Re: Kikötőváros

**Yamanaka Inako** Szomb. Jan. 20 2024, 19:50

[Levél a távolba]

Inako észrevette, amikor Kenji megveregette Akumi vállát, de nem tartotta különösnek, egyszerűen csak valami baráti gesztusnak vélte. Amikor a férfi arckifejezése megváltozott és érezhetően másképp tartotta vállát, a szőke hajú kunoichi szája apró mosolyra húzódott. A szeme sarkából látta, ahogy a csapat medikusa a magas férfi után pillant, mintha valami reakciót még várna tőle.
*Bármit is csinált, megtette a hatását.* Jegyezte meg magának a Yamanaka.
Vacsora után mindenki nyugovóra tért és szerencsére küldetésük második éjszakája is eseménytelenül telt el. A hajóra felrakodtak mindent, indulásra készen álltak. Inako szemére nehezen jött álom, sokszor eszébe jutott Osumi Hiroto. Na meg persze az új feladat, ami hirtelen a nyakába szakadt rangidős shinobiként.
*Óvatosan kell eljárnom azzal a tekerccsel. Azt hiszem, amíg a küldetés végére nem érünk, inkább békén hagyom. Ugyan van ötletem, mi lehet a megfejtés, de fontosabb eljutnunk a Láp országába. A Hokage bizalmas levelet bízott ránk, muszáj szem előtt tartanom.*
Némi töprengés és forgolódás után végre sikerült elaludnia. Az álom elkerülte ezen az éjszakán, amiért hálás volt. A korábbi küldetésének emlékei mostanában elég gyakran visszajártak álmában. Sok mindent élt át a Chuunin Vizsga óta, úgyhogy nem csodálkozott a rémálmain.

Másnap reggel Zanta kapitány éles hangja rázott fel mindenkit az alvásból. Ninja képzése miatt sosem esett nehezére gyorsan teljes felszerelésben megjelenni az eligazításon, most viszont kissé lassabban szedte össze magát. Az idős férfi eddig sem lopta be magát a kék szemű lány szívébe, és ezúttal sem keltett jobb benyomást. Tegnap mindenki bemutatkozott a kapitánynak, ennek ellenére csupán megszólításokkal illette a csapat minden tagját.
*Már kezdem érteni, miért hagyta itt mindenki. Nehéz lehet állandóan elviselni.* Futott át agyán a gondolat. A kicsilány megszólításra már nem is reagált, egyszerűen elengedte a füle mellett. Inako látta a többieken, csendben tűrik a kapitány lekezelő stílusát. Muszáj volt kitartaniuk, másképp nem juthattak el a Láp országába.
Elnyomott egy sóhajt, és közelebb lépett Shunhoz, akihez beosztották. Közben Zanta a kormányhoz lépett és elindította a hajót, egyenesen kihajóztak a tengerre. Az első tiszt részletesen beszámolt a feladatokról, mindenkinek elmagyarázta részletesen, mit kell csinálnia. Inako tulajdonképpen az összetartó szerepét kapta, hiszen neki kellett ügyelnie a többiekre.
*Zanta kapitány és Shun jól egymásra találtak, együtt iszogatnak, beszélgetnek. Valószínű Shun még fizetést is kap, vagyis ezért maradt a kapitánnyal.* Ahogy ezen gondolkodott, feltűnt neki valami. Miután az idős férfi kifuttatta a hajót nyílt vízre, eltűnt a fedélzetről. Shun pedig azt mondta, elmegy inni vele és egyeztet az útvonalról. Mintha egy vödör jéghideg vizet öntöttek volna a nyakába, úgy hasított a kunoichibe a felismerés. Senki sem kormányozta a hajót.
Mint másod tiszt, kötelességének érezte szóvá tenni. A hangok forrását követte, mindkét tengeri medve elég hangosan beszélt ahhoz, hogy könnyű legyen őket megtalálni. Amint ez sikerült, Inako mindenféle kertelés nélkül szólította meg őket.
- Elnézést! A feladatokat mindenki elkezdte elvégezni, ám feltűnt, a kormánynál nem áll senki. Biztosan jó lesz ez így? Shun, sikerült egyeztetni az útvonallal kapcsolatban?
Ugyan nem szándékozott tiszteletlen lenni, hangjából mégis érződött némi kétkedés.

Kenji kapta a legkönnyebb feladatot, már ha a motor olajozása annak számított. A szőke hajú kunoichi néha benézett hozzá, hogy lássa, minden rendben van-e a csapat medikusával.
- Bármit is csináltál Akumival a kikötővárosban, szép volt! - mondta mosolyogva a Yamanaka. Hiroto felajánlotta a váltást, mire Inako szintén felbátorodott. Ha kellett, ő is beállt a gépezetet figyelni, esze ágában sem volt kihúzni magát a munka alól.
Atsushi kért némi segítséget, hiszen napi három étkezést kellett biztosítania mindenkinek. Szerencsére a hajót bőven megpakolták ellátmánnyal, tudtak miből ennivalót készíteni.
- Be kell valljam, a virágcsokrok készítéséhez jobban értek, mint a főzéshez - magyarázta kissé szégyenlősen a jounin. - Azért egy-két egyszerűbb receptet ismerek, abból ki tudok indulni.
A klánhoz tartozás ilyen szempontból előnyökkel járt, hiszen mindig kaptak valami finomságot, amiből az egyik rokon túl sokat készített. Édesanyja is mindig szétosztotta, ami rajtuk maradt volna. Néha megfigyelte, ahogy főz, de sosem mutatott nagy érdeklődést a gasztronómia iránt. Szerencsére a hajón megoldották a problémát.
Hiroto jó sok feladatot kapott, ő lett a mindenes. Segített társának a fedélzet tisztán tartásában, már csak az hiányzott, hogy Zanta kapitány rossz irányba vigye őket, ha nem végzik el jól a munkát.
A szabadidejében mégis elővette a tekercset és áttanulmányozta a kis fejtörőt. Megoldást egyelőre nem írt be, inkább csak gondolatébresztőnek használta azt a néhány sort. Párszor csatlakozott az edzéshez, de inkább a gyorsaságát és ügyességét igyekezett fejleszteni, mintsem a fizikai erejét.
Ha van rá alkalma, és a kapitány józannak tűnik, odamegy hozzá egy kicsit beszélgetni.
- Zanta kapitány, honnan ismeri a Hokagét, vagyis Hatake Kakashit? Amit a kikötőben mondott, abból úgy tűnt, már korábban is találkoztak és dolgoztak együtt.

