Kikötőváros

Éppen csak oda tudtam adni a lánynak a kunait, már az orromig se láttam. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy az emlék kunaiom adtam oda a lánynak. A füsttől az orromigse láttam, viszont az idegeim a pattanásig feszültek. A hallásom erősödött és belül éreztem, hogy bármikor támadás érhet, de nyugodt voltam, mert tudtam, hogy fel vagyok készülve rá. ~ Bárcsak lenne nálam valami, amivel el tudnám legyezni a füstöt, legalább látnánk. ~ Gondolkodtam, miközben elhatároztam, hogy amint hazaérek beszerzek egy legyezőt az ilyen esetekre. Mivel nem nagyon tudtam mit csinálni, így vártam és próbáltam felmérni a helyzetet és az ellenfeleink számát, ami nem volt túl gyszerű, mert hirtelen a semmiből hirtelen több tíz láb suhogását hallottam. Moon a kocsi alól ugatot, ezért rá kellett szólnom, hogy maradjon csöndbe. Várom a támadást és a pillanatot, amikor végre lecsaphatok valakit. ~ Persze a mester is most nem akar parancsot adni, hogy mi legyen. ~

//Most megértem, hogy évvége van és hajtás meg érettségi, vizsga stb, de nyáron jó lenne, ha heti 2 kört tudnánk írni (nyaralást leszámítva)//

//Sai//

Várok és semmi. Hirtelen egy gyors alak jelenik meg és kisebb sebeket ejt rajtam. ~ Remélem nem méreg. ~ A ruhámat is össze- vissza vágta. ~ Ezért még kapsz. ~ Hirtelen valaki felszisszent, majd nyüszítést hallottam. Nagyon büszke voltam Moon-ra, hogy legalább ő talált. ~ Ha minden igaz, akkor most legalább egy kicsit lassabb lesz. ~ Aztán egy kunai állt a bal vállamba, amitől ordítanom kellet, de ennek pozitív hatása is volt. Rövid gondolkodás után egy terv kezdett el körvonalazódni egy terv. ~ Álljon meg a nászmenet! ~ Elővettem egy kunait, felraktam rá egy robbanó cetlit, majd eldobtam.
- Kai! -ordítottam el magam. Remélhetőleg a robbanás eloszlatja a füstöt. Ha sikerül, akkor a következő támadásnál megpróbálok lecsapni a támadóra. Ha ez nem sikerül, elteszem a katanám, majd felmérem a terepet és a vállamba lévő kunait kiveszem és azzal kezdek cikázni a területen megpróbálva kitalálni hol van ellenfelem és megpróbálom őt is megsebezni és reménykedem, hogy a seb a vállamon nem mély és nem kell elővennem az elsősegély készletem és a plazma tablettát, mert az elég hosszú idő lenne. Remélhetőleg Moon újra elkapja és akkor lesz esélyem támadni.

//Benéztem, mert nem láttam, hogy támadnak, így nem is reagáltam rá -_-//

//Ha ennyit kések egyszer kidobtok a "munkahelyről"!//

A kocsin álltam. Nagyon feszült voltam és féltem egy kicsit. Egy köröző alak volt a kocsinál. Mindig kicsapott a füstből és vagdosott. Rengedeg sebet kaptam be. Nagyon égették a testemet, teljesen leblookoltam. Majd egyszer csak a füstből kijön egy ököl egyenesem az arcom felé. Batalállt, de úgy hogy hátra estem. Nem tudtam mennyit feküdtem, de lassan kezdtem magamhoz térni. De mielőtt felálltam volna, átgondoltam hogy mik történtek itt. Véglüs arra jutottam hogy ez egy hosszasan tervezett rajta ütés volt. Viszont amikor visszatértem a jelenbe két ujjab pukkanást hallottam és megerősödött a füst. Elkezdtem köhögni a sok belélegzett füst miatt. Semmit sem láttam csak Genkit, de őt is csak nagyjából. Láttam hogy elővesz valamit és eldobja. Én sem voltam rest. Felültem és kihúsztam a hátamon lévő tokból a ninjatomat. Majd Genki hangját hallottam. Előtte még gyorsan elővettem egy robbanó cetlis kunait és magam elé dobtam a földbe. Gondoltam, majd aktiválom, ha újra eljön a támadó előttem. De természetesen úgy hogy a szekeret ne érje rongálás.

