Re: Kitaki no Sato

**Nakahara Saki** Hétf. Márc. 15 2021, 23:00

[Szilánkok]

A hófalusi genin folyamatosan őrlődött magában. Jól esett neki az idősebb medikus törődése, mégis pontosan tudta, teljesen félre értette a kézremegés okát. Egyik pillanatban még el akarta mondani, a másikban magában tartani, hiszen emiatt szinte fölöslegessé vált volna a csapatban.
*Akane-sannak tudnia kéne róla, hiszen ha valaki más is megsérül, gyógyításban ugyan tudok segíteni, műtétben azonban nem. Viszont úgy mutatkoztam be, mint a másik orvos, számítanak rám. Azért kértem a yokai-t, adja vissza az Irio ninjutsu használatát, mert Zouo-sannak szüksége volt orvosi ellátásra. Akane-san sokkal gyakorlottabb gyógyító, mégse hagyhatok mindent rá.* Még egy darabig emésztette magát, úgy érezte sokkal nagyobb bajba került, mint korábban, amikor teljesen megfosztották medikus képességeitől. Orvos volt, ám közben mégsem. Érezte a benne munkálkodó zöld színű chakrát, elő is tudta volna hívni, azonban keze jelentősen korlátozta.
A dobolás továbbra sem akart szűnni, és valamilyen erő a hegy felé vonzotta. Alig észrevehetően igyekezett közelebb kerülni a társaihoz. Bár Shibo közvetlensége korábban zavarta, most csupán gyengéden megrázta a fejét, elutasítva a felé nyújtott pólyát. Mélyen legbelül hálát érzett, amiért törődtek vele, nem hagyták őt egyedül. Egyedül. Újra és újra felsejlett benne a gondolat, az eddig szinte kívülállóként figyelt csoportba igyekezett becsatlakozni. Az évek alatt szociális készségei jóval lassabban fejlődtek, mint társaié. Néhány közeli ismerősével minden gond nélkül elbeszélgetett, ám amikor idegen helyre küldték, megmaradt ugyan annak a félénk lánynak, mint aki kisétált az Akadémiáról pár évvel ezelőtt. Shinobi képességei fejlődtek, ezzel szemben emberi életet képtelen volt kioltani - legalább is közvetlenül.
Végül Yoshi hozta meg a döntést, elindultak a hegy felé. Ekkor egy ismerős hang ütötte meg Saki fülét. Amióta Kitaki no Satoba érkezett, a sokadik alkalommal szólította meg a yokai, vagy valaki, akit annak gondolt. A levágott fejű férfi értett ahhoz, miként vágjon szavaival egyenesen a kékesfekete hajú kunoichi szívébe. Mert ez történt, rátapintott a fájdalmas igazságra. Yukigakure shinobija lehajtotta fejét, a padlót kezdte el bámulni.
*Hatalmas orvos...* Rágta meg egyenként a szavakat. Gyerekkora óta erre a pályára készült, megtalálta hogyan lehetne medikus, annak ellenére, hogy szülei beíratták a Ninja Akadémiára. *Áldozatok, semmi sincs ingyen, valamit valamiért.* Monoton belső hangja ismételte a férfi által kimondott szavakat. Maga is meglepődött a narráción, egészen pontosan azon, félelem vagy bizonytalanság nélkül hangzottak fel fejében. Azt legalább megtudta, a férfi valaha orvosként tevékenykedett. Abba egyelőre nem mert belegondolni, vajon tényleg adhatna-e neki akkora hatalmat, amivel túlszárnyalhatná Akanét, vagy akár Tsunadét. Agya hátsó részébe száműzte a gondolatot, bár fogalma sem volt arról, ez meddig fog tartani. Bántotta, hogy megfosztották képességei egy részétől. Úgy döntött, csöndben követi a többieket. Konoha kunoichije némileg ellenezte a hegyre menetelt, de végül mégis belement. Saki figyelte, ahogy a különleges kézpecsét után megjelent Akane pontos mása. A viselkedése, a mozgása, szinte azonnal világossá vált számára, ez közel sem olyan technika, mint az Oboro Bunshin no Jutsu. Ő maga pedig elindult ellátmányért és felszerelésért, ahogy azt korábban mondta.
Figyelmét ezúttal Kusagakure chuuninja keltette fel. Neki szintén eszébe jutott az, ami fehér hajú lánynak.
*Senkit sem küldtek velem, pedig genin vagyok. A falu vezetője konkrétan kimondta, ismeri a képességeimet és mégis nekem adta ezt a megbízást. Ha meghalok, csupán egy alacsony rangú ninját vesztett el Yukigakure. Viszont, ha sikerrel járok, bemutathatnak, mint sikeres genin, aki elvégzett egy ilyen nehéz küldetést.*
Gerincén végig futott a hideg, amikor Zouo a könyvért nyúlt. Látta a fehér hajú lány sérüléseit, illetve a halott fiút. Bármilyen erő is lakozott abban a kötetben, megijedt tőle, vagyis egészen pontosan attól, mit tehet azzal, aki megérinti. Kezét kinyújtotta, mintha így megakadályozhatta volna, amire Zouo készült. Muszáj volt segítenie a társainak, nem maradhatott egyedül. Igazat adott az orvosnak, az egyedüllét nagyon is rossz. Viszont képtelen volt mozdulni, segíteni szeretett volna, ugyanakkor lába szó szerint földbe gyökerezett.
A Kage Bunshin szerencsére idejében cselekedett. Megpróbálta lepecsételni a könyvet, és ekkor eltűnt a klón. Saki alig hitt a szemének, pedig korábban látott már furcsaságokat Nui anyó látomásában. Úgy nézett ki, mintha a tér szétszakadt volna. Látta megsemmisülni a Kage Bunshint, mégis újra előkerült. A medál lüktetett rajta, fekete színű palástként borította be a klónt. Vagyis elvileg a klón volt, a genin mégis azt hitte az eredeti Akane került vissza. Persze ennek kicsi volt az esélye, bár olybá tűnt, ebben a faluban semmi sem működött normálisan. Óvatosan körbepillantott társain, mert újra érezni kezdte, a hegy húzta maga felé. Korábban már megszületett a döntés, hogy oda mennek, mégis megvárta, amíg Yoshi, vagy valaki más ténylegesen kimondta az indulást jelző parancsot.
A gyerekekkel ugyan lényegesen jobban kijött, mint kortársaival, vagy idősebb emberekkel, mélyen belül örült, amiért Shibo kapta a felvigyázó szerepet.
*Talán, ha beszélnék vele. De mégis mit mondhatnék? Most halt meg a bátyja, semmi sem enyhítheti a fájdalmát.* Miközben ezen gondolkodott, követte a többieket. Végre valahára elindultak a hegyre. Fogalma sem volt arról, mit fognak ott találni, ám a bizonytalanság kezdte kikezdeni. A gyerekek miatt hívatták őket Kitaki no Satoba, és eddig semmit sem tudtak meg az eltűnésekről.

A hófalusi lány hozzászokott a hideghez, mégis természetellenesnek érezte azt. Rétegesen öltözködött, alkalmazkodva szülőhazája és a Fagy országának éghajlatához, viszont szó szerint csontig hatolt a hideg. Cserébe a dübörgés elhalkult és megszűnt. Kisvártatva újra hallani kezdte, ezúttal jóval halkabban és elviselhetőbben. Tompán lüktetett, közben pedig a furcsa, idegen nyelvű kántálás egyre erősödött. Chakrát irányított a lábába, mert az utat rég nem járta senki, jóval nehezebben haladt. Ismerte a hegyeket, megtanulta tisztelni az erejüket. Egy teljesen ismeretlen ország, még ismeretlenebb hegységében ez az érzés jóval felerősödött benne. Vigyázta a lépéseit, folyamatosan figyelte a terepet, esetleges lavinák, vagy kőomlások jelei után kutatott.
Néhány óra menetelés után lábnyomokat vett észre. A kisebb méretükből ítélve, gyerekek haladhattak el erre. A fehér hóban vöröslő foltot vett észre. Az egyik sziklán egy gyermek teste feküdt, furcsa, kicsavarodott pózban. Kezét szája elé kapta, mert bár már látott hasonló holttestet, a gyermekeké sokkal megrázóbb élményként érte. Miután az első sokk elmúlt róla, közelebb lépett a testhez. Leguggolt és meglátta a fiún elburjánzott gombafonalakat. Az egyik ilyen hirtelen elpattant, szemüregfolyadék és némi vér fröccsent a geninre. Ruhájának ujjával letörölte, aztán keze körül megjelent a zöld chakra. Tekintete majdhogynem olyan üressé vált, mint a halott gyermeké. Remegő kezét végighúzta az egyik gombafonal felett, a Shindan technika segítségével igyekezett megállapítani, mivel állt szemben. Tovább tartott, mint egyébként, koncentrálnia kellett a jutsura, holott az egyik legalapvetőbb technikája.
*Felemelkedek a legendák közé.* Ismételte el a levágott fejű orvos szavait, amiket még a házban intézett hozzá. Korábbi tapasztalatai alapján gyógyító chakrája mellé további ismereteket szerzett, ezeket próbálta a jelenlegi helyzetben bevetni. Késztetést érzett megfejteni a rejtélyt, orvosi szempontból roppant érdekesnek találta a gombákat.
Ekkor hirtelen emlékek törtek rá, Nui anyó szavai kezdtek el visszhangozni a fejében.
Jó lány ez, Ran... Tetszik nekem.
A zölden világító chakra eltűnt, megmaradtak a puszta remegő kezek.
*Hogyan lehetnék jó?* Kérdezte magától. A hóban gubbasztva, a sírás és a hisztérikus nevetés között tört fel belőle valamilyen hang.
*Mit akarsz tőlem?* Ezúttal a férfinak szegezte a kérdését. Szeme sarkából figyelte, hátha előbukkan, ahogy korábban. *Járjam végig az utat? Sikerülni fog?* Újabbakat zúdított a levágott fejű alakra. Közben felállt a kisfiú holtteste mellől és ekkor vette észre a többit. Nagyjából száz méterenként helyezték el őket.
*Ha ezen az áron lehetek legendás orvos, inkább nemet mondok.* Kezeit teste mellé engedte. A remegés emlékeztette rá, mit veszített. Talán többet is fog, viszont az emberségébe minden áron kapaszkodni akar.

Ez a világ talán egy másik bolygó pokla.

Spoiler:

//Lehet ezzel megásom Saki sírját, vagy legalább is a medikus pályafutásáét, viszont így láttam jónak kijátszani a jellemét. Ha az újonnan szerzett képessége még működik, szeretnék kérni némi információt, kideríthetett-e valamit a gombáról, vagy a testekről az anatómiai tudásának segítségével. Plusz úgy gondoltam, a rengeteg ÉPE pont vesztést valahogy ki kéne játszani.//

**Nara Akane** Kedd Márc. 23 2021, 20:38

Ugyanabban a pillanatban, amikor a sakazuki kerámiacsésze pereme hideg csókot nyom Akane ajkaira, a kunoichit irtózatos, migrénszerű fájdalom rohanja meg. Lábaiból egy pillanat alatt kiszalad minden erő. Még ahhoz is gyöngének érzi magát, hogy színültig telt poharát egyenesen megtartsa... Kezei reszketnek, mint a nyárfalevél. A szúrós szagú, égetett szesz kövér cseppekben záporozik görcsösen megfeszült ujjairól a fogadó fényesre csiszolt parkettájára.

Be kell zárni. Be kell zárni. Be kell zárni.

Visszhangzik szétrobbanni készülő koponyájának - hevesen zakatoló szívének ritmusára lüktető - csontfalai között. Oké, hogy be kell zárni, de mi a faszt?! A boltokat, mert Nyunyó Cecil azt mondta? Akanét az idegosztályra, amiért pertut iszik egy kétes ígéretekkel boltoló csontvázzal? Fogalma sincs, hogy mit vagy kit kéne bezárni. De a dolog szükségszerűségéről szemernyi kétsége sincs... Habár a zsigeri kényszer okát, ha agyonütnék sem tudná megmondani.

A képek és egyéb érzékletek ahhoz hasonló intenzitással és komplexitással árasztják el az éjszín hajú medikus pszichéjét, mint ami a Kage Bunshinok feloldásakor szokott jelentkezni. Csakhogy az érzés hiába hasonló, mégis teljesen más. Tudja, hogy Árnyékklónja megsemmisült. Ennek ellenére azzal is tisztában van, hogy az nagyon is létezik. A feloldhatatlan paradoxonok mázsás súllyal telepednek az értetlenség átláthatatlan ködében vaksin tapogatózó gondolataira, és páni vadsággal ziháló mellkasára egyaránt.

~ Én... ÉLEK!~

Hallja gyermeki lelkesedéstől csilingelő belső hangján az első pillanatra triviálisnak tűnő megállapítást, amelyhez valamiképpen mégis egyfajta szenzációs érzés társul. Mintha létezése mindeddig csupán az árnyéka lett volna a valódi életnek. Mintha most először szívna igazi levegőt. A színek, a hangok, a szagok... A ruha alig érezhető tapintása még hétköznapiságukban is csodálatosabbak, mint bármi, amit valaha is tapasztalt. Mert most végre ő az, aki él, aki érez. Kérészéltűnek szánt létezésenek egyetlen célja volt: hogy megsemmisüljön, miután betöltötte rendeltetését egy idegen, de mégis egylényegű akarat manifesztációjaként.

A tér és az idő fogalmai, ezek a harmatgyenge emberi próbálkozások a fölfoghatatlan megértésére, értelmüket veszítik hirtelen. Mert Ő, aki odaát szunnyad álomtalan álmában, a mindenség és a semmi közepén, felette áll ezeknek a gyarló konstrukcióknak. Kozmikus mértékű légzésében világok jönnek létre és hunynak ki, mintha sosem lettek volna. Amikor az ártatlanok, a romlatlanok vére kiált hozzá a meghasadt valóság tébolyittas katarzist emanáló sebein keresztül, Ő kinek nevét halandó ajkak nem ejhetik, eljön. Az üresen ásító nemlét meddő méhe evilágra vajúdja alaktalan valóját. S mindazok, akik őrt állnak a csillogok felé mohón nyújtózkodó, dermesztő jégpokol bölcsője körül, elnyerik méltó jutalmukat. Ő, aki eljő, megszabadítja mindnyájukat a létezés és értelem fojtogató béklyóitól.

Hét monolitot lát, a hópermettől terhes, metsző szelek fagyos ölelésében. Hét oszlop. Hét medál. Hét démon. Hét szerencsétlen, akit arra a sorsra kárhoztatott, hogy a legyőzhetetlennel szálljanak szembe. Olybá tűnik, valaki nagyon szereti ezt a számot.

A sziklapillérek körül valóságos embersereglet. Kisírt szemű, hiábavalóan ellenálló kölyköket cipálnak az oszlopok elé... Ahol kíméletlenül, mintha csak vágóhídi jószágokról lenne szó, vérmocskos pontot tesznek rövidke létezésük végére. A valóság, mintha csak elborzadna önnön utálatos természetétől, amiért ilyesmi megtörténhet, meghasad. Persze, távolról sem erről van szó... Ő, a kezdetektől fogva való, nyitja miriádnyi szemének világtalan világát erre a csöppnyi, jelentéktelen dimenzióra. A lélektelen lélek álmatag pislogása emberésszel felfoghatatlan távolságokból tépi rongyosra az önmagából kifordult realitás szövetét.

Egyik része mindennél jobban áhítja a sötét messiás eljövetelét. A másikat, azt aki kiöntött piától és jeges verítéktől lucskos felsőben reszket az iszonyattól egy néptelen fogadó söntésénél, már a puszta gondolattól is elfogja a letaglózó, minden porcikáját átható rettegés.

~ Hogy... Mégis hogy kéne megölnünk azt, ami nem is él?!~

A helyzet talán kilátástalannak tűnik... De nincsenek egyedül. Fogalma sincs, hogy miért, de pontosan tudja, hogy a Miko már úton van a szentségtelen ceremónia színhelye felé. Azt sem tudja, hogy miért, de hirtelen elkezdett bízni benne. Ha valaki segíthet rajtuk, akkor a vörös hajú papnő lesz az. A teste bár fiatal, mégis úgy érzi, mintha a nő maga a létezéssel lenne egyidős. Egymagában talán elbukna... De ők heten okkal vannak itt. A kérdés már csak az maradt, hogy fel tudnak-e nőni a feladathoz, amivel szembenállnak.

A látomás amilyen gyorsan rátört, éppoly hirtelen ér véget. Bár közte, és másolata között a kapcsolat továbbra sem szűnt meg, a könyv keltette lidércnyomások véget értek végre. Akane arca ugyan holtsápadt, szemeiben mégis smaragd lánggal ég az elszántság, ahogy tekintetét a vígan italozgató Gashadokuro felé fordítja.

- Ha azt hiszed, hogy ez volt a legparább dolog, amit valaha magamba toltam, akkor csúnyán alábecsülsz démon! Látnod kellett volna a tizennyolcadik születésnapomat...

Acsarogja a csontváz felé, majd egy vehemens mozdulattal lehajtja azt a keveset, ami italából megmaradt. A poharat hangos csattanással vágja a pulthoz, majd azonnal kézpecsétek formázásába kezd.

- Ha már a Fordított Négy Jellel basztam el a dolgokat... Ironikus lenne, ha ellentettjével hoznám helyre a dolgokat, nemde..? SHISHOU FUUIN!

Kiáltja, majd egy pecsétet hoz létre a bal melle fölött.

- Egy kedves tanítóm azt mondta nekem, hogy a benned élő gonoszságot csak úgy győzheted le, ha a szívedbe fogadod... Valószínűleg nem szó szerint értette, de... Bassza kavics, egy próbát megér! Legfeljebb belehalok. Most pedig ha megbocsájtasz... Meg kell ölnöm a gonosz ikremet!

