Az akadémia mögötti kis erdőség

~ Pénzt, szabadságot és kevesebb edzést. ~ gondolta magában, ahogy Konoha utcáin ballagott egyik kedvenc pihenőhelyének irányába.
Ám eközben, ahogy magában kesergett akarva vagy akaratlanul is hangot adott gondolatainak, amitől az arra járók annyiféle arcot vágtak ahányan voltak.
- Hrrrr… - legbelsőbb gondolatainak hallható megtestesülése volt ez a hörgés.
Összességében ez nem csak tudati állapotát de őszinte érzelmeit is tükrözte. Végtagjai már nem fájtak annyira a pokoli veréstől és a chakra veszteséget is szépen kiheverte viszont nem hagyta nyugodni egy gondolat. A kis alattomos mélyen beférkőzött tudatalattijába mely szüntelenül azt súgta neki ~ Úgy se hagynak békén. Minden nap meg fog keresni valaki és nem hagynak nyugtot neked. ~
A kellemetlen érzés útra késztette fiatal barátunkat és nagy örömére lassan, de biztosan megérkezett egykori iskolájának erdejébe, ahol nincs az-az ember, aki keresné, elvégre ismerik őt, mint a rossz pénzt. Take-chan mindig is rühellte az iskolát olykor, pedig elkerülte és amikor csak pihenni vágyott, mindig a közelében maradt. Hogy miért? Nos ugyan az épülettől undora volt és ezt tanárai is jól tudták ezért ez volt az egyedüli olyan hely, ahol soha nem keresték volna. Lassú nehézkes léptekkel vonszolta magát egyre beljebb s beljebb míg tekintete először na meg másodszor is átsiklott Mirubin. Barátjában és csapattársában is csak az ellenséget látta szinte már hallucinációnak lehet nevezni azt mikor az eredeti személy teljes valóját nem képes feldolgozni a retina. Remélte nem ellenség, aki ismét péppé akarja verni vagy az energiáit leszívni. Az egész úton megszokott hörgésével haladt tovább a fák között miközben szemébe vagy inkább napszemüvegére lógó hajától vajmi keveset látott.

( Még szép, hogy Kito is )

Ez valami rémálom! Mióta nem találkoztam a többiekkel nem tudok nyugton maradni. Folyamatosan pörög az agyam és csak arra tudok gondolni, hogy fejlődni és fejlődni, de vajon miért? Na nem baj, akkor körülnézek kicsit a családi vállalkozásban, hátha tudok valamiben segíteni.
A gondolatból tett lett és átmentem a szomszédba, ahol történetesen a nagyobbfajta fegyverbolt található.
- Konichiva To-san! Tudok valamiben segíteni - kérdeztem.
- Igen! Az akadémiából jött egy kisebb rendelés, azt átvihetnéd, ha van kedved. - mondta Kitofater.
- Rendben, akkor már fel is pakolok. Hol van?
Apám rámutatott egy nagyobb hátizsákra és ideadott egy darab papírt. A papíron az ár és darabszám meg ilyenek voltak, magyarán megmondva unalmas dolgok. A biztonság kedvéért elolvastam a rendelést. Csupán alalpfegyverekról van benne szó, ami miatt talán arra kellene következtetnem, hogy a friss tanulók megismerkednek majd a közeljövőben a kunai tőrrel.
A várost gyorsan átszelve megérkeztem az akadémiához és lebonyolítottam az üzletet, mivel már egy párszor csináltam ilyet, ezért nem adódott semmi gond.
Éppen az akadémiáról léptem ki, amikor is megpillantottam afro hajú barátomat, aki jelenleg nem messze sétálgat. Gondoltam egyet és elkezdtem követni vajon mit ténykedik.
A nagy kémkedés közben észrevettem Mirubit is és, ha már így, akkor kilépek a sötétből és megszólalok:
- Yo! Hát ti mit csináltok itt?

