Erdőségek

A víz sebesen szelte végig a földet, majd a fa törzsébe ütközött. Ám nem állt meg. közel sem. A kérget felszakítva tovább haladt a fa belsejében, szabályosan kettészelve azt. A fa megnyílt, majd szétesett.
Tágra nyílt szemekkel álltam és csak néztem, ezt valóban én csináltam e. A válasz, bár nem akartam még most sem elhinni, Igen volt. A lány, ha nem is komoly elismerésként, de örült, hogy kikupált ilyen szintre, és a segítségével elsajátítottam a technikát.
Miután végigmondta a már megszokott villanásban eltűnt. Időt sem adott. Valahol mélyen éreztem, hogy nem is marad tovább. A villanás felé fordultam, majd kezeim összetéve meghajoltam, megköszönve tanítását.

Hazasétáltam, házamban nagy adag ebédet készítettem, majd miután megettem mind aludni mentem. Aznap nem keltem fel. Az elmúlt napok hihetetlenül kifárasztottak.

//Köszönöm a tanítást Tsu //

//Jinpachi//

Mivel nem volt kérdésünk, így el is indultunk az utunkra. Sensei volt legelöl és mi hárman haladtunk utána. A gyors tempó miatt igen hamar el is hagytuk a falut és hamar az erdőbe keveredtünk. Az erdő szerencsére sokkal hűvösebb volt, mint a nyílt utca. A hatalmas fák igen nagy árnyékot vetítettek a földes-sáros útra, így a kellemesen hűvös idő még jobban segítette a tempónkat. Nem is nagyon kellet megállnunk, csak félútkor, egy tíz percre. Ebben a tíz percben „kiürítettem” magam illetve vizet ittam egy sziklán pihenve. A társalgást kerültem, valahogy nem volt kedvem senkivel sem beszélgetni, ismerkedni. Inkább kihasználom ezt a tíz percet, hogy rendbe szedjem magam, illetve gondolataimat rendezzem.
Tíz perc elteltével folytattuk is az utunkat. A tempó ismételten csak erős és gyorsnak mondható, talán még erősebb, is mint az előbb, viszont a célt is hamarabb elértük a tervezetnél. Fél 6-ra márt a kereskedő házához értünk. Sensei megparancsolta, hogy amíg ő körbenéz, addig mi maradjunk itt. Hát így is tettem. Halkan leültem egy bokor tövébe és onnan kikukucskálva figyeltem a mesteremet és az eseményeket. Az épületet igaz, még nem közelítettük meg, de innen márt akár rá is lehetet látni.

Eltelik pár perc mire a csapat vezetője visszatér. Arcán látható az idegesség.
- Valami történt itt, de azt nem tudom megmondani, hogy mi... Menjünk be és teljesítsük amiért jöttünk.
Ekkor elindultok az épülethez. A sensei bekopogtat, mire egy alacsony öregember nyit ajtót. Eléggé zavart állapotban van szegény. Ahogy betessékel benneteket, láthatjátok a rendetlenséget, ami leginkább dulakodásra utalhat.
- Mi történt öreg? - kérdezi a Sensei.
- Egy csapat rabló járt erre. Azt mondták, hogy két nap múlva visszatérnek, addig készítsek nekik nagyon erős fegyvereket. És hogy biztos megcsináljam, elvitték az unokámat. Getsugakure fegyverei készen vannak, ha gondolja máris hozom őket.
A Sensei bólint egyet, mire az öreg fegyverkészítő eltűnik az egyik kis mellék szobában.
- Mit szólnátok, ha segítenénk az öregnek? Haza üzenek, hogy mi a helyzet, aztán felkészülünk a rablók elfogására.
A társaid azonnal belemennek a dologba, így már csak neked kell döntened.

