Kikötőváros

Barátod, és kapitányod mosolyogva vágta zsebre a gyémántokat, miközben te leigyekeztél a már megebédelő kislányhoz, és közeledésed azzal nyugtázta hogy mosolygott, hihetetlen jelenségnek voltál szemtanúja, hirtelen mindenki melegséget érzett, a kabin rész beterítette meleg szín, és kedvesség jó kedv, nevetés, majd még válasza előtt a szakács így szólt hozzá.
- Kérlek tartsd tiszteletben boldogságát, nézd az ételt....*mutat rá*...Csak ugyan én készítettem, de szivárványt felé nem rendeltem!
Majd ismét a lányra pillantasz akit végig mérve csillagokat látsz körülötte, és látod lábát mozgatja lóbálja, mint egy boldog gyermek.
- Hime...hiiime, az ici pici Hiime....*nevet fel* nagyon jóó Hikuro-san! rímel az ici picire....
Nevetésétől még a víz sodrás is meglágyult és a hajó nem ingadozott, mintha síkságon cipelték volna a hangyák.
- Neem a láncot nem! Hikuro-san megkedveltelek, nem akarlak már elveszíteni! Viszont ha valaki tényleg a bátyám, nem hiszem hogy eszközként kéne használnia...jajj igen a Villámok országában, legészakibb falu, Mitoriu dombság nak hívják, mivel nem sok ház telepszik meg, de ott vár szerető gondoskodó édes apám, aki azért küldött el Konohába, hogy megtudják miből fakad az erőm, de még sose sikerült rájönniük...Nos, amikor megszülettem édes anyám belehalt a sírásomba, üvöltésembe, ahogy akik ott voltak mind, majd mikor megtanultam járni, elszabadult bennem valami, valami elképesztő amit még mindig nem tudok irányítani. Ezért van a bilincs, hiszen a végtagjaim végén van egy pecsét, amit a bilincs köt meg. Mikor rájöttek hogy bennem lakozik egy erősebb démon, elküldtek Konohába, ahol tanulmányoztak, de túl erős a védelme a démonak, és nem tudták felbontani, a bátyáim valószínűleg azért akarnak, hogy kieresszék a démont pár falura, és elfoglalják azt....
Miközben hallgattad elképesztő dolgokat fedeztél fel, a kislány egy Jutsetsu, de azokból is a legkülönösebb, majd láttad, egy pillanatra de láttad igazi alakját, fején szarvak, hátán denevér szárnyak, és lábán hosszú hegyes karmok, ahogy a kezén is. Aztán rájöttél, az exlaw formályáról beszélt, amit mégis csak sikerült vissza alakítani, hiszen a kislány él és virul. Valószínű az érzései befolyásolják hatalmát, és azon belül a Jutsetsut. Hiába is démon, úgy tűnik, hogy megkedvelte a lányt.  

 
/Gőz ország kikötő!  utazunk :3/

Próbálom egy helyre terelni az embereket, miközben nyugtatni is próbálom őket, amikor a nagyszájú pasas elindul felém. Hamarosan már fenyegetésig jut, de ekkor megjelenik egy ANBU aki kiadja az utasítást, hogy le van tartóztatva az ürge. Először csak állok és bámulok ki a fejemből, nem értem mi a helyzet, de utána megindulok és megragadom a férfi kezét.
- Jöjjön velem! - szólalok meg ridegen, de erre csak kalimpálás a válasz. 
Szívesen lábon rúgnám, de nem tudom, hogy megtehetem-e. Ekkor az ANBU ismét közbelép és közli hogy ez a Nawai elárulta az országot. Azonnal bokán rúgom, majd kicsit megrángatom a ruhájánál fogva.
- Nah jöjjön és ne akadékoskodjon, mert rühellem a hazaárulókat. Ha nem szeretne lila foltokat, akkor haladjunk, de normálisan!
Sajnos nem igazán van haszna annak amit mondok, így a férfi kiabálva halad előttem. Néha azért úgy csinálom, hogy kissé kellemetlen legyen a sétája. Amint beérünk az erdőbe, párszor túl közel sétálunk a fákhoz és véletlenül neki lököm. Az igazán nagy hatást viszont Hane Senpai éri el, akinek elég megszólalnia és a fickó máris hallgat. Így hát viszonylag csendben folytathatjuk az utunkat a két másik fickó társaságában. Három órát sétálunk, mire végre elérünk a titkos bázisra. Hane Sensei szerint majd itt fogják kihallgatni őket. Szívesen megnézném hogy csinálják, de nem hiszem, hogy egy genint csak úgy oda engednének. Majd ténylegesen megérkezünk a bejárathoz. A földre lököm Nawait, majd jelzem a másik kettőnek, hogy csatlakozzanak mellé.
- Azt hiszem lassan a végállomáshoz közeledünk. Az az igazság, hogy nagyon nem lennék a helyetekben, de hát, ti okoztátok magatoknak a gondokat. Hogyan tovább Sensei? - kérdezem Hanét.

