Re: Kikötőváros

**Amaken Yoshimitsu** Kedd Május 17 2016, 21:52

//kapitányasszonycsak hogy ne kelljen Minának megint linkelnie xD //

Én érkeztem utoljára úgy tűnt, bár azért is lehet, mert nem igen siettem sehová. Mindenesetre, az érkezésem után végül elkezdték felhívni az embereket, míg ezzel egy időben kis egyeztetést is letudtak. Amikor én következtem természetesen nem tudtam felmutatni a behívómat, hisz önszántamból csatlakoztam a küldetéshez, így miután igazolt sunai mivoltom elmagyaráztam miért is vagyok itt.
- Mondanám, hogy teljesen önszántamból, mindenféle feltétel nélkül érkeztem… de persze ez nem lenne igaz. Valójában a pénz hívott, ugyanis reménykedem, hogy az akció során nem csak a Kumos dolgokat intézzük el, de egy kis mellékesre is szert tehetek. – mosolyodok el szavaim nyomán – De persze a lelkiismeretem tiszta, és a lehető legtöbb odaadással teszek a küldetés sikeréért.
Ezzel biccentek, és miután visszaadták a papírjaim a fedélzetre léptem. Egy kicsit még leselkedtem körbe-körbe, majd megindultam a kabinom felé, hogy mihamarabb lepakoljak. Hozzávagyok szokva a bábjaim tartályaihoz, de kényelmesebb őket már lerakva tudni. Így, hát így is tettem. Bár a kabinba, már tartózkodott valaki, egy gyors biccentéssel le is tudtam a „köszönést”, majd amilyen gyorsan jöttem olyan gyorsan pakoltam, és léptem is ki a szobából. Talán nem voltam a legudvariasabb, de úgy éreztem most jó lenne egy kis friss levegőt szívni… a madame társaságába. Végül mikor a fedélzeten jártam még egyszer körbenéztem, majd megindultam a nő felé, majd mikor mellé érkeztem egy mély biccentéssel üdvözlöm.

- Kapitány asszony. Szép időnk van nemde? – kérdeztem szokásos lehengerlő mosolyomat és modoromat előcsalogatva – Amaken Yoshimitsu, szolgálatára. Esetleg megtudhatnám eme kecses, kisasszony nevét?

__________
Tekercs hordozó tartalma:
1. közepes tekercs: Sáska
2. közepes tekercs: Sáska
3. férőhely üres

Övre akasztható tekercsek tartalma:
1. kis tekercs: 10 db Tücsök
2. kis tekercs: 10 db Tücsök
3. kis tekercs: 10 db Tücsök

Namikaze Minato Pént. Május 20 2016, 00:53

Gyorsan el is foglaltátok a kabint ki így ki úgy. És bár ez lehet nem szokás Yoshi egyből el is kezdte behálózni a kapitányasszonyt. Bár lehet nem gondolt bele abba hogyan is lett egy ilyen szemrevaló fiatal lányból kapitány, aki ennyi tengeri kutyának parancsol. És itt valóban nem keljfeljancsikról van szó. Kemény harcedzett férfiak és nők. De inkább csak férfiak. Yoshi szavaira a hölgy csak bámult tovább maga elé, miközben a többiek dolgoztak, de azért egy fél pillantást vetettek a bábosra, mert valahol legbelül mindenki érezte, jó lesz a műsor.
- Valóban szép az időnk.
Veti oda foghegyről a nő Yoshinak, majd hátrakiált az egyik matróznak:
- Hülye! Ha úgy kötöd meg azt a csomót én foglak kibelezni a saját karoddal! Úgy kösd meg, hogyha kibomlik, akkor a te beleiddel erősítem a helyére!
Visszafordul Yoshihoz, és egy bájos mosolyt visz arcára.
- A nevem? Haru. De önnek bájos uram… Kapitány – az utolsó szónál lefagy arcáról a vigyor, és hideg tekintettel mered rá. – Ne hidd azt, hogy azért mert van egy cetlid arról, hogy az életed áldozod, majd jópofiskodhatsz itt nekem. Ha meg akarod tartani golyóidat az utazás végéig, akkor nagyon ajánlom, hogy próbáld meg magadat távolt tartani tőlem. Nem az a könnyűvérű nő vagyok, akinek egyből lecsúszik a bugyija, ha egy ilyen piperkőc közelít felé. Szóval azt ajánlom, fogd a lelohadt pöcsödet, és mássz be a kabinodba. Indulunk!
Adta ki az utasítást és faképnél hagyta Yoshit.

// A sorrendet most felcseréljük: Yoshi te jössz! ^^ //

**Kitori Musato** Hétf. Május 23 2016, 18:12

// Jiraiya, Ero-Dansei, Hiroto, Jaken - Az alább következő gondolatok természetesen a karakter véleményét tükrözik és nem az enyémet, így senki ne vegye magára, Musato egy piperkőc és nem kedveli az idegeneket. ^^//

Az egyik srácot kiválasztották és külön eligazítást tartottak neki, ami többek között meglepett, elvégre minek hívtak ide ilyen korán, ha nem is azonnal velem akarnak beszélni? Természetesen nemes lelkületemnek köszönhetően elnézem ezt a hibát, de azért a listámra felírtam. A precizitásban az a jó, hogy bárkitől elvárhatom, méghozzá jogosan! Amikor a külön hívott Shinobi távozott, Shikaku felénk fordította a tekintetét. Nagy megelégedettségemre szolgál, hogy engem neveztek ki a csapat vezetőjének. Bár ami azt illeti, nem leglepő elvégre mégis csak Chunnin vagyok, méghozzá a Legendás Kit... De persze ezt már mindenki tudja.
Én tényleg figyelni akartam arra, hogy mit is mond Shikaku-san, de ekkor egy olyan dologra lettem figyelmes, ami minden határon túl megy. A Hokage-sama szemeit becsukva alszik! Éppen elismerik a képességeimet, ez meg itt szunyókál????! Felháborodásomnak csak annyi jelét adtam, hogy a vigyorom lehervadt az arcomról, érezzék csak, hogy mennyire is megvetem ezt a méltánytalanságot. Ráadásul egy csapatnyi Genint sóztak rám! Ó, tudom én, persze azt hiszik, hogy azért, amiért megneveltem Mirubit és Takefumit, majd örömmel pátyolgatok mindenki mást is. Ráadásul a Hokage még alszik is... Ezt a sértést!
Arcomon apró fintor fut át, miközben átveszem a tekercset. Bár csak később döbbenek rá, hogy ezt a hölgy úgy is értelmezhette, mintha undorodnék tőle, ami természetesen nincs így. Össze kell kapnom magam, nem véletlenül vagyok én a páratlan Kitori Musato! Nem engedhetem, hogy az ilyen apró próbatételek megingassák magabiztosságomat, elszántságomat, vagy a társadalomban betöltött példás szerepemet csúfítsák. Az maga volna a katasztrófa. Így van.
Észrevettem, hogy miközben én a gondolataimmal voltam elfoglalva, Shikaku-san végig maga elé motyogott és csak akkor kezdett érthető hangnemben beszélni, amikor lezártam magamban a témát. Furcsa, néha nem egészen értem az ilyen viselkedést, de ez van. Természetesen nem fogok visszakérdezni, lehet, hogy azt vizsgálta ezzel, hogy figyelek-e. Ami persze így is volt, csak nem rá figyeltem, ez azonban már igencsak jelentéktelen körülmény. De nem baj! Megmutatom, hogy miért vagyok Chunnin! Elmegyünk és megnyerjük ezt a kis háborút, így lesz! Mivel igazi vezéregyéniség vagyok, nem lesz semmi gond.
Kicsit felháborító, hogy miközben nagyszabású gondolataimon rágódom, Shikaku-san már valamiféle Gőz Országáról beszél, no de nem lehet mindenki olyan jól nevelt, mint Én. Mindenesetre a hallott szöveg alapján és remek fantáziámnak köszönhetően sikerült annyit kisilavizálnom, hogy el kell jutnunk a Kikötővárosba, majd pedig onnan hajóval beosonunk Kumogakuréba. Hogy miért, arról lövésem sincs, de nyílvánvaló, hogy Shikaku-sannak sem, különben el kellett volna már mondania. Eddig azt hittem, hogy Kumogakure no Satou a szövetségesünk, de lehet egy kis ellenőrző-körutat kell arrafelé tartanom. Az bizony könnyen lehet. Nekem való feladat. Belenézek a tekercsbe és abban tényleg van néhány térkép, majd később jobban áttanulmányzom.
- Magától értetődik, hogy a küldetés teljesítéséért mindent megteszünk, ami tőlünk telik! - jelentem ki hivatalos hangon, majd egy gyors és rövid meghajlás után kisétálok a teremből.
Reményeim szerint követnek a társaim, illetve alárendeltjeim és amint kiértünk az épülletből - ha jönnek - komótosabbra veszem a tempót.
- A nevem Kitori Musato, Konohagakure no Satou Chunninja. A komolyabb hadmozdulatok előtti Chunnin vizsgán váltam rangidős tisztté. Természetesen a képességeimet azért fogom használni, hogy épségben eljussunk a kijelölt helyre. Értek a Taijutsuhoz, a fegyverek szakértője vagyok és rendelkezem néhány hasznos Doton technikával, amiket azonban a tengeri út során nem fogtok látni... - teszem hozzá, mintegy emlékeztetőül magamnak, hogy ez egy peches nap. - Hát igen... Őhm... Kérlek most kövessétek a példámat és mutatkozzatok be, egyelőre nem sietünk, estére kell a kikötőbe érnünk, legalábbis a tekercsben ez állt. Tehát a rohanással ráérünk még vagy... három percig!
Sajnos a szövegelésem nem lett annyira arisztokratikus és magabiztos, mint ahogy azt szerettem volna, de mentségemre szóljon - és ha magamat kell mentegetni, akkor bármilyen érv helytálló - először csinálok ilyet. Igen, pontosan tudom, hogy még nekem is - lenyűgözőségem ellenére - van miben fejlődnöm. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a társaim milyen képességekkel rendelkeznek. Ez a későbbiek folyamán fontos lehet, azt hiszem...
Ha válaszolnak, akkor arra igyekszem odafigyelni, sőt bátorító pillantásokat vetek rájuk, elvégre Geninként talán nem is tudják mibe csöppentek. Bááár... eléggé marcona alakoknak tűnnek... Na, mindegy, példát kell mutatnom és erre igazán alkalmas vagyok. Amint ezzel megvagyunk, jobban átfutom a tekercset (ha van valami konkrétabb leírás benne a küldetésről, azt elfogadnám ^^ ) és a térkép alapján... öhm... nem szeretem a térképeket! De meg van a megoldás! Mivel eligazodni egy ilyen papírra rajzolt dzsungelen túl fárasztó és kimerítő, ezért kunait ragadok és levágom azt a térképet, ami a Kikötővárosba vezető utunkat jelöli. Odanyújtom annak a társamnak, aki közelebb áll éppen hozzám - na, ki lesz a peches?
- Kezdjük egy kis csapatmunkával! Te fogod ellenőrizni, hogy a megfelelő úton haladunk-e! Sok sikert!
Most pedig, hogy a térképolvasás bonyodalmaitól megszabadultam, ideje buzdítani rettenthetetlen seregemet, hogy még estére odaérjünk, ahova egyébként több nap az út. Megjegyzem, ilyenkor nyűg ninjának lenni. Több napos utakat rohanjak végig tizenhat óra alatt, azután nyerjek meg egy háborút? Persze ha lenne egy palankinom...
- Térképész! Vezess, estére oda kell érnünk. Soványmalacvágtában előőőőőőre!
Természetesen jómagam is meglódulok és nem kímélem a fákat, ugrálok rajtuk, hogy minél közelebb kerüljek a kikötőhöz. Piszok hosszú lesz az út és átkozottul unalmas, de észre sem veszem majd, mert már mst nem érzem a lábamat! Ha valaki egészen véletlenül követni akarna, az nyugodtan megtehetné, ugyanis az utazás ezen módja, pláne ilyen tempóval, nem éppen a legalkalmasabb a titkos haladásra. Út közben nógatom a térképészt és a másik Genint, hogy iparkodjanak, amolyan jó rabszolgahajcsár módjára, amiképpen azt a Senseiemtől tanultam. Annyi különbséggel persze, hogy én nem küldök rájuk villámot és a golyóikat sem taposom szét tűsarkúval... milyen nemes lelkű chunnin vagyok!
Nem is pazarolnék több szót az utazásra. Leszámítva egy dolgot. Hiroto egyre ismerősebb nekem és kezd is derengeni miért. Hát hogyan felejthettem el?! Vele egy csapatban voltam, amikor elűztük az Otogakurei csoportosulást a határról. És persze Takefumi volt a másik illető. Rendben, legalább viszonylag ismerem a képességeit és tudom, hogy helyt tud állni. Elvégre nem volt könnyű kiebrudalni azokat az otogakurei ninjákat.
Amikor megérkezünk a kikötőbe, viszonylag hamar megtaláljuk a megfelelő hajót. Én speciel iszonyat fáradt vagyok az egész napos kutyagolástól, noha ezt próbálom titkolni, eléggé sikertelenül. A srác(Jaken), akit a Hokage előreküldött, már ott van. De minek küldték előre, ha csak minket vár?
- Kiro...hu...hi...szhó... - próbálok nagy levegőt venni, hogy azután egy szuszra kinyögjem - KitoriMusatovagyokvelünkjösszszáljfelahajórainduljunk!
Úgy döntök, ideje pihenni egy picit, ezért néhány percre nekidőlök egy fának, természetesen méltóságteljes pózban, hogy még véletlenül se csorbuljon az imázsom. Egészen addig várok, amíg a beszédhez elég erőm nem lesz. Ha jól sejtem, utitársaim sincsennek jobb bőrben. Mivel azonban a beszéddel fölösleges energiákat pazarolnék egy ilyen maratoni futóverseny után, ahol alig háromszor álltunk meg pipilni, ezért csak felvánszorgok a hajóra, amelyiket kinéztük magunknak és intek, hogy mindenki kövessen. Öt ember tartózkodik a fedélzeten.
- Hol a... - súlyos izzadtságcsepp csordul végig a homlokomon - rangidős...tiszt?
Ha - és ez egy ilyen belépő után valószínű - nem nagyon reagálnak a kérdésemre, csak leülök és próbálom összeszedni a gondolataimat. Chunnin rang ide, vagy oda, egy ilyen futam sokat kivesz az emberből mondjon akárki, akármit.
Nem tudom, hogy a társaim hol vannak, azt sem, hogy mit csinálnak, de annyi bizonyos, hogy vagy fél órámba telik, mire összekapom magam. S amint ez viszonylagos mértékben sikerül, eszembe jut, hogy szorít az idő. És az is, hogy még nem dobtak le a hajóról, ami jó, mert nem néztek csövesnek. Ez már pozitívum is lehet. Azonban ilyen állapotban elindulni több, mint kockázatos. Nem leszünk elég éberek és elég fittek sem. Legalább hat órát kellene pihennünk. Felállok és a legénységhez közelebb botorkálok.
- Hajnalig várunk, utána indulunk. Addig kerítsetek egy rangidős tisztet! És rakodjatok fel élelmet. Én Konohagakure no Satou Chunninja vagyok és tudjátok, hogy ez mit jelent!
Ezek után - talán a kelleténél kevésbé figyelve a legénységre - a társaimhoz fordulok és közlöm, hogy pihenjenek pár órát, utána indulunk.
Kicsit aggódom, mintha valamivel nem számolnék. De túl fáradt vagyok, hogy ilyen csekélységekkel törődjek. Én egyelőre nem aludhatok, mert ha a többiek elszenderülnek, valakinek figyelnie is kell. Különben is, beszélni akarok a hajó kapitányával. Leülök a tárásaim közelében és próbálok úgy csinálni, mintha éber lennék.

