Utcák és terek

//Rin - Ajtók//

/Rin/

//Rin - Ajtók//

A lány arca rezzenéstelenebb egy márványtömbnél is: rideg és sima, hófehér és időtálló. Pillantásának objektivitása és teste izomzatának merevsége utal csak a rejtett érzelemvilágára, amit az arcvonásai – plasztikázott valójukban – sosem tudnának elárulni. Némasága akár egy billog.

Oldalra biccenő feje könnyen emlékeztetheti az embert egy fecskefiókára, a hasonlat azonban – tűnjön az bármennyire hihetőnek, legalábbis a fizikai estének méreteiből kiindulva – csalóka. Shakaku tekintetében kevés érzelem olvasható, ami leginkább annak tudható be, hogy a jelenben él és a jövőnek szenteli figyelmét és mentális képességeit, akár egy kunoichi. A küldetésük adott, annak paraméterei homályosak, vagy talán leginkább rugalmasak.

Kívülállóként könnyű visszaereszkednie ugyanabba a mentalitásába, ami hosszú éveken keresztül tartotta életben, ámbár magányosan és hontalanul (de csak egy szentimentális balfasz választaná a momentáris érzelmi kötődést a létfenntartás helyett).

-

 Hiszi, hogy a „célunk” még nincs veszélyben. Értem, hogy hívő, bár talán a jelen küldetésnek a hithez és a valláshoz túl sok köze nem lévén ezen gondolatmenete, legyen bármennyire is buzdító, teljes mértékben alaptalan és súlytalan. Természetesen díjazom, hogy lelkiállapotot buzdító szavakkal illeti a jelen helyzetünket, ámbár felhívnám a figyelmét, hogy feltételezhetően a jelenlévők többsége ezt meghaladó értelmi színvonallal bír. Ha buzdítandó közönségre vágyna, akkor inkább javasoltam volna Naruto-kunt, de olybá tűnik, bizonyos külső erőknek köszönhetően ismeretlen helyre távozott, és ahelyett, hogy őt személyesen keresnénk, mi itt nem-éppen-lelkesedünk a köd járta szigetükön. Mindemellett nem kerülte el a figyelmemet, sőt, talán helyesebb a megfogalmazás: figyelmünket az sem, hogy nem válaszolt korábbi kérdéseimre, amivel alapvetően nincs gond, hiszen Ön is csak egy ember, Chojuro-sama. Mi az, amit találhatunk, amit keresünk és Önt milyen feladat, küldetés elvégzésére utasították? Mi az a cél, ami miatt Ön szerint itt vagyunk? Kik a szervezők? Ideje lenne nyílt lapokkal játszani, azt hiszem, hogy a jelen helyzetben ez a legalapvetőbb.   – A lány hangja mély, akár az óceán és épp annyira szeszélyes is. Talán a megfogalmazása meghaladja a virtuális korát, ahogyan persze az is (már önmagában), hogy itt van a küldetésen. Amiről nem tud sem a parancsnok, sem pedig a kirigakurei szökevény-turistavezetőjük, hogy Kirigakure no Satoval különleges a kapcsolata. És nem. Nem csak arra gondol, hogy harcolt az utcáin.

Ismeretség alapján talán egyedül Yoshitaro sejtheti a gondolatait, vagy legalábbis a hangja mögött meghúzódó érzelemvilágot. A férfi ismeri leginkább a jelenlévők közül, és ő az egyetlen, aki a legerősebbként „nyilvántartott” verzióját is ismerhette és tudhatja, hogy mind a hanghordozása, mind pedig a válogatott szavai baljós árnyak.

- És mindezeken túl: mégis mi az, ami ennyire időérzékennyé és kifejezetten sürgősség teszi a jelen küldetésünket? Ha ugyanis érdemi információt akarnánk gyűjteni, azt nyilvánvalóan nem így tennénk. A krédónk kiterjed az alapos és mélyreható beépülésre; ez egy elkapkodott, megalapozatlan, szerencsejátékszerű behatolás. Ha mérleget állítanék az Ön helyében, akkor az idegenek élete eltörpülne egy általam lényegesnek tartott céllal szemben, de ha már mi itt vagyunk úgy, hogy az otthonunkat elpusztította egy külső erő, akkor igenis elvárhatónak tartom, hogy a mérleg másik nyelvén álló célt érdemében megismerjem.

A mérleget jól ismeri. Jól tudja, hogy minden csak nézőpont kérdése, hogy egy élet csak keveseknek (már ha egyáltalán bárkinek ezen a világon) számít, ezzel egyidejűleg sokaknak csak nyersanyag, egy energiaforrás a céljuk elérése érdekében. Bármennyire is szeretné, ő maga sem különb ettől.

Pont emiatt bődületes hiba ide küldeni egy olyasvalakit, mint ő maga. Vagy pedig, ha nem is konkrét hiba, akkor mérhetetlen naivitás. Elvégre ő nem jó, nem kedves, nem hősies és nem igazságos. Nem csapatjátékos. Nem kollektívahívő, nem hisz a rendszerben (de egy névtelen és arctalan túlélője annak, ha ideiglenesen is).

A kirigakurei azonban nem hallotta, amikor diplomatikusan kérdezte. Emiatt újra felteszi a kérdését, persze újabb  körítéssel és újabb elemekkel. Túl sok reményt nem fűz a helyzethez, sem pedig a kirigakurei kék hajú, cápafogú társukhoz: vagy nincs meg benne az ösztön, hogy érezze, nagyhalak veszik körül vagy nem annyira értelmes, hogy felismerje, a cél – legyen bármennyire szerteágazó is – csak akkor érhető el a leggyorsabb és legfájdalommentesebb módon, ha nyílt lapokkal játszanak. Magyarán a kirigakurei talán nem játszott még ilyen magas ponttal rendelkező bábukkal egy táblán? Meglehet. De itt van lerakva elé hány ütőkártya összesen? Ebben az életben talán soha, sehol, semmikor nem állt még össze egy ilyen pakli.

Hát legyen.