A bokorban várakozva, ismételtem megláttam a mestert, mikor épp jött visszafele. Sajnos nem jó hírekkel. Elmesélte , hogy az öregurat megfenyegette egy rabló banda, hogy készítsen nekik fegyvereket.
Az ügyet, olyan komolyan vették , hogy el vitték az unokáját is. Két nap múlva viszont visszajönnek és bosszút állhatunk ennek a bandának is.
- Ez nem kérdés mester, persze hogy segítünk az öregúrnak- mondtam neki, közbe erősen bólintva.
-Mondd el pontosan mi a terved és, hogyan szeretnéd kivitelezni a dolgokat, amit mondasz én azt teszem.
A társaim márt belegyeztek, csak nem gondolták komolyan ,hogy én kihagyom a legjobb részét a küldetésnek. Alig várom , hogy végre egy jót verekedhessek ígérem, hogy mindent beleadok és nem hagyok senkit cserbe. Mivel elrabolták az úr unokáját így biztosak lehetünk benne, hogy vissza is fognak térni, így csak fel kell készülnünk a fogadásukra.

A szavaidra a shinobi egy erőteljes pofot ad neked visszakézből, mire a társaid kuncogni kezdenek.
- Hehe, ez az idióta nem tanulta még meg, hogy nem szereti a Sensei, ha letegezik. - kacag fel Yukihana.
Hoshi csak megvonja a vállát, míg a Sensei elhagyja az épületet. Pár percig bent maradtok, ezalatt Yukihana előveszi a tekercsét és szépen lepecsételi az öregtől kapott fegyvereket.
- Felállítottam egy kisebb érzékelő rendszert, ha bárki a közelünkbe érne és kémkedni próbálna, azt hamar észre veszem. Addig van időnk egy kis edzésre. Két nap múlva pedig felkészülten nézhetünk szembe a banditákkal. Mondjuk csak a Djuka gyereknek van szüksége a tanulásra, ti ketten fel vagytok készülve ennél komolyabb feladatokra is. Tehát elsősorban őt kellene megerősítenünk. Rikuno, kit szeretnél először edzőpartnerednek? Yukihana vagy Hoshi legyen az ellenfeled?

A felajzott beszédem ismételten egy pofonnal zárult. Ezen márt csak mosolyogni tudtam, hihetetlen, hogy mindig kimegy a fejemből, hogy nem tegezhetem csak úgy le a mesterem. A pofon szerencsére nem volt oly annyira kemény, mint az első, de úgy érzem , hogy ha nem figyelek majd oda egy jó pár még elfog csattani a küldetés során. Na de mind egy, majd legközelebb oda figyelek. Szerencsénkre, még van két napunk az ellenség érkezéséhez. Yukihana sikerrel lepecsételte a öregúrtól kapott fegyvert, és amit kiderült Sensejünk érzékelő pontokat szerelt fel a ház köré. Kitalálták, hogy a két nap alatt edzünk egy kicsit és, hogy hívjak ki valakit egy párbajra.
- Yukihana téged választalak, de csak azért, mert azt mondtad rám, hogy idióta-emeltem fel ujjamat és mutattam rá egy kis mosollyal az arcomon.

A lány teljesen közömbösen néz rád. Láthatólag nem hatják meg a szavaid.
- Hát jó, ha annyira szeretnél egy alapos verést... most megkapod.
A kunoichi fegyver nélkül áll meg tőled jó pár lépésnyire és várja, hogy támadj. Úgy néz ki, neked kell kezdeményezned. Yukihana eléggé magabiztos, eléggé lenéz téged.
- Gyere, te idióta...

