, ami immáron a te szemeid előtt is megmutatkozott. A látvány viszont közel sem volt olyan fényes. Egy hét, maximum nyolc éves kisfiú egy nálad kb. két és fél fejjel magasabb, hegyomlással felérő férfi ruháit rángatta, aki épp egy földön fekvő, hölgynek tűnő alakot próbált meg megfojtani. Egy második férfi egy hordón ült nem messze, ki csak fél szemmel figyelte a történteket, megdöbbentően bamba képpel. A pár másodperc alatt míg figyelted őket elkaptál több hasznos információ morzsát is, amiből következtetni tudtál.
A kisfiú szájmozgása és hangja késett, mintha csak egy másfél másodperccel eltolták volna. Emellett a hordón ülő férfi olyan szinten unatkozott, hogy el is ásította magát. Minden bizonnyal az emlegetett banditákkal futottál össze, de akkor miért vannak patyolat tiszta civil ruhában? Mert bizony abba voltak. Több sebből is vérzett az előtted lezajló szituáció, még szerencse hogy Mika és az akadémia megtanított egyet s mást neked a kunoichi fortélyokról.
- Ne, kérem! Hagyja békén!
A szituációt elemezve több bökkenő is lehet, hisz ha berontasz, akár az új jutsuddal is, legalább egy ellenfeled lesz és az nincs kizárva hogy a nagy darab férfi lesz. Hiszen a doton jártasságoddal és fizikai erőddel nem valószínű hogy kellőképpen a föld alá tudnád húzni. Egy terv kell. Egy eszes terv. Egy olyan terv amire Mika is büszke lenne.

**Kenshiro Izuna** Hétf. Júl. 11 2016, 22:18

Lopakodva közelítettem a segélykiáltás irányába, hogy felmérhessem a helyzetet. Szerencsére észrevétlenül jutottam el rejtekhelyemre, amit egy fa védelmében leltem meg. A nap reflektora megvilágította nekem a jelenetet, mintha csak egy színpadi előadást láttam volna. Egy hústorony fojtogatott egy földön fekvő nőt, mindezt pedig egy kisfiú próbálta meg csekély eséllyel megakadályozni úgy, hogy a férfi - már ha az ilyet lehet annak nevezni - ruháját rángatta. Magam is megdöbbentem, amint szemtől szemben tapasztaltam, milyen emberek léteznek. Csalódottságot és dühöt éreztem. Minél hamarabb le szerettem volna számolni azzal a mamlasszal. Viszont akármennyire fűtött a vágy, hogy azonnal berontsak valami nagyon különös érzet fogott el. Mintha nem lenne minden rendben.

A kisfiú rángatta a férfi - egyébként makulátlan - ruháját és keservesen próbálta megmenteni. Talán az édesanyja lehet? Mindenesetre fontos személy lehet a számára. Ami a legfurcsább viszont, hogy a hangja késleltetetten szólalt meg. Láttam a saját szememmel, ahogyan mozog a csöpp szája és a füleim bohó játékot űzve később fogták a hangokat. Emellett volt még egy férfi, aki igazán kedvetlenül üldögélt egy hordó tetején pár méterre a jelenettől. Esze ágában sem volt közbeavatkozni, ez azt sejteti, hogy a másik cinkosa. Az ásítás, amit megengedett magának pedig egyenesen felháborító volt. Mégis kinek képzeli ez magát?! Lehet, hogy visszataszítóan hangzik, de mégis a kisfiú kötötte le leginkább a figyelmem. Mi történt a hangjával? Tudom, hogy léteznek hang alapú jutsuk, de lenne olyan, ami más hangját is befolyásolja? Hisz csak pár másodpercet csúszik a hangja. Mégis miért van erre szükség? Olyan abszurd ez az egész... Talán genjutsuban lennék? De a hölgynek nincs sok ideje hátra, ha továbbra is fojtogatják. Nem vesztegethetem az időmet.

Emlékszem, Mika még otthon meg akarta tanítani nekem a genjutsu feloldó technikát. Én persze nem tartottam elég hasznosnak és egyből a támadó jutsukra koncentrálódtam. Szerencse, hogy az Akadémián szorult belém némi tudás, na meg a nővérem is tömte mindenféle okossággal a fejem. Akkor fölösleges elméletnek tartottam, de lehet most mégis kapóra jön. Mivel nincs velem senki, hogy külső behatással szedjen ki ebből, így magamtól kell intézkednem. Lehet hogy mindez fölösleges, de mégis annyira bizarr. Legalább elmondhatom, hogy szereztem harci sebesüléseket. Az már részlet kérdés, hogy magamtól. Előhalásztam egy kunait és a felkaromhoz tartottam. Görcsösen összeráncoltam a homlokom és lehunytam a szemem. Tudtam, ami most fog következni, az fájni fog. Egy határozott mozdulattal beledöftem a kést a karomba várva, hogy a fizikai fájdalom felülemelkedjen az illúzión. Ha pedig ez az egész helyzet valódi... Akkor remélem még nem lesz túl késő, hogy cselekedhessek.

