Re: Erdőségek

Inuzuka Tsume Szomb. Május 31 2014, 00:10

Fű alatt lappangó titkok
Kenshiro Karu kalandja

Kellemetlen módon szinte tükörképnek tűnik a nő. Erős, gyors és magabiztos, ami csak még inkább megerősít abban, hogy Rin titka fontos és veszélyes.
Jól döntöttél, a chakra koncentrációval megtámogatott ugrásnak hála az ár dübörögve zúg el alattad. Ha rosszul időzítesz, ha csak egy pillanattal később ugrassz fel, annak pusztító ereje talán önmagában is elég lett volna, hogy összeroppanj. A hullámok összecsapnak, és hideg vízpermetet vernek fel. Erőtlen bosszú talán a balsikerért.
A zessenzan előtör a szádból, és a nő felé vágódik. Nedves, de masszív földnyúlvány löki az útjába a szerencsétlen drótos fickó tetemét, melyet technikád ocsmány nedveket szórva szeletel tovább, s a nyúlvánnyal együtt talán egy pillanatnyi haladékot is szerez a nőnek, aki eközben sem ácsorog tétlenül.
A nő lábain keresztül koncentrált chakrával mozdítja a vizet, hogy a lehetetlennél is gyorsabban mozduljon el a zessenzan útjából; a felszabaduló víz szédületesen sebes hullámként emeli fel, és mozgatja őt, ki-kitérve a gyilkos technikád útjából, míg az ki nem fullad, látod azonban, hogy ő maga is szorgalmasan dolgozik egy technika létrehozásán, és pár pillanat múlva sűrű köd lepi el a környéket.
Tejfehér, de hallod a víz zúgását. A sárkányod pedig becsapódik ott, ahol a legutóbb még a nő volt. De nem talál. Hallod a víz csobogását. Majd apró fröccsenéseket, melyek már ott is vannak melletted. Ütések és rúgások záporoznak rád. Egy gyengébb technika lehet, mert nem törik csontod, egy utolsó rúgás aztán a földre visz. Majd melletted egy igazán erős ütés vágódik a földbe. Talán eltévesztette. De érzed, hogy az ütés nyomán a föld megreped, te pedig menthetetlenül csúszni kezdesz lefelé, miközben sár és víz ömlik rád, hogy élve eltemessen.
Mielőtt betemetne a sár, még egy pillanatra mintha hallanád, hogy Rin a nevedet kiáltja, miközben a nő, kaján mosollyal a száján elindul felé.
Úgy tűnik, menthetetlenül közeleg halálod órája, de a pokolból emelkednek a legnagyobb hősök.

**Kenshiro Karu** Vas. Jún. 01 2014, 21:55

A köd olyan gyorsan jött, hogy szinte esélyem sem volt reagálni. A vízsárkány így vakon nem talált, így újabb elpazarolt chakra. Jöttek az ütések és rúgások... Próbáltam kitérni de így vakon nem nagyon tudtam beazonosítani, hogy merről kapom a következő ütést. Az egyik ütés el is talált így a földre kerültem, de szinte azonnal el is vetődtem onnan. A kombináció villám gyors volt amiből az következik, hogy ez a nő nagyon képzett. Valószínűleg képzettebb nálam így nem nagyon van esélyem közelharcban, bár még az is meglehet, hogy labdába rúghatok iszonyatos ereje mellett. Miután eltáncoltam pár rúgás elől a következő ütés ami eltalált nagyot lódított rajtam. Reméltem, hogy ki fogok esni a ködből, de körülbelül csak pár métert repülhettem. Megráztam a fejem és próbáltam felállni amikor hirtelen egy árny tűnt fel a fejem felett. Ismertem ezt a technikát mert annak idején már én is alkalmaztam. A gouwan technikák egyik legkegyetlenebbike. A köd sűrű volt és eltakart mindent mint egy függöny amit parancsszóra behúztak a szemem előtt, egy olyan réteg amelyen nem lát át a szem és nem hall a fül. Kicsit mintha minden érzékszervem eltompult volna.
Felemeltem a fejem és vártam a fájdalmat, de az mégsem jött. Egy ilyen erejű ütés minden bizonnyal végzetes lesz számomra. Hát így ér véget Kenshiro Karu története egy mesterséges ködben valahol a fű országának gombaerdőségeiben. Ekkor hirtelen mellettem belecsapódott az iszapos földbe a nő irtózatos erejű ütésével. Elvétette! Nagyjából egy méterrel tőlem ért földet, de az iszap és sár felcsapódása miatt nem láttam tisztán. Aztán hirtelen rájöttem. Nem is feltétlenül az volt a cél, hogy eltaláljon. Egy iszonyatos erejű roppanást hallottam ahogy a föld kérge megrepedt. Ez bizony az a technika lesz amire én gondolok...
- Rin! MENEKÜLJ!!! - Üvöltöm szövetségesemnek és remélem nyertem neki annyi időt, hogy ez a kegyetlen shinobi ne érje el őt és társát.
Amint a föld megnyílt alattam zuhanni kezdtem a feneketlen mélységbe és vettem egy jó nagy levegőt valószínűleg ez volt a szerencsém. Utánam sár és víz kettőse zúdult a fenti világ maradéka ami síromig kísér. Lepergett előttem az életem mint oly sokszor már de ezúttal elég élethűnek tűnt. Láttam magam előtt ahogy menekülünk az öcsémmel aztán letelepszünk Kusagakuréban. Láttam a chuunin vizsgát és Itanashit. Láttam a kenshirokat és a villát, majd a háborút amelyet meg kell nyernie a fűnek aztán csak sötétség... sötétség feketeség és csönd.
Nem tudom pontosan mennyi ideig lebeghettem, zuhanhattam ilyen transz szerű állapotban de hirtelen valami a mellkasomból fölrázott. Vártam, hogy valaki megszólítson, az anyám, a halottnak hitt apám, vagy a klánom ősei, de csak a szívverésem vert fel ebből az állapotból.
Kézjeleket formáltam és közben koncentráltam a chakrámat. Valami eltört bennem és ismét felszínre tört a gyilkos akit már oly rég próbálok eltemetni. A kezeim szinte maguktól mozdultak ahogy megidéztem a vándor technikát. "Shinranbanshou Duka no Jutsu" üvöltöm a fenti világnak, bár már nem hiszem, hogy hallanak. Testem eggyé válik a földel és már érzem, érzek mindent. Mintha úsznék a földben olyan érzésem van, viszont nem tarthatom fent sokáig a technikát, mert sokat kivesz belőlem. Látom alulról ahogy a nő sétál Rin felé. Na jó ezt most nem hagyom. Hirtelen feltűnok félúton a nő és Rin között.
- Eddig lett volna lehetőséged elfutni, de most már nem mész sehová. A nevem Kenshiro Karu, akarom, hogy emlékezz erre a névre amikor utoljára csukod be a szemed... - Mintha nem is én beszéltem volna hanem egy másik személy egy rég elfeledett vendég, aki már rég vette fel ezt az alakot utoljára. A hangom a sajátom volt de a szavak nem igazán. - Megöltél engem, de mégis visszatértem lássuk, hogy te vissza tudsz-e térni a halálból! - Azzal kézjeleket mutogatok! A chakra láncok szinte láthatatlan gyorsasággal vágódnak ki a jobb karomból és kapják el ellenfelemet. Ha sikerült megbánítani csak egy pillanatra még egy kézjel sorozatot mutogatok el, és közben nem engedem. - Futton Komu no Jutsu. - A köd amit kilehelek csak azon a kis területen jön létre ahol mi állunk, majd felemelem a sav maró hatását, hogy csontig lemarja róla a húst!

Inuzuka Tsume Hétf. Jún. 02 2014, 23:43

Fű alatt lappangó titkok
Kenshiro Karu kalandja

A lét és nemlét határán létrehozott technika működött. A sár, ami az előbb még elárasztotta a szádat, már épp úgy a részed, mint a kezed vagy a lábad. Elmosódtak a határok az anyagok között, és könnyedén haladtál előre.
Rin a facsoport szélén áll. Mellette, arccal a földre borulva az öreg hever. A nő feléjük tart, és mikor felbukkansz köztük, látod ahogyan összevonja a szemöldökét. Meglepődött, és talán átkozta is magát azért, mert olyannyira biztosra vette, hogy véged.
-HOGY A POKOLBA ÉLTED TE EZT TÚL ??!-futott ki a száján az ébredő düh, lám elvesztette a hideg tettei felett a kontrollt, amit gyors tigris kézjellel máris megpróbált orvosolni, ám ahogy a hangodból idegen fenyegetést hallott, egy pillanatra tétovázott, és inkább hátrébb vetette magát, hogy növelje a távolságot köztetek mielőtt befejezte volna a technikát. Épp elég tapasztalata volt már ahhoz, hogy felmérje a fenyegetést abból a nüansznyi változásból, amit a benned erőre kapó gyilkos jelentett.

-Megöltelek, szóval maradj is halott!- a sárból borotvaélesen törtek elő az agyarhoz hasonló forgó vízörvények, ahogy suigadant hozott létre. Talán azt hitte, hogy szétszabdalhat velük, ha már másképp nem vagy hajlandó meghalni.

Persze nem is számíthatott arra, amivel te álltál elő. Bár kész volt arra, hogy kitérjen a támadások elől, a chakra láncok eredeti és működőképes ötletnek bizonyultak, melyek pillanatok alatt elérték, és megragadták. Nem is válaszolhatott volna mással minthogy saját chakráját felszabadítva lazítson rajtuk, de már nem volt ideje végigvinni a tervét, te újabb, ezúttal valóban halálos technikát kezdtél létrehozni.

Először csak felnyögött. Aztán ordított, ahogy a sav emelt koncentrációja elérte.

Szinte ezzel egy időben kődárdák emelkednek a földből, ahogy Ganchuusou-val próbálja megmenteni társát a doton használó fickó, aki valamivel Rin mögött, a fák közt áll. Rin érzi a bajt, és neki ugrik, így a célzása messze nem pontos. Egy dárda átszúrja a combod, egy az oldalad, de nem érnek létfontosságú szervet, sem artériát.

A nő pedig már nem ordít. Szörnyűséges látvány volt, ahogy a bőr leolvadt az arcáról, feltárva az izmokat, melyek hasonlóképp folytak le. A szeme mintha hirtelen megnőtt volna, aztán már az sem volt sehol. A szemgolyók kipukkadtak és összezsugorodtak, ahogy a maró technikád szétroncsolta a szöveteket, majd csak a koponya maradt, ami még mindig sistergett, mikor a torzó a földre omlott, majd tompa puffanással eldőlt.

-NEM!-panaszos, szánni való kiáltás hasított a levegőbe, ahogy a doton használó végignézte társa halálát. Rin előtte hevert. Bizonyára kapott egy ütést. Nem mozdult, fejéből vér szivárgott. Aztán a fickó gyászos képet vágva, egyszerre küzdve a bosszú és kötelesség kétirányú érzete ellen, egyszerűen beleolvadt a földbe és eltűnt.

