Re: Kiképzőterepek

Deidara Szomb. Május 24 2014, 16:51

- Én, mint próbabábu? - kérdezte Takumi, noha nem igazán lepődött meg, bizonyosan diákjai is kérdeztek már tőle valami hasonlót, ha már ilyen tanítási módszerekkel rendelkezett - Minek lett volna belőlem jounin, ha azt akarnám, hogy laposra verjenek?
Megdicsérte Kira eddigi teljesítményét, majd folytatták a munkát. Kira megfigyelte, hogy Takumi valami igen fura, bonyolultnak tűnő könyvet olvas, legalábbis az elején lévő szimbólumból és számára érthetetlen címből erre tudott csak következtetni. De a könyvek nem érdekelték, az edzés sokkal inkább, így folytatta a technika elsajátítását.
A nap áttáncolt az égbolt egyik feléről a másikra, mire a geninnek sikerült bármiféle eredményt elérni. Fáradhatatlanul gyakorolt, izzadtság ömlött róla, de a zsák több helyen is felszakadt már szél elemű chakrájától. Ahogy esteledni kezdett és energiája is elfogyott, Takumi elköszönt és indítványozta, hogy másnap folytassák. Így is történt, a következő nap reggelén ismét találkoztak a kiképzőterepeken, Kira, Takumi és a rongyosodó báb.
- Remélem, kipihented magad az éjjel. Ugyanazt kell csinálnod, mint tegnap, ám sokkal több chakrát beleadva. Továbbá próbálj meg egyfajta lökést is kiadni az ütésekkor, ne csak forogjon a chakra, üssön is! Akkor jó, ha a bábu leszakadt és arrébb repül a támadás erejétől.
Noha Kira gyanította, hogy ez nem egészen a jutsu alapfoka, Takumi bizonyosan okkal adta utasításba így. Ezúttal vagy nem volt könyve meg kajája, vagy nem tudni, mindenesetre most csak Kirát figyelte, hogyan gyakorol.

**Kira** Szomb. Május 24 2014, 19:05

Takumi nem lepődött meg Kira kérdésétől, inkább kérdéssel válaszolt neki vissza. Az idő gyorsabban telt, Kira arra már nem is figyelt igazán, jobban lekötötte a mozdulatlan áldozata, amit laposra verhet és nem szól semmit, ám mivel elfáradt és sötétség telepedett közéjük , a sensei hazaküldte a kölyköt pihenni, másnap pedig ismét folytathatták. Kira hazabattyogott, bár leginkább folytatta volna a kiképzést, hogy hamarabb túl legyen rajra és legyen egy új technikája, de ez még jóval odébb van, hiszen nem mennek gyorsabban a dolgok, hogy Kira szavaival éljek, most nem cakkom- pakk az egész és már kész is.
- Egyre több darab áll össze a kirakósból, kezdek ráérezni végre. - ezekkel a szavakkal tette le fejét párnájára, aztán már aludt is, hiszen ez fárasztó meló volt számára. Reggel a nap első sugaraival ébredve kelt, lemosakodott, összepakolt és igyekezett a rámeneshez energiát szerezni, bár most csak 1 tállal evett, hisz sietett a dolgára. Ahonnan tegnap elhagyta helyét, oda érkezett vissza, háta mögül Takumi üdvözölte és elmondta a mai nap nagy feladatát.
- Reggelt. - fordult meg a jounin felé, majd tekintete az áldozatra vetült, majd vissza a jouninra.
- Még többet? Vettem! Repülni fog, abban nem lesz gond. - egy kicsit még állt a jounin-nal szemben és várt, de Takumi csak őt figyelte, így a bábu felé fordult és elé sétált.
- Mit nekem egy bábu!? Bár jobban örültem volna egy kis meglepetésnek. - majd Takumi-ra pillantott, hátha leesik a sensei- nek a fiú mondanivalója ezzel, de amaz csak állt és figyelt, Kira pedig nekiállt chakrát áramoltatni és a prédára terelődött vissza figyelme.
Chakrát áramoltatott teste minden pontjába, kezdte összegyűjteni egy adott pontba, a karjába, amint ez megtörtént, alakított rajta, már nem sima, hanem Fuuton elem suhogott testében. Karját hátra húzta és ökölbe szorította kezét. Ez a rész eléggé macerás, mivel kettő fele kell koncentrálnia, illetve, ha úgy vesszük akkor három. Elemi chakrát áramoltatni egy adott helyre, ott tartani és formát adni neki. Jelen esetben egy örvényt kellett kialakítania karja körül. Tekintetében az áldozata lebegett, illetve csak lógott, nem látott mást, úgy volt most vele, mint egy ló a szemellenzőkkel. Egyre több chakrát halmozott össze arra a bizonyos pontra, bár ez már nehezebb volt, hiszen rendben kellett tartania, kontrollálnia azt, hogy se ki és se pedig szét. Az előző napi dolgokat kezdte adagolni magának, majd a mait is hozzáadta és kész lett a mai napi lecke. Már csak az alkotása kell, a repülő rongy. Ám figyelme elterelődött, a chakra egy részét újból össze kellett szednie, majd az örvényt is újból kezdeni, sűrűbbre, hátha erősebb lesz és elsőre sikerül a támadás.
Mély levegőt szívott, majd nekicsapta öklét a levegőnek, a hatás elmarad, a chakra nem mozdult, a bábu egy kisebb szakadást kapott, bár most nem ez volt a cél.
- Ez... gáz.
Újból hátra húzta karját, kicsit oldalasan beállt hozzá, másik kezét, tenyerét, az ökle elé helyezte pár centire, majd elhúzta és újból lecsapott, nagyobb lendülettel, nagyobb akarattal, de most a bábu legalább megmozdult, bár nem repült el, lassan visszatért a lógó helyzetébe, ismét kapott egy "sebet" magára. Kira előtt a "hogyan" szócska fogalmazódott meg, a technika nem jött létre, ahogyan ő szerette volna.
- Ez még mindig nem az igazi. Hogyan kéne megreptetnem!? Üssön a chakra. Ez amolyan üsd vágd nem apád dolog, vagy mi a szösz!? De nem is ez itt a lényeg. Tartsuk egybe a chakrát. - tekintete ridegen meredt a kicsit mozgolódó bábura, majd úgy döntött, hogy oda képzel egy élő embert, ez hamarabb meglett, méghozzá a testes füstös gorilla, akit nem tehetett el láb alól, illetve nem hagytak rá időt. A teljes alak képzelgése remekül bejött, a chakrája tombolt, erősödött ökle körül, nem kapkodott, inkább megfontoltan cselekedett. Ismét támadásba lendült, a bábu ugyan nem repült el, nem szakadt el a kötél amivel fel lógatták, de felrepült és megfeszült a kötél erősen. A bábu visszatért Kira elé, aki kitért a hintázó ellenfele elől egy lépéssel, ám most nem tűnt el ökle körül ez az alap technika, ha nevezhetjük alapnak. Kontrollálta azt, hogy helyben maradjon, sőt, adott bele még egy kicsit. Többet mint amennyit eddig adagolt. Majd másik kezével leállította a bábut, hogy az mozdulatlan legyen és hátrébb csúszkált, hogy kissé több cm-rel távolabb legyen a célponttól. Ennek a széllöketnek most már elegendőnek kellene lennie, nem eshetett szét sem a formája, sem pedig tartása.
- Irányítsd a chakrát a testfelszínen, add hozzá a formát, ölj bele még több erőt és fektess bele egy kis türelmet és légy magabiztos. A forma már megvan, a lökés is megvan, de ez még kevés. Édes kevés. Meg kell tanítanom...REPÜLNI! - ökle lendült a célpont felé, az elemi chakra nem érte el a bábut hogy felszabdalja, de a lökési energia elérte a célját, a bábu ismét lendületet kapott, már nem sok kellene ahhoz, hogy repüljön. Kira elmosolyodott, most gyorsabban reagált, kitért a bábu elől majd visszatért és újból beleadta a lökést, hogy immár teljesen elrepüljön. Amint a bábu közelített hozzá, ő úgy ütötte felé öklét és kipréselte ütésével ezt az örvénylő energiát, igaz csak annyira és olyan erősen, hogy elérje a célt ezzel, amaz repüljön és kötele szakadjon.

Deidara Hétf. Május 26 2014, 13:41

Mikor Kira több irányból kezdte támadni a bábot, a fizika törvényei segítségére siettek, s a tartókötél rögvest elszakadt, a szebb napokat is látott rongybábú pedig repülve landolt a kiképzőterepek gyepén. Takumi megvakarta fejét, úgy nézett a geninre.
- Végülis a feladatot megoldottad, még ha a jutsu többszöri használatával is. A lényeg a lényeg, elég jól belejöttél. Pontosan így kell létrehozni a technikát, ahogy az imént tetted. Gyakorolj még egy kicsit, a bábon vagy csak a levegőn, ahogy jól esik. Fontos, hogy ha már ráéreztél a technikára, az rögzüljön is benned, máskor is gond nélkül elő tudd húzni a tarsolyodból, úgymond - ezzel az égre nézett, mintha az megmondana neki valamit, majd így folytatta: - Rám már itt nincs szükség, innentől egyedül is boldogulsz. Nekem küldetésre kell mennem, több napig távol leszek a falutól. Addig is gyakorolj sokat, ha kell, beszélj a senseieddel is. Ó, azt a rongybabát meg tüntesd el innen, mert még megszólnak minket! Ágyő!

