Erdőségek

- Célok..... a céljaim.
Nagyot sóhajtok elmorzsolok néhány könny cseppet majd bólintok egyet. Jóé eset lelkemnek amit mondót. Még soha nem kezelt így engem senki mostoha apun kívül. Talán igaza van és nem szabadna elveszítenem a célom. Amit elakarok érni ami ért harcolok.
Lehet a sors akarta, hogy találkozzak vele. Az istenek egy újabb groteszk torz játéka? Nem érdekel bármi is hozta, hogy így legyen. Örülök neki.
Egy újabb próbálkozás egy újabb kudarc? Vagy most sikerülni is fog?
Először a kunaiok majd a shurikeneket dobtam a kijelölt célpontokra. Ezúttal, hogy volt valami konkrét célpont kicsit jobb volt az eredmény.
De egyszer sem találtam a közepébe. Vagy a szélét találtam el vagy kicsit beljebb.

Valóban jobb lett ez a változat. Újfent odasétáltam a fához és visszahoztam a fegyvereket. Egy shuriken és egy kunai kivételével vissza is adtam nekik.
- Na figyelj, akkor most mutatok valamit - beálltam mellé és felemeltem a kunait, a fa felé fordulva. - A kéztartásoddal volt a baj. Próbáld meg így tartani - mutattam neki a tartást. - Ha stabilan tartasz, akkor sokkal nagyobb az esélye, hogy ki fogod lőni a célpontot. Kicsit olyan ez, mint a horgászat. Aztán pedig...
Eldobtam a kunait, ami majdnem telibe találta a középső kört.
- Ugyanez a helyzet a shurikennel is, elvégre közel hasonló módon dobjuk őket.
Ezt is eldobtam, bevágva a shurikent a kunai mellé. Visszahoztam, majd odaadtam őket Ayaminak.
- Tessék, próbáld meg.

- Igen értem.
Akkor a kezemet így fogom tartani. Vettem fel a meg felelő helyzetet. De ha az előbbi módon tartom a kor a fordulat nem jó és nincs elég erő a dobásban. Rajta hát lesz ami lesz. Eldobom a tört és az egyenesen a fa közepébe áll. Bele a körbe ahova szeretem volna. Majd következet a Shuriken. Öt sem hagyom ki a sorból. Ha már így belejöttem és kezdem élvezni. Eldobom és az is a kunai tör mellett landol.
Örömömben fel sikkantok.
-Wíííííííí
A nyakába ugranák legszívesebben de nem merem túl félénk vagyok vele szemben még mindig.
- Köszönöm a tanítást.
Majd meghajlok, hogy még jobban kifejezem a köszönetem.

Csöngött is a fülem rendesen, amikor sikoltott egyet.
- Hé, a dobhártyám - méltatlankodok.
Miután újra hallottam normálisan, reagáltam.
- Igazán nincs mit. Csak ne felejtsd el, hogy mit tanultál, aztán már megérte vele foglalkozni.
Na, de ha most tényleg megkérdezi, hogy mit kérek cserébe, akkor rosszul leszek.

- Nem nem kérdezem meg. Ígérem meg fogom tartani jegyezni meg gyakorolni az egészet.
A kijelentése miatt ahogy méltatlankodik újra a földet kezdem bökdösni a lábamat. Mereven figyelem mit művelek.
- Én izé bocsi.
Nagyot sóhajtok és felnézek a fákra.
- Lassan mennem kellene. Ren-t nem akarom egyedül hagyni sokáig. Köszönök mindent és remélem még találkozunk.
Elbúcsúzok majd integetek és megfordulok. Sétálok vissza a faluba. Valami könnyed dallamot dúdolva.
A fiú biztos erős lehet ha még így kicsit sérülten is kimerészkedett a faluból. Ezért nem is aggódom miatta. A környéken úgysem tartózkodhat idegen vagy veszélyes ember. Az őrjáratozó nindzsák gondoskodnak róla, hogy ez így legyen.

Bakin fémes hideg valamit érezhetett ágyékánál amint hozzám ért. A tantom hegye volt az amit mos a nemes szervének nyomtam.
- Legközelebb levágom és a kutyák elé dobom.

De ez már csak emlék. Már jó párnap eltelt, hogy találkoztunk és elindultunk az utunkra. A küldetésre, hogy ételt cipeljünk. Ahogy haladtunk a sivatagon át sok minden léjátszódót a lelkemben. Saitot még mindig csak Saitonak hívtam. Nem tanusitottam túl nagy tiszteletet vele szemben. De ez változott persze. Most már ha nem is azonnal és nyugodt természettel, De haragosan méreggel tele el fogadom néha amit mond. Én az egész út alatt lehetőleg kevesebbet beszéltem. Volt, hogy egész nap egy szót sem szóltam. Mért is fecsérelném az energiám felesleges fecsegéssel. Még Bakin sem próbálkozott újabb perverz dologgal. De még azzal sem, hogy meg érintsen.
Talán ha továbbra is jól fog viselkedni engedek neki valamit.
Ahogy egyre közelebb értünk úti célunkhoz a táj úgy is változott át. Én úgy maradoztam le a kis karavánunktól, vagy éjszaka mikor mindenki aludt én a fűben heverésztem a zöld növények közt. Vagy ép virágok illatát élveztem. Olyan volt nekem ez min a drog. Teljesen fel izgatott a környezet. A sok zöld, az illatok a növények sokasága és változatossága. Emiatt volt egy kis változás is a viselkedésemben. Egy kicsit meg enyhültem. nem voltam az a rideg jeges személy. Egy kicsit barátságosabb voltam mindenkivel. De még nem az a kellemesnek mondható dolog a hideg csípős él még mindig ott volt. Valami, valami rejtet dolog. Ami ott lappang tekintetemben nagyon mélyen.