A fiatal hölgy, aki talán két-három évvel lehetett nálam idősebb elfogadta, a kihívást. A korom és a tapasztalatlanságom miatt eléggé lenéztek, de hát ez van. Még fiatal vagyok, és nem is akarok, hú de gyorsan felnőni. Így hát felálltunk egymással szembe, a puszta közepén, nem messze a háztól illetve az erdőtől. Yukihana körülbelül 5 méterre volt tőlem. Gyorsan el is kezdtem gondolkozni, hogy miként is essek neki. Thaijutsuthoz, illetve ahhoz, hogy használjam a Katanámat túl messze volt, így hát maradtak a ninjutsuk. A tervem márt meg is volt. De az előtt, hogy elkezdtem volna a támadást, a két kezemet felemeltem a mellkasomig, tenyeremet összeérintettem, mint imadákozáskor szokták a hívők és meghajoltam. Ezzel fejeztem ki a tiszteletemet. Majd vissza álltam támadó állásba és csak annyit mondtam:
- Na kezdjük akkor el!- majd az egyik taktikai táskámból egy füstbombát vettem elő és eldobtam nem messze tőlem. Inkább csak az én terültemen állt meg a füst, az ő oldala tiszta volt, de addig volt időm gyorsan egy egyszerű Bushin no jutsuval egy klónt kiküldenem, ki a kezébe egy kunait tartott. Amíg ő a lány felé fut én lemegyek a föld alá. Tervem a következő: Amíg a klónra azt hiszi, hogy én vagyok addig én a föld alatt bujkálva a legjobb pillanatba megpróbálom, használni a lefejezés jutsut.

A lány teljesen higgadtan áll és várja a támadásodat. Amint füstbe borítod magad előtt a környezetet, elindítod a klónodat és a föld alá bújsz. Érzed hogy nem mozdul sehova, viszont valamivel eltünteti a másolatodat. Valószínűleg valamilyen fegyvert használt. Ezután előtörsz a föld alól és megragadod a lábát. Nagyon könnyen megy minden, semmi sem áll az utadba. Amint megvan, már húzod is le a földbe, majd már ki is ugrassz onnan, helyet cserélve vele.
- Hát, kezdésnek nem rossz. - szólal meg a lány mögötted.
Ha lenézel, akkor láthatod, hogy egy másolatot húztál le, aki pár pillanat múlva iszapként omlik össze.

A tervemben szinte biztos voltam. Amint eldobtam a füstbombát, és elindítottam a klónomat, addig én lementem a föld alá, hogy onnan kapjam el majd a lábát. Mikor eltalálta a klónomat, akkor sikerrel meg is fogtam a lábat.
- Most meg vagy!- kiállottam fel kissé hangosan, de mikor lehúztam őt a földre, akkor egy ismerős hang szólalt meg mögöttem. Yuhikana volt az.
Ez mégis, hogy lehetséges?- tettem fel a kérdést magamba, de mikor hirtelen ránéztem a fogjúl ejtett lányra, aki épp akkor folyt szét mint valami mocsár, márt értettem. Egy klón volt csak. Yukihana itt állt mögöttem, körülbelül fél méterre. Nem tudom, hogy mikor hozta létre ezt a klónt, de most márt édes mindegy. Mivel itt van mögöttem így a legjobb módszer ha használom a kardomat. Így hát gyorsan egy erős és hirtelen mozdulattal kirántottam a katnanámat a tokjából és 180 fokot megtéve, derékre célozva suhintottam egyet. Ebből a szempontból fontos, hogy derékra célozzak. Mivel elég közel van ahhoz, hogy meg tudjam sebesíteni, de ahhoz hogy ne is tudjon nagyon kitérni, legalábbis felugrással, illetve lehajolással, e szempontból fontos a középre vágás. Ha ezt esetleg valamely módon kivédené, akkor továbbá is kardomat fogom használni. Mivel nincs nála fegyver így talán több esélyem van ezzel megsebezni.

