Re: Kikötőváros

**Kenshiro Karu** Szomb. Okt. 15 2016, 12:34

A pap végre megnyílt egy kicsit és mesélt utazásairól, de annyira nem ment bele a részletekbe akár csak én. Talán vannak olyan dolgok amit nem akartunk a másik tudtára adni, vagy egyszerűen csak felnőttünk és mindkettőnk a saját útját járja. Emlékszem még amikor a chuunin vizsgát vált vállnak vetve harcoltunk, aztán a végső egy az egy elleni harcokban sajnos nem Itanashival küzdöttem meg. Pedig számítottam rá, hogy ő lesz az ellenfelem, de végül nem úgy alakult. Azóta megjártuk a frontot is, és most itt vagyunk a tűz országában évekkel később. Úgy érzem, hogya chuunin vizsga óta az egy elhalasztott küzdelem kettőnk között de, hogy mikor fog rá sor kerülni és milyen körülmények között azt isten tudja.
Ez a vándor érdekesnek hangzik...
- Istenek háborúja? Én inkább azt mondanám, hogy a vallások háborúja... Ebben én viszont nem hiszem, hogy komolyabb részt vállalnék barátom. Segítek utadon, mert tartozom neked ennyivel, de valószínűleg akkor is segítenék ha nem tartoznék. Viszont az istenek háborúját inkább meghagyom nektek hívőknek. Amiket én átéltem az utóbbi időkben azok után úgy gondolom, hogy ha az istenek valóban léteznek nem hagynának ilyen mészárszéket amit mindketten láttunk...
A vallási háború egy elég komoly dolog, mert majd ha lecsendesült a por a shinobik háborúja után lehet, hogy ez a fiú és a többi vallási fanatista elhozzák nekünk a vallások háborúját. A történelem során ezek talán még véresebbek voltak mint a nagy shinobi háborúk. A válogatott kegyetlenségről és brutalitásról nem csak jashin követői híresültek el. Vannak más olyan irányzatok is ahol biztosan ilyen vagy hasonló tettekkel hódolnak úruknak. Bár nem vagyok egy vallási szakértő de eleget láttam már ahhoz, hogy ezt biztosan ki merjem jelenteni. Mindezek mellett nekem addig nincsen problémám amíg Itanashi pengéje nem olyan személyt talál meg aki közel áll hozzám, vagy amíg nem hozza az én szomszédságomba a háborúját. Azonban attól félek, hogy ez előbb utóbb elkerülhetetlen lesz.
- Ez a vándor akiről beszélsz érdekes dolgokat mondott, bár könnyen el tudom képzelni, hogy a bijuuk erejét a jövőben tömegpusztító fegyverként fogják felhasználni a rejtett falvak. Szerintem ez már most is így van. Tudomásom szerint Kirigakure tervezi elszabadítani a fronton a démonok szörnyű erejét, de nem az én tisztem ezt megakadályozni... Szóval a te vándorod azt mondja, hogy ez lesz az utolsó küldetésünk közösen... Ebből az következik, hogy egyikünk életét fogja veszteni, de gondolom mivel elmélete szerint engem elkapnak ezért valószínűleg te fogod itt hagyni a fogadata és ezek után az én "erőmből' alkotják meg a fegyvert. Érdekes, pedig úgy tudom, hogy Konohának is van egy jinchuurikije, miért nem vele próbálnak meg kísérletezni. Igazad van az én erőmet el lehet tőlem venni, de azt csak úgy hozzátenném, hogy ez nem egy olyan dolog, hogy csak úgy feloldják a pecsétet és a Nibit külön választják a testemtől. Ha ez megtörténik akkor én halott ember vagyok... Mondhatni, hogy az ő chakrája tölt már fel élettel... - Közben éreztem, mintha egy hosszú álomból kelnék fel, amikor egy pillanatra a Nibi ketrece előtt voltam, feltöltött melegséggel, de tudom, hogy a lángok csak azért nem égetik le a húst a csontjaimról, mert köztünk van még a pecsét. - Szóval ha bárki is elveszi tőlem, azt nem élném túl. Igyekszem átlépni a korlátaimat és nem meghalni barátom.
Itanashi szavait először annyira nem vettem komolyan, aztán megvetette szavait elmémben és még sokáig hallgattam vissza. A pap nem szokott ilyesmivel viccelődni és ha valaki tényleg hasonló jövendöléseket mondott neki, akkor azt nem biztos, hogy figyelmen kívül kéne hagyni. Az isteni erős megjegyzésre inkább nem reagáltam semmit éppen azért, mert én a testemet a világ kilenc "istenének" egyikével osztom meg, de ezt a jelzőt szörnyű ereje miatt használom, mert ha egy istennek van ereje, a teremtéshez vagy pusztításhoz, akkor annak ilyennek kell lennie, mint a Nibié amivel a valóságot is lehet formálni szerintem... csak még nem jöttem rá hogyan.
Ezek után mindketten mély csöndbe burkolóztunk az út hátralévő részén és a környezetre koncentráltunk...
Hosszú utunk végén azonban végre megérkeztünk a Tűz Templomához.

**Nara Akane** Pént. Júl. 27 2018, 10:47

//Madara//

A kötelező formalitásokat követően katonás - a folytonos pofázáshoz szokott Akane számára inkább kínos... - csend ereszkedik a párfős kompániára. Az organikus huncutságot vépingelő hobó láthatóan már érkezésük előtt repülőgép üzemmódba helyezte magát, bejövő hívásokat, vagy úgy egyáltalán információt, nem fogad. Társai pedig megingathatatlan fegyelemmel játsszák a Mádámtüszó-kontesztet, amely játék szerencsés nyertese lehetőséget kaphat arra, hogy élete hátralévő részét mozdulatlan viaszbábúként töltse. Bár erős a késztetés, hogy felpattanjon a szekérre pertut pöffenteni a nagypapival, van egy olyan sanda érzése, hogy kollégái nem díjaznák ezirányú tevékenységét, különösen akkor nem, amíg a kötelék egyenruháját viseli. Szóval kábszi ide vagy oda - a Nara korábbi elképzeléseivel ellentétben a kirándulás már öt perc után dögunalomnak ígérkezik. És még el sem indultak.
Kisvártatva megérkezik a vénség személyes kísérete is, tökig pakolva poggyásszal, amik feltehetően túlnyomórészt a tata holmiját képezik. Legalábbis az alapján, amilyen közönyös nyugalommal tűri, hogy egy kisebbfajta hadtest nyüzsögjön az ő kénye-kedvére, nem túl megalapozatlan a gyanú, hogy ez a temérdek csomag is az ő komfortzónáját hivatott biztosítani.
~ És még azt hittem én pakoltam be túl sok mindent... ~
Jegyzi meg magában epésen. Bár a maszkot sokszor szükségszerű kényelmetlenségként könyveli el mindennapjaiban, ezúttal hálát ad érte, amiért takarásában némán ásítozhat és vághat grimaszokat büntetlenül. Amikor a serpák és a két civil testőr is csatlakozik, a Yatsu néven bemutatkozó férfi oly velős tömörséggel ismerteti a legszükségesebb tudnivalókat a misszióról, mintha attól tartana, hogy elfogy a levegője. Mindenesetre a nagyjából tucatnyi tőmondattal is sikerül egy totális tirpák benyomását keltenie a kunoichiben. A medikus gondolatban, mélyített hangon a következőképp figurázza ki a fickó stílusát, hogy némiképp szórakoztassa magát:
~ "Yatsu vagyok, karótnyelt fasz és okleveles végbélkúp, de szólítsatok csak excellenciás uramnak, esetleg felségnek! Nagyon komolyan veszem a katonásdit, mert ilyenkor elfelejtem, hogy miért is gatyáztak meg napjában háromszor az Akadémián. Kérdezni lehet, kivéve hogy nem. Ja és szeretném, ha tudnátok, hogy le se hugyoznék a torkotokon, amennyiben esetleg spontán öngyulladás áldozatai lennétek." Uh baszki, remélem nem Yamanaka a csávó! ~
Akane annyira belefeledkezik a mentális roastba, hogy épp csak az elmondottak lényegére nem sikerül figyelnie. Mindenesetre a lebukás veszélyét elkerülendő, határozottan bólint az eligazítás végén az osztagvezető felé, majd kizárásos alapon kitorpedózza, melyik is lehet az ő helye a formációban.
~ Mi... Mit mondott, hogy is hívják a csontkollekciót..? Kuu... Kuss... Kusa...Kukori... Kukorica..? Ah kit érdekel, ahogy elnézem ezeket, úgyse fogunk bájcsevegni az úton. Nekem marad Gandzsa Gandalf. ~

A következő pár nap túlnyomó része az eseménytelen gyaloglás és kuka hallgatás jegyében telik. Persze küldetésük szempontjából talán ez a lehető legjobb, ami történhet velük, hisz ez azt jelenti, hogy azok akik fenyegetést jelentenek az öreg papra, nem tudnak hollétükről. De mégis... A monotónia már-már idegőrlő. Persze az indulás óta eltelt idő alatt sikerült valamivel jobban megismernie útitársait, de egyikük sem tűnik igazán szószátyár típusnak.
Drogos Dumbledore még hallgatag kíséretéhez képest is csendes jelenségnek bizonyul. Az elmúlt napokban többször előfordult, hogy a hintó zötyögése több órára mély álomba ringatta a titokzatos szerzetest. Persze ebben valószínűleg az a kisebbfajta ültetvény is közrejátszott, amit a pipájából elpöfékelt. Sokszor teljesen mozdulatlan volt, s az éjszín hajú orvosnőben többször feltámadt a késztetés, hogy ellenőrizze a papó pulzusát. Akanét az is módfelett foglalkoztatta üres óráiban, hogy egy ilyen - Woodstockban úgy harminc évre ottfelejtett - aggastyán vajh minek köszönheti kivételes státuszát. Ha Shimura Danzou olyan magas prioritásként ítélte meg a biztonságát, hogy egy többhetes expedícióra küld nem is egy, mindjárt három ANBU-t, akkor csakugyan fontos ember lehet. Nem olyan idők ezek, hogy csak úgy nélkülözni lehetne a hazai tartalékosok jelenlétét..
A pihenőket leszámítva a nap fénypontját általában az jelentette a lány számára, amikor imái meghallgattattak és a szél észak-nyugati irányban kezdett fújni. Ilyenkor a szellők szárnyán kövér THC-felhőcskék szálltak felé, ő pedig próbált minél nagyobbakat lélegezni. Persze a fránya maszkot nem vehette le, hogy még több jusson a tüdejébe... Legfeljebb a táborozás alkalmával szabadulhatott meg tőle, akkor is csak az étkezések idejére. Nem mintha ne lennének saját tartalékai - égett is a zsebe rendesen tőle... - amit Happa-chanról lecsípett még indulás előtt, de túlságosan félt, hogy Yatsu rajtakapná, ha be találna tépni. Nem mintha ne lett volna mindannyiuk szeme estére olyan, mint a Mikulás valaga... Szalvia Szarumán mellett egy kannabioltüzelésű mozdony is csak másodhegedűs lehetne.

Az áldott-áldatlan eseménytelenség végül a negyedik este törik meg. Akane őrsége épp lejárt, Baison váltja. A lány céltudatos léptekkel a sötétbe borult rengeteg felé indul, mikor a háta mögül az épp soros bajtársa kissé gyanakvó hangját hallja:
- Te meg hova mész..?
- Áh csak szarn...
Amikor tudatosul benne, hogy nőiességének amúgy is törékeny illúzióját épp most tapossa apró szilánkokra, bagolyálarca alatt elpirulva harapja félbe a mondatot.
- ... Felderíteni, oké?! Nem igaz, hogy egy nőnek már ennyi privátszférája sem lehet baszki...
- Hát akkor... Jó... Felderítést.
Feleli a férfi némi habozással és érzékelhető zavarral a hangjában, de addigra a Nara már rég eltűnt a fák között.
Nagyjából öt perccel később egy halk pukkanás veri az éjszakai erdő meghitt csendjét - mielőtt bárki profán fantáziálgatásra adná a fejét, le kell szögezni, hogy egy Kage Bunshin megidézéséből származik.
- Cső Sziszta'!
Köszönti szinkronban egymást a két Akane, egy röhejes és nyakatekert pacsival kísérve, ami talán tíz éve menő lehetett. De akkor is csak a shinobi-kisegítőben.
- Figyu én ezt nem bírom tovább! Marcsi Merlin egész éjjel az orrom alá pöfékel és én egy kibaszott slukkot sem kaphatok! Fogd ezt a blázt, és szaladj vele olyan messze a tábortól, amennyire csak tudsz! Szívd el, aztán verd a fejed addig egy fatörzsbe, amíg meg nem szűnik a technika. Voálá! Itt a megoldás a kábsziproblémánkra!
Suttogja Akane - első ezen a néven, a Nara házból - másolatának, miközben egy girbegurba spanglit nyom az Árnyékklón tenyerébe.
- A lúdtalpas édesanyád verje a fejét egy fatörzsbe, hogy a szabadnapos hintaló húzzon a szálkás, tavalyelőttlakkozott faszára! És mi van, ha én vagyok az igazi Akane és te a klón? Legyen puklim egy hülye Kage Bunshin miatt?!
Rivall rá alkotójára Akane - második ezen a néven.
- De hát az én anyám a te... Na mindegy, ebbe bele se megyek. Te vagy a klón és kész. Most hoztalak létre.
- Azt bárki mondhatja ribanc!
- Ilyenkor azért egy picit kezdem megérteni, milyen pokoliak lehetnek a körülöttem élők mindennapjai...
Mormog a lány az orra alatt egy nehéz sóhajjal kísérve, majd egy hirtelen mozdulattal kicsippenti az előbb átadott cigit az értetlenül maga elé meredő Árnyékklón kezéből, majd félretolja maszkját is.
- Tudod mit? A veled való beszélgetés zéróra redukálta a toleranciaszintem és nincs kedvem arra várni, hogy jobb belátásra térj. És különben is... Aki tekerte...
Hümmögi az ajkai közé kapott varázspálcán keresztül. Már épp meggyújtani készülne, amikor egy éles, fütyülésre emlékeztető hangra lesz figyelmes nagyjából fejmagasságban. Reflexszerűen hátralép, de épp csak az utolsó pillanatban... A felé lőtt nyílvessző mindössze pár centire suhan el az arca előtt. A szájába kapott organikus koporsószög kevésbé szerencsés: csaknem a háromnegyedét levágja az alávaló nyílhegy. A vele szemben álló másolat már épp felkiáltana meglepetésében, a következő találat azonban őt éri, s azon nyomban sűrű füstfelhővé válik.
Akane vérben forgó - és sajnos nem attól amitől szerette volna - szemekkel kapja tekintetét abba az irányba, ahonnan az orvtámadás érkezhetett. Egy szedett-vetett ruházatú férfit lát a fák ágai között átszűrődő holdfényben, amint az egyik közeli bozótos takarásából kilesve éppen felajzza íját a harmadik lövéshez. A kunoichi keserű, s ugyanakkor ádáz mosollyal dobja el dugába dőlt esti vidámságának maradékát - tulajdonképpen a szűrőt -, s lassú léptekkel megindul támadója felé.
- Rossz picsával baszakodtál Amigo! Most pedig megtanulod félni a saját árnyékodat.

A táborba visszasietve azonnal igazolást nyer a Nara gyanúja, miszerint a rátámadó haramia egy nagyobb rablóbandától szakadt le. Szerencsére a helyzet azonban közel sem olyan kritikus, mint azt az idefele vezető úton sejtette. Az ősöreg remete körül védhető formációba rendeződtek emberei, a harctéri mozgékonyságban még inkább jeleskedő shinobik pedig már javában nekiláttak a martalócok levadászásának.
Akane a tisztásra kiérve pont az egyik hatfős alakulat hátába kerül, anélkül hogy észrevennék. Nesztelen léptekkel támadótávolságon belülre lopakodik, majd letérdel, s ujjait egy egyszerű kézpecsétbe fonva a következőt suttogja maga elé:
- Kage Shibari no Jutsu!
Árnyékából féltucatnyi csáp csapódik ki ellenfelei felé, akiknek mivel még mindig nem vették észre a jelenlétét, esélyük sincs a védekezésre. Amikor a technika működésbe lép, egy emberként dermednek meg, majd egy pillanattal később hátborzongató szinkronitással dőlnek saját kardjukba, utánozva a fegyvertelen kunoichi mozdulatait.
Egyetlen egy marad állva közöttük: egy vézna kamaszfiú, nevetséges bajuszkával és csapzott, zsíros hajjal. Egyedül azért nem jutott társai sorsára, mert valószínűleg még azok sem bíztak volna rá éles fegyvert. Egy széklábnak is vézna husángot szorongat a kezében. Már épp a többiek után küldené őt is... De amikor meglátja a pihés kölyökarcon végiggördülő félelemkönnyeket, hirtelen mintha lefagyna. Képtelen megtenni.
Akane - még mindig saját tehetetlenségének tényétől letaglózva - lassú, óvatos tekintettel méri végig a srácot. A suhanc reszket, mint a nyárfalevél. Fátyolos tekintetében szomorú, barna lobot vet a néma esdeklés. Gatyáját összevizelte. Nem. Egyszerűen nincs szíve megtenni.
~ Talán megtarthatnánk túsznak. ~
Ötlik eszébe az érzelmei és kötelességei között húzódó kompromisszum ötlete. A lány kinyitja tenyerét, mire a fiú, lévén nem ura saját mozdulatainak, szintén így tesz, s a furkósbot lustán kibucskázik az ujjai közül. Az ifjonc, még mindig halálfélelemtől szédülten, értetlen szemekkel néz rá. Akane biztató mosolyt ereszt meg felé, csak hogy egy pillanattal később rájöjjön, a másik ebből mit sem láthat bagolyálarcának takarásában. Valahogy azonban mégis megérezheti, hogy a kunoichiben nem lappang gyilkos szándék, mert remegése alábbhagy, ha abba nem is marad teljesen. Ajkai hálás mosolyra húzódnak, csupán egy pillanattal azelőtt, hogy vékonyka vérpatak kezdene csorogni a sarkukból. Döbbenten pillant le a melléből kiálló pengehegyre, azután végleg kialszik a szeméből az élet lángja.
- Szép munka Auru, ötöt egy csapásra. Ezzel itt miért nem végeztél azonnal?
Kérdezi a halott fiú mögött álló Baison, amint épp lerúgja a kardjáról a kölyök tetemét.
- Fegyvertelen volt! Megtarthattuk volna túsznak, vallatásra. Hogy többet megtudjunk arról, miért támadtak meg minket!
Feleli ügyetlenül leplezett haragtól remegő hangon lány.
- Yatsu-sama parancsa egyértelmű volt. Nincs szükségünk válaszokra. Halott ellenségekre van szükségünk.
Replikázik gépies, érzelemmentes hangon az ANBU, majd a halottak és haldoklók között gázolva újabb és újabb martalócoknak adja meg a kegyelemdöfést.
- De hát ez csak egy kiba... Ez csak egy gyerek volt!
- Ha nincs gyomrod ehhez a munkához, a Hokage-sama bizonyára örömmel visszaveszi a maszkod.
Közli egykedvűen Baison, majd hátat fordít Akanénak és továbbsétál.
- Hé ti ott ketten! Bájcsevegés helyett ellenőrizzétek a tisztást túlélők után kutatva! Ha vannak, gondoskodjatok róla, hogy ne legyenek! Pirkadatkor továbbindulunk.
Érkezik az utasítás Yatsu felől, aki épp az öreggel egyeztet valamit.
- Igenis... Uram.
Nyugtázza erőtlen és fáradt hanggal a parancsot az éjszín hajú medikus, majd ő is társa után indul, hogy bevégezze a hátramaradt hóhérmunkát.

A következő reggel mindannyian kialvatlanul és elnyűtten vágnak neki az út hátralévő részére maradó erőltetett menetnek. Akane gondolatban szinte végig az előző este történteket pörgeti újra és újra a fejében. Vajon valóban gyenge lenne ehhez a munkához? Vajon valóban a feltétel nélküli engedelmesség lenne egy ninja legfőbb erénye, a kapott parancs morális mibenlététől függetlenül? És egyáltalán... Van-e értelme ezen morfondírozni? Ha jobban belegondol, egész életében egyetlen valódi döntést sem hozhatott meg. Sorsa akár egy kötött sínpálya. Mindig csak parancsot teljesített, vagy a vele szemben támasztott társadalmi elvárásoknak tett eleget. Persze akár el is utasíthatta volna Danzou nagyvonalú ajánlatát... De hogy milyen árat kellett volna fizetnie makacsságáért, abba még most sem igazán mer belegondolni. Azonban a számtalan kényelmetlen gondolat között is az volt a legborzasztóbb, hogy amikor a hajnal első sugaraival kelt, már semmit nem mozdított meg benne a fiú halála, vagy társai könyörtelensége. Egyszerűen... Mintha kezdené természetesnek venni a Shinobi Világ olykor embertelen törvényeit. Hol van az a kedves kamaszlány, aki nagyzó ideálokkal vágott neki az orvosi pályának, azt gondolva, hogy ő majd megváltoztatja ezt a világot? Valószínűleg meghalt, valamelyik bevetésen, vagy a csatamezőn, ott a Fű Országában. Végül is, úgy látszik a világ változtatta meg őt.
Borús gondolataiból sós habok illata és sirályvijjogás rángatják vissza a valóságba. Elértek hát a keleti, tengermenti határhoz. Még utoljára visszanéz a mögöttük kanyargó ösvényre, és gondolatban csókot hint az országnak, melyet szenvedélyesen szeret, s ugyanakkor gyűlöl is, amiért életét a védelmére kell áldoznia. Amilyen kiszámíthatatlan és veszélyes a shinobik élete, könnyen meglehet hogy utoljára látja ezeket a partokat.

//A késésért 10 chakrát írok jóvá a Mesélői Multidnak.//

Uchiha Madara Szomb. Nov. 17 2018, 19:57

Akane

A parancs az parancs. Még akkor is, ha minden porcikáddal nemet mond. Ha az elméd tudja, nem helyes, amit tesz, hogy szembemegy azzal, amivel táplálja tested, s éveken át formázza. Még ha kezed nem is akar mozdulni, mert egy egyszerű mozdulat is képes megfosztani valakit a saját életétől. Ha leginkább befognád a füled, vagy akár egy kunaial szúrnád át, hogy ne hallhasd, fejedben akkor is ott ordibálna az elmédbe kódolt üzenet, a parancs az parancs.
Az elmúlt éjszaka tökéletes példája volt annak, hogy bizonyos esetekben nem lehet figyelembe venni az emberi lét fontosságát. A küldetés nem arról szól, hogy mások felett próbálj meg gyámkodni, s érzelmileg hatni saját társaidra. Talán a jó indulat miatt, talán gyomrod hiánya, vagy a mérhetetlenül különös felfogása az, ami miatt képtelen voltál végrehajtani a parancsot, cserébe végignézhetted, amint más megteszi. Társad kíméletlenül vágta át a fiatal gyermek torkát, megtette, amire te nem voltál képes. Megtette, amit megkövetelt a parancs.
Ezen álmok hálójában, kérdések ezreivel, s a kétségbeesés első szikráival keltél reggel. Úgy tűnt, a többiek nem osztoztak sajnálatodon, sőt, mintha el is szigetelődtek volna némiképp, talán épp azért, mert te bizony sajnálatot éreztél. Az ANBU nem a kegyelmességéről volt híres, főleg nem egy Danzouhoz hasonló személy által vezetett ANBU. Ezzel tisztában voltál mindig is, mégis kitartottál önálló gondolataid mellett. A kis csapat hamar tábort bontott, s Yatsu parancsára továbbindult a konvoj a kikötő felé. Tempótok nem változott, ám a tudat, s a látvány, mely a távoli kékességet mérte talán felerősített titeket annyira, hogy frissen, megfelelő pihenést követően elérhessétek a kikötőt.
- A dokkok egyikében vár ránk egy hajó már, ami két hét alatt le is szállít minket a Keleti kontinensre. A hajón ismertetem a terv további részét. Siessünk. - mondta kiegészítésként a Sakál álarcos ANBU, majd tovább haladva vezette a csapatot.
...
A kikötőbe érkezve számos hajó állomásozott a dokkok sorai között. Kisebb-nagyobb hajók, vitorlások és személyszállítók egyformán jelen voltak. Mintha Black Fridayt tartanának a mólókon, annyian voltak. Számos civil sietett, rakodók tucatjai pakolták az árukat a hajókról le és fel, egyszóval, a kikötő egy nyüzsgő csúcsforgalmába léptetek. Temérdek civil érkezett a hajókkal, talán menekülniük kellett mindez idáig, s csak most térhetnek vissza. A háború a végéhez közeledik, s az egyetlen valós frontvonal igen csak messze esett a jelenlegi pozíciótoktól. Talán ezért ez a sok civil. Otthonaikat elhagyták, hogy menthessék saját életüket, most pedig visszatérnek, hogy újraépíthessék karrierjüket. A civilek mellett konohai és sunagakurei jelzést hordozó shinobikat is láthattatok, eőbbiek leginkább a koordinálásokban és a rend megőrzésében segédkezve.
Yatsu vezetésével elértetek egy nem túl nagy, de annál megmunkáltabb hajót. Fafalán több helyen, leginkább a korláton különleges mintázatokat fedezhettetek fel, az orr részén pedig egy női szobor állt. Ha kellő közelségbe kerülsz a medvével vontatott kocsin ülő druidához, akkor észreveheted, amint a férfi fejet hajt a női szobor előtt, s magában mormol néhány sort.
- Baison, Auru, segítsenek felpakolni a hajóra. - adta ki újabb utasítását a parancsnok, majd hátat fordítva, néhány konohai shinobihoz lépett. Ha nekikezdtek a kocsi és a többi kisebb csomag felpakolásának, alig pár perc elteltével néhány nagyobb ládát kaptok, mely csakugyan veletek fog utazni. Csak előbb a hajóra kell juttatni őket. A legnehezebb feladat talán Oji-sama hátasa okozta. A medve úgy tűnik, nem igazán szeretne eltávolodni a szárazföldtől, s makacssága még saját gazdájának szavait is ignorálja.
- Auru, nincs sok időnk, vidd fel a medvét!
Miután sikerült minden csomagot, beleértve az utasokat is a fedélzetre juttatni, az alsóbb szinteken el is kellett pakolni. Baison nagyobb darab volt, vélhetően férfi, aki könnyen megbirkózott a dobozokkal. Néhány csípős mondatot is odabökött, ha látná, hogy a te erőd nem vetekszik az övével. Miután mindenki elkészült, a hajó el is indul, s hamar maga mögött hagyva a sűrű erdős ország földjét, beleveti magát a végtelen óceán kék semmijének közepébe.