//Most egy hétig megint nem leszek mert romániába megyek tanulányi kirándulásre. De vagy vasárnap pótlom.//

A robbanás beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, viszont nem sokkal lett jobb a helyzet, ugyanis a füst ugyan eloszlott, de a széllökés felzavarta a port, amitől ismét nem láttam semmit. Vártuk a következő támadást, de semmi. Ekkor tekintetem a kocsira tévedt. A lánynak hűlt helye volt. ~ Hogy a halálba tűnhetett el egy mukkanás nélkül? Valószínű, hogy elkábították, de akkor is egy pillanatra felnyög. ~ Ötletem se volt, hogy lehet, hogy egy 6 éves kislány, ha felkapják, ne sikoltson. ~ Lehet, hogy azt hitte, hogy a csoportból valaki. ~ Ettől valahogy még feszültebbé váltam. Ekkor a sensei és a lány kísérője egymást támogatva jönnek. A testőr elég csúnya sebet viselt a karján. Mellette a sensei állt, akin ugyan úgy sebesülések tucatjai voltak, ám ő jobban megúszta. A kardján is vér csillogott. Remélhetőleg néhány támadóval kevesebb van a mester miatt, ha már én ilyen csúnyán benéztem a támadásokat. Aztán a hogy létünk felől érdeklődik, miközben észreveszi, hogy a lány hiányzik. Én, mivel láttam, hogy a testőr elég sok vért veszthetett elővettem a plazmatablettát és megkínáltam. Remélem elfogadja. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy találhatnánk meg a támadónkat. Először eszembe se jutott, hogy Moon az egyiket megharapta, így próbáltam valami ruhadarabot találni. Akkor megláttam a földön valami pirosat. Ekkor eszembe jutott, hogy Moon egyik támadót sikeresen megtámadta. Valószínűsíthetően a megharapott vére lehet. Ha szerencsém van egy- két ruha darabot is találok. Ha így van, akkor megszagoltatom Moon-nal, a vérrel együtt. Remélhetőleg gyorsan szagot fog, így könnyen megtalálhatjuk a lányt. Ha bejön a tervem és Moon talál valamit és elindul egy irányba akkor a fákon követem, persze előbb szólok a társaimnak, hogy sikerült a nyomukra bukkannom.

Eldobtam a kunait, de senki nem jött. Nagy volt a csend. A füst is kezdett oszladozásnak indulni. A övetkező pillanatban a sensei tűnt fel a sebesült kisérővel. Megkérdeztem hogy vagyunk.
- Hát sensei ahoz képest hogy elájultam és vágások vannak rajtam és a lány nincs meg ahoz képest semmi.-
Mert hogy a lány eltűnt. Se én, se Genki nem vette észre. Leugrottam és gyorsan felkaptam a kunait a földről. Elraktam hátra az övtáskámba. Körülnéztem. Nem volt sehol lábnyom. Csak kis maradványai. Kémleltem a fákat és az ágakat. Kerestem, hogy hol vannak letörve az ágak. Nagyon sajnáltam, hogy nem tanultam meg a fáramászást. Akkor megnézhettem volna közelebbről a fákat. De visszarázódtam és elkezdtem keresni a bokroknál és az avarban a nyomokat. Nem találtam semmi érdekeset. Néhány letaposott fűcsomót és virágot találtam. Ezen kívül semmi más nem volt. Ahoz képest, hogy jó felderítő akartam lenni nem találtam semmit. De ez volt az első ahol megkellett erőltetnem magam, úgyhogy izgalommal vettem a próbát.