**Kenshiro Karu** Kedd Jún. 03 2014, 01:20

Ahogy a dárdák mondhatni felnyársaltak már nem volt mit tenni. A technikám célba ért és a gyilkos ismét kielégítette saját vágyát mint már annyiszor ezen a nyomorult világon. Először a combomban éreztem erős szúró fájdalmat majd az oldalamon. Szerencsére ami az oldalamat találta el az inkább csak felhasította a bőrömet, mert lecsúszott a medence csontomról. Egy erőteljes diadal üvöltés hagyja el a torkomat ami még mindig nem az enyém, de a gyilkos ebben a pillanatban mintha vissza vonult volna és engedett volna mellkasomon is a szorítást. A combom egyre jobban fáj. Gyorsan letöröm a dárdát ami a földhöz szegez eközben végig nézem áldozatom halálát majd a doton használó felé fordulok és csak annyit látok, hogy Rin a földre hull. Ne, nem akarom elhinni, hogy végül kudarcot vallottam és mindez a semmiért volt. Nem akarom elhinni, hogy végül sikerült megölniük Rint. Egy chakra lánc vágódik ki a karomból és a lány lábára csavarodik majd magam mellé rántom és megpróbálom a levegőben elkapni, de inkább rám esik. A férfi időközben eltűnt így elkezdem leengedni a védelmem.
- NEEE! Nem halhatsz meg, főleg azok után amin most keresztül mentünk. Hallod? - Fekszem a lány mellett minden mozdulat fáj és érzem, hogy combomból csordogál a vörös vér. Közben figyelem az öreget, most jól jönne a segítsége mer el kell tűnnünk innen. - Hallod Rin kellj fel! - Megnézem, hogy lélegzik-e még. Ha nem akkor megpróbálom valahogy lélegeztetni ennyit még én is tudhatok...
Kegyetlen csata volt és ahogy körbenézek egy jó darabig még meg fogja őrizni nyomát a természet. Nincs erőm.
- Rin hallod ne halj meg. Nem szabad meghalnod, tovább kell élned. - Fejem a feje mellett amikor kezdem elveszteni az eszméletemet. A dárdát direkt nem húzom ki a combomból mert akkor elvérzek amint elájulok, így viszont az elfertőződés veszélyével kell számolnom. Nem baj a kisebb bajt választom inkább és a lábamban hagyom a dárdát.
- Héj öreg keljen fel hallja?
Azzal egy pillanat alatt elvesztem az eszméletemet és az utolsó dolog amit ébren látok az Rin viharvert arca, majd minden elsötétül!

Inuzuka Tsume Csüt. Jún. 05 2014, 23:34

Fű alatt lappangó titkok
Kenshiro Karu kalandja

Lassan kezd derengeni a valóság. Félhomályban ülsz. Nyirkos kő van alattad, érzed, ahogy a hideg kúszik fel benned. Lassan mozdítod a fejed. Élsz még, az bizonyos, de hogy mennyi időt töltöttél álomtalan kábaságban, nem tudod. Valamivel távolabb hevenyészett fekhelyen Rint látod. Nem mozdul, de a fején friss kötés fehérlik. A te sebeid is el vannak látva. És van veletek még valaki. Kicsit távolabb,a falnak dőlve Rin barátja ül, ölében a macskájával. Kötések alól villannak elő a szemei.
-Magadhoz.. tértél?-kissé nehézkesen, kásásan beszél, bizonyára az elszenvedett sérülések miatt, amit tompán vernek vissza újra és újra a falak. Csak egy lámpás világít.
-Azt.. hiszem, köszönetet.. kell mondanom.. az.. életemért és az.. övéért.- Pillantása Rinre rebben. Nem is próbálkozik rá mutatni, vagy felé biccenteni. Valószínűleg a hirtelen mozdulatok őt is visszarántanák a kábulatba.
-Szegény Rin.. annyira.. törékeny.-aggodalom, bánat és szeretet hangja süt szavaiból.
-Elvonszolt a fákig.. nem.. volt erőm menekülni sem. Pedig.. neki kellett volna menekülnie. Nem való, hogy a fiatalok.. az öregekért.. ilyen.. kockázatot vállaljanak... főleg, mert ott volt az a fickó... -már az önvádat is hallod a hangjából, noha az erőtlen. Az öreg meglehetősen közlékenynek tűnik, így ha van kérdésed, most felteheted.
-De te.. értem már miért félik és gyűlölik a neveteket Kenshiro Karu.-mégis megmozdította a fejét, s most közvetlenül rád nézett.
-Veszélyes alak vagy.. de kénytelen leszek őt rád bízni.

//A kaland első szakaszát lezárom, jól írsz továbbra is, és mikor beindult a csata, gyönyörűen játszottál, amit szeretnék honorálni: 30 chakrát adok a kiemelkedően szép játék, és a jó ötletek miatt. //

**Kenshiro Karu** Pént. Jún. 06 2014, 11:23

Vékony vonal ez az álom és a valóságot elválasztó kis határ amin egyensúlyozok éppen. Teljesen nyugodtnak tűnhet a testem kívülről, de belül iszonyatos háború dúl a két ősellenség jó és rossz között. Valószínűleg ez a háború mindenkiben lejátszódott akár kicsiben akár nagyban... Hogy melyik oldal győz arról mindig az dönt, aki az elszenvedője ennek az eseménynek. Mindannyiunkban lakik egy démon aki olykor olykor előtör. Vajon mi irányítjuk az eseményeket, vagy a körülmények amik meghatározzák a cselekedeteinket? Mondhatjuk azt is, hogy szükséges rosszat cselekedni a jó ügy érdekében? Én nem hiszek ebben... Ha valaki jónak, vagy tisztalelkűnek születik az élete végéig az marad és hát van a maradék aminek a része vagyok én is. Az én elmémben a háború most ismét elkezdődött és ezúttal nem biztos, hogy a jó fog nyerni...
Felriadok kábulatomból és érzem, hogy nyomott a fejem. A lábamhoz kapok ahol még mindig érzem a dárda helyét, de most valami más valami szorítja ugyanott a combomat. Egy kötés amit nem rég helyezhettek fel. Kezd hirtelen világossá válni, hogy mi történik. Valahova elvittek amíg eszméletlen voltam és bekötözték a sebeimet. Körbenézek és még jó, hogy félhomályban vagyok. Ugyanazt az öregembert látom akit kiszabadítani mentünk. Hirtelen fel lököm magam ülő pozícióba és a falhoz húzódok. Látom ahogy a lány ott fekszik valami kis priccs szerűségen. A fickónak az ölében viszont ott a macskája, de úgy látszik a hirtelen mozdulatoktól ő is ódzkodik. Ez a tompa fájdalom nagyon kikészít, viszont nem tudok mit kezdeni vele, most egy jó darabig sajogni fog a fejem, de örülök, hogy végül ennyivel megúsztam. Hirtelen beugranak a csata emlékei közben az öreg beszél hozzám valamit, de elég összefüggéstelen amit próbál mondani. Remélem nem rúgja az utolsókat, mert nem vagyok hajlandó még egyszer egy olyan ügyért kockáztatni az életemet amiről nem is mondtak egy szót se. Amikor a fűért harcoltunk akkor a klánért harcoltam nem is igazán az országért most meg egy papírfecni miatt mészárolom le az embereket?
- Értem, hogy mit mondasz öreg de előbb lenne egy pár kérdésem mielőtt ezt a testőr dolgot megbeszéljük. Először is hol vagyok és mióta vagyok itt? Amennyiben te kötözted be a sebeimet köszönöm és azt hiszem ki van egyenlítve a tartozás. Másodszor a lány túl fogja élni? - Remélem a kislány túléli mert ő ugyanúgy segített véghez vinni ezt a mentőakciót mint ahogy én is benne voltam. - Szeretném tudni, hogy mi ez a nagy titkolózás? Milyen titkokat őriztek amiket csak konohának lehet átadni? Nyilván gondolom indultok is tovább. Ez esetben nem biztos, hogy tudok vigyázni a lányra, mert tudod nekem van itt egy klán amire szintén vigyáznom kell. - Hirtelen egy belső hang sejlik fel bennem ami arra ösztönöz, hogy induljak el velük. Nem ez nem olyan hang nem csavarodtam be mint azok az elvetemültek a szervezetben, inkább a lelkem egy darabja egy fertőzött darabja...

Inuzuka Tsume Szer. Jún. 11 2014, 23:03

Fű alatt lappangó titkok II.
Kenshiro Karu kalandja

-Hol vagy? Biztos helyen.-hallasz egy ismerős hangot a fény pereméről, ahogy belép egy már ismerős alak. Nobu, övébe tűzve az ikonikus bárddal érkezett meg, és már látod miért nem bajlódott azzal, hogy lámpást is cipeljen: kezeiben ételt egyensúlyozott és lerakta elétek.
-Ami azt illeti én hoztalak ide titeket, a macska meg engem vezetett hozzátok.- mondta a szakács
-Egy régi romváros peremén vagyunk. Nem volt lehetőség megfelelőbb rejtekhelyet keresni. Rinnek nem tenne jót most az élesebb fény, és ki tudja, hogy nem ólálkodnak-e errefelé mindenféle gyanús alakok.
-Igen.. ez most a jó hely nekünk. A fű tele van titkos járatokkal.- a sebesült öreg is belekotyogott a dologba, ezek ketten bizonyára jól megértik egymást.
-A kötéseket is én készítettem, nagyából két napig voltál eszméletlen. Nem volt lehetőség megfelelőbb orvost találni. -mondta a szakács. Aggodalmadra hosszan nézett Rinre, mintha az esélyeket latolgatná, az öreg kalmár bizakodóbb volt nála:
-Nem lesz baja. Kemény fából faragták. Egyedülálló... képessége van a... gyógyulásra.- Rin gondolata erőt adott neki, sokkal érthetőbb beszédre volt képes, mint előzőleg.
-De.. nem csak ezért szeretném rád bízni. Nem.. fogom magammal vinni. Biztonságban akarom tudni.. Tudod, önmagában nem túlságosan erős. A klánod.. meg tudja védeni. - úgy tűnt, már több soron végiggondolta.
-Nem szabad, hogy baja essen, és a képessége is ritka adomány. Túl veszélyes lenne magammal vinni ezek után.-atyai szeretet melegségét érzted elgyötört hangjából.
-A.. titkolózás.. nos. -Az öreg ösztönösen körülnézett, mielőtt lehalkította volna a hangját.
-A háború állásával kapcsolatos kémek által szerzett információk vannak Rin tekercsében, amit Enrakunak kellett volna továbbítanunk. Az információk a Tűz országának kémhálózatától származnak, de pontos mibenlétüket nem ismerem. A mi dolgunk a tekercs eljuttatása volt. Bizonyára fontos, ha ilyen.. szörnyű erőt küldtek a visszaszerzésére.- mintha sajnálta volna, hogy nem tud többet mondani.