//A csúszásért kettő (2) szabadon választható, maximum B besorolású technikát írhatsz fel, amibe nem tartozhat bele engedélyköteles. A postot a hajóút első három napját magába foglalhatja, szabadidődben gyakorolhatsz vagy edzhetsz is a fedélzeten, esetleg a nyílt vízen. Ugyan Yatsu biztosan nem díjazná, ha az egyik beosztottja beszámíthatatlan állapotra szívná magát, az éjjeli őrködést javarészt egy személy végzi, aki felel a matrózok és a shinobik, valamint Oji-sama biztonságáért. Éjszaka lámpásokat gyújtanak a fedélzet több pontján. Étkezni naponta háromszor van lehetőséged, a többiekkel egy időpontban.

**Uchiha Kagami** Hétf. Nov. 26 2018, 00:58

/Itanasi/

//Eljött a várva várt pillanat, hát. Köszönöm, hogy felkértél//

Nincs élet, halál nélkül és nincs halál, élet nélkül. Ezt megtanulhattad hosszú kalandjaid során. Bizony... hosszú úton mentél keresztül, hogy eljuthass idáig. Hosszú, és vérgőzös utad volt, vérben, belszervekben, elszenesedett holttestekben, lerombolt templomokban, elhullott eretnekekben és egetrengető, tájat átrendező, hatalmas harcokban volt részed az elmúlt időkben. A Próféta; így nevezted magad előtte is, mielőtt visszatértél ide; de igazán Prófétává most váltál csak. Készen álltál rá, hogy a Kegyetlen Úr, az ezer néven ismert, csak a vér szavát ismerő, hatalmas Jashin-sama földi helytartójává válhassál. Eddig csak igehirdető voltál, egy egyszerű pap, de most, hogy kiérdemelted a lehető leghatalmasabb kegyet a Vér Istenétől, életed céljai újabb löketet kaptak. Évekkel ezelőtt elindultál egy úton, egy olyan úton, amelyen vértenger határolta a csontok kontinensét; ezt az utat választottad magadnak, kitartottál mellette. Ez a kitartás pedig meghozta a gyümölcsét.

Egy hatalmas, halott fán érett gyümölcs nőtt, és ez a gyümölcs egy idő után kiszikkadt, de csak azért, hogy újra megérjen és soha többé ne lehessen leszakítani onnan. A Fa volt a Vér Istene, s a gyümölcs Te voltál rajta. Meghaltál a hitedért. Megöltek a hitedért. Meghoztad a legnagyobb áldozatot a Vér Istenének oltárán, amit csak lehetett. Oh, hány lelket küldtél elé? Számolatlan eretneket jutattál trónusa lábaihoz, hogy kutyaként nyalják a talpát, de az igazi áldozat Te magad voltál. Feláldoztad magad, s bár elvárásokat támasztott eléd, Urad megajándékozott, mint leghűségesebb, legkitartóbb szolgáját. Mert Urad hitében nem számított semmi, csak az erő és az áldozat... és te kész voltál eldobni érte az életedet... meg is tetted. Megajándékozott téged a legnagyobb keggyel, a halandóság elvételével. Félistenné tett a halandók között. Kijelölt téged a vezetésükre... de nem istenné, csak félistenné lettél. És minden félistennek volt gyenge pontja... egy hübrisze, s a tiéd Kenshiro Karu volt. Urad nem hiába parancsolta azt, amit, hogy a hübriszedet le kell vetkezned. Az utad régen elkezdődött... de be is fejeződött. Most egy új út kezdődött.

A kikötőváros szokásosan hangos volt, s fehér szemeiddel láthattad, hogy mindenki nyugodtan végezte a dolgát... még mindig fura lehetett neked, hogy mindent láttál. Mindent, ami csak történt... Jashin-sama ajándéka volt ez is? Ha igen, kegyetlen ajándék volt, de hasznos. A fejed majd szét-szétrobbant a hatalmas információtömegtől, ami az agyadba ömlött, de tiszta tudtál maradni elmédben. Most, hogy az igaz látást elsajátítottad, most, hogy visszavetted a mindent látó szemet az elbitorlójától... most, hogy valós tulajdonosához került, Jashin-sama egyetlen Prófétájához, megvilágosodhattál. A szem a tiéd volt innentől... senki másé. A hajódat hamar megtalálhattad, s a kapitány nem is volt rest közölni veled, hogy csak a parancsodra vár... amit már a vérpecsét által megkapott természetesen. Indulás volt hát vissza... vissza keletre, vissza oda, ahol minden elkezdődött, vissza mindennek az eredőjéhez...

//A következő posztodat IDE, az Aoshima-szigethez írd, ahol lényegében csak kiköttök pihenőidőre, lévén a hely lakatlan//

**Nara Akane** Csüt. Aug. 15 2019, 12:19

A kikötő nyüzsgő, hanyag pompájában egészen úgy fest, akárha csak a látszatbéke tiszteletére rögtönzött karnevál volnék. A portékáikat orrhangon kellető, rámenős kalmárok kiabálása, a távoli földek tarka selymeit kacéran próbálgató hölgyek kuncogása, unott arcú hitveseik sóhajtása, a rakodómunkások káromkodása és a részeg matrózok hamiskás éneklése... E sokszínű kakofónia minden egyes szólama egy hatalmas, mindent átható, ütemes lüktetéssé olvad össze, s valósággal úgy tetszik, mintha csak a város légzését hallgatná az éjszín hajú kunoichi.

A dokkok zsibongó dallamára andalogva valószínűtlen és váratlan nyugalom tölti ki hirtelen a lány lelkét már hajnal óta megülő ürességet. Bár ambivalens természete és gondolkodásmódja miatt sokszor másképp érzi és látja, Akane természeténél fogva szerelmes az emberi lét parány csodáiba, így nem esik nehezére költői idillt látnia ott, ahol másoknak tán csak algától csúszós makadámot, girhes kóbor macskákat és jobb sorsra érdemes koldusokat sikerülne. A végtelenségnek tűnő, dögcédulákkal fémjelzett évek után, a várva várt béke beköszöntével az emberek újra mernek élni, hisz az élet már csak ilyen. Élni akar. A Nara azonban meghitt hangulata ellenére is csak szánni, és talán kicsit irigyelni tudja az egyszerű népek szemellenzős gondtalanságát. Az érdekfrakciók és az általuk skandált jeligék változnak ugyan, de a háború sosem. Elég csak arra gondolnia, hogy egyedül az ő pengéje mennyi árvát hagyhatott ebben az anyátlan világban, akik bosszúszomjas esküvel ajkukon fogadják szüleik sírkövénél, hogy egyszer még elégtételt vesznek a Levél gyermekein... És a jövő máris sötét árnyékot vet a napfényes jelen naiv délibábjaira.

Sok ideje azonban nem marad bámészkodásra és keserédes elmélkedésekre, Yatsu ugyanis kiadja a parancsot, hogy pakoljanak fel a hajóra. Ugyan az ilyen feladatkörök ellátása határozottan nem szerepelt a munkavállalói szerződésében, Auru már arra sem veszi a fáradtságot, hogy pofákat vágjon álarca alatt. Az elmúlt napok sivársága után amúgy is kész mókának tűnik a dokkmunkás-lájveksön-erpégé, így törődött mozdulattal felkap kettőt a rájuk bízott csomagok közül, míg Baison vagy féltucat táskával indul neki a fedélzetre vezető pallónak.

~ Hú-húú, valaki nagyon kompenzál valamit... Meg sem lepődnék, ha ekkora fej kinövesztése után már nem jutott volna anyag a cerkába! ~

Még a harmadik-negyedik fordulónál sem tarthatnak, amikor a hombárfejű kotonszökevény csípős megjegyzéseket kezd mormogni a maszkja alól, az elkapott félszavakból ítélve a Nara teljesítményére vonatkozóan. Miután nyugtázta, hogy a Sakál még mindig hallótávolságon kívül bájcseveg a helyi shinobikkal, Akane megenged magának egy gonoszkás mosolyt a bagolyarc takarásában, majd gúnyosan nyájaskodó hangon veti oda társának:

- Kicsi Tájszon, rombuszalakú szívemcsücske, ne tévesszen meg a látszat! A Godaimével jártam kondizni évekig, csupán azért fogtam vissza magam, hogy ne sértsem meg azt maradék, törékeny férfiegódat...

Hogy nagyzoló szavait flexingelő tettekre is váltsa, a Gouwantól megerősödött izmait segítségül hívva a csöppnyi lány két akkora ládát kap a vállára, melyeknek súlya egyesével is vetekedhet az övével. Ilyen tempóban meglehetősen hamar végeznek a bepakolással, leszámítva egyetlen, nagy, szőrös és méltatlankodón brummogó poggyászt. A kunoichi nem is érti, miért vannak a többiek ezen meglepődve, hisz a Balu kapitány óta alapműveltség, hogy a medvék nem hajóval, hanem hidroplánnal szeretnek közlekedni.

- Na gyere már Maci Laci! Ígérem poén lesz, kaphatsz mézeskokszot meg brummogó prostikat! Bubu már ott vár a fedélzeten, nem akarhatod megváratni!

Duruzsolja hívogatón Akane, miközben újfent ránt egyet a tiltakozón tolató állat pórázán, hogy közelebb édesgesse a móló széléhez. Brumika azonban a maga közel fél tonnájával nem igazán veszi jó néven, hogy holmi ötven kilós - IGEN CSAK ANNYI, bármit is mondjon az az álnok fürdőszobamérleg, capisce..? -, állvaszopó mitugrászok megpróbálják itt ledominálni a gyászba. Mivel a filogenetikai sajátosságaik meglehetősen szűk tartományú metakommunikációs eszközpalettára korlátozzák szegény macikat, így szemöldökráncolás helyett az egyetlen fajlagosan szóba hozható vitakultúrás módszert választja egyet nem értése kifejezésére. Értsd: egy öblös morgás közepette két lábra áll, hogy akkora telimancsos csicskalángosban részesítse újdonsült idomárját, amekkora után még a saját anyukája sem futna össze vele egy sötét sikátorban.

- Kage Mane no Jutsu!

Az állatnak még meglendítenie sem volt ideje erőtől duzzadó mellső lábát, amikor eléri a lány technikája. A konohai ezután pár lépést a medve felé, annyira közel megy hozzá, hogy szinte hallja a hatalmas mellkasban dobogó szív páni dobogását. Azután újból kézpecséteket formáznak vékony ujjai, s a következő pillanatban elmerül az igavonóvá aljasított vad öles árnyékában (Daira Kage Ayatsuri no Jutsu). Egy perc sem telik bele és már futva - vagy medve..? - igyekszik a fedélközben előkészített ketrec felé.

A következő három nap a fedélzeten nettó ugyanaz, mint az előző öt, plusz ÁFA-ként hozzácsapva a tengeribetegséget. Dögunalom. Azt persze még az örök elégedetlen Akane sem tagadhatja, hogy komfortzónája a hajón sokkal kevésbé csorbul, mint az erdőben töltött éjszakák során. Illemhely, fürdőszoba és saját hálókabin. Az orvosnő szinte már el is felejtette, milyen érzés nem fák tövében végezni a dolgát, arról nem is beszélve, hogy ha még egy vadkörtét meg kéne ennie, valószínűleg felfordulna a gyomra. Röviden: az élet ugyanolyan szar a tengeren is, de szebb csomagolásban legalább.

A kötelező őrszolgálat lényegesen kevesebb koncentrációt igényel a nyílt vizeken, mint az erdők sűrűjében, az ágas-bogas erdők titokzatos, árnyas pagonyaiban, ahol minden fa mögött egy újabb veszély leselkedhet. Ugyanakkor Akane és Baison napközben sem maradtak teendő nélkül, elvégre Yatsu jelesre vizsgázott a "Hogyan verjük más faszával a csalánt" szabadegyetemi kurzuson, mert kedvesen felajánlotta a kapitánynak, hogy alárendeltjei szíves-örömest segítenek minden olyan hajó körüli munkában, amit a civil tengerészek csak nehézkesen, vagy aligha tudnak megoldani. Mondjuk azt nehéz tagadni, hogy sokkalta könnyebb úgy tatarozni a hajótestet, hogy az ember képes pókként szaladni függőleges felületeken is.

Azonban még mindezek mellett is kellemetlenül sok szabadideje marad a kunoichinek. Mivel erősen kétli, hogy karótnyelt parancsnoka jó szemmel nézné, ha a matrózokkal közösködne, társaitól meg úgy ódzkodik, hogy előbb baszná ki tulajdon édesanyjából is a lecsósvattát, minthogy ezekkel kokettáljon, szociális interakciói nagyjából a zérus felé tendálnak. Így amikor csak feltűnésmentesen megteheti, mások beszélgetéseit hallgatja, ingeréhségét csillapítandó. Különösen a vénséges Oli-sama - vagy Oji volt..? - beszélgetéseire kíváncsi, elvégre olyan misztikus aura veszi körbe az apókát, hogy a vele kapcsolatos ismeretek hiánya már-már idegőrlő. Soha életében nem látott még furcsább szerzetet, márpedig az elvonón és határvidéki rave-partikon megismer pár igencsak elfuserált arcot az ember.

Esti pihenőóráiban általában fekvőtámaszokkal farmolja a potyatéjépét és a Kairaishi-sama által kiadott házi feladatokon dolgozik. Utóbbi leginkább a pecsétminták papíralapú gyakorlásában merül ki, de esetenként a fuuinjutsuk tényleges, chakrával történő létrehozását is gyakorolja. Életében először hozza létre például azt a technikát (Mochikabu Fuuin), amit a felhőfalusi Pinokkiótól tanult meg egy füstös kis kocsmában történt vetkőzőpókeres incidens során. A fiú annak fejében tanította meg kopirájtos, levédett pecséttechnikáját Akanénak, hogy a kunoichi nem ragaszkodott hozzá, hogy ellenfele ádámkosztümre vetkőzzön egy szerencsétlenebb dobássorozat után. A chakratároló pecsétet a belső felkarján helyezné el, lévén itt rendkívül kicsi az esélye annak, hogy bármilyen támadás közvetlenül eltalálja a pecsétet. Persze tehette volna még eldugottabb helyre is, de félő, hogy ilyen helyeken bele találna vágni a borotvával... Ezenfelül három kunait lát el a Fordított Négy Jel pecséttel. Fogalma sincs, hogy mi várhatja őket az óceán túlpartján... De ha ilyen védelem kellett a mazsolává száradt Buddhának, akkor semmi szívderítő, az egyszer biztos. Jobb félni, mint megijedni.

//Választott technikák:
Kōnōri Seichū // Denevér Irányítás

A ninja képes a chakráját a hangszálaiba vezetve magas frekvenciájú ultrahangot kiadni, és ezzel kommunikálni az erre érzékeny állatokkal, első sorban denevérekkel, de bizonyos szinten hat a technika minden ultrahangra érzékeny állatra (például kutyákra). A ninja utasításokat ad az állatoknak, akik hatalmas területet bejárva nagy számban rengeteg információval szolgálhatnak. Gyakorlatilag a ninja képes a környezetében lévő denevéreket az uralma alá vonni.
Chakraszint: 300
Besorolás: B

Kōnōri Seichū: Chouompa Shinji // Denevér Irányítás: Ultraszonikus Elme Hullám

Kikötőváros - Page 7 Latest?cb=20150729222231

Kikötőváros - Page 7 Latest?cb=20150729222231

A denevér irányító itt az összes a környező területeken lévő denevért arra veszi rá, hogy egyszerre bocsássanak ki magas frekvenciájú hangot. Ezek felerősítik egymást, és hatással lesznek az ellenfél elméjére, akár meg is béníthatják azt, vagy illúzióba vonhatják.
Ez a technika magas szinten használva rendkívül különleges erőt adhat a használójának, és természete ellenére rendkívül hatékonnyá teheti: a hanghullámok a kristályos szerkezetű anyagokat károsíthatják, így a jég és kristály elem legnagyobb ellenségei.
Chakraszint: 350
Besorolás: B
Megkötés: Kōnōri Seichū//

Sai Pént. Nov. 08 2019, 14:11

Akane - Hosszú utakon
//átvett mesélés//

Víz. Víz mindenhol, amerre csak a szem ellát. S ez így ment immáron ötödik napja. Se fű, se szórakozás, de még egy valamirevaló farok sincs, akivel elszórakozhatnál. Jó,fű lehetne, de a vén pap fószert még annyira se lehet megközelíteni, hogy beints neki fél pillanat erejéig. S bár a matrózok és a kapitány is előszeretettel sóznak rátok mindenféle aljamunkát, amihez nincs kedvük - meg néha olyat, amit valóban képtelenek lennének megcsinálni, vagy csak igen nagy nehézségek árán -, maszkjaitok eléggé elvágnak titeket attól, hogy valódi szociális interakció alakuljon ki közöttetek. Elvégre ki a franc szeretne beszélgetni egy merev bagoly álarccal mondjuk? Nem sok elvetemült vállalkozó szellemű illető akadna, valljuk be.
Egy dolog volt csak, ami abszolút ismerősen hatotta át a mindennapjaid a fedélzeten, ami talán kissé enyhítette elvonási tüneteid mindennemű társas és nem társas elfoglaltságaid iránt: a hullámok miatt imbolygó fedélzetnek hála a világ legalább egy kicsit instabil volt, néha már-már majdnem forgott is körülötted, mint mikor több sake gurul le a torkodon, mint ildomos lenne.
A hajó útiterve szerint el kellett haladjatok Tészták Országának szigete mellett, majd meg kellett közölnötök Kirigakure és Kumogakure befolyási területének számító vizeket, majd Yukigakure mellett elhajózva éritek majd el előbb Láp, s végül Mocsár országának partvidékeit. Onnan meg majd jöhet a "dagonya" az ország belsejébe.
Szép kilátások, de legalább a sok senyvedés után legalább iszappakolás vár benneteket. Tiszta wellness, sunshine és happy nélkül ugyan, de kicsire nem adunk.
Eme terv legrizikósabb részének a Kirigakure melletti elhaladás számított, a többi viszont... az mind a templom támadójának hollététől is függött, így persze nem lankadhatott a figyelmetek, de valljuk be, minél messzebb kerültetek a Tűz Országának templomától, annál kisebb volt a valószínűsége, hogy Mocsár Országa előtt belefuttok bárkibe is, mert bár az útvonal nagyjából kötött, mégis kicsit olyan lenne keresni benneteket, mint tűt a szénakazalban még ekkora nyílt terepen is. Főleg mert még egy brutál felkészült és képzett ninjának is baromi fárasztó és még annál is chakrazabálóbb lenne kilométerek százait, ezreit szaladgálni a hullámzó vízen. Olyan sok mindenki meg nem rendelkezik valamilyen módon "szárnyakkal", hogy csak úgy a nyakatokba boruljon az áldás.
Még egy rizikófaktorral lehetett számolni: egy esetleges kalóztámadással. Bár a háború lezárultával kicsit több figyelem juthatott a tengerek megtisztításának, még mindig bőven volt e tengeri patkányfajtából, hiszen nem olyan egyszerű fellelni eme bandákat, s azért olyan régóta nincs béke, hogy hatékony intézkedéssorozatokkal vissza lehetett volna szorítani a számuk.
A nap még magasan járt annak ellenére, hogy már belehajóztatok bőven a délutánba. Épp "szabadfoglalkozásban" űzted az unalmad valamerre, amikor hirtelen izgatottság járta át a fedélzetet, és ideges matrózok futkároztak fel-alá, igyekezve a kapitány kiabálva kiadott parancsszavainak eleget tenni. Ha kíváncsian körbenéztél, mi lehet a para forrása, akkor két dolgot fedezhettél fel a távolban. Az egyik egy másik hajó, amelynek fekete dagadó vitorlái nem jelentettek sok jót. Különösen nem, hogy széllel szemben dagadtak azok a vitorlák... A másik kevésbé boldogító tény a másik oldalról leselkedett rátok. Az égen sötét fellegek tornyosultak, s bár még nem érződött a hullámokon, de a messzebb fel-felvillanó apró villámok, s a sötét fergeteg alatti "ködös" áthatolhatatlanság éreztette, hogy bizony oltári nagy vihar közeleg felétek. A legrosszabb az egészben az volt, hogy a hajó miatt pont arrafelé tudtatok volna csak menekülni, a vihar elől meg nagyjából egyenesen a hajó karmaiba. Már önmagában egyik sem volt biztató, hát még a kettő veszélyforrás együtt!

//Ha Akane akar, belefolyhat a megoldáskeresésbe, egyelőre csak felsejlettek a veszélyforrások, s érezhető a feszültség a fedélzeten, ahol eleve ti sem vagytok a legszívesebben látott vendégek. Főleg mert a matrózok babonásabbjai amúgy is úgy vélik, nők csak balszerencsét hoznak a hajóra. A legénységből amúgy 8 fővel számolhatsz, plusz a kapitány, ha kellene ilyen infó//

**Osumi Hiroto** Szomb. Jún. 06 2020, 11:53

Talán mégsem kellene olyan gyorsan ítélkeznek mások felett, főleg nem csupán a külsejük alapján. A Chuunin meglepő jómodort tanúsít és habár a mondandójából kiszűrhető, hogy még nem bízik bennünk -bár ez esetemben talán érhető, Hayatoéban pedig még inkább-, ezt is sértő megjegyzés nélkül hozza tudtunkra. Egész szimpatikussá válik, így fenntartások nélkül vághatunk bele a küldetésbe. A küldetés és annak végrehajtási módozatának ismertetésére csak bólintok, ám tudom, hogy a valóságban ez nem lesz olyan egyszerű, mint elméletben. Gyakorlatilag, az elmélet szinte mindig megbukik a valós helyzetekben. Otthagyni a társat csak a legvégső esetben, remegés nélkül végrehajtani valamit, amibe ketten belehaltak nem könnyű mutatvány és hát bármelyik tervünknek útját állhatja az ellenség. Ennek ellenére már rég belevésték a tudatunkba -az enyémbe talán még jobban is-, hogy a küldetés az első, azért mindent és mindenkit fel lehet áldozni és fel is kell, ha megkívánja a helyzet. Habár én ezen elvek ellen voltam, nem szeghettem meg a parancsot, így nem vág közbe semmi, elméletileg megpróbálom megoldani a küldetést. Örülök, hogy egy tapasztaltabb ninja is velünk tart. A headsetet elvettem és megköszöntem, ám még nem kapcsoltam be.