A sensei és a kisérő is elfogadták a tablettát, így rendbe jöttek. Hiashi körbe nézett, ahogy láttam valamit talált a bokorban, de közben Moon is elindult egy irányba. Szegény az egyik lábát húzta, biztos akkor amikor a gonosztevő megrúgta. Ruhát nem, de mivel vért találtunk, ami elégnek bizonyult, Moon szagot fogott. Moon vezetett minket, mi pedig követtük. Valószínűsítem, ha megtaláljuk a megfelelő nyomokat a sensei is meg tudná mondani, hogy merre mentek, de így is jó, legalább mi is tapasztaltabbak leszünk. Sensei a hátán cipelte a kísérőt, mert nem tudott mozogni és nem lett volna jó hátrahagyni, bár hátráltat, de nem hagyunk hátra senkit. Ekkor egy hatalmas sziklához érkeztünk, amin látszott, hogy nagyon régen nem mozdult el, itt a nyomok viszont megszűntek. A saját légzésünkön kívül semmi nem hallatszott. Körbenézek, hátha van valami, amit a lány hátrahagyott vagy valami jelet, hogy hova tűnhettek. Ha végképp semmi, akkor megpróbálom a követ felborítani, hátha bogarakon és egyéb csúszó mászókon kívül találok valami mást is, mert az az egyetlen lehetőségünk, ha a kő alatt van valami búvóhely. Ha ez nem sikerül, akkor leülök és gondolkodom, hogy vajon mi lehet a magyarázat

A senseiék bekapták a tablettákat amiket Genkitől kaptak. Majd körülnéztünk és Moon szagot fogot. Elindultunk utána. Kicsit lassabban haladtunk, mert a senseinek a hátán kellet vinnie a kisérőt. De így is jól haladtunk. Nagyon mérges voltam. A kísérő majdnem meghalt, Genkivel pedig azt sem vettük észre, hogy a lány eltűnt. De a legjobban az idegesített hogy semmit nem tudtam semmit tenni eddig a küldetésért. Moont követve kijutottuk egy sziklához. Itt Moon elvesztette a szagot. Egyszerűen véget ért a nyom. Mostmár nagyon mérges lettem. Belerúgtam a sziklába. Az meg se mozdult viszont az én lában elkezdett sajogni. Azt hittem itt helyben felrobbanok. Próbáltam lehiiggadni. Körbesétáltam a sziklát, megkopogtatttam, hogy nem-e üreges. Megint körbenéztem az avarban, de nem volt semmi. Minden érintetlennek tűnt. A fáknál nem láttam semmit. Most is visszajött a hátránya, hogy nem tudom a fáramászást. De amikor végleg fel adtam volna találtam egy ötletet amit a senseinek akartam elmondani.
- Sensei megpróbálhatnánk felrobbantani a sziklát vagy ha ön föld elemű valahogy lemehetne a föld alá és megnézhetné hogy nincs-e ott valami alagút. - kérdeztem a senseit és vártam a választ.