Közli eszelős vigyorral, de a baljós szellemnek már csak hűlt helyét találja. Amint kiért a fogadóból, az Idéző Technika kézjeleit elvégezve hívja magához Nimruilt. A behemót denevér hátára kapaszkodik, s egy pillanattal később már a szelek szárnyán suhannak a baljóslatú hegyek ormai felé.

Csak remélni tudja, hogy időben ér oda a többiekhez.

**Katsumi Kawachi** Kedd Márc. 23 2021, 21:07

//Szilánkok//

Sosem féltem a fájdalmat, mert tudtam, hogy amíg fáj, addig élek. Nem igazán érdekel, hogy érzek-e fájdalmat, nem vágyok rá, hogy ne érezzem a fájdalmat. Nem igazán zavar. Vannak olyan terveim és jelenleg is van olyan képesség a birtokomban, amivel valószínűleg képes vagyok jobban túlélni, mint egy átlagos halandó. Bár most nem biztos, hogy használni kellene, hiszen a víz ezen a hőmérsékleten gyorsan megfagy.
- Egyelőre nincs szükségem a segítségedre. Egyelőre nem zavar a vágy, hogy fájdalmat érezzek. Mindig is vágytam a fájdalomra, nem ismerek mást a fájdalmon kívül. Valamikor éreztem örömet, de azt is elvették tőlem, így a fájdalom az életem. Viszont vágyom rá, hogy valamikor a falum legnagyobb kardforgatójává váljak.
Valahogy ki tudom zárni a fájdalom utáni vágyamat, mert a logika azt diktálja. Amennyiben mégsem sikerül legyőzni ezt a vágyat, akkor előveszem az egyik ninjatomat és a tompa felével ütögetem a kezemet, hogy kielégítsem a fájdalom utáni vágyamat, még ha nem is érzem.
A dobolás egy rövid időre abbamaradt, majd visszatért valamivel tompábban, de annál zavaróbban. Mint a légy, amit nem tudsz lecsapni. Ez a légy vezetett minket felfelé, mellé valami ismeretlen nyelven történő kántálás. Nem igazán tetszik ez az egész, a fájdalom érzésének vágyánál talán a túlélő ösztönöm nagyobb csak. Legszívesebben itt hagynám az egész helyet a picsába, papnőstül, gyerekestül, démonostul és medálostul. Fél óra sétálás után megtaláltuk az első gyermek lábnyomokat. Nem sokkal később találtuk meg az első gyermek holt tastén olyan pózban, amit nem okozhatott emberi kéz. Szinte már elkezdtem hinni a felsőbb erőkben és a démonokban, amik itt garázdálkodnak. A látvány nem viselt meg, inkább a gondolat, hogy milyen erő képes ilyen pusztítésra. Sebeiből gomba nőtt ki, ami szintén nem túl jó jel. Az utunkat folytatva, ahogy fel tudtam mérni, körülbelül 100 méterenként találtunk egy hullát. Én ugyan nem vizsgálom meg a hullákat, pont elég ilyen távolságból.

**Shikoku Naoki** Pént. Márc. 26 2021, 17:53

A lényt mintha szórakoztatták volna Naoki szavai, úgy tűnt mintha csak játszana vele. Viszont a chunnin meglepetésére, teljesítette a kérését és nem erőltette tovább azt, hogy ingyen adná az erőt. Sőt, be is mutatkozott, már ha lehet ezt mondani egy démon esetében. Merthogy egy démonról volt szó, abban Naoki biztos volt. És hogy léphet vele kapcsolatba egy démon? Nyilván a medálon keresztül. Ami azt is jelenti, hogy a többieknek is van démonja, valószínűleg más, mint ami neki van. De mi ennek az egésznek a célja? Mi a Miko célja az idejövetelükkel? Vajon velük, vagy ellenük van?
Érdekes volt az érzés, de Naoki valahol tudta erre a választ. Bármennyire is twisted volt maga a gondolat, nagyon úgy tűnt, hogy a démon nem ellene van. Ez pusztán csak abból fakadt, hogy az az elemi gonosz, ami a hegy felől áradt, az tuti ellenük volt. És ha a démon ez ellen segít, akkor egyelőre szövetséges. Ami persze nem jelentette azt, hogy Naokinek szeretnie kellett ezt a szituációt.
- Heh, most ilyen segítőkész vagy, biztos vagyok benne hogy később se fogsz előttem állni, nyújtva a mancsaid hogy elkérd az árát... - felelte a démonnak egy nagy adag szarkazmussal a hangjában.

Persze nem volt semmilyen mancs, legalábbis Naoki tudomása szerint, de azért jólesett kicsit visszaszólni a lénynek. És egyben jelezni is, hogy mindenre fel van készülve. Nem tudta miért okozott neki ez elégedettséget, valamiért egy olyan gondolat volt benne, hogy a démonok talán extra örömet szereznek ha megtéveszthetik vagy átverhetik azokat akivel üzletet kötnek, és ezt akarta valahogy kijátszani. Akárhogy is, a lény teljesítette amit ígért. Alig fejezte be a mondandóját, érezte hogy mintha egy hullám csapott volna át rajta, úgy árasztotta el az erő. Eddig folyamatosan mentális nyomás alatt volt, a reménytelenség, félelem, az ég hármasa ostromolta mentális védőfalait, amit most valami egy szempillantás alatt elsöpört. Le kellett hunynia a szemét az érzés intenzitása miatt, hogy fel tudja dolgozni ott hirtelen. Érdekes volt, hogy bár a reménytelenség megszűnt, a jövő nem tűnt már olyan kilátástalannak és ijesztőnek, de az ég továbbra is nyomasztotta. Ez viszont semmiség volt ahhoz képest, amit kapott.
Vannak, akik nekifutnak hosszasan, mielőtt távugranak. Elvégre így lehet messzire ugrani. Ha helyből próbálod ugyanezt, akkor nem jutsz sokáig. Naoki viszont megtapasztalta milyen helyből nagyot ugrani. A reménytelenség állapotából az abszolút magabiztosság dimenziójába lépett át, az érzelemmentes állapota is el lett söpörve, instant visszatért a kontrollja a saját elméje felett. És mint vírus, ami épp csak átjutott a tűzfalon, azonnal szét is terjedt, feltérképezte saját magát, a változásokat és ami fura volt - erre meg is volt a mentális kapacitása. Sose érezte magát még ennyire erősnek. Ez nem fizikai erő volt, hanem mentális, ami talán még fontosabb is volt. Főleg Naokinak, akinek a logika volt mindene.
Viszont ahogy kicsit lenyugodott és átgondolta a dolgokat, egy probléma került elé. Mégpedig az egésznek a természetfelettisége. Oké, megkapta ezt a segítséget a démontól. De ennek az erőnek volt egy keserű utóíze. Végül ezzel azonban nem foglalkozott sokáig, hiszen tisztában volt vele, hogy lesznek mellékhatásai, ha elfogadja a segítséget. Szóval ezt most egyelőre félretette, majd később foglalkozik vele.

Első dolga volt, hogy bevárja a többieket, akik előtt haladt egy kicsit. Elméje a szokásos módon kutatta, hogy miként kéne lereagálnia ezt a szituációt. Ugye bár nem volt teljesen tudatos az állapota amibe került, amikor kikapcsolta az érzelmeit, de emlékezett mindenre. Eléggé kizárta a többieket, sőt majdnem ellenséged volt velük. Amiért bocsánatot kellene kérnie. Ugyanakkor - érvelt magában -, lehet, hogy nekik fel se tűnt, elvégre eléggé sok minden történt mindeközben és ott vannak nekik is a démonaik. Itt vetett egy pillantást és konstatálta, hogy mindenki nyakában ott volt még a medál.
Másrészt itt volt ez a hatalmas adag magabiztosság és önazonosság most magában, miért kéne bocsánatot kérnie? Társak ugyan, de ez csak ideiglenes. És nem mintha bizalom alakulhatott ki bennük egymás felé. Akikkel találkozott már, őket is csak futólag ismerte, semmi kötelék nem volt köztük. Ő itt Sunagakure-t képviselte, a küldetést jött végrehajtani, így ezt is fogja tenni - semmi mást. Így hát végül nem szólt semmit, némán besorolt melléjük és szemeivel az előttük álló utat kezdte pásztázni.
És volt is nézni. Először nyomokat fedeztek fel, aztán meglátták az első gyereket is - holtan. Nem is akárhogyan, valamiféle gomba falta fel, szemmel látható sebességgel. Naoki bár még sose találkozott ilyennel, most már kb mindenre fel volt készülve és a mentális bónuszát is figyelembe véve, ez annyira már nem rázta meg. Óvatos üzemmódba kapcsolt, mert a gombát valaki küldte, azok nem csak úgy maguktól teremnek ott a testeken. És itt egy pillanatra visszagondolt a Zetsuk-ra Konoha ostrománál. Lehet, hogy valami hasonló mechanika működik itt is?

Akármi is történt, Naoki nem érezte magát biztonságban az ösvényen, szívesebben mozgott volna a fák között, az ösvény mellett. Ezen véleményének hangot is adott.
- Nem tudom mik ezek a gombák, de itt az ösvényen nagyon kiszolgáltatottak vagyunk. Nem lenne egyszerűbb a fák között haladni? Ha lehet minél kevesebbet érinteném a földet.
Itt vetett egy utolsó pillantást a gombák által emésztett testre, majd ha nincs komolyabb ellenvetés, a fák közé szökken és ott folytatja útját. A levegőben előkapja az egyik drótját, felkészülve arra, hogy hamarosan használnia is kell majd.

**Shiawase Zouo** Kedd Márc. 30 2021, 19:49

//Elnézést a hatalmas késésért, illetve azért, hogy tulajdonképpen csak összehánytam a poszt végét - adtak nekem fél órácska kis szünetet ˇˇ' //

A belső hang bőséges válasszal illet. Nem az első volt ő sem. S valami olyasmi készül, ami alantas és visszataszító. Önkéntelenül is halvány mosoly szökik a szám szegletébe. Milyen mércével undorító? Az én életem már úgyis olyan átkozott mások szerint, hogy nincs nála undorítóbb a Földön. Még egy a sorban már mit számít! Azt hiszem, egyetlen dologra nem lennék képes sosem: a Lélekkel végezni. Azon túl számomra semmi, de semmi nem szégyenletes ezen a világon. Jöjjön hát, amit meg kell tenni, én készen állok rá, hogy megtegyem.
És ha fájni fog?
Borzongás fut rajtam végig, mosolyom eltűnik, fókuszom újra a könyvre szegeződik, miközben azért még bólintok egyet a "néma hang" felé jelezve, hogy várok rá, hogy megkapjam a válaszaim. Várok rá, elvégre ha ő úgy gondolja, hogy lesz mindezek után, akkor nagy baj nem lehet. Ő már végigment az úton, ami még előttem áll, s ezek szerint végig leszek képes rajta menni - bár miért ne lennék képes?
De valóban képes lehetek olyanra, amiről nem is tudok és nem is értem?
A kétkedések, a kérdések, amik leölik a határozottságom, elorozzák előlem a lehetőséget, hogy más szerezze meg. Hiába terveztem a könyvvel, hiába vázoltam fel megkérdőjelezhetetlen igazságokat tartalmazó gondolataim, ellentmond nekem Konoha. (Már megint Konoha!) A kunoichi, aki talán azt hiszi, az életét neki köszönhetem, elpecsételi a könyvet. Elpecsételi a lehetőségünket, hogy valamit megtudhassunk végre. De nem csupán emiatt üli meg a szívem a véghetetlen gyűlölet, hanem azért is, mert nyilvánvalóan történik valami jelentőségteljes az orrom előtt, amit nem tudhatok, nem tapasztalhatok meg, mert elorozta előlem. Szétpukkadt, majd a meghasadt téren át visszaérkezett. Meggyőződésem, hogy megtudott sok mindent, amitől én most elestem. Az én ötletem volt! Azok az én tapasztalataim! Nekem kellene a markomba kerítenem a tudást! Miért nem cselekedtem inkább beszéd helyett? Miért akartam önigazolást, mikor bőven elég kellene legyen az is, hogy saját magam biztos vagyok magamban?
Kiáltása nem megrémít, mélységes árnyékot rajzol a szívemre. Hát jó! Eloroztad előlem ezt a lehetőséget lenyomva ezt a látványos műsort hozzá, de nem maradok adósod. Be kell zárni, mi? Hát bezárom! Akármibe kerüljön is, bezárom, akármit is kell bezárni! Akkor már senki nem kérdőjelezheti majd meg az elsőségem közöttük!
Ezúttal nem tétovázom. Ninjatempóban indulok fel a hegyre, törekedve az élre törni, ugyanakkor megőrizni az óvatosságom is.

* * *

A hegy jó ideig nem tartogat újabb információmorzsákat. Dübögés, idegesítő kántálás, amitől megfájdul a fejem, és nehezebben tudok gondolkodni, s amely mintha gúnyosan vigyorogna is dallamával, incselkedve, hogy el fogunk késni, ha nem igyekszünk.
Megpróbálom kizárni. Megpróbálom épp úgy kizárni, mint ahogy halott nagyanyám újra is újra felbukkanó, gúnyos alakját, hanglejtését, amelyen szidalmait fújja a fejemben.
Az út pedig egyre kanyargósabb. Egy részem erősen értetlenkedik, miért nem vágjuk le az ösvényt, a másik részem viszont ragaszkodik az ösvényhez minden hátránya ellenére. Ragaszkodik, mert még a kitaposott ösvényen is megadja a munkát előre haladni. Ki tudja, milyen lenne, ha elhagynánk. Amőgy is kényelmesebb volt a kijárt út olyan szempontból, hogy kicsit több lehetőséget adott az elgondolkodásra. Hogy mi vár ott fenn ránk, a hegy tetején, elképzelésem sincs. Annyi minden lehet, és könnyen lehet, hogy minden tapasztalatom ellenére se leszek soha képes elképzelni és előre kalkulálni azt.
Gondolataimból lábnyomok ragadnak ki. hirtleen fontossá válik az itt és most, és figyelmem is visszatalál - egyben fel is hangosodik a háttérbe nyomott kántálás a számomra. Esküszöm, alig várom, hogy elmetsszem a torkát annak, aki folyamatosan mondja a magáét. Ez valami elviselhetetlen!
A furcsa kidomborodást már messziről észreveszi mindenki. Nem volt nehéz, hiszen egy sziklán fekszik, lehetetlen pózban. Körülötte piroslik a hó. Ahogy odaérek, megállok felette - nem akadályozva olyat, aki tüzetesebben megvizsgálná. Arcom rezzenéstelen, nem is érzek igazán semmit a látványra a mérhetetlen ürességen kívül. Meg kellene talán rendülnöm, de annyiszor megtapasztaltam már a világ kegyetlenségét, hogy tudom, hogy csak annyi különbség van köztem és e kis test között, hogy én még élek. Neki nem volt ekkora szerencséje.
Nem lesz dicső tett, amit végre kell hajtanunk. Lehet, hogy nem lesz dicső, de rosszabb bizonyosan nem lesz, mint mai itt eleve zajlik.
Korábban úgy éreztem, bepaliztak minket, leírható veszteségek vagyunk csupán, most viszont hálát érzek, hogy itt lehetek. Hogy megtapasztalhatom mindezt. Ha az ember szembenéz a legmegmagyarázhatatlanabb, legfélelmetesebbnek tartott dolgokkal is, ugyan mi fogja megijeszteni később? Halvány, egészségtelenül behatárolhatatlan fény gyúlik a tekintetem mélyén. Ó, Lélek, várj rám, hamarosan tökéletes testté teszem magam a számodra. Bár nem vagyok fizikailag erős, bár nem ismerek tengernyi jutsut, mentálisan senki más nem lesz képes keményebb lenni nálam.
A csipet eszelősség a tekintetem mélyéről az arckifejezésemre is átül, ahogy figyelem, hogyan falja fel a gomba a kis testet. Egészen idáig úgy éreztem, hogy fel kell készülnünk arra, ami vár minket, latolgatni kell, taktikákat felállítani, talán cselt bevetni. Most úgy érzem, felesleges. Egyenesen szembe kell nézni azzal, ami fenn vár minket. Csak menni egyenesen felfelé, mindenen keresztül. Ha nem félek tőle, nem árthat nekem!
De. Fájhat. Nagyon fájhat. - szól rezignáltan egy belső hang az agyam hátsó részén. Egy belső, saját hang. Végigborzongok. Ádáz arckifejezésem visszább szelídül, ahogy végigbizserget kellemetlenül a lehetőség. Kezem a táskámba siklik, s előveszem a drótom, amit összetekerve a csuklómra csúsztatok bizarr karkötőként, hogy még gyorsabban a kezem ügyébe kerülhessen, ha szükség van rá. A másik, amit a kezembe veszek, a fegyverem, a Kami no tsura.
Nem fog fájni. Karmesterként fogom végigirányítani a műsort, s akkor nem fog fájni. Bele sem fogok keveredni igazán. Igen, ez így tökéletes.
Már ha hallgat rám bárki is...

**Hamacho Yoshitaro** Csüt. Ápr. 01 2021, 23:52

// Szilánkok //

A világ minden sötétsége sem képes kioltani egy apró gyertya lángját...

s mert minél nagyobb a sötétség, az én lángom annál fényesebb!

Az eseményektől feldúlt házat módszeresen kutatta át a narancssárga hajú férfi és tépte fel az összes lehető fiókot, ládát és szekrényt lámpások vagy fáklyák után - vagy bármi olyan nyersanyag után, amit erre fel tudnának használni. Tisztában volt vele, hogy a hegyre kell menniük, mert valami belül azt súgta hogy még egy éjszakát nem fognak tudni itt átvészelni. Sietősen, már-már pánik szerűen kereste az alapanyagokat és próbált mindenkinek egy fáklyát összetákolni. A nagy igyekezett közben észre sem vette, hogy a talizmánból szóló démon nő szól megint hozzá, miközben lelkét ostromló másvilági érzett ostorozta folyamatosan.

