Kikötőváros

Úgy gondolod, hogy két katana repül feléd, de közben két férfi ugrott feléd, és a fegyverükkel csak vágtak(figyelj arra, hogy mit írok), és míg te leugrottál, hogy megvédd magad az egyirányú támadástól, nem is számítottál arra, hogy utánad vágnak. Nem túl mély, de hosszú vágás keletkezett a válladon, és fájdalom érzete siklott végig a testeden. Mikor leérkeztél a földre, hallottad a barátnőd hangját, és egy helyről jött, méghozzá a fa aljából, persze te ezt nem tudhattad, csak azt vehetted észre, hogy senki nem cipeli sehova. Ezen felül semmit nem láttál a ködön keresztül, olyan sűrű volt, de belekezdtél a magán akciódba, és létrehoztál három klónt, akik egyből elindultak felderítő útjukra. Majd, pillanatokkal később varjú hangokat hallottál, de mindenfelől, és látni nem láthattad, hogy hol, de abban biztos lehettél, hogy mindegyiket megsemmisítették. Suki már nem üvöltözött, de azt nem tudhattad, hogy ez jót, vagy rosszat jelent, de időd sem maradt ezen rágódni. Ekkor hirtelen feltűnt mögötted valaki, de reflexeidnek köszönhetően sikerült megvágnod a kezedben lévő fegyverrel, de csak vízzé vált az illető. De közben, mintha ő is megütött volna téged, vagy hozzád ért, lehet rád ragasztott egy robbanó cetlit, nem tudhatod. Ekkor, mint nem várt csoda, a köd megszűnik, és meglátod a férfit, mellette Sukit is, akinek a két vállából, és a két térdéből két-két kunai kés áll ki, és a hátán fekszik.
- Kodo..! - nyögi. Na, tiéd a pálya.

Állapot: hosszú, de nem mély vágás a bal válladon-->nehezen, fájdalmasan tudod mozgatni azt a kezed (80%)
Chakra: 90%

Már épp támadni készültél volna, abba az irányba, ahol a sebesült szerelmedet láttad, és az ellenséged, de ekkor kezeket éreztél a válladon, két apró tenyeret.
- Nyugalom Kodomo! - a hang ismerős volt, és hirtelen a lány eltűnt előled, és melletted tűnt fel, sértetlenül. A chakráját a válladon keresztül beléd jutatta, és így megszűnt a genjutsu hatása feletted, de a fáradság érzete előjött Talán azért, mert nem önerőből hatástalanítottad, vagy azért, mert nem vetted észre, és már egy perce a hatása alatt voltál, nem tudhatod, de az biztos, hogy lihegve állsz, amikor barátnőd maradék chakrája is elfogy, és eldől, ha időben észreveszed, még elkaphatod.
- Kodo...Nyírd ki! - mondta, és elaludt a fáradtságtól. Ekkor felegyenesedsz, és azt látod, hogy a férfi mellett két hasonmása áll, két vízklón, ha arra következtetsz, ami az előbb történt. Viszont a férfin nem látszik sem sérülés, sem a fáradság jele, előnyben van veled szemben.
- Fiú, a játéknak itt van vége, most meg foglak ölni. - mondta, és a katanáját előre szegezte mind a három ellenséged.

Állapot: hosszú, de nem mély vágás a bal válladon-->nehezen, fájdalmasan tudod mozgatni azt a kezed (68%)
Chakra: 90%