**Kenshiro Karu** Csüt. Jún. 12 2014, 08:55

Másodpercről másodpercre erősödött a tudat, hogy csapdába csalnak. Kezdtem úgy érezni, hogy nem én irányítom a szálakat és bevallom az őszintét ez nagyon nem tetszett. Az öreg eldadogott valamit ami közben érződött, hogy amikor Rinre tér nem mond el nekem mindent, de lehet, hogy ez csak a szakács barátunk miatt van, akinek most sokkal jobban örültem mint magának az ébrenlétnek. Amikor az öreg Rinről beszélt akkor megemlítette, hogy a lány amúgy is gyorsabban gyógyul mint mások... Ez úgy megmaradt bennem, mert itt is egy kissé elakadt a szava.
Megpróbáltam felállni, nem nagyon érdekeltek a kötések meg a sérüléseim, voltam már rosszabbul is. Ám amikor már tápászkodtam fel a földről akkor konkrétan egy olyan fájdalom nyilallt bele a lábamba, amilyet még nem nagyon éreztem eddigi életem során. Ekkor ugrott be, hogy az a dárda konkrétan átszúrta a lábamat. Hát ez tudat eléggé lesokkolt ahhoz, hogy hasonló fájdalmak közepette visszaüljek a földre. Ha a férfi megpróbálja odahozni az ételt akkor leintem...
- Nem kell, köszönöm megoldom magamtól.
Kézjeleket mutogatok és koncentrálom a savelemű chakrát majd Futton Bushin no jutsu mondom, majd kihányok egy olyan mennyiséget amiből létre tudom hozni a savklónt. Közben a többieket figyelem...
- Ne aggódjatok, nem azért hoztam létre, hogy itt bármit elkezdjek akciózni... - A klón közben odasétál Nobuhoz és a kezét nyújtja a kaja rám eső részéért. - Csupán gondoltam segítek egy kicsit és van más ötletem is vele később... Ne aggódj a nevétől eltérően nem fog megmarni. Tartozom neked egy köszönettel Nobu. Bizonyára elvéreztem volna előbb, utóbb ha nem kötözöd be a lábamon lévő sebet. - Tekintetemmel visszafordulok az öreghez. - Hogy érti azt, hogy gyorsabban gyógyul. Én az életemet teszem kockára, szeretném legalább pontosan megtudni, hogy miért is. Elárulok egy nagy titkot. Engem baromira nem motivál Enraku és Konoha győzelme. Amikor csatába indultam, azt nem ezért a kis porfészekért tettem. - A szavaim megint mintha nem is az enyémek lennének. - Hanem a klánomért akik itt élnek. Felőlem lehet az konoha sunagakure, vagy akármelyik másik ország. A lényeg, hogy kirigakure pusztuljon. Ezek az emberek pedig nem voltak olyan nagyon erősek, mert egymagam is meg tudtam állítani őket. Ha valóban ennyire érdekli őket Rin akkor fognak majd küldeni olyanokat akiket én nem tudok megállítani. Akkor pedig maguk nagyon benne lesznek a sűrűjében. - Kímért és kemény szavak, de egytől egyig igazak. - Tudja milyen ellenféllel harcoltam a háborúban? Hát inkább ne akarja megtudni. Ez a nő hozzá képest egy kis reggelinek is jó lett volna.
Visszanézek a klónra, aki időközben már elhozta a tálcát ha Nobu oda adja neki, ha nem akkor csak ott áll és vár.
- Ha valóban azt akarja, hogy megvédjem Rint akkor mondja meg, hogy miért olyan különleges. Ha érdekesnek találom és olyan dolognak ami miatt érdemes lesz ismét vásárra vinni a bőrömet, mert nem vitás ismét meg fognak minket támadni, akkor maradok. Ha nem érdekel a dolog, vagy nem mondja el akkor egyszerűen csak elsétálok és maguk nem fognak megállítani. Így akkor már fair az ajánlat? Önök megmentették az én életemet és fordítva, de ettől még nem lettünk se bajtársak se semmi ilyesmi...
Miután a klón visszahozta nekem a kaját elsétál és elindul egy nagyobb körben felderíteni a terepet, én pedig békésen elkezdem megenni az ételt és várom a válaszokat.

Inuzuka Tsume Pént. Jún. 20 2014, 22:16

Fű alatt lappangó titkok II.
Kenshiro Karu kalandja

A férfi megpróbálta, majd biccentett, és hagyta, hogy magad oldd meg a dolgot. Szenvtelen arccal figyelte, ahogy létrehozod a klónt. Az öreg ezzel szemben meglepődött, megijedt, vagy más okból jött izgalomba, de jól hallhatóan szuszogni kezdett. Ha rá pillantottál, láttad azt a feszült figyelmet is, amivel bizonyára megjegyezte minden mozzanatát a klón teremtésnek.

-A legenda… a híres… -Olyan volt, mint valami tudós, aki részletesen kielemezte. A szakács ennél praktikusabb volt, és biccentett megnyugtatónak szánt szavaidra.

-Nos, remélem úgy lesz. Gyűlölném felszabdalni azt, akit bekötöztem. –közölte Nobu egykedvűen, meglapogatva hűséges bárdját. Mikor a klón elé lépett, egy pillanatig habozott.

-Akkor ti most két adagot esztek?-úgy tűnt, látott már klónt, de a dolog részleteivel nem volt tisztában. Pillantása felváltva cikáz közted és a klón között. A kaját persze átadja a klónnak. Mikor köszönetet mondasz neki, rád tekint.

- Nem kell megköszönnöd. Szívesen segítek a barátaimnak, kiváltképp ha a Fűért, vagy Rinért harcolnak. Meglepően tiszta seb volt. Jól fog gyógyulni.- közben egy pillantást vetett Rinre, hogy lássa, mi a helyzet vele.

Az öreg a kérdésedre rád tekint.

- Rin különleges, de nem halhatatlan, és nem is . Ha nem lettél volna ott, akkor már halott lenne, ahogyan én is. Köszönöm. Mindkettőnk nevében. –enyhe főhajtással köszönte meg neked, mielőtt folytatta volna.

-Nos, mivel hiszem, hogy szavaid ellenére igenis fontos neked az új otthonotok, és mert fontos nekem Rin, beavatlak a lány múltjába, jelenébe, és lehetséges jövőjébe.-ünnepélyes hangot ütött meg, és bár bizonyára fájdalmai voltak továbbra is, hangja erősebbnek hatott, mint előtte.

-Mint tudod, vannak különleges klánképességek, és vannak egészen másféle örökségek is, melyek ismertek, olyanok, melyekről csak homályon információink vannak, és olyanok, melyek már feledésbe merültek. Rin ma már árva, élő rokonok nélkül, mégis volt valaki, aki annak idején gondos feljegyzéseket készített elődeiről.. és volt valaki, aki az ő sorsát is nyomon kísérte, és lehetővé tette, hogy az Akadémiára kerüljön.. csak hogy ott gyorsan világossá váljon, hogy alkalmatlan a shinobi életre. –egy pillanatra elhallgatott.

-Nem azért, mert ne lett volna jó feje, vagy kellő ügyessége.. egész egyszerűen volt egyfajta különös kisugárzása, mely lehetetlenné tette számára a chakra használatot. Mintha leárnyékolta volna maga körül a területet, de ez a képesség nem mutatott fejlődést, vagy lehetőséget arra, hogy irányítása alá vonja, miközben elég erős sem volt ahhoz, hogy az ország számára fontos dolgokat fedjen el. Nem ő volt az egyedüli eset. A család történetében többször is felbukkantak az ilyen… úgy fogalmaztak: hibák. Megszülettek a család „adottságával”, a szörnyeteggel, gonosz szellemmel, vagy nevezzük bárhogyan, melyet ősük hagyott rájuk, de nem rendelkeztek az irányítás minimális képességével sem, és nem is fejlődött tovább bennük, egyesekben szinte érzékelhető sem volt, mások pedig egyenesen beleőrültek, míg a „Tisztelt Ősök”, ahogyan azokat nevezték, akik dacolni tudtak e gonosz lélekkel, sikeresen használták a tőle csent erőt. –elkomorult az öreg

-Azt követően adták mellém Rint. Sok módja van annak, hogy az ember az országát szolgálja, és Rin csökevényes adottsága így hasznossá vált. Kereskedőként sok helyre kényelmes bejárásunk volt, miközben információt gyűjtöttünk és továbbítottunk. A kamaszkor változásai azonban Rin képességeit is átformálták. A hibásnak titulált személyek közül egyedül ő ki tudott törni a kezdeti korlátok közül, és a passzív hatások előnyének kihasználásán túl, most bizonyos keretek között képes aktívan használni ezt a fajta képességet. Leárnyékol, lefed, korlátoz, miközben a testét is óvja a szörnyeteg, de mindennek ára van. Míg nem kényszerül nagy erőkifejtésre, a szörnyeteg sem képes erőt nyerni ahhoz, hogy átvegye az irányítást felette és eleméssze a lelkét. A lélek, mely benne él, agresszív. Így Rin nem erős. Ezért lehet most is a segítőm, bár ez sok óvatosságot kíván.-a lányra pillantott, majd hangja szeretőn ellágyult.

-Szerencsére erős személyiség, erős akarattal. Ha az a lény nem lenne olyan konok , talán jujetsuként erős harcossá vált volna. Így viszont nekem kell gondoskodnom arról, hogy megóvják.. –eddig tartott ki az öregben lángoló erő. Törődötté és fáradtá vált.

-és ezt a feladatot.. rád kell bíznom… én már gyenge vagyok.. öreg.. És mennem kell, mielőtt új csapatot küldenének az üzenet visszaszerzéséért.. ennyit tehetek érte. Ennyit tehetek azért, aki a lányom helyett lányom. Nem mehetsz el, és hagyhatod magára. – szinte már könyörgőnek tűntek ez utóbbi szavak.

A klón pedig elindult. Sötét, kies folyosókat látott, a ti pihenőhelyetekről három irányba elágazva.. Az egyik irányban viszonylag egyszerűen ki tud jutni a felszínre, bár a szakács gondot fordított arra, hogy ha bent fény gyúl, odakintről ne vehessék észre, a másik két irány pedig tovább vezetett a hajdan kiépített romváros sötétjébe.

Mire az öreg a történet végére ért, edényed alján pedig üresség tátongott, Rin a fal túloldalán felnyögött, és teste megremegett.

**Kenshiro Karu** Szomb. Jún. 21 2014, 18:52

Ahogy az öreg beszélt átfutott az agyamon, hogy pontosan tudom már milyen az amikor valakit megítélnek azért amiről nem tehet. Miközben beszélt a lányról már csak azt vártam, hogy az emlegetett mikor fog végre felébredni és cáfolja meg ezt az egész történetet azért, hogy védje magát az öreget és a titkukat. Közben a fájdalom múlt ahogy teltek a percek és a kezdeti tehetetlenséget felváltotta a cselekvéskényszer. A klón miután felderítette a terepet visszatért hozzám újabb parancsra várva. Most, hogy már tudtam, hogy mi van körülöttünk kicsit nyugodtabb voltam. A szakács amikor megjegyezte, hogy felszabdal csak egy pillantást vetettem rá. Ebből remélhetőleg rájön, hogy kettőnk közül én vagyok az akiben felébredt a kegyetlen és gátlásokat nem ismerő gyilkos és nem ő. Amikor az öreg a lányról beszélt és kitért a múltjára meg a családjára akkor csak a saját sorsom jutott eszembe. Jutstsu? Aha volt már velük dolgom és tudom, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni. Az egyik ősöm egyszer megküzdött és elkapott egy jutsetsut. Most már értem, hogy miért gyógyul gyorsabban. Az elkárhozott lélektől lopja a chakrát és ennek köszönhető, hogy gyorsabban tud gyógyulni. Valószínűleg azért tudta elnyelni azt a technikát mert akkor a chakrája erre képes valószínűleg, hogy elnyomja a környezetében lévők chakráját. Ez nem is átok, legalábbis addig nem amíg a hatalom nem tud róla. Valamilyen szempontból ez a lány a sorstársam és az öreg is könyörög...
- Mondjuk úgy, hogy elgondolkoztama dolgokon és mivel ez a lány sorstársam valamilyen szinten ezért eljuttatom őt a klánom székhelyéig, ahol kap szállást és kosztot. Többet nem ígérhetek, mert minden áron szeretném magam kivonni a háborúból. Azt hiszem, hogy talán akad majd valaki nálunk, aki esetleg segít Konohába. De én vigyáznék az ilyesmivel mert az a szóbeszéd járja, hogy új hokage lépett hatalomra és nem olyan minta az elődje Tsunade.
Egy pillanatra felpillantok mert, ekkor nyögött fel Rin. Nézem a lányt és próbálok kiigazodni rajta, de nem tűnik úgy mintha nagyon veszélyes lenne. Érzem magamat elég felkészültnek ahhoz, hogy eljuttassam a birtokig, viszont van egy apróbb probléma. Én sérült vagyok és nem gyógyulok olyan gyorsan mint ő. Közben a klón megszűnik létezni és szétfolyik, viszont a felszabaduló savat lepecsételem és elteszem a köpenyem egyik zsebébe. Amint az öreg kimondja, hogy ő már nem érzi magát elég erősnek csak előkapok egy kunait és mellette beleállítom a földbe úgy, hogy neki karnyújtásnyira legyen.
- Értem én, hogy mire gondol, de ha nem gond engem ez a leg kevésbé sem érdekel. Használja a fegyvert belátása szerint ha ilyen gyengének érzi magát teszek rá... Visszatérve engem a legkevésbé sem érdekel a fű országa. Ugyan olyan semleges mint az összes többi. Akiken bosszút FOGOK állni az kirigakure, mert megölték anyámat és az egész klánomat megpróbálták ki irtani... A felsőbb rendű hatalom aminek egy shinobi szenteli az életét, nekem semmit sem jelent. Nem vagyok senki megmentője, sem hőse. Én csak magamat szolgálom és a klánomat, de ők már megállnak a saját lábukon. Ezért jól gondolja meg öreg mit állít rólam.
Közben fölállok és Rinre nézek...
- Gyerünk kelj fel és kövess. Mostantól mellettem kell maradnod amíg oda nem érünk a klánom birtokára. Az egyetlen szabály, hogy ne maradj le, de azt hiszem ezt nem lesz nehéz betartani mert én sérült vagyok amint látod. Az öreg úgy döntött marad. Te viszont velem jössz ha akarod ha nem...
Megvárva a lány reakcióját elindulok a kijárat felé. Ha ellenkezik akkor létrehozok két vízklónt akik elrángatják onnan. Nobu remélhetőleg nem áll az utamba, mert nem szeretném az ő vérével vörösre festeni a falat. Elég lesz, hogy ma este egy halált már látni fognak ezek a falak. Most már csak azt kell kiderítenem, hogy mi van abban az üzenetben...