//technika elsajátítva. Mielőtt felírod, még egy záró posztot ide. +5 chakra

**Kira** Hétf. Május 26 2014, 15:45

A támadás során a bábú a talajon végezte, szőrnyű állapotban, Kira egy ideig figyelte azt, majd a sensei felé fordult, aki fejét vakarta, gondolom Kira furcsa dolgaitól.
- Szóval eltökéletesítettem a Senpuuken- t? Király vagyok! Amúgy köszönöm! - majd mondandója után kissé ridegen meredt az égre meredő férfire, aki aztán újból folytatta, Kira arcán egyszerre látni lehetett a dühöt és még egyéb más érzelmeket, csak a rosszabb fajtából.
- Hm. Mázlista. - morogta, miközben a küldetésre gondolt, majd mikor kiejtette a szót, hogy takarítsa össze a bábut, majd elköszönve eltűnt, a Kumoi Törpe egy Chh- t ejtett ki a száján.
- Takarítókat kérünk a kiképzőterepre. - majd a rongybaba felé fordult, lenézően figyelte, végül erőt vett magán és megmozdult, felkapta a bábut és a darabjait, kicsit körülnézett, útközben pedig kidobta egy kukába a gyakorlásához használt bábut. Ám mielőtt hazaindult volna, megállt a Rámenesnél és bekapott pár falatot, fizetett és hazament. A napja sikerrel záródott.

/// Köszönöm a tanulást! ///

**Shirogane Shiro** Pént. Júl. 25 2014, 01:11

[Danzou-sama]

Izgatottság ül a szívemben. Jó ideig nem volt különösebb dolgom, s zavart is a semmittevés, egyedül Akihiko tartotta bennem a lelket, hogy ez az állapot elmúlik majd. Chuunin lettem, még mindig hihetetlen emlék a geninvizsga, amin - álmomban nem gondoltam volna, ahogy senseiem sem - átmentem. Pedig annyira keveset tudok még, annyira keveset tapasztaltam. Azt hiszem, ezért nem is küldenek igazán küldetésre a rangomnak megfelelően. Mert hogy is tudnék én elvinni egymagam egy geninekből álló csapatot például? Magammal sem tudok mit kezdeni, s magam sem tudom megvédeni, még kevésbé tudnék a halk hangommal és a csekélyke tudásommal tekintélyt kiharcolni.
Mondd, Akihiko, miért is lettünk mi ninják, miért is lettünk chuuninok, mikor semmi, de semmi hasznunk? ~ kérdezem gondolatban barátom, mire sóhatva válaszol.
"Türelem, Shiro, légy lelkes, hiszen ma tanulhatsz valami újat, jobb lehetsz, fejlődhetsz, hogy aztán feladatot kapj"
Szavai olyan lágyak, hogy megnyugszik tőlük háborgó lelkem. Főleg mert értem azt is, amit nem mond ki, de nagyon jól tudunk mind a ketten: ha kapnék feladatot, akkor abba remegne bele a lábam félelmemben, mert újra gyötörne az a férfi, aki miattam halt meg, még ha ránk is támadt. Megint elöntene az érzés, hogy tehetetlen vagyok, pedig nem szeretnék több halottat magam körül, akkor se ha barát, akkor se, ha ellenség.
Na tessék, már felelevenítve is ökölbe szorul tehetetlen kezem!...
Lágyan simít végig az arcomon.
Minden rendben lesz, Shiro, minden rendben lesz ígéri suttogva, s bólintok, mert szeretném elhinni, nem a levegőbe beszél. Jobban szeretném, ha megint csak az izgatottságot érezném, amelyet az új technika tanulásának lehetősége ébreszt bennem. A szüleim jártak közben az érdekemben, de nem bánom, mert van eredmény. Hát várakozón, mégis enyhén reszketeg lábakkal lépek a kiképzőterep földjére körülnézve. Bár nincs tömegnyomor, egy-egy ismerős arc visszaköszön, még ha számukra én most nem is létezem, elmerülnek a saját edzésük folyamában csendesen vagy épp hangosan ordítva. Unatkozni viszont senki sem látszik, így egyelőre csak kémlelek, próbálom kideríteni, ki lesz az, aki majd számomra is tanít valamit, bár úgy következtetek, egyelőre talán itt sincs, majd csak később érkezik, belépve életem színpadának rivaldafényébe egy kis időre.

Shimura Danzou Vas. Aug. 10 2014, 17:51

// Shiro - Ayatsuito no jutsu //

Egy lány a kiképzőterepeken, egymaga, csak áll és vár - talán egy író ilyenformán emlékezne meg a pillanatról, s a látványról, amit nyújtasz. Mindenesetre író se közel, se távol nincsen, így hát vársz, látszólag türelmesen, de bennsőd remegése nem éppen azt jelenti, hogy alig várod jöjjön már az, akinek itt kellene lennie melletted és elmondania, hogy pontosan mivel is fogsz ma megismerkedni? Mi mást jelenthetne? Félelmet? Talán a félelem csak ennek a türelmetlenségnek a következménye, mely hamar elcsitul, ha eljön a pillanat, amikor megérkezik az, akire vársz. De vajon pontosan kire is vársz? Igen, ez lesz itt a bökkenő...
Mindenesetre a választ megkapod. A hajadba kapó szél hozza el, vagy talán pont fordítva? A hajadba kapó szelet hozta el az alak, aki miatt itt vagy? Újabb válaszra váró kérdés. Ám az embered megjelenik, mintha kiválna a szélből, sebessége páratlan. Persze lehet rájössz, sőt valószínű hogy egyből leesik: Ninjutsut használt, de azért mindenképpen látványos volt ez a fajta belépő. Fiatal, veled egykorú Chunnin az illető. Fiú. Sápatag arca arra enged következtetni, hogy életét nem sok napfény járja át, vagy legalábbis többet van falak árnyékában, mint a nap alatt. Barna rövidre nyírt haja kellemesen ringatódzik a szélben, amely elhozta őt ide, vagy amelyet ő hozott... nem, ezt a kérdést még mindig nem sikerült megválaszolnod.
- Mariko vagyok, szia! Te biztosan Shiro vagy... Legalábbis nekem azt mondták, hogy keressek egy szép lányt, aki nagyjából velem egykorú... És hát illik rád a leírás, ráadásul egyedül is álldogálsz... - A mosoly az arcára fagy - Ó, ugye nem zavartalak meg éppen... netán azért vagy egyedül, mert randid lesz? Már megyek is, bocsi, tudod nem előszőr esik meg velem, hogy eltévesztem a tanítványomat...