**Ayanokoji Takashi** Kedd Júl. 12 2016, 19:27

// Ejnye-bejnye, az a bibi megmarad. Very Happy

//

Értékes véred a talpad tájékán lévő fűn gyöngyözött, szinte már eláztatva azt. A jelenet részvevői hirtelen odafigyeltek irányodba, minden bizonnyal a seb keletkezése közben kiadott hangok miatt, amiket sajnos az eső nem mosott el teljesen.
- Van ott valaki? - Kérdezte a nagy darab férfi miután abbahagyta a nő fojtogatását.
- Miféle kérdés ez te ostoba... Szerinted válaszol, hogy igen? Ch! Megyek és megnézem. - Fel is kelt a hordójáról az unott képű férfi, derekáról egy tantonak tűnő fegyvert előrántva. Ábrázatát szintúgy megtartotta, mintha ezt is már vagy ezerszer átélte volna ugyanazzal a kimenetellel. Eközben az egyik háta mögött lévő bokorból kibújt egy szemtelenül fiatal kis srác, akinek felszerelése egy szakadt egyberuhában és egy bicskanyitogató vigyorban mutatkozott meg. Kezei egy kos kézpecsétet mutattak, majd szép lassan zsebeibe csúsztak.
- Ember ezt a kellemetlenséget. Mindegy, már úgyis untam ezt a színjátékot. - A hang tőle jött nem volt vitás, viszont a hang amit kiadott pont ugyanolyan volt mint a nőt védelmező kisfiúé. Aki mellesleg szerepet váltott hirtelen, nyújtózott egyet majd feloldotta technikáját, ami minden jelet szemügyre véve arra utalt hogy egy henge no jutsu volt. Egy 180 cm körüli közepes testalkatú férfi tornyosult a gyermek helyére felszerelve egy-egy tekkennel az öklein. Nem kellett kétszer átfutnod a történteket, egyből rájöttél hogy a helyzet amibe csöppentél egyáltalán nem egy genjutsu volt. A helyzeted kezdésnek nem volt túl rózsás, de szerencsédre a betonfal tekintetű férfi kifejezetten lomhán indult irányodba. Körülbelül 9-10 másodperced lehet mire biztosan beér téged a férfi, ha nem változtat a tempóján természetesen. Szorult egy helyzet, de jöttek már ki ninják sokkal, de sokkal nehezebb szituációból is. Mika biztosan büszke lenne ha egy sikertörténettel állnál neki elő hazatértére, no persze mellé még meg kéne szerezni a gyógynövényeket is, de mindent csak sorjában, nem de?

Állapot: 80% (Vérző kar, közepesen mély seb. Ha a vérzés nem állítódik el egyértelműen további hátrányokat okozhat.)
Chakra: 100%

**Kenshiro Izuna** Szer. Júl. 13 2016, 14:43

Ó! Ó te jó ég! Folyik a vérem! Bár... Így is úgy is folyt volna, de mégsem változik semmi. Ráadásul még fel is figyeltek rám. A meglepetéstámadásnak lőttek. Milyen remek ötlet volt, "Biztos genjutsu..." - Na persze! Hülye akadémiai órák! Most itt van a karom amiből szivárog a vér és be kéne kötöznöm, de nincs időm, mert tartanak felém. Futni nem fogok, ez tiszta sor. Nem menekülök el a helyzet elől. Belemegyek, legyen akármilyen nehéz is. A hordón ülő semmirekellő fickó megindult irányomba. Amúgy is irritált, majd gondozásba veszem. Ezt nem hiszem, hogy annyira unni fogja.

Közben az egyik bokorból előbújt egy kisgyerek szakadt göncökben és a hang, ami erre csalt a kezdetekkor minden bizonnyal az övé volt. A feltételezett másik pedig abbahagyta a jajveszékelést és egy egyszerű alakváltó technikát szüntetett meg. Ha jobban belegondolok, elég furcsa lett volna egy mély hangon megszólaló kisgyerek. Egy magas, de nem annyira masszív testalkatú férfi jelent meg a helyén egy tekkennel az öklein. Hát ez szuper... Túl erő ide vagy oda, egyesével nem okozhatnak gondot. Csak ügyesen kell ártalmatlanítanom őket.

Először arról kell gondoskodnom, amelyik felém tart. Bevethetném az új technikámat, mert Ő nem tűnik annyira durva fizikumúnak, mint a másik. Viszont elég nyilvánvaló módja a támadásnak, hogy besüllyedek a föld alá és valószínűleg ott fogok kikötni. Ha nem buta valaki, akkor sejtheti. Viszont ha elrejtőzöm és úgy megyek be a föld alá, már közel sem biztos hogy számít rá. Előszedek egy füstbombát és levágom a földre, majd amíg takarásban vagyok a Shinjou Zanshu no Jutsu-t alkalmazva besüllyedek a föld alá és a chakrámat földbe vezetve bemérem az ellenfelem pontos helyzetét, majd kinyúlok, elkapom a bokáját és a föld alá próbálom rántani. Ha már csak részelegesen is bemegy a talajba, nekem az is megfelelne. Majd kifelé jövet egy robbanó jegyzetet tapasztanék a mellkasára, hátra ugranék és feloldanám egyből. Nincs vesztegetni való időm ebben az állapotban, meg idegrendszerem sem. Igazán bosszantó egy ilyenbe belesétálni és el kell nyerniük érte a méltó jutalmukat... A többiekkel remélem csak később kell majd bajlódnom.