Inuzuka Tsume Csüt. Júl. 10 2014, 22:45

Fű alatt lappangó titkok II.
Kenshiro Karu kalandja

A szakács felkacagott, látva a pillantásod. Egyszerű, szívből jövő és meleg kacaj volt, meglepő robosztus termete mellett, mégis valahogy a sötétben, túlélve az előző csatát, jó érzés lehetett hallani. Ahogyan az általa kínált étel a testet, úgy ez a nevetés a lelket volt képes felfrissíteni. Ő legalább megmaradt önmagának. Nem is kívánt versenyre kelni veled.. Elégedett volt azzal hogy tudod, megtesz mindent ha meg kell védeni a lányt, de kételkedik benne, hogy tőled kellene.
Kicsit mintha az öreg is oldódott volna tőle.
-Akkor legyen úgy. Azt hiszem ez épp elég lesz. –bólintott, megtartva magának a gondolatot, hogy kételkedik abban, hogy képes leszel kivonni magad a háborúból.
Rin diszkrét közbenyögése megakasztotta a beszélgetéseket. Úgy látod, kell még neki egy kis idő, hogy magához térjen, ez csak az első jel. A dög, mely a gyógyulásáért felel, nem mutatkozik. Az öreg is őt nézi, majd lassan kifújja a levegőt. Ő láthatóan nem sejt veszélyt.
-Na igen. a fiatalokat ritkán érdeklik az öregek kesergései.- nem veszi zokon a szavaid. Bizonyára kora okán, de kevés dolog lepi meg. A kunai sem tartozik azon kevés dolgok közé.
-Nem így. Nem most. Jóval többet tehetek még, minthogy egy sötét lyukban haszontalanul feladjam. –nehézkesen bár, de kinyúl a fegyverért, és gondosan elteszi, mintha soha elő sem került volna.
Talán még nem szoktad meg, de vannak emberek, akik mindenképpen hinni akarnak valamiben, vagy valakiben. Talán az öreg is ilyen volt, mert bár szavait és reményeit, hogy a Fűért dolgozol, kerek perec elutasítottad, mégis tekintetében őrizte még a hit szikráját. Annyiesze persze volt, hogy vita helyett inkább bólintson.
-Teljesítsd be a bosszúd, ifjú. Őrizd meg ezt a haragot, mert hamarosan szükséged lesz rá. – Rin még nem tért egészen magához, de újabb nyögés szakad fel ajkairól, ahogy ébresztgeted.
Kötése itt-ott átázott, de már szikkadt nyomok jelezték csak hogy hol.
Homloka, s tekintete egy pillanatra ráncba szaladt. Az ébredés közeledett.
A szakács odalép hozzád.
-Hagyd még egy kicsit. És ha lehet.. csináld vissza azt a másik te fickót. Jobb lenne, ha kiküldenéd a járatokba. –int a sötétség felé.
-Az hogy összeszedtelek titeket, csak részben volt a jó szerencse műve. A modortalan fickók után volt még egy megkésett vendégem, akinek köze van Rin küldetéséhez, persze őt már nem találta ott. És neki sem lett volna biztonságos ott maradni jelen helyzetben. –vakarta meg végül a fejét.
-Van egy romtemplom arrafelé. Néhány kilométer lehet csak, de nem éppen egyenes az út.- int újra a sötétségbe.
-Ha szerencsénk van, még ott vár. Legalábbis azt ígérte. Van nála valami, ami rendkívül fontos az üzenethez. Így lehet hogy már őt is keresi a Víz. –Az öreg egészen meglepődik.
-Ki az? Akihiko? Seiko?
-Nem.. a csodálatos Kyoko.
-Ó, hogy ő? – az öreg meglepettsége nem változott.
-Régen hallottam már róla. Azt hittem abbahagyta…

-Nem.. akinek ilyen tehetsége van, nem szállhat ki egykönnyen, és most itt a háború. Kyoko visszatért és szolgál. –zárta komolyan a szakács.

**Kenshiro Karu** Pént. Júl. 11 2014, 12:29

Kissé sötéten néztem végig a többieken és vissza botorkáltam a sarokba. Egy dolgot nagyon nem szeretek, ha kisfiúként kezelnek annak ellenére, hogy a gyerekkort már jócskán elhagytam legalábbis az én élethosszomhoz képest. Rin már kezdett ébredezni de még mindig nem volt teljesen magánál. Valószínűleg ő sokkal gyorsabban fel fog gyógyulni nálam, az igazi tűzerővel mégis csak én rendelkezem szóval rám vannak utalva. Én pedig a sántaságom miatt rájuk. Kezdem egy kicsit rosszul érezni magam. Kazuya mindig azt tanította, hogy ne függjek senkitől. Létrehozok most két savklónt az egyiket hagyom, hogy felsegítsen. A másik savklón elindult előttünk és az a feladata, hogy hosszan előre menjen és felderítsen. A klónnak azt az utasítást adtam, hogy lopakodjon és ne bukjon le mert azzal veszélyezteti az egész csapat életét. Közben nehézkesen kelek fel, mert a segítő kezek ellenére a lábam még mindig használhatatlan. Nagy szerencsém van, hogy a föld dárda nem talált artériát mert akkor most minden bizonnyal holtan feküdnék valahol az erdőben. Micsoda pazarlás is volna... Közben kezdem úgy érezni, hogy az egész világ ellenem van. Most amikor a szövetségeseket kellen gyűjtenem ellenséget látok mindenkiben. Kazuya elhallgatta a teljes igazságot anyámról. Az öreg a fél életét végig hazudta nekem. Ez a nevetés pedig tele van lenézéssel. Aljas férgek vagytok mind...
- Annyit azért megjegyeznék, hogy nem tudom pontosan kiről beszéltek, de remélem ő tud vigyázni magára mert így sántán nem nagyon tudok megvédeni egy egész csapatot. - Vigyáznom kell arra, hogy mit mondok ha élve akarom elhagyni ezt a helyet de a véleményemet jobb ha tudják. - Ezen kívül pedig sajnos fogytán vagyok a chakrának is ami nekünk nem jelent olyan jót, ha esetleg valakinél van energia tabletta akkor mindannyiunk érdekében adja ide inkább.
Közben rápillantok Rinre. Úgy látszik a lány szenved eléggé mintha a valóság és az álom világ között lenne. Vajon milyen harcot vívhat? Kíváncsi lennék erre a képességre, vajon milyen árat fizethetnek ezek a gazdatestek a gyorsabb regenerációért. Most sok mindent megadnék ha nekem is lenn egy ilyen társam. Bár úgy hallottam, hogy az exlawok nagyon veszélyesek. A legendás bijuukról nem is beszélve. Viszont nagy kiváltság lehet ha valaki jinchuuriki. Egy olyan szövetségessel nem lenne ellenfelem... Gyorsan elhessegettem a gondolatot és elkezdek a kijárat felé botladozni. A többiekre pillantok egy pillanatra.
- Jobban tennénk ha indulnánk. AZ öreg fog elöl menni mivel előre küldtem a klónomat így tudni fogjuk ha valami nem várt dolog, vagy esetleg csapda vár ránk. Középen Nobu fogja vinni Rint, mert úgy látszik ő is támogatásra szorul. Én pedig zárom a sort és az esetleges hátulról érkező támadásokra is figyelek. Ha ezek valóban kirigakurei kémek akkor azonnal álljatok meg ha ködöt láttok. A kirigakurei shinobik szeretik bekeríteni az áldozatot és a kirigakure no jutsuval tőrbe csalni. Nem szeretném ezt látni, mert akkor szinte biztos, hogy vége az életünknek. Egy gyilkos taijutsu ismerői amit még a genineknek is megtanítanak. A lényeg az, ha ködöt láttok azonnal szóljatok nekem. - Ha rákérdeznek, hogy mindezt honnan tudom arra egyszerűen nem válaszolok. Nem akarom elmondani, hogy kirigakurei nevelésű vagyok alapjában véve... Majd jelzés értékűnek szánva elkezdek botorkálni az ajtó felé.

Inuzuka Tsume Szer. Júl. 16 2014, 22:44

Fű alatt lappangó titkok II.
Kenshiro Karu kalandja

Nem volt éppen szívderítő a helyzeted, és a két férfi is úgy tűnt, többet tud nálad, ráadásul a bizonyára régi ismeretség erős köteléket jelentett köztük, te pedig, még ha megbecsülnek is, kívülállónak tűntél ebben a helyzetben. De ahogy te rájuk, úgy ők rád voltak utalva. Hallgatták és elfogadták a szavaid. De nem fenntartások nélkül. Az öreg a szakácsra nézett.
-Bölcs dolog mozgatni Rint?
-Nagyobb biztonságban lesz az alagutakban a Kenshiro harcossal, mint itt. A legjobb, ha követjük a terveit.- az öreg bólintott erre, majd a ruhája alá nyúlt. Kis bőrerszényt húzott elő, majd feléd nyújtotta.
-Itt van. Ennél jobb helyzetre nem nagyon tartogathatnám. -egy kis zöld gombóc lapult benne. Jellegzetes gyógynövényszagot árasztott, és még valamit, amit nem tudtál beazonosítani.
-Eredetileg Rin miatt hordom magamnál, de most jobb, ha te eszed meg. Nem egészen olyan, mint a beszerezhető energiatabletták, de hasonló a hatása.
- Kyoko pedig, akiről szó volt, tud vigyázni magára. Rendkívüli képességű kémnő. Bizonyos körökben szinte már legenda. De ritkán van ilyen terepen.- A szakács közben Rinhez lépett. Rendkívül óvatosnak tűnt, ahogy közel hajolt, és az arcát fürkészte. Majd megérintette a vállát. Rin csendes volt. Ő biccentett, majd megmozdította.
Nem történt semmi. Most nem.
A szakács a hátára vette a lányt, és indulásra készen lépett az alagút elé, ahol a felderítésre küldött klón már eltűnt. Nem volt nyoma sem ellenségnek, de ez még nem jelentett semmit, hiszen egyszer már kifürkészte a közeli területeket. Az öreg is összeszedte magát, és lassan elindult. Mögötte tempójához igazodva a málhás szakács, szépen sorban, ahogyan eltervezted. Láthatóan annyira bízott benned, hogy a háta mögé merjen engedni.

