Erdőségek

//Djuka Orimi és Djuka Benji - A Kék és vörös láng tánca//

A kunai repült a végére erősített jegyzettel, a férfi rugaszkodott, az idő megállt és mindkettőtök szava elakadt. Mély csend zúdult rátok a barlang szájánál, csak a robbanás és a férfi földre puffanásának hangja visszhangzott pár percig.
Orimi pengéi elhagyták a férfi testét, Benji összegyűjtött fegyverei pedig rakoncátlanul csörgedeztek kezében megtörve a csendet, mely ismét hamar eluralkodott a csatatéren. A férfi még vett egy mély levegőt, s azzal kilehelte életét.
A halál teleírja az ember vonásait, ellopja a régen volt szépséget, és a helyébe jéghideg, csendes kétségbeesést fest. Nehéz volt felfognotok, hogy mi is történt az elmúlt öt percben, de azt tudjátok, hogy a ti szívetek még hevesen zakatol mellkasotok mögött. Életben vagytok, de jogosan teszitek fel mind a ketten a kérdést magatoknak: Milyen áron?
Milyen áron, és milyen utat kellett megtennetek, hogy idáig eljussatok. Tetteiteket, bár nagy részükben nem a ti cselekedeteitek határozták meg a végkimenetelt, de csak a halállal és a szenvedéssel találtátok szembe magatokat.
Vajon ezt jelenti igazi shinobinak lenni? Ölj, vagy megölnek? Súlyos kérdések ezek melyekre csak magatok találhatjátok meg a választ, s a válaszotok tesz majd benneteket azokká az emberekké, aki utatok végén majd visszaemlékszik erre a pillanatra: Mikor is lettem én, igazi Shinobi.
A sokk egy időre lebénított benneteket, de végül az elszántságotok, tenni vágyásotok és bosszúvágyatok új életre keltette végtagjaitokat és munkának láttatok. Fiatalok vagytok még, és nem ilyen képeket képzeltetek még el a falu kapujánál, de be kellett látnotok végül, hogy ez az a sanyarú és sötét világ mellyel egy shinobinak meg kell küzdenie minden nap.
A férfi élettelen teste mellett még eltöltöttetek pár percet, megígérve a halott lelkének, hogy amint végeztek tesztek róla, hogy békében nyughasson. A némaság és az önbíráskodás valójában még várhat, és az önostorozással csak még jobban magatokba zuhantatok volna, de végül betelt a pohár. Céltudatosan álltatok fel onnan hol mások összeroppantak volna, és mint két testvér, vállat vállhoz vetve együtt tértetek be a barlang mélyére, hogy pontot tegyetek ennek az értelmetlen vérontás végére.


 
A barlang belsejét sűrű, szeszélyes köd lengte át. A falakon megtelepedett a moha, és még pár egyéb beazonosíthatatlan növény kúszott a magasba. A mindenhol megtalálható zöldes gombák pedig fluoreszkáló spóráikkal világították meg az utat előttetek. Óvatosságotoknak köszönhetően és talán a szerencsének is nem találkoztatok semmiféle ellenállással, sem újabb csapdákkal. Valószínűleg a hátrahagyott halott bábkészítő volt az utolsó bástya mely ledöntésével csak a király maradt kit le kell taszítanotok a trónról. Pár perc menetelés után a gomolygó ködben végül mesterséges fényekre lettetek figyelmesek egy nagyobb hasadék szájánál.
Óvatosan közelítettétek meg a fényforrását, s szorosan lapultatok egy sziklához, ahogy egy hangos csattanást hallattatok és egy női sikítást.
- Ha tovább vonyítasz, kiverem az összes fogadat abból a szép kis szádból, értve vagyok? – Hangzott fel a mély, tekintélyt parancsoló hang melyről tudtátok: Meg van a férfi, akit kerestetek, a Rózsa feje melyet minél hamarabb le kell tépnetek.
- Apám már biztos értesítette a helyi shinobikat és végül tényleg elfognak jönni hogy kiszabadítsanak! – Zengett fel ismét egy ormótlan nagy pofon hangja mely valószínűleg egészen a barlang bejáratáig elhallatszott.