// helyes Kito! A szembe lógó hajból következtettem, hogy Takénak ki van bontva a haja Majd erősítsd meg Take pls //

Nincs semmi gond, csak a csend. Mondjuk a madarak csivitelését lehetett hallani, de mást nem. Talán még azt, ahogy a szél fújta a hosszú zöldellő füvet. Eltelt tíz perc, és valami furcsa morgásra és zörgésre lett figyelmes Mirubi. Majd felállt és körülnézett. Egyszer már járt így, hogy azt hitte, hogy valami állat lehet. Erre egy gyönyörű szép hölgyike bukkant elő. De most semmi ilyenről nem volt szó. Vagy még is? Mirubi meglátta a távolodó ember alakot, és utána igyekezett. Egészen ismerősnek tűnt neki. De nem tudta, hogy miféle, kiféle. Hosszú haja volt, és egész nagy darab. Hát nem volt mit tenni, megérintette egy gyors mozdulattal a vállát, majd megszólalt.
- Jó napot hölgyem!
Ekkor toppant be Kitori.
- Yo! Hát ti mit csináltok itt?
- Ki-to-ri?

Amikor előléptem a sötétből és elhangzott mondatom, akkor valami oknál fogva a levegő megtelt feszültséggel. Mivel én követtem Take-chant nem pedig hallgatóztam, ezért természetesen fogalmam sem volt semmiről. A szél már javában fújt és Take-chan nem megszokott haja (előző hibát így javítanám) lobogott. Pont olyan volt ez az egész, mint amit valaki megírt volna...
Most vajon mi lehet már megint? Éreztem, hogy maradnom kell még egy kicsit a sötétben...
Kicsit elszomorodtam a dolgok miatt, de aztán a következő gondolatok hatására a szemem felcsillant:
Várjunk csak! Lehet, hogy most harcolni fognak. Mindig is látni akartam őket harc közben, mert nem ártana megtudni mit is tudnak pontosan.
Egy halvány mosoly jelent meg az arcomon és egy kis koncentrálás után megfordultam és felsétáltam egy fára. Leültem az egyik ágra és vártam a következményeket.
Az meg sem fordult a fejemben, hogy Aono Takefumi most is olyan fáradt lehet, mint amikor egyszer felébresztettem és ennek következtében felkent a fára. Persze, hogy nem tudtam, de honnan is tudtam volna, hiszen én annyira még nem ismertem őt, mint mondjuk Miru-chan. Ezért az a gondolat sem merült fel bennem, hogy esetleg rám támadna...


( Figyelem, közérdekű közlemény következik: ez csupán egy alternatív szál, szóval - csak példa -, ha Take-chan esetleg rám támadna akkor termésszetesen nem sétálok fel nyugodtan a fára - persze csak, ha észreveszem a támadást.

- Hrrr… Hello Mirubi. Látom, jól érzed magad. Most jobb, ha meghalsz.
Ezekkel a szavakkal köszöntötte afro... vagy is lobogó hajú barátunk Mirubit. Mi ugye tudjuk, hogy Take-chan az, de Mirubinak fogalma sem volt arról, hogy csapattársa és legjobb - Mert Miru-nak a legjobb - barátja áll előtte.
~ Ki a franc ez? És honnan tudja a nevemet? És miért akar engem megölni? ~
Hát igen. A hosszú hajú FÉRFI aki az imént még NŐKÉNT lebegett Mirubika szemei előtt, most átment egy ijesztő, napszemüveges, tetovált fickóba. Mirubi ijedtében, kunai-ért nyúlt, ami a jobb szandáljában volt bedugva. A hosszú hajú fenyegető kinézetű egyén pólója, ugyan olyan volt mint Mirubié. Annyi kivétellel, hogy Mirubié fekete és már alapból ujjatlan. De most nem itt van a lényeg. Mirubi, Kitorihoz fordult és egy gyors mondatot "vágott" hozzá.
- Üdv Kito! Te tudod, hogy ki a franc ez? Elég fenyegető tekintete van!
Azzal megragadta a kunai-át és hátrálni kezdett a nyílt terepre. Mivel sejtette, hogy erőszakos dolgok fognak következni, így jobban tette ha felkészül. Remélte, hogy nem kell majd egyedül harcolnia, de bele fog adni mindent. Persze csak akkor, ha valóban harcra kerül a sor. Ő biztos nemfog támadni, csak ha az a félelmetes, gonosz, nagydarab alak nekitámad.