Csak rájöttél, hogy itt nem játszadoztok, és fel is használsz egy igen okos mozdulatsort, amivel talán meg tudod semmisíteni az ellenségedet. A tűzkör tökéletesen körbevette őket, amikor is valami furcsa dolog történt.
- Mi ez? NEEE! - nem tudhatod, miért kiáltott fel a férfi, miközben a tűz még csak el sem érte őt, csak körülötte volt, viszont teljes mértékben nem várt reakciót szabadít fel a "B"-ben. Nem láthatod, de kézjeleket mutat, ami a te számodra igazán veszélyes jövőt rejt. A shurikeneket bedobod, és el is találja a két klónt, de az igazi személy sértetlen marad. Arra nem gondoltál a kiegészítő, csapdába ejtő támadásod során, hogy mi van akkor, ha Fuuton a férfi második eleme, ha van neki, és sajnálatodra volt.
- Fuuton: Mugen Sajin Daitoppa! - kiáltja el magát, amit hallhatsz is, és talán ez lehet az egyetlen esélyed a támadás ellen. Ugyanis a következő pillanatban egy hatalmas erejű széllökés indul meg feléd, ami a tűzzel egybeolvad, és veszélyesebbé válik. Most nem csak te vagy veszélyben, ugyanis a kiterjesztése miatt Suki is potenciális célponttá vált.

Állapot: hosszú, de nem mély vágás a bal válladon-->nehezen, fájdalmasan tudod mozgatni azt a kezed (65%)
Chakra: 83%

A két támadás egymásba ütközik, és egy pillanatra megállnak. Mintha, a tűzörvény bekebelezni próbálna a te tűzgolyódat, ami éppen az életéért küzd. A két csapás fúrta egy ideig egymást, majd egy pillanatra abbahagyták egymás "lökdösését", és egy hatalmas robbanással elrepítettek téged, és ellenfeled, körülbelül 25 méteres távolságba. Könnyebben megúsztad volna, de a tűzgolyóknál próbáltad megközelíteni a férfit, így a robbanás epicentruma közelében helyezkedtél el. Érzed, amint a tested ég, de nem a lángok miatt, hanem a fájdalomtól. Az erdőben ülsz fel, és érzed, amint a bokád kificamodott, a hátad zúzódott az érkezéstől, és a ruhád lyukak tömkelege díszítette, egy-egy sebbel tarkítva, bár az már rajtad volt. Nehezen állsz fel, de látod, amint egy nő sétál feléd, egy arc, aminek a homlokán a hold díszelgett, de nem Suki, hiszen az a lány a vállán volt, de ekkor minden elsötétül előtted....

***

Egy sátorban ébredsz, Suki a hasadon aludt, és egy kunoichi állt feletted.
- No, csak túlélted Kodomo! Örülök, hogy találkoztunk, a nevem Tahari Ayami, én is chuunin vagyok Getsugakureból, és az volt a feladatom, hogy idehozzalak. Kérlek pihenj egy kicsit még, a feladataid hamarosan folytatódnak. Bár, mondjuk, már 3 napja alszol, így mondhatnám, hogy a pihenés a véredben van. - mondta a nő.

//A küldetésnek vége, jutalmad +24 chakra. A Tábor nevű fórumkaland kezdetét veszi nálad is. Következő postod ~Ide kérném~//