A férfi tűzzel játszik, és a lány arcára kiülő gyámolító mosoly mindent elmond arról, hogy mi szokott az ilyenekkel történni. Ő türelmes, ahogyan az egész életében türelmes volt, de kezd igazán elege lenni a vélt nemzeti kötődésből, mert rohadjál ketté, mi a szarért akarod az árulókat istápolni, miközben ott voltunk mi, te szarházi csicskahalfejű senki, akik a vérünket áldoztuk a szerencsétlen szigetedért, és mi volta  hála érte? Na mi, halpofa? Ja, hogy egy gyilkos osztag? Búúú-húúú faszfej, tán csak nem haleledel lett belőlük?! Szép volt, gratulálok.

Amennyiben ez a kiváló (és ezt minden gúny és szarkazmustól mentesen érti) szövetség ilyen fogadtatásnak örvend, akkor egyértelmű mindenki számára, aki hallhatta Yoshitaro felvetését, hogy ezek az emberek soha az életben nem tudnák őket úgy hasznosítani, hogy az egész világ részesedjen erejükből. Tanulság ez egyben, de tragédia is. Egész életükben küzdöttek, hogy olyan pozícióba kerülhessenek, ahol segíthetnek másoknak, ahol a hatalom nem csak egy fogaskerékként kezeli őket és legalább a célt közli velük, mármint nem az elméleti féldumát, hanem az igazi, valós célt. Erre itt vannak ugyanabban a cipőben, mint egy kiszignált chuunin (hah, ő maga csak egy chuunin, talán mindenki más már több). Azt azonban Chojuro elfelejti, vagy talán nem is tudja, hogy a fajtájuk más, több az egyszerű gyalogosnál. Ők itt mind túlélők, egytől egyig harcosok. Bűnözők, no meg gyilkosok egytől egyig, és ezen túlmenően élharcosok, többen közülük hősjelöltek. Vagy éppen antihősök.

Magyarán az, ami történni fog a megfelelő információ hiányában teljes egészében eltérhet mindattól, mint amit Chojuro tervezett volna. Azon túlmenően ugyanis, hogy erős egyéniségek gyűltek össze egy helyen, van egy valami, amivel sosem tudna számolni (még egy szenzor sem): ez pedig a kifejezetten erős személyiségpaletta. Ha megosztják őket, a káosz csak többszöröződhet.

Őt nem érinti és nem is fogja: nincs kötődése senkihez és semmihez a ködrejteken belül. Amiben hihetne és hinne, az nem a jelenlegi otthona, annak rendszere. Társai valamennyien tehetségesek és/vagy lenyűgöző képességekkel rendelkeznek, megítélése szerint odaadásuk és tehetségük árnyékában eltörpül a sajátja, és pont emiatt tudja, hogy ennek a küldetésnek ő talán leginkább csak a hátráltatója lehet.

Mindezek nyomán – amennyiben érdemi válasz nem érkezne – fejet hajt Chojuro-sama előtt, legyen a tradicionális mozdulat bármennyire gunyoros. A főhajtásából – hajtincsei alól – felvillanó tekintete azonban majdhogynem baljós; szeszélyes csalfaságában az elhagyatott szirén csábítása csillan.

Meglepő volna talán, ha kételkedne idegenvezetőjük alkalmasságában? Vagy netán abban, hogy olyanok utasították és küldték ide őket, akik hatáskörükkel élve tudták, hogy mire kérik őket, mire áldozzák fel őket? (Hisz mi a hatáskör, mi az alkalmasság?). Kételkedésben sosem volt híján, de ha maga kirigakure gyermeke küldi őt az otthonába, otthonára... „megmentőként”?  

„Hát legyen.”

Hiába elátkozott a világuk. Hiába mindaz, hogy a nyakukon a háború és hiába esett el Konoha – az nem csak tanulság volt a vereség árnyékában, hanem egy lecke is az elnyomás és a hatalom órájáról. Ő sosem kívánta ezt, így sosem nyomott el senkit sem a közelmúltjában, sem pedig a hosszú évek alatt.

Ami pedig a történteket illeti: ellenségük leginkább arra számít majd, hogy egységként lépnek fel, vagy egységként szereznek róla információt. A lány ismeri a falu szegleteit és kiszögelléseit, a védelem ugyanis, ami a külvilág byakugan használójával szemben megóvja a ködrejteket nem védi meg az emlékezetétől. A rendszer egy pillanatra elvakíthatja ugyan, de a védelem nem fosztja meg sem a látásától, sem az emlékeitől. Közelebb érve azonban nem csak a Byakugannal, hanem a másik szemével is szemügyre tudja venni a védelmet, a chakrafelépítést és az abban rejlő erőt, annak gyenge pontjait.

Egyenesen irigyli korábbi ellenfelét, még úgy is, hogy irányítottságának konkrét jelét látta: a férfi azt tette meg, amire ő lelke mélyén vágyott, mint szükséges rosszra. Hiszen Konoha, már legalábbis ami maradt belőle, összefogott. Ezzel szemben Kirigakure? Ketté szakadt, mert politikailag szakították ketté. Ha azonban...

A leánytestbe zárt lélek néma. Figyel, fülel.

Megfigyelhette már többször az eltöltött idő alatt Chojuro chakráját és fizikumát, ahogyan láthatta valamennyi korábbi sérülését is a csontjaiba vésve, láthatta a fizikumában ejtett hátrányokat. A férfi eddig nem tűnt talán fel neki különösebben: de túlélni IS egy művészet. Ha túlélőt kellene megneveznie, akkor sajnos, legyen bármennyire is elunt név, Naruto neve jutna eszébe. A szőke ostoba suttyó akár egy szeméttelepi csótány, egyenesen kiirthatatlan. Ehelyett itt van ez a szöszivel nagyjából azonos korú kék fejű, cápafogú, szemüveges introvertált félbarom, aki a heréi lelazításáról nem tud kellően gondoskodni, nemhogy egy nemzetközi küldetés tagjairól.