Lényegében zökkenőmentesen szállítjuk le ezt a pár embert egy sziklához ahol az egyik ANBU megnyitja a bejáratot egy barlangba. Amint belépünk, bezáródik mögöttünk a bejárat, mi pedig haladhatunk tovább a sötét folyosókon. Az utunk végül egy egész nagy teremben ér véget, ahol asztalok és székek kaptak helyet. Úgy tűnik a feladatunk itt véget is ért, Hane-tól átveszik a foglyokat, majd megdicsérik érte. Ezt követően pedig szabad a pálya számunkra. Követem őt, majd elhagyjuk a bunkert és újra a szabadban leszünk.
- Ha már szabad vagyok, akkor azt hiszem elmegyek edzeni! Esetleg velem tart, Sensei? - kérdezem érdeklődve.
Ha ő is jön, akkor oda megyek edzeni, ahova ő mondja, viszont, ha egyedül kell mennem, akkor egyenesen a partra megyek és majd ott fogok gyakorolni.

A Sensei elfogadja a meghívásomat, így hát elindulhatunk a kiképzőterepre. Szerencsére a hely teljesen üres, így magunk dolgozhatunk. A shinobi kérdésére elgondolkozok picit, nem igazán tudom eldönteni hogy mit is szeretnék igazán. Jó lenne a taijutsu tudásomat is csiszolni, új technikát tanulni, vagy valami teljesen újba kezdeni.
- Fogalmam sincs mit csinálnék a legszívesebben. Több dolog is jár a fejemben és nem tudom eldönteni hogy mire kellene összpontosítani.
A szavaim után előadja a Sensei, hogy gyakoroljam a földklónokat. Ekkor sunyin elmosolyodok és akcióba lépek. Villámgyorsan megalkotom a szükséges kézpecséteket, majd a talajba koncentrálom a chakrámat. Pár pillanat múlva előjön három földklón. Velük együtt indulok meg a Sensei felé. Cikázva rohanunk, majd az egyik, aki az élre tört, hirtelen lefékez. Ekkor újabb kézpecsétbe kezdek. Amint az álló klónhoz közel ér egy másik, a futó előre veti magát, míg én egy Henge-vel átalakítom egy jókora shurikenné. Az álló másolatom ekkor egy nagy fordulatot vesz fel és elhajítja a csillagot. Mivel alapból nagy volt a lendület, így a fegyver hatalmas sebességgel zúg előre. Csupán hárman maradunk, de jelenleg ez is éppen elég. Bárhogy is reagáljon a shinobi, az egyik másolatom megpróbál alácsúszni és alulról felfelé rúgni, míg a másik egy pörgő rúgással próbálja előre lendíteni. Ezt követően jövök én: egy shunshinnal megpróbálok mögé kerülni és egy rúgással megállítani. Ha szerencsém van, akkor ez elég lesz ellene, ha nincs, akkor bizony agyalhatok még, hogy mit kellene csinálnom.
A shuriken nagy sebességgel indul el, hogy célt érjen, azonban a shinobi egyszerűen csak felugrik előle. Ekkor csúszik oda az egyik klónom és indítja el rúgását, amelyet a Sensei kivéd ugyan, de még így is magasabbra emelkedik. Az újabb klón máris ott terem és megkezdi a Konoha Senpū-t: első fordulattal a fej irányába suhintja a lábát, de ez valójában csak csel és hirtelen lábat vált és megpróbál a testre mérni egy rúgást. Azonban a fickó könnyedén megragadja a felé tartó lábat és meglendíti a másolatomat. A klónomat egyszerűen csak a másikhoz vágja, így újra egyedül maradok. Nem is vesztegetem az időt, támadásba lendülök. Létrehozok két újabb másolatot magamból, akik azonnal a shinobira rontanak. Ekkor még a levegőben van, így azok oda ugranak hozzá. Viszont most sem járnak sikerrel. A Sensei könnyedén kiüti őket, de velem nem számol. Éppen földet érne, amikor megjelenek alatta és felrúgom a levegőbe. Hárítja ugyan a rúgásomat, de nekem csak annyi kell, hogy a levegőbe emelkedjen és ez összejött. Nagyon gyorsan próbálok lecsapni rá, így hát máris fellököm magam.
- Seishun Furu Pawā! - kiáltom, miután fölé kerülök.
A következő pillanatban pedig nagy erővel rúgom vissza a földre. Ezt a rúgásomat is kivédte, de ha jól láttam, akkor kénytelen volt a földpáncélt használni. Miután becsapódik, egész nagy porfelhő szabadul fel, ráadásul a talaj is megrongálódik kissé. Azonban a Sensei-nek most sincs semmi baja.
- Milyen volt? - kérdezem egy mosollyal az arcomon.

