Erdőségek

Ame elégedetten s egyúttal éberen figyeli, ahogy a klónok elindulnak, majd kissé meglepetten kezd az új kézpecsétekbe, cseppet sem késlekedve. Azt hitte a klónok tovább kitartanak és a párduccal egyfajta hasznos élő láncot alkotnak..
Ahogy a jutsu létrejön, már nem gondolkozik ezen, csak a kisállat után veti magát. A fürge kis lény elkapásához nem kellenek nagy tervek, különleges reflexek és gyors reakciók célravezetőbbek, hiszen emberi reflexekkel vajmi kevés esély lenne a vadászat sikeres lezárására, és nem is emberi, gondolkodó ellenféllel van dolguk.
Teste hirtelen mozdulatokkal követi le a préda mozgását, és csakhamar Yoru is csatlakozik hozzá, hogy párosban fogják meg az állatkát, mely ügyesebbnek bizonyul, mint hitték, és pár pillanatra, Genki próbálkozásáig le is kell mondaniuk a közvetlen próbálkozásról, ám mikor a srác Hiashival egyetemben elterül a földön, Ame és Yoru mit sem törődve velük ugrik át felettük, hogy újra üldözőbe vegyék a vadászgörényt, csakhogy a lendület ezúttal ellenfelükké válik, képtelenek elkerülni a túl későn észlelt Tomokot. Munfurawa párduc-szerűen morogva a földre zuhan, majd ideges mozdulatokkal próbál megszabadulni az őt összekenő sötét folyadék javától, s mikor felnéz, a görény már eltűnt a bozótban, Yoru meg kíváncsian bámulva vár rá. Mire Ame feltápászkodhatna, hogy a párduccal a görény nyomába eredjen, a bokrok szétnyílnak, és a fogjul ejtett kisállat ott himbálózik Tomoko kezében, mire a lány, tőle eddig nem látott, vad mosollyal gratulál neki.
-Heh.. ez szép volt.- ezzel inkább marad a földön és ücsörög még kicsit, várva hogy egy bizonyos vörös arcú démonra hasonlító alak jól kiossza őket ügyetlenségükért. Nem mintha kudarcként értékelné a dolgot. A görény meglett, ő pedig élvezetes fogócskát élt át kedvenc társával egyetemben. Ahogy a jutsu szétoszlik, úgy tér vissza a csendesebb, bizonyítani akaró Munfurawa, aki ráadásként sietősen kecmereg talpra, hogy legalább némi tartást mutathasson.

/Esedezek a kegyelméért Jiraya sensei, mert ilyen későn tudtam csak beküldeni a postot!/

Miután a sensei elmondott minden információt, és megmutatta a technikát, jómagam is megpróbálkoztam velük. Nagy meglepetésemre a könnyebbek megvoltak 3 óra alatt, ám még csak most jön a neheze, a sensei szerint.

Bunshin no Jutsu (klónjutsu)
A klónjutsu szimpatikusnak tűnt, pont ezért ezt próbálom meg először. Kézjelek, majd a chakra koncentrálás. Kis idő után, ám rá kellett jönnöm, hogy nem fog ez összejönni egykönnyen. Másodszorra, és harmadszorra is sikertelenül állok egymagamban klón nélkül a sensei társaságában. A hosszú tanulás nagyon kimerített, így egy kicsit lehuppantam a földre, és koncentráltam. Éreztem a lágy szellőt arcomon, és elgondolkoztam. Nem tudtam miért, de nem tudtam összpontosítani egy helyre a chakrámat. Ki kéne találnom valamit ez ellen, hogy végre…
~ Várjunk csak! – fékezem meg gondolatmenetemet magamban – Meg kell jelölnöm egy helyet, és oda kell csak koncentrálnom a chakrám.
Előhúzom kardomat, majd egy két lépéssel odébb egy X-et rajzolok a földbe, majd visszateszem kardomat, és visszalépek eredeti helyemre. Most megpróbálom. Mindent kiürítek a fejemből, és csak az X-et látom magam előtt. Kézjelek, majd chakra koncentrálás. Egy két másodperc csönd, majd egy pukkanás, és füst, várom, míg eloszlik a füstfüggöny, és… Sikeeeeer! Igaz nem teljes jó klón, mivel elég halvány, és eléggé torz, de legalább, már meg tudom idézni. Sajnos azonban egy-két másodpercig volt csak jelent, majd szertefoszlott. A fél sikertől felpezsegve újra nekiálltam gyakorolni. Tízedik, tizenegyedik próbálkozásra, már szinte tökéletesen hasonlított rám, csak egy probléma volt, ami az, hogy néha egy-két igen apró különbség mindig volt. Egy röpke másfél óra alatt elsajátítottam a technikát, és újabb másfél óra alatt, már bárhol meg tudtam idézni a klónt, ám csak 5 és fél másodpercig tudtam csak fenntartani, és maximum három darabot sikerült csak megcsinálnom (a 3.-on azonban már nagyobb hibák látszódnak). A végére már tényleg eléggé kifogyott a chakrám, így mielőtt nekiállnék, a másiknak lefekszek a földre, és egy tíz perces pihenőt tartok.

Kawarimi no Jutsu (Testhelyetesítő technika)
Miután megvolt a pihi elkezdem a jutsu tanulását. Elsősorban megpróbálok visszaemlékezni a mondottakra, ugyanis nem fájt a fogam arra, hogy megkérdezzem a senseit. Nagyjából emlékeztem szavaira, így viszont, már csak egy velem azonos súlyú dolgot kell találnom. Eltartott egy ideig, mivel nem tudtam, hogy milyen nehéz vagyok pontosan. Miután sikerült nagyjából egy velem azonos tömegű farönköt találni, ami éppen, hogy csak nem volt szélesebb nálam. Először is lettem jól látható helyen, majd összpontosítottam. Először megcsináltam a klónt a rönk köré, majd a jutsut próbáltam aktiválni. Majdnem sikerült. Nagy meglepetésemre a technika helycsere része sikerült, ám a klón rögtön szétesett, mikor megérkezett az én helyemre. Ismét eltelt egy óra, mire megállapítottam, hogy túl sok ideig babráltam a kézjelekkel, így viszont neki kell állnom a gyakorlásnak. Egy tíz-húsz per után kisebb hibákkal, de meg tudtam csinálni 1 másodperc alatt a két kézjelet.
- Na, most sikerülnie kell! - mondom magamnak biztatóan.
Lazítok kicsit, mivel ha idegeskedek, hajlamos vagyok hibázni. Kiürítek minden érzelmet tudatomból, és csak a koncentrációt hagyom meg. Először a klónt csinálom meg, ami körbe is vette a farönköt, majd gyorsan a helycsere jutsut is aktiváltam. Egy gyors villanás és, mozdulatlanul állok. Nézve a klónt, aki az én helyemen áll. A hirtelen sikertől felugrok, és elüvöltöm magamat, miközben a klón szétesik, és a farönk leesik.
- Igeeeen! – és ugrok egypárat, majd lenyugodva a senseihez fordulok – Kurama sensei megfeleltem az elvárásainak?
Kérdezem lihegve a kimerültségtől, ugyanis elég sok chakrát vesztettem az edzés jóvoltából. Remélem igent mond, de nem csüggedek le akkor sem, ha nemet mond, akkor viszont nekiállok megint csak gyakorolni.