De ismeri a történelmet, látja a sors furmányos játékát: az olyanok, mint Chojuro, akiket a sors preferál egy ilyen eseménysorozat alapján (is) csak előre léphetnek. Ezzel szemben itt van az egyszerű, próféciák és sorscselekmények által nem óvott személyek köre. Mert igen, érzi, amint a sors kerekei a fejük fölött őrölnek.  

Hát legyen.

Kiküldetésben vesz részt, ami önmagában is különös, mintha a levélrejtek kockáztathatná, hogy a ködrejtek egy újabb byakugannal gazdagodjon (vagy éppen egy kósza rinegannal). A kiküldetésére való tekintettel parancsot teljesít, bár abból egyértelműen kitűnik, hogy annak megfogalmazója több időt eltöltött pengeforgatással, mint fogalmazási (és nem fogamzási) tanulmányok olvasásával. És nem, ő nem lázad, az a gyerekek dolga.

Amikor a kirigakurei oinin felé lépdelne, lényegében csak egy parancsot teljesítene.


- Ahogy a parancsnok jelezte. Ellenünk tenni vagy elárulni bennünket... nem javallott. – Az ajkait elhagyó szótagok kimérten, de még így is ritmusosan peregnek.

Lényegében ezáltal ténylegesen kiderülhet, hogy a test valódi, vagy csak klón. Ha klón és ezáltal megsemmisül, akkor a küldetésnek hivatalosan vége, mivel az eredeti test a ködben rejtőző falu felé tart. Ha az elé tárt kirigakurei nem semmisül meg, a hozzá intézett kérdése velős: - Miért küldtél vissza egy klónt? Mondj igazat. – A lány hangja és hanghordozása higgadt, mintha még csak kíváncsi sem lenne a válaszra. Ha az oinin nem nyilatkozik, vagy látja rajta a hazugság fiziológiai és biológiai jeleit, akkor kiszedi belőle az igazságot másként. Egy jobb napján (és legyünk őszinték, ez nem olyan) reménykedne abban, hogy a fiatal férfi őszintén nyilatkozik külön felhívás nélkül is, hiszen jelenleg nem ők itt az elnyomók, a támadók. Ha azonban egy társuk ekként gondolkodna, akkor valójában nem csak amiatt kell aggódniuk, hogy miféle hatalomváltás történt, hanem azon is el kellene töprengeni, hogy helyénvaló-e egyáltalán a fellépésük. Abban az esetben, ha kirigakure ugyan megosztott is, de nem merül fel az érdemi segítségkérés – és erre Chojuro aligha volna érdembeli nyilatkozattevő, hiszen ő maga politikailag érdekelt  -, akkor miért lennének itt, mit keresnének itt?

A maga részéről Chojurot a fentiek miatt kevésbé veszi figyelembe és leginkább a két kirigakureit figyeli. Az ugyanis, hogy az oinin erre a sorsa jut könnyen meglehet, hogy nem is a saját hibája. Chojuro azonban nem ringathatja magát abba a hitbe, hogy nem pakolná ki a szerveit pár pillantás alatt, mert jelenleg a lófasznakisvanvége-állapotát tekintve nem annyira valószínűtlen a felállás.






Az eredeti táborukban a parancsnokuk példáját követve magára ölti shinobifelszerelését, valamint az ellátmányból (nyilván a kommunikátoron kívül) egy plusz doboz energiatablettát is kicsalna. Miután az öltözetét, felszerelését sikeresen rendszerezte Yoshiék irányába lépne. Elidőzne természetesen, hogy egymásnak szánt szavaikat megfogalmazhassák, mely időt ő arra szánna, hogy egy technikai ugrópontot hozzon létre az ezüst villanással.

Persze mindeközben színpadiasan öklendezne a VillámÁrny-interakció láttán.

- Szerintem készüljetek arra, hogy mi le fogunk bukni. Ez nagyjából borítékolható. – Vetné fel a baljós gondolatot Yoshinak (és amennyiben figyel, akkor Jakennek is). - Én azt javaslom, hogy ebben az esetben vonuljatok vissza, de persze ez a saját döntésetek. Viszont tudod, milyen vagyok, amikor sarokba szorítanak. – A jéghideg márványarc egy pillanatra kacér félmosolyra gyúl Yoshitaro irányában. A korábbi beszélgetésük, leginkább az, hogy legutóbb, amikor a szigeten járt saját két lábán a léptei nyomán pusztítás maradt most visszacsenghet a kumogakureinek. Ahogyan minden más is a közelmúltból.

A lány tekintete Jakenre kóborolva megszilárdul: emlékezete visszaveti arra a pillanatra, amikor az újdonsült hokage a Nara tanácsnokának társaságában küldetést szabott reájuk. A konohai szőke titánt nem kell megkérnie semmire, de még csak arra sem, hogy kövesse a parancsot. Tudja, hogy így fog tenni még akkor is, ha azt érzi, hogy ugyanúgy hősködne, mint a kumogakurei jonin. De a jelenlévők közül talán mindenki számára egyértelmű, hogy ezek nem a hősködés órái.

- Ha minden jól megy, akkor otthon találkozunk. Ha közepesen, akkor a csatatéren. Ha szarul, akkor a következő életben. – Hajol meg a konohai társa előtt, legrosszabb esetben reá bízva a jövőt.






A lány a byakugannal látja a falhoz vezető utat és a védelmi falat, valamint a másik szemével is szemügyre venné mind a falat, mind pedig a védőburkot. - Az utunk tiszta és akadálymentes, a fal őrségének lefedettsége hiányos. Könnyedén ki lehet figyelni és ki lehet kalkulálni az észrevétlen átjutást, de ettől függetlenül javasolnám, hogy a lehető leggyorsabban jussunk át. Észrevétlenül, együtt mozogva. – Nem gondolja, hogy érdemes volna átrepülni a falon, mivel az túlságosan feltűnő: a legegyszerűbb és leggyorsabb átjutás a fürge test technikával kivitelezett mozgás és falon történő felfutás. Legalábbis abban az esetben, ha egyik szeme sem jelez stoptáblát.

A falon átjutva rögtön jelezné a legelső csatornafedőt, miközben megfigyelné a környezetüket, már amennyire tudja.