- Azt akarod mondani, hogy majd a te drágalátos apád kit már rég levadásztak az embereim elküldi érted a felmentő sereget? – Tette fel gúnyos és sértő kérdését amint a távolból úgy látszott, hogy leköpi a sziklához kötözött nőt, ki már alig bír állni a lábán.
- Vagy magamévá teszlek és használod a hatalmad, vagy végre együtt működsz és átadod végre amit akarok a Rózsának, értve vagyok te fruska?
A rossz így megmutatta igaz arcát, s szúrós tekintettel vizsgálta a terepet a ti irányotokban, vajon észrevett benneteket? Vagy még élhettek a meglepetés erejével? Minden esetben valószínűleg már eléggé felkészültetek a már nyilvánvaló végső ütközetre, és megmutatni a világnak hogy jó tetteket is vihetnek véghez a "bűnös" Djukák!

//A támadást együtt beszéljétek meg, és cselekedjetek együtt továbbra is mint testvérek. Jöhet egy-egy hosszabb post ahogy megpróbáltok megküzdeni a férfival és végre végezni a vezérrel. Eddigi játékotok eszméletlen, és csak így tovább srácok. Mindent bele!//

// Senju Tobirama, esetleges hibákért elnézést, nagyon kevés időm volt megírni a posztot, remélem élvezhető, a továbbiakban majd megpróbálom úgy elintézni ,hogy több időm legyen, de ez volt még csak az 1. hétvégém a suli óta, ez majd még formálódik ^^//


Miközben a fiú épp halmozta az élvezeteket a megüresedett tál felett, egy ismeretlen alak jelenlétét érezte maga mellett, akin megtalálható volt ugyanaz a fejpánt, ám a fiútól eltérően, fáslik fedték a férfi sérüléseit. Ám úgy tűnt a sebesülései nem törték meg a jókedvét, hisz vidáman ült le és kezdeményezett beszélgetést Benjivel, mint ha már 1000 éve ismernék egymást. 
-Getsugakure?! Háh! Micsoda véletlen! Mi járatban erre kolléga? Mondd csak, legalább olyan jó a koszt, ahogy az orrom súgja? Minden esetre Roku vagyok, Getsugakure chunninja, örvendek a találkozásnak! És kérlek ne ijedj meg, nem komolyak a sérülések, csak a háború megtépázza az embert, tudod? Hát de ilyen a shinobik élete, nem?
Erre a hirtelen közvetlenségre, kissé kitágult Benji pupillája, de egyáltalán nem jött zavarba, hisz ő maga is elég közvetlen.
- Úgy ahogy mondod. Csak eljöttem kicsit sétálni, hisz épp nincs semmi dolgom és igen, isteni itt az étel, teljesen feltöltött ez a Ramen. Örülök Roku, én a Djuka család leszármazottja, Benji vagyok! Szóval háború...... Te is frontról jössz? És mi a helyzet arra? Mostanság ettől az egésztől aludni se tudok, de rémálmaimban sem tudom teljes mértékben elképzelni, milyen pokoli helyzetek uralkodhatnak ott...... Úgy ahogy mondod, azthiszem ez a hivatás nem egy életbiztosítás - fejezte be a mondandóját, majd egy apró mosolyt és egy kacsintást is megejt a végén az ijfú fiú.
-Talán visszatérhetnénk együtt, ha nincs épp küldetésed... Talán még akadhat számodra valami hasznos is belőle, ismerek pár trükköt, ha ninjutsuról van szó!
Ennek a mondatnak nagyon megörült Benji, hisz nem igazán van olyan személy aki tanítja, és eléggé elvan maradva a technikák terén.
~ Ezaz! Pont ez kell nekem, ezzel a fickóval kissé felhozom a lemaradásom és majd nézni fog Orimi a következő küldetésünkön! ~ tüzelte fel magát.
- Rendben! Nincs semmi féle küldetésem és örülnék ha végre valaki tanítana nekem valami új technikákat!