Bakin az egyre jobban megnyíló Kamihirának a válaszát követően egy kérdést szegez neki ami meglepte. " Hát, ez jó kérdés. Most, hogy belegondolok, nem sok olyan tényező volt ami miatt erre következtetem. Jobb lett volna nem kérdezősködni. " mereng magában miközben egy halovány mosoly kúszik arcára a testében és lelkében megjelenő kellemetlen érzés, a zavarba jövetel.
- Őszintén szólva csak abból gondoltam, hogy nagyon közvetetten beszélgettek és viselkedtek vele. Semmi más oka nincs, de ezek szerint nem jól gondoltam. - hangja kicsit remeg amint válaszol Bakkinnak. Ezután már nem sokat beszél, ha valaki kérdez tőle valamit arra válaszol, persze ha csak tud rá válaszolni. Mikor Tsuki vissza ér, Bakkin közel sétál hozzá és kezével lágyan végig simítja az arcát majd magához öleli. Eközben a lány nem tetszését jelezve egy kunaihoz hasonló tárgyat szegez az ágyéka környékére. " Nem hiszem, hogy valaha is hasonló képen cselekednék mint Bakkin, de jobb lesz ezt észbe tartanom. Ijesztő. " jegyzi meg magában, miközben szeme sarkából figyeli a párost, de figyelmét a közeledő sensejük és az őt követő srác vonja magára. Pár pillanattal később márt a társaságnál voltak és Saito kissé különös módon mutatta be a vele érkező srácot és mondta el, hogy velük fog tartani erre a küldetésre. " Nagyon érdekes. Még egy személy csatlakozik hozzánk és maga a Kazekage küldte ide. De valahogy örülök is neki, hogy nem csak csupa tapasztalatlan személyek vannak ebben a csapatban. "
- Örvendek! A nevem Akki Kamihira! - feleli üdvözlés képen megadva a tiszteletet az újonnan érkezőnek. Amint Saito kiadja az indulási parancsot Kamihira is megindul a többiekkel egyetembe.
A Célunk felé haladva Kamihira próbált nem belefolyni a beszélgetésekbe és kissé távolabb húzódni a többiektől, de csak annyira amennyire nem veszélyezteti a küldetést. Habár nem igazán szólt senkihez, próbálta figyelemmel követni a cselekményeket és a viselkedéseket. " Elég érdekes ez az utazás. Amikor áthaladtunk a sivatagon az időjárás igen szélsőséges volt. A nap tikkasztóan sütött a szél a szokásosnál is melegebb és szárazabb volt. Ahogy haladtunk és egyre messzebb értünk az általam ismert tájtól egyre jobban megváltozott a környezet. Mintha az égen másik nap lenne és a szél sem volt meleg, sokkal inkább hűsítő lett. Nagyon örülök, hogy láthattam a falum időjárásától eltérő jelenségeket is. " mereng magába ahogy a körülötte elterülő tájat szemléli. Mikor megpillantja az előtte haladó lányt lépteit megszaporázza, hogy mellé érjen, figyelve a tisztes és biztonságos távolságra.
- Bocsánat, hogy ide ólálkodtam! Megszeretném kérdezni, hogy a táskát át-e adod. Már elég régóta cipeled és arra gondoltam, hogy cserélhetnénk is. - hangja udvarias. Ha a lány nem leges választ ad, lelassít és visszatér olyan távolságra mint ahonnan elindult. Ha átadja kissé lemarad, de közelebb húzódik a többiekhez.

//Uzumaki Kushina//

El kellett ismernem, hogy a konohai orvosok aztán értenek a dolgukhoz. Gyakorlatilag semmi bajom sem volt mára, pedig alaposan helybenhagytak annak idején. Szúrt sebek, zúzódások... el se hiszem, hogy most egyáltalán tudok mozogni. Pedig tudtam ám. Most is az fák ágain ugráltam, mintegy körözve Konoha körül. Mint ha meg se történt volna az a bizonyos sérülés... mondjuk de, mégis éreztem valamit. A sok fekvés hamar leszívhatja az ember állóképességét. Így már féltávnál éreztem, hogy lassan be kell iktatnom egy pihenőt, hacsak nem akarok ájultan leesni a fáról és becsapódni odalent keményen. Szóval még ugráltam kétszáz métert, hogy megálljak. Leültem az egyik faágra és ott kezdtem el pihenni. Lehunytam a szemem, a hátamat pedig a fatőrzsnek vetettem. Úgy terveztem, hogy pihegek itt vagy fél órát és utána fejezem be a körömet.

