Az akadémia mögötti kis erdőség

Ginoo röviden válaszolt. Ezt ő is érezte és egy olyan érzése támadt, hogy valamit kifelejtett. De a sensei a reakciójával hamar elhessegette ezt a gyanút. A dicséret jól esik Ginoo-nak bár van egy olyan érzése, hogy Nabeto később erre is tesz majd egy megjegyzést. A sensei kicsit jobban kifejti azt amit Ginoo mondott. Sok újdonságot nem hall de, azért figyel. A sensei pillantását nem tudja hova tenni. Mikor a sensei könnyedén fellépdel a fára akkor Ginoo ámulattal nézi. A magyarázatnál nagyon figyel és teljesen megjegyzi. Elsőre könnyűnek látszik. Mármint nem tűnik nehezebbnek mint a bábmozgatás. Ginoo egy kicsit messzebbi fát választ azért ki. Nem szeretné, hogy ha nem sikerül azt mindenki lássa. Fölidézi a fejében a Iruka sensei tanácsát. "Ha nem a megfelelő mennyiségű chakrát használjátok akkor nem juttok fel a fa tetejére." Ginoo levette a hátáról majmot és  fához támasztotta. Ha leesik akkor nem majomra essen már. A bábnak nem esne baja inkább Ginoo-nak. Ginoo a bal lábát odatette a fához és elkezdett minél több chakrát áramoltatni a lábába. Ez után megpróbált chakrafonalakat létrehozni és azzal ott tartani magát a fánál. Mikor úgy érezte, hogy biztosan áll akkor fel akarta emelni a másik lábát is mire hátraesett és beverte a fejét. Megdörzsölte és gyorsan szétnézett látta-e valaki. Úgy látszik mindenki más is a feladattal van elfoglalva. A többieket elnézve Ginoo még egész jól közelítette meg a dolgot. Vannak akik egyszerűen csak fel akarnak szaladni a fára és az egyikük körülölelte a fa törzsét és úgy mászik. Ginoo még egyszer átgondolta a dolgot. Abban biztos, hogy chakrafonalakat kell létrehoznia. Megpróbálta hát még egyszer csak nagyobb lendülettel. Ismét sikertelenség. Megpróbálta még párszor egyre több chakra felhasználásával. Egyszer sem sikerült. Itt már elgondolkozott kicsit jobban.
~Mi lehet a gond? Hiába vezetek több chakrát a lábamba semmi hasznát nem látom. Ez azt jelenti nem a chakrával van gond. Ha nem a chakra mennyiségével van a gond akkor valami mással van baj. Hozzá is tapadok a fához de, nem elég erősen. És akkor a felületet kell növelnem. Nem chakrafonál kell hanem a talpamba kell a chakrát vezetni.~
Megpróbálja így és ismét beveri a fejét. Sóhajt egyet és megpróbálja még egyszer még több chakrával.

Iruka-sensei rettenthetetlen tekintettel vizslatja az osztályt, amint a gyerekek gyakorolnak. Pontosabban mondva potyognak a fákról. Bár kitartásuk figyelemre méltó, ez a művelet lehetséges, hogy meghaladja képességeiket, sőt az eredmények láttán nagyon is valószínű ez a tézis. Mindenesetre a sensei nem morcosodik el, hanem mosolyogva figyel tovább. Úgy tűnik Ő már ennyivel is meg van elégedve. Yukizaki mintha Nabeto hangját hallaná, amint "strébernek" állítja be az ifjú bábmestert egy lány előtt, ha az ifjú odapillant, akkor láthatja, hogy tényleg így van. Ekkor Iruka tekintete is oda siklik és a két beszélgető hirtelen újból gyakorolni kezd. Mesés, nemdebár?