**Akihiro Jaken** Hétf. Május 23 2016, 19:32

Amint kiléptem a főhadiszállásról, megindultam, és ahogy csak bírtam, szedtem a lábamat. Fáról fára haladva igyekeztem a megjelölt hely irányába, magamat nem kímélve. Mindenképpen oda akartam érni a találkozó helyszínére, hogy megismerkedhessem a társaimmal, és ne egyből a fronton kelljen majd összeszoknunk. Ennél gyorsabban már semmiképp sem tudtam volna haladni, de sajnos így is elkéstem. Odaértem a szentélyhez, és egy üzenet várt ott, egy nagyobb kő alá dugva. Tovább kellett haladniuk. Még nem tűnt túl megviseltnek a papír, így körülnéztem, hátha megpillantom az éppen távozó 14-es csapatot, de hiába. Egy lélek sem volt a közelemben, egyedül álltam a szentély előtti kövezeten. Ekkor vettem csak észre, hogy milyen szaporán kapkodom a levegőt. Rendesen megerőltettem magamat, így úgy gondoltam, eljött a jól megérdemelt pihenés ideje. Megkerestem a legkényelmesebbnek tűnő helyet magamnak és leültem. Szép tiszta idő volt. Egészen tökéletes egy kis pikniknek! Előkaptam hát az ennivalómat és a térképeket. A szendvicsem majszolgatása közben tanulmányoztam a térképeket, hogy pontosan merre is kell vennem az irányt, ugyanis rá kellett térnem a B útvonalra.

Miután rendesen megnéztem magamnak a térképet, összeszedelődzködtem, majd ismét nekiindultam az erdőnek. Utam belenyúlt egészen az estébe. Már teljesen besötétedett, mire megálltam, és lepihentem. Felpillantottam az égre, és egy felhő sem volt ott, így még gyönyörködhettem egy ideig. Nagyjából húsz másodpercig, mert aztán már húztam is a lóbőrt. Másnap a nappal együtt keltem én is, megettem egy almát, és megint nekivágtam. Nagyjából dél lehetett, mire elértem a Kikötővárosba. Hihetetlen látvány tárult a szemem elé. Még sosem láttam korábban a tengert, de eszméletlen látvány volt, ahogyan elnyúlt a végtelenségig. De nem volt sok időm gyönyörködni a tengerben (no persze akkor még nem tudtam, hogy vízre szállva megyek Kumagokuréba), ugyanis szólított a kötelesség. Végighaladtam a kijelölt pont irányába, a Kikötővároson keresztül. Minden második kereskedő halat árult. Az oké, hogy itt ez a legcélszerűbb, de vajon ilyen nagy lenne a kereslet a halra a városon belül? Minden esetre, az nagyon szépen látszik már a standokon kirakott halakból, hogy milyen csodálatos, szép és változatos a tenger élővilága.
Mikor a térképen jelölt helyre értem, egy apró testű, de annál nagyobb vitorlájú hajócskát láttam. Ahogyan én láttam öt ember sürgött-forgott a fedélzeten. Nem nagyon tudhattam, hogy most mi is lenne a teendőm, így nekidőltem egy fának, és vártam a fejleményeket. A városban való séta közben viszonylag kipihentem magam, de azért még bőven volt pihenni valóm.

Pár percig még vártam, majd éppen amikor megkérdeztem volna a személyzetet, hogy tudnak-e valamit a helyzetemről, befutott lihegve három ismerős arc. Intettem nekik, majd az egyikük tájékozatott, hogy velük leszek.
- Remek! – válaszoltam – Legalább nem egyedül kell utaznom. Egyébként a legutóbb nem volt alkalmunk bemutatkozni. A nevem Akihiro Jaken! Mondjátok csak, ti tudtok valamit a továbbiakról?

Mivel mindannyiuk mögött valószínűleg még az enyémnél is megerőltetőbb út áll, ha a kérdésemre kapott válasz után nem elegyednek beszélgetésbe velem, hagyom őket pihenni, és föllépek a hajó fedélzetére, és körülnézek. Mindenfelé kötelek feszülnek, a hajó ingadozik alattam a gyenge hullámok miatt. Életemben először lépetem hajóra, de nem tűnt vészesnek. Na majd viharban meglátjuk, hogy bírja-e a gyomrom. Minden esetre a többiek is felléptek a hajóra, kisebb-nagyobb idő elteltével. Az egyikük elkezdett parancsokat osztogatni. Na ő most vagy túl sokat képzel magáról, vagy ő irányít minket… Vagy mindkettő. Remélem a második. Szóval hajnalban indulunk? Remek, addig bőven kipihenhetem magamat. De még nem megyek szunyálni, biztosan kapunk valamiféle tájékoztatót, úgyhogy egy darabig még a fedélzeten maradok, és várom a fejleményeket.

**Amaken Yoshimitsu** Csüt. Május 26 2016, 16:55

A hölgy már előre látszott, hogy nem igazán van oda, hogy beszéljen velem. A kérdésemre is egy olyan eléggé… hm… magának való választ adott, és utána rögvest nekiállt az egyik alattvalójával szórakozni nem éppen megnyerő modorral. Arcomról azonban azután sem olvadt le a vigyor, hogy a ismét odafordult hozzám, és jószerével kioktatott, majd faképnél hagyott. Én csak fejemet csóválva állok továbbra is a kapitány asszony után meredve, de arcomról furcsa mód nem olvadt le a mosoly.
- Ahogy parancsolja Kapitány. – szólok még felé, majd elindulok vissza a kabin felé ügyelve, hogy épp időben térjek ki az esetleges repülő tárgyak elől.
Nemigen tántorított el a kapitány modora, hogy tovább próbálkozzak, de úgy éreztem hagynom kell a mostani pillanatot, hogy úgy érezze meghunyászkodtam… majd talán egy óra múlva. Hiába… a vadmacskák mindig is a gyengéim voltak. Miáú! :3 Mindenesetre, ha lúd legyen kövér. Mivel jobb dolgom valóban nem volt, így hamarosan ismét a kabin előtt álltam, és most már nem olyan sietősen „szabadultam be”, majd ha a kabintársam még itt van biccentek felé, majd miután a priccsemre vetem magam azért hozzá is szólok egy-két szót.

- Üdv koma. Úgy tűnik együtt fogunk utazni. Amaken Yoshimitsu vagyok örvendek. – nyújtom felé a kezem – Ja igen, ha beszélgetni akarsz a kapitányasszonnyal csak óvatosan, mert harapós cica ő. – mosolyodok el, majd leheveredek, hogy eltengessem az időt.

**Hiromi Akio** Csüt. Május 26 2016, 21:59

Megteremtette a Holdat? Na persze, minden legendában és mesében van némi igazság, de nem hiszem hogy lett volna egy ember aki ezt végre tudta volna hajtani. Nincs az a chakra mennyiség ami ezt a hatalmas cselekedetet elbírná. Vagy csak én láttam volna keveset? Lehet adnom kéne magamnak egy kis időt mire újból nekikezdek ennek a kis szerzeménynek. Egyszer csak hallottam ahogy valaki egyre jobban közeledik, reakcióm egy gyors párna alá rejtés volt a könyvem számára. Aki belépett nem más volt mint a kabintársam aki nem rég pakolt le. Biccentett amire én egy félmosolyt reagáltam. Mennyi lehet, talán 25-30? Mire továbbgondolhattam volna a dolgokat már érkezett is egy bemutatkozás egy barátságos kéznyújtással tarkítva.
Viszonoztam a gesztust majd jött is egy jó tanács. Hm, ezek szerint ő már váltott pár szót a kapitánnyal, minden bizonnyal az a vörös hajú nő akit láttam a hajó orrában. Hasznos tipp lehet, meg kéne fogadni.
- Észben tartom Yoshimitsu. - Feleltem egy őszinte mosollyal az arcomon. - Hiromi Akio vagyok, úgy hiszem egy jó ideig együtt fogunk utazni.
Közben óvatosan a párnám alá nyúltam, majd nekiszegeztem egy kérdést puszta kíváncsiságomból fakadóan.
- Ne érts félre, de jóval idősebbnek tűnsz mint én... Sok harcban volt részed? - Miközben válaszolna a férfi egy jól irányzott mozdulattal áthelyezném könyvemet oldaltáskámba, hogy még véletlenül se derüljön fény létezésére. Szerintem nagyon is érthető, hogy nem szeretném ha úgy híresülnék el mint a "mesekönyves kölyök", vagy a "seftes könyves"... Az akadémiai évek hasznosak voltak számomra több okból is. Ottani éveimből tudom hogy az emberek milyen találékonyak tudnak lenni, ha valaki kiközösítéséről van szó.

**Amaken Yoshimitsu** Pént. Május 27 2016, 17:19

A fickó biccentett, és viszonozta a kézrázásom, amelyet határozott szorítással jutalmaztam. Végül is nem férfi a férfi, ha nem bír normálisan kezet rázni… hehe. Nos, mindenesetre a fickó nem tűnt anyámasszony katonának, és nem is az volt a célom, hogy fájdalmat okozzak neki, csak úgy jött. Persze ő is bemutatkozott, így hamarosan meg is tudhattam a nevét.

- Majd eldől, hogy aztán milyen hosszú utunk lesz. De előre szólok, hogy én speciel optimista vagyok e téren az igaz, de ha rám mászol én, kihajítalak a csukott ajtón. Hidd el, nem vagyok a te korosztályodnak való. – kacsintok rá jelezve, hogy csak viccelek – Amúgy valóban nem vagyok, már mai gyerek. Harminc évtizedet hagytam, már le, de szerintem elég jól tartom magam, és ne aggódj koma. És, hogy mennyi harcot láttam már? Hm… ez jó kérdés. De szerintem ez mindent elmond ez rólam. – emelem ki az egyik zsebemből egy aprócska könyvet – Bár való igaz, hogy eddig nem nagyon tisztogattam a könyv célpontjai közül, de azért volt harcom elég már. – integetek a BINGO könyvel csak úgy – És te? Ez lesz az első komolyabb harcod? Vagy te inkább az a könyvbújó típus vagy? – utalva az előbbi „látszólag észrevehetetlen” próbálkozására, amikor megpróbálta elrejteni azt a könyvet, bár ennek miértjét persze nem erőltetem.

**Hiromi Akio** Pént. Május 27 2016, 19:00

Optimizmussal és humorral megáldott kabin társat hozott nekem a sors. Örültem is neki, hisz kezdésnek ennél többet nem is kívánhatnék ilyen körülmények között. Mondanivalóját folyamatosan figyeltem, őszinte férfinak tűnt, legalább is szerény véleményem szerint. Bizonyára 30 év után már rájön az ember, hogy nincs túl sok értelme takargatni bármit is a világ elől. Az elővett bingo könyvre egy hunyorítást mértem, hisz életemben először láttam ilyet élőben. Fejvadászként bizonyára tud egyet s mást a shinobi világról, kicsit irigylem is. Vajon mi mindent láthatott?
Utolsó mondataira kínosan vakarni kezdtem fejem búbját.
- Nos, nem igazán vagyok az a harcos típus. De természetesen ott voltam a hágónál amikor Sunagakure elesett, azt hiszem azt nyugodt szívvel nevezhetjük komoly harcnak. Ami a könyveket illeti... - Mutatom meg nem régiben mozgásban lévő kis meséskönyvemet. - ...Mindig is olvastam és tanulmányoztam őket. Legyen az filozófia, történelem vagy egy szimpla mesekönyv. Az én véleményem szerint minden mese vagy legenda mögött van igazság, ha csak csekély is. - Itt kissé zavarba jövök, hisz észrevenném hogy teljesen leírtam magamat a tipikus könyvbújós srácnak. - Azt hiszem igen, eléggé könyvbújós vagyok. - Próbálnám menteni magam egy őszinte mosoly keretében.
- Minden érdekel ebben a világban, ez a padló, ez a hajó, az a Bingo könyv nálad... És persze az amit fejvadászként tapasztaltál. Milyenek voltak az emberek akiket levadásztál? - Kerekedne felül rajtam gyermeki kíváncsiságom. Egyszerre több infóhoz is juthatnék, hiszen nem csak az számít amit egy ember mondd, hanem az is ahogyan mondja.