Hiashi, velem együtt a sziklára figyeltünk. Nekem valahogy sikerült felborítanom, de bogarakon és néhány gilisztán kivül semmi nem volt alatta. Hamarosan megérkezett a mester is, aki rövid gondolkodás után közölte velünk, hogy ez egy genjutsu. Aztán egy rövid kézjel után, ami látszólag semmi hatással nem volt, minket is megérintett, amitől a táj hirtelen mgváltozott. Hirtelen minden hangos lett az élet neszezésétől. aztán az égre pillantva egy léggömböt láttunk meg.
-Mester ezt a technikát nekem is meg kell tanítania, mert nem szeretném, ha még egyszer be tudnának csapni genjutsuval.
~ Fenébe. ~ Ekkor eszembe jutott a történet, ami korábban már megtörtént velem, amikor egy küldetés alatt azok az emberek támadtak meg, akik Keikot is megölték. ~ Bárcsak rájöttem volna, hogy akkor hogy sikerült repülnöm. ~ Erre a gondolatra akaratlanul is megfogtam a kabátomba rejtett tekercset, amiben Keiko volt. Gondoltam egyet és elővettem a tekercset, amiből megidéztem Keikot, majd a nálam lévő egy ürestekercsbe pecsételtem, Keiko tekercsét pedig visszaraktam oda, ahol volt. Keikot felkötöttem azövemre, ahol eddig a másik katanám volt. Ez egy kicsit megnyugtatott, mert éreztem, ahogy a lány szelleme átlengi a testemet.
- Ha megtalálom azt a gyáva alakot, akkor megölöm. - Miközben ezt fogadtam meg, előkaptam Keikot, akin a fény megcsillant és láthatóvá vált a felirat, majd a földbe szúrva erősítettem meg az igéretem. Aztán mintha mi sem történt volna megpusziltam a kardot és miután a polómmal letöröltem róla a kosszt visszacsúsztattam a tokjába.

//Ne zavarjon senkit, hogy a kardról, mint enmberről írok, csak Genkinek ez a kard egy Keiko nevű lány emlékét őrzi, így emberként tekint rá.//

Genkivel közösen a sziklára koncentráltunk. De mint kiderült nem volt alatta semmi néhání bogaron, meg gilisztán kívül. Álltunk ott és nem tudtunk semmit csinálni. Majd a sensei előállt egy elmélettel. Ez egy genjutsu. El sem tudtam hinni hogy beleestem egy genjutsuba. Mondjuk tudtam, hogy a genjutsu aljas, de hogy ennyire. Nagyon mérges lettem. A sensei feloldotta magát, majd hozzánk jött, megérintett minket és mi is kioldódtunk a genjutsuból. Hirtelen minden hangos lett. A távolban lufiszerű szerkezetett láttunk. Egy léggömb volt. Nem tudtam mit tegyek. Gondoltam a genjutsut okozó még itt van mert a léggömből kicsit nehéz lenne. Ezért elfutottam az erdőbe és elkezdtem körülnézni hátha itt van. Nem láttam semmit csak néhány halk neszt, de nem tulajdonítottam nekik sok figyelmet. Inkább a harcon gondolkodtam. Elővettem egy kunait amit felkötöttem a pólóm alá. Majd előveszem ha szükségem lesz rá. Majd elővettem ninjatomat. Nem akartam távolsági harcot folytatni, jobban szerettem volna szemtől szemben. De ha az ellenfelünk genjutsut használ akkor lehet, hogy nem remekel a közelharcban. De akkor meg én fogok rárontani és úgy fogom elkapni. Nem nagyon akartam megölni mert nem akarok ölni legalább egy kis ideig. Elkezdtem megint keresni. Közben a léggömböt néztem hogy el ne menjen távolabb mert akkor sokat kell majd futni és a jelenlegi helyzetben ehhez semmi kedvem nem volt. Gondoltam majd a sesneiék kiktalálnak valamit.

Hiashi a földön keresett ellenfeleket, míg én a kardommal bohóckodtam. Rövid gondolkodás után én is követtem klán társam. Viszont nem sokáig tehettem, ugyanis mesterünk odaszólított magához minket. Hangját hallva nem mertem ellenkezni, de ahogy látom a másik se. Aztán érdekes ötlettel állt elő. Valamelyikünket feldobja, a repkedő pedig megpróbálja ledobni a léggömböt a levegőből. ~ Én ugyan nem hagyom a szilárd talajt ki csúszni a lábam alól. Viszont Hiashi nem tanulta meg a fára mászást, tehát elég nagy valószínűséggel kevésbé tudná magát fékezni. ~ Közöltem a többiekkel dilemmámat, majd ránéztem társamra, hogy ő mit akar. Ha ő fut, akkor én több kunait is előveszek, pontosan négyet, 2- 2 újamra húzom fel, majd egy tantot is a számba veszek. Ha már a levegőben vagyok, akkor eldobom a kunaiokat egyesével, végül a tantot is. A zuhanást pedig egy fa törzsén próbálok leugrani, majd a föld felett 2 méterre elrugaszkodom a fától és egy előre szaltóval megérkezek. Ha nincs sérülésem, akkor a társaim után megyek. Ha viszont Hiashi elvállalja a palimadár szerepét, akkor én előre küldöm Moont, majd felmászok egy fára és folyamatosan a léggömböt nézve elkezdek a fákon ugrálni. Ha megérkezek a lezuhanás helyére előkapom Keikot, majd chakrával megerősítve támadok még mielőtt elszökhetnének az ellenfeleink.

