Kikötőváros

A férfi, akit megkérdeztél nem lehetett valami jó kedvében ugyanis csak egy morgással kísért legyintést intézett tőled balra. Ezt nem nagyon tudtad addig értelmezni, míg oda nem pillantottál és meg nem láttad, hogy egy két tucat emberből álló sor kacskaringózik és fa asztal előtt. A székben pedig nem más ül, mint a Kék Hold kapitánya, azaz, a célpontod. Háta mögött két nagydarab izmos matróz terpeszkedett, az egyik unottan szívta a cigarettáját, a másik bicskájával játszott. Te nem tehettél mást beálltál a sor végébe. Az idő lassan telt, a kapitány alaposan kifaggatta a legénységjelölt népet, de húsz perc múlva te kerültél végre sorra. Az ősz hajú férfi unottan nézett rád, majd így szólt. -No beakarsz állni közénk fiam? Látom jó erőben vagy de van e tapasztalatod a hajózásban? Honnan jöttél?-Kérdezte tőled most már nem is olyan unottan..

Mikor beértünk az irodába, néhány kapitány üldögélt. Dohos szag ütötte meg az orrom. Az egyik kapitány, miután senki se vállalta, hogy elhajózzon minket, odaállt mellém, és így szólt
- Kapitánykodást nem tudok vállalni, de ha akarjátok, megtaníthatok valakit, hogy hogyan kell hajózni. Persze nem ingyen. Ha érdekel, holnap gyertek ki a negyedik stégre. Ott várlak titeket. - azzal meghajtotta a fejét, megfordult, visszaült a többiek közé és pipázott tovább. Mikor Tairjuko-val kimentünk az épületből, összenéztünk - Mit szólsz hozzá? Menjünk vissza a hajónkra, kérdezzük meg, ki akar megtanulni hajót vezetni. Én hagyom, nem az én világom. Inkább szerelgetek, vagy pihenek addig. - mosolyogva folytattam - Te nem akarsz megtanulni hajót vezetni? - majd sétáltunk tovább a hajó felé.

- Oké rendben szívesen meg tanulnék hajót vezetni- válaszoltam vissza
És szép lassan visszasétáltunk a hajónkra.

Másnap
Korán keltem a többiek még aludtak bekaptam pár falatot és elindultam a kikötők felé. Az utca üres volt csak pár halárus állt, kint aki épp a reggeli fogást tisztogatta. A negyedik kikötő felé érve egy idősebb urat és egy gyereket láttam, akik a hajójukat tisztogatták. Odamentem hozzájuk majd bemutatkoztam.
- Üdv a nevem Rikuno és azért jöttem, hogy megtanuljak, hajót vezetni.
- Szia Rikuno –és nyújtotta felém a kezét az idősebb úr. Kezet fogtunk
- Ő itt a fiam Kazashy- és vele is kezet fogtam.
- Tehát azért jöttél, hogy, meg tanulj hajót vezetni!
- Akkor kövess- és elindult a hajóra. Elsőnek megmutatta a hajót illetve a részeit.
Ez egy teljesen átlagos vitorlás hajó volt, ami leginkább halászásra felelt meg.
- Húzd fel a vitorlákat és máris indulhatunk!
- Jó rendben!- és azzal megfogtam a köteleket és felhúztam a vitorlát.
A hajó szép lassan elindult
- Gyere ide mellém, és most megtanítalak kormányozni.
- Rendben - és gyorsan lefutottam a kormányhoz.
- Na, akkor kezdjük az alapoknál- eleinte ő kormányozott, de később átvettem a hajó irányítását
- Itt jó is lesz, álljunk meg és tegyük a hálókat a vízben-azzal meg is álltam a hajóval, a vitorlákat leeresztettem és segítettem beledobni a hálókat a tengerbe.
- És most várunk – szolt a kapitány. Körülbelül egy óra várakozás után a háló tele is lett hallal.
- Renden akkor most kihúzhatjuk a hálót- Megfogtuk a háló két oldalát és kihúztuk a vízből. Tele volt hallal.
- Szép fogás gratulálok –mondta boldogan az öregember. A halakat benne hagyta majd a parton kiveszi belőle.
- Na, akkor mehetünk is vissza a kikötőbe- a vitorlákat újra felhúztam és szép lassan elindultam. Márt napnyugta volt.
- Ilyenkor a legszebb a tenger- mondta a fiú tekintetét a vízre hegyezve.
- Igen –erősítettem meg állítását
- Látom a kikötött!- kiáltottam fel.
- Akkor enged le a vitorlákat és állj be a stég mellé! – gyorsan lefutottam és leengedtem a vitorlát, majd visszafutottam a kormányhoz, és megpróbáltam a hajót a stég mellé berakni. Egy kis segítséggel sikerült. Kazashy ledobta a horgonyt a vízbe és azzal a hajó meg állt
- Kész vagyunk – mondtam büszkén az öregembernek.
- Rendben gratulálok, a többit majd én megcsinálom. – és egy dobozt adott nekem.
- Mi ez?
- Csak egy kis ajándék, nézd csak meg.
A dobozt kinyitottam. Egy távcső egy iránytű és egy háló volt benne.
- Köszönöm szépen, de mennyivel tartozom?
- Hagyd csak sokat segítettél nekünk főleg, hogy ennyi halat sikerült fogni-mosolyogva mondta
- Akkor köszönöm még egyszer-és elindultam a hajónk felénk, de előtte bementem az ott talál ható halászboltba és vettem két hálót, amiért 200 ryot fizettem. És oda adtam azt a két hálót az öregnek. Nagyon örült neki hisz az övéi márt szakadtak voltak.
- Na, akkor köszönök mindent – és elindultam végleg a hajónk felé.
Mikor megérkeztem a többiek fent vártak.
- Akkor indulhatunk? – mosolyogva kérdeztem tőlük.

