Re: Erdőségek

**Ayanokoji Takashi** Szer. Aug. 10 2016, 15:27

Szavaidra, kérdéseidre, meglepettségedre egy-egy bárgyú mosolyt kaptál válaszul. Csak néztek rád és mosolyogtak, egy-egy lépéssel kissé közelebb jőve feléd. Először Mika válaszolt a kérdésedre.
- Itt van ő is, velünk.
Ahogy közeledtél feléjük Apád rátette kezét válladra, magához ölelt, majd megszólalt halkan, gyengéden, mintha csak egy esti mesébe kezdett volna bele.
- Milyen kérdés ez kedves lányom...? Természetesen halott. - Eközben Mika is átölel, szorosan fognak, már-már összenyomnak. Érzed ahogy egyre nehezedik a levegővétel, mintha csak párás lenne a levegő. Nővéred szintúgy lágyan suttogni kezd a füledbe.
- A föld alatt van anya, Yori is. - Itt egy kis szünetet hagy, mintha csak szavai pengék lennének és szépen lassan akarná beléd döfni. - Mi öltük meg őket. - A felismerés nyila szíven talál, talán meg se fordul benned hogy ez a valóság-e. Egészen addig míg felpillantasz és látod hogy kezd minden torzulni. Apád arca szétfoszlani látszik, mintha csak sósavat öntöttek volna rá, de ami ennél is ridegebb látvány hogy mosolya nem hagyta el arcát. Édes nővéred testéből csonka csontok kezdtek el kilógni, mintha valami belülről tolná ki őket. Szép lassan távolodnak el tőled, brutális halált halva szótlanul, mosolyogva. A légzésed már nem nehézkes, sokkalta inkább heves, kapkodsz, mintha csak életed utolsó levegővételei lennének. Orrodat gyömbér illata szállja meg, tömény gyömbér, ami már maró hatással bír. Torkodhoz kapsz reflexszerűen, mintha csak leakarnád venni a béklyót ami fojtogat.
Rövid időn belül kezdenek javulni a dolgok, a légzésed helyre áll, noha a lelkivilágod nem is. Egyszer csak valami furcsát érzel a bőrödön, mintha nedves lenne. Rápillantasz a kezeidre és vérben úszik mindkettő. Egyértelmű hogy valami nincs rendjén, olyan hirtelen váltakozik minden. A színek is kezdenek összemosódni, a fák zöldjei kékek, míg az ég kezd zöld lenni, és ami még ezt tetézi az egy újabb ismerős hang echója, ami túlságosan is ismerős.
- Fel kéne kelni, nem gondolod?
Ahogy fordítod a fejed egyből rájössz az előtted feltűnő alak kilétére. Életvidám arca, világoszöld szempárja, világosbarna haja, vöröses ruházata... Kétség sem fér hozzá, ez te vagy.

**Kenshiro Izuna** Vas. Aug. 14 2016, 22:32

Megkönnyebbülten hallottam nővérem válaszát. Olyan jó ismét velük lenni. Közelebb értem hozzájuk, a családtagjaimhoz. Furcsa, ám kellemes érzés járt át, ahogy apa ráhelyezte kezét a vállamra. Olyan rég hallottam már, és olyan jól esett a füleimnek érzékelni hangját, ami a megszokott nyersségétől eltérően most lágy volt és édesgető. Arcán és Mikáén is széles vigyor ült, de valamiért nem tűnt őszintének. Apám karjait körémfonta, majd kedvesen közölte, hogy édesanyám halott. Nem. Nem akartam elhinni. Mika is odaférkőzött hozzám és Ő is átölelt. Vannak olyan ölelések, amik jól esnek és legszívesebben örökre úgy maradnánk. Ez viszont nem abba a fajtába tartozott, sőt fojtó és túl szoros volt, mintha össze akartak volna roppantani. A tüdőm elnehezedett és minden levegővételt megéreztem. A nővérem megerősítette apám szavait, miszerint anya halott. Nem csak Ő, hanem Yori is. Zavarodottságom egy új szintre lépett. Egy kellemes hallucináció vonzotta valóságos érzet hatalmasodott el rajtam. Tudtam, hogy amit tapasztalok nem lehet valódi. Vagyis inkább úgy mondom, reméltem. Nem akartam hinni a fülemnek. A szavaik hamisak. Mégis dermedten álltam és úgy éreztem, parányira zsugorodtam egy pillanat alatt.

Felnéztem s láttam, amint apa arca továbbra is megtartva azt a vigyort mosódik szét. Kétségbeesetten teszek hátra pár lépést botladozva. Mikára pillantok, belőle pedig csontok lógnak ki és hasítják át bőrét. Egyre csak összemennek és messzebb kerülnek mosollyal az arcukon, szörnyet halva. Kapkodtam levegőért és minden lélegzetvételért küzdenem kellett. Zihálva kaptam a torkomhoz, ahogy orromba még a gyömbér illata is bemarta magát. Lerogytam a térdemre, mintha két lábon állni megterhelő lenne fuldoklás mellett. A kezem még mindig a torkomon volt, kívülről talán könnyedén bolondnak is titulálhattak volna, aki saját magát fojtogatja. Egy pár pillanat múlva kezdett elhagyni az érzés és lassan visszatért testem a rendes kerékvágásba. Előrebuktam és kezeim felfogták az esést, de mintha beletenyereltem volna valamibe. Valamibe ami nedves és kissé langyos. Ráemeltem szemeimet és nem más tárult elém, mint a kezeimet bevonó, vöröslő vér. Kezdek beleőrülni ebbe az egészbe. Mi ez?! Elernyed a karom és a földre roskadok. Próbálok feltápászkodni és látom, ahogy a körülöttem lévő táj színei elkenődnek. A kék ég zölddé lesz, a lombok pedig kékben pompáznak. Mégis mi történik velem? Ekkor egy hangot hallok, amit nem tudok beazonosítani kié. Annyiszor hallottam már pedig! Elfordítom a fejem irányába és ahogy meglátom lehunyom a szemem ismét, mintha csak várnám, hogy amikor kinyitom már ne álljon ott. A vízió egy csalóka tükröt tartva babrálja az elmém. A fejemhez kapok és ráüvöltök a hasonmásomra.

- Majd azt Én tudom! - kiáltom indulatosan, kezemet ökölbe szorítom és az összes feszültség, ami felgyülemlett bennem most könny formájában folyik le az arcomon. Legyen már vége ennek az egésznek! Mika, Anya, Apa... Hol vagytok?

**Ayanokoji Takashi** Szer. Aug. 17 2016, 17:30

A könnyeid mázsás súlyként ereszkedtek le arcod selymességéről. Kiáltásodra hasonmásod egy kicsit megszeppen, majd egy erőteljes rántással letépi az arcát és kuncogásba kezd. Ez a kuncogás betölti a teret és végtelenül visszhangzik, mintha csak egy barlangba lennél. Szerencsédre lehunyt szemed megóvott a látványtól, de a hang amit a bőr és hús marcangolása adott ki, kifejezetten idegtépő volt, főleg első hallásra.
A kuncogás egyre csak erősödött, mire már olyan hangossá vált hogy szédülni kezdtél tőle. A világ olyan keringőt járt amihez nem szívesen csatlakozik egy ember se. Csak járta és járta, a szíved ritmusára dobbantva, keringve, térülve-fordulva, míg óráknak tűnő percek után fel nem mondta a szolgálatot a tested. A realitás fonalai erőszakosan szakadtak el nálad, elájulva huppantál a hideg föld és moha keverékére.
Míg elméd sötétjében bolyongtál, újra és újra lejátszódtak a nem rég történt események vízhez hasonlatos hullámokkal, de mégis kristály tisztán. Hol színes, hol színtelen képekben láttad a képeket. Némák voltak a képek, egészen addig míg nem tárult eléd az első gyilkosságod... Ismét. A leszakadt fej egyenesen a tekintetedbe fúródott majd váratlanul szóra nyílt maradék állkapcsa.
- Köszönöm. - Apád hangja.
Reflexszerűen tágra nyílnak pupilláid, de tested nem tudja tartani a lépést és ernyedten fekszik egy feltételezhető ágyban. Nehezen, de szépen lassan felfogtad azt hogy otthon vagy, remélhetőleg biztonságban. Tompa hangokat hallottál, egyiket fel is ismerted, az idős Kazuya hangja volt, míg a másik egy ismeretlen, lágy, de közömbös hang volt. Időközönként vissza-vissza csukódott elméd, - szemhéjaddal egyetemben - így érthetően csak foszlánymondatokat fogtál föl. Szerepelt benne az, hogy Kazuya ment érted az erdőbe és az is, hogy a növények melyeket gyűjtöttél nagy valószínűséggel eső következtében hallucinogén anyagot párologtatnak, ami ha adrenalindús szervezetbe kerül elég csúnya rémálmokat kelt életre a valóságban. Bizonyára Kazuya számolt be olyasmiről ami ezt sugallhatta, esetleg beszéltél míg mély álmod fogságában voltál. Akárhogy is, másfél napra rá, teljesen felépülsz, és noha zúg a fejed, összeállítod az események kirakósait. Kazuya ellátta kellően sebeid, és a közömbös hangú megbízó(mint kiderült) tudós létére hasznosnak vélte azokat az információkat amiket a szenvedésed nyújtott, így egy kis bónuszt is rakott a jutalmad mellé. Küldetés - részleteket félretéve - teljesítve!

// Köszönöm a játékot, ügyesen játszottad a karaktert(A kardöfős rész volt a kedvencem)! A jutalomról értesít majd egy staff tag. //

Shimura Danzou Vas. Aug. 21 2016, 13:18

// Kaland ellenőrzés: Miképpen azt Takashi is említette, fantáziadús játék volt, enyhe paranoiás jelleggel. Reálisnak tartom a +8 ch-t és 4000 Ryout. Csak így tovább, ganbatte! //

**Kenshiro Dai** Hétf. Okt. 10 2016, 22:21

Kérdésemre rögtön kielégítő választ kapok a férfitól. Láthatóan egy kicsit hasonló elvek alapján működtek, mint ahogy mi tettük azt, bár ez a hely sokkal szabadabb és talán emiatt kevésbé szervezettebb is. Az viszont bizonyos, hogy ettől függetlenül jól végzik a dolgukat, hiszen még léteznek. Úgy nézz ki, hogy egy csapat bünöző ellen kell mennem, azok közül is a rosszabb fajta. Szem rebbenés nélkül képesek másokat megölni a saját céljaik elérése érdekében. Nem szeretem az ilyeneket. Persze, én se vagyok egy szent. Bárki, aki ismeri a múltamat, az pontosan tudja, hogy nem egy ember életét vettem már el. Azonban ezt álltalában bizonyos elveket követve tettem. Nálunk is voltak alkalma, mikor le kellett számolni veszélyes elemekkel, vagy olyanokkal, akiket nem tudtunk más módon magunk mellé állítani. Viszont, amit mondott enyhén aggodalomra ad okot. A fejükön lévő pénz nem szimplán azért ilyen magas, mert valaki nagyon nem szereti őket. Bár csak a lányról kaptam egy kisebb tájékoztatást, de könnyen elképzelhető, hogy a másik kettő is chakra használó. Ez önmagában nem feltétlen jelenti, hogy tényleges shinobi képzést is kaptak, de elég nagy az esély rá. Ha szimpla emberek lennének, akkor nem lenne nagy gond, de így lényegesen komolyabb körültekintésre és tervezésre van szükség. Ezen azonban még ráérek gondolkozni. A legfontosabb dolog, hogy miként találok rájuk. Ha csak járkálok az országba és kérdezősködök, akkor elég valószínű, hogy magamra vonom a figyelmüket. Az pedig elég rossz lenne, vagy talán pont jól is jöhetne, függ a körülményektől.
- Rendben! Első körben akkor megpróbálok a lány után menni, azt majd a másik kettőt meglátjuk. Viszont szükségem van mindenre, amit tud róluk. Ez az ország nem túl nagy, de pont elég nehéz ahhoz, hogy bármiféle használható információ nélkül nehéz és veszélyes lehet a keresés. Szóval mit tudunk a szervezetről? Az ország melyik területén operálnak? Ha csak három célpont van, akkor feltételezem, hogy nem egy hatalmas dologról van szó. Ha eredményesek akarnak lenni, akkor egy helyre koncentrálnak először és onnan próbálnak tovább terjeszkedni. Fontos lenne tudnom, hogy mit is képviselnek. Ha el tudom nyerni a bizalmukat, akkor lehet könnyebben meg tudom oldani a helyzetet, de ahhoz el kell hitetnem velük, hogy egy csapatba játszok velük.
Ezzel be is fejeztem a mondandómat, majd a székbe hátradőlve várom a válaszokat. Remélem, hogy valami hasznosat is tud mondani, mert eddig nem igazán tudtam meg sokat.