Namikaze Minato Pént. Jún. 03 2016, 15:51

- Gyülekező!
Hallatszott a kiáltás valahonnan a fedélzetről.
- Mindenki aki úgy érzi, hogy nem akar az első percben kinyúvadni húzza fel a belét a fedélzetre!
A kiáltás minden kétséget kizáróan a kapitányasszony szájából érkezett. És nem tűnt túl barátságosnak.

Ahogy felértek a fedélzetre nem csak ti vagytok magatok. A teljes hajó legénysége, néhány matróz kivételével mind ott gyülekezett egy sebtében felállított asztal körül, amely előtt a kapitány ült keresztbetett lábbal, karba tett kézzel. A tengeri kutyák mindegyke vagy a térképet, vagy a kapitány alakját bámulta. A szerencsésebbek pedig a finom dekoltázsát, amelyet nem szégyenlett eltakarni. Ha mindannyian elhelyezkedtetek, akkor a kapitány előredőlt, és jobbját a térkép egy pontjára helyezte.
- Ez itt Kirigakure. Mindannyian ismeritek, nem kell részleteznem. A parancsom az, hogy titeket, egy szigetre szállítsalak, ami nem messze van ettől a helytől. - Itt Kirigakure alatt egy pontra bökött, noha a térkép ott csak vizet jelzett. – Ha ott vagytok, akkor én a lehető leggyorsabban kereket oldok onnan, és csak a jelre térek vissza összekaparni titeket. Vagy a hullátokat. A küldetés részleteiről, majd félúton kaptok tájékoztatást, az egyik Jounintól, aki velünk utazik. Amit fontos tudni. Amíg az én hajómon utaztok nincs apelláta, az van, amit mondok! Ha takarítani kell, akkor takarítotok, ha főzni kell akkor főztök! Mindenki kiveszi a részét a munkából legen az civil genin vagy perverz.
Itt valamiért jelentőségteljesen Yoshira pillantott.
- Indulunk! Oszolj bagázs, az első tisztem majd kiosztja a feladatokat.

Határidő: 06. 17

(ha akartok az időtökön belül mehettek pár kört. Ha nem akartok akkor írjatok ám, hogy jöhetek ^^ )

**Hiromi Akio** Vas. Jún. 05 2016, 15:13

Kérdésemre nem jött válasz, nem véletlen, hisz gyülekezőt fújtak a fedélzeten. Az azutáni női hangú felszólítás bebizonyította amit Yoshimitsu mondott, tényleg jobb lesz vele vigyázni. Ahogy felértünk a fedélzetre már lassacskán tömeg volt kialakulóban. A hajó legénysége is jelen volt, minden bizonnyal számukra is fontos információk repkedhetnek majd a kapitány szájából. Középen egy asztal volt kirakva, és mintha egy papír helyezkedett volna el rajta. Jobban megnézve inkább térképre hasonlított. Pár pillanat múlva már gazdagodtunk egy koordinátával ami a semmibe vezetett, egy biztató hulla jóslással és egy igazán jól irányzott "nincs apelláta az van amit mondok"-al. A genin résznél felkaptam a fejem, de ahogy elnéztem a perverzet nem nekem szánták, sokkal inkább... Hmm.
A tény hogy a tengerbe fognak dobni és a hullámat begyűjtik utána, nem tűnt valami fényes tervnek, így hát reménykedtem hogy a velünk utazó jounin majd kicsit helyre rakja a dolgokat a fejünkben. Amint szétoszlattak minket rápillantanék Yoshira ha mellettem lenne.
- Igazad volt Yoshimitsu.
Ezután elmélyednék a gondolatba, hogy nekem főznöm kell. Fejemben száz meg száz kép jelenne meg ahogy az edzett hajósok a korlátot támasztva adják ki gyomruk tartalmát miközben kiáltanak hogy "Vizet! Vizet a fenébe is!". Mint ahogy kabintársamnak is mondtam... Hosszú utunk lesz.

**Kaibutsu Hiroto** Hétf. Jún. 06 2016, 18:50

//Nem várok Dansei-re, nem szeretnék miatta lemaradni, vagy hátrányba kerülni...//

Kíváncsian várom a feladatunkat. Szerencsére hamarosan távozik az előttünk érkező, így ránk kerül a sor. Shikaku ránk néz, majd felvázolja a küldetésünket. A hölgy egy tekercset nyújt át az egyik mellettem álló shinobinak, majd kiderül hogy ő lesz a vezető. Kitori Musato... Ez rossz ómen, jobban örülnék, ha nekem kellene vezetni a többieket. Azonban még csak genin vagyok, így erre nem igazán van esélyem...
A feladatunk nagyon is egyszerű: jussunk el a kikötőbe, keressük meg a hajónkat, majd induljunk el a szövetségesünkhöz, Kumogakuréhoz. Ha azt nézzük, ez az egész egy rutinfeladat. El kell jutni A pontból B pontba. A neheze ott jön, hogy nem tudjuk mivel kell szembenéznünk. Arról nem esik szó, hogy a Gőz országában mitől kell tartani, de amikor kirigakurei egységek kerülnek szóba a Villámok országánál, ott sejthető, hogy mi történhet velünk. Tudtommal az ottaniak nagyon is jól értenek a Suiton technikákhoz. Így a vízen nagyon is veszélyben leszünk. Majd véget ér az eligazítás, így távozhatunk.
- Minden tőlem telhetőt megteszek, Danzou sama! - szólalok meg a távozás előtt, majd egy meghajlást követően én is elhagyom a termet.
Odakint utolsóként zárom a sort, nem igazán akarok közösködni a többiekkel. Szerencsére nem ismernek, hisz pár évvel idősebb vagyok náluk, így lehet még azt sem tudják, eredetileg nem vagyok konohai. Ennek ellenére nem igazán akarok baráti kapcsolatba kerülni velük. Így ha elesnek, kevésbé fog fájni a dolog. Út közben elkezdődik a bemutatkozás: elsőnek Musato kezdi. Kiderül róla, hogy chuunin, illetve hogy hasonló a stílusunk. Én is jártas vagyok a tai- és a doton jutsuban. Ráaádsul egyszer már volt közös küldetésünk, szóval láthatta mire vagyok képes. Majd amikor én jövök a bemutatkozással, én is adok némi információt magamról:
- A nevem Kaibutsu Hiroto, még csak genin vagyok, de a tudásom már fölötte jár. Értek a taijutsuhoz, van jó pár doton technikám, ráadásul néhányat a hajón is be tudok majd vetni. Mellette ismerek még katon technikákat is, szóval ha úgy van, akkor könnyedén felgyújtom az ellenség hajóját. Ha pedig partot érünk, a felderítésben is hasznomat tudjátok venni, képes vagyok patkányokat idézni. Asszem ennyit tudok mondani magamról.
A bemutatkozást követően a "főnök" átadja a térképet Dansei-nek(hátul kullogok), majd nagy sebességgel elindulunk a kikötő irányába. Musato próbál hajtani minket, amit nem igazán értek. Ez meglehetősen laza tempó, ráadásul simán le tudnám hagyni őket. Legszívesebben elgáncsolnám a srácot, de sajnos most ő a rangidős, szóval várnom kell az ilyesmivel. Egész nap csendben kutyagolok a csapattal, ha nem kérdeznek tőlem semmit, akkor nem is kezdeményezek beszélgetést.
Végül megérkezünk a kikötőbe. Szerencsére nem nehéz megtalálni a hajónkat, így hamar ott is vagyunk. A nagy rabszolgahajcsár majd kiköpi a tüdejét, annyira kimerült az úttól. Jó, nem azt mondom, hogy engem nem viselt meg, de azért ez a kis kocogás nem volt ártalmas. Hagyom, hogy a rangidős tegye a dolgát, én pedig addig félrehúzódok.
- Hihetetlen, hogy ilyen shinobit kaptunk parancsnoknak... - dünnyögöm az orrom alatt. - Alig áll a lábán egy kis kirándulás után.
A srác, aki előttünk indult, már a hajónál van. Ő is bemutatkozik, így kénytelen vagyok én is így tenni:
- Üdv, a nevem Kaibutsu Hiroto! - viszonozom a bemutatkozást, majd Musato-ra mutatok. - Jelenleg ő a fejes, őt kérdezd mindenről!
Ekkor elmosolyodok, hisz valószínűleg ő sem tud semmit. Annyi volt a dolgunk, hogy eljöjjünk ide, innen már valószínűleg a hajó kapitánya veszi át az irányítást, egészen a kikötés pillanatáig.

**Amaken Yoshimitsu** Hétf. Jún. 06 2016, 21:42

// Mina-Akio //

Elmosolyodok a férfi szavain, próbálgatta menteni a menthetőt, bár nem igazán értettem miért. Persze kérdését szívesen megválaszoltam volna, de ekkor a kapitány asszony szavai jutottak el felénk. Ejha… hangos egy nő mit ne mondjak. Végül egy biccentés jelzem a társamnak, hogy induljunk, és úgy döntöttem, azért megpróbálom fejben tartani a kérdéseit, meg a beszéd menetét, hogy ne hagyjam lógva az érdeklődését. A kapitányasszony persze nem mutatta jelét, hogy most is kellemesebb hangulatba volna, mint amikor velem „társalgott”, vagyis hozta a magáét, mire én csak a fejemet csóválom, játékosan megvonva a vállam a gúnyolódós célozgatására, majd a társam felé fordulok.
- Hiába. A harapós pipik valamiért olyan ízletesek. De remélem az „Amelyik kutya ugat, nem az harap” közmondás a vadmacskákra is jellemző. – veregetem kicsit hátba a társam, aki látszólag kissé elkalandozott – No, gyere vissza a földre cimbora. Ne aggódj, ha megleszek a feladatommal, majd kisegítlek, ha tudlak. Már, ha ezen agyaltál.

Rámosolygok, majd barátian vállba bokszolom. Elég gyakori, hogy a magam módján ajánlom fel a segítségem, és most sem volt másképp, bár lehet kissé furcsának fog nézni, de hát, na… én egy örök különc vagyok. Mindenesetre azért kíváncsi vagyok mi az a nagy feladat, amelyet kitaláltak számunkra, míg el nem érjük a célterületet. Bár lényegében nekem úgyis mindegy… nincs olyan dolog ezen a nyamvadt hajón, amihez ne konyítanék valamicskét.

// miattam haladhatunk tovább, ha Takeonak is okés //

**Hiromi Akio** Kedd Jún. 07 2016, 16:11

// Minato, Heihachi //

Yoshimitsu szavai a legőszintébb mosolyomat csalják arcomra, nem csoda, hisz régóta volt az hogy valaki ennyire közvetlen lett volna velem. Komás, vállba veregetős stílusa kétségkívül fényt vitt a kapitánynő rideg, beszabályzott hajójára.
- Nagyon hálás lennék, ha főznöm kéne azt senki se köszönné meg.
A vállboksz után elnevettem magam akarva-akaratlanul is, mintha csak rám szállt volna az az életkedv amit a fejvadász birtokol. Furcsa, egy olyan ember aki embereket öl pénzért, hogy lehet ennyire pozitív kisugárzású? Vagy csak a felszínt látnám? Bár, ha jobban belegondolok, most a fronton lehet belőlem is gyilkos lesz. Ha kell megteszem, de nem látok egy jó okot se egy másik ember életének kioltásában. Ellenkező oldalon állhatunk persze, de ennyi tényleg elég lenne ahhoz hogy két ember ellenségnek tekintse egymást? Lehet csak az én világomban furcsa ezek a dolgok. Ahogy anyám is szokta mondani, néha olyan mintha nem is a shinobi világba szántak volna engem... Remélem nincs igaza.
Gondolatmenetem után odafordulnék egy széles mosollyal kabintársamhoz és feltenném régebbi válaszra váró kérdésemet.
- Nos, mielőtt még almot csinálna belőlünk Karom kapitány... Milyenek is voltak az emberek akiket levadásztál?
Válaszát figyelemmel várnám, hiszen sok mindent elárulna. Lehet nem is olyan a fejvadászok és gyilkosok élete mint ahogyan én azt mindig is elképzeltem. Lehet tényleg csak olyan embereket kell likvidálniuk akik teljes mértékben megérdemlik, tömegmészárosok, erőszakolók, elmebetegek. Persze Akio, ezt mélyen legbelül te is tudod hogy nem így van. Ha minden ilyen egyszerűen működne akkor most nem tartanánk a frontra.