//Tobi//

- Sajnálom, Inurei, de nem kockáztathatom, hogy veszélybe kerüljetek. Gyertek, induljunk. Útközben pedig meséljetek a bátyátokról, mind a külső, mind a belső tulajdonságairól. - kértem a lány, majd ha követnek, elindulok a birtok felé. Remélem az úton nem lesz semmi gond, és követni fognak engem, valamint értékes információkat szerezhetek a keresendő személyről.
Ha eljutunk a birtokra, a kapuban álló őrökhöz lépek.
- Szép napot. Megkérhetném, hogy vigye ezt a két ifjút Namizuo-sama elé? Árvák, a testvérük pár napja tűnt el. Éhesek is, valamiféle ételt kaphatnának - majd közel hajoltam az őrhöz - a fiút pedig mérje fel Namizuo-sama, igen különleges a fiú - majd ismét kihúztam magam - Köszönöm a segítséget, sajnos sietnem kell, meg kell keresnem a testvérüket. - A két gyereket az őrökre bíztam, majd elindultam a már emlegetett tisztás felé. Sietve szedtem lábaim, reméltem, hogy nem történt semmi baj. A gyerekek leírása alapján fogom keresni a fiút, mivel ennyi információ áll a rendelkezésemre. Mindvégig figyelem a környezetet, a hangokat, valamin a földet, nehogy belesétáljak valamiféle csapdába. Shiro a magasban repül, körkörös repüléssel jelezve, ha talál valamit. Ha jelez, akkor a lehetőségekhez képes elrejtőzöm egy fa tetejére, egy bokorba. Hamarosan megérkezem a tisztásra, a helyre, ahol a fiú eltűnt.

//Bocsánat a minőségért, nincs sok időm mostanság írni, de nem akartam lemaradni.
A varjakat akkor hagyjuk, mivel nem nagyon sikerült közös álláspontra jutnunk, majd lesz valahogy//

//Rikuno//

Amilyen gyorsan csak tudsz, máris fordulsz körbe és indítod el a halálos csapásodat. Ekkor egy kisebb pukkanást hallasz, majd a lány kezében valami megjelenik és csak a fémes csengésből jössz rá, hogy valamivel hárította a támadásodat. Egy kunai volt az, de nem törődve ezzel, máris folytatod a támadásodat. Ekkor azonban a Sensei közbelép.
- Valaki felénk tart abból az irányból, ahova a rablók menekültek. Bújjatok el és várjátok, hogy mi történik. Ha jelt adok, akkor támadunk! - mondja.
Erre a társaid nagyon gyorsan elbújnak. Yukihana egy szempillantás alatt beleolvad egy fába, míg Hoshi egy bokorban rejtőzött el. Neked is találnod kell egy rejtekhelyet, még mielőtt az a valaki ideér.


//A helyesírásra figyelj oda.//

Miután elindítottam a támadásomat, Yuhikana kezéből egy kisebb pukkanást halottam, majd egy erős fémes csengésből könnyedén rájöttem, hogy ezt a technikámat is kivédte. A kunai illetve a kard pengéje csak úgy szikrázott, mihelyt folytattam volna a támadást a Sensei közbelépett és szétválasztott minket.
Nem értettem, hogy miért, pedig nem is álltam rosszul és még volt egy pár ötletem. Na de mind egy.
Aztán elmagyarázta, hogy valaki felénk tart, méghozzá abból az irányból ahonnan, a rablók menekültek el.
A csapattársaim gyorsan el is bújtak. Yuhikana egy fa törzsébe olvad bele, míg Hoshi pedig egy zöld bokorba találja meg rejtekhelyét. Mivel mind a ketten a földön rejtőzködtek el én úgy gondoltam, hogy nekem a magasba kéne. Így hát ki is választottam a legzöldebb, legjobban takaró és az egyik legmagasabb fát, ami itt van a közelbe és gyorsan felszaladtam rá. A lábamba elegendő chakrát helyezve egy szempillantás alatt márt fenn is voltam az egyik legvastagabb ágán. Onnan mindent jól beláttam, láttam a főúttat, amin majd ő fog megérkezni, de mégis a fa leveli miatt jól elvoltam takarva.