Csak a ti lépteid vertek zajt a járatokban. Gyér fényeteknél megnyúltak az árnyak. A klónod nem jelzett ellenséget, ahogy némán haladtatok. Ködnek pedig nyoma sem volt. Veszélyesnek most csak az alagút tetszett, melyet több járat is keresztezett. Kisebbek, nagyobbak. A felszínről is itt-ott áttört részeken szűrődött be a fény. Kisebb omladékokat is láttatok. Ahogy egyre mélyebbre haladtatok, annál kiépítettnek látszott a járat.
A klónod megállt. Valami nyugtalanította. Figyelmét lekötötte egy rés a falon, melyen túl valami mozgott. Valami nagy. hamarosan ti is megéreztétek az enyhe remegést, ami kísérte. A földön az apró kavicsok zörögve gurultak arrébb.

**Kenshiro Karu** Vas. Júl. 20 2014, 11:34

Ahogy megyünk az alagútban egyre csak az előttem ballagó szakács vállán fekvő Rint nézem. Nagyjából öt percig bírom így nézni amikor inkább megállítom a csoportot. A lány nagyon ki lehet merülve és valószínűleg sejtem is miért. Nem kis harcot vehet igénybe, hogy egy csepp chakrát is elszívjon az exlawjától tudom, mert Yuu amikor annak idején megkapta a kenshirok által őrzött exlawot akkor az öreg mondta, hogy ezek a gazdatestek iszonyatos szenvedéseket kell, hogy kiálljanak egy ilyen szörnnyel szemben. Viszont nagyon tetszett, hogy ez a lény tulajdonképpen meggyógyítja a gazdatestet amiben él és még nem is feltétlenül kell, hogy átvegye a hatalmat felette. Bár nem lehet kis szenvedés elnézve Rint de lehet, hogy akkor is megérné. Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal aztán megállítottam a csapatot.
- Figyeljetek! Van egy ötletem amivel életet lehelhetnénk Rinbe és így gyorsabban haladhatna a csoport. Ez viszont kockázatos, mert így az én chakrámat csapolnánk meg nem kicsit. Igazság szerint észrevettem valamit az előző harcunknál, amikor Rin kivédett egy felém irányuló támadást gyakorlatilag kézjelek vagy jutsu nélkül. Erre csak és kizárólag egy módon lehet képes. Ha chakra elszívó képességgel rendelkezik. Nos én feltételezem, hogy ti még sok mindent nem mondtatok el nekem erről a lányról, de ezt most inkább hagyjuk. Életet kéne lehelni a kislányba és szólni, hogy gyorsan szívjon el egy kis chakrát tőlem mielőtt még meggondolom magam...
Ekkor halljuk meg a kisebb kövek gurulását és azt a remegést, amitől aztán felgyorsulnak az események. Villámgyorsan létrehozok két savklónt és előre küldöm őket, hogy nyerjenek nekünk időt amíg megpróbáljuk a chakra átadást véghezvinni. A két savklón előre szalad és megpróbálják feltartani ellenfelünket, ami a méretekből ítélve nagy valószínűséggel egy idézett lény, egy kígyó esetleg még olyan állat, elfér az alagútban. Nem bízom a véletlenre magunkat. Kézpecséteket alkotok és megidézek egy nagyobb méretű teknős harcost, aki elég nagy ahhoz, hogy eltorlaszolja előttünk a barlangot és megkérem, hogy tartsa fel a támadónkat, ha egyáltalán támadó, amíg tudja.
Miután megtettem minden óvintézkedést amit tudtam odabotorkálok az öreghez, a szakácshoz és Rinhez. A lánya fal tövében ül és látszik rajta, hogy alig van élet a szemében.
- Na jól van akkor menjenek és próbálják meg feltartani a támadónkat, bár nem hiszem, átjutna ezen a két védelmen, de ha mégis nem érhet a közelünkbe, mert nem tudok védekezni amíg elszívja a chakrámat ha egyáltalán sikerül... Csak remélni tudom, hogy nem nulláz le. - Remélhetőleg hallgatnak rám és odamennek a teknős mögé. Ha ketten maradtunk Rinnel akkor egy pillanatra ránézek és leveszem a taktikai mellényemet. - Na idefigyelj nagy lány. Már jó régen beszéltünk, de tennél most nekem egy nagy szívességet ha megpróbálnál elvenni egy kicsit a chakrámból és talpra állni végre. Igazság szerint már meguntam a futást a láthatatlan ellenség elől is szóval kérlek. - Szabaddá teszem a karomat és rárakom Rin kezét a karomra és megpróbálok felkészülni, bár sosem csináltam még ilyet azért remélem, hogy bejön az ötletem. - Na gyerünk nagylány itt az idő megmutatni milyen fából faragtak!

// Bocsánat ha nagyon átvettem az NJK-k irányítását... Igyekeztem feltételesben írni a dolgokat. Remélem így megfelel és haladhatunk egy kicsit megfelelő irányba! Smile

//

Inuzuka Tsume Vas. Aug. 03 2014, 00:29

Fű alatt lappangó titkok II.
Kenshiro Karu kalandja

A csapat engedelmesen megállt, és csendben hallgatták az ötletedet. Végül az öreg szólalt meg.
-Tisztában vagy vele, hogy ez az ötlet mennyire veszélyes?- most nem volt a hangjában aggodalom vagy más érzés, csak a puszta tárgyilagosság.
-Ha rosszul időzítünk, a szörnyeteg kitörhet. Előfordulhat az is, hogy minden chakrád elemészti. Vagy ő, vagy Rin, anélkül, hogy hatásos lenne. Rin képessége maga is szeszélyes. De ha sikerül, mert valóban van esély erre, úgy gondolod, hogy érdemes egy harcost gyengítenünk tovább?-nyikorognak azok a bizonyos fejben forgó fogaskerekek az öregnél, míg a szakács egyszerűbb nézőpontot képvisel.
-Ha nem kell cipelnem Rint, én és az én gyönyörű Kedvesem-a bárd megvillant
-szintén harcolhatunk.-komolyan szólt, persze messze nem volt egy lapon említhető veled.
-Ahogy Rin is képes lehet rá.- bizalma a lányban, de főleg saját erejében, talán komikusnak hatott. Az öreg sem ellenkezett, rád bízta a döntést, csak annyit akart, hogy mérlegelj, talán régi harcos idők beidegződése volt ez nála, a csapatmunka és a vezetők követésének megszokása, amit persze már megtettél, mielőtt ajánlatot tettél.
Aztán kénytelen vagy létrehozni a savklónokat. Elrohannak, és a teknős is minden probléma nélkül megjelenik, hogy hevenyészett menedéketeket lezárja.
A szakács pajtás leteszi Rint és kicsit távolabb lép, elszántan arra, hogy megvédjen titeket, miközben az öreg a járat másik oldala felé indul, hogy arra is körülnézzen. Te pedig megkezdted Rin ébresztését.
Ahogy beszélsz hozzá, nem mozdul, de amint megérinted, tekintete kipattan, s a csillagos éj sötétje köszönt rád vissza tág pupilláiból. És már érzed is, hogy megnyílik, és szív magába, mintha mindenestől el akarna nyelni, s ezzel a chakrád is érzed, hogy megindul. Őrült, viharos érzésnek tűnik, noha csak lassan enged a tested neki, mintha tudatod próbálna ellenállni.
Rin tekintetébe, a csillagokat övezve vörös szálak kezdenek bekúszni, s mászkosan megtapadva igyekeznek elborítani. Rin mögött pedig megérzed a sötét éhséget és bosszúvágyat, mely rád kezdi fenni a fogát. A szörnyeteg agresszíven feszül neki Rinnek, hogy elérjen téged, s ezzel a vörös szálak is megsokszorozódnak, megrontva tekintete fényét, vörösbe fordítva azt, miközben látható fénnyel indulnak a lány testéből is feléd, kilépve Rin testének határain túl. Bár még erőtlennek tűnnek, nyilvánvalóan mohók. Cselekedned kell, mielőtt túlzott erőre tennének szert.

A két klón megtalálja a helyet, ahol az a valami elvonult, s bátran belépnek a nyomában. Friss járat. Messze nem olyan tiszta, mint amin ti haladtatok. A sötétségben pedig valami nagy halad előttük. És hamarosan beérték. A gyűrűs hústömeg betöltötte a járatot, amit létrehozott, miközben lassan csúszott előre. Kocsonyásan rengett, és lassan mozgott, miközben a járat mögötte is kissé omladozott az általa keltett rázkódásoktól. A két klón gyorsan felismeri a föld alatti férget, mely csak túrta és túrta a földet, és követni kezdte. Bár a maga nemében méretes darab volt, észlelése valószínűleg korlátozott. Most mégis megállt egy pillanatra, majd új irányba kezdett fúrni, és hamarosan visszatért ugyanabba a járatba, ahol a klónok mögé szegődtek, és ismét megállt, szinte szimatolt a feji végével. Úgy tűnik a klónokat keresi. Aztán elnyitja a száját, s valami türemkedik elő belőle. Nyálkából újjászülető pondróként tekereg elő egy alak, majd nehézkesen talpra áll. A nyálka minden lépésével csöpög le róla, miközben elindul, hogy utána nézzen, mi zavarta meg a kis állatkáját. Ha a klónok nem tesznek semmit, hamarosan az állat vége és a nyálkás fickó közé szorulnak.

**Kenshiro Karu** Szer. Aug. 06 2014, 23:56

Érzem, már érzem a szörnyeteget ebben a védtelen testben. Mintha azonnal fel akarná falni. Tehát ilyen egy exlaw gazdatestének lenni. Tudtam én, hogy nehéz sors lehet mivel elolvastam a feljegyzéseket a Kenshirok által foglyul ejtett exlawról, de azt nem hittem volna, hogy ennyire mohón szívják el a chakrát a gazdatesttől. Ezek olyanok mint egy kis élősködők. Érdekes, hogy ezek az elkárhozott lelkek még haláluk után is csak rosszat tesznek. Undorító és kiábrándító. Soha nem lennék képes egy ilyen férget elviselni magamban. Az exlaw már lassan kezdi felőrölni Rin védelmét és most éppen felém nyúlt. Nem szabad hagynom, hogy a lány elveszítse a kontrolt mert akkor mindennek vége és mind itt pusztulunk. Chakra tartalékaim sajnos végesek és nem tudom az démon mennyi chakrát szívott el Rintől, de nem hagyhattam, hogy mind itt pusztuljunk el. Koncentráltam a chakrámat, de ezúttal nem csak sima chakrát. Elemi chakrát kevertem össze és azt koncentráltam a csápok felé. Edd meg szépen amit megfőztél kis öcsi. Egy kis sav szépen Karu papától majd helyre teszi az egódat és visszahúzod a koszos kis beled oda ahova való vagy. Így a sav elemű chakrával támadtam vissza és támogattam meg Rin védelmét egyaránt.
Miközben koncentrálok az alagútban is történnek az események. A két klón mögött megjelenik a teknős, de az inkább csak megáll és eltorlaszolja az algutat így remélhetőleg nincs esélyük eljutni hozzánk. Nem fognak sokáig várakozni a klónok előre nyomulnak a sötét járatban. Ekkor megpillantják azt az undorító férget és azt a valamit ami éppen kiszállni készül belőle. A két klón nem habozik azonnal támadásba lendülnek. Az egyik kézjeleket formál saját magából létrehoz egy másik másolatot amely ráront a furcsa féregre és annak feltételezhető gazdájára. A klón által létrehozott klón teste még mielőtt odaér elpárolog és létrehozz a Komu no Jutsu azaz szilárd köd technikát. A másik klón hátrál és szintén kézjeleket mutogat, majd létrehozza a Futton Youkai no jutsu, azaz az olvadó kísértet technikát ami itt a járatban tökéletes mivel körbe folyik az ellenfél körül szinte láthatatlanul és amíg az az elölről érkező sav áradattal van elfoglalva addig a hátulról érkező sav felemészti. Így támadnak a klónok és próbálják eltakarítani a férgeket az útból.