//Köszönöm a jutalmat!//

**Sarutobi Asuma** Vas. Feb. 04 2024, 11:35

//Levél a távolba//
Nagy utazás azt hittük, hogy… Amilyen nehézkesen indult a napokon, a kapitány eligazítása utána annyira nem lett jobb. Mindenki megpróbált teljes vállszélességgel helytállni a rá osztott poszton. Minden kezdet nehéz, de minden cselekedtünk életünk folyamán hozzátesz ahhoz, amik és akik vagyunk, és mikor szívunk utoljára dobban, minden egy pillanat alatt lepereg elértünk. Mondjuk szegény Atsushinak ha most leállna a szíve akkor valószínűleg a mosatlan edények lennének az utolsó emlékei, míg mondjuk Kenjinek egy kanna olaj. Szép kilátások az egyszer biztos, de szerencsére nem most Jób el a vég a fiataloknak, így csak az iszákos kapitányt és első tisztjét kell túlélniük, és ha egy ember életet nézzük akkor ez a pár napos kiruccanás egy luxus hajón csak csepp a tengerben. Zanta kapitány is hasonló elven gondolkodott mikor kiosztotta a feladatokat. Meggondolatlansága mögött komolyan átgondolt terv lapult, amit persze nem dugott a többiek orra alá. Végül is, ő már csak ilyen. Mindenki tette a dolgát, aki pedig felszabadult igyekezett ott segíteni a másiknak, ahol csak tudott. Atsushi mikor lehetőséget látott rá kérdésekkel illette Shunt és Zantát is. Kérdései nem voltak tolakodók és mindkét esetben a Tigris ninjuuk tartózkodósai helye felől érdeklődött. Konkrét választ egyik esetben sem kapott, mind a két férfi “fontos megbeszélni való” címszóval igyekezett lekoptatni a fiút. Talán csak Inako számára lett világos, hogy mi is az a “fontos” dolog, hiszen a lány ellentmondást nem ismerve kérte számon a kapitányt és leghűségesebb beosztottját, hogy míg ott a kapitányi szobában “az útvonalról” beszélgetnek addig senki sincs a kormánynál. Hangos nevetés érkezett a kapitányról majd megveregette a lány vállát. - Kicsilány te még sokra viheted az életben, csak ezt a fölösleges ninja dolgot felejtsd el egy életre. Addig élj ameddig tudsz és ne hagyd, hogy mások be korlátozzanak! - mondta a lánynak, majd hirtelen, mintha az eddigi “megbeszélés” elillant volna szeme hirtelen ki tisztult és pontosan tudta, hogy mi a dolga. A hajót irányba kell állítani. A kis létszámú, de annál lelkesebb csapat folytatta a munkát tovább. Inako, mikor elérkezettnek látta a pillanatot beszélgetésbe elegyedett a kapitánnyal. A lány kérdéseire a kapitány csak a tőle megszokott módon kacagott egyet. - Honnan ismerem a kis Kakashit? Voltam ám én is fiatal. Az akit te ma Hokage ként ismersz régebben kisegített pár szorult helyzetből, de ez a kapcsolat kölcsönös volt. De erről majd később. - mondta majd a távolba mutatott. Távol a horizonton masszív fekete felhők kezdet gyülekezni. A kapitány viselkedése megváltozott. Akit eddig egy utolsó alkoholistának néztetek aki annyi tiszteletet sem ad a másiknak, hogy a nevén szólítsa azt, most összehívott mindenkit a fedélzetre. - Inako, Shun, Kenji, Hiroto és Atsushi. Hatalmas vihar közeledik ami itt akár az életünkbe is kerülhet. Amit most mondani fogok az nagy fontos és mindenkinek kötelező betartania. Nem ismerem az előéleteteket, de azt látom, hogy nem most másztatok le a mászókáról, viszont olyan viharokkal amik ebben a térségben tombolnak még nem találkoztatok. Több tíz méteres hullámok, viharos széllökések. Nem érdekel, hogy mennyire vagytok tapasztalt ninják, most azt fogjátok tenni amit én mondok. Azzal, hogy a hajómon vagytok én vállalom értetek a felelősséget. Szóval. Shun és én a fedélzeten maradunk ti pedig meghúzzátok magatokat a raktérben. Hősködésnek itt most nincs helye. Menjetek azonnal, és bármi is történjék addig maradjatok ott, míg valamelyikünk értetek nem megy. Nem akarom ismételni magam, de ez parancs! - adta ki az utasítást Zanta. A vén tengeri medve tekintetén látszódott, hogy mennyire komolyan veszi ezt a dolgot, és valószínűleg nem csak riogatni akar titeket. Amint mindannyian a raktérbe vonultatok Shun még óva intett titeket. - Tényleg jobban jártok, ha itt maradtok, és nem látjátok a kapitányt „munka” közben. Számára ez nagyon érzékeny pont. - mondta majd becsukta a raktér ajtaját.

Amennyiben valamelyikőtöket hajtja a kíváncsiság és megnézi mi zajlik a fedélzeten:

Spoiler:

A vihar után:

A raktér ajtó előtt léptekre lesztek figyelmesek. Valaki közeledik. Következő pillanatban Zanta kinyítja az ajtót. - Jó hírem van bogyókák, vége a viharnak, mindenki mehet a dolgára. - mondta enyhén rumos lecsengéssel. Miközben mentetek ki mindannyiótokhoz volt pár keresett, vagy keresetlen szava. - Hiroto, mostantól te leszel a kormányosunk. A viharnak köszönhetően jól haladtunk így egy pár nappal korábban odaérünk. A lényeg, hogy reggel a nap előttünk legyen, délután pedig mögöttünk, és akkor biztos jó az irány. - adta ki Hirotonak az új feladatát. - Kenji! A gépház soha nem kapott ennyi törődést, mint most érezd magad megdicsérve, csak így tovább! Munkára! - mondta Kenjinek, majd mikor a fiú elment mellette egy kicsit felszisszent, hiszen a karja elég komolyan megsérült, de igyekezett alkohollal tompítani a fájdalmat. - Atsushi! Szerintem hagynod kellene a fenébe ezt a ninja dolgot és nyitnod egy éttermet. Ritkán ettem ezen a hajón olyan jókat, mint amiket te főztél, szerintem ez segíteni fog neked. - mondta majd egy tekercset adott át neki*. - Inako! Te pedig gyere velem a fedélzetre, mert Shunnak ott van most szüksége rád. - mondta majd el is indult felfelé. Mindenki ment a dolgára.

A fedélzetre érve egy ázott, vacogó kisfiúra lettetek figyelmesek. Shun próbált kezdeni vele valamit, de a fiú csak sírt. - Inako-san, segíts nekem, szerintem egy nő jobban bánik a gyerekekkel. Szerintem tőlem fél. - mondta kétségbeesetten Shun. A fiú valószínűleg egy túlélője az esti viharnak áldozatul esett hajónak, akik nem úszták még olyan szerencsésen, mint ti.

A küldetésetek változatlan és ennek a kis közjátéknak köszönhetően előrébb is vagytok az utazásban. A cél, a Láp országa már nincs messze. Remélhetőleg több ilyen vihar nem vár már rátok.

* Atsushinál lévő tekercs tartalma:

Spoiler:

// Köszönöm a türelmeteket, egy kis nátha ledöntött a lábamról. Következő határidő: 2024.02.16 23:59 //

**Aokaze Atsushi** Szer. Feb. 14 2024, 16:23

// Levél a távolba //

A hajón a szüneteimet igyekeztem hasznosan tölteni, segítettem bajtársaimnak, edzetem és próbáltam információkat szerezni ideiglenes utazótársainktól a Tigrisek falujáról. Utóbbi tevékenységem azonban nem járt sikerrel. A két férfi még, csak nemleges választ sem adott csak kitértek a kérdés elől egy ürüggyel. Az hogy mindketten terelték a témát természetesen gyanús volt, de mivel az ő hajójukon vagyunk egyenlőre, inkább nem erőltettem a dolgot.
* Amikor spiccesebb állapotban lesztek, ismét rákérdezek.* Fejben még egy komisz mosolyt is magamra képzeltem közben