Mindenki végrehajtotta a saját tervét ahogy tervezte, de sajnos senki sem bírta elkapni. Még az én utolsó berepülésem sem járt sikerrel pedig elég közel voltam ahhoz hogy elkapjam. De miután nem tudtam elkapni eszembe jutott valami. Az a fiú, Tomoko nem volt sehol. Körbenéztem, de nem találtam, majd hirtelen előugrott ő is és miközben Ame is üldözte a görényt jól egymásba ütköztek, a görény pedig elfutott, El sem tudtam hinni, hogy hogy ütközhettek egymásba. De Ame előtt nem Tomoko volt, hanem egy rakat fekete folyadék, majd a bokorból megszólalt a fiú: - Elkaptam! -
Először azt hittem leütöm, hogy csak így nagyképűen beordítja, mintha csak övé lenne a dicsőség. Feltápászkodtam a földről majd odamentem Genkihez és odaszóltam neki elég közelről, hogy más ne hallja.
- Genki bocsi, hogy belédmentem. Még meg kell tanulnom korrigálni ezt a gyorsaságot. - majd megtögetem a vállát, hogy ne legyen megsértődve. - De témára térve téged nem idegesít ez a felvágás egy kicsit? Mert engem nagyon is. -
Megvártam a fiú válaszát, majd odamentem Ame mellé.
- Jól vagy, Ame? - kérdeztem tőle, majd felsegítem a földről, de ha nem fogadja el segítségemet, akkor felőlem ülhet tovább is. - Jól összementetek Tomokoval. Remélem Kagaminak nem lesz semmi fennakadása azon, hogy nem sikerült elkapnunk. - mondtam a lányanak.

Kagami vigyorogva lép ki a tisztásra, majd felétek indul. Közben egyenletesen tapsol. Tomoko átadja neki az állatkát, majd Ame-hoz sétál és elővesz egy tinta tartót.
- Ne haragudj, hogy a klónom neked ment. Azt a parancsot kapta, hogy kapja el az állatot, de úgy néz ki, hogy a terep akadályokra nem gondolt. Ne haragudj! - mondja, majd megalkot néhány kézpecsétet.
A kunoichin lévő tinta ekkor életre kell és az utolsó cseppig eltűnik róla, majd mellette egy másolat jelenik meg Tomoko-ból.
- Ne haragudj, hogy beléd mentem! - mondja, majd segít felállni a lánynak.
Ezután viszont a másolat fekete színűvé változik, majd vissza folyik a tintatartóba.
- Nah, most hogy elkaptuk ezt az izét, vigyük vissza a gazdájának és végeztünk is!
Kagaminak köszönhetően nagyon gyorsan vissza mentek a faluba, majd átadjátok a gazdájának a vadászgörényt. 1000 Ryo-t kaptok tőle fejenként, illetve meginvitál titeket egy teára. Miután ezzel végeztetek, felszabadultok és mehettek a dolgotokra, esetleg újabb küldetésre.

//Hosszabb játékot szerettem volna, még a menyét után lett volna egy kis akció, de egyéb dolgok miatt a küldetést lezárom.
Chakra jutalom:
Ame: 30 chakra
Hia és Genki: 27 chakra
Fellebbezés nincs! De ha mégis fellebbezni valaki, akit ráadásul Genkinek hívnak, az 30 chakra levonást kap //

//Ryu//

Telt és múlt az idő és az első három technikát sikeresen elsajátítottad, viszont ezzel a kettővel, meggyűlt a bajod. Talán a Kawarimi bizonyult a legösszetettebbnek az egész tanulási folyamat alatt. Végül pedig azt is sikerült elsajátítanod, több-kevesebb sikerrel. Ugyan ezek még csak a technikák legalapszintűbb formái voltak, de ezek hiányában nem sokat tud kezdeni egy shinobi. A sensei ugyan olyan katonás tekintettel és katonás tartással állt eléd, ahogy eddig mindig is.
- Ugyan nem a legtökéletesebb, de megteszi! Ahogy látom a korod ellenére is egészen tanulékony vagy. Kiérdemelted az elismerésemet. Elismerlek mint egy kezdő Genint. Most menjünk vissza a faluba, majd ott értesítem a Daimyou-samat!
Mondta, majd összeszedte a cuccait és intett, hogy ideje elindulni.


//Gratulálok, az alap E szintű jutsukat elsajátítottad. Még nincs vége a kalandnak, következő post a Daimyou palotájához.//

Kagami jóval vidámabb, mint Ame várta, s a lány nem is tudja hová tenni ezt a számára hirtelennek tűnő váltást, végül úgy ítéli, ez nem is olyan fontos, inkább újra végignéz magán, és fintorogva állapítja meg, milyen sok felületen folyt szét a tinta. Olybá tűnt, hogy ennek a ruhának befellegzett, s ő, aki gyermekkorától kezdve azt tanulta, hogy vigyázzon a tárgyaira, cseppet sem örült ennek. Kicsit forgolódott, ahogy a macskák vagy kutyák teszik, hogy megnézze, hátul is van-e folt, bosszúsága azonban szinte azonnal elpárolgott, ahogy Tomoko megérkezett, s ő újra megmagyarázhatatlan bűvkörébe került.
-Nem haragszom.. nem. -állt meg a forgolódásban és nézett a srácra.
-Legközelebb szerencsésebbek leszünk.-elmosolyodott. Remélte az újabb kalandot, és felettébb érdekesnek találta a srác megformázott pecsétjeit, holott, bár ilyen összetételben nem, de az elemeket ismerte. Ahogy a tinta összegyűlik, és eltűnik a ruhájáról, valódi jókedvű csodálat költözik az arcára, és az újabb bocsánatkérésre mosolyogva biccent.
Hiashi kedves érdeklődésére is felel.
-Jól vagyok, köszönöm.. Ahogy látom, ti is rendesen összeütköztetek-így utólag egészen mókás volt visszagondolni a kalandra.
-Azt hiszem van még mit csiszolni a csapatmunkán.-könnyedén kezdi, majd kissé óvatosan folytatja
-Remélem egy csapat maradunk...-persze ő is tudja, hogy sokan vannak ahhoz, de hány fiatal lehet még a Holdban? Hány csapatot lehet kiállítani? Nem akart arra gondolni, melyik srácot veszíti el, ha végre kialakul a végső csapat, inkább leguggolt Yoruhoz, és átöltelte.
-Köszönöm Yoru. Ügyes voltál ma.-elégedett dorombolásféle volt rá a válasz, majd Ame felállt, és csatlakozott a város felé tartó társasághoz.
Ame -t boldoggá tette a gazda arcának látványa, aki visszakapta a kedvencét. Ő is rettenetesen aggódott volna, ha Yoru tűnik el, az összeg azonban meglepte. Tudta hogy a ninják szolgáltatásait igénybe venni drága mulatság, de bár jól jött a pénz, meglepődött a mennyiségén. Illedelmesen köszönetet mondott, majd Genkivel és Hiashival váltott néhány szót.
-Ó.. nincs mit köszönnöd- nem értékelte magát jó társnak eddig, de biztos volt benne hogy gyorsan össze fognak csiszolódni.
-Örülök, hogy egy csapatba kerültünk, élmény volt görényre vadászni veletek.- Genki szavai meglepően komolynak tűntek, az eddigi mókás viselkedéséhez képest, de Ame úgy gondolta, a srác bizonyára szeretné hogy jó kapcsolat legyen köztük, és tudja hogy van komolyabb oldala is.
-És bízom benne hogy találkozunk még.