**Uchiha Obito** Kedd Okt. 11 2016, 20:07

// Kenshiro Dai //

A férfi kérdéseid mindegyikénél és kijelentéseidre is csak az állát dörgölte és bólogatott. Úgy tűnt fejében kusza gondolatok pörögnek, ahogy téged méreget. Lehet még ő sem volt teljesen biztos a saját elképzeléseiben, de látszott rajta, hogy minden információt megpróbál átadni a legpontosabban, ahogy tőle telik.
- A lány igen, jó választás lesz. Igazad van, ez így tényleg elég kevés információ, de még van mivel kiegészítenem. A szervezetük országunk négy határán van jelen. A legtöbb bejelentés a Vízesés országának határáról, a Föld országának határától és a legkiemelkedőbb Konohagakure, a Tűz országának határáról érkeznek. Az eső országa szegény így a többi nagyhatalomból érkező vendégek és shinobikat veszik célba. Meg kell hagyni minden bűnöző szervezetnek kapóra jött a Világháború így a kevesebb ellenőrzés mellett és a még több árny között hatalmasabbá nőhetnek, mint bármikor. – Mélázott el a tekintete a távolba, de hamar visszatalált agyilag és lelkileg is az asztalhoz, amelyen veled osztozkodott. Korsóját megragadta, majd felhajtotta az utolsó kortyokat, száját megtörölve pedig újra beszélni kezdett.
- Apróságokból is keletkezhetnek hatalmas dolgok fiú, ezt ne felejtsd el. A három központ között havonta van információ megosztás. Ha elég ügyes vagy, egy hónap alatt felszámolhatod a szervezetet, megmentve így rengeteg ember életét, akár egy hős, bár ahogy elnézlek, nem épp ezért teszed mindezt. – A képviseletüket hallva és az esetleges beépülési terveden felcsillant a szeme és markába ütött öklével. Úgy tűnt erre még ő sem gondolt, de a villanykörte szinte láthatóan izzott fel a feje felett.
- Amennyiben sikerülne beépülnöd még több profitra tehetnél szert, bár ez lesz a mérleg két nyelve. Ha fel akarod őket számolni a céhünk kifizeti a bejelentők pénzéből fáradalmaidat. Ha viszont úgy döntesz, hogy inkább a banditák bevételéből akarsz megélni az már a te döntésed. A kivitelezés rajtad múlik, ebbe én nem szólhatok bele, elvégre csak a kontaktust tartom a megbízók és a megbízottak között semmi több. De a bizalmukba férkőzni, pár megvető pillantás is megteszi a célszemélyeikre esetleg, ha a szemük láttára cselekszel az érdekeikben és ajánlod fel magad a soraikba mindkét kezükkel kapkodni fognak utánad, elvégre csak nem lehet elég eszes egy csürhe, ha fosztogatásból élnek meg. – Vázolja fel utolsó gondolatait a férfi, majd fel áll a helyéről és indulni készül.

Te, amennyiben nincs más kérdésed elindulhatsz a küldetésed megvalósításának útján, ha viszont még felszerelkeznél, vagy más dolgod akad, azokat még elintézheted mielőtt útra kelsz.

// Az előzőekben a késésért való +5 chakrát felírom az adatlapodra és még +5-el ajándékozlak meg részleges lezárásként és persze egyfajta motivációként az elkövetkezőkben hasonlatos remek játék érdekében! Kalandra fel! //

**Kenshiro Dai** Kedd Okt. 11 2016, 21:03

A várt válaszokat hamar meg is kapom a férfitól. Úgy tűnik, hogy ez a bizonyos szervezet kisebb darabokban található meg a határokon. Alapvetően nem rossz ötlet, de egy kispályás céhnek talán több esélye lenne, ha minden erejét egy helyre koncentrálná. Persze ez számomra lényegesen könnyebbé teszi a dolgokat. Ha ezek az emberek ilyen főnök szerűségek, akkor nagy valószínűséggel ezeken a pontokon fognak tartózkodni és kicsi az esélye, hogy egy helyen ketten is lesznek. A probléma, hogy így sokkal nehezebb az általam választott célpontot levadászni, hisz jó esély van arra, hogy az egyik helyre eljutva nem őt találom ott. A távolság túl nagy és utálok feleslegesen utazni.
- Rendben, akkor gyorsan mondjon el mindent a másik két személyről. Így mindegy, hogy melyiket találom ott ahova először megyek.
Az előzőek mellett más hasznos információt is megtudtam. A bázisaik között havonta van információ csere, ami jó lehetőséget ad arra, hogy azelőtt végezzek velük, hogy tudnák mi történt. Azonban a kijelentésére, miszerint olyan lehetnék mint egy hős, csak felnevettem. Ez nem csak egyszerű kacaj volt, sokkal inkább egy igazán hangos, mélyről jövő már-már mániákusnak mondható nevetés volt.
- Hős? Ne vicceljen. Nem hiszek én az ilyen mesékben. Ez egy undorító, rodhadó világ. Nincsenek olyanok, hogy hősök. Mindenki okkal tesz dolgokat. Vannak, akik nagyobb hatalmat, vagyont vagy hírnevet akarnak maguknak. Senki se cselekszik olyan önzetlenül, mint azt páran gondolnák - válaszoltam neki.
Láthatóan a beépüléssel kapcsolatos ötletem is tetszett neki. Bár ő ezt egy picit másképpen gondolja, mint ahogy én. Még ha sikerülne is ez a terv, nem tervezek nekik semmit komolyabb dolgot se tenni és csak addig lennék ott, míg egy jó lehetőség nem adódik. Tehát közel se maradnék annyi időre, hogy megszedhessem magamat a pénzükkel. Ha nincsenek sokan, akkor még megtehetem, hogy mindenkit lemészárlok, majd elviszem azt, amit ott tartanak. Nem is lenne rossz ötlet, bár sok felesleges mozgással jár és nem hiszem, hogy lesz kedvem hozzá. A vérdíjjak is elég jól fizetnek. Amit megkapom a maradék információt fel is állok és elindulok kifelé.
- Akkor majd jövök ha elvégeztem a melót. Remélhetőleg könnyen fog menni - mondtam neki, még csak hátra se fordultam, csak a jobb kezemmel intettem neki. A legnagyobb eséllyel a Vízesés, Föld és Tűz országánál találhatom meg a célpontjaimat. Ez utóbbi kettőről nem tudok sokat, azonban a Vízesés és a Fű közötti határt ismerem valamennyire, szóval ott kezdem a keresést.

**Uchiha Obito** Szer. Nov. 02 2016, 00:42

// Kenshiro Dai //

- A másik kettő kilétét végképp homály fedi. – Temeti ismét állát a tenyerébe, s hümmögve forgatja a szemeit jobbról balra.
- Talán a kinézetük mely nem is annyira egyértelmű a fotókon, talán abban segítségedre lehetek. Ha jól tudom két testvér. Egyikőjük nyakán egy sárkány tetoválás ékeskedik és zöld tarajú haja, a másik egy tigris van a nyakán, s kék frizurát visel. – Méri végig a távolban elhelyezett papirosokat melyek még a hirdető falra voltak kiszegezve. Olykor hunyorogva próbálta meg helyesbíteni a mondandóját, de úgy tűnt minden a láttak és hallottak alapján hangzott el, kibővítve így tudásvágyad a küldetéssel kapcsolatban.
Arról az elképzelésedről, hogy milyen hősnek is képzeled magad, csak bánatos kifejezéssel az arcán csóválja fejed, majd int a poharasnak, hogy legyen szíves de töltse újra a kupáitokat, persze csak ha te is szomjas vagy. Az ital kiér, s addig csendben ül, majd belekortyol s fáradt sóhajjal nyitja szóra száját.
- Nem tudom min ehettél keresztül ifjú. De jól tudom, hogy a magadfajta emberek lelkének legmélyén ott a változás lehetősége. Lehet eddigi életed során az említett undorító és rothadó világ a rossz arcát mutatta, nem pont azt, amire leginkább vágytál volna. Bár ki vagyok én, hogy így furkálódjak a múltadba? Csak egy jó tanács, próbálj meg mindig nyitott szemmel és nyitott lélekkel fordulni azokhoz, akikről el tudnád képzelni, hogy ők is megtennék érted ugyan ezt. – Paskolta meg a combját majd, ahogy indulni kezdtél a korsóval a kezében még egy darabon elkísért a fogadó kapujáig.
- Sok sikert vándor, a szerencse oltalmazzon! – Hangzottak el utolsó szavai mely úgy hatott mintha egy, a fogadó bevett szokásaként mondta volna. Egyfajta áldásként szállhattak rád ezek a szavak, ha úgy tetszik. És legalább itt volt ez a fickó, aki valami igazán különlegeset vélt benned felfedezni. Ki tudja, mit hozhat még a jövő?

// A következőben írd le az utazásod a kitűzött cél felé. Milyen akadályokba és milyen kalandokba keveredsz út közben, ha persze történik veled valami hasonló. Ott fejezd be, mikor már az ellenőrzőpontok egyikéhez érsz, s már látod a banda kapujait. Késedelmem miatt pedig +5 ch üti ismét a markodat. //

**Hirota Yukionna** Kedd Nov. 07 2017, 20:37

// Aikawa Hanako - Legendák nyomán //

Kusagakure. Egy nem túlzottan nagy, mégis erős nemzet. Mit nem egyszer választottak már a nagyobb országok, harcaik megvívásához tökéletes területnek. Sok megpróbáltatáson ment már át kitartásuk, s akaraterejük az itt élőknek. De mégsem adták fel, egyszer sem. Nem estek arccal a porba, nem lelték meg halálukat. Kitartottak, ahogy országuk is. Kilábaltak a hatalmas válságból, s depresszióból, melyet a viaskodások hagytak maguk mögött. Él, s virul. Egyre csak erősödik. s sose adja fel...
Egy tavaszi nap volt ez is. A tél végre elbujdosott, s a nap felütötte fejét. Átható sugarai felmelegítették a földet, s életet adtak mindennek, mi egész eddig aludt. Ez az újrakezdés évszaka. Az új történeteké. Most veszi kezdetét csak, az élet. A virágok mosolyogva emelik fel fejüket, a fák is megmutatják zöldellő rügyeiket. Állatok indulnak első nagy sétájukra. Emberek dobják el a nagy kabátot, s a forró csokit. Egyszóval... minden feléled.
A fiatal shinobi is ezt érezhette. Arcát sütötte a nap, éltető melege. Érezte bőrén, annak csillogását, s kellemes érzés járhatta át testét. Ez az időszak, számára is az újrakezdést jelenthette. Ugyanis, ma már nem lézenghet semerre.. munka van. Egy shinobi életében nincs megállás.. nincs szünet. Egy folyamatos játék lesz ez a sorssal, egy keringő a fekete halállal. Persze, ez még csak a jövő.. ne szaladjunk ennyire előre.
Délelőtt volt még, ámbár kellemesen meleg. Az üzletek most nyitják ki kapuikat, az árusok még csak most pakolják ki ízléses elrendezésben portékáikat, hogy minden arra járó megcsodálhassa. A már oly’ régóta fennálló virágbolt is lassan készülődhet.. itt a nap kezdése.. indul a munka. Persze, eme nyitás se lesz más, mint a többi. Eme művelet, már rutinosan mehet az üzletet vezető hölgynek. Mosollyal az arcán, felkészül a várható eseménysorozatokra. Hanako is besegít ma. Egyelőre, nincs berendelve küldetésre.. egyelőre életében nyugalom honol. Legalábbis.. ezt hiheti a lány. Hiszen, semmi említésre méltó sem vette kezdetét.
Telt múlt az idő. Vásárló vásárlót követett. Jöttek, körbenéztek, fintorogtak, szagolgattak, netán még vásároltak is, majd elégedett arckifejezéssel távoztak. Minden átlagos volt.. tán már túlzottan is?
Már egy óra is jócskán elmúlhatott... mikor is az üzletajtó újra kinyílt. Apró csengő érdekes szólama jelezte a vevő belépését. Ahogy a lány fordulna, hogy meglesse ki is érkezett, egy érdekes ruhás egyént tekint meg. Arcán semmi érzelmet nem fedezhet fel. Maximum, a rémes életkedv hiányt. Karikás szemekkel pislog párat, majd egy teátrális ásítás keretében, felemeli kezét, s az abban lévő borítékra pillant.
- Aikawa... Hanako? – forog körbe s szemével az illetőt keresi. Amennyiben jelentkezel, a férfi átnyújtja a levelet, majd egy újabb fáradt sóhajtást lejt, s se szó, se beszéd, fordul is ki az ajtón. Hát.. meg kell hagyni... nem a legilledelmesebb személy... sőt...
Amennyiben jobban megnézed, egy hófehér, gyűrődésektől mentes borítékot tartasz magadnál. Rajta pedig egy vörös, viaszos pecsét az, mivel le van zárva. Másik oldalára pedig kacskaringós betűkkel van felírva a neved. Ha nem csak nézegetni, hanem elolvasni is kívánod, a levél könnyen kinyitható. A papíron pedig, amit kiemelsz belőle hasonló kacifántos, mégis gyönyörű betűkkel olvashatod a felhívást egy újabb küldetésre. Furcsa lehet, hogy ezúttal nem hívat senki.. még sincs időd sokat törni ezen a fejedet. Részleteket nem is ír a levél.. sőt.. egy helyszín van benne, némi felesleges körítő szöveggel társítva. Mögé tömören megfogalmazva egy idős férfi megsegítéséről esik szó. Úgy látszik, a neki való segítségnyújtás lesz most a feladatod. A házat, tökéletesen ismered.. már biztos nem egyszer elhaladtál mellette. Nem túl nagy épület, egy körülbelül ugyanakkora kerttel. Végezetül a levél legalján a megbízó nevét láthatod: Kinashita Yosuke.. majd a falu vezetőjének aláírását, s pecsétét..
Úgy tűnik indulnod kell.. vajon miféle küldetés is lesz ez pontosan?