Inuzuka Tsume Szomb. Aug. 09 2014, 23:24

Fű alatt lappangó titkok II.
Kenshiro Karu kalandja

A szörnyeteg mohón csapott le a felkínált chakrára, ám a sav elem ismeretlen volt neki, és úgy tűnt, pusztító örökséged most is megment a bajból, épp csak megízlelte, s máris visszavonulót fújt. Ahogyan terjeszkedése, úgy a menekülése is látványos volt, a vörös szín veszett gyorsasággal húzódott vissza, és a lány szeme is kitisztult. Hogy a sav elem pusztító hatása, vagy csak a szörnyeteg meglepetése okozta, sajnos nem derült ki, mindenesetre gyors döntésed megmentett titeket, s Rin meglepetten nézett fel rád.
-K..Karu? - kérdezte bizonytalanul. Közel volt, ártatlan volt, és hitt benned teljes szívével.
-Mi történt? -téged kérdezett. Te voltál a biztonság.
A varázslatos pillanat gyorsan elenyészett, mikor a barlang megremegett. A szakács felkiáltott, és arrébb lépett egy lezuhanó kőtömb elől.
-OMLÁS! VIGYÁZZATOK! - Az öreg is sietősen húzódott vissza a közeletekbe, a mennyezetet pásztázva. Úgy tűnik egyik baj után érkezik a másik.

A klónok támadásba lendülnek. A meglepetés előnye mellettük állt. És nem is tétováznak pusztító technikákat bevetni.
Amint a hatalmas féreg megérzi a fájdalmat, megvonaglik, ezzel rengést indítva el a járatokban, s a csatlakozó földrétegekben. S ezt folytatja, ahogy a sav tovább marja. Nem túl okos, de roppant erős. A mennyezetről kőtömbök zuhannak alá. Bizonyossá válik, hogy nincs szükség közvetlen támadásra ahhoz, hogy kárt tegyen bennetek.
A féregből előcsusszanó alak pedig őrülten felvisít, ahogy a sav beleeszi magát a nyálkába, ami talán megvédhetné a különféle fegyverektől, ettől azonban nem. Gyors kézjeleket formál, hogy vizet felszabadítva legalább egy kis haladékot nyerjen, mielőtt a techinkád elpusztítaná, s a járatot elönti a nagy mennyiségű víz, lélegzetnyi helyet sem hagyva. Vadul zúg a klónjaid felé, magával ragadva őket, majd nekicsapva a falnak. A teknős, mely lezárta a járatot, kitart.
A féreg tovább tekereg, és újabb járatot próbál fúrni, hogy elmeneküljön.
Hiába. A sav okozta károk, és ez a víz szerencsétlen pára pusztulásához vezet. Ott marad a részben elkészült járatban élettelen, kocsonyás tömegként. A vízszintje csökken valamelyest, a sziklák résein át el tud folyni valamennyi.

A nyálkás fickó eltűnik szem elől. Biztos lehetsz benne, hogy súlyosan megsérült, talán meg is halt. Túl sok chakrát adott bele ebbe a technikába, miközben szinte semmi más nem védhette a tiédtől, hiszen nem is számíthatott hátulról jövő támadásra.

Ha szemügyre veszed a lepusztított terepet, egy pillanatra apró gyíkot látsz, fehér bőrrel, arany taréjjal, mely figyeli mit csinálsz, majd meglehetős gyorsasággal elrohan a régi, kiépített járatok irányába.

**Kenshiro Karu** Vas. Aug. 10 2014, 20:06

A klónok szinte azonnal megsemmisültek amint a sziklának csapódtak. Éreztem amint megszakadt a maró társakkal a kapcsolat. Ez volt az első dolog amire emlékszem ezzel a féreggel való találkozás óta. Igazság szerint másodpercekig nem éreztem semmit aztán amikor kezdett visszatérni az élet kezeimbe már a látásom is tisztult hirtelen csak egy üvöltést hallottam. "OMLÁS!" A karomat reflexből a fejem felé emeltem és vártam, hogy vége legyen e világi utamnak. Vajon milyen lehet a túlvilágon. Bár még nem fejeztem be mindent amire hivatott voltam úgy vélem, de legalább találkozhatok anyámmal akinek az emlékét már olyan régóta hajszolom. A fájdalom és a némaság nem jött el, ezek szerint a halál még váratott magára, akkor még nem is sejtettem milyen sokat... Ahogy kinyitottam a szemem Rint pillantottam meg aki fátyolos tekintetével engem pásztázott.
-K..Karu? - kérdezte bizonytalanul. Közel volt, ártatlan volt, és hitt benned teljes szívével.
-Mi történt? -téged kérdezett. Te voltál a biztonság.
- Csak, hogy tudd ez most történt meg utoljára Rin. Remélem semmit nem láttál a fejemben amikor a chakránk összekapcsolódott. Azt az undorító szörnyeteget sikerült visszapofozni. Remélem a következő alkalommal meg tudod majd állítani egyedül is. Az viszont tetszik, hogy ilyen gyorsan regenerálja a sebeidet... Most nem ez a fontos.
Odabotorkáltam a teknőshöz és egy egyszerű kézmozdulattal eltüntette.
- Úgy látszik a klónok megtették amiért létrehoztam őket. Az a nagy valami meghalt ez biztos, viszont valaki figyelt minket ami már kevésbé jó hír. Tudjátok ki az aki gyíkokat idéz, mert egy aprócska gyík figyelte meg a csatánkat és aztán elfutott az egyetlen kijárat felé az eredeti úton, nem arra amerről a féreg jött...
Meg sem várva a választ ránéztem a kis csapatra.
- Nincs vesztegetni való időnk, az az érzésem, hogy a kis gyík el fog vezetni minket a megfelelő irányba így most követjük egy darabon, de aztán csak szépen nyugodtan, mert nem lesz chakrám, hogy még egy ilyen támadást visszaverjek.
Lopva Rinre figyeltem akit közben fölállított az öreg és segített neki járni, de úgy gondolom a lánynak nem sokáig lesz szüksége segítségre, nekem viszont annál inkább. Kezdem érezni, hogy kezdek kimerülni. Az én chakrám sem végtelen. Annyi azért még akad remélhetőleg, hogy hazajussak...
- Rendben akkor induljunk... - Meg sem állunk amíg újra a szabad levegőn leszünk remélhetőleg közel kusagakuréhez.

Inuzuka Tsume Vas. Aug. 17 2014, 22:34

Fű alatt lappangó titkok II.
Kenshiro Karu kalandja

Szerencsésen megúsztátok az omlást. A sav gyorsan végzett a féreggel, így haláltusája is rövid volt. De nagyon jól tudtad, hogy klónjaid elvesztése súlyos érvágás a már így is megcsappant chakra készleted miatt.
Rin, miközben beszéltél hozzá, továbbra is meredten figyelt, majd megrázta a fejét.
-Nincsenek emlékek... mindent elvitt.. Az.- szavai alapján joggal feltételezhetted, hogy a belső küzdelem, ahogy kezdi összeszedni magát, egyre világosabban körvonalazódik előtte. Nyilván az sem véletlen, hogy nem nevezi nevén. Mindenesetre Rin magába zárkózott, és csak halovány bosszankodással, tessék-lássék módon seperte le magáról a port, miközben felállt. Tett néhány lépést. Nem nézett rád, mégis hozzád szólt.
-Köszönöm, amit értünk tettél. Sajnálom, hogy gondot okoztam. .majd a barátaira nézett, és szinte egy pillanat alatt ott volt az öregnél, hogy megölelje. A lány válla megrázkódott. Némán, könnyek nélkül sírt, de hamarosan megnyugodott. Különös, bensőséges pillanat részese ehettél. Csak ezt követően nézett köról, s kérdezte, hogy hol van, hogyan került oda.. Néhány gyors szóval igazították el a barátai, mielőtt válaszoltak volna neked a kis gyíkkal kapcsolatban. Mikor először hallották, a két férfi egymásra nézett, majd az öreg közelebb araszolt.
- Kyoko. Ha szerencsénk van, az övé volt az a kis állatka. Jellemző rá, hogy őrszemeket állít, mielőtt megmutatná magát. Egyben az is jelenti, hogy támadásra vár. Nem mintha ez meglepő lenne jelen körülmények között. -elég gyértelmű grimasz fut át az arcán.
-Már ne lehetünk messze. Az a féreg viszont, amiről beszéltél, aggaszt. Ha ilyen közel vannak az üldözői, óvatosabbnak kell lennünk, mint eddig.- ahogy kiadtad a jelet, a társaság felsorakozott újra, ahogyan korábban kiadtad az utasítást, az öreg elől, Rinék pedig a védett helyen.
Az öreg jól sejtette. Már nem kellett sokat trappolnotok a régi úton, mikor egyértelmű jelei mutatkoztak, hogy a járat teremmé szélesedik. A mélységben eljutottatok egy gigantikus barlangig, hol oszlopos sziklák, és kőbe vájt épületek, lépcsők nem csupán egy templomot, de egyben egy elrejtett kolostorrendszert is magukban foglaltak. Nem is láthattatok be mindent egyszerre a gyér fényben, de valahol belül mégis érezhettétek a hely méreteit.
-A központi téren lesz.. vagy annak a közelében. a nagy templom előtt- szólt a szakács barátod, a kis kedvencével a kezében intve a megfelelő irányba. Így hát hosszadalmas lépcsőzés következett, melynek egyhangúságát keskeny kőhidak törték meg. Ahogy közeledtetek, egyre határozottabban érezted a figyelmet, mely titeket kísért. Néhol a szemed sarkából még látni is vélted a kicsiny gyíkot. Aztán megérkeztetek. Ott álltatok a templom előtt s előttetek ey kis gyík állta el az utat.
-Hé.. te ott! Engedd el a barátaimat.- határozott női hang dorombolt a sötétben egyértelmű paranccsal. Öröm az ürömben, hogy ezek szerint nem nézel ki olyan rosszul, mint érezted magad. A nő komolyan vett.