**Ayanokoji Takashi** Csüt. Júl. 14 2016, 19:51

Szinte ösztönös elhatározással cselekedtél a terveid szerint. A füstbombád takarásában sikeresen lerántottad az ellenséges férfit nyakig a föld alá, ezáltal nem kicsit meglepve őt. De talán az jobban meglepte mikor hátraszökkentél egy nagyot és aktiválva a mellkasán lévő jegyzetet cafatokra robbantottad. Mit lehet tenni egy ninja ritkán habozik, de talán te se számítottál arra a látványra ami utána fogadott.
A jegyzeted által keletkezett kráterben a férfi fél feje lógott ki, megannyi belsőséggel rajta és körülötte. Koponyája megfelezve szürreális látványt nyújtott, főleg hogy nyelve szinte teljes épségében lógott ki belőle. Szemei tágra nyíltak voltak, mintha még mindig nem értené, hogyan is érhetett vége élete, ilyen hamar, ilyen gyöngének tűnő lánytól. Te is tudtad jól elvetted a férfi életét, ezt cipelned kell magaddal örökre, de volt fontosabb dolgod is.
A robbanás gerjesztette égéstermék és a füstbomba jellegzetes füstjének kombinációja oszolni látszódott, minden bizonnyal a robbanás által keletkezett légáramlat is okolható volt ezért. Tudtad, csak pár másodperced lehet míg rád törnek a többiek. Ekkor viszont észrevetted hogy nem látsz teljesen a bal szemedre. Minden bizonnyal vér kerülhetett bele, pontosan úgy ahogy a ruhád szöveteibe. Hirtelen egy haragos ordításra és egy érdekes zajra lettél figyelmes.
- Kinyírom! Add ide azt a szart, kinyírom! - Ezután hallottad a jellegzetes hangot ami a fa recsegéséhez volt legjobban hasonlítható.
Ezt követően fém eszközök koccanását, csörgését hallottad, amiből egyből következtethettél az elkövetkezendő támadásra. Mire észbe kaphattál volna már hallottad is az esetleges fegyverek suhanását, épp szemből. Megállapítani hogy mennyi, vagy egyáltalán mi jön feléd lehetetlen volt, hisz a füst kétélű kardja téged is hátrányba hozott. De mint tudjuk a hátrány csak nagyobb kiugró pont lehet egy arra alkalmas kunoichinek, főleg ha van miért küzdenie.

Állapot: 78% (Vérző kar, közepesen mély seb. Ha a vérzés nem állítódik el további hátrányokat eredményezhet. Véres szem. Kissé véres ruha, csak fröccsenés.)
Chakra: 92%

- 1 robbanójegyzet

**Kenshiro Izuna** Hétf. Júl. 18 2016, 15:33

Indulataimtól vezérelve cselekedtem, szinte ösztönösen. Rendkívül dühített a szituáció amibe keveredtem. A felém tartó férfi ennek esett áldozatául. Minden úgy alakult, ahogyan elképzeltem. Mégsem voltam elégedett. Hiába használhattam végre a technikát, amit Kazuya-sama tanított nekem. Hiába aggathattam rá azt a robbanó cédulát. Amikor hátraugrottam és feloldottam a cetlit, egy olyan látványban volt részem, amit egyhamar nem fogok elfelejteni. Talán bele sem gondoltam, milyen elvenni egy ember életét hezitálás nélkül. Szemeim tágra nyíltak és pupillám összeszűkült, ahogy a füstbomba okozta felleg kezdett feloszlani a robbanás miatt.

A vér olyan nyomokat festett a ruhámra, amik tisztítással sem fognak lejönni róla. A bűnösség nyomát. A szemembe férkőzött, szó szerint. A bal szemgolyóm felületén a vörös folyadék szétterült és elegyedett a lelkem vérével. Talán azért könnyeztem, mert irritálta a szememet. Az igazság viszont az, hogy az elém táruló látvány viselt meg. Ki gondolta volna, hogy a gyógynövények után kutatás ilyen történéssorozatot von maga után? Én biztosan nem. Ám nem vagyok olyan helyzetben, hogy lesokkolódjak és az időmet vesztegessem, mégis... A férfi belsőségei kikívánkoztak testén kívülre. A koponyája, ami pedig a föld alól kilógott kettéhasadt és belepték az imént említett szervek cafatjaikra szakadva. Egyedül nyelve tűnt épnek, amit a koponyája keresztmetszete igen jól láttatott. A hányinger kerülgetett. Igaz, hogy kiskoromtól kezdve arra próbáltak nevelni, hogy védjem meg magamat és ne tétovázzak, ha úgy érzem ölnöm kell. Arra viszont senki nem készített fel, hogy milyen az, mikor elveszed valaki életét.

A karom továbbra is szivárgott, a bal szemem pedig homályosan mutatta a világot. Ha megdörzsölöm, talán még rosszabb lenne. Feldühödött kiáltás férkőzött fülembe és vészjósló zajok, nagy valószínűséggel fegyverek vad csörömpölése kísérte a hirtelen dühkitörést. A füst ugyan felszállóban volt, de még mindig eltakart annyira, hogy ne lássanak engem. Viszont így én sem láttam, ami felém közelít. És ha hallásom nem csal, akkor dobófegyver közeledik felém, de biztosan nem egy darab. Többről van szó. Szemből jönnek. Vajon mennyi időm van, míg ideér? Jobb, ha nem is várom meg, míg kiderül. Alkalmaznám a Shunshin no Jutsu-t és szélsebesen hátrafelé venném az irányt. Talán jobb lenne megvárnom, míg eltűnik véglegesen a füst, hogy lássam is mivel, avagy kivel állok szemben.