~Furcsa, ugye? ~ csilingelt a nő hangja a férfi fejében ~ Lesz még rosszabb is. Most újra érzed ezt az egészet. Aztán megint leáll. Hullámokban fogod érezni, míg bele nem őrülsz. És akkor hozzám fogsz jönni, férfi. Csak egy nőre számíthatsz majd. Ne adjak vissza neked valamit? Visszaadom, cserébe másvalamiért. Tudom, hogy nagyon hiányzik. Olyan szép arca van, zsenge volt és üde, pirospozsgás és élettel teli...~ s érzi a gúnyolódást a hangjában.

A Kumogakure-i Jounin egy pillanatra megakad a pakolás közepette. A fogait már olyan erősen préseli egymáshoz, hogy szinte hallani lehet a csikorgásukat.

~Démon létedre még süket is vagy?!~ hallatszódik egy vadállatias morgás a férfiból. ~ Takarodj a fejemből!~ s egy pillanatra fájdalmában görcsösen meg is ragadja a halántékát. ~Nem fogok engedni holmi démon csábításának! Természet Anya örök szolgálója vagyok...~ s megpróbálja a saját lelkét ezzel megacélozni.

Akarva-akaratlanul is egy fadarabot kezd el keresni, majd gyorsan előkapva egy Kunai-t kést a semmiből elkezd farigcsálni: először csak egy karikat tallért, majd a felső részéből lefaragott két fülszerű részt, végezetül egy macskás pofát próbált belevésni. Nem egy tökéletes munka, de valamilyen szinten látszódnak az állati vonások a talizmánon, aminek a fején egy gyors lyukat készít és egy kisebb madzagot húz át rajta. Miután 10 percnyi vacakolás a saját készítésű talizmánnal, a kezei köré tekeri és megragadva az összegyűjtött fáklyákat és lámpásokat gyorsan szétosztja mindenki között.

-Kaehira, Gepárdok Ősanyja, védj meg engem az ártó démonoktól...- suttogja maga elé.

Ekkor vette csak észre a furcsa jelenetet, ahogy Akane klónja hirtelen a térből "kiugrik" és maga elé hadovál valaminek a bezárásáról. Jelenlegi állapotát tekintve viszont nem tesz nagyobb különbséget az előbbi jelenetnek...

~×××~

A hegy csúcsa felé való menetelés nem egy rövid táv, ebben szinte biztos volt. A nap utolsó sugarai is kezdtek szép lassan eltűnni a távoli horizonton, miközben a hófúvás már-már egy igazi hóviharra kezdett fokozódni. Jobb kezében a fáklya, melynek tövében ott lógott a nemrég faragott kis vadmacska medál.

Aztán meglátta az első testet... csak némán feküdt az apró gyermeteg test a hóban, körülötte vér mindenhol szétterülve. A fáklyát óvatosan holttest felé emelte és undorral az arcán figyelte meg a gyermeken növő spóraszerű gombát.

~Miért hagyták kint a fagyba a testeket? Ráadásul mi ez a természetellenes gomba?!~ s a szabad kezével eltakarja a száját. ~Ilyen hidegbe nem is kéne élnie semmilyen növénynek...~ mondja magában.

Shibo kérdésére megpróbál a narancssárga hajú Jounin körbepásztázni a területet, de csak egyre inkább az erősödő hóvihart érzékeli és ... valami van mozgást látott. Esküdni mert volna rá, hogy ahogy csökken a látási viszonyuk, úgy lát egyre több árnyékot. Yoshitaro légzése egyre szaporább lesz és ijedt vadként forgatja tekintetét mindenfelé.

-Nem tudom...- válaszolja a bekötegelt Shinobi-nak. -Az egész helyről csak úgy sugárzik a természetellenes aura... Lehet tényleg el kéne pusztítani a testeket...- s láthatja a társa, hogy fejét ide-oda forgatja.

Emlékezz. Te vagy a fény.

~A fény...~ suttogja magában, s akaratlanul is testében Villám Chakra-t kezd el forgatni.

A kellemes bizsergés végigjárja testét és apró elektromos kisülések jelennek meg a szemei és haja körül, melyet igazából nem is lehetne észrevenni, de a sötétségben jól láthatóvá válik...A haja és a szemei... fénylenek.

-Van valami a közelbe...- jelenti ki újult elhatározással. - Készüljetek!- s fáklyát az egyik testhez emelve egyszerűen meggyújtja.

Ha bármi veszélyt érzékelne, akkor automatikusan alkalmazná a Purazuma Booru // Plazmagömb technikát védekezés gyanánt és addig nem is támadna, amíg nincs tisztában az ellenség mibenlétében.

//Elnézést a gyér postért, most csak ez sikerült >.< //

Használt technika:
Purazuma Booru // Plazmagömb
A technika neve megtévesztő, hiszen nem teljesen átalakult plazmáról van szó. Azonban a ninja a kezeit maga elé téve képes egy teljes villámló gömböt vonni maga köré, mely a legerősebb támadások ellen is védelmet nyújt. Nagyon hatásos védelem. A pajzs részlegesen is megformálható, vagy teljes gömb formájában.
Típus: Védekező
Besorolás: A rangú
Chakraszint: 600
Használója: Ranke

**Uchiha Kagami** Csüt. Feb. 03 2022, 15:34

/Szilánkok/

//Ezzel elérkeztünk a záráshoz. A továbbiakban leírom, hogy mik történtek. Aki szeretne, az írhat záróposztot, de nem követelem meg természetesen. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok ezen a hosszú, nagyon hosszú, rögös úton. Köszönöm szépen, hogy a leghúzósabb kihagyásoknál is itt voltatok még. Sajnálom, hogy ez a kaland így ér véget, de amilyen jól kezddött, olyan rosszul ment el egy olyan irányba, amelyet már nem tudtam tartani. Szépíthetem, de a tényen nem fog tudni változtatni: nagyon szívemen viseltem a kalandot, de voltak olyan időszakok, amikor nem tudtam már folytatni. Bár most talán meg tudnánk oldani, én nem szeretnék egy szemernyi esélyt sem adni annak, hogy véletlenül is tovább húzódjon, nem lenne veletek szemben korrekt. Újfent csak köszönöm a türelmeteket és a kitartásotokat. Jó volt ez a kaland és remélhetőleg lesz még hasonló, ha nem is ekkora volumenű, de hasonló stílusú kalandom. Legalábbis van tervben egy.//

Az út felfele.... hosszú volt. Hosszabb, mint terveztétek. Az időjárás is ellenetek dolgozott, a dobolás nem akart megszűnni. A világ megszűnt világnak lenni és amikor végre elértetek volna az első főbb ponthoz, a benneteket kísérő Nara Akane hirtelen ellenetek fordult. Nem tudtátok volna megondani, hogy miért tette, de a szemében őrületet láttatok és valamit, amit nem tudtatok volna megmagyarázni. Véres harc vette kezdetét és sok sérülést összeszedtetek, mire sikerült legyőznötök; az I-re a pontot a valódi Akane tette fel, aki megérkezett útközben, hogy leszámoljon "gonosz ikertestvérével". Lázas beszélgetés és sebápolás közepette tudtátok végül meg, hogy valami nagyon rendellenesen működött a faluban. A technikák nem úgy jöttek lére, ahogy azt ti akartátok és még sosem volt arra példa, hogy egy Árnyékklón ilyen szintű akarattal és testtel bírjon. Akane "klónja" nem csak eltűnt, hanem valóban megöltétek. Egy test feküdt előttetek vérbe fagyva, egy test, amely előtte élt és lélegzett. Valódi test volt, nem csak egy chakramassza. Itt kaptatok mindannyian egy igazán komoly törést, egy törést, amely a továbbiakban tudtátok, hogy el fog benneteket kísérni és sosem fogjátok tudni kitörölni az emlékezetetekből. De a küldetés az küldetés volt, mennetek kellett tovább és nem szabadott egy pillanatra sem hátra néznetek. Az egyenlő lett volna a halállal, úgy éreztétek. Talán igazatok is volt. Az őrjítő dobolás nem akart megszűnni és az idő is mintha jóval hűvösebb lett volna. Hiába öltöztetek melegen, átfagytatok. Minden ellenetek dolgozott, a természettől elkezdve egészen a faluig.... minden. De ti mentetek. Pontot kellett tenni ennek a végére végre-valahára. Magyarázatot kellett találnotok a könyvre, minden jelenségre, amit eddig láttatok és amit biztosak voltatok benne, hogy látni fogtok még. Vége kellett, hogy legyen.

Feljutottatok nagyobb nehézségek árán a hegycsúcsra és egy maszkos kunoichi állta az utatokat. Csak egy. Hannya maszkja mögött nem tudtátok, hogy milyen arckifejezése lehetett, mindenesetre kérdés nélkül támadt rátok. A harc itt is nehéz volt, főleg akkor, amikor rájöttetek, hogy a szemei nem voltak szokványosak; már-már legyőztétek volna, amikor megláttátok a legendák leghíresebb dojutsuját, a Sharingant és annak mindhárom pontját. Egy a hét ellen, de így is meg lettetek izzasztva, azonban a medáljaitokban lévő entitások végül segítettek nektek és a kunoichi vérbe fagyva feküdt előttetek. Még magyarázott valamit arról, hogy "eljön Ő, aki majd felszabadít minket" és arról is beszélt, hogy "azok a szemetek Yamagakurében semmit sem tudnak". Bármit kérdeztetek tőle, ezen kívül nem válaszolt és valamilyen idegen nyelven mantrázott egészen addig, amíg ki nem lehelte a lelkét végleg. A szemei pedig, amint a pulzusa megszűnt, kifolytak a helyéről, ha akartátok sem tudtátok vonla elvenni azokat. Konohai bajtársaitok felismerhették, hogy egy, a Hyuugákéhoz hasonló pecsét lehetett ennek hátterében.

Utatok innen egy barlangon át vezetett, ahol gyermekek holttestei szegélyezték az ösvényt. A vér patakokban folyt valahova, azt tudtátok csak követni. Amíg ki nem értetek a tényleges csúcsra, ez a kép kísért benneteket. Majd megláttátok mindennek a végét és kezdetét.... a csúcson hét darab, egyenes, téglalap alakú, fekete monolit alkotott kört. A közepén pecsét égett és megláttátok az egyszer már megölt, Sharinganos kunoichit, arcán mosollyal. Túlvilági érzetű chakra áradt belőle és mielőtt még mozdulhattatok volna, kezét levágta a földre és felordított, hogy Kuchiyose no Jutsu. Ekkor hasadt a világ szilánkokra. A monolitok és a havas hegycsúcs megmaradt, de körülöttetek nem a megszokott látvány terült el. Az égen csillagködöket és képeket láttatok, valamik érkeztek a távolból, egyre csak közeledtek és közeledtek felétek. Hangokat hallottatok mindenhonnan, kántálásokat, mantrákat és az istenek se tudták, hogy mit. Semminek sem volt többé értelme körülöttetek, a világ széthasadt és nem akart újra összeállni. A kunoichi eltűnt. Megszűnt létezni. Éreztetek minden létezőt, élőt, holtat, élőholtat.... mindent éreztetek, miközben a semmiben voltatok. Csak a hét monolit volt az állandó, de minden más változott. A káosz megtestesült körülöttetek és nem tudtátok, hogy mit lehetett volna tenni ez ellen. Elvesztetek. Minden elveszett. A világ is elveszett, ti is elvesztetek és semminek sem volt többé semmi jelentősége.

A melankóliából és a káoszból a Miko szabadított ki benneteket. Elmagyarázta, hogy évszázadokkal ezelőtt is így tudták megakadályozni azt, hogy az "öregek" betörjenek a világba. Kell hozzá hét mit sem sejtő hős, akik segítenek, hét mindennapi ember, akik feláldozzák egy részüket azért, hogy Kitaki no Sato monolitjai örökké állhassanak. Közösen hoztatok létre egy hatalmas pecséttechnikát, amely végül azt eredményezte, hogy az entitások a medálból távoztak belőletek és mindannyiótok tarkóján megjelent egy pecsétmintázat. A Mikor is eltűnt. A hegy visszanyerte eredeti képét és a faluba leporoszkálva vidám emberek fogadtak benneteket. Mintha mi sem történt volna az elmúlt napokban. Az új Miko jelent meg előttetek, egy fiatal lány, aki audienciára hívott benneteket és elmondta, hogy ti vagytok Kitaki no Sato új hősei és egy részetek mindig is a faluban fog maradni. Pénzt nem kaptatok sajnos tőlük, de a falutok biztos fog adni nektek, azonban kijelentette, hogy mindig szívesen látott vendégek lesztek itt és alig várja, hogy halálotok után a hegycsúcson értekezzen veletek.... aztán elengedett benneteket. A falu elmaradt a hátatok mögött és amikor visszanéztetek, hirtelen enyhe dobszót hallottatok mind....

//Nos, maga a lezáró részleg rövid lett, tényleg csak egy gyors összefoglalója a történteknek. Itt viszont kivesézem a hátteret. Alapvetően a kaland Lovecraftiánus elemekre épült, ennek megfelelően vezettem be a kozmikus horror fogalmát, Gundanosítva. Lényegében arról volt szó, hogy Kitaki no Sato hét monolitja az alappillére annak, hogy a kozmikus rettenetek ne szabaduljanak rá a világra, de ezeket a pilléreket időről-időre meg kell újítani. Ezt is szolgálta ez a küldetés. Utatok során az előző hét személlyel találkoztatok, mint "yokai"-ok, azaz démoni entitások. Ők voltak azok, akiknek az erejével sikeresen vettétek az akadályokat. A könyv egy "mítosz könyv" volt, ami tartalmazta a pillérek lerombolásának módját, Akane életre kelt klónja is ezt akarta elérni. A Mikor valóban egy folyamatosan reinkarnálódó entitás, aki biztosítja az "utánpótlást".

A karaktereitek fóbiái meg fognak maradni, ahogy az összeszedett "traitek" is, amelyeket eddig leírtam. Erre viszont a következők jönnek rá: először is, ti vagytok Kitaki jelenlegi védelmezői. A yokai-ok beépültek a monolitokba, a medáljaitok eltűntek. Ennek megfelelően a pecsét rajtatok egy, a monolithoz a chakrátokat hozzákötő pecsét. Ez játéktechnikailag azt jelenti, hogy 1%-a a chakrátoknak "le van kötve", táplálja a monolitokat. A mindenkori 1%-a, nem több és nem kevesebb. A karakterek a halálukat követően a monolitba fognak kerülni, gyakorlatilag nincs számukra menny és pokol, se semmilyen túlvilág. Egyszer, évszázod múlva ők lesznek a következő "yokai"-ok, akik majd szemétkednek az új hét hőssel. Lényegében elmondhatják magukról, hogy megmentették a világot, de persze ki fogja elhinni nekik? Ők heten tudják azt, amit tudnak.

Mit kaptok?

Természetesen jutalmakat kaptok, nem csak a kalandért és nem csak az elhúzódásért, hanem mert elég sok dolog "kikerült" a karakterekből úgymond. Minden yokai valamilyen lenyomatot hagyott rajtatok, szóval a következő dolgokat kapjátok az alap jutalmakon kívül:

- Akane: megkapod a Gashadokurot, mint idézést. Lilás lángú csontvázként fog megjelenni és harcol érted, mint minden idézett lény. Viszont, bármikor megidézed, a Gashadokuro elveszi egy étel vagy ital ízének az emlékét tőled, ami sosem fog visszajönni. B szintű idézésként írhatod fel az adatlapodra. Agyad a legtöbb, a könyvből származó információt kitörölte magából, hogy ne őrülj meg, viszont tudod, hogy "van valami, aminek nem kéne lennie és egyszer lesz" azon kívül, amit mind tudtok. Minél többet idézed meg a Gashadokurot, annál jobban veszi ki belőled az "életet", azaz egyre inkább kezdesz majd fogyni, beesik a bőröd és így tovább.

- Yoshitaro: a Gésa ajándéka neked, hogy mindig meg fogod érteni a nőket. Értsd ezt úgy, hogy egy nő szándékait tudni fogod, bármit is akarjon (ez ellenségeknél igencsak jól jöhet), amolyan megérzés szintjén. Továbbá meg tudod mondani, hogy ki férfi, ki nő, tehát a Hengét simán le tudod leplezni ezzel. Emellett a Gésát magadhoz hívhatod segítségként, hasonlóan, mint a Gashadokurot Akane, azonban ez a segítség nem jár ingyen, minden ilyen segítségkérés 10%-os eséllyel csökkenti, hogy gyermeked legyen. "Kiszárad a magod" kvázi. A Gésát B szintű idézésként magad mellé hívhatod, az előzőleg tárgyalt áron. Megjelenése egy gyönyörű, kimonós, fiatal nő.

- Zouo: Te kaptad a Bukott Zsarnokot, aki megajándékoz téged a vezetés képességével. A továbbiakban a karaktered valódi vezető egyéniség lesz, egy olyan, akire felnéznek a többiek, akitől elvárják, hogy parancsokat osztogasson. A Zsarnok megajándékozott téged egyúttal azzal, hogy amennyiben akarod, parancsodat minden alattad lévő követi, ilyenkor "aurád" kiterjed másokra. Azonban ennek használata azzal jár, hogy előbb-utóbb nem fogod tudni felmérni a megfelelő helyzeteket, csakis vezetni próbálsz. A taktikai elemzés látja majd kárát, rossz elemző leszel és ennek megfelelően fogod kiadni a parancsokat. Akár értelmetleneket is. Szintén használhatod a zsarnokot, mint idézést, a már írt áron, B szintűként lehet előhívni őt. A zsarnok egy határozott férfiként jelenik meg.