Kagami jót nevetett azon ahogy szerencsétlenkedtünk ott. Én átestem Genkin, majd Tomo klónja ment bele Améba. Miután mindenki felállt. Kagami megdícsért minket, és mondta hog térjünk vissza a faluba. Mielőtt még elindultunk volna Genki odament Améhez és magához intett engem is. Én odamentem, de volt bennem egy kis ellenkezés, mert csak egy intést méltatott csinálni nekem. Odamentem és megköszönte hogy milyen jó társak vagyunk. Ame ugyan ezt mondta. Erre nekem is megkellett szólalnom.
- Én is örülök hogy veletek voltam, és remélem leszek még. Genki miattad csak a kezem szakadt ki, úgyhogy én már bizonyítottam. Ame te peidg szóljál bármikor ha tudok valamiben segíteni. - mondtam társaimnak majd elindultunk haza.

// Bocsi Sui, nem voltam valami energikus állapotban, máskor jobban fogok figyelni.//

A férfi válaszolt a kérdéseinkre, amennyire csak tellett tőle. Én még gyorsan csináltam egy fegyverleltárt. Levettem mindent magamról és elkedtem átrendezni. Az egyik shurikentartóból kiszórtam a shurikeneket és helyére két kunait raktam. Mind kettő shurikentartómban két-két kunai lett. Ezeket felraktam a jobb combomra. Azért tettem ezt a cserét, mert így nem fognak annyira zörögni, mert csak két fegyver van benne. Az övtáskámban így maradt 12 shuriken, 2 tekercs, 1 üveg tinta, egy kuani. Ezt leadtam. A ninjatot és a tantot hagytam, mert azok nem zörögnek, mert egyhelyben vannak a tokban. A férfi kiadta a parancsot az indulásra, de az erdő előtt én odahívtam a két lányt magamhoz, mivel örömömre én kaptam a vezetői posztot a táborig. De nem bántam, hogy ott át kell adnom, mert kedves klántársamnak Kodomonak kellett ott átadnom.
- Figyeljetek! - kezdtem bele a mondandómba. - Amíg elérjük a tábort, nem valószínű, hogy támadás érne, de megfigyelhetenek minket, hogy felderítsék a tábort, ezért egy rövid felállást tisztáznék veletek. Ez a következő lenne. Tenshi, az információk szerint, amit Kirigakuréről hallottam, te jó lopakodó kell, hogy legyél ezért szeretném ha az út mellett a fákon halkan közlekednél előttünk körülbelül 10 méternyire, hogy felfedezd az előttünk álló lehetséges veszélyeket! Ame te maradj itt velem légyszíves és használd a te és Yoru orrát is, hogy nem-e jön utánunk valaki! Én itt maradok és taktikailag, elemzek. Akkor induljunk meg! - fejeztem be a mondandómat. -
Az erdőben reméltem mindenki betartja, amit mondtam, mert most, mint parancsnok veszek részt és szépen is kértem tőlük. Séta közben nem nagyon szólaltam meg, mert szerettem volna elkerülni, hogy bárki is megsérüljön. Inkább a térképet tanulmányoztam és figyeltem, hogy merre kell haladnunk. Szívesen vártam a lányoktól barminemű kérdést, mert ez volt az első alakalom, akár egy kicsit ideig is, de parancsnok lettem és nem akartam, hogy bárki is csalódjon bennem. Alig vártam már, hogy beérjünk a táborba, mivel szerettem volna találkozni Kodomoval és izgatott voltam amiatt, hogy vele egy küldetésen veszek részt. Gondoltam beikatatok egy kis pihenőt, de én még nem fáradtam el, szóval várom, hogy két társam szeretne-e megállni vagy nem.

//Nem tudom amit leírtam irányítás-e, mert próbáltam úgy hogy ne legyen az és a parancsok végrehajtásánál logikus hogy teljesítik. De ha nem elnézést kérek és akkor Sui kezdhetsz korhaolni. xD//

Ame élvezte a dicséretet, de imádott vezetője azt is láthatta rajta, hogy amint a története gyászba fordult, a lány arcát szánalom felhőzte el. Ame számára a történet elején hirtelen egészen szimpatikussá vált az ellenség, aki oly nagy fájdalmat kellett, hogy elszenvedjen, csupán egyszerű geninek miatt, ám ahogy a történet folytatódott, Ame addigi fakó arca újra színt nyert. A történet végére már nem volt számára olyan rokonszenves a fickó, aki inkább megmaradt a sötétségben, minthogy leküzdje azt. A vezető éles szemével könnyen felmérhette, hogy a kezdeti sajnálat ellenére a lány nem fog habozni a küldetés végrehajtásában, és az eligazítás minden szavára élénken figyel, míg el nem bocsátja őket.

