Kikötőváros

Nagy levegőt veszek, érzem, hogy tüdőmbe áramlik a dohos, már-már fojtogató levegő. Talán túl régóta vagyok itt, szinte érzem, hogy változik a sok érzelem a levegőben. Amikor idejöttem még kellemesen meleg és barátságos légkör fogadott, ideális hely, hogy itt bújjak el egy ideig. Most viszont olyan sok feszültséget érzek, hogy szinte fájdalmas levegőt vennem. Így nem teszem. Sokáig csak ülök seizában lehunyt szemmel és koncentrálok. Ha valaki belépne azt hihetné, hogy meditálok, de találgatása csak a felszínt súrolná. Mindez a sok koncentrációt és időt igénylő tevékenység nem másra szolgál mint, hogy megfigyelés alatt tartsam kis búvóhelyem környékét. Nem messze táboroztam le a kikötővárostól. Még itt is hallani a kék égen repülő boldog sirályok hangját amint a halakat fogják ki a csillogó vízből. Én is így próbálom kiszűrni a hangokat és a különböző chakrákat a veszélyességi zónámban, ám kevesebb sikerrel. Egyenlőre csend van. Chakra - érzékelés félre és most inkább csak hallgatózom. Hallom a kőfalon lecsúszó vízcseppek hangját. Sok évembe telt, hogy megtanuljam kikapcsolni az összes érzékemet és csak azt ébren tartani amelyre szükségem van. Ekkor a magas és száraz fű susogását hallom. Öt méterre a búvőhelyemtől? Nem. Most már mindössze négy... csökken: három. Ekkor megáll. Mi lehet a baj? Nem akar megölni? Át váltok chakra-érzékelésre. Megugrott a körülöttem lévő chakra összege. Egy shinobi van három méterre a bejárattól, úgyhogy csak hat méterre tőlem. A kardom mint mindig most is mellettem fekszik a nedves földön. Használhatnám. Megölhetném, de ő is engem. Kinyitom a szemem, mire elhagy az érzékelős képességem. Amint hozzászokik a szemem a fényhez, körültekintek a kis (barlangnak nem nevezhető) "lyukban" és felállok. Nyár van, a levegő meleg és fülledt. Úgy döntök nem veszem fel a szürkés-kék poncsómat, az általános fekete ujjatlanhoz most egy mindössze térdig érő fekete nadrágot viselek. Már egy napja van rajtam, mégsem látszik meg semmi.Kardomat a kezembe veszem és óvatos léptekkel haladok a kijárat felé. Ahogy kinézek, meglátok egy alakot az árnyékban. Háttal áll nekem így kiváló célpontot nyújt. A kérdés csak az, hogy megöljem el vagy sem. Tud a tartózkodási helyemről és bizonyára hozzám jött. Vagy értem. A kard megremeg a kezemben. Ilyen még csak egyszer történt és azóta sem sokat remegek, de most mégis... talán nem szabad megölnöm. Mindezek után meglengetem a kezemben fegyveremet és megszólalok. 
- Ki vagy? Miért jöttél ide? 
Erre ő nem válaszol csak lassan felém fordul. Még mindig nem látom jól az arcát, de a szemeit ki tudom venni. Nem egy gyilkos , hanem egy elveszett shinobi szemei. 
- Nem kell tőlem tartanod.- válaszolja nyugodt hangon- Azért jöttem, hogy ajánlatot tegyek. 
Elmosolyodik. Én zavarodottan bólintok, erre ő újra megszólal immár biztosabb hangnemben. 

//Masayo- Kezdetek//

A férfin látszik, hogy tapasztalt harcos, ha tippelned kéne 35 év körülire saccolnád. Szinte az egész testét a szamurájok páncéljára hasonlító ruha fedi, de látszik rajta, hogy valójában ninja, ahogy az is, hogy nem ma kezdte a szakmát. Megfordul és a szemedbe néz. Egyből érzed, hogy itt többről van szó, mint egy életedre törő sors társad. Valamiért úgy érzed, hogy megbízhatsz benne, a szeméből bátorítás és kedvesség sugárzik. Nem akar megölni, ha azt akarná, akkor gondolkodás nélkül megtehette volna. Esélyed sem lenne védekezni, már rég halott lennél. A fejét is sisak védi, de az arca kivehető.
- Miért jöttél?- Teszed fel a kérdést.
- Ajánlatot tenni! Megbízóm hosszú ideje keres embereket, téged pedig hosszú ideje figyelünk. Kölcsönösen jól járunk, ha együtt működünk. Egyelőre még a megbízóm nem tud rólad, de ha sikerrel teljesíted a próbát, akkor biztosíthatlak, hogy tudni fog rólad. Igaz még sok mindent kell megtenned, hogy személyesen találkozhass vele. Érdekel a dolog? 
Teszi fel a kérdést az ismeretlen férfi, bár ez inkább már el is van döntve és nem te döntöttél, ezt érzed. Talán érdemes megfontolni a dolgot, bár nem igazán van választásod, hogy  Ha igent mondasz a férfi reagál.
- Bizalmam feléd nincsen, de ha te megbízol bennem, akkor én is azt teszem. Shinobik között már csak így szokás. Pontosan tudni fogom, hogy te mit döntesz. Ha nemet mondasz, akkor az életeddel fizetsz.
Ezzel elővesz egy egyszerű pénztárcát, majd feléd hajítja.
- Itt van 2000 ryou ebből kisebb fegyverekre és eszközökre futja, 2 nap múlva találkozzunk pontban 2 órakor Otafoku gai határában. Akkor elmondok mindent, amit a megbízásról tudni kell, ahogy a fizetségről is.
Na vajon neked megér-e 2000 ryout a becsületed vagy ennyi pénz miatt te hajlandó vagy eladni a becsületedet és inkább lelépsz, tudva, hogy az az életedbe kerül. Érzed, hogy a férfi nem csak halandzsázik arról, hogy itt az életed a tét. Még most mondhatod, hogy nem, de akkor egy lehetőséget elszalasztasz, hogy társakat találj, még ha ezek érdekből is vannak melletted és nem éppen a te érdekeidet nézik, bár remélhetőleg te is megtanultad, hogy ez bizony "Shinobik között már csak így megy!"