// Kérlek írd le, az összekészülést, majd a kis házhoz való eljutást. Annak kinézetét majd én leírom pontosan. A postodat ott fejezd be, hogy megérkezel a kunyhó elé //

**Aikawa Hanako** Szomb. Dec. 09 2017, 12:04

// Legendák nyomán //

A szobámban ősszel és télen mindig el van húzva a függöny, mivel nem szeretem látni a havat és a rossz időt. Már születésemtől fogva utáltam a hideget és mindig a tűz mellett melengettem végtagjaimat, amikor csak tehettem. A hidegebb évszakok mindig hamar leszívták minden energiámat, ilyenkor pedig mit meg nem adtam volna a téli álom alvásának képességéért. Sajnos azonban ezeket az időket túl kellett élnem és még többet kellett itthon segítenem, hiszen ilyenkor kevesebb volt a virág, ahogyan a vásárlónk is. A mai reggel azonban már nem volt elhúzva a függönyöm, a hajnalban felragyogó napsugarakra ébredtem meg, szinte a természettel együtt. Gyorsan ki is ugrottam az ágyamból – hiszen tudtam, hogy csak a gyors menekülés használ nálam a meleg takaró szorítása alól, máskülönben még órákig ott forgolódnék – és megmosakodtam a fürdőszobánkban. A frissítő hideg víz hamar kiverte az álmot a szemeimből, így könnyebben tudtam magam rávenni a mai nap feladataira. Elsőnek persze felöltöztem, hiszen pizsamában mégsem mehettem le segíteni édesanyámnak. Most kivételesen nem a kimonomat öltöttem fel magamra, hanem a shinobi egyenruhámat, valamint szertartásszerűen a fejpántomat is felhelyeztem. Ez a pillanat volt mindig a legfontosabb számomra, hiszen ez jelezte, hogy a kitartásomnak és a küzdésemnek látható eredménye van. A genin lét kezdete óta már volt egy-két kisebb küldetésem, ám persze semmi komolyabb, hiszen még jócskán a kezdők közé tartozom. Reménykedtem abban, hogy a fejlődésemet fel lehet gyorsítani, de a chuunin létig még nagyon sok edzésen és tanuláson kell átesnem. A felszerelkezés után le is futottam az alsóbb szintre, ahol a boltunk is található. Édesanyám már végzett a legtöbb reggeli előkészülettel, ő mindig napfelkelte előtt ébred, valószínűleg megszokásból.
- Ohayou, Okasan! – köszöntem neki mosolyogva, ő pedig egy hosszú, meleg öleléssel viszonozta az üdvözlést. Ezután rámutatott az egyik asztalra, ahol már a reggelim várt engem. Gyorsan be kellett fejeznem, hiszen már nem volt sok időnk a nyitásig, de ez sosem okozott problémát, valamint amúgy sem szerettem sokat enni reggelire. Az utolsó falat lenyelésekor már meg is hallottam az ajtó felett lógó csengő csilingelését, mely az első vásárlónkat jelezte. Anya foglalkozott vele, míg gyorsan rendbe szedtem magam és utána kiosztotta a mai feladataimat. Többnyire a raktárban kellett segítenem a virágföldes zsákokat elhelyezni, valamint rendszerezni a felszereléseinket és a virágainkat. A reggel nagyjából ezzel le is ment, s miután végeztem, én is kimentem a vásárlói részhez, hogy segíthessek ott is, amiben csak tudok. Viszonylag sokan megfordultak nálunk, persze ezen nem lepődtem meg, hiszen büszkén kijelenthetem: miénk a legjobb virágbolt a faluban. Egy órája lehettem kint az üzletben, amikor a csilingelés hallatára megfordultam, hogy fogadjam a következő vásárlót. Meglepettségemre nem egy vevő lépett be az ajtón, a kezében lévő borítékról ítélve egy postás vagy egy kézbesítő lehetett. A levelet meglebegtetve a feje felett az én nevemet kezdte mondogatni. Kezemet szintén magasba emelve jeleztem, hogy én lennék Aikawa Hanako. Ő abban a pillanatban a kezembe is nyomta a küldeményemet és ki is ment az ajtón. Még csak elköszönni sem volt lehetőségem. Megilletődve bámultam a levélre, amin a falu vezetőjének pecsétjét véltem felfedezni. Ebből már erős gyanúm volt, hogy egy küldetésről lesz szó, így izgatottan bontottam fel és olvastam el a tartalmát. Egy helyszínt és egy kis információt tudtam csak meg a feladatról, mégpedig azt, hogy egy idős férfinak kell segítenem. Sejtelmem sem volt, hogy milyen típusú feladatról lehet szó, de a kunyhó, amit a levélben említettek meg, ismerős volt. Szóltam az édesanyámnak, hogy mára befejeztem a virágboltos tevékenységeimet, majd miután minden shinobi felszerelésemet átellenőriztem, elindultam a küldetés helyszíne felé. A nap lágyan simogató érintése fogadott abban a pillanatban, amikor kiléptem az ajtónkon. Anya még utánam kiáltott valami ahhoz hasonlót, hogy „Vigyázz magadra!” de már nem fordultam vissza… túlságosan izgatott voltam a küldetés miatt és az agyam is már azon kattogott, hogy vajon milyen feladattal kell ma megbirkóznom? Mindenesetre megérkeztem a ház elé, így hamarosan kiderül…

**Hirota Yukionna** Szer. Dec. 13 2017, 16:07

// Aikawa Hanako - Legendák nyomán //

A nap simogatta bőröd, mikor az említett kunyhó elé értél. Tökéletesen látszott rajta, hogy egy idősebb ember lakja, kinek már nincs igazándiból ereje az egész birtok rendben tartásához. A fenyőfából épített tanyasi jellegű kerítés, néhol már korhadt. A festék lepattogott róla, így kellően igénytelenül ölelte körbe a kertet, ami mondani sem kell, nem volt a leges legjobb állapotban. Gyomok lepték el annak földjét. Kártékony növények sokasága szorította ki a megannyi szépséges virágot, s lökte ki azt egészen a felszínre, gyökerestül. Elszáradt tulipánok, kókadtan dőltek egymásnak, miként azonban a nem kívánatos gazok, szinte virultak. Térdig is elérő, szúrós szárú növények sorakoztak katonásan a kis út mellett, mely a kunyhó bejáratához vezetett. Némelyik rá is dőlt, az egykoron kővel kiépített járásra. Mára már, minden márványos kinézetű kő, eltávolodott egymástól. Hiányzott is néhány.. a többi pedig el volt törve, vagy csupán repedve. A réseken apró zöld levelek kukucskáltak ki. A ház maga, tényleg egy kis kunyhó volt. Vályogfalán indák kúsztak fel, egészen kopottas üvegablakaiig. Belátni azokon nem lehetett, a fa kereten belül, ugyanis egy kissé már megtépődött függöny takarta a ház belsejét a kíváncsi tekintetek elől. A viskó tetejére is elértek a zöldellő növényhadak.. Beettek mindent, még a kéményt is. Lentebb, az ajtó, azonban még érintetlen volt a természettől. A kissé korhadt, s nem egy helyen sérült fenyőkapu résnyire nyitva állt, a márványos út végén. A házszám, s az utcanév is stimmelt.. Vagyis minden bizonnyal jó helyen jársz. Azonban, mielőtt beléphetnél a nem túl bizalomgerjesztő helyszínre ahová kirendeltek, nem messze tőled beszéd hangja sejlik fel. Ha a hang irányába tekintesz, két shinobit pillanthatsz meg. Az egyik, minden bizonnyal egy genin, s talán nem is sokkal idősebb nálad. Fekete haja kócosan lógott égető kék szeme elé, márványos bőrére. Ujjatlan kesztyűt viselt, shinobi egyenruháján, mely leginkább egy dzseki kinézetére hajazott. Bal felkarjára kötve, vörös pánttal, a falu fejpántja volt erősítve. Nadrágja sötét volt, koromszínű. Mellette, egy nála azért alacsonyabb nő sétált. Minden bizonnyal idősebb is volt nála. Derekára erősítve azonban rajta is felfedezhetted Kusagakure fejpántját. Kimonó- hoz hasonlatos ruhát viselt, sima szürkét, mintátlanul. Combközépig érő szürke harisnyája, s a fiúhoz hasonlatosan ujjatlan kesztyűje is volt. Szeme narancssárga volt.. akár a lemenő nap utolsó sugarai. Mogyoróbarna hajában, megannyi virág, s azoknak színes szirmai ültek. Szemei alatt, szeplők tették gyermekibbé arcát. Láthatóan magyarázott valamit a mellette sétálónak... vagy magában beszélt. Ugyanis kezében pár papírlapot tartott, s azokat bújta, miközben jártatta száját.
Mikor elég közel értek a házhoz, mind a ketten megtorpantak. A fiú fáradtan sóhajtott egyet, míg a nő pár pillanat múlva felnézet papírjaiból, egyenesen rád. Narancsvörös szemei elkerekedtek, szája pedig hatalmas mosolyra húzódott. Folyamatosan vette a levegőt ajkai között, s szinte úgy nézett ki, mint aki helyben megfullad. A fiú mellette csak egy keserédes vigyort villantott... talán tudta, mi következik ez után.
- Hanako- chan! – tette fel kezeit a nő, mintha meg akarna ölelni, majd azon nyomban visszatette azokat maga elé, s a papírokra pillantott. – Szerbusz! Hiro Sada vagyok, én leszek a mestered – mosolygott még mindig, kezében lobogtatva a lapokat. Ha jobban megnézed, láthatod, hogy azok nem sima papírok. Hanem adatlapok, s legfelül a tiéd van.. innen ismerhetett fel. – Hogy nem kaptál értesítést csapatról? – Kérdez vissza, még akkor is, ha meg sem szólaltál – Gondoltam így viccesebb kiírni a küldetést.. meg izgalmasabb... szeretem személyesen közölni a részleteket. De, mielőtt mindent elmondanék, jöhet a klisés, bemutatkozás, mert a nélkül nincs csapat -nevette el magát.
A fiú csupán szende mosolyra húzta száját, majd megszólalt.
- Tadayoshi Kaza volnék.. örülök a találkozásnak. – támaszkodott neki a kerítésnek, mely kis híján kidőlt alatta. Ha még nem tetted meg, eztán mindenki rád néz, és várja a bemutatkozásod. Úgy tűnik, most ez egy nagyobb kaliberű küldetés lesz, mint azt elsőre vártad. De mégis.. miféle?