//Kodomo//

A gyerekek tiltakozni kezdtek, eszetlenül rázták a fejüket, sőt a kisfiú neked is ugrana, ha a lány nem fogja vissza.
- MÉG MIT NEM! Nem megyünk veled a zsarnok...mmmmgmmm... - fogja be ismét Kuzo száját a kislány, majd lehajtott fejjel próbálta összeszedni a mondanivalóját.
- Nem tehetjük meg, hogy másra bízzuk annak az embernek a biztonságát, aki felnevelt minket, enni adott és biztos megélhetést. Sajnáljuk, de ha nem engedi, hogy keressük őt, inkább a magunk útját próbáljuk meg járni. - magyarázta, majd látod, ahogy a napfényben egy könnycsepp csillan meg az arcán.
- Ne pityeregj már egy idegen előtt! - szabadította ki száját a fiú és nem is átallott kinyitni azt.
- Ne hidd azt, hogy gyengék vagyunk! Csak azért nem pörköltem le a fejed, mert megsajnáltalak, ennyi az egész! - fenyeget mutatóujjával a fiú, majd átkarolta testvérét és elindultak a tisztás irányába, amit említettek neked. A választás rajtad áll, úgy tűnik nincs lehetőséged a lurkókat biztos helyen tudni, a gyerekek hajthatatlanok, annyit tehetsz csak, hogy vigyázol rájuk. Viszont kezded egyre jobban érezni, hogy valami nincs rendben velük...valamit titkolnak.

//Kodomo//

A két gyerkőc végül sokat gondolkodva a hátad mögé lépkedtek és dulfa, fulva követtek a tisztás irányába.
- Még hogy én tanítsak a shinobi kutyáknak...áu! - kiáltott fel morgásából, mikor a lány oldalba bökte.
- Amint megtaláltuk a bátyánkat, szívesen csatlakozunk önhöz. - válaszolt meghajolva, illedelmesen a kislány, majd erőszakosan fivére fejét is lehajtotta, ki ellenkezett ugyan, de a lány akaratosabb volt.
- A bátyánk magas, erős testalkatú, tele van hegekkel. Az erdőjárás sajnos kikészítette szegényt, nem beszélve a vadászatokról. Nem képzett harcban, ezért fegyverrel vadászik és... - akadt el a szava, mert Kuzo szót emelt eme "vádra".
- Mi az, hogy nem erős...ő... - ismét egy koki kisgazdája lett a lurkó, Inurei pedig mintha mi sem történt volna, folytatja a történetet.
- Hosszú fekete haja van, általában ápolatlan, ha jól emlékszem terepszínű ruhában ment el. - próbált meg visszaemlékezni.

Ezután néhány percnyi csönd állt be köztetek, a lány illedelmesen követett, ha beszéltél végighallgatott, a fiú azonban elégedetlen volt, majd szétrobbant mérgében és sértődöttségében.
Még morgás zajára is felfigyelsz, de ezek gyorsan elhalkulnak egy kisebb koppanás következtében, s mire hátrafordulsz Inurei zavartan mosolyog rád.