Mikor felkeltem, láttam, Tairjuko ágya üres, elindult hajóvezetést tanulni. Elmentem reggelizni, éreztem friss voltam.
- Ma úgyse tudunk semmi fontosat csinálni, amíg Tairjuko tanul. Hasznosan kellene eltölteni ezt a napot is. - Tomo lejött, leült mellém, majd kent magának egy kenyeret. - Jó reggelt, Tomo. Tomo visszaköszönt. - Tairjuko elindult ahjót vezeti tanulni adig én is megpróbálom eltölteni az időt, azzal, hogy tanulok pár technikát. - reggeli után felkeltem az asztaltól, összeszedtem a felszerelésemet, majd elindultam, ki a házból, a gyakorlópályára.

Az út eseménytelenül telt. Moon is csak néha morgott néhány közelben elhaladó idegen ninja miatt, akiket mi nem láthattunk. Ahogy megérkeztünk a helyszínre sensei szabad foglalkozást adott. ~ Fél nap? Akkor hajrá. ~
- Hiashi neked mihez volna kedved? Ha már itt vagyunk a kikötőben nincs kedved egy kicsit horgászni? Van nálam néhány horgászbot, sőt felszerelés is. És Innen nézve is van egy- két üres dokk, ahol nem áll a hajó, de a part is jó helynek tűnik, de ha van jobb ötleted, akkor szívesen veszem azt is.
Néztem társamra és vártam válaszát. Közben Moon egy újat morgott a hátam mögött, de mire oda néztem már sehol senki. ~ Na mi lesz? ~ Néztem kérdőn társamra

Semmi különös nem történt az úton. daértünk a kikötőbe. Nagy volt a kikötő és tele volt szebnél szebb hajókkal. Aztán a sensei el mondta mi lesz. Fél napunkat tudjuk majd elszúrni. Ez nekem soknak tűnt. Godnolataim végén Genki feltűnt egy remek ötlettel. Azt mondta hogy menjünk el horgászni. Ez nekem jó ötletnek tűnt. Az volt a szerencse, hogy Genki hozott magával felszerlést, mert én nem hoztam. Azután válaszoltam kérdésére és elindultunk az egyik üres dokk felé majd megkérdeztem tőle.
- Nincs valami innivaló nálad vagy majd veszünk valamit az egyik teázóban. -