**Akira** Szomb. Okt. 04 2014, 15:33

//Danzou - Gatsuuga / Dupla metszőfog technika //

Végre itthon, nyújtózkodok az ágyamon, amikor első éjszaka után felkelek. Már kora délután van, péntek, így Tsuki már elment, Keiko pedig még suliban van, ugyanis beírattuk az akadémiára, ahol Tsuki is dolgozik, mint tanársegéd, ő osztja ki az óra elején a dolgozatokat és ő javítja ki azokat, ha esetleg a tanár nem ér rá, akkor ő tart órát, ahogy ezt már Getsuban is tette egykor. Kisétálok a konyhába, majd keresek valami ehetőt és egy kiadós ebéd után eszembe jutott, hogy a megkezdett kaland után, ami miatt Konohába ragadtam, volt egy srác, aki még a küldetés után egy kicsit még velem maradt, elkezdett tanítani egy technikát, aminek azt hiszem Gatsuuga // Dupla metszőfog volt a neve, meg később egy másik pacák is meg akarta tanítani még a Hó országába tett kiruccanásom előtt. (Az egyik egy szabad játék volt, ami azóta eltűnt a csevegőből, míg a másik egy megkezdett tanulás itt) A falunak három számozott kiképzőterepe is van, én most a 2. számút néztem ki, mert ott megfelelő a terep egy ilyen technika tanulásának, az első túl fás, a harmadikhoz pedig nem vagyok felkészülve, elég veszélyes a terep állítólag, meg nem is biztos, hogy beengednének, mert még csak gennin vagyok és az már jouninoknak van fenn tartva. Moon persze velem tart hiszen neki kell elsajátítani a technikát. Már nagyjából meg is van a tervem, ami talán működhet. Megérkezek a kiképzőterepre ahol ellenőrzik a nevem s egyéb dolgokat, bár Moonon kívül nincs nálam semmi, ami esetleg nem megfelelő. Megköszönöm és gratulálok a pontos munkájukat. Beérek, ahol egyből fegyvert akarnak a kezembe adni, hogy gyakorolhassak, de mondom, hogy nálam van, akire szükségem van, nézek Moonra, mire a pasinak tiszta lesz és inkább az utánam érkezőkhöz fordul. Végre benn, ami azt jelenti, hogy kereshetek megfelelő helyet. Eldugottabb, kevésbé látható rétet találok, mivel a technikai kivitelezéshez kell a rejtettség, mert a testem nem teljesen lesz az uralmam alatt egy ideig. Moont a rét szélére állítom, hogy emlékeztessem a technikára, amit már megtapasztalt, vagyis már ismeri a forgás érzését. Tehát a tigris pecsétet mutatom, mire a szaglásom erősödik, körmeim és a hajam is növekedni kezd, egy kicsit vadállatias kinézetet adva nekem, bár ebben az is benne van, hogy egy kicsit én is beleturkáltam a technikába a Ninpo: Hari Jizou // Ninja Művészet: Tüskés Védelmezővel. Neki futok, majd egyszer csak elrugaszkodom és iszonyatos pörgésbe kezdek, így demonstrálva a a technikát Moonnak, aki majd végre fogja hajtani. Amint megállt a pörgés én meg is szüntettem a technikát, majd egy fa árnyékába húzodtam és felvettem egy olyan pózt, amibe aludni is kényelmes lenne, majd odahívtam magamhoz Moont és hamarosan fel is vette az alakom a vadállat ember klón technika segítségével, majd a saját technikámhoz fordulok, amivel a lelkem egy részét áthelyezem Moonba, az eredeti testem pedig ájultan esik össze. Ugyan csak részleges áthelyezésről van szó, tehát a testem ha esetleg támadás érné, akkor a Kamu Nemurui no jutsu // Alvó medve morgása technikát be tudná vetni legalább addig, míg vissza nem térek a testembe. Ugyan Moon testje jelenleg megfelel az én testalkatomnak, mégis más. Lassan sétálgatok, kezdem felfedezni ennek a testnek a határait. Szerencsére gyorsan felfedezek mindent a technikával és lassan neki is kezdhetek a gyakorlásnak. Kisétálok a rét szélére majd futni kezdek, miközben négy lábra ereszkedem, majd mikor elég a lendületem, akkor elrugaszkodom és forogni kezdek, így tanítva meg Moonnak a technikát, amit már láthatott tőlem többször. Még párszor megcsinálom, majd feloldom a saját technikámat, így kerülve vissza a testembe, ami egyből "aktiválódik".
- Hogy megy pajti?
Nem várok választ, hanem újra a tigris pecsétet alkotom meg, aminek hatására felveszem a négy láb technikát, mire megnőnek a körmeim, szaglásom javul és négykézlábra ereszkedem, majd jelzem Moonnak, hogy akkor közösen hajtjuk végre a technikát, majd egymás mellé állunk és négykézláb futásnak eredünk, majd amikor megfelelő a lendület, körülbelül 3-4 lépés után, elrugaszkounk és egyszerre hajtjuk végre a technikát.

Shimura Danzou Hétf. Okt. 06 2014, 20:07

// Egyszerre túl sok dologgal kombináltad a dolgot, ami kicsit nehézkessé teszi azt, hogy elfogadhassam. Maradjunk annyiban, hogy kérek még egy posztot, amiben kettő részletes leírás található kettő próbálkozásról. Illetve egy harmadik, amiben végül sikerül. De még a harmadik előtt Akira gondolja végig egy picit, illetve belső hangként fejtse ki, hogy mitől mit is vár, illetve hogy mit miért tesz. Nem kell hosszúnak lennie, csak pontosnak. Értem ezalatt, hogy a tényleges cselekmény legyen benne leírva. Valamint így elsőre ne kombináld ennyi mindennel, viszont amivel kombinálod, az legyen benne a gondolatmenetben, hogy milyen eredményt vársz ( a karaktered, Akira) el tőle és pontosan miért csinálod. Továbbá az alvó medve morgása, az nem azt jelenti, hogy a tested tudat nélkül is képes harcolni, azt csak akkor, ha egy bábmester írányítja ^^. Ez sokkal inkább egy bizonyos szintet jelez, hogy a karaktered milyen mértékben képes az éberségre, de ahhoz is kell tudat! //

**Shirogane Shiro** Szomb. Okt. 11 2014, 23:07

//Danzou - Harigane Saku/Drótkötél - kicsit nagyon megkésve, bocsánat ˇˇ' A szokásosnál is lustább voltam.//

Aprót sóhajtva igazgatom ki a hajam a szememből, amelyet belefúj a szél, mikor Akihiko megbök, majd a mellettem felbukkanó alakra mutat. Még mindig a hajammal küzdve pillantok az érkezőre, aki velem egykorúnak tűnik. Ezek szerint lesz társam is? Ne már, nem akarok mások előtt beégni megint...
Ne legyél pesszimista, lehet, hogy ez fog jobb teljesítményre sarkallni dorgál Akihiko, de én csak azt érzem, mindjárt elsírom magam. Két idegen egyszerre már nagyon sok!
A köszöntésre viszont végképp lefagyok. Ő lesz a tanárom? Akadnék fel rögtön, de tetézi. Még hogy én szép? Még hogy nekem randim lenne? És még faképnél is hagy a saját tanárom?!
Csak bámulok, míg Akihiko nagyot nem taszít rajtam, és meg nem indulok pár lépést, újra lefékezve, és csúnyán pillantva rá, de ő csak tovább noszogat. Menj már, ő a tanárod, ne hagyd elcsavarogni, ha már a szüleid kikönyörögték!
- De én... - mormogom, de igaza van, így nagy levegőt veszek, és a fiú után szólok.
- Ma... Mariko! - hunyom le a szemem zavaromban, ahogy szokásommal ellentétben hangosabban kiáltok utána. - Én.. én vagyok Shiro... - szavaim rohamosan halkulnak, a végét már csak motyogom leguggolva hajolva a térdeimre, teljesen összegömbölyödve, hogy elrejtsem paprikavörössé vált arcomat. Akihiko csak sóhajtozik mellettem, de nem érdekel láthatatlan barátom véleménye. Rossz lenne, ha idősebb lenne a tanárom, de még zavarba ejtőbb, hogy velem egykorú, és ráadásul fiú. Én sosem tudtam mit kezdeni másokkal, és a velem egykorúak ezért mindig furán viszonyultak hozzám, már ha egyáltalán viszonyultak még valahogy, miután megtudták, hogy Akihiko van nekem. Senki nem akarja felfogni, hogy azzal, hogy a teste meghalt, ő még velem van.

**Akira** Vas. Okt. 12 2014, 18:57

//Amúgy a technika végrehajtása nem volt túl sok mindennel kombinálva, shikyaku no jutsu volt a tüskés védelmezővel, a gatsuuga elsajátításához használtam a saját jutsut, a shikyaku meg amúgy is kell//

Közel vagyok a végrehajtáshoz, de még nem teljesült teljesen. Sajnos a sikertelen technika, így a saját fejlesztésű jutsum is megszűnt, mielőtt én megszüntettem volna. Nem baj, fogjuk fel a dolog jó oldalát, újabb tapasztalattal és élménnyel lettem gazdagabb, így újra neki eshetek a technikának, már a tudás birtokában és azt is levonhattam, hogy az Kamu Nemurui no jutsu // Alvó medve morgása technika ebben a helyzetben nem lesz megoldás. Mindegy Gyorsan átgondolom, hogy mit is várok a technikáktól. ~Ugye a sajűát technikám csak addig kell, amíg most megtanulom a gatsuugát, a jövőben nem igazán lesz erre szükségem, míg a gatsuuga maga a megtanulandó technika, a Shikyaku no jutsu pedig amúgy is kell, hiszen azzal adom át a testem alakját és azzal használjuk a gatsuugát, tehát az sem teljesen fölösleges, inkább csak egy szükséges plusz.~ Már Moon nagyjából ismeri a technika menetét, így nincs min agyalni, újra elfoglalom a helyem a korábbi fa alatt, majd magamhoz intem Moont, akit megérintve aktiválódik is a technikám, amivel áthelyeződik a tudatom a testem pedig magába roskad. A test még mindig fura, bár nem annyira, mint elsőre, hiszen nagyjából a saját paramétereimmel rendelkezik, lévén, hogy egy klónról van szó.
Egy rövid, további tapasztalat szerzés után a testről és annak mozgásairól, aktiválom a shikyaku no jutsut, majd futásnak eredek, vagyis hát Moon indul el, benne az én lelkemmel és ahogy egyre gyorsul egyszer csak elrugaszkodunk és megindul a pörgés, aminek egy fa vet véget. Ugyan a fa kidőlt ez még nem teljesen tökéletes, hiszen elvileg ennyitől nem kéne megszűnnie a forgásnak. Újra elfoglaljuk a helyünket biztonságos távolra egy fától, majd nekifutás, elugrás és pörgés. Végre sikerült a technika, hiszen a fa nem állított meg, sőt még a mögötte lévő kidöntéséhez is volt elég erőnk. Remélem most már valóban meg tudjuk majd együtt is csinálni. Még adok egy dicséretet Moon fejébe, majd feloldom a saját technikám, hogy a tudatom visszatérjen a testembe és újra megpróbáljuk együtt, remélhetőleg már sikeresen.