//NJK-t légy szíves ne irányíts, mert az én vagyok. 2 napot írd le, hogy mit teszel, veszel-e valamit, a gondolatok, amik a fejedben vannak stb 6 órás utat számolj a rejtekhelyedtől a célállomásig//

Érdekes ajánlat, bár utálom, ha megmondják mit tegyek. A férfi érthetően jelezte, hogy el kell fogadnom az ajánlatot. Vagy meghalok. megfordul a fejemben, hogy harcolok, de eszembe jut: nem halhatok meg, különben a szüleim nem nyugodhatnak még békében. Vonakodva, de rábólintok az ajánlatra és elveszem a tárcát a férfitól. Tiszteletem jeléül meghajolok és megvárom amíg ő távozik. Nincs értelme visszamenni a poshadt kis barlangba, így körülnézek, hátha találok egy botot vagy letört ágat a földön. Öt percen belül egy kis darab gallyal térek vissza a barlang elé. Keresek egy puszta, a fű által elkerült területet és a porba lerajzolom a Tűz földjének térképét. Elég kezdetlegesre sikerült, de az én célomnak éppen megfelelő. Berajzolom a Kikötővárost és Otafuku Gai-t. Körülbelül 6 órásnak tippelem meg az utat. Nem túl nagy távolság és, ha még most elindulok, napnyugta után egy órával fogok odaérni. Lehajolok és óvatosan úgy rendezem a homokot, hogy ne látszódjon semmi ami a nyomomra vezetne. Ideje indulnom. 
Egy órája megállás nélkül utazom. Egy kicsit sem fáradtam el (elveszett ninjaként sokat kell vándorolnom), de farkaséhes lettem. A tűző nap meleg, már szinte égető sugarai elől menekülve térek be egy kis falucskába, melynek neve már feledésbe merült. A faluban a szokásos nyüzsgésen kívül is sok volt az ember. Egymásnak nyomódó testek tengerén verekedem át magam, míg végül a szemem sarkából megpillantok egy kis éttermet. Bemegyek, leülök és rendelek a mosolygós pincérnőktől. Mind meglepően fiatal, én már öregnek számíthatom magam mellettük. Amint megérkezik az ételem, két perc alatt magamba tömöm. Nem tudtam lassabban enni, hiszen egy hete csak rizst vettem a számba és azt is csak akkor, ha ráértem. Fizetek. Igen, talán mindenki azt várná egy gyilkostól, hogy lopjon, de ez nem az én szakterületem. Nem sok pénz, mégis a férfi által adott 2000 ryuo- ból fizettem ki. Miután elhagytam az éttermet folytattam az utamat. Negyed óra plusz. 
Legközelebb akkor állok csak meg, amikor kulacsomból az utolsó csepp víz is elfogy. Ugyan az idő enyhült egy kicsit, még mindig forróság van. Szemem csak egy kutat keres. Végül, utam negyedik órájának kezdetén látom meg, szinte jelenésnek tűnik virító kék színével. Amikor odalépek, hirtelen egy fuvallatot érzek a hátam mögött. Épp csak megrezdülnek tőle hosszú hajam tincsei. Egy ember. Agyamban gondolatok ezrei cikáznak ide-oda. Rabló, bandita, shinobi, ANBU... Kanikolo. Végül az elsőt tartom a legvalóságosabbnak. Valaki egy pengét szorít a torkomnak. Nincs túl jó állapotban a kés, nincs éle, így a torkomat nemigen tudja vele elvágni. Egy férfi hangja töri meg a csendet. 
- Te vagy az!- kiálltja- Ezer közül is felismerem az arcot ami a tűzön keresztül tekintet vissza rám. 
Erősen gondolkodom, de nem nagyon jut eszembe semmi. 
- Ha láthatnálak, talán emlékeznék rád.- felelek jéghidegen. 
Ő erre elenged és engedi, hogy lássam. 40 évesnek tűnik, arca meggyötört, szemeiben elkeseredés lángja ég. Ruhája kopottas, de a mellén felfedezek egy klánjelet. Nem nagy és ismert klán, de egyszer megbíztak az egyik ágának kiirtásával. 
- Emlékszel már? Megölted a feleségemet és az egyetlen fiúnkat is! Átkozott gyilkos! - kiáltja és felém szúr, de egyszerűen kivédem. Előhúzom a kardomat és a mellkasának támasztom. 
- Akarja látni a családját? - persze biztosan érti a célzást- Én elküldhetem hozzájuk. Az én lelkem úgyis a sátáné már... legalábbis egy ideig az volt. 
Nem akarok újra ölni, de most választhat. 
- Tedd meg. - kér és erre én a mellkasába mártom a pengém. Jól irányzott szúrás, nem szenved.  
Folytatom az utamat és kissé lehangoltan érkezem meg egy városkába. Elered az eső, ezért magamra kanyarítom a poncsómat és betérek egy fegyverüzletbe. Elég felmutatnom a kardomat és az eladó megérti, hogy ki vagyok. Mutat néhány dolgot. Veszek 20 db senbont, és egy kis üveg mérget a nem halálos, de kínokkal járó fajtából. Maradék pénzemet magammal viszem. 
Estére meg is érkeztem Otafuku Gai- ba. A város esti fényeinél arcomat igyekszem az árnyékban tartani. Az utcán amin én tartózkodom, senki sem sétál. Betérek egy olcsó fogadóba és kiveszek másfél napra egy szobát. 
Az emeleti kis szobában egy ágyat, egy éjjeliszekrényt és egy kancsó vizet találok. Nem nagyon érdekel, hogy hol vagyok, legalább tető van a fejem felett. Lassan álomba merülök, de még mindig kísért a halálba menekült férfi emléke. 
A második nap eseménytelen. Este azonban egy gyerek érkezik az ajtóm elé. Jól ápolt külseje és a kezében tartott levél miatt úgy gondolom, hogy egy hírvivővel van dolgom. Átadja nekem. Felnyitom és elolvasom az üzenetet. "Légy tíz percen belül a város utolsó háza előtt." Tíz perc. Felcsatolom a felszerelésem, a zsebembe csúsztatom a mérget és nekivágok a városnak a szürkületben. 
Végül megérkezem a házhoz. Olyannak tűnik mint a többi. Még öt perc. Ekkor nyílik ki az ajtó.