(Eiko, Kakashi)

Konoha határa - futott át az agyamon - voltam már ott néhányszor, de... ez most... más! Most küldetésre megyek és nem másért. De addig még le kell nyomnunk néhány métert...
- Nekem lenne egy kérdésem! Te miért lettél shinobi? - Mondtam és bevágtunk az erdőbe.
A válaszra várva Kuromaru szemébe néztem és megprobáltam rájönni kit is rejt az a kedves mosoly. Kuromaru mosolyából nem sikerült túl sok mindent kiszednem, már régóta gyakorolhatja...

Eiko hallotta amint társa feltesz egy kérdést , de nem figyelt arra vajon mi lesz az . " Hm vajon fogunk ellenségbe botlani ? - tette fel magának a kérdést Eiko . Na meg azon is eltöprengett hogy , vajon mennyire lesz erős az ellefél , ha lesz . " Hm mivel elől megyek igy aligha vehették észre hogy csináltam egy lyukat a táskámra így bármikor bármit ki tudok szedni " - Eiko mivel kicsitt megéhezett , meg már kicsit kába is volt ezért megevett egy energia ételt ( saját gyártmány ) a kettő fiú észre sem vette , hogy Eiko bármit is csinálna . " Nah ez a kettő sem vett észre semmit , habár talán a sensei igen , de erre nincs garancia . Hm ahogy észre vettem Kuzomi levette a maszkját , hát mivel az enyém szokványos így még csak le se kell vennem ." - gondolta miközben elmajszolta az ételt .

[Szél-csapat]

//Elnézést kérek a hosszáért, illetve az ömlelgésért, de gondoltam, kicsit bemutatom Naoki karakterét, személyiségét, vagy legalábbis ennek egy szeletét, ha már egy csapatba kerültünk. //

Naoki csak megvonta a vállát, amint Saito válaszát meghallotta. Végülis nem az ő dolga, hogy miként építi ki a tekintélyét a csapatba. Egyébként neki sem volt semmi tapasztalata e téren, de Undertaker "után" ezt a hozzáállást kissé lightosnak érezte. Mindenesetre nem foglalkozott vele tovább, inkább megrázta Saito felé nyújtott kezét, ami igencsak érdekes következményekkel járt... Pillanatok alatt lezajlott a figyelmeztetés, reagálni nem volt ideje, mire felocsúdott, Saito máris a geninjei felé tartott. Naoki csak állt egy pillanatig, majd hirtelen elnevette magát. Beletellett egy kis időbe, míg kikövetkeztette, hogy mire értette ezt Saito, de aztán leesett neki.
- Szóval még mindig magából indul ki. - jegyezte meg somolyogva, miközben megpróbálta rendezni arcvonásait, majd elindult a jounin után.
A bemutatásánál történt szándékos malőrre nem reagált, ennyire azért nem volt kicsinyes. Üdvözlésképpen intett egyet egy félmosoly kíséretében, megpróbálva barátságos attitűdöt sugározni. Hogy miért? Mert most ehhez volt kedve.
Kamihira köszönését egy biccentéssel fogadta, viszont figyelmét egyből lekötötte egy igencsak érdekes szituáció. Mégpedig a fehér hajú lány és a másik genin között. Eleinte úgy tűnt, hogy valami bensőséges kapcsolat van köztük, legalábbis a fiú reakcióiból ezt szűrte le. Viszont a lány nem úgy reagált, ahogy - Naoki szerint - a fiú remélte, és bár nem látott mindent tisztán, mintha valamivel megfenyegette volna a másik genint. Naoki elmosolyodott, hiszen ez tökéletesen beleillett abba a képbe, amit eddig a lányról kialakított. És ez tetszett neki. Főleg, hogy belegondolt: a fiú nem csak úgy minden előzmény nélkül "próbálkozott" a lánynál, bizonyára van valami kapcsolat közöttük, és mégis ilyen reakciót kapott... Erre mondja azt Naoki, hogy "Van stílusa". Az ilyen emberek mindig is érdekelték.
Viszont ezt a dolgot nagyon sokan félreértették, akik nem ismerték igazán Naokit. Minden embernek van valami különleges heppje. Valaki sokat szeret enni, másvalakinek irreális álmai vannak, a harmadik pedig perverz. Nos, Naoki "egyéniségvadász" volt. Mindig is kissé felülről szemlélte a dolgokat. Szinte kilépett a testéből és úgy figyelte a világot. Figyelte saját magát, figyelte a környezetét, és ahogy történtek események, sokszor elmulatott magában. Mivel mindig figyelt, ezért sok dolgot észrevett, kikövetkeztetett, és így mindig volt valami érdekes, ami foglalkoztathatta. Így volt ez jelen esetben is. Igazából teljesen lényegtelen volt, hogy nő, vagy férfi került az útjába, ami számított, az a stílus volt. Egy-egy érdekes személyiség a végletekig le tudta kötni, és szinte minden lépését követte. ez legtöbbször nem volt látványos, hiszen egy egészséges ember nem azt nézi állandóan, hogy valaki figyeli-e éppen, de ha véletlenül egy lány volt aktuálisan érdeklődése középpontjában, azért némelyeknek feltűnhetett a dolog. Valószínűleg ez történt Saitoval is. Igaza volt annyiban, hogy a fiút érdekelte a lány, de egyáltalán nem úgy, ahogyan ő gondolta. Mindenesetre Naoki élvezte a helyzetet, főleg így, hogy még ráadásul a lánynak még egy barátféleség is van a közelében, hiszen így rengeteg "izgalmas" szituációra lesz kilátás. Nem alaptalanul jegyezte meg, hogy érdekes lesz ez az út...