Miután összemosolyogtak a nagy egyetértés gyanánt, a csávó neki is kezdett az ínycsiklandozó lakomájába. Hasonlóan hamar befejezte ő is, és óriási pocakjánál csak a mosolya volt hatalmasabb. Ezekután még pár percig üldögéltek némán ott, majd miután a Chuunin lassú feltápászkodásával jelezte távozási szándékát, a Genin is felpattant és lassú léptekkel elindultak útjukra. Benjinek egyből feltűnt, hogy nehezen halad a férfi, biztos, hogy nem aprók a sérülései, ha egy ilyen edzett férfin így kifognak. Mindezek mellett az ifjú fiút hatalmas örömmel és büszkeséggel töltötte el, hogy egy egyenruhás, háború tépázta, Chuunin mellett sétálhatott. Akármerre mentek, mindenki őket bámulta és hatalmas tisztelettel és hálával köszöntek előre a duónak, biztosan azért, mert ez a férfi 1 a sok közül akik az országot védik. 
~ Szóval ilyesmi érzés, amikor nem megvetnek, hanem pont ellenkezően, mindenki elismer?.... ~ tűnődött Benji.
Pár perc séta után beértek újra a fiú kedvenc erdejébe. Az élet még mindig töretlenül megtalálható volt ebben a csodálatos "világban". A fiú ismét körbe-körbe akart bámulni mosolyogva, de tartotta magát, nem szerette volna, hogy azt higgye a férfi, hogy csak egy gyermekkel van dolga. A hatalmas néma csendet egyszer csak megtörte a férfi tekintélyt parancsoló hangjával áldott férfi. 
-És... változott utóbb valamit Getsu? Vannak új, erős geninek? Sajnos elég sokat voltam távol a hazától, talán két generáció is kinevelkedett már azóta...
Erre a mondatra igen csak meglepődött Benji, hisz ez azt jelentheti, hogy akár Jonin szinten is lehet a férfi, csak a háború miatt még nem volt alkalma megszerezni a rangi elismerést.
- Hát.... Szépen fejlődik ez a falu, napról-napra. Nem sok Genint ismerek, egy az egyik erős Genin itt áll melletted!!! Ezen kívül van egy társam, aki szintén a Djuka nevet viseli, Orimi.. Ő is hatalmas harcos. Elég sajnálatos, hogy ennyi ideig távol kell lenni egy shinobinak a hazájától, de egyszer ennek a kutya helyzetnek is vége lesz.... - fejezte be kissé szomorkásan a feltüzelve indult mondandóját.
Ezekután a fiú figyelmesen várja a további kérdést, esetleg reakciót, miközben sétálnak. Most a vissza fele úton, semmiféle kitérőt nem tervez tenni, minél előbb azt szeretné, hogy tanítsa a férfi. Néha kissé bele is gyorsít, megfeledkezve a katona sérüléseiről, ám ilyenkor hamar észreveszi magát és vissza lassítja a tempót, megbánóan és kissé csalódottan. Bár Benji nem mondja, szemein látni lehet, hogy mennyire szomjazik a tudásra és a fejlődésre, hatalmas erőt szeretne szerezni, hogy Orimi következő kalandjukon le legyen nyűgözve tőle. Meg persze magáért is szeretne fejlődni, úgy érzi, hogy a chakra készlete sokat fejlődött, már csak a technikákkal kéne magát megerősíteni, és akkor tényleg egy kifejezetten erős Genin lesz belőle.

Miután elindult az ifjú fiú és a hadviselt Chuunin, előbbi nem sokáig bírta ki, hogy ne beszéljen, jött is rá egy komoly, kissé szomorkás válasz.
- Egy shinobinak ez a dolga, ha menni kell, akkor menni kell. Mindent megteszünk, hogy biztonságban tudjuk a szeretteinket és az otthonunkat, nem igaz? Ez a helyzet pedig nem fog már sokáig tartani erre mérget veszek...
~ Ez egy Shinobi dolga? Vajon ezért élünk? Ezért adatik meg nekünk a chakra illetve a sok-sok technika? ~ kezdett mély gondolatokba Benji a férfi szavai után.  Ám ezeket a férfi szavai törték meg, amikből ezekután a vidámság és az izgatottság áradt.
-Tényleg... ígértem ám valami hasznos kis cuccot, deee... hát ha tényleg olyan erős shinobi vagy, neked valami több kell, mint egy kiegészítő technika, nem igaz? Mit szólnál a goukakyuu no jutsuhoz? Elég elterjedt technika, nem is véletlenül. Tekintélyes erőt képes kihozni belőle a használója, ha megfelelően jól forgatja. Persze egy kezdőnek nem tanítanám meg, de... te már így is erős vagy, téged csak erősíteni kell, igaz?