- Saki: Te kaptad a Pokol Orvosát, mondjuk úgy. Megajándékozott téged az emberi test teljes ismeretével, továbbá a medikusi technikáid használata kevesebb erőbefektetést igényel. Ha kívánod, képes leszel orvosi bravúrokra akár puszta kézzel is (ekkor megáll a remegés), de az ilyen erőteljes "segítségkérések" azok, amelyek végül a kezed folyamatos remegéséhez fognak vezetni (alias Parkinson). A Pokol Orvosát megidézheted, harcolni fog melletted, B szintű chakralényről beszélünk. Orvosi köpenyes férfikét jelenik meg.
- Kawachi: Te kaptad az Elhullott Harcost, aki megajándékozott benned a fájdalomtűréssel. Azaz tényleg nem érzel többé fájdalmat, továbbá tudása átáradt beléd úgy, hogy bármilyen fegyvert képes leszel kiválóan forgatni (nem ideértve a legendás fegyvereket) előképzettség nélkül. A harcos további képessége, hogy "vörös gőz" üzemmódba tudsz helyeződni, amikoris bármilyen sebet is kapj, tovább tudsz küzdeni úgy, mintha nem sebesültél volna meg (élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket nem ideértve). Ez utóbbi viszont azzal jár, hogy harci képességeid csökkennek, egy-egy fegyver forgatását elfelejted, mígnem egy kunaira is úgy nézel majd, hogy nem tudod, mi az. Szóval csak csínján. Te is megidézheted a harcost, mint Kuchiyose, B szintű idézésnek számít. Megjelenése egy nagydarab férfi, kétkezes kasza-baltával a kezében.

- Naoki: Te kaptad a Bölcsőhalált Halt Gyermeket, aki egy shikigami yokai lényegében. Megajándékozott téged a reménnyel, azt visszakaptad. Bármilyen szorult helyzetbe is kerüljél, a karaktered erőt meríthet a "reményből". Ilyenkor játéktechnikailag megkérdezheted a mesélőt, hogy melyik irány lenne a helyes, hogy mi az, amire nem gondolhatott a karaktered. Amolyan segítségkérés, a helyes út megmutatása a reményen keresztül. Ezen felül még megérted a gyerekeket, a szándékaikat és az indítékaikat. Minél többet használod a segítségkérést, annál jobban vesződik ki belőled a remény és hagy el téged, melankóliába sodorva, továbbá a Shikigamit megidézheted, hogy segítsen neked a harcban. B szintű idézésnek számít. Egy gyermekként jelenik meg, két éves fiú képében.

- Shibo: Tiéd volt a Kiátkozott Shinshoku, a pap, akit a saját egyháza küldött el. A karaktered innentől kezdve megérti minden vallás mögöttes jelentését, felfogja a transzcendencia alapjait. Emellett a Shinshoku kölcsönadja "erejét", azaz Shibo bármikor vallásos hevületű szónoklatot tud úgy létrehozni, hogy a lehető legnagyobb esélye van a megtérítésnek. Könnyen leleplezi a hamis prófétákat és papokat. A Shinshoku segítége azonban azzal jár, hogy minden ilyen nagy hevület után egyre inkább megy a materializmus felé. A Shinshoku megidézhető számodra, B szintű idézés. Klasszikus shinto-pap stílusban jelenik meg előtted.

Emellett mindannyian kaptok +120 chakrát, +100 elosztható TJP-t és a falutoktól +50.000 ryot a küldetés teljesítéséért.

A fenti plusz jutalmakat inkább szerepjátékban tudjátok használni, mintsem "tápoljon". Csínján velük, mert mindentől függetlenül a mesélők is tudni fogják, hogy egy-egy kalandban mit érdemes tőletek "vonni", hogyha használjátok a dolgotokat.

Még egyszer köszönöm, hogy velem tartottatok és kitartottatok. Sajnálom, hogy ennyire összekapottan kellett lezárnom, azonban nem volt más választásom, hogy korrekten járjak el veletek szemben. Bármi kérdésetek van, természetesen válaszolok rá, akár itt, akár privát megkeresésekben is. Az idézéseiteket át fogom küldeni privát üzenetben, amint időm engedi. Igyekszem nagyon gyorsan megtenni ezt.

Kagami//

**Shibo** Csüt. Feb. 03 2022, 18:27

//Köszönöm. :3//

Egy világban, ahol a másság normális, az őrület erény. Az erényeket pedig el kell pusztítani.

Shibo minden egyes lépéssel egyre nagyobb extázisba került. Fárasztotta ugyan megmaradt ép idegszálait a lehetőségek végiggondolása, mégis leplezetlen örömmel törtetett előre. A lányt pedig nem hagyta volna, hogy bármiféle baj megközelítse. Akkor legalábbis így gondolta. Sejtette, hogy a többiek számára idegen ez a terep, őt mégis a nyugalom járta át, nyugalom, amiért nem egyedül tobzódik saját őrületében. A világ más volt így, mégis olyan béke járta át, hogy nem akarta, hogy véget érjen. Hosszú ideje először még a nyugalmi állapotában is elégedettség töltötte volna el.
Aztán a klón megtámadta a csapatot. Hosszú harc árán sikerült legyőzni és ami megmaradt.. Az a társuk holtteste volt, vagyis az, amit annak véltek. Shibo azonban nem hitte, hogy ez valóban így lenne. A megérkező szanitécre néz, aki több módon is magyarázattal szolgálhat - a Mikon kívül jelenleg talán ő lehet az egyetlen. Shibo nem tudta volna megállapítani mi történt, csak azt, hogy hirtelen szédülés fogta el - valami nem stimmelt, valami még rá is hatással volt, amit nehezére esett elhinni az elmúlt évek tükrében.
"Ha az első alkalommal ingyen segítesz..." - mondta belső démonának -", akkor azt kérem, hogy a küldetés végeztével minden olyan legyen velem, mint amilyen előtte volt. Nem akarom, hogy bárminek is hatása legyen rám." Tudta azonban, hogy az entitás ezt nem adhatja meg. Vannak olyan dolgok, amik olyan mélyen belénk ivódnak, hogy lehetetlenség megszabadulni tőlük. Ilyen Shibo rettenthetetlen jósága is a világ felé.
Megpróbálta lerázni magáról a sebzést okozó stigmákat és a küldetésre koncentrálni, ami fizikailag is egyre megterhelőbbé vált. Mintha minden ellenük dolgozott volna. Ekkor kezdett az ez érzése lenni, hogy a jó úton járnak. "Csak ki a sötétben jár hozhatja el a fényt" - jutott eszébe a vallásának alappillérjét jelentő mottó. Hogy is felejthette el...? Újult erővel esett neki az újabb harcnak, mintha már csak ez éltetné és abban a pillanatban ez így is volt - másra nem akart koncentrálni, noha ő kérdéseket is fel akart tenni. A nehézségeket a Sharingan okozta. Nem hitte volna, hogy pont itt fogják először viszontlátni, ahogy azt sem, hogy Yamagakure is szóba kerül - ő ugyanis már a Chuunin Vizsga óta meg akarta látogatni azt a helyet. Meglepő is lehetett volna, amit mondott, de Shibo már túl sokat látott. Hozzá hasonló vallásossággal járt el a lány és hite ereje nagynak bizonyult. Tökéletes cseléd lenne saját vallásában, ezt be kellett látnia. Szétfolyó szemei csak egy átlagos "rendellenesség" volt Shibo számára, aki bár nem számolt a lehetőséggel, csak az elvesztegetett módot sajnálta arra, hogy valami újat fedetten fel.
Nehéz volt letekintenie a gyermekekre és amennyire tudta -ha még velük volt-, a Ranji Shigumival védte a lány szemét a szörnyűségektől. Nem kell átélnie azt, amit nekik. A monolitokhoz érve elfogta a csodálat, valami megfoghatatlan bizonyítékát látta útja helyességének, noha nem is a saját útja bizonyságául szolgáltak. Mégis, egy ekkora erő egy ekkora hittel párosulva.. Új reményt adhatott volna a számára, ha szüksége lett volna ilyesmire.
Érdekelni kezdte egyre jobban a dolgok háttere és alig várta, hogy a végére érjen. Ismét csak nem rendítette meg a kunoichi visszatérése - megválaszolandó rejtély volt, semmi több. De hogy fogják megtalálni a választ rá? Ő maga sem találta meg még mindenre. A kántálás most idegesítette, noha izgatta, mi történik, mégis úgy érezte, semmi értelme az egésznek. A monolitok mégis vonzották, eggyé akart olvadni velük, örökkévalóvá válni ebben az egységben. Semmi más nem számított.
A Miko magyarázata végül megadta, amire Shibo vágyott - értelmet. Gyermeki lelkesedéssel hallgatta mondandóját, mintha épeszű ember nem pofozta volna fel és döngölte volna földbe, amit meglátja - ebben az értelemben pedig valószínűleg Akane áll majd legközelebb egy épeszű emberhez. Egykor ostoba babonaságnak gondolta volna ezt beszédet, most mégis úgy gondolta, lehet igazságtartalma. A hit hatalmas erőt ad, ezzel tisztában volt - ez védte meg őt is. Ami azonban aggasztotta, hogy ez újra meg fog történni. És ha valaki egyszer nem lesz ott, hogy a háttérből mozgassa a szálakat, az a véget -vagy a kezdetet- is jelentheti.
- Sosincs túl késő, hogy csillámpóniként viselkedj - zárta le végül gondolatait Shibo, ahogy megsimogatta a Miko arcát, mielőtt az végleg eltűnt volna.
- Nagy a f*rkam, / Kapd a farba, / Szőke nyalta, / Barna sz*pta, / Vörös még soha nem kóstolta, / Te lehetsz az első, ki csókolja. Neki költöttem, kár, hogy már nem volt alkalma hallani.
Kissé komorabban fogadta az őrjöngő embertömeget, mint kellett volna - ők tudtak mindent, mégsem volt fogalmuk semmiről sem. Akkor nem így ünnepelnének. Alaphangulata a szokásos volt, csak a csőcselék zavarta, ám ez is megszűnt, amikor az új Miko jelent meg előttük.
- Ez azt jelenti, hogy bármikor jöhetek hittéríteni? - teszi fel a kérdést Miko kijelentésére. - És miről fog szólni ez az értekezés? - Lassan végignéz a lányon és szemérmesen megkérdezi: - Izé.. Ugye nem tudsz a versről? - Miután minden kíváncsiságát kielégítette, önfeledten Akane felé rohan és ráveti magát.
- Remélem a sörs még újra összehoz minket - mondja, ha a lány nem kapta el, akkor a földön ülve, ha igen, akkor a karjaiban lihegve.
Ezután Sakihoz megy és mélyen a szemébe nézve megfogja a kezét, hogy ne remegjen annyira - ezt ugyan nem volt kötelesség megtenni, mégis, talán az újdonság varázsára vágyott. Ezután pedig szó nélkül egy puszit nyom a szájára, amit sokáig tart ki, végig nyitott szemmel bámulva a lányt. Célja természetesen az, hogy minél kínosabbá tegye a helyzete. Ha ezek után nem történik semmi, ami marasztalná, nekirohanva felugrik a levegőbe és tovaszalad, vissza otthonába.

Otthon pedig várták is. Ayanéval találkozott először, aki aggodalmas pillantással követte minden egyes mozdulatát. Shibo elérzékenyülve a fejére tette a kezét, ám nem szólt semmit. Tudta, hogy vele már nem sokáig lehet együtt és ez összeszorította a szívét. A lány nem is várt semmilyen mondandót, elfogadta, hogy Shibo hazaérkezett és boldognak látszott, amiért úgy tűnt, nem változott semmi. Mikor Dojoék kérdőre vonták -a lány jelenléte nélkül- mi történt, csak hátravetette magát székében és mosolyogva válaszolt.
- Jót mókáztam. - Elvégre korábban sem volt semmi. Csak.. Szilánkok.

**Hasegawa Zauki** Kedd Márc. 07 2023, 22:51

/Karu/

// Játék előzmények: https://narutohun.all-up.com/t1993p25-havas-volgy#69809 //

Egy gyors egyeztetés után, az útirányban megállapodva haladtak tovább. Mielőtt azonban neki vágtak volna vándorlásuknak, egy fontos kérdés maradt hátra. Álnevek, álca...
-Ahogy eljöttem egy egy személyre szóló álcát kaptam... reméljük megállja a helyét. A fedősztori alapján én ács vagyok, akinek a villámok országában van dolga, ezért utazik át az országon. Megjegyzem ez pont irányban van, tehát még működhet. Te lehetsz a társam, akit felvettem. Ha megfelel... A papíron amúgyis áll egy plusz név... Yhak Omatte ez leszel te. Az én nevem pedig Tsuso Maso. Tudom furán hangzanak, de ezt osztották konohában...-
Felvéve új személyiségét folytatná társához hasonlóan szótlan útját. Persze gondolatai közel se volnának oly csöndesek. Néha élelemmel kínálná társát, s udvariasságból olykor vele fogyasztana, miközben menetelnek. Egy-másfél nap után már lélegzetvételhez hasonlatos a tempó tartása, s nem okoznak gondot efféle tevékenységek közben. Noha tisztán érzi, hogy újdonsült társa bizony többre volna képes, mint azt mutatja. A feszített tempó mintha csak laza séta lenne számára... Egy igencsak képzett shinobival van dolga, kinek szándékai teljességgel ismeretlenek felé, kiből egy megmagyarázhatatlan energia érződik, s minél több időt tölt mellette, annál inkább érzi úgy, mintha szervezete reagálni próbálna... konstans feszültség, feszély érzet. Mintha a tudat alattija szólítaná fel "Légy résen". Ami azért is fura, mert egyáltalán nem adta ellenségességnek jelét..., mi több barátságosnak mutatja magát.

Napokkal később, mikor megérkeztek a hegyek lábaihoz, s megpillantották a falut A bejutás is egész zökkenőmentesnek bizonyult. Hamarosan azonban jött az elkerülhetetlen kérdések sora... Noha nem volt ilyen drámai ez, mégis úgy tűnt hogy ez egy választó pont. Ha az igazat mondja, vagy elveszti az eddig szövetségesnek tudott férfit, vagy feltárul előtte, hogy hasonló szándékkal érkeznek. Ha viszont hazudik és ez kiderül, úgy egész biztosan elveszti bizalmát. Egy pillanatig töprengett is, hogy a shinobik művészetével próbálkozzon, vagy vegye elő az igazságot, oly sok idő óta először.
-Vagy úgy...- Nézett körbe alaposabban. Persze, egy civil faluban kevés veszély lehetett, mégis jobb a biztosság. -Tisztában vagyok azzal, hogy amit elmesélek, az fogja eldönteni, hogy megölsz, vagy mellettem maradsz... Erős vagy, feltehetően erősebb mint én, ezt már levágtam. Van egy kisugárzásod, olyan, amilyet eddig csak egy ember felől éreztem... egy szó mint száz, nem fogok hazudni. A történetem... egyszerű, mégis bonyolult, de kezdjük az elején... Orochimaru szeretett emberekkel kísérletezni... játszani az istent és valami új, bizarr, groteszk találmánnyal előrukkolni. Kirigakurében születtem, majd elfogtak, mikor szüleim keresésére indultam önfejűen... Kumogakure falvában leköptek, kiközösítettek, megvetettek. Tűrtem, bírtam, hisz tudtam mi a célom, információ, hogy megtudjam élnek-e vagy halnak. Persze mind hiába. Jött a háború végső ütközete, ahol korábbi társaim ellen kényszerítettek... majd egy törés. Bamm -Segítene rá némi mutogatással a hangeffektre. -Kifeküldtem... konohában ébredtem rémálmokkal. Ám azok nem tűntek el csak úgy, nem szívódtak fel, mint bármely másik korábban. Hangok, képek villanása tört át a fejemen újra és újra. Olyan volt, mintha egy adott időpillanatról kettő emlékem volna. Hangok és képek... pontosabban egy adott ember hangja és arca. Orochimarut láttam és hallottam miközben egy tartályban úsztam. Nem értettem.. Hogy jön ide ez az ember? Majd a konohaiak felfedték az igazat... már ha hihetünk nekik persze. Az elmémen az évek során egy pecsét volt.. Egy pecsét ami elzárta az emlékeim és egyebekkel helyettesítette. Azok a hamis emlékek célt és értelmet adtak a szenvedésnek, most pedig... eltűntek. Vagy hát, elfakultak. Értelemszerűen nem igazán találtam a helyem, s a konohaiak se voltak tétlenek. Persze mutatni akarták, hogy nagyon barátságosak és... és talán még hittem is volna nekik, ha nem tudom pontosan, hogyan is működik egy shinobi falu. Nincsenek tévképzeteim, s hála az egész mizériának egyetlen célom van. Felkeresni Orochimarut, és megtudni végre, hogy honnan jövök, mi volt a szándéka. Egy fiú keresi az apját... egyfajta elcseszett módon feldolgozva. Igazi klasszikus. Csak a töltelék epizódokat kihagyhattuk volna.- Fog rá orrára, kicsit megdörzsölve szemei belsejét. -Persze az erőforrást nem hagyták kárba veszni... képeztek és céljuk is van velem... volna velem.- Nézne Karu szemébe. -Engem akartak az Első utódjának... felhasználni a Bijuuk ellen, kivéve a fiókból, mikor kell és visszarakva a hét pecsét alá, mikor nem. Egy eszköznek akartak, akár a bijuukat. A faluk, a kagék, a daimyo-k csak eszközöket akarnak saját hatalmuk növelésére. Ez az én történetem.- Mérné végig a férfit. -Nem tudtam, mikor találkoztunk, de ahogy teltek a napok.. sőt leginkább most végig gondolva esik csak le... az az aura... Van egy érzésem, hogy pontosan tudod, miről beszélek mikor azt mondom kihasználnak... vagy legalábbis egyikőtök.- Venné le az arcát takaró szövetet. -Nem vagyok ellened, nem akarok bajt, csupán választ a kérdéseimre, ennyi a célom Orochimaruval. Hogy aztán mi lesz meglátjuk, de bajt nem akarok...- Amennyiben a férfi nem tör életére, úgy pár feszült pillanattal később vissza kérdezne.
-Neked? Neked mi a történeted?-