**Isha Dansei** Pént. Jún. 10 2016, 11:25

// Elnézést a hosszú várakozásért, és hogy időpontra írtam. A továbbiakban ez nem fog előfordulni. ^^ //

Aha…jó. Szóval akkor azért lettünk idevezényelve, hogy aztán át legyünk deportálva máshova. Jó mondjuk, így nekik könnyebb. De mi lesz velünk? Nem úgy volt hogy ez egy Hawaii üdülés lesz kókusszal és pálmafákkal? Hát. Nem. A teremben mindenki olyan fejet vágott, mint aki egész életében citromot nyalogatott. Komoly csend, és feszült tekintetek. Vagy fordítva. Shikaku a feladat ismertetése után (mármint mi után? Csak egy tekercset kaptunk és pá) a rangidő chuunin kezébe nyomatott egy tekercset, és utunkra is bocsájtott minket. Hajózni fogunk azt már tudjuk, és persze közben megpróbálják majd a szebbik felünket sushivá avanzsálni. Kellemes gondolatok mit ne mondjak.
A chuunin átvette a tekercset, és irányunkba fordult. Tartott egy rövid kiselőadást személyéről. Nos, ebből is látszott, hogy vagy nem volt még része csapat irányításában, vagy a szónoklásban. De sebaj. Utánam egy másik srác következett, aki Hirotoként mutatkozott be. ÉS ennél a pontnál kellett rájönnöm, hogy asszem én jövök, és egy kicsit eltörpülök emellett a kettő mellet.
- Nos… Akkor én jövök… A nevem Isha Dansei, és medikus volnék. Vagyis tanonc. Ésssss… kb ennyi. Nem igazán vagyok tapasztalt a harctéren, de a sebesüléseiteket el tudom látni. Kivéve, ha levágják a fejeteket. Azt nem.
Kicsit idegesen felnevettem. Na igen. Ennyi erővel egy legyet is küldhettek volna helyettem a csatába. Kb ugyanilyen hasznos lehetett volna.
És amikor már majdnem elhittem, hogy az ideges megaláztatottságnak vége van, akkor jött az újabb hidegzuhany. Kaptam egy térképet, mert az inkompetens főnökünk még térképet sem tud olvasni.
- Medikus vagyok nem térképész…
Dünnyögöm az orrom alatt, miközben a térképet próbálom értelmezni. Természetesen fejjel lefelé. És igen kellett egy jó fél perc, míg ez leesett. Persze addig lázasan próbáltam értelmezni a feliratot, aminek sok értelme nem volt. Aztán persze amikor rájöttem, hogy az én készülékemben van a hiba rögvest korrigáltam is a helyzetet. Így már minden értelmet nyert, már csak ki kellett bogarásznom, hol is vagyunk, és hova is kell eljutni. Ez is eltartott egy darabig, amíg én néma zsörtölődésben az új csapatfőnket átkoztam szebbnél szebb gondolatokkal.

Legalább egy vagy két… vagy nem is tudom hány óra múlva be is futottunk a kikötőbe. Szerencsére nem tévedtünk el. Legalábbis még. A Kikötőben Musato, látványosan majd megdöglött. Persze nem mondhatom, hogy én sem köptem ki majdnem a tüdőmet a „malacvágta” miatt, de azért ennyire látványosan nem szenvedek. Szimplán csak a térdeimen támaszkodva kapkodok levegő után. És akkor megláttam a harmadik tagot, is aki már egyszer ott volt a teremben aztán elment, és most megint itt van. Kellett neked előremenni teeee…
Gondoltam magamban az értelmetlenséget. És innen kellett volna azzal a hajóval… melyikkel is? Továbbindulnunk. Musato elemében volt, és máris (egy fél óra szuszogás után persze) közölte a hajó legénységével, hogy azonnal sertepertéljenek, és álljanak neki a dolgok felhalmozásának. Majd minket is pehenésre ösztökélt. És Istenem rám fért volna. De már pihentem eleget. Vagyis nem. Egy jó meleg ágy elkellett volna, de ilyen luxusról nem álmodhatok most. Helyette letelepedtem egy árnyékosabb helyre, és átnéztem a felszereléseimet, a gyógykészletemet, és rendet tettem bennük. Ha kelleni fog legalább kéznél legyenek.
Persze szememet nem veszem le a csapattársaimról. A vezető aki egy félnótás első benyomását keltette, a néma harcos, és buzgó… izé? No meg én a szerencsétlenség netovábja. Asszem jól ki fogunk jönni egymással.

**Amaken Yoshimitsu** Pént. Jún. 10 2016, 14:43

A srác örült neki, hogy felajánlottam a segítségemet, de amit mondott, attól hamarosan felnevettem.
- Jaj te… akkor szólj majd rám, ha egyszer is meg akarom kóstolni a főztödet. – csóválom a fejem – De ne aggódj, elég jól tudok főzni, ha esetleg erre kerülne sor.
Végül alig észrevehetően vizslatom a férfit egy oldalpillantással. Nem volt az a típus, aminek elsőnek tűnt. Kissé komoly, szabálytisztelő shinobinak tippelném, ahogy így átnézem, de ahogy eddig állnak a dolgok, úgy tűnik, egyre inkább az az elmélet világosodik ki, hogy Akio egy eléggé… szabad jellem. Persze ezzel nincs semmi bajom, sőt én komálom azokat, akik nem rejtik el az igazi mivoltukat, hanem megmutatják minden hibájukat. Én speciel nem titkolom, hogy elég komolytalan egy típus vagyok, és… nos… szoknyapecér. Akio végül kiszakította a merengésből, mire elgondolkozóan néztem rá.

- Nos… a levadászás kicsit dúrva szó… főleg kisebb haramiák, emberrablókat, gyilkoskat GYŰJTÖTTEM be. – hangsúlyozom - Őket élve kérték „visszaszerezni”, így egyelőre nem öltem meg senki a Bingobol, de még így is volt, már belőle elég szép kis hasznom. Úgy tervezem, előbb az alvilág felszínét kapargatom meg egy kicsit, mielőtt lejjebb ások nagyobb falatokért. Egyéb kérdés? – kérdezem, miközben kézmozdulatokkal jeleztem felé, hogy jó lenne megkeresni azt a bizonyos eligazítót.

Jiraiya Szomb. Jún. 11 2016, 20:37

// Szökőár - Imádnám ezt a csapatot, de most sajnos nem játszadozhatunk, minél előbb be kell csatlakoznunk a Fórumkalandba! //

Megérkezve a csapat úgy tűnt, hogy eléggé szét van esve. Kiváltképp a vezető... Érdekes látványt keltett és még Ők azok, akik Konohagakure no Satot képviselik... Furcsa és egyben lehangoló lehetne azoknak, akik számítanak rájuk, ám a környéken most nincs senki ilyesmi... Ebből kifolyólag a matrózok is figyelmen kívül hagyják a vezetőt, majd folytatják a dolgukat. Szemlátomást induláshoz készítik elő a hajót, amikor pedig később Musato megszólal, egy személy válik ki a csapatból. Szinte ugyanúgy néz ki, mint a többiek és a ruházata is ugyanannyira jelentéktelen.

- Indulásra készen állunk uram. Én vagyok a hajó kapitánya és azt az utasítást kaptuk, hogy amint megérkeztek induljunk. Sajnos elkéstünk az előkészületekkel, de a hajó indulásra kész. Természetesen ha máshogy rendelkeznek akkor később is indulhatunk.

Mondta a férfi, majd megvárta a választ.

Mindegy mi történik ha most ha később indulnak, az út alatt is tud pihenni a csapat... Így a kijelölt időpontban megindultak Északnak a Villám Országa irányába. Napok teltek el ezen a kis hajón, ami maga volt a pokol... Nagyjából három nap alatt a csapat túl jutott a Gőz Országának partszakaszain, ahol támadásra számítottak az Otogakureiektől, de szerencsére nem történt ilyesmi. A kis hajó alig volt észrevehető és nagyon gyorsan haladt. Újabb egy hét alatt elérték a Fagy Országának és a Villám Országának határát, ahol az események már sokkal nagyobb jelentőséggel bírtak... Tenma a hajó kapitánya felhívta a csapat figyelmét arra, hogy ez már egy ellenséges terület. Kirigakure elfoglalta a Villám Országának Déli partszakaszát, ahol most egy folyón át kell jutniuk. Ha kiszúrják őket, akkor végük van, így óvatosnak kell lenniük.

Igaza volt, ahogy megközelítették a partszakaszt és láthatóvá vált a folyó, amely az Óceánba torkollott, a távolban néhány Kirigakurei felderítőhajó tűnt fel. Szerencsére éjszaka volt és a hajón direkt egy kis világítás sem volt, de az ellenség felderítőin igen. Nagyjából Két kilométerre voltak tőlük, ha igyekeznek, nem szúrják ki őket... Ez így is lett, a csapat elérte a folyó torkolatát, majd a hajó az evezők segítségével felfelé tudott úszni rajta. Hamarosan bevetették magukat az erdőbe...

Fél órája úszhattak felfelé, amikor egy szilás területre értek. Ugyebár sodrással szemben utaztak felfelé, a víz folyása és csobogása a csendes, felhőmentes éjszakában teljesen elnyomta a hajó és az evezők hangját. Bal oldalt egy partszakasz volt, ami sűrű erdővel szegélyezett, míg jobb oldalt meredek és magas sziklafal tornyosult végig a parton. A Sziklapárkányon viszont, fény látszódott. Tenma pedig halkan szólt a csapathoz.

- Ennél tovább nem hozhatunk titeket. A megállapodás arról szólt, hogy idáig hozunk titeket. Ha tovább mentek a folyón, akkor eléritek Takumi no Satot. Semleges terület, így nem lehet tudni, hogy a háború ideje alatt jó vagy rossz szemmel tekintenek e rátok, így csak kövessétek a térképet és érjétek el Kumogakurét. Ott már biztonságban lesztek!

Mondta, majd hirtelen az egyik evezős behúzta a lapátot, majd a másik három is így tett. A kapitány megfordult, mire az első tiszt felfelé mutatott a sziklapárkányra. A fénylő levegőben (Odafent egy tábortűz tompa fénye a levegőt is megvilágította kissé) egy fekete alak látszott. Mivel hátulról volt megvilágítva és mert éjszaka volt, így nem lehetett kivenni, hogy hogyan néz ki, vagy hogy milyen ruhát hord. A legénység fülét-farkát behúzva lapított, a hajó pedig lassulni kezdett. Ha nem eveznek tovább, visszafelé kezdi el őket vinni a sodrás. Ha pedig eveznek, lehetséges hogy a mozgásra felfigyel a párkányon álló, ha még nem tette. nagyjából 15-20 méterre áll a csapat felett...

Információk

Napszak: Éjszaka

Időjárás: Tiszta, Felhőtlen, Csillagos Égbolt

Helyszín: Villám Országa - Déli Partszakasz

Eltelt idő: 11 nap

Villám Országában dúló harcokról:
- Kirigakure no Sato elfoglalta a Villám Országának Déli Partvidékét

// Ide kérem a posztot: http://narutohun.niceboard.org/t2736p25-deli-blokad
HATÁRIDŐ: 2016.06.22! Az nem baj ha pont az utolsó napra írtok ^^ Mindegy ki ír először. //

Namikaze Minato Kedd Jún. 14 2016, 15:52

A hajó kifutott, a szél csapkodta az arcokat, a friss hűsítő víz pedig igazán jól esett sokaknak. Egy ideig persze, mert miután az ember fellépett a fedélzetre, és egy éppen arra tartó hullám megtört a hajó oldalán szépen megölelgette azokat, akik túl közel merészkedtek a hajó széléhez. Az út alatt, többször lehetett hallani a kapitányasszony kellemes hangját amint parancsokat osztogatott a matrózoknak. Voltak akik kapásból felmosással kezdték a napot, mások a konyha melegében tengődtek, míg titeket leltározni, és természetesen italoztatni küldött. Vihettétek a finom Grogot a matrózoknak.
Miután ez megvolt, bevetettétek magatokat az étkezőbe ahol busásnak nem mondható adagot róttak ki nektek curryből, aminek az íze rettenetesen hasonlított a megrágott gumicsontéhoz. Ezután vissza a dologhoz, és most a mosogatást kaptátok fő szerepnek. Nem volt éppen hálás feladat, de valakinek le kellett végeznie.
A munka végeztével, megszólalt a fedélzeti harang. Úgy tűnik az eligazítás kezdetét veszi.

A teljes gárda összegyűlt a hajó fedélzetén. A kormánynál egy alak várakozott a kapitány mellett. Nem volt túlságosan feltűnő ember, simán elvegyült a többiek között. Viszont most hogy ott állt a piedesztálon minden szem rászegeződött.
- Üdvözöllek benneteket! – kezdett bele a szövegbe a férfi – Ahogyan azt már mindannyian tudjátok a kirigakueri hadsereg megszállni készül Kumogakurét, a szövetségesünket. Az ő harcuk már régóta tart, és nem állnak éppen jól. Így a Konohai konzulátus úgy döntött beszáll a háborúba, hogy véget vessen neki, Kirigakure visszaszorításával. Viszont mi nem a frontra fogunk menni. Információk szivárogtak ki egy szigeten tevékenykedő kutatócsoporttal kapcsolatban. Állítólag a fejlesztéseik segítségével képesek olyan katonákat létrehozni, akiket nem lehet megölni közönséges fegyverekkel. Ha nem a Hokagétól hallottam volna, akkor nem adnék hitelt az ilyen híreszteléseknek, de úgy tűnik, a dolognak van igazságalapja. Így tehát ennek a különítménynek a feladata, a beszivárgás, és az információszerzés! A kutatás akadályozása a kutatási anyagok ellopása, és megsemmisítése.
A táborba való belépés nem lesz veszedelemmentes így mindenkitől teljes fegyelmezettséget várok el. Nem lesz könnyű dolguk, ezt garantálom. De ha sikerül a hadművelet, akkor lehet, azonnal be tudjuk fejezni ezt az értelmetlen háborút. És most… Oszolj!
Adta ki az utasítást a Jounin. Igaz még be sem mutatkozott. De lehet jobb is.