//Nekem kéne egy segítség tanulásban//

Hiashi belement a horgászatba, úgyhogy kinéztem egy jónak tűnő partszakaszt.
- Nincs valami innivaló nálad vagy majd veszünk valamit az egyik teázóban. - kérdezte Hiashi
- Van egy termosznyi sakem, de azt melegíteni kéne, és van egy másik kulacs vízem. Melyiket kéred? - Néztem rá a válaszra várva
Elővettem az egyik botot Hiashi számára, majd szétszedtem és a kezébe nyomtam.
- Tudsz horgászni? Persze, hogy tudsz. Azért légy szíves ne szakítsd be a szereléket, mert nincs sok.
Aztán elővettem a csalit, egy doboz kukoricát és 1 állványt. Aztán elővettem a tekercset, amiben a kedvenc botom volt. Azt is előkészítettem, feltetettem 1-1 kukoricát a két horgomra, majd bedobtam. Mivel jó ideig nem volt kapás így kinéztem egy közeli fát, majd szóltam Hiashinak, ha nincs kapás, akkor szólhatnánk a mesternek és gyakorolhatnánk a fára mászást vagy amire szükséged van.
- Én meg keresem a sensei-t és ha gondolod gyakorolhatnánk.
Aztán elindultam megkeresni a sensei-t, ha pihenni akar, akkor odaígérem a termosz saket én meg veszek valahol egy újabb üveggel.

- Vigyázz a botomra, én megkeresem a sensei-t. - Kiáltottam oda Hiashinak és elindultam megkeresni. Először a fogadóba néztem meg, de ott nem volt. Aztán a környező éttermeket és kocsmákat nézem át. Ez se nyert. Már legalább egy órája úton lehettem, amikor eszembe jutott, h a parton is vannak helyek. Így elindultam oda. Fél óra keresgélés után az egyik kikötőre néző kocsmában találtam meg.
- Sensei szeretnénk gyakorolni, ugyanis horgászunk és nem igazán van kapás, így gondoltam, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal. Jó lenne a helyszínen, hogy rálássunk a botokra, mert nem szeretném, ha elvinné valami nagyobb hal.
A sok futkosástól kipirulva és alig lélegezve daráltam el a senseinek a mondandom. ~ Remélem segít. ~ Miután egy kicsit kifújtam magam kértem egy korty vizet és vártam a sensei reakcióját

Genki elfutott hogy megkeresse a senseit, hogy tudjon gyakorolni, de nem tudtam, hogy kövessem vagy ne. Tudtam merre ment. Úgyhogy úgy döntöttem hogy utána megyek. Összeraktam a cuccokat és elindultam megkeresni senseit és Genkit. Vgay tíz percet bojongtam föl és alá amikor megláttam egy házat. Ott ült a sensei és Genki is. Odafutottam gyorsan, hogy beszéljek velük.
- Jó napot. Sensei nem tudom Genki mit szerertne, de szeretnék kicsit gyakorolni. És megkérdezhetném hogy hány óra van?-
Amíg vártam a sensei válaszát addig godolkodtam rajta hogy mit is akartam még mondani. Amikor eszembe jutott odafordultam Genkihez.
- Genki. Elhoztam a botokat. Egy kapásunk se volt. Majd odaadom amikor kéred. Rendben? -
Kicsit már fáradt voltam a gyakorláshoz, de azért szerettem volna megismerkedni Genki és a sensei képességeivel. Genkiről semmi elképzelésem nem volt, de a senseiről kapásból egy taijutsu használó jutott eszembe.

//ha Hiashi nem ír a jövő héten se, akkor nélküle fojtatjuk, mert volt itt és mikor kértem, hogy írjon azt mondta, hogy majd holnap//