Mindenesetre Ifjú hősünk, Ginoo Yukizaki is rettenthetetlenül gyakorol. Előre megfontoltan és okosan úgy döntött, hogy bábját, Majmot, leteszi egy biztonságosabb helyre, már csak a saját testi épségének megóvása érdekében is.
A nap Végére Yukizakinak sikerül a nagy áttörés és felfut a fára. Rajta kivül még két leányzónak is összejött. Nabeto dühösen tekint ifjú hősünkre, tekintete szikrákat szór. Iruka hazaküldi az osztályt. Yukizaki is elindul, ám hamarosan Nabeto jelenik meg egy fa mögül és ujját vádlón a fiatal bábmesterre írányítja:
- Csaltál Yukizaki, ismerd el: csaltál!
Kissé érthetetlen ez a kirohanás, talán azért van, mert Nabeto kétségbe van esve, esetleg csak mérhetetlenül írigy.

// Mivel új vagy az oldalon, ezért ezt most - de csak most - elfogadom - tehát írd fel az adatlapodra, hogy képes vagy chakrával fára sétálni. Illetve az lenne a kérdésem, hogy mik volnának az igényeid. Riku mondta, hogy fejlődni akarsz, de csak ennyi? Úgy értem abszolút álljunk rá a tanulásokra? Vagy beficcenhet egy-két kisebb kaland? //

Ginoo hallja Nabeto rosszindulatú megjegyzését róla de, oda sem figyel. Egyrészt mert nem érdekli hisz főként a feladattal van elfoglalva másrészt pedig mert Nabeto az osztályban a legjobb az elméletekből. Nagyon jó agya van Nabeto-nak Ginoo ezt elkönyvelte már magában. Nabeto sokat tud Konoha növényvilágáról és azoknak a növényeknek a felhasználásáról és mit az órán hall azt is mint a szivacs szívja magába. Ez a tudása ment a chakrakontroll és a taijutsu rovására. Egy kis idő múlva maguktól is abbahagyják a beszédet. Ginoo munkáját pedig siker koronázza. Várhatóan ez a siker egyáltalán nem tetszik Nabeto-nak de, Ginoo nem foglalkozik vele. Felveszi a hátára Majmot és a sensei engedélyével elindul haza. Bár sajnos túl messzire megint nem jut. Nabeto terem előtte. Ginoo nem nagyon érti ezt a viselkedést de, mint mindig most se veszi magára. Nem áll meg hanem egyenesen elsétál mellette ha tud. Közben csak két szót szól.
-Nem csaltam.

Ahogy Ginoo elsétál a vörös hajú osztálytársa mellett az talán egy kicsit túl kíméletlenre sikerült de, Ginoo ezt nem jelzi az arcán. Máskor is így szokott ez történni de, most más volt. Nebeto dühe és az a zavaró csend ami miatt más volt most ez. Ginoo szinte látja magában előre, hogy Nabeto ráveti magát de, téved. Nabeto elszalad. Ginoo szívesen megfordulna utána de, inkább nem teszi. Ő sem érti miért. Viszont ahogy továbbhaladna egy ismerős lány hangjára lesz figyelmes. Megáll és megfordulva felismeri Yuuno-t. A lány odaérve először megdicséri Ginoo-t aki erre halványan elmosolyodik, majd elmondja mit tett vele Nabeto. Ginoo komolyan elgondolkozik. Ő sem nagyon érti Nabeto mostani viselkedését. Pedig általában egyáltalán nem ilyen szokott lenni. Viszont nem tud nagyon elmerülni a gondolataiban hisz Yunoo hirtelen félbeszakítja a mondatát és ledermed. Ginoo ezen először meglepődik de, aztán rájön az okra. Mivel mindig is jó megfigyelő volt ezért az első döbbenet után most is hamar felméri a helyzetet.
a) Ha lát fát a közelükben akkor Yuuno-nak halkan megjegyzi, hogy háromra menjenek fel egy fára. Úgy emlékezett a lánynak órán sikerült. Ezek után elszámol háromig és háromra a Fürge Test technikával megközelíti a fát és megpróbál felszaladni rá. Ha fent van akkor az övtáskájából előkeresi a drótját és próbál biztos módon felerősíteni magát. Hisz ez kevésbé chakraigényes mint a jelenlegi módszer.
b) Ha nem lát fát akkor óvatosan belenyúl az övtáskájába és egy gyors mozdulattal a földre dobja. Ezek után megragadja Yuuno karját és a Fürge Test technikával menekülőre fogják.