- Ez az első küldetésed, Hayato? - Kérdeztem, miután választ adhatott a Chuunin kérdéseire. Ugyan először azt gondolta, ez nem így van, a kiállása és az elmondottak alapján mégis erre következtettem. - Az jó, ha izgulsz - mondom elgondolkodva, visszaemlékezve az én küldetésemre, ami egyáltalán nem volt szép emlék.

- A bizonyítási vágy egy ninjában nagy dolgokra késztetheti - folytatom bátorítóan. Több szót azonban ha nem kell, nem ejtek, ha szeretne valamelyikük beszélni az út alatt -habár ez nem javallott-, akkor természetesen felelek neki. Azt pedig szándékosan nem hoztam fel, hogy a parancsokat teljesíteni kell; elrontotta volna a beszédet, ráadásul nyilván megértette és fel is késztették rá. Ha senki nem vevő a beszélgetésre út közben, csak a környezetemre figyelve, az utat, az erdőt, a lombokat fél-készültségben pásztázva haladok a kikötő felé. Azért csak félig figyelek, mert nem akarom mentálisan lefárasztani magam már a küldetés megkezdése előtt és úgy érzem, hazai terepen ez is elég. Ismerem az erdőt, így könnyebben felfigyelek a változásokra. Ezúttal nem élvezem ki a légies mozdulatokkal végrehajtott utazást, nem figyelek fel a hajamba kapó szél szelíd lágyságára, most csak érzelemmentes arccal haladok a küldetés első célpontja felé.

Az út fél napit tartott és csak enyhén fárasztott ki. Ha a kikötőben árulnak még ételt a napnak ebben a szakaszában, akkor veszek belőle, hogy pótoljam az energiaveszteséget és meglegyen a napi étkezésem és ne az útravalóból fogyasszak, aztán körülnézek, bár ha jól sejtem, úgyis a csapat vezetője fog hajót választani, így inkább szorosan a nyomában maradok -persze nem annyira, hogy az zavaró legyen- és gondolatban elismétlem az általa hallottakat, felkészülve, hogy teljesítenem kell majd valamelyiket. Fejben természetesen ismét végiggondolom a lehetőségeket, mindig elvárásokat helyezek magam elé, azonban ilyen küldetésben még nem volt részem, így valamilyen szinten az intuíciómra is hagyatkoznom kell majd.

**Gensai Hayato** Vas. Jún. 07 2020, 23:42

Ez a nap már lassacskán közeledett az átlagosnál is rosszabbhoz.Kaptam magam mellé kettő csapattársat akik eléggé szimpatikusnak tűntek.A Láp Országába kellett mennünk,valami hírszerző felkutatására.Ő ha minden igaz tud információkat a Chuunin vizsgán történt dolgokról, szóval elég fontos a küldetésünk.Én nem igazán tudok sok mindent a történtekről, mert ekkor még nem jelentkezhettem, de hallottam 1-2 dolgot arról, hogy mik történtek.A gondoltaimban el merülve fel sem tűnt, hogy válaszolnom kellene, ezért hamar be is pótoltam.-Hai!- feszülten válaszoltam bár nem tudom mi okozhatta a feszültséget, talán az izgatottságom.-Bocsánat, a gondoltaim elterelték a figyelmem... Hát, nem hinném, hogy akármiben is ki emelkedőbb lennék egy átlagos genninnél, nem régiben fejeztem be az Akadémiát... Annak nagyon is örülnék, ha tanítana nekem 1-2 dolgot.Hálásan elvettem a headsetet.A kikötőbe tartó út nagyon hosszadalmasnak tűnt hiába siettünk.Az úton próbáltam minden neszre fel figyelni, hisz kitudja, hogy mikor mi történhet bár a lágy szellő és a madarak csicsergése már majdnem, hogy az álomba taszított, de Hiroto szavai ki zökkentett, majd kicsit megilletődve válaszoltam.-Igen ez az első küldetésem-Kicsit megilletődve válaszoltam, mivel kicsit furcsa volt, hogy Hiroto hozzám szólt, mert eddig nem igazán történt ehhez hasonló.-Köszönöm-ezzel a kis bátorítással kicsit több önbizalom lett bennem, azonban a beszélgetést nem igazán szerettem volna tovább húzni .Olyan 10-12 óra lehetett az út, de végre oda értünk és követtem a többieket.

**Uchiha Kagami** Kedd Jún. 30 2020, 14:10

/Hayato és Osumi/

//Késésemért ne haragudjatok, kicsit beindult a meló, de már az utolsó vizsgámon is túl vagyok. Cserébe +5 chakrát írok nektek jóvátételként fel//

- Valóban, a bizonyítási vágy olyan dolgokra késztetheti a shinobit, amely a halála is hajszolhatja - bólintott Akiyama-taicho a szavaidra, Osumi. - Halt meg már úgy ismerősöm, hogy azt hitte, bizonyítania kell. A shinobi világban a versengés állandó, mindenkinek volt, van, vagy lesz riválisa. Ismertem egy fiatalt, Tomoe-nak hívják. Az Akadémia óta rivalizált valakivel, aki viszont.... nos, mondjuk úgy, az előző rezsimnek teljesített feltétlen szolgálatot a pletykák szerint. A rivalizálás miatt sok jó shinobi hullott már el. Sajnos... ez ilyen. És megakadályozni sosem fogjuk tudni. Mindig kell egy rivális, aki maitt jobban leszünk, aki miatt tovább kzdünk, aki miatt nem adjuk fel. Aztán rájövünk, hogy miatta haltunk meg, vagy ő halt meg miattunk. Ezt onnan tudjuk, hogy ki maradt életben - mered maga elé szomorúan.

- A rivalizálás a szükséges rossz. A bizonyítási kényszer szintén. Mindenki bizonyítan akar. Vagy a szüleinek, vagy a riválisának, a családjának, a Hokagénak. Holott a ranglépés egyszerű: végeznünk kell a dolgunkat. Shinobik vagyunk. Gyerekkorunk óta arra képeznek, hogy ha kell, az életünk árán is megvédjük azt, amit az elődeink felépítettek. A Tűz Akarata bár egyeseknek csak egy jó ideológia, nekünk az életünk. A kérdés: képesek vagyunk az életünket adni a Tűz Akaratával a szívünkben? Meglehet, ezen a küldetésen sor kerül rá. Az is, hogy egy későbbin. De egyet jegyezzetek meg, és főleg te Hayato-kun: csakis önmagadnak tartozol bizonyítással. Magadnak kell felállítanod az akadályokat és magadnak kell azokat leküzdened. Ne a családodnak, ne nekem, ne a Hokagénak bizonyíts: magadnak. Magaddal szemben legyél a legkritikusabb és akkor fogsz fejlődni. Gondolkozz el ezen. Itt jobbra.

Az út az erdőkön keresztül nem tartott sokáig; nagyjából tíz-tizenkét órát talpaltatok shinobi tempóban. A testetek edzett volt, a lelketek nyugodt. Erre képeztek ki titeket. Ha kellett, akkor három napig meneteltetek szó nélkül. Ha úgy hozta a helyzet, akkor a három órás utat három nap alatt tettétek meg, földön kúszva. Mert ez volt az, amire születtetek, amire tartott titeket a falu. A kikötővárosba érve nyüzsgés fogadott titeket. A levegőben sós tengeri illat és halszag kotyvaléka terjengett, belevegyülve a dokkmunkások izzadtságának bűzével. Lovaskocsikra rakodták a hajókról a ládákat, lentebb érve a trágyaszag is megcsaphatott titeket. A népek errefelé közömbösek voltak a shinobikkal szemben, és hát nem ti voltatok az egyetlenek. Láttatok néhány átutazó sunagakurei és kumogakurei "kollégát" is, de nem álltak le veletek beszélgetni, még akkor sem, ha megpróbáltátok. Megvolt a saját küldetésük.

Természetesen a vásárlásodat el tudtad intézni, Osumi. Feltankoltad magad élelemmel és ez mindössze alig került háromszázötvenegy (351) ryo-ba számodra. Viszont a csomagban volt minden, ami egy tengeri útra szükséges: citrom, sózott hús, szárított hal, sajt és aszalt gyümölcsök. Fehérje és vitaminok, a legfontosabb dolgok, amire szükség van, ha az ember tengerre készül. Ilyen csomagot vett még párral Akiyama-kun is, hogy biztos legyen elég. - Nézzük csak azt a hajót a lobogóból ítélve az úticélunkhoz fog vinni minket és ha jól látom, most rakodnak be, tehát nem késsük le az indulást. Remélhetőleg felengednek minket.... - vágott át a tömegen, kikerülve egy nagy lótrágyakupacot. Az egyik nagyobbacska, háromárbócos hajó mellett állt meg veletek együtt. A kapitány kiköpött egy adag dohányt és felmorrant. - Fuvar, eh? Nem olcsó.

- Háromezer?

- Öt.

- Háromezer-ötszáz.

- Négyezer-ötszáz.

- Négyezernél többet nem adok.

- Per fő.

- Összesen. És shinobik vagyunk. A Láp Országában történő kikötésik védelmezzük a hajót és az árut cserébe.

- Áll az alku - egyeztek meg végül. - Gyerünk, gyerünk, fel a fedélzetre - morgott a kapitány. - Fertályóra és vitorlát bontunk. A tenger nyugodt. Egy hét és odaérünk. Addig pedig: az árumra vigyázzatok, ahogy azt megígértétek. Értékes dolgot szállítunk. A legértékesebbet, amit csak lehet - vigyorodik el komiszan. Akiyama-senpai felvonja a szemöldökét, de nem szólal meg. Vajon mit szállíthatnak? Nos.... ennek utánanézhettek, ha akartok. Ha felszálltatok, fertályóra múlva tényleg felhúzták a horgonyt és az evezősök kivezették a dokkból a hajót, hogy aztán nemsokára a hullámokat szeljétek. Néha-néha viszont érdekes nyögéseket és elfojtott sírást hallottatok a raktérből...

//A következő posztotokat IDE, a Láp Országának kikötővárosába írjátok, kérlek. Tartalmazza ennek a posztnak a lereagálását, továbbá az egy heti tengeri utat, ahol a karakterek rájöhetnek, hogy a kapitány (Nobutada) rabszolgákat szállít. A tenger végig nyugodt marad természetesen. Az út azért tart eddig, mert néha-néha kiköt egy-két helyen, ahol leviszik a rabszolgákat és továbbadják őket. Konfrontálódhattok vele természetesen, az esetben viszont én is úgy reagálom le majd a kövi kört. Osumi, az ellátmányért való összeget vond le az adatlapodról kérlek.//

**Meitsugawa Shori** Kedd Szept. 08 2020, 22:12

//Umino Iruka - Tengeri fosztogatók //

Még egy darabig poénkodtunk a mesterrel; a tökfej megjegyzés után még tudtam volna szaporítani a szót és tovább viccelődni. De épp egy küldetés előtt álltunk ezért csak elnevettem a dolgot; majd kis idő múltán el is indultunk. Az utunk a mára már megszokott shinobi tempóban folytatódott; néhány rövid idejű szünettel tarkítva melyek annál szükségesebbek voltak. Miközben haladtunk többször értünk erdős és tisztás részekre is, előbbinél jobbnak láttam a fákon közlekedni. Habár ezt tettem, igyekeztem nem lemaradni a társamtól és az elől haladó vezetőnktől. Egyrészt izgatott voltam a küldetés miatt és ezt le kellett vezetnem valahogy, másrészt pedig néhol őrszemként is tudhattam volna szolgálni; egy esetleges probléma megelőzésére . Szerencsére nem volt szükség utóbbi szolgálatomra, Csendes eltelt az utazás és már távolról megéreztük, hogy közeledünk a célunk felé. Az oceán illatai hamar megütötték az orrunkat; de ahogy közeledtünk a városhoz ezek a kellemes illatok tova is szálltak; talán a népesség miatt nyomódott el. Ahogy odaértünk, nekem még valami más is megütötte az orromat, mégpedig a hal szag. Nem is csoda, mit várna az ember egy kikötő várostól, hiszen szerves része a halászat, de a bűzt nehezen viseltem így a jó kedvemet egy fintorgás takarta, ahogy jómagam is próbáltam az orromat. Mikor este tájt elértünk a valódi célunkhoz már-már kezdtem hozzászokni így a legénységnek sem kellett úgy bemutatkoznom mint a kényes konohai sznobok egyike. A vitorlás hajóhoz megérkezve még szemügyre vettem az épp bepakolandó rakományt és a legénységet, erre is megvolt az indokom. Próbáltam a ruházatukban valami egységeset találni, hogy ha a későbbiekben szükséges akkor egy tagjuknak tudjam magam álcázni. Talán már túlbuzgó is voltam. Miután letudtuk a formalitásokat, átadták az átmeneti szálláshelyünket; egész kényelmesnek volt mondható egy ninja szemszögéből, sokkalta jobb mint a szabadban éjszakázni. Bár kicsit frusztrált az eddigi tudatlanság, hogy nem tudni mikor indulunk és mit is viszünk pontosan. Ezért nem tudtam nyugovóra térni még ha olybá is tűnt, hogy most ennek lenne itt az ideje. Egy negyed-fél órás fekvés után inkább kigyalogoltam a fedélzetre, a még épp tevékenykedő matrózoknak próbáltam nem az útjában lenni így leginkább a széleken tartózkodtam. Vizslattam a hajótestet, hogy találni-e valamiféle sérülést, csáklyázás vagy egy támadás nyomát. Ahogy alkalom adódott ezt másik oldalon is ellenőriztem; próbáltam a szűkös információ rendszerem bővíteni.

**Umino Iruka** Szer. Szept. 16 2020, 18:53

// Meitsugawa Shori - Tengeri fosztogatók //

Könnyedén elértetek, a kikötővárosba és bármiféle gond nélkül megtaláltátok a hajót, amit kísérni fogtok. A felszállásnál hanyagoltad a hajó felépítésének feltérképezését, inkább a legénységre, és szállítmányra koncentráltál. Utóbbiról azonban nem tudtál meg semmit, mivel faládákban szállították őket. Az oldalaikon felfelé mutató vörös nyilak, a Tűz- és Tészta országának szimbólumai, valamint némelyiken ”törékeny” felirat volt látható. Hiába furdalt a kíváncsiság, valamilyen okból kifolyólag, amit csak te tudhatsz nem kérdeztél rá a szállítmányra. Öreg hiba, még ha el is hajtottak volna, legalább tudtad volna, hogy valami titkos, feltehetőleg értékes rakomány van a hajón.
Az este hamar eljött, és hiába a viszonylag kényelmes kabin, te nem tudtál aludni. Végül a fedélzeten kötöttél ki némi kóválygás után a hajó belsejében, mivel nem figyeltél kellőképpen az útvonalra. Fent a hajó oldalait és korlátait vetted szemügyre, korábbi csáklyázás nyomait keresve. Ám a rossz látási viszonyok miatt ez nehezebb volt, mint elsőre gondolhattad. A gyenge világítás volt az oka, ami pont azért van, hogy ne árulja el a kalózoknak a hajó helyzetét a sötétben. Ugyan voltak ütött-kopott, toldozott-foldozott részek a hajó deszkáin. De egyik sem csatáról árulkodott, hanem a gyakori használatról. Ahogy a hajót vizsgáltad, az egyik őrszem beléd is botlik.
- Állj, ki vagy! - szólít meg kicsit agresszív hangon, ahogy megfordulsz, ha rajtad van a fejpántod arcán látszik ahogy megnyugszik, ha nem akkor csak a bemutatkozásod után.
- Oh, sajnálom! Kicsit ideges vagyok a mostanában történt támadások miatt, és nincs még megszokva, hogy idegenek vannak a hajón. Főleg úgy, hogy azt sem tudom hogyan néztek ki. De ne aggódj, többet ilyen nem fordul elő.

Másnap reggel, olyan nyolc óra tájékában megérkezik az összes matróz a hajóra, akik a kapitánnyal együtt összesen kilencen vannak. Miután a kapitány körbenézett kiadta az indulási parancsot, majd az első tisztje elkezdte ordibálni a tényleges feladatokat a matrózoknak. Daisuke, hogy ne legyen útban felment a kapitány mellé a kormányhoz.
- Mondja Izumo kapitány, mit szállítanak? Tegnap már nem akartam zavarni ezzel a kérdéssel, mert nagy munkálatokban voltak.
- Néhány ládányi porcelánt, ezek többsége evőeszköz, néhány egy szerű dekorációs kellék. A többi ládában leginkább élelmiszerek vannak.
Ezzel fényderült a nagy titokra, semmi nagyobb értékű tárgyat sem mondott a kapitány. Persze nem lehet tudni, hogy a porcelán dísztárgyak értéke mekkora lehet. Ahogy a rövid beszélgetés lefolyta két férfi között a hajó ki is futott a kikötőből a nyílt vízre.

**Meitsugawa Shori** Szer. Okt. 28 2020, 23:11

//Umino Iruka - Tengeri fosztogatók //

Ahogy tovább nézelődtem nem vettem észre semmiféle tengeri ütközetre utaló jelet, látható volt hogy a hajó sem vadi új, mikor azonban a gondolataimba tudtam volna merültem hátulról egy hang szólított meg. Még mielőtt megfordultam volna egy nagyot fújtam, fárasztónak találtam a bemutatkozást de amit muszáj azt muszáj.
- A konohai shinobik egyike vagyok, akiket a kalózok elfogására küldtek. A nevem Meitsugawa Shori, örvendek a szerencsének – habár ezt mondtam, de annyira örvendtem egy őrszem felesleges közbelépésének mint egy púpnak a hátamra. Ellenben kellemes meglepetés volt számomra az őr modora és hogy biztosított afelől, hogy többet nem lesz útban. Ezután ő is sarkon fordult én pedig tovább nézelődtem, elvégre kinek lenne kedve éjnek évadján bájcsevegni?
A további kutatás sem vezetett semmire, felmerült bennem még az a gondolat is ,hogy meglesem mégis mit viszünk. Ellenben ahhoz tovább kellett volna ténferegnem egészen a rakományig és úgy bele kukkantani , hogy annak ne legyen nyoma. Túlzottan körülményesnek találtam, így hát visszaballagtam lassacskán az alvóhelyemre, majd nyugovóra tértem. A hirtelen jött álom azonban nem várt emlékeket idézett. Egy bizonyos este képei jelentek meg előttem, egy tragikus estéé. Zihálva keltem fel belőle, tán megkönnyebbülést is hozhatott volna ha tudom hogy „csak” egy álom; de ez az egykori valóság volt. Próbáltam a társaimat nem felébreszteni, azonban az unokatestvéremet sikerült. Panaszkodás helyett, azonban csak megkérdezte mi bajom. Az ilyesféle negatív gondolataim és álmaim általában magamban tartottam; de most mégis csak kikívánkozott, elvégre úgy döntöttem változtatok a dolgokon. Elmeséltem hát neki ,hogy ez a visszatérő álom gyötör gyakran, anyám halálának képe. Pár nyugtató célzatú szót próbált hozzám intézni és azt is közölte, hogy mindezek ellenére azt gondolja rólam hogy erős vagyok és hisz bennem. Talán utóbbiak nem is igazán kapcsolódtak a témához de annál jobban esett az elismerése. Még egy kicsit beszélgettünk, elég halkan ahhoz hogy ne keltsünk fel senkit, majd nyugovóra tértünk.
Még a legénység megérkezése előtt sikerül felkelnem és körbenéznem a fedélzetről. A felkelő nap kellemes látványa szívmelengető volt, szinte el is felejtette velem az esti rémálmokat és azt, hogy ma még küzdelem lesz. Miután a „házigazdák” megjöttek ismét alaposan megnéztem őket, próbáltam valamilyen egységet találni a ruházatukban. Sajnos ezt nem sikerült, némelyikük szakadt rongyot viselt, volt amelyikük pedig fehér inget, valami úri csizmát és különböző fejfedőket, a szegényebbek csak egy fejpántot. Furcsa volt látni, ahogy ezek a rétegek vegyülnek; na nem mintha bármi ellenvetésem lett volna.
Ahogy a szedett-vedett bagázs elkezdte feladatát végezni a fedélzet szinte megelevenedett és a hajó útra is kélt. Igyekeztem a kis ninja csoportunkkal maradni eleinte, ezért távolról szemléltem az eseményeket és fél füllel hallgattam a mesterünk és a kapitány közti diskurzust. Mint kiderült, nem egy kiváló zsákmány a fosztogatóknak, de nem is egy utolsó fogás. A porcelánokat eladva pár napig eléldegélhetnek a következő fogásig.
Lassacskán kiértünk a nyílt vízre és a matrózok is kevésbé ténykedtek már. Megpróbáltam beszélgetést kezdeményezni egy korombéli sráccal, szerencsére sikeresen. A formalitás kedvéért megkérdeztem a nevét és hogy mióta szolgál, valamint bemutatkoztam én is, valójában az érdekelt, hogy ott volt-e a kalóztámadásnál és látott-e valamit. Seinosuke-nak hívták a srácot és egy éve szolgált a hajón, de amint rákérdeztem a támadásra elég erősen elkezdett fintorogni.
- Nem szeretek erről beszélni, mert gyávának tűnök. De láttam, hogy fegyvereik vannak és inkább elrejtőztem. - próbáltam nem ítélkezni felette. Elvégre érthető volt a reakciója, nem a konfrontáció a specializációja. Igyekeztem néhány nyugtató szót intézni hozzá.
- Ugyan, hasonló helyzetben mindenki így cselekedett volna fegyvertelenül. -
Nem számítottam a viszontkérdésre.
- Még te is? - kérdezte tőlem nevetve. Picit sértette az önbecsülésem a pimaszság de nem szívtam mellre. Inkább higgadtan válaszoltam.
- Sosem vagyok fegyvertelen, főleg ebben a környezetben nem. Sőt, nekem kedvez a tenger. Elvégre azért vagyunk itt hogy elfogjuk a „mumusaitokat”. – viszonoztam a piszkálódását és próbáltam felvágni előtte; megtartva a kialakult kellemes-vicces hangulatot. Igaz, erősnek éreztem a szavaimat, de valamiért mégis úgy éreztem, hogy ma tudok bizonyítani; főként magamnak.

**Umino Iruka** Vas. Nov. 08 2020, 12:46

// Meitsugawa Shori - Tengeri fosztogatók //

Seinosuke, még annyival kiegészítette a mondandóját, hogy a kalózok legutóbb nyolcan voltak. Ebből hatan jöttek át a hajóra, a másik kettő a hajón marad vigyázva, saját járművükre és arra, hogy a hajók ne tudjanak eltávolodni egymástól. És hogy a hajón maradók közt, az egyik martalóc lábán a tiédhez hasonló tároló volt.

…

Már két napja, hogy kihajóztatok a nyílt vízre idő közben megszoktátok a sós tengeri levegőt. Noha az élmény új hamar rá kellett ébrednetek, hogy a hajón való élet elég monoton, legalábbis a tengerészek részéről, akiknek megvannak a feladataik. Kötelek ellenőrzése, áramlatok és szélirány változásának figyelése, igény esetén irányváltoztatási műveletek végrehajtása, vitorlák fel és leengedése, konyhai munka és még ott vannak az egyéb feladatok, amiket a kapitány adhat még ki. Ennek ellenére nem fáradnak el, olyan könnyen hiszen hiába egész napos a szolgálati idő van, hogy két munka közt akár egy-két órát is tudnak pihenni. Ezekkel csak annyi a baj, hogy mindig készenlétben kell állniuk, mivel a tenger szeszélyes és nem lehet tudni, mikor gördít akadályt eléjük. A szünetek többnyire szórakozással telnek, énekléssel, mérsékelt italfogyasztással, horgászattal esetleg rövid szunyókálással. De egy valami mindig megy a legénység tagjai közt, mégpedig a szerencsejáték kártyajátékokban póker és black jack, míg kockában a bash a favorit. Ezen fogadások többnyire tét nélküliek, de előfordul, hogy bizonyos esetekben az egyéb feladatok el-vagy el nem végzése a tét. Ilyen például a mosogatás is. Ha pedig mégis izgalmakra vágytak minimális pénzösszeg volt a tét. Ha kedvetek volt beszállhattatok a játékokba, örültek az játékos frissítésnek.