A csatornarendszeren belül azonban a tőle egyébként várható kényességnek se nyoma, se jele: még csak az efféle illúziót sem engedi meg magának, hiszen járt már rosszabb helyen. Az átjáróhoz érve azonban az ajtót, rácsot, hozzá tartozó részeket, falat és betonozást, mennyezetet is megvizsgálva (mindkét szemével) tudna csak nyilatkozni, hogy az akadály rendelkezik-e chakracsapdával vagy chakra adattovábbítóval, esetleg, fizikai mechanizmussal, ami vagy csapda, vagy pedig a megmozdításának tényét továbbítja egy befogadó helyiségbe, eszközbe. A másik szemével máshogy lát, mint a byakugannal, de a különböző látásmódok csak bővítik a beáramló információt: míg a byakugannal csak azt láthatja, hogy chakrát használnak például egy területen (akár egy védőburok formájában), ha mondjuk azonban pecsétet, vagy ehhez hasonlót használnak, akkor az a másik szeme részére látható.

Ha és amennyiben felmerül, hogy át kell jutni az akadályon mindenkinek külön-külön, akkor ő először a mindent asszimiláló technikával venné fel az anyagot, ami a környezetére leginkább jellemző és amiben nem lát chakramozgást. Ha ez beton, akkor azt, ha kő, akkor azt, ha egyéb, ami az ajtó előtt és az ajtó mögött is megtalálható, akkor azt. A terve ugyanis az, hogy ha minden kötél szakad, akkor a földben rejtőző technikával, vagy pedig a föld elem: blokád technikával kívánna az akadályon túlra kerülni, ahol az asszimilációt feloldaná abban az esetben, amennyiben minden rendben lenne.

//Bocsi, eredetileg rossz helyre küldtem. Lol nem is én lettem volna...

Így visszagondolva igencsak nehezen állta meg, hogy Chojuron sokkal vészesebb technikát alkalmazzon, mint Kawachin, és egyenesen tudja, hogy a diplomatikus önmegtartóztatása bizony igenis seggbe fogja még rúgni. Az, hogy a férfi olyannyira zavarba hozható, hogy saját maga ennyire nyíltan árulja el közvetlenül azt, hogy bizony nem osztott meg minden információt a jelenlegi küldetésről és a helyzetükről? Baljós. Az, hogy ezek után van elég vastag bőr a képén, hogy emocionális manipulációval kísérelje meg a helyzetet megfordítani? Amatőr. Ehhez természetesen hozzá tartozik az is, hogy önmagában egy nő a természetéből adódóan alapvetően alkalmasabb manipulációval tud előállni, de ők maguk shinobiként és kunoichiként hivatásuk részeként tanulják és gyakorolják. Amit Chojuro most megkísérelt szinte sértés az intelligenciája ellen.

Különös koncepció, nem igaz? „Hatáskör”. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag rosszabb helyzetben vannak, mint Konoha, igencsak bátran üli meg azt a magas lovat, de talán hamar rá fog jönni a cápafogú eszetlen férfiú, hogy azt a bizonyos nem megüli, hanem az a ló teszi őt nővé. Vagy talán az is lehet, hogy mégsem szükséges a segítség, hiszen ha olyan kiváltságos kifejezésekkel dobálózik tüskehajú pajtásuk, akkor azt egész nyugodtan rá is vésheti elesett honfitársainak koporsójára: bocs, hogy nem tudtam segíteni, de nem terjedt ki erre a hatásköröm, szorri.

Hatáskör. A kifejezés maga felforgatja a gyomrát és olyan elemi undort és velejéig hatoló utálatot és megvetést, toxikus gyűlöletet támaszt benne, hogy szíve szerint ott helyben, nyomban kitépte volna a lelkét, elpecsételés nélkül (az efféle energia nem méltó a megőrzésre). Őszintén fohászkodik a felmenőihez és a védőszellemekhez, hogy a küldetést túlélje és lehessen olyan helyzetben, hogy felkeresse ezt a hatáskörbuzit.

És különben is, Jaken és részére adott parancs alapján csak megfigyelhetnek, magyarán mindarra, amire készülnek, nincs hatáskörük. (Na nem mintha ő maga olyan nagy pártolója lett volna a hatáskör koncepciójának. Nem is csoda, hogy borzasztó kunoichi. Ha akartak volna valami érdemi parancskövetést, akkor Fecskeként küldik, szigorúan megfogalmazott parancsokkal.)

Szóval akkor hogy is van ez a hatáskör mizéria? A gyengék mentsvára csupán, egy illúzió és egy kifogás. És ő utálja a kifogásokat; a gyengeséget is csak akkor tudja elfogadni, ha az ember felvállalja azt. Aki tagadja? Kössön egy robusztus biztosítást, mert a közeli hozzátartozóinak talált pénz lesz.

Ezen túlmenően azonban ott helyben nem tudta, hogy min nevessen leginkább: elvégre a chakra lenyűgöző, ember feletti dolgokra képes, akár még életben is lehet az I. Mizukage, hiszen nemrégiben feltámasztott isteneket hajkurásztak (ja hogy a kékhajú nem tudja, mert nem volt ott, hanem valahol a lerombolt faluban szelfizett), másfelől pedig a hanglejtéséből a „követelhessük” kifejezést aposztrofálta, holott ehhez nyugodtan hozzá is csaphatta volna a „joggal” kifejezést. Hiszen a fajtájuk nem a békés, nyugodt, adóhivatalok és felettes szervek, mint pl. földesúr által jóváhagyott hatalomváltáshoz szoktak hozzá, főleg nem egy Vérködben, ahol akadémiai gyerekek mészárolták egymást. A nyelve hegyén van emiatt, hogy ti már eleget és joggal követeltétek és vívtátok ki, hogy Kirigakure elsüllyedjen, de természetesen nem ejti ki rejtett vágyálmát, mert a végén még a többiek is lebeszélő, héroikus, fennkölt megváltóbeszédet tartanak. Szónokolni egyebekben sem egyikőjük különösebben, de nyilván nem fogja felhozni a retorikai hibáikat, mert a végén még eszükbe jutna javítani rajtuk.