Hosszú volt az út Konohába... Naoki már járt egyszer errefelé, de azért most is lenyűgözte az a sűrű élővilág, ami váltotta a sivár sivatagot, szinte rögtön azután, hogy átlépték a határt. Maga az út eseménytelen volt Naoki őszinte sajnálatára. Nagyon unatkozott szegény, de hősiesen tűrte. Szótlanul menetelt a többiekkel kicsit magába zárkózva. Naoki eléggé mély személyiség volt, annyira el tudott gondolkodni, hogy azt már egyesek talán meditációnak nevezték volna. Pedig nem így volt, egyszerűen szokásává vállt, hogy töprengjen. Néha a múlton, néha a jövőn. Amin keveset szokott gondolkodni, az a jelen. Ez talán furcsának tűnhetne, de Naoki ezt nagyon szépen meg tudta magyarázni. Szerinte a jelen az alig egy másodperc. Rögtön utána már múltról beszélünk, előtte pedig még a jövőről. Minek azzal az egy másodperccel foglalkozni? Ebből a hozzáállásból is következett az, hogy krízishelyzetben sokszor szüksége volt egy kis időre, mire reagálni tudott. Mindig valami tervet készített, vagy kigondolta, hogy mit is kéne csinálnia.
Természetesen ezen az úton nem tervezgetett, inkább csak végiggondolta az eddig vele történteket. Az "Undertaker-saga" kiemelt helyet foglalt el gondolataiban, így utólag már sok mindent tudott egy elnéző mosollyal elintézni. Ennek következtében társai sokszor láthatták, amint maga elé meredve sétált, szemét az útra szegezte, miközben el-elmosolyodott.

[Kuzomi, Eiko]

Kuromaru kicsit meglepődött Kuzomi kérdésén, de aztán úgy gondolta, nem lesz semmi probléma abból, ha válaszol. -Kiskoromban még a Yondaime Hokage volt a falu vezetője. Ő volt a valaha élt legerősebb és legtiszteltebb Hokage. Egyszer megmentette az életemet, mikor hülyéskedtem a házunk tetején. Megcsúsztam és leestem de ő a híres teleportálós jutsujával elkapott. Mikor meghalt, akkor döntöttem el az ő emlékére, hogy shinobi leszek és beiratkoztam az akadémiára.- Fejezte be a sztorit a Jounin, majd szeme egy fél másodpercig Eikora tévedt, és megint vissza Kuzomira. -Tudjátok az eddigi Hokagék, mind mások voltak, mint a többi falu Kagéi. Mind az tanították, hogy a legfontosabb dolog a barátság és a szeretteink megvédése. Ezért sem szeretjük a most kialakult helyzetet, de talán még ez sincs veszve. Minden rajtunk múlik és rajtatok, most már ti is a falu védelmezői vagytok.- Közölte veletek a tényt, amibe talán eddig nem is gondoltatok bele, vagy csak nem akartatok.

Eiko végig hallgatta Kuromaru válaszát és azt amit még mondott . - Nyugodjon meg sensei én nem hagyok veszni senkit , habár nem szeretem a társaimat , de kell valaki aki megtudja védeni őket ! - kiáltotta Eiko . - Mint shinobi ez a feladatom . A falu és lakosai védelme . Persze az már más , hogy gyűlölöm őket ettől még meg kell védenem az embereket . Elvégülis ninják vagyunk ere rendelt minket a sors . - Jelentette ki . " Fiatal kora ellenére erős ninja lehet ez a Kuromaru na meg persze tapasztalt is . " - Jut eszembe nekem is volna egy kérdésem . Akkor mi lessz , hogy ha mi ketten magával együtt elpatkolunk és az üzenetet megszerzi az ellenség ? - Eiko kiváncsian várta a választ .

Miután a sensei válaszolt Eiko rögtön személyiségváltozáson ment keresztül és kijelentette, hogy ő megvédi a társait. Persze szerintem ez nem igaz, bár nem ismerem régóta azért elég jól kiismerem az embereket elvégre ezt csinálom kiskorom óta - futott át a gondolat a fejemen - és Eikonak tényleg tetszik Kuromaru ha még az elveit is megcsavarja egy kicsit miatta.
- Jut eszembe nekem is volna egy kérdésem . Akkor mi lesz, hogy ha mi ketten magával együtt elpatkolunk és az üzenetet megszerzi az ellenség ? - kérdezte Eiko.
Kuromaru egy kicsit mintha nem figyelt volna oda ezért válaszoltam helyette:
- Abban az esetben jobban fogják őrizni ezt az útvonalat és megtudják, hogy konoha nem lehet rózsás helyzetben hiszen egy ilyen kislétszámú országal is megpróbál minél jobb kapcsolatot teremteni és valószínűleg megprobálják majd elcsábítani Yukigakurét. De persze ez csak egy végső eset mert nekünk mindent meg kell tennünk, hogy a halálunk előtt megsemisítsük a tekercset. Mert ha ez nem sikerül akkor lehet, hogy sok dologra rájönnek a tekercsből mint már mondtam, de az én szavamat ne vedd készpénznek mert ehhez nem értek csak felvázoltam az elképzelésem. - mondtam és kérdőn néztem Kuromarura immár én is...