//Maayo- Kezdetek//

Nagyon sok választásod nincs, hiszen az illető erősebb és érzed, hogy a szavainak súlya van és nem csak a levegőbe beszél. Tényleg képes megtalálni, ami viszont fura, hogy úgy tűnik el, mintha a föld nyelte volna el. A chakrája és a jelenléte is úgy tűnik el, mintha ott sem lett volna. Nem sok időd van gondolkodni, vagyis nem nagyon hagytak időt, de ez már részletkérdés. Két napod van arra, hogy mindent megtegyél azért, hogy a fegyvereid és te magad készen álljál és még oda is kell érned a megbeszélt helyre és időre. Gyorsan cselekszel. Átgondolod hogyan jutsz el a célodhoz, majd okosan el is tünteted a nyomaidat. Az utad eseménytelenül telik, az egyetlen akadály az az ember, aki ki tudja miért jött oda hozzád. Vajon bosszút állni vagy csak azt akarta, hogy az ölje meg, aki a családját is? Ezt már nem nagyon tudod megkérdezni az illetőtől, hiszen te ölted meg épp az imént. Az időjárás sem javítja a kedvedet, amit a gyilkolás után érzel, de arra nem is gondolsz, hogy az eső talán, mondom talán, nem biztos, nem is természetes eredetű. Talán igen talán nem. Ki tudja? A fegyverről maximum azt határozta meg a kereskedő, hogy ninja vagy szamuráj vagy, hiszen ő nem fegyverszakértő, ő csak eladja a készterméket, meg amúgy is honnan kéne ismernie az összes eddigi elkészült híres kardot, már ha a tied híres. Meg aztán honnan kellene tudnia, hogy az a kard a te birtokodban van? Ezzel most nem foglalkozunk. Nem tudod, hogy ki küldte a levelet, mert aláírás nincs és a gyerektől sem tudsz meg semmit. Rohansz a megadott helyre, ahol egy kis várakozás után nyílik az ajtó, de csak egy felvágott nyakú hulla esik ki rajta, majd a férfi lép ki, aki korábban az erszényt adta.
- Szerencséd van, ha 10 perccel korábban jöttél volna, mostanra hallott vagy. Ezek ugyanis az életedre törtek. A levelet is ők küldték, de mivel értékes vagy a számunkra, így megmentettelek. Legközelebb legyél óvatosabb.
Mondja a férfi, majd jelez, hogy kövesd. Az útja visszafelé vezet a faluba, ahol egy szállót néz ki, ahol a tulaj csak úgy odadob neki egy kulcsot. A férfi egyszerű mozdulattal kapja el, mintha egész életében ezt gyakorolta volna, majd lépdelt tovább. Felmentetek egy emeletet, majd a folyosó végén kinyított egy ajtót és jelzett, hogy utánad, miközben felemelte a kezét jelezve, hogy nincs nála fegyver. Meg kell bíznod benne, hiszen ő a megbízód, még ha nem is feltétel nélkül. Ha belépsz a szobába, az nem túl bonyolult. Egy étkező asztal, éjjeli szekrény vízzel és egyszemélyes ágy mellette egy széken összehajtva némi ruha, nem járkálhat az ember mindig egy ruhába, főleg páncél alatt. Férfi az asztalnál helyet kínál, majd megvárja míg leülsz, majd ő is helyet foglal.
- Nem akarom húzni az időt. Nevem Taishi és az Amegami nevében jöttél, talán hallottál rólunk. Ahhoz gyengék vagyunk, hogy komolyabb lépésre szánjuk magunkat és nincs is itt a megfelelő idő. Nem azért kerestelek fel. A holnapi nap után egy fiatal férfi fog a városba jönni, őt kellene elrabolni.
Elmondja a dolgokat, bár nem sok mindent tud meg, majd rád néz és várja a kérdéseidet, hiszen nem sok mindent árult el, hogy pontosan miért kell elrabolni a fiút,mit fognak cserébe kérni és bármi, ami eszedbe jut és tovább vezet, mint amit most tudsz.

//Továbbra is azt kérem, hogy ne irányíts NJK-t. Megölheted a férfit az erdőben, mert az nem befolyásol semmit, de ne küldözgess magadnak levelet sem a "főnököddel", azzal az njk-val, akivel én vagyok.//

Követem a férfit, aki egy szobába vezet. Egyszerűen van berendezve, semmi felesleges felhajtás. Leülök egy kicsi, korhadó fa asztalhoz. Ő velem szembe  foglal helyet és mélyen a szemembe néz. Felfedi a személyét, de nem árul el túl sokat. Hangja mély és acélos. A szemébe nézek, bólintok és erre ő ismerteti a munka feltételeit és mörülményeit. Másfél nap. Elég szűkös idő, de bizonyos értékek mellett átsiklik rajta az ember figyelme. Bizonyos értékek mellett. Elég jól kell indokolnia, hogy elvállaljam. Végül úgy döntök, hogy jöhet a sok kérdés és lassan elkezdem.
- Lehet, hogy elvállalom, de lenne néhány kérdésem. Hol érkezik meg a célszemély a  városba? Milyen körülmények mellett kapjam el? Hova kell vinnem és kinek kell átadnom? Mikor kell ezeket véghezvinnem és végül mennyit fizet?
A férfi egy ideig hallgatásba mélyed. Az én gondolataim mindeközben örvényként kavavarognak. Mi lesz most? Remélem megkapom ezt a munkát mert tetszenek az eddig ismert körülmények. Elkezdek dobolni az ujjaimmal az asztalon. Idegesítő szokás. Mindenkit az őrületbe hajszolok vele. Öt perc után csalódottan hagyom abba. Ennél a férfinál semmi sem válik be? Végül a szemébe nézek ő pedig szólásra nyitja a száját.

Követem a férfit, aki egy szobába vezet. Egyszerűen van berendezve, semmi felesleges felhajtás. Leülök egy kicsi, korhadó fa asztalhoz. Ő velem szembe  foglal helyet és mélyen a szemembe néz. Felfedi a személyét, de nem árul el túl sokat. Hangja mély és acélos. A szemébe nézek, bólintok és erre ő ismerteti a munka feltételeit és mörülményeit. Másfél nap. Elég szűkös idő, de bizonyos értékek mellett átsiklik rajta az ember figyelme. Bizonyos értékek mellett. Elég jól kell indokolnia, hogy elvállaljam. Végül úgy döntök, hogy jöhet a sok kérdés és lassan elkezdem.
- Lehet, hogy elvállalom, de lenne néhány kérdésem. Hol érkezik meg a célszemély a  városba? Milyen körülmények mellett kapjam el? Hova kell vinnem és kinek kell átadnom? Mikor kell ezeket véghezvinnem és végül mennyit fizet?
A férfi egy ideig hallgatásba mélyed. Az én gondolataim mindeközben örvényként kavavarognak. Mi lesz most? Remélem megkapom ezt a munkát mert tetszenek az eddig ismert körülmények. Elkezdek dobolni az ujjaimmal az asztalon. Idegesítő szokás. Mindenkit az őrületbe hajszolok vele. Öt perc után csalódottan hagyom abba. Ennél a férfinál semmi sem válik be? Végül a szemébe nézek ő pedig szólásra nyitja a száját.

//Masayo- Kezdetek//

A férfi, aki a megbízást adja pontosan ezeket a kérdéseket várja, bár még mindig van olyan, amit nem tettél fel, de talán arra is választ kapsz, ha még kérdezel, de az is lehet, hogy kérdés nélkül is megkapod őket. Vagy nem, majd kiderül. A férfi a kérdéseidet hallva válaszol.
- A férfi, Konoha felől érkezik, egy kisebb földesúr legidősebb fia. Elkapni a lehető legdiszkrétebben kell, sem a srácnak, sem az őröknek nem eshet baja, legjobb lenne éjszaka. Ugyan ilyenkor van a legjobban védve, de talán ilyenkor van esélyed leginkább ezt a feltételt teljesíteni. Úgy kell elhoznod a szállásáról, hogy arról ne tudjon senki. - Látszik a férfin, hogy valami nem egészen stimmel a dologgal, de kitalálni nem tudod.- Hova vigyed? A város határában foglak várni, ahol majd én veszem át a fiút. Nem sokáig lesz a faluban, úgyhogy pár napon belül teljesítened kell a küldetést. Előre kapsz még kétezret és ha sikerül a küldetés, akkor további 6 ezret. Ha hasznosnak bizonyulsz a szervezet számára a fizetésed ennél csak több lesz a jövőben.
Mondja el, majd mintha nem is hallaná a kopogást. Acélból vannak az idegei, ami nem csoda, hiszen képzett shinobi. Tudása talán egy kagéval is felér, pedig csak 35 éves és az is látszik, hogy nem ma kezdett. Nem nagyon tudod felidegesíteni a kopogással. A szemedbe néz és érzed, hogy a lelkedig lát, te pedig nem igazán vagy hozzászokva ehhez. Vajon mit teszel? A pénz egyelőre nem sok, de fiatal vagy és ő az első komoly megbízód, talán több is, mint amire számíthatnál és a legjobb, hogy ez csak egy kezdő fizetés, mert ha teljesítesz és meg vannak elégedve ez az összeg csak nőni fog.