Az esti vacsoránál a kapitány olyat tett, amit egyébként nem szokott és magához vette a szót egy rövid megbeszélés idejére.
- Tengerész társaim ti már jól tudjátok mi lesz várható holnap ezért főként ninja kísérőinknek mondom. Holnap érünk be a kalózok vadászterületére, ha tudjuk tartani a tempót, akkor délelőtt tíz és délután két óra közt leszünk utazásunk legveszélyesebb szakaszán. Ezért kérek mindenkit, akkor legyenek extra éberek, a matrózok pedig holnap nem ihatnak alkoholt, amíg másképp nem döntök!
- Köszönjük, hogy szólt kapitány! Így legalább tudjuk, mikor kell igazán oda tennünk magunkat.
A vacsora végeztével a sensei a csapat nevében megköszönte az ételt, majd elnézést kért a korai távozásért, amiért korán visszament veletek a kabinba megbeszélésre.
- Hallottátok, a holnapi egy kemény napnak ígérkezik. Az ellenfelekről sajnos továbbra sem tudunk sokat, egy a kapitánnyal való beszélgetés során megtudtam tőle, hogy legutóbb nyolcan voltak. Ti esetleg megtudtatok valami mást a legénységtől? – várt egy kicsit hátha van hozzáfűzni valótok, majd folytatta - Egyedüli biztos pontunk a helyszín, a hajót már ismerjük és van is egy stratégiám. De mielőtt ezt megosztanám veletek, szeretném tudni nektek, van e ötletetek?

**Hamacho Yoshitaro** Kedd Ápr. 20 2021, 04:09

// Mellékkaland: Egy feles - nem feles (ft. Hyuuga Shakaku) //

Köszönjük Kedves Utasaink, hogy az Üvegyhegyen is Túl Zrt. légitársaságot választották, jó nyaktörő zuhanást kívánunk!

Megérkezett.

Sok időbe telt az utazgatás madárháton, főleg ha még egy nagyobb viharba is majdnem belekeveredtek az út során, de a végére csak elérték a célállomást: a Tűz Országának legkeletibb Kikötővárosa, amely híres drága portékáiról és ékszereiről, a kereskedők igazi mennyországa ez. A tengeri, sós levegő kellemesen mardosta a csuklyás férfi arcát -már ami kikukucskált rejtek alól -, bár az illat nem volt számára ismeretlen: a Hamacho-klán fő bevétele egyébként a a halászatból származik, így nem csoda hogy a férfin is rátapadt pár pecázási és tengerészeti tapasztalat. Sajnos a család már nem rendelkezik akkor tisztelettel, mint anno fénykorában, amikor a legjobb Shinobi jelöltek kerültek ki közülük és szinte mindegyik a Kage testőre lett vagy valami egyéb magas pozíciójú tiszt, esetleg kapitány. Ezt már az a tény is igazolja, hogy ő maga is előléptetésbe részesült egy pár napja...

Határozott léptekkel indult meg az egyik mellégági sikátorba, ahol a kellemes tengerparti illat keveredni kezdett az utcák mocskos és ürülék ázta kövek bűzével. A pocsolyák már szinte némán fogadják el az idegen csizmájának a nyomását és érdekesen módon nem is hatol bele a folyadékba - tán valami új Istenség van születőben? El kell keserítenem Önöket, semmi ilyesmiről nincs szó, szimplán csak minimális Chakra-t alkalmazva elnyomja magát a kosztól, amivel szeretné megtartani tisztaságát - legalábbis egyelőre.

A többiekkel már találkozott. Eléggé úgy tűnt, hogy mindenkiben van valami némi feszültség, de nem csak bennük. Az ismeretlen idegen újonnan festet, ébenfekete hajának pár tincse rakoncátlanul lógott most az arcába, melyet tulajdonosa kicsit morogva visszasimít a rejteke alá. A lépései kezdtek megszaporodni a céljához, amit igazából maga sem tudott, hol van. Szimplán csak tudta, hogy valahol kell itt lennie. Így is lett.

A csuklyás személy erős tenyere ráfeszül az idő rágta faajtóra, mely olyan erőteljes nyikorgással nyílik ki, hogy nem is kellene rá az a csilingelő vacak, amit a sarki közértek szoktak használni hogy hallják az érkező vásárlókat. A kocsmában uralkodó illatok közül leginkább a vizezett sör, egy gyenge minőségű sake és valami rothadó dolgot lehetett kivenni. A hely hangulatát tovább pompázta, hogy a díszletei igazi hajós eszközökből voltak vagy alakították át: csónakok, horgászbotok, vizes vödrök, vasmacskák, horgok, olajlámpások és tengerészkötelek. A rom/kocsmában továbbá csak néhány félrészeg vagy...félholt..?... tengerész színesítette, akik kinyúlva terültek el az asztalon vagy a nem túl higiénikus fapadlózaton, ahol esküdni mert volna a férfi, patkányokat hallott cincogni.

Egyedül a kocsmáros emelte fel a fejét, miközben unott arccal törölgetett egy söröskorsót. A férfi beljebb invitálta magát a pulthoz, lépteit pedig folyamatosan követte a sejtelmes fa nyikorgása.

-Segíthetek?- kérdi semmitmondóan a csapos.

-Egy jó minőségű sake-t kérek. Az egész üveggel.- majd a nyakába kötött utazópalástot kicsit megigazítja. -...és egy korsó sört. - teszi még hozzá kicsit mélyebb hangján.

A kocsmáros tovább törölgeti az alkohol fogyasztásra teremtett üveg eszközt, szemöldökét pedig kérdően felemeli, mintha most mondott volna valami oltári nagy baromságot. A csuklya lágyan meglibben s narancssárgás szemeivel állja az unott-arcú tekintetét, majd nemes egyszerűséggel az alak egy kis köteg pénzt helyez a szú rágta pultra. A kiszolgáló gyorsan le is rakja a poharat, elveszi a pénzt és egy pillanatnyi átszámolással egy apró mosoly jelenik meg az arcán.

-Foglaljon helyet kedves Uram, mindjárt hozom is.- teszi hozzá és már el is tűnik az italpult mögötti helyiségbe.

A Shinobi néma léptekkel elindul a hely legzúgottabb helyére és befészkeli magát kényelmesen a sarokba. Érezte. Megint. Bal kezét körbeöleli a remegő jobb ökle köré, ami azóta kezdett újfent furcsán viselkedni, amióta csak a Kikötőváros közelében került.

~Az Isten verné meg..!~ szitkozódott magában.

Nem is kellett sokat várni, érkezett is a kívánt két nedű: egy sake-t hozott egy kis cseréppohárral támogatva, illetve egy hűvösebb sörrel. Némán megvárta, amíg a csapos bólintása utána visszasietett a helyére, majd kimért módon feltölti a kis poharat a pereméig, végül pedig a szájához emelné azt. Nyííííííííííííííííííííííííííííííí.

Az ajtó kicsit jobban kivágódik és egy alacsonyabb, maszkos nő jelenik meg rajta, alakját pedig egy falatnyi fény világítja csak meg hátulról. A pultos az elején érdeklődve tekint a jövevényre és épp mondani készülne, hogy gyerekeket nem szolgálnak ki, majd az álarc mintázatát megvizsgálva el is akad a szava.

~Felesleges megkérdeznem, hogy talált meg.~ sóhajt egyet magában Yoshitaro és óvatosan lerakja a feles poharát.

A lánynak körbe sem kell nézni, szinte ahogy belépett rögtön a Kumogakure-i férfi irányába tekintett, jelezve talán ezzel hogy az ő szemei elől nincs menekülés.

~Mondjuk nem mintha űzött vad lennék...~

Apró lépteivel közelit felé a sötétebb, harmatnyi fénnyel világított sarokba és amolyan félig mellé, félig szembe ül le vele, maszkja takarásából pedig némán nézte őt. A bal kezét, amit a feles köré fogott most elengedi és az asztal alatt rejtőző némileg reszkető kezére helyezi, megdörzsöli, majd szimplán mindkét tenyerét az asztallapra helyezi. Síri csendbe próbálja figyelni őt az apró szemeknek kifaragott lyukon keresztül és próbál rájönni, hogy miért jött utána.

~Most vajon mi járhat a fejedben, kedves Aibo..?~ teszi fel magában a kérdést.

Kisvártatva a megmozdul a férfi és a sake-s edényért nyúlva kicsit megdönti a lány felé, közben pedig orcája jobban kibukik a csuklya mögül.

-Kérsz egy felest?- kérdi unatkozó, mégis kicsit kedvesebb hangnemben.

**Hyuuga Shakaku** Kedd Ápr. 20 2021, 20:37

Yoshi – Mellékkaland

A köpönyeges lány az útjukat leginkább eseménytelennek és hétköznapinak mondaná. Ahhoz képest, ami az ide vezető utat megelőzte, ez talán tökéletesen helytálló is lehetne: az út ugyanis keveset változott, a hely azonban, ahonnan elindult, borzasztóan sokat. Az út átmeneti célpontja, nevezetesen a jelen város, alig tér el a többi kikötővárostól, amiket már volt szerencséje látogatni – és kitudja, talán korábban már itt is járt. Egy előző életében.

Ahogyan az ide vezető úton, itt is fülel, hogy miféle pletykát és szóbeszédet csíphetne el, de talán egyáltalán nem meglepő a felröppenő hírfoszlányok között gyakorta ismétlődő elem: Konoha és Konoha sorsa. Kétségtelen, hogy mindezt a saját kudarcaként éli meg – mi mást is tehetne? Még a kopottas maszkja mögött is beszippantott levegőben a harc porát, az áldozatok vérének bűzét érzi hétköznapi halszag helyett. Ha nem a levegőben csengő beszélgetések tartalmára koncentrálna, hanem hagyná a figyelmét céltalanul bolyongani, akkor talán a beszédhangok helyett az ismeretlen áldozatok elfojtott sikolyait hallaná helyettük.

Az Oszolj! parancsszó nyomán talán nem tudná, mihez is kellene a jelen helyzetben kezdenie: itt edzeni nyilvánvaló okokból kifolyólag nem lehetséges, illetve még a meditáció is jelentős akadályokba ütközne. Nyughatatlan tekintete azonban gyorsan céllal látja el a céltalan űrben: ugyan a Férfi az alakját valamelyest képes lehet elrejteni, elfedni, azonban a chakrajelét előle a jelen állapot szerint aligha lehetne képes.

Megfigyeli.

De nem követi.

Az, hogy éppen oda tart, ahol maga Yoshitaro tartózkodik, egészen addig a pillanatig teljesen véletlen, mígnem ő maga is – valamelyest a tudatalattija által vezérelt módon – belép a csehóba. A helyre egy jó jelző sem jut az eszébe, bár talán ez leginkább azért lehet, mert az utóbbi időben felütötte a csúfos fejét a lenéző elitizmusa.

A lány maszkja – mely egyszerű, kopottas maszk, ami valamelyest hasonlíthat egy ANBU maszkra, de egyáltalán nem bolond annyira, hogy ANBU-énjeként, ANBU felszerelésben jelenjen meg egy leginkább civilek számára fenntartott létesítményben a vízi határvonalhoz ennyire közel – azonban valamelyest képes eltakarni az arcát pillanatnyi jelleggel megrántó elemi undort. Ha igazán akarná, talán még a szaladgáló bacilusokat is meg tudná számlálni pusztán a bejárati ajtó kopottas felszínén.

Így azonban sem a jelenlévők, sem pedig a csapos nem látja azt a pillanatnyi fintort, ami tanúsága alapján leginkább porrá égetné a helyet. A köpenye azonban nem tudja eltakarni teljesen az egyértelműen gyermeki alkatát, a törékenynek tűnő kislányos testét. A civilek márpedig csakis kizárólag ezt láthatják és csakis a látottak alapján szoktak ítélkezni, így a maga részéről be sem tette volna ide a lábát, ha nincs itt a Férfi. Egy gyereket ugyanis egy hasonló patinás egységből teljes bizonyossággal elzavartak volna (enyhe szarkazmus), mondván, hogy itt alkoholt is árusítanak. Másfelől persze fel sem akarná vonni magára a figyelmet, főleg egy ilyen küldetéssel a feje fölött. Tudja jól, hogy minden, ami a normától és a megszokottól eltér, vészjósló jelzés az ellenségeik számára.

Így azonban határozott léptekkel közelíti meg a magányosan mélázó férfit, miközben a figyelmét nem kerülné el a célpontjának kezének remegése.

- Talán nem csak egyet. Engem azonban nem fognak kiszolgálni alkohollal, sőt, ha ételt rendelnék, szinte biztos vagyok abban is, hogy a fejemhez vágnák, hogy a zsebpénzem nem lesz rá elég… Kérlek, rendelj valami ennivalót is nekünk. - A lány hangja nyomott, vontatott és kimerült: ezen utóbbi azonban nem az útból ered, amit Yoshitaro is hallhat. Ez a fajta kimerültség sokkal messzebbről és mélyebbről ered, szinte évek távlatából.

- Nincs azonban túl korán ahhoz, hogy éppen Te, az optimizmus és a kitartás bajnoka a pohár mélyére vizslass? – Ténykérdés, hogy hosszú idő eltelt azóta, hogy utoljára találkoztak, és azóta rengeteg esemény történhetett velük, számtalan kihíváson vergődhettek át. Ám így is, hosszú idővel és számtalan kihívással és traumával közöttük, mintha egy régi, sőt, talán a legrégebbi barátjához ült volna le egy italra és egy beszélgetésre.

**Hamacho Yoshitaro** Pént. Ápr. 23 2021, 14:20

// Mellékkaland - Egy feles nem feles //

A gondosan megmunkált és mondhatni már kicsinyített porcelán "váza" némán lapult a férfi kardforgatástól kérges tenyerében, csak ha közelebb hajolnak lehet megérezni a sake egy édesebb változatát, mintha csak eper és cseresznye keveredése lenne az oltalmat adó alkohol mellett. Az üresség, amit a tároló eszköz tetején található, már-már hipnotikusan beszippantja az arra leselkedő egyéneket és szinte angyali hanggal biztatja áldozatát, hogy ezt bizony ki kell üríteni. Vajon tényleg megtalálható minden kérdésre a válasz, ha a pohár aljára érünk? Vagy ez csak egy jó kocsmáros kifogás, hogy a vendégek többet igyanak?

Talán...

...nem is a pohár aljára érés a lényeg...

...hanem az oda vezető út.

Fenékig!

A maszkos leányzó, akinek nem szükségeltetik a hivatalos ANBU álarcát viselni, pusztán jelenlétével is némaságba folytja a tudatlanokat. Bár több éve ismeri már így fájdalma bevallani, de sosem láttam mire képes ténylegesen, mi az ő határa, a kiteljesedése a harctéren. Amióta csak visszatért a Természet Útjáról, folyamatosan az egyre erősebb emberek útjába kerül, számtalanszor meghalhatott volna, de ő mégis győzedelmeskedett és túlélte az ütközeteket.

~Miért..?~ kérdezi jogosan.

Lehet hogy tényleg ennyire nagy erővel bírna az ifjú vagy csak szimplán szerencséje van? Vajon a Sors akarja így, hogy győzedelmeskedjen és mikor tényleg magáénak hiszi a hatalmát, akkor fogja őt cserben hagyni, mint...

~Az arca...Hana..~ s agya egy pillanatra teljesen leáll, mintha csak egy videó felvételt stoppoltak volna le.

-Talán nem csak egyet. Engem azonban nem fognak kiszolgálni alkohollal, sőt, ha ételt rendelnék, szinte biztos vagyok abban is, hogy a fejemhez vágnák, hogy a zsebpénzem nem lesz rá elég… Kérlek, rendelj valami ennivalót is nekünk.- válaszolja kimerülten s igazából Naka hangja zökkenti vissza az élők sorába.

Érzi rajta, hogy ugyan úgy meg van gyötörve, mint mindenki más a társaságból: harcedzett veteránok, akik újfent háborúba indulnak. Bár Yoshitaro számára talán ez lesz az első olyan háború, amiben tényleg részt vesz, így érthető számára, hogy aggodalom nyomja a szívét...de a "B"-jének valami teljesen más fajta fáradtság lappang abban a sóhajban.

~Mióta szenvedhetsz így...?~ néz rá, majd megpróbál egy apró mosolyt az arcára csalni.

-Jogos.- kuncog egy rövidet talán ugyan olyan fáradtsággal, mint a mellette ülő álarcos hölgy. - Rendelek valamit...- s meglendítve magát alatta a szék fájdalmasan megnyikorog s a Kumogakure-i Jounin laza léptekkel a pulthoz sétál.

-Parancsoljon, uram.- szól oda röviden a kocsmáros.

-Kérnénk valami ételt is. Mogyorót vagy...van valami harapnivaló maguknál?- támaszkodik rá a ragacsos pult lapjára.

-Hát amit gyorsan el tudunk készíteni az gyoza lenne, uram.- válaszolja.

-Akkor kérnék két tányérral.- adja ki a rendelést, majd megpillant egy elmosott feles poharat és nemes egyszerűséggel felkapja, mire a pultos felvonja a szemöldökét. -Duplán iszom.- vonja meg a vállát a narancssárga hajú Shinobi és visszaindul az asztalhoz, miközben kezéről próbálja ledörzsölni valami ragacsos cuccot.

-Minden bizonnyal...- mormogja utána, majd úgy tűnik hátraszól valakinek, hogy leadja a rendelést.

Amilyen laza léptekkel eljött, pont ugyan úgy érkezik is vissza és szinte már ledobja magát a kicsit kényelmetlen faszékbe, miközben némán néz maga elé.

~Inni kéne.~ hallja a belső kisördög csábító hangját, amivel azért sincs gondja, mert az angyali oldala is ezt támogatja.

Bal keze a kispohár köré fonódik finom mozdulatokkal, míg jobb keze határozottan körbefogja a korsó markolatát s már bele is kezdene agysejtjeinek és mája pusztításába, de társa váratlanul megszólal.

-Nincs azonban túl korán ahhoz, hogy éppen Te, az optimizmus és a kitartás bajnoka a pohár mélyére vizslass?- kérdezi a maszkja mögül.

A férfi ledermed egy pillanatra és próbálna valamit kitalálni, valami választ, ami elfogadható lenne.

~Banyek...meg sem kínáltam...~ s elengedi a két poharat.

Válasz helyet társának is tölt a feles poharába, majd finoman odatolja elé, mintha egy éhező embert kínálna meg főtétellel.

-A maszkodban nehéz lesz inni...- jegyzi meg somolyogva. - Gomenne a bunkóságért...- súgja az orra alatt, majd visszatér a két pohár markolására: ez már biztos jól megy neki.

Egy ideig csak bámulja újfent a két poharat, majd egy újabb mosolyt erőltetve az arcára társa felé fordul.

-Ünneplek!- jegyzi meg és emeli meg a két poharát a lány felé. - Jounin Hancho lettem..!- meséli el előléptetéséről szóló hírt, leplezve a poszttraumás stressz adta gondjait.

Határozottan örül neki, hogy most már neki is lesz beleszólása a falu ügyeibe és végre komolyabb lépéseket is tudna tenni azért, hogy ne történjen meg az.

~Nincs sok idő... Holdtölte...~ emlékszik vissza a lidércnyomásos látomására. ~28 naponta van telihold... Az előbbi pár napja volt...~ s a férfi szinte rögeszmésen számolja magában a napokat, hogy mikor jön a világvége.

Fél. Retteg. Iszonya van attól, hogy mi lesz akkor, ha nem áll rá készen, ha elbukik és miatta szűnik meg létezni az Élet maga. Miatta hullnak majd el szerettei...

-Na hát akkor...- emeli feles poharát a lány felé.- Kanpai! - kíván egészségére Naka-nak és várja, hogy a két edény csilingelő hangon összeütközzön, majd egy pillanat alatt le is húzza az alkoholt.

Szinte lépésről lépésre érzi, ahogy a kaparó és forró nedű végigmarja a nyelőcsövét, megtölti forrósággal az egész légútját, majd boldog helyet talál a férfi gyomrában. Ezt ő megpróbálja tovább fokozni és nyakon önti egy jó adag sörrel, remélve hogy a hatás hamarább üt be így - bár ha enni is fognak, vélhetőleg el fog húzódni a kívánt eredmény.

-Khmrr...- kaparja meg a torkát Yoshitaro. -Hogy... -kezd bele talán kicsit félszegen. -Hogy vagy..?- kérdezi talán a legsablonosabb kérdést, majd nyel egyet. -Nem mint ismerős kérdem...hanem mint régi bajtárs...és barát.- majd újra tölti mindkettejük feles poharát.

A háttérben hallani lehet a sercegést illetve a kellemes illatokat, melyek vélhetőleg a konyhából jönnek és egy kellemes előrejelzést adnak, hogy hamarosan érkezik a finom sült eledel.

**Hyuuga Shakaku** Vas. Május 09 2021, 19:13

Yoshi – Mellékkaland

A lány gerincoszlopa mindvégig szögegyenes: miközben a társa üdvözli, miközben eltávozna a rendelését leadni, és miközben poharát emelné a szavai árnyékában. A lány a hajzuhatag adta lehetőségeket kihasználva kívánná leplezni a különlegesebb vonásait azt követően, hogy a maszkját elmozdítaná arcáról. A férfiúi bunkósághoz már rég hozzá van szokva; a férfi személyétől függetlenül is.

Törékenynek tűnő sápadt ujjaival olyan természetesen emeli fel az apró csészét, mintha mindennapos lenne ez a számára. Ez természetesen teljes egészében távol áll a valóságtól, elvégre sem a hivatása, sem pedig a virtuális kora nem engedi meg számára azt a luxust, hogy alkoholt fogyaszthasson.

A lány szalutálná Yoshitarot: - Gratulálok a kinevezésedhez, egyidejűleg kívánok Neked és a beosztottjaidnak épségben elvégzett sikeres küldetéseket. - A lány a tekintetét – azt a felemás, végzetes tekintetét – nem levéve a társáról emelné az ajkaihoz az alkoholt abban reménykedve, hogy annak alkoholtartalma elég ahhoz, hogy a pohár peremén lappangó baktériumok és egyéb kártevők kiiktatása ne okozzon gondot. Bár ki tudja. Amilyen pedigréje van a társának, az alkohol, amit kikért, legfeljebb gyümölcslikőrnek feleltethető meg.

A maga részéről próbál a lehető legkevesebb felülettel érintkezni a helyen, ami nem csak a ragacsosnak mondható ülőalkalmatosságokra, hanem asztalfelületekre is kiterjedve igaz: a poharát bánatos ürességében helyezné vissza a kopottas asztalféleségre, majd a kezét az ölében nyugtatná: a ruházat, amit visel, talán nem olyasfajta, amit egyébként felöltene, de legalább tudja róla, hogy tiszta. Mintha csak az előbbi mondatát fejezné be, ugyanazon a hanghordozásban még hozzátenné: - Bár talán korai volt.

Szavai tiszteletlenek, de őszinték. Rangban a férfi jóval meghaladja a lányt, ahogyan – feltételezhetően – politikai hatalomban és kapcsolati ráhatásban is. A „Hyuuga” lány azonban nem tartozik szolgálattal a Hamacho férfinak, sem pedig azzal, hogy szavait a politikai égisz alatt emészthetőbbé tegye. A férfi rangja – mint ahogyan minden más rang – csakis kizárólag az adott ország, az adott nemzet, és az adott Falu berkein belül érhet bármit. Hogyne, a rangok - mint absztrakt képződmények - valamennyi nemzet olvasatában léteznek, de mindannyian tökéletesen tudják, hogy valamennyi előléptetés az adott hatalmi erőviszonyokhoz igazodva alakul. Ezt a tényt a barátja társaságában sem felejtheti el.

A lány a lelkében már évekkel ezelőtt őszinteséget fogadott a férfiú vonatkozásában. Régen is képes volt arra, amire kevesekkel: felvállalni a véleményét és tárgyilagosan közölni azt. Kettejük között ugyanis nem léteztek korábban a rangok – megjegyezendő azonban az is talán, hogy számára leginkább mások rangja sem létezik a jelenben. Tudja jól, elvégre a csontjaiba véste a rendszer, hogy alá-, és fölérendeltségi viszonyban állnak az adott nemzet shinobijai. Ő is ott van a rendszerben, azonban nem azért tekint a láncolatban felette álló shinobira a parancsnokaként, mert ő a felettese. Ő csakis kizárólag azért tudja követni a felettesét, mert az alkalmas arra, hogy parancsot adjon neki. Ez a gondolat már önmagában veszélyes és egy köpésre van az anarchiától.