Mindkét esetben Ginoo-nak megjelenik egy kósza gondolata, hogy ha ott lenne Nabeto akkor ő biztos tudná mi egy farkas gyengéje.

Ginoo jól átgondolta a dolgot és igaz nehezen de, meg is valósította. Egy gyors szusszanás után éppen azon kezdett el gondolkozni, hogy mos miként tovább de, a farkas furcsa kaffogó hangokat kezdett el hallatni. Ginoo ettől kicsit ideges lett. Egy kaffogó farkas veszélyesebb lehet mint egy sima. De ekkor füstként robbant fel az állat. Ginoo ettől pedig teljesen összezavarodott. Csak akkor értette meg a helyzetet mikor meglátta Nabeto-t a füstben nevetni. Hát igen az efféle ostobaságai miatt nem viselik sokan el Nabeto-t az osztályban. Ginoo szép óvatos mozdulatokkal eloldozza a drótot ha nem sikerült akkor elvágja. Majd pedig  óvatosan szép lassan lesétál a fáról és elsétál az éppen leszidott Nabeto mellett. A gondos megfigyelő számára egyedül a falfehér arc és a remegő térdek lehetnek változás Ginoo-n. Hát igen csak így utoljára értette meg, hogy mégis mi történt vele.

Aburame és Ransui-san szerencsével jártak, sikerült a keresett macska farkára bukkanniuk. Tervük is volt, mi szerint csapdát akarnak állítani, azonban szembe találták magukat a problémával, ami szerint, hogyan állítsanak csapdát egy macskának, ami még ha nem is shinobi nemzetségből származik, gyorsabb, mint egy ember. Talán még egy geninnél is gyorsabb. Ahogyan megfigyelő pontra kerültek és szövögették terveiket, a cica, úgy tűnt, hogy behúzta a farkát és a bokor mozogni kezdett. Hangos pukkanás és füstpamacs kíséretében váltott alakot és következő pillanatban egy náluk pár évvel idősebbnek tűnő lány ült a bokornál. Úgy tűnik, hogy nem vette észre a rá leső genineket és miközben fogta a hasát, jókat kacagott. Mindkét geninben felmerült az a gyanú, hogy itt bizony valami csúnya átverés van a dologban. A kislány meg volt győződve róla, hogy macskát keres, te nem lehet ludas. Az előttük kacagó lány, azonban határozottan nem macska. Az viszont biztos, hogy shinobi és valahogyan vagy ellopta a macska kinézetét, vagy ő maga a keresett jószág. A bokor, ahol rejtőztek, kellő takarást nyújtott nekik, hogy a lány ne vegye őket észre. A két lánynak, most el kell döntenie, hogy mit tesznek. Felfedhetik magukat és szóra bírják a lányt, hogy mi ez az egész vagy tovább rejtőzködve kitalálnak valami tervet. A csapdaállítás, már határozottan működésképtelen. Valami mást kell kitalálni, ami megoldja a problémájukat. Egy dolog biztos, ha most jól döntenek, lehet, hogy pillanatok alatt megtudják oldani a rájuk bízott feladatot és mehetnek is vissza a kislányhoz a cicával, illetve a cicának hitt shinobival. Apropó, így már értelmet nyertek a kislány szavai, mi szerint: shinobinak képzeli magát. 