A Sensei megdicsér a támadásomat követően, ami nagyon jól esik. Ritkán hallok ilyesmit. Ezt követően pedig kézpecséteket hoz létre. Azonnal felkészülök a védekezésre, de szerencsére még semmi komoly nem történik. Majd hirtelen egy hatalmas bestia jelenik meg és mint kiderül, azt kell legyőznie a klónjaimnak. Elképedve bámulom a szörnyet, majd nyelek egy hatalmasat. Végül megalkotom a klónjaimat és elindítom őket.
Ezzel egy időben megindul a bestia is. Néhány másolatom ekkor átváltozik hatalmas shurikenné, majd szépen elhajítják őket mások. A fegyverek hatalmas sebességgel száguldanak a cél felé, de sajnos a szörny félre üti őket. Ekkor megnövelem a klónok számát: néhányan a föld alá süllyednek és onnan indulnak meg, míg a többiek szemből rontanak rá. Az egyik egy Konoha Senpuu-val fejen rúgja a lényt, majd a következő oldalról elrúgja az egyik lábát- Azonban még ez sem elég neki: megbotlik ugyan, de máris halad tovább. Ezután a többi klónom veti rá magát. Többen is megsorozzák a korábbi pörgőrúgásokkal, majd néhányan az oldalának repülnek, még páran a jobb első mancsát. Ekkor az egyik klón bakot tart, majd feldobja a levegőbe az egyik másolatot, majd még egyet. Az előbbi a levegőben átalakul egy hatalmas dobócsillaggá, majd az utóbbi kézbe veszi és a szörnyeteg felé hajítja. Sajnos a bestia már túl közel van, ezért nem tudok túl sokat tenni ellene, főleg hogy a chakrám sem valami sok. Újra megalkotom a szükséges kézpecséteket, majd a maradék erőmet is felhasználom a klónok létrehozására. Nagyjából tízet hozhatok létre, de ebből öt azonnal fegyverré változik, majd máris repülnek hogy célt érjenek. A csillagok természetesen nem találtak be, a hatalmas bestia félre ütötte őket. Azonban nem is ez volt a tervem. Amint a magasban van az egyik mancs, az egyik klón nagy erővel és sebességgel ugrott neki a másik mellső mancsának. A szörnyeteg ekkor orra bukott volna, de négy másolatom máris ott van és felrúgják a magasba. Kettő sajnos eltűnik ezt követően, viszont a maradék páros villám gyorsan fölé kerül, majd a fiatalság erejével lecsapnak rá. A becsapódást követően egy pukkanást követően hatalmas füst szabadul fel, ahogy a szörnyeteg eltűnik. Ekkor térdre rogyok, de azért elmosolyodok. Sok chakrámba került, de még így is sikerült legyőzni az állatot.
- Siker! - szólalok meg fáradtan. - És most hogyan tovább?
Kíváncsi vagyok mivel fogjuk folytatni. Az előző technika nagyon tetszett, szívesen sajátítanék el valami hasonlót. Esetleg a földklónokból kiindulva megpróbálhatnék én is állatokat létrehozni. Akkor akár egy egész patkányseregem lehetne a földből, vagy mondjuk farkasokat uszíthatnék az ellenfeleimre.