**Kenshiro Karu** Hétf. Aug. 18 2014, 00:02

Rin gyorsan vette a lapot. Szerencsére semmi emléket nem kapott illetve semmi olyan dolgot amit most nem akarnék megosztani a nagyérdeművel, vagy legalábbis nem mondta el. Amint észrevette az öreget szinte azonnal a nyakába is borult. Mintha egy másik ember lett volna. Előtte olyan szégyenlősen fordult el tőlem, most meg mintha egy rakéta lenne a lábában. A testén már szinte nyomát sem láttam az előző csatánknak. Amennyire magamat nézem még pár napig biztosan sántikálni fogok. Ez azonban rám is ösztönzőleg hatott, hogy a lány végre magához tért és sikeresen teljesítettük a küldetés ezen fázisát is. Nem tudom pontosan, hogy mikor kell találkozniuk azzal az ismeretlen nővel, de remélem, hogy a kis gyík az ő idézett teremtménye. Aztán amikor az öreg összenézett a szakáccsal akkor végre én is elkezdtem reménykedni. A problémám csupán csak annyi volt, hogy miként fogok hazajutni miután leadtam a bébicsőszködést. A levél nem érdekel. Végül is az az ő bizniszük... Talán ha jó kedvem lesz nem olvasok bele, bár ezt nem garantálom. A járat egyre csak szélesedni kezdett amint haladtunk egyre beljebb a komplexumban. Már korábban is gondoltam, hogy ez nem csak egy sima barlang, vagy barlangrendszer, ez egy épületkomplexum aminek valószínűleg a gyomra felé közeledünk abból ítélve, hogy úgy érzem, ismét ereszkedünk. A kis gyík pedig folyamatosan követ minket. Érdekes bár nem látom, de érzem a jelenlétét. Olyan mintha egy kis bogár motoszkálna a fülem mellet és hiába nyúlok oda nem tudom elzavarni. Ilyen érzés kerít hatalmába amikor valaki figyel. Ez talán csak természetes reakció, nem tudom más hogyan éli meg ezt, de engem ez alapból bosszant. Nem szeretem ha követnek, azt még kevésbé ha megfigyelnek. Ez a kis állat pedig bármilyen meglepő még a klónjaim csatája alatt is ezt tette. Ebből sejthetem, hogy a nő tudhat a különleges képességemről, ha tényleg ő küldte ezt a gyíkot. Ez pedig jelen helyzetben számomra a kisebbik rossz. Chakrám már fogyatkozóban még egy ilyen harcot nem biztos, hogy végig tudnék csinálni két lábon. Nem véletlenül az a pár óra alvás nem volt ahhoz, hogy teljesen regenerálódjak és feltöltődjön a chakrám.
Amikor a barlang kezdett kiszélesedni már tudtam, hogy merre tartunk. Áhh trükkös, azt hittem először, hogy a templom amiről beszélnek a felszínen van, de ezek szerint nem. Ez nekem viszont kedvező, ha harcra fordul a helyzet. Valahogy ki kéne találnom egy ütőkártyát. Bár elég szemét dolgot fogok csinálni, de valahogy muszáj bebiztosítanom magam. A két kunai amiknek még korábban a nyelére rögzítettem alig észrevehető módon robbanójegyzeteket még mindig nálam vannak. Előkapom és megpörgetem. Ellenőrzöm mindkettőt, hogy nem fogják-e észrevenni és amikor meggyőződök róla, hogy számomra is alig látszik ezek az emberek meg bíznak bennem. Egyszerűen csak oda adom az öregnek és szakácsnak a két fegyvert, hogy legyen náluk szükség esetére. Ha Rin rákérdez, hogy neki miért nem adok akkor azt felelem, hogy ő meg tudja védeni magát anélkül is.
Ekkor már egy hatalmas teremben haladunk melynek gigászi mérteit nem is látjuk rendesen mivel a fáklyák fényei nem világítanak el odáig. Ennek a teremnek a végén van egy szentély úgy tűnik ez a komplexum közepe. Ott áll a kis gyík és bármilyen meglepő nem mozdul. Tudtam, hogy valahova vezet minket.
-Hé.. te ott! Engedd el a barátaimat.
Szól hozzám hirtelen egy női hang a sötétből. Feltételezhetően ő lesz a kapcsolat akiről beszéltek.
- Nem fogom kétszer elmondani, szóval jól figyelj arra amit mondok. Elhoztam ide a barátaidat élve és még az életemet is kockára tettem párszor ezért a kis trioért, szóval ahelyett, hogy játszod itt a főnököt és parancsokat osztogatsz inkább örülj, hogy élve elhoztam őket idáig és köszönd meg. Valóban ő az akiről beszéltetek nekem? - Itt veszek egy két levegőt és próbálom felmérni, hogy a sötétben merre lehet a nő. - Na jó akkor ha itt vége a gyerek csőszködésnek, akkor azt hiszem innen elválnak útjaink! Ha valamikor erre jártok ugorjatok be a birtokra és megkapjátok a levelet...
Abban a szent pillanatban amint ezt kimondtam hátat fordítok és elkezdek abba az irányba sétálni amerről jöttünk. Spórolnom kell a chakrámmal, de számítok rá, hogy most vagy meg akarnak majd állítani vagy megtámadnak. Így már menet közben kezdek kézjeleket formálni. Még nem tudom, hogy mi lesz ebből és lehet, hogy elhamarkodottan cselekszem, de mindent megteszek, hogy kijussak innen. A szőr égnek áll a hátmaon az ilyen helyektől és nem biztos, hogy még egy jounin szintű embert le tudnék gyűrni!

Inuzuka Tsume Csüt. Aug. 21 2014, 22:48

Fű alatt lappangó titkok II.
Kenshiro Karu kalandja

-Igen. Ő az. Kiyoko. -bólintott az öreg.

Némán meredt az elhagyott templom rád, egy hosszú percig nem érkezett válasz, a szavaidra, majd egy kissé zavarodott hang szólalt meg, immár pontosan körülhatárolhatóan a templom tetejéről.

- Várjatok.. lemegyek.-és már érkezett is. Könnyed ugrás után egészen puhán ért földet. Két ikerhölgye kellemesen nagyot huppant, diszkréten felhívva a figyelmet természetesen bő adottságaira.

Ahogy rád nézett, határozott zöld szeme egészen végig mért. Elmosolyodott, egy olyan nő mosolyával, aki nem pusztán sokat tud ígérni, de be is tudja váltani az ígéreteit. Tökéletesen tisztában volt képességeivel, s ahogy kezét könnyedén a csípőjére tette, szinte kihívóvá vált. Nem szokásos shinobi öltözéket viselt, választása egy egyszerűbb kimonóra esett. Vörös és fehér.

Haja most kuszább volt, mint ami illet volna a megjelenéséhez, fekete tincsek tekeregtek elő, le a fehér vállán. Szépsége egyszerre volt megkomponált és természetes. És nyilvánvaló volt, hogy ezt a fegyvert használja mindennapi tevékenységei során.

-Ő lenne az, akinek az üzenet szól?- az öreghez címezte a szavait, de téged nézett, miközben a kis gyík elrejtőzött a ruhája alatt.

-Nem.. ő a segítőnk…-kezdte az öreg tárgyilagosan. Rin azonban közbe szólt.

-De. Jelenleg ő az egyetlen a faluban, aki a Fű érdekében képes felhasználni az információt a víz ellen. És ezért nem mehetsz el Karu-néz Rin rád. Most, hogy jól van, ismét határozott, mégis egészen más karakter, mint az új kémnő.

-Vagyúgy… - nem sok érdeklődés volt ebben a szóban a háború iránt, ám annál több irántad, ahogy a nő búgta.

- Akkor hát, ezt ezennel át is adom neked.- nyújt egy tekercsért a kimonó bő ujjába, s nyújtotta feléd finom, fehér kezével. Ha lehetősége van rá, nem hagyja ki az alkalmat, hogy megérintsen.

-És köszönöm, amit a barátaimért teszel. –ha lehet még közelebb húzódik. Csak éppen tönkrevágja a pillanatot, hogy a gyík végiglejt a testén, és az arca mellett a tiédbe bámul. A nő bosszankodva hajtja arrébb, mire az állat szinte felvisít.

Ezzel egy időben pedig a templom megremeg, és míg lábatok alatt kődárdák törnek elő, felétek dől, hogy bezárja a kelepcét.

Léptek surrannak. Érzed, hogy körülvettek titeket.

-A francba! Ezért nem vállalok soha ilyen küldetést.-bosszankodik Kiyoko és kézjeleket formál.

**Kenshiro Karu** Csüt. Aug. 21 2014, 23:46

Ahogy a nő hozzámért minden sejtem tiltakozott ellene, hogy viszonozzam az érintését mégis olyan kihívó volt a megjelenése, hogy szinte el is csábított azonnal. Szememet mágnesként vonzotta volna a szeme, ha nem jutott volna eszembe Emi és a szenvedélyes csók amit nem is olyan rég váltottunk. Ahogy az a csók eszembe jut ez a nő kezd egyre kevésbé vonzó lenni. Meg tudom őrizni hidegvérem. A szememet csak egy pillanatra láthatja. A kézjelekből formált vándor technikát elhúzom addig a pillanatig amíg ránk zuhan a hatalmas földalatti templom teteje. Tudtam, hogy ellenségek, de vajon a nők azok-e. Engem nem nagyon érdekel ezek mit akarnak. Minden esetre most itt az ideje kereket oldani. Ahogy a lány hozzám ér a testem abban a pillanatban összeomlik mintha csak egy szobor lennék, vagy valami amit földé változtatott volna az érintése. Ekkor azonban meghallom Rin szinte könyörgését. A földben mozogva megkeresem a lányt és mögötte jelenek meg. Már nincs nálam a mankó amikor feltűnök a földből. Irtózatos dübörgéssel közeledik felénk a templom teteje. Elég gyorsan fogya chakrám így megkeresem Rin mögött azt a helyet ahol a kődárdák nem nyársalnának fel és ott bukkanok fel. Nincs már választásom használnom kell a technikáimat különben ismét megint mind itt maradunk. Elég sokat kivett belőlem, hogy használtam a vándor technikát így az amúgy is kimerült chakra készletemet kezdem nagyon komolyan leterhelni. Nem vagyok még kész ilyen harcokra. Ahogy zuhan felénk a tető...
Emi csókját érzem a számon...
Anyám csókját érzem a homlokomon...
Már nincs esély, itt a vége...
Évekig féltem tőle, hogy mivé fogok válni. Amikor az öcsém első pillanatban elvesztette az eszét és tombolni kezdett akkor egy kicsit úgy éreztem, hogy bennem is eltört valami. Amikor az első áldozatomba beleállítottam a kunait akkor is úgy éreztem, hogy most véglegesen megváltoztam és mégsem. Az élet sokszor meggyötört de volt részem jóban is és tudtam, hogy nem cisnálnék semmit sem másként ha újra kellene élnem a múltamat. Olyas fajta megkönnyebbülés volt ez amit már rég éreztem. Csak néztem ahogy a torony zuhan egyenesen felénk, azaz Rin felé. Nincs esélye, már nem tud elmenekülni bármilyen gyors is. Az a féreg a testében pedig nem fog előbújni, hogy segítsen neki. Nem ilyenek azok az átkozott szellemek pedig most szükségünk lenne. Így a végén azért megbántam pár elvakult dolgot, de hát a hibáiból tanul az ember.
Ha már itt a vége, akkor magammal viszek amennyit tudok. A chakrám az utolsókat rúgja, de azért megmentem a kislányt. Csinálja végig a küldetését. Kazuya, öreg sajnálom. Kézjeleket formálok és összegyűjtöm a vízelemű chakrát a számban. Mostmár nincs visszaút. Emi a legjobban aztr sajnálom, hogy nem tölthetünk együtt több időt és nem ismerhetjük meg egymást mégjobban. Amikor veszem a levegőt az utolsót valószínűleg a földön akkor csak a lány van a szemem előtt, majd meglátom ahogy zuhan a hatalmas kő monstrum felénk.
- Suiton: ZESSENZAN!
Pontosan Rin fölött ketté vágom a hatalmas sziklát, majd még amíg ki tudom tartani a sugarat ellenfeleim felé fordulok és nemes egyszerűséggel ketté vágom őket.
Amint végeztem a technikával össze esek a kimerültségtől. Hallom a fejem felett a csatazajt. Nem tudom pontosan, hogy mi történik.
Pár másod perccel később felemelem a fejem és realizálom, hogy mégsem haltam meg. Most viszont a lehető leggyorsabban el kell menekülnöm innen. Ellenség mindenütt, konkrétan körbevettek minket. Nekem nincs chakrám és sérült vagyok. Előveszek a kunait majd feltápászkodom. Nem érdekel most marad a taijutsu. Meg látjuk meddig bírom. Aki megtámad az elől kitérek, igyekszem vigyázni a jobb lábamra már amikor tudok. Ekkor eszembe jut egy technika amit talán még nagyon minimális chakrával tudok használni, de ez majd a jövőtől függ...