A Mester világosan szólt arról, milyen módon és körülmények között fogják majd elkezdeni a tanulást. Ame egy kicsit félt, hogy nem fog megfelelni majd. Az akadémián, mindaddig, míg Yoru nem állt mellette, soha nem tudott bizonyítani, és nemegyszer megvetésbe ütközött emiatt.. a Mester jóindulatát viszont semmiképp nem akarta elveszíteni. Nem akart egyedül maradni, csak azért, mert gyenge. Igaz, hogy Yoru már ott volt vele.. de a tét is nagyobb volt, mint anno, mikor olyan emberek tanították, akikhez nem fűzte pozitív érzés.
Az ivós dolgon félszegen és bátortalanul mosolyodott el, mint aki nem tudja, hogy ugratják, vagy valóban ez a terv, és nem is hiszi, hogy a jelenléte, a csatlakozása ünneplésre méltó lenne... A különös Hölgy azonban egészen másfelé terelte a gondolatait.
Észlelni mások chakráját... Tudni, hogy hol vannak, mielőtt felfednék magukat... Létezhet nagyobb hatalom az ellenfél felett? Talán az, ha közben ő maga láthatatlan tud maradni.. Ezt pedig Ame élvezte. A lány arcán mosoly terült szét, ahogy felidézte milyen hatásosan alkalmazta a már ismert, épp ezt a hatalmat képviselő jutsut ellenfeleli ellen. Persze az nem volt szenzor képesség.. vagyis hagyományos tekintetben nem. Azt éles érzékek és intuíció kitartó fejlesztése alapozta meg, és persze megvoltak a maga korlátai. Mégis egy pillanatra megsejttette vele, milyen lehet egy szenzor élete. Így nem is csodálkozott azon, hogy Aikan-sama meglehetősen bosszantónak találja őket.
-Távoliak, értem.-biccentett, de gondolatai továbbra is a kérdés körül jártak. Lenyűgözőnek és veszélyesnek találta a lehetőséget, mely nem csak az erőt, és a helyet, de még akár a tudást is felfedik.
-Ezek szerint érdemesebb kivárni a jutsu alkalmazással?- Aikan-sama meglátása az azonnali jutsu alkalmazással kapcsolatban arra késztették, hogy végiggondolja, ő miként is teszi mindezt. A hatékonyságot minden mester hangsúlyozta, de a pontos időzítést már annál kevesebben, s egy hozzá hasonló fiatal genin egyedül nem is érthette még, milyen fontos lehet a technikák titokban tartása. Végül kissé szégyenkezve el kellett ismernie, hogy ő maga sem volt különösebben előrelátó e téren. Szívesen vetette be a tudását már akár a csata elején, hogy sikert érhessen el, még akkor is, ha az esélyek korántsem voltak tiszták.
-Úgy fogok tenni. Megpróbálom, még azt a.. női dolgot is. -bólintott komolyan. Aikan-sama máris több dolgot tanított neki, mint azok, akikkel az utóbbi időben kapcsolatba került. A női rafinéria persze még nem volt a zsebében. Fiatalságát viszont használta már fegyverként. Annak is valami hasonlónak kell lennie. A téma aztán az újabb kérdésére terelődött, amit komor gondolatokba burkolózva némán hallgatott. Még nem lépett túl az elsőn. Még mindig nem, hiába döntött úgy, hogy itt hagyja. Volt valami riasztó az egészben, ahogy sorsszerű is. Nem tervezett mégis megtett gyilkosság, amit mindenképpen át kellett esnie. Talán jobb is volt így, mintha nem maradt volna más, minthogy szándékosan oltson ki életet. Talán. Így még mindig őrizhetett valamennyit ez emberségéből, még ha az arc nem is halványult. Maradhatott benne még valami ártatlan, ami megkülönböztette az elmebeteg Tenshitől, akihez soha nem akart hasonlóvá válni. Aikan-sama szavait hallgatva úgy érezte, még ha szükségszerű is, hogy idővel több embert öljön meg, ráadásul nem véletlen módon, hanem szánt szándékkal, nem kell hogy szörnyeteg legyen. Előfordulhat, de nem automatikus. Ez egyszerre nyugtatta és rémisztette meg. Akármennyire is értette hogy elkerülhetetlen, gyermeki szíve reménykedett benne, hogy lesz még ideje addig.. és hogy valóban nem sodorja félelmeivel a társait veszélybe. Az előbb még bátrabban szólt erről. Valahogy szeretett megfelelni annak, amit úgy gondolt, hogy Aikan-sama vár tőle. De ettől még nem siettethette hogy keményebbé váljon. Sajnálta a dolgot, és szeretett volna megszabadulni ettől e gyengeségtől, de még nem találta a módját. És, egy pillanatra felnézett a Mesterére, jól esett neki, hogy van valaki, aki figyel rá.
-Hogy.. hogy orvosit?-meglepetten kapta vissza a tekintetét a különös Hölgyre. Ez a nyíltan közölt vélemény.. valahogy jól esett neki, de nem tudta magát elképzelni köpenyben mindenféle fura eszköz között.
Ahogy megérezte a sós levegő illatát, felvettette a fejét, és lehunyt szemmel mélyet lélegzett. Szerette ezt a különös illatot. Más volt, mint a Víz országának víz szaga... tisztább, élettel telibb, és mentes attól az erős zöld rothadás illattól, amit az eláztatott zöld növények árasztottak. A tenger egész Holdat belengő illata, még a halak és hínárok furcsa szagával együtt is finomabbnak hatott. Rádöbbent, hogy nem csak a klán, de a tenger maga is hiányozni fog, ha mélyen benyomulnak a kontinensre. Ahogy felbukkant a végtelen kék víztömeg, tekintete máris Koiji vitorlájának narancsát kezdte keresni, noha tudta hogy a fiú ilyenkor biztosan valamelyik öbölben tanyázik. A tenger látványa felett érzett egyszerű öröm máris vidámabbá és könnyedebbé tette a lépteit, s mikor megérkeztek a kikötőbe a hajókhoz, lenyűgözve bámészkodott.
-Milyen hatalmas hajók! Máris imádom őket! Vajon.. mennyivel lehet bonyolultabb ezeket irányítani, mint a kisebb vitrolásokat? - a kis, néhány személyes vitorlás, amin tanult, a közelébe sem ért ezeknek. Nem is volt annyi sürgő matróza... de ettől függetlenül, Ame hajós énje szakértő szemmel próbálta felmérni mindahányat, és próbált elcsípni kisebb trükköket. Még neki, aki gyakran vitrolázgatott, sem volt mindennapos lehetőség, hogy ilyen helyen nézzen szét, és végül fel is szálljon egyre.
-Mester... ha elindultunk.. a fejpántom le kell majd vennem?- Hold geninként hozzászokott hogy hordja, de most, hogy egy új vidékre indultak, eszébe jutott a trükk, amit Tenshi akart a Táborba menet alkalmazni, és arról az, hogy talán sok bajtól szabadulnak meg, ha egy kicsit lazít a szabályokon, és nem hirdeti honnan jött.