/ Választhattok két lehetőség közül: Az egyik az, hogy felfeditek magatokat, ekkor a lány hajlandó beszédbe elegyedni veletek. A másik lehetőség az, hogy tovább vártok, ekkor azonban egy kis idő múlva elindul a lány a mostani helyzetétől az erdő mélye felé. Melyik lehetőséget választjátok, az csak rajtatok áll. /

A terv nagyon egyszerű volt: elkapjuk a macskát. A kivitelezéssel már gondok akadtak, ugyanis annak ellenére, hogy mégiscsak egy állatkáról volt szó, a szóban forgó jószág négy lába, és elképzelt reflexei sokkal macerásabbá tették az elkapásról szóló terveket. Nem lehetett csak úgy kirombolni a bokorból, és farkon csípni a cirmost, mert egyrészt nem örült volna neki, másrészt meg, amilyen kecsesen tudom magam átkaszabolni több bokor között, ez már akkor feltűnne neki, mielőtt elindulnék, úgyhogy hamar kereket oldana. Maradt a csapdaállítás, habár ebben nem igazán neveztem volna magam tapasztaltnak; az én általam kitalált "csapda" nem lett volna több, mint egy hosszú, bolyhos végű növény meglengetése, miközben számmal cuppogok, és akkor talán a cicának megtetszik annyira a játékom, hogy el akarja majd orozni tőlem. Chounak egy kicsit több sütnivalója volt, ő inkább a bogarait akarta felhasználni, hogy azok körbevonják valahogy, és mozgásképtelenné teszik célpontunkat. Én elnyomtam magamban az ismét feltörő rosszullétet a végtagokból előáramló bogarak képétől, és beláttam, hogy ezen terv mögött több ráció van sajátoméhoz képest. 
Pozícióba álltunk, Chou előttem, és becsúsztatta kezeit egy bokorba, hogy lehetőleg ne legyek szemtanúja a bőrömet libássá alakító jutsujának, amikor homokszem került a szerkezetbe: a farok visszarántotta önmagát a bokorba, pukkanás hallatszott, és egy korombeli leányzó jelent meg, füstgomolyagot hagyva maga után. A kép szűrrealitásához ez még kevés volt, a macska-lány hibrid, látszólag a semmin, elkezdett fülsértőn kacagni, miközben a porban fetrengett. Igazából nekem is nevethetnékem támadt volna, ha nem éreztem volna magam gyomron vágva. Chou visszanézett rám hitetlenkedve, frontálisnak nem nevezhető csapdánk már azelőtt beragadt, mielőtt felállíthattuk volna. 
Rövid kupaktanács után, nagyon diplomatikusan, újdonsült társam kirugdalt a kis tisztásra, és szemeim azonnal megtalálták a másik lányét. Innen már nem lehetett menekülni, felszívtam magam, és kérdőre vontam. A zavar olyan kacifántos, és többszörösen is összetett kérdést préselt ki belőlem, hogy magamnak is csodával adóztam, hogy egyáltalán ki tudtam mindezt koherensen mondani. 
- Helló, te lennél az a macska, akit egy kislány nagyon meg akart találni? Csak, mert ránk hárította ezt a megtisztelő feladatot, és eléggé hasonlítottál néhány másodpercre a célpontunkra... legalábbis a farkad biztos. - 

Kicsi gondolkozás után frappáns szófordulatokkal próbálkoztam a lánynál perspektívájának megváltoztatására. Ugyanis igaza volt: ha jó, ha nem, nekem Mayo-chanostul kellett visszatérnem hozzá, de azért egy furcsaság böködte a csőröm. 
- Ha téged is Mayo-nak hívnak, és a macskát is, húgod nem jött már rá arra, hogy itt valami turpisság van? Vagy ő nevezte el a macskát utánad, mert mondjuk nagyon szeret? És igen, eléggé szomorú volt, amikor megléptél előle. Én szerintem húgod tudja, hogy nagyon elfoglalt vagy, és azért akarta a macska énedet magánál tartani, mert annyira szeret, hogy nem bír meglenni nélküled. Úgyhogy azt ajánlom, gyere vissza velünk, visszaadlak húgodnak, bírd ki ezt a napot még vele, és utána beszéljed meg vele te a problémád, mert nekem semmi kedvem sincs egész napomat egy olyan dolog miatt elfecsérelni, amit, látszólag, nem fogok tudni megoldani. Ezt nektek kell lerendezni. - Mondom szigorúan az idősebb lánynak. 
Egyetlen reményem, hogy nem fog akadékoskodni, ha meg igen.... akkor nem tudom, mit fogok kezdeni. Nem vagyok annyira a szavak embere, inkább az öklömre szerettem hagyatkozni, de hát nem minden problémára a megoldás az erőszak.