A sensienek terve volt. Nem nagyon örültem neki. A terv az volt hogy a sensei egyikünket feldobja és az az ember kijukasztja a léggömbböt. Én úgy gondoltam hogy repülök én. Úgy gondoltam elég erősen és pontosan tudok kunait dobni. Ha én repülök akkor fogom magam előveszek két kunait és még kettőt amire robbanó cetlit kötök majd úgy dobom a léghajóra. Azért így hogy hátha meg is sebzem őket. Utána pedig állítólag a sensei kapott volna el engem. De én úgy gondoltam hogy jobb lenne ha ő is menne a lezuhant léghajóhoz. Azért gondoltam ezt mert ha Genkit elkapják egy genjutsuban akkor vége van bármilyen gyorsak is vagyunk. Én pedig beleelsek az erdőbe. Vállaltam volna a kockázatot mert ez a küldetés érdeke, de ami fontosabb egy kislány érdeke. Ha én maradok a földön akkor én is örülnék neki ha a sensei velem jönne, de ha nem akkor egyedül próbálok úgy menni hogy ne lássanak meg és az egész bandát kunai, shuriken és robbanó cetli esővel látom el.
- Sesnei én szívesen vállalnám a repülést. De úgy gondoltam hogy ön nem marad itt hanem megy Genkivel. Mert ha Genkit genjutsuba kapják vége van. Ezért pedig inkább legyen ön is ott. Értem ne aggódjon valahogy túlélem az esést. Azért lenne így jó mert ha ön is megy akkor kisebb az esélye hogy ellógnak így a kislány is nagyobb valószínűséggel fog megmenekülni. Nekem ez a tervem.

Miután kiválasztottuk Hiashit, hogy ő legyen a pali madár, akarom mondani az, aki kilyukasztja a léggömböt mester mondott valamit arról, hogy neki nem csak a lányt, hanem minket is egybe kell hazavinnie.
- Nem itt tervezek meghalni és nem mostanában.
Aztán mielőtt feldobta volna az önkéntest még egy kampós kesztyűt nyomott, majd tanácsokat adott. ~ Ezt honnan vette? ~ Sensei bakott tartott, Hiashi pedig belelépett, aztán a sensei fellőtte, klántársam pedig repült. Amikor láttuk, hogy a léggömb kilyukadt, elindultunk az emberrablók felé. Hiashi esését nem vártuk meg, de valószínűsíthető, hogy a karja, amivel meg fog kapaszkodni eléggé fájdalmas tapasztalatban lesz része. Mi közben követtük a süllyedő léggömböt, amikor odaértünk ahova várhatóan a lyukas léggömb esik, már fel tudtuk mérni az ellenfeleink számát. Amint a jármű földre ért az egyikük kiugrott a kosárból, addig a másik két shurikent dobott felénk. De nem hiába kaptam a barátaimtól a Hold fehér villanása becenevet, bár egy külső szemlélő jelenleg nem mondhatta meg mitől is lettem fehér, de csak mert, mint általában, most is festve volt a hajam, aminek fehér az alap színe, egyszerűen odébb ugrottam. A másik, aki a földön állt egy számomra ismeretlen fegyvert tartott a kezében, egy kaszát egy hosszú láncra fűzve, majd megforgatta a feje fölött. Lehajoltam a cipőmhöz, miközben a a támadókat néztem, kivettem a tantom és az övembe raktam. Ekkor valami furcsa dologra lettem figyelmes. A lány, akit elvileg elraboltak, egy csepp félelmet nem mutatott, de még baja sem volt. ~Genjutsut használtak rajta vagy minket tesztelnek, hogy mennyit érünk. ~ Most, hogy belegondolok, még akkor se sikított, amikor elrabolták, pedig az ember nem hagyja csak úgy elrabolni magát. Mesterünk felé fordultam.
- Sensei látta, hogy a lány furán viselkedik.
Majd a rablók felé fordultam.
- Mit csináltatok a lánnyal?
Miután ezzel kész voltam előkaptam Keikot és a chakrámmal felerősítettem, de vártam a sensei parancsát és Hiashi megérkezését.
- Sensei mi legyen? - fordultam mesteremhez.