// A következő posztot IDE kérném! Határidő: 6. 28. //

**Itanashi** Szer. Szept. 07 2016, 00:52

Hidan

Kouryonak mindig is a saját világában megismert, s használt szavakkal dobálózva, megpróbálta Itanashi tudtára adni, hogy habár a kutatások és kísérletek azt bizonyították, hogy semmiféle istenség nem létezik ezen földeken, s nincs egy nagyobb hatalom, mely uralhatná a sorsot, inkább érdektelenségére hivatkozva, kereste a számára fontosabb válaszokat a Világ nagy keresztrejtvényén. A fizikálisan vezethető és számon tartható jelenségekről, melyek habár sok kérdést vetnek fel, a vizsgálatok végén egyértelmű válaszokat kaphat.

Azonban Itanashi számára még egy jövőből érkezett shinobi sem képes meggyőző indokot adni az Istenek kitalációjáról. S ugyan a pap általában brutálisan szokta megtorolni eme kijelentéseket, Kouryo más volt. Nem hasonlította a többi emberhez, s talán érdekeltségének más iránya, kellően felkelthette a pap kíváncsiságát, s ezzel némiképp mérsékelve az Istenkáromlásért járó büntetést. A vándor rendkívül megválogatva szavait, próbált választ adni a pap minden kérdésére...

- Aikan...Nem, Ő nem lehet ott. Ismerem a lányt. Pontosabban, ismertem. S egy konohai erőd védelme nem az ő szakterülete. - Itanashi, miután visszaemlékezett az aprócska lányra, kiben a papnál is hatalmasabb erők uralkodtak, gondolatai a jelenlegi feladatra összpontosított.

- Nem igazán szoktam sok választást adni, ezt ne vegye általánosításnak, csupán nem szívlelem a határozatlanságot. - mosolyodott el a pap, majd miután létrehozta a sziklát, mely kis híján kettészakította a hajót, a sikeres technikaaktiválás után az utolsó porszemig eltüntette a lovaskocsi méretű szikladarabot az égből. Hát sikerült neki, s ezt jelenlegi senseie is alátámasztja biztató szavaival. Itanashi, bár nem látta be, jól esett, hogy egy számára idegen értékeli erejét. Pontosabban, hogy egy olyan férfival állhat szemben, ki nem féli erejét, mégis megbecsüli. Kouryo szavai tudatosították a papban a saját kitartásának és elszántságának sziklaszilárdságát egy külsős szemével figyelve, méghozzá egy olyan szájából, ki képes az időben utazni. S ez, bárhogy is nézzük, igen csak dicséretre méltó.

- Megfejtheti a Föld titkait, elemezheti a napszakokat, s mérheti a világ különböző titkait, ám én mégis hiszem, hogy egy Isten áll mögöttem, s kezeivel tol előre az élet nehéz útján. Ugyan az utamat magamnak kell bejárnom, mindig is ott lesz, hogy támogasson. Bár magának őrültségnek hangzik, én hiszek az Istenekben, hiszek a szellemvilágban. S talán, nem pont olyan, ahogy azt elképzeljük, mégis, van egy megmagyarázhatatlan erő, mely átfog és megóv minket. A kérdés csak az, hogy hiszünk e ezekben az erőkben. Mondja csak Kouryo. Ön volt már halálközeli állapotban? Mikor tudta, hogy a másodpercek töredéke alatt képes minden eddig elért kutatását és eredményét elveszíteni? Leforgott már maga előtt életének emlékképei, mielőtt lelke végleg elhagyja a testét? Vagy netalán ön szerint a lélek sem képes eltávolodni a testtől, még ha az a föld alá van temetve? Mégis mit gondol, mi történik azután, hogy meghal? Elvégre valaminek történnie kell. Nem lehet csak úgy vége mindennek. Nem azért kutatjuk saját utunkat, hogy egyszer csak félbeszakadjon. Ön szerint a túlvilág csupán a képzelet szüleménye? S ha igen, akkor mi fog történni, mikor mindenét elveszíti egyszer? - Itanashi megköszörüli torkát, majd elfordulva némiképp az egyetlentől, kivel a kapitányon kívül szóba elegyedett, méghozzá igen kellemesnek is csúfolható hangnemben.

- Én hiszem, hogy egész életünk, csupán a kezdet. A valódi ösvényünk kezdete. Hiszem, hogy az életünk alatt elért céloknak fontos szerepe van a halál után. Hogy meghatározza mindazt, ami vár ránk. Talán az örök tűzben fogunk égni, talán az Istenek közé emelkedhetünk, vagy netalán új életet kezdhetünk a Földön. Bármi is fog történni, egy biztos...van valami megmagyarázhatatlan erő, melyet nem képes egyetlen műszer vagy számítás sem megfejteni, amely halálunkkor eldönti, miként is folytathatjuk utunkat. Én hiszem, hogy engem egy Isten védelmez, s ruház fel erejével, hogy elérhessem mindazt, amit a sorsomként megírtak. Tudom, hogy nem fogok elbukni. S nem azért, mert az én erőm korlátlan lenne, hanem mert egy Isten megakadályozza bukásom mindaddig, amíg én hiszek benne. S amíg ő megóv engem, addig semmi sem lehet erősebb a hitemnél. Habár úgy tűnik, nem ért egyet nézeteimmel, mégis, azon kevesek közé tartozik, kik ezt a tényt elfogadják. Ezt pedig becsülendő. Bukásom lehetetlen, habár gyakran fenyegetnek meg ezzel, bebizonyítom önnek, s minden más embernek, aki ezen a Földön él, hogy márpedig Istenek léteznek. Meg fogom mutatni azt az erőt, amire halandó nem képes. S ezen képességekkel valóban, a történelmet, s egyben saját sorsomat is át fogom írni.

Egy napon, a kapitány kabinjában tárgyalt a pap és a hajó feje a további szolgálatokról. Sajnálatos módon Itanashi, ismervén s titkolván jövőjét, egyelőre halogatta az öreg tengerjáró ajánlatát, így felajánlott egy olyasfajta ajánlatot, mellyel a későbbiekben biztosan egymás hasznára válhatnak ismételten. Az alkuban a kapitányt a pap saját vérével jelölné meg, melyen keresztül képes lenne üzenni a szükség idején. S a kapitány ha sok mindent nem is, Itanashi vagyonosságát nem tagadhatja meg, mely egy fukar és önző ember számára tökéletes indok lehet bármilyen üzletben is. Amennyiben a kapitány elfogadja, Itanashi megadja ígéretének szánt összeget, még ha a Burakkúda kapitánya hálásan le is mondott róla. Ezt, mint említettem a Vérpecsét elfogadásakor tenné meg.

A hosszas beszélgetésekkel eltöltött étkezések, és a hajósok életéhez való alkalmazkodás ugyan napirenddé vált az utazó és a pap számára, egyszer mindennek eljön a vége.

- Megérkeztünk hát? - tekintett a korláton támaszkodva a távolba, ahol valóban, a kontinens partvidékének vonalai rajzolódtak ki a horizonton. Ugyan Itanashi kezdett hozzászokni a hajós élethez, mégis, szinte azonnali megkönnyebbüléssel töltötte el a tudat, hogy ismét szilárd talaj lehessen a talpa alatt. Ugyan ereje nem csupán a föld chakrajaból áll, hanem számos más technikából és tudásból vegyített kombinációkból, mégis, a szárazföld volt az ő legnagyobb társa egész életében. Egy közeli szigetet pillantott meg a hajótól északnyugatra, nem messze a partszakasztól. Itanashi nem várva meg a kikötést, a fedélzeten állva a vándorhoz lépett.

- Abban biztos vagyok, hogy még találkozni fogunk. Talán ismét szövetségesként, talán ellenségekként, de a mis sorsunk egyszer még, keresztezni fogja egymást. Hogy a szándék mi lesz, az maradjon az Istenek, vagy hogyha önnek jobban tetszik, a számítások dolga. S hogy mihez kezdek? Beteljesítem a sorsom, átírom azt, s felülmúlva a halált, bevégzem a nekem szánt ösvényt. Viszlát, Kouryo - hajt fejet a pap. Ritka pillanatok egyikének lehetett a vándor szemtanúja, ha valóban ismeri Itanashit, tudhatja, nem igazán hajt fejet saját vallásához tartozóin kívül, így egyfajta tisztelet és elismerés ez az ő részéről. Itanashi a kapitány felé tekint, ki ha elfogadta a pecsétet, néhány szóval int búcsúra.

- Hálás vagyok a munkájukért kapitány. A Burrakúda valóban olyan gyors, ahogyan azt megígérte. Még találkozunk, kapitány - hangjában szintén a tisztelet érződött, még ha egy egyszerű, névtelen emberről is volt szó, tartotta a szavát. S ez, igen cska ritkaszámban megy az embereknél.

Itanashi lesétálva a pallón, éri el ismét a nyugati kontinens kikötőjét, ahonnan majdnem másfél éve indult meg életének sorsdöntő utazására. Azóta életének céljai ha gyökeresen nem is, de határozottan megváltoztak, s a fontossági sorrend értékei is átalakultak. Immáron nem csupán a nemzeteket kell Jashin rettegése alatt tartania, hanem egy meggyengült népet kell ismét naggyá tennie. A Birodalom, melyről annyit bezsélt, az ő keze munkáitól kell, hogy felépüljön. neki kell elhoznia a rendet és megteremteni az új világ alapjait.

Köpenyébe burkolózva, a Meisai Gakuret alkalmazva csap le egy gyanútlanabb, s lehetőleg magányos civilre a kikötőben, majd az elkábított civillel a hátán, szemeivel a hajóról látott szigetet veszi célba. Gyors lépésekkel próbálja elérni a szigetet, méghozzá két lábán. Ahogy halad előre a tenger felszínén, úgy rajzolódik ki előtte az aprócska földdarab partszakasza, miközben érzékeit egyre inkább kiélesíti, megpróbálja bemérni a közeli térségét a földrésznek, kutatván az ismeretlen, s netalán veszélyt jelentő hullámokat. Amennyiben megbizonyosodik biztonságában, két tenyerét összecsapva kézpecsétet formál, s a talpa alatti földrészt mélyen a tengerszint alá süllyesztené. Lábai mellett ott feküdne a kábult civil, kinek nagy feladatot tartogat a pap.

Itanashi először is létrehoz egy földklónt, majd ujjába harapva megidézi maga mellé Yakurat, a kígyót. A nagy testű, sziszegő társ ugyan rég állt Itanashi szolgálatában, voltak idők, mikor ketten elválaszthatatlan társak voltak.

- Yakura. Őrizned kell engem, amíg elmém máshol fog járni. Ez rád is vonatkozik - fordította fejét a klón felé. - Most pedig...kezdjünk bele a rituáléba.

Itanashi egy tekercset helyezett a talajra, majd ráfektetve a civilt, feltépte ruházatát mellkasán. A kábult megmozdult.

- Jahsin, ki belém látsz, tudd, hogy téged szolgállak. Ugyan eme ártó lélek biztosan kiérdmeli a megtisztulást, engedd meg, hogy egyszer az életében, hadd tehessen kedvedre. S engedd, hogy egyszer utoljára, uralhassam őt, miután lelkét átadtam a számodra. Fogadd ajándékul a lelkét, Nagyuram, s ezzel segíts meg utamon. Adj nekem erőt, adj nekem hatalmat az érdemtelenek felett, s óvd lelkem a hitetlenektől. Utam még nem érhet véget. - Itanashi eközben hatalmas tenyerét a civil szájára emelte, s megakadályozta, hogy az felordíthasson, miközben a pap pengéje áthatol a mellkasának húsán, s belevésve Jashin jelét, végül a földbe szögezze őt.

Itanashi ezután meditatív állapotba kerül, s szellemét végleg átruházza a mellette fekvő testébe.

...

Sötétség. Bármerre tekintek, csak sötétséget látok. Mozdulni akarok, de nem tudok. Mintha a földhöz szögeztek volna. Kezeim lassan nyúlnak mellkasomhoz. Csupán ekkor éreztem meg kezeimmel a kilógó vasrudat. Gyenge ökleimbe lassan ismét vér és chakra, erős, sötét chakra, kezd el áramolni, melynek köszönhetően könnyedén húzom ki az eszközt. Különösmód nem érzem a fájdalmat. Lassan ülök fel a föld kemény burkolatáról. Sziszegő hangot hallok, valahol a lábaim mellől. Ugyan a sötétségtől nem látok, pontosan érzem, nem vagyok egyedül. S nem a közelben lévő kígyóra gondolok. Van itt még valaki. Vagy valakik. Hát itt van. - Kezeit összeemelve, koncentrálni kezd. Haja kifehéredik, testét pedig sötét és díszes páncél borítja be. Arcán hegek jelennek meg, ahogy teste nagy részén is.

Itanashi előbújik a befedett gödör talajából, melyen csupán néhány luk enged át a megfelelő levegőmennyiséget. Ugyan érzi, ereje nem teljes, így is kellő energiája van. Gyors tempóval halad vissza a kikötőbe, ahol bevetve magát a civilektől mentes erdőségbe, ahonnan a múltban megérkezett. A fák takarásában pedig ellenőrizve felszerelését, melyet a barlangban öltött még magára. Itanashi teljes harci felszerelésben ült le egy nagyobb szikla oldalára, majd végiggondolva a lehetőségeit, úgy dönt, megkockáztatja végigjárni az utat, amelynek a végén elbukhat. Ám ennek tudatában, mindent el kell követnie, hogy ezt megváltoztathassa. Célja egyértelműen a Tűz temploma, mely valahol a Tűz országának, Konohagakuretól távolabb eső pontján található. Ehhez a feladathoz pedig szüksége lesz támogatásra. S ha Kouryo érkezésének is egy név volt az indoka, Itanashi ujjába harapott, majd két tenyerét összecsapva, kimondta a technika nevét.