Nagyon reméli, hogy a férfi megfogalmazásából kihallható a többieknek is, hogy eltérően használja a Vezető és a Mizukage megfogalmazást a férfi.

Viszont akkor, amikor „személyeskedésre” nyitja ajkait a kirigakurei turistavezetőjük, egy gyermeki horkantás mégiscsak elhagyja ajkait és lekezelő kételkedéssel csóválja (ami természetesen önmagában is egy szörnyű jel, hát még a jelen helyzetben). Még ő maga is tudja, hogy egy kage a legnagyobb szolga a faluban, akinek a szemére kendőt éjfekete kendőt húztak, torkához selyemzsinórt emeltek és megbénították józan eszét, hiszen csak egy fogaskerék a hatalmi játszmákban, amit a földesurak egymással és egymással szemben játszanak. A szóbeszéd alapján a kage egyben az egyik legerősebb shinobi is, de persze mindenki hallgat a politikai szerepéről: ha ugyanis valaki a legerősebb konohagakurei shinobit választotta volna a Hokage tisztségére (függetlenül a politikai befolysától persze), akkor az ő maga lett volna.

Úgyhogy amikor a cápafejű felhozza, hogy nekik fontos-e a hokage biztonsága, csak csalfán mosolyog, amikor felhozza Danzou sorsát, nem mutat rá a fogalmazásának gyengepontjaira, ahogyan arra sem, hogy ha és amennyiben fontos lenne számára a Mizukage biztonsága, akkor azt tenné, amivel leginkább elősegíthetné a küldetés sikerét (arról nem is beszélve, hogy ki is ez a királyi többes és hol is vannak, ha nem itt, velük?).

Az, hogy a férfi mindezek, valamint leginkább a korábbiak ellenére beengedi őt az otthona falai közé? Nos....

Az azonban bizonyos, hogy ha és amennyiben a körülmények ezt engedik, valamennyi információt megszereznek – az azonban persze más kérdés, hogy „hatáskörükbe” illőnek találják-e azok továbbadását. Hiszen a bizalom nem jellemző a fajtájukra.

****

A köd különös, ezt a verbális leírásból már megtudhatta korábban, illetve azt több kilométeres távolból is tapasztalhatta. Amivel – legyünk őszinték – nem számolt, hogy a köd a falu határvonalán túl is, így tehát a falu belsejében is úgy terjeng, hogy azt valamennyi négyzetmilliméteren chakra övezi, mint egy érzékelő. Ez persze aggályos, hiszen ezek alapján mindent IS érzékelnek bent is, azonban különleges is, mivel a józan paraszti ésszel némileg ütközik. Pontosan ugyan nem tudja, hogy kirigakure a faluhatárt jelentő közigazgatási falakon belül konkrétan mekkora területtel rendelkezik, bár járt itt, harcolt itt. Feltételezései alapján azonban nem lehet különösebben eltérő az alapterülete a további shinobiközpontokhoz képest, így tehát alaphangon jelentős területnagyságról lehet szó. És ez, bármilyen meglepő, nem a Byakuganja miatt érdekes.

A köd ugyanis potens ellensége született kekkei genkai képességének, aminek legyünk őszinték, kiemelkedő használója (és ezt a legutóbbi küldetésvezetője is megerősítette, aki nevezetesen a Hyuuga klán prominens tagjához mérte képességeit). A köd természetesen nem egy ember ténykedése, azonban állandó, folyamatos fenntartást igényel minden irányban, ezek szerint a falu teljes terjedelmére, méghozzá úgy, hogy a falu lojalitása több mint megosztott. Az persze nyilvánvalóan mellékes gondolatfoszlány, hogy kirigakure aligha rendelkezhet jelentős chakrahasználókkal. Ittléte viszonylag a közelmúltban volt, azt követően viszont kirit leginkább felbujtották és emiatt jelentős károkat szenvedett embernyersanyag terén. Szerinte a köd érdemi fenntartása kivitelezhetetlen azért, mert egyfelől a falu megoszlott, így tehát a jelentős chakrakészlető egyénekről is okkal feltételezhető, hogy lojalitásuk alapján feloszlottak, másfelől pedig ilyen hatalmas területen egy ennyire mélyreható, legalább valamilyen szintű szenzorképességeket feltételező, állandóan fenntartandó technika kivitelezésére alkalmas, megfelelő chakrakészlettel rendelkező személyek nem éppen leakaszthatóak. Talán az utolsó vízországbeli jelentős shinobi épp az a kage volt, akit pont az Uchiha projekt alatt mészároltak le. Milyen kár érte.

Ha ugyan a kekkei genkai képességei első pillantásra el is vakulnának, minek után „csak” a chakrát látják, ami körüllengi, ő maga ezt a chakrát próbálná meg tanulmányozni, hiszen olyan, hogy egyező chakratömeg egy ilyen esetben nem létezhet. Arról nem is beszélve, hogy nem létezik technika, ami tökéletes volna. A dojutsuk ideiglenes feloldása vagy eltakarása természetesen nem jelentené azt, hogy időközönként nem próbálná meg azokat igénybe venni. Amíg azonban azok használata ilyen formában korlátozott, kénytelen a passzív készségeire és képességeire, illetve az Alvó Medve Morgása képességre támaszkodni. Persze egyfelől nem bánja a bőrét és testét érintő köd jelenlétét, akár még (rászorultsága esetén) el is tudja majd szívni az abban lévő chakrát.

A szemei elhomályosodása előtt azonban jelzi az előttük tornyosuló emberakadályt, illetve annak mibenlétét és számszerűségét. A lány tekintetében a közöny csillog, amint a vezetőre néz, de persze tudja, hogy a kirigakurei társuk véleménye is kifejezetten jelentős lehet a jelen helyzetben. Figyelemmel azonban épp Chojuro szavaira? Nem fog rémeket látni álmában, ha a céljukhoz, egyben a kirigakure céljához is éppen ezen gyermekek testén keresztül vezet az út.