A mesterem mikor jelentettük, hogy gyakorolni szeretnénk nem adta jelét, hogy örülne vagy bosszús lenne, igazából semmilyen érzelmet nem mutatott egy mosolyon kívül. Akkor mondta, hogy menjünk a zsebéből kiszedted egy adag pénzt és letette az asztalra. Aztán elindult, mintha mindig is tudta volna, hogy neki menni kell. Nem messze a horgászhelyünktől. Felém fordult, hogy ha gondolom kezdhetem. Elővettem egy kunait és elkezdtem chakrát áramoltatni a lábamba. Elkezdtem futni a fa felé. 2 méterig jutottam, mikor elfogyott alólam a fa és lecsúsztam. Kunaiommal megjelöltem a magasságot. A következő körben újra próbálkoztam, de ekkor meg egy hirtelen chakralöket hatására picivel az előző magasság felett beroppant alattam a fa, ismét egy karcolás a fán, majd a következő pillanatban ugrottam egy hátra szaltót. Akkor elraktam a kunait, és két üres tekercset vettem elő, amibe lepecsételtem a botokat és a kunai tartómba süllyesztettem. Elővettem Keiko tekercsét és kioldottam. Földbe szúrtam, majd elmondtam felette egy imát és leültem meditálni, hogy kitaláljam mit is kéne csinálni és ami fontosabb hogyan.
- Nézzük mennyi chakra is kell. Ha túl sokat teszek, akkor betörik a fa, ha keveset, akkor leesek.
10 perc meditáció után reméltem, hogy sikerül valamit elérnem. Kivettem Keikot a földből elraktam a tokjába, majd a hátamra kötöttem. Elővettem ismét a kunait, majd a lábamba vezettem a chakrám és nekifutottam. 4 méterig jutottam, amikor ismét megszűnt a chakra kontrollom, de el tudtam kapni egy ágat, így megspóroltam a lezúgást. Bejelöltem a magasságot és leugrottam.
- Tehát ez a kevés mennyiség. Akkor próbálkozzunk egy kicsit többel.
Keiko erőt adott a következő próbálkozásaimhoz. A következő esetben ahogy gondoltam a chakrám túl sok lett, 4 és fél méter után a fa törzse berogyott alattam. Szép lassan körülbelül egy óra alatt már majdnem sikerült eljutnom a megfelelő mennyiséghez, mikor érezni kezdtem, hogy fáradok és a chakrám is kimerülőben van. Nem azért, mert túl sokat használtam, hanem mert túl sokszor. A táskámból elővettem a sakes palackomat és ittam egy kortyot és majd társamra néztem és megkérdeztem ő kér-e egy kortyot. Miután válaszolt, én jeleztem, hogy éhes vagyok és elmegyek eszem valamit és hogy a chakrám is fogyóban. Jeleztem, hogy egy kicsit eltűnök. Elfutottam a szállásunkra, gyorsan lezuhanyoztam, vagyis nem is annyira gyorsan, mert imádtam a víz alatt lenni. Itt tovább gondoltam a technikát és sikerült is dűlőre jutnom. Miután tiszta ruhát vettem, előkerestem a pénztárcám, amit a kunai tartómba raktam. Aztán lementem az ebédlőbe és rendeltem egy Mizo levest és egy tál rament. Mikor végeztem kifizettem az ételt, majd felmentem a szobámba eltettem a pénztárcám és felvettem a kedvenc könyvemet és visszaindultam a gyakorló társamhoz és a senseimhez. Elnézést kértem, hogy leléptem és elmagyaráztam, hogy muszáj volt, mert kifogytam a chakrából. Újra elővettem Keikot, leszúrtam a földbe és ismét elmondtam a az imám és leültem olvasni. Igaz, hogy ez egy kívülállónak furának tűnhet, de nekem ez volt a rutinom, ha valami olyan kihívás elé állítanak, ami kihívást jelent. 10 perc olvasás után egy szó ragadta meg a figyelmemet. Ez megoldást jelentett a problémámra. Beraktam a könyvjelzőt a könyvbe, eltettem a shuriken tartómba, előkaptam a jegyzetfüzetem és leírtam a szót, majd elkezdtem felskiccelni egy képet. Amikor azzal is végeztem elraktam, elővettem a kunait. Chakrát vezettem a lábamba és nekifutottam. Miközben a szót ismételgettem magamban észre se vettem, hogy egészen a fa csúcsáig jutottam. Aztán lemásztam. *Ha társam is fát mászik és még nem sikerült neki, megsúgom a szót, ami segített. * Ismét rövid gondolkodás után rájöttem, hogy tudnám nehezíteni a feladatom. ~ Na lássunk neki! ~ Első próbálkozásom a felsétálás volt anélkül, hogy lendületet vennék. Ez néhány próbálkozás és a szó ismételgetése után sikerült. A következő a felugrás lett. A szó ismét segített. Aztán gondoltam egyet és felmásztam a legalacsonyabban lévő ághoz és fejjel lelógtam onnan. Egy pillanatra elengedtem magam, így el kezdtem zuhanni, de aztán időben visszaragasztottam magamat a fához. Onnan lemásztam és büszkén jelentettem mesteremnek, hogy kész. Mivel nem volt jobb dolgom elővettem az előbb elkezdett rajzot és hamarosan be is fejeztem. Csak a rajzolás végén tudatosult bennem, hogy saját magam rajzoltam le, ahogy lógok le a fa ágról. Aztán újabb rajzba kezdtem. Ezúttal a megérkezésünkkor látott gyönyörű lány lett a kép témája. Aztán Hiashit és magamat rajzoltam le, ahogy a klán jelképének támaszkodunk. Hiashi mosolyogva egy V betűt mutatva állt, én pedig egy laza pózt vettem fel. Végül mestert rajzoltam le, ahogy mi fejünket fogja és mosolyog. Az utóbbi képet még két változatban rajzoltam le és az egyiket a mesternek adtam. Mind a kettő alá egy idézetet kanyarítottam. Mester képe alá a következő állt: "Sohasem lenne szabad kötődni, hogy aztán ne fájjon a lemondás. Ezért fáj mindig. Ezért bujkál ott a bánat minden egyes szerelmes percünkben." Hiashi képe alá pedig ezt: "A kalandvágy megváltoztatja az ember hozzáállását. Épp ez benne a lényeg. Mert ami éjfélkor még fergeteges kaland, reggel hétre oltári nagy baromság." Úgy éreztem, hogy mindkettő idézet pont megragadja a két társam lényét. Remélem őrülnek neki.