Uzumaki Kushina írta:<Chrono>

Meleg volt. Nem kicsit – nagyon. Az égő léggömb, mely valójában egy vöröses-sárga égitest volt, minek gúnyneve Nap volt, most magasan kóricált az égen. Igaz, létfontosságú fényt adott az élőlényeknek a földfelszínen, viszont majdnem elviselhetetlen forróságot is. Még az erdő fáinak lombjai sem tudták feltartóztatni a hőhullámokat – annak ellenére, hogy a napsugarakat és az általuk adott fénnyalábokat nagyjából igen.
Egy ilyen árnyékos helyen futott az egyik ösvény is, mely szélesebb és kitaposottabb volt a többinél. Ezen az erdei úton haladt végig egy kisebb delegáció: két kocsi – melyeket két-két ló húzott –, valamint az őket kísérő „gyalogosok”, akik egyértelműen őrök voltak. A csapat lassú monotonizmussal haladt előre a rengetegben, mikor is a környező bokrok megrezdültek.
A következő pillanatban pedig 20 feketébe öltözött, maszkos és felfegyverzett illető rontott az áthaladókra. A harc csak pár percig folyt – a támadók ugyanis kihasználták a meglepetés erejét, így a rajtaütötteken felülkerekedve.
A kísérőket mind megölték – amolyan „jéééé, itt egy lááb! Nézd már, ott egy levágott fej, de kreatív megoldás!”, van, akit „karóba húztak” egy dárdaszerű fegyveren, míg más levágott, vértől csöpögő fejét felszegezték egy kunai-al az egyik fa törzsére. Gusztusos, tudom. Jó étvágyat…
Azonban nem öltek meg mindenkit: két embert életben hagytak – legalábbis azt hitték, hogy csak kettőt. Egy harmadik figura viszont megbújt az árnyékok árnyékában, így rejtőzve a kíváncsi és gyilkos tekintetek elől. Az egyik alak – egy szépen díszített kimono-t viselő, valószínűleg hölgy – el lett hurcolva, megkötözve, zsákot a fejére, feldobva egy ló hátára, míg a második – egy férfi –, megsebezték egy katanával (habár a távolság miatt nehéz lett volna kivennie a fán ücsörgő ifjúnak, hogy mit is kezdtek az ismeretlen alakkal), a kezébe nyomtak egy tekercset, majd pedig útnak eresztették. Ők maguk meg lovak hátán távoztak.
A harmadik, titokzatos alak viszont eltűnt.
Aztán egy kunai jelent meg a fán pihenő fiú torkánál, míg egy hang a fülébe suttogta:
- Mégis ki a fene vagy?!

Eléggé fáradt voltam, szóval fülelnem kellett egy darabig, mire felfogtam, hogy hoppá, éppen egy csata folyik valahol. De aztán mint ha kifújták volna belőlem a fáradtságot, olyan gyorsan ugrottam talpra a vaskos faágon és néztem el a távolba a hangok irányába. Már csak a végét láttam, ahogy éppen elvisznek valakit lóháton... utána néma csend lett. Én meg álltam az ágon, mint egy faszent, ahogy gondolkodtam, hogy mi a fene lehetett ez az előbb. Eléggé véres cselekmények zajlottak le, ide láttam a levágott fejeket és a holtesteket. Az egészben az a rémes, hogy ilyen közel történt mindez a faluhoz. Nem voltam messze a városfalaktól. Éppen azon gondolkoztam, hogy visszamegyek a főkapuhoz. Gondolom ilyenkor az a protokoll, hogy értesítik a helyi szerveket, akik ezesetben konoha ninjái. Szóval már ugrani készültem, amikor megállítottak. Nem ijedtem meg a nekem szegezett tőr láttán. Túl sokat láttam már, hogy ennyitől kiugorjon a szívem a helyéről. Szóval szépen lassan hátranéztem a vállam felett a támadómra, ahogy válaszoltam neki.
- Chrono vagyok, egy vándorninja. Ön?
Nem kezdtem el most rimánkodni neki, hogy naaa, ne bántsál már vagy valami felháborodott magyarázatszerűséget, esetleg megint magyarázni, hogy mivan. Egyszerűen nem volt célszerű. Ha meg akar ölni, akkor úgy is megpróbálja, ha magyarázkodok, akkor mérges lesz, ha meg a kilétemről kezdek el magyarázni, az idővel zavaros lehet. Szóval csak néztem vissza a támadómra, amennyire csak tőlem telt, nyugodt arccal, miközben vártam, hogy most mi lesz. A biztonság kedvéért azért felkészültem rá, hogy bármelyik pillanatban el kell távolodnom tőle...