**Aikawa Hanako** Szomb. Dec. 16 2017, 19:20

// Legendák nyomán //

A kunyhóhoz érve még nagyobb bizonytalanság fogott el, hiszen a hely ahova kiküldtek kifejezetten elhagyatottnak tűnt. Nekem, mint egy virágboltos lányának, a látvány maga volt a pokol, hiszen a gazok nem hagyták élni és fényhez jutni a csodaszép virágokat. Örültem is volna, hogyha a feladatom ennek a háznak és környezetének a rendbetétele lett volna, de a szívem mélyén tudtam... ez esélytelen. Ahogyan elindultam volna a bejárat felé, hogy megtudjam végre mit is szán nekem a sors, hangos beszélgetés zaja torpantott meg. Érdeklődve fordultam a hang irányába, ahol két ismeretlen shinobit pillantottam meg. Egy magasabb, ám fiatalabb fiút és egy alacsonyabb, de idősebb nőt. Minden bizonnyal egy genin és egy sensei lehetett, bár nem ismertem meg őket. Amikor észrevettek megtorpantak és elkerekedett szemekkel elkezdtek bámulni. Nem sokkal ezután a fiú mosolya jelezte, hogy történni fog valami. A nő kiabálva szólított meg, én pedig egyre kellemetlenebbül kezdtem magam érezni, hiszen még mindig nem tudtam, hogy kik is lehetnek ők. Ez nem tartott sokáig, hiszen a kunoichi hamar bemutatkozott és így már sokkal világosabb volt minden. De... a mesterem? És a társam? Teljesen ledöbbentem, hiszen erre végképp nem számítottam és amúgy is nagyon hirtelen jött a dolog. Mindenesetre próbáltam felverni magamat a hirtelen sokkból és figyelni a sensei szavaira. A kérdésére értetlenül pislogtam, hiszen nem tudhattam rá a választ, nincs közöm az ilyesfajta papírmunkákhoz. Persze nem sokáig akadt meg ennél a pontnál, hiszen egyből a bemutatkozás felé terelte a szót, az új társam pedig fel is vette a fonalat és meg is kezdte a bemutatkozást. A következő én voltam, melyet a rám irányuló szempárok még jobban nyomatékosítottak.
- Aikawa Hanako vagyok. Örülök, hogy megismerhettem Önöket. - mutatkoztam be a lehető legformálisabb verzióban, majd ezt egy mély meghajlással is megspékeltem. Próbáltam nem rossz benyomást kelteni, főleg nem a senseiemnek.
- Kérem, ne haragudjon... de nem tudok még semmit a küldetésről. Csak ezt a levelet kaptam, ebben pedig csak a helyszín szerepelt és még egy idős férfit említettek meg benne, de semmi többet. - a levelet a sensei felé nyújtottam, majd folytattam. - Fel tudna világosítani arról, hogy milyen küldetésről lesz szó? És hárman fogjuk végrehajtani a feladatot? - kezdtem meg a kérdéseket, miközben reménykedtem, hogy ez nem fogja megsérteni a kunoichit. Közben a szememet többször végig futtattam az új társamon is, akit kifejezetten sármos fiúnak lehetett nevezni. Remélem a személyisége is hasonlóan pozitív élmény lesz, mint a külleme. Akkor talán nem is lesz gond.

**Hirota Yukionna** Hétf. Dec. 18 2017, 22:09

// Aikawa Hanako - Legendák nyomán //

A nő, elkerekedett szemmel hallgatja, ahogy a létező legformálisabban szólsz hozzá. Kicsit csóválja is a fejét. Amilyen közvetlen típusnak mutatkozik, talán ő is ezt várja el másoktól. Mindenesetre szótlanul hallgat, s figyeli minden szavad. Narancsvörös szempárját rád szegezi. S ahogy csak tud, figyel. de mint minden kisgyerek (ha bár ő nem az) Nehezen képes egyhelyben maradni. Tipeg, topog gyömöszkéli saját kezét, s gyűrögeti ruhája alját. Kérdésed hallatán, azonban abbahagyja az efféle pórcselekvéseket, s átveszi a felé nyújtott levelet. Majd sunyin elneveti magát. Halk kuncogás sínylik ki fogai közül, miként a borítékot szája elé emelte, eztán a papírt, sarkánál saját halántékához támasztotta.
- Hehe.. ez volt a tervem. Mint azt már említettem kedves, nem igazán szeretem levélben közölni a dolgokat. Az olyan uncsi. Szóban sokkalta jobban lehet éreztetni a feladatok súlyát. S így.. valljuk be izgibb is. Elméletileg jön még egy genin, s akkor úgy, négyesben fogjuk elvégezni a feladatot.. de ha nem ér ide időben, itt hagyjuk. Bár tudom, hogy késni fog.. de na.. mindegy.. ez még a jövő zenéje. A küldetésről pedig, tényleg köze lesz az idős úrhoz, aki ebben a romhalmazban lakik, de nem túl sok. Ő csupán egy áldozat, egy szemtanú. tudod drága.. sok legenda szól, egy bizonyos hófehér lényről. Ki- ki szellemnek, ki démonnak nevezi. Egy furcsa lény ez. Teljes egészében, olyan akár a frissen hullott hó. Egyedül szemei vörösek, akár a padlóra fröccsent vér. Ismerősen hangzik? Nem is tudom, mióta kering ez a monda. Elméletileg azért találták ki, hogy a fiatal, rossz útra lépni kívánó lányokat rémisztgessék. Kik mások, mint apáik. Engem is nem egyszer riogatott engem apám. Na, de ami a lényeges.. Nem egy helyről hallani, hogy a legenda ma életre kelt. Fiatal lányok tűnnek el.. Mind máshonnan, s más körülmények között. Egy a közös bennük. Mindegyikőjüket utoljára egy hófehér alakkal látták. Az idős úr unokája is így járt.. – mondta titokzatos hanglejtéssel. – Na, de egyelőre erről ennyit, a többit, majd ha az utolsó társatok is befut. – húzódott mosolyra szája – addig meg üssük el az időt. Kéne nektek valami olyan technika, ami ér is valamit... – nevette el magát. – kövessetek kedveskéim – amennyiben úgy döntesz követed, a nő mosolyogva szedi csepp lábait a viskó mögött elterülő rétig. Ezernyi virág terül el rajta. Ismereteidnek hála azt is meg tudod mondani, hogy melyik miféle. Pipacs, tulipán... s még megszámlálhatatlan szépségekkel bíró színes szirmú virágok. Mestered csak sétál, arcán hatalmas mosollyal, egészen a rét közepére. A szél gond nélkül suhant át a területen, megmozgatva az ezer növényt, s táncra bírva azokat. Az ég felettetek tiszta volt. Csupán néhány kósza bárányfelhő ékeskedett a kéklő mindenségen. A nap lágyan sütött.. minden szép volt. A nő megállt, s csípőre tett kézzel, s egy hatalmas vigyorral tekintett felétek.
- Na, akkor kedveskéim – kuncogott. – Tanulunk, mert tanulni jó! – jelentette ki – De mivel az személyiségetek merőben eltér, én pedig csak az ahhoz illő technikát vagyok hajlandó megtanítani.. így külön-külön, mást fogtok tanulni. Hana, veled kezdenék – tekintett feléd. – Emlékeim szerint anyukádnak virágboltja van, nem? Így neked is kell, hogy legyen valamennyi fogalmad a virágokról, azoknak botanikai alapjairól.. s hasonszőrű okosságokról, ugye? – tekintett feléd kérdőn. Amennyiben helyeselsz, újra felveszi gyermeki mosolyát, s folytatja. – Figyelj akkor. – kacsintott.
Ekkor egy durranást hallhattál magad mögül. Majd még egyet. S még egyet.. mindet különböző irányból, de lényegesen a távolból. Majd sok durranás ötvözte egymást. egyre közelebbről, egyre élesebben. – Nézz le – mondta a nő. Mikor lenézel, tőled alig messzebb, láthatod, amint egy pipacs feje, hirtelen felrobban. Nem volt kicsi robbanás, de azért mégse halálos. - Hana Ninpou: Hyakkaryouran. Más néven, virágba borulás. az egyik alap technika a virág ninja művészetben. Hát nem menő? – kérdezte vigyorogva. -Szerintem illene hozzád. Úgy az egész Hana Ninpou. Már csak a „Hana” szótagocska miatt is. – nevetett – na de akkor készen állsz? Tanulhatunk? – várja a megerősítő válaszodat. Amennyiben ezt megkapja, újabb nagy mosollyal fojtatja – Akkor elméletezzünk. Lényegében, a lábadon át a földbe kell vezetned a chakrádat. Persze a technikához elengedhetetlen a virágok botanikai ismerete. A talpadon majd a földön keresztül a virágokba kell áramoltatnod chakrádat. Azon belül is azoknak fejébe. Ott pedig összesűríteni a chakrát, olyan szinten, hogy az egy idő után szét fogja feszíteni a virágok fejét, így robbanást idézve elő. Elsőre csak egy virággal próbálkozz. Majd a műveletet ki kell terjeszteni nagyobb területre, hogy ne csak egyet, egyet robbanthass.. de ezt majd a későbbiekben magyarázom. Elsőnek egyetlen egy virágot próbálj meg felrobbantani. Játszd végig magadban az elméletet. Értsd meg. Menni fog ez. Ha valamit nem értesz, kérlek szólj. Segítek... sok sikert – mosolygott, s a fiúhoz fordult.
A feladatod adott. A magyarázatot megkaptad.. mire is vársz még?

// Úgy negyedik próbálkozásra sikerülhet elérni, hogy az egyik virág feje szétpukkadjon. De ez még csak egy pukkanás volt, nem robbanás. Ezt követően még 4 próbálkozásodba fog kerülni, mire a robbanás intenzívebb lesz és további 3-5- be, mire teljes erősségű lesz. Sok sikert ^^//