Shimura Danzou Vas. Okt. 19 2014, 14:25

// Shiro //

Mariko, felismerve tévedését, hamar szabadkozni kezd és sűrű elnézések közepette, visszasétál hozzád. Arcán vékony mosoly húzódik, haja félig a szemébe lóg, nálad valamivel magasabb, öltözéke mint a Chuuninoké. Tekintete lágy, melegséget áraszt. Így, második ránézésre kedves embernek tűnik, bár, mint az ismert a látszat néha csal.
- Tehát, akkor, kedves Shirogane Shiro. Azért vagyok itt, mint végképp kiderült, hogy megtanítsalak valamilyen jutsura. Jómagam a Dróthasználat terén jeleskedem, talán láttál már ilyen írányú technikákat, ugye? - ekkor hirtelen fejbevágja magát - Ó, hát hová is tettem az eszemet, még olvastam is rólad, hogy ismered az Ayatsuito no jutsut. Újfent elnézésedet kell kérnem, ez a mai nem az én napom, tényleg restellem.
Ekkor elővesz egy tekercset, amiből embernagyságú, tömör faszobrot idéz meg. Bár igaz, inkább bábú ez, mint szobor, de ez már igazán csak részletkérdés, mint ahogy azt mondani szokás. A szobrot - vagy bábut, kinek hogy tetszik - közelebb cipeli a fákhoz. Előveszi drótjait és ekkor úgy körbehálózza a fák segítségével azt a bábút, hogy ha képes lenne rá, akkor sem tudna megmoccani.
- Ezt a technikát tanítom meg neked, igaz megvannak a maga hátrányai, például hogy nem lehet akármilyen környezetben használni, mert fontos, hogy több helyen is legyen mibe beakasztani a drótokat. De miket is beszélek, inkább elemezd ki a technikát, kiváncsi vagyok Te, ha nem lennék itt, akkor milyen módon próbálnád meg elsajátítani ezt a jutsut! Iké!

// Akira //

( Nos, nem mondom, hogy túlzottan elégedett vagyok, de rendben, írd fel. A Küldetéssel kapcsolatban pedig még rád írok kedd éjfélig. )

**Shirogane Shiro** Vas. Nov. 02 2014, 23:00

(Danzou)

Fura érzés, ahogy ő kér sűrűn bocsánatot. Nem mintha tudnia kellene, hogy én ki vagyok. Ahogy én sem tudtam, hogy ő lesz a mesterem, és bizonyára sértésnek vette volna, ha tudja, maximum edzőtársamnak gondoltam. Ezt mondjuk sosem fogom az orrára kötni.

Bele is halnál a szégyenbe, nee?
Akihiko gonoszkodását elengedem a fülem mellett, inkább mesteremre figyelek. Igazán szimpatikus, hiszen a mosolya olyan melegséget áraszt, hogy teljesen lenyugszom tőle, és felegyenesedve hallgatom, enyhe pírral az arcomon a korábbi "akcióm" miatt. Bizonyára kissé ügyefogyottnak gondol, és nem is téved, magam is annak érzem magam... De pont ezért kell tanulnom. Minél többet, megragadva a lehetőséget. Tudni szeretnék, többet és többet, hogy uralhassam az eseményeket magam körül. Akkor is, ha csak egy középszerű kunoichi akarok maradni, és nincs olyan fellengzős vágyam, hogy kitüntessem magam valami hatalmas dologban. Egyszerűen csak szeretném megvédeni azokat, akiket szeretek, és megtenni, ami csak tőlem telik, az sem baj, ha dicséretet se kapok érte. Az mellékes. Sokkal fontosabb, hogy tovább nézhetem mosolyuk, és elérhetem őket bármikor, ha kinyúlok értük.

Értem akkor se tehettél volna semmit cirógat végig Akihiko, mire kissé fájdalmassá válik mosolyom. Tudom, hogy a betegségekkel szemben nem vehetem fel a harcot, de attól még meg kell tennem minden tőlem telhetőt más területeken.

Amúgy, elég szétszórt ez a Mariko, nem? mosolyodik el jóindulatúan Akihiko, mikor a fiú másodszor szabadkozik. Egyetértek barátommal, de csak kedves mosollyal megrázom a fejem, hogy ugyan, nem haragszom én ilyesmi miatt. Már az is kedves tőle, hogy utána olvasott a képességeimnek, és hogy hajlandó velem foglalkozni.

Gondolataim azonban megrekednek, mert figyelmem teljesen tanáromra összpontosul. Egy tekercset vesz elő, és kíváncsian várom, mi bukkan elő belőle. A kis pukkanás után egy fabábu bukkan elő. Úgy vélem, ő lesz a "szenvedő alany". A bábut nagy műgonddal cipeli a legközelebbi fához közel, majd előveszi drótjait, és a következő pillanatban szegény kis fabábu már szomorúan lóg a fa törzséről megkötözve, bánatosan pislogva ránk, azon gondolkodva, miért is kell elviselnie ezt a szenvedést épp neki.

Szóval ez lesz a technika, amit a tanulás végén elsajátíthatok. Csodálom, s szimpatikus, mert ez a technika nem ölésre, hanem ártalmatlanná tevésre alkalmas, épp olyan, amlyet szeretnék. Vajon honnan tudta? Ez is benne lenne az aktáimban?

Csodálatom nő a fiú iránt. Épp csak hideg zuhanyként ér, hogy valóban tanárként kezd viselkedni, és máris kérdez, ráadásul arra kíváncsi, hogyan működhet a jutsu, amit bemutatott. Rémülten pislogok rá, majd segélykérőn Akihikóra.

Daijoubu, csak gondolkodj! biztat láthatatlan barátom.

Nagyot nyelek. Nem vagyok én az ilyesmiben jó. Mindig is utáltam szóban felelni...

- Ano... eto... azt hiszem... talán megpróbálnám végiggondolni, hogy ezt hogyan csinálják a civilek... mármint, hogy hogyan is érdemes kötözni, csomózni, rögzíteni, hogy az áldozat ne tudjon mozogni, ha megkötötték. Ha... ha ezt már tudom... és elsajátítottam simán... mármint a két kezemmel... akkor... akkor megpróbálnám vegyíteni az Ayatsuito no jutsunál megismert drótmozgatással... talán... - nyökögöm végig a gondolatom, ami megszületett bennem, egyre vörösebben. Remélem, nem beszéltem nagy zöldséget, mert bizony, fogalmam sincs, hogyan működik ez a technika...

Szerintem logikusan hangzik bólogat mellettem Akihiko. Hát igen, ő sincs a helyzet magaslatán, hiszen sosem ismerte ezt a jutsut. Nem baj, most majd együtt megtanuljuk. Remélem legalábbis, hogy nem haragítom magamra Mariko-senseit.

Shimura Danzou Csüt. Nov. 20 2014, 12:27

// Shiro //

Mariko újfent elmosolyodik és közben láthatóan mélyen elgondolkozik. Nyílvánvaló, hogy azon filozófál mit is mondhatna, elvégre nem egyszerű elmagyarázni egy ilyen jutsunak a lényegét, hiszen sokkalta egyszerűbbnek tűnik, mint amilyen. Egy Tűz technika "lelkét" piszok könnyű kielemzni, a Harigane Saku-ét azonban nem.
- Igen, igen... - szólal meg végül - Amit mondasz, az jó, azonban mégsem az... vagy legalábbis nem a legmegfelelőbb megoldás. Az sosem baj, ha mestere vagy a csomóknak, de hogy úgy mondjam, az csak az alap. Az Ayatsuito no jutsu ismeretében minden tudással rendelkezel, ami szükséges. Mármint, bocsánat, legalábbis úgy gondolom. A Két technika közötti különbség, hogy míg az Ayatsuito no jutsuval egy faágra, egy emberre, vagy egy tárgyra célzol, addig a Harigane Saku lényege, hogy nem magát a célpontot hálózod be, hanem a környezetét és ezáltal csapdába ejted. Ezért itt nem kifejezetten van szükség csómókra, bár az sosem hátrány, ha ismersz néhányat.
Mariko újra gondolkodóba esik, vajon hogyan is fogalmazhatná meg a legjobban, hogy ezzel a jutsuval nem kifejezetten az ellenségedre támadsz és mégis őt támadod meg, csak álcázva. Sokkal hatásosabb jutsu, mint az Ayatsuito, azonban vannak hátrányai, mint azt már elmondta, a látványbemutató előtt.
- Shiro-san, megmutassam még egyszer? - kérdezi.
Azonban nem sokat törődik azzal, hogy válaszolsz-e vagy sem. Nagyon úgy tűnik, hogy csak amolyan udvariaskodás volt részéről a kérdés. Drótjai megindulnak a bábú felé, azonban három-négy írányba kitérnek előle, felcsavarodnak a fákra, majd tovább haladnak. Egy szál körbetekeredik a célpont lábán, egy másk a karján, míg végül úgy néz ki az áldozat, mintha két faág között egy pókhálóba ragadt volna. Talán így is van. Ha élne, akkor moccanni sem tudna.