// Haj rá hajrá Elverjük Take-chant A színért bocs. Csak kísérletezek. ^^ //

Hát ez gáz. A semmiből Kitori hirtelen Mirubi felé repült. Egyéb zavaró tárgy is jelen volt a fiún. Például a Katanája. De Mirubi megkísérelte elkapni repdeső társát. Nem egészen fájdalom mentes landolás volt, de még mindig jobb mint ha a puszta talajra esett volna. A zuhanást tudta lassítani Mirubi, azáltal, hogy Ő maga csúsztatta végig Kitorit a talajon. Ezt úgy kivitelezte, hogy esés közben amikor felé tartott, a becsapódás pillanatában elkapta karját és így sokkal "kellemesebb" volt a földet érése. Nem telt el 5 másodperc, hirtelen nagy kék füst keletkezett a két genin körül. Ez pont kapóra jött Mirubinak. A Kézjelek elmutogatása után, létrehozta az Oboro Bunshin no Jutsut. A füst szertefoszlása után, immáron 21 Mirubi állt Takefumi előtt. Szépen kör alakba tömörülve, nagyjából egymástól félméter távolságot hagytak. Nem lehetett megkülönböztetni őket. Mondhatni, tökéletes munkát végzett Mirubi. Valahol a tömeg közepén, ott álldogált az igazi, hús-vér fiú is. Várta a fejleményeket.

// A klónok száma azért ennyi mivel az első tökéletes Oboro technikánál, 10 klónt tudott létrehozni. Azóta dupla annyi chakrája van //

Hát a klónok ugyebár sikeresek voltak. Take pedig támadt. Egy furcsa de erős ütést mért egyenesen a klónok közepébe. De nem találta el Mirubit, ugyan is ö leghátul állt. De mivel ember, és hiába, hogy ninja. Nem tudta leplezni az automatikusan beinduló reflexeit. Egy határozott ugrással hátra ugrott. 3-4 méterre volt a 20 klóntól és Takefumitól. Kitori fegyvereket hajított Take-chan felé, akit most már szorosan körbeöleltek Mirubi klónjai. Egyre csak közeledtek hozzá lassú léptekkel, míg nem teljesen ellepték a fizikai testtel nem rendelkező Ködklónok. Egy darab shuriken, egyenesen Mirubi felé száguldott. A fiú átdobta a bal kezébe a kunai-át és készült a shuriken elkapására. Sokszor csinált mát ilyet az edzések során, de azok nem voltak éles fegyverek. Csak életlen tompa csillagok. Egy izzadság csepp gördül végig a genin arcán, majd le cseppen a földre. Egy hirtelen mozdulat, és a shuriken már Mirubi kezében is volt. Egy kicsit ugyan megvágta a kezét, de semmi komoly. Csak egy karcolás.
~ Ez most sikeresen ment, de több shurikent nem tudtam volna elkapni. Egy biztos! Ez az alak nem egy gondolkodó fajta. Muszáj lesz felvenni vele a kesztyűt. Még az is lehet, hogy egy ellenséges ninja, aki behatolt. Hajrá Kitori! Ha elkapjuk, akkor biztosan sok pénz üti a markunkat. Miért is nincs itt Take? ~
Kitori többi fegyverével nem tudni mi történt, de nem is fontos. Egy a lényeg, hogy az a gonosz hosszú hajú gengszter, nagyon is komolyan veszi. Jobb lesz vigyáznia. Előkészítette az Endanhoz a kézjeleket, majd futni kezdett a klónokkal körbe ölelt Takefumi felé.
- Vadkan én fedezlek Te pedig üsd ki!
Hát Mirubi ebből nem sok mindent tudott leszűrni, csak annyit, hogy szét kell szedniük ezt az alakot és össze kell dolgozniuk. Mire 2 méteres közelségbe ért Takefumihoz és a klónokhoz remélve, hogy az ellenfele nem lát a sok összesűrített Mirubi másolattól, Véghez vitte az Endant. Mindent úgy csinált, ahogy az meg van írva. A tűzgolyó ha betalál ebben a közelségből, akkor akár súlyosabb égési sérüléseket is szerezhet, az a morcos alak.