Mindezek olvasatában azonban talán nem annyira meglepő, hogy a gondolatait nyílt kártyalapokként dobálja a közöttük lévő asztalra. Nem is találja meg magában azt az erőt, ami egyébként az embert a kétszínűségében segíti: a Hamacho férfi őszinte letargiáját akkor sem tudná hazug mozdulatokkal és mimikával, hátsószándéktól vezérelt szavakkal fogadni, ha nemzeti kincseket ajánlanának fel érte. Ha a jelenlegi felettesei látnák most őket, talán ismét el akarnák zárni előle a múltjának emlékeit.

A lány a szabad kezével Yoshitaro keze felé nyúlna, és tűzforró ujjakkal érintené meg a férfi kézfejét. Az érintés a fajtájuknak könnyen lehet, hogy ritka luxus, azonban kettejük között talán mégis megengedett – ámbár ritka - gesztus. - A magam részéről igyekszem alkalmazkodni egy olyan helyzethez, ami olyan szempontból új, hogy az, ami előbukkant, nem éppen egy hétköznapi dojutsu. Persze a legtöbb dojutsu nem hétköznapi, de mivel van némi tapasztalatom azzal kapcsolatban, amikor az ember lánya váratlanul aktivál valamit magában, így tudom, hogy körülbelül milyen reakciókkal érdemes számolnom. És itt legalább a reakciók számszerűség szempontjából kontrollálva vannak. – Őszintén szólva nem is belegondolni abba, milyen is lenne a helyzete, ha nem éppen hétpecsétes titok lenne az a szeme. A szem azonban talán a barátságuk egyik záloga.

- Sosem láttam még rajtad ehhez hasonló bizonytalanságot, ilyen félelmet, pedig hidd el, hogy láttalak már lelki és morális mélyponton. – Ténykérdés ugyanis, hogy a lány Byakuganja képessé tette őt arra, hogy akkor is lássa a társát, amikor a férfinak fogalma sem volt arról, hogy a közelben van. - Kérlek, mi jár a fejedben? Mitől félsz ennyire?

**Hamacho Yoshitaro** Hétf. Május 17 2021, 12:51

// Mellékkaland - Egy feles nem feles (ft. Naka) //

Bár a pince térben elhelyezett krimó határozottan véd a széltől és egyéb természeti közegektől, a tenger illatát így sem tudja féken tartani. Hol az ajtó nyílásain keresztül, vagy a falakba vájt apró lyukakon szállingózik be a sós víz kellemes illata... bár ez akár könnyen lehet attól is, hogy tengeri vízzel mossák fel a padlót - már ha felmossák valamikor. Vajon hány matróz és iszákos férfi vagy nő szállingózott már be ide, hogy elmulassák idejüket, eligyák bánatukat vagy csak simán éljék mindennapjukat? S ki tudja, hány gaztettnek a helye, hány ember lett erőszaknak vagy halálnak az áldozata? Erről csak is a pára és moha rágta deszkák tudnának mesélni...

Az előtte ülő hölgy arra reagálva, hogy a Hamacho klánbélit előléptették, egy katonaias szalutálással gratulál számára és kívánja jövőbeni beosztotjainak egészségét.

-Nem kell ennyire hivatalosnak lenni...- mosolyodik el, ahogy a poharát a szájához emeli, majd ledönti azt.

Az apró poharak halkan kopannak a ragacsos deszkaasztalon s némi csend következik köztük.

-Bár talán korai volt.- szólal meg váratlanul.

A férfi egy pillanatra leveszi a tekintetét és némi döbbentséggel fürkészi a lány arcát. Valószínűleg első körben az italozásra hitte azt, hogy túl hamar van, vagy szimplán hogy nem kéne előre innia ennyire a dolgokra, mert ki tudja visszatérünk-e. Nem, ez nem erről szólt. Yoshitaro arcán a mosoly egy csöppet keserédesre fanyarodott, majd szinte szisztematikusan töltötte újra tele a többiek poharát.

-Meglehet...- s két kezét a pohár közé fonja óvatosan, mintha csak egy törékny virágszál lenne. - De azt hiszem, mindig is így volt... Hamarább kaptam meg a dolgokat, mint megérdemeltem volna... S útközben nőttem fel hozzájuk.- majd nemes egyszerűséggel megint a szájához emeli a nedűt és lehúzza.

Enyhe krágogás követi, de kezeit újfent visszahelyezi a terepasztalra, ahol jelenlegi csatájukat vívják. Akarva-akaratlanul is, de mélyen belülről elereszt egy sóhajt.

~A Természet Hírnöke... ez volnék én... De minek a hírnöke, ha csak halált láttam...?~ s keze megint összerezzen egy pillanatra.

Aztán váratlanul melegség járja át megfagyott ujjait, mely nem az előbb elfogyasztott pár feles sake-tól van. Tekintete kérdően fordul saját végtagjaira és veszi észre, hogy Naka fonta össze - vagy legalábbis ragadta meg - az övével. Yoshitaro arcán némi pír kezd kialakulni, bár a körülöttük lévő sötétségnek hála talán ez nem látható. Jelen esetben viszont felmerül, hogy vajon a Byakugan vagy maga a Rin'negan képes-e látni a fény hiánya esetén is?

~Remélem nem...~ kaparja meg a torkát s talán egy picit rászorít a finom, apró ujjakra.

Egy régi emlék úszik elő elméjének tengeréből, mintha csak az előbb halászta volna ki pecabotjával. Az első találkozásuk jutott eszébe: edzéstől kimerülve dőlt ki az erdőben és felszakadt a sebe, majd váratlanul megjelent előtte ő ... és gyógyszer gyanánt majdnem megetetett vele egy fogamzásgátlót.

A férfi ajkai akaratlanul is, de mosolyra húzódik.

-A magam részéről igyekszem alkalmazkodni egy olyan helyzethez, ami olyan szempontból új, hogy az, ami előbukkant, nem éppen egy hétköznapi dojutsu. Persze a legtöbb dojutsu nem hétköznapi, de mivel van némi tapasztalatom azzal kapcsolatban, amikor az ember lánya váratlanul aktivál valamit magában, így tudom, hogy körülbelül milyen reakciókkal érdemes számolnom. És itt legalább a reakciók számszerűség szempontjából kontrollálva vannak.- válaszolja kimérten.

~Nos igen... Már van tapasztalata ezzel kapcsolatban...~ jegyzi meg magának. ~Túlságosan ismeretlen még számunkra ez a... fegyver. Többet kellene megtudni róla...~ s egy pillanatra elmerül gondolataiba.

-Sosem láttam még rajtad ehhez hasonló bizonytalanságot, ilyen félelmet, pedig hidd el, hogy láttalak már lelki és morális mélyponton.- jegyzi meg Naka.

~Túl naiv voltam, hogy azt hittem nem látta...~ s szemeit lehunja.

-Kérlek, mi jár a fejedben? Mitől félsz ennyire?- kérdezi őszintén.

Yoshitaro megdermedt, egyedül a kezei kezdenek alig láthatóan remegni a lány ujjainak ölelésében. Szemeit lassan kinyitja és a lány lélektükreibe fúrja, mintha csak ott akarná megtalálni a kérdésre a választ.

-Én...- nyílnak ki résnyire ajkai.

Végünk lesz, B. Láttam. Mindent láttam, ahogy meghalunk. Láttam, ahogy porrá lesz az emberiség és maga a Föld is. El fogunk bukni. Mind elbukunk. Telihold. Vörös telihold. Halál. Vég. Vége. Kérlek, menekülj. Mentsd magad. Nem bírom. Gyenge vagyok.. Miattam ti... miattam..!

Nyugodj. Meg.

Talán csak egy pillanatra, de a lány láthatta ahogy a férfi szemei lassan csillogni kezdenek - hogy ez a Chakra vagy szimplán a könnycsatornák reflexszerű reakciója, nem lehet igazán eldönteni. A Kumogakure-i Jounin pár pislantással visszahozza eredeti tekintetét és egy aprót szipog.

-...megvagyok.- mondja semmitmondóan. -Csak...sok minden nyomja a vállamat.- s próbál egy optimista vigyort az arcára erőltetni.

~Nem szabad tudni róla. Nem szabad tudni a jövendőlésről, mert... Mert önmagában az a tudás is veszélyes, hogy egyáltalán létezik ilyenre lehetőség.~ majd újra a lányra tekint. ~De...birtokolja a Rin'negan-t, a Hat Út Bölcsének erejét, akivel minden elkezdődött. Enne csak kell...jelentenie valamit, nem? Lehet ő az, aki változást hozz?~ gyötrődik magában a férfi.

-Hisze..- kezdett volna bele a Yoshitaro, mire szinte a semmiből lépett melléjük a pultos, kezében pedig a két tál gőzölgő gyoza-val.

A mellettük álló férfi szinte szó nélkül helyezte le az asztalra a két tányért, majd látható nemtetszését fejezte ki, hogy a fiatal hölgy előtt is ott van egy felespohár. A narancssárga hajú Jounin semmitmondó tekintettel figyeli a pultost, majd dühödten összehúzza szemöldökét, mire az csak megfordul és odébb áll - vélhetőleg vissza a pultba.

Yoshitaro finoman megragadja a tálat és a pálcikát, majd felkapva az egyik forró, töltött tésztát, elkezdi finoman fújni.

-Itadakimasu!- kíván jóétvágyat társának, majd elkezdi majszolni az étket.

Annak ellenére, hogy a hely nem éppen egy 5 csillagos szálloda, az étel határozottan finomra sikeredett: nem is túl fűszeres és nincs is megégetve. A férfi boldogoan töm magába egy újabb darabot, amivel majd némileg felszívhatja a gyomrában lévő bódító folyadékot. Amikor épp a harmadikat emelné a szájához, megáll...

-Hiszel a jövőbe láttásban...?- kérdi.

**Hyuuga Shakaku** Pént. Jún. 04 2021, 20:11

Yoshi – HOLAPOSZTOM?! ggrrrrr (normális embereknek: mellékkaland)

A férfiú döbbenetét tükröző reakciója nem kerülné el a lány éles látását és észlelését. Azt talán sejtheti, hogy a kumogakurei nem azon döbben meg, hogy a lány ilyen szókimondó és közvetlen, elvégre ezt már rég megszokhatta tőle, ahogyan megszokhatta a csontvelőig hatoló, fájdalmas őszinteségét is. Ami talán döbbenetet válthatott ki – legalábbis ezek alapján – az maga a megfogalmazott vélemény, hogy a kinevezést korainak találja. Őszinte véleményéért azonban nem fog elnézést kérni, ahogyan nem is fog miatta olyan indokokat keresni (és általuk mentegetni a véleményét), amik már talán kevésbé őszinték – ezzel tartozik a társának.

Tudja jól, hogy talán a férfinak egyáltalán nem esik jól ezt hallani, de nem is azért ejti ki a lesújtó szavakat, mert ártani akarna a Fenevadnak. - Vagy pedig meghitelezték számodra a bizalmat. Én úgy gondolom, hogy Te olyan ember vagy, akibe ésszerű döntés hitet és bizalmat fektetni. Én azt tudom, hogy jó ember vagy, ezen túlmenően kiváló harcosnak is mondanálak, de hogy milyen shinobi? Arról nem tudnék nyilatkozni. A feletteseid viszont igen. Ennek fényében talán az én véleményem teljesen érdemtelen, és okkal utasíthatod azt vissza. Viszont folyamatosan felettesekhez és vezetőkhöz van szerencsém; többségük alkalmatlan a szerepre a puszta felfogásuk és magatartásuk miatt, ami talán leginkább a gőg és arrogancia táptalajában vetett gyökeret. Ami benned van, azt könnyű ezekkel összetéveszteni, holott az, ami benned van, az ezektől merőben különbözik, az más: benned a szándék jó, a tetteid jóhiszeműek. Régen is csak jót akartál, és ahogy látom, ez a jelenben is így van. Ez azonban éppoly’ veszélyes, mint mások arroganciája és gőgje. Nem mondom, hogy változz meg, mert az a jóság és az a fény, ami benned van, az ritka kincs és lassacskán páratlan ezen a világon; csak azt mondom, hogy a shinobi rendszer nem feltétlenül előnyös azok számára, akik hozzád hasonlóan állnak a világhoz. Idővel természetesen majd kiderül, hogy a kinevezésed adta pozíció ad a tevékenységi hatáskörödhöz, a tetteid széleskörűségéhez, vagy éppen elvesz belőlük. Legyen így, legyen úgy: én a legjobbakat kívánom Neked, egyben felajánlom észrevételeimet is, amennyiben azokra igényt formálnál… Jounin Hancho-sama - A lány a csésze tartalmával nedvesítené majdhogynem cserepesre beszélt ajkait.

A férfi eltökéltsége talán már majdnem legendás: tudja jól, hogy a szeretteit képes lehet akár nemzetek határvonalain át, hosszú-hosszú kilométereken és azoknál is hosszabbnak tűnő távon át követni. Szinte üldözni. Mint egy sztalker. Talán pont emiatt tudja, vagy legalábbis sejti, hogy a kumogakurei a kinevezését nem fogja annyiban hagyni a jövőben: túlságosan hajtja ugyanis a múltja és a családjának árnyéka által generált nyomás.

Ami felesleges.

A lány látja és tudja, hogy a kumogakurei felülmúlta azokat, akikhez hasonlítaná magát, csak ezt még nem tudja magáról.

Ő maga azonban nem is kötné a fiatal férfi orrára mindezt: hogyne, barátok, sőt, talán legjobb barátok, vagy ha nem is ezen gyermeki fogalomnak megfelelő kapcsolatot ápolnak, akkor társai egymásnak lélekben. A férfi önfelfedezése – ami nem a tinédzserkori fizikai felfedezés, helló – a saját tiszte és kiváltsága. A lány abba nem mer beavatkozni, és tudja, hogy abba nem is lenne szabad beavatkoznia. Ha megtenné, akkor a férfi lelki fejlődésének vetné gátját, ami azonban az egyik legnagyobb bűn ezen a síkon.

- Ha az arcodon a pír nem az alkohol hatására jelent meg, remélem, tudod, hogy régen a saját kezeddel basztalak volna pofán. - A szavai nyersek, de mögöttük nem csak az igazság harangja csilingel, hanem a változásé is. A lány szavai szándékosan felhívják a figyelmet a múlt és a jelen összehasonlítására. Talán mintha úgy tartanák, hogy az ember saját magában veszi észre legnehezebben a változást, illetve azt könnyebb észrevenni másban. Közöttük, illetve a találkozásaik között súlyos napok, hetek, hónapok és évek teltek el: a változás adott, de az a változás, amit valaki saját magán is érzékel: az már kirívó. Az övét nem csak az idő hozta, nem csak a Képesség okozta.

- Én… megvagyok. Csak … sok minden nyomja a vállamat.

A társa válasza - mindazok olvasatában, amiket korábban tudott róla, amikről a közös harcuk során meggyőződhetett és ami azt követően alakult – kifejezetten bizalmatlan. Ezt nem veszi fel, nem veszi rossz néven: tudja jól, hogy a helyzetük nem olyan egyszerű, mint régen. Régen azok voltak, akiket a történetekben, de talán azok nélkül is senkiknek hívtak. Most is azok: talán rendelkeznek névvel, amit meg lehet jegyezni, és talán vannak is, akik megjegyzik ezeket a neveket (habár minek?), de lényegében – a nagy Egész tekintetében legalábbis – még mindig senkik. És ez talán így is van rendjén.

Nem neheztel a férfira a titokzatoskodása végett különös tekintettel arra, hogy ő is ugyanolyan shinobi, mint a lány: titkaik mindig voltak, egyfelől mert teljesen eltérő nemzetek gyermekei voltak, másfelől pedig teljesen más klánokból származtak, ezen túlmenően pedig a titoktartást egyenesen a génállományukba kódolta a világ. Talán jobban jártak volna, ha civilnek születnek: az életük sokkal egyszerűbb és egyértelműbb lehetne. A másik oldalon azonban könnyen meglehet, hogy már rég éhen haltak volna, vagy elvitte volna őket egy olyan betegség, amire csak a ninja-világban van ellenszer – ha ugyanis civilnek születtek volna, talán sokkal zordabb esélyeik lehetnének a világban. Az lehet, hogy az életük egyszerűbb lett volna, és lehet, hogy civilként jutott volna a részükre is a tudatlanok boldogságából, de talán kevesebb lett volna a Világ ezáltal. Nem magukat akarja felértékelni, de ha civilnek születtek volna, akkor azok az emberek, akiket ők közvetlenül megmentettek az évek során, vagy pedig a tetteik nyomán közvetetten megmenekültek, talán ma már nem élnének. Ő talán a maga részéről nem volt korábban aktívan azon, hogy ezt a számot gyarapítsa, ez azonban alapjaiban megváltozott. Ahogyan Ő maga is.

Többek között ezt is bánja, hogy ennyi időnek el kellett telnie ahhoz, hogy a saját valódi célját megismerje és felfogja, valamint elfogadja azt. Túl sokat vergődött tétlenül a semmi partján, várva az ismeretlenből eljövő változást – ami persze sosem jött el magától. A változás számára az a forró kása, amit lenyomnak a torkán. Békés változást sosem élt meg. Minden egyes ehhez hasonló alkalommal ficánkolt a sors szoros láncaiban, de eredménytelenül.

Bármennyire is megvetette akkor mindezt, már tudja, hogy talán ez az egyik legjobb dolog, ami vele valaha történt: azáltal ugyanis, hogy keretek és korlátok közé szorították egyidejűleg célt is adtak neki.

Már nem vergődik, nem ficánkol, nem küzd a sorsa ellen és nem is hunyja le a szemeit azzal szemben. Amit lát, az egyáltalán nem számíthat olyan dolognak, amire egy nemzet, illetve a Vezetés kíváncsi lehetne: ez ugyanis nem stratégiai, technikai ismeret. Amiről csak hallottak, és azt is csak elszórva – elvégre a ninja szempontjából a jelene, a megbecsülése, a tettei a fontosak – csak egy részben fedhetik le azt, amivel szembesült. Őszintén szólva sosem gondolta volna, hogy egy dojutsuval lehet ehhez hasonlót látni – számára a dojutsu fogalma egyenlő a fegyver fogalmával. Természetesen kétsége sem férhet ahhoz, hogy a Rin’negan egy fegyver, csak azt nem sejtette, hogy ezen bőven túlmutatva az nem csak az elmúlást szolgálja.

A Nagy Csata után borzasztóan könnyű volt álomra hajtania a fejét még a saját paranoiájának árnyékában is. Talán nem is úgy merült álomba, mint ahogyan szokott, s könnyen meglehet, hogy ennek alapos oka volt. Az álom ugyanis úgy környékezte meg, mint az éjszaka leple alatt osonó skorpió és oly’ sebesen ragadta el, mint a lázadó óceán hulláma. Az álomközeg túlságosan élethű volt ahhoz, hogy álom legyen: a színek túl élénkek, a hangok túl harsányak, a háttér túl összetett és rétegzett mind a látvány, mind a szagok, mind pedig a hanghatások tekintetében. A lépcsőfok (Lépcső? Foka?) túl szilárd, a macskakő túl koptatott volt ahhoz, hogy ne legyen túlontúl valósághű. Talán az egyetlen dolog, ami elütött a valóságtól és ami ezáltan felettébb különös volt: a teste áthaladt dolgokon. Az emberekkel azonban tudott kommunikálni. Bár – mint gyorsan felismerte – egy petákja sem volt, amivel üzletelhetett volna. Felajánlotta cserébe az értékesebb láncait, ám az álmában kinevették, hogy „milyen láncok?” Hát aZoKkkKk.

- Hiszel a jövőbe látásban? - a lány füle talán túl éles ahhoz, hogy ne hallja a korábban megkezdett töredék mondat kezdetét. Tudja jól, hogy az efféle habozás több dolognak is betudható, amik egy borzasztóan széles skálán mozognak, az egyik végén talán a teljes bizalmatlanság, a másikon pedig a törődő rettegés. Az valahogy nem is kap helyt a tudatában, hogy a férfi tartana attól, hogy intézetbe kerülne kivizsgálásra.

A lány számára azonban a kérdés kifejezetten súlyozott – már hogy ne lenne az? Első pillanatban nem tudja eldönteni, hogy a Férfi az arcába vágja a vélt „próféciát” a Szemmel kapcsolatban vagy éppen másról beszél. A jövendőmondás talán nem a fajtájuk asztala, sőt, egyáltalán nem az övék, azonban mégis mintha a gyakorlat nyakukon ragadt volna a múlt elnyűtt relikviájaként.

- Hiszem és vallom azt, hogy a múltunk és a múltbéli cselekedeteink predesztinálják a jövőnket. Hiszem azonban azt is, hogy a jelenünk a múlt és a jövő közötti összekötő híd, egyben az utolsó mentsvár, az utolsó lehetőség arra, hogy változtassunk és változzunk. A legenda vagy a prófécia; valahogy egymás magyarázataként hatnak: pusztulás vagy változás, megváltás? Míg az egyik oldalról pusztulás, a másik oldalán ez megváltás, és fordítva is igaz? - A lány hangja merengő, leheletén az alkohol kesernyéje érződik. - Egy ember cselekedetei azonban hogy lehetnének képesek ekkora változást elhozni egyedül? Nem. Nem leszek álszerény, képes vagyok elképesztő pusztítás kivitelezésére: mind az energiám, mind a képességeim megvannak ehhez. De a világ túl nagy ahhoz, hogy egyetlen ember pusztulást hozzon reá. Talán túl sok kellene belőlem ahhoz, hogy az egész világunkat le lehessen igázni. - A lány felvonja vállait és széttárt kezekkel gesztikulál: - De egyedül kevés vagyok, voltam és leszek a világunk elpusztításához. Ha ehhez azonban kevés vagyok, akkor kevés vagyok a világ megmentéséhez és a változás elhozatalához is, magyarán mindezekhez több személy fog kelleni. Ha ekként indulok ki a jövendölésetekből, ami a Szememet érinti, akkor azonban azt kell, hogy mondjam, hiszek a jövőlátásban, ahogyan hiszek abban is ugyanilyen erővel és meggyőződéssel, hogy egységben az erő, hiszen láttad. Azt a harcot el. Kellett. Volna. Veszítenünk. Többszázan haltak meg, de mi itt vagyunk és élünk. Szerintem ez azért van, mert összedolgoztunk, együtt harcoltunk vadidegenekként egy azonos célért. Megtehettem volna, hogy nem várlak be Titeket és egyedül vívok meg az ellenségeinkkel: ebben az esetben egészen biztos, hogy elbuktam volna. Hol lett volna akkor a szemmel kapcsolatos prófécia? Velem kapcsolatban amúgy sem merülhetne fel szerintem, de nem hiszem, hogy évtizedekkel és évszázadokkal ezelőtt annyira differenciált lett volna a jövendölgetés. - A lány puszta kézzel nyúlna az étel felé, tudva, hogy ezáltal az egyik legnagyobb ételfogyasztási etikett-szabályt sérti meg. Bajtársa előtt azonban meri is azt megsérteni.

- De azért remélem, nem gondolod, hogy a világ elpusztításán foglalatoskodnék. Különben is…. Képes megváltást vagy pusztulást hozni a világra? Mit jelent a megváltás, mit jelent a pusztulás? Vagy csupán szimbolizálnak valamit a kifejezések? Mit jelent az, hogy a világra? Lényegében minden élőlény a maga külön kis világa, nem igaz? Egyáltalán melyik leírását használták a régiek? A sekai és a seken között nincs túl sok kalligráfiai különbség…. Lényegében minden csak értelmezés kérdése lehet. - A lány ekkor határozott jelzést adna a csaposnak, hogy bizony jöhet a következő kör. - Érted már, mi ezzel a bajom?! - A felemás szemű lány az alkohol hatására kezd feloldódni, ami egyidejűleg azt is jelenti, hogy az alkoholos befolyásoltságtól, illetve annak hatásaitól a szervezete elszokott.

**Hamacho Yoshitaro** Szer. Jún. 23 2021, 13:05

// Mellékkaland: Nyakasimaaszukaaliastűzvirágkisasszonnyaltörténőtöménytelenalkoholpusztításjelszófoglyokatnemejtünk //

Karcos volt. Első sorban a sake-ra értetendő ez, hisz a magas fokozatú szeszes italoknak megvan az a csodálatos bája, hogy jobban kikaparja a torok finom szövetét, mint egy hiperaktív kutya a kertet egy csontos kincsvadászaton. Majd csak idővel áll rá a szervezet is, hogy ezt a folyékony, hideg lávát krákogás vagy köhögöés nélkül bírja lenyelni az ember, addig is csak ki kell tartani. Kitartás és idő. Erre a két dologra van szükség hát, hogy változás történjen bennünk? Hogy kibírjuk azt, amihez nem vagyunk hozzá szokva...?