Inuzuka Tsume Szer. Aug. 27 2014, 22:28

Fű alatt lappangó titkok II.
Kenshiro Karu kalandja

Őrült sebességgel rohannak a pillanatok. Nincs idő elmélkedni. Kis híján még Emi felvillanó emléke is végzetesnek tetszik. A vándor technikád működik. Egy az utolsók közül, amik alkalmazására még van erőd. Sőt, talán az utolsó. Talán mert rólad szól, vagy csak az elméd játszik veled, de hallani vélsz egy rövid kis mondatot, mely mintha a korábbi idegesítő dotonos hangján szólt volna: "Ő az!". És már alá is merültél a barlang padlójába. Mikor előbukkansz, hogy megmentsd Rint, már köd fog körbe titeket. Felemészted utolsó cseppjeit is erődnek a Zessenzannal, s egy pillanattal később, mint hogy kimented a közvetlen veszedelemből, a templom kettészakított teteje körülöttetek két oldalról bezárja a kelepcét. A ködöt meglebbenti, de el nem oszlatja a légáram, amit a becsapódás kelt. Úgy tűnik, néhányan aktívan tesznek azért, hogy a ködöt fenntartsák.
Hirtelen némaság áll be döngő robaját követve.
Majd ugyanolyan hirtelenséggel térnek vissza a hangok.
Lélegeztek. Mindketten. Éltek.
Léptek surrannak. Vannak még élők körülöttetek, de nem azoktól kell rettegnetek, akiket hallotok. Egy robbanás. Megrezzennek a barlang mennyezetének kövei és a környező épületek is. A köd újra meglebben, s egy pillanatra, mielőtt újra bezáródna, eloszlik a félbe metélt templomtető másik oldalán. Valaki közületek. De nem tudod, nem látod ki. Sűrű fehérség vesz körül, és ha Rin testéből áradó hő nem biztosítana arról, hogy melletted van, talán azt hinnéd egyedül maradtál.
Fém csattan fémen. Már dúl a csata.
Összeesel. A kimerültség, nem sérülés vagy támadás az oka. Megbillentél és elveszítetted Rint magad mellől. Hiába tapogatózol utána. Tényleg magadra maradtál.
Virág illatot érzel. Rózsás fény támad, majd hal el, s vele a virágillat..
Fehér sötétség.
Előveszel egy kunait, és megpróbálod összeszedni magad. Megremeg a térded, ahogy rá helyezed a súlyod. Lehet, hogy az öreg golyójának ennyi volt a hatása.
Ösztöneid halvány benyomásokkal figyelmeztetnek. Hárman vannak körülötted. Egy mögötted, egy előtted és egy alak feletted,, valahol a tető romjain állva. Rád vadásznak.
A fehérségből chakrától fénylő drótok vágódnak feléd, hogy blokkoljanak, megkötözzenek, kifeszítsenek, s áldozati bárányként kínáljanak a csendben kerengő negyediknek, ki még nem mutatta magát.
Aztán már ott is volt mögötted. Fél szeme vörösen izzott. Talán a csata elejétől, vagy már jóval előbb készült rá, csak arra várva, hogy felkínáljanak neki.
Ütést érzel a jobb válladon. Hirtelen, de nem fájdalmas. Fájóbb azonban az, ami történik ezen ütés okán. Az alak mintha átnyúlna a testeden, be, lényed egész közepébe, és valami szörnyűt visz véghez.
A válladon pecsétjelek terülnek szét.
Aztán a fickó tovább mozdul. Gyors utasításokat vakkant, mire több víz shinobi is utasításai szerint ugrik. Eközben még látod a profilját, mielőtt ő is megindulna társaid irányába: ismerős, ha más nem, a szóbeszédekből, hiszen kevés olyan híres ellenséget találni, mint a mizukage testőre, a hírhedt Ao...
Ao, aki lepecsételte vérvonalképességed, s elvágott családod örökségétől.
Ennél nem is lehetne egyértelműbb, hogy Rin és az informátor kompánia kinek a tyúkszemére lépett rá.
A köd oszladozik. Már nem fordítanak energiát az úraformálására.
Az alakok, akik megkötöztek az utasítások szerint magadra hagynak, rábízva egy újabb fickóra, aki magabiztos léptekkel közeledik felé. Katanája halványan izzik a chakrától.
Sokan vannak. Nem kétséges a győzelmük e helyen. Rajtad áll, mit teszel most.

**Kenshiro Karu** Csüt. Aug. 28 2014, 23:41

Az idézés, a füst és amit a teknős és az öreg mondott mind felvillannak az elmémben újra és újra. Tudhattam volna, hogy én vagyok a célpontjuk. "Karu olyan ajándékot kaptál..." Nem tudom pontosan, hogy csak az idő lassult -e le vagy az én érzékeim játszanak velem. Miután kikötöztek a kötelek "...amire vigyáznod kell." megjelent egy olyan shinobi akire a legkevésbé számítottam. Hát ilyen tréfás az élet, hogy olyan emberekkel futok össze, akiket a legvadabb álmaimban is elkerülnék. "Ez az egyetlen ami hozzá köt..." Ao egyike volt azoknak akikről Kirigakurei tartózkodásom alatt is szóbeszédeket hallottam. Ez a shinobi rendezett a konohai hyuuga klán vérvonal képességével még pedig azért, mert talált egyet megölte és ellopta a szemét. Benne van a mizukage elit testőrségében évtizedek óta, harcolt az előző háborúban is és még a rettegett oninok tagja is volt. Egy legendával állok szemben aki egyszerűen csak odasétál hozzám... "...Az emlék a szívedben és a vérvonal képességed amiért ő is és az egész klán egykoron az életét adta..." és elveszi tőlem azt ami anyámhoz köt és a klánomhoz. Hallottam már erről a technikáról, de sosem hittem volna, hogy valóban létezik. Csak egy néma üvöltés szalad fel a torkomon, amikor Ao pecsétje nyomán a J kanji beleég a vállamba ezzel örökre megbélyegezve testemet. Valami most véglegesen eltört bennem. Érzem a csontjaimban, a húsomban, a lelkemben. Valami megváltozott bennem. Nem tudnám pontosan leírni az érzést, de mintha valamit elvettek volna tőlem, mintha egy törött bot lennék. A lényem nem teljes, elszakítottak tőlem egy velem született adottságot. Úgy érzem, hogy a tehetetlenség és a düh szétszakítja a testemet. Egy pillanatra elernyedek és megkötözve lógok ott a barlangban valahol a fű országa alatt megpecsételve és várva a végítéletre. Már nem érdekel, sem Rin, sem az öreg, sem senki. Nincs többé se klánom se hazám. Elvették tőlem azt ami Kenshirová tett.
Eközben Ao parancsokat vakkant és akik eddig tartották a drótokat most a beleirányított chakrával együtt eltűntek. Felszívódtak mintha a föld nyelte volna el őket. Itt hagynak egy hóhérnak aki éppen most vonja ki katanáját, hogy a fejemet vegye. Szép halál lesz ez Karu. Egy sehonnaiként meghalni itt ahol még az eget sem láthatod utoljára.
Érzem a fém hűvös tapintását jobbomban miközben várom a halálos csapást. Ennél mélyebbre már nem is süllyedhetnék. Most már tényleg nincs mit vesztenem. A családomat, a klánomat és az öcsémet is felemésztette az örökös harc amiből az életem állt. Ez most tényleg a vége. Ennél mélyebb már nem lehet. ...Ne add fel most nem adhatod fel!... Most nem egy emlék villant be sokkal inkább valami a tudatom legmélyéről. Egy hang ami ismerős és oly távoli.
Ösztönösen markolok rá a kunai késre ami a jobb kezemben van. Már nem érzek fájdalmat szeretetet szenvedést. Kiölték belőlem az mpátia képességét. Nem érdekel senki. Csakis a saját céljaimnak élek mostantól. Erre az elhatározásra jutottam itt lent a kénköves pokolban, ahol most vagyok.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! - Egy üvöltés szakad fel a torkomból amibe benne van minden elvesztett és még meg nem tapasztalt érzelem...
Egy könnyed mozdulattal vágom át az eddig karjaimat fogva tartó drótokat. Nem kell nekem chakra ahhoz, hogy elmeneküljek inne, ha már nem rám terelődik a figyelem. Remélem Rinre figyelnek és most őt vették üldözőbe. A csatazajban talán könnyedén le tudok lépni.
Az acél védelem technikát használlva elkerülöm a hóhér vágásait és shusin no jutsut alkalmazva menekülök a helyszínről. Bár közel állok a végleges kimerüléshez, de muszály ezt a technikát alkalmaznom, mert nincs többre erőm. A fürge test technikát többször is alkalmazom, amíg vissza nem térek abba a járatba ahonnan indultunk. Valahol erre kell lennie a felszínnek. Ki kell jutnom innen. Ha átvészelem az éjszakát valahogy akkor túlélhetem.

Inuzuka Tsume Szer. Szept. 03 2014, 22:24

Fű alatt lappangó titkok II.
Kenshiro Karu kalandja

Már nem számítanak az ismeretlenek és ismerősök, sem a második, át nem vett tekercs.
Talán csak a harci tapasztalatok mozgatják tested a szörnyűségek után. Talán magad sem vagy egészen tudatában tetteidnek, vagy épp ellenkezőleg, megbélyegzéseddel minden más válik kristálytisztává, de a tested mozdul, hogy elkerülje a hóhért.
Rohansz. A környezetedre egyszerre lettél vak és látó.
Érzed a követ a lábad alatt, de nem jut el tudatodig, hogy sikeres volt-e a támadás.
Az út ismerős. Majd érzékeid mélyén eljut hozzád, hogy a nyomodban vannak. Valaki.
Átvágsz a termen, ahol a hatalmas féreg haláltusája közepette a leszakadó kőtömbök elől kellett futnotok.
Fájdalom hasít a hátadba. Pengeéles vágás. Vagy talán csak a szele. A kardos fickó be akarja végezni a munkáját. Összerándulsz, majd eltűnik a talaj a lábad alól. A féreg haláltusája jobban átrendezte a helyet, mint számoltad.
Zuhansz. Kemény kőnek csapódsz valahol. Talán még el is ájulsz. Csak a fájdalom maradt, s annak zsongásában vársz valamire. Valakire, mielőtt elnyel az öntudatlanság újra.

Ágyban fekszel. Ismerős illatok, ismerős hangok szivárognak a tudatodba.
-Erre akkor is magyarázat kell!- kissé ingerült , mégis elfojtott hang. Ismerős.
-Nem ébreszthetjük fel. Ki kell várnunk, hogy magához térjen. Ez kulcsfontosságú a gyógyulása szempontjából.-megnyomja a "gyógyulása" szót. Nem csak a testedre érti.
Ha felülsz, a klán egyik orvosát és Kazuya vitatkozik, ám ő amint észleli, hogy magadhoz tértél, nem törődik tovább az orvossal, a teknőssel küldött tekerccsel a kezében hozzád lép.
-Karu! Most össze kell szedned magad. Feltörtük a tekercs védelmét. Válaszokra van szükség.-közel hajol, hogy ellenőrizze mennyire tiszta a tudatod.
-Ezt a tekercset nem nekünk címezték, de a titka minket is érint. Karu, vissza kell emlékezned, kik támadtak meg, mit használtak, és hogy elejtettek-e bármilyen információt, ami nekünk hasznos lehet. Ez most fontos.- próbál egyszerűen fogalmazni, hogy biztos megértsd.
-E szerint a tekercs szerint, Konoha biztosra veszi, hogy a víz egy Bijuu-t akar bevetni a háborúban.

//Ezzel egyszerre lezárom a kalandot, és át is adom a stafétát.
Karu, köszönöm a játékot.
Meglehetősen komoly traumát szenvedett el a karaktered, és a klánképességed ettől kezdve nem használhatod, ahogyan azt előzőleg megtárgyaltuk.

A neked ítélt chakra a játékért, ideértve a sérülés okozta nehezített körülményeket, az ötletekért és a trauma megjelenítéséért 35 chakra,
valamint a kalandsorozat során nyújtott aktivitásért szeretnélek még egy kis extrával jutalmazni: 5 chakrával.
Remélem más mesélőknél is, továbbra is, ilyen lelkesedéssel fogsz játszani. //

Ajánlott tartalom