Értékes gondolatokat hallott Aikan-sama szájából, olyanokat, amikhez részben öntudatlanul is idomult már, és olyanokat, amiket még nem alkalmazott, vagy nem gondolt át teljesen. Mindenképpen hasznosnak látta, hogy most szabadon kérdezhet, és válaszokat is kap, hiszen mindezek még a kellő gyakorlat híján is jobb ninjává tették.
-Értem.. trükkökkel-ahogyan amúgy is dolgoznia kellene a magafélének. Végső soron nem is a technikákon kell eldőlnie a sikernek, hanem a terven és az okos reakciókon. Valamit már kapisgált ezekből, de csak most, kimondva lett igazán súlyuk.
-Az ideges ember előbb hibázik.-gyönyörű kis bölcsesség volt ez, amit már ismételtek az okosabbak és tapasztaltabbak párszor, de Ame nem a szabályokat magukat, hanem az összefüggéseket, okokat szerette látni. Akkor rögzültek igazán a szabályok is. Aztán a fejpántokra került sor, amire már csak azért is rá kellett kérdeznie, mert volt egy gyanúja, hogy jobb lesz eldugni valahová. És ez be is igazolódott.
-Gyenge virágszálak- kacagott kicsit a dolgon. Őt tényleg annak kezelték a Holdban.. Hiashi is mindig meg akarta védeni.. Ahogyan Kodomo is.
-Aikan-sama, én maga vagyok az ártatlanság- a szépséges kis arcon szende mosoly jelent meg, szemei felragyogtak, ahogyan a testbeszéde is átalakult, próbálva megfelelni a csodás hölgyemény által megemlített színjátszós dolognak. Ha női rafinériái még nem is fejlődtek ki, az ártatlan ifjú leány képe talán még ment is. Bár anno pont ezt próbálták kiverni belőle, amíg Yoru nem csatlakozott hozzá. Onnantól viszont kevesen mertek kekeckedni. A fejpánt sorsa mindenesetre eldöntetett. Amint kifut a hajó, az is bekerül a kedvenc kis emlékek közé, Tomoko könyvéhez és a családi fotóhoz. Ennyi szentimentalitás talán belefér.
Persze hiába is próbálta volna a jókedvet fenntartani a kis színjátékkal, ahogy haladtak úgy tűnt a különös Hölgy egyre rosszabbul van. Ame összevont szemöldökkel próbált rájönni a baj forrására. Számára itt minden kellemes, vidám és otthonos volt. És nem látott semmi olyat, ami egy olyan hatalmú hölgyet, mint Aikan- sama, zavarhatta volna. Végül aztán csak kibújt a szög a zsákból.
-Nem vízközeli cucc? Aikan-sama, ez a hely.. a Hold egy sziget.. és egyikünknek sincsenek szárnyai. - nem nevetett rajta, csak kissé értetlen volt, hiszen neki a tenger, a hajók feledhetetlen szenvedélyt jelentettek.
-Aikan-sama, ne aggódjon.. Én értek a hajókhoz... nem lesz baj. Vigyázunk Önre.- kicsi füllentés volt, hiszen a nagy hajókkal nem volt tapasztalata, és bizonyára nagyon furcsán is hangzott, hogy egy magaféle genin mondta ezt egy olyan hatalmas Nőnek, mint Szélvész Kisasszony.