A másik pedig az előtte ülő nő megjegyzése voltak. Tisztában volt vele, hogy nem bántásból mondja ki ezeket, sokkalta inkább a dolgok kiadásáról és elbeszélgetéséről volt itt szó, sem hogy egy régi barátságot sértsenek fel. Azok az acélos karmok nem fognak felsebezni egy szívet, mely már elfogadta ezt. A pengék nem fognak csikorogni a szív acélos páncélját, helyette inkább puha kezekre lell benne.

~Sosem akartam a családom által felemelkedni mások fölé. Lehet több évtizeddel ezelőtt még nagy klán voltunk és befolyásunk volt sok mindenre a Villámok Országában, de azóta nagyon kevesen maradtunk... túl... kevesen~ s egy pillanatra csak visszagondol a szülőhazájára.

Amióta megtörtént az a 13 évvel ezelőtti esett a birtokon, hogy Föld Falusi Shinobi-knak álcázott Uchiha-k lemészárolták a családjának nagy részét, azóta a megmaradt klántagok félve egy újabb vérfürdőtől elmenekültek különböző távoli és rejtett településekre. Ha akad is Shinobi-nak való személy, valószínűleg csak halászattal tölti az életét.

~Már az is lehet, hogy valaki rég körbejárta az egész világot...~ mosolyodik el magában, ahogy elképzeli magát egy hajón, mely büszkén szeli ketté a végtelen kékséget és tart az ismeretlen horizont felé.

-Jóhiszeműnek..? Talán...- s itt elmereng egy pillanatra. - Azt hittem gyermeteg fejjel, hogy a világ egyszerűen feketére és fehérre osztható. A gonoszt nagyon könnyen el tudod választani a jótól, látod a határvonalakat. De a szürke...?- majd itt egy gyors rántással lehúzza a pohárkája teljes tartalmát. -Nem tudom mit kezdjek a szürkével.- majd ahogy Naka apró kezeivel az egyik gőzölgő gyoza-ért nyúl, úgy a férfi sem rest.

Megragadja a tányér helyezkedő apró fapvillát és rögvest bele is szúrja. A frissen készült tésztás étel alig hallhatóan, de felszisszen ahogy a három ág belefűrődik, majd nemes egyszerűséggel a magasba emeli és végül eltűnik az étkező szájába. A sült étel finoman megégeti a száját, bár az azt követő ízbomba teljesen elfeledteti vele a sérülést, melyet ízlelőbimbó szenvedtek el mondván "meg kell szenvedni a jó dolgokért".

-Ha az arcodon a pír nem az alkohol hatására jelent meg, remélem, tudod, hogy régen a saját kezeddel basztalak volna pofán.- morogja a leányzó.

~Shimatta..!~ nyel egyet és megpróbál valamit kitalálni.

-Jah, khm, igen. Sosem voltam nagy piás.- jegyzi meg lazán, próbalva menteni a menthetőt zavarában.

Hiába a finom gyoza, az alakohol már kezdi éreztetni hatását a narancssárga hajú Jounin-nál: érzie gyorsuló pulzusát, a csöppnyi szédülést a fejében és az ingert, hogy még többet igyon. Apja nem volt ugyna nagy italozó, de mindig is szerette a finom italokat és tartott is párat a pincében. Vajon ez egy új kor kezdete a férfi számára és egy lezüllött, alkesz parancsnok lesz belőle vagy felvirágoztatja magát és talán egy szőlészetet is..?

Kikötőváros - Page 7 365cb3c7b8aa7e44fbc7ccf431747b88

Naka, új nevén Shakaku egy hosszabb monológba kezd bele hogy kifejtse a véleményét a nemrég kibökött kérdésére: hisz-e a jövőbe látásban. Az elején határozottan nehéz volt követni a már-már gépiesített válaszát, mintha egy előre begyakorolt beszéd lett volna - legalábbis a tömérdek szó eléggé leterhelte a férfi agykapacitását, melyet könnyen foghatunk az enyhén bódult állapotára. A Jounin némi aggodalommal az arcán hallgatja, hogy a nő könnyű szerrel nekieshetne a világnak és tehetne óriási pusztítást.

~Ez egy tény. Már első találkozásunk után is meg tudtam mondani, hogy egy erős Kunoichi-ről van szó, hát még az elmúlt években mennyit fejlődhetett.~ zárja le magában az aggódó mondatott.

-Az erőd megvan hozzá, bár szerintem tisztában vagy vele, hogy attól hogy megtehetsz valamit, még nem kell megtenned...- néz rá egy unott arccal.- Baka-Naka...- morogja az orrat alatt, majd kiissza az utolsó pár cseppet a Sake-tároló edényből.

~Még sincs válasz az alján...~ tudatosul benne a szomorú tény. ~Lehet tényleg csak marketing fogás...~

-De azért remélem, nem gondolod, hogy a világ elpusztításán foglalatoskodnék. Különben is…. Képes megváltást vagy pusztulást hozni a világra? Mit jelent a megváltás, mit jelent a pusztulás? Vagy csupán szimbolizálnak valamit a kifejezések? Mit jelent az, hogy a világra? Lényegében minden élőlény a maga külön kis világa, nem igaz? Egyáltalán melyik leírását használták a régiek? A sekai és a seken között nincs túl sok kalligráfiai különbség…. Lényegében minden csak értelmezés kérdése lehet. - s itt váratlanul egy morcos arccal jelzi a pultosnak, hogy egy újabb kör jöhet a sake-ból.

A férfi az elején megilletődik, hogy egy kislány külsejű leányzó osztogatja a parancsot, bár már neki is kezd leesni, hogy nem egy 12 évessel van dolga, így azonnal munkához lát.

~Az a harc...~ emlékszik vissza a férfi, ahogy az asztal egy szegletét bámulja. ~Tényleg csak a szerencsén múlott. Ha nem tudtok volna azonnal hatástalanítani őket, el sem merem képzelni mekkora pusztítást okoztak volna...~ s a gondolatba alig láthatóan beleborzong.

-Érted már, mi ezzel a bajom?!- fordul felé Naka és az ő arcán is mintha látszódna némi pír.

-Ühüm...- vakarja meg borostás állát.

Egy pillantra elgondolkodott, mivel tudná folytatni a beszélgetést és talán látható is rajta, hogy valamin nagyon elgondolkodik. A pultos kopogó léptei egyre közelebb érnek, míg nem megállnak az asztaluknál és óvatosan lehelyezi az újabb adag szeszesitalt, minek következtében bólint egyet és visszatér munkaterületére.

-Tehát azzal van bajod, hogy a jövendőlések túl homályosak...- mondja az orra alatt.

~Ebben talán van valami... Az Entitás is azt mondta sokfajta jövő létezhet, viszont a mi világunk ezen végzet felé halad és nem talált még olyan eseményt vagy személyt, aki ezt meg tudná változtatni. Ami még több aggodalomra ad okot.~ s megdörzsöli a homlokát, majd egy újabb adagot tölt a hölgynek és magának. ~Gondolkoznom kell ezen...~ zárja egyelőre talonba ezt a beszélgetést.

-Naka, kérdeznék tőled valamit...- s újra lehúz egy felest, majd erőteljesen az asztalra csapja kerámia poharát. - Mi ez az alak? Konoha megzsarolt? Hogy lettél ANBU egyáltalán? S a legfontosabb...- majd itt szemei nemtetszően összehúzódnak. - Mióta használsz Sötét Chakra-t?- s nem ereszt szigorú tekintetéből.

**Hyuuga Shakaku** Csüt. Jún. 24 2021, 19:48

Yoshi – mellékkaland: legalább a játékban iszunk

- Tehát azzal van bajod, hogy a jövendölések túl homályosak... – A lány reakciója olyannyira villámgyors és határozott, hogy a valóságtartalma egyenesen megkérdőjelezhetetlen. A hazugsághoz ugyanis idő kell.

- Nem. Félreértettél. Nem azzal van az elsődleges gond – bár az sem elhanyagolható, nyilván, ha a megfogalmazása nem konkrét -, ha a jövendölés a régmúlt hozománya. Nem az a gond, ha a jövendölést megélő személy bizonyos tartalommal éli meg és adja azt tovább. Azzal van a gond, hogy mi, akik nem értjük a jövendölés természetét és lényegét, megpróbálunk jelentést társítani hozzá. Holott minden cselekedetünkkel befolyásoljuk a jelent és a jövőt; a jövendölés alapján mégis a múlthoz nyúlunk vissza, pedig az már lezárult. A múlt nem befolyásolhatja a jövőt: arra csakis a jelen képes. Gondolj csak bele: a földműves minden nap műveli a földjét a szezonban. Ha nem tenné, és ehelyett lazsálna, akkor nem számít, mennyire gondosan gyomlált, öntözött, trágyázott a múltban: a növényzet elszárad, elgyomosodik, elkopik és elhal. Ezen túlmenően pedig minden egyes cselekedetünk számtalan újabb lehetőséget nyit ki, míg másoktól pedig teljes egészében elzár. De minden egyes kavics hullámokat vet a végtelenség óceánján. – A lány az itala felé nyúl. Megint.

A hullám-szimbolika visszaköszön a szavaiból, ahogyan a pillantásából is.

A férfi korábbi szavai elnyűttként hatnak a számára: hallotta már azokat más szájából, más megfogalmazással. Ez a dilemma valamennyiőjüké egyszerre. Yoshitaroé, a Nara parancsoké, Jakené, Zaukié, Nagatoé, az új és a régi faluvezetőké, az Akatsukié, a Sanniné – a felsorolás végeláthatatlan és az csak bővülni fog. A hatalom és az azzal járó felelősség, a felelősségtudat, a kockázat és az izoláció mindannyiójukat érinti kivétel nélkül. Való igaz, hogy „attól hogy megtehetsz valamit, még nem kell megtenned” . Mint a legtöbb dolog, ez az idea is több oldallal rendelkezik, és sosem elég csak az egyikről vizsgálni, csak az egyikről megközelíteni. A dolog valójának nyitja épp abban rejlik, hogy nem csak egy szempontból kerül megvizsgálásra. Elvégre hányszor van olyan, hogy valamihez nincs ereje valakinek, de mégis meg azt kell tennie vagy így, vagy úgy? Krédójuk egyik alappillére ez, ám sajnos okkal.

A mérce túl szerteágazó.

A képlet túl bonyolult.

Egy életet elvenni, vagy akár százat, ezret is akár, szörnyű dolog. A kérdés az az, ami a tett mögött húzódik, elvégre egyáltalán nem elhanyagolandó, hogy hány életet mentesz meg a szörnyűségesnek mondható tettel. Szörnyű és bestiális dolognak tűnhet, de ő a társainak is ellenszegülne, ha ezáltal bizonyíthatóan százakat menthetne meg. Mert ők mindannyian hivatásukként választják a halált, de a civilek? Ők az egyszerű túlélésért könyörögnek és azért, hogy a gyermekeik ne haljanak éhen. Holott ők a légynek se ártanak, mégis könyörögni kényszerülnek, elvégre semmi erejük ahhoz, hogy az életvitelükön és a körülményeiken változtassanak.

Mi tehát akként cselekedni, ahogyan a személy nem szeretne, illetve az nem is volna morális, de mégis szükséges volna?

És mégsem szegülne ellen társainak, nem végezne velük. Talán eljött az ideje annak, hogy végre tudatosuljon benne: minden eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy a valóságot és a jelent a saját akaratának képére formálja.

A Világukat elrontották. A shinobik. A Senju alapítóatyák és kortársaik egy olyan világot alapítottak, ahol a shinobi-közeg a földesúri hatalom és a pénz hatalmának eszköze, annak kiváltsága. Ezáltal egyfelől szolgasorba taszították gyermekeiket és népeiket, másfelől viszont elzárták a segítségtől azt a réteget, akiknek az igazán fontos volna: a rászorulóktól.

Akár az ártatlanok és a rászorulók vérét is kortyolhatnák most sake helyett.

Önellentmondásos talán, hogy mennyire visszatekint a múltba (és mennyire megveti azt), de sajnos a jelenük megegyezik a múlttal ilyen szempontból: a rendszer nem változott. Pedig kellett volna, hogy változzon. Annak változására szükség van – de nem erőszakosan, nem váratlanul; nem egyik pillanatról a másikra. Itt tévedett Kirigakure, vagy legalábbis annak jelenlegi vezetése. A tartós változás, illetve az igazi, mélyre ható változás ugyanis nem ennyire váratlan és gyors, hanem kimért és a közösség által valamelyest elfogadott személyek leváltását nem eredményezi. A figyelmet nem hívja fel magára. Nem csoda tehát, hogy a saját megérzései alapján a jelenlegi küldetésük ugyan mutat egy irányba, egy cél felé, annak végeredménye azonban nem ezzel a céllal és legfőképp nem ezzel az irányzattal fog egyezni. Elvégre információ megszerzésére kiküldeni egy olyan csapatot, amelyiknek csak pár tagja rendelkezik idevágó képességekkel és tapasztalattal? Vagy nem bölcs dolog, vagy nem a közismert célra küldik őket. Az is meglehet, hogy mindenki tudja, mibe fog torkollni a helyzetük, csak senki sem meri kimondani azt.

Nem áll tőle kifejezetten távol, hogy berepüljön valahova és porig égesse a helyet, de Konohagakure, Sunagakure és Kumogakarure jelenlegi sorsa és állapota fényében ezt nem teheti meg Kirigakuréval. Ténykérdés ezen túlmenően, hogy Kirigakure sosem ápolt talán kifejezetten jó viszonyt Konohagakuréval, ahogyan személyesen ő maga sem, de ez nem jelenti azt, hogy annak jelenlegi lakosságát holtan szeretné látni.

Képzelt moralitásával talán leginkább saját magát limitálja. És azoknak a számát, akiken segíthetne.

- Mi ez az alak? Konoha megzsarolt? Hogy lettél ANBU egyáltalán? S a legfontosabb… Mióta használsz Sötét Chakra-t? – A férfi szavai hatására a figyelme visszavándorol a jelenbe.

– Tárgyalni mentünk Konohával, de eredménytelenül, így elfogtak. Tekintettel arra, hogy Konohagakure no Sato sosem alkalmazhatna egy hozzám hasonlót, így egy új identitásra volt szükség. Őszintén szólva sosem gondoltam volna, hogy ilyen mérvű szabadságot lelek a rabságban. Ami pedig az általad rokonszenvesebbnek tartott témát illeti: olyan régóta, hogy talán már akkor is használtam azt, amikor veled találkoztam. Így tehát hozzávetőlegesen azóta, hogy irio chakrát is tudok használni. Ezt ne feledd. Ahogyan azt se, hogy ez is éppannyira csak egy eszköz, mint az összes többi chakrafajta. – Nem fog védekezni, mert nincs miért.

Ugyan a férfi jelenlegi kérdése a harc közbeni reakciójával és némi rosszallásával összhangban van, neki nincs miért magyarázkodnia. Meglehet, hogy a sötét chakrára könnyű megvetéssel tekinteni, de azt sosem szabad elfelejteni, hogy más chakratípusokkal ugyanilyen, sőt ki tudja, talán sokkal nagyobb erősségű támadásokat és pusztítást lehet kivitelezni.

Ha az emberi test a halál szélére sodródik sérülésben és felfoghatatlan szenvedésben, egészségkárosodásban, akkor a lélek és a tudat feladja a harcot a küzdelemmel szemben. Ezzel szemben: ha az elme súlyos, visszafordíthatatlan mentális sérüléseket szenved, akkor megtörve, megszakadva ugyan, de működik; a test nem ereszt az életből. A sötét chakra a fizikai lét károsítására és elpusztítására képes, míg a genjutsu a mentális lét károsítására és elpusztítására. Ilyenkor ugyan melyik a kegyesebb? A kezeiből majdhogynem biztos halált jelentő sötét chakra? Vagy netán a redukálódott ént, visszafordíthatatlan életminőségi romlást és folyamatos, ámbár passzív szenvedést jelentő genjutsu a kegyetlenebb? Az irio chakrával is könnyedén lehet elképesztő fájdalmakat előidézni, ahogyan gyógyíthatatlan sejtszintű károsodást is. Az elemi ninjutsuk közül számtalan képes a brutális pusztításra: mi a különbség aközött, hogy valaki egy területi tűztechnikával tesz minden porrá és aközött, hogy sötét chakrát alkalmazó technikát vesz ehhez igénybe? Az elemtelen technikákról nem is beszélve – és az a chakrafajta, ami Yoshitaro technikáit és mozdulatait erősítette? Egy kaptafa.

Mind a pusztítást szolgálják. Mind csak eszközök. Mind chakra.

Hogyne az érzelemvilág gyakorta befolyásolja a shinobi chakráját és technikáit: ez megjelenhet azok intenzitásában, vagy akár a koncentrációjának hiányában is. Jelentkezhet az elemtelen, elemi, irio és sötét chakrát használó technikákban, ahogyan a genjutsuban, a taijutsuban és a kenjutsuban is. Kivétel nélkül. Egy idő után azonban nem számít az érzés, a hangulat, az emocionális töltet. Ennek örülhetne a férfi. Ha ugyanis a sötét chakrájának a lökéshulláma tükrözte volna a Harc közbeni lelkiállapotát, akkor talán a férfi, sőt, a többi társuk sem élne.

– Visszatérve az előbbi témához viszont: én egy adott próféciáról beszéltem. A kérdésed azonban jövendölésekre vonatkozott, mint többesszámra. Te milyen jövendöléssel, jövendölésekkel találkoztál? – A férfi eredeti kérdése, ami a jövőbe látást célozta, túlságosan váratlan és oda nem illő volt ahhoz, hogy a jelenlegi nyelvtani megfogalmazás alapján - vagy amúgy is – figyelem kívül és szó nélkül hagyja.

**Hamacho Yoshitaro** Pént. Aug. 13 2021, 15:19

// Mellékkaland: Hozok neked >>teát<< legközelebb..! //

A lámpások lágy fénye lobogott a gerendaszerkezetek árnyékában, hogy fényt hozzanak eme alkoholszagú lebúj sós tengervíz áztatta falaiba. Csak az ő sarkuk maradta sötétben, csak az ő sarkuk maradt most láthatatlan a világ számára, csak most tudnak igazán úgy beszélni, amire ezelőtt csak évekkel korábban volt példa. Nincsa kard, nincs pajzs, nincs fal, ami ezt most megakadályozza. Csak a meztelen ígéret egymás számára, hogy őszintén beszélnek, mi is jár fejük világában...

A narancssárga hajú férfi némán hallgatja a mellette ülő lány szofisztikált beszédét és valamiért szomorúság tör rá, valahol méyen belülről. Emlékszik még arra, mikor megsimerte. Sosem fogja elfelejteni. Akkori stílusában egy őrült, de életvidám és jóhiszemű hölgyet ismert meg benne. Ez a kép pedig az évek során - amit külön töltöttek - teljesen megtépázta ezt a festményt a szép aranykeretében. Már nem a régi.

~De még lehet az...~ suttogja mélyen legbelül magának és erősen átöleli a képet, jól megjegyezve minden rücskét, a papír és a festék illatát, a görönyös utakat a vásznon.

Most egy láncra vert fecskét lát - hiába az előbb említette számára, hogy szabadabb, még sem azt a szót használta hogy szabad. Az arany közép út lenne ez?

-Tárgyalni mentünk Konohával, de eredménytelenül, így elfogtak. Tekintettel arra, hogy Konohagakure no Sato sosem alkalmazhatna egy hozzám hasonlót, így egy új identitásra volt szükség. Őszintén szólva sosem gondoltam volna, hogy ilyen mérvű szabadságot lelek a rabságban. Ami pedig az általad rokonszenvesebbnek tartott témát illeti: olyan régóta, hogy talán már akkor is használtam azt, amikor veled találkoztam. Így tehát hozzávetőlegesen azóta, hogy irio chakrát is tudok használni. Ezt ne feledd. Ahogyan azt se, hogy ez is éppannyira csak egy eszköz, mint az összes többi chakrafajta.- darálja le magyarázatát kérdéseire.

Mielőtt válaszolna beszédjére, krágog egyet és porzó torokkal az ital felé nyúl, azt óvatosan a csészéjébe tölti, majd gondolkodás nélkül lehúzza. Az alkohol ezúttal nem mar és égett, helyette bársonyosan lecsúszik torkán, hogy bendőjében keveredjen a nem rég elfogyasztott gyoza-val.

~Hamacho Yoshitaro, a zugivó. Nagymesteri címet gyűjtöttem be...megint~ s óvatosan lehelyezi a porcelánt a ragacsos asztalra.

-Persze, aztán meg jön a sikítás meg a démoni megszállás...- s mintha mérgesen oldalra tekintene a falakra, kerülve a lány tekintetét.- Mindenki azt hiszi, hogy csak Chakra, amíg be nem kebelezi a lelkét és csak egy szaros porhüvely marad belőle...- referál pár közös ismerősükre.

Talán túlon túl barbár stílus ez most, de valahogy az alkohol kihozza az emberből az állatot - mondjuk ez kinek meglepő? A férfi fáradtan sóhajt egyet és megtörli szabad kezével arcát.

-Éreztem és láttam már ilyet ... És nem csak "róla" beszélek...- tart itt egy kis szünetet.- Egytől egyig megbolondul, aki ezt az erőt forgatja. Neked sem kéne. - s újra tölt, közben pedig haragja csillapodik.- Nem parancs volt.- s lehúzza az italt.- Csak egy aggódó, baráti jótanács.- s látszódik tekintetén, hogy sajnálja a megemelkedett hangszínt.

~×××~

-Visszatérve az előbbi témához viszont: én egy adott próféciáról beszéltem. A kérdésed azonban jövendölésekre vonatkozott, mint többesszámra. Te milyen jövendöléssel, jövendölésekkel találkoztál?- erősködik Naka.

Igazán makacs ezen a téren, mint egy vérbeli kopó. Ahol valami gyanúsat vagy aggodalomra adó okok lennének, ő rögtön szimatolni kezd - bár ez lehet csak baráti kedveskedés, törődés. Netán mindkettő.

-Csak eggyel.- néz semmitmondóan a távolba, majd hátradől a faszékében, mely recsegve próbálja tartani a ránehezedő súlyt. -Mindennek a végével...- suttogja maga elé, majd újra a sake-t tároló csészéért nyúl és kitölt magának és társának is egyet.- ...de mindegy is.- és megragadja a poharat, ami már kezd kicsit nehezebbé válni.

Nem a pohár súllyával van a gond, sokkalta inkább a koordiáncióval és a megragadással.

-Na és mi a véleményed a...öö..- egy pillanatra megakad, szája elé tartja öklét hogy elnémítson egy böfögést, majd folytatja normális hangnemben.- ...a jövőbeni alakulatról?- kérdezi.

Bármi is legyen a válasza, a következővel folytatja.

-Tudod, hogy ha túléljük ezt a küldetést és épéségbe hazaérünk, akkor el kell tűnnűnk a színről?- kérdi s próbálva rájönni, hogy vajon Naka milyen vegyes érzelmekkel csatlakozna egy ilyen egységhez.

Árnyékban árnyakat vadászva ... ez lesz a közelgő jövőjük.

**Hyuuga Shakaku** Hétf. Dec. 27 2021, 21:13

Yoshi – mellékkaland

Lehet, hogy „nincs kard, nincs pajzs, nincs fal”, ami a beszélgetésük útjában állhatna – de ezek mind fizikai akadályok; egyszerű, hétköznapi akadályok. Ha ténylegesen ezektől kellene tartaniuk, akkor a kapcsolatuk egyszerű lenne és kiegyensúlyozott is ennek az egyszerűségnek a jegyében. Az akadály azonban, ami felmerül, az egyfelől nem fizikai, másfelől pedig talán felül sem múlható.

A hiba – legalábbis a végzetes fajta – a hivatásuk alapján mindig emberi. Mindaddig, amíg a férfiban a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életét, és könnyen meglehet, hogy sorsnak fogja hívni.