Ahogyan Midori úgy döntött, hogy szavaival próbálja jobb belátásra bírni Mayot, láthatja, amint a lány szemei könnyezni kezdenek. Amikor végül az ifjú genin befejezte a beszédet, Mayo megtörli szemeit. Szipogva pillant Midorira, majd megrázza a fejét. 
- Olyan ostoba voltam. Én... én... ebbe így nem gondoltam bele, de most minden világos lett előttem. Egy pillanat az egész és mehetünk. A húgom neve Tarazaki Mitzu, ha jól tudom, akkor hamarosan véget ér az órája. Kérlek, fordulj el.
Amíg Midori elfordul, egy pukkanást kísérően, egy macska ugrik a lány vállára. Mayo-chan az, úgy tűnik semmi pénzért sem adná ki a titkát, hogy milyen módon változik macskává. Midori egyértelműen sikerrel járt és még verekednie sem kell. De a lányok mások. Rájuk könnyebben lehet hatni, ha az érzelmeiket veszi célba a shinobi lánya. Itt is ez volt a helyzet, Midorinak sikerült ráébresztenie Mayo-chant, hogy hiába van más dolga, előrébb való a szeretet, ami a húgához fűzi. A macska mentő expedíció, amilyen gyorsan elkezdődött, úgy tűnik, hogy Midori ötletének hála, olyan gyorsan véget is ért. A küldetés azonban még nincs elvégezve, hiszen vissza is kell vinni a macskát. Midori könnyedén visszatalál, hiszen nincs olyan messze az akadémiától, ráadásul Mayo-chan is segítene neki, ha eltévedne. Az eltévedés esete azonban egyetlen percig sem áll fenn. Amikor Midori és Mayo visszatérnek az akadémia területére, még Mitzut se kell sokáig keresgélni. Ahol korábban találkoztak vele, ott ücsörög most is és körbe-körbe kémlel, hátha látja érkezni Mayo-chant. Amikor megpillantja Midorit és a vállán kapaszkodó cicát, szemecskéiből eltűnnek a könnyek és vidám csillogással telnek meg az ébenfekete szemek. 
- Megcsináltad! Megcsináltad! Visszahoztad, Mayo-chant! Nagyon nehéz volt megtalálni őt? 
Kérdezi a kislányt, miközben kiszedi Midori kezeiből, illetve jórészt leveszi a válláról Mayo-chant. Midori megkönnyebbül, természetesen nem azért, mert olyan elképesztő nehéz lett volna Mayo-chan, hanem mert végül sikerrel zárta, eme nem mindennapi kalandot. S bár nem volt túl megerőltető, ma is tanult valamit. Mitzu miután átvette a macskát és meghallgatta, a történetet, hogyan sikerült a macska előkerítése, a zsebébe nyúl és az előzőleg megbeszélt fizetséget, átadja Midorinak.   