**Kenshiro Karu** Kedd Márc. 07 2023, 23:46

Yahk Omatte milyen egy lúzer név gondoltam magamban és talán egy kicsit meg is mosolyogtam. Viszont el kellett engedni a poénkodást, itt most egy ismeretlennel próbálom a világ egyik legveszélyesebb shinobiját kifigyelni. Ha Orochimaru itt van akkor Kabuto sem lehet túl messze. Én pedig az ő grabancát akarom elkapni igazából, de lehet, hogy a fő informátor akkoriban Orochimaru volt. Remélem szavakkal le lehet rendezni. Érzem, ahogy Kabuto gondolatára a Nibi reagál. Nem olyan egyszerűen és szokásos szarkazmussal, hanem dühvel gyűlölettel tőle szokatlanul, de talán valahol érthetően. Éreztem, amint az érzelmei átáramlanak belém... Valahol a chakránk már összekapcsolódott, akármennyire nem szerettem volna, de függtem már tőle, kezdtem rákapni... és ha nincs Chizu már rég felőrölt volna... Sokkal jobban a részemmé vált mint azt akartam, talán ezért érzem ezt. Azonban gyorsan el kellett nyomnom ezeket az érzelmeket, mert leleplezem magam.
- Hát ez egy érdekes történet. Hallottam már, hogy emberkíérleteket hajtottak végre konohában, de nem gondoltam volna, hogy valaha találkozhatok az egyik túlélőjével. Értem a szándékodat. - Jegyeztem meg talán kicsit több együttérzéssel mint szerettem volna.
Eközben sétáltunk az utcákon, itt ott néhány csöves feküdt az épületek tövében. Talán már érthető, hogy Orochimaru mit keres itt. Ki figyelne, ha innen akarna emberi alanyokat szerezni a kísérleteihez. Ezt azonban inkább Zaukira való tekintettel inkább nem mondtam ki. Tartottam egy hosszabb elég feszült szünetet, mert láttam rajta, hogy befeszült, talán ez később oldhatja a hangulatot. Közben persze azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy hazudhatok neki, de az nem biztos, hogy célra vezető lenne. Inkább egy szövetségessel menjek Orochimaru elé, mint egy ellenféllel.
- Az én történetem kicsit talán hasonló. Kirigakuréban születtem egy átkos időszakban amikor a hozzám hasonló kekkei genkaial rendelkező embereket nemtől és életkortól függetlenül vadászták az országban. A klánom kis híján belehalt ebbe a tisztogatásba én egyike vagyok a kevés túlélőnek. Kusagakuréban nőttem fel és szolgáltam ennek az átkozott háborúnak a kezdetén. Aztán találkoztam egy Kirigakurei démonnal... Aoval, aki ahelyett, hogy megölt volna egy pecséttel elvett a kekkei genkaiomat és ez talán valahol mélyen belül megtört. Életben, hagyott de talán kicsit mégsem...
Itt egy kicsit megakadtam. Inkább vannak olyan részek amiket nem mondok el végül is az ő története eléggé lyukacsos volt.
- Úgy tudom, hogy nagyon kevés hozzám hasonló van... Az egyik utolsó élő Jinchuuriki vagyok ha jól tudom pont konohai a másik. Ezt azért mondom el, mert ha célod lett volna, vagy tudnád ki vagyok, éjszaka elvágtad volna a torkom... Nekem pedig egy tartozásom még van Orochimaru de inkább Kabuto felé és ahol Orochimaru ott Kabuto is a környéken lesz mi őt keressük, de aztán lehet Orochimaru lesz a mi emberünk. Jelenleg még én is beszélni akarok vele, de, hogy a beszélgetésből mi lesz az csakis a válaszokon múlik amiket kapunk...
Eközben elértünk az egyik félre eső de a központtól nem messze lévő fogadóhoz.
- Szerintem ide menjünk be, mert úgy nem szúrhatunk szemet az esetlegesen fürkésző tekinteteknek. Eddig szerencsénk volt. Kiveszek egy szobát és induljunk is. Nincs vesztegetni való időm, gondolom neked sem.
Már estébe hajlott az idő, amikor kisurrantunk az ablakokon keresztül. Zauki ügyesen mozgott az árnyak között nem lesz gond eljutni a vezető palotájáig, de vajon ott mi vár minket?

**Hasegawa Zauki** Kedd Ápr. 11 2023, 18:13

/Karu/

Karu szándékai érthetőek voltak s így a nyílt lapok tudtában, mintha tonnák estek volna le Zauki válláról. A jinchuurikik sorsa nem könnyű, tudta jól, s képzelni sem merte, milyen lehetett ez egy nagy falu támogatása nélkül. Akárhogy is, de tovább tetézte a dolgokat az említett rendezetlen ügy. Persze rákérdezni nem kérdezett, hisz ha elmondaná, elmondta volna a férfi... most mégis ezen agyal. Miféle ügy lehet ez? Elvettek tőle valakit? Vagy vele tettek volna bármit? Kevés információ végett nem is járhatott az igazság közelében... pedig ha tudta volna, talán másként tekint az elkövetkezendő akcióra. Miután Karu javaslatára szobát béreltek, úgy határozott, kicsit körbejár, s megismeri a települést. Mire visszatért a nappal éjjelbe fordult, s a kevés madár, mely ezeket a tájakat járja mostanra elhallgatott. A varjak károgása semmis lett, s csupán néhány hiányos felszerelésű baka csörtetése törte meg itt-ott a külső csendet. A fogadó maga persze élettel teli volt a maga módján. A falu átlagos volt, nem túl gazdag, de nem is szegény... az emberekről azonban furcsa rezzenések jöttek le. Mintha nem igazán szívlelnék az idegeneket. Furcsának hatott, hisz egy ilyen faluban általában megbecsülik a turistát, itt azonban csupán annyira méltattak, hogy átadják, amiért fizetsz. Ez azonban egyáltalán nem releváns most... ami számít, hogy miként juthatnak el az Orochimarunak vélt személyhez. Meg is indult hát az akció, s Zauki gyorsan megosztotta mindazt a keveset melyet megtudhatott korlátozott ideje alatt.
-A helyiek nem igazán kedvelnek minket... ami azért felég érdekes a maga módján. Mindenesetre abból amit össze tudtam rakni két kiemelten őrzött helyük van. Az elöljáró épülete, aki a falu vezetője, illetve a bánya, ami a bevételük legnagyobb forrása. Furcsa hely ez egy egyszerű civil településnek... egyezik az infónkkal, könnyen lehet Orochimaru keze ebben. Amit viszont nem értek, hogy a bányát miért őrzik jobban mint mást? Nem mintha odamenne valaki és gyorsan kibányászna mindent. Érthető a védelme, de nem hiszem, hogy puszta vagyonvédelemről lenne szó... A kitermelt javakat máshol tartják... valami van ott ez biztos. Ha tényleg Orochimaru van az egész valu mögött, ő a műveletei eszközét és az eredményét védené a legjobban... Utóbbit magához közel tartva. Akkor az elöljáró épületéhez kell mennünk. Ha viszont meg akarjuk szorongatni a tökét előre is, talán találhatunk valamit a bányában, vagy elhelyezhetünk pár papírbombát, tárgyalási alapnak. - Vetné fel gondolatait társának.
Mint tapasztaltabb shinobiban, úgy megbízik társában annyira, hogy ne vitassa döntését, s kövesse a választott irányba.

**Kenshiro Karu** Pént. Ápr. 14 2023, 22:45

Zauki visszatért és elmesélte, hogy mit talált. Gondoltam, hogy akkor talán még velünk lehet a meglepetés ereje talán az első portyánkon még nem fognak rajtunk ütni. Illetve talán azzal is tisztában vannak, hogy ha nem akarják elpusztítani a falut, akkor nem fognak belénk kötni nyilvánosan legalábbis. Aztán persze ott van az is, hogy ha Orochimaru tényleg itt van a sleppjével akkor nyilván már tisztában van vele, hogy a faluban vagyunk. Biztos, hogy van vele egy szenzor, vagy akár neki magának vannak hasonló képességei, végül is egy legendás Saninról beszélünk ezen a szinten már bármi játszik.
Így van Karu legyél elővigyázatos, most megint egy olyan játékot űzöl ahol jobb ha felkészülsz mindenre.
Súgta a fülembe a Nibi. Már annyira megszokta, hogy itt duruzsol, talán unalmas is lenne nélküle.
- Rendben akkor itt a terv. A helyzet az, hogy ha Orochimaru vagy akár csak a beosztottjai a környéken vannak, akkor biztosan tudják már, hogy itt vagyunk. Ebből arra következtetek, hogy elővigyázatosnak kell lennünk. Vagyis számítanunk kell mindenre. Nyilván nem azt mondom, hogy mindenki ellenséges szándékú, de hidd el nekem nem akarunk egy Hozukijo szintű börtönbe kerülni amit egy elmebeteg tudós üzemeltet. Szóval csak okosan. Van egy jutsum, amit mindenképpen szeretnék használni még mielőtt elindulunk. Ehhez viszont folyamatos koncentráció kell, amolyan érzékelő technika aminek segítségével legalább azt megtudjuk, hogy figyelnek-e minket egy bizonyos területen belül. Addig kérlek biztosítsd a helyet, hogy tudjak koncentrálni.
Ha Zauki segít nekem, akkor arrébb lépek egy eldugottabb helyre és elvégzem a megfelelő kézpecséteket, majd a chakrámért nyúlok...
- Kekkai: Tengai Houjin // Akadály: Dóm Módszer
Majd szabadjára engedem az érzékelő mezőt, mely villámgyorsan száguld végig a környező településen és ad nekem teljes képet arról, hogy mi a helyzet odakinn az utcán vagy a környező tetőkön. Mily meglepő valaki, nagyobb chakrával rendelkező egyén itt vár ránk.
- Készülj társaságunk akadt.
Abban a pillanatban pedig kopognak az ajtón. Izmaim megfeszülnek.
- Legalább a jómodor megvan ezt értékekelem. Szabad gyere be!
A bijuu pecsétből szivárgó chakrával pedig feltöltöm magam... Olyan édes ez a méreg...

**Gamabunta** Pént. Ápr. 14 2023, 22:49

Megvolt a tervetek és kész voltatok akár áldozatot is hozni, ha nem is a saját részetekről, a siker érdekében. Mindkettőtöknek megvolt a maga oka, miért van épp itt jelen és ezen okokból kifolyólag nem áll módotokban akár keményebb módszert is alkalmazni. Azonban úgy tűnt a felsőbb erők, vagy épp egészen más dolgok saját kezükbe vették az irányítást. A terjedő chakramező, szinte még el se hagyta a szobát, Karu tudatában azonnal szinte sikítva jelez, közvetlenül az ajtó elől, hogy itt bizony társaságotok van. Bár a technika nem olyan precíz, mint egy tényleges szenzor, de elég alapos, hogy érezd, hogy nagyobb chakratömeg birtokában van az, aki elétek jött. A fa ajtó tompa koppanásai jelezték a vendégetek udvarias szándékát és Karu szinte tüstént betérésre invitálja látógatótok. Az ajtó kísérteties nyikordulással nyílik ki, és egy ismeretlen, öreg arcú férfi lesz látható a folyosó félhomályában.
Testtartása nyugodt volt, látszólag nem éreztetek felőle fenyegetést és bár éber volt, úgy sejthetitek, ha csak ti nem kezdeményeztek, nagy eséllyel ő maga sem fog ártani nektek.
- Arra nincs semmi szükség, uram. – szólal meg udvarian, mély hangon a férfi, Karura emelve a tekintetét – Azért jöttem, hogy elkísérjem Önöket a céljukhoz. Kérem kövessenek.
Ezzel se szó, se beszéd, hátat fordított nektek és elindult előre. Nem fáradt azzal, hogy bemutatkozzon, hogy ki ő és ki küldte, de a szavaiból sejthetitek, hogy tudja miért vagytok itt. Nem kötelességetek megbízni az öregben és pláne nem szükséges követni őt, azonban nem tudhatjátok, hogy mi vár rátok, akkor, ha ezt a helyzetet most elszalasszátok.

Akkor nyissátok meg, ha végül követitek a férfit:

**Kenshiro Karu** Vas. Ápr. 16 2023, 21:53

Egy öreg fickó lépett be az ajtón és úgy tűnt, hogy szinte azonnal megérezte, hogy bijuu chakrával töltöttem fel magam. Ez felettébb érdekes. Mivel mostanában már meg tudom oldani azt, hogy a Nibi chakráját átalakítom olyanná ami kevésbé káros nekem, legalábbis így érzem. Ezt a képességet még Chizueval sajátítottam el. Szóval a fickó valamilyen szinten érzékeli a chakrát. Nem is lep meg, ha Orochimaru brigádjába tartozik. Biztos nem egy lokál patrióta.
Karu vigyázz valami nagyon rossz érzés fogott el amint megláttuk ezt az embert.
Szólt a Nibi és észben is tartom amit mondott, de valószínűleg ez a legjobb esélyünk, hogy minden gond nélkül találkozzunk Orochimaruval anélkül, hogy elpusztítanánk a fél falut, és vele együtt jó eséllyel magunkat is, esetleg valami kémcsőben végezzük, szóval én csak Zaukira nézek és egy bólintással jelzem neki, hogy felőlem mehetünk.
- Jobb esélyünk úgy sem lesz.
Jegyeztem meg Zaukinak, majd elindultam az öreg férfi után. Feltűnt, hogy a városban senki nem nézett utánunk, tehát vagy félnek tőle, vagy nem akarják tudni ennek a figurának az ügyleteit. Érdekes, hogy mi lesz még itt...
Az idő egy másodpercre megfagyott és egy csepp hullott a végtelen gondolati tengerbe.
Majd megjelent előttem teljes valójában a Nibi.
Karu itt most meg kell állnod. Ha bemegyünk arra a helyre, ahova visz akkor azzal Chizunet is veszélybe sodrod. Most is figyel téged és ha a kígyó megtalálja, mert utánad jön akkor elveszítheted örökre.
- Nem Nibi itt most nem állhatok meg.. Chizu nincs itt a villámok országában maradt... - Feleltem neki
Nem fogom megint neked adni az erőm az önző célodhoz ezt ne feledd fiú...
Majd a kép szerte foszlott mi meg éppen a foszló arcú Orochimaru előtt álltunk. Nem tudom, hogy pontosan hogy jutottunk el ide, mert mintha a testem automatikusan cselekedett volna...
"- Az elveszett gyermek végre hazatalált a teremtőjéhez. De el kell keserítselek, mert bármely szomorú is, ha nekem akartál kedveskedni egy Kenshiroval, akkor sajnos elkel, hogy szomorítsalak, mert Kabuto keresi őket, nem én. És azt hittem már nyíltan elismertem, hogy már elkülönülök régi tanítványom hóbortjaitól."
- Zauki, te tudtad, hogy ez ő? - Néztem kérdően a srácra, aztán Orochimarura néztem vissza.
- Ha annak idején nem te irányítottad Kabutot, akkor honnan tudta, hogy hol tartózkodik a Nibi? Hát nem te vagy az aki igyekszik szemmel tartani minden Bijuut a világban és mindenhol vannak kémjei Orochimaru?

**Hasegawa Zauki** Csüt. Ápr. 27 2023, 00:17

/Karu/

Két perces se volt az elhatározás, mire valaki kopogtatott ajtójukon. Odatekintve szinte ismerős érzet fogta el, s szinte lábain szilofonozó idegességbe fordult át. Arcáról alá gördült egy cseppnyi félelem, majd az ajtó nyílt, s minden megfagyott. Vannak olyan helyzetek, amiben vagy félsz, vagy hülye vagy...
~ Ez...Ez...~ Nyomta el félelmét, haragját, keserűségét, kíváncsiságát.

Társára nézett, majd követni kezdte őket. Nem volt baja egészen idáig azzal, hogy a tapasztaltabb shinobi árnyékában járjon, ám pontosan tudta, hogy mindennek vége szakad egyszer. Emlékezett szavaira, s úgy tudta, nem harcolni érkeztek... ám ezzel bizonyos fokon lezárult közös kalandjuk... meg kell kapnia kérdéseire a választ, s el kell indulnia valamerre. Hogy milyen irányba, az még kérdés... Hálás volt Karunak, hogy idáig eljutottak együtt, ám nem várhatja tovább el, hogy segítsen, hisz mint az tiszta, kettejüknek külön-külön dolga van ugyanazzal a személlyel. Biccentett egyet elismerően, melybe minden kinyilvánítható érzelme benne volt. "Köszönöm. Megcsináltuk. Sikerült." Ezek a szavak Zauki szemében feleslegesnek bizonyultak összevetve ezzel az egy kis gesztussal. Évek, sőt egy egész életnyi történés, utazás, kérdések sora nyer most értelmet, ha minden jól megy. Az élet ezeddig számára csupán utasítások sora volt. A hatalmas folyóban mindössze néhány kavics jelképezhette azokat a pillanatokat, mikor a legcsekélyebb beleszólása is akadt bármibe, mi személyét érinti. Vitték faluról falura, kiküldték, ölettek vele, végrehajtották az elcsépelt küldetések sorát... Védelmezte őket, s cserébe arcába hazudtak, hátráltatták, lebilincselték. Bestiákkal és félistenekkel küzdött Konoha falain belül, hogy megvédje azokat, akik csupán használni akarják, s egy vaskos pórázt adományoznak hálából, melyre az van írva "barátság". Jó volt, szép volt, de kész lenne eldobni az igazságért. Az igazság méreg, az igazság élet, az igazság felszabadít és bebörtönöz. Mindenki szomjazza, de van hogy jobb, ha senki se tudja... mikor azonban pengeélen táncolsz, csak az igazság billenthet el bármerre. Ezen gondolatok cikáztak fejében, ám elérve a helyszínt szinte elnémult elméje. Félig csodálattal, félig undorral nézett körbe. Látott már ilyen termeket, ám működőket még nem. Másfelől el tudta képzelni, mik folynak itt... Nem tetette azonban, hogy elhatárolódik ettől... a nagy falvak gyermekekbe zárnak démonokat hogy élő fegyvert készítsenek. Kémkednek, hátba szúrnak, gyilkolnak. Ez legalább átlátható és nem próbál másnak tűnni.