Tekintete különös kíváncsisággal rója a férfi vonásait és testbeszédének minden rezzenését: a tekintetében szarkasztikus szórakozottság csillan talán nem is kevés gúnnyal – könnyen meglehet, hogy ez a pillantás az, ami a történelem során leginkább jellemezte: a humor, legyen az bármennyire sötét és szarkasztikus, akár még gunyoros is. Hogyne, a szemeinek íve, a szemöldökei, a szempillái mind eltérnek a korábbitól fizikailag, de a pillantása és annak fénye talán nem változott. Nem kevés szórakozottsággal konstatálja ugyanis, hogy az emberiség, nemtől függetlenül, semmit sem változott.

Alapvetően nem az váltja ki belőle mindezt, hogy a kumogakurei a világtapasztalatával bárminemű skatulyába dobálná. Magában kikacagja a férfi egyszerű balgaságát: ha tudná, mire képes, akkor nem a yami no chakra miatt aggódna. Az egyszerű embernek ugyan majdhogynem természetszerűen veszélyes a sötét chakra, de még egy chakrahasználó is jobban teszi, ha tart attól – de egy idő után nem az a veszélyes, nem az az aggasztó, hogy milyen chakrát használ az ellenfél. Nem gondolja felhívni a korábbi burkolt célzásnál közvetlenebb módon a férfi figyelmét arra az elemi pusztításra, amit a saját szörnyvalójaként végzett a természetben és annak vendégein. Miféle hiúság volna azt gondolni, hogy a két erő egymástól eltérő? A válasz nyers és mint olyan, a legtöbb hősjelölt egyáltalán nincs rá felkészülve – neki azonban megalapozatlan, megindokolatlan, valamint téves alapokon nyugvó indokfoszlányokra nincs sem szüksége, sem ideje, sem türelme. Elvégre hiú bolondság volna azt képzeli, hogy az eredmény, ami lényegében bárhol és bármikor, bármivel kapcsolatban számít, az eltérő lenne. A pusztítás sosem lesz több vagy másabb annál, mint ami. Tökéletesen lényegtelen, hogy milyen eszköz, vagy milyen út vezet hozzá. A halált nem lehet szép gúnyába öltöztetni - a halál egy betölthetetlen űr marad a végeláthatatlan bűntudatban -, több ember meggyilkolását pedig még ennél is kevésbé; bármennyire is próbálja ezt a nemzetek propagandája megkísérelni, egy idő után egy vak számára is világossá válik a szomorú és kegyetlen tények visszautasíthatatlan sorozata.

A pusztító erő gonoszsága és negativitása nem a yami no chakrától függ, hanem az emberi szándéktól és emócióktól. Az egyén kegyetlensége nem a yami no chakra függvényében alakul ki – nem tudja talán? Nem, nem, ez egészen kizárt, hogy nem ismerné ezt tényként – azonban a férfi hivő. Hogy minek a hívője, az kérdéses még a számára, de ilyen meggyőződést csak a hitbuzgókban látott. Az efféle meggyőződés veszélyes – oldaltól függetlenül, elvégre elhomályosítja az elmét és a szívet.

Elvégre nem kell chakra ahhoz, hogy valaki gyermekeket erőszakoljon meg, gyermekeket raboljon el és adjon el rabszolgának. Nem kell yami no chakra, sőt, lényegében chakra sem ahhoz, hogy különös kegyetlenséggel elégessük a volt szerelmünket. Nem kell ahhoz sem, hogy végig nézzük, amint az apánk vagy az anyánk aggkorára eléhezzen a saját mocskában és ürülékében. Nem kell ahhoz sem, hogy nyereségvágyból végezzen valaki egy egész családdal.

Nem kell yami no chakra ahhoz sem, hogy az egyik nemzet a másik nemzetet mészárolja minden egyes adandó alkalommal. Nem kell ahhoz sem, hogy a Vezetőség háborúba küldje 15 évet el nem ért gyermekeit. Ahhoz sem, hogy egy földesúr a maga javára olyannyira felemelje az adózást, hogy az egyszerű parasztember éhen hal.

Hol volt a yami no chakra, amikor a Feltámasztott Isten letarolta Konohát?

Hol volt a yami no chakra, amikor Kumogakure jelentős része elpusztult?

Hol volt a yami no chakra a háború alatt? Sőt, az azt megelőző háborúk alatt?

Hana nem azért fordult el a kegyelem gondolatától, mert elmarta őt a sötétség a fénytől – hanem azért, mert a világ túl sötét volt önmagában ahhoz, hogy bárminemű megértést mutasson az irányában. Nem a nő utasította el a világot, hanem a világ őt, és ő ennek megfelelően reagálta le a helyzetet. Ő abba őrült bele, hogy látta a világ elsorvadt részeit és nem tudta, hogy mihez kezdjen velük. Elkövette azt a hibát, hogy koncepció és terv nélkül próbált meg fellépni ellene és amikor mindez folyamatos kudarcokkal szembesítette, minden kudarca már önmagában kétségbeesettebbé tette. Ki tudja, ha talán a világ nem üldözi, ha a férfi nem ered a nyomába, talán nem érezte volna magát ennyire sarokba szorítva. Félreértés ne essék: nem kedveli Hanát – Megamit. Megami megpróbálta átvezetni őt a saját nézeteire, ám amikor mind mentális, mind fizikai kudarcot vallott, átadta neki a fejpántját, ezáltal elismerve a veszteségét az elkóborolt konohiaval szemben. Sosem fogja ezt elfelejteni, elvégre Megalomániás Megami – ami természetesen a saját lenéző neve volt a nő részére – sosem adott alá, sosem engedett, sosem egyezkedett. Sosem hallgatott. Már leginkább sosem tudhatja meg, miért is volt ebben része: mert nők, vagy mert mindketten kiszolgáltatottak voltak egy erősen férfiközpontú, hős-orientált világban. Chakra, chakra, chakra, chakra – lényegében a shinobik világában minden erre vezethető vissza. A kudarcok, a nyereségek – a kudarcok kiküszöbölése, a verseny, a politikai csatározások; túlélés. Egy shinobi hatalma a chakrájától függ. Egy nép ereje a shinobijainak chakrájától függ. A világ azonban ugyanúgy működne tovább nélkülük, mintha semmi sem történt volna, mintha sosem léteztek volna; sőt, talán még meg is köszönné a távozásukat.

Ha bármit is számít, kifejezetten sajnálja, hogy a világ ennyire elásta a nőt. Sajnálja továbbá azt is, hogy Hana kész volt átengedni a saját őszinteségét és beszámíthatóságát a chakrának. Igen, chakrának. A nő ugyanis nem volt önmagától gonosz, nem a lelke volt a romlott. Ha így lett volna, akkor az örökifjú mégis miként kötődhetett volna hozzá? Nem; a nőt a chakra vezette tévútra – és a chakralény, aminek gondolatai voltak. De miben is más egészen pontosan annak a chakralénynek a valója a társadalmuk mozgatórugójához, valamint a shinobi-falvak vezetőségéhez képest? Szerinte semmiben sem: a Démon lényegében nem más, mint az emberi kapzsiság, önzőség, ridegség, kegyetlenség és valamennyi más negatív jellemvonás őszinte és leplezetlen volta, amikor nincs bájcsevej, szociális „jópofizás”, amit amúgy sem gondol senki komolyan. A Démon legalább következetes volt. Megalomániás Megami épp ennek megfelelően ugyanilyen következetesen tolta maga előtt a világnézetét, holott megtehette volna, hogy leplezett eszközökhöz folyamodik, mint valamennyi vérbeli shinobi.

Amennyiben a férfi a tapasztalataiból indulna ki, akkor egyértelműen megállapíthatná mindazt, amit valamennyien elkönyvelhetnének: az átkuk, a káruk, a szenvedésük és valamennyi fájdalmuk a chakrából és a chakra-alapú hatalomból ered. A civilek is tökéletesen alkalmasak felégetni dolgokat, pusztítani és ölni, de nem olyan hatásfokkal, mint a shinobi-közösség. Különleges azonban, hogy ők csak katonák: mármint valamennyi shinobi. Elveszett, elvándorolt, faluhű shinobik, de még a kagék is – kivétel nélkül. A hatalmuk megakadt a katonai szinten, a lokális érintettség fokán. A kagék is hagyják, hogy olyanok utasítsák őket, akik talán sosem találkoztak a veszteség és az áldozathozatal, önfeláldozás és a Közösség érdekében történő nélkülözés gondolataival. Ha a shinobi világot elérte a nepotizmus csúfos keze, akkor az uralmi civil réteget egyenesen szorongatja. Pont emiatt azonban: ha és amennyiben a shinobi nemzedékeket kagékként a legerősebbek vezetik, nem pedig a vezetésre legalkalmasabbak, akkor maga a civil vezetői réteg áll emögött pont azért, hogy véletlenül se döbbenjenek rá a tényleges hatalmi potenciáljukra, véletlenül se fenyegessék a civil vezetőség hatalmát. Egy egyszerű embert, legyen bármennyire is erős fizikailag, vagy legyen bármennyire is gazdag nin-, gen-, ken-, taijutsuban, sokkal könnyebb manipulálni és irányítani, mint egy gyengébb embert, aki azonban körültekintő, számító és gondolkodó.

A férfi az országa embere. Illetve nem.

A férfi Kumogakure no Sato embere.

Sőt. Nem csak embere, hanem katonája.

A férfi könnyen meglehet, hogy téved, amikor ennyire megkülönbözteti és skatulyázza a chakrát. Majdhogynem olyan talán, mint mikor a nyúl viszi a puskát, ami fordított és ellentmondásos is: a chakra előbb létezett, mint Yoshitaro Hamacho, az azonban mégsem minősíti vagy skatulyázza a férfit. Ki tudja, a chakra pont azért nem ítél és ítélkezik mások felett, mert tudja, hogy: „minek? - miért? - hogyan? – kiért? -hol? – és még végtelen tényező”. Könnyen meglehet, hogy az ítélkezés az emberiség rákfenéje: sem az energia, sem a természeti erőforrások, sem az állatvilág nem teszi ezt akként, mint az emberiség mintapéldányai.

Az elemtelen chakra tökéletesen alkalmas a végtelen pusztításra, az elemi szintúgy (legyen szó bármelyik elemről), a yami no chakra úgyszintén, a genjutsu ugyanígy alkalmas erre közvetetten, a pecsétek végtelen lehetőségeket rejtenek, a taijutsu és a kenjutsu csakis kizárólag a sérülés okozására épül végső soron, na és az „orvosi” ninjutsuk? Van közöttük, ami olyan fájdalmas sejtrongálást okoz, hogy az elszenvedője inkább könyörögne yami no chakra kivégzésért.

Az emberi szándék az egyetlen dolog, ami valaha számíthat – és még így is borzasztóan kétséges tényező. Elvégre kinek az oldaláról kell azt olvasni? Aki megmenti egy nemzet gyermekét, az a jövőben egy másik nemzet gyermekét ítélheti halálra ugyanezen aktusával.

Ő azonban talán már túl öreg – még egy ilyen fiatal testben is – ahhoz, hogy játszmákat játsszon azokkal, akikben egyebekben meg kellene bíznia, akikkel egy csapatban kellene lennie és össze kellene dolgoznia. Lényegében belefáradt abba, ami a rendszert jellemzi. A lényegi elemeit időpazarlásnak tartja és nem többnek, mint szimpla erőfitogtatás. Milyen idejük van, amit pazarolhatnának? Milyen erőfitogtatásnak lenne helye egy barátságban, egy csapatban? Milyen erőfitogtatásnak van helye a világban, mikor épp azok, akik leginkább segítségre szorulnak és vágynak, azok kifejezetten szenvednek, éheznek és elhalnak a világukról? Miért „fitogtatnának” bármit is, ha az, amit „fitogtatnának”, épp azért van, hogy másokat segítsenek? És mégis kinek? Egymásnak? Vagy maguknak?

Kérdések hegye: lerövidítve, elharapva. Elnémítva.

Mert ha magára a kérdésre nem áll készen a világ, akkor zz miféle választ ajánlhatna?

- Áh, értem. Kérlek, ne haragudj, hogy a titkaidat firtattam. Ha a világ sorsa forog kockán, az nyilván a magánügyetek, „mindegy is”. Viseld hát minden egyes elfecsérelt lélek átkát valamennyi elkövetkezendő életöltőn keresztül. CSAPOS! – Emeli fel a lány a hangját, s azzal egyidejűleg a karját is, amibe meglepően sok erő szorult. Magabiztosság a tisztánlátás nélkül a világuk pusztulását jelentheti.- A drága barátom kontójára iszik valamennyi vendége az elesettek emlékére, ha már amúgyis előléptették! – A lány visszatekint korábbi bajtársára: egyik szeme súlyos ezüst, a másik értékes és vészjósló ametiszt.

Az, ami a testében és a lelkében történik, az csakis a maga dolga. Ha más minősítheti, ha más eldöntheti, hogy mi is történik a lelkében, a testében, vagy eldöntheti, hogy az, ami történik, milyen jelzőt kap: jót vagy rosszat – nem ez önmagában az abszolút rabszolgaság?

Ha a férfi félreelemezte a személyiségét, az a saját problémája. Ifjúként talán úgy élte meg a találkozásaikat és a barátságukat, hogy a lány teljes egészében szabad lett volna a világ követelményeitől, az energia és a hatalom előírásaitól – mindez ugyanis felelősség volt már akkor is és azóta csak növekedett. Ahogyan az ereje is növekedett ezzel párhuzamosan. Nem csak a képességeire gondol, s bár minden technika, minden mozdulat, minden egyéb képesség, ami a legutóbbi - évekkel ezelőtti - találkozásuk óta a rendelkezésére áll, kifejezetten jelentős változás, valójában nem ezek adják a nyers, lényegi erejét: hanem a chakra. Yami no chakra nélkül is elképesztő pusztításra és elképesztő tettekre képes. Világnézete a yami no chakrától távol áll, és céljai szerint mindennemű chakrát nélkülöznének. Összességében. Egészében.

Amikor a múltban könnyelműen kacagott távol a hatalmi harcoktól, valójában ártatlanokat hagyott magára: ha ugyanis felemeli a hangját és az öklét, akkor a hatalom tavának poshadt vizén váratlan hullámokat okozhatott volna. Minden passzív cselekménye emberéletekbe került; ezt már látja és tudja: elismeri, tudomásul veszi, hogy mindezzel többet ártott másoknak, mint előnyt szerzett magának, egyidejűleg tudja, hogy mi a bűnhődésének ára és módja.

Ha a férfi azt kívánná, hogy visszatérjen a régi énjéhez, az egyidejűleg azt is jelentené, hogy maga a férfi hajlandó ezen névtelen áldozatokat bemutatni a halál oltárán. Mindazonáltal érti ő, ha a kumogakurei tart a változástól, elvégre ez egy emberi tulajdonság. A félelme talán nem is megalapozatlan, elvégre egyikőjük sem tudhatja, hogy a változás majd mit hoz a számukra, valamint a világ számára. A változás azonban éppolyan biztos, mint a halál: ha másban nem is, akkor a bekövetkezésében. Ők maguk (is) folyamatosan változnak és fejlődnek. A világ folyamatosan változik akár tőlük függetlenül is. A feladat azonban nem az, hogy ezt a változást elfogadják (elvégre az megtörténik ettől függetlenül is), hanem az, hogy ezt a hullámot meglovagolva az eseményekkel nem csak lépést tartsanak, hanem azok élére kerüljenek – már ha egyáltalán akarnak. És nem, nem azért, mert „ha nem ők, akkor kik?!”, hanem azért, mert ahol van szándék és akarat a változtatás vonatkozásában, ott út és mód is akad. A maga részéről ugyanis majdhogynem garantáltnak tartja, hogy a férfi éppúgy változtatni akar a dolgokon, mint ő maga, csak éppen a metodikájuk különbözik.

Ettől függetlenül ténykérdés, hogy korábban már többször látott (a férfihoz hasonló) hívőket, követőket. Az egyik emberi igében, a másik isteniben, a harmadik a hatalomban, az negyedik valami egészen másban hisz. De mind valami más, vagy valaki más okításaiba veti erejét és gondolatait. Mind maguktól megbíznak valakiben vagy valamiben és azt várják, hogy mások bennük – mint az ige hirdetőiben - vakon megbízzanak. Ha hiszik, ha nem, ha tetszik nekik, ha nem, a hatalom szempontjából épp ezek az események, legyenek azok akár próféciák, akár más jelenségek - vagy éppen emberek és entitások - veszik át felettük az uralmat, lényegében megfosztva őket a saját döntési és választási lehetőségüktől. Egyenesen azt mondhatnánk erre, hogy így száll hát sírba a szabadság, tapsvihar közepette – mármint az a limitált szabadság, ami egyáltalán a részükre megadatott.

És különben is: démoni megszállás? Nem látja a férfi talán a köznép szenvedését és nélkülözéseit? A shinobi társadalom önmagában „A Démoni Megszállás”. Azért nem jönnek ide a férfi szerinti, vagy legalábbis a férfi által humorizált démonok, mert azok tudják, hogy a világot már egy démonfajta elfoglalta és uralja. Elvégre mégis mi az, amit a shinobi társadalom a világnak adott?

Béke? Épp ellenkezőleg. Az emberek alapvető természete alapján az már önmagában nem is létezhet, azonban ezt a shinobik csak tovább rontják-vérezik-mérgezik.

Hatalom? Korábban is létezett. Miattuk pedig épp az szerzi azt meg, aki már amúgy is hatalmas, aki gazdag – mikor juttatták a shinobik hatalomra a rászorulókat, a szegényeket, vagy éppen azokat, akik ugyan tehetségesek lennek az apróbb, de annál lényegesebb változások előmozdítására, de nincs pénzük sem a túlélésre, sem a shinobik felbérlésére?

Tudomány? A legtöbbjük épphogy olvasni, írni tud.

Gyógyszerek és orvostudomány? Igen. Jó is lenne. Meg szép is. De ha csak a saját embereiket gyógyítják meg vele a nemzetek, akkor mit ér azzal a világ? A civilek? Az emberek?

Fegyverek? Nos, erre a válasz könnyű és abszolút: igen, és gratulál ahhoz őszinte szívéből. Nagy teljesítmény kisgyerekekből gyilkosokat képezni.

Káosz és pusztulás. Egyenlőtlenség és képességalapú diszkrimináció. Fájdalom és betegség. Depresszió és kisebbségérzet. Tömeggyilkosság és árulás és önfeladás és kínzás és éhínség és hontalanság és általuk okozott tűzvész-vagy-árvíz-vagy-földomlás-vagy-viharszezon-és-társai és kényszerített migráció és háború és világháború és-és-és-ÉS. Tényleg nem veszik észre, hogy ők nem a megoldás, hanem a probléma? Tényleg ennyire vakok volnának? Ennyire értetlenek és bolondok, hogy az egyszerű tényeket sem tudják helyén értelmezni? Pedig nem olyan bonyolult mindezt látni. Bár meglehet, hogy a rendszer, ami gyermekkorukban szemellenzőt, majd pedig selyemleplet emel a szemeik elé – és selyemzsinórt a nyakukhoz – tökéletesen alkalmas eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy a puszta józan eszüktől és annak használatától is eltiltsa őket. Valójában itt nincsenek gonosztevők, ahogyan hősök sem: azok csak a kifestőkben léteznek.

Nem hajlandó a világot az egyszerűség jegyében vizsgálni – mint ahogyan minden ember kifejezetten különböző és borzasztóan egyedi, úgy ezen embereknek, a világ valamennyi állatának és növényzetének minden rezzenése is ugyanilyen kiszámíthatatlan és változatos. Egyszerű és könnyű volna mindent egy adott keretben és terv szerint figyelembe venni. Könnyű és egyszerű azt hinni, hogy van itt bárminemű predesztináció. Terv. Prófécia. Épp azok, akik azt mondják, hogy mindez igenis létezik, azok, nos… Pont akkor, amikor eltérnek az általuk jövendölt útról, rögvest bejelentik – kétségkívül mindannyian és haladéktalanul, hangosan -, hogy ez is egy adott út, egy előre látott variáció. Mindenre lesz válaszuk. Mindenre lesz variációjuk: nem azért, mert látják a jövőt, elvégre a próféciákban amúgy a köznép nem (is) hisz, hanem azért, mert megtehetik, hogy legyen variációjuk és mert senki sem fogja őket megkérdőjelezni. Miért nem, amúgy? Miért nem kérdőjelezi meg a jövendöléseket érdemben senki? Hol van az, akitől a férfi „kapta”, vagy hallotta a próféciát? (Elvégre egy prófécia nem egyszerű piaci pletyka: kell hozzá legalább egy valaki, aki adja, egy valaki, aki hallja és egy valaki, akiről szól – hogy ezek közül az utóbbi kettő közül melyik esik egybe, csak a világ kérdése, de lényegében mindig legalább kettő személy kell mindehhez.) Tán csak nem belenyugodtak abba? Vagy talán kényelmesen áthárítják a felelősséget, mint ahogyan szokás: van egy probléma, de majd más megoldja? Vagy csak egyszerűen nem érdekli őket, hogy érdemben miként bontakozik majd ki a cselekményszál? Az, aki lát egy potenciális jövőt talán sokkal inkább felelős azért, hogy épp azt a jövőt elkerülje, vagy talán tévedne? A látomás ugyanis nem a férfié, vagy legalábbis nem csak az övé – ha az lenne, akkor nem lenne ennyire szűkszavú. Saját joga.

- Tudod, hogy ha túléljük ezt a küldetést és épségben hazaérünk, akkor el kell tűnnünk a színről? – A férfi ezen kérdésére válaszolna először, habár a válasza talán egyáltalán nem annyira verbális, mint a férfi szeretné: szemöldökét szkeptikusan felvonva méltatná csak a kérdést annak hallatán. Míg a férfi részére ez különlegességet jelenthet, számára csak a mindennapokat fémjelzi. Yoshitaro faluhű katona: ő csakis azt a rendet ismeri, ami kumogakuréből ered, azon belül kifejezetten a klánhű közeget tudhatja magáénak, s mindezeken túl azt, ami a gepárdok földjére terjed ki. A férfi valamennyi dicsősége hamuvá fog válni, minden rangja és kitüntetése el fog értéktelenedni: jelenleg sem áll módjában bármit is Shakaku számára parancsba adni, a jövőben, már amennyiben az alakulat ténylegesen össze fog majd állni, mindez csak romlani fog. Félreértés ne essék, a felvázolt tagok többségét volt szerencséje megismerni, vagy legalább találkozott velük. Nem számít azonban, hogy kit és mennyire kedvel vagy ismer, ő ugyanis nem ezen tényező alapján követ másokat, hallgat másokra. Ha a férfi azt hiszi, hogy benne betagozódó szövetségesre lelt a korábbi barátságuk okán, akkor könnyen meglehet, hogy tévedett. Ő ugyanis nem csak azért jött a férfi után, hogy régi ismerősökként beszélgessenek. (A tábla adott. Ők arra már felléptek. A kérdés már csak az, hogy ki melyik bábuként vesz majd részt azon.)

Ő maga ugyanis nem azért követ bárkit is, mert fölötte áll rangban, tisztben vagy éppenséggel bármi másban. Ha követ egy felettest, az azért van, (legritkább esetben) mert bizalmat szavazott meg neki annak elvesztéséig, vagy azért, mert ő maga elismeri vezetői képességeit. Ez azonban kifejezetten ritka és sokrétű vizsgálat eredménye – lényegében a titkosszolgálat maga sem annyira összetett, mint ő. Bár ő „nő” – talán ez már önmagában indok valamennyi különlegességére és kukacoskodására. Összességében azonban elmondható, hogy nem követ akárkit és nem követ akármilyen parancsot.

Amíg a férfi a fényben élt és a fényben aratta dicsőségét, mások szeme láttára, addig ő maga tökéletes otthont kapart magának a semmitmondó, végtelen sötétségben, az árnyak világában. Míg a férfi szempontjából ez változás volna, a részére csak egy szokásos művelet, egy hazatérés. Ha a férfi tart attól az erőtől, amit látott a lánytól, akkor egyenesen rettegni fog attól a világtól, ami a szavannát nem érő fénytől távol esik.

Valójában ezt a kérdést neki kellene feltennie a kumogakureinek.