**Aikawa Hanako** Vas. Feb. 11 2018, 12:08

// Legendák nyomán //

A sensei személyisége teljesen meglepett, hiszen nem ilyenre számítana az ember. Teljesen laza és közvetlen, valamint elég gyakran engedi meg azt is, hogy bohókásan viselkedjen. Persze megtanultam, hogy nem lehet az első benyomás után ítélkezni, hiszen ez nem zárja ki azt, hogy egy nagyon tehetséges Kusagakurei kunoichivel van dolgom, de azért mégis bizonytalanná teszi az egész szituációt. Mindenesetre megadom neki a kellő tiszteletet és várom, hogy ki is érdemelje később azt. Beszélt még egy harmadik csapattagról is, aki lehet nem is fog jönni, aminek talán örülnék is, hiszen minél kevesebb emberre kell figyelnem annál jobb. A fekete szépség is már éppen elég komoly problémának tűnik a szememben, valamiért úgy érzek felé, hogy nem lesz könnyű egy csapatban dolgozni vele. Azonban a páros munkák mégis könnyebbnek hangzanak, mint a trióban elvégzettek. A következő téma a küldetésre terelődött, amit szintén csendben hallgattam végig, hozzám megszokottan. A legendáról nem igazán hallottam, nem szoktam magamat mesékkel szórakoztatni, sokkal inkább a rideg valóság az, ami mindig meg szokott fogni. A szüleim sem szoktak rémisztgetni engem, egyszerűen nem az a fajta szülők. Sokkal több mesét hallottam a virágokról és az erdei élőlényekről, mint ijesztő – nem létező – fehér szellemekről. A pletyka is minden bizonnyal valami különös félreértés lehetett, de eme elgondolásomat nem kötöttem a sensei orrára, csak bólintottam minden mondata után, ezzel jelezve, hogy figyelek. A küldetést azonban nem kezdhettük meg ilyen gyorsan, előtte tanítani akar minket, amire hamar fel is csillant a szemem. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar megindul a fejlődésem, de nem akartam még inni a medve bőrére. A nő egy rétre kísért minket, ahol felvázolta, hogyan kívánja levezényelni a tanítást. Számomra a virág jutsukat szánta, aminek kifejezetten örültem. Eltalálta a személyiségemnek legmegfelelőbbet, bár a nevemmel való szórakozást nem tartottam jópofának. Egy félmosolyt azért küldtem neki, megpróbáltam jó fejnek tűnni, persze a szociális érzékeim még nem igazán fejlődtek ki az évek folyamán. A kunoichi meg is kezdi a bevezetését a tanulandó technikának. Virágok felrobbantása… kiváltképpen hasznosnak hangzik és látszik. Elégedetten bólintok és mosolyodok el – végre őszintén. Az egész szituációban csak az volt a kellemetlen, hogy a társam és a sensei is elkezdtek figyelni, így a nagy nyomásnak köszönhetően nehezebb volt alkotnom valamit, mint amúgy. A hátrányok ellenére meg is kezdem a próbálkozást és mivel az átlagnál jobb chakrakontrollal rendelkezek így nem volt nehéz követni a tanár utasításait. Igaza volt abban is, hogy édesanyám tanításai is nagyon sokat segítettek a feladat kivitelezésében, hiszen elengedhetetlen a dolgok szerkezetének ismerete ahhoz, hogy beleáramoltassuk a chakránkat. Ezért is kellett például a falon járás jutsunál átnéznem jó pár biológia tankönyvet. Az első próbálkozásom evidensen sikertelenül zárult, de legnagyobb csalódottságomra a második is. Nem értettem hirtelen, hogy mit rontok el folyamatosan. Talán túl kevés chakrát használok? Erről lehet szó. Neki futottam még egyszer, s bebizonyosodott, hogy rátaláltam a hibámra. A harmadik próbálkozás sem zárult sikerrel, de most legalább éreztem, hogy már csak egy kicsivel több chakra kell és sikerül a dolog. A virág feje tehát a negyedik próbálkozásra sikeresen szétpukkadt én pedig csillogó szemekkel ugrottam a magasba, kifejezve boldogságomat. Persze ezután nem mertem se a senseire, se társamra nézni, hiszen elég kellemetlen szituációba hoztam magam, így elvörösödött fejjel próbáltam folytatni a gyakorlást. Meg kell találnom azt a határt a chakrafelhasználásban, ami még nem pazarlás, de már kifejti a hatását. Rossz tulajdonságaim közé tartozik, hogy az amúgy is kevés chakrámat még annál is sóherebbül használom. Félek, hogy hamar kifogyok a munícióból és az nagyon kellemetlen dolgokhoz vezetne. Tehát a megszokott elvek alapján próbáltam mindig egyre többet és többet kivezetni magamból, ám ugyanúgy sikerült az első három próbálkozás, mint először. Talán bátrabbnak kellene lennem? Nem merek túl sokat használni, szabályosan félek a túlhajszolástól. Ez persze nem egy shinobihoz méltó gondolkodás, hiszen így sosem lehet előrébb jutni. Újrapróbálkoztam, most már valamivel, merészebb mennyiséggel próbálkozva, aminek hatására egy intenzívebb robbanást sikerült létrehoznom. Ismét fel akartam ugrani a lelkesedésemet kifejezve, ám most időben visszafogtam magam… nem akartam megint kellemetlen helyzetbe kerülni. A senseire pillantva rájöttem, hogy ez még nem teljesen elég, ő nagyobb robbanást akar látni. Hát legyen… kihozom magamból a maximumot, ahogyan akarja. Egyre többet és többet engedtem ki magamból, így elsőre.. másodikra… harmadikra.. sőt negyedikre is sokkal nagyobb robbanást tudtam előidézni. De vajon mi lehet ennek a maximuma? Eldöntöttem, hogy beleadok mindent, nem fogok spórolni többé a chakrával, itt az ideje az igazi jutsunak. A robbanás végre legalább olyan erős lett, mint amilyenre a nő is számított, így végre én is elégedett lehettem, bár úgy éreztem kicsit megterhelt ez a sok chakrahasználat, szóval egy öt perc pihenőnek azért örülnék. Bevallani viszont semmiképpen sem fogom, hogy én már ebbe is teljesen kifáradtam.

Hyuuga Hanabi Hétf. Feb. 12 2018, 18:53

//Aikawa Hanako- Legendák nyomán//
// Formaiságból mondom, hogy a kalandodat innentől Staffi profillal viszem tovább^^ Amúgy meg örülök, hogy visszatértél^^//

Sokadik próbálkozásra.. bonyolult megoldásokba... fáradtságokba került ugyan, de végül csak felrobbant a virág feje. A boldogságát elnyomni próbáló lány, végre teljesítette amit mestere kért. Az apró virág feje, szirmostul robbant szét. Csodás. Fiatalos mestered pedig, ezt látván, arcán hatalmas mosollyal fordult feléd. Szemében büszkeség tükröződött, amint a növény csonkjára tekintett. Kezével gyengéden megütögette válladat, majd szóra nyitotta száját.
- Szép volt Hana-chan! - mosolygott, tiszta szívből - Tudtam ám, hogy meg tudod csinálni... látom benned... látom benned a.. -szorította diadalittasan ökölbe maga előtt egyik kezét - a potenciát arra, hogy egy nap nagy shinobi legyél, kinek az egész világ ismeri majd a nevét. - tekintett rád - S akkor folytassuk is. A következő feladatod, hogy egymás után, többet robbants fel. Sorozatosan. Vagy akár egyszerre kettőt. Nagyobb hatókörben. - sétált tőled el pár lépésnyit. - Ezt robbantsd fel - Mutatott a lába előtt heverő virágra. - Azután ezeket egyszerre - mutatott másik kettőre - végül ezt a hatot egymás után - mutatott végig maga előtt. Eztán kicsit hátra ugrott - Az elmélet ugyanaz. Koncentrálj..azonban most ne csak annak az egy adott virágnak a fejére.. koncentrálj magára a növényre.. a bimbóra.. a robbanásra. Érezd. Éld át. Hagyd, hogy az érzelmeid vezessenek. Ez a jutsuk legnagyobb alapja. Nem az amit mindenki mond, hogy érzelem nélkül élj. Érezz Hana! érezd a a növény virágát.. annak színeit, annak feszülését. Érezd, ahogy a benned folyó érzelmek, chakraként áramolnak ereidben. Hagyd kitörni őket. Engedj nekik utat... engedd a megannyi benned keringő feszültséget, örömöt, dühöt, gyávaságot, boldogságot, sikerélményt... minden érzést ami benned van.. engedd átfolyni a virágba.. engedd, hogy helyetted, őt feszítse szét. terjeszd a hatókört. S gyorsulj. Ne csak egy mozdulatra..hanem egy cselekvéssorozatra gondolj... a folyamatos robbanásokra, ne csak egyre... érted, ugye? - szemében valami furcsa fény tükröződött. Majd láttad, amint elmutogatja a megfelelő kézjeleket, s előtte, sorozatosan, kör alakban robbantak fel a bimbók sokaságai - Ezek vagyunk mi.. a chakra..az érzések... ezek határoznak meg minket shinobikat..ha ezt megérted, mindent megértesz - mosolyodott el.
Ezután mosolyogva nézi végig amit csinálsz, közben néha rátekint társadra is. Majd mikor végzel, megint csak hatalmas vigyorral és elszántsággal kezd bele mondandójába.
- S a legutolsó lépés. Képzeld el a teret. Ne csak egy virágot.. ne csak kettőt.. ne hármat láss. Lásd térben őket. vezesd el a talpadon át a chakrád, kiterjesztve a megfelelő méretű térre. S enged, hogy ott, hol képes rá, feláramoljon..fel, egyenesen a virágba. A földbe ereszkedett gyökereken át, engedd a chakrád a bimbóba. Engedd szétrobbanni az érzéseket. Intenzíven. Több chakrát, több virágot. S egy idő után, ki fogod tapasztalni azt a chakramennyiséget, amivel teljes lefáradás nélkül is képes leszel rá. Érezd a teret, érezd a virágokat, érezd a robbanást! - mondja mestered, majd hátrál pár lépést, s várja mit teszel. Ha kérdezel, segít. Mire vársz még?

// Második próbálkozásra sikerül már abban a sorrendben robbantani a virágokat, ahogy Sada-sensei kéri, s Második próbálkozásra sikerül már a körülötted lévő téren lévő virágokat felrobbantani. További egy gyakorlás, s már ténylegesen, igen intenzív lesz azoknak a robbanása. Sok sikert^^ Kicsit hosszabb postban kérlek írd le ahogy Hana magában levezeti az elméletet. Ha kérdésed van, keress^^//

**Aikawa Hanako** Kedd Feb. 13 2018, 16:04

// Legendák nyomán //

Bár a feladat sikerült és a sensei is örült ennek, itt még nem végeztünk. A technika jelenlegi szintjével nem jutok sokra, így tovább kell fejleszteni a dolgokat. Ahogyan a kunoichi folyamatosan mondta és mondta az elvárásait, úgy éreztem, hogy nála sosincs megállás. Ki akarja minden geninből hozni a maximumot, persze ez nem feltétlenül baj. Én is ezt akarom magammal tenni, így talán az egyik legjobb senseit kaptam meg, akit csak lehetett. A társamról még mindig nem tudok nyilatkozni, de ez majd a közel jövőben kiderül, szintén. A következő feladat a jutsu továbbterjesztése, tehát egyszerre több bimbóba kell átvezetni a jutsut, hogy minél nagyobb robbanást érhessek el. Az eddigi próbálkozások után ez teljesen lehetetlennek hangzott, de nem adhattam fel… még csak most kezdtem meg az utamat, itt még nem akadhatok el. Szerencsére az elméletet is nagyban levezette nekem a sensei, így könnyű dolgom volt – legalábbis azt hittem. Az érzelmeimet tehát nem szabad elfojtanom és fel kell használnom őket a chakrairányításban? Ez számomra egy teljesen idegen elméletnek tűnt, de hinnem és bíznom kellett a nőben, akit a mesteremnek tekintek a mai naptól. Ő sokkal nagyobb utat tett meg és sokkal tapasztaltabb, mint én. Nem beszélhet ebből kifolyólag butaságokat, még akkor sem, ha a személyisége sokkal szabadabb és gátlástalanabb. Egyszer azért kíváncsi lennék, hogy milyen a csatatéren és milyen technikákat használ… de ez talán még mindig a jövő zenéje. Most a feladattal kell megbirkóznom. Hogyan érhetem el a megfelelő hatást az érzelmeimmel? Mik azok az érzelmek, amik a legnagyobb erőt szabadítanák fel belőlem? Minden bizonnyal, valamiféle múltbéli dologra kellene gondolnom, amibe képes lehetek kapaszkodni. Első próbálkozásnál arra gondoltam, hogy erős shinobivá akarok válni és az országomat meg akarom védeni minden külső ártalomtól. Erre a büszkeségre alapoztam a tervemet és kezdtem meg a virágokat abban a sorrendben felrobbantani, ahogyan kérték. Ez természetesen nem sikerült, a gondolatok a büszkeségem és a gondolataim miatt teljesen összezavartak, ennek következtében még csak kettőt sem tudtam felrobbantani, nem hogy többet. Újabb próbálkozásra volt szükségem, ezért gondolkodtam. Ki kellett ürítenem teljesen az elmémet, hogy az érzékeimet és az ösztöneimet az érzelmeim uralhassák és ne a gondolataim. Robbanás. Mitől szoktam én felrobbanni? Ha veszítek, ha elbukok. Mikor veszítettem legjobban, az életemben? Amikor a faluban lévő fiúk másodszorra is elvertek. A düh és a csalódottság olyan erős volt bennem, ahogyan a bizonyítani akarás is. Ez más, mint a büszkeség… hiszen akkor a büszkeségemet teljesen porig alázták. Ez annál sokkal őszintébb és erőteljesebb. Arra az érzésre kellett visszagondolnom és teret kellett, hogy adjak neki. Második próbálkozásra a virágok teljesen olyan sorrendben robbantak fel, ahogyan a sensei kérte. Nagyon elégedett voltam magammal, de itt még nem ért véget a tanulás. A következő lépcsőfokra kellett lépnem. A körülöttem lévő virágokra kellett koncentrálnom, le kellett magamban vezetni újra a módszert, ám most nem az érzelmeimmel volt probléma – arra talán sikerült végre ráéreznem – most inkább az egész technikát kellett teljesen újragondolnom. A testemből kivezettem szépen lassan a chakrát, majd 360 fokos körben egyre nagyobb és nagyobb sugárban próbáltam szétterjeszteni a talajban. A megfelelő méret elérésekor vettem egy nagy levegőt és megpróbáltam elengedni az összegyűjtött erőt, de egyszerűen nem történt semmi. Ennél tovább kellett gondolnom, csak úgy tudok tovább jutni. Újra megpróbálkoztam a dologgal, azonban most nem álltam meg annál a pontnál. Tovább vezettem a chakrámat, keresve a talajban a virágok gyökerét. Arra nem lett volna időm, hogy mindegyik növény és virág szárán felvezessem a chakrát, azonban ha már megtalálom a gyökereiket, az bőven tökéletes kiindulási pont. A megfelelő pillanatban tehát ismét felengedtem a chakrát, ami sikeresen fel is jutott a növények gyökerén keresztül a virágig, amik a nagy erőkifejtés hatására felrobbantak. Sikerült. Csillogó szemekkel néztem azt a jelenséget, amit én okoztam saját erőmből. A senseire nézve láttam az elismerést, azonban azt is, hogy meg kell próbálnom még egyszer… ennél sokkal erőteljesebben. Már csak egy lépésnyire voltam a jutsu teljes elsajátításától, ezért a lelkesedés teljesen átmelegítette a szívemet. Felhasználtam minden olyan tudást, amit a mai napon szereztem. A virágok felépítését, a chakrám kivezetését, az érzelmeim felhasználását – legyen az öröm, büszkeség vagy harag – valamint ezeknek a tökéletes összhangját. A jutsu olyan lenyűgöző hatást ért el, ami legalább olyan szintet karcolt, melyet a sensei is mutatott kezdetben. Teljes mértékben elégedett voltam magammal és úgy éreztem, hogy a mester is.
- Elégedett velem? – nyeltem egyet idegességemben. – Nem hibáztam? Nem voltam túlságosan ügyetlen? – nem akartam ennyire érzelgős lenni, de a sok érzelem, amit felszabadítottam az arcomra és a hangomra is teljesen kiült. Ezután megköszörültem a torkomat és megpróbáltam visszahozni a komoly és tisztelettudó verziómat, bár ekkora élmény után ez elég nehezemre esett. Nem szeretem kimutatni azt, amit gondolok. Ez… túl zavarba ejtő számomra.