Ahogyan kifelé mentek, Ame gyakran pillantott társaira, és kereste az alkalmat, hogy szót válthasson Hiashival, de erre mindaddig nem volt lehetősége, míg Hiashi át nem vette a vezetést, és ki nem osztotta az igencsak logikus parancsokat. Akkor hagyta, hogy Tenshi előre menjen, majd csendes szavakkal, hogy az idegen ne hallhassa, Hiashihoz fordult.
-Kérlek, előtte szólíts Munfurawa-nak. Vagy Munfunak... nem bízom benne, és nem biztos, hogy jó lenne, ha a becenevem hallaná.- Ame élvezte a nemzetközi küldetés lehetőségét, de nem feledhette a kockázatát. Ha Tenshi-t utána küldték... akkor egészen biztosan kapott róla személyleírást, és bár merész húzás lenne innen kilopni őt, ez a kaland lehetőséget teremthet rá, hogy megpróbálja elrabolni. Ha viszont nem ő a célpontja, akkor sem biztos, hogy jó, ha hallja a nevét, és megerősíti Kirigakure-t abban, hogy a genin vizsga után hirtelen eltűnt Djuka haza tért. E gondolatokat persze nem tarthatta meg egészen magának, hiszen Hiashinak kellett valamiféle magyarázatot kapnia.
-Az apám Kirigakure-ből menekített ki, mikor felfedték, hogy a családhoz tartozunk.- Ahogy eszébe jutott az apja, egy pillanatra aggodalomból fakadó rosszkedv futott át az arcán, majd Yorut Hiashi másik oldalára irányította, hogy két oldalról védhessék. A rövid úton figyelte a környezetet, és azt is, mennyire zörög a felszerelésével. Ha a zörgést, kezdeti gondolatai ellenére túl erősnek ítélte, néhány pillanatnyi pihenőt kért Hiashitól, és megfelelő rejtekhelyet keresett, mondjuk egy odút, vagy gyökerek közötti rést, ahol remélhette, hogy megtalálja a lepakolt cuccait, Yoru pedig hozzádörgölte irháját a kiszemelt helyhez, hogy rögzítse a szagát.

//A TÁBOR Sui tollából//

A daymio vagy a küldöttje, ez még mindig nem derült ki a számomra, kijelölte a csapat egyetlen férfi tagját vezetőnek és közölte, hogy ez csak ideiglenes egész a bázisig, majd sorban válaszolt a kérdéseinkre.A kérdésemre, hogy hol lesz a bázis nem válaszolt, viszont adott Hiashinak egy térképet, amit kinyitva megláttuk hol van a bázis. ~Szerezd meg a térképet, jól jöhet még később. Erre magamtól is rájöttem.~ Aztán Ame kérdésére egy hosszú monológot adott le, egy pillanatra elérzékenyültem, de aztán rájöttem, hogy ez a történet majdnem hasonlít az enyémre, vagyis csak a szökés volt közös. Nekem volt egy tervem, csak azzal fel kell fednem, hogy Konohából szöktem el, ami talán még jobban elidegeníti a társaimat tőlem. Kérdésemre, hogy hol tehetném le a fegyvereimet, azokat átvette és egy szekrénybe tette el. Mivel nem volt több kérdés ki is adta a parancsot, hogy induljunk. Amint kiértünk az épületből Hiashi egyből át is vette az irányítást, amit nem nagyon bírtam, de hát muszáj volt. Egyenlőre nem fedem fel, hogy szenzor vagyok, majd a táborba, mert nem akarom elmondani kétszer, viszont van egy másik információ, amit jó, ha minél kevesebben tudnak, bár, ha nekik elmondom, akkor a küldetés többi tagjának is el kell mondanom. ~Ne tedd! Meg teszem, nem érdekel a véleményed.~
- Mielőtt elindulunk szeretnék elmondani valamit, ami nem fog tetszeni, de van egy tervem, amihez még jól jöhet. - Várom a reakciókat, majd ha látom, hogy felfogták, hogy komoly dolgot akarok mondani. - Igaz, hogy Kiri küldött engem, de valamikor konohai ninja voltam, de a családom mindig is kirit szolgálta, jelenleg konohában szökött ninja vagyok. - Nézem mit reagálnak, majd előveszem az áthúzott fejpántot. - Ezt azért akartam elmondani, mert esetleg felhasználhatjuk arra, hogy én beépüljek a gonosz oldalra és belülről jutasalak be titeket.
Nem tudom, hogy a terv mennyire fog tetszeni a társaimnak, de mivel Víz országából származom, így a sunyulás a vérembe van. Ha mindenki felfogta a tervem és reagált valamit, akkor megtöröm a csendet.
- Indulunk?
Ha a többiek is kész vannak, akkor felveszem a helyzetem, amit Hiashi mondott, persze csak azután, hogy aktiváltam a néma gyilkolás technikáját, hogy a fák között nesztelenül tudjak mozogni, majd a szenzoraimmal felmértem a társaimat, hogy őket ne vegyem ellenségnek, majd elkezdtem a környezetünket pásztázni. A technikám miatt nem kellett aggódnom, hogy esetleg meghallanak, viszont társaimat meghallhatta bárki. Nem tudom, hogy a lány képességei mennyire hatnak ki, de én az 50 méteres körben, ami durván 7500 m2 terület, nagy pontossággal meg tudom mondani, hogy valaki van.

Ahogy haladtok előre, Tenshi érzékel valamit, de nem tudja, hogy mi lehet az, de nagyon furcsa szaga van. Mikor közelebb értek, a bázist pillantjátok meg, de három katanás férfi állja az utatokat, így csak távoli kép marad a sok sátor.
- Ez itt a báró területe, senkit nem engedhetünk beljebb. - mondta az egyikük. Jó helyen jártok? Ha Tenshi körbepásztázza a területet, akkor nagy mennyiségű chakrát fog észlelni az egyik sátorból, mellette két kisebb "chakrával". De, a tábor még 48 méterre van tőletek, és úgy tűnik, a három félszűnek ez nem tűnik fel. Mit tesztek? Lehet, veletek vannak, és ez valami furcsa jel....-->Sui voltam

// Sui nem tudom mire véljem az utolsó véleményedet, mert bármire utalhatsz úgyhogy inkább óvatos leszek. xD //