/ Írj kérlek egy zárót, amire én még írok egyet. /

Nagyon meglepett a lány reakciója, általában kioktató "óráim" nem az ilyen érzelgős hatást érik el, mint itt. Ez egyrészt amiatt van, mert stílusom néha kicsit sem nevezhető elfogadhatónak, és másrészt én nem szoktam kioktatni másokat... legalábbis próbálom nem úgy hangoztatni, hogy annak tűnjön. Ennek ellenére mellkasom kicsit megdagadt a büszkeségtől; nagyon váratlan volt ez a fordulat, de legalább elkönyvelhettem magamban, hogy, amikor nem muszáj, akkor nem kell azonnal ütni; ezt majd gyakrabban fogom alkalmazni.
Furcsának éreztem, hogy a lány átváltozásának nem lehettem szemtanúja; mit akart rejtegetni előlem? Természetesen nem akadékoskodtam, de azért mégiscsak furkálta oldalamat a kíváncsiság, hogy miféle kompromittáló dolgot csinál metamorfózisa közben, amit nem szabadott látnom. Így eléggé nehézkes lehet alakot váltani emberek között, akkor, de inkább nem kérdeztem rá, jobb a béke, és egyébként is, macska formában szerintem nem is tudott volna válaszolni. Elindultunk, hát, miután Chou is csatlakozott hozzánk. Újdonsült barátnőm elégedett mosollyal konstatálta, hogy igazi diplomataként képviseltem mindkettőnk érdekét a macskalánnyal szemben, úgyhogy talán ezért is lehetett, hogy rekordidő alatt találtunk vissza az akadémiai kiképzőtérre, habár én megpróbáltam párszor eltévedni.
A kislány, akinek kiderült a neve is, Mitzu, tűkön ülve várt ránk, és kitörő örömmel szaladt oda hozzánk, átvenni a "háziállatot".
- Megcsináltátok! Megcsináltátok! Visszahoztátok, Mayo-chant! Nagyon nehéz volt megtalálni őt? - Chou hamar kivágott minket egy olyan mesével, hogy a macskát sikerült valahogyan bekeríteni, de ő megunta a shinobis játékot, és inkább gazdájával akart lenni. Mitzut egyáltalán nem zavarta a tény, hogy a macska beszélt hozzánk, sőt meg is erősítette gyermeki naivitásával, hogy őhozzá is szokott beszélni a cica, és nagyon szeretik egymást. Ez a gyermeki aranyosság Chounak tetszett, de nekem egy idő után felfordította gyomromat, úgyhogy felajánlottam, hogy távozzunk. Mitzu-chan meg akarta adni felajánlott jutalmát, de Chou, önkényesen az én nevemben is visszautasította barátságosan, azzal az okkal, hogy igazából mi is jót játszottunk, és nincs jogunk elvenni tőle a pénzét, és feltételezhető ebédjét. Nem kellett sokat győzködni a kislányt, ő megölelte Chout, nővérkéjének nevezte, és a bogaras lány engem is lerántott, hogy a gyermek nekem is tudjon adni egy kicsit szeretetéből. Nem esett rosszul, de nagyon idegen volt nekem; rég volt már, hogy ilyen érzelmes dologban legyen részem.
Estefelé járt már, de még mindig az utcákat tapodtam, és a napközi eseményeken lamentáltam. Utam a megszokott kocsmában ért véget, ahol már jól ismert a pultos, és nagyjából mindenki, aki édesapámmal jóban volt. Egy külön asztalt választottam, egyedül ültem gondolataimmal, és kortyolgattam azt a lét, amitől állítólag az ember össze baja elszáll. Valamiért mégis nehézkes volt a szívem, néhány kupica után, mikor már kicsit forgott is a világ. A testvérpár problémáján gondolkoztam, hogy ők mennyire távol vannak, mégis milyen közel egymáshoz.

Mitzu nem bírt meglenni nővére hiányától, hát a cicát elnevezte őutána, nem tudván, hogy igazából nővérét ölelgetni tudatlanul. Nálunk ez elképzelhetetlen volna otthon; maximum egy köszönés bátyám részéről, de ennyi. Semmi ölelés, semmi jó szó.... semmi. Anyám legalább foglalkozik velem, próbál nőt faragni belőlem, apám imád, ott kényeztet el, ahol tud, de cserébe tőlem is reméli, hogy szeretett stílusát tovább életben tartom a köztudatban. Idétlen családban élek, tény és való, de egy biztos: nem érzem annyira otthon magam velük... jó kérdés ez az érzés dolog. Volt már valaha is egy olyan hely, ahol otthon éreztem magam? Nos.... talán most. Nem volt teljes az érzés, de... de mintha irányon volnék. Letettem a poharam; nem kell ma a részeg mámor.