A napi teendőink végzése közben a kapitány hirtelen mindenkit a fedélzetre hívott. Új utasításokat adott, ám most sokkal tekintélyesebben, nem úgy mint, amikor cseppet hanyag módon osztotta ki a beosztásainkat. Ezt mis sem mutatja jobban, hogy most neveinken szólított minket. A parancsnak miszerint menjünk a fedélközbe, meg lehetett érteni az indokot. De több értelme lett volna, ha nem gyakorlott ninjáknak adja, hanem civileknek. Legalább rákérdezhetett volna, hogy tudunk e kezdeni valamit egy viharral. Közismert, hogy a shinobik ninjutsujai képesek az elemeket is irányítani.
* Egyre gyanúsabb az öreg, mit titkolhat?
Teszem fel magamban a kérdést, és mikor megkérném őt és az első tisztet, had maradjak a fedélzeten, mert van egy adum, ami legrosszabb esetben kihúzhat, minket a bajból azt veszem észre, hogy Shun már zárja előttünk az ajtót.
Percekkel később a hajó úgy dobálózik a tengeren, mint gumi kacsa a kádban, amikor a gyerek csapkodja a vizet. Lábamba chakrát vezetve tapasztom magam a hajópadlóhoz, ám felsőtestem még így is alig bírom egyensúlyban tartani.
* Mégis, hogy bírnának el ezzel ketten?! Ki kell mennem!
Az ajtóhoz léptem és elkezdtem kinyitni, ám még résnyire volt csak nyitva, amikor megláttam Shunt az árbocrúdba kapaszkodni, ami azt mutatta sejtésem beigazolódott. Csak ezután pillantottam meg a kapitányt, amint éppen kézpecséteket formál. Ez a látvány megnyugvással töltött el és megértettem Zanta nem akarja, hogy megtudjuk rendelkezik shinobi képességekkel, így inkább visszazártam az ajtót.
- Úgy tűnik boldogulnak maguk is!
Hamarosan enyhültek a hullámok és Zanta kinyitotta előttünk az ajtót. A férfi egyik karja megsérült, valószínűleg azután, hogy már bezártam az ajtót. Felkarján egy érdekes mintájú heg egy része rajzolódott ki felszakadt ruházata alól. Bár keveset láttam belőle, de az ívek olyan egyértelműek, a konohai anbu tetoválására hajaztak. A tűz szimbólum, ami részben egy levél is, ami utalás az országra és a ninja rejtekre is egyaránt.
Ahogy haladtunk kifelé sorban mindenkihez intézett néhány szót. Hirotot új postra jelölte ki, mint kormányos, Kenjinek a gépházi munkáját dicsérte. Amikor én indultam el az ajtó felé a konyhai tudásomat dicsérte, és egy tekercset is a kezembe nyomott.
- Köszönöm a dicséretet, tanácsot és a tekercset is. De vannak tőlem sokkal tehetségesebbek, akik miatt hamar csődbe mennék. - ezután odasúgtam még neki a következőt: - Az a seb, amit takargatott igen érdekes, biztos megvan rá az oka, így nem is firtatom.
Kifelé menet a tekercset elraktam, az övtáskámba, majd egy furcsa látványra lettem figyelmes. Shun egy zokogó, csurom vizes kisfiút tartott a kezében. Nem volt nehéz kitalálni, hogy egy hajótörött. Az első tiszt, amint meglátta Inakot magához hívta segíteni.
- Várj Inako ezt terítsd rá! – majd a kezébe nyomtam levetett bomberdzsekimet - Mindjárt hozok neki valami meleg italt is, ami belülről is felmelegíti.
El is indultam a konyhába gyorsan csinálni egy teát. Felesleges lett volna több hajótöröttet keresni, mert akkor azzal kezdte volna Zanta, így azzal foglalkoztam, hogy a kisfiú legyen inkább jól.

**Kaibutsu Hiroto** Szer. Feb. 14 2024, 22:54

Levél a távolba

Napokig utazunk és dolgozunk. Én minden nap feltakarítom a fedélzetem, meg úgy mindent, amit kell. Ha éppen nincs mit csinálnom, akkor segítek a többieknek... Annyira nem izgalmas az út, de jobb, mint napokig csak ülni és figyelni a vizet. A legjobb viszont, hogy a szokásos rémálmaim most nem kínoznak. Konoha pusztulása óta ugyanis elég gyakran látom meghalni az embereket...
A hajó kormányzását nagyon élvezem, számomra elég furcsa, hogy egy ilyen járművet irányítok. Ez az első ilyen élményem. Valahogy sokkal pozitívabb, mint a legutóbbi alkalom, amikor elsüllyedtünk. Ezt viszont nem igazán hangoztatom a többieknek. Sőt, az az igazság hogy annyira nem is próbálkozok társalogni. Persze ha valaki oda jön hozzám, akkor válaszolok neki, de különösebben nem keresem a társaságot. Jobb egyedül, kevésbé fáj, ha elveszítek valakit.
Majd hamarosan megváltozik az időjárás. Zanta kapitány nagyon nem örül a helyzetnek, ezért össze hív minket. Mindenkit leküld a raktérbe és meghagyja, hogy ne is menjünk fel a fedélzetre addig, amíg valaki értünk nem jön. Ő és Shun pedig átkormányozza a hajót a viharon. Természetesen engedelmeskedek nekik, lemegyek és nem is jövök fel addig, amíg arra utasítást nem kapok. Lent megidézem a hírszerző patkányomat és megkérdezem tőle hogy mire jutottak a tekerccsel. Tényleg nagyon síkon vagyok az ilyen kérdésekkel... szóval remélem ők azért rájöttek a titokra.

Nem tudom mennyi idő múlva végre enyhül az idő, majd Zanta jelzi, hogy felmehetünk a fedélzetre. A kapitány ekkor már új feladattal bíz meg: én leszek a kormányos. Elégedetten fogadom el az új munkámat és már állok is a helyemre. Az utasítást követve kelet irányába megyünk tovább. Látom hogy mi történik a fedélzeten, de nem foglalkozom vele, most az enyém az irányítás!

**Naito Kenji** Pént. Feb. 16 2024, 20:52

// Levél a távolba //

Inako is volt olyan kedves, hogy meglátogatott a gépházban. A megjegyzésére sértődöttséget szimuláltam.
– Én nem csináltam semmit sem, aljas rágalom kérem szépen. Kedvesen megveregettem a vállát. Arról nem én tehetek, hogy ilyen gyenge és még ennyit sem bír ki! –Hangomon viszont érezhető volt, hogy nem gondoltam komolyan a megsértődést. Ráadásul még el is nevettem magam a végén, bízva abban, hogy Inako nem vette ezt az egészet komolyan. – Köszönöm az elismerést. Igazából csak egy pici chakralöketet kapott a vállába, hogy észhez térjen és vegye észre magát. A test nem bírja az idegen chakrát, főleg nem akkor, ha annak ártó szándéka van –magyaráztam kedvesen, habár ezt szerintem Inako is jól tudta. Az meg, hogy én támadó szándékkal léptem fel valaki ellen, az nagyban bizonyítja azt, hogy az illető megérdemelte az egészet. Elvégre én mindig kerülöm a harcot… kivéve, amikor nem hagyják meg nekem ezt a lehetőséget.

Az idő telt és egyik pillanatól a másikra, Zanta kapitány stílusa megváltozott. Hirtelen mindenki nevét tudta és a fedélzetre hívta a csapatot. Mielőtt felmentem volna ellenőriztem, hogy megfelelő-e az olajszint. Fent, ahogyan néztem a horizontot, én magam is láttam, hogy hatalmas vihar közeledik. Eszem ágában sem volt ellent mondani a parancsnak. Zanta kapitány sokkal tapasztaltabb a vizeken, mint én, így aztán az utasításokat megkapva, a raktérbe mentem a többiekkel. Nagyon nem tetszett, hogy ilyen mértékű viharba keveredtünk, de eddig túl csendes és nyugodt volt minden ahhoz, hogy könnyű utazásunk legyen. Vállaltuk a kockázatot és tudtuk azt is, hogy elkaphat minket egy ilyen. Atsushi ellenszegült Zanta kapitány parancsának és az ajtó felé ment. Rá akartam szólni, hogy ne tegye, de mielőtt megtehettem volna, visszafordult. Szerintem ez volt a legjobb döntése. Ha elbukna odakint csapatunk Genin tagja, a mi küldetésünk is odalenne. Azt meg egyikünk sem szerette volna. Hiroto mozdulatait is elkaptam egy pillanatra, ami miatt újra fájdalom hasított a szívembe. Jushiról még mindig nem tudtam semmit sem… és ez nagyon rosszul esett…

A vihar elcsendesedett. Zanta kapitány jött elénk és osztotta meg ezt a remek hírt. Felkeltem a helyemről és már mentem is volna vissza a gépházba, mikor megkaptam a meglepően kedves szavakat.
– Köszönöm az elismerést Kapitány. Igyekszem a legjobbat nyújtani, hiszen közös célunk, hogy a hajó elérje az úticélját. –Jól estek a dicsérő szavak. Pontos és precíz munkát végeztem, ráadásul elég fontost is, ahogyan az az elején kiderült. Az apró szisszenés viszont megütötte a fülem, mikor elsétáltam Zanta mellett. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy szó nélkül megyek tovább, mert féltem a kapitány reakciójától, de megtorpantam.
– Hagy lássam el a sérülését Zanta kapitány. Az alkohol, amit magába önt, nem fogja meggyógyítani. Ráadásul az előbb valahogy megmentett minket a vihartól, ennyi a legkevesebb, amit tehetek önért. Mit ér a hajó, ha sérült a kapitány? A gépházért pedig nem kell aggódni. Van elég olaj, hogy az ellátásig elég legyen. –Észre sem vettem magamon, hogy hangom megváltozott és némileg parancsolóan mondtam azt, hogy ellássam a sérülést. Medikusként kötelességem volt a csapat épségét szem előtt tartani és az érveim nem is változtak a kapitánnyal szemben. Ha ellenkezett is, addig makacsoltam magam, ameddig nem adta fel az ellenkezést.