Amíg sétáltunk az erdőben sok dologra derült fény. Ame bevallott nekem valamit amiről eddig nem tudtam és meg is lepődtem rajta, mert ezt eddig nem mondta el nekem. Azt mondta, hogy ő valójában Kirigakuréból szökött meg és lehet, hogy Tenshit azért küldték, hogy visszavigye őt.
- Rendben, addi Munfunak foglak szólítani, amíg Tenshi a közelünkben van. - mondtam a lánynak. -
De még a meglepetések sora itt nem ért véget. Természetesen erre kicsit később került sor. Tenshi jött oda hozzánk, hogy bevaljon valamit. Ez az volt, hogy ő igazából Konohából szökött meg és ennek a bizonyítékául elővett egy konohai fejpántot amin át volt húzva a jel. Természetesen ez némi megnyugvást adott Ame ügyére, viszont bizalmatlanságot, mert hogy szökött ninja. Már azt sem tudtam mit gondoljak. Lehet, hogy ez csak egy úljabb álca Tenshi felől, de lehet, hogy tényleg valami szörnyűség miatt szökött el. Mivel nem tudtam a részleteket nem szültem előítéleteket. De itt a meglepetések sora nem ért véget. Együtt mentünk a csapattal a földön és egyszer csak váratlan látvány fogadott. Három katanás ember állt velünk szemben az úton és kicsit sem voltak színpatikusak, majd az egyik megszólalt:
- Ez itt a báró területe, senkit nem engedhetünk beljebb. -
Először nem tudtam mire vélni a mondatot. Miután feldolgoztam hirtelen félelem költözött belém. Próbáltam nem kimutatni, de tudtam, hogy a báró itt van, akkor ez itt a feketepiac. Mivel nem szerettem volna, ha meghalunk, viszont elfutni sem futhattunk el, mert a nyomunkba erednek. Kellett egy terv, amely elég jó ahhoz hogy túléljük. Két lehetőség volt. Ha leütjük az őröket vagy ha bemegyünk mint a szökött ninják. Először az őrök leütése tűnt logikusnak, csak egy bökkenő volt. Ha megtalálja őket valaki riadóztatni fognak. Ezzel nem is lett volna baj, de úgy már igen, hogy egy emberünk, Mizuri be van épülve és így lebukna. Ezért egy lehetőségünk maradt. Be kell mennünk, vagyis nem teljesen csak addig, hogy némi információt gyűjtsünk pluszban. Nem tudtam, hogy a többiek mit szólnak majd hozzá, de előtte inkább elpróbáltam terelni az őrök figyelmét rólunk.
- Jó napot uraim! - kezdtem bele a mondandómba. Feszült voltam és éreztem, ahogy az izzadságcseppek mennek lefele az arcomon. - Mi a Fekete báró alárendeltjei vagyunk. Információkat gyűjtöttünk eddig a faluról és arról, hogy mit lépnek fel a piac ellen. Be szeretnénk menni, hogy jelentést tegyünk, de előtte még beszélni szeretnék a társaimmal. - ahogy befejztem mondandómat, levettem a fejemről a fejpántomat és zsebre raktam, hogy így is a rossz fiú kinézetét keltsem, majd magamhoz hívtam a két lányt és háttalfordultam az őröknek. - Figyeljetek! Van egy tervem. Ame te vedd le a fejpántot és rakd el, te Akemi pedig rakd fel a másik, áthúzott fejpántot. Az a tervem, hogy bemegyünk a tábor szélére. Bojongunk egy kicsit, majd kimegyünk és elindulunk vissza az úton és megkeressük a bázist és ott jelentést teszünk. - mondtam bizakodva a lányoknak. - Mielőtt felvetődne bennetek a kérdés, hogy miért nem hatástalanítjuk az őröket, erre az a válasz, hogy be van építve Mizuri és ha elkezdenének riadózni valószínüleg Mizuri lebukna és akkor egy társunk ott veszne. Ezt nem szeretném. Mondjátok el amit szeretnétek, várom a javaslatokat, csak ne sokáig tartson, mert az őrök a végén türelmetlenek lesznek. - fejeztem be a tervemet.-
Reméltem beleegyeznek, mert ha nem akkor nem tudom mit tehetnénk. Természetesen a terven lehet változtatni, de ez tűnt a leg reálisabnak és biztonságosabbnak. Ha muszáj talán még néhány téves hírt is átadok csakhogy elengedjenek. Még mindig nagyon féltem és izgultam. Ez meg is látszott, mert nagyon izzadtam, és remegett a kezem is, ezért azokat zsebre vágtam, hogy ne látszódjon.

Ame látta a meglepetést Hiashi arcán. Olyan más volt, mint az ő arca, mikor Tenshi előállt a történetével. Az ő bizalmatlansága akkor szenvtelen figyelemmel párosult. Még nem döntötte el, hogy hisz-e neki. Története épp úgy lehetett igaz, és hazugság is. Ennek eldöntésére még nem tudott eleget, ezért úgy vélte, jobb ha odafigyel a jelekre.
-Szóval konohai szökevény.- Ame végül bólintott, és szemügyre vette a mutatott fejpántot.
-Erre.. lehet hogy építhetünk.- Enyhült meg egy kicsit szavaiban, ám bizalmatlansága azt suttogta neki, hogy ne hagyja egyedül végezni a küldetés kulcslépéseit. Sok forgott kockán, így nem adhatott esélyt szabotázsra.
-De erről Hiashinak.. vagy majd a bázison lévőknek kell döntenie-tette hozzá, hogy finoman emlékeztesse az idegent a hiearchiára. Ahogyan végül útra keltek, Ame figyelte, ahogy Tenshi felveszi a pozícióját. Csak a szakértő szem fedezhette fel, hogy kissé változott a mozgása, de Ame ismerősnek találta ezt a változást. Annak idején, mikor ő még valóban gyerek volt, hasonlóan mozgott a mestere is, aki egy speciális, csak egy bizonyos vidékre jellemző technikát tanított neki, persze lehet hogy rémeket látott. Nem zárhatta ki a lehetőségét annak, hogy Tenshi egyszerűen csak a szokásos felderítéskor használt óvatosságával mozog, miközben vele csúfos tréfát űznek a bizalmatlanságból fakadó gondolatok. Arra viszont jó volt ez a felfedezés, hogy emlékeztesse magát, hogy mindaddig, míg nem szükséges, ne használja a vidékspecifikus tanult technikáit.

Útjuk, mely a látott térképet követte, hirtelen véget ért. Bár nem memorizálta a pontos elhelyezkedéseket, felületesen emlékezett az arányokra és viszonyokra, ráadásul valamivel távolabb ott álltak a sátrak is, így igencsak meglepődött azon, hogy ellenségbe futottak. Azoknak egyszerűen nem ott volt a helyük, hacsak.. időközben el nem foglalták a bázist. Ame tekintetével a rombolás és csata jeleit kereste, de erre nem adódott sok ideje, ebből a távolságból pedig így is kérdéses volt, hogy van-e mit felfedezni.
Ahogy a három katanás férfi rájuk mordult, ő megállt, hagyva Hiashit kibontakozni, és egyik kezét a háta mögé rejtve, míg az őrök a hozzájuk beszélő fiút figyelték, egyszerű kézparanccsal utasította a macskát, hogy tűnjön el az erdőben, és figyelje őt, a párduc pedig fürgén bevette magát a bozótba.
Ame még nem tudta, mi legyen a következő lépése. Elsőként azt kellett megtudnia, észlelte-e bármelyik fickó a macska lehetőségek szerint palástolt távozását, de ezért biztosan nem kellett megerőltetnie magát. A többit pedig az őrök Hiashinak adott válaszától tette függővé, hiszen ha gond nélkül mehetnek tovább, egy újabb jellel ráveheti a macskát, hogy csendesen kövesse őket, ha viszont probléma adódik, egy másik jellel megpróbálja beküldeni őt a bázis irányába, remélve hogy a macska majd talál megfelelő utat, ahol ők is kikerülhetik ezeket, és esetleg felfedezi a még felállított, bár innen nem látott őröket. Így, hogy a fickóknak nem itt volt a helyük, nem tudhatta, hogy a bázisnál, a sátrak között, és a sátrakban mit találnak, annyira viszont nem ismerte Kodomot és a többieket, hogy célzottan kerestesse őket.
Egy harmadik dologra is volt lehetőség.. Ha csetepaté törne ki, Yoru minden bizonnyal, hacsak más parancsot nem ad, visszajönne segíteni.
A Djuka lány csak remélte, hogy mesterkedésével nem tesz keresztbe Hiashi tervének, bár első gondolata az volt, hogy ha kitolódott a Tábor széle, a három fickót kifektetve felvehetnék a személyiségüket, míg kiderítik az új helyzet részleteit. Ehhez képest Hiashi terve, amit megosztott velük, óvatosnak tűnt, ám megmagyarázta, miért nem ildomos nekiesni az őröknek.
-Azt gondolod, fel kellett állítani egy másik bázist?- kérdezte Ame csendesen, miközben az őrökre pillantott. Hiashi valószínűleg valóban erre jutott, hiszen az nyilvánvalónak tűnt, hogy ez volt az eredeti hely... Akkor viszont az vált kérdésessé, hogy az őrök, akiknek talán az esetleg visszatérő szökevényeket, illetve a bázisra irányított shinobikat kellett volna elfogniuk, miért bájcsevegnek velük a Kerek Erdő Közepén. Ennyire semmibe néztek volna egy csapat genint?
Ame-t kimondottan zavarta a sok tapasztalt furcsaság, így végül engedett a kinevezett parancsnoknak, és nehéz szívvel bár, nem is igazán értve az értelmét, de levette a fejpántot.
-Yoru majd fedez minket-tette még hozzá, remélve, hogy elejét veheti annak, hogy társai, ha eddig rendben ment a macskabújtatás, leleplezzék a hiányát.