Az rengeteg pénz! Suhan át a gondolataimon ez a mondat és olyan kavarodást hagy maga után ami már felér egy agyvérzéssel. Elfogadjam? Vagy mondjak nemet? Megbízhatónak tűnik, de vajon meg tudom e csinálni? Erre önkéntelenül is elmosolyodom, de gyorsan újra a megszokott komolyságot erőltetem az arcomra. Néhány percig csendben gondolkodom és kibámulok az asztal melletti falon elhelyezkedő ablakon. Nézem azt a maroknyi embert aki ilyen későn jár-kel az utcákon. Egy Anya és lánya épp a virágos felé tartanak. Mindketten mosolyognak, de a kicsin látszik, hogy nemrég még könnyek gurultak le kerekded kis arcán. Megfejthetetlen a múltja. A másik oldalon egy pár áll. Szerelmesek. Ezt még ilyen messziről is látni. Elfordítom a fejem mert emlékek törnek rám. Még az Akadémián (ki tudja hol?) nekem is tetszett egy fiú és azt hittem egyszer majd elvesz feleségül. Aztán jött AZ... Nem baj... jobb ez nekem így. Gyorsan, hogy eltereljem valamivel a figyelmem egy terven kezdek gondolkodni. 

//Masayo- Kezdetek//

A pénz valóban több, amit valaha kaptál, hiszen mégis csak elveszett ninja vagy. Itt nem nézik a szintet, csak azt, hogy a küldetést elvégzed-e és túléled-e. Ha nem, akkor keresnek mást, senkit nem érdekel, hogy élsz-e vagy halsz, ők küdetést adnak, majd pénz a végén. Most is így van. A férfi csak néz, nem nagyon erőlködik, hogy kitalálja a gondolataidat, már előre tudja, hogy mit fogsz váaszolni, hiszen ismer téged, talán nem jobban, mint te magadat, de elég embert látott már ahhoz, hogy egy magadfajta 15 éves genninen úgy lásson át, mint ahogy a forró kés hatol át a vajon. Abban sem kételkedik, hogy meg tudod csinálni, hiszen nem látszik rajta, de egy szenzorral van dolgod, aki már korábban felmérte az erődet. A gondolatok akár kiülnek az arcodra, akár nem, a férfi szinte pontsan tudja, hogy már nem is a küldetésen jár a fejed, hanem valahol jóval messzebb. Nem nagyon lepődik meg az igenlő válaszodon, sőt már várta.
- Remek terv, viszont lenne egy kérdésem. Mire gondolsz emlékmódosító méreg alatt? Egyáltalán ne emlékezzen semmire vagy egy konkrét emléket akarsz módosítani? Mennyit szánsz a méregre? Ugyan meg tudom szerezni, de nincs annyi idő, hogy ilyen droggal szolgálni tudjak.
A terved tökéletes, de elfeledkezel egy dologról. A férfi a munkaadód és nem a segítőd. Kérhetsz tőle bármit, de az eszköz vagy bármi árát a fizetésedből fogja levonni, hiszen neki is pénzbe kerül megszerezni és te talán olcsóbban is be tudod szerezni. Ez a méreg viszont igen csak ritka, nem sok méregkeverő képes előállítani és nekik is legalább egy hónapos munka. Ha nincs szerencséd, márpedig ebben az esetben nem igazán jött be a számításod, akkor vagy újratervezel vagy a tervedet a méreg nélkül hajtod végre. Nem kell sok módosítás, de ez már rajtad áll.
- Mi legyen? Kisebb dolgokat be tudok szerezni, de túl nagyot kérsz.
A terved nem igazán érdekli, neki egyetlen dolog kell, márpedig a túsz a megadott helyen és a megadott időben épen és sértetlenül. Ennyi, segít, ha tud, de azért ne rugaszkodjunk el a lehetőségektől és a talajtól.

Átgondolom a dolgot. Nem lehet megszerezni az emlékmódosítót. Rendben akkor megmaradt a nehezebb és kockázatosabb választás.
- Elnézést a kérésért. Tudnom kellett volna, hogy lehetetlen. - lesütöm a szemem - Meg tudom oldani máshogyan is, de akkor veszélyesebb, így többe is fog kerülni. Senbonnal meg tudom oldani az őröket, csak kell egy pontos találat a halántékra és a tarkóra. 
Van még valami ami kellhet? Nem hiszem, mivel nem akarok feltűnést kelteni. Nagy levegőt veszek és gyorsan elhadarom azt a kis csekélységet amire még szükségem van. Ez nem kerül sokba, csak 300 ryu, így a fizetésem sem fog sokkal csökkenni.
- Egy térkép a fogadóról. Ennyi.
Remélem hamarosan távozhatok. Fel kell készülnöm mindenre és az egy nap kevésnek bizonyul. Végül nem mondok semmit csak tovább ülök a széken, hűvös nyugalmat színlelve. Igen. A gyilkosnak mindig nyugodtnak kell lennie. Ezt egy öregtől tanultam a Tea Országában. Aztán egy nap meg akart ölni, így végeztem vele. Be kell teljesítenem a bosszúm. Addig nem halhatok meg. Figyelem a férfit és találgatom, hogy mit fog válaszolni.

//Masayo- Kezdetek//

A férfi csak figyel, nem beszél fölöslegesen és csak azt mondja el, amit kérdezel. Nem kapsz plusz infót és segítséget, csak amire kiváncsi vagy. Ha van még kérdésed vagy kérésed, akkor azt meghallgatja, majd megszólal.
- Nem kell elnézést kérned. A kérés nem lehetetlen, az idő rövid, hogy beszerezzem. A pénz viszont nem fog emelkedni attól, hogy nehezebb a küldetés, mint gondoltad. Tisztázni akarom, hogy én vagyok a megbízó és te a megbízott. A pénzemmel én gazdálkodok, ha jól teljesítesz, akkor kaphatsz többet. Az őrökkel nem lesz gondod, pontosan tudni fogom, ha neki kezdesz. Mire a házhoz érsz az őrök nem fognak gondot jelenteni.
Talán egy probléma megoldva, talán nem. Lehet, hogy olyan érzésed van, hogy valamit elfelejtettél, de az is lehet, hogy csak elhessegeted, de talán nem. Ki tudja? Rajtad kívül senki, talán a férfi, de ebben nem lehetsz biztos. A térkép megszerzése nem egy olyan dolog, ami teljesíthetetlen lenne, sőt gyorsabban megkapod a kért dolgot, mint vártad volna. A férfi a zsebébe nyúl, majd előkap egy térképet, amin a fogadó alaprajza található.
- Tessék! Szeretem tudni, hogy hol hajtok végre feladatot vagy a megbízottak milyen terepen vannak, de a recepción is megtaláltad volna.
Ha körbe nézel, akkor látod, hogy nem hazudik, találsz egy oldal táskát, ahol rengeteg hasonló térkép van összetekerve, némelyiknél látod, hogy mi van ráírva, de a legtöbbnek ez nem látszik, nincs rajta, lekopott vagy csak épp másik irányba van fordulva.
- Ha nincs több kérdésed, akkor mehetsz is, nincs több, amit elmondanék és ki futsz az időből.
Nem áll fel, hogy kikísérjen, de a mozdulatai arról árulkodnak, hogy ha nincs kérdésed, akkor ideje távozni, mert tényleg nincs sok időd végrehajtani a feladatot és minden perc számít ilyenkor.