Amikor Orochimaru arca jelent meg előtte, egyfajta impulzus futott végig testén... Mintha egy emlék által beidegződött reflex akarna előjönni, ám az emlék maga sehol, ahogy a reflex se, csak a szándék rá...
-Sejtettem... a kisugárzás és a stílus... elég egyedi. - Válaszolt Karunak, végig az arcot vizslatva, mit ezeddig csak képeken, illetve egy-egy emlékben láthatott.
Ahogy társa belekezdett, úgy karba tette kezét, s pár gerendát a földből kinövesztve, egyfajta padot alkotva arra ült rá.
-Szerintem azt már tudod, hogy én miért jöttem... Csak tessék, rendezzétek le... huszonfaszom éve várok, szerintem az én ügyem hosszabb lesz. - Nézett továbbra is a kígyószerű szemekbe, ha azok nem is feltétlen néztek vissza rá.
A vérfagyasztó tekintet, a kisugárzás... Már érti, hogy hogyan történhetett meg, hogy pusztán jelenlétével bénított meg genineket egy korábbi chuunin vizsgán. Szinte már démoni...

// Itt én hagyom, hogy Karu rendezze a dolgokat... Zau most kispadra ült kicsit, háttérbe vonul, míg megbeszélik a dolgaikat. Figyel, de mivel nem igazán ismeri a témát, így hozzászólni se fog tudni sokat. //

**Gamabunta** Vas. Ápr. 30 2023, 05:47

Úgy tűnt, hogy Zaukit nem lepte meg annyira az idős férfi kiléte, mint az számítható lenne, bár nagy eséllyel ez várható volt. A régvárt találkozás azonban semmi jó dologgal nem szolgált számotokra, vagy legalábbis a kettőtök közé csupán némi feszültség lép, hisz nem tudhatjátok, ki mennyit tud a jelenlegi helyzetről. Orochimaru, széles vigyorral könyvelte Zauki szavait, mik alapjáraton is hátborzongató kinézetét, még inkább kísértetiessé varázsolta. Még akkor is, ha valamelyikőtök találkozott is a kígyószerű Kabutoval, az előttetek álló férfi valamiért sokkal jobban hajazott egy kígyóra, mint az elmutálódott tanítványa bármikor is. A kisugárzása, a megjelenése, de még a pupilláinak formája se tűnt emberinek. Azonban látszólag nem állt elétek ellenszenvesen, és ha egyelőre ideiglenesen is, de hajlandó a társalgásra.
- Türelmesebb Shinobi lett belőled, mint vártam. Azt feltételeztem, hogy addig nem nyugszol, míg nem deríted ki a létezésed okát. – rekedtes nevetése nyomán nem igazán tudhatod eldönteni, hogy csak húzza az idegeidet, vagy komolyan gondolja a szavait, látszólag semmit nem tudsz leolvasni arról a sápadt arcról, így képtelen vagy megérzéseidre hagyatkozni, miközben a Sanin Karu felé fordul – Érdekes felvetéseid vannak Kenshiro Karu. Az információ valóban egy olyan dolog, amelyre feltétel nélkül szomjazom és megbízhatóak a forrásaim a Bijuuk terén is. Viszont bármely kellemetlen is lehet számodra, az adott időben nem voltam épp a helyzet magaslatán. Itachinak hála, erősen korlátozottak voltak a világra gyakorolt lehetőségeim, így ha tervembe is volt lett volna, megvalósítani nem igazán tudhattam volna semmit sem. – természetesen, ha mindeközben, visszakérdez Karu, hogy akkor hogyan tudhatott a dologról Kabuto, egy gúnyos vigyor csupán a válasz – Kabuto mindig is a jobb kezemként követett. Nem meglepő, hogy jól helyt áll az általam felkarolt morzsákból. Bár kecsegtető, hogy egykori tanítványom a nyomdokaimba akar lépni, a szándékaink úgy tűnik, nem fedik egymást.
Orochimaru végig nyugodtan, fennhéjazóan beszélt, de őszintén, vagy legalábbis amennyire sejthetitek. Szinte érződött belőle, hogy magabiztos és egyáltalán nincs kétségbe esve attól a ténytől, hogy akár mind a kettőtökkel harcba kéne, hogy szálljon. Ha tart is tőletek, jól titkolja, bár az is igaz, hogy nem véletlenül rettegi a nevét, még mind a mai napig, nem egy ninja falu. Akárhogyan is, a magyarázata végén egy kisebb szünetet tart, hogy Karu meg tudja emészteni azt, amit hallott. Lényegében, ha a férfi igazat mond, akkor a saját és Nibi „haragja” rossz embert céloz, azonban gyakorlatilag ez azt is jelenti, hogy az egész hóbelevanc, feleslegessé vált számára. Viszont úgy tűnt, hogy Orochimarunak még tervei voltak a jelenlegi helyzettel.
- Azonban kár lenne tőlem, ha nem használnék ki egy ilyen csodálatos helyzetet. Elgondolkodtató gondolat, hogy adósommá tegyem a Nibi Jinchuurikijét.
Ez a nyílt pimaszság tökéletesen leírja Orochimarut, azonban a kimondatlan szavak, súlyos döntést hordoznak. Nem lenne meglepő, ha Orochimarunak lennének kémjei Kabuto emberei között, vagy valamilyen egyéb módon lenne tisztában a terveivel, vagy helyzetével. Így viszont Kabuto és a Nibi kezére játszva, kényelmes helyzetbe hozza magát, hisz gyakorlatilag a kezében van egy döntő információ, bár az is igaz, hogy látszólag nem hajlandó ingyen átadni. Vajon megér a férfinak annyit Kabuto helyzete és a Nibi bosszúja annyit, hogy tartozzon egy ilyen embernek? Ha igen felmerülhet az is, hogy vajon megbízhat-e a férfiben, hogy nem egy csapdába csalja-e ép.
- Javaslom, beszéljétek meg egymás között, mielőtt döntenétek. – szól oda az összezárt Duonak, majd időt adva nekik a tárgyalásra, Zauki felé fordul – Ha jól sejtem te pedig azért jöttél, hogy megtudd, hogy miért létezel. Nem igaz? – teszi fel a költői kérdést gunyorosan, pedig biztos a válaszban már, majd rövidesen elfordul felőletek és csak annyit szól – Erre.
Nem fordult meg, hogy mindketten követitek-e, szinte biztos volt abban, hogy Zauki mindenképp fogja, Karuról pedig úgy véli, hogy meg fogja várni a Nibi válaszát, mielőtt döntene a továbbiakról, de nagy eséllyel ő se hagyná ki, hogy kicsit többet meg tudjon egy olyan emberről, mint Orochimaru, vagy épp Zauki. Egy kisebb laborba vezetett át benneteket, melyekbe, már szintén nem igazán világított más a tartalék lámpákon kívül, de így is kényelmesen körbe nézhettetek. Zauki számára az ismerős látvány talán rossz érzéssel járhatott és nem biztos, hogy jó száj ízt hagyott a szájában. A teremben három lombik tartály volt, melyek közül az egyikben egy is egy furcsa lény teste lebegett. Vonásai inkább állatszerű, mint emberiek voltak. Pofája megnyúlt, kezei mintha karomra végződtek volna. Mellkasa nyílt és rengeteg csövet vezettek belé. Mivel azonban a labor már nem funkcionált, látszólag már elég rég óta, a különleges szerekben úszó humanoidra egyáltalán nem hajazó test, már nagy eséllyel kimúlt és csupán egy üres váz volt csupán, ami élettelenül lebegett az örökkévalóságig a steril környezetében. De a mesterséges lény és a kísérleti labor látványa akkor is kegyetlen emlékeket idézhet fel az erre érzékenyek agyában. Zauki agyában képek villannak fel még születése idejéről, ahogy egy zöldes lével teli tartályban lebegve, homályos alakokat és elfojtott duruzsoló hangokat érzékelnek, mostanra már funkcionáló szervei. Azonban ez a pillanatnyi kép úgy szállt tova, ahogy jött és ismételten a rekedtes férfi hangja volt csupán, amit hallhatott.
- Ismerős látvány nemde bár? Őt is én alkottam, mint sok másik félkész, vagy befejezett hibriddel együtt. Tekinthetsz rájuk akár testvéreidként is. – mondja nyugodtan, rá jellemző morbid humorával, nem igazán törődve az érzelmeiddel – Bármelyik alkotásomról is legyen szó, egyikük sem fogható hozzád. Minden kétséget kizárólag, remek munkát végeztem és ezt szerintem senki nem bitorolhatja el. Jobb eredményeket produkáltál, mint azt vártam, és jobban is teljesítesz az elődödnél. – céloz Yamatora – De gondolom nem ezekre az információkra vágytál. – fordul feléd és kezét a gépekre helyezte, látszólag inkább csak saját sikereivel próbált csak úgy mond hencegni, de közben a kérdéseidre is válaszokat szivárogtatott, de végül mindössze annyit kérdez – Mi az, amit tudni akarsz magadról? – teszi fel az ikonikus kérdést.
Nagy eséllyel ő maga is meg tudná válaszolni a kérdését a válaszod nélkül is, de látszólag arra vár, hogy te magad tedd meg a lépést, ami nagy eséllyel végleg megváltoztatja az életed. Úgy érzed tesztel téged a teremtőd, de vajon miért tesz így?

**Kenshiro Karu** Csüt. Május 04 2023, 17:55

Ez tényleg ő... az első gondolatom az volt, ahogy a hideg futkosott a hátamon. Hiába él bennem évek óta egy bijuu, valahogy Orochimaru olyan hatásssal van rám, mint amikor a Nibi haragjával néztem farkas szemet. Az érzés amikor el akarsz futni, elfutni és vissza sem nézni, majd elkönyvelni magadban, hogy ez az egész meg sem történt. Nagyjából valahogy így éreztem magam, amint a fickó megszólalt. Bár én orochimarut ennél egy kicsit erősebbnek képzeltem el mindíg, de a kisugárzása az összetéveszthetetlen volt. Viszont amilyen pimaszsággal hozzám szólt, az első sorban nem is engem, de a bennem rejlőt Bijuut idegesítette fel.
Aljas, álnok, hazug. Jegyezte meg a Nibi miközben a rácsnak feszült és próbálta átégetni chakrájával, de a őecsét egyellőre kitartott, így nem engedte a mérhetetlen erőt tombolásba kezdeni.
- Szóval akkor az információk nem tőled voltak? Nem te voltál az, aki egy Kenshirot kért cserébe kísérleti nyúlnak ezért az információért? - Mire Orochimaru válasza egy aljas mosoly volt.
Ettől azért többet vártam volna. Aztán következett csak a java. Ha jól értelmezem akkor Kabuto kilétét akarná megosztani cserébe azért, hogy az adósa legyek én és a bijum. Aztán zauki felé fordult és kezdtek el tárgyalni.
Látod ezt Nibi? Igazából ez történik akkor, ha bérmikor te vagy a bijuuk valamelyike kapcsolatba lép a shinobi világgal. Neki nem vagy te más mint egy fegyver, egy tomboló szörnyeteg amit be lehet vetni adott esetben. Emlékezz csak vissza... Itanashival sem hagytam el a kontinenst, pedig megtehettem volna, akkor a te kérésednek tettem eleget...
Miért neked mi vagyok én Kenshiro Karu, egy fegyver amit be tud vetni a szorult helyzetekben nem?
Nem teljesen Matatabi. Te a társam vagy, akitől most már az életem függ és akinek az adósa is vagyok. Azt szerettem volna megértetni veled, ha aznap nem belém pecsételnek, hanem egy újabb névtelen valakibe, vagy esetleg egy második Nii Yugitoba, aki szintén egy nagy nemzetet szolgál, akkor a kapcsolatod a következő hordozóddal is csak egy felszínes hazugság lett volna. Úgy gondolom azért ennél köztünk már több kialakult az évek során, mivel én nem szolgálok semmilyen felsőbb hatalmat, akinem megpróbálnálak alárendelni téged is érted már? Mérlegelhetsz, hogy kivel járnál jobban, vele/velük vagy velem?
Kérdeztem meg a Nibit, majd hagytam magára a gondolataival, mert éreztem rajta, hogy nem teljesen erre a válaszra számított tőlem. Nem tudom, hogy most számíthatok-e a támogatására, vagy nem, de úgy érzem ebből a semleges visszavonulásból, hogy akadályozni biztosan nem fog ami egy jó dolog.
Megvártam, amíg Orochimaru befejezi Zaukival a tárgyalást, majd akor lépnék be utánuk a helyiségbe.
- Nos Orochimaru az a helyzet, hogy jól meggondoltuk a partneremmel az ajánlatodat és... arra jutottunk, hogy minden szó ami elhagyja a szádat két értelmű és hazugság. A puszta létezésed mérgezi ezt a világot és a benne élőket legyen az bijuu, nijuu vagy shinobi vagy hétköznapi ember... - Eközben számítok arra, hogy esetleg valahonnan Orochimaru megtámadna, ha ez megtörténne, a Bijuu palást 3. szintjét használva teljesen mozdulatlan maradnék és a támadást így téríteném el a Bijuu chakráját használva...
Támadni még továbra sem támadnék, csak várnám, hogy Orochimaru erre mit reagál?
Amennyiben harcra kerülne a sor, úgy a Katon Itami nevű technikámat használnám és azzal próbálnám meg ketté vágni a testét.

**Hasegawa Zauki** Pént. Május 05 2023, 00:25

/Karu/

Lekísérte alkotója egy belsőbb helyre, hol ketten beszélhették meg ügyes bajos dolgaikat.
-Köszönöm a lehetőséget... - Kezdett el babrálni kezével, majd egy rozsdás szikét megpörgetve ujjaival, azt kezdte markolászni. -Ha most ezt beléd vágnám, csak eltűnne a klónod, igaz? Ide hozol, egy félig elhagyatott laborba, próbálsz hatni az emberre eléggé egyedi módon.- Szegezi csuklóból felé az eszközt, majd egy pillanatnyival később, csupán visszadobja ahonnan felkapta. -Ne játsszunk köröket... Neked köszönhetek mindent... a képességeim, az erőm, a létezésem... a szenvedésem. Most pedig ideje fizetni.- Kapja le a szövetet fejéről, felvillantva arcát. -Sok kérdésem van, sok mindent akarok tudni, de a kinti fazon tudod... nem hiszem hogy túlzottan sok időnk lenne ilyesmire, mielőtt úgy dönt, elege volt ebből.- Lép közelebb egyel, a jelenleg igencsak nagy távolságból, melyet eddig tartott. -Talán nem volna tanácsos felbőszíteni egy jinchuurikit... tekintve hogy valami tisztán foglalkoztat ezen a helyen, s olyannyira meg akarod védeni, hogy inkább kijöttél elénk, mintsem kockáztasd az épségét.- Vette elő kardját tokostól, melyet a földre dobott. -Jó embernek ítéltem meg ennyi idő alatt... - Pillantott az ajtó irányába, elgondolkodva egy pillanatra az eddigi úton. - Tehát a tárgyra térve... Csinálni fogsz nekem egy klónt magamból... nem kell hogy életképes legyen... Vagy azt mondod magadhoz vetted a testem, mint saját fejlesztés, így igényt tartottál rá. Azt bizonyára tudod már mostanra, milyen körülmények között jöttem ide... Föld országa csúnya hely... megesnek balesetek. Azt is hallottam, hogy a helyi Daimyo igencsak jó barátod... A nagy falvak állapota pedig siralmas... Ha épp nem magukat buktatják el, akkor egy véletlenszerűen felbukkanó ellenséges személy robbantja fel... vagy épp egy bijuu gurul át rajta, vagy csak szimplán felrobbantják... Biztos jól jönne a Fagynak egy falu... egy új falu, új ötletekkel, új lehetőségekkel. Ez a falu kaphatna támogatást is, egy terület formájában egy elismervény formájában, s valószínűleg számíthatna Otogakure haderejére ha arra kerül a sor. Ennek a falunak a vezetője pedig úgy érezné, kvittek vagyunk. - Hogy hogyan reagál erre a sannin, az egy jó kérdés. Zauki a korábbi kicsit gyermeteg állapotból, most jólérezhető önbizalmat sugárzott beszédében, kiállásában.
-A részleteket és az építkezést én intézem, a hivatalos elismervény kell, semmi más... Utána, ha lesz időnk, majd rátérünk a kérdéseimre. Továbbra is folytathatnád az itteni kutatásod.- Sóhajt egyet az ajánlat végéhez közeledve.
-A "B" opció az, hogy Kenshiro úr teljes mellszélességgel veti rád magát, s amíg ő veled van elfoglalva, addig én megkeresem a féltett kincsed. Ha jól sejtem a bányában kellene keresgélnem.- Teszi szét kezeit, tenyerével a plafonra mutatva.
-Természetesen ez nem fenyegetés, hisz valamilyen szinten a sors kikúrt fintora, hogy osztozunk részben sorsunkon... Téged is elnyomnak most a felsőbb hatalmak... figyelik, miket tehetsz, s lehet hogy most pont ugyanazt érezzük... fogságot, egy nyakörvet. - Ereszti le kezeit. -Igen, érdekel, mi vagyok, honnan jöttem, érdekel, mi volt a célod..., tényleg szeretném tudni, de átlendültem azon, hogy a múltam határozzon meg, s most ebben a szűkös időben, amink van... egyelőre foglalkozzunk a jövővel. Tán nem esne jól bemutatni a pórázt tartóknak?- Nézett egyenesen alkotója szemébe, s várta válaszát.
Amint Karu megjelent az ajtóban, tudta, hogy itt az idő, s Orochimaru gyors döntést kell hozzon. Remélte hogy hathat az öreg rebellis oldalára, vagy akár ha érez bármiféle kötődést kreálmánya felé, akkor arra, vagy bármire ami érzés lehet abban a legendásan hideg lélekben. Egy üzenet azonban tiszta volt ez egészen biztos. Zauki nem fél már Orochimarutól, túl fontos a jövőről alkotott képe, s túl fontos számára az, hogy tovább lendüljön.