Ahogy kimondta a harcos a technika nevét, csillant is fel társa szeme. Elég régóta csodálja ezt a technikát, és elég régóta szeretné elsajátítani. Hihetetlenül lázba hozta ez az ötlet.
- Így ahogy mondod öreg barátom!! Ismerem a technikát, és szerencsére pont passzol az elem is. Hihetetlen nagy hasznomra lenne egy ilyen szintű technika!! - áradozott csillogó szemekkel.
Elmosolyodott a férfi, majd kicsit odébb állt. Gyors kézjeleket formált le, majd lehelt ki egy óriási tűz golyót, szinte mint egy sárkány. Ez egy pusztító fegyver, még is gyönyörű és elképesztő. Benji még sohase látta a technikát ilyen közelről, de most változott a helyzet, és szavakat nem talált rá.
~ Ez majdnem akkora mint egy ház, hihetetlen erő van ebben a férfiban.
Miután elég ideig tartotta maga előtt a tűzgolyót, elindította az ég felé a hatalmas lángcsóváktól szikrázó fegyvert. Ameddig egy átlagos ember szeme ellát, addig lehetett követni a technikát, hisz ez még az után se semmisült meg. 
-Elég erős technika, mint mondtam. És nagy pozitívuma, hogy a tűzgolyót képes vagy vele ellőni, nem csupán folyamatos fújkálással fenntartani. Igazándiból ugyanaz az alapja, mint más hasonló jutsuknak, mint például az Endannak, azonban itt meg kell próbálni a gömbnek egy magot adni, ami táplálja a lángokat akkor is, ha már egyáltalán nem vagy vele chakrakapcsolatban. Nem egyszerű feladat.. gondolod menni fog mire a faluba érünk?
- Ez óriási volt! Te tényleg tudsz valamit! Rendben, megpróbálom, csak megtennél valamit?.... - halkult el a fiú, majd egy pár másodperc drámai csend után szólalt meg - Megmutatnád újra a kézjeleket? - tette fel a kérdést kissé szégyellve magát.
- Öhm... Persze - válaszolt a férfi, kissé zavarba jőve. - A kézjelek a következők: Kígyó, Kos, Majom, Vadkan, Ló, Tigris - miközben mondja a férfi, el is végzi a kézjeleket.
Benji figyelmesen követte a férfi szavait, majd leutánozta, ekkor összegyűjtött annyi elemi chakrát amennyit csak tudott és megpróbálta elvégezni a technikát olyan alapon, mint ha Endan-t alkotna, csak több chakrával. Ez a próbálkozása kudarcba fulladt, hisz csak tűz foszlányokat lehelt ki, amik azonnal eltűntek. Ezután újra megpróbálta ugyan ezzel a módszerrel, viszont most még jobban odakoncentrált és még több chakrát gyűjtött, de az eredmény változatlan volt.
- A fenébe.... Még több chakra kell bele... - alig fejezte be a mondandóját a fiú, már alkotta is meg a kézjeleket és próbálta újra és újra. Minden egyes próbánál kicsit több Chakrát volt képes beleadni. Ám vigyáznia kellett, mert ezzel párhuzamban fogyott a Chakra készlete logikusan. Miközben a fiú kitartóan, ám eléggé sikertelenül próbálkozott, a "mestere" leült egy kellemes árnyékot adó fának a terebélyes lombja alá és elővett valamiféle könyvet. Benji két próbálkozás között lihegés közben oda tekintett és hunyorítani kezdett, hogy láthassa a könyv borítóját. A borítóján egy jó idomokkal megáldott nő volt, aki merész fürdőruhába pózolt, ami nem takarta azt isteni adottságait. 
- Ez most komoly?!! Eddig azthittem te egy nagy erejű Shinobi vagy, erre ilyeneket olvasol, miközben én itt szenvedek! - ordít rá a fiú idegesen.
- Nyugalom, nyugalom, vannak benne érdekes dolgok, amiket megéri tanulmányozni, én csak biológiai szemmel nézek erre a könyvre. Egyébként rád is oda figyelek, jó úton haladsz, de ne izgulj rá ennyire, ha így haladsz, meglesz ez!