Amint elkezdhettem ellátni a sérülést, fel is tűnt a jellegzetes heg. Voltam már ANBU tagok közelében, de az kellően meglepett, hogy Zanta kapitány is… Sok kérdés felmerült bennem, ez talán olvasható is volt az arcomon, de a gyógyításra koncentráltam. Felmértem a sérülés mértékét, ha kellett, akkor kitisztítottam azt, majd el is láttam. Tettem rá kötést is, hogy véletlen se látszódjon a heg. Ha nem tartott fel Zanta, akkor szó nélkül mentem vissza a helyemre és mélyen elraktároztam magamban az új információkat.

//Használt technikát:
– Shindan // Diagnózis
– Shousen Jutsu // Misztikus Kéz Technika (Gyorsgyógyítás)
– Kiyomaru // Tisztítás//

**Yamanaka Inako** Pént. Feb. 16 2024, 22:10

[Levél a távolba]

Inako lassan már hozzászokott a kapitány állandó kicsilányozásához. Zanta magassága és a kettejük közötti erőkülönbség miatt, a Yamanaka majdnem felbukott, amikor a férfi megveregette a vállát. Igyekezett gyorsan visszanyerni egyensúlyát, ám ezután sem tágított az őszes hajú ember közeléből. A kapitány megjegyzésére, kissé elfordította a fejét, igyekezett másfelé nézni.
- Elnézést kérek Zanta kapitány a nyers válaszért, de... túl sokan számítanak a ninjáskodásomra, most legfőképp a csapatom - hangja határozottan hagyta el ajkait.
*És még otthon, Konohában is.* Ezt már csak magában tette hozzá.
A kérdése mintha kijózanította volna a férfit, rögtön tudta, mit kell tennie. A kormányhoz lépett és irányba állította a hajót. Teljesen más embernek tűnt, olyannak, aki már évtizedeket megélt a tengeren és semmi sem tántoríthatta el a céljától. Jelen esetben attól, hogy elérjék a Láp országát. Közben mesélt arról is, régóta ismeri a Hokagét, sőt többször segítettek egymásnak az évek alatt.
*Jó tudni, ezek szerint mindkét irányban megvan a bizalom. Lehet nekem sem ártana engedni a kételkedésemből.* Futottak át agyán a gondolatok.

Az út kezdetben eseménytelenül telt, mindenki tette a dolgát. Besegítettek egymásnak, edzettek és néha még röpke pihenésre is sort kerítettek. Aztán a nyugalomnak és a folyamatosan ismétlődő feladatoknak vége szakadt, amikor sötét felhők gyülekeztek a látóhatáron. Zanta kapitány mindenkit felhívott a fedélzetre. Elmondta, óriási vihar közeleg, amilyet még nem láttak, ezért a fedélközbe parancsolta az egész csapatot. A kunoichi furcsállotta, hiszen jóval keményebb feladatokra is kiképezték őket. Atsushi kivételével már mind genin rang felett voltak, vagyis Konoha szerint elég tapasztalattal rendelkeztek nehezebb küldetések elvégzésére. Egyedül Kenji rendelkezett Suiton elemmel, viszont bizonyos technikákkal könnyedén felülkerekedhettek volna a viharon. Ehelyett mind a négyen engedelmesen levonultak a raktérbe.
A szőke hajú lány kíváncsisága egyre nagyobb méreteket öltött. A hajó hánykolódott a tengeren és el sem tudta képzelni, vajon Zanta kapitány és Shun hogyan kerekednek egy ilyen természeti csapás fölébe. Körülnézett és Atsushin szintén észrevette a kíváncsiság jeleit. Amikor a genin elindult felfelé, Inako a nyomában járt. Chakrája segítségével tartotta egyenesben és a talajon magát, lábába, valamint a kezébe is vezetett. A magasságkülönbség miatt Atsushi válla mellett lesett ki a fedélzetre. Látta, amint Shun az árbócba kapaszkodik. Ám a kapitány még jobban meglepte, kézpecséteket formált, majd szinte elirányította a hajótól a vihart. Egy törmelékdarab eltalálta és sebet ejtett a karján. Ismerős jelzést vett észre, amit ugyan még csak párszor látott, mégis rögtön felismerte.
*Nos, azt hiszem ez még több dolgot megmagyaráz. Biztosan szeretné megtartani a titkát és egyszerű hajóskapitánynak látszani. Talán ezért mondta, hogy hagyjam a ninjáskodást. Vele ellentétben, nekem nincs túl sok választásom. A Yamanaka klán nem véletlenül számít Konoha egyik híres családjának.* Elnyomott egy sóhajtást.
Atsushi bejelentette, a két tengerész maga is elboldogul. Inako erre helyesen bólintott.

Miután a vihar elcsendesült, Zanta lépteire lettek figyelmesek. Kinyitotta a raktér ajtaját, aztán mindenkit a feladatára küldött. Hiroto lett a kormányos, Kenji mehetett vissza a gépházba, Atsushi pedig a konyhába. A kék szemű shinobi már várta, milyen új feladatot kap, az idősebb férfi azonban csak annyit mondott, Shunnak van szüksége rá, várja a fedélzeten. Inako határozott léptekkel indult meg, jóval könnyebben mozgott a hajón, miután újra lenyugodott a tenger.
A fedélzetre érve megpillantott egy kisfiút, aki csak sírt és sírt, Shun hiába próbálta nyugtatni. Ebben a viharban más hajók könnyen elsüllyedhettek, valószínű egyetlen túlélőként került ide. Atsushi szintén észrevette az új utast és a dzsekijét a lány kezébe nyomta.
- Rendben, köszönöm! - biccentett Inako a geninnek.
*Rég volt már, hogy ilyen fiatal gyermekkel kellett foglalkoznom.* A szőke hajú kunoichi arcára lágy mosoly ült ki. Amint a kisfiú közelébe ért, letérdelt elé. Tudta, a gyerekek könnyebben megnyílnak és kezdenek el bízni másokban, ha azt látják, nem föléjük tornyosulva állnak. Bár Inako átlagos magasságúnak számított, még így is csak térdelve került szemmagasságba a fiúval. Óvatosan ráterítette Atsushi kabátját.
- Szia, a nevem Inako! - mutatkozott be a gyermeknek. - Ne aggódj, nem kell tőlünk félned! - próbálta nyugtatni. Várt egy kicsit, hátha könnyebben megnyugszik, ha nem zúdít rá annyi információt.
- Téged hogy hívnak?