**Ayanokoji Takashi** Pént. Júl. 22 2016, 13:22

Balszerencsés szemből közelítő fegyvereket hátrálva kikerülni, főleg úgy, hogy a shunshin no jutsu által az erdős terület hepehupái és váratlan göcsörtjei nem fedik fel magukat időben. A felgyorsult sebességednek hála pillanatok alatt letudtad a kellő távolságot, pontosabban a kellő távolságot ahhoz hogy nekicsapódj egy nem túl messzi fának. Tudni illik a fürge test technika tulajdonságai közé beletartozik az is, hogy beláthatatlan terepen nehézkes lehet a használata. Szerencsédre ezt te is tudtad, és rövid reakcióidődnek hála, csak a jobb vállad pattant meg a technika végén. No persze ha a technika közben ért volna ez a balsors, minden bizonnyal el is töröd az említett becses részed.
Míg pattantál le a fáról a feléd repülő eszközök sokaságából három darab erőszakosan felhasította ruhádat, míg bőrödön csak karcolásokat ejtett. Amint leérkeztél a földre még egy fegyver fedte fel kilétét, ami nem más volt mint egy kunai tőr egyenesen áthasítva a már régebb óta vérző sebedet. Kellemetlen a régi sebeket felszakítani, főleg ha szó szerint történik.
Tudtad jól, fel kell tápászkodnod. A füst eloszlott és ki tudja milyen fegyverek álltak még a rendelkezésükre? Azonban a tápászkodást lehet késleltetni lesz érdemes, ugyanis fülednek hála újabb előnyre tettél szert.
- Már megint hova tűnt?
- Biztos szétcincáltad. Talán nem kellett volna az összes fegyverünket rápazarolnod... - A második hang a kis sráctól jött, az elsőt alapból is felismerted. Ezek alapján tudtad, a meglepetés dupla ereje bevethető lesz ellenük. Nem látnak téged és még egy hasonló támadást minden bizonnyal nem tudnak kivitelezni. Mellesleg a hallottak alapján nem túl eszes a banda.
Egyszer csak vérző karod lüktetni kezd, a vérveszteséged kezd a kellemetlen szintről a bosszantóra avanzsálni. El kell állítanod útját, méghozzá minél hamarabb.
Ahogy feküdnél a puha mohán éreznél valami furcsát, mintha valaki finoman megkocogtatná a vállad. Egyszer csak egy ismerős pillangó száll rá karodra, majd miután megpillantanád el is szállna karodról, pont szemeid elé. Elidőz előtted és még akkor se mozdul amikor mindketten hallotok egy közelgő lépéssorozatot. A lépések aprózottak, túl súlyosak ahhoz hogy a kis srácé legyenek és túl finomak, hogy az előbb még üvöltöző férfi tulajdonai legyenek. A pillangó csak lassan rebegteti szárnyait, mintha várná mi lesz a terved. Ahogy közelednének a lépések úgy gyorsulna a kis lepke pompázó szárnyai verése, mintha csak homokóra szerűen jelezné a hátralevő idődet. Megigéző, tényleg.

Állapot: 63% (Vérző kar, mélyebb seb. Három kunai által vágott sérülés, kettő hasi tájékon, egy háton, sokkalta inkább karcolások. Kissé zúzódott váll, sajog, de egyáltalán nem vészes. Véres, bár tisztuló szem. Kissé véres, megtépázott ruha.)
Chakra: 87%

- 1 robbanójegyzet
- 1 füstbomba

**Kenshiro Izuna** Vas. Júl. 24 2016, 20:33

Közel sem ment olyan könnyen, mint ahogy azt elképzeltem. Hát persze, miért is menne. A természet mindig ott van nekem. Még akkor is, amikor nem kéne. Egy fa várt rám és arra, hogy belecsapódjak hatalmas sebességgel. Nem kapcsoltam időben és a vállam ütközött a masszív törzsön, ezzel lökve el engem. Azt hiszem, hogy ezt még később megemlegetem. Most viszont az adrenalinlöket miatt nem érzem annyira a fájdalmat, bár így is sajog. Amíg ezzel voltam elfoglalva a dobófegyverekre már nem tudtam reagálni, de szerencsére csak vágást ejtettek, amint végighasították bőrömet. Már kezdtem picit megnyugodni, amit nagyon rosszul tettem, ugyanis egy kicsit késleltetve, de megérkezett még egy fegyver, amikor földet értem. Mintha csak célirányosan az előző sebemet kereste volna, úgy tépte át a kunai a húsomat, ezzel még intenzívebbé téve a karomon a vérzést. Igen, a karomon, ami nem mellesleg eléggé ramaty állapotban volt már eddig is.

Már majdhogynem teljesen eltűnt a füstfelleg és könnyedén lehetek továbbra is célpont. Vagy talán mégsem? A férfi és a kisgyerek szóváltása egy érdekes dolgot fedett fel számomra. Nem túl bölcs kiadni az ellenfélnek információkat a felszereltségről. Viszont nekem sem szabad elbíznom magam, pláne nem ilyen állapotban. Mondhatnám, hogy ez csak megtévesztés, de az ostobaság süt minden mondatukról. Az már valószínű, hogy nincs náluk több dobófegyver. Ám nem maradhatok itt a földön. Fel kell kelnem, akármennyire is nehéz. Legalább nem látnak még mindig.