//következő reagod végén érjetek oda a tisztáshoz//

//Rikuno//

Sikeresen elrejtőzöl, majd rá pár percre megérkezik egy szakadt ruhás fickó, karddal az oldalán. Azonnal dörömbölni kezd az öreg ajtaján és trágár szavakat kiabál mellé. Egyértelmű, hogy ez az egyik rabló. Még mielőtt az öreg ajtót nyithatna, a Sensei ugrik a rabló mögé, majd megragadja hátulról és eltöri a fickó nyakát. Ezután néhány kézpecsétet alkot meg, majd a hulla arcára helyezi a kezét.
- Gyertek, meg van hol rejtőztek el! - mondja. - Innen egy órányira van egy rejtekhely a föld alatt. Ott rejtőztek el. Bemegyünk és végzünk a rablókkal, a gyereket pedig vissza hozzuk.
Nem is szórakoztok itt tovább, azonnal útra keltek. A Sensei tanácsára a fákon ugrálva haladtok, kivéve őt. Ő a rabló alakjában masírozik a földön. Mivel elég gyorsan haladtok, valamennyivel hamarabb, mint egy óra alatt éritek el a rejtekhely bejáratát.
- Várjatok egy kicsit kint, én bemegyek. 1-2 perc után gyertek utánam! - adja ki az utasítást, majd magatokra hagy.
Miután eltűnik, Yukihana veszi át a csapat vezetését. Pár perc múlva pedig beléptek ti is bunkerbe. Lent eléggé sötét van, de a távolban fényforrást láttok. Elindultok felé, majd egy nagyobb helységhez értek, ahol 8 rabló tartózkodik. Amint meglátnak titeket, egyszerű ütött-kopott kardokat rántanak. A Sensei is közöttük van, egyedül ő nem vesz elő fegyvert.
Yukihana egy Kusari-gamát vesz elő, míg Hoshi puszta kézzel ront rá egy rablóra. 1-1 rablót kell legyőznötök, a többivel majd a Sensei foglalkozik.

//Felgyorsítottam a játékot, hogy tudj menni a Djuka küldire. Szabadon leírhatod ahogy legyőzöd a rablót.//

Szerencsére sikeresen eltudtam rejtőzni a fa lombjában így az idegen nem vett észre. A fickó szakadt ruhában oldalán egy kardal mendegélt az épület bejáratához. Erős dörömbölésbe és durva káromkodásba kezd, de mielőtt be tudott volna menni a házba, a Sensei gyorsan a háta mögé ugrott és egy hirtelen mozdulattal kitörte a férfi nyakát. A betolakodó meghalt, de ezután néhány kézpecsétet alkotva a hulla arcára helyezi a kezét. Gondolom ezzel a jusu segítségével tudta meg, hogy merre is van a bázisuk.
El is mondta, hogy kb egy órányira van a rejtekhelyük a föld alatt. Nem sokat tétlenkedünk itt, gyorsan el is indultunk. A mester a földön sétált a rabló alakjában, míg mi a fákon masírozva haladtunk, viszonylag gyors tempóval. A gyors haladás miatt kevesebb mint 50 perc alatt elértük a bunker bejáratát. A mester azt mondta, hogy maradjunk kint kb 1-2 percig, majd menjünk be utána. Mi így is tettünk, miután lejárt az 1-2 perc bementünk a barlangba. A nagy helységet 8 bandita lepte be, akik kardot rántottak, mikor mi is beléptünk a területükre. A rajtam kívüli két gennin elővette a fegyverét, majd nekitámadt, egy-egy banditára. Hát én is így tettem. Kardomat előhúztam a tokjából, majd egy kiszemelt fickóra rontottam neki. A férfi olyan 30év körüli vékonyabb testalkattal rendelkezett, kinek jobb szemén egy szemkötő volt. Ruhája egyszerű és kopott volt. Jobb kezében ő is egy kard féleséget fogott, aminek pengéje csupa rozsda volt. Mikor neki rohantam, eleinte gyors kardozásba kezdtünk, ellenfelem ügyes volt, bár a rossz kardja hamar felmondta a szolgálatot, így egy kunai-jal folytatta.
Mivel ezzel így nem mentem sokra egy tervet kellet kieszelnem, de ehhez valahogy ki kell csalogatnom.
Mikor gyorsan összecsaptunk a fegyvereinket, én kicsit hátrébb léptem, és menekülésbe fogtam magam, egyenesen ki a barlangból. Szerencsére ez az idióta bevette és jött is utánam. Mikor én kiléptem ő még mindig futott utánam. Itt az alkalom, hogy végre használjam amit a mesterem tanított. Az alak mikor megállt, eldobtam felé két zsákot és a cédulák szépen kihullotok belőle, szétszórtan körülötte.
- Ennyi ennyit tudsz, te szerencsétlen ?- kérdezte tőlem, nevető hanggal, eközben kezébe fogott néhány cédulát
- Háhá, ne legyél benne ennyire biztos.- válaszoltam vissza majd eldobtam az robbanójegyzetes kunait-is a lába elé.
- Isten veled,te szerencsétlen: KASSEi!- mondtam ki végűl és megtörtént a hatalmas robbanás. A fickó egyértelműen meghalt. A többieket itt kint megvártam. Remélem, hogy a Sensei látta amit műveltem és büszke rám.