// Kitori ha volt a mondatod mögött valami jelzés akkor én vagyok a hülye, mivel én sem tudtam belőle semmit leszűrni XD XD //

Az egyik Mirubi egy tűzgolyót indított Take-chan felé.
Szóval az az igazi Mirubi....
A tűzgolyó elhaladt és a célpont viszont eltűnt. Az biztos, hogy nem égett el, szóval itt lesz valahol az erdőben. Ebben az esetben meg kell tudnom hol lehet, ehhez pedig egy magasabb pont kell ahonnan jobban át tudom nézni a dolgokat.
Elrugaszkodtam és egy hátraszaltó után a fák tetejéről kémleltem a terepet. A katanámmal megtisztítottam kicsit a látási viszonyokat.
- Miru-chan, Te látod valahol? - kérdeztem.
Talán nem kellett volna kiabálnom a kérdést, de valójában abba reménykedtem, hogy meghalja az ellenfél és talán hibázik majd és így tudok kombinálni. Sajnos Mirubi marad a céltábla, de ő még is csak erősebb, ezért ez így logikus, hogy én csak fedezem. Vagy ezt csak én gondolom így...?


( Mirubi: hát, ha én most elmagyaráznám, hogy mit értettem ez alatt az nem lenne fair, de majd a harc után elmagyarázhatom.)

Kettőből egy az egyenlő eggyel. A bonyolult matematikai egyenlet után sikeresen megállapította hogy bizony már csak egyetlen egy ellenfele maradt. Persze a célok időközben változtak és már korántsem arról szólt a dolog, hogy kiüsse őket, hanem hogy felmérje képességeiket. Pár nap múlva ugyanis egy vizsga várt rá amit túl sűrűn szajkóztak neki viszont ha most megismeri társai képességét akár arra is rájöhet hogy ők jelen lesznek e a neves eseményen illetve számíthat e rájuk a bajban.
~ Hmpf… ennyi testmozgásban se volt részem mostanában. Kissé sajognak még a tagjaim, de üsse kő, játsszuk tovább még egy kicsit az elmebeteg szerepét. Először is üssük ki Mirubit ezáltal kiderül, milyen jó az ellenálló képessége függően attól hogy mennyi idő alatt tér magához. ~
- Hrrr… - morgott tovább gonosz ábrázatot vágva már amennyire szemüvege ezt megengedte.
Teljes nyugalommal guggolt le a csapdába esett barátja mögött majd kézéllel tarkón vágta melynek eredménye egy elsötétülő világ a legnagyobb valószínűséggel.
Mivel Kitorit sehol nem látta megint a nyuszi vadászós trükkhöz folyamodott. Öklét feltöltötte chakrával és megrohamozta pár méterre lévő fát amelybe teljes erejéből belecsapott. Némi hanghatás kíséretében egy kisebb mélyedés keletkezett a fán majd egy repedés futott végig a törzsön és a fináléval ki is dőlt a helyéről. A jó öreg gouwan technikával szerette volna prezentálni képes letarolni ezt a helyet egyesével, míg egy szál fa se marad így nincs értelme elbújni. Természetesen annak nagyobb volt a valószínűsége, hogy jó pár ilyen manőver során kifogy a chakrából és fáradtan esik össze, de erről nem kellett tudniuk.