- Kuchiyose no jutsu: Kenshiro Karu!

//A szigeten alkalmazott technika neve Shouten no jutsu. Mivel játéktéren még nem volt bevetve a technika, így kérdezném, megoldható e a testbe fektetett chakra tartományának növelése a későbbiekben, ez esetben 20%ról indulna. Amennyiben nem lehetséges, akkor a pap 80%-át beleöli a testbe, mely Itanashi, egy tökéletes és valódi hasonmását jelenti. Felszerelésében, 2 kinzokuyanon kívül a teljes készlettel rendelkezik az elkövetkezendő kalandon.//

**Kenshiro Karu** Szer. Szept. 07 2016, 21:38

// Hidan, Itanashi //

Tehát a kumogakurei ANBU keresi Chizuét, ez kezd egyre furcsább lenni. Van ám itt még valami amit nem mondott el nekem és attól félek, hogy nem fogok tudni ott lenni neki, amikor a legnagyobb szüksége van rám. Az még hagyján, hogy már két napja elment, de feltehetőleg akik keresték szépen ki is pucolták a helyet. Azért egy próbát megér, hogy megnézzem a helyet ahol megszállt.
- Köszönöm szépen a megértést és a lehetőséget. - Azzal előveszek 500 ryot és az öreg előtt leszámolom az asztalon. Szerencsére még maradt abból a pénzből amit megfújtam a klántól... Egy nap talán majd vissza adom nekik. - Köszönöm szépen nem is kérek szoba szervizt.
Azzal fogom a motyómat és felmegyek a szobába. Amint benyitok az ajtón egy takaros kis szoba tárul elém, ahol semmi szokatlan nincs. Feltehetőleg már a takarító is járt itt az ANBUk után és ha ő nem is, de a kumogakureiek feltehetőleg értették a dolgukat. Előveszek egy kunait és odalépek a matrachoz. Belevágom a kést és felhasítom az oldalát mintha csak egy prédát akarnék kibelezni. Előtte persze összeszedtem az ágyneműt és elteszem magamnak. Őszintén szólva nagyon jó lesz ha egy sebet kell bekötözni vagy csapda felállításhoz is akár. A matracot kibelezve feltehetőleg nem találok semmit. Aztán gyorsan átnézem a szekrényeket is. A francba a rohadtak jó munkát végeztek. Végig nézem a szekrény ajtókat hátha egy rejtett rekesz, vagy valami nincs-e rajta. Bár nem is tudom, hogy kinek akarna üzenni a lány, de azért megnézem. Aztán a szekrények hátlapját is. Végig tapogatom a falakat is, hogy valahol nem érzek-e semmilyen rendellenességet a fában. Aztán következik a lámpa. Nem töröm össze csupán csak leszedem a lámpatestet és megnézem, de valószínűleg ott sem találok semmit. A komódot nem vágom szét de azt is tüzetesebben megvizsgálom az olvasólámpával együtt. Vicces kis prospektusra bukkanok miután végeztem a fotellal és gyorsan végig lapozom, de azért tüzetesen végig nézem a képeket. Yukigakure hmmm egyszer majd lehet ellátogatok oda, mi több Chizuét is elviszem, ha valaha az életben még megtalálom. Feltehetőleg semmit sem találok és így odalépek az ablakhoz aztán következik egy hosszú bámulás a semmibe. Rég töprengtem el azon, hogy miket voltam hajlandó feláldozni az erő utáni hajszában. Ilyenkor eszembe jut a két örök rivális akikkel jelenleg nem vagyok olyan viszonyban, hogy egymásnak essünk, de bármikor bekövetkezhet ez is. Itanashi és Mirubi mindketten kegyetlen erők birtokában vannak, én meg úgy érzem, hogy ha egyszer eljön az ideje akkor nem fogom tudni felhúzni a kesztyűt ellenük... az az idő pedig egyszer el fog jönni. Nem könyöröghetek örökké a Nibinek chakráért akár csak egy hajléktalan... Az lenne a megmaradt önbecsülésem teljes sárba taposása. Feláldoztam nemzetet, családot, szerelmet és most még magamat is és mit kaptam cserébe?
Ha valaki elmondhatja magáról, hogy teljesen egyedül van akkor az szerintem most én vagyok. Ez persze nem teljesen helyt álló gondolat de a jelen helyzetre teljesen jó. Lassan beborul kint és elkezd esni, bár eddig is lógott az eső lába, de ez most aztán tényleg megpecsételi a mai napot. Viszont az egyértelmű, hogy nem hagyhatom így itt a helyet. A fogadósnak tényleg megállna a szíve. Bár azért ez a 400 ryo egy éjszakára elég meredek, de tényleg teljesen szétszedtem a berendezést ezért egy kis pénzt itt kéne hagynom. Nem tervezem a fogadón keresztül a távozást ezért elfordítom a zárban a kulcsot és kiveszem, hogy csak a fogadós tudjon hozzáférni a pénzhez. Előkotrom a ryot és kiszámolok 2000-et majd az ajtó elé teszem, hogy jól észrevehető legyen. Ez talán fedezi a matracot meg az ágyneműt és a többi költséget.
Amint letettem a pénzt valami furcsát érzek meg. Mintha egy fekete lyuk nyílna a hátam mögött és csupán a kis aprócska engedélyre vár, hogy beszippanthasson. Mi a franc lehet ez? Érzem, hogy a Nibi is mozgolódik a rácsok mögött... Nyilván ő is érzi, hogy valami nem stimmel. Akkor éreztem utoljára ilyet amikor... meg akartak idézni. A teknősök akarnának megidézni, de hát miért? Aztán hirtelen kapcsol az agyam. Itanashi... A pappal kötött vérszerződésünk értelmében meg tudjuk idézni egymást ha a másik is engedélyezi az idézést. Hirtelen eszembe jut, hogy egyáltalán azért indultam el, hogy felkutassam a papot és törlesszek neki. Az utolsó információim szerint a tűz országa felé ment, de amikor utoljára találkoztunk akkor azt mondta, hogy elhagyja a kontinenst. Valami olyasmiről beszélt, hogy Jashin útját kell járnia. Most azonban meg akar idézni. Nyilván nem indok nélkül. Remélem nem egy másik kontinensre próbál hívni, mert akkor elég nagy slamasztikában leszek a hazajutást illetően. Viszont legalább itt az ideje, hogy törlesszek és letudjam az adósságot.
Feloldom a pecsétet és közben előveszek egy kunai kést, ki tudja milyen helyzetben találom magam. Becsukom a szemem és feloldom a zárópecsétet, majd az idézés működésbe lép...
Amint megérkezem az úti célhoz azonnal körbenézek és felmérem a terepet. Véremre szomjazó ellenfelek helyett lágy sós szellőt érzek a bőrömön és őszintén szólva ez nagyon is jól esik. Tehát valahol a tenger parton lehetek. Rég láttam a már az óceánt. Aztán ahogy körbenézek megint meglátom a papot és ajkam mosolyra görbül. Elteszem a kuanit és kitárom mindkét karom, majd közelebb lépek és kezet nyújtok a fiúnak.
- Üdvözlet ismét "itthon" Itanashi!
A partszakaszt elnézve ez még mindig a tűz országa, ismerem ezeket a partokat annak idején jártam erre az öcsémmel. Még mindig a tűz országában vagyunk... Itt azonban fúj a szél és kellemesen süt a nap.
- Téged mi szél hozott ismét erre a kontinensre? Beteljesítetted a küldetésedet odaát? - Erre a kérdésre inkább nem is akarom tudni a választ. - És miért idéztél meg? Itt az ideje a törlesztésnek?
Valami azonban furcsa a papban. A chakrája ugyan olyan félelmetes mint amikor utoljára találkoztunk és az ijesztő az, hogy Pontosan ugyan annyira mintha az eltelt időben nem fejlődött volna semmit... Itt valami nem stimmel!

// Mivel Karunál van a kis motyója is ezért minden felszerelése nála van ami az adatlapomon is fel van tüntetve. A pénzt lehúzom! //

Hidan Hétf. Okt. 03 2016, 00:47

A kikötést megelőző alkudozásban a kapitányt szinte hajthatatlannak tűnik, nem hajlandó semmilyen pecsétet elviselni magán, mondván, hogy nem azért küzdötte fel magát rangjáig, hogy megjelöljék, mint holmi rabszolgát. A rabszolgák említése azonban láthatóan ötleteket ébreszt benne és kisvártatva felajánlja Itanashinak, hogy megbélyegezheti az egyik evezős gályarabját, akit azontúl szorosan maga mellett fog tartani azontúl, ahelyett hogy leszállítaná a legmagasabb árat kínáló vevőnek, mielőtt kimúlva végkimerültségben. Erre az egy engedményre hajlandó, máskülönben a végletekig ellenáll.

Amikor a Barrakúda végre partot ér, s Itanashi ismét szilárd utcakövekre teszi csizmás lábát, egy percig sem vesztegeti idejét. A láthatatlanság ajándékát bírva szinte gyerekjátéknak bizonyul elkábítani a hitvány, kisszerű polgárt akit kiszemelt magának. Mivel egy láthatatlan testen hánykolódó, látszólag lebegő, ájult test még a sok furcsaságot megtűrő kikötőben is ritkaságszámba megy, ezért a józan ész szavára hallgatva úgy tesz a pap, mintha részeg cimboráját támogatná //ha ellenvetésed van Itanashi, nyugodtan szólj, csak nem akartam a nyakatokba varrni egy lincselést egy lebegő test miatt Very Happy

//, s úgy cipeli magával egy félreesőbb partszakaszhoz, hogy a nyílt vízen átkelve egy messziről kiszemelt szigetecskére vigye áldozatát. Miután elérték a kis földkiemelkedést, a jashinista azonnal megkezdi az előkészületeket a rituáléval egybekötött technikához, melyben egyfajta avatárt hoz létre romlott lényének esszenciájából, a szerencsétlen flótás testét úgy alakítva saját képmására, mint pontos kezű művész a nedves agyagot képzeletének szüleményeivé. Miután elevenen eltemette magát, mély transzba esik, melynek során lelke úgy cserél porhüvelyt, ahogy a közembereknél ruhát szokás. Az egyetlen gond, hogy az új test, mintha mellben egy kicsit szorítana... Azaz, szokatlan még. Itanashinak nem sok lehetősége nyílt az elmúlt időszakban újkeletű képességének finomítgatására, a Démonok Országában tanyát vert, holdvonyító eretnekek pedig aligha bizonyultak alapos gyakorlásnak. Olyan érzése van a férfinak, mintha új cipőt húzott volna, mely még nem idomult lábformájának sajátosságaihoz, s kissé esetlenül mozogna még benne. De a kényelmetlen, szorongó érzéstől - amit ennek a gyenge testnek viselése vált ki belőle - eltekintve jutsuja teljes és hatásos volt. Amikor kinyitja megszállottságtól csillogó, zöld szemeit, már egy másik fizikai valóból teszi ezt, mint azelőtt.
Valódi testét Yakura és a földklón felügyelete alatt hagyva visszatér a szárazföldre, hogy behajtson egy régi adósságot. Amikor a városszéli pagonyban kellően mélyre vágott, saját vérével szerez érvényt a szerződésnek, melyet a Kenshirok volt klánfőjével kötött. Hangos füstfelhő kíséretében megjelenik Kenshiro Karu.

A shinobi, amint elfoglalta kámforrá lett kedvese sietősen hátrahagyott lakosztályát, módszeres alapossággal kezd annak lebontásába, pont ahogy azt otthon szokás. Ha Chizune számított is arra, hogy a jinchuuriki követni fogja, s üzenetet hagyott, félő hogy a kumoigakurei elit osztag már jóval Karu előtt megtalálta. A férfi valósággal tűvé teszi a szobát, de a rusztikus bútorok megtartják titkait, ha van egyáltalán nekik. Mégiscsak lelkiismeretes ember lévén persze nem szándékozik ebben az állapotban itt hagyni a berendezést, így mielőtt okafogyott ittlétére pontot tenne, méltányos kompenzációt hagy az éjjeliszekrényen a bőbeszédű fogadós részére. További szándékaiban azonban hamar meggátolja egy beláthatatlan távolságokat átívelő, húzó erő, mely mintha csak ki akarná rántani őt a kézzelfogható valóság illékony szövetéből. A Fordított Idézés valaha megtapasztalt érzését felismerve és bizonyos tények ismeretén alapuló találgatások alapján végül úgy ítéli meg, hogy valószínűleg Itanashi az, aki régen adott ígéreteket jött vissza behajtani a kontinensre. A Kenshiro lélekben felkészül a rá esetlegesen váró lehetőségekre, majd átadja magát az őt téren s időn átrántani akaró erőnek, akaratnak. A következő pillanatban a kontinentális éghajlat üde erdőillatát már felváltja a hánykódó óceán sós kipárolgása. Egy ritkás, kissé mocsaras erdőben találja magát, vele szemben pedig számításainak megfelelően kétségtelenül maga a Lidérc áll, noha szokásos fenyegető aurája közel sem olyan kézzel fogható, mint általában.