Hyuuga Hanabi Csüt. Feb. 15 2018, 19:38

//Legendák nyomán//

Mestered mosolyogva nézte végig próbálkozásaid. Szemében a büszkeség opál fénye csillogott. Néha át-át tekintett társadra, ki eközben egy másik technikával volt elfoglalva. S mikor végre végeztél.. mikor az utolsó kirakóst is helyretetted magadban, s a jutsu legutolsó lépése is végre valahára sikerült, a nő eléd lépett. Végighallgatta mondandód, majf kezeit vállaidra tette, s szemedbe nézett. Arcáról sütött a boldogság, az elégedettség, a büszkeség..s az öröm egyvelege. Tényleg ennyire aranyos lenne? Ez az alap személyisége.. vagy ezzel szeretne valanit leplezni? Ki tudja...
- Hanako-chan..- kezdett bele - Tökéletes volt. Büszke vagyok rád, kedves! - mondta kedves hangsúllyal.
Látszott rajta, hogy tényleg büszke. Ezeket követően leemelte kezeit vállaidról, s azokat csípőjére tette, majd társad felé fordult.
- Kaza, gyere ide te is! -mondta, s megvárta amíg a fiú melléd lépked - Na srácok. Úgy tűnik maradunk így hármasban. Mint említettem, a küldetés lényege, a fiatal lányok eltűnésének felderítése, s a lehetséges hófehér "démon" kézrekerítése. Tudom, furcsán hangzik..én se igen értem még. Élsősoron, be kell mennünk abba a házba -mutatott a kissé romos viskóra - s ki kelk kérdeznünk az ott élő urat. Rendben van? - vár a válaszotokra.
Amennyiben senkinek sincs ellenvetése, egy újabb mosolyt villant, s megindul a kunyhó felé. A furcsa köveken lépkedve, lassan elértek a bejárathoz. Nagy tölgyfaajtó volt; persze kinyitva. A zár már rég elromlott rajta. Mestered ment elől. Apró kezét a fa erezetére tapasztotta, s úgy tolta be a kaput. Az ajtó, nagy nyikorogva tárult ki. Vérfagyasztó hanggal. Belépve a házba, szinte alig láttok valamit. Vaksötét volt. Egyetlen egy lámpa se égett. A parketta lapjai feljöttek már nem egy helyet. A plafonról víz csepegett alább. A földön mindenfelé szétszórva papírlapok, könyvek, edények, tálak, tollak, növények, ruhák, üvegszilánkok s poharak voltak. Rémes nagy rendetlenség volt, így figyelnetek kellett, akármerre is léptek.
Sok időtök nem volt körbenézni. Nem messze tőletek, a sarokból, hangos nyikorgásokra lettetek figyelmesek. S mikor a hang irányába indultok, a sötétben rlassan kirajzolódni látszik egy alak. Egy középkorú férfi volt, ki lábait felhúzva, tenyerét fülére tapasztva ült a sarokban, s lassan ringatta magát. Mormogott is valamit...de alig értettétek. Tökéletesen az embert se láthattátok, hiszen a fényvizsonyok elég gyatrák voltak.
Mikor elég közel értetek, a férfi felnézett. Szemén egy pillanatra megcsillant két tetőgerenda között átszűrődő fénynyaláb. Lassan felemelte tekintetét. Hangja egyre erősödött.. majd szemeit rád szegezte.
-Rui.. Rui kedvesem.. te vagy az? Kislányom..hazajöttél? -rebegte.

//A tanulást elfogadom, a technikát felírhatod az adatlapodra, további +3ch-val együtt. S akkor megyünk tovább a kalandra^^//

**Aikawa Hanako** Csüt. Márc. 01 2018, 07:29

//Legendák nyomán//

A sensei nagyon büszke volt rám, legalábbis teljesen ezt lehetett kiolvasni a mimikájából és a szavaiból. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez egy álca, bár egy sokat megélt kunoichinél ez könnyen előfordulhatott. Közben a társam is sikeresen végzett a gyakorlással, így nem volt más hátra, mint a küldetés. Szerencsére a csapat száma megmaradt háromnak, ami sokkal könnyebbé és egyszerűbbé tette számomra a helyzetet. A korábban felvázolt helyzetet kellene most megoldanunk, ami első sorban az idős férfit érinti a házban. Határozott bólintással nyugtáztam a feladat megértését és elfogadását, majd követni kezdtem a senseit. A ház belülről is olyan furcsa és bizarr volt, mint kívülről. Elsőre nem lehetett semmi érdekeset látni, ám hirtelen egy nyikorgó hang kíséretében egy emberi alak kezdett kirajzolódni az árnyak közül. Nem sokkal később meg is szólalt, minden bizonnyal összekevert valakivel. Talán a lányával? Első reakcióm egy erőteljes hátralépés volt, majd ezt egy tisztelettudó válasz követte.
- Elnézést uram, nem én vagyok a lánya. Viszont azért vagyunk itt, hogy segítsük megtalálni. Ha tudna nekünk segíteni néhány hasznos információval, azt nagyon megköszönnénk. – egy minimális szinten a kezembe vettem az irányítást, de talán ennyi önállóságot a sensei el is vár. Nem akartam konkrétan rákérdezni a fehér démonra és a dolgokra, minden bizonnyal tisztább választ kapunk, ha nem zavarjuk össze az eddigi ismereteinkkel. Valószínűleg a többi áldozat családját is majd meg fogjuk látogatni, hogy aztán megkapjuk a teljes képet az egész bűncselekményről. Legalábbis most elsőre erre tudtam csak gondolni, hiszen minden bizonnyal nem lesz elég a zavarodott idős bácsi válasza.

Hyuuga Hanabi Hétf. Márc. 05 2018, 14:49

//Legendák nyomán//

A férfi szemein, s hófehér bőrén, a gerendák között átszűrődő napfény csillogott. Egy pillanatra jól láthatóvá vált azúrszín szeme, s az alatt ülő, hatalmas fekete karikák. Arca be volt esve, s teste folyamatosan remegett. Ruhája, elegáns volt ugyan, de már rémesen piszkos. Napok óta nem moshatták ki. Egyenlőre csak ennyit láttatok, még a nagy közelségből is. Mestered alig láthatóan, elküldte társad, hogy mihamarabb keresse meg a villanykapcsolót. Majd kicsit meglepődve hallgatta, amint bátran válaszolsz a tébolyodott férfinek. Tán még egy büszke mosolyt is elejtett, de nem láthattad tisztán.. sötét van.
A zavarodott végig téged nézet. Arcodat kémlelte, szemedet kereste. Majd mikor kijelentetted, hogy nem az agy, akinek hitt, némi csalódottságnak adott jelet. Majd kérésedre, megpróbálta kisajtolni magából azon szavakat, melyeket sokkos állapota még engedett.
- A lányom... Rui... nem rég töltötte a tizenhetet. 168 cm magas. Hófehér bőrű, csillogóan zöld szemű. Haja réz színű.. hosszú! F...fekete ruhát viselt. De..nem tudom milyet..nekem miden ilyen hacuka..e..egyforma. Elszökött itthonról egy bálba, pedig úgy kértem, ho..hogy ne tegye meg. Az..az a bolond.. bolond gyermek.. sose hallgatott rám - nevetett fel kínjában - utána mentem. Utána. De már csak azt láttam, amint egy magas, s hófehér bőrű, hajú és öltözékű férfi.. elvezeti. Követtem. De elvesztettem. Reméltem majd hazajön.. de nem jött... nem jött már haza.. - indult meg egy könny arcán - Segítsenek.. kérem... könyörgöm..
- Tehát..egy bálon? - kérdezte a mestered, mire a férfi csak bólintott. -ezt több helyről is hallottam már... tehát, a démon fő vadászhelye az ehhez hasonlatos bálok.. és.. ha jól tévedek, most is lesz egy hamarosan...
- könyörgöm... -csuklott el a férfi hangja.