- Kösz nem kell elbírom.
Szóltam hűvösen és érzelem mentesen. Még arcom se fordítottam oda. Egy pillanatnyi hatás szünet után arcom feléje fordult. Szemeimben semmi nem volt mintha a lelkem meg halt volna és testem csak egy üres lélek nélküli porhüvely lenne.
- Köszönöm a kérdésed, rendes dolog volt tőled.
Végig mérem amit eddig még egyszer sem tettem meg. Csak hümmögtem Majd kicsit lemaradva Naokit is szemügyre vettem.
Te jó ég 4 pasival egy helyen valahol a nagy világban. Az biztos ha mind a négy perverz és tapizni próbál itt vér fog folyni. Más részről ha békén hagynak és normálisak talán beszélgetek velük amit sajnos muszáj lesz.
Hirtelen két fejpántos medve ugrót elénk és köszöntött. Automatikusan fegyver után nyúltam de még levegöben megállt a kezem. Saitora nézek és fejemmel a medvék felé intek.
- Cöh nem gondolod majd két idegenek adom oda?! Fejpántot minden bolond tud készíteni vagy késztetni. Meg pont itt az erdőben oda adni?
Majd ha a faluban leszek akkor egy konohai ninjának oda adom vagy személyesen a Hokagénak. Addig senki ne merjen a táskához érni.
Kezembe veszem a tantom, hogy ki jelentésem nyomatékosítsam.
- Különben is ha tényleg a Hokage küldte őket bele fognak menni abba, hogy egészen a faluig vigyem és ott a faluban adjam át egy jouninak.

A fiú egyszerre érezte magát letörve és vidámnak. Különös érzések keringtek benne. Örült annak, hogy csapatba került és annak is, hogy láthatja a világot egy küldetés alkalmával ami nem érkezik nagyon veszélyesnek ezért élvezni is tudja a táj nyújtotta élvezeteket. A letörtsége abból fakadt, hogy a csapattársai nem olyanok mint szerette volna. Azonban próbálkozott beletörődni ebbe és jobb érzéssel hozzá állni ezen dolgokhoz. Az úton a mesterük próbálkozott a társaság hallgatagságának megtörésére ami nem tűnt egyszerűnek.
- Hát mások nevében nem szólhatok, de igen, most jöttem az akadémiáról. Véleményem szerint nagyon jó volt az ott eltöltött idő, élveztem azt, hogy társaságban vagyok és olyan dolgokat tudhatok meg amit nem vagy csak nagy erőlködés és sok idő elteltével tudnék. A tanárok közül senkit nem emelnék ki egyik oldalon sem. Minden tanárnak volt tulajdonsága és stílusa, de éppen ezért van ott ahol van. Azonban a társaim közül voltak olyanok akikkel nem szimpatizáltam és nem értettem viselkedésük okát, ezért kerültem a társaságukat és rossz szemmel néztem rájuk, de hogy gyűlöltem volna valakit is azért amilyen? - válaszol a Saito által feltett kérdésre, miközben szemibe néz végig. mikor befejezi végig hallgatja a többiek beszédét majd újra a sensejére fordítja figyelmét aki újfent megszólal, azonban ez sokkal inkább emlékezteti a fiút egy tanácsra mint beszélgetési kísérletnek. " Elég kellemetlen alak lehet az a személy ha már Saito azt tanácsolja, hogy ne találkozzunk vele. Szemmel láthatólag ezen név hallatán Naoki is össze rándult. Vajon miféle ember lehet? " mereng magában, de visszakérdezni nem mer a reagálások láttán. Jobbnak látja, ha szótlanul halad tovább.
Mikor Akki felzárkózik Tsuki felé és udvariasan felteszi kérdését, a lány hűvösen utasítja vissza, miközben nem is fordít rá figyelmet. A fiú kissé kellemetlenül érzi magát. " Nem vártam más választ. Mondhatni biztos voltam egy hasonló reagálásban, de valamiért rosszul esett. Lehet még sem készültem fel rá teljesen. De úgy érzem eme hidegség nem ellenem szól, legalább is nem én vagyok a középpontjában. " jegyzi meg magában a lány válaszát követően. Egy pár pillanat elteltével a lány felé fordítja tekintetét ami olyan érzést kelt a fiúban, mintha egy élettelen báb állna előtte. Minden porcikája össze rezzent ezen pillanat alatt. A lány az eddigiektől eltérően megköszönte a segítség felajánlást a fiúnak s közben végig futtatja rajta tekintetét majd a háta mögé pillant. " Elég érdekes. Erre nem számítottam. Különös érzés, de jó értelemben. Úgy tűnik a külvilág felé mutatott jelleme alatt, mélyen elveszve, melegség van benne. " jegyzi meg magában. Bólint egyet, jelezve érti és közben félmosoly kúszik az arcára, ami a téves vagy épen helyes feltevésére utal. Ezután vissza tér a helyére, immáron sokkal vidámabban.
Saito hirtelen a magasba ugrott és a fák ágain közlekedett. A fiú nem tudta mire vélni ezen cselekedetét, de próbálta tartani a tempóját a földön haladva, ha a többiek is hasonló képen cselekednek. A fák takarása és a bokrok rejtekéből két medve ugrik elő, evvel elállva és megállásra kényszerítve a csoportot. A fiú meglepődött de egyből az oldalán lévő fegyverére helyezte kezét, de fegyverét nem rántotta elő mivel az egyik medve megszólal s csak ekkor veszi észre fejükön a fejpántot mely Konoha jelét szimbolizálja. " szóval a küldetésünk itt ér véget?! " kérdi magában az első medve mondata után aki mancsát Tsuki felé nyújtja, kérlelően. A mellette lévő, két lábra ágaskodó medve is megszólal, valamivel szívélyesebb hangon. " Lehet, hogy még sem végeztünk. Egy kis kikapcsolódás és más kultúra megismerése igen csábítóan hangzik. " reagál magában az invitálásra. Ahogy a medvék végeznek a beszéddel a Saito mosolyogva szólt Tsukinak, mely kissé burkoltan volt fogalmazva, de egyértelműen. A lány viselkedése igen meglepő volt, habár ennek hatására Kamihira is gyanakavó maradt. " Nagyon jól és gyorsan mérlegel. Teljesen igaza van, bárki készíthet megtévesztésre efféle homlokvédőket. " jegyzi meg magában és kezeit a fegyvere markolatán pihenteti, hogy ha szükséges időt nyerve tudja használni. Szemeivel látja, hogy a lány is felkészül, igaz a kelleténél talán erőteljesebben, de az ezt szemléltetni kívánt monológ is elgondolkodtatón hatott a fiú számára. Kamihira kicsit zavarodottan a többiekre nézet majd Saitóra. Tekintette csak azt jelezte, hogy 'Mi legyen?' .