Benji nem hitte el egy szavát sem, kivéve az utolsó mondatot. Szánó tekintettel kísérte végig a Chuunin mondandóját, majd ez idő alatt pont kipihente magát, ezért újra lekreálta a kézjeleket, ismét kicsit több chakrát gyűjtött be és fújta ki, majd gyújtotta be. Ekkor meglepettségére, egy kisebb tűz golyó keletkezett, ami egyből eltűnt, ahogy abba hagyta a fiú a fújást.
- Ez az!!! Láttad ezt?! Megcsináltam!!! Ezért vagyok én a legerősebb shinobi a faluba!!! - ordított fel lelkesen és nagyképűen.
- Nagyszerű volt, de még a felénél sem jársz, ez a méret még nem lesz elegendő és utána még ott van a mag is ami kell bele. Mostantól csináld ugyan ezt, csak még több chakrával!
A fiú kissé letörve bólintott, majd folytatta a próbálkozását. Minden egyes próbájánál egyre növekedett a technika, míg olyan 14-15 próba után már nem akart tovább nőni. 
~ Oké, azthiszem elértem a maxot, végre sikerült elérnem a szükséges méretet ~ jelentette ki magába a lihegő fiú, akinek a homlokán annyi verejték volt, hogy úgy nézett ki, mint akit leöntöttek volna... 
- Nos, azthiszem most jön a neheze. Próbáld meg a közepére egy magot alkotni ami táplálja a tüzet!
- Miféle magról beszélsz?
- Csak próbálj beletolni egy kis plusz Chakrát, ami majd táplálja, hogy ha ellövöd. Tudom, hogy nehéz, mert már így is felemésztetted a tartalékaid nagyrészét, ha gondolod pihenhetünk és folytathatjuk holnap.
Hát igen, már igen-csak órák óta próbálkozott a fiú olyannyira, hogy már késő délután-kora este volt. 
- Még mit nem, el kell sajátítanom ezt a technikát, ha leállok azzal nem leszek előrébb! - jelentette ki a Djuka meggyőzhetetlenül, és meg se várta a férfi véleményét, már alkotta a kézjeleket. 
Ezúttal megpróbálta úgy felépíteni, hogy egy kis chakrát fújt ki és aköré építette fel a tűzgolyót. De sajnos sikertelen volt, mert ahogy abba hagyta a fújást a tűz golyó eltűnt előtte. Viszont a fiú nem tört meg folytatta a próbát, viszont feszegette a határait és mindig kicsit több chakrát adott meg annak a bizonyos plusznak. 3 próba után elért arra a szintre, hogy amint abba hagyta még 1 másodpercig fenn állt a technika, ám ekkor minden elsötétült és hirtelen a földre rogyott a fiú. Ennyi chakrát talán még sohasem használt, érthető, hogy egy egész napos próbálgatás után túlságosan kimerült. Miután a férfi szeme megakadt a fiú összeesésénél szépen, lassan becsukta a könyvét, majd elrakta és feltápászkodott. Oda sétált Benjihez, majd enyhén elkezdte rugdosni, ébresztés céljából. Még néhány "hé haver"-t is hozzá tett a folyamatos rugdosáshoz. Pár percig kellett csinálnia, mire a Benji valamennyire tudatához tért.
- Végre... Nem igazán tudnálak elvinni mert tudod, sérült vagyok.. Szóval gyere kicsit és megszállunk, kb fél órányi séta lesz a tempónkban egy fogadó, meghívlak.
A fiú szótlanul tápászkodott fel, túl fáradt volt a beszédhez, csak vonszolta magát a fogadó irányába. Miközben mentek síri csend volt az erdőben, sehol sem volt nyoma életjelnek, ezért a Chuunin megtörte a csendet.
- Egyébként a végére sikerült a magot megalkotnod, csak túlságosan gyenge volt, hisz már alig volt chakrád. Ma pihenünk, holnap már menni fog, mire vissza érünk a faluba, lesz egy új technikád. - mosolyodott el mondanivalója végére, majd kacsintott a fiúra.
Benjin bár nem látszott, hihetetlenül örült, viszont túlságosan fáradt volt. Kicsivel később oda értek egy kellemes fogadóhoz, ahol a Chuunin fizetett és már mentek is be, a fiú egyből beájult. Roku még lefürdött, illetve evett egy keveset, majd ő is nyugovóra tért. Másnap mire Benji magához tért, márt 1-2 óra körül járhatott az idő. Miután felült és kómásan megtörölgette a szemeit, ásított egy óriásit. Hirtelen figyelmes lett egy papír fecnire, amin írást vélt felfedezni. 