// Nos igen nem játszunk olyat, hogy 100%-os lehetőséget rakunk be, de számításba vettem, hogy be vagy szorulva Mirubi. Ha esetleg még is képes lenne arra a karaktered, hogy nagyjából három másodperc alatt kiszabadul akkor vedd semmisnek az írást. A fa kidöntése viszont mindenképpen marad. //

/// Most csak rövid lesz mert harcoljatok csak Köviben már én is jövök ///

- NE! Mit csinálsz Te ott mögöttem? Ne hallod...
* Pufff *
Hát igen. Akármennyire is próbált kiszabadulni és kivédeni az ütést, nem ment. A keze pont az ütés előtt szabadult ki és ideje már nem volt reagálni. Elsötétült előtte a világ és elájult. Csak egy kis nyomó fájdalmat érzett a fejében. Az biztos, hogy ha egyszer kijön a lyukból, ezt vissza fogja adni.
Pát perc múlva, ismételten kinyitotta a szemeit, majd vissza. Így ment ez egy darabig, amíg meg nem látott egy kidőlt fát. Aggódott a társaiért. Nehogy valami hülyeséget csináljanak, ezért elkezdett mocorogni és forgolódni. Érezte, hogy egyre jobban kezd tágulni a járat. Nem sokára újra "hozzáfér" a végtagjaihoz.

A puszta kéz az emberiség első fegyvere most is jó szolgálatot tesz. Sokoldalú és mégis egyszerű. Álomba ringat vagy fájdalmat hoz bárhogy is, de csak kevés dolog képes megállítani. A fa minden ellenállás nélkül dőlt ki ennek az egyszerű, barbár erőnek hatására. Hála Take puszta öklének az egyszerű formula ismét bebizonyította hatásosságát, ám ezúttal rávilágított arra is, hogy ha az ember a bokrot csapkodja egy bottal nem biztos, hogy egy nyúl fog kiugrani onnan. Csapatuk legfiatalabb tagja látszólag minden félelem nélkül támadt a srácra. A jó szolgálatot tévő shurikenek a levegőt átszelve próbálták megsebesíteni a kiszemelt áldozatot. Fegyverek híján nem volt mivel hárítani, na meg mivel oldal irányból közeledtek így a reakció is lelassult egy kicsikét. Egyetlen dolgot tehetett, még pedig hogy arrébb ugrik. A késő reakció nagyjából azt az eredményt hozta, amire számított. Az egyik penge a combjába állt minimális kárt okozva így szerencséjére vajmi kevéssé korlátozta őt a harcban miközben a karjából jövő fájdalmat folyamatosan próbálta tudatának peremén tartani. A másik shuriken szerencsére célt tévesztett ám még így is volt egy aprócska vagy inkább nagyobb probléma. A kardal felszerelt fiú megállíthatatlanul közeledett felé méghozzá nem sokkal lemaradva az előfutároktól.
~ A jó édes… Miért szadizik velem folyton mindenki? Még csak nem is vagyok mazochista. ~
- Ááárgh! – csatakiáltás közepette nekiugrott Kitorinak miközben erőfölényét kihasználva, na meg azt, hogy némileg jobb közelharcban elkapja a kardot tartó csuklóját és annyira megszorítja hogy az kiesik pattogó társa kezéből.