**Sarutobi Asuma** Szer. Feb. 28 2024, 23:22

Levél a távolba

Az élet van, hogy ad, de van, hogy elvesz. Jelen helyzetetekben mondjuk pont adott, bár senki nem gondolta volna, hogy egy kisfiú lesz az, akit az élet viharos szele utatokba sodor. Sokat látott, tapasztalt ninják lévén nem estetek kétségbe az új helyzettől. Mindenki azonnal felvette fonalat és tette a dolgát. Hiroto kormánykereket ragadott és vaskos szorításában irányította a hajót a megadott irányba, Atsushi meglátva a vacogó gyermeket azonnal a konyhába sietett valami lélekmelengetőért, Kenji, mint a csapat medikusa Zanta kapitány sérüléseit szerette volna ellátni, amit meglepő módon a kapitány meg is engedett neki. A kezelés közben Zanta végig figyelte a fiút és azt, hogy mit csinál. Mikor úgy gondolta a fiatal ninja jól csinálja a dolgát elismerően hümmögött. Kenji már lassan végzett is, mikor Zanta megszólította. - Varrni is ilyen jól tudsz? - tette fel a kérdést nevetve, utalva a leszakadt kabátujjára. Eközben Inako próbálta kedvesen megtörni a falat amit a fiú húzott maga köré. Úgy tűnt pár kedves szó, egy illedelmes bemutatkozás nem elég ahhoz, hogy egy szörnyű traumán átesett kisgyerek feloldódjon. Inako Shun segítségével igyekezett a fiú kedvére tenni, hogy megtudják ki is ő, és mi történt vele. A fiú csak sírt, szinte megállás nélkül folyt a könny a szeméből, mintha valaki nyitva hagyta volna a csapot. Az arcán legördülő könnycseppek magukkal vitték a rossz emlékek egy darabját, így egy kis idő után a fiú kezdett megnyugodni. Mint teknős a páncéljából úgy emelte ki a fejét Atsushi dzsekijéből. - Éhes vagyok… - adta jelét annak, hogy tud beszélni, és hogy enne is valami. Szerencsére Atsushi megérkezett kezében egy tál gőzölgő húslevessel, ami amúgy csak illatában és állagában hasonlított a „Mama -féle húslevesre” ez inkább egy jó ízes és meleg alaplé volt, de a célnak tökéletesen megfelelt. A fiú elvette az ételt és apró kis kortyokban elkezdte elfogyasztani. Mivel tényleg nagyon meleg volt ezért alaposan megfújta és óvatosan emelte csak a szájához.

Míg a fiú evett Kenji végzett a kapitány kezelésével és indult volna a gépházba, de Shun leszólította. - Ne olyan sietősen, gyere vizsgáld meg a fiút, hogy minden rendben van vele. Remélhetőleg nincs komoly baja, de jobb az elővigyázatosság, egy csúnyán elfertőződött seb a tenger közepén a biztos halált jelenti. - mondta Kenjinek, majd odalépett a kapitányhoz magatokra hagyva titeket a gyerekkel. - Kapitányom, te egyre szentimentálisabb leszel, ahogy öregszel. Miért kellett a hegedet mutogatni? - kérdezte Shun olyannyira diszkréten, hogy az csak a halottaknak nem volt feltűnő. Zanta nevetett egyet, majd hirtelen a kezében termet egy üveg ital és vígan fütyörészve elindult a szobája felé. - Matrózaim, csak ügyesen!

Amennyiben Kenji megvizsgálja a fiút, úgy különösebb elváltozást, sérülést nem fog tapasztalni. Lelki traumán kívül, mondhatni kicsattan az egészségtől. Ezek után Kenji elérheti az úti célját és elláthatja azt a feladatát, amit egy ideje nem tett meg és ennek hallható eredménye is volt. Ahogy közeledett a gépházhoz halkan fémes kerregést lehetett hallani. Mióta is nem kapott olajat a rendszer? Fémes alkatrészek megfelelő kenés nélkül? Lehet, hogy itt a hajókázás vége?

Míg mindenki a gyerekkel, vagy a gépekkel volt elfoglalva Hiroto a messzi horizontot pásztázta. Az utasítás egyszerű volt, „Reggel nap előtted, délután mögötted.” Ehhez az egyszerű utasításhoz nem kell atomfizikusnak lenni, így az ember gondolatai szárnyalhatnak, hiszen egy hajó kormányzása nem igényel teljes koncentrációt. Hiroto láthatja és hallhatja a többieket, hogy mi is történik a fedélzeten, ám egyszer csak megpillant egy madarat a hajó orrától nyugatra, nagyjából százötven-kétszáz méterre és legalább tizenöt-húsz méter magasan. Ez vajon, most azt jelentené, hogy szárazföld van a közelben? A hosszú utazás egy nagyobbacska vihar miatt ennyivel rövidebb lett? Egyáltalán az a madár okot adhat arra a következtetésre, hogy szárazföld lehet a közelben?

A fiú végzett az evéssel és csak annyit nyögött mielőtt elaludt volna, hogy: Ginji… a nevem Ginji…

// Nagyon jól haladunk, szóval csak így tovább. Következő határidő: 2024.03.10 23:59

**Aokaze Atsushi** Szer. Márc. 06 2024, 22:01

// Levél a távolba //

Amikor beértem a konyhába jóformán semmi sem volt a helyén, már ami nem volt lefogatva, a vihar miatti heves hullámoknak köszönhetően. Fölállítottam az utamban álló székeket és a kulccsal zárható szekrényhez mentem. Mivel zárva volt nem ehetett ki semmi, de attól ott is a feje tetején állt minden, kihalásztam a kupacból egy nagyobb fazekat, amiben elkészíthettem a levest. Majd ahogy főztem úgy pakoltam helyre, amit csak tudtam. Igyekeztem a lehető leggyorsabban elkészíteni az ételt, hogy mihamarabb tudjon enni a kisfiú. Úgy tűnik pont időben lettem kész mert, ahogy vittem felé a tányért éppen az éhségéről beszélt.
- Vigyázz még meleg, fújd meg jól! - mosolygok rá barátságosan, miközben nyújtom neki a tányért - Ja és ha nem ízlik, szólj nyugodtan és kerítünk valami mást. Nem vagyok, valami nagy szakács nem sértődök meg.
Úgy tűnt nincs nagy baja az étellel, bár én sem lennék túl válogatós, ha pár perccel korábban még egy viharban küzdöttem volna az életemért. Közben Kenji is végzett a kapitány ellátásával, ám amikor elindult a gépházba Shun szólt neki, hogy a fiút is nézze meg.
Alig hogy megette a fiú a levesét, már el is aludt a kimerültségtől, azonban előtte még bemutatkozott.
- Leviszem a kabinba, inkább egy ágyban aludjon mintsem a fedélzet padlóján. - amint ezt kimondtam már óvatosan nyúltam is a fiúért - Velem tartanál Inako? Száraz ruhát is kéne adni rá, ketten pedig csak könnyebben boldogulunk.
A hajó hálófülkéjébe érve leraktam a fiút az egyik priccsre, amíg kerestem ,vagy kerestünk(amennyiben Inako velem tart) egy ruhát, amit rá lehetne adni. Amint át lett öltöztetve a srác leültem egy székre, hogy valaki legyen mellette, ha felébredne és pánikba esne. A széken ülve végre volt időm előkapni a Zantától kapott tekercset is.
* Hogy én mostanság mennyi rejtélyes tekercset kapok. Remélem ez nem fejtörős, mint amit a Hokagétól kaptunk. Tényleg, lassan már annak a megfejtésére is kéne koncentrálnom egy kicsit.
Örömmel summáztam, hogy a kapitány tekercse nem tartalmaz rejtvényzárat, némi leírás volt benne a tigrisekről. Leginkább arról, hogy a láp országának mely területén élnek, és hogy még a hó országában is fellelhetőek. A tekercset a gyors átnézés után elraktam, és ha csapatunk kunoichie még a kabinban van, úgy érdeklődök tőle a gyerek felől.
- Elárult magáról még valamit Ginji, amíg én a konyhában voltam? Vagy a nevén kívül eddig mást nem osztott meg veletek?