//Remélem nem gond, hogy egy kicsit elkalandoztam, mert ez a kaland kellett, hogy rájöjjön a megoldásra a rajzolás meg időhúzásra kellett.//

//Bocsánat amiért nem voltam hosszú időre el kellett utaznom.//

Miután megtettük a seseijel a mérkőzést nagyon fáradt voltam. Sajgott mindenem. De éjszaka kipihenhettük magunkat. Reggel 7-kor ébrettem fel. Az éjszaka nagy részét átaludtam, de elalvás előtt gondolkodtam. Nem tudtam mi lesz ha kísérés közben megtámadnak minket. Vagy az egész csak egy álca arra hogy elfogjanak két Djukát. Bár az utóbbit gyorsan kitöröltem a fejemből. A reggeli eseménytelenül telt. Reggeli után elindultunk és 9-re a kikötőnél voltunk. Körülbelül ekkor érkezett meg a hajó. Akit el kellett kísérnünk egy hat éves kislány volt. Köszöntem neki és bemutatkoztam, de nem mutatott nagy érdeklődést.
- Remélem nem fog egész úton nyávogni. - gondoltam magamban. -
Még mindig fájtak a tegnapi harctól a végtagjaim. Kicsit féltem is. Több oka is volt. Nem akartam harcba keveredni a fájó tagjaim miatt. És az aggasztott főleg, hogy nem tudok semmilyen jó jutsut. Már indulni készültünk amikor odafutottam a senseihez és megkérdeztem.
- Sensei körülbelül mennyit fogunk gyalogolni? Mert szerintem a kislány nem fogja bírni annyira. És ha lehetne egy kérésem, akkor lehetnék én a hátvéd. Lehet nagy kérésm, de ott szeretnék lenni, mert gyakorolni akarom emgfigyelői képességemet. Vagy a helyet ön választja ki? - kérdeztem.
Miközben vártam a sesei válaszát benyultam az övtáskámba, hogy meg van-e minden cuccom ami kell. Leginkább a robbanó cetliket ellenőriztem. Úgy éreztem nagy hasznukat fogom venni a közeljövőben.