Bevallottam a társaimnak a tervem, ami a fejembe lévő hangnak nem nagyon tetszett, de tenni ellene nem tudott semmit. Miután felvettük az alakzatot hallottam, hogy társaim valamit sustorognak, de nem igazán értettem, így nem is foglalkoztam vele. Ahogy haladunk a az erdőben egyszer csak három katanás egyén állított meg minket és közölte, hogy rossz helyen járunk. Hiashi egy ideig habozott, hogy mit mondjon nekik, majd elkezdett beszélni arról, hogy szökött ninják vagyunk. ~Ennyi erővel azt is bevallhatná, hogy épp a bárót akarjuk megölni. Tudom és már dolgozom az ügyön. Csak siess, mert kinyirat minket. Meg is van. Fél szemmel követtem Ame viselkedését, majd eszembe jutott egy jobb terv, mint Hiashié, bár ezt nem beszélhettem meg a többiekkel. Csak arra volt időm, hogy amíg az őrök a vezérre figyelnek, addig odasúgjam a másik leányzónak, hogy "van egy tervem." Amint Hiashi abba hagyta a monológját, megfogtam a vállát és hátrahúztam, miközben azt suttogtam "Bocsi", majd egy kis nőies bájt bevetve magyarázkodni kezdek.
- Sziasztok fiúk! Ne is figyeljetek a bolondra, azt hiszi, hogy ninja és ő most küldetésen van, a falu pedig belement a játékba és kapott egy fejpántot erre, az alkalomra, igazából éppen visszük egy magánkikötőbe, ahol elviszik egy kórházba, csak eltévedtünk arrafelé menet.
Remélem beveszik a mesét és akkor nem kell szerencsétlenkedni azzal, hogy megbeszéljük a tervet, mert azt már előtte kellett volna tisztázni, nem közben. Annyira ők se lehetnek hülyék, hogy Hiashinak még azt is megengedjék, hogy beszéljen velünk. ~Zseni ez a gyerek. Köszönöm. Nem neked szólt az irónia. Rendben.~ Hamarosan ki fog derülni, hogy mi a helyzet.

//Mindenbe bele kell kötni? Véletlen elírás volt//

Hiashi meg is kezdi a beszédét, hogy ők a fekete báró emberei, amikor Tenshi félre húzza, és átveszi a helyét, gondosan kitalált ötletével, hogy ők igazából magánkikötőbe mennek, az erdő közepén, csak eltévedtek, és ezt meg is fejelte azzal, hogy két őrhöz beszél csak a háromból. És hozzátette, hogy Getsugakure-ból jöttek, és azok meg csak úgy adtak egy ajándék fejpántot Hiashinak. Ezt még a legergyább, legbugyutább őr sem veszi be, különösen úgy, hogy, ha meghallják a Getsugakure szót, akkor máris fegyvert ragadnak, és mennek az ellenségük ellen. Hogy radózatás nem történik, az biztos, hiszen az erdő közepén HÁROM(Tenshi, megint nem értem, hogy tudtál te ebből a szóból kettőt kiolvasni, úgy, hogy az előtted lévő két író is hármat írt...) őr nem fog elkezdeni kiabálni, három gyerek méretű veszélyforrást látva, inkább elintézik csendben az ügyet. Így is gondolták, és abban a pillanatban megindult egy vágás Tenshi felé a vele szemben lévő őrtől, ami elől jobb, ha gyorsan kikerül, mert mintha a penge kéken izzana, ami hiányos ismeretek által bármit jelenthet. A másik két férfi egy szökkenéssel a Hold geninek elé vetik magukat, egy-egy vágást alkalmazva. Így a területet úgy tessék elképzelni, hogy egy mezőn álltok, előttetek 10 méterre sövény jelzi, hogy onnantól újra a fák az urak, és előttetek 48 méterre sátrakat láttok. Ennyi életre utaló nyom van, plusz a tisztás kör alakú, és nagyjából 7850 m² területet jelent. Ha Tenshi képes a chakráját érzékelni a három férfinak a csata közben, akkor az tűnik fel neki, hogy mind a hárman egy fejlett genin készletével vannak megáldva. Nos, a következő lépés a tiétek.

A tervem, hogy beadjuk az őröknek, h eltévedt utazók vagyunk nem jött be, mert a HÁROM őr egyből fegyvert rántott és az egyik el is indított felém egy vágást. ~Az az penge kell nekünk. Tudom drága barátom. Végre egy véleményen vagyunk.~ Két ötletem is támadt, mivel valamennyire jártas vagyok az önvédelembe, első, hogy az alkarvédőmmel hárítom, egy jól irányzott rúgással ágyékon kapom, majd a másik, nem védekező kezemmel állon ütöm a másik pedig a henge nu jutsu // testhelyettesítő technika, amit még az akadémián tanultunk.
Amennyiben a belépős tervem jönne be, akkor miután megtérdeltem a szentem, még jól orron is vágom, majd megpróbálom elvenni a kardját, miközben hátrafelé dől és úgy védekezni a másik két őr ellen.
Ha viszont a testcsere jönne be, akkor még az ágak között maradok és megpróbálom kitalálni, hogy a drága jó őrnek, hogy vegyem el a fegyverét, miközben én kihúzom a saját fegyvereimet. Az eredménynek mindeképp annak kell lennie, hogy a kék katana a birtokomba fog kerülni, mert biztos, hogy speciális és kell nekem, maximum eladom a sajátom, nem nagy érték az, de egy chakra penge annál inkább.