Amennyiben a csapatvezető úgy dönt, hogy interakció nélkül haladnak át rajtuk, úgy a Mindent Asszimiláló Technika útján venné fel a környező falazat anyagát és a Vakond Rejtőző Technikával haladna, kikerülve az akadályt. Amennyiben a felettese a konfrontációt választaná, úgy a Paralízist használná, ezen túlmenően a kivégzés kivitelezéséhez (attól függően persze, hogy ki mit vállal) vagy kunait, vagy pedig a Speciális Chakra technikát venné igénybe, amivel vérontás nélkül okozhat aortasérülést, vagy agykárosodást (figyelembe véve persze azt, hogy ezen cselekményeikkel természetesen alibit nyerhetnek, illetve funkcionális hullacsatlósokat is). Összességében tehát a felettese utasítását, valamint kirigakurei csapattársuk reakcióját várja és figyeli, felkészülve a legrosszabbakra.

//Elnézést, hogy ennyi, de szabi után borzasztó meló, és most megint szabi, szóval eléggé el vagyok szórva a világban. Külföldre utazom, így nem lesz lehetőségem módosítani, így kérem a jelenlévőket, hogy ne vegyék nehezményezéssel a jelen posztomat. Mesélési szempontból nem tudom módosítani a többiek reagja alapján, bocsi Gama.

A lány, mint ahogyan korábban, most is mocsokban taposva jut előre (de ki nem?). Míg a civilek óvakodva kerülgetnék az ürüléket, ő maga kunoichiként csak arra ügyel, hogy ne hagyjon maga után sem itt, sem pedig a felszínen fizikai-, és szagnyomot. Nemes egyszerűséggel ő hullákat reanimál és volt már olyan is, hogy ürülékkel kereskedett – nyilván nem a legkellemesebb emléke. Viszont csatornában átsunnyogni egyenesen a munkaköri leírásuk része. Kivéve persze azt az egyetlen egy apróságot, hogy...

A lány tekintete a dojutsu nélkül üresnek tűnhet és talán az is: üres és semmitmondó, halandó és megtéveszthető. Persze csakis egy hozzá hasonló tudhatja, hogy a byakuganhasználók észlelése távolságban és sejtszintű mélységben jelentkezik, annak lereagálása már csak rajtuk múlik. Hogyne, a Byakugan lekorlátozása jelentős veszteség. Mármint akkor, amikor ő a távolban marad és akként orkesztrálja a halál szimfóniáját. Itt, a közvetlen közelben ennél valamivel kisebb veszteség, de még így sem elhanyagolható. Egy dojutsu stratégiai előny, egy fegyver, ami a megfelelő kézben halálos lehet. Csakhogy neki – minden törekvése és jóhiszemű beállítottsága, végtelen bizalma ellenére – nem ez a legnagyobb fegyvere. A legnagyobb fegyvere ugyanis nem egy adott képesség, de nem is az általa ismert technikák összessége; a legnagyobb fegyvere az, ami ő maga.

Alapvetően nem labilis, ahogyan gonosznak sem mondható. Mindemellett azonban nem jó ember, nem követi a rendszert, és nem is tartja annak eljárását helyénvalónak. Lehet valaki törvényes valami, vagy kaotikus valami, sőt, a különböző frakciónak is több alkategóriája lehet. Már amennyiben valaki ezeket követi és sémák szerint él. Ő erre tökéletesen képtelen és alkalmatlan.

A lány egyszerűen nem tudja másként kalibrálni magát. Amit a szeme lát – vagy így, vagy úgy – az érdemi. Látja a társuk magatartását, hallja szótlanságát, látja fizikai tetteit. Különös, vagy pedig szánalmas az egyik oldalról, aggasztó a másikról, hogy a levélrejteki meghozza a parancsot, a ködrejteki nem érvel ellene. Még nem ismeri a férfi képességeit, de van egy olyan érzése, hogy ez nem marad így sokáig. Viszont nem feltételezi azt, méghozzá egy percig sem, hogy a férfi képtelen lett volna a cselekmények eltérő befolyásolására, hiszen látta a chakráját. Akinek a chakrája meghaladja az átlagét, annak a képességei is meghaladják azt. Persze minden csak nézőpont kérdése, így tehát az is, hogy mi minősül átlagosnak és azt meghaladónak, ezt talán minden ember a saját egójának mérlegén tudja csak értékelni.

A férfi hagyja, hogy a honfitársait lemészárolják: gyerekeket, holott egy ellenvetésre lett volna attól, hogy ez ne történjen meg. Figyelemmel arra, hogy itt a rendszer megosztott, így nincs se jó, se gonosz; se helyes, sem helytelen. Persze shinobinak sosem volt és talán épp ez a különleges benne.A parancs.

Érzi és érti a kirigakurei társuk problémáit, elvégre ki szeretne ehhez hasonló korlátozásban részesülni? Ja, igen, hogyne, maga a shinobitársadalom – elvégre roppantmód szórakoztató, hogy ő egy ennél jóvalta érdemibb társadalmi, szociális, erkölcsi, fizikai korlátokat elfogad egy arctalan és névtelen rendszertől, ezzel szemben ennek a töredékével bíró, halandó használóval rendelkező, elpusztítható egyén módszerével ilyen aggályokat táplál. Logikus, vagyis nem, de tegyünk úgy, mintha az lenne. Persze a „társ” kifejezés kifejezetten baráti, ami rájuk nem mondható el, hiszen a mai napig nem derült fény arra, hogy a kósza klón ugyan miért kószált Kirigakure no Sato felé. Őszintén szólva akkor sem bíznának egymásban, ha egy faluból származnának.

Amennyiben a felettesük parancsot adna rá, úgy természetesen maga is felöltené az egyik genin alakját a Henge no Jutsuval, amennyiben erre nem kerülne sor, akkor a Meisai gakure no Jutsuval (Álcázó Rejtek Technika) venne fel egy többé-kevésbé láthatatlan formát, amivel tudna haladni mindamellett, hogy a Kamu nemurui no Jutsuval (Alvó medve morgása) figyelné a környezetét.