// Ha van kérdés, akkor várom, ha nem, akkor harminc sort kérnék a technika elsajátításáról //

**Shirogane Shiro** Vas. Jan. 11 2015, 23:01

[Danzou - egyelőre csak tapogatózom, de szerintem ez majd kiderül xD]

Bár bólogat, azt hiszem, nem válaszoltam helyesen. Hiszen máris kiegészít. S ahogy magyaráz, egészen más kép alakul ki bennem. Szóval az egész inkább olyan, mint amikor a pók hálót sző, csak itt egész hálórendszer alakul ki a végére az ellenfél körül koncentrálódva. A sensei ráadásul lelkes - vagy csak nagyon butának néz... -, még egyszer megmutatja, kissé módosítva az attrakciót. Így már látszik, amit korábban gondoltam a kiegészítő magyarázat hallatán. Valóban olyan az egész, mintha pókhálót szőnénk a célpont köré. Nem tűnik túl egyszerűnek...

- Ha... hai, azt hiszem, már jobban értem. Mint a pók.

Nem tudom, elhiszi-e, de átadja a terepet, elvégre attól, hogy nézem, nekem nem lesz jobb. Az más kérdés, hogy én inkább elnézném, mint hogy magam produkáljak valamit. Olyan béna vagyok, biztos még inkább le fog nézni, hogy chuunin rangom van, miközben ilyen béna és tehetségtelen vagyok...

Ne így állj hozzá! Mindenkinek el kell kezdenie valahol!

Akihikóra pillantok, majd sóhajtva előveszem a felszerelésem részéhez tartozó drótot. Vajon csak egy drótot könnyebb irányítani, és azt valahogy "beakasztani" sok helyre, vagy eleve többel kellene dolgozni? Eleinte bizonyára egyszerűbb, ha egy szállal tapasztalom ki. Nem kellene akkora nagy különbségnek lenni e között és az Ayatsuito no jutsu között azzal a kitétellel, hogy ez akadályozásra alkalmasabb, az Ayatsuito meg inkább a saját mozgásom segíti, illetve elkaphatunk vele célpontokat, ha elég ügyesek vagyunk.

A technika legfontosabb része azt hiszem, nem is maga a kivitelezés, hanem előtte a megfigyelés, a környezetünk rendes lemonitorozása. Pontosan tudnunk kell, hova fonhatjuk a "hálónk", s azt is, hogy a lehetőségek közül hova érdemes. Nem tűnik olyan bonyolultnak a dolog ugyanakkor nem árt komolyabb tapasztalatokat gyűjtenem majd ehhez. Most viszont Mariko-sensei már kijelölte a lényegesebb pontokat, ahova köthetem az egyeneseim.

A másik fontos dolog, hogy gyors legyek, hiszen mit ér egy “pókháló”, akármilyen sűrű is, ha nagyon lassan jön létre, és az ellenfél háromszor nevetve eltáncol, mire létrehozom. Pontosság, megfigyelés, tempó. Ezek lesznek a hangsúlyosak.

Na jó, ha szégyellősködöm, csak magamra haragítom, essünk neki!

Felidézem magamban azt az érzést, ahogy az Ayatsuitonál megzabolázom a kötelet, és arra gondolok, hogy becélozzam az egyik ágat, épp ahogy a sensei mutatta.

A próbálkozásom sikerrel jár, ha azt nézzük, hogy a drót rátekeredik a fára, igen ám, de túlságosan is az Ayatsuitón járt az eszem, mert ennyi, megakad, rácsavarodik, és kész. Ez így nagyon nem jó, azt hiszem…

- Eto… - inkább rá se nézek a senseiemre, csak visszahúzom a drótom, és újra koncentrálok. Kétségtelen, ez így nem lesz jó… Na jó, váltsunk kétkezes stílusra. Újra elhelyezkedek, ezúttal mindkét kezembe drótot véve. Most én vagyok a pók, aki sző, s bár ellentmondás lehet kissé, drótjaim a kígyók, amelyek körbesiklanak a terepen, hálóvá válva.

Akihiko gyönyörködve pillant rám, s hogy segítsen, két vállamra teszi a kezét. Ettől magabiztosabbnak érzem magam, és koncentrálva fogok neki ismét a feladatnak, a jutsu nevét hangosan ejtve ki.

A hatás… minden csak nem lehengerlő, de ahogy a két drót nekiindul, úgy érzem, ez most jobb próbálkozás volt, és jobban hasonlít ahhoz, ami az eredeti technika, persze rengeteget kell még rajta csiszolni. De talán ez a lényeg.

Újra senseiemre pillantok, várva az ítéletét. Akihiko közben rám mosolyog, oldva feszültségem. Igaz, csak azért képes rá ennyivel, mert most én is úgy érzem, hogy talán jó helyen kapiskálok, mégis szeretném kikérni a senseiem véleményét. Hiszen gondolhatom rosszul, és akkor napok, hetek telhetnek el teljesen feleslegesen.

- Ano... sensei, mit gondol, jó felé gondolkodom a látottak alapján? Persze még rengeteg a tennivaló, csak gondoltam, megspórolnám a tévedések drága idejét, és kikérném a véleményét - mormolom el a mondanivalóm zavartan pillantgatva mindenfelé, csak épp a senseiemre nem, mert zavarban érzem magam, amiért ennyire önállótlan vagyok ...

Shimura Danzou Csüt. Jan. 15 2015, 00:35

// Shiro //

- Mindenképpen előrefelé haladsz, így csakis a jó írányban gondolkodhatsz, persze talán nem a legmegfelelőbb szögben - mondja Mariko, bár mosolya elárulja, hogy tréfás kedve nem múlt el - Persze ez minden új dolog tanulásánál így szokott lenni, ezért meg sem kellett volna szólalnom. Gomenasai, Shiro-san! Mindenesetre én apró súlyokat helyeztem a drótom bizonyos pontjaira, hogy könnyebb legyen írányítanom. Láttál már bábhasználót, Shiro-san? Mert lényegében hasonló az írányítási alapelv, csak persze mi amatőrök vagyunk a bábhasználókkal szemben.
Mariko gyorsan kettőt lép, így egészen közel van hozzád, konkrétan melletted áll. Megfogja a kezedet és három pontra mutat vele. Két vaskos faág és egy kiálló gyökér. Utóbbi nagyobb kihívásnak bizonyul, ha sejted, hogy mire gondolt. De ha nem, akkor is megtudod:
- Azokat a pontokat használd! Persze kezdetleges lesz, de ez a technika sok gyakorlást igényel. És elsősörban a helyzetfelmérést kell gyakorolni. Mert egy tisztás közepén elég nehéz használni, bár nem lehetetlen. - Mariko kacsint egyet.
És hogy semmiképpen ne téveszd szem elől a kijelölt pontokat, három kunait elhajít, hogy megjelöljék a kijelölt helyeket. Persze mostmár akár a kunai tőröket is körbeölelheted drótjaiddal, azokat használva "támasztéknak".

**Shirogane Shiro** Hétf. Jún. 08 2015, 22:03

[Danzou - suman, de nem volt lelkierőm hosszú postra, most sem vagyok teljesen megelégedve magammal ˇˇ' ]

- Csak egyszer, egy egészen kis időre - felelem a kérdésre, de megpróbálom visszaidézni a bábhasználókról tanultakat. Na meg a bábszínházakat, mert bár nem ugyanaz, de azért mégiscsak valahonnan onnan indulhatott a bábok harci eszközként való alkalmazásának ötlete. A marionette-bábuktól talán... Persze nem vagyok szakértő, csak tippelek, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy tulajdonképpen ebből kiindulva értem a sensei gondolatmenetét valamelyest - legalábbis elhiszem, hogy értem. A kijelölt pontok pedig segítik, hogy jobban tudjak összpontosítani. Valahogy minden sokkal kedvezőbbnek tűnik, megnyugodtam, hogy jó úton járok, fókuszáltabb vagyok, hogy kaptam pár tippet segítségképp, és hogy Mariko sensei egyáltalán nem éreztette velem, hogy buta lennék, és hogy tök badarságot kérdeztem, már sokkal kevésbé érzem magam frusztráltan a jelenlétében, nem állítom, hogy eltűnt a szégyenlősségem, de már nem akadályoz, nem tölt el felesleges gátakkal, egyszerűen csak természetemnél fogva megtartom a három lépés távolságot képletesen, de már úgymond nem zavar a jelenléte, és nem érzem magam zavarban, mikor újra megpróbálom kipirultan összetenni a fejemben, hogy mit hogyan is kellene csinálnom.