**Kaibutsu Hiroto** Szomb. Márc. 09 2024, 18:46

Levél a távolba

Egyhangúan állok a kormánykeréknél, tekintetem folyamatosan pásztázza a környéket. Hol a vizet nézem, hol a fedélzetet. Látom, hogy odalent mindenki a gyerekkel van elfoglalva, a víz pedig továbbra is nyugodt. Az ég pedig szép kék. Minden rendben van. Ahogy bámészkodom, észre veszem, hogy egy madár repül az égen. Elmosolyodom, hisz ez azt jelenti, hogy közel lehetünk a szárazföldhöz. Mivel mindenki el van foglalva a sráccal, így nem jelzem nekik a dolgot. Helyette más ötletem támad. Sajnos nincs a környéken elég alapanyag a számomra, ezért saját chakrából kell megoldanom a dolgot. Megalkotom a szükséges kézpecséteket, majd mély levegőt veszek. Ezután a testemból nyers doton chakrát hozok létre, amit egy golyóvá alakítok, majd kiköpöm azt. Lényegében egy szemgolyót hoztam így létre a földből. Harmadik szem.
Ezután tartom az irányt, közben a szemet felrepítem a levegőbe. Nagyjából 15m magasra küldöm. Ezt követően behunyom a valódi szemeimet és átadom magam az új látásnak. Így lényegében a magasból tekinthetek körbe. Megnézem, hogy van-e szárazföld a láthatáron, illetve, hogy látok-e bármi mást a környéken. Legyen az hajó, állat vagy bármi. Majd meglátom, hogy így lesz-e bármi beszámolni valóm a többieknek.

//A használt technika: //
Daisan no Me // Harmadik szem

A használó létrehoz vagy készített magának egy funkciójában és működésében megegyező harmadik szemet a chakrája segítségével, - a szem anyaga bármiből felépíthető, akár pusztán tiszta chakrából is, - amit ezután úgyszintén a chakrakapcsolatuk által, saját chakrájával összeköt az egyik szemideg-pályájával, avagy a központi idegrendszerével.
Ennek következtében a létrehozott szem és a használó agya közötti chakrakapcsolt által, láthatóvá válik mindaz, amit a "Harmadik Szem" is lát. Ennek előnye, hogy a létrehozott szem nem helyhez kötött, így mozgatható, lebegtethető, ám nem távolodhat el több száz méterre a használótól. Felderítésre igencsak alkalmas technika!
Alap szinten jó, hogyha a ninja elfedi az egyik szemét és annak látóidegéhez kapcsolja a létrehozott mesterséges látóteret, ezzel nem zavarja össze az agyát és nem okoz komolyabb károsodást. Magasabb szinteken, hosszas gyakorlás és hozzászoktatás után az agy képessé válik arra, hogy a Harmadik Szemmel létrehozott harmadik látóteret is megszokja és feldolgozza a használó, ezzel kiterjesztve az érzékelését!

Chakraszint: 250
Besorolás: B

**Naito Kenji** Vas. Márc. 10 2024, 16:55

// Levél a távolba //

Meglepett, hogy Zanta kapitány minden ellenkezés nélkül engedte, hogy ellássam a sérülését. Így nem is haboztam sokáig, koncentráltam a chakrámat oda, ahova kellett. Figyeltem minden mozdulatomra és arra is, hogyan reagál a kapitány. Nem szerettem volna, ha nincs rendesen ellátva a sérülése. Elismerő hümmögése jól esett, kérdése azonban váratlanul ért.
– Csak sebet és azt is csak chakrával. De talán megpróbálkozhatok vele, ha van eszköz hozzá. –Rosszabb úgysem lehet a leszakadt kabátujj, így nem láttam akadályát abban, hogy megpróbálkozzak az összevarrással. A gépházban amúgy is unalmasan telt az idő.

Zanta kapitány ellátása után menni is akartam vissza a helyemre, de Shun megállított és kiadta a következő feladatot. Meg kellett vizsgálnom a fiút, nehogy valami sérülése legyen. Szerintem ez várhatott volna egy kicsit, ameddig a gépházat ellenőrzöm, de nem volt mit tennem, menni kellett. Kedvesen mosolyogva mentem oda az új utasunkhoz és reménykedtem abban, hogy nem fog tőlem megijedni.
– Szia, Kenji vagyok és medikus. Szeretnélek megvizsgálni, hogy nincs-e valamilyen olyan sérülésed, ami nem látható. Ne félj, nem fog fájdalommal járni. –Bíztam abban, hogy ez kellően megnyugtatta és hagyta magát átvizsgálni. Óvatosan közelítettem felé a kezemmel, nem akartam megijeszteni. Az átvizsgálás eredményes volt. Semmilyen sérülést nem szerzett és ezt jelentettem is Shun-nak. Ezután mentem vissza a helyemre, ahol kellemetlen hangokat hallottam. Azonnal fejbevágott a felismerés, hogy el lett hanyagolva a rendszer. Rohantam is, hogy még időben meg tudjam olajozni és ne álljon meg a hajó. Zanta kapitány biztosan morcos lenne miatta… meg a többiek is.

//Használt technikát:
– Shindan // Diagnózis//

**Yamanaka Inako** Vas. Márc. 10 2024, 18:35

[Levél a távolba]

Inako igyekezete ellenére a fiú egyelőre hallgatott a nevéről. Hiába próbálták nyugtatni, csak sírt és sírt, nem hagyta abba.
*Biztosan nagy trauma érte, ismeretlen helyen van, szóval egyáltalán nem hibáztatom.*
Némi idő elteltével kissé megnyugodott, ám akkor is csupán annyit közölt a jelenlévőkkel, hogy éhes. Atsushi már a konyhában tüsténkedett, ezért a kék szemű lány biztosra vette, hamarosan megjelenik valami finomsággal.
- Remek szakács, ízleni fog a főztje - mosolygott a gyerekre a szőke hajú kunoichi.
Igaza lett, genin társuk megjelent egy nagy tál, forró levessel, amit a fiú kezébe adott.
*Nahát, Atsushi milyen figyelmes, bár úgy gondolom, ennek is nagyon örül! Remélem segít, ha eszik és ettől még jobban megnyugszik.*
Kenji indult volna vissza a gépházba, amikor Shun megkérte, inkább vizsgálja meg a gyermeket, nehogy valami olyan sérülése legyen, ami elsőre nem tűnt fel senkinek. A csapat medikusa mindenkit megnyugtatott, a fiú semmilyen sérülést nem szenvedett.
*Igazán megnyugtató hír, hogy a lelki traumával megúszta. Ilyen fiatalon ez is elég komoly megterhelés. Bárcsak ne a ninja énem kerekedne felül minden helyzetben! Mégis hogyan került ide a gyerek, amikor méteres hullámok csaptak fel, és még Zanta kapitánynak is komoly küzdelmébe került, hogy féken tartsa a természet erőit. Ha rákérdezek, lehet elárulom magam, hogy nem tartottam be a parancsot.* Gondolatok cikáztak Inako fejében és nem hagyták nyugodni.
A meleg étel megtette hatását, a fiú elárulta a nevét. Azt tehát már megtudták, Ginjinek hívják, de semmi egyebet. A fiú gyorsan elaludt, mire Atsushi felajánlotta, leviszi az egyik kabinba, ott mégiscsak kényelmesebben lesz.
- Egy percet kérek, utána megyek én is! - válaszolta a kunoichi.
Hiroto eléggé kimaradt az eseményekből, ugyanis folyamatosan a kormánynál teljesített szolgálatot. A Yamanakát csak nem hagyta nyugodni Ginji esete, ezért miután Atsushi elvitte ő, Shunhoz fordult.
- Hogyan került a hajóra? Látták mi történt a másik hajóval? Minden információra szükségem van, amit csak el tud mondani! - ellentmondást nem tűrő hangon jelentette ki az utolsó mondatot. Megvárta Shun válaszát, aztán Atsushi után ment a kabinba.
A fekete hajú shinobi már lefektette Ginjit az egyik priccsre, mire Inako leért. Átkutatták a kabint száraz ruha után, ami kissé nehézkesnek bizonyult, mert gyerek útitársra senki sem számított. Szerencsére megoldották, sikerült a fiút átöltöztetni. A csapat genin rangú tagja helyet foglalt egy széken, a szőke hajú lány pedig követte a példáját.
- Milyen tekercset kaptál? Csak nem egy újabb rejtvény? - próbálta némi humorral oldani a helyzetet. - Sajnos semmit, csak a nevét mondta meg. Amikor a konyhában voltál, majdnem egész végig csak sírt, míg végül annyit mondott, hogy éhes. De akkor már te is ott voltál a fedélzeten.