Bólintok. Végig figyelmesen hallgatom a férfit és teljesen egyetértek vele. Igaza van, de ezt nem merem bevallani. Lassan bólintok és újra elszégyellem magam a fellengzős ötleteum miatt. Amikor látom, hogy valahonnan egy papírt húz elő, kíváncsi leszek. Mikor megmutatja mi ez felismerem: egy térkép a fogadóról. El sem hiszem, hogy megszerezte... Egyre furcsább ez az egész, de nekem nem szbad semmit kérdeznem ezzel kapcsolatban. Én csak végrehajtom a feladatot. Feltűnt az is, hogy milyen titokzatos a férfi. Elgondolkozom. Amegami... Ismerem ezt a nevet, de most nem ismerem fel. Amikor elmondja, hogy már elmehetek, nem is akarom tovább húzni ezt a feledtébb furcsa beszélgetést. Némán felállok és lassan az ajtó felé indulok. Ő nem szól semmit csak mereven és hidegen ül ott. Kinyitom az ajtót és kilépek a hideg esti levegőre. Amilyen gyyorsan csak tudok, átvágok a városon és visszamegyek a fogadóba ahol eddig is megszálltam. Lefeküdtem az ágyra és bámultam a plafont. 
Egy úkabb küldetés. Nem tűnik annyira nehéznek mint amennyire először számítottam. Valami még mindig nem hagy nyugodni. A térképet még tanulmányoznom kell. Előveszem a matrac alól ahová tíz perce rejtettem. Gyújtok egy gyertyát és a fénye mellett kezdem nézegetni a fogadó alaprajzát. Tökéletes. A terv éppen megfelelő lesz. Öt perccel később öeszehajtom a térképet és visszateszem a rejtekhelyére. A gyertyát elfújom és lefekszem. Várom, hogy végre elaludjak, ám tudom, ez csak hiú ábránd.

//Bocsi a késésért, a végén majd szólok az illetékes ellenőrző staffnak a +2 ch érdekében a kitartásodért//

A férfi pontosan tudja, hogy igaza van, jó pár év előnnyel rendelkezik nálad, talán azt is tudja, hogy tudod, hogy igaza van. Vagy nem? ki tudja? Nem s lényeges, az egész küldetés bonyolult és kusza, ahogy a férfi is, vagy csak te vagy még felkészületlen ehhez. Nem tudni, majd kiderül. Érdekes dolgokat vet fel minden mondata, amit elhessegetsz vagy szöget üt a fejedben. Ez is a jövő kérdése, de rajtad múlik, a férfi ezt már nem tudja befolyásolni. A szervezet neve ismerős, de nem tudod hol hallottál már róluk. A szervezet már elég sok mindent elért, így alvilági körökben már van híre, de nem biztos, hogy hozzád is eljutott minden információ, talán ha a harmadát tudhatod annak, ami a valóság és az már optimista becslés.
A férfit ott hagyod és egyből a szobádba mész. Plafont bámulod, de a gondolatok csak úgy cikáznak a fejedben, ki tudja miről, hol a küldetésről, hl az életedről, talán az is megfordul benne, hogy abba kéne hagyni, még a kezdetek előtt. Valamennyi pénzt kaptál, tehát már elkötelezted magad, nem vonhatod vissza a szavad. Az este nagy részét tervezgetéssel töltöd és azt akarod elérni, hogy az álommanó jöjjön és álomba ringasson. Teljesen értelmetlen. Ennyi gondolkodás után az ember nem tud aludni, vagy csak nagyon nehezen és az sem lesz pihentető. A reggel korán jön el, gyorsabban, mint néhányan szeretnék, köztük Masayo sem, de hát dolga van. Holnap érkezik a vendége és elő kell készíteni neki a megfelelő fogadtatást. Vajon mit csinál a lány?

//a találkozó utántól 2 napod volt, 1 letelt, maradt a mai nap az előkészületekre. Kérem a maradék időt kitölteni, egészen addig, amíg a célpont meg nem érkezik a faluba//

//az idő nem akadály számomra, nem rágom szét az emberek fülét//

- Hogy én? - kiáltok fel önkéntelenül is, arcomról lehull a komolyság fátyla és helyette csak egy ideges kislány áll itt. A mérges fogadós összevonja ápolatlan és rendkívül rendezetlen szemöldökeit. 
- Az egyik vendég látta ahogyan éjnek éjjelén kilopózol innen és csak hajnalban térsz vissza. - a vádak  nem hamisak, én pedig szorongani kezdek. 
- Na és a "vendége" minek virraszt át éjszakákat?- kérdeztem vissza csípősen. Tudom, hogy szócsatában talán le tudnám győzni ezt az agyalágyultat, de nem most... most amikor semmit sem aludtam az éjjel és bizony most amikor olyan dolgok forognak kockán mint a jövőm. Erre a kérdésemre már nem kaptam választ, viszont az egyik szobalány készségesen az arcomba nyomta a táskámat és a felszereléseimet, amelyeket természetesen a táska legalján helyeztem el. Csak egy mozdulat lenne... csak egy kis csuklómozdulat és ez a kis zsémbeskedő öreg nem pipázna többet. Megtehetném, de nem teszem. Nem akarom felhíni magamra a figyelmet, főleg nem most amikor fel kell készülnöm a ma esti küldetésemre. Mindezeket összefoglalva remekül érzem magam. Nagy levegőt veszek és újra kinyitom (kontaktlencse nélkül) égszínkék szemeimet. Ridegen pillantok a fogadósra, de végül csak kiöltöm rá a nyelvemet és kisétálok az ajtón, kezemben a cuccaimmal. Nagyszerű. Megint kidobtak. Végtére is mindegy... az ág keskeny volt és kemény, a padló pedig piszkos és éktelen recsegést hallatott minden lépésemkor. El is indulok a legközelebbi erdőbe. 
Kiérek a városka határán túlra és újra a régi vagyok. Érzem a szellő lágy simogatását az arcomon, és a nap sugarait ahogyan táncot lejtenek a bőrömön. Határozott léptekkel indulok el az erdőbe. Amikor megérkezem nekiállok, hogy keressen valami éles követ. Találok is egy jónak tűnő példányt. Hosszúkás alakja éppen megfelelő. Akár csak egy kunai. Bár elismerem annyira nem éles, de nekem megfelel a gyakorláshoz. Nem akarom az eszközöket pazarolni. Elkezdek, hát gyakorolni. Célba-dobok, a kardommal is gyakorolok, és keresek néhány gyógyfüvet... sose lehet tudni. Ezeknek a felismerésére még anya tanított meg mivel virágárus volt. Megint remegek. Megállíthatatlanul és kérlelhetetlenül. Lassan sétálok visszafelé. A fogadó tervrajzát még mindig a kezemben szorongatom és ekkor furcsa ötletem támad... Megváltoztatom az útirányt és az egyik kiszemelt fogadó helyett ahhoz megyek ahova este megjön majd a célszemély. Alaposan végigmérem minden egyes szegletét és megpróbálom fáradt agyammal felfogni, hogy hol kell majd bejutnom. Végül az épület mögött leülök a földre, az ölembe veszem a térképet és egy gyors firkantással kijelölöm az útvonalat. Mikor ezzel elkészülök, betérek egy jobb hírű fogadóba, de csak egy éjszakára. Ezt is a kapott pénzből fizetem és itt nem teszek semmi furcsaságot. Leülök a szoba közepére, úgy ahogyan a barlangban is ültem, és szinte meditálok. Most a küldetésemre koncentrálok. Minden idegszálam erre összpontosít, erre figyel, hogy ne szúrjak el semmit este. Az alvást is sikerül egy órával pótolnom és utána újra meditálni kezdek. Ez megnyugtat. Végül szinte érzem, lassan itt az idő indulni. Előkészítem a felszerelésemet és várok valamire ami jelezhetné, hogy indulhatok. Feszült csend telepedik a szobára és csak az én szaggatott lélegzésem töri meg azt. Alaposan átgondoltam mindent.