Úgy tűnik, Aikan-sama minden kellemetlenség ellenére mégsem torpan meg. Mindenesetre Ame tétován kereste a kezét, hogy azt megfogva haladjon a hatalmas hajó felé.
-Persze, hogy élvezni fogjuk! Az ilyen nagy hajók lenyűgözőek.. már-már olyanok mint egy sziget!- a lelkesedése cseppet sem csorbult, ahogy a fém szörnyeteghez közeledtek.
-Átvenni az irányítást.. Hű.. ekkora hajó fölött..-csodálat szikrája, és a vágy csillant fel a leányzó szemeiben, ahogy arra gondolt, még ha kontár is, a kezébe kerülhet. Egy ilyen tapasztalat a hajózásban biztosan megtérülne később, mikor már egy vitorlásnál nagyobb járművön is saját jogon lehetne kapitány... Annyira jó volt arra gondolni, hogy egy napon talán majd egy ekkora hajót is irányíthat...
Aztán a Mester minden különösebb gond nélkül, fittyet hányva a gravitációra, elkezdett felfelé sétálni. Ame egy pillanatra megtorpant és rácsodálkozott erre az egyszerű és lenyűgöző jelenetre. Azt kívánta, bárcsak neki is menne már.. Ha a szabadság érzését akarta átélni a magasból, neki mindig kerülőutakat kellett keresnie, vagy létrehoznia. Szórakoztató volt, de az ilyen jeleneteket látva mégsem elég jó.
-Gyerünk Aikan-sama, ott a palló!- szólt hirtelen, majd a Hölgyet maga után vonva kitartóan tört a cél, a hajó fedélzetére való feljutás felé. Amint felért, arcán mosoly terült fel. Ez volt amit imádott: a ringó hajó és a tengeri szél. Bár lassan el fogják hagyni a Holdat, amíg a hajón marad, már biztos volt benne, hogy otthon érzi majd magát. Tekintete érdeklődve futott körül. Éhesen minden hasonlóságra és különbségre, amit felfedezhetett a már ismert hajótípusok és e között. Nem sietett odafenn csatlakozni a Mesterhez, sőt erős késztetést érzett, hogy végig vizslassa a hajó minden kis részét. Már-már el is indult, de a Mester hangját hallotta, hát megdermedt mozdulatában és vissza nézett rá.
-A félelem..-nem volt még jóbarát.. nem volt olyasmi, aminek örült volna. Ame messze nem volt olyan bölcs és erős, mint a két mester, aki kísérte. Csak Yoru adott egy telifogas vigyort a vadállat dologra. Természetszerűen ő volt a vad a párosban, bár a Holdban már elkezdtek összemosódni a szerepek. Ame nem tudta, mit feleljen erre. Próbálta eddig is megszívlelni a szavakat, és magáévá tenni, ahogy öntudatlanul a megbecsülésért dolgozott, de mégis őszintének kellene lennie magával.
-Elteszem Mester. Nem.. biztos, hogy olyan dolgokat fogunk.. fogok tenni, ami a Hold javára válna. - helyesbített végül. Ő még mindig az a szentimentális bolond volt, aki próbált nem ártani az új otthonának, és nem mellesleg ezzel néhány életet is megmenthet. Nem akart elfutni a kihívások és az adódó harcok elől. Tanulni akart. De nem felesleges vérontással. Neki nem lett volna olyan könnyű tovább lépni, mint ahogy a két mester tenné. És mosolyogni sem tudott volna olyan könnyedén. Ame végül lekapta a táskáját és eltette a fejpántot. Furcsa érzés volt. Nem olyan felkavaró, mint mikor Tenshi állt elő az ötlettel a Táborba tartva, de hideg, mezítelen érzetet hagyott hátra. Lám volt még valami, amit hátrahagyott, ahogy arra várt, hogy elinduljon a hajó.
Végül aztán lezuttyant a mester elé. Még maga sem tudta, mit is csináljon pontosan az idegesítő bámulás helyett, de Yoru előállt a válasszal. Ahogyan a Mestert lefoglalta a maga egyszerű tevékenysége, ő is hozzá látott, hogy kifésülje a gubancokat a párduc bundájából.