Ugrás közben még sikerült azt észrevennem, hogy Take-chan kicsit hátrébb lép, de az egyik shurriken így is eltalálta. Végül néhány másodperc csúszással jöttem én, csakhogy Take-chan erre felkészült. Hatalmas csatakiáltást hallatott, majd pedig elkapta a csuklómat és megszorította. A katanám kiesett a földre én pedig a helyzet reménytelenségét átlátva aktiváltam a bekészített Kawarimit. Szerencsére ilyenkor már nem kell a kézjelekkel bajlódni, mert akkor most nagyon megszívtam volna. Take-chan kezében egy kisebb faág jelent meg a kezem helyén. Én pedig nem messze tőle egy bokorban jelentem meg.
Húú... erre nem számítottam. Még egy ilyen támadás és nekem végem. Az a szerencse, hogy alkalmaztam a kawarimit. Erről jut eszembe...
A bokor mélyén néhány újabb kézpecsét létrehozása után előkaptam a maradék négy kunaitőrömet. Abban a pillanatban a kezem hozzáért egy tekercshez a ruhámon.
Ja, tényleg! Most jut eszembe, hát én ezekbe pecsételtem a cuccaimat... ó, ha ez hamarabb eszembe jut, de mostmár nincs rá lehetőség, hogy ezt használjam, mert az idézés miatt elveszíteném a meglepetés erejét.
Szerencsémre a már említett négy kunaitőrt nem kellett megidézni, mert az övtáskámban voltak. Kettőt-kettőt a kezeimben fogva kidobtam a bokorból Take-chan felé, majd utánnuk futva rárontottam társamra és alkalmaztam a Konoha Shoufuu nevű technikát. A lábammal az állát céloztam...
Mivel a jutsura összpontosítok, ezért az újból előkészített kawarimit, csak a technika elvégzése után tudom aktiválni, de azt is csak olyan helyzetben teszem, ami számomra nem életbiztosítás...

( Gomenne Take a sok Kawarimiért, de a múltkor Karout nagyon lealáztad és ezt nem akarom, hogy Kitori is átélje A támadásom írányát szándékosan nem írtam le, majd te leírod, valamint, ha olyan helyzet alakulna ki, amiben aktiválnám az újabb kawarimim, akkor azt nyugodtan leírhatod a postodban. Miru-chan neked meg jó reggelt )

Puff! Kitori nincs, viszont van faág. Ez se egy rossz dolog de semmi haszna jelen pillanatban. Az élettelen ág a földre hullott miközben hősünk egy sokkalta érdekesebb és hasznosabb dolgot vett a kezébe. Bizony ám. Kis barátja menekülés közben otthagyta a katanáját ami, lássuk be, sokkalta jobb játékszernek bizonyul egy darab kórónál.
~ Kezdenek érdekessé válni a dolgok, bár jó lenne befejezni mára. Fáradt vagyok, éhes és nyűgös, na meg ez nem is volt a mai tervben. ~
Elmélkedését félbeszakította, vagy inkább átszakította két feléje közeledő kunai amiket egy egyszerű oldalirányú vágással semlegesített. Azonban a kardforgatáshoz nem szokott genin kissé túl nagy lendületet használt, amitől a kard markolata egyenesen Mirubi arca felé közeledett. Take persze erről semmit nem tudott de hát véletlen és szerencse mindig is létezett. Alig pár pillanat múlva megjelent Kitori is, aki egy nyakatekert mozdulattal próbálta kiütni hosszú hajú barátunkat. Az esemény bár váratlan volt de nem védhetetlen így pár lépés hátra és a veszély el is hárult azonban teste már így is olyan pozitúrában volt, amitől elvesztette egyensúlyát és a földre csücsült.
- Pffuu. Nekem ennyi elég is volt. Jók vagytok srácok nagyon jók. De mi lenne, ha legközelebb hanyagolnátok az olyan fegyvereket, amiktől a talpaimat is feldobhatom? – újabb fújás majd a katanát pengével lefelé átnyújtotta Kitorinak, elvégre az ő jogos tulajdonát képezi.