//Bocs a gyenge posztért.//

Az őrök előtt állva Munfurawa kíváncsian várta, hogy Hiashi ötlete beválik-e, persze csak a biztonság kedvéért igyekezett gondoskodni Yoru személyében egy ütőkártyáról.. Aztán Tenshi előlépett, és Munfurawa álla teljesen leesett. Talán egy nála tapasztaltabb ninja is kiesett volna a szerepéből hallva, hogy Hiashi talán használható sztoriját meghazudtolva tönkreteszi minden esélyüket arra, hogy pusztán szavakkal átjussanak a hármason. Tenshinek hála bármit mondjanak is, amazok már hazugnak ítélnék őket, ráadásul biztosan tudnák hogy Holdból valók.
Munfurawa homlokán először egy igencsak hatalmas csepp kezdett alácsorogni, majd érezte ahogy a hirtelen dühtől egy apró ér kezd kidagadni...
-Tenshi! Én..! - dühösen rákiáltott, de nem fejezte be. Sem összeomlani, sem dühöngeni nem most kellett, hiszen felé ugrott az egyik ellenség.
-VISSZA!-döntött gyorsan, megpróbálva kitérni előle, vagy alkarvédőjén lecsúsztatva hatástalanítani a vágást, Yoru pedig, aki látta a bajt, biztosan vadul próbált a segítségére sietni.
Munfurawa eközben gyorsan átgondolta a dolgot. Igaz amazok, az ellenfelek, is hárman voltak, és neki ott volt Yoru, de túl közel álltak ahhoz, hogy hatásos támadásba fogjanak, ehhez legalábbis teret kellett nyerniük. A penge pedig, amit használtak, igen rémisztőnek tűnt. Munfurawa nem akart közelebbi kapcsolatot vele.
Ahogy elkiáltotta magát, nagyjából megjegyezte ellenfelei helyét, és egy füstbombáért nyúlt, hogy a tisztást füstbe borítva új helyzetet vehessen fel, majd gyorsan felkészült, hogy megtámadja egyiküket, az őt támadót: Muon Satsujin Jutsu /A Néma Gyilkolás Technikája. Nem engedhette hogy az ellenfélből bárki is riadóztasson, ahogy kiderül mégiscsak baj van velük, Hold kölykökkel, így tervei szerint igyekszik gyorsan végezni vele, lehetőleg öntudatlanná, harcképtelenné téve, hogy egy másikat is leszerelhessen. Most nem számított, hogy a füstben, harc közben Tenshi kiszúrja-e a Kiri technikát.. Vészhelyzetben nem foglalkozhatott lehetséges, későbbi veszélyforrásokkal.

// Tenshi ezért még kapni fogsz ugye tudod. Elrontod a tökéletes tervemet és még rossz helyzetbe is hozol minket. xD //

Miután befejeztem az őröknek tett mondandómat hirtelen Tenshi megragadta a vállamat és az őrök felé fordított, majd olyan szavak hagyták el az ajkát, amitől olyan mérges lettem, hogy legszívesebben széttéptem volna. Azt mondta, hogy nem vagyok normális és csak viccből adták a fejpántot a fejemre, hogy ninjának képzelhessem magam. Viszont ezzel elárult minket, mert az őrök Getsugakure szó hallatán ránk támadtak. Előrántották a kardjaikat, és felénk rohantak. Útközben látszott a a katanákon, hogy kék chakra járja át őket.
~ Aha! - gondoltam magamban. ~ Nem szabad hagynom, hogy megsebezzen és a nyílt védekezés sem lenne jó, mert szerintem a kardok eltörnének. Most mit tegyek? ~
Ilyen gondolatok mászkáltak a fejemben viszont nem volt időm tovább gondolkodni, mert máris egy vágás indult felém. Nem szerettem volna hárítani, meg volt is egy tervem, ezért hátraugrottam. Eközben Ame bevágott egy füstbombát, amiben gyorsan eltűntek ellenfeleink. Ez egy nagyon jó taktikai ötlet volt.
Szép volt Ame! - mondtam a lánynak. - Tenshi ezért még kapni fog. Ne bocsájtkozzunk velük harcba! A kardjukat chakra járja át. Inkább mostamíg nem látnak használjunk távolsági fegyvereket! - hívtam fel a lány figyelmét. -
Ahogy befejeztem a mondandómat az egyik shurikentartóból elővettem két kunait és bedobtam a füstbe, ha jól számítottam szemben ellenfelemmel. Ahogy beért a füstbe a két kunai én a Dinamikku Akushon/Dinamikus akciót alkalmazva a füst másik oldalára ugrottam, majd elővettem a ninjatomat, majd odafutottam a füst széléhez, hogy támadni tudjak ha szükség lenne rá.

Az egész csatamező egy nagy keveredés lett. Én sikeresen elugrottam vágás elől, majd a két kunai is belement a füstbe, de nem tudtam, hogy kit vagy hol ér földet. Átugrottam a másik oldalára a füst mésik oldalára, de nem történt semmi. Majd hirtelen egy dologra lettem figyelmes. Tenshi a fa tetején ült és nem csinált semmit. Nem is az volt az, de azért nagyon haragudtam rá, hogy így elrontotta az egészet, hanem az, hogy sehol nem láttam Amét. Hirtelen eszembe jutott valami. Ő bement egymaga a füstbe.
~ Francba. ~ gondoltam magamban. ~ Ame benn van. ~ mikor ezt gondoltam elővettem a bal kezemmel még a tnatomat, mert a jobba már ott volt a ninjato. ~ Tarts ki Ame megyek. ~ és elkezdtem futni a füst felé.
Belefutottam a füstbe, de sehol nem láttam Amét csak a két férfit a kardokkal és éppen mintha le akarnának sújtani valamire. Lejebb helyeztem a tekintetem és láttam, hogy Ame a földön fekszik. Nem tudtam mást tenni csak egyvalamit. A Dinaikus Akciót használva megpróbáltam Ame előtt teremni és a két fegyveremmel hárítani a két vágást. Reméltem skierül és Ame fel tud kelni és tud menni és én is túlélem nagyjából.