Előzmény: Tópart mente

(Chen) 

Elmúlt már a délután is lassan, ahogyan csapataink foggal körömmel harcoltak a kőtrónért, kevés sikerrel összességében. Fáradságom ellenére egyre jobban ragadtam a kőhöz, de nem az izzadság segítségével, és egyre jobban ment már a csapatmunka közöttünk, szinte már sikerült behozni a másik csapatot ilyen téren. Persze távol voltunk a tökéletestől, de azért kifejezetten tetszett az a megmozdulás, amikor a leeső Kyou-t visszarántottam, de cserébe már zuhantam volna alá, ha a másik kettő nem kap azonnal el, és húz vissza. Az ehhez hasonló megmozdulások gyakorisága is mutatta, hogy volt értelme ma felébredni. 
De elfáradtunk, az egész napot végigugráltuk így nem volt csoda, ha nagyjából varázsütésre egyszerre borultunk le a szikláról mind a hatan. A mestereken csak most vettem észre, mennyire élvezték a műsort, kipirult arcuk, könnyes szemeik, és mosolygós szájuk erre engedtek következtetni. Sarutobi sensei vacsorával, és jól megérdemelt pihenővel kecsegtetett, de a bejelentést követő nevetése aggodalomra adott okot, nem beszélve a másik csapat sopánkodásáról, és morgásairól, melyek alátámasztották azt a feltevést, hogy nem egészen az fog történni, amit a veszélyesen furcsa férfiú ígért nekünk. 
Fujimoto sensei volt olyan kedves és felvilágosított minket a valós tervről, miközben kiosztotta az ominózus tablettákat. Hallottam már ezekről, talán az étel tabletta? Nem voltam benne biztos, és bár a használati utasítás akkor azt mondta, hogy egy ilyen pirulától egy átlag harcos három napig megállás nélkül tud harcolni, ez egy ninjára csak olyan hatással volt, hogy elég sok, mégis hamar múló chakrabombával tolja meg a szervezetet. Feladatunk ismét ugyanaz volt, mint legutóbb, de ezúttal három percre redukálódott a versenyidő a délután helyett, így nem volt annyi időnk gondolkozni, főleg, hogy az ellenfeles csapat már meg is lendült, és felvette a harci pozíciót. A sötét lány sötét csápokkal örvendeztetett meg minket, a szellemfiú a mókusával szolgált a haderőhöz, a dagi meg.... megnövelte a mókust...? Tehát akkor nem magától nőtt meg... nem ismertem az Akinichi klánt így nem tudtam mire vélni ezt, eddig csak azt hittem, önmagukat tudják megnöveszteni. Na mindegy. 
A mi csapatunk terve azzal kezdődött, hogy bekaptunk egy egy tablettát, és éreztem, hogy erő költözik végtagjaimba, gyomrom korgása megmaradt még ugyan, de lelkem feltüzelődött, és lelkesen vetettem volna már bele magam a harcba. A két fiú is újraéledt mellettem, lelkesedéssel néztek szembe a kihívással. Nem volt semmiféle különleges jutsunk, semmi, amit így ötvözni lehetett, mint ahogyan ezt a másik csapat tette, de cserébe ott volt a kaja utáni vágyunk, és az újdonsült bajtársi kapcsolatfélénk, melyet most volt a legjobb alkalom próbára tenni. 
- Nincs mit tenni, Bunshinokkal, vagy Kawarimikkel kell megoldanunk a kőhöz való jutást, és közben fedezni egymás hátát. Amint odaértünk egymást segítve feljutunk a tetőre, és ott maradunk a meghatározott ideig. A port, amit Choutaro felvert addig kell kihasználni, ameddig van, úgyhogy most vagy soha. - Mondta Kyou meglepő határozottsággal, és csillogó szemekkel. 
- Jól mondtad haver, és utána dupla randi Midorival. - Tetézte vigyorogva Ichinose. Sóhajtottam egyet, és akaratlanul is elmosolyodtam. 
- De csak akkor, ha sikerült. - Adtam be a derekam végül, és mindhárman egyszerre ugrottunk bele a porfelhőbe, klónokat, és elhagyatott köveket bekészítve, hogy majd helyet cseréljünk velük.