Összeállt a tervünk. Én voltam az aki ugrik. A sensei mielőtt feldobott volna adott egy kampós kesztyűt. Ezzel kellett megkapaszkodnom. A sensei bakott tartott, én nekifutottam majd a sensei feldobott. Én felrepültem és elővettem négy kunait amit léghajó felé dobtam. A léghajó kilyukadt és elkezdett zuhanni. Elre nagyon izgatott lettem ezért örültem hogy én lyukaszthattam ki a léghajót. A senseiék azonnal elkezdtek. Én pedig gyorsan zuhantam. Gyorsan előkaptam a kesztíűmet. Nagyon féltem, nem gondoltam hogy ennyire félelmetes lesz. Bezuhantam a lombkoronába. Sok horzsolást szeresztem és sok zúzódást is. Körülbelül három méterre lehettem a földtől amikor megálltam egy ágon. Ahogy elértem a kezem kirándult és nagyon sajgott. Majdnem lecsúztam, de a másik kezemmel sikerült megkapaszkodni. Lógtam kb. 5 percet majd elhatároztam magam hogy le kell jutnom. Lendítgettem magam, majd neki ugrottam a fa törzsének majd onnan elrúgtam magam, leszartóztam a földre. Azután azonnal hátraestem a fa törzséhez. Fel akartam állni de nem tudtam annyira fájt mindenem. Reméltem a Genkiék elegek lesznek ketten az ellensgeink legyőzésére és a lány megmentésére.

A sensei arra az észrevételemre, hogy a lány nem csinál semmit, csak bólintott, viszont arra, hogy mi legyen bő kifejtést adott. Tehát övé a kamás, ami valószínűleg a láncra fűzött kasza lehet, én pedig kergethetem a másikat, aki a lányt menekíti. Mielőtt támadásba lendültem volna Moont az erdőn keresztül a támadók után küldtem, hogyha nem is tudom megállítani,. akkor egy vicsorgó farkas biztos megállítsa. Elindultam, de nem vagyok annyira hülye, hogy a fegyveresen keresztül rohanjak, így egy nagy kört tettem, hogy a másik után eredhessek. Elővettem egy kunait, amit méreggel kentem be, majd elkezdtem futni a lánnyal menekülő után. Először a kunait dobom el a támadó fenekét célozva, mert így valószínűleg a lábát találom el. Ha ezzel meg vagyok, akkor a tantot dobom utána. Ha elesik a fájdalomtól, akkor előveszem Keikot, és megfenyegettem, hogy engedje el a lányt. Ha nem teszi meg, akkor úgyis lassan, ha a kunai eltalálta, akkor elkábul és akkor egyszerűen kiszabadítom a lányt, elkérem tőle a korábban odaadott kunait, majd elindulok visszafelé. Nem tudom mi jön össze, mi nem, de próbálkozom. Remélem ez elég lesz.