// Megjegyzésként annyi hogy a markolat akár becsapódik, akár nem még azelőtt történik, hogy Kitori megjelenne a színen. Csak hogy az események idejét tisztázzuk. //

A támadásom nem egészen úgy zárult, ahogy terveztem, de ez se rossz. Feloldottam a kawarimit, mert már nem lesz rá szükség. A felém nyújtott katanát elvettem és elraktam.
- Bocsi Take-chan, de egy sárgolyót mégsem vághatok hozzád, mint anno Mirubi tette Niyoval - egy mosoly a mondat után. -Mirubi megtennéd, hogy összeszeded a fegyvereimet? Én addig ellátom Takefumi sebeit.
Választól függetlenül előkaptam egy kékkel és pirossal díszített tekercset, amiből megidéztem egy elsősegély készletet. A kis dobozkát átnyújtottam immár nem afro hajú barátomnak, mert annyi büszkesége, azért biztos van, hogy ellássa a saját sebeit. Én segítségként megpróbáltam kihúzni belőle a három shurrikent, majd az eredménytől függetlenül mentem én is összeszedni a fegyvereket.
Ha végeztünk a "takarítással" megszólalok:
- Amúgy ti hogy-hogy itt?
A fegyvereimet letakarítom, majd a kis eslősegély készletet visszaküldöm a tekercsbe és rendezem az övtáskámat.
- Csinálni kellene valamit nem gondoljátok? - kis szünet után - Mit szólnátok hozzá, ha elmennénk enni? Van a közelünkben egy jó kis étterem és nekem ezt a köteg pénzt - kiveszek a zsebemből egy nagy adag zöldhasút - el kellene vinnem a faternak, mert tudjátok éppen egy üzletet bonyolítottam le, amikor észrevettem új külsejű csapattársunkat...
Mivel nem akartam unatkozni, ezért ajánlottam fel ezt az ötletet és a pénzt azért vettem elő, hátha felkelti Take-chan érdeklődését, mert ennyit azért megtudtam róla.
- Na, mit szóltok? Meghívlak titekett és addig beszélgethetnénk egy kicsit...


( Ezaz!!! Legyőztük Take-chant xD )

Még hogy a vereség keserű íze, tch. Ilyen nincs, csak rossz vesztesek vannak. Take barátunk készséggel elfogadta az elsősegély készletet akár csak barátai kommentjeit.
- Megölni? Ki én? Ne viccelj. Tény a szóhasználatom nem éppen a legmegfelelőbb volt de hulla fáradt voltam és három napig gyepáltak egyfolytában, aztán amikor pihentem volna kínok között megjelent a régi tanárom. Összességében kissé herótom volt már. Itt ez a szép hely, ahova gyerekkorom óta elrejtőzhettem pihenni, erre téged talállak itt. Bármennyire is vagyunk barátok, nem hiszem, hogy csendben elkullogtál volna elvégre jogod van itt lenni.
Most hogy minden okot kifejtett és megválaszolta a kérdéseket, amik felmerülhettek társaiban a dobozkából elővarázsolt némi alkoholt, pár pamacsot, na meg kötszert. Amíg drága közveszélyes csapattársai fegyver gyűjtő túrára indultak ő lekezelte a saját sebeit az alkohol csípős érzését, pedig férfiasan tűrte. Dolga végeztével a helyére került minden akár csak a doboz Kitori kezei között, aki volt olyan kedves felajánlani némi falatozást. Bár azt sem tagadhatja, hogy szemüvege mögött felcsillant a szeme a pénzköteg láttán viszont nem olyan kapzsi hogy másokat csak úgy kifosszon, na meg a hasa most jobban érdekelte.
- Nekem van egy remek ötletem, ahol Zöldhasú barátunk hasznát veheti a bankóinak elvégre nincs egy árva kanyim se. Személy szerint most húsra éhezem szóval irány a BBQ palota Kitori számlájára. Az utat majd mutatom.

// Mivel az események adottak és ötlethiányosok vagytok látszólag Kitori írhat is az étterembe. Itt a link:
BBQ //