Joggal vagy felháborodva, hiszen a vendég te vagy. Mi jogon kér számon a tulaj, hogy éjszaka kalandozol? Kidobtak a szállásodról, holott nincs a házirendben, hogy éjszaka nem lehet kijárkálni. Ő csak elveszi a pénzt és ha a vendég azt mondja, hogy nem látott semmit, akkor még azt is elfelejti, hogy látnia kellett volna valamit. Sok mindent látott, valószínűleg túl sokat, ahogy az is valószínű, hogy pont azért van még élve, mert sokan gondolkodtak úgy, hogy nem akarják magukra felhívni a figyelmüket. A szobalány összerakta a felszerelésedet és a kezedbe nyomta. Látszik, hogy nem szívesen látnak, pedig nem is tudják, hogy mit csináltál és miért. Fontos küldetésed van, bár sokaknak nem tetszik ez, neked a jövődet befolyásolja, azonban nem biztos, hogy jó irányba, az viszont biztos, hogy a célszemélynek megváltozik az élete. A felkészülődés jó dolog te is úgy látod, így az erdőben a gyakorlás jó ötlet, de nem biztos, hogy az utolsó pillanatban már segít. Lehet, hogy aludni kéne, mert a tegnap este nem sok részed volt benne. Ki tudja? A gyógynövények keresése sokat segíthet a lehetőségeiden, de nem biztos, hogy sok hasznát fogod venni. Jobbnál jobb ötleteid vannak vagy valami belső hang adja az intuíciókat? A tervezés és a próbálkozás fontos lépések, de tudni kell őket a helyén kezelni, hiszen a próba nem ér fel az éles bevetéssel. Lassan sötétedik és te találtál helyet, de lassan eljut a tudatodig az, hogy kezdeni kellene vagy lassan indulni kell. Lassan vacsoraidő, utána pedig indulni kellene. Mit teszel? Lesokkolsz az indulás pillanatában? Szívedben félelem vagy magabiztosság lakozik? A kérdések, amire neked kell megtalálnod a válaszokat. Tudod, hogy itt már nem fordulhatsz vissza, egy olyan út áll előtted, amire ha rálépsz nincs visszaút.

Ahogy a kezemet a kilincsre helyezem, ellentétes érzések öntenek el. Mit tegyek? Még visszafordulhatnék. Ekkor szinte késztetést érzek, hogy felpofozzam magam: mégis mi ez a hirtelen gyengeség nálam aki mindig nyugodt? Talán csak a kezdeti idegesség - gondolom először de be kell, hogy lássam ez valami mélyebb mert az apámtól kapott kard vészesen megremeg a kezemben. Próbálom erősebben szorítani, de hirtelen hangos csörömpöléssel a földre esik. Hamarosan én is követem. Ott térdelek a hideg kövön, kezeimmel támasztva magamat és remegek. Szemeim tágra nyílnak... de mégis mitől? Eddig lassú lélegzésem hirtelen gyorsul fel és most szinte kapkodom a levegőt. Mi a franc történik? Behunyom a szemem és keresem, hogy mi zaklathatott fel ennyire. Végül meg is találom az okot amely most megbontotta a nyugalmamat. Valami nem stimmel a küldetéssel... valami nincs rendjén. Felidézem magamban a férfi ideges arcát amikor az elrablási feltételekről beszélt. Itt lesz a hiba! Idegesnek tűnt mikor tájékoztatott, hogy éjszaka őrzik a legjobban. Most pedig- tekintek az ablakom felé- a sötétség jóval áthatolhatatlanabb mint a nap többi részében. Azt mondta, hogy az őröket elintézi, de arról nem volt szó, hogy hányan lesznek. Én meg voltam olyan alacsony intelligenciájú és nem kérdeztem rá erre. Lassan feltápászkodom és felveszem a kardomat a földről. Ó legyen átokozott a nap amikor apám el akart adni a szervezetnek! Legyen átkozott! Ezekkel a gondolatokkal egyenesedem fel, majd elmémet kiürítve kilépek az ajtón. Nem érdekel már, hogy mennyire lesz nehéz a küldetésem. Sorsdöntő és csak ez számít. Lassan megindulok a sötét utcákon a fogadó felé. Nem állíthat meg semmi, csak én vagyok ott és az éjszaka, meg persze a zavaros gondolatoktól mostanra mentes elmém. Ajkaimon önkéntelenül is megjelenik az a bizonyos mosoly ami a küldetések előtt szokott. Mit is mondhatnék... élvezem az életemet.