A fiú hallgatott a mester szavaira, az első próbája után haladt is körülbelül fél métert a golyó. Ám ez nem törte meg a fiút, újra és újra próbálkozott, elakarta érni azt a szintet, amit a Chuunin is elért. Méterekről-méterekre haladt. Homlokán egyre jobban gyülemlett a sok-sok verejték, és lihegése is csak gyakrabban jött elő. Jó pár próba után, mire elérte a határait, utolsó erejéből, mindent beleadott és el lőtte a golyót az ég felé.

Mi után Benji minden erejét beleadta a technikában, izgatottan várta, hogy vajon sikerülni fog-e, de annyira elszánt volt, hogy a keserves kudarc halvány gondolatai is csak alig-alig fordultak meg a fejében, és lám..... Igaza lett! A technika hiba nélkül lett kivitelezve, és sebesen szállt az ég felé, míg elérte azt a távolsági határt, ahol csak úgy szerte foszlott. 
- Láttad ezt?! Milyen messzire kilőttem???! Remélem a nap nem bánja, hogy így telibe lőttem! - törte meg a várakozás csendjét lelkesen a fiú.
A Chuunin biztató szavakkal látta el, illetve dicsérte meg a fiút. Ezekután egy hasznos tanáccsal is ellátta az ifjú titánt, ami arra irányult, hogy ne tanuljon feleslegesen sok technikát, mert ha sokat, de csak felszínesen ismer, akkor nem lesz igazán erős shinobi. 
-...."előbb felesleges abbahagyni a gyakorlást"
- Értem. - bólintott Benji, miközben nyugodt tempóban sétálgattak a falu felé.
Néhány beszélgetéssel, nevetéssel eltöltött óra után - miközben habár csak futólag, de megjártuk a fővárost is - felvéltük a távolban a falunk kapuját. Benjiben kissé vegyes érzelmek kavarodtak, hisz ott volt a szeme előtt minden, amit elakart dobni magától. Mikor oda értek a férfi búcsúzó szavakat szánt a fiúhoz, majd kézfogásra invitálta.
- Igen, úgy is összefogunk még futni, addigra talán már jobban leszel, és összemérhetjük a tudásunkat - mosolygott és kacsintott Benji - gyakorlok sokat, erős szeretnék lenni, szia! - fejezte be mondatát, és rázta meg a Chuunin kezét. Ezekután a férfi útjára indult, az ifjú Djuka még egy ideig követte szemével, majd ő is útnak indult. Miközben egyre csak fogyott előtte a poros út, mélyen elmerült a gondolataiban.
" Kéne valami új küldetés Orimivel. Meg akarom neki mutatni, hogy milyen erős lettem! Bár előtte még tanulhatnék valami igazán gyilkolós technikát. Az lenne a legjobb, ha csak ámulna, hogy mennyire erő " - itt megszakadtak a gondolatai, hisz valami akadályba ütközött, és hirtelen elvesztette az egyensúlyát, hipp-hopp a földön találta magát. 
Kissé indulatosan tekintett fel a földről Benji, mikor meglátta, hogy az akadály amibe ütközött, az egy ANBU tag volt, aki nem magányosan, hanem szintén ANBU-s társával jött. 
- Djuka Benji, haladéktalanul fáradjon velünk a falu engedély nélküli elhagyásának ügyében. - szólították fel határozottan, komoly és tekintélyt parancsoló hangnemmel.
" Ohhh b@szdmeg.... Nem gondoltam, hogy egy kis kiruccanásért, itt ekkora herce hurcát csinálnak " - gondolta ostobán Benji.
- Rendben veletek megyek, ahogy akarjátok.
Miután megérkeztek egyenesen a Hold királyával találta magát szemben a fiatal, meggondolatlan fiú. A két ANBUs lenyomta a földre, illetve a fejét is a földbe nyomták erőszakkal, a hirtelen haragú fiúnak, akinek ez nem igazán tetszett, indulatból ki is csúszott a száján egy "Elég már" megjegyzés. Miután a két ninja teljesítette a küldetést, parancsot kaptak, hogy hagyják el a helyszínt, és egyből köddé váltak. Csak a fiatal fiú, a király illetve a testőrök maradtak a teremben. 