// Két geninkém//

Kuromaru felhúzott szemöldökkel nézett Eikora. -Az lesz, amit a társad mondott el. A tekercs vagy eljut a célig vagy elpusztul. Más opció nincs.- Itt viszont nem állt meg mondandójával, következő szavait csak a lányhoz intézte. -Elég ostoba beszéd ez. Kétféle ember beszél így. Az aki elsőként esik el a harcban vagy az aki egyszer elveszett shinobiként egész országokat rengett majd meg. Hogy melyik a rosszabb út, azt nem tudom, de a becsületed így nem tudom megvédeni.-Jelentette ki, majd ezután egy hosszabb és csöndesebb szakasz következett.-Nemsokára elérjük a határt, figyeljetek mindenre fokozottan. Már nem tudnak minket megvédeni, magunk vagyunk, és ne feledjétek, civileknek álcázzuk magunkat. Ha társaságot kapnánk semmi elszólás vagy ilyesmi, csak ha muszáj.-Ti bólintottatok és csakhamar tényleg elérkeztetek a határvidékhez és ezzel a cél is közelebb került.

//Írjatok oda! //

Naoki csak fél füllel hallgatta a többiek beszélgetését, viszont Kamihira válaszára kicsit jobban odafigyelt, hiszen minden kis infó egy darabka volt a körülötte levők jelleméből. Mikor Saito Undertaker-t hozta fel Naoki csak fújt egyet.
- Kivéve, ha felajánlja valaki magát neki tesztalanyként... Azzal bármire rá lehet venni. - egészítette ki volt csapattársát.
- Ez esetben azonban ne lepődjetek meg azon, ha élve akar majd felboncolni. - fejezte be komoran, remélve, hogy eleget mondtak Saitoval ahhoz, hogy tényleg elkerüljék a férfit.
A csapat szép lassan elérte a Szél országának határát, ahol egyből egy erdőbe értek. Felüdülés volt, hogy végre nem kellett kitenniük magukat a tűző napnak, hanem a fák adta árnyékok között folytathatták útjukat. Naoki még csak másodjára járt erre, így ő is nagyon élvezte ezt a hirtelen változást. Saito-t követve a fák ágain haladtak tovább, ami szintén felüdülés volt a sok gyaloglás után. És már Konoha sem volt olyan messze... Azonban hirtelen két medve bukkant fel előttük, és ezzel kezdetét vette a medve-incidens.
Medvék két lábon, fejpánttal és beszélnek - ninja állatok. Naoki első ránézésre erre tippelt. Természetesen számtalan módja volt annak, hogy ellenség álcázza magát így, és ezt nem hagyhatták figyelmen kívül. Azonban Naoki egyelőre csak figyelt, kíváncsi volt, hogy miként reagálnak a többiek.
Saito azt kérte Tsukitól (mellesleg Naoki most megtudta a lány keresztnevét...), hogy adja oda a csomagot, amit a lány azonnal visszautasított. Naoki most sem tudta visszafolytani a mosolyát, hiszen ilyen eredeti személyiséggel ritkán találkozik az ember. Ráadásul az is igen érdekes volt, hogy Saito hogyan tervezi így a csapatvezetést, ha semmi tekintélye nincs előttük? De ezt már megtárgyalta vele és úgy látta a válaszából, hogy van a dologra a terve, tehát megint maradt figyelőpozícióban. Kíváncsi volt mi fog kisülni ebből az egészből.
Kamihira már nem volt ennyire határozott, láthatóan nem volt benne biztos, hogy mit is kéne tenni, végül azonban úgy tűnt, hogy Tsuki álláspontjára helyezkedik, miszerint ezek akár álzácott ellenségek is lehetnek, így nem adják át nekik a csomagot. Naoki nem foglalt állást. Ez köszönhető volt annak, hogy ő sem tudta - honnan tudhatta volna? -, hogy ezek most tényleg ninja állatok, vagy pedig valakik Henge-vel változtak medvévé. Mert amennyiben egyértelművé vállna, hoy ezek igazi ninja állatok, akkor egyértelműen bízhatnak bennük, mivel azok sosem árulják el a falujukat. Így azonban, komolyabb vizsgálódás nélkül valóban kétesélyes volt a dolog. Így hát a fiú hátát egy közeli fának támasztotta és karjait összefonva figyelte az eseményeket.