Már ahogy újra nekikészülök a feladatnak, ellátva apró súlyokkal a drótom, érzem a különbséget. A súlytól kézzel foghatóbb lett a drót, mintha egyszeriben nem csak látnám kiterjedését, de pontosan érezném is. Persze csak képletesen, de tényleg valahogy több lett ennyi apróságtól, érezhetőbb, valóságosabb, és ahogy összepillantunk Akihikoval, tudom, hogy ő is arra gondol, amire én: így sokkal könnyebb lesz irányítani. Ettől nem leszek a mestere a mostani próbálkozásommal, de ügyesebbnek fogom érezni magam, mint korábban. Újra bemérem a három kijelölt pontot, erősen koncentrálva rájuk, és újra felidézem magamban a pókot, aki most én vagyok, és aki most csapdát sző, fogjuk ejtve a áldozatát, a szerencsétlen kis rovart - na jó, nem olyan szerencsétlen, nagyon kell vigyázni majd élesben, hogy ne döfje majd agyon azt a pókot... De most magabiztos ragadozónak kell lennem, aki el akarja kapni áldozatát, hát megkomolyodik az arcom, ahogy újra elismétlem határozottan a technika nevét, és útjára bocsátom a drótom.

A csoda viszont elmarad, mert egy fontos dolgot kihagytam, szépen mellé is megy a célzás, és a drót élettelenül hullik a földre, hogy megint elpiruljak, ahogy rám pillant Akihiko kissé értetlenül. El is feledkezem senseiemről, úgy védekezek barátom szemrehányó pillantása ellen.

- Suman, de elfelejtettem, hogy a súlyoktól nehezebb lesz a drót, és ezt tökre nem kalkuláltam bele a célzásba! Mindjárt... a következő jobb lesz, szóval ne nézz rám ilyen szemrehányóan, Akihiko!

Barátom előtt megszégyenülten tekerem vissza fel a drótot a markomba fogva, majd mély levegőt veszek, és lassan fújom ki, hogy megnyugodjak. Most jobb lesz, most nem felejtem el ezt az "apróságot", és célba fogok találni! (Főleg, mert ha nem sikerül, Akihiko istenesen hátba fog vágni, hogy szedjem már össze magam. Ő is izgatott, hogy végre valami újat tanulhatunk, és iszonyatosan haragudna, ha nem járnánk sikerrel, és ránk unna a tanár, márpedig nem vagyok valami ügyes, szóval elég nagy a nyomás...)

Újra felnézek a kiválasztott célpontokra, és megint magam elé képzelem a pókot, most egyszerűen kilövellem a pókhálóimat, a súlyosabb pókhálóimat, a kézzel fogható, kissé nehezebb pókhálóimat, és teleszövöm a terepet! Ismét elhagyja az ajkaim a technika neve, és újra nekilendítem a kezem, s most valóban sikerül eltalálnom a célpontokat. Sikerélmény kerít hatalmába, de ahogy jobban szemügyre veszem, mit is alkottam, a lelkesedésem lehűl. Igen, a célokat eltaláltam, de ez még nem több annál, hogy a drótom ahol találkozik, ugyan "összeáll", de ennyi, mintha három helyre céloztam volna egy Ayatsuitot, amelyek út közben találkoztak, de ez még vajmi kevés.

A tapasztalat szinte pofon vág felrázva. Ez a jutsu, még ha elméletben talán mondhatom, hogy összeállt körülbelül, iszonyatosan nehéz, és nem csak rengeteg mindenre kell figyelni, de sokkal fürgébbnek is kell lennem hozzá, hogy megfelelő mennyiségű drótot feszítsek ki a környezetemben, hogy az valóban áthatolhatatlannak tetsző pókháló legyen, amelybe valóban beleakad egy rovar, és nem körbeneveti, keresztültépve fullánkjával.

Így kezdődik meg az egész napos komoly próbálkozássorozat.

Mariko sensei bátorít, én pedig igyekszem minden tőlem telhetőt megtéve újra és újra nekiállni a technikának, amely ugyan megvan nagyjából, de mégsem áll még össze. A hálóm sűrűsödik, alakul, de még este is messze van a tökéletestől, amelyet szeretnénk elérni hárman, Mariko sensei, Akihiko és én. Erőmnek viszont a végére érek, és végül abban egyezünk ki a senseijel, hogy egy kicsit gyakorlom, érlelem magamban a technikát, és egy hét múlva ismét találkozzunk itt, amikor is újra lesz ideje teljesen velem foglalkozni.Úgy érzem, azt látja, hogy alakul, csak még hiányzik egy kis apróság, egy szikra, a gyakorlat olyan szintje, amely már belobbantja a technikát, és működőképessé válik majd, amit nekem kell csiholnom magamban, ő nem tud sok mindent hozzátenni, csak talán akkor, ha már látja, mi az, ami félreértés, és mi az, ami csak a tapasztalatlanság és edzetlenség miatti hiányosság.

Akihikoval másnap reggel megtervezzük, hogyan is kellene gyakorolni. Az első két napban csak újra és újra megpróbáljuk behálózni az kiképzőterep célpontjait, majd mikor már sűrűbbnek tűnik, megpróbálunk keresztülhatolni rajta, megtapasztalva a térbeliséget, hogy hogyan alakul a térben az, amit elképzeltünk, ez alapján igyekszem sűrűsíteni, áthelyezni, átalakítani a "pókhálómat", aztán megpróbáljuk ugyanezt mozgás közben létrehozni, elképzelve, hogy épp küzdünk - bár ez nekem nem olyan egyszerű, mert folyton feldereng bennem az a támadóm, aki előttem vesztette az életét, a halál első sokkja, a tehetetlenség kétségbeejtően tagokat fagyasztó, maró érzése, a zavarodott fájdalom, a rettegés, a félelem, és még ezernyi behatárolhatatlan érzésfoszlány. Akihiko azonban hajtott tovább, folyamatosan ismételgetve - még össze is vitatkoztunk emiatt -, hogy ha ezt a kis akadályt sem vagyok képes legyőzni, sosem fogom tudni megvalósítani a célom, hogy mellettem soha többé ne haljon meg senki, ha én nem engedem, akkor se, ha az az illető történetesen ellenség. Márpedig én sosem akarom majd megengedni! Bőgök hát, a fogam csikorgatom, hisztizek, de mégis csinálom, igyekszem koncentrálni, elhessegetni a képet, majd átalakítani olyanná, ahol nem dermedt tehetetlenség közepette bámulom csak az eseményeket, hanem a technika segítségével fogságba ejtek mindenkit, hogy se magában, se másban ne tehessen semmilyen kárt. Igazából fogalmam sincs, jól csinálom-e, ráadásul először pont a dekoncentráltság miatt még heveny visszaesést is produkálok, amely még inkább csak elkeserít, de az utolsó napon kezdem úgy érezni, hogy talán kezd értelme lenni az egésznek, Akihiko szerint legalábbis szépen haladunk. Márpedig ő mindig kegyetlenül hajt, így kedves mosolya jó érzéssel tölt el. Fáradtan, utolsóként ismét megpróbálkozom a jutsu álló, nyugalmi helyzetből való kivitelezésével, és számomra kielégítő az eredmény. Nem biztos, hogy hibátlan, de azt hiszem, ahhoz, hogy azokat észrevegyem, már szükség lesz Mariko sensei útmutatására is.

Pont emiatt nehezen jön álom a szememre, folyamatosan úja és újra lejátszom magamban az érzést, ahogy a szerintem kielégítő eredményt létrehoztam, s még álmomban is egyfolytában Harigane Sakukat alkotok. Nem csoda, ha úgy érzem, piszkosul hamar érkezett el a reggel, és kifejezetten nyomorultul érzem magam, és kis híján belealszom a reggelimbe, csak Akihiko szemfülességének köszönhetem, hogy nem fejelek bele a müzlimbe.

- Nem tudom, Akihiko, hogy fog sikerülni a jutsu a sensei előtt. Minden tagom fáj, és nem tudok koncentrálni, zúg a fejem - nyavalygok láthatatlan barátomnak, aki csak rázza a fejét, hogy egyrészt ne hisztizzek, másrészt nem lesz gond, harmadrészt meg szedjem össze magam. Ilyen hangulatban érünk a kiképzőterepekhez, ahol apró görcsbe rándul a gyomrom, ahogy próbálom kiszúrni Mariko senseit, aki ahogy előbukkan, vidáman köszönt, mintha nem látszódna elnyúzott arcomon minden szenvedésem és izgulásom. De végül nem kerülhetem el a dolgot, be kell mutatnom, mire jutottam. Hát felelevenítem a korábbi három pontot, rájuk mutatva, és megpróbálok koncentrálni. A szívem a torkomban dobog, de törekszem megint felidézni a tegnapi érzéseket, majd megragadom a drótot, rászegezem a tekintetem a célpontokra, és "kieresztem a szellemet a palackból": - Harigane Saku!

Shimura Danzou Csüt. Júl. 16 2015, 14:48

A lány kitartása és elszántsága végül sikerrel járt. Szépen és alaposan hajtotta végre a technikát, noha bőven érződött rajta, hogy a kimerültség kissé azért hátráltatja a leányzót.

A Sensei saját enyhén ídétlen módján gratulált neki. Minden bizonnyal hasznát veszi még ennek a technikának Shiro, elvégre sokoldalú és hasznos jutsuról van szó. És most, hogy a Sensei közölte, ideje kipihenni magát, már szabadon távozhat akár. Mindenesetre a továbbiakban még nem árt egy keveset gyakorolni, de ez már a jövő szele.