**Sarutobi Asuma** Kedd Ápr. 02 2024, 22:57

Levél a távolba

Az idő, a hajó veletek együtt csak halad tovább. A kis csapatotok, ami egy pár nappal ezelőtt még nem is létezett kezd összekovácsolódni. Mindenki kezdi megtalálni a helyét a csapaton belül, építitek a kapcsolatokat, egyre jobban ismeritek meg a másikat. De ez így is van helyén, hiszen egy küldetés, legyen az bármilyen nehézségű, arról szól, hogy egymás kezébe helyezzük az életünket és vakon megbízunk a másikban. Ez a kötelékek egy fajtája, és talán már hallottátok ezt ti is valamilyen formában, akár az akadémián, mikor a Tűz akaratáról tartottak előadást. Ez a dolog mindannyiótokban ott van, és bárhová is sodorjon titeket a szél ezt mindig magatokkal viszitek. Nincs ez másképp most sem. Hiroto a kormánynál nem tétlenkedik és egy szemet formál a chakrájából, amit a magasba emel és úgy deríti fel a tájat. Nem most használja először ezt a technikát így a gyakorlata hamar megmutatkozik. A szem a magasba emelkedik és pásztázni kezdi a horizontot. A madarak, amiket nem is olyan régen pillantott meg azt jelenthetik, hogy közel lehetnek egy szigethez, vagy valamilyen szárazföldhöz. Nem tartott sokáig és az égbe emelt szem a messzi távolban szárazföld jeleit vélte felfedezni. Hirotonak erről jelentést kell tennie a kapitánynak, hiszen, ha Zanta nem téved akkor még napokig nem lenne szabad szárazföldet látniuk.

Kenji, lévén, hogy ő a csapat medikusa aggódott a fiúért, így miután elvégezte kötelező dolgait, jelen esetben egy kabátujj visszavarrását, a fiúhoz sietett. Miután megnyugtatta, hogy nem akarja bántani elvégezte a szükséges vizsgálatokat. A diagnózis eredménye egy fizikailag teljesen rendben lévő kis fiú, aki valószínűleg szörnyű dolgokon mehetett keresztül. A gyengéd érintés, a kedves szavak jól estek a fiúnak, ám a tekintete felfoghatatlan fájdalomról árulkodott. A lélek sebeit egy egyszerű medikus nem tudja meggyógyítani, így miután fejébe ötlött Kenjinek, hogy a munkáját elhanyagolta azonnal a gépházba sietett. A csapágyak fémes csiszatoló hangja már messziről sejtette, hogy valami nagyon nincs rendben. Minél jobban közeledett a baj annál nagyobbnak tűnt. Benyitva a gépházba a motorból vastag fekete füst áradt ki. Ahogy Kenji ezt megpillantotta, tudta, hogy baj van. Mielőtt magát hibáztathatta volna a gomolygó füstre Shun is a gépházhoz sietett. – Nem hiszem el, már megint tönkre ment ez a sz..- nem tudta befejezni, mert már járt a keze. – Ne csak ott állj, elszállt a csapágykenés és az olaj most a most nem a csapágyakra, hanem mellé folyik, ahol magas hőmérséklet van, szóval bármikor kigyulladhat. Meg kell állítanunk a motort és vissza kell hűtenünk! Érted?! – adta ki Kenjinek az utasítást.

Míg Shun és Kenji a gépházban bajlódott és Hiroto jelentést tett a kapitánynak Atsushi és Inako a fiú megetetésével és felmelegítésével volt elfoglalva. A két ninja kicsikét olyan helyzetben érezhette magát, mint egy házaspár, akiknek a semmiből lett egy tíz év körüli gyereke. Atsushi az apuka meleg ételt tesz elé az asztalra, míg Inako anyai szeretettel próbálja megnyugtatni az ártatlan gyermeket. Idilli? Lehet. A két shinobi beszélgetésbe elegyedik egymással miután a fiú, kiről közben kiderül, hogy Kinji a neve álomba szenderült. Beszélgetésük közben Shun kiabálására lesznek figyelmesek. Azt nem hallják, hogy kivel és mit, csak azt, hogy nagyon mondja a magáét. Először mind a ketten arra gondolnak, hogy már megint Zanta csinálhatott valamit, amikor észreveszik a gépházból felszálló füstöt.

Miután Hiroto jelentést tett a látottakról Zanta az asztalán lévő térképeket kezdte bújni. – Baj van! Amit láttál fiam az valószínűleg a Hó országa. Egy kicsit letértünk az irányból, de ez inkábba vihar hibája nem pedig a tiéd. – mondta majd megvakarta a fejét és fújt egyet, azután szokásához híven felkacagott. – Jó hír, ha amit láttál a Hó, akkor nemsokára a Lápnál leszünk! – mondta, majd ezután…

//Köszönöm a türelmeteket. Mivel úgy érzem, hogy igazságtalan lenne, ha anem kapnátok valami, mert ennyit kellett várni ezért +5 ch-t írok jóvá mindenkinek. A következő határidő pedig 2024.04.14 23:29//

**Aokaze Atsushi** Pént. Ápr. 12 2024, 21:20

// Levél a távolba //

Miután végre lefeküdt és átöltöztettük a hajótörött Ginjit, bent maradtunk a kabinban. És mivel már nagyon furdalt a kíváncsiság és időm bőven akadt, elővettem a tekercset is, amit Zantától kaptam. Ezután beszélgetésbe kezdtem kunoichi társammal.
- Némi információt tartalmaz a tigrisek fajáról, arról hogy a Láp országának északnyugati részén és a Hó országának hegyvidékeiben is megtalálhatóak a fehér tigrisek. Nem sok, de mégis csak pontosabb leírás, mint amit a könyvtárban találtam. Ott csak az szerepelt láp országa.
Miután megválaszoltam Inako kérdését, visszakanyarodtam Ginjihez. - Azért sajnálatos, hogy nem tudott többet mondani. Természetesen nem várom el tőle, hogy koordinátára pontosan elmondja, hol és mikor került a vízbe. De azt legalább jó lenne tudni, mennyivel a vihar után, már ha a vihar érte a felelős. Illetve, hogy mennyien voltak még vele. Bár a sokktól amit átélhetett, már az is kész csoda, hogy beszélni képes.
Hamarosan a kabinon kívülről Shun hangja hallatszódott jóval meghaladva a normál hangerejét. Gyorsan felpattantam, a székemről és az ajtóhoz siettem. Kitárva, a folyosó mennyezeténél füst bolyongott, melynek kiindulási pontja a gépház volt.
- Valami, baj van Kenjinél. Megyek megnézem, te maradj és ha kiáltok, fogd a fiút és menj a fedélzetre! - Kicsit furcsa volt, hogy szinte már parancsot adok a felettesemnek, de ha a helyzet megkívánja, akkor megteszem.
Ahogy elhagytam a szobát visszazártam az ajtót, nehogy bemenjen a füst. Ezután rögtön a gépházhoz siettem. Ahogy haladtam beljebb a füst egyre jobban terjedt, Lekaptam bal, alkarkaromról a fáslit, ami normál helyzetben a Raikou Kenka pecsétet hivatott eltakarni, és az arcom köré tekertem elővigyázatosságból. A gépházba érve meglátom Kenjit és Shunt, amint nagy erőkkel dolgoznak.
- Mekkora a baj, kell segítség? Szóljak Inakonak, hogy vigye a fedélzetre a gyereket?
Kérdezem kicsit kétségbe esetten, majd bármit is válaszoljanak, először visszalépek a folyosóra és odakiáltok Inakonak, hogy tudja mi a helyzet. Csak ezután állok be segíteni, már ha igény lesz rá.