**Shiawase Zouo** Szer. Jún. 26 2019, 01:28

[Kagami]

//elnézést a jelentős késésért, rossz szokásom az admini teendőket előre venni, illetve 3 hétig intenzíven betegek is voltunk ˇˇ' Bízom benne, innentől gördülékenyebb leszek ^^//

Bár korán érkezem, cseppet sem kell sokat várnom. A Lélek irodájának ajtaja feltárul, s most először szégyen nélkül lépek be rajta. Mert végre először sikerrel jártam, pedig nem várták el. Legalábbis nem várták el nyíltan, de biztos vagyok benne, hogy mélyen a sorok mögött mégis elvárták, hogy ezzel is beírjam falunk nevét a shinobivilág képzeletbeli nagy könyvébe. S kivételesen úgy érzem, jelenlegi hiányosságaim mellett a sikerem csak még inkább fényesítik falunk nevét. Hiszen semmiféle csilivili jutsum nincs, mégis sikerült helyt állnom, és utólag átgondolva bár nem sikerült lehengerelni az ellenfelem, de rendesen megzavartam azzal, hogy igen komoly kezdéssel megragadtam a pillanatot. S talán mondhatjuk azt is, hogy látványos erődemonstráció volt. Ezt a részét nem tudhatom, mert nem igazán értem - nem is érdekel - más emberek gondolkodásmódját. Különösen nem az olyanokét, mint akik ott terpeszkedtek, majd pedig ott vesztek a páholyokban.
Győzedelmes érzésem azonban hamar alább hagy, ahogy konstatálom, hogy két másik chuunin is tartózkodik a Léleknél. Bár arcom szokott mód rezdületlen marad, belül mélyen erőteljes gyanú ébred bennem: megint csapatban kell dolgoznom. Nem ismerem igazán a két shinobit, de már előre gyűlölöm a egészet. Különösen gyűlölöm, mert eszembe juttatja a chuunin vizsgát, az ottani "csapatot", a megalázottságom, a tudatlanságom, a hiányosságaim.
Ezt az érzést azonban a pillanat tört része alatt zárom le egy dobozba, s teszem el a lelkem sötétebb részének legmélyebb bugyrainak egyikébe, mikor a Lélek megszólal. A bevezető szokatlanul hosszú. Talán mert most először nem geninként állok itt, aki mellett egy vezető áll, aki majd elkíséri a küldetésre. Bár az egész alapvetően untat, mégis egyfajta jelentőséget kap, mert aláhúzza előre: ennek a küldetésnek a lehető legsimábban kell teljesülnie.
Ha nincs a bevezető és a B besorolás, a küldetés részleteinek nem tulajdonítanék különösebb jelentőséget, így viszont azonnal kattogni kezd az agyam azon, hogy 100%-os bizonyossággal várják, hogy legalább egy, de talán több rajtaütés/támadás is éri majd a csapatot útközben. Nem értek a dolgokhoz, nem értem, miért olyan fontos ez a találmány, miért kiemelt jelentőségű a szerződés, ahogy azt sem, miért csak odafelé kiemelt, visszafelé miért elegendőek már csupán zsoldosok, de úgy érzem, cseppet sem lesz könnyű dolgunk. Nem lennék a vezetőnk helyében, ha elbukunk.
A nevem lendületesen tép ki eme gondolataim közül. A pupillám egy pillanatra összeszűkül, ahogy az orrlyukaim minimálisan kitágulnak, s a szívem hevesen kezd verni a mellkasomban. Hogy én?
Megtisztelőnek kellene éreznem, de őszintén szólva elsőre inkább megrettent. Mintha azt mondaná a Lélek: jelentéktelen test vagy, ideje mutatnod valamit, vagy örökre elfelejtkezem a létezésedről.
Márpedig ha a Lélek megfeledkezik a létezésemről, az olyan, mintha két lábon járó holttesté változnék!
Ez egy teszt. Egy mindent vagy semmit felmérés. De miért most? Már a chuunin vizsgán is úgy éreztem, a fejem verném a falba, amiért hagytam kicsúszni a kezem közül az időt, ez a feladat újabb pofon, újabb kegyetlen öklös az élettől, mennyire könnyelműen vettem eddig mindent. Növekvő, életösztönből fakadó daccal veszem át a küldetéshez mellékelt eszközöket: térképet, pénzt, útlevelet, majd egyenes háttal, és tűzben égő tekintettel hajolok meg, hogy távozzunk.
Ahogy kilépünk, azonnal magamon érzem két ideiglenes társam tekintetét. Ahogy kiérünk az épületből, megállok. Az agyam, amely ezernyi gondolatot gyárt azonnal, amely előre elképzel ezernyi szituációt a küldetésekkel kapcsolatban, most cserben hagy. Üres. Mondanom kellene valamit. Határoznom kellene. De az agyam egy kibaszott nagy sötét lyuk! Nincs bennem semmilyen terv interakcióra.
Nincs másom, csak amit a chuunin vizsgán összeszedtem. Hogyan is kezdték a többiek mindig? Ó, megvan! Képességek. Tudnom kellene, mire használhatom őket...
Ez az! Használnom kell őket!
Pillanatnyi őrültség simít végig a gerincemen sikamlósan: ők nem a társaim, ők a sakkbábuim, akiket életben kell tartanom. De csak mert ez a Lélek akarata. Puszta eszközök. Nem köt hozzájuk semmi, csak a papír, ami a küldetést tartalmazza.
Elmosolyodom halványan, torzan. Hogy tárgyiasítottam őket, máris magabiztosabbnak érzem magam. Ők is csak a fegyvertáram részei, épp csak járnak és beszélnek. Már csak azt kell megtudnom elöljáróban, mifélék. Ezzel a hirtelen kapott magabiztossággal fordulok feléjük, megtörve a csendet.
- A küldetés fényében akartok-e még valamit az útra hozni, amit elfelejtettetek? - kezdem egy kérdéssel. A magam részéről mindent bepakoltam, de őket nem ismerem. A válasz fényében vagy elégedetten bólintok, mert mindannyian készen állunk, vagy elküldöm őket a plusz beszereznivalóért. Amint ezzel megvan mindenki, folytatom, immár a kapu felé megindulva. - Mondjatok el mindent magatokról! Milyen képességekkel rendelkezdtek, van-e bármi gyengeségetek allergiától kezdve a fóbiákig? Mindent tudni akarok!
Eme információáramlás azonban egyoldalú. A magam képességeit nem kívánom megosztani velük, mert nincs szükségem arra, hogy esetlegesen megkérdőjelezzék a Lélek által rám ruházott parancsnokság létjogosultságát. A határozott elképzelésekkel a fejemben akarom inkább alátámasztani a parancsnokságom. Igaz, a hajóutakban nem vagyok jártas, sokban nem volt részem, de majd odafelé megpróbálom kitapasztalni a lehetőségeim.
Remélhetőleg mire a kapuhoz érünk, mindketten felvázolták erősségeik és gyengeségeik. Újra megállva ideje hát az én "eligazításomnak".
- A haladási tervem a következő: Szárazföldön rövid pihenőkkel, erőltetett menetben érjük el a Naruto hidat, s ott majd hajóra szállva lesz időnk regenerálódni. A hajóúton nem, de a saját utunkon képesek vagyunk időt nyerni, talán megelőzve egy esetleges rajtaütés rendes előkészítését. Mert biztosan meg kell birkóznunk ilyesmivel, különösen mert elég kiszámítható az útvonalunk, s attól eltérni nincs lehetőségünk. Pont ezért már az odaúton is járjatok nyitott szemmel, füllel. Bármilyen szóbeszéd, pletyka, fél utalás fontos lehet. Illetve a hajón majd felváltva "őrködünk", figyelünk és megfigyelünk pihenés közben. Ugyan a hajók kicsit mások lehetnek, de fel kell készülnünk olyan terepen megvédeni a megbízónkat. Az utasok pedig sokfélék, ismerhetnek olyan részinformációkat, amik számukra nem, de számunkra fontos lehet. Hol bukkantak fel milyen shinobi erők vagy haramiák, zsoldosok, hadd ne soroljam. Egyelőre ennyi. Indulás! - sorolom végig a gondolataim, majd adom meg a küldetés kezdetét jelentő parancsot.
Nekilendülni a fák sűrűjének ennyi beszéd után különös érzés. Igaz, a chuunin vizsgán hasonlóan tevékenyen beleszóltam az engem is érintő dolgokba, mégis ahhoz vagyok szokva, hogy nekem parancsolnak, nem pedig én parancsolok. Sötét félmosoly kúszik a szám szegletébe alig észrevehetően. Alapvetően egész mámorító érzés. Valami új lettem, valami több.
Ígérem, Lélek, ezentúl sokkal, de sokkal többet fogok dolgozni azért, hogy a lehető legjobb Test lehessek számodra!

**Uchiha Kagami** Szer. Ápr. 01 2020, 18:30

/Zouo - Messzi földeken/

//Kimondhatatlan késésemért szeretném töredelmes elnézésedet kérni, a továbbiak során természetesen nem fog ehhez hasonló előfordulni. Kompenzálásképpen kérlek majd válassz, hogy a késésért járó chakrát (vagy TJP-t 1:1 arányban váltva) most kéred felírni, avagy beszámítsam a kaland végén a jutalomba. Ezen felül viszont választhatsz egy maximum B szintű és egy maximum C szintű technikát magadnak, amit a következő hozzászólásodban írj le, kérlek.//

Elvárások... az bizony nem kevés volt feléd. Anélkül is tudtad, hogy azt kimondták volna. Elvárások Enrakutól, elvárások a falutól, elvárások a beosztottjaidtól. Mégis, azok voltak tán a legfontosabbak, amelyeket magadnak állítottál fel, bár ezek is mások elvárásain alapultak. Mindazonáltal azon a tényen nem csorbít kicsit sem, hogy megkaptad életed egyik első olyan fontos küldetését, amin Kusagakure no Enraku szerint igencsak sok múlhat. A kérdés, hogy képes leszel-e eleget tenni azoknak az elvárásoknak, amelyeket eléd gördítettek. Legyőzöd-e azokat az akadályokat, amelyeket ez a küldetés fog majd az utadba állítani? Ez persze csak rajtad múlt. A döntéseiden, a képességeiden és végső soron az akaraterődön.

- Mindenünk megvan, Zouo-taicho - szólalt meg az egyik shinobi, Hideki. - Főleg suitonban és kardvívásban jeleskedek. A darazsakat rühellem igazából, ha útközben beleakadunk egy óriásdarázsba, előre szólok, hogy valószínűleg agyvérzést kapok - folytatta és rámutatott a hátán lévő katanára. A Saburo nevű éppen a hátizsákjának tartalmát ellenőrizte, amikor feléd fordult és enyhe meghajlást intézett irányodba. - Katon, Raiton és.... Shiruhi - mondta neked. - Utóbbi a klánom képessége, gyakorlatilag.... elektromos tűz, ha szabad így fogalmaznom. Fóbiám nem igazán van... talán annyi, hogy a pókoktól egy kicsit herótom van. Nem félek tőlük, de nem szeretem őket.

- Igen, ez tett téged Chuuninná....

- Fogd be, Hideki-kun, vagy égetve fogom bypassolni a szívedet! - Gyermeteg civakodás, semmi több, no de lehetséges az ilyen? Ha valakinek, akkor neked kellett ezt megállítani, nem másnak. Az ilyen civakodások sosem vezettek jóra, főleg nem egy komoly, ráadásul B besorolású küldetés során. Úgy néz ki, ezt a másik kettő is felismerte, mert elnézést kértek tőled. - Én megvagyok - szólalt meg Saburo, miután végzett a hátizsákja ellenőrzésével. - Azt mondja, fegyverek megvannak, ruházatok mind megvannak, élelem elraktározva. Ez hosszú út lesz, Zouo-taicho. Napokba telik csak odaérni, ha pedig lesz egy civil mellettünk, akkor már a földön sem fogunk tudni saját tempóban haladni....

- Hacsak nem kapod a nyakadba.

- Azt mondtam, kussolj!

A tervedre mind a ketten rábólintottak, bár Hideki arcán mintha tükröződött volna valami, aminek később hangot is adott. - A hajónál valóban elég problémás lesz. Értékes időt veszítünk. Szerintem meg kéne próbálni összedobni a pénzt egy gyorsabb hajóra, olyanra, amit a falu által adott összeg nem biztos, hogy fedez. Abból max egy teherhajóra fogja futni úgy, hogy minden nap fedélzetetet kell majd mosnunk, hogy ételt kaphassunk. Szóval, én amondó vagyok, hogy ha más nem, keressünk egy gyorsabbat tényleg. Ez így nem lesz jó. Időben oda kell érnünk, felvenni Hikari Jonouchit és elkísérnünk. És biztos vagyok benne, hogy útközben többször meg fognak támadni bennünket, ami megint csak időveszteség, főleg mert védenünk is kell majd utána a civilt. Zouo-taicho, te mit mondasz?

Társad megtette a javaslatát. Hogy elfogadod-e avagy sem, vagy megvárod azt, amíg odaértek és meglátjátok, az rajtad állt. Mindenesetre meg kellett indulnotok, mert az idő szorított. Az erdőségekbe bevágva valamilyen érdekes érzés vághatott belétek... minden jó shinobi történet egy erdőben kezdődik szinte. Nem a faluban, nem a fronton, nem a sarki ramenesnél, hanem a hatalmas fák között, melyeknek gyökerei akkorák voltak, mint egy kisebb szekér. Vajon mi lesz a Fák Országában? Ugyanez vár majd rátok? Vagy ennél jóvalta terebélyesebbek? Ezt majd meglátjátok.... mielőtt azonban elérnétek a határvidéket, le kell táboroznotok: éjjel átfutni a Tűz Országába ezekben az időkben még akkor is gyanút keltő lehet, ha az adott illető éppenséggek egy szövetséges nemzet shinobija. - Zouo-taicho, valaki követ minket - szólalt meg Saburo táborállítás közben. - Mi a parancs?