Bár valami szemet szúrt és nem a vér volt az, ami a szemgolyómba fröccsent. Ha már itt tartunk, kezd apránként tisztulni a látásom. A lényeg, hogy nem értek valamit. Ilyen könnyedén vették, hogy egy társuk csak így elhullott? Tudom hogy volt egy dühkitörés és annak az eredménye az, hogy most itt fekszem a földön, de ez nem stimmel... Én addig nem nyugodnék, míg meg nem találom azt a személyt, aki elvette az életét annak, aki fontos nekem. Miféle emberek ezek? Hát pont ez az, semmilyenek.

Egyszerre a karom lüktetni kezdett és éreztem, hogy ha ez így megy tovább, akkor könnyen elájulhatok a vérveszteség miatt. Talán nem is azon kéne gondolkoznom hogy ártalmatlanítsam őket, hanem azon, hogy láthatnám el a sérüléseim. Ez biztosan nem pár másodperces művelet lesz, tehát valahogy el kell rejtőznöm és távolságot tartanom. Most nem látnak, így ha elkúszom egy fa mögé, talán nem veszik észre. Ahogy az ötlet repült át a fejemen, úgy szállt le karomra egy pillangó. Mintha láttam már volna valahol... Igen! Ilyen volt az is, amelyik egy fa törzsén vonzotta oda pillantásomat az utam során. Most viszont ahogy ráemeltem zöld szemeim, a fejem elé röppent rebegtetve aprócska szárnyait. Annyira gyönyörű.

Lépések zavarták fel elmélyedésem a kis teremtményben. Minden bizonnyal nem a hústoronyé, mert ahhoz túl könnyed. A kisfiúé sem lehet. Ki volt még ott? A nő... Kizárt. Ki lehet? A lepke egyre gyorsabban verdesett szárnyaival, mintha csak azt mondaná: Siess! Nem várhatom meg, amíg ideér. El kell bújnom. Megint ehhez kell folyamodnom. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hasznát fogom venni ennek a Lefejező technikának. Ha arra alkalmazható, hogy a föld alatt mozogjak és lerántsak valakit ezzel kiterjesztve a chakrámat az ellenfélre, akkor arra is jó, ha szimplán el akarok rejtőzni a talajban. Elvégre az már egy továbbfejlesztett változat. Azért előveszek egy kunait, ha esetleg felém dobna még valamit, aki erre tart éppen, hogy hárítani tudjak.

Ha időben be tudok süllyedni, akkor elég messzire mennék onnan ahhoz, hogy ne tudják hol vagyok. Akár egy szikla mögött, akár egy termetesebb fa mögött leülök a földre, ha elértem a kellő távot és elővenném az elsősegélydobozom. Fertőtleníteném sérüléseimet. Ez nagy valószínűséggel piszokmód fájna... Aztán bekötözném a karomat és elgondolkoznék rajta, vajon megéri visszamenni? Ha pedig ez az egész nem jön be, akkor feszülten várom ki és hogyan akadályozná meg azt, hogy elmeneküljek és csak remélni tudom, hogy nem leszek újabb sérülések áldozata.

**Ayanokoji Takashi** Kedd Júl. 26 2016, 11:47

Mielőtt a lépéssorozatok megmutathatták volna tulajdonosát teljes valójában, egy nem rég használt jutsu segítségével egy gyors föld alatti visszavonulót fújtál. Sikeresen távol jutottál ellenségeidtől egyenesen egy öreg fa menedékébe jutva, ahol menten neki is láttál a sebeid ellátásának. Nem finomkodtál, tudtad jól az időd sürget és a föld alatt való járkálás sem tesz jót a nyílt sebeknek.
Elsősegély dobozod mindennel ellátott amire szükséged lehetett, kihasználva ezt egy igen előnyösen kinéző kötést varázsoltál a karodra, természetesen nagy fájdalmak árán. Válladat megmozgatva nem éreztél semmi rendellenességet, érezted, hogy az a bizonyos fáról pattanás nem okozott semmilyen nagyobb sérülést.
Eközben az eső kezdett alábbhagyni, helyettesítésképp a szél kezdett nagy színjátékába. Az egyre erősödő löketek ellenére nem rég látott pillangó barátod a támaszt nyújtó fa törzsén pihent. Követett volna téged? Nincs kizárva. Gyanús egy lepke, vagy lehet csak a természet apró hírnöke lenne?
- Merhre vagy? Héhj! - Ordít egy érdekesen artikuláló férfi. A hang teljesen idegen, lehet azok a lépések gazdája volna amitől nem rég távolodtál el? Egy biztos, információid alapján a nagy darab melák és a kis srác még bizonyára egy helyben vannak, míg a harmadik mozgásban. Lehet a tekkenes férfi lépteit és hangját hallottad? Ha sokáig egy helyben maradsz rád találhat, célszerű átgondolni a helyzetet, méghozzá alaposan.