Valami mintha szöget ütött volna a lány fejében, úgy érezte, hogy valamit figyelmen kvül hagyott. De vajon mit? Vagy csak képzelődik? Már csak pár óra van hátra a kezdésig és akkor kiderül. A férfi elég ijesztő volt, hogy a lányt a gyengeség fogja el. Talán nem véletlenül. Talán igen. Ki tudja? A változások, amik a lányban végbe mennek, egy képzetlenebb embert simán padlóra küldenének, de hát ő ninja, nem teheti meg, hogy ennyitől feladja. Ugyan a feltételekre jól emlékszik, de mintha valami nem rémlene, viszont az biztos, hogy a férfi nem vol ideges, nyugodt volt, mint a tavaszi folyó az áradás után. Az éjszaka mintha csak veled lenne, most sokkal sötétebb, mint szokott. Talán valami jel, lehet hogy sikeres küldetésre készülsz, de lehet, hogy valami más jelentése van a dolognak. Nem tudni, de majd kiderül. Valahogy csak összeszedi Masayo magát és elindul. Nem tudja, hogy figyelik, mert ha lenne is hozzá képessége a férfi túl képzett hozzá. A fények csak néhány szobából világítanak. Félreérthetetlen hangokat hoz a szél az egyik szobából, ahol sötétség van, de te nem foglalkozol vele, nem is biztos, hogy tudod mire vélni. Ha igen, akkor sem érdekel, meg van, hogy melyik szobába kell menned. Belépve furcsa dolgot tapasztalsz, a pultos mintha észre sem venne, pedig nem sokat sétálnak be egy fogadóba karddal a kézben, ahogy a vendégek sem igazán foglalkoznak veled. Haladsz a megfelelő szoba felé, ahol észreveszed, hogy az őrök mintha aludnának, de ha közelebbről megnézed mintha valami iszonyatosat láttak volna, sőt mintha kínozták volna őket, de mégsem látsz rajtuk semmit. Talán genjutsu? Kinéznéd a férfiból, aki felbérelt?

//Bocsánat a késésért, de betemetett a tanulnivaló. Legközelebb próbálok majd néhány napon belül reagálni. Még egyszer bocsi.//

Lassan belépek a szálló előterébe. Minden fényárban úszik és ez egy kicsit meg is viseli érzékeny szemeimet. Néhányan tartózkodnak csak az előszobában meg a pultos és én. A férfitől tartanom kellene, hátha észrevesz, de ő nem tesz semmit. Végzi a dolgát, de mintha valami furcsa kábulatban lenne. Nem vagyok benne biztos arra meg nincs időm sem parancsom, hogy ilyenekre pazaroljam az energiámat. Végül úgy döntöm, hogy nem zavartatom magam és a lécső felé tartok kezemben a kivont örökségemmel. A folyosó megnyúlt árnyai fogadnak odafenn. Nem akarok sötétben tapogatózva haladni tovább, de a következő folyosón már fény fogad. Amint az ajtó elé érek akkor veszem észre az őröket. Az arcuk borzalmas grimaszba torzul. Tudom, hogy a férfi azt mondta velük nem lesz gondom, de ehhez nem tudok mit hozzáfűzni. Végül a gondolat úgy szövi be alattomos fekete hálójával az elmémet, hogy nem tudok tőle szabadulni. Genjutsu talán? Én nem értek ehhez, sosem ismertem genjutsu használó shinobikat. Ezt betudom a falu elhagyásakor kevés évszámnak, de azért valahol megfeddem magam, hogy több technikát kellene ismernem. Ha viszont egy genjutsuban vagyok, nem szabad feladnom. Nem vagyok elég képzett (és ez dühítő) ahhoz, hogy feloldjam, ezt sosem tanították meg nekem. Végül már elborzadva a felismeréstől óvatosan belépek a szobába. Odabent olyan sötétség uralkodik, mely szinte azonnal fekete lepelként terül rám. Most mit tegyek? Fejezzem be amit elkezdtem? Végül megszorítom a kardomat és macskaszerű lépésekkel elindulok az ágy felé. Egy alakot látok a keskeny ágyon feküdni. A takaró szabadon hagyja a mellkasát, de az arcát nem tudom kivenni a sötéttől. Úgy tűnik mélyen alszik, mellkasa egyenletesen emelkedik és süllyed. Nagy levegőt veszek. Most vagy soha!

Te vagy az emberek körülötted vannak vajon az illúzió fogságában? Ki tudja? Sajnos neked ehhez nincs képesítésed, túl korán hagytad el a faludat és ezt a tudást nem kaptad meg. Vajon baj? Lehet, hogy a küldetésed sikere múlik rajta, de lehet, hogy szerencséd van és a genjutsu a te előnyödet szolgálja. Majd kiderül. Ahogy belépsz a szobába furcsa mód nem fogad senki, sem őr, sem szolga. Egyetlen ember, aki a szobában van az az áldozatod. Nem látszik rajta, hogy bármiféle illúzió áldozata lenne, viszont az arcát nem látod. Közelebb hajolhatsz hozzá, hogy lásd, de akkor felriad és egyből jön a kérdés.
- Ki vagy?
Vajon mit válaszolsz? Van néhány másodperced, hogy reagálj rá. Akárhogy döntesz, ahogy hozzá akarsz érni a kezed átmegy a testen, majd el is tűnik. Ekkor egy férfi lép ki a szoba hátsó sarkából.
- A megbízód úgy tűnik kevés információval bír, de ez nem is csoda, edzésem titokban zajlott és az összes tanárom halott, aki esetleg információval szolgálhatna a tudásomról. Egyetlen esélyed van, most távozol vagy meghalsz!
Talán értelmet nyert az egész szituáció talán nem. Lehet, hogy a lenti közjáték a férfi munkája, de az is lehet, hogy a megbízód-é, nem tudhatod, de a férfin ismerős jegyeket veszel észre. Néhány páncéldarab és a kard, emlékszel, hogy láttad már valahol, de hogy hol az rejtély. Mit reagálsz erre? Ha gondolkodsz, akkor könnyen rájöhetsz, hogy némi illúzió áldozata lettél. Ki tudja már hányadik alkalommal pár napon belül. Annyi eszed talán van, hogy ha a férfi titokban tartja a shinobi képességeit, akkor nagy erejű technikát nem fog bevetni, viszont nem ismered a képességeit, így okosnak kell lenned. Távozni nem tudsz, mert egy újabb illúzió áldozata lettél és az agyad a szobát már ablaktalannak látja, sőt lassan az ajtó is eltűnik. Harcolnod kell, de okosan mert zajt nem csaphatsz és a hely is elég szűk, bár nem sok minden van, ami megzavarná a csatát, az ágy és egy kis asztal mellette két székkel.