Csendben hallgatom a Sensei szavait és figyelek oda minden egyes szóra. A magyarázat szerint ez elég nagy chakra manipulációt igényel, ráadásul szükséges hozzá valamilyen anyag. Ha már ő létre tudja hozni tintából, akkor én a talajból miért ne tudnám? Tehát az anyag már meg van. Most már csak a chakra manipulációra lesz szükség. Szerencsére egyre több technikát ismerek, ami alapján elindulhatok. Ezúttal a Tsuchi Bunshin-t kell alapul vennem szerintem.
Becsukom a szemem majd fél kézzel megalkotom a "gondolkodó" kézjelet. A chakrámat a talpamon keresztül vezetem a talajba, majd a földből próbálok megalkotni egy patkányt. Első próbálkozásra csak annyit érek el, hogy a talpam alatt a talaj kissé meglágyul és néhány körvonal rajzolódik ki. Elégedetten nyugtázom a teljesítményemet, elvégre a klónnál elsőre még ennyi sem jött össze. Nem is szórakozok sokáig, máris belekezdek a következő próbámba: megalkotok néhány kézpecsétet, majd a földre csapok. Ebben a pillanatban engedem szabadjára a chakrámat és hozok létre egy kisebb egérkét.
- Ez nem is rossz, így elsőre! - mondom vidáman. - Vajon mire vagyok képes több chakra ráfordításával?
Az elképzelésem úgy tűnik helyes. Kisebb méretben sokkal könnyebben létre tudom hozni az állatkát, mintha egy oroszlánt akarnék előhozni. Minél több chakrát fektetek a technikába, annál többet kell a formázásra figyelnem. Itt pedig nem állok le. Újra megalkotom a kézpecséteket, majd a talajba koncentrálom a chakrámat. Becsukom a szemem és elképzelem ahogy egyre több patkány tör elő a földből. Amikor újra nyitva a szemem látom, hogy megvalósul amit szeretnék. A kis állatkák egyre törnek elő és elő, majd rohannak előre. Ekkor abba hagyom a koncentrálást és a teremtményeim eltűnnek. Hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon, elvégre nagyon jó nyomon haladok.
Ezután pihenek pár percet, csak hogy ne okozzon gondot a sok chakra használat. Miután nagyjából kifújom magam, újra neki esek a technikának. Megalkotom a kézpecséteimet, majd mindkét kezemet a földhöz tapasztom. Amint a chakrám a talajba áramlik, megkezdem a formázást. A föld először csak meglazul, majd hirtelen egy kutya mancsa tör elő, amit egy fej követ. Ekkor óvatosan növelni kezdem a chakra mennyiségét, aminek hatására egy kutya ugrik elő. Az állatka teljesen úgy viselkedik, mintha igazi lenne: vidáman szaladgál és ugrál. Azonban ekkor feltűnik, hogy nem valami gyors. Ez kissé elégedetlenséggel tölt el, de mivel az állat anyaga meglehetősen nehéz, van egy olyan érzésem, hogy nem várhatok el tőle többet. Viszont most már sikerült egy kutyát összehoznom!
Az újabb sikert követően nem állok meg, máris folytatom a próbálkozást. Ezúttal egy medve méretű patkányt próbálok létrehozni! Az alapokat most is elvégzem, majd szépen lassan építem fel az állatot. Lassacskán emelem ki a talajból a formát, először csak a fejet, majd a mellső végtagokat, a torzót, végül mindenét. Kész szörnyeteget hoztam létre, ami nem sokkal kisebb nálam.
- Ez aztán nem semmi! - mondom a Sensei-nek. - Ezzel a technikával eléggé meg tudom majd szorongatni az ellenfeleimet, ha úgy van. Pár robbanócetli és még nagyobb pusztítást hozhatok létre. Ezekben a veszélyes időkben nem árt, ha van hasonló technikája az embernek...