**Gamabunta** Pént. Május 05 2023, 04:01

[Zauki]
Látszólag Orochimarut szórakoztatja a fenyegetésed és nem igazán érzi magát fenyegetve, mely valamennyire okot ad annak, hogy igaznak ítéld az állításodat.
- A megtévesztés mindig is egy olyan műveszete egy shinobinak, amire törekednie kell. – feleli nyugodtan.
Ez a sejtelmes válasz leír sok dolgot a Sanin részéről és megerősíti pár dolgot a fejedben, de az is lehet, hogy pont ezzel próbál manipulálni csupán. Ironikus, hogy szavaid, csak úgy záporoznak egymás utánba és bár a közlési módszered nyugodt volt és tárgyilagos, ez nem veszi el azt az élt, azt a ki nem mondott fenyegetést, mi inkább tény volt, mint káros szándék. Azonban nem megfélemlítés volt a célod, egyszerűen a lehetőségeket tártad csupán csak az alkotód elé. Rövid csend követte hosszú lére eresztett beszédedet, melyet végül Orochimaru tör meg. A férfi szája alattomos mosolyra húzódik és rövid nevetésszerű hangot enged meg magának. Meglepted őt, érződik rajta, hogy nem erre a felhozatalra számított, de a szemében mintha valami egyéb dolgot is felfedeztél volna. Talán izgatottság esetleg?
- Rég volt már, hogy beleártottam magam a hatalmasok játszmájába, ilyen közvetlenül. Talán, már túl régen is. – feleli sejtelmes hangon, álla elé emelve ujját átgondolva a hallottakat, de hátborzongató vigyora sok mindent elárul szándékairól – Szóval készen állsz arra, hogy „Gazdád” kezébe marj. – céloz Konohára és Kumora egyszerre – Meg kell, mondjam, igen kíváncsivá tesz a tudat, hogy hová vezet téged, az elképzelt jövőképed. Legyen hát! Megkapod, amit kérsz tőlem! Add a karodat.
Tenyerét előre nyúlva az öltözékének az ujjából egy fehér kígyó kúszik elől, mi lassan megállt a tenyerén. Nem feltétlen biztos, hogy rájössz, mire akar ezzel utalni, de ha érte nyúlsz végül a kígyó előremarva a húsodba mar, ha csak nem kapod el a kezed. A kígyó rövidesen kihúzta belőled fogaid, elnyelve némi vért belőled, megadva Orochimarunak a pontos DNS-es képedet ezzel.
- Alig várom, hogy megláthassam a munkád gyümölcsét. Ne okozz csalódást, az alkotódnak.
Nem nehéz rájönni, hogy mi mozgatja Orochimaru fantáziáját egy ilyen felvetésben. Zauki elképzelése a dologról elképesztően abszurd és sokan talán őrültnek neveznék, ezért és a képébe röhögnének. De Zauki biztos a dolgában és biztos a hite a módszereiben. De Orochimaru más. Ő mindig a lehetetlent tűzi ki céljainak és ez egy olyasféle lehetetlen, mely lehetségessé válik, ha biztosítja számodra a kérteket. Szemeiben szinte izzott a kapzsiság, ahogy a átfutottak groteszk gondolatokkal teli agyán az a végtelen lehetőség, mely az általad felvázolt Shinobi faluval járna. Még csak most kötöttétek meg az üzletet, de szinte biztosan érezheted, hogy minden kétséget kizárólag jó embert kerestél fel ezzel az ötleteddel.
Azonban te magad is beláthatod, hogy mindezek ellenére, nem keveset kértél a férfitől. Ez tény. Gyakorlatilag, bár követeléseid helyesek, se te, se igazából Orochimaru nem lehet igazából tisztában annak, hogy mennyire lennél képes megvédeni a tervezeted akár az öt nagy nemzet haderejével szemben. Így hát érthető, hogy bár belement a dologba, megvoltak a maga előkészületei. Nem telt el sok idő azóta, miután a kígyó fogai a húsodba martak. A kígyó maga nem tűnt mérgesnek és úgy tűnt nem is méreg hatolt a testedben, vagy legalábbis nem a megszokott értelemben. Először erős viszketésként jelentkezett a karodban, majd tompa fájdalomként bizsergett tovább. Orochimaru rövidesen elmosolyodik természetesen.
- Ne aggódj, semmi személyes. Ez csupán… biztosítás. Tisztán látom a szemedben, hogy te magad sem vagy biztos a saját erőd mértékével. Én viszont nem szeretem a vesztes oldalt támogatni. A szer, amit beadtam neked, egy átalagos shinobival nagy eséllyel három napon belül végezne. Röviden a szer lassan szétterjed a testedben és fokozatosan roncsolja a sejtregenerálódásodat. A célod egyszerű. Érj el hozzám, mielőtt a méreg felülkerekedne rajtad. Természetesen gondolom nem kell megjegyeznem, de a méreg már elterjedt a testedben, így a karod levágása, nem feltétlen opció. Ha életben talállak még, mikor ismét találkozunk, teljes támogatásomat megkapod. – látod, ahogy tigrist jelet megformázza még és csupán annyit mond neked - Sok szerencsét. Szükséged lesz rá. És ne feledd… ketyeg az óra.
A következő pillanatba Orochimaru hófehér bőre lassan új színt kap és teste kissé eldeformálódik. Bőre foltokban feldudorodva megnyúlik és a torz testből kígyók másznak elő, ahogy elhagyják a gazdatestet, mi élettelenül hull alá. Egy mutáns volt. Ránézés nélkül is meg tudod állapítani. Viszont úgy tűnik, nem csak a méreg volt az, amit beléd ültetett. A tudatodban érzel egyfajta bizsergést. Mintha valami húzna téged egy irányba. Vezet téged és mutatja az utad. Szinte biztos lehetsz benne, hogy Orochimaru pozíciója vésődött a fejedbe.
Azonban nem sok időd maradt agyalni a helyzet szürrealitásán, ugyanis a test, amely Orochimaru "gazdatesteként" szolgált feléd kap, hogy lábaidba kapjon és a hátad mögötti neszezésekből ítélve, az eddig halott mutáns is éledezni kezdett. Úgy tűnik csövörből-vödörbe kerültél.

[Karu]
Végül elhatározásra jutottál és úgy döntöttél nem szállsz be Orochimaru mocskos játékaiba, hisz nem bízhatsz egy ilyen köpönyegforgató alakban. Viszont tisztelted társadat annyira, hogy ne zavard meg a számára nagy eséllyel fontos pillanatát. Türelmesen vársz tehát az események lefolyására és nem közelíted meg az elvonult párost. Talán már kezdene kissé fogyni a türelmed egy idő után, azonban éles ösztöneid azonnal jelzik a veszélyt, mielőtt bármi működésbe léphetett volna. Így már készen álltál a legrosszabbra, ahogy a létesítmény ismét életre kelt. A lámpák felkapcsolódtak és mély, halk búgás jelezte a gépek működésbe lépését. Tompa pezsgést vélsz felfedezni tőled baloldalt, ahogy baktatartályokba ismét keringeni kezdtek a szerek. Nem is kellett sok idő és a benne úszkáló torz testek megrezzentek, jelezvén, hogy mégse annyira, halottak, mint elsőre talán tűntek. Azonban van még némi időd, mielőtt bármi is történne, így rajtad áll, hogy mit teszel.

**Hasegawa Zauki** Kedd Május 09 2023, 05:01

/Karu/

Lesöpörte kezét, mintha azt várná, hogy a fájdalom tova száll. Az aláhulló test, a szét mászó kígyók látványa... Szóval ez lenne Orochimaru? Egy bizsergés, viszketés, bőr irritáció... Érezte a shinobi, hogy pulzusa feljebb kúszik, hogy az adrenalin szétárad testében.
~Méreg?~ Futott át a gondolat fején.
Jól lehet, nem tisztázta az öreg, mit is adott be, csupán úgy referált rá, hogy "szer" mégis később jól hallhatóan elhagyta száját a "méreg" szó. Zauki ismert pár mérget, olvasott róluk, látta élesben használva jónéhányukat és lehet, hogy önmaga nem volt még hatásuk alatt, ám kellően ismerte az opcióit ahhoz, hogy ne legyen derűlátó. Céljára tehát ezúttal már időkorlátot szabtak, s ez bonyolította a dolgokat. Meg kell találnia Orochimarut, mielőtt a szer teljesen kifejti hatását, s biztosra vehette, hogy az öreg nem fogja megkönnyíteni dolgát... Persze jogos a kérdés... Mit várt, ha eljön hozzá, majd megfenyegeti a legendás Sannin egyikét? Ha nyers erőben felette is állt a páros, mégis számba vehető volt, hogy otthoni környezetben tárgyalnak, hol minden az ő kezére játszik. Töprengeni, agonizálni nem volt sok idő, az aláhulló test mozdulni kezdett, s háta mögül is mozgást hallott.

Ahogy a földön heverő mutáns rátámadna, úgy Zauki egy egyszerű rúgást alkalmazva próbálná széttörni annak koponyáját, vagy akármije is van. Ezután egy gyors fordulatot véve az eddig tartályban heverő lényt célozná meg egy erősebb, chakrával erősített csapással avagy gouwannal. Tekintetbe véve, hogy sokkal nagyobb teremtményeket is győzött le hasonlóan, nem számítana több hátráltatásra, s kardját felkapva sietne ki Karu felé.
-Lehet, hogy akadt némi probléma...- Helyezné vissza kardját annak megszokott helyére, oldalára. -Kint elmondom...- Nézne körbe, esetleges további lényeket keresve. -Addig tömören: Lehet, hogy megfenyegettem egy kicsit, és ez nem tetszett neki...- Állna meg a férfi előtt.
A karjára tekert fásliból egy darabot tépve, bekötözné kezét, mely a méreg miatt a szokottnál jobban vérezhet eddigre. A művelet végeztével folytatná rövid magyarázatát.
-Lementünk... elmondtam neki, hogy tartozik, és ki akarom egyenlíteni a számlát... kértem tőle cserébe egy nagy dolgot, de úgy fest számára ez nem ilyen egyszerű... Meg kell találnom, mielőtt a mérge megöl... Viszont kétlem, hogy sikerül egyedül. Nem szeretek tartozni senkinek, de ha segítesz és sikerül, úgy tisztára moshatjuk az előéleted és törvényesen, szabad shinobiként élheted az életed. Vagy a másik opció, hogy kijutunk innen, és mindenki megy a maga útjára... Viszont ha velem jössz, és az a szemétláda ne adj isten átverne... Lefogom amíg ütöd.-Várná a választ Karu szemeibe nézve.

Érezheti a Kenshiro, hogy most sincs rejtett szándék, hogy őszinte szavakkal beszél, noha kis indulattal, ami eddig nem volt jellemző rá. Akárhogy is dönt, Zauki egy néma bólintással fogadja el választását, mielőtt hátra tekintene, hogy megnézze, a lentebb hagyott mutánsok valóban meghaltak-e. Látott olyan mesterséges létformát, ami még egy ilyen után bőven felkelhet, így jobbnak látja, ha figyeli hátukat.

// Mesélői plusz instrukció: A kapott szer/méreg lényegében folyamatosan fejti ki hatását Zaukin, aki emiatt egyre gyengébb lesz ahogy telik az idő.
Továbbá innen visszaváltunk a mesélő nélküli felállásra, ami addig tart, míg újra nem találkozunk Oroval //

**Kenshiro Karu** Kedd Május 09 2023, 23:27

// Zauki //

Hirtelen működésbe léptek a gépek az amúgy elhagyatottnak tűnő laborban és a tartályokban lebegő testek életre keltek. Éreztem, hogy valami olyan dolog történik ami számomra sok jóval nem kecsegtet. Szabadjára engedtem a bijuu chakráját, hiszen erre készültem egész ide úton. A vörös chakra csak egy pillanatra bukkant fel és testemből akár csak egy csáp nyúlik ki és egy öklöt formázva paszírozza bele azt az egy felém törő embernek már nem nevezhető torz lényt amire talán a mutáns lenne a legjobb jelző. Ezt az ellenfelet viszonylag egyszerűen sikerült elintézni, de éreztem, hogy odabent a pecsét mögött a Nibi mozgolódni kezd. Bár meg nem szólal, de a chakránk már annyira össze forrt, hogy érzem mire gondol. "Én megmondtam." kijelentéssel érhetett fel. Viszont amióta elmondtam neki még Orochimaru ajánlatánál, hogy mi a helyzet, azóta igazából visszahúzódott és csendben szemléli a fejleményeket. Úgy látszik, hogy őt is megleptem most a hozzá állásommal...
Ekkor érkezik meg Zauki, aki a kis akciómat még nagy valószínűséggel nem látta. Viszont látom rajta, hogy a beszélgetés nem úgy ment, ahogy ő azt tervezte, a tekintete legalábbis ezt árulta el. Mesélni kezdett, a története viszont valami hasonló volt amire számítottam. Végül is mi jöttünk házhoz a pofonért és húztunk ujjat a világ egyik legveszélyesebb terroristájával.
-Addig tömören: Lehet, hogy megfenyegettem egy kicsit, és ez nem tetszett neki...- Állna meg a férfi előtt.

- Akkor nagyon nem úgy alakult a látogatásunk, ahogy eltervezted, lehet, hogy hagynod kellett volna, hogy én tárgyaljak. - Közben pedig néztem, ahogy köti be a kezét. - Mennyire súlyos? - Kérdeztem, bár nem tudtam pontosan, hogy sérülés, vagy belé mart-e kígyó igazából lényegtelen. A kígyó mérgezi áldozatát amikor csak tudja és én nem akartam ebben az áldozat szerepben lenni, szóval minél gyorsabban olajra kellen lépnünk innen.
-Lementünk... elmondtam neki, hogy tartozik, és ki akarom egyenlíteni a számlát... kértem tőle cserébe egy nagy dolgot, de úgy fest számára ez nem ilyen egyszerű... Meg kell találnom, mielőtt a mérge megöl... Viszont kétlem, hogy sikerül egyedül. Nem szeretek tartozni senkinek, de ha segítesz és sikerül, úgy tisztára moshatjuk az előéleted és törvényesen, szabad shinobiként élheted az életed. Vagy a másik opció, hogy kijutunk innen, és mindenki megy a maga útjára... Viszont ha velem jössz, és az a szemétláda ne adj isten átverne... Lefogom amíg ütöd.-Várná a választ Karu szemeibe nézve.
A történet egy részére számítottam, hiszen abból, hogy a labor életre kelt és az a pár torz valami ránk támadt én is arra következtettem, hogy a megbeszélés nem éppen volt zökkenőmentes. Viszont ami nagyon nem tetszett, hogy Zauki alkudozni kezdett Orochimaruval, ahelyett, hogy a saját ügyét intézné... Vagy ez lenne az ő ügye? Érdekes lehetőségek az biztos. Viszont a gondolat, amit Zauki mondott nagyon csábítónak tűnt. Szabadon bejárni a világot Chizunéval. Az lenne csak az igazi élet és magam mögött hagyni a múltat a bűnös és véres múltat. Talán még a Kenshirókhoz is visszatérhetnék akár csak látogatóba is méláztam el...
Amíg én itt vagyok Karu ez sosem fog megvalósulni és ezt te is tudod. Rántott ki a Nibi kissé cinikus megjegyzése. Hiszen azt tudjuk mindketten, hogy ha őt kitépik belőlem feltehetőleg azonnal meghalnék, szóval az az út nem járható. Talán, talán ha most segítenék neki, megadnám Chuzunak és magamnak a lehetőséget, ha nem is egy normális de jobb életre. Ez tetszett.
- Segítek neked Zauki és nem azért, amit ígértél, ahnem azért mert nem szeretm félbe hagyni ezeket az ügyeket. Azt viszont, hogy mi lesz Orochimaru sorsa ha odaérünk majd még út közben megbeszéljük. - Próbáltam keményíteni. Aztán inkább elmosolyodtam és a srácra kacsintottam. - Mondjuk azért ez a szabad Shinobi lét is elég kecsegtetően hangzik, de majd út közben beszéljük meg ezt is.
Ekkor ugrott elő a bejáraton egy mutáns, de úgy döntöttem, hogy ezt a labort most eltörlöm a föld színéről.
Egy Kunai kést hajítottam az ajtóból kitámolygó mutáns felé, de ezen a kunaion egy robbanó jegyzet volt, majd gyors kézpecsételésbe kezdtem.
- Shuriken Kage Bushin no Jutsu

Mivel a technikát a Nibi chakrájának segítségével hozom létre, így nem 30-50 hanem inkább 150 másolat készül a kunaiból, mely így nem csak a bejáratot és a mutánst lepi el, hanem a régi ódon épület szinte egész belső részét. Nem szorakozom sokat, inkább megfogom Zaukit és maximális sebességre kapcsolva rántom magam után egészen egy jó 150 méterre az épülettől. Visszafordulok és már csak a hatalmas robbanás moraját hallom, ahogy darabokra tépi a régi épületet és teljesen megsemmisíti a helyet. Lassítani azonban nincs sok időnk... Valaki tapsol a hátunk mögött!