//A pofátlan késésért 10-10 chakra a fájdalomdíjatok, Karunak pedig további 3 a közjátékért, amit addig játszottunk, amíg Itanashi végzett a tanulással. A Tűz Templomához vezető utat kijátszva tetszőleges számú körváltást csinálhattok ( egészen addig, amíg elértek a szentély kapujához), amíg nem vagyok, csak szóljatok, hogy mikortól szeretnétek kezdeni a Tűz Templomában. Következő poszt jövő hétvége felé, illetve az azt követő napokban várható a körülményektől függően, addig belátásotok szerint beszélgethettek. Mivel az Itanashi által használt technika olyan, mint egy előre létrehozott klóntechnika, ezért a mindenkori chakraszintjének maximuma állandó, nem változtatható nagy távolságokból. Tehát gondolom, hogy akkor a 80%-os test mellett döntesz, de itt is a tiéd a végső szó joga. Ha bármi egyéb kérdés, óhaj sóhaj van a kaland kezdete előtt, várom őket.//

**Itanashi** Csüt. Okt. 06 2016, 12:11

Csak a személyes, szellemi maszturbációm végett, a Nagy bővítménybe helyezhető cím:

Yogensha nyomában

II. fejezet - Újraírt elrendeltetés

...

Itanashi odébb állt a kitörő füst mellől, majd hátat fordított annak. Kezei háta mögött voltak összekulcsolva, miközben mély levegőt szívott. Nem érezte a Vértemplom friss, hegyi levegőjét, de még az erdők illatát sem. Bűzt érzett. Emberi bűzt. Ugyan időben nem volt túlságosan távol a kontinenstől, mégis némiképp már elszokott attól a közegtől, ahogy nem Istenek mérik össze képességeiket nap, mint nap, hanem az emberi gyarlóság és a pénz diktálja a szabályokat. Ez a tudat hamar elöntötte őt azzal a különleges érzettel, mit mások talán dühnek hívnak, ő maga mentális átalakulásnak. A precíz és előre gondolkodó pap, erejének egy sokkalta nyersebb és brutálisabb oldalát szokta megmutatni. Nem Jashin nevében teszi amit, hanem a túlélésért és a vérontásért. Eme különbség a két harci stílusa között pedig, igen csak komoly felkészültséget és számos megfontolandó lehetőséget igényel. Azonban Itanashi felkészült.
Miután a füst szertefoszlott, régi, és talán a hozzá legközelebb álló társa lépett közelebb és üdvözölte a papot. Itanashi megfordult.
- Az én valódi otthonom, igen távol van innen. – válaszol, majd levéve maszkját, némiképp elmosolyodik, s fejet hajt barátja előtt. – Rég láttalak, barátom. S szükségem lesz rád, Karu – Itanashi ismét a háta mögött kulcsolja össze, álarcát tartó karjait.
- Jashin-sama új feladattal bízott meg engem. Ezért érkeztem most ide. A hazámat felemésztették és darabjaira törték az Istenek. Azonban Jashin hatalma még nem ért véget. A vér Istene hamarosan, háborút fog indítani a többi Isten ellen. Fegyverkezésbe kezdtek – kezdi el bevezetni érkezésének előzményeit – Nagy háború veszi kezdetét. Nem a pénzért, hanem az Istenek akarata végett. S minden Isten összegyűjti legfélelmetesebb harcosait a végső csatához. A Vér Istene, engem választott, hogy egy zászló alá gyűjtsem ismét csatlósait, és győzelemre vezessem ebben a hadjáratban. Azonban, még nem teljes az erőm. Szükségem van valamire, egy fegyverre, amivel beteljesíthetem feladatom. – Itanashi ekkor ismét szembefordul Karuval, majd zöld szemeivel a férfira néz. – Egy fegyverre, minek nem akad párja Keleten. Talán, a Tűz országában, a Nyugati kontinens talán legerősebb államában, rálelhetek erre a fegyverre. – Itanashi tudta, mire is képes az előtte álló Kenshiroba pecsételt szörnyeteg. Harcolt már ellene, s mindezidáig, nem volt párja egy Bijuu erejének. Azonban nem ismerte még, milyen képességgel is bírhat egy ember, kiben ekkora erő lakozhat. Itanashi azért is választotta Karut, hogy megbizonyosodjon erejéről. S talán, ő lehet az a plusz, ami a pap mellett elsöprő erőt birtokolhatna a háborúban. Számtalan alkalommal vívták már saját harcukat közösen, s eddig sohasem buktak el együtt. S ahogy az idő csak telt, úgy váltak mind a ketten egyre erősebbé, s egyre híresebbé. Az elfeledett időkbe visszatekintve, a chunnin vizsgán, ahol először találkoztak, kialakult egyfajta kötelék kettejük között, mely meghatározta a sorsukat. Azért éltek, hogy egymásnak támaszt nyújtva, feltörhessenek a csillagokig. S annak ellenére, hogy eme két személy, mind céljaikban, mind elképzeléseikben, másként gondolkodtak, mindig is támogatták a másikat. Így volt ez, amikor Karu felkérte Itanashit, hogy segítsen a klánvezetőnek elfogni a világ kilenc démonának egyikét. Most pedig a pap kéri a férfi segítségét, hogy működjön együtt a pap háborújában.
- Azonban, van még más is, ami ide hozott. A Véristen, Jashin egykori, halhatatlan harcosának nyomára is bukkantam, mely egyfajta rejtélyként kísért már idők óta. A volt próféta, ki egykoron az egész kontinens egyesítette, s Jashin nevében uralta, bukása előtt nyomokat hagyott maga után, melyek utat mutatnak azon kiválasztottaknak, akik kiérdemelték a próféta felkutatását. S ezen nyomok egyike egy Tűz templomáról tett megemlítést. Tudomásom szerint a Templom valahol itt van, a Tűz országának határvidékén. Egy ekkora nemzet erejéhez azonban, az én képességeim még kevésnek bizonyulnak, ezért van most rád szükségem. Egyedül, még nem tudom megszerezni azt az erőt, amivel rálelhetnék a Prófétára, és vele bevégezhetném Jashin akaratát.
Itanashi még egyszer, utoljára végigméri a férfit, miközben, a testébe épített chakravevők segítségével, ismét érezheti azt az erőt, melyet eddigi életében csupán egyszer tapasztalhatott. S ugyan, mivel ők ketten, képesek voltak legyőzni egy ekkora erővel rendelkező démont, nem félt már, hanem elismerte annak erejét. A tiszta erő, mely a világot uralhatná. Vajon a kilenc Bijuu együttesen, mekkora erővel rendelkezhet? Számos kérdés vetődött már fel Itanashi számára a Nibiivel való találkozás után, s kérdéseinek egy részére választ is talált az elmúlt másfél éve alatt a Vértemplom archívumában, eme kérdése még nyitott marad egy jó ideig.
- Velem tartasz, barátom? – teszi fel végső kérdését, majd ha a férfi igenlően válaszol, Itanashi elindul, hogy társával együtt felkutassa a templomot.

**Kenshiro Karu** Csüt. Okt. 06 2016, 20:01

Amint odaléptem Itanashihoz, a pap üdvözölt majd beszélni kezdett. Beszélni kezdett és olyan dolgokat mondott amik igazából nagyon nem tetszettek. Régóta nem láttam őt és örültem a viszont látásnak, azonban azt, hogy utunkat vértenger fogja övezni nem nagyon akarta elfogadni személyem egy azon része már inkább dominál mostanában. Amint megéreztem a sötét chakrát azonnal éreztem, hogy a Nibi feléled és mintha ösztönösen reagált volna, ismét érzem, hogy figyel. Azonban perszelő tekintete ezúttal nem rám mered, hanem a jashinistát veszi célba. Az érzések és emlék képek csak úgy tolonganak bennem és a legrosszabb az, hogy már annyira hatással vannak rám a Nibi érzelmei, hogy azt nehezen tudom csak vissza fogni, hogy ne adjak neki hangot.
Végig hallgatom rész nem látott bajtársamat, majd mély csendbe burkolózok és miközben elindulunk a tűz országának határa felé úgy döntök, hogy belemegyek a játékba.
- Természetesen segíteni fogok neked megszerezni a fegyvert amire vágysz... Azonban egy dolgot szeretnék leszögezni még az elején barátom. A felesleges vérontást én szerintem el fogom kerülni ebben a küldetésben. Értem ezt arra, hogy Jashin kegyeiért én nem fogok senkit sem megfeszíteni vagy akár vért ontani. Ne értsd félre nem megcsúfolni akarom a vallásod, pusztán csak jelezni, hogy én nem tartom magam Jashin katonájának és a szent küldetésed részese is azért vagyok mert első sorban barátok vagyunk másod sorban pedig tartozom neked, amiről nem feledkeztem. - Közben akaratlanul is a pecsét felé nyúlok, de csak egy század másodpercre, aztán ismét a papra figyelek.
- Tehát mi lenne ez a fegyver? Egy tárgy, vagy esetleg egy személy? Kíváncsi vagyok, hogy vajon mi lehet olyan nagy értékű, hogy azt a keleti kontinensen nem találod meg és vissza kell érte jönnöd ide. - Itt tartok egy lélegzetvételnyi szünetet és hagyom, hogy a fiú beszéljen ha van valami információja.
- Nos gondolom, hogy ha tárgy akkor valamelyik nagy nemzetnél kell lennie. Ha viszont személy akkor feltehetően egy kekkei genkai, esetleg az első Jashinista rendelkezett valamilyen különleges képességgel? Pusztán csak találgatok... Gondolj csak bele, mi lehet annyira ritka máshol, de itt nálunk sok van belőle. Nyilván ez talán annak is köszönhető, hogy talán a keleti kontinens kevésbé lakott terület, vagy csak kevesebb chakra használó születik.
A gondolatmenet végén nekiindultunk Itával és pár fokozattal feljebb kapcsoltunk. Remélem nem kell belőle harapófogóval kirángatni, hogy milyen volt a tenger másik oldalán, megtalálta-e egyáltalán amit keresett, de nem kérdezősködök sokat, inkább hagyom, hogy magától mondja el vagy ne, ez rajta áll. Azonban van egy olyan érzésem, hogy a küldetésről nem mond el nekem mindent. Vagy az is lehet a másik opció, hogy ő sem tudja pontosan, hogy mit is keresünk, így viszont elég nehéz lesz a dolgunk. Arra azonban számítok, hogy ha mi összeállunk akkor háború ide vagy oda előbb utóbb felhívjuk magunkra a figyelmet és ezt vajon miért épp a tűz országában...
- Ugye tudod, hogy ha nagyon véresen fogod ezt intézni azzal mindkettőnket bajba kevered? Főleg engem, mert amíg te vissza tervezel menni, legalábbis legutóbb úgy mentél el, hogy már csak látogatóba jössz talán ide vissza, addig én itt élek vagyis hát próbálok élni. Gyakorlatilag mozgásban vagyok azóta amióta utoljára találkoztunk. Már nem én vezetem a klánt és bár a jó viszony megmaradt nem találkoztam velük legalább azóta amióta veled sem.
Rajtad a sor Ita mesélj egy kicsit ne kellejen noszogatni...
Eközben a Nibi is mozgásba lendül és érzem amint lángjai a rácsnak feszülnek amint a Jashinista megszólal. Iszonyatosan gyűlöli őt egyfelől azért mert segített nekem elkapni, másfelől pedig a sötét chakra miatt, na ennek még a végére járok...