- Mondd, Djuka Benji, miért távoztál a faluból az arra adott engedély nélkül? Mi volt a célod vele? Figyelmeztetlek! Ne hazudj, különben helyben nyilvánítalak szökött ninjának, olyannak ki életével fizet bűneiért. Mondd hát, egy ilyen tisztelt klán sarjaként, kik oly sokszor siettek Getsugakure segítségére, miért távoztál a faluból? - szólt a király, kissé bánatosan.
Hát igen, híres volt a jószívéről, hangján is hallani lehetett, hogy nem igazán akarja ezt a kivégzéses dolgot, de ugyan akkor jó döntéseket szokott hozni, még ha néha keménynek is kellett lenni, szóval Benji tudta, hogy most talán tényleg bajban van, bár nem igazán parázott be.. Ostobán - szokásához híven - gondolkodott... Azt gondolta, vele ez úgy se történhet meg, na meg úgy is csak kirándulni volt, nem tett semmit a hazája ellen. 
- Nem szoktam hazudni, mindig elmondom a gondolataim - jegyezte meg kissé facsart arccal Benji - elmondom most is mi történt.. Megláttam két érdekes alakot a faluban, akiket eddig még nem láttam. Érdekes dolgokról beszéltek, szóval követni kezdtem őket. Egészen a kikötőig követtem, ahol viszont hajóra szálltak. Mivel nem akartam itt hagyni az otthonom logikusan, csalódottan, de vissza fele indultam. De jót tett nekem ez a kiruccanás, találkoztam egy háborús ninjával akitől tanultam, szóval ez senkinek se volt káros, viszont nekem hasznom lett belőle, hisz erősebb lettem. - mondta el az igazságot a fiú, talán kicsit túl őszintén is.

Miután hősünk elmondta az igazát, nyomasztó néma csend töltötte meg a termet. Egyszer csak a király felkelt ülőhelyéről, és az ablak felé indult. Benjit ebben a pillanatban, kissé elkapta a gyomorgörcs, bár eddig nem izgult, most talán kicsit még is realizálta a helyzetét. Csupán csak másodpercek voltak, míg a király szóvá tette döntését, de hosszú éveknek tűnhetett a fiú számára. 
-Az őszinteség útja sokszor nem a legkönnyebb, de mindenképpen a legigazabb. Becsülöm, hogy igazat mondtál, így megkíméllek a kirekesztéstől, s szököttnek sem nyilvánítalak. Azonban egy hétig nem végezhetsz küldetést, s a közelgő chuunin vizsgán sem vehetsz részt büntetésképpen. Most pedig... elmehetsz. Viszont látásra Djuka Benji.- mondta ki határozottan döntését, az ellen véleményt meg sem várta.
Amint elhangzott az, hogy a Chuunin vizsgán nem indulhat a fiú, akár csak ha egy kést döftek volna a szívébe. Pupillái és vele együtt az egész szeme nagyra tágult, düh, keseredettség, értetlenség tátongott benne. 
- Ez nem lehet! Olyan sokat készültem, annyit erősödtem, nem teheti ezt velem, csak azért mert elmentem kicsit sétálni! Ez rohadtul nem igazság! - ordított fel Benji, de ekkor már a testőrök kísérték ki, így nem kapott választ ezekre. 
Miután az épület előtt találta magát a fiú, sehol sem látott egy árva lelket sem. A hatalmas csendből viszont, zajok törtek elő a távolból. 
~ Igen... Biztosan a háború végét ünneplik.... ~ jegyezte meg magában a fiú.
Ezek után útjának indult, Orimi felé vette az irányt. Ünneplésre semmi kedve illetve oka nem volt, de edzeni, erősödni szeretett volna. Úgy gondolta, hogy remek edző társa lesz az ifjú Djuka lány. Na meg... Úgy is 1000 éve látták egymást.
~ Biztosan meg fog lepődni azon, hogy mennyit erősödtem... Legalább ennyi jó lesz ebben a szörnyű napban ~ morgolódott magában.


/ Bocsi a rövid posztért, csak éppen kollégiumba tartok vissza, kövire jobb lesz, megígérem  /