**Hasegawa Zauki** Pént. Május 12 2023, 06:37

/Karu/

Egy gyors, egyszerűnek ható mozdulatsor, mely tovább igazolta társai képességéről alkotott képét. A korábban félbehagyott mutáns előkászálódott, majd robbanás hangja, egy rántás, s pár pillanat alatt már kint is voltak. Az érzet, az aura mely körül lengte Karut korábban, most sokkalta erősebbnek hatott. Ez volna a bijuu ereje? Vagy ez csupán saját képességeiből egy kis ízelítő? Akárhogy is, a kapott válasz tetszetős volt, s megnyugtatta a tudat, hogy erre az útra továbbra is maga mellett tudhatta a shinobit. Komolyan gondolta szándékait, s nem tervezett belemarni a segítséget nyújtó kézbe. Az éveken át tartó nyomor, kínzás, árulások sorozata, melyek nyomai egy irányba mutattak felkiáltva... az igazi bűnösre mutatva, az igazi probléma legfőbb forrására, mely nem más, mint a jelenlegi shinobi falvak, főként a nagy falvak korrupt, önbíráskodó rendszere, mely a hatalmon kívül semmit és senkit nem vesz számításba. Először menekülni akart csupán, ám valami eltört, valami megingott benne. Túlzottan emberivé vált mára ahhoz, hogy csak elfusson... ha azonban tudna valamit tenni, építeni, mutatni a világnak egy jobb utat... az talán valamivel hasznosabb lehetne. Egy új falu, új módszerekkel és új felfogással. Egy hivatalosan bejegyzett falu shinobija pedig nem eshet körözés alá a jelenlegi törvények értelmében, csak ha a falu megfosztja jogaitól... amíg törvényes shinobi, addig bűnei a falu nevét terhelik... tekintettel a közelmúltbéli háborúra, amellyel könnyen kimagyarázható bármilyen cselekedet, egyáltalán nem tűnt vészesnek az, hogy elhárítsák Karu bármilyen gondját. Hisz a falubatartozás egyenlő a daimyo általi feloldozással... Ehhez azonban Orochimarura volt szükség és a kapcsolataira.

Szinte a robbanás lökete se futott végig testén még, háta mögül hangot hallott. Tapsol valaki? Hátra kapva tekintetét egy ismeretlen alak állt előtte.
-Megvallom nem gondoltam volna, hogy kijuttok... talán mégis szükség lehet rám.- Szólalt fel nyugodt hangon, ahogy kezét feje mögé emelte. -Hatalmas dicsőség, hogy második esélyt kaphatok... nem fogom önt cserben hagyni.- Mormogta magában ahogy reccsenő, tördeléshez hasonló hangok hallatszottak irányából.
Ahogy keze előre lendült ismét, jól láthatták mindketten, valami volt a kezében... Az ellenfél egy csontból alkotott fegyvert húzott elő. Látszólag egy gerinc tulajdonságait magán hordozó, mégis... módosult, fegyvernek szánt formába öntve. Enyhén megdöbbentő volt ez Zauki számára. Sose látott, vagy hallott bármi olyanról, hogy valaki a saját gerincét kitépve harcol... Vajon Orochimaru műve lenne ez is? Valamiféle beteg génmódosítás eredménye? Egy dolog biztos volt, nem azért van ott, hogy segítse őket. Tenyereit a földre csapva próbálta a férfit a talajjal együtt lesüllyeszteni, ám az gyorsabbnak bizonyult egy efféle manőverhez. A fiú chakrája által elért célterületből kiugorva, flexibilis fegyverével iramodott meg Karuék felé. Az ifjabb keze továbbra is a földön, ám Karu még bőven cselekvőképes. Vajon ő hogy próbálja majd elsimítani a helyzetet?

**Kenshiro Karu** Vas. Május 14 2023, 15:16

A robbanás meleg szele söpört végig a tájon. Nem gondoltam volna, hogy ilyen irányt vesznek az események, de így alakult. Most helyt kell állnunk, mert különben Zauki elbukik én pedig lehet, hogy búcsút inthetek az utolsó lehetőségemnek is, hogy "törvényes" útra lépjek. Bár nem tudom, hogy milyen szervezet tudja elintézni, hogy semmisé tegyék a tűz országa elleni tetteimet, de állok elébe. Orochimaru életben hagyása viszont nem volt ínyemre. Erről majd késpbb beszélünk Zaukival. Most viszont más gondunk is akadhat ha ilyen mutánsok támadnak még ránk vagy más rémségek, a kígyótól bármi kitellik.
Valaki tapsolt a hátunk mögött, mikor odafordultam egy sápadt, hosszú fehér hajú nagyjából korunk beli férfit láttam felénk sétálni. Biztos voltam benne, ez lesz a következő akadály...
-Megvallom nem gondoltam volna, hogy kijuttok... talán mégis szükség lehet rám.- Szólalt fel nyugodt hangon, ahogy kezét feje mögé emelte. -Hatalmas dicsőség, hogy második esélyt kaphatok... nem fogom önt cserben hagyni.- Mormogta magában ahogy reccsenő, tördeléshez hasonló hangok hallatszottak irányából.
Először még beszélni akartam vele, de olyan gyorsan cselekedett, hogy Zauki azonnal munkához látott. A támadó egy csont kardal rontott ránk, amit nem tudom pontosan honnan vett elő, de elég undorító volt, de még annál is veszélyesebb. Zauki megpróbálta egy föld technikával a földalá küldeni ellenfelünket, de az ennél gyorsabbnak bizonyult és elrugaszkodott, elég lendületet gyűjtve ahhoz, hogy a köztünk lévő 10-15 métert könnyedén áthidalja. A mozgása alapján nem volt kezdő és ahogy siklott a levegőben, viszont egy dolgot már az akadémián megtanulunk... A ninja a levegőben a leg sebezhetőbb...
Kinyújtom felé és egy chakra kar az enyémnél sokkal távolabb elérve megragadja a testet és iszonyatos erővel vágja a földhöz, ahogy szinte halljuk, hogy a ripityára törnek a csontjai, de ennyi nem lesz itt elég. Kézjeleket formálok és a Nibi chakrájával keverve a sajátomat elszabadítom a poklot ellenfelünk felé.
- Katon Gouka Messhitsu. - Majd vörös és kék lángokat küldök teljes erőből felé. Ahogy a lángcsóva telibe találja, szinte érzem, amint a szövetei elpárolognak a csontjairól. Ezt a támadást biztosna nem élhette túl.
Szemem előtt a látvány, hogy a férfinek a fél teste, a feje és a jobb karja teljesen elpárolgott és mögötte még 40x40 méteres sávban az növényzetből sem maradt sok, illetve ami igen az lángra kapott és néhol kékes máshol sárgás tűzzel ég, valahol csak a sziklákon ég a tűz, máshol a vízzé változott jég oltotta ki...
- Hát azt hiszem egyel kevesebb gondunk van Zauki. Szép volt az ötle...
Most azonban azt látjuk, hogy a semmiből a férfi testrészei újra materializálódnak. Csak egy technikát tudok, amivel erre képes lehet valaki. Edo Tensei...
- Vigyázz Zauki ez egy Edo zombi. Remélem csapdába tudod ejteni amíg megpróbálom lepecsételni. Így már értem miért akartad a föld alá vinni. Esetleg te is tudsz lepecsételő technikákat? Így viszont taktikát kell váltanunk, mert erőből nem fogjuk tudni legyőzni... - Nagyjából ekkor materializálódott vissza a férfi.
- Ezt azért megéreztem, de ennyivel nem ússzátok meg ezt a táncot. - Mondta nekünk, majd ismét kihúzta gerincét és egy kardot képzett belőle. Mielőtt még egy lépést is tehetett volna..
- Zauki próbáld elkapni egy föld technikával, ha megvan le fogjuk tudni pecsételni, addig lefogoglalom. - Majd rárontok ellenfelünkre és a Haragos Nyelv kombinációval próbálom meg hatástalanítani, amíg Zauki esetleg egy föld elemű technikát használ.

**Hasegawa Zauki** Hétf. Júl. 24 2023, 15:27

/Karu/

A terv adottnak hallatszott, Karu lefoglalja, míg Zauki megpróbálja elkapni ismét. Egy fél másodpercnyi gondolkodás után azonban úgy ítélte, ez nem feltétlen lesz a legmegfelelőbb módszer. Az elterelés és elkapás folyamata hibátlannak hangzott, ám földtechnikái közül mind oly formában öltött volna testet, hogy létrehozva azokat Karu is csapdájukba esne, ha sikeres... ha kitör akkor pedig az ellenfelük is megteszi, a gyengült ponton. Kezeit összecsapta, a kézpecsétek megformálódtak. Tenyereit a földön tartaná némán, míg el nem jön a pillanat. A terv annyi lenne, hogy mikor a két titán csatározása végül elér a földre, s ellenfelük lába megérinti a talajt, a már előre készített technika hatásába kerül. Egy hatalmas kéz ragadná meg alulról, hogy lefogja.
-Mokuton: Kebutsu!- Szorulna meg a kéz, mely a földben rejlő faóriáshoz tartozik, majd leválva elborul, továbbra se engedve fogásából.
Amennyiben ez a terv mégse jönne be, vagy kitörne a férfi, úgy egy régi, de megbízható stratégiát próbálna bevetni Zauki.
Egy gúnyos félmosoly kíséretében egy újabb kézpecsét segítségével eresztené szabadjára a száz kézű Buddha karjait, melyek az ég felé nyúlva próbálnák elkapni a föld alól a férfit.

Ellenfelükre tekintve a megtestesülését látta mindannak, ami a shinobik rendszerében romlott... Ironikus, hogy ez a férfi valószínűleg pont nem tartozott semmilyen faluhoz... A kérdés nélküli engedelmesség... szinte istenként tiszteli mesterét... boldog, hogy meghalhat érte. Egy olyan rendszer, mely arra készteti embereit, hogy a tagjai életük értékét semmibe vegyék, csak a "nagyobb jó" érdekében... mely igazából csak valami feljebb való ideológiája csupán. Túl régóta elfeledték már a vezetők, hogy a világukat kellene szolgálniuk, nem önmagukat.

A szobor nem bukkan elő, csupán a kezek emelkednek fel. A karok erdeje kívánja a csont harcos életét és a természet mindig megkapja amit akar. Kifogyva a lépésekből, nem tud hova ugrani a táncos. Reccsenések hangja csendül fel... csontok vagy a fa? Talán mindkettő. amint az ujjak körbe fonták áldozatuk, a többi kéz is megindul, akár a ragadozók a sérült prédára. Ráfog még egy kéz, s rá fog még egy.
-A dicsőség....- Fog rá még két kéz. -Rémisztő mire képes az agymosás...- Csapódna rá az összes többi, egy hatalmas gömböt alkotva fa kezekből.
Enyhén lihegve fordul eztán Karuhoz, jelezve, kész a pecsételésre. Zauki érzi, hogy a kapott méreg elterjed testében. Addig tartja a technikát, míg Karu megpecsételi a gömböt... utána a fát már egyben tartja a pecsét chakrája, a buddhát pedig elbonthatja az idő. A gömböt azonban elrejti a kíváncsi szemek elől, s mielőtt indulnának a chidokakuval zárja föld alá, nehogy háborgassák.

//Orochimaru helyzete továbbra is fakón él Zauki fejében... a hozzávetőleges irányt képes megmondani, hogy merre induljanak. Ahogy közelednek úgy erősödik az irány érzete.//

**Kenshiro Karu** Kedd Júl. 25 2023, 15:52

Zaukit csak félszemmel láttam, amikor már a gravitáció karjai a föld felé rántottak vissza engem és ellenfelem. Egy utolsó ütésre még éppen volt időm. Feltöltöttem a karomat chakrával és ami kifért a csövön nagyjából öt méterre a föld felett egy erőset beleütöttem a csontos fickóba, de mivel nagyon gyors és rendkívül képzett harcos volt védekezni tudott a két karjával, ezért az arcát nem találtam el, de a teste olyan erővel csapódott a földbe, hogy felszakította azt. Ott biztosan törtek a csontok, de hát mint azt már láttuk ezzel neki nem lesz sok problémája. Ekkor azonban élesedett Zauki technikája is. Ahogy sejtettem valóban rendelkezett elfogó technikával nem is akármilyennel. Két kar formájú fa rönköt láttam kiemelkedni a földből. Ezek ráfogtak ellenfelünkre, de ennyi nem volt elég. Hallottuk amint küzd még a fogsággal és a csont a fának feszül. Ekkor Zauki egy erősebb chakra felhasználást követően további fából formálódott karokat idézett meg, melyek egymás után csapódtak rá a fehér hajú shinobira. Egy idő aztán amikor már nem is számoltam a "kar rönköket" már nem hallottam a csontok ropogását. Ekkor érkeztem meg a fa "szarkofág" tetejére. Kézpecséteket formálok és létrehozom a pecsételő technikát. Találkoztam én már korábban is Edo zombival de ilyen erőssel talán még soha. Ezek szerint Orochimaru tartogat nekünk, vagyis leginkább Zaukinak meglepetéseket. Vajon meglepődik, ha engem is vele talál majd, a megjelölt helyen?
A pecsét létrejött és Zauki elsüllyesztette a fa koporsót a földbe.
- Jó mélyre temesd el. Ez is egy jó alku alap lehet Orochimaruval, hogy a szolgáitól megfosztjuk. - Nevettem el magam kínomban, de úgy látszik Zauki vette a lapot.
Nagyjából szótlanul indultunk tovább. Tudtuk mindketten, hogy ez még csak bemelegítésnek is kevés volt, ha valóban ilyen nagy ígéretre akarjuk, hogy elköteleződjön Orochimaru. Ő nem fogja ingyen adni a szolgálatait, azonban minél többet gondolkoztam rajta, nekem is kezdett egyre csábítóbbnak hangozni egy olyan ország ahol nem köröznek. Ahol nem kell minden éjszakámat félig ébren töltenem. Ahol Chizunét is meg tudnám óvni. A nagy kérdés csak az, hogy vajon megbízok-e abban, hogy ez valóban így is lesz-e vagy ismét csak üres ígérgetések, mint annak idején Mirubitól...
A jeges fennsíkon haladva tovább egyre jobban közeledtünk annak széléhez és a hegyek lábai mellett egy hegyszoroshoz értünk.
Kitaki no Sato - Page 3 Clouds_over_a_snowy_mountain_pass_%28Unsplash%29

Kitaki no Sato - Page 3 Clouds_over_a_snowy_mountain_pass_%28Unsplash%29

Magunk mögött hagytuk már rég a kis városkát, mikor Zaukihoz szóltam.
- Hogy vagy? Érzed a méreg hatását amit ez a féreg beléd küldött? Amúgy ez hatással van a chakra használatodra is, mert ha fél úttól a vállamon kell vigyelek és ilyen ellenfeleket fogunk kapni mint ez a csontos figura, akkor bajban leszünk. - Próbáltam elviccelni, de szerintem Zauki pontosan tudta, hogy ennek a fele sem tréfa. Szükségünk lesz rá, ha teljesíteni akarjuk ezt a feladatot.
Megvártam, hogy Zauki válaszoljon és éppen hozzáfűztam volna valamit, amikor valami teljes mértékben letarolta mellettünk az egyik hegyet és velünk szembe egy nagyjából 100 méter távolságba érkezett meg. Azonnal tudtam én is és Zauki is, hogy itt a következő próbatétel. Ez viszont már nem lesz olyan beszédes ha tippelnem kéne ebből a belépőből.

Ahogy egy kicsit tisztult a kép egy meglehetősen ismerős alak emelkedett ki a füst, hó és szikla maradványok közül. A férfi sötét bőrű volt és nagyon hasonlított a Raikagéra. Tudtam, hogy ő valami Kumogakurei harcos lehet, de amint közelebb ért már láttam a vonásait és a híres villám páncélt amiről már én is hallottam. Ő a harmadik Raikage A lesz.
- Figyelj Zauki úgy látszik Orochimaru most már tényleg nem viccel... - Ekkor azonban a másodperc tört része alatt termett előttem a Raikage és egy olyan erős gyomrost küldött be, hogy azt hittem ki is köpöm ott azonnal a beleimet. Ha ez még nem lett volna elég nagyjából 50 métert repültem hátrafelé Zaukitól. Ezzel egyedül hagyva őt egy darabig.
Az ájulás határán ismét a Nibivel találtam szembe magam.
Ellene nincs esélyed Karu, egyedül biztos nincs. Ismerem a Harmadik Raikagét és azt is, hogy mire képes. A nyolc farkú ellen egyedül is képes volt helyt állni. Mennyire akarod megszerezni ezt az egyezséget? Hajlandó lennél mindent oda adni érte? Miben hiszel Kenshiro Karu?
Bennünk hiszek Matatabi!
Azzal utat engedtem a bijuu chakrájának, nem harcoltam már ellene, nem próbáltam meg elnyomni. Tudtam, valahol éreztem magamban, hogy most nem fog ártani nekem, ezúttal Matatabi az oldalamon fog harcolni...

Ajánlott tartalom