Kivédtem a támadást, de a kezem megsérült, mert a penge chakrával volt átitatva. (A chakra miatt sérült a kezem vagy a pengétől?) A sérülés elég mélyre sikerült és a vér is folyt belőle, ami előhozta az őrült énjét. ~Most meghaltok nyomorultak. ~ Nem nagyon tudtam, hogy a társaim mit csinálnak, mert Ame ledobott egy füstbombát. ~Valahogy ki kéne jutni 10 másodpercre ötletelni. Hülye vagy? Harc közben minek gondolkozol? Csak küzdj! Akkor adj ötletet. Nem.~ Nekem sikerült kijutnom belőle és biztonságos távolságba kerülni a csatától. Egyenlőre nem volt tervem, de rövid gondolkodás után kitaláltam valamit. Ha eddig nem oszlik fel a füst, akkor megpróbálom bemérni az ellenség és a társaim chakráját és ha ez meg van aktiválva a néma gyilkolás technikáját, előveszem az egyik ninjatot, megközelítem azt a harcost, akinek a forrása elég közel van valamelyik társamhoz, hátulról, majd hátba szúrom, majd ugyanezt megpróbálom a másikkal is eljátszani. ~Remélem a társaimnak nem esett baja. Agyalágyult, mindenkinek magára kell vigyáznia, te most itt valakinek az ellensége vagy és még a társaidnak is ki kell magyaráznod magad, hogy beleszóltál a tervbe.~ Rájöttem, hogy a társamnak, aki a fejembe volt igaza van, de egyenlőre ezen akkor elég lesz filózni, ha végeztünk. Megpróbálom elvenni az egyik hullától, már ha van olyan, a pengéjét és majd a tokot is leveszem róla.

//Melyik országban van Kirifakure? Mert ha direkt csináltad, akkor nem vicces.//

Miután ily kedvesen rávilágítottál egy elírásomra, egy hibára, amit én ejtettem az írásban, nálad szigorítok is egy kicsit. Mostantól semmilyen helyesírási hibát sem ejthetsz, vagy szigorú következményei lesznek. Azt ajánlom, most már vegyél vissza.... Csók: Sui

// Persze, használd nyugodtan az Ame nevet, tulajdonképpen azért lett beleszőve a sztoriba is, hogy ne kelljen mindenkinek a hosszú verzióval vacakolnia.. majd ha híres vagy hírhedt lesz a kari ( amennyiben megéli), és kijár neki a felnőtt név... //


Munfurawa elég dühös volt ahhoz, hogy elfelejtse a nevet, amit meg kellett volna jegyeznie, és bár a bosszúszomj eddig nem jellemezte, ahhoz is elég dühös volt, hogy "véletlen" kövesse el a hibát. Az alkarvédős hárítási próbálkozás sikertelenségében azonban már cseppnyi szándékosság sem lehetett, egyszerűen ösztönösen bízott abban, hogy ha csak lecsúsztatja vele a pengét, hagyva hogy annak saját lendülete új irányt adjon a vágásnak, megússza a dolgot, azonban saját bőrén tapasztalta meg, hogy a kék fény, amitől tartott, nem puszta ártalmatlan szemfényvesztés volt. Fájdalmas gyorsasággal derült ki, milyen rossz döntést hozott.
Rövid, szenvedő kiáltást hallatott, ahogy a penge a kezébe és a csuklójába mart. Szemébe a fájdalom könnyei gyűltek, de nem volt már megállás, végig kellett vinnie a tervet, amit kigondolt, így a kezébe nyilalló fájdalom ellenére tette harcképtelenné az első ellenfelet. Időközben valamikor, nem tudta volna megmondani mikor, a nevét hallotta, de puszta benyomásnál nem is hagyott benne mélyebb nyomot. A küzdelem teljesen lekötötte őt, és rá kellett döbbennie, hogy a hétköznapokon bármilyen szelíd is, élvezi. Tudatosan, emberi elmével küzdeni egészen más volt, mint állati ösztönökre hagyatkozva, Yoruval, mégis épp oly szédítő.
Már csak két ellenféllel kellett szemben állnia a füstben... de ezúttal alaposan meggyűlt a baja a reménybeli "áldozattal".
Karjából, ahogy felvette a küzdelmet, vér cseppent alá a földre. Akkor ugyan nem törődött vele, ám a sebesülés miatt nem mozdult elég gyorsan. Erős ütést érzett, és tehetetlenül a földre zuhant, hogy aztán, igyekezve összeszedi magát, farkasszemet nézzen egy újabb kék fényű pengével. Enyhe szédüléssel nem foglalkozhatott hosszas stratégia felállításával, hirtelen döntést kellett hoznia, csupán annyit remélt még, hogy a többiek hallgattak rá és visszavonultak, mielőtt cselekedett, bár, miközben a pecséteket formálta, egy pillanatra mintha Hiashi tűnt volna fel előtte. Bámészkodni viszont, akár be tudta fejezni a pecséteket, akár nem, nem maradt ideje.
A jutsu, amivel próbálkozott a Kawarimi no jutsu (Testhelyetesítő technika), mely során egy megszokott, farönkös helyettesítést remélt, emlékezve az egyébként nem is távoli helyes bozótosra, mielőtt lecsaptak volna rá.

//Tsunade//

Csodás napra ébredtem. Kora reggel felkeltem, majd a konyhába sétáltam. Egy kiadós reggeli elfogyasztása után az ablakhoz léptem. Szép idő volt, a nap sütött, látszólag tiszta ég volt, nem rondították el a felhők a kék eget. Szobámba sétáltam, hogy felöltözzek. Miután felvettem ruhám, kardomhoz sétáltam, mely a falra volt erősítve. Levettem és az övemre éerősítettem, majd egy tekercset, melyben a makibishik, kunaiok, shurikenek, drótok voltak, a hátamra erősítettem, pontosabban a ruhámon található lukba helyeztem. Készen álltam az indulásra. Nem tudtam, mi vár rám, a legfontosabb felszereléseim nálam voltak, így fel voltam készülve bármiféle eshetőségre. Kiléptem a bejárati ajtón, majd becsuktam magam mögött. Egy mélyet szívtam a friss, reggeli levegőből, majd fejpántomat is felkötöttem. Büszke voltam a Holdat ábrázoló fejpántra. A két kardvédőm csillogott a napfényben. Így indultam meg az erdő felé. gondoltam, edzek egy keveset a mai nap, rám fér, hisz soha sem lehet eleget edzeni. Aztán ki tudja, talán találkozom valakivel útközben, akivel összemérhetem az erőmet. A kavicsos út ropogott a talpam alatt, ahogy haladtam szép lassan. Utam szélein egyre több fa nőtt ki, és lassan beérkeztem az erdőségbe, ahol a nap egyre kisebb fényben tudta megvilágítani, a lombok ágai között egyre kevesebb fény szűrődött be. A madarak egyre hangosabban énekeltek, ahogy haladtam befelé. Shiro, a fehér holló csendben ült a vállamon, nem mozdult. Talán furcsa párosnak nézhettünk ki, egy fiatal fiú, egy fehér hollóval a vállán, ám nem úgy tűnt, mintha bárki is nézne minket.