Állapot: 65% (Ellátott sebek, kisebb karcolások. Kevésbé véres, már használható szem. Kissé véres, koszos, megtépázott ruha)
Chakra: 79%

**Kenshiro Izuna** Kedd Júl. 26 2016, 20:18

Sikerült elmenekülnöm, mielőtt elért volna az, aki közeledett felém. Legyen bárkiről is szó, inkább nem vártam meg. Egy fa nyújtott menedéket számomra és végre megpihenhettem. Elővettem az elsősegély dobozom és egy fájdalmas fertőtlenítés után elég pofás kis kötést varázsoltam a karomra. Az biztos hogy jobb, mintha csak úgy tátongna ott magában és eresztené a véremet.

Érdekes viszont, hogy nem éreztem különösebb fájdalmat a karom mozgatása során. Elég csúnyán nekivágódtam annak a fának. Na nem mintha panaszkodni szeretnék, tökéletesen megvagyok így is. A zápor is lecsendesedett, helyébe szélvihar lépett. Egy fokkal már jobb, de ezt sem kifejezetten kedvelem. Észrevettem, hogy a lepke már megint itt ejtőzik mellettem a fa törzsén. Mintha csak figyelne és vigyázna rám. Elmosolyodtam és elgyönyörködtem a pompázó kis szárnyaiban. Épp fújtam ki magam és elkezdtem volna összegezni, hogy az imént konkrétan mi történhetett velem, de még erre sem volt időm. Kiáltást hallottam elég érdekes szóalkotással tálalva, minden bizonnyal egy férfi szájából. Keres valakit. Ezt a hangot még nem hallottam. Lennének mások is a környéken vagy Ő is annak a bandának a része? Kicsit mintha illuminált állapotban szólalt volna meg, de normális hangtónusban. Egyre közeleg, bár nem hiszem hogy tudná a pontos helyzetemet.

Meneküljek tovább? Mi van, ha nem is akar bántani? Mi van, ha megint hirtelen felindulásból venném el valaki életét? Odakapnék fejemhez, amibe az emlékek tárolódtak az incidensről és két tenyerem közé fognám. Inkább a végére járok, mintsem tovább fussak előle. Csak egy kicsit kell messzebb mennem a hang irányából, hogy keressek egy farönköt, amivel magamat helyettesíthetem. Ha megvan, akkor létrehozok egy kawarimit azzal a céllal a fejemben, hogy csalogassa oda a férfit. Én pedig távolról szemlélem az eseményeket megbújva, vajon mit kezdene akkor, ha megtalálna engem.

- Itt vagyok! Ki maga és mit akar? - ismételgetné a testhelyettesítő másolatom, mígnem a férfival egymásra nem akadnak. Távolról figyelném feszülten, hogy átlát-e azon, hogy csak egy másolattal áll szemben, vagy bedől a trükknek és felfedi a valódi indokot, amiért keresett. Vagy ha nem engem, akkor mit vagy kit keres. Nem utolsó sorban pedig miért van ilyen furcsa hangja?

**Ayanokoji Takashi** Vas. Júl. 31 2016, 00:33

Szerencsédre az erdő tele van kósza rönkökkel, még nagyobb szerencsédre nem nyomsz valami sokat, így szinte arrébb se kell menned hogy könnyű szerrel találj egy hasonló súlyban lévő tönköt. Sikeresen alkalmazod a technikád és klónod útjára indul az igazság ösvényén. Vajon milyen férfiba botlik? Lehet csak egy meg nem értett lélek? Lehet ráharapott a nyelvére és ezért beszél ilyen furcsán? Sok mindent megmagyarázna. Mindenesetre a szükségtelen halált elkerülni kívánva elindul másolatod egy állandó szöveget ismételve. Egyszer csak komótosan, illetlenül széles, már-már perverz mosollyal odasétál a férfi hozzá és te takarásból szépen lassan kezded felismerni.
- Aszpt ne mondd hfogy te végheztél Ghinkaroval.. Gyinkfar... Ghinft. Azzal a pföccshel. - Ezután felteszi ismét kérdését tökéletes másolatod amire látványosan felhorkan a férfi.
- Óó én nhagjon sokkmindnent akfarok. Hephephep. - Gusztusos, révén hogy monológja alatt folyamatosan köpköd és nyáladzik szinte megállíthatatlanul. Közbeléphettél volna már itt, tény, de a jó szándékod és a racionális ész azt súgta hogy várd ki a végét.
- Na mosft, mivel zihker hoty nem the ölted mek őt, leveszem eszkt itt.
Egy tekken! Egyből felismered a férfit ezek után, még a nap is megvilágítja sebhelyes, több helyen is feldagadt arcát. Vajon mitől olyan amilyen? Mi történhetett vele? Minden élet mögött van egy történet és lehet, hogy az övé sok fájdalmat rejt... Vagy csak napi rendszerességgel fejeli a méhkaptárakat, a banda intelligenciájából kitelik. A kézi fegyverzet levétele utána megropogtatja ökleit, majd miután klónod megkérdezi még egyszer utoljára, hogy mégis mik a szándékai, beleüt tiszta erővel. Meglepetésére egy pukkanás keretében egy farönkbe öklöz bele.
- A BFHÜDDFTÖÖS PIII...!! ÁÁÁ BAAAFTAAMMEE! - Kap a kezéhez nagy "jajveszékelések" közepette a férfi, oda-vissza ugrálva. Az bizony eltört. Szakmai tudás ide vagy oda ezt te is tudod. Nos, ezek után a mamlasz szándékai pont olyan világosak voltak mint a feltételezhető IQ-ja. Eközben a kiabálásaira odasiet társa is, aki egykeként a kisfiúban nyilvánul meg. Tanácstalanul áll mindkét fél az egész helyzet előtt, de te már annál kevésbé. Egy ponton vannak ellenségeid, lehetőségeidnek csak te szabsz határt.