Tekintettel arra, hogy a célpontjukat még látják – és különben sem tudná azt megvizsgálni a Byakugannal -, így a csapat kirigakurei tagjához fordulna:

- Mit lehet tudni az ANBU-központról; mi a számunkra legideálisabb módja a bejutásnak? Nyilván észrevétlenül kell behatolnunk, ez lenne az elsődleges célunk. – Meglehet, hogy nem a legideálisabb körülmények között állt össze a csapatuk, de ténykérdés, hogy jelenleg mindannyian (vagy így, vagy úgy) az életükkel játszanak; ha az aggályos élethelyzeten túlmenően egymás között is viszályt szítanak és táplálnak, ha széthúznak akkor borzalmas következményekkel kell nekik is és a környezetüknek is számolni.

Tehát kirigakure gyermeke nem járt még az épületben. Ez az elsődleges feltevése, a másodlagos - egyben kevésbé valószínű -, hogy nemzetközi jellegű küldetésen nem vett még részt. Megítélése szerint kevés olyan dolog van ebben a korban, amit most tenne vagy végezne először bárki, így hát az a valószínűbb a számára, hogy a kirigakurei vonatkozásában éppúgy érintetlen terület az ANBU-bázis, mint számukra. Mindezt mérlegelve megjelölné a talpa alatti területet az ezüst villanással.

A tudatlanság nem bűn, azonban az efféle magaviseletért roppant könnyű megbűnhődni.

Nem tiszte minősíteni mások viselkedését, hiszen ő kunoichi; az ő tiszte egyetlen egy dolog. Annak valóját - vagy talán velejét - kettő ember tudhatja, tudja vagy éppen tudta igazán.

-Hmmm…. - a lánytestbe zárt nőszemély elgondolkodásra utaló dünnyögése jóval egyszerűbb jelentéstartalommal bír: Kawachi - mesélői példát idézve - megkapta első figyelmeztetését.

Természetesen igencsak valószínű, hogy a metakommunikációs jelek a célzott személy befogadó észlelése hiányában kvázi céltalanul bolyonganak az éterben. Egy valami azonban bizonyos: a társuk észlelésétől függetlenül a konohai csatakanca aprólékos (de nem elaprózott) képet festhet alkoholmámoros tudatában a gondolatvilágáról. A nő ugyanis kettő halmaz alkotórésze egyszerre: 1. akik ismerik a lányteremtmény képességeit listázott teljességgel (egy adott időpontig a múltban), 2. akik szolgáltak már együtt vele. 

Számára ekként a lányteremtés pillantása - annak rideg, feszült kietlenségében - többet mondhat egy tízoldalas gundanposztnál is.

A lányteremtés türelme még így is végtelennek tűnhet, de a valóságban borzasztóan véges. (És nem. Könnyű - és egyben könnyednek tűnő - hiba volna azt hinni, hogy mindez alatt a társuk magatartását értené, de itt valójában sokkal többre gondol, mint egy kirigakurei shinobi.)

Elitshinobiként azonban - ehhez mérten és illően - nem enged meg magának mimikai vagy verbális érzelemkinyilvánítást, így tehát egyebekben az oda nem illő magatartást reakcióval nem is illeti.

Egyenesen különlegességként hat számára, hogy egy kirigakurei ennyire semleges legyen (sőt, szinte aktív társtettesként járjon el) saját honfitársainak elpusztításában. Lábjegyzetként jegyezné meg, hogy ő ezt még elveszett shinobiként sem támogatta. Nyilvánvalóan ez a témakör egyáltalán nem foglalkoztatja a fantáziáját, de talán nem véletlen, hogy efféle széthúzást, politikai szakadást tudtak okozni a nép köreiben.

És persze... könnyű a küldetéstudattal takarózni, egyben könnyű azt mondani, hogy azok a személyek, akik a célpontjuk és a saját tartózkodási helyük között állnak csupán elhárításra váró akadályok. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy nincs feladat, nincs küldetés, ahogyan nincs sors és nincs emberélet, ami másnál fontosabb lenne, hiszen mind egyenértékű, egyenlő. Nincs fölé-, alárendeltség, nincs prioritás. Persze az emberek nem ekként élnek, ahogyan a Rendszer sem ekként működik. Még. Már? Egyelőre.

De ők emberek, ahogyan azok is, akiknek az életét elvették és azok is, akiknek az életét el fogják venni. Mindannyian a rendszer részei – azé, aminek a fővárosát letarolták és azé, aminek a népe két részre szakadt -, és így a névtelen, arctalan ellenségük is.

Ő maga is ugyanebbe a csapdába esett azonban, mint mindenki más, aki azt hiszi, hogy van jó megoldás. Pedig – és épp ez a lényeg – nincs; se jó, se rossz. Ami van, az van, ami elmúlt, az már a múlté, a jövő pedig nem létezik. Ami van: az ellenségük egy mérföldeken át (szinte végtelenségnek tűnően) terjeszkedő óriás szegycsontja alá rejtőzhetett és még ez is csak egy költői színezetű feltevés. Ekként viszont nem többek a gyermekeknél, akik kavicsokat hajítanak, remélve, hogy legalább egy átér a felhőkarcoló falazaton.

Talán jobb is, hogy Yoshitaro nem ebben a csapatban vesz részt, sőt, egyenesen megkönnyebbülés a számára, hogy egy olyan ember társaságában lehet, mint Jaken; a konohai ugyanis elég jó ahhoz, hogy emocionálisan és értelmi szinten hatást tudjon a kumogakureire gyakorolni, másodlagosan pedig elég erős és képzett ahhoz, hogy pofánverje szükség esetén.

Összességében azonban a jelenlegi helyzetüket illetően nem tudja, mit érezzen. Csak azt tudja, hogy uralkodnia kell mind az érzelmei, mind a reakciói felett (legalábbis ameddig képes erre), máskülönben azok chakrára lelve önálló életre kelnek. (Mindenki maga teremti meg azt, amitől leginkább tart.)