Még egyszer igyekszem megnézni közelről, biztos nincs-e ébren, de nem látok erre utaló jeleket. Ekkor mint valami sötét lepel, úgy nehezedik rám a gyanakvás. Ez így túl könnyű. Ekkor megmozdul, sőt inkább felriad és kutakodó szemeivel méreget. Azonnal a szokásos kérdést szegezi nekem. 
 - Ki vagy?
Most mégis mint válaszolhatnék? Biztosan nem költői kérdés volt, de ha nem mondok senkit talán itt helyben felveri az egész házat. Már ha egyáltalán létezik ez a ház, ez a fiú és ez a megbízás. Most viszont nincs időm ezt végiggondolni, így a pillanat hevében csak ennyit suttogok. 
- Egy kárhozatra ítélt lélek. 
Nem is foglalkozom többet ezzel a nyugtalanító fiúval, hanem minél gyorsabban igyekszem elvégezni a rám bízott feladatot és messze elmenni innen a fenébe. Hogy utána mit is kezdhetnék magammal? Talán befesthetném a hajamat valami más színűre. Mondjuk pirosra vagy feketére, ami kevésbe lenne átlagos mint a mostani. Bár igazán nem panaszkodhatom a hajszínemmel kapcsolatban... ÁLLJ! - ordítok rá a fejemben önmagamra. Figyelmemet újra a fiúnak szentelem és megpróbálom orrba vagy hasonló arctájék közeli fájdalmas ponton megütni. Döbbenetemre, ökölbe szorított kezem simán és zökkenőmentesen csusszan át a célpontom testén, majd hamarosan ő is szertefoszlik. Most legszívesebben addig rugdosnám a szoba egyik falát amíg le nem mállik róla a vakolat, de nem teszek semmit csak állok egy helyben hűvös nyugalommal. Ekkor idegen hang szólal meg. Megpördülök és ekkor már véglegesen közel járok ahhoz, hogy vérszemet kapva aprítsak szét mindent. Ám most sem teszem semmit. Hiszen az idegen veszélyes lehet rám nézve. A szoba egyik sarkának oltalmazó árnyai közül egy alak lép elő. Egy idegen akin, ha nagyon részletesen tanulmányozom, páncélt veszek észre beszélni kezd. Mire befejezi a mondandóját megfagy a vér az ereimben. Önkéntelenül is reszketni kezd a kezem, de ügyesen sikerül a hátam mögé rejtenem néhány pillanatig amíg el nem csitul a remegés. Talán harcoljak vele? Hiszen biztosan sokkal erősebb mint én és egyértelműen hátrányos a helyzetem mert nem ismerem sem a képességeit sem a jellemző technikáit. Ő csak egy férfi, aki nálam biztosan erősebb, és nagy valósínűséggel szándékában áll végezni velem. Vagy nem? Mégis mi történik itt? Az idegesség és a harag előtör belőlem és általánosan nyugodt természetem ellenére most egy kicsit indulatosabb a hanghordozásom. 
- Mégis mi az, hogy meghalni? Nem értek semmit ebből az egészből, annyi viszont világos, hogy engem mindenki köteleken rángat. Nem tudom miért pont velem csinálják ezt. Meghalni nem áll szándékomban úgyhogy nagyon köszönök mindent! Magyarázatot akarok erre az egész rohadtul gubancos történetre! És nehogy a: "Most meghalsz" meg ilyenekkel jöjjön mert akkor itt helyben kaparom ki a szemét. - nem érdekel, ha megöl emiatt. Nem tudom azt magamban tartani ami idestova három napja kísért engem. Nem! 

// Yoshi; Aiko - Kumo vs Kiri //


A hajó előtt kisebb csoport várakozott dülöngélve, dünnyögve, morgolódva, hiszen ők se tudtak sokkal többet a küldetésről, mint ti. Marcona Ninják, és néhány kemény hegekkel bőven ellátott tengerész sorakozott a palló előtt, melyet két még marconább tekintetű ipse őrzött. Mind a kettő fel volt szerelve szablyával és tudták is hogyan kell használni. Ha jobban megfigyeltétek a hajó a Sikló névre hallgatott, legalább is az orrnál lévő szöveg ezt írta, meg az orrdísz is egy Vízisiklót ábrázolt. A kapitány még mindig nem mozdult, szobormereven állt őrposztján, és az érkezőket figyelte. Amikor az utolsó személy is befutott Yoshi személyében egy pillantással jelzett az őröknek hogy lehet felmászni a hajóra. Ők azonnal félreálltak és heves üvöltésekkel bíztatták az ott állókat, hogy lehet a hajóra felmászni. A palló végén egy alacsony padnál egy szemüveges apró termetű férfi ült, tollal a kezében, és minden hajóra érkezőt kivizsgált. Elvette a behívólevelet, vagy éppen arról érdeklődött, hogy mit is keres itt. Mindenkitől aláírást kért, hogy a küldetésen való részvételre önszántából jelentkezett, és hogy a hajó legénysége nem vállal felelősséget az esetleges elhalálozásért, csonkolásért, és egyéb dolgokért, amelyek a küldetés alatt történnek. Ezenfelül leltárba vette a felszereléseket, amiket magatokkal hoztatok, és leírt minden fontos adatot is. Ezután beosztott mindenkit a hálókörletekbe és meglepő módon (milyen meglepő tényleg ) ugyanabba a kabinba lettetek elszállásolva.
A kapitány a hajó orrából figyelte az adminisztrációs ciklust, és onnan utasította a hajó legénységét, hogy kezdjenek neki a tartalékok felszállításának, a készletek átnézésének, és úgy az indulás előtti előkészületek megkezdéseshez.
 

 // A következőkben elfoglaljátok a kabint így lesz lehetőséget megismerkedni egymással. Mivel ez még csak az elő körök így nincs időkorlát, de azért nyugodtan bele lehet húzni  Amit kérnék hogy vezessétek fel a következő posztotokba hogy pontosan mit is hoztok magatokkal a frontra. Emellett fontos felhívnom a figyelmetek arra, hogy itt sokkal nagyobb a sérülések végtagvesztések és egyéb kellemetlen dolgok esélye. Úgyhogy ha valami butaságot csináltok készüljetek hogy annak csúnya következményei lesznek  Sok sikert ^^ // 

//Masayo//

Lassan már a megbízás létezésében is kételkedsz, hiszen ez így túl könnyű. Ki az, aki ennyire megkönnyítené a dolgod, de szerencséd van, mert a megbízás valós, ahogy a megbízód és a férfi is, aki itt fekszik előtted, bár az utóbbi nem úgy, ahogy kellene. Első pillanatban meglepődsz, de nem akarod leleplezni magad és a neved, így válaszolsz, még ha sok minden nem derül ki rólad. Természetesen újat nem mondasz, hiszen gyakorlatilag a föld mindegyik lakója kárhozatra van ítélve, ha azt nézzük, hogy a háttérben egy ismeretlen erő szövögeti ismeretlen terveit. Érzelmeid egy pillanatra átveszik feletted az uralmat és legszívesebben mindent szétbarmolnál, de a férfi tekintélye és a saját önuralmad végül megálljt parancsol.
-Mit jelent az, hogy meghalni? Az egy cselekvés, ami folytán a testi funkciók leállnak és a lélek elhagyja a tested. Emberi szempontból végzetes dolog, de Isten szempontjából, hívják akárhogy, csak egy új esély, hogy jóvá tedd, amit ebben az életben elrontottál. Most nem a vég ígéretét, hanem egy új kezdet lehetőségét ajánlom neked, természetesen nem kell elfogadnod, hiszen ha sikerül legyőznöd, akkor talán elszakíthatod azokat a madzagokat, amik most gúzsba kötnek.- Mondja teljesen nyugodt hangon, sőt olyan, mintha átszellemült volna.- Nos mi a válaszod kedves kárhozatra ítélt lélek? Nem foglak megölni, ha nem adsz rá indokot, viszont ahogy látom nem nagyon hagytam neked más lehetőséget, harcolj úgy ellenem, mintha én testesíteném meg azokat, akiket gyűlölsz vagy akikről úgy hiszed, hogy madzagon rángatnak és akkor ráfogsz jönni az igazságra.
Mit lépsz? A férfi nem tesz semmit, áll a sarokban és vár. Ugyan erősebb, de ahogy neki, úgy neked is a szoba falai határt szabnak, tehát nagy volumenű technikát valószínűleg nem fog használni.