Amint a fogadó felé vettem az irányt a sötétség leple alatt, egy ismeretlen elég rossz állapotban lévő emberke repült ki a kocsma ajtaján keresztül. Habár nem tudtam mi folyhatott oda bent,  volt egy erős sejtésem. Úgy vélem, hogy az illető többet ivott a kelleténél, és rossz magatartása miatt kellett távoznia az épületből. Ahogy jobban megnéztem magamnak a fickót, észrevettem, hogy van nála egy olyan papír amire nekem is nagy szükségem lenne, ami nem más mint a menetlevél. Nem gondolkoztam sokáig, elhatároztam, hogy megszerzem tőle azt a levelet, akár az élete árán is. Óvatosnak kelet lennem, hisz egy fejpántot is szorongatott a kezébe, illetve kunaiokat. Nem tudom mire képes, de mivel részeg, így könnyebben eltudom csenni az a papirost. 
Így hát az éjszaka közepén elindulta szép lassan mögötte, persze úgy hogy ne vegyen észre. Körülbelül 4-5 méternyire voltam lemaradva tőle, az út alatt, kihasználtam minden bokrot és minden fa törzsét, hogyha esetleg megfordulna legyen hova elbújnom. Minden egyes lépést kétszer is meggondoltam. 
 A tervem a következő volt, mikor egy kicsit kietlenebb helyre érünk, legyen az egy ház mögötti kert, vagy egy híd alja, hirtelen lemegyek a föld alá és szép lassan utána megyek. A megfelelő pillanatba felbukkanok és egy szúrással kioltom az életét. Majd elveszem tőle a papírt. Mivel nem akarok nyomot hagyni a hullát eldugom valahová, vagy bedobom a tengerbe, vagy egy bokor mélyébe dobom. Majd ezt követően elindulok a kikötő felé és felszállok a hajóra.
Remélve, hogy ez mind sikerülni fog és nem fogok lebukni, és hamar eltudom hagyni az országot.