// Gratulálok, írd fel a technikát nyugodtan. Emellett még + 8 chakrával is jutalmazlak //

**Shirogane Shiro** Csüt. Aug. 20 2015, 15:02

[Danzou - vége]

A jutsu életre kel a kezeim között, és pont olyanra sikeredik, mint egy nappal ezelőtt. Saját magammal némiképp megelégedve fordulok a sensei felé izgatottan, neki mi a véleménye. Szinte már hallom, hogy kezd újabb tanácsokba, mikor szóra nyílnak ajkai, de őszinte megilletődésemre csak megdicsér. Igaz, hozzáteszi, hogy nem árt még gyakorolni, hogy teljesen biztos legyek magamban, de mosolyogva elsőnek inkább azt javasolja, hogy pihenjek egy nagyot.

Elmosolyodom, mert értem és érzem is a saját bőrömön a célzást. Köszönetet mondva hajolok meg, és a fáradtság ellenére boldogan, ugrándozva iramodok hazafelé Akihikova, ahol először izgatottan elmeséljük, mi is történt, majd mint a kisgyerekek, egyszerűen bealszunk a székre.

//Köszönöm szépen a mesélést, és a türelmet x3 //

**Hakkyou Katsumi** Kedd Nov. 10 2015, 21:05

//Kaibutsu Hiroto//

Merengés! Sajnos ez fogta el Katsumit, amikor Otome-san rendkívüli ügyességgel eltűnt aztán feltűnt máshol. Párszori bemutatás csupán a kezdet volt. Nem volt elég ideje Katsuminak megéreznie/megfigyelnie a chakraáramlást, ezért inkább magának kell rájönnie a dolog nyitjára. Az egyértelmű, hogy ez egy kiváló szabotőri módszer, de most már dolgoznia kell azon, hogy ő maga is nekiálljon.

…Az első próba!...

Nőszemélyünk összetette a kezét, majd koncentrált. Forrt benne a chakra, és érezte, hogy a használható energiák kezdenek felszabadulni. Csakhogy ezek az energiák nem áramolhatnak ki a külvilágba! Bent kell tartania, hiszen a testet kell eljuttatni a kezdőhelytől egy teljesen más helyre. Az első félóra ezzel telt el, ezért nem is, mert egyből alkalmazni a technikát. Végül megindult!
A technika abból sikeres volt, hogy eltűnt, de amikor egy fatörzs megakadályozta az útvonalát, apró női hangon felsikított. Szegénykém elájult egy háromnegyed órára. Amikor kelt fel lassan feltápászkodva, érezte, hogy sebes a homloka.
- Én barom!
Ez a szokása az obszcén szavaktól eltekintve még nem volt gond, mert nem volt körülötte senki, de amikor szokásához híven, homlokon csapta magát tenyerével. Vékony női hangon üvöltött egyet, s örült neki azért, hogy ezt, legalább ezt senki nem látta. Belegondolva már ő is röhögött volna saját balgaságán, de inkább elmosolyodott. Most már rájött, hogy érdemesebb először nyílt terepen próbálkoznia.

…A harmincnyolcadik próba!...

Katsumin sebek ékeskedtek! Ahogy egyre jobban ment a technika, és már az ugrás kihelyezése is egyre jobban ment egyre nagyobb távolságot tett meg a támpontból, csakhogy az eltelt idő alatt egyre jobban utálni kezdte a bokrokat és a fákat. De valahogy ez a küzdködés annyira nosztalgikus volt. Némi emlékfoszlányok támadták meg elméjét az amnézia ellenére, s valahogy szeretetet érzett, ezért nem is adta fel. Chakra irányítás egyre jobban sikeredett, érezte, hogy a teste már csak nagyon minimálisan áramoltat kifele chakrát, viszont az a kiáramlott chakra különösen kavargott körülötte. Nem is foglalkozott vele! Viszont tudta, hogy már csak precízen finomítania kell a technikán.

**Kaibutsu Hiroto** Csüt. Nov. 12 2015, 20:05

//A helyesírásra jobban figyelj oda! Magát a technikát még nem kellett volna elpróbálnod, csak a testen belüli chakra irányítását kellett volna gyakorolnod!//

Omote unottan bámulja a próbálkozásaidat. Semmilyen tanácsot nem ad, de még nyomát sem adja annak, hogy jó nyomon jársz, vagy esetleg vakvágányon. Nem számolja hányszor próbálkozol, de egy idő után int neked, hogy menj oda hozzá. Ha oda mész azonnal belekezd a mondandójába.
- Nem rossz, amit csinálsz, csak egy picit nagyon... - mondja. - Túl sok chakrát ölsz a technikába. Meg kell tanulnod helyesen kontrollálni a benned szunnyadó erőt! - Ekkor feláll és a lábára mutat.
- A chakránkat rengeteg módon fel tudjuk használni. Akár még a fizikai erőnket is növelhetjük vele, vagy csinálhatunk olyan dolgokat, amire az átlag ember nem képes. A következő feladatod az lesz, hogy helyből elugorj a gyakorlótér egyik végéből a másikba. Ehhez pusztán annyit kell csinálnod, hogy a lábadba vezeted a chakrádat, majd ugrasz egyet. Az ugrás akkor lesz tökéletes, ha nem hagysz semmilyen nyomot a talajon. Nem segítek többet, neked kell eltalálni, hogy mennyi chakra elég ahhoz, hogy megugord a távot úgy, hogy nem hagysz különösebb nyomot magad után!

//Minimum 10 sor legyen az ugró gyakorlat! Smile

//

**Hakkyou Katsumi** Hétf. Nov. 16 2015, 09:27

Katsumi eltűnődött a tapasztalt szavakon, viszont zavarta, hogy tananyagszerűen, és nem jó tanácsként járult hozzá a mondandó. Semmi olyasmiről nincs szó, hogy Omote-donoban bízna, vagy gondoskodást szeretne tőle, csak lekezelőnek érzi az okító szavakat és a hangsúlyt, még ha maga a tény, a valóság nem biztos, hogy az.
Erőt vett magán, majd nagyot sóhajtott. Megalkotott egy kézjelet, és koncentrált. Most a lábába próbálta sűrűsíteni Chakráját, mivel rájött, hogy nem adott pontokba koncentrálódott energiái, hanem testén belül, kicsapongás nélkül próbálta szétárasztani egész testében.
Egyenletesen vette a levegőt, szinte jelenlétét alig lehetett érezni. A peches nap annak ellenére folytatódott tovább, mert összerobbant a talaj nőszemélyünk alatt. Túl sok chakra sűrűsödött talpaiba, s emiatt hatalmasat orra bukott.
A szégyen áthatotta elméjét, s ha nem lenne nagylány, talán még sírna is. Most csak egy könny csordult ki szemén, ahogy karjaival megtartotta magát és popójára huppant. Gondolkodni kezdett, vajon hol rontotta el, hiszen ez egyértelmű jel. Mire fejét lehorgasztotta amnéziája ellenére egy emlékkép és tanács ugrott be neki.
Az emlékben Katsumi talán tíz éves lehetett. Nem tudta kivenni milyen helyen ücsörgött japán ülésben, szorította a fekete hakamájának szövetét. Annyi biztos, hogy komoran előre dőlt, s kézfejét könnyei áztatták halkan.
Mégis meleg ölelést érzett, amitől jobb kedve lett, pedig nem látott semmilyen kart, csupán annak halovány körvonalait, s némi fehér hajat. Majd egy kellemes férfihang járja át tudatát, amitől az itteni valóságban ücsörgő Katsumit és az emlékképen lévő leánykát mosolyra csalta.

~ Ne add fel! Még csak szellő vagy. Ne akarj egyből viharban tomboló szél lenni. Van idő! Olyan vagy, mint egy aranyos szellő, de van ereje! Csúsztasd a talpad, miközben úgy érzed, hogy a szellemi energiád könnyedséggel és stabilan morajlik talpad felületén, s határozottan tedd meg, amit meg kell tenned… ~

Hősnőnk vidámabban és magabiztosabban állt fel, emlékezve a baráti szavakra. Szemében a magabiztosság sugárzódott, majd némi sóhaj után megnyugodott. Csúsztatta pár centire előre a talpát, miközben kisebb nagyobb impulzusban erősítette meg azon felületen Chakráját. Változtatta folyamatosan helyét, de kör körösen. Néha kevésnek, néha soknak érezte energiáit, amiknek jelei mutatkoztak. Néhol a talaj apró pontokban feltöredezett, néhol minimálisan megsüppedt, valahol normális maradt.
Eljött talán az idő!
Elrugaszkodott! Érezte, hogy csendesen indult neki, és halad. Nagyon megörült a sikerének! a szellőként vált szét a levegő arcán, és mosolyának gödröcskéin összegyűlt egy pici, majd ment tovább.
~ Nyisd ki a szemed, azért lásd hova lépsz! ~ Felcsengett az a kellemes férfihang újra az emlékből. Ezért Katsumi kinyitotta szemét, ki is tágult a szeme, amikor egy újabb fa akadályozta útját, s nagy harci kedvvel mégis könnyedén talpát a fa törzsére simította, tenyere szintén követte feljebb ezt a mozdulatot, majd csendesen végig csúszott a fatörzsön a másik oldalra, majd lelépett egyszerűen a fáról. Ennek nagyon megörült, majd újabb próbát tett!
A következő természetesen nem ilyen könnyedén ment, a gyakorló tér másik felén lévő fa megint „megsimogatta” homlokát. A koppanást az egész gyakorlótéren lehetett hallani, de nőszemélyünk nem adta fel. Újra és Újra és Újra!
Ebből állt ezután a gyakorlata, s már a vége fele nem perzselődött meg a talaj. Amint földet ért, már azonnal ugrott is el ezzel a módszerrel a tér másik felére, ahogy parancsba volt adva. talán már közel jár, de úgy sejtette, hogy még csiszolatlan a technika, még nem az igazi!