**Itanashi** Pént. Okt. 07 2016, 14:39

A pap szavai némiképp sokként érhették szökött társát, ugyanis a tőle megszokott nyers és őszinteség most talán még félelmetesebbé növekedhetett meg benne, az önbizalma immáron talán nem ismert határokat, s ez szavainak kiejtésében is érezhető volt. Karu belátta s némiképp ellenezte mindazt, amire Itanashi készül. Azonban kérdései jogosnak bizonyultak. Azonban amíg a pap maga sem tudja pontosan, mire is kell készülnie, addig csupán az általa ismert morzsák csupán azon részeit osztja meg vele, melyet fontosnak vél a küldetés szempontjából.
- Jashin akarata csakis rám tartozik, Karu. Nem arra kérlek, hogy helyettem, vagy netalán az Ő nevében onts vért. Arra kérlek, hogy amíg én magam bevégzem e földön szent küldetésem, melyet csak is én végezhetek be, addig segítsd meg utam a támogatásoddal, ahogy én tettem annak idején. Ez az én háborúm, így csak én vívhatom meg. Nem vagy Jashin-sama kiválasztottja, így természetes, hogy ez a része csakis rám vonatkozik. - megköszörülte torkát, majd ismét beszédre nyitotta száját.
- A Tűz temploma egyike azon helyeknek, melyek elvezethetnek a volt Prófétához. Ha vissza tudnám őt hozni az élők sorába, legyőzhetetlen sereggel vehetném vissza Jashin-sama jogos tulajdonát. Azt nem tudom pontosan még, hogy mit fogunk találni a templomban, azonban azt igen, hogy hová visz tovább utunk. - Itanashi itt egy kis időre elnémult, talán túlságosan is sokat mondott? Vagy talán ismét felerősödött benne a bukás lehetősége? Zavart állapota ugyan nem rajzolódott ki arcára, belül mégis, dühöngni kezdett. A pap felkészült lelkiekben, hogy az áhított célja érdekében, ha kell, a fél világot átutazva is, de rá fog lelni Yogensha testére és lelkére. Megmutatja a Vándornak, s minden olyannak, ki az ő sorsát figyeli épp, hogy Itanashi valóban képes megváltoztatni saját sorsát. Képes újjáírni a földi elrendeltetését, s ezzel alakítani saját végzetét. Ő egy Isten kiválasztottja. Nem a földi lét szabályai vonatkoznak rá, hanem egy isten vezette ösvény, mely erősebbé teszi őt minden halandónál.
- Tudod, hogy másképp nem fog menni. De, ha eljutunk oda, hogy harcolnunk kell, akkor nem engedhetjük meg azt, hogy kitudódjon a közeli őrségeknek. Nem hagyhatunk egyetlen szemtanút sem, amíg nem érünk a templomba. - hideg hangja jégcsapként szúródhat társának lelkébe, rideg és haragos jelleme teljesen beindította a testében keringő, sötét chakrat. Tudta, mely nemzet földjére léptek, s mivel mind a ketten rendelkeznek egyfajta, egyediséggel, nem lehet nehéz kiszúrni őket egy komolyabb szenzor osztagnak. Habár ha jól hallotta a Barakkúdán mesélteket, a háború jelenleg innen keletre, a Villámok országába torlódott, s mindenki nagy erőkkel próbálja védeni saját , végső vonalait.
- Szóval nem lelted még mindig meg célod. Járod a világot, keresvén az értelmét életednek. Karu, téged nagyobb dolgokra hivatott a sors, mint ahogy azt most gondolod. Az élet elvett tőled mindent, ahogy tőlem is annak idején. Azonban nekem ott van egy Isten, aki betöltötte ezt az űrt. Én magam fogadtam el a segítségét, s kértem fel mentoromnak. S ennek köszönhetően hamarosan, Istenekhez méltó erőre tehetek szert. Ez az erő ott van benned is. Érzem, ahogy dühöng benned a chakrad. Érzem, ahogy ki akar szakadni belőled, hogy megbosszulja azt, amit tettem. Érzem, hogy gyűlöl. Pedig, eme csodás lénynek ereje egy sokkalta tisztább, másfajta erő, mint amit az emberek bemocskoltak. Erős, dühöngő, mégis...irányítható erő. Nagy lehetőséget kaptál az istenektől, barátom. Csak úgy tűnik, nem mered használni. Fogalmad sincs arról, mire is lehet képes, ha szabadjára engeded, s a saját akaratoddal irányítod ennek a csodálatos lénynek az erejét. Miért nyomod el a dühödet magadban, karu? Miért nem engeded szabadjára a haragodat?

**Kenshiro Karu** Szomb. Okt. 08 2016, 15:23

Nagy kő esett le a szívemről, amikor Ita közölte, hogy a sorsa csak az övé senkinek nem kell osztoznia Jashin által kijelölt útján. De aztán ahogy folytatja monológját kezdem úgy érezni, hogy valóban mi ketten nagyon sok mindenben különbözünk és az évek múlásával ez a szakadék egyre csak mélyebb lesz. Bár van abban logika amit a pap mond, de én nem fogok akkor sem értelmetlenül gyilkolni. Egyrészt azért mert már nem vagyok olyan ember és bár tudom, hogy legbelül valószínűleg sosem fogok megváltozni és a romlott részemet nem tudom levedleni, de el tudom nyomni magamban. Talán még elnyomásra sincs szükség talán már egyszerűen megváltoztam és más ember vagyok. Amióta nem csak egyedül lakom ezt a testet az életem fenekestül felfordult. Mind ez azonban nem jelent rosszat és amikor a fiú belekezd hosszabb monológjába érzem, hogy most már tényleg vékony jégen vagyunk. Amikor a célról beszél bevillan valami... Egy emlék, egy pillanat, egy érzés. A zöld szempár amely eddig végig kísért utamon és most a saját badarságaim miatt ismét külön utakat járunk én pedig nagyon féltem őt. Arra már rég rájöttem, hogy normális életet nem élhetek, de vannak olyan dolgok amiket sosem fogok feladni, az egyik ilyen a szerelem, tehát ha azt vesszük célom az van. A megvalósítástól állok egy kicsit messze.
Aztán áttereli a szót a Nibire... Megállok egy pillanatra az egyik faágon, majd körbe kémlelek aztán mélyen a pap zöld szemébe nézek. Amit most készülök megosztani vele, azt gyakorlatilag senki nem tudja...
- Tudod az a helyzet, hogy pontosan tisztában vagyok az erőmmel azzal is, hogy milyen ereje van, ha magam kontrolálom és azzal is, hogy milyen szörnyen pusztító tud lenni nem én vagyok a kormánynál. Azért elég sok minden történt velem amióta nem találkozunk. Hidd el nem szeretném elveszteni az önuralmamat amikor a közelben vagy és te sem szeretnéd. Amikor a Nibivel harcoltunk, valamiért az erejének csupán egy parányi szikráját mutatta meg. Barátom hidd el ha akart volna agyon zúz minket. Több mint egy éve élek együtt vele és hallom a fejemben minden gondolatát. Olyan szinten vagyok össze kötve vele, mint te az isteneddel, csupán úgy képzeld el, hogy úgy tudok vele kommunikálni ahogy most veled. Nem tudom elmondani neked, hogy ez milyen érzés. Vannak pillanatok amikor a valóságban egy másodperc telik el de én tudat alatt mintha egy napot harcoltam volna vele. Máskor a legnagyobb szövetségesem a csatában és megmenti az életemet. A chakrájáról ne is beszéljünk. Higyj nekem Ita sokkal erősebb mint amennyit megmutatott nekünk és még én is csak az erejének egy kis részét kezdem megérteni. Más részről pedig annyira nem mondanám céltalannak magam, csak egyszerűen mozgásban kell maradnom. Azonban ehez van egy segítségem, amiről majd mesélek ha eljött az ideje, de most haladjunk tovább szerintem.
Azzal ismét elindulok ha a papnak már nincs több kérdése. Bár tudtam, hogy a Nibis dolog témában lesz de reméltem, hogy most nem kell többet mesélnem róla és ennyivel talán sikerül meggyőznöm, hogy ha szabadjára engedem a bestia erejét akkor inkább vagyok közveszélyes mint hasznos. Bár kétlem, hogy Itanashit ilyen évekkel meg lehet győzni, de akkor is meg kell próbálnom mindkettőnk érdekében.
- És veled mi történt barátom? Megtaláltad amit kerestél? Megtaláltad Jashin útját amit kijelölt számodra?

**Itanashi** Szer. Okt. 12 2016, 00:07

- Sokkalta nagyobb az ereje, mint amit megmutatott - mosolyodott el egy pillanatra a pap, majd Karu felé tekintett álarcának szemvájatain keresztül. Zöld szemei szinte beleégtek a férfi lelkébe. Mintha nem is őt figyelné éppenséggel, hanem a benne lakozó szörnyet. - Ezzel én magam is tisztában vagyok. Egy démon ereje csörgedezik most benned, kiben egykoron a család és a haza iránti szeretettől áztatott vér folyt. Az Istenek alkották zen teremtményeket, így erejük, ha nem is ér fel velük, mégis megközelíti annak szintjét. S ha egy efféle erőt kell a felszínre hozni, ott talán már nem kérdéses a következménye. Azonban, ahova most készülünk...talán el fog kelleni egy efféle erő. A benned lakozó démon, a bennem fortyogó Isteni erővel párosulva azonban, nem akadályozhatja meg senki, hogy bevégezhessem utamat. Elvégre azért jöttem. Távol innen, egy másik világban az Istenek háborút hirdettek. Érdekeik teljességgel elkülönülnek a nyugati világ elkorcsosult nézeteivel, s ezáltal, a valódi istenek hatalma látszik érvényesülni. Jashin pedig olyan utat jelölt ki a számomra, melynek teljesítésével elérhetem akár az Ő hatalmukat is. Ebben a háborúban valódi értékekért dúlnak a harcok. Nem a pénz, még csak nem is a technológiai irányzatok szították ezen harcokat, hanem egy sokkalta magasabb és, az egyszerű halandók számára érthetetlen indokok vezettek el ehhez. A világ teremtői és formázói úgy érezték, ideje ismét összemérni saját erejüket, ehhez pedig számos harcost választottak ki, akik megvívhatják az Ő zászlajuk alatt a saját harcukat, eldöntve ezzel azt, hogy melyikük kultusza a legerősebb.
Itanashi szavai sokkalta másképp hatottak, mint másfél évvel ezelőtt. Habár a pap nyers brutalitásáról vált híressé, mindig is megfontolt, s előrelátó lépésekkel haladt előre saját ösvényén. Határozottabb és talán a lehetetlenséggel egyenlően, képes volt még magasabb szintekre emelni önbizalmát, mely igen csak domináns erényei közé tartozott. A vallási nézetei úgy tűnt, véglegesen elvakították a buzgó papot, s a vele történtek pedig, némiképp, még inkább felnevelték őt.
- Ugyan a háború még nem kezdődött, mégis százak estek már el a háború előszelében. S még ezrek fognak meghalni az Isteni akarat nevében. Oly más, oly tiszta a másik kontinens, a valódi hazám légköre. Nem csupán az emberi hagyományok, hanem a hozzáállásuk is merőben eltér az ittlévőktől. Ugyan Isteneik nem mindig egyeztethető Jashin elvárásaival, mégis, tisztelik és csodálják a természetet és a világot. Nem mocskolják be kezüket a világ megfertőzésével.
Itanashi ezután némán ugrált a fák ágain, érzékeinek száz százalékát a környezetébe koncentrálva, megpróbálta kiszúrni a legkisebb rezonálásokat is, melyeket a chakravevő rudak generáltak. Léptei óvatosan és halkan, mégis gyorsan és célirányos mozgást tükröztek. A pap rendíthetetlenül haladt előre, oldalán társával, Karuval. Ugyan a Tűz országa azon nemzetek közé tartozott, melyet a pap legszívesebben a lehető legtávolabb került volna el, mégis, Jashin akaratából kénytelen volt belépni a területükre, hogy felkutathassa Yogensha testét. Szerencsére eddigi útjuk alatt nem akadtak nagyobb feltartóztatásba, az elhúzódó, s jelenleg keleten folyó harcok, szerencséjükre, nagy erők mozgósításával működhetett, így kevésbé tudtak koncentrálni a, még ha saját hazájukról is van szó, nagyobb csapatokat a fronttól távol. Az időzítés, szinte tökéletes volt. A pap azonban nem volt még nyugodt. Tudta, jól mi vár rá, ha eléri azt, amiért jött. Márpedig, el fogja érni. Akkor pedig képes lehet megváltoztatni saját sorsát, s ezzel talán egy újabb lépcsőfokára léphet az Istenekhez vezető úton. Közelebb kerülhet legfőbb Istenhez, Jashin-samahoz.
- Ahogy mondtam, szükség lesz az erődre, mert ahova most tartunk, az lehet, hogy az utolsó, közös küldetésünk helyszínéül fog szolgálni. Utam során volt szerencsém egy igen csak különleges...vándorhoz. Ez a vándor számos helyet megjárt már, s látott elbukni és felemelkedni megannyi személyt és birodalmat. Egy bölcs és tapasztalt férfi, ki, mondhatni, elrendelte a találkozásunkat. Részben ezért is vagy itt. Veszélyben vagy, Karu. Elmondta, mire is képes ez az erő. Képes világokat elpusztítani is az erő, mely a Bijuuktól származik. S az erőtől való félelem miatt, az emberek önző célokból fognak rád támadni. Ugyan az én fejem után is egy egész világ kutat, a te erőd olyan, melyre más is szert tehet. Ugyanúgy, ahogy te is megszerezted. Ugyan a démon, részben hozzád kötődik, mi lenne, ha megszakadna ez a kötelék? Egy Istentől engem nem tudnak elszakítani, azonban a te erődet elvehetik. S meg is fogják tenni. Azért is vagyok itt, hogy megakadályozzam, hogy az erőt, mely a világ kilenc legnagyobb démonainak egyikéhez tartozik, az emberek még inkább bemocskolják. Azonban, mint mondtam, egyedül kevés vagyok. Ha nem vagy képes saját, emberi korlátaidat átlépve, kiengedni ezt az erőt, meg fogsz halni!
A pap szavai sokkalta inkább hangozhattak fenyegetésként, mintsem tanácsként, ám Karu tudhatta, Itanashi sohasem hazudik. Miért tenné? Mindketten tudják, hogy a pap maga sem örülne, ha ismét a Bijuuval kellene megmérkőznie, annak ellenére, hogy a pap rengeteget fejlődött a legutóbbi találkozásuk óta. Mégis, próbálta felkészíteni magát és társát mindarra, ami rájuk vár. Már pedig nem jártak messze céljuktól. A sűrű erdőben ugrálva, némi pihenőt közbeiktatva, végül elérték a kontinens belsőbb területeit, s a Tűz országának nyugati területein, lassan megközelítették első célállomásukat. Csupán néhány falut láttak az út alatt, ezek leginkább mezőgazdasági települések voltak, mintsem militarista erődítmények. A pap mégsem érezte szükségét ezen falvak meglátogatásának. Ha hírük megy a városba, akkor útjuk hamarabb véget érhet, mint ahogy azt a vándor megjósolta.
Itanashi hirtelen megállt, miután a fák takarásán túl egy nagyobb pusztaságot vélt felfedezni, melynek területének közepén, magas fallal körbevett létesítményre leltek. Ha közelebbről szemügyre veszik, a Tűz országának felségjelzéseit láthatja az épületeken, illetve a zászlókon, nem pedig Konohagakure jelöléseit. Különösen nyugodt és tiszta légkörbe léptek, mely az előttük álló szentélyből áradhat.
- Itt vagyunk hát, a Tűz temploma előtt.

Ajánlott tartalom