- Fuu te a vé.... ÁÚ
Fogom meg a fejem mikor kapok egy nagy kokit a fejemre. Felnézek Saitora amikor meg látom azt az örült arc kifejezést és a tekintete.
Ohh a szemei is ugyan azt tükrözik. Még ajándékot is adott nem is akár milyet. Furcsa hozzám ért. De én nem akarom a vérét venni ezért. na jó meg fordul a fejemben. De nem teszem meg csak nézem az arcát. Aztán nagyon széles mosoly terül el arcomon. Amit takar a maszk de mivel az szövet látszik, hogy valami mosoly féleség született meg. Ezzel párosul az, hogy szemeimben egy csapással fellángolt valami. Egyesek szerint örült gyilkos tekintett.
- Szaa... tényleg szaaabad?
Halkan felkuncogok de eben semmi jó nincs. Inkább hideg és félelmetesnek hat a dolog. Akkor sajnos ezt nem használhatom. Elrakom a tantom a helyére és lazább alap állást veszek fel. Arcom ellőt mi rejtve van két tenyerem össze érintem egyetlen kéz jelet formálva.
Koncentráció jele ez nálam, hogy lehető legtöbb csakrát próbálok összpontosítani és felhalmozni. Bár ennek nagy és magas korlátai vannak hisz csak genin vagyok. Közétkező pillanatban elindulok a chakra egerészét lábaimba koncentráltam. Míg másik részét karjaimba irányítottam. Ha sikerül így gyorsabb lehet a mozgásom és talán az ütésem is kicsit erősebb lesz. Lehető leggyorsabban gyomor szájon ütöm az egyik medvét majd a másikat áll csúcson vágom. Majd egy egyszerű test csellel vissza evickélek Saito közelébe. De ahogy álok. Ahogyan a levegőt veszem látszik. Szinte érezni lehet, hogy vágyakozom arra, hogy legyen valami több.

A fiú szemei kissé elkerekednek, amint Saito egy kokit nyom Tsuki fejére. " Biztos nem eshetett jól!" jegyzi meg magában miután a Fehér hajú lány fejét fogva fél szavakat használ Saitóra. A fiú légzése egyre nyugodtabb a nézése és mozdulatai is azt sugallhatják a többiek felé, hogy egyre nyugodtabb, kezd hozzászokni a helyzethez, melyben csöppentek. Fegyverét lassan visszacsúsztatja helyére s közben szemei sarkából figyeli a többieket. " Úgy látszik Naoki nem akar belefolyni semmiben, teljesen a megfigyelő szerepet vállalta magára. Érdekes egy srác. Első ránézésre unalmas, még is van valami benne amit még nem mutatott és talán ez teszi érdekessé őt. " jegyzi meg magában miközben egy félmosoly kúszik arcára egy pillanat erejéig ami ugyan ilyen rövid intervallum alatt el is tűnik arcáról. Mikor befejezi a fegyverének elrakását meghallja a Saitó felől érkező újabb mondatot. " Biztos van valami beütése, egy őrült társaságba kerültem, de valamiért nem érzem most ezért feszélyezve magam. Ha Tsuki nekik esik, már pedig a légzéséből és a fegyvere elrakásából én erre következtetek s bebizonyosodik az, hogy valódi idézett lények akkor ez nem fog foltot ejteni a két falu szövetségén? Ha rosszul esik nekik és nekünk támadnak vajon nem fog senkinek baja esni? Nem igazán kedvelem a felesleges erőszakot. Az is benne van, hogy tényleg csak áll medvék, ekkor viszont elkerülhetetlen lenne a harc, lehet Saito azért is állt közelebb hozzájuk? Mindegy... úgy látom, hogy most az árral kell ússzak és meg kell bízzak a környezetemben, első ránézésre szedett-vedett banda, de biztos erősebbek mint a látszat. " mereng magában ahogy ismételten a társaira pillant alig észrevehetően és tekintette az előtte álló pároson állapodik meg. Kissé rogyasztott állást vesz fel, mely inkább egy támadás kikerülésére alkalmas, de abból a távolságból mely közte és a Medvék között van egy támadást is képes indítani. Miután Tsuki elintézte a támadását és bebizonyosodik az egyik variáció aszerint cselekszik.