Miután sikeresen létrehoztam a kőbestiákat, kapok pár perc szünetet. Ezt a kis időt meditálással töltöm, szeretném a chakra készleteimet picit pótolni. Nagyjából tíz perc telik el, amikor újra megszólal a Sensei és közli velem, hogy az állatkámnak az övé ellen kell harcolnia. Ez lesz a nagy próba a technikára!
Nagy mosollyal az arcomon állok fel, majd megyek kicsit távolabb. A Sensei azonnal rajzolni kezd, mire én megalkotom a szükséges kézpecséteimet. Amint látom, hogy elkészül, a földre csapok egyet. A következő pillanatban egyszerre jelennek meg a szörnyeink: az enyém, egy hatalmas patkány, a talajból, míg az övé, egy oroszlán, a tekercsből. A két állat azonnal egymásnak ront, de az enyémen nagyon lehet érezni, hogy lassabb. A patkány azonnal elrugaszkodik, amint közelébe ér a nagymacska, de az könnyedén elkerüli, majd a farkába harap. Vadul küzdenek egymással, amolyan adok-kapok alakul ki közöttük, de leginkább az oroszlán van felül. Ekkor egy csellel hozakodok elő: újra megalkotom a kézpecséteket, majd egy tucat normális méretű patkányt hozok létre, akik azonnal rajzani kezdenek a küzdelem irányába. Sajnos a macska észre veszi őket, így azonnal rájuk ront és hamar végez velük. Ekkor a nagy patkányom lendül támadásba. Egyszerűen csak ráugrik az oroszlán hátára és lenyomja a földre, de sajnos az még időben kihemperedik alóla, majd egy mancs csapással be is fejezi a küzdelmet. Így hát kihasználom, hogy éppen rám nem figyel és egy pörgőrúgással véget vetek a harcnak.
- A gyorsaságon van még mit javítani, de szerintem egész jó lesz ez! - mondom mosolyogva. - Köszönöm a segítséget, Sensei!

Nagyon hálás vagyok a tanításért. El sem tudom képzelni, hogy mi lenne nélkülem, ha nem lenne néhány hasonló shinobi Konohában.

//Masayo- Kezdetek//

Egy idegen egy idegen földön. Vagy mégsem? A lány nem tudja, hogy melyik országból származik, így lehet, hogy a Tűz országa valamikori otthona. Devaz is lehet, hogy nem. Az összes ember, aki tudja már meghalt, viszont kideríteni van lehetőség. Ugyan egykori mesterére emlékszik, de a születési helyére nem. Új életet kezdet, igaz nem saját akaratából, bele erőltették a dologba, viszont nem volt más választás. Egy szervezetet üldöz és már sikerrel járt, legalábbis kisebb csatákat nyert már, de a háború még messze nem dőlt el. Társak kellenek vagy úgy érzi, hogy egyedül is győzni tud? Nem valószínű. Lehet, hogy talált néhány gyengébb tagot, akit könnyedén legyőzött és ő maga is tehetség, de társak és megfelelő tanár nélkül nem tudja megnyerni a csatát. Nem biztos, hogy barátokat fog találni, hanem valakit, akinek célja van azzal, hogy segítsen neki, de ilyen az elveszett shinobik élete. Nem barátokat talál, hanem érdekeket, azok mögött meg embereket, akik segíthetnek neki vagy úgy tesznek, de akkor is érdek lesz mögötte. Nuke-ninnek ezt kell megtanulnia, sosem a célját kell figyelnie, hanem azt, hogy a cél teljesüléséből milyen érdek érvényesül, mert enélkül elveszett. Ezeket vajon megtanultad? Vagy mg tanulod? A kérdésekre a választ neked kell megtalálnod. Azt viszont érzed, hogy valaki a búvóhelyed körül mozog. Nem tudod, hogy vajon véletlenül van ott, valaki akinek csak épp erre van dolga vagy keres valamit vagy valakit, akár téged. Rajtad múlik, hogy kimész megnézni vagy megbújsz, mint a nyúl az üregében. A hangok egyre közelebb jönnek, de a barlangodba nem lép be, viszont elég közel van, hogy akár meglepetésszerűen is letámad, már ha úgy döntesz, hogy ez a helyes döntés. Mit teszel?