Állapot: 64% (Ellátott sebek, kisebb karcolások. Pihentetni kéne azt a kart. Kissé véres, koszos, megtépázott ruha.)
Chakra: 75%

**Kenshiro Izuna** Kedd Aug. 02 2016, 14:34

Hamarosan találtam egy szimpatikus rönköt, amivel kicserélhettem magamat. Míg hasonmásom bőszen kutatta a férfi hollétét, én lapulva vártam az eredményt. Ismételgetve mondatát végül ráakadt az idegen hang forrására. Külső szemlélőként izgatottan vártam, vajon mit felel vagy cselekszik a pasas. Arcán elterülő beteges vigyora elég visszataszító kisugárzást árasztott magából. Kiderült, hogy mindenképpen a bandából való, mert tudta, hogy végeztek egy társával. Ha revansért indult, akkor elég ráérősen áll bosszút. Kicsit olyan, mintha emberünk meg lenne veszve. Még jó, hogy nem én mentem oda, különben élvezhetném a Kéjenc Spa & Wellness speciális nyálfürdőjét úgy, hogy nem is kell fizetnem érte.

Nem hiszem, hogy megfelelő lenne most cselekednem, hisz tényleg nem tudom mik a szándékai. Gondosan megválogatva szavait arra a következtetésre jutott, hogy nem én voltam az, aki végzett társával. Ekkor az öklén egy tekken vált láthatóvá, ahogyan kihúzta belőle kezét. Gondolom nem véletlenül volt az ott és elég jól tudhat bánni vele. Legalábbis ez lenne logikus, ha már nála van. Most viszont az öklét díszítő eszközt csak úgy levette, ezzel feladva magát. Elég meggondolatlan döntés. Mit is várhatnék? Összeállt a kép, Ő tényleg annak a bandának részese, akikkel az imént dolgom volt. Hogy is feledkezhettem meg róla? Arca plezúrokkal tarkított és feldagadt. Mintha összeverték volna. Az ostobaságával valószínűleg ki is érdemelné.

A másolatom lévén hogy csak egy egyszerű utasítást lehet neki kiadni, mindig ugyanazt a mondatot ismételgeti. Az instabil állapotban lévő férfi egy óvatlan pillanatban izomból beledöngölte a már tekkentelen öklét a kawarimimbe. Értelemszerűen az egy farönkké alakult és nekifeszült az erőkifejtésének. Fülsüketítő ordítások szakadtak ki a balekból én pedig megmosolyogtam a történéseket. Mintha csak egy jól megrendezett jelenetet láttam volna. Ellenben az a baj, hogy nem játszotta el, és tényleg ennyire buta. Kiáltása odavonzotta a kisfiút is és együtt próbálták értelmezni a helyzetet. Nem tudják hol vagyok, itt lehetne a megfelelő alkalom egy meglepetés támadásra. Viszont nem fogok vele élni. Legyen ez akármennyire szórakoztató is, nagyobb büntetés nekik az, hogy ilyen együgyűek. Na meg persze feleslegesen pazarolnám rájuk az energiámat. A megbízásnak kéne a szemeim előtt lebegnie, nem pedig holmi idióta bagázs gatyába rázásának.

Észrevétlenül elsurrannék onnan és visszatérnék az eredeti célomhoz. Pásztáznám a környéket a gyógynövények után kutatva. V-várjunk csak. Hogy is volt? Belül vörös kívül kék? Vagy kívül vörös belül kék? Egyáltalán vörös meg kék volt? Ó, ez remek... A megérzéseim azt súgják belül vörös és kívül kék. Remélem nem tévedek. Azt meg pláne hogy végre le tudom rázni ezeket a félkegyelműeket.

**Ayanokoji Takashi** Pént. Aug. 05 2016, 12:46

Újból útnak indultál, remélve hogy nem jönnek utánad a banditának tűnő egyedek. Mint tudjuk nem szívesen ontanál több vért, a sajátos robbantásod épp elég volt mára. A megérzéseid helyesnek tűntek, hisz egyre jobban kezdett tisztulni az emlékezeted, míg nem arra a pontra jutottál hogy tisztán megjelent lelki szemeid előtt a rajz és az eszedbe vésett színkombináció.
Lapultál egészen addig, míg teljesen meg nem bizonyosodtál arról hogy leráztad a veszélyforrást. Egyszer csak arra lettél figyelmes hogy a másik oldalon kötöttél ki, pont ott ahol a nap világított egy bizonyos pontot. Bizonyára a válaszutat vágtad le, egy kis segítség kaptál a természetanyától, nem vitás. Ahogy közeledtél a napsugaraktól pompázó növényhez figyelmes leszel valamire. Belül vörös mint a véred, kívül kék mint az ég. De ez még nem minden, a nap sugarain belül vagy egy tucat ilyen növény található, míg azon kívül sehol. Lehet a nap által bújnak elő a földből, ki tudja?
Illatát a párolgó esőcseppek maradéka erősíti fel, ezáltal is könnyedén az orrodba jutva a kellemesnek mondható aroma. Mintha méz és citrusi illatok keveréke lenne, esetleg egy kis friss zöld almával keveredve. Nehéz belőni az odőr kombinációt, mintha folyamatosan változna. Nem habozol, lehajolsz és a kellő mennyiségű virágot letéped és elrakod a táskádba. Küldetés teljesítve! Innentől már csak haza kell jutnod épségbe, ami valljuk be, egy magadfajta talpra esett kunoichinek nem lesz nehezére.
Felpattansz örömittasan, amikor egyszer csak mosódni kezdenek a dolgok. A látásod összefolyik oldalt, mintha csak egy csőbe néznél. Orrodat a virág folyamatosan változó illata telíti be, már-már túltelítve azt. Ellenben hallásod tökéletesnek bizonyul, mi több egy... Nem is, kettő hátad mögül jövő, kísértetiesen ismerős hangra leszel figyelmes.
- Una! - Egy női hang.
- Olyan régóta kerestünk... - Egy férfi hangja.
Ahogy megfordulsz kikerekednek lélek tükreid, hisz a nő lapockáig érő, félig felkötött ezüstös haja és tengerkék szemei a szívedbe hatolnak. A mellette lévő férfi pedig egyenesen az emlékeidből lép ki, mintha csak vissza akarna vinni oda.
- ...Lányom.