Nagyon fájt mindenem és már kezdtem azt hinni hogy többé nem kelek fel. Alig bírtam mozogni, levegőt is alig kaptam, a szívem gyorsan vert. De nem volt mit tenni. Fel kellett állnom, mert a senseiék harcolnak és nekem is küzdenem kell velük. Próbálkoztam hantfelállni de vissza estem. Szerencsémre következő próbálkozásra sikerült. Elindultam a lezuhant léghajó irányába. Lassan tudtam csak sétálni. Séta közben elővettem egy kunait és a kezemben fogtam. Szorítottam mert még mindig sajogtak végtagjaim. Bal kézzel fogtam mivel a jobbat alig tudtam mozgatni. Ez harcban hátrány volt mivel, hogy fájt és mivel, hogy jobb kezes voltam. Sok percnyi séta után ami egy örökké valóságnak tűnt emberalakokat láttam. Tudtam hogy odaértem. Ott volt a sensei, egy kamát fogó emberrel szembem. Jól ismertem a fegyvert mivel apám is előszeretettel használta. A lezuhant léghajó mögött volt egy másik férfi. Egy felé futó fiút láttam. Kicsit homályosan láttam, de kivettem, hogy a férfinál van a lány. Nem tudom mire készültek, de gondoltam jó terv. Megálltam egy bokor mögött és odakiálltottam a senseinek.
- Sensei, ha a küldetésnek vége kérem tanítsa meg nekem a fáramászást! - ordítottam.

Sikerült megkerülnöm a kamást és lányt fogó támadóval kerülök szembe. A férfi leteszi a lányt, majd megsimogatva a fejét fedezékbe küldi. Miközben felveszi állását két pengét vett elő, amit a kezére húzott. ~Az kell nekem.~ Én is előhúztam egy kunait, majd bekentem méreggel és az övembe tettem, majd előkaptam Keikot és támadásba lendültem. Egyből a fejét támadom, amit nagy valószínűséggel hárít valamelyik pengével, de ez volt a célom, ugyanis így elég közel kerültem, hogy a kunaial biztos eltaláljam, de nem annyira, hogy elérhessen a másik pengével. ha bejött az ötletem, akkor a bal kezemmel elengedem Keikot és megdobom a kunai-el, remélhetőleg eltalálja, már az is elég, ha megkarcolja, de minél mélyebb a seb, annál jobb, mert akkor körülbelül 2 percig kell túlélnem, ugyanis, ha nem immunis a méregre, akkor eléggé bekábul, de lehet, hogy el is alszik, akkor már mindegy lesz. Ha viszont nem jön be az ötletem és nem hárítja a támadást, akkor is mindegy lesz, mert félbevágva nem nagyon tud mit tenni. Ha viszont csak kiugrik a támadás alól, akkor addig védekezek és támadok, amíg az említett helyzetbe kerülök. Az a jó, ha én támadok, mert védekezésnél a saját kardom ölhet meg, ha nem fejtek ki rá elég erőt, így inkább ezt a helyzetet akarom kihozni.

Ott álltam tehetetlenül és néztem ahogy a senseiék harcolnak. Genki fegyveráradatot küldött az ellenfele felé, míg a sensei a kardja visszaszerzéséért egy szép rúgást vitt be. Én csak néztem őket és gondolkodtam, hogy segítsek-e. A lelkem nagyon szerette volna, de a testem nem engedte. Még mindig sajgott mindenem az eséstől. A kezem szerencsére jobban lett, de a többi tagom nem akarta ugyanezt tenni. A kunai még mindig ott virított a kezemben. Tudtam hogy tennem kell valamit, ezért kifutottam jobbra, majd a kunait megindítottam a kamás fickó felé. Tudtam, hogy nagy valószínűséggel ki fogja védeni, de próba szerencse. Legalább lefoglalom, egy kis időre, hogy a sensei rátámadjon. Ha nem védi ki akkor mégnagyobb előnye lesz a senseinek. Így legalább hamarabb megnyerhetnénk a küzdelmet.