**Shiawase Zouo** Szomb. Júl. 25 2020, 02:06

[Messzi földeken]

//A chakra szerintem elég a kaland után a jutalomba, nem sietek annyira fejlődni xD//

Elégedettség költözik a lelkembe amiatt, hogy a sakkbábuim is annyira felkészültek legalább, hogy minden felszerelés náluk van. Figyelmesen hallgatom a képességeiket is, fejben jegyzetelve. Az egyikük Suiton használó, ami a tengeren jól jöhet, illetve a kardot is kiválóan forgatja. Azaz közelharcban is remélhetőleg megállja a helyét, és távolsági harcokban is. Már amennyire jártas vagyok a víz elemű jutsukban... Gyengesége pedig a darazsaktól való félelem. Nem mondom, hogy magamban nem tartom ezt a tényt szánalmasnak, de legalább tisztában van vele, és nem hallgatta el. Talán gond sem lesz vele, mert a tengeren nem jellemző a sok darázs, de azért mégsem elhanyagolható.
A másik alárendeltem képességei még inkább irigységet gyújtanak a szívemben. Komolyan? Miért is én kaptam a vezető pozíciót? A két chuunin sokkal képzettebbnek tűnik, mint én. Ez a tény még inkább erősíti bennem, hogy ez a küldetés egy, a chuunin vizsgához hasonlatos teszt. A Lélek felméri, hogy éles helyzetben, ha én irányíthatok, hogyan teljesítek. Sajnos irányítás alatt nem volt fényes a mérlegem, így nagyon körültekintőnek kell lennem, hogy ne bukjak meg újra!
Viszont ahogy tovább folyik a beszélgetés, halvány fintor suhan át egy fél pillanatra az arcomon olyan formában, hogy egy egészen picit megrándul a szám széle. Valószínűleg fel sem tűnik a másik kettőnek, annyira jelentéktelen félmozdulat az arcizmaimtól, de nem tehetek róla, ahogy a két fickó beszél, az értelmi képességeikkel kapcsolatosan némi kétely ébred bennem. Mindenesetre a képzeletbeli noteszbe feljegyzem a második fickó képességeit is: Katon, Raiton és egy klánképesség, a Shiruhi. Voltaképp a két elemi beállítottsága keveréke. A víz vezeti az áramot, így az előnyös, a tűz... hát remélem, nem ragadtatja el magát a fickó és nem fogja esetlegesen felgyújtani a hajót. Emellett még felkerül a "jegyzettömbre" a pókfóbia. Milyen érdekes, hogy képzett, nagyobb termetű shinobik apró termetű élőlényektől rezelnek be. Nem nyugtatom ugyan meg őket, de mivel számomra egyik sem okoz problémát, el fogunk boldogulni eme gyengeségekkel.
Azonban a civakodás és odaszólogatás már nagyobb gond lehet a jövőben, ezért hűvös ridegséggel válaszolok arra a kérdésre, mit gondolok:
- Először: ez a küldetés kiemelt fontosságú a Lélek számára, ezért ennek megfelelő viselkedést várok el. Másodszor: elsődleges célunk eljutni a kikötőig, ott majd felmérjük a lehetőségeink. Ha a küldetés veszélyeztetése nélkül találunk gyorsabb hajót, ami elvisz bennünket, úgy azt választjuk. De ez a kérdés ott válik prioritássá. Harmadszor: maximális figyelemre lesz szükség mindhármunktól az egész út során, így most is, ezért ne lankadjon a figyelme senkinek!
Igyekszem közömbösen fogalmazni, de kifejezni, hogy mivel én kaptam a vezető pozíciót, el is várom, hogy úgy kezeljenek, mint felettesük. Kénytelen vagyok fellépésemmel és képességeim homályban hagyásával elérni, hogy némi tekintélyt harcoljak ki, mivel nem vagyok benne biztos, hogy ha nézetkülönbségre kerülne sor, valóban képes lennék fizikai nyomással elérni, hogy engedelmeskedjenek nekem. Úgy sejtem ugyanis, hogy képzettségben és tapasztalatban felettem állnak. Ezt viszont nem neszelhetik meg. Az egyetlen valódi előnyöm velük szemben felnőttes komolyságom és az, hogy az érzelmeim nem olvashatók le sem az arcomról, sem ki a tekintetemből.
A rövid "tisztázás" után nekivágunk az erdőnek. Jó tempóban haladunk, minden egész békés, de már a kikötő felé tartó úton sem marad ilyen békés az élet. Ahogy esteledik, s úgy döntünk, ideje tábort verni, különös érzés kerít hatalmába, aminek a mibenlétét Saburo önti értelmezhető szavakba. Valaki követ minket.
Ha már átléptük volna Tűz országa határát, még meg is érteném, hogy magunkon érezzük mások tekintetét, hiszen hiába a szövetség, szemmel tartják majd az utunk. De még nem értük el a határvidékeket. Azaz bárki is figyel minket, ha nem derül ki róla, hogy sunagakurei ninja, betolakodó. Vajon ki lehet az, aki máris tudomást szerzett a küldetésünkről, s a nyomunkba eredt? Milyen motiváció a logikus magyarázat?
Mozdulataimban nem történik változás, ahogy halkan felelek. Remélhetőleg mindkét alárendeltem hallja, amit mondok, de más nem. (A lényeg, hogy mindenképp olyan halkan beszélek, hogy más ne hallhassa, maximum a két társam, de minimum Saburo)
- Tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. Állítsuk fel a tábort, majd kettőnk induljon el tűzifát keresni, a harmadik pedig itt marad őrködni. Ekkor kell észrevétlen becserkészni. Ha itt marad, figyelni a táborban maradót, akkor a két gyűjtögetőnek kell csendesen és észrevétlen becserkésznie, ha valamelyik tűzifát kereső után indul, akkor pedig a másik kettőnek. Mindenképp törekedjünk élve elkapni!
Már ha egyedül van, de Saburo megfogalmazásából arra következtetek, hogy egy valakit szúrt ki, nem pedig több valakit. Remélem, az érzékei jól működnek a kérdéssel kapcsolatban. Igaz, megtehetnénk, hogy úgy teszünk, mintha egyáltalán nem vettük volna észre, és megvárjuk, míg ő lép, de mégis leginkább magamban bízok, márpedig a saját képességeimmel nem biztos, hogy szerencsés lenne megvárni, míg az ismeretlen bemutatkozik magától.
Egy döntés viszont még hátravan: ki menjen fát gyűjteni, ki maradjon. Melyik a legbiztonságosabb pozíció? Kit hagyjak meg benne? Talán a táborban maradóra leselkedik a legnagyobb veszély. Ezt viszont nehéz megbecsülni, viszont ő az, aki statikusabb pozícióban marad, mondhatni célpont. Gondolom én legalábbis. Ebből kiindulva határozok, hangosan kiadva az utasítást.
- Amint letáboroztunk, hozzatok tűzifát a tábortűzhöz! Legyen elég az éjszakára. Addig én itt maradok.
Az ellenvetést nem feltétlen tűrném jól, kivéve, ha indokolt - na meg ha nem buktat le minket az előtt, aki leselkedik ránk, s nem hozza tudtára, hogy tudunk róla. Ellenkező esetben nem leszek túl jó kedvű.

//Kiválasztott technikák (a másodikhoz kapcsolódóan van egy kérdésem is, mennyi robbanócetlivel kell rendelkezni "raktáron", hogy a technikát létre lehessen hozni (előkészített zsákocskák)?):

Shoushagan no Jutsu // Arc Lehántoló Technika
Ennek a jutsunak a segítségével képesek lehetünk ellopni valaki arcát, és azt bármelyik pillanatban mázszerűen lehúzni vagy felhúzni magunkon.
Chakraszint: 150
Besorolás: D

Sakura Fubuki no Jutsu // Cseresznyevirág Vihar Technika
A technikához előre el kell készíteni legalább 10 kunai-t, aminek a markolatára apró zsákocskákat kell erősíteni. A zsákok tele vannak apró robbanó jegyzetekkel. Ezeket az elkészített kunaikat a használó a célpontja irányába dobja, közben a zsákokból szétszóródnak a robbanó cetlik. Amikor már a kis cetlik körbe veszik az ellenfelet, egy rendes robbanójegyzettel ellátott kunai-t kell a közelükbe dobni, majd feloldani a pecsétet. A robbanás aktiválja a többi cetlit, ami egy sokkalta nagyobb robbanást eredményez. Akár meg is ölheti az áldozatot.
Besorolás: D
Chakra: 110
Használó: Haruno Sakura //

**Uchiha Kagami** Szer. Okt. 21 2020, 20:06

/Zouo - Messzi földeken/

//A választott technikákat felírhatod az adatlapodra//

- Hai, Zouo-taicho - sütötte le a tekintetét mindkettő beosztottad, amikkor kiosztottad őket. Mintha csak tényleg vezetésre születtél volna, úgy engedelmeskedtek neked. Vajon mindenki ilyen volt a falutokban, vagy csak ők ketten? Netán csak parancsot kaptak arra, hogy tényleg mindenben kövessék az utasításaidat és éreztessék veled, hogy te vagy a főnök? Fene tudta. De te voltál a főnök, így bizony nem engedhetted meg a lazsálást, a civakodást és úgy semmi olyat, amely a csapat egységét bomlaszthatja. Erre ők is rájöttek. - Csak szeretek előre gondolkodni - szólalt meg Hideki. - Mindig előre terveztem, egyesek szerint sokszor túlzottan előre. Viszont értem, amit mondasz, Zouo-taicho. Foglalkozunk vele, amint odaérünk.

A továbbiakban egészen addig teljesen csendben haladtak veled, amíg nem szóltak, hogy valaki követ benneteket. A táborállítási parancsodra serényen nekiálltak ténykedni és mintha egész életükben kalandozók lettek volna, úgy állították fel hamar a sátrat, rakták meg a tüzet és csapdázták fel a helyet. Mintha tényleg világéletükben ezt csinálták volna, a mozdulataik annyira összeszokottak és gyakorlottak voltak, hogy látszott, a segítség hiábavaló, sőt... akadályozás lenne. Annyit tudtál tenni, hogy szemlélteed, amint Hideki és Saburo felállítják a tábort, összerakják a drótokból és kunai-okból álló csapdákat, majd pedig hozzák a tüzifát és nemsokára az egyikük sózott húsból és erdei forrásvízből levest készített. - Azt mondják, mindig kell egy szakács a csapatba - szólalt meg Hideki, míg kavargatta a levest. - Bár az illet idevonzhatja a vadakat, a tűz a legtöbbet elijeszti. A többire ott vannak a vadcsapdák.

Érződött, hogy a táborállítás egyfajta színjáték, ahogy azt parancsoltad. Csak annyi tüzifát hoztak, amennyi a tűz begyújtásához kellett, hogy direkt elindulhanak többért, ahogy azt parancsoltad. Hideki meghagyta neked, hogy kavargasd a levest jobbra, minden két percben egyszer, majd megindult volna Saburoval... volna. Pengést hallottatok és egy kiáltást. Az egyik csapdátok működésbe lépett, a kiáltás messziségéből ítélve az, amelyet legtávolabb helyeztek el a beosztottjaid a tábortól. Azonnal kunai-t ragadtak és várták az esetleges támadást, no meg a parancsot is... amikor a tűz fényébe egy férfi lépett. Fejpántján Kagerougakure jelképe volt egy vonallal áthúzva. - Jóóóó regeeeeelt! - kiáltott rátok és kézpecsétekbe kezdett volna, viszont Saburo kunai-a fejen találta; a férfi egy pukkanással eltűnt. Hát valóban megtörtént. Rátok támadtak és ilyen gyorsan. Mit fogsz tenni?

//A poszt direkt rövidke, hogy bepörögjünk, lényegében harc fog következni. Szeretné ha leírnád, hogy a karaktered milyen parancsokat fog kiosztani, miként próbál ellavírozni a kezdődő harci szituációban és milyen tervet állít fel.//

Ajánlott tartalom