SIkerült megtanulnom fáramászni éreztem ahogy a chakrám minimálisan növekszik. Mester közben Hiashival edzőmérkőzésbe kezdett. Miután mindketten végeztünk a sensei-el elmentünk a szállásunkra és hamarosan mindenki mélyen aludt. Az éjszaka csöndesen telt, a reggeli is. Másnap 9-re mentünk a kikötőbe, ahol a várt hajóról egy 6 forma kislány lépett le. Mi illendően köszöntünk neki, ő csak biccentett. Ahhoz képest, hogy még ott van a tojáshéj a fenekén elég dacosnak tűnt. A kislányt Miriard néven mutatták be, de nem is forszíroztam, hogy vajon ez az igazi neve, vagy csak egy álnév. Az egyetlen mondat, amit ki tudtunk paszírozni belőle az is egy parancs volt.
- Unatkozom, Nii-sannál akarok lenni, úgyhogy igyekezzetek! - felelte inkább parancsolgatóan gőgös hangnemben.
Próbálkoztam barátságos hangnemet megütni vele, még Moont is bevetettem, hogy a kislány barátságosabb legyen, de mit sem ért. ~ Rendben, ha ezt akarod.~ Oda mentem a senseihez, aki közben Hiashival tárgyalt. Hiashi akart hátramaradni, hogy ő legyen a megfigyelő. ~Attól még én is segíthetek.~
- Sensei nekem lenne egy olyan ötletem, hogy mondjuk én felkapom a kislányt a hátamra és a fákon ugrálva, miközben Hiashi a földön Moonnal követ minket, gyorsabban elérjük a célt.

//több kérdésem is lenne:
A küldetés kezdete után tanultam meg a 4 mancs jutsut, használhatom? Vagyis nem teljesen csak az érzékek javítására.
Hogy lehet a lányt egy kicsit barátságosabbá tenni?
Van-e valaki, aki kiséri a lányt vagy egyedül van?//

Miután megbeszéltük a senseijel, hogy én hátul megyek, Genki is kérdezgetett pár dolgot. Megkapta a válaszokat úgyhogy indulhattunk. Az első pár óra eseménytelenül telt. A kislány csak durcizott én pedig halálra idegeskedtem magam. Nagyon figyeltem. A legrosszab hogy nem történt semmi. Minden rezzenésre megijedtem. Szóval féltem is, de egyben tele voltam izgalommal, mert részvehettem első küldetésemen. Azt hittem kicsit izgalmasabb lesz, de így is jó volt. Sokszor nyúltam az övtáskámba, hogy minden meg van-e, de mindig minden benne volt. Odamentem a kislányhoz, próbáltam kicsit jó gesztust kelteni.
- Szia. Hogy vagy? Szép napunk van, nem de? Amúgy kinek vagy te a kislánya vagy únokahuga, hogy magához a daymonohoz kell vinnünk téged? - kérdeztem
Vártam a választ de nem reméltem sokat, mert a lány eléggé rossz kedvű és zárkózott. De azért reméltem, hogy tudunk kicsit beszélgetni.

Miután minden tisztázva lett el is indultunk. Mester a kocsi az egyik, én a másik oldalán sétáltunk. Mivel van egy kocsink, így ha minden jól megy, akkor 1 nap alatt ott lehetünk. Persze egy 6 éves kislánynál semmi se megy jól, mért is menne? Négy órát sétáltunk, semmittevéssel. Ekkor érkezett el az első parancs a lánytól. Inni akart. Valaki hozott neki vizet. Amíg ivott elvonult tőlünk, mert nem akarta, hogy lássuk, hogy mit csinál. Közben én észrevettem egy pár gyönyörű virágot. Elővettem egy kunait, majd minél alacsonyabban levágtam a virágokat. Hátizsákomból elővettem egy kis cérnát, és körbetekertem a csokrot. A földről felvettem még néhány zöld levelet, táskámból előkerült még egy lap is, amire a kislány nevét írtam, Miriard, majd azokat is betűztem a csokorba. Mire visszaértem már indulásra készen volt mindenki. Odaadtam utasunknak ajándékomat. ~ Remélhetőleg ez megenyhíti ezt a dacos kislányt és jobb kapcsolatba kerülünk vele.~ * Ha sikerül a tervem, akkor megpróbálok vele beszélgetni, ha nem, akkor a következő pihenő után megbeszélem Hiashival, hogy egy kicsit pihenjen a kocsi mellett, addig én figyelek a támadókra.*