Ami viszont a férfi első ehhez kapcsolódó kérdését, így nevezetesen az „alakulatot” illeti: - Az Akatsuki számunkra nem feltétlenül ellenség, vagy legalábbis nem csak az: hanem tanulság. Egy lecke. Az ellenség kezében pedig eszköz. A múlt eseményeinek és következményeinek egy teljes egészet alkotó képének vizsgálata során az Akatsuki ugyanolyan bábokból áll, mint te vagy én. Ugyanazon a táblán állunk. A felettünk uralkodó hatalmak könnyen kijátsszák saját kezüket, az ellenség ezzel ellentétben árnyakkal hál. Viszont semmi akadálya nincs talán annak, hogy az egyes tagokkal a későbbiekben szövetkezzünk. Ha jól értettem, te egy átmeneti időszakra tervezel. Szerintem ez problémás, és sajnos nem csak ez problémás. Sharingan no Kakashi érdemi aggályokat vetett fel. – Az Akatsuki után eddig is számtalan alkalommal loholtak az osztagok, de mindhiába. A céljuk az Akatsuki megállítása volt, vagy éppen annak elpusztítása – tévesen. Valójában talán nem is a tagokra kellene koncentrálniuk, hanem azokra, akik mögöttük állnak.

A következtetés egyáltalán nem olyan nyakatekert, mint ami tőle egyebekben szokott jelentkezni. Az Akatsuki túlságosan szisztematikus és következetes – mind a támadásaik során, mind pedig az elkerülésben. Amikor a világ nagyobb része a halálukat, vagy legalább az elfogásukat kívánja, akkor már nem arról van szó, hogy az alakulat tagjai mennyire tehetségesek. Ott már az a kérdés, hogy ki, illetve kik segítenek nekik.

Ezek a személyek feltételezhetően egyfelől az alvilág tagjai, másfelől pedig meglehet, hogy a kvázi kisebbségben lévő nemzeti és nemzetközi hatalmasságok. Ha ennek a sárkánynak egy fejét levágják, annak helyére nyomban hét fog nőni. A céljuk tehát nem az a tűzoltás, amire gondol a férfi, hanem az, hogy azt a világot, ami eddig is a sajátjuk árnyékában létezett – és fog is az idők végezetéig -, a maguk képére formálják ugyanolyan eszközökkel, mint ahogyan tették azt ellenük. Feltételezi, hogy a férfi ezt az álláspontját sosem fogadná el. Pont emiatt – mivel egyebekben sem érinti a kumogakureit – nem is osztja meg vele. Ahogyan azt sem – elvégre korai lenne, főleg úgy, ha a jelen küldetésüket nem is élik túl -, hogy a terv, a felállítandó csapat koncepciója a legveszélyesebb dolgok közé tartozik, amik a világuk rendjét fenyegethetik. A férfi csak az ellenséget, az Akatsukit látja, akit le kell győzniük a túlélés végett – de ha az ötlet porrá zúzza a világukat még azelőtt, hogy az Akatsuki ezt megtehetné, akkor megint ott vannak, ahol a part szakad.

Nem kérné a kumogakureitől, hogy változzon meg, változtasson a világnézetén, a tetteinek rendszerén, de könnyebb ítélni, mint bele-, és átgondolni. Így is tudja, hogy könnyebb túl messzire menni, mint sem, elvégre pont ilyenkor bukkan az ember az igazságra. Pont emiatt elfogadja a férfit akként, ami és amilyen mind a múltra, mind a jelenre is kiterjedően. A tudatosság és a tudatos felismerés pillanatáig ugyanis minden ember azon van, hogy a másikat megváltoztassa egy olyan formára, ami neki megfelel. Ő pont emiatt elfogadja a társát úgy, ahogy van – ezzel egyidejűleg azonban elfogadja saját magát is. A saját döntéseit. A saját képességeit. A saját erejét. A saját gyengeségeit. Elfogadja, hogy nem kell mindent megjavítania. Sőt, lényegében nem kell semmit se megjavítania, mert nincs mit. A múlt már a múlté. A jövő még nem létezik – így csak a jelen létezik, csak a jelen számít. A jelent mindannyian közösen írják, s vétik el annak vonatkozásában az összes hibát is – azok kijavítása és kiküszöbölése is közös feladat tehát.

Mindezek ellenére megadja az esélyt a világnak, a férfi világának és a világuk rendszerének. Megadja a lehetőséget, ellenkező esetben ugyanis nem volna más a többiekhez képest.

Ő nem fog sem megváltást, sem pedig pusztulást hozni a világra: a világ megteszi majd azt magától is. Sőt: míg egyik nap a népük megmenti azt a golyóbist, aminek a lakói, az elkövetkező napon talán ugyanezzel a lendülettel el is pusztítják az. Nem fél a jövőtől, mert a múltja sokkal keserűbb, sokkal sötétebb és kegyetlenebb. A köznépi néphiedelmük egyenesen eltávolodik az apokaliptikus próféciáktól, így amikor egy felüti a fejét, az már önmagában meglepő. A világukat ismerve azonban ez a meglepetés azonnal alaptalanná válik, kifejezetten akkor, ha hirtelen több efféle prófécia fut be – mint most.

A vég pedig ugyanannak az útnak az első lépése, amit már amúgy is járnak, élnek, elszenvednek annak végtelenségében. ~~Nem tudja talán, hogy minden élet és minden életük ugyanarról szól és…~~ Ő maga pont ennek fényében tudja magáénak a Hyuuga-klán yin-yang szimbólumát: elvégre az önmagáért beszél. Nem azért, mert Hyuuga, de nem is azért, mert szimbólum. Hanem azért, mert őt tökéletesen jellemzi ez a két oldal, s a mindkét oldalban jelen lévő ellentét lenyomata. Elvégre ő maga csak egy egyszerű ember: jóságában ott a rossz, gonoszságában megjelenik a jó – nincs csak jó, csak rossz, hiszen ezek mindig keverednek – mégis ki vitatná mindezt? És igen: ő látja, mit tekint a férfi gonosznak, sötétnek, korróziónak: de pont ez az elem az, ami a saját tisztánlátását garantálja. Az igazság mindig keserédes, a tetteknek és az eseményeknek mindig több oldala van. Főleg akkor, ha végtelen számú igazság létezik.

Shakaku chakrája láthatatlanul is az alkohol feldolgozására fordul: az egyetlen látható változás az arcán az, amikor a tekintete ismét kitisztul, teljesen józanná válik.

A múltban ő csak megfigyelt, de nem cselekedett. Most is megfigyel – azzal, hogy a jelenben igenis cselekedni fog. A korábbiakkal ellentétben azonban tudja, hogy minek az érdekében. Ennek értelmében akként számol, hogy a férfi a legjobb belátása szerint fog cselekedni – azonban a kumogakureinek semminemű joga vagy indoka nincs és nem is lesz arra, hogy esetlegesen meglepődjék, ha ő maga is ekként tesz. Fog tenni.

Majdhogynem nevetséges, hogy sem az egyik, sem a másik szeme sem a világnézetének mélységét, szélességét, távlatát változtatta meg. A szemei ugyanis – egyik a másik után – eltérően láttak ugyan, de lényegében, lényegi értelemben véve nem a világ változott meg a szemei előtt. Hanem ő maga, az ő felfogása. Nem elég ugyanis a valóságot látni, ha arra az azt látó nincs felkészülve. Mindez egy folyamat, s ő maga ezen folyamat lépcsőit járja. Egyik lépésről a másikra – egyik útról a következőre. A filozófia azonban a hatalomtól merőben eltérő és attól lényegi elemeiben független.

A lány egy végtelenül egyszerű mozdulattal áll fel az asztaltól és lép el attól. A mozdulatai természetesek, akár a pillangó szárnycsapásai; talán jobban szeretné sárkányszárny-csapásokhoz hasonlítani azokat. Mindazonáltal nem azért távozna, mert feloldhatatlan ellentétbe botlottak volna. A kumogakureinek ugyanúgy joga van a titkainak megőrzésére, mint bárki másnak. A barátságuk a kölcsönösen ösztönös társlélek filozófiájának alapköveire épült, és ki tudja: talán az ezen túlnyúló hatalmi gondolatok implementálása (chakra-sötét chakra, helyes-helytelen, jó-gonosz) egyáltalán nem is helyénvaló. Mindemellett tudja, hogy hol rejtőzik a lelkében az a bizonyos sötétség: azt tudomásul veszi, folyamatosan vizsgálja és ismeri; és talán pont emiatt, hogy a saját szívébe és lelkébe néz, nem pedig kifelé, az álmait képes lehet megvalósítani azzal, hogy a saját sötétségével és a világ kihívásaival, is felveszi a küzdelmet. Elvégre csak akkor képes megváltoztatni bármit is, ha elfogadja azt, amit megváltoztatni kívánna.

Némileg megkönnyebbülve konstatálja, hogy nem csak a világ változott, hanem ők maguk is azzal együtt – de azt nem szabad elfelejteni, hogy végeredményként mindenki a maga útját járja.

//Megj.: a .doc eredeti dátuma 8.24., szóval írtam egy pár napig :’D

**Hamacho Yoshitaro** Szer. Márc. 16 2022, 12:55

// Jajdesimaanyakaaszukának - Szósül ádvéncsűr //

"Há' hógy áll a hajad? Há' Íggy-ááálll!"

~~Borsodi~~ Konohai részeg bölcs mondás

Nem szeret inni - erre a következtetésre jutott az elmúlt fél óra történései alapján. Bármennyire is hívogató a mámoros nedű bódító hatása, bármennyire is megnyugatja az idegeket és elfelejtetti az emberrel a problémák súlyát... attól még nem tűnnek el varázsütésre. Talán pont ezért vannak alkoholisták, nem tudnak a folytonos életbeli problémák elől elmenekülni vagy megoldani, ezért egy könnyebb utat választanak - aminek a végén viszont nincs megoldás, csak feledés. De vajon tényleg segít-e a feledés..?

Yoshitaro mélán bámul poharára, miközben a társa fennhangon adja ki nemtetszését jövendőbéli látomásának elhallgatásáról a tényét. A szemei egy pillanatra megrebegnek, ahogy az elesett bajtársak listáján végigszalad elméjében.

Sok. Túl sok. Nem tudta megmenteni őket. Erős, de nem eléggé, hogy fenntartsa a világ békéjét. Gyors, de nem elég gyors, mint a halál kaszája, mely kegyetlenül elnyesi társai torkát. Tapasztalt, de nem eléggé, hogy belássa: nem tud mindenkit megmenteni. A fájdalmas igazság recés pengeként hatolna az ifjú szívébe olyan mélyen, hogy kihúzása szinte azonnal megölné a lelkét, mert... túl makacsa ahhoz, hogy elfogadja, nem tehet semmit ez ellen.

A sebtiben felrajzolt áll mosoly gyorsan felkerül az arcára, majd sake-s poharát öröm-ittasan felemeli a magasba a lány felé, ahogy vissza fordul a Kumogakure-i Shinobi-hoz.

-Milyen figyelmes...- s az apró szánalomra méltó vigyorka kíséretében lehúzza a pohár utolsó nektárját is. - ...mert ugye tudjuk a felfelé való úton csakis hullahegyeken át juthatsz tovább, nemdehfffrr...?- a szó végét elnyelt a hirtelen jövő, kellemetlen bizsergés, amit a sake utóhatása okozott. Röviden: kirázta a hideg.

~Tényleg nem kéne többet innom... De akkor nem esnének ilyen jól a gombócok...~ morfondírozik magában a férfi, adva egy másik okot a zugivásra.

-Meg hát...- néz maga elé, majd megdörzsöli arcát két kezével. - ... úgy se hinnéd el.- jegyzi meg.

Bízok Nakashima Asuka-ban; bízok Hyuuga Aikan-ban és bízik Hyuuga Shakaku-ban is, csak abban nem bízok, hogy tényleg jó ötlet lenne-e vele megosztani a jóslatot. A Gepárd Bölcs elmondta, hogy a jövőbeli események kifejezetten csak az adott személyekre vonatkoznak és senki másnak nem szabadna belelátást adni. Ám hogy cipelhet egyes egyedül valaki a világ sorsát, egy lehetséges világ pusztálását?

~Vajon azokért, a jövébeli hallottakért is meg kéne innom egy felest...?~ jön fel a nagyon logikus részeg gondolat és elkezd számolni. ~ Valószínűleg az első perc után szörnyet halnék.~ zárja rövidre a nagyon komoly matematikai egyenlet megoldását.

-Az Akatsuki számunkra nem feltétlenül ellenség, vagy legalábbis nem csak az: hanem tanulság. Egy lecke. Az ellenség kezében pedig eszköz. A múlt eseményeinek és következményeinek egy teljes egészet alkotó képének vizsgálata során az Akatsuki ugyanolyan bábokból áll, mint te vagy én. Ugyanazon a táblán állunk. A felettünk uralkodó hatalmak könnyen kijátsszák saját kezüket, az ellenség ezzel ellentétben árnyakkal hál. Viszont semmi akadálya nincs talán annak, hogy az egyes tagokkal a későbbiekben szövetkezzünk. Ha jól értettem, te egy átmeneti időszakra tervezel. Szerintem ez problémás, és sajnos nem csak ez problémás. Sharingan no Kakashi érdemi aggályokat vetett fel.- mondja kimért hangsúllyal az ANBU-s leányzó, mindeközben Yoshitaro finoman kocogtatja poharát, mintha csak utánozni akarná az óra másodperc mutatóját.

~Hogy lehet árnyakkal hálni...Hagyjuk~ húzza össze a szemöldökét egy pillanatra, majd hagyja hogy a bugyuta gondolat elszálljon fejéből.

A narancssárga hajú Jounin némán emészti magában a mondottakat, mire az apró szerzett felpattan és elkezdi összeszedni magát távozásra. Való igaz, már egy ideje itt vannak és lassan a hajójuk is kiköt, velük egy csapat... jó baráttal. Ez a gondolat kicsit felcsigázza és egy kellemes, meleg érzés kezd el szétterjedni a mellkasában - ami vélhetőleg nem az utolsó sake feloldódását jelenti.

-Világéletembe...- kezd bele Yoshitaro, megállítva talán ezzel a lány távozását egy rövid időre.- ...Raikage akartam lenni. Egy személy, aki a faluját, a nemzetét, a családját és barátait védi. Egy ország irányításátért akartam felelni, hogy egy fantasztikus jövő felé irányítsam a Villámok Országát - pont ahogy azt az első Hamacho akarta és Raiki, a bátyjám is. - kezd bele monológjába.

Testével előre dől, már nem támaszkodik hátával a háttáblára a széknek, amely már így is sokat nyögött a túlhasználtsága miatt.

-Bár valószínűleg minden kis Felhő Falusi Genin-suhancnak ez lehetett az álma... amíg a valóság arcul nem csapja őket. Az elején mindenki a saját képt látja. De a sok kicsi kép fogja adni a nagyképet.- kuncog egyet fáradtan, majd felnéz a lány szemeibe. - Még mindig Raikage akarok lenni.- vall színt a lánynak, s egy mosoly kíséretében az asztalra szegeződik a tekintete.-... de nem úgy, hogy tudom, a világ ég és szép lassan pusztul, majd hamuvá válik. Élhetetlenné. Kihaltá...- nyomja meg az utolsó szavakat. - "Bármit megtennék azért, hogy az álmom, hogy Raikage legyek, valóssággá váljon" gondoltam ezt akkoriban...- s finoman sóhajt egyet, majd ő is feláll.

A szék a koszos s nedves padlón elfolytott nyikorgással tolódik hátra.

-De most, itt ... feladnám az álmomat seperc alatt, ha tudnám, hogy ezzel elhozhatnám azt a jövőt minden nemzet számára...- néz vitézi elhatározással a lány lélektükreibe.- Nem átmeneti időszakra tervezek. Egy konstans, fenntartható terv kell. Ami...- majd megvakarja a borostás állát. - ... még kidolgozás alatt áll.- teszi még hozzá nem túl büszkén.

~A Levél Rejtek sem egy nap alatt épült meg, én sem fogom tudni egy nap alatt megváltoztatni a világot. Lassan...~ mondja magában s visszatolja a széket a helyére.

Mindketten útnak indulnak, ahol bejöttek, úgy távoznak is - természetesen kifizetve az étel és ital árát.

~×××~

A macskakövek nedves felületén ugyan vigyázni kell, hogy el ne csússzunk, de két tapasztalt Shinobi számára ez gyerekjáték. A sikátorok hűvös levegője továbbra is meg van telve a tenger sós illatával, s ahogy kopog alattuk a kő, Yoshitaro váratlanul megtöri a néma csendet és Naka felé fordul.

-Egy sápadt fát láttam ... mögötte egy furcsa vörös teli Holddal.- kezd bele halkan. -A fa gyökerei teljesen körbevették a világunkat és mindenkit bekebeleztek. Mindenki meghalt. Az utolsó emberig. Nem maradt már senki ... kivéve én.- s ajkai megremegnek a rémülettől. - Shi no bijon*...- motyogja.

Igaz volt, amit láttot - egy nagyon is lehetséges jövőről adott most betekintést a férfi. Egy jövőről, melyben elbuknak. Sosem az fájt számára igazán, hogy elbukik. .. hanem hogy megélje ennek a bukásnak a következményét.

//Shi no bijon = A Halál Látomása //

**Hyuuga Shakaku** Szer. Márc. 16 2022, 20:59

Hamacho Yoshitaro – Hyuuga Shakaku: Mellékszál: #yoshaka

- Jajj, ne add már itt a morális mártírt; ha egy shinobi túl akarja élni az aktív shinobi státuszának éveit, akkor elkerülhetetlen, hogy hullahegyeket halmozzon fel maga körül. - Némileg erőltetett udvariasságból várja meg csupán azt, hogy a férfi befejezze a pohárköszöntőjét. Bár a gondolatait ismerve minél hamarabb távoznia kellene, nehogy a végén még olyat mondjon, amivel végleg megsérti a társát, a lelkiismerete nem engedi, hogy az ittasság jeleit mutató jonint magára hagyja. Még a végén valamelyik termetesebb matróz felvilágosodik azon a téren, hogy ha elfordulnak tőle, a lyuk is lyuk. Nem hagyhatja, hogy ilyen mosdatlan alakok kíséreljék a férfit nővé tenni: ezt a privilégiumot meghagyja Nara Akane részére. A két társa között - mind a tárgyaláson, mind pedig azt követően – mintha lett volna valami. Szerepjátékos bdsm-re tippel.

A lány az asztal mellett ácsorogva pillant hátra a válla fölött. Szúrós tekintettel szögezi a falhoz a kocsmárost, összedörzsölt hüvelyk-, mutató-, és középső ujjaival jelzi, hogy készítse elő a számlát. Ki kell vinnie ezt a félrészeg óvodást játszani a parkba, mert a végén még államtitkokat is elkotyog.

Baljával a halántékát kezdi masszírozni, na nem azért, mert az alkohol esetleg annyi folyadékot vont volna el a szervezetéből, hogy az fejfájást idézzen elő, hanem azért, mert ~ Férfiak.... sosem az eszükért szerettük őket. ~

- Aha, hogyne, úgysem hinném el. Elvégre vízen járok, tűzgolyót köpködök, fegyvereket levitálok és átjárót nyitok egy feltételezhetően túlvilági dimenzióba. Szóval igazad lehet, tényleg nem hinném el. - A lány hangja száraz, akár a sivatagi homok és lapos, akár a Föld. Vagyis inkább mint a mellkasa.

A férfi szavai hallatán nagyon nehéz megállnia, hogy ne forgassa a szemeit, és össze is kell préselnie az ajkait annak érdekében, hogy a megfogalmazódó epés vitriol véletlenül se hagyja el a száját. Szerinte ugyanis az álmok gyerekeknek való dolgok: az álom és a cél nem egyenlő. A „bármit megteszek” nem egyenlő a „mindent megteszek” koncepciójával. Érthetetlen a számára, hogy milyen fantasztikus jövőről beszél, de álláspontja szerint ezt csak az alkohol mondatja vele. Ha tényleg megvédeni akarja az embereket, azt talán sokkal célravezetőbben lehet megoldani, ha valaki nem Kage, így tehát kérdésként merül fel benne, hogy a kumogakurei férfi azért akar-e Kage lenni, hogy elismertethesse magát. Kageként ugyanis nem tehetné meg, hogy az országokat utazva ott segítsen, ahol csak lehet: asztal mögött ragadna adminisztratív döntésekkel, amikkel akár még a szeretteit is halálba kell majd küldenie szükség esetén.

Ezen túlmenően nem érti a társát, hiszen ténykérdés, hogy a világuk ég és pusztul, de teszi ezt hosszú, hosszú évek óta töretlenül. Ha egy békésebb, nyugodtabb időszakban akar Kage lenni, akkor nemes egyszerűséggel nem méltó a palástra. A szükség az, ami a szerepeket szüli, nem pedig a választás és kívánalom. Talán kiváló példa erre a Godaime Hokage, akinek az előéletének első fele tökéletesen alkalmassá tette a szerepének betöltésére, azonban az előéletének második feléről épp ennek ellenkezője mondható el. Ennek ellenére felvállalta a szerepet egy olyan időszakban, amikor Orochimaru letarolta Konoha jelentős részét, a támadás során a magasabb rangú shinobik közül jelentős számban hunytak el, egyben egy igencsak szaftos nemzetközi helyzetbe pottyant bele. Ezeket mind orvosolta, sőt, ha jól látja, akkor bizony még oktatási reformot is vezetett be a medikusok terén. A nő persze nem tökéletes, de mindezért tartozik némi tisztelettel irányában a tettek terén, melyeken túlmenően természetesen borzasztóan tiszteli (irigyli) azokat a gyönyörű tejcsárdákat és füstös beszédhangját. (Kifejezetten szereti, amikor mással üvölt.)

- De most, itt ... feladnám az álmomat seperc alatt, ha tudnám, hogy ezzel elhozhatnám azt a jövőt minden nemzet számára. - A lány tekintete a plafonra vándorol, rezzenéstelen türelmetlensége megtörni kényszerül. Némasága azonban – felmenői vérben, csontban és húsban örökletes makacsságának hála – töretlen. ~ Miből hiszed vagy gondolod, de akár reméled egyáltalán, hogy az álmod fabatkát is ér a világunkban? ~ Az ugyanis nem fizetőeszköz sem az emberek közötti, sem az istenségek előtti tranzakciókban.

Ami pedig a tranzakciókat illeti: a fizetést Yoshitarora hagyja. Elvégre egy jonin többet keres, mint egy chuunin.

***

- Te nem vagy eszednél - sziszegi akár egy felbosszantott vipera (elvégre az is) - , Te egy ilyen szimbolikus vízión vagy fennakadva?! Ha még konkrét eseményt láttál volna, akkor azt mondom, hogy megpróbálom megérteni a dilemmádat. Istenek az égben, földben, vizekben; segítsetek! Nem tudom, hogy tisztában vagy-e vele, de az álomszimbolizmus kutatása évtizedes múlttal rendelkezik! Ha igazán akarnál ezzel kezdeni valamit, akkor - ahelyett, hogy befelé fordulsz vagy eliszod azt a maradék pár agysejtedet is, amivel beböfögsz egy osztag-ötletet, de nem töltöd azt meg tartalommal - a szerzetesrendekhez fordulsz. Ha hiszed, ha nem, igencsak lenyűgöző történelmi feljegyzéseik és eseményarchívumuk van: ők biztosan tudnának segíteni a jelek azonosításában, de talán még feljegyzéseik is vannak arról, ha akár évtizedekkel korábban valaki hasonlót „látott” volna. Vagy éppen fordulj bármelyik nagyváros javasasszonyához, amit nem javasolnék teljes nyugalommal, mert valószínűleg a beszélgetésetek nagy része arra menne el, hogy valamelyik, vagy éppen mindegyik leány gyermekével frigyre akarna léptetni téged. Ezernyi olvasata lehet. Megeshet, hogy a következő vérhold alatt bele fogsz botlani egy jubokkoba. De persze jelentheti azt is, hogy a következő az otthoni vörös telihold japánjuharod elszárad. Sőt meglehet, hogy a baljós esemény épp most történik meg, de lehetséges az is, hogy kettőszáz évig nem következik be. Épp ezért lenne értelme feljegyzést elhelyeztetni róla. – Férfiak.... mi lenne velük nők nélkül. - Ez a pusztulás önmagában csak fizikai enyészet vagy pedig a lélek megsemmisülése is?

Lényegében így kell tehát vallatni egy férfit, ami egy nőnek mindig könnyen megy. Nem is érti, hogy miért az ANBU osztagokhoz sorozták be és miért nem a vallatókhoz. A személyisége már önmagában is annyira idegesítő, hogy egyenesen felér egy kínzással.

Ajánlott tartalom