**Kaibutsu Hiroto** Szomb. Ápr. 13 2024, 17:12

Levél a távolba

Mindenkinek meg van a maga dolga. Míg a többiek a gyerekkel vannak elfoglalva, addig a hajó az én irányításom alatt halad tovább a célunk felé. Miután megalkotom a technikámat, felküldöm a szemet a levegőbe és körül nézek. Elégedettséggel tölt el, hogy szárazföldet látok előttünk. Végre van egy kis jelenteni valóm. Nem akarom átadni senkinek sem a kormányt, éppen ezért megalkotok néhány kézpecsétet, majd létrehozok némi Doton chakrát, hogy egy földklónt okádjak ki. A másolatomat beállítom a helyemre, én pedig már megyek is le.
- Kapitány, kapitány! - üvöltöm lelkesen, mintha még kiskölyök lennék. - Szárazföld előttünk! - mutatok az irányba.
Ezután pedig már megyünk is a kapitány kabinjába. A pasas alaposan átnézi a térképeit, majd közli, hogy baj van... Én is elkezdem tanulmányozni a térképet, mintha értenék hozzá, közben hallgatom Zanta beszédét. Közli, hogy valószínűleg a Hó Országát látom. Így a térképen már keresem is, hogy hol találom, majd megkeresem a Láp Országának a feliratát is. Ezután megpróbálom értelmezni a látottakat. Tanultunk ugyan térképészetet, de az ilyen tengeri útvonalak és nem szárazföldi térképek számomra elég idegenek.
- Kapitány, merre kormányozzam a hajót? - kérdezem, majd ezután...

**Yamanaka Inako** Vas. Ápr. 14 2024, 20:22

[Levél a távolba]

Inako figyelmesen hallgatta Atsushi mondandóját. Egészen nyugodtnak, már-már normálisnak tűnt körülöttük a világ. Ginji még mindig békésen aludt, biztosan nagyon kimerítették a történtek.
- Örülök, hogy kaptál újabb nyomot a tigrisekhez - szája apró mosolyra húzódott. - Még választási lehetőséget is kaptál, elég közel élnek egymáshoz a tigrisek változatai. Azt hiszem, a normál színnel jobban járnál, de úgyis rajtad áll. Szerintem megbeszélhetnénk Zanta kapitánnyal a kitérőt, ha mégis a fehér tigrisek érdekelnének inkább.
Eléggé elterelte a beszélgetés menetét, bár őszintén szólva, örült neki, hogy kivételesen nem döntéseket kell hoznia, vagy éppen parancsot osztogatnia. Hirtelen szakadt rá a csapatvezető szerep, amit még ugyan nem kellett olyan szigorúan vennie, úgy érezte, amint kikötnek a Láp országában, erre is sor fog kerülni.
- Azt hittem, jóval eseménytelenebb lesz az utunk. Először Osumi Hiroto esett ki közülünk, aztán jött a vihar és Ginji. Sajnos se a kapitány, se Shun nem mondtak nekem többet. Pedig lehet, ők tudnának némi magyarázattal szolgálni - kezdte meg korábbi gondolatmenetét hangosan is kimondani. - Láttuk, Zanta kapitány mire képes, kordában tartotta a vihart, méghozzá jutsuk segítségével. Szerintem tudhatnak valamit, viszont fogalmam sincs, miért hallgatnak róla. Aztán lehet, csak többet látok bele, egyszerűen egy hatalmas hullám sodorta a fiút a fedélzetre.
Miközben Ginjiről beszélt, tekintete a gyermekre vándorolt.
*Remélem az alvástól még inkább megnyugszik és talán többet is elmond a nevén kívül.* Futott át a gondolat a szőke hajú kunoichi agyán.
- Ez bennem is felmerült, lehetnek még túlélők. Kizártnak tartom, hogy egyedül utazott volna egy ilyen fiatal gyerek. Lehetnek még túlélők, bajba jutottak, akik hánykódnak a tengeren.
Hosszabb beszélgetésre nem jutott idejük, mert Shun kiabálását hallották az egész hajón. Először a kapitányra gyanakodtak, de hamar kiderült, ezúttal másról van szó. A gépházból fekete füst szállt fel, ami újabb gondot jelentett, a már eddig is eseménydús úton.
- Rendben! - felelte kurtán a jounin. - Addig vigyázok Ginjire, de ha szükség van rám, azonnal szólj!
Elsőre fel sem fogta igazán, tulajdonképpen Atsushi adott neki parancsot, pedig rangban alatta állt. Inako azonban sosem törődött ilyesmivel, igyekezett inkább csapattagnak tekinteni magát, mint vezetőnek. Közelebb húzódott Ginji fekhelyéhez, hogy gyorsabban tudjon reagálni.
*A vihar miatt közelebb jutottunk a Láp országához, de ha a motor bedöglött, csupán a szélre hagyatkozhatunk. Bízok benne, Shun meg tudja javítani.* Gondolatmenete közben végig a kisfiút figyelte, hátha felébredne a további kiabálás miatt. Ugyanakkor Atsushi esetleges jelzésére is vár.

**Naito Kenji** Hétf. Ápr. 15 2024, 19:54

// Levél a távolba //

Tényleg hatalmas szerencse volt, hogy új útitársunknak semmi fizikai vagy szemmel nem látható sérülése nem volt. Azonban nem tudtam nem észrevenni, hogy tekintete fájdalomról árulkodott. Átérezni nem tudtam az Ginji fájdalmát, mert nem éltem át azt, amit ő. Viszont tudtam jól, hogy milyen érzés lelkisebekkel küzdeni. Ha csak az elmúlt időszakra gondoltam vissza, megannyi veszteség ért. A falu pusztulása, az Uchiha elleni harc… Jushi hiánya, akiről fogalmam sincs, hogy mi van vele… Azonban ezek a fájdalmak nem ültek ki az arcomra, mikor vizsgáltam a fiút. Nem szabadott látnia azt, hogy aggódok vagy valami mást. Így csak mosolyogva borzoltam össze a haját, mikor végeztem a vizsgálattal és útjára engedtem.
A gépház felé haladva, korántsem jó dolgok fogadtak. Már a hangok sem voltak kellemesek és ahogy benyitottam, a kiáramló fekete füst nagyobb bajra adott okot, mint gondoltam. Felfogni nem tudtam hirtelen, csak annyi lélekjelenlétem volt, hogy eltakarjam az arcom, hogy ne lélegezzem be a füstöt. Shun szempillantás alatt ott termett mögöttem és máris szitkozódni kezdett.
– Talán ki kellene cserélni ezt a szart –dörmögtem az orrom alatt, de azért hallhatóan. Én megkentem időben azt a vackot, arról nem tehettem, hogy Ginji vizsgálata nem várhatott egy percet pluszban. Szóval én mostam kezeim, nem én voltam a hibás. Jó, talán egy kicsit, de… ahh, mindegy. Most az volt a legfontosabb, hogy megoldjuk ezt az egész helyzetet.
– Értem én persze, csak fel nem foghatom. –Kicsit felhúzott most Shun a megjegyzésével, de csináltam azt, amit mondott. Közben Atsushi is megérkezett, hogy felajánlja a segítségét. – Szerezz valamit, amivel visszahűthetjük a motort! –Adtam ki neki az utasítást. Én magam pedig igyekeztem leállítani az említett szerkezetet, remélhetőleg még azelőtt, hogy nagyobb baj keletkezett volna az egészből. Tényleg elég rossz állapotban volt a motor, ha már ennyitől is képes volt megadni magát. De most nem volt mit agyalni ezen, csináltam, amit Shun mondott, hogy mihamarabb megoldjuk a problémánkat és haladhassunk tovább utunkon.

//Köszönöm a haladékot! ^^//

Ajánlott tartalom