**Kaibutsu Hiroto** Kedd Dec. 01 2015, 17:37

A tanítód csendben figyeli a próbálkozásaidat, majd amikor sikerül úgy elugranod az alap helyedről, hogy nem csinálsz komoly kárt a talajon, tapsol egyet. Egészen eddig a kerítésen ült és úgy figyelt téged. Most viszont leugrik onnan, kicsit megmozgatja magát, majd megszólal.
- Most próbáld meg a Shunshint! - mondja. - Most már valamennyivel jobb, a chakra irányításod, de azért ne bízd el magad! Sokat kell még gyakorolnod. Viszont ha most sikerül egy tökéletes Shunshint összehoznod, akkor ugrunk a következő feladatra.

//Most már elég ha kb 5 sor magáról a shunshinról szól és akkor részemről megyünk tovább. Majd egy staff eldönti, hogy elég lesz-e.//

**Hakkyou Katsumi** Pént. Dec. 04 2015, 19:52

*Nőszemélyünk maga elé meredt, korábban se bízott meg magában, hogy tökéletesen elsajátította a technikát, viszont annyi magabiztosságot érzett, hogy meg tudja oldani a kivitelezést. Két próbát tett, hogy megbizonyosodjon az elsajátításról.

Így is tett!

Megformálta a kézjeleket! Áramoltatta a Chakráját a testében, hogy stabil alapokat nyújtson a technikának. Szétáramoltatta a testében az energiát, de a legtöbbet és összetetten a talpába koncentrálta. Kiszemelte közben a helyszínt, hogy hova fog érkezni, innentől kezdve kipipálhatta önmagának és a technikának a feltételeit. Halk suttogás gördült le ajkán, hogy a technika nevével tudatosítsa önmagában a ninjutsut. Épphogy csúsztatta a talpát a földön pár miniméterrel a talajon, majd elrugaszkodott.
Helyét a felszálló füstkísérte, és a Nap sütötte terebélyes lombú fa árnyékára érkezett, hiszen ninjaként tudta, hogy a az árny szabotőr, azaz shinobi alapelve a rejtőzés, és az áldozat akkor tudja meg a shinobi létezését, amikor a shinobi már végre hajtotta a célját.
Természetesen az egyik alapelv, a jelenlét eltitkolása fontos, de egy magasabban képzett ninja könnyen lerántja ezt a titokfátylat Katsumi kisasszonyról.

Katsumi bár komoran bújt elő, de a megbizonyosodással úgy érezte, hogy meg kell próbálni a következő lépést, ami minden technika elvárása, a kombinálás! A szüksége azért fontos, hogy ha harc van, nem állhatunk el még hat másodpercre sem. Hat másodperc alatt sokminden történhet. A legjobban úgy tudjuk a technikákat alkalmazni a harcban, ha a különböző helyzetekben kombináljuk, hogy megtörténjen a folyamatosság.

A második kitétel következett, amit önmagának szánt!

Higgadtan neki eredt a futásnak, majd a piros tekercsét messze maga elé dobta. Kézjeleket megformálása után elrugaszkodott, de húsz centiméter különbséggel érkezett a tekercshez. A tekercsből aktivált egy kunait, majd a tekercset fel libbentette, amitől a kunai a levegőbe került. Intenzíven ismételte a kéz formákat, és elrugaszkodott. Most tizenkét centire volt a kiszemelt célpontjától, most máshogy kalkulálta a helyszín célzást.
A kunai végét elkapta, majd ahogy a teste vízszintes testhelyzetben 200 fokot fordult a saját hosszában elhelyezkedő, képzeletbeli tengelyén eldobta a fegyvert.
A fegyverek használatát évek óta tanulja és sajátítja el, amióta a Fegyverkészítők Szövetségének tagja. A kiegyensúlyozott kunai mégis a vártnál tizenöt centivel balra találta el a vaskos tönköt, amelynek a kérgét hasította fel.

Katsumi elégedetlen volt az eredménnyel, de most már tudja, hogy bár sokat kell csiszolni technikáján, de a Jutsu elsajátítása megtörtént, s innentől kezdve most már csak a gyakorlásokon múlik a ninjutsu sikeressége.*

//Elnézést, hogy nem öt sor lett, gondoltam egy méltó befejezést akarok írni a technikának és a tanítómnak. Remélem élvezettel lehet olvasni és érthető. Éjszakás műszak nagyon húzós, így ennek ellenére remélem, hogy igényes postot írtam. A helyesírási hibákért előre bocsánatot kérek, mennem kell lassan dolgozni.//

Shimura Danzou Csüt. Dec. 10 2015, 11:15

// Ellenőrzés: Szép volt, gratulálok. Írd fel a Shunshint, ezen felül pedig +8 chakrával is jutalmazlak. Csak így tovább ^^ //

**Kage Ijin** Kedd Jún. 07 2016, 15:48

Verőfényes napsütés ami felkelti kér hősünket a szobájában. Raukai, Ijin legjobb barátja és társa, kicsi szereplőnk mellkasán aludt az éjjel, mivel szereti gazdája, és egyben barátja, közelgését. Mindketten ásítanak, Raukai nyújtózkodik egyet Ijin mellkasán, de nyújtózkodás közben karmai is előjönnek és megvágják kissé Ijint. - Aucs! ez Fájt. - Fogja Ijin a mellkasát. - Hoppá. Ne haragudj. - Mondta Raukai, majd a földre ugrott. - Tudod milyen nap van ma? - Kérdezi Ijin a társától. - Nem. milyen? - Néz kérdően és farkat csóválva Raukai. - Ma megtanulunk egy újabb technikát. Az akadémiai óra a kiképző terepen lesz - Mondja mosolyogva Ijin, és kikel az ágyból. Felveszi rövidnadrágját és fekete rövid ujjú pulóverét, majd rá a szürke pulcsit, és természetesen a hátra fordított full cap sem maradhat el. - Kezdődhet a menet? - Mondja, majd Raukai az ágyra onnan, meg kis hősünk buksijára ugrik. - Mehet.- Azzal futva indulnak lefelé a lépcsőn, majd a konyhába, ahol kiszedik a reggelit. Ijin egy kis tojást eszik, míg Raukai egy nagy szelet húst. -3...2...1...Start!- azzal neki kezdenek enni, és a verseny meg sem áll amíg minden falat el nem fogyott. Ezúttal Raukai volt az éhesebb. Mire Ijin befejezte, ő már felugrott az asztalra. - Most én nyertem. - Mondja a kis farkas büszkén, miközben farkával az asztalt sepri. - Ügyes voltál.- Dicséri meg barátját kis hősünk, majd magához emeli és felteszi a fejére, de Raukai leugrik az asztalra, majd onnan a földre. -Most sétálnék, ha nem baj. Legalább felébredek. - Mondja Raukai farkat csóválva. - Persze, hogy nem baj. - Miután Ijin minden felszerelését össze szedte, elindul az ajtón kifelé, de még vissza kiabál. -Anya! Elmentem órára, majd jövök! - Azzal becsukta az ajtót és elindultak. - Fent vagy lent? - Nézett le Ijin kis barátjára. - Legyen most fent. Legalább bemelegítünk. - Nézett Raukai előre és megnyújtóztatta izmait, majd futásnak eredt és a legközelebbi háztetőre felugrott. - Megint verseny? - Néz kédőn Ijin Raukaira. -Hát persze. Ebben úgy is én vagyok a jobb - Emelte meg jobb melső lábát Raukai és Alfaként emelte fel a fejét. -Ne hogy azt hidd. - Mosolyodott el Ijin, majd egy kettőre Raukai mellett termett. - 3...2...1...Start! - Azzal mind a ketten megiramodtak és háztetőről háztetőre ugrálva haladtak előre, hogy az egyik, hol a másik előzte meg a másikat. Végül egyszerre értek földet a kiképző terepen, ahol már több diáktársuk is ott volt. - Azt hiszem ez döntetlen. - Mondja fújtatva Ijin. -Igen, ez az - Igazol rá a kis négylábú, aki szintén elfáradt a futásban.

Ajánlott tartalom