//Kodomo//

A gyerekek elcsendesednek, gyanússá válik a környezet is. Amolyan hatzodik érzék, meg hát persze nem egy éles szituációban részt vevő tapasztalt shinobi, érzed, valami nincs rendben.
Egy kisebb tisztáson találod magad, egy kisebb patak folyik le a domboldalon, mögöttetek az erdő, amit az imént elhagytatok. Nem túl nagy a terep, nincs húsz méter átmérő, a patak lefelé folyik a tenger felé, körülbelül abban a távolságban öt, hat méter lehet az átmérője.
- Nagyszerű. - hallatszik egy hang a távolban, hiába keresed a gazdáját, sajnos nem találod.
- Egy shinobi, ismerlek téged. Djuka klánbéli vagy...hm...finom... - folytatja, hangja elég perverz, sőt, mondhatni harcra éhes.
- Ügyesek vagytok gyerekek, megfelelő prédát hoztatok. - tette még hozzá, mikor mögötted az erdőben lévő fákat elkezdte fújni a szél, az előtted elterülő magas füvet is kelet irányába mozgatja.
- Sajnálom. - mondta lesütött szemmel a lány, míg a fiú agresszív fejjel szólalt fel.
- Ennyi elég nem? Mostmár engedd el a bátyánkat! - kiáltott Kuzo a semmibe.

Harcod során rájössz, hogy nincs túl sok esélyed ellenfeled ellen odabent, így hát menekülőre fogod. Szerencsére a rablónak nincs annyi esze, hogy átlásson a terveden, ezért követ téged. Odakint azonnal feltűnik neki a cetli, ami a levegőben száll, de már késő. Hatalmasat robbantást csináltál, ami a rejtekhely bejáratában is komoly károkat okozott. Lényegében a bejárat megsemmisült, de a járat teteje is beomlott, így a törmelékeken át lejutsz. Mire megtalálod a többieket, már ők is végeztek, a banditák vezetője pedig önként feladta magát.
Az öreg nagyon örült, hogy az unokája épségen vissza tért hozzá, ezért fizettségnek választhattok magatoknak egyetlen fegyvert a készletéből.


//A küldetésnek vége, jutalmad: +30 ch, illetve a fegyver listából választhatsz magadnak egy fegyvert szabadon.//

//Kodomo//

Válaszaidra az idegen nevetésben tör ki, a kis tisztás szinte úgy juttatja el ezt feléd, mintha mindenhol ott lenne.
- Kérem, mentse meg a bátyánkat. - hallottad mögüled a kislány hangját, kinek szemei immáron már könnyesek voltak.
- Brühühü, kérem mentse meg, brühü. - visszhangzott a kegyetlen gúnyos válasz.
- Először magát kell megmentenie! Háháháhá. - szólt ismét a kegyetlen, kissé perverznek tűnő hang, s mivel kardjaiddal védekezve álltál fel, fürkészve a területet, nem esett nehezedre kivédened azt a három kunait, mely feléd suhant.
Sima ügy volt, meg sem erőltetted magad, sőt még az irányát is megtudtad állapítani, megtaláld ellenfeled valószínűsíthető helyét, de sistergésre figyelsz fel lábaid előtt.
A kunaikon robbanó cetlik sorakoznak, nincs sok időd tervezni, a gyerekek is megsérülhetnek, gyorsan kell döntened.
- Vigyázzon! - kiáltott a lány a hátad mögül

//Elnézést a rövidségért, siettem//