Mentünk az úton a szekér mellett. Semmi sem történt és talán ez volt a leg idegesítőbb. Genkivel megbálkoztunk összebarátkozni vele, de elutasított minket. Genki virágát is csak úgy ledobta. Nem tudtam elképzelni hogy lehet ilyen egy kislány.
- Talán rosszul bánnak vele a szülei. Vagy talán nincsenek is szülei.- gondoltam.
Sok gondolat kavargott a fejemben. Az gondltam még egy napot, sőt egy órát se tudok kibírni ilyen csendben. Egyszerűen nem lehetett. Genkivel akartam beszélni, de láttam hogy most nem kéne. Ezért gondolgodtam milyen technikát fogok megtanulni következőleg. De jobban izgatott mi lesz az elemem. Reméltem hogy tűz vagy víz mert ezek kellenek a kekkei genkaihoz. Egyszer csak gallyak törését hallom. Nem gondoltam semmi rosszra. Gondoltam egy állat az. Hirtelen kirepült a fák közül egy füstgránát. Majd a következő pillanatban a sensei ránkordít. Tudtam mi a dolgom. Előkaptam a jobb kezembe egy kunait, a balba pedig két shurikent és ordítottam.
- Genki fel a szekérre. Védjük a kislányt a fák felöli oldalakon, mert onnan ugorhatnak ki gyorsabban mintha az útról támadnának. -
Meg se vártam a választ azonnal felugrottam a szekér jobb oldalára majd odaszóltam a lánynak kedves. lágy hangon.
- Nyugi kislány semmi gond nem lesz. Húzd össze magad csugd be a szemed és ne mozdulj.-
Gyorsan elmondtam neki és készítettem a két shurikent, hogy az első ellenségre dobjam aki kijön az erdőből az útra.

//Nem tudom lehet-e Sai de harc közben ha ninják támadnának ránk és eldobnának két shurikent én azt felvenném és elraknám. Azokkal együtt meglenne 7 shurikenem. Azt a kettőt kifizetném. De csak hogyha szabad!//

A kislány a virágomat, mintha csak egy banánhéj lenne a földre dobta, ami nagyon idegesített, de nem mutathattam ki, mert végülis ő a megbízonk. Azért látszott rajta, hogy valami nem kóser. A csokor ledobásakor, mintha egy pillanatra érzelem futott volna át az arcán, de ezt már nem tudhattam jobban elemezni, mert elfordult és közönyösen felmászott a hordozóra. Épp indultunk volna, mikor Moon ugatni kezdett és én egy ág recsenésére lettem figyelmes. ~ Biztos megint egy közeli őrjárat. Bár ha anbu járna a közelben, azt biztos nem hallottuk volna. ~ A következő pillanatban egy füstgránát repült közénk. Hallottam a sensei hangját, hogy védjük a kislányt aztán egyből Hiashi hangját, hogy ugorjunk fel a kocsira. Fel is ugrottam baloldalon, majd behajoltam az ablakon, egy gyors magyarázat közepette odaadtam a kislánynak egy kunait.
- Ha valaki felkap szúrd meg ott, ahol épp eltalálod. - Hadarnak nem is figyelve, hogy az emlék kunaiom adtam Miriardnak, de majd erre is gondom lesz később. A cipőmből előkaptam tantom, majd befelé fordítva, hogy ne látszódjon a kezembe rejtettem, miközben elővettem a katanám. Arra viszont nem gondoltam, hogy ahhoz el kell engednem a kocsit, így ha nem vettem volna észre, akkor szépen orra bukok, így viszont egy elegáns ugrással a földön teremtem és egyből vissza a kocsi mellé. Idegeim pattanásig feszülnek és próbálom felmérni társaim helyzetét és a környezetet. Ha valaki feltűnik a közelben, miután felmérem és nem valamelyik társam az, ugyebár Hiashi a kocsi másik oldalán van, akkor a tantoval megdobom. Ha nem találnám el az arcát, akkor is remélhetőleg a fájdalomtól nem tud mit reagálni, akkor lesújtok rá és miután kihúztam a tantot, várom a következő támadást. Reménykedem, hogy Moon bebújik a kocsi alá, hogy legalább ő ne legyen útba.