A felettese a lány rideg tekintetében azonban – többek között - kérdést is felfedezhet. A jelenlegi helyzetben ténykérdés, hogy lehetőség szerint - értsd: lényegében kötelező jelleggel - észrevétlennek kell maradniuk, de ezen túlmenően az itt eltölthető idejük meglehetősen véges. (Mint ahogyan mindenkié ebben az életben.)

Ha a főbejáraton kívánnának meg belépni, akkor a Henge technikával felveendő alakok, illetve ruházat már rendelkezésre áll a számukra, nyilván a dokumentáció az, ami csúfos hiánycikk.

Talán beléptető papírok nélkül is megoldható a bejutásuk, hiszen azokat az ajtón történő belépést követően kell prezentálni a pultnál: magyarán elméletileg nincs akadálya annak, hogy a terembe belépve a Béka Dallal paralizáljanak és kiiktassanak mindenkit, információt (Lélek Eltávolító technika) és lehetőleg chakrát (Chakra elszívó technika) elszívva az őröktől. A felettesének és neki természetesen Hengét kellene ideális esetben használnia. Ha a kapun történő bejutás aggályos, akkor - még mindig a kvázi láthatatlansága leple alatt - fel tudná elvileg venni a Mindent Asszimiláló Technikával a falazat anyagát és a Föld elem: Blokád technikával tudna átlépni a falon és ezáltal belépni a fogadótérbe. A Béka Dallal ekként tudná a jelenlévőket paralizálni addig, amíg társai maguk is belépnek a főbejáratot használva. Természetesen a likvidálásnak vér-, és nyommentesen kell történnie, mert takarítani egyáltalán nincs idejük.

Persze ebben számos buktató akad, hiszen jelenleg - a csapatuk konohai része egészen biztosan - nem tudja, hogy az épület beléptető, “recepciós” részén milyen biztonsági intézkedések lehetnek és miféle riasztómechanizmust aktiválnának illetéktelennek minősülő jelenlétükkel. Ami szintén felmerül, hogy a likvidált őrökkel még ha kezdenek is valamit (példának okáért elpecsételik a testeket vagy éppen gyorstalpaló zombiOKJ-ra íratják be őket a Halott technika: Visszatérő lélek jutsuval), akkor egyfelől a zombik limitált gyakorlati tudással rendelkezhetnek a recepciós feladatok ellátása terén, másfelől pedig - elpecsételésük esetén - a hátrahagyott klónok igencsak kukán fognak ott ülni, sőt legfeljebb a konohai eljárásrendre hagyatkozhatnak csak (kivéve persze, ha olyan információt is elszívnak, ami épp a beléptető protokollra irányul, bár ez a jég még így is roppant vékonyka maradna). Azt szintén nem tudni, hogy a beléptetést követően lehet-e még szükségük dokumentációra.

Dokumentációt hamisítani mintairat alapján gyakorlatilag lehetetlen, de feltételezi, hogy a hamis iratot a képzett szem a másodperc töredéke alatt kiszúrná (#sameinenglish).

Megkísérelhetik azt, hogy dokumentációt eloroznak hivatásos kirigakurei ANBU ügynököktől, de érdemes kihangsúlyozni, hogy a fajtájuk nem terem minden sarkon és a nyílt utcán konfliktusba kerülni velük nagyon gyorsan felhívná magukra a figyelmet. Becserkészni őket azonban nem lehetetlen. Ahogyan az sem, hogy az épület peremét feltérképezve új, talán ideálisabb behatolási pontra bukkanjanak.

De persze az sem kizárt, hogy a recepció területén likvidált személyek dokumentációját használják a későbbiekben.

(Viszont mindez számára tanulságos. Kirigakure no sato megosztottságát leginkább – legalábbis a jelenlegi olvasatában – a hatalom és a hatalomvágy okozhatta; a kudarc hibáztatása, hiszen ez minden ember természete. Az erő, a hatalom az, ami térdre – vagy éppen koporsóba – kényszeríti az embereket. És minek lehetne nagyobb hatalma, mint az emberi legendának?

Nem hisz a próféciákban, hiszen nem tartja azokat többre szóbeli jogosítványnál, ami a legnagyobb atrocitásokra buzdítja az embert. Hiszi és vallja azonban, hogy a megfelelő kézben egy legenda nem csak képesség lenne, sőt, nem is az lenne leginkább. Inkább lenne egy eszköz, ami nem a vidéket szántja fel, ahogyan nem is embereket vág ketté, hanem félelmet ÉS tiszteletet propagál mind társaiban, mind pedig ellenségeiben egyaránt.)

Nem. Nem... nem-nem. Mi a kérdés? Mi az, amire figyelnie kell még akár úgy is, hogy csűri, csavarja, facsarja, elnyújtja és bújócskázik vele??? Ez – és az is – adott, értelmezés függvényében persze. A lánytestbe zárt nőszemély ismeri a legalapvetőbbnek mondható hatalmi játszmákat, és egy szívfájdalma van, hogy ő most nincs faluhatáron kívül. Egy – és csakis egy – módja van ugyanis az efféle esélyegyenlőségnek. Az ötlet ugyanis megelőzi még az ő korát is: patkányokat csak egy módon lehet kifüstölni. És neki elég lenne egyetlen egy ködfejpánt és ruházat. Amikor legutóbb itt járt, akkor nem csak azokkal a köd falusiakkal gyűlt meg a baja, akik nem tudták hová tenni egy szigetországon kívüli érkeztét és jelenlétét, hanem az Uchiha Projekt szemfüles – füles nélküli – tagjaival is. A falu talán változatlanul szűk látáskörű, de ő ismét itt van, akár a rossz pénz. Őt nagyon nehéz lerázni még úgy is, hogy a Ködfalu egyébként bekaphatja tövig (mármint szerinte.)

A felettesének parancsa persze érdemben közrejátszik abban, hogy milyen fokú falupusztításban vesz részt. Mindezen csapatfelállás és mentalitás, kifejtett vélemények és magatartások is lényegében befolyásolják az egyszem Shakaku (magányos bombasztika) hozzáállását.