**Kenshiro Izuna** Hétf. Aug. 08 2016, 18:08

Elcsendesedtek a dolgok és magam mögött tudhattam a férfit meg a kisfiút. Amit emellett még ajándékba kaptam, az egy cím. Egy cím, amit nem szívesen viselek. Vajon akkor is kiérdemlem, ha úgy érzem, jogosan tettem? Azt hiszem, csak saját magamat szeretném áltatni. A gyilkos az gyilkos. Emberi életet vesz el. Lehet, hogy csak azért, mert veszélyben érzi a sajátját. Lehet azért, mert örömét leli az ölésben. Lehet bosszúból gyilkol. Mindegy. A közös mindben egy hátrahagyott holttest. Jobb is talán, hogy otthagytam a banda megmaradt tagjait, mert aligha tudtam volna ezektől a gondolatoktól szabadulni.

Amint biztonságosnak éreztem a mozgást, ismét nekiláttam a barangolásnak. Utamat most nem zavarta semmi. Már-már gyanúsan könnyedén kilyukadtam azon a helyen, ahol az előbb válaszútra kerültem. Mint tudjuk, a rossz irányt céloztam meg, de most egyenesen arra az ösvényre terelt a szerencsém, ahová az a titokzatos csillogás vonzott volna. Nem kis örömet okozott számomra ez a kósza napsugár, aminek fényében rengeteg leírással azonos gyógynövény látszott. Odarohantam és megnéztem közelebbről, majd még egyszer kutakodtam a tudatomban, biztos-e az a színkombináció, amit megjegyeztem. Belül vörös, kívül kék. A cetlit kerestem a zsebemben, de a dulakodás miatt valószínűleg elkallódhatott. Gondoltam leszakítom őket, mi bajom lehet? Ahogy közel hajoltam még jobban éreztem ezt a csodás illatot, ami a virágból áradt. Mélyeket szippantottam és megtelítődött a légutam a sok összetevős aromával. Nem tudtam eldönteni mit szimatoltam éppen, de felettébb tetszett. Elraktam azt a 8 darabot, amit a küldetés szerint köteles vagyok elszállítani. Nyolc darab kellett. Tuti. Biztos vagyok benne. Bízom benne. Lehet, hogy fogalmam sincsen.

Félretéve a feledékenységem okozta aggodalmakat, inkább szerettem volna magamnak hinni. Legyen nyolc. Elégedetten húzkodtam ki a talajból a növényeket, majd eltettem a táskámba és ezzel sikeresnek akartam tudni a küldetést. Már csak haza kell menjek, nehogy már ne tudjak hazatalálni! Ahogy felszökkentem, látásom elhomályosodott és elkenődött a táj körülöttem. Az orrom feltöltődött a növény illatával. Lassacskán szinte köhögésre késztetett. Csak egy bizonyos hatókörben láttam beszámíthatóan. Egy ismerős hang csendült fel a fülemben. Mika? Hogy kerül ide? Nem, nem lehet... Mikor már a második hang szólalt meg, nem bírtam magam türtőztetni. Ez az a mély férfihang, amit kiskoromtól kezdve minden nap hallottam egészen addig, míg ki nem tettem a lábam otthonról. Apa? Sebesen fordultam meg és a látvány, ami elém tárult letaglózott. A nővérem sétált felém édesapámmal együtt, ahogy azt a hangok sejtették.

- Mika... Apa... H-hogy?... - dadognám a meglepettségtől, apa látványa jobban meglepett és felé szegeztem a tekintetem - Annyira hiányoztok! Nem akartalak titeket otthagyni, de nem tudtam elengedni Mikát egyedül. Anya hol van? Jól van, ugye? - ekkor a nővéremre pillantanék - Mika, te is? Yori hol van? Miért nincs veled, hisz együtt mentetek el küldetésre. - pörgettem végig az eseményeket az agyamon. A szívem majd kiugrik a helyéről. Mi ez? Nem lehet valódi. Pont itt és pont velem. Nem tetszik, de mégis... annyira valódinak tűnik. Elindulnék az alakok irányába és nyújtanám feléjük apró kezeim, hogy újra a karomban